Illés jövendölése

 

„És szólt Thesbites Illés, a Gileád lakói közül, Akhábnak: Él az Úr, az Izrael Istene, a ki előtt állok, hogy ez esztendőkben sem harmat, sem eső nem lesz; hanem csak az én beszédem szerint.” (1Kir 17, 1.)

 

 

Barátunk eredményeképpen 3,5 évig nem esett eső.

Ezt azért mindenki észrevette.

Nem lehetett titokban tartani, hogy Illés a főszereplő.

Valahogy csak rájöttek.

 

A drámában a főszereplő a protagonista, mindenki hozzá igazodik, ahogyan itt Illéshez, akár akarja, akár nem.

 

 

Kevesebből több és van feltámadás

 

„És lett az Úrnak beszéde ő hozzá, mondván:

Kelj fel, és menj el Sareptába, a mely Szídonhoz tartozik, és légy ott; íme megparancsoltam ott egy özvegyasszonynak, hogy gondoskodjék rólad.

És felkelvén, elment Sareptába, és mikor a város kapujához érkezett, íme egy özvegyasszony volt ott, a ki fát szedegetett, és megszólítván azt, monda néki: Hozz, kérlek, egy kevés vizet nékem valami edényben, hogy igyam.

De mikor az elment, hogy vizet hozzon, utána kiáltott, és monda néki: Hozz, kérlek, egy falat kenyeret is kezedben.

Az pedig monda: Él az Úr, a te Istened, hogy nincs semmi sült kenyerem, csak egy marok lisztecském van a vékában, és egy kevés olajom a korsóban, és most egy kis fát szedegetek, és haza megyek, és megkészítem azt magamnak és az én fiamnak, hogy megegyük, és azután meghaljunk.

Monda pedig néki Illés: Ne félj, menj el, cselekedjél a te beszéded szerint; de mindazáltal nékem süss abból először egy kis pogácsát, és hozd ide; magadnak és a te fiadnak pedig azután süss;

Mert azt mondja az Úr, Izrael Istene, hogy sem a vékabeli liszt el nem fogy, sem a korsóbeli olaj meg nem kevesedik addig, míg az Úr esőt ad a földnek színére.

És ő elment, és az Illés beszéde szerint cselekedett, és evett mind ő, mind amaz, mind annak háznépe, naponként.

A vékabeli liszt nem fogyott el, sem pedig a korsóbeli olaj nem kevesbedett meg, az Úrnak beszéde szerint, a melyet szólott Illés által.” (1Kir 17, 8-16.)

 

„És lett ezek után, hogy megbetegedett a ház gazdasszonyának fia, és az ő betegsége felette nagy volt, annyira, hogy már a lélegzete is elállott.

Monda azért Illésnek: Mit vétettem ellened, Istennek embere? Azért jöttél hozzám, hogy eszembe juttassad álnokságomat, és megöljed az én fiamat?

És monda néki: Add ide a te fiadat. És ő elvette azt az ő kebeléről, és felvitte a felházba, a melyben ő lakott, és az ő ágyára fektette.

Akkor kiáltott az Úrhoz, és monda: Én Uram, Istenem, nyomorúságot hozol erre az özvegyre is, a kinél én lakom, hogy az ő fiát megölöd?

És ráborult háromszor a gyermekre, és felkiáltott az Úrhoz, mondván: Én Uram, Istenem, térítsd vissza e gyermek lelkét ő belé!

És meghallgatta az Úr Illés szavát, és megtért a gyermekbe a lélek, és megéledt.

És felvévén Illés a gyermeket, alávitte őt a felházból a házba, és adta őt az ő anyjának, és monda Illés: Lássad, él a te fiad!

És monda az asszony Illésnek: Most tudtam meg, hogy te Isten embere vagy, és hogy az Úrnak beszéde a te ajkadon: igazság.” (1Kir 17, 17-24.)

 

 

 

„És kiáltott egy asszony a próféták fiainak feleségei közül Elizeushoz, és monda: A te szolgád, az én férjem meghalt; te tudod, hogy a te szolgád félte az Urat. Eljött pedig a hitelező, hogy elvigye mind a két gyermekemet, hogy néki szolgái legyenek.

Monda néki Elizeus: Mit cselekedjem veled? Mondd meg nékem, mi van a házadban?

Monda az: A te szolgálóleányod házában nincs egyéb, csak egy korsó olaj.

Akkor monda: Menj el, kérj ott kinn minden te szomszédidtól üres edényeket, de ne keveset;

És menj be és zárkózzál be magad a te fiaiddal, és tölts az olajból mindenik edénybe, és a tele edényt állítsd félre.

És elment ő tőle, és bezárkózott az ő fiaival, azok hordták néki az edényeket, ő maga pedig csak töltögetett.

És mikor megtöltötte az edényeket, monda az ő fiának: Hozz ide még egy edényt. Felelt az: Nincs több edény; és akkor megállt az olaj.

És elment, és elmondta ezt az Isten emberének. Az pedig monda: Menj el, add el az olajt, és fizesd ki hiteleződet; te pedig és a te fiaid éljetek a maradékából.” (2Kir 4, 1-7.)

 

 

„És történt ebben az időben, hogy Elizeus Súnembe ment. Ott volt egy gazdag asszony, a ki tartóztatta őt, hogy nála egyék kenyeret. És lett, hogy valamikor csak arra járt, betért oda, hogy kenyeret egyék.

És monda az asszony a férjének: Íme úgy veszem észre, hogy az az Isten embere, a ki szüntelen erre jár által, szent ember;

Csináljunk, kérlek, egy kicsiny felházat, és tegyünk abba néki egy ágyat, asztalt, széket és gyertyatartót, hogy mikor hozzánk jön, hadd térjen oda.

És történt egy napon, hogy oda ment Elizeus, és megszállott a felházban, és megpihent ott.

És monda Géházinak, az ő szolgájának: Hívd ide azt a Súnemitát. Előhivatta azért azt, és eleibe állt.

Megmondta pedig neki: Mondd meg neki: Íme nagy szorgalmatossággal szolgálsz nékünk, mit kívánsz, hogy cselekedjem veled? Nincs-e valami mondani valód a király előtt, vagy a sereg fővezére előtt? És monda az: Én az én nemzetségem között békességgel lakom.

Monda Elizeus: Mit lehetne tehát érette tennünk? Felelt Géházi: Nincs fia és a férje vén ember.

És monda: Hívd ide! És a mikor oda hívta, megállott az ajtóban.

És monda Elizeus: Esztendő ilyenkorra fiút fogsz ölelni. És monda az: Ne, édes uram, Isten embere, ne mondj képtelen dolgot a te szolgálóleányodnak!

És teherbe esett az asszony és fiat szült abban az időben, a melyet megmondott volt Elizeus.

De mikor megnőtt a gyermek, történt, hogy egy napon kiment az ő atyjához, az aratókhoz,

És monda az ő atyjának: Jaj fejem, jaj fejem! És monda az ő atyja a szolgának: Vidd el őt az anyjához.

Ki mikor felvette őt, vitte az ő anyjához, és ő az ölében tartotta délig, és akkor meghalt.

És felment az asszony, és az Isten emberének ágyára tette őt, és az ajtót bezárván kijött onnét.

És előhivatta az ő férjét és monda: Kérlek, küldj ide nékem egyet a szolgák közül és egy szamarat, hadd menjek el hamar az Isten emberéhez, és mindjárt megjövök.

És ő monda: Miért mégy ő hozzá, ma nincs sem újhold, sem szombat? Felelt az: Csak hagyd rám!

És megnyergelte a szamarat, és monda a szolgának: Hajtsd és siess, ne késelj engem a menésben, hanem ha mondom néked.

És elmenvén, juta az Isten emberéhez a Kármel hegyére. És mikor meglátta őt az Isten embere távolról, monda Géházinak, az ő szolgájának: Íme a Súnemita ez!

Fuss, kérlek, eleibe, és kérdezd meg tőle, ha békességben van-e mind ő, mind az ő férje, mind az ő gyermeke? Monda az: Békességben!

Mikor pedig az Isten emberéhez jutott a hegyre, átölelte az ő lábait; de Géházi oda ment, hogy elűzze őt, az Isten embere azonban így szólt: Hagyj békét néki, mert megkeseredett az ő szíve, és az Úr eltitkolta tőlem, és nem jelentette meg nékem.

És monda az: Vajon én kértem-e fiat az én uramtól? Nemde nem mondom-e néked: Ne csalj meg engemet?

És monda Elizeus Géházinak: Övezd fel derekadat, és vedd kezedbe az én pálcámat, és menj el, ha valakivel találkozol, ne köszönj néki, és annak is, a ki köszön néked, ne felelj, és az én pálcámat tedd a gyermek arczára.

De a gyermeknek anyja monda: Él az Úr és él a te lelked, hogy el nem hagylak téged. Felkelt azért és követé őt.

Géházi pedig már előttük elment volt, és a pálcát a gyermek arczára fektette, de nem szólott és nem is eszmélt rá a gyermek. Azért visszatért eleibe, és megmondta néki, mondván: Nem támadt fel a gyermek.

És bement Elizeus a házba, és íme a gyermek ott feküdt halva az ő ágyán.

És bement, és bezárta az ajtót magára és a gyermekre, és könyörgött az Úrnak.

És az ágyra felhágván, a gyermekre feküdt, és az ő száját a gyermek szájára tette, szemeit szemeire, kezeit kezeire, és ráborult, és megmelegedett a gyermek teste.

Azután felállott, és egyszer alá és fel járt a házban, majd újra felment és reáborult. Akkor a gyermek prüsszente vagy hétszer, és felnyitotta szemeit a gyermek.

Ő pedig szólította Géházit, és monda: Hívd ide a Súnemitát. És oda hívottá azt. És mikor oda ment, monda: Vedd a te fiadat.” (2Kir 4, 8-36.)

 

 

Istennél van helye a duplázásnak:

Először Illés megszaporította az olajt (1Kir 17, 8-16.),

majd feltámasztott egy gyermeket (1Kir 17, 17-24.).

Másodszor Elizeus megszaporította az olajt, (2Kir 4, 1-7)

majd feltámasztott egy gyermeket (2Kir 4, 8-36.).

 

 

Illés a Kármel hegyén

 

„Most azért küldj el, gyűjtsd hozzám az egész Izraelt a Kármel hegyre, és a Bál négyszázötven prófétáját, és az Aserának négyszáz prófétáját, a kik a Jézabel asztaláról élnek.

És elküldött Akháb mind az egész Izrael fiaihoz, és egybegyűjtötte a prófétákat a Kármel hegyre.

És odamenvén Illés az egész sokasághoz, monda: Meddig sántikáltok kétfelé? Ha az Úr az Isten, kövessétek őt; ha pedig Bál, kövessétek azt. És nem felelt néki a nép csak egy szót sem.

Akkor monda Illés a népnek: Én maradtam meg csak egyedül az Úr prófétái közül; míg a Bál prófétái négyszázötvenen vannak;

Adjatok azért nékünk két tulkot, és ők válaszszák magoknak az egyik tulkot, a melyet vagdaljanak darabokra, és rakják a fákra; de tüzet ne tegyenek alája; én pedig a másikat készítem el, a melyet a fákra rakok, de tüzet én sem teszek alája.

Akkor hívjátok segítségül a ti isteneknek nevét, és én is segítségül hívom az Úrnak nevét; és a mely isten tűz által felel, az az Isten. És felelvén az egész sokaság, monda: Jó lesz!

És monda Illés a Bál prófétáinak: Válasszátok el magatoknak az egyik tulkot, és készítsétek el ti először; mert ti többen vagytok, és hívjátok segítségül a ti isteneknek nevét, de tüzet ne tegyetek alája.

És vették a tulkot, a melyet nékik adott, és azt elkészítették, és segítségül hívták a Bálnak nevét reggeltől fogva délig, mondván: Bál! Hallgass meg minket! De nem jött szó, sem felelet. És ott sántikáltak az oltár körül, a melyet készítettek.

Mikor pedig már dél lett, elkezdte őket gúnyolni Illés, azt mondván: Kiáltsatok hangosabban, hiszen isten! Talán elmélkedik, vagy félrement, vagy úton van, vagy talán aluszik, és felserken.

És elkezdtek hangosan kiabálni és az ő szokásuk szerint késekkel és borotvákkal metélték magokat, míg csak ki nem csordult a vérük.

Mikor pedig a dél elmúlt, prófétálni kezdtek egész az esteli áldozatig; de akkor sem lett se szó, se felelet, se meghallgattatás.

Akkor monda Illés az egész sokaságnak: Jöjjetek én hozzám. És hozzá ment az egész sokaság, és megépítette az Úr oltárát, a mely leromboltatott volt.

És vőn Illés tizenkét követ, a Jákob fiai nemzetségeinek száma szerint, a kiknek az Isten azt mondta: Izrael legyen a te neved;

És oltárt épített a kövekből az Úr nevében, és egy árkot húzott az oltár körül, a melybe két véka vetni való mag férne.

És oda készítette a fát, és felvagdalta a tulkot, és felrakta azt a fára;

És monda: Töltsetek meg négy vedret vízzel, és öntsétek az égőáldozatra és a fára. Monda ismét: Tegyétek ezt még egyszer! És másodszor is azt tevék. Monda még is: Harmadszor is tegyétek meg! És harmadszor is azt művelték;

Úgy, hogy a víz lecsurgott az oltárról, és még az árok is tele lett vízzel.

És a mikor eljött az esteli áldozás ideje, oda lépett Illés próféta, és monda: Óh Uram, Ábrahámnak, Izsáknak és Izraelnek Istene, hadd ismerjék meg e mai napon, hogy te vagy az Isten az Izraelben, és hogy én a te szolgád vagyok, és hogy mindezeket a te parancsolatodból cselekedtem.

Hallgass meg engem, Uram, hallgass meg engem, hogy tudja meg e nép, hogy te, az Úr vagy az Isten, és te fordítod vissza az ő szívüket!

Akkor alászállt az Úr tüze, és megemésztette az égőáldozatot, a fát, a köveket és a port, és felnyalta a vizet, a mely az árokban volt.

Mikor ezt látta az egész sokaság, arcra borult, és monda: Az Úr az Isten! Az Úr az Isten!” (1Kir 18, 19-39.)

 

Illéstől sem állt távol a színpadi megjelenítés, amire elég sokan kíváncsiak voltak. A látványosság nincs távol itt sem Istentől. A helyzetet igyekezett Illés még jobban dramatizálni (megnehezíteni) azáltal, hogy 3-szor is leöntette az áldozatot vízzel, holott:

- nem volt víz a közelben

- szárazság volt, és a víz a legféltettebb kincsek közé tartozott.

 

Itt jön a duplikált párja a történetnek:

 

„És Jéhu összegyűjtötte az egész népet, és mondta nekik: Akháb kevéssé szolgálta Bált; Jéhu sokkal jobban akarja szolgálni.

Most azért hívjátok hozzám a Bál minden prófétáit, minden papját és minden szolgáját; senki el ne maradjon; mert nagy áldozatot akarok tenni a Bálnak; valaki elmarad, meg kell halni annak. Jéhu pedig ezt álnokságból cselekedte, hogy elveszítse a Bál tisztelőit.

És monda Jéhu: Szenteljetek ünnepet Bálnak. És kikiáltották.

És szétküldött Jéhu egész Izraelbe, és eljöttek mind a Bál tisztelői, és senki el nem maradt a ki el nem jött volna, és bementek a Bál templomába, és megtelt a Bál temploma minden zugában.

Akkor monda a ruhatárnoknak: Hozz ruhákat ki a Bál minden tisztelőinek. És hozott nékik ruhákat.

És bement Jéhu és Jonadáb, a Rekháb fia a Bál templomába, és monda a Bál tisztelőinek: Tudakozzátok meg és lássátok meg, hogy valamiképpen ne legyen itt veletek az Úr szolgái közül valaki, hanem csak a Bál tisztelői.

És mikor bementek, hogy ajándékokkal és égőáldozatokkal áldozzanak, Jéhu oda állított kívül nyolcvan embert, a kiknek azt mondta: A ki egyet elszalaszt azok közül, a kiket én kezetekbe adok, annak meg kell érette halni.

Mikor pedig elvégezték az égőáldozatot, monda Jéhu a vitézeknek és hadnagyoknak: Menjetek be, vágjátok le őket, csak egy is közülük meg ne meneküljön! És levágták őket fegyver élével, és elhányták az ő holttestüket a vitézek és a hadnagyok. Azután elmentek a Bál templomának városába,

És kihordván a Bál templomának bálványait, megégették azokat.

És lerontották a Bál képét is templomostól együtt, és azt árnyékszékké tették mind e mai napig.

Így veszté ki Jéhu a Bált Izraelből.” (2Kir 10, 18-28.)

 

Ki volt Jéhu?

Nos, őt Elizeus egyik tanítványa kente fel királlyá.

De ki volt Elizeus?

Őt meg maga Illés kente fel prófétává.

 

Itt a használati utasítás, amit erre vonatkozóan Illés kapott a Hóreben:

 

„És mondta az Úr neki: Menj el, térj vissza a te utadon a pusztán át Damaszkuszba, és mikor oda jutsz, kenjed királlyá Hazáelt Siriában;

És Jéhut, a Nimsi fiát kenjed királlyá Izraelben, és Elizeust, az Abelméholabeli Sáfát fiát pedig kenjed prófétává a te helyedbe.

És lesz, hogy a ki megmenekül Hazáel fegyverétől, azt Jéhu öli meg, és a ki megmenekül a Jéhu fegyverétől, azt Elizeus öli meg.” (1Kir 19, 15-17.)

 

 

 

Jön az eső, futás!

 

 

„Akkor monda Illés Akhábnak: Eredj fel, egyél és igyál, mert nagy esőnek zúgása hallszik.

És felment Akháb, hogy egyen és igyon. Illés pedig felment a Kármel hegy tetejére, és leborult a földre, és az ő orcáját az ő két térde közé tette;

És monda az ő szolgájának: Menj fel, és nézz a tenger felé. És felment, és arrafelé nézett, és monda: Nincsen semmi. És monda Illés: Menj vissza hétszer.

És lett hetedúttal, monda a szolga: Íme egy kis felhőcske, mint egy embernek a tenyere, jő fel a tengerből. Akkor monda: Menj fel, mondd meg Akhábnak: Fogj be és menj le, hogy meg ne késeljen az eső.

És lett azonközben, hogy besötétedett az ég a fellegektől és a széltől, és nagy eső lett. Akháb pedig szekérre ült és elment Jezréelbe.

És lett az Úr keze Illésen, és felövezvén az ő derekát, még Akháb előtt futott el Jezréel felé.” (1Kir 18, 41-45.)

 

Az eső feltétele volt, hogy mind a király,

mind a próféta eljussanak Jezréelbe.

A király befogatott,

Illés pedig futott.

 

Azt is mondhatnánk, hogy Illés személye itt egyfajta duplázása lett a királynak.

 

 

Isten szól hozzá

 

„És ő felkelt, és evett és ivott; és ment annak az ételnek erejével negyven nap és negyven éjjel egész az Isten hegyéig, Hórebig.

És bement ott egy barlangba, és ott hála. És íme lett az Úrnak beszéde ő hozzá, és monda néki: Mit teszel itt Illés?

Ő pedig monda: Nagy búsulásom van az Úrért, a Seregek Istenéért; mert elhagyták a te szövetségedet az Izrael fiai, a te oltáraidat lerontották, és a te prófétáidat fegyverrel megölték, és csak én egyedül maradtam, és engem is halálra keresnek.

És monda: Jöjj ki és állj meg ezen a hegyen, az Úr előtt. És íme ott az Úr volt elmenendő. És az Úr előtt ment nagy erős szél, a mely a hegyeket megszaggatta és meghasogatta a kősziklákat az Úr előtt; de az Úr nem volt abban a szélben. És a szél után földindulás lett; de az Úr nem volt a földindulásban sem.

És a földindulás után tűz jött, de nem volt az Úr a tűzben sem. És a tűz után egy halk és szelíd hang hallatszott.

És mikor Illés ezt hallotta, befedte az ő arcát palástjával, és kimenvén, megállt a barlang ajtajában, és íme szózat lett ő hozzá, a mely ezt mondta: Mit teszel itt Illés?” (1Kir 19, 8-13.)

 

A dráma eszköztárában lévő belső hang nagyon hasonlít az Illéshez szólt csendes, szelíd hanghoz, mely a Szent Szellem hangja volt. Amikor kiment a barlangból, akkor már az Atya szólt hozzá hangos szózattal. Ha nem hallotta volna meg a csendes, szelíd hangot, akkor nem tudta volna megtenni azt, ami ott és akkor volt a helyes – kimennie a barlangból.

 

A drámában a csoporttagok ún. belső hangot tudnak adni, illetve felerősíteni a meglévőt, amely segíthet a protagonistának, hogy hogyan is kellene abban a játékban cselekednie.

 

 

 

Látványos búcsújelenet

 

„Ötven férfiú pedig a próféták fiai közül utánuk menvén, velük szemben messze megálltak, mikor ők ketten a Jordán mellett megállottak.

És fogta Illés az ő palástját, és összehajtva azt, megütötte azzal a vizet; és az kétfelé vált; úgy hogy mind a ketten szárazon mentek át rajta.

És mikor általmentek, monda Illés Elizeusnak: Kérj tőlem, mit cselekedjem veled, mielőtt tőled elragadtatom. És monda Elizeus: Legyen, kérlek, a te benned való léleknek kettős mértéke én rajtam.

És ő monda: Nehéz dolgot kértél; mégis, ha majd meglátsz engem, mikor tőled elragadtatom, meglesz, a mit kérsz: ha pedig meg nem látsz, nem lesz meg.

És lett, a mikor mentek és menvén beszélgettek, íme egy tüzes szekér tüzes lovakkal elválasztotta őket egymástól. És felment Illés a szélvészben az égbe.

Elizeus pedig ezt látván, kiáltott: Édes atyám, édes atyám! Izrael szekerei és lovagjai! És nem látta őt többé. És vette a maga ruháit, és két részre szakasztotta azokat,

És felemelte az Illés palástját, a mely róla leesett, és visszatért, és megállott a Jordán partján.

És vette az Illés palástját, a mely róla leesett, és azzal megütötte a vizet, és monda: Hol van az Úr, az Illés Istene? És mikor ő is megütötte a vizet, kétfelé vált az; és általment Elizeus.

És mikor látták őt a próféták fiai, a kik átellenben Jérikhónál voltak, mondának: Az Illés lelke megnyugodott Elizeuson. És eleibe mentek néki, és meghajtották magokat ő előtte a földig.” (2Kir 2, 7-15.)

 

 

Az utolsó felvonásban sem csalódunk Illés látványosságában

1. Kettéválasztja a folyót.

2. Egy tüzes szekéren „húzza el a csíkot”, és lelép.

3. Bár Illés bemutatója véget ért, de megvan az utód, – Elizeus –, aki ugyanúgy – Illés palástjával választja ketté a folyót.

4. Közönség is van, 50-en nézik az eseményeket a folyó túlpartjáról.

 

 

Ahogyan Illés felvezette Elizeust, ő is felvezet egy újabb személyt.

 

„Azután visszament Elizeus Gilgálba.

Jött pedig egy férfi Bál Sálisából, és hozott az Isten emberének első zsengék kenyereit, húsz árpakenyeret, és megzsendült gabonafejeket az ő ruhájában; de ő monda: Add a népnek, hadd egyenek.

Felelt az ő szolgája: Minek adjam ezt száz embernek?

Ő pedig monda ismét: Add a népnek, hadd egyenek, mert ezt mondja az Úr: Esznek és még marad is.

És ő eleikbe adta, és ettek, és még maradt is belőle, az Úrnak beszéde szerint.” (2Kir 4, 38/a és 42-44.)

 

Az újabb főszereplő (protagonista) pedig nem más, mint a Názáreti Jézus, aki kétszer is csinált kenyérszaporítást (és halat is vele együtt).

 

Tehát Elizeus kenete = 2*(Illés kenete)

Názáreti Jézus kenete = 2*(Elizeus kenete)

 

Ez persze ennél összetettebb (Jézus nem 100 embernek szaporította meg az ételét), de a lényeg a duplázás duplázása.

 

 

 

I. Bírák kora

 

„És lement Sámson az ő atyjával és anyjával Timnátba, és mikor Timnátnak szőlőhegyéhez értek, íme egy oroszlánkölyök jött ordítva elébe.

És felindította őt az Úrnak lelke, és úgy kettészakasztotta azt, mint a hogyan kettészakasztják a gödölyét, pedig semmi sem volt kezében. De atyjának és anyjának nem mondta el, a mit cselekedett.

És mikor leérkezett, beszélt a nővel, a ki kedves volt Sámson szemei előtt.

 

Mikor pedig egynéhány nappal azután visszatért, hogy őt hazavigye, lekerült, hogy megnézze az oroszlánnak holttestét: hát, íme egy raj méh volt az oroszlánnak tetemében, és méz.

És kiszedte azt markaiba, és amint ment-mendegélt, eszegetett belőle, és mikor hazaért atyjához és anyjához, adott abból nekik is, és azok is ettek; de nem mondta meg nekik, hogy az oroszlán holtteteméből vette ki a mézet.

 

És azután lement az ő atyja ahhoz a nőhöz, és Sámson lakodalmat tartott ott, mert úgy szoktak cselekedni az ifjak.

Mikor pedig meglátták őt a Filiszteusok, harminc társat adtak mellé, hogy legyenek ő vele.

 

És monda nekik Sámson: Hadd vessek elétek egy találós mesét, ha azt megfejtitek nékem a lakodalom hét napja alatt és kitaláljátok; adok néktek harminc inget és harminc öltöző ruhát;

De ha nem tudjátok megfejteni, ti adtok nékem harminc inget és harminc öltöző ruhát. Azok pedig mondának neki: Add elő találós mesédet, hadd halljuk.

Ő pedig monda nekik:

 

Az evőből étek jött ki

S az erősből édes jött ki.

 

De nem tudták a találós mesét megfejteni három egész napon át.

Lett annak okáért heted napon, mondának Sámson feleségének: Vedd reá férjedet, hogy fejtse meg nékünk a találós mesét, hogy valamiképpen meg ne égessünk téged és a te atyádnak házát tűzzel; vagy azért hívtatok ide minket, hogy koldussá tegyetek bennünket, vagy nem?

 

És sírt a Sámson felesége ő előtte, és monda: Bizony te gyűlölsz engem, és nem szeretsz. Egy találós mesét vetettél az én népem fiai elé és nékem sem fejtetted meg. Ő pedig monda neki: Íme még atyámnak és anyámnak sem mondtam meg, hát néked mondanám meg?

 

Ő pedig hét napon át sírdogált előtte, a meddig a lakodalom tartott. Végre a hetedik napon megmondta neki, mert folyvást zaklatta őt. Ő pedig aztán megfejtette a találós mesét népe fiainak.

 

És mondának neki a város férfijai a hetedik napon, mielőtt még a nap lement volna:

Mi édesebb, mint a méz,

És mi erősebb, mint az oroszlán?

 

Ki monda nekik: Ha nem az én üszőmön szántottatok volna,

Mesém soha ki nem találtátok volna.

 

Ekkor felindította őt az Úrnak lelke, és elment Askelonba, és megölt közülük harminc férfiút, és elvette ruhájukat és azoknak adta ez öltöző ruhákat, a kik a találós mesét megoldották.

És felgerjedett haragjában elment az ő atyjának házához.

A Sámson felesége pedig férjhez ment az ő egyik társához, a kit társaságába vett.” (Bírák 14, 5-20.)

 

 

 

És mondának az j férfijai Gedeonnak: Uralkodjál felettünk te és a te fiad és a te fiadnak fia, mert megszabadítottál bennünket a Midiániták kezéből.

És monda nekik Gedeon: Én nem uralkodom felettetek, sem az én fiam nem fog uralkodni rajtatok. Az Úr uralkodik ti felettetek!

Azután monda nekik Gedeon: Egyet kívánok csak tőletek, hogy adja nékem mindegyikőtök a zsákmányul ejtett fülön függőket; mert arany fülön függőik voltak azoknak, mivelhogy Izmaeliták voltak.

És mondának: Örömest néked adjuk. És leterítettek egy ruhát, és mindenki arra dobta a fülön függőket, melyeket prédául ejtett.

Az arany fülön függőknek pedig, a melyeket elkért, súlya ezerhétszáz arany siklus volt, amaz ékességeken, függőkön és bíborruhákon kívül, a melyek a Midián királyain voltak, és az aranyláncok nélkül, a melyek tevéik nyakán voltak.

És készített abból Gedeon efódot, és helyezett azt a maga városában, Ofrában, és ott paráználkodott azután az egész Izrael, és lett ez Gedeonnak és háza népének tőrbeejtésére.

 

Így aláztattak meg a Midiániták az Izrael fiai előtt, és nem is emelték fel azután már fejüket, és megnyugodott a föld negyven esztendeig Gedeon idejében.

És hazatért Jerubbaál, a Joás fia, és megtelepedett otthon.

 

És Gedeonnak volt hetven fia, kik az ő ágyékából származtak, mert sok felesége volt neki.

És az ő ágyasa is, a ki Sikemben volt, szült neki egy fiat, és nevezte őt Abiméleknek.

És meghalt Gedeon, a Joás fia, késő vénségében, és eltemettették atyjának, Joásnak sírjába, Ofrában, Abiezer városában.

Lett pedig, hogy mikor meghalt Gedeon, elfordultak az Izrael fiai az Úrtól, és a Bálokkal paráználkodtak, és a Bál-Beritet tevék istenükké.

És nem emlékeztek meg az Izrael fiai az Úrról, az ő Istenükről, a ki őket megszabadította minden ellenségeik kezéből köröskörül.

És nem cselekedtek irgalmasságot a Jerubbaál Gedeon házával mind ama jók szerint, a melyeket ő tett az Izraellel.

 

 

És elment Abimélek, a Jerubbaál fia Sikembe, az ő anyjának atyjafiaihoz, és beszélt velük, valamint az ő anyja atyjának egész nemzetségével, mondván:

Mondjátok meg, kérlek, Sikem minden férfijának hallatára, melyik jobb néktek, hogy hetven férfiú uralkodjék-e rajtatok, Jerubbaálnak minden fia, vagy pedig csak egy ember uralkodjék felettetek? És emlékezzetek meg arról, hogy én a ti csontotok és a ti testetek vagyok.

És elmondták anyjának testvérei róla mind e beszédeket Sikem minden férfijainak füle hallatára, és Abimélek felé hajlott az ő szívük, mert azt mondák: Atyánkfia ő!

És adtak neki hetven ezüstpénzt a Bál-Beritnek házából, és ezzel holmi henyélő és hiábavaló embereket fogadott magának Abimélek, a kik őt követék.

És elment atyjának házához Ofrába, és megölte testvéreit, Jerubbaál fiait, a hetven férfiút egy kövön, és csak Jóthám maradt meg, Jerubbaálnak legkisebb fia, mert ez elrejtőzött.

És összegyülekeztek Sikemnek egész polgársága, és Millónak egész háza, és elmentek és királlyá választották Abiméleket az alatt a magas tölgy alatt, a mely Sikemben áll.

 

Mikor pedig ezt elbeszélték Jóthámnak, elment és megállt a Garizim hegy tetején, és nagy felszóval kiáltott, és így szólt hozzájuk: Hallgassatok rám, Sikem férfijai, hogy reátok is hallgasson az Isten!

 

Egyszer elmenvén elmentek a fák, hogy királyt válasszanak magoknak, és mondták az olajfának: Uralkodjál felettünk!

De az olajfa így felelt nekik: Elhagyjam az én kövérségemet, a mellyel tisztelnek Istent és embereket, és elmenjek, hogy ingadozzam a fák felett?

Akkor a fügefának szólottak a fák: Jer el te, és uralkodjál rajtunk!

De a fügefa is azt mondta nekik: Elhagyjam-e édességemet és jó gyümölcseimet, és elmenjek, hogy ingadozzam a fák felett?

Azután a szőlőtőnek mondák a fák: Jer el te, uralkodjál rajtunk.

Azonban a szőlőtő is azt mondta nekik: Elhagyjam-e mustomat, a mely isteneket és embereket vidámít, és elmenjek, hogy ingadozzam a fák felett?

Mondának végre a fák mindnyájan a galagonyabokornak: Jer el te, uralkodjál mi rajtunk.

És monda a galagonyabokor a fáknak: Ha igazán királlyá kentek engem magatok felett, jöjjetek el, nyugodjatok az én árnyékomban: de hogyha nem, jöjjön tűz ki a galagonyabokorból, és égesse meg a Libanonnak cédrusait.

 

Hát ti is most igazán és becsületesen cselekedtetek-e, hogy Abiméleket tettétek királlyá, és jól cselekedtetek-e Jerubbállal és háza népével, és úgy bántatok-e vele, amint megérdemelte?

Mert érettetek harcolt atyám, és még életével is semmit nem gondolván, mentett meg titeket a Midiánnak kezéből.

Ti pedig most felkeltetek az én atyámnak háza ellen, és megöltétek gyermekeit, hetven férfiút egy kövön, és királlyá választottátok Sikem férfijai felett Abiméleket, az ő szolgálójának fiát, mert atyátok fia!

 

Ha igazán és becsületesen cselekedtetek Jerubbállal és az ő házával a mai napon, örüljetek Abiméleknek, és örüljön ő is néktek;

De hogyha nem, jöjjön tűz ki Abimélekből, és eméssze meg Sikem férfijait és Milló házát, és származzék tűz Sikem férfijaiból és Milló házából, és eméssze meg Abiméleket!

És elfutott Jóthám, és elmenekült, és elment Beérbe az ő atyjafia, Abimélek elől, és ott telepedett meg.

Mikor pedig uralkodott Abimélek Izrael felett három esztendeig:

Egy gonosz lelket bocsátott Isten Abimélek és Sikem férfijai közé, és pártot ütöttek Sikem férfijai Abimélek ellen,

Hogy eljöjjön a Jerubbaál hetven fián elkövetett kegyetlenség büntetése, és szálljon az ő vérük Abimélekre, testvérökre, a ki megölte őket, és Sikem férfijaira, a kik az ő kezeit megerősítették, hogy megölje az ő atyjafiait.” (Bír 8, 22 – 9, 24.)

 

 

 

II. A törvény ideje

 

Nátán próféta által kitalált és előadott történet

 

 

Előzmény:

„Ha valaki ökröt vagy bárányt lop, és levágja, vagy eladja azt: öt barmot fizessen egy ökörért, és négy juhot egy bárányért.” (2Móz 22, 1.)

 

„Elküldte azért az Úr Dávidhoz Nátán prófétát, ki bemenvén hozzá, monda neki: Két ember volt egy városban, egyik gazdag, a másik szegény.

A gazdagnak felette sok juhai és ökrei voltak;

A szegénynek pedig semmije nem volt egyéb egy kis nőstény báránykájánál, a melyet vett és táplált, s felnevelkedett nála gyermekeivel együtt; saját falatjából evett és poharából ivott és keblén aludt, és neki olyan volt, mintegy leánya.

Mikor pedig utazó vendége érkezett a gazdagnak: sajnált az ő ökrei és juhai közül hozatni, hogy a vendégnek ételt készítsen belőle, a ki hozzá ment; hanem elvette a szegénytől az ő bárányát, és azt főzeté meg a vendégnek, a ki hozzá ment.

Akkor felgerjedt Dávidnak haragja az ember ellen, és monda Nátánnak: Él az Úr, hogy halálnak fia az az ember, a ki azt cselekedte.

A bárányért pedig négy annyit kell adnia, mivelhogy ezt művelte, és annak nem kedvezett.

 

És monda Nátán Dávidnak: Te vagy az az ember! Ezt mondja az Úr, Izraelnek Istene: Én kentelek fel téged, hogy király légy Izrael felett, és megszabadítottalak téged a Saul kezéből.

És néked adtam a te urad házát, és a te uradnak feleségeit a te kebledbe; ennek felette néked adtam Izraelnek és Júdának házát; és ha még ez kevés volt, ezt s ezt adtam volna néked.

 

Miért vetetted meg az Úrnak beszédét, oly dolgot cselekedvén, mely utálatos ő előtte? A Hitteus Uriást fegyverrel ölted meg, és az ő feleségét magadnak vetted feleségül; magát pedig az Ammon fiainak fegyverével ölted meg.

Most azért ne távozzék el a fegyver soha házadból, mivel megutáltál engem, és a Hitteus Uriás feleségét elvetted, hogy feleséged legyen.

Ezt mondja az Úr: Íme én épen a saját házadból bocsátok reád csapásokat, és feleségeidet szemed láttára veszem el, és adom más felebarátodnak, és hál a te feleségeiddel fényes nappal.

Mert te titkon cselekedtél; de én az egész Izrael előtt és napvilágnál cselekszem azt.

Monda azért Dávid Nátánnak: Vétkeztem az Úr ellen! És monda Nátán Dávidnak: Az Úr is elvette a te bűnödet, nem fogsz meghalni.

Mindazáltal, mivel alkalmat adtál a gyalázásra az Úr ellenségeinek e dologban: a te fiad is, a ki lett néked, bizonnyal meghal.” (2Sám 12, 1-14.

 

Dávid nem halt meg, de tényleg meghalt összesen négy fia:

– az a Betsabétól született, aki akkor fogant, amikor még Uriás élt

– Amnon (2Sám 13, 32.) – Absolon ölette meg, mert megerőszakolta Támárt

– Absolon (2Sám 18, 15.) – Dávid elleni trónkövetelő lett

– Adónia (1Kir 2, 23-25.) – Salamon elleni trónkövetelő lett

 

 

 

 

A következő idézetekben a mese szó mindig együtt szerepel a példabeszéd kifejezéssel.

 

„Kigyomlálom az Izraelt e föld színéről, a melyet nekik adtam; e házat, melyet az én nevemnek szenteltem, elvetem szemeim elől, és az Izrael példabeszédül és meséül lesz minden nép előtt.” (1Kir 9, 7.)

 

„Az én szájam bölcsességet beszél, szívemnek elmélkedése tudomány.” (Zsolt 49, 4.)

 

„Példabeszédre hajtom fülemet, hárfaszóval nyitom meg mesémet.” (Zsolt 49, 5.)

 

 

„Salamonnak, Dávid fiának, Izrael királyának példabeszédei,

Bölcsesség és erkölcsnek tanulására, értelmes beszédek megértésére;

Okos fenyítéknek, igazságnak és ítéletnek és becsületességnek megnyerésére;

Együgyűeknek eszesség, gyermeknek tudomány és meggondolás adására.

Hallja a bölcs és öregbítse az ő tanulságát, és az értelmes szerezzen érett tanácsokat.

Példabeszédnek és példázatnak, bölcsek beszédeinek és találós meséinek megértésére.” (Péld 1, 1 – 6.)

 

 

„És lett az Úr beszéde hozzám, mondván:

Embernek fia, adj találós mesét, és mondj példabeszédet Izrael házának.

És mondjad: Így szól az Úr Isten: A nagyszárnyú nagy saskeselyű, melynek hosszú csapótollai voltak, s mely rakva volt különféle színű tollakkal, jött a Libanonra, és elfoglalta a cédrusfa tetejét.

Gyönge ágainak hegyét letépte, és vitte azt a kalmárok földére, az árusok városában tette le.

És vett annak a földnek magvából, és elvetette azt termékeny mezőbe; sok vizek mellé vitte; mint fűzfát ültetett el.

És felsarjadt, és lett elterülő, alacsony szőlőtővé, hogy vesszőit amahhoz fordítsa s gyökerei amaz alatt legyenek, és szőlőtővé lett, és vesszőket terme, s ágacskákat bocsátott ki.

 

És volt más nagy szárnyú, soktollú nagy saskeselyű, és íme, ez a szőlőtő feléje terjesztette gyökereit, s vesszeit hozzá nyújtotta ültetésének ágyaiból, hogy öntözze őt;

Pedig jó földbe, sok víz mellé ültették el, hogy ágakat hajtson és gyümölcsöt teremjen, hogy legyen jeles szőlőtő.

 

Mondjad: Így szól az Úr Isten: Vajon jó szerencsés lesz-e? Vajon gyökereit nem szaggatja-e ki, és gyümölcsét nem vágja-e le, hogy elszáradjon, hajtásának minden ága elszáradjon, és pedig nem erős karral és sok néppel támad reá, hogy kitépje azt gyökerestől.

És íme elplántáltatott, jó szerencsés lesz-e? Avagy ha a napkeleti szél illeti őt, nem szárad-e el teljesen, ültetésének ágyában nem szárad-e el?

 

És lett az Úr szava hozzám, mondván:

No, mondjad a pártos háznak: Avagy nem értettétek-e mi ez? Mondjad: Íme, eljött a babiloni király Jeruzsálembe, és fogta királyát és fejedelmeit és elvivé őket magához Babilonba.

És vőn a királyi magból, s frigyet szerzett vele, s megeskette őt, de a földnek erőseit elvivé,

Hogy alacsony királyság legyen, hogy fel ne emelkedjék, hanem frigyét megőrizze, hogy ez megálljon.

De pártot ütött ellene, bocsátván követeit Egyiptomba, hogy adjon neki lovakat és sok népet. Vajon jó szerencsés lesz-e? Vajon megszabadítja-e magát, a ki ezeket cselekszi? Aki megszegte a szövetséget, megszabadul-e?

 

Élek én, ezt mondja az Úr Isten, hogy annak a királynak lakóhelyén, a ki őt királlyá tette, a kinek tett esküjét megvetette, s a kivel tett frigyét megszegte, ott nála, Babilonban hal meg.

És a Fáraó nagy haddal és nagy sokasággal vele semmit nem tesz a háborúban, mikor sáncot töltenek, és tornyot építenek sok lélek kiirtására.

S ha megvetette az esküt, hogy megszegje a frigyet, pedig íme, kezet adott rá, s mégis megcselekedte mindezeket; nem fog megszabadulni!

 

Azért így szól az Úr Isten: Élek én, hogy eskümet, melyet megvetett, és frigyemet, melyet megszegett, fejéhez verem.

És kiterjesztem hálómat ellene, és megfogják varsámban, és elviszem őt Babilonba s ott törvénykezem vele gonoszságáért, mellyel ellenem járt.

És minden menekültje minden seregéből fegyver miatt hull el, és a megmaradtak szélnek szélednek mindenfelé, és megtudjátok, hogy én, az Úr beszéltem.

 

Így szól az Úr Isten: És veszek én ama magas cédrus tetejéből, és elültetem; felső ágaiból egy gyönge ágat szegek le, s elplántálom én magas és fölemelt hegyen.

Izrael magasságos hegyén plántálom őt, és ágat nevel és gyümölcsöt terem, s nagyságos cédrussá nevekedik, hogy lakjanak alatta, mindenféle szárnyas madarak ágainak árnyékában fognak lakozni.

És megismeri a mező minden fája, hogy én, az Úr tettem a magas fát alacsonnyá, az alacsony fát magassá; kiszárítottam a zöldellő fát, és zölddé tettem az aszott fát. Én, az Úr szólottam és megcselekedtem.” (Ez 17, 1-24.)

 

„Avagy nem költenek-e ezek mindnyájan példabeszédet róla, és találós mesét reá, mondván: Jaj annak, a ki rakásra gyűjti, a mi nem övé! De meddig? És a ki adóssággal terheli magát!” (Hab 2, 6.)

 

 

 

III. Újszövetségi időkben

 

A Názáreti Jézus példabeszédei

 

 

„És sokat beszélt nekik példázatokban, mondván: Íme kiment a magvető vetni,

És a mikor ő vetett, némely mag az útfélre esett; és eljőve a madarak, elkapdosták azt.

Némely pedig a köves helyre esett, a hol nem sok földje volt; és hamar kikelt, mivelhogy nem volt mélyen a földben.

De mikor a nap felkelt, elsült; és mivelhogy gyökere nem volt, elszáradt.

Némely pedig a tövisek közé esett, és a tövisek felnevekedvén, megfojtották azt.

Némely pedig a jó földbe esett, és gyümölcsöt terme, némely száz annyit, némely hatvan annyit, némely pedig harminc annyit.

A kinek van füle a hallásra, hallja.

A tanítványok pedig hozzámenvén, mondának neki: Miért szólasz nekik példázatokban?

Ő pedig felelvén, monda nekik: Mert néktek megadatott, hogy érthessétek a mennyek országának titkait, ezeknek pedig nem adatott meg.

Mert a kinek van, annak adatik, és bővelkedik; de a kinek nincs, az is elvétetik tőle, a mije van.

Azért szólok velük példázatokban, mert látván nem látnak, és hallván nem hallanak, sem nem értenek.

És beteljesedett rajtok Ésaiás jövendölése, a mely ezt mondja: Hallván halljatok, és ne értsetek; és látván lássatok, és ne ismerjetek:

Mert megkövéredett e népnek szíve, és füleikkel nehezen hallottak, és szemeiket behunyták; hogy valami módon ne lássanak szemeikkel, és ne halljanak füleikkel, és ne értsenek szívükkel, és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket.

A ti szemeitek pedig boldogok, hogy látnak; és a ti füleitek, hogy hallanak.

Mert bizony mondom néktek, hogy sok próféta és igaz kívánta látni, a miket ti láttok, és nem látták; és hallani, a miket ti hallotok, és nem hallották.

Ti halljátok meg azért a magvető példázatát.

Ha valaki hallja az Igét a mennyeknek országáról és nem érti, eljön a gonosz és elkapja azt, a mi annak szívébe vettetett. Ez az, a mely az útfélre esett.

A mely pedig a köves helyre esett, ez az, a ki hallja az Igét, és mindjárt örömmel fogadja;

De nincs gyökere benne, hanem csak ideig való; mihelyt pedig nyomorgatás vagy üldözés támad az Ige miatt, azonnal megbotránkozik.

A mely pedig a tövisek közé esett, ez az, a ki hallja az Igét, de e világnak gondja és a gazdagságnak csalárdsága elfojtja az Igét, és gyümölcsöt nem terem.

A mely pedig a jó földbe esett, ez az, a ki hallja és érti az Igét; a ki gyümölcsöt is terem, és terem némely száz annyit, némely hatvan annyit, némely pedig harminc annyit.

Más példázatot is adott eléjük, mondván: Hasonlatos a mennyeknek országa az emberhez, a ki az ő földébe jó magot vetett;

De mikor az emberek aludtak, eljött az ő ellensége és konkolyt vetett a búza közé, és elment.

Mikor pedig felnevekedett a vetés, és gyümölcsöt terme, akkor meglátszott a konkoly is.

A gazda szolgái pedig előállván, mondának neki: Uram, avagy nem tiszta magot vetettél-e a te földedbe? Honnan van azért benne a konkoly?

Ő pedig monda nekik: Valamely ellenség cselekedte azt. A szolgák pedig mondának neki: Akarod-e tehát, hogy elmenvén, összeszedjük azokat?

Ő pedig monda: Nem. Mert a mikor összeszeditek a konkolyt, azzal együtt netalán a búzát is kiszaggatjátok.

Hagyjátok, hogy együtt nőjön mind a kettő az aratásig, és az aratás idején azt mondom majd az aratóknak: Szedjétek össze először a konkolyt, és kössétek kévékbe, hogy megégessétek; a búzát pedig takarítsátok az én csűrömbe.” (Mt 13, 3-30.)

 

Ekkor elbocsátván a sokaságot, bement Jézus a házba. És az ő tanítványai hozzámentek, mondván: Magyarázd meg nékünk a szántóföld konkolyáról való példázatot.

Ő pedig felelvén monda nekik: A ki a jó magot veti, az az embernek Fia;

A szántóföld pedig a világ; a jó mag az Isten országának fiai; a konkoly pedig a gonosznak fiai.

Az ellenség pedig, a ki a konkolyt vetette, az ördög; az aratás pedig a világ vége; az aratók pedig az angyalok.

A miképpen azért összegyűjtik a konkolyt és megégetik: akképpen lesz a világnak végén.

Az embernek Fia elküldi az ő angyalait, és az ő országából összegyűjtik a botránkozásokat mind, és azokat is, a kik gonoszságot cselekednek,

És bevetik őket a tüzes kemencébe: ott lesz sírás és fogcsikorgatás.

Akkor az igazak fénylenek, mint a nap, az ő Atyjuknak országában. A kinek van füle a hallásra, hallja.” (Mt 13, 36-43.)

 

 

A következő példabeszédek (mesék) mind-mind ugyanazt jelentik

 

 

„Más példázatot is adott eléjük, mondván: Hasonlatos a mennyeknek országa a mustármaghoz, a melyet vévén az ember, elvetett az ő mezejében;

A mely kisebb ugyan minden magnál; de a mikor felnő, nagyobb a veteményeknél, és fává lesz, annyira, hogy reá szálltak az égi madarak, és fészket raknak ágain.” (Mt 13, 31-32.)

 

Más példázatot is mondott nekik: Hasonlatos a mennyeknek országa a kovászhoz, a melyet vévén az asszony, három mérce lisztbe elegyített, mígnem az egész megkelt.” (Mt 13, 33.)

 

Mind ezeket példázatokban mondta Jézus a sokaságnak, és példázat nélkül semmit sem szólt nekik,

Hogy beteljék a mit a próféta szólott, mondván: Megnyitom az én számat példázatokra; és kitárom, amik e világ alapítása óta rejtve voltak.” (Mt 13, 34-35.)

 

„Ismét hasonlatos a mennyeknek országa a szántóföldben elrejtett kincshez, a melyet megtalálván az ember, elrejtette azt; és a felett való örömében elmegy és eladván mindenét, a mije van, megveszi azt a szántóföldet.

 

Ismét hasonlatos a mennyeknek országa a kereskedőhöz, a ki igazgyöngyöket keres;

A ki találván egy drágagyöngyre, elment, és mindenét eladván a mije volt, megvette azt.

 

Szintén hasonlatos a mennyeknek országa a tengerbe vetett gyalomhoz [merítőhálóhoz], a mely mindenféle fajtát összefogott;

Melyet, minekutána megtelt, a partra vontak a halászok, és leülvén, a jókat edényekbe gyűjtötték, a hitványakat pedig kihányták.

Így lesz a világ végén is: Eljönnek majd az angyalok, és kiválasztják a gonoszokat az igazak közül.

És a tüzes kemencébe vetik őket; ott lesz sírás és fogcsikorgatás.

 

 

Monda nekik Jézus: Megértettétek-e mindezeket? Mondták neki: Megértettük Uram.

Ő pedig mondta nekik: Annak okáért minden írástudó, a ki a mennyeknek országa felől megtaníttatott, hasonlatos az olyan gazdához, a ki ót és újat hoz elő az ő éléstárából.

És lett, a mikor elvégezte Jézus ezeket a példázatokat, elment onnan.” (Mt 13, 44-53.)

 

 

 

 

Pál apostol nem szerette a meséket

 

„Se mesékkel és vége-hossza nélkül való nemzetségi táblázatokkal ne foglalkozzanak, a melyek inkább versengéseket támasztanak, mint Istenben való épülést a hit által.” (1Tim 1, 4.)

 

„A szentségtelen és vénasszonyos meséket pedig eltávoztasd. Hanem gyakorold magadat a kegyességre” (1Tim 4, 7.)

 

„Mert lesz idő, mikor az egészséges tudományt el nem szenvedik, hanem a saját kívánságaik szerint gyűjtenek magoknak tanítókat, mert viszket a fülük;

És az igazságtól elfordítják az ő fülöket, de a mesékhez oda fordulnak.” (2Tim 4, 3-4.)

 

„Mert van sok engedetlen, hiába való beszédű és csaló, kiváltképpen a körülmetélésből valók,

A kiknek be kell dugni a szájukat; a kik egész házakat feldúlnak, tanítván rút nyereség okáért, a miket nem kellene.

Azt mondta valaki közülük, az ő saját prófétájuk: A krétaiak mindig hazugok, gonosz vadak, rest hasak.

E bizonyság igaz: annak okáért fedd őket kímélés nélkül, hogy a hitben épek legyenek,

Nem ügyelvén zsidó mesékre, és az igazságot megvető emberek parancsolataira.” (Tit 1, 10-14.)

 

Péter sem

 

„Mert nem mesterkélt meséket követve ismertettük meg veletek a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és eljövetelét; hanem mint a kik szemlélői voltunk az ő nagyságának.” (2Pét 1, 16.)

 

Lehetséges, hogy a kori újszövetségi időkben a meséket már nem, mint példabeszédeket használták, hanem csak kitalált történetek voltak, olyanok, amelyek már nem szimbólumai a valóságnak – ahogy a korábbi mesék –, hanem a valósággal semmilyen módon egybe nem csengő történetek.

 

Ezek a mesék többféleképen is beleillenek a pszichodráma fajtáiba:

- biblia történetek (bibliadráma)

- mesék (mesedráma)

- egy adott személy számára egy mese segíthet a pszichodráma egyik játékában 

 

Mózes alkotásai

 

Mózes életében kezdettől fogva nagy jelentősége van a látványelemeknek

 

1.)    A születése – Mirjám szerepe

 

Születésekor éppen speciális népszámlálást tartottak Egyiptomban.

Abban az esetben, ha „leltári többlet” keletkezett fiúgyerekekből, akkor azokat törölték, hogy a korábban már kiadott statisztikai adatok teljesüljenek.

 

Mózest szülei – Amrám és Jókebed – nem akarták alávetni ennek az eljárásnak, így belehelyezték egy mózeskosárba.

Anyukája rátette a vízre, nővére Mirjám pedig kíváncsian leste, hogy vajon mi lesz vele.

 

Az egyiptomi krokodilokban több istenfélelem lakozott, mint az egyiptomi emberekben, mert azok nem akarták őt elpusztítani.

 

Történt pedig, hogy a fáraó lánya éppen akkor fürdött a folyóban, és épp arra sodorta a víz a kis bölcsőt. Ez azért is volt csoda, mert nem valószínű, hogy pont ott fürdött volna a hercegnő, ahová a víz kitesz mindenfajta hordalékot. 

Ennél csak az volt nagyobb csoda, hogy Mirjám oda tudott kerülni a fürdőző hölgyhöz, aki nem egyedül fürdött, hanem társaságban. 

No és persze nem volt feltűnő, hogy az a leány, aki odakerül pont, ismer egy szoptatós dajkát, és még rá is bízták a gyereket, és komolyan is gondolták. 

Úgyhogy Mózes egy elveszett generáció tagjaként nőtt fel, csak nála idősebb, és fiatalabb fiútársai voltak.

 

Lehet, hogy ezért lett olyan agresszív – így tudott csak érvényt szerezni magának az idősebb srácokkal szemben; és így lehetett olyan megértő – mert úgy fogadták be a fiatalabb skacok, ha oktatta ki őket állandóan.

 

Ennek aztán vége lett, és sajnos aztán egy egyiptomi herceget formáltak belőle.

 

„És aláment a Fáraó leánya, hogy megfürödjék a folyóvízben, szolgálóleányai pedig járkáltak a víz partján. És meglátta a ládácskát a sás között s elküldte az ő szolgálóleányát és kihozatta azt.

És kinyitotta és látta a gyermeket; és íme egy síró fiú. És könyörült rajta és monda: A héberek gyermekei közül való ez.

Az ő nénje pedig monda a Fáraó leányának: Elmenjek-e s hívjak-e egy szoptatós asszonyt a héber asszonyok közül, hogy szoptassa néked a gyermeket?

És a Fáraó leánya monda néki: Eredj el. Elment azért a leányzó, és elhívta a gyermek anyját.

És monda neki a Fáraó leánya: Vidd el ezt a gyermeket és szoptasd fel nékem, és én megadom a te jutalmadat. És vette az asszony a gyermeket és szoptatta azt.

És felnevekedett a gyermek, és vitte őt a Fáraó leányához, és fia gyanánt lett annak, és nevezte nevét Mózesnek, és mondta: Mert a vízből húztam ki őt.” (2Móz 2, 5-10.)

 

2. Legelső darabja, melynek címe: „én vagyok az igazságosztó”

 

„Volt pedig azokban a napokban, mikor Mózes fölnevekedett, kiment az ő atyjafiaihoz és látta az ő nehéz munkájukat s látta, hogy egy Egyiptombeli férfi ütött egy héber férfit az ő atyjafiai közül.” (2Móz 2, 11.)

 

Mózes kölcsönkért egy bunkót egy ősembertől vagy egy baseballütőt egy amerikaitól.

 

„Mikor ide-oda tekintett és látta hogy senki sincs, agyonütötte az Egyiptombelit és elrejtette azt a homokba.

Másnap is kiment, és íme két héber férfi veszekedett. És monda annak a ki bűnös volt: Miért vered a te atyádfiát?

Az pedig monda: Kicsoda tett téged fő emberré és bíróvá mi rajtunk? Talán engem is meg akarsz ölni, mint megölted az egyiptomit? Mózes pedig megfélemlett és monda: Bizony kitudódott a dolog.

A Fáraó is meghallotta azt a dolgot, és Mózest halálra kerestette: de elfutott Mózes a Fáraó elől és lakozott Midián földén” (2Móz 2, 12-15.)

 

 

 

Szóval a főpróba ugyan sikerült, de ha többször is elő akarta volna adni ezt a darabot, akkor már feltűnő lett volna az előadások végére a közönség megfogyatkozása.

Egyiptomi módszerekkel – ahogyan őt majdnem kivégezték – akart igazságot tenni az Egyiptombeliekkel szemben. Ez pedig nem ment.

 

 

3. Következő darabja „azért még bejövök a csajoknál”

 

Mózesünk elvetődött a pusztába.

Hogyhogy, hogy nem de sikerült egy olyan helyre vetődnie, ahol nem állt fenn az a statisztikai probléma, mint születésekor Egyiptomban.

Keresve se találhatott volna jobb helyet.

Azaz olyan helyre került, ahol nem volt férfiutód, a családfő már idős volt – nem tudott mér újabb utódot nemzeni, és hát eladó lányok meg dömpingszerűen.

 

„Midián papjának pedig hét leánya volt, és oda mentek és vizet húztak, és tele merték a vályúkat, hogy megitassák atyjuknak juhait.” (2Móz 2, 16.)

 

 

De Cippórát sem ejtették a feje lágyára!

Nemcsak a legidősebb volt Jethró lányai közül, hanem a legokosabb is.

 

Kezdettől fogva jelezte Mojszinak, hogy ez a Cipócska csak neki készült, így hát főhősünk megnősült.

Mózes részéről nem igazán volt nagy rokonság az esküvőn, úgyhogy jobb, hogy nem hajón tartották meg, mert félő lett volna, hogy a hajó felborul az egyik oldalára, mert csak ott álltak – a menyasszony oldalán – rokonok.

 

 

„S monda leányainak: És hol van ő? [Hová tettétek az eszeteket lányaim?]

Miért hagytátok ott azt a férfit? [Nem tetszett egyikkőtöknek sem?]

Hívjátok el, hogy egyék kenyeret. [És közben mondjátok, hogy azt ti sütöttétek, hogy nagyon szívesen adjátok neki. Aztán majd én besegítek…]

És tetszett Mózesnek, hogy ott maradjon e férfiúnál [furcsa lett volna, ha nem tetszett volna neki], és ez feleségül adta Mózesnek az ő leányát, Cippórát.” (2Móz 20-21.)

 

 

4. Mózes lesz a néző

 

Mózesünk beházasodott, gyerekei lettek.

Elhívását ugyan nem felejtette el, de nem is tudott mit kezdeni vele.

 

Ezért Isten úgy döntött, hogy felkelti az érdeklődését.

Isten érdekesebbet tudott mutatni, mint amit a család tudott neki adni.

 

„Mózes pedig őrizte az ő ipának, Jethrónak a Midián papjának juhait és hajtotta a juhokat a pusztán túl és juta az Isten hegyéhez, Hórebhez.

És megjelent neki az Úr angyala tűznek lángjában egy csipkebokor közepéből, és látta, hogy íme a csipkebokor égett; de a csipkebokor meg nem emésztetett.

S monda Mózes: Odamegyek, hogy lássam e nagy csudát, miért nem ég el a csipkebokor.” (2Móz 3, 1-3.)

 

 

5. Isten 3 jelet ad Mózesnek

 

Mózes elkérte Isten személyazonosságiját, mondván igazolja magát: kicsoda ő?

 

„Mózes pedig monda az Istennek: Íme én elmegyek az Izrael fiaihoz, és ezt mondom nékik: A ti atyáitok Istene küldött engem ti hozzátok; ha azt mondják nékem: Mi a neve? Mit mondjak nékik?” (2Móz 3, 13.)

 

Isten olyan néven mutatkozott be, amelyet az Egyiptombeliek is ismerhettek, ugyanis az ő nemzetközi neve:

Én vagyok (az Atya), Belőlem született a Felkent (= Te Vagy), Tőlem származik a Szent Lélek (Ő VAN).

A VAN szó, azaz a vé-a-n betűk egymásutánisága annyira ismert lehetett akkor a térségben, hogy még ma is meg VAN: a VAN-tó!!!

 

A VAN szó ma is a térség egyik kulcskifejezése, így kapta a nevét egy kitenyésztett macskafajt is: Van-macska (angolul: van-cat).

 

Isten tudta min ment keresztül Mózes, így hát olyan jeleket adott neki, amelyeket többször is tudott használni.

a) botot eldobva kígyóvá változik

á) keze himlős lesz, majd meggyógyul

b) víz vérré változik

 

 

„Felelt Mózes és monda: De ők nem hisznek nekem, s nem hallgatnak szavamra, sőt azt mondják: nem jelent meg néked az Úr.

Az Úr pedig monda néki: Mi az a kezedben? S ő monda: Vessző.

Vesd azt - úgymond - a földre. És vetette azt a földre és lett kígyóvá; és Mózes elfutamodott előle.

Monda pedig az Úr Mózesnek: Nyújtsd ki kezedet és fogd meg a farkát! És kinyújtotta kezét és megragadta azt, és vesszővé lett az ő kezében.

Hogy elhiggyék, hogy megjelent néked az Úr, az ő atyáik Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene.

És ismét monda neki az Úr: Nosza dugd kebledbe a kezed; és kebelébe dugta kezét és kihúzta: íme az ő keze poklos volt, olyan, mint a hó.

És monda: Dugd vissza kebledbe a kezed: és visszadugta kezét kebelébe és kivette azt kebeléből, és íme ismét olyanná lett, mint teste.

És ha úgy lenne, hogy nem hisznek néked, és nem hallgatnak az első jel szavára, majd hisznek a második jel szavának.

És ha úgy lenne, hogy ennek a két jelnek sem hisznek, és nem hallgatnak szavadra: akkor meríts vizet a folyóvízből és öntsd a szárazra, és a víz, a mit a folyóvízből merítettél, vérré lesz a szárazon.” (2Móz 4, 1-9.)

 

 

6. Cippóra jelenete

 

Ezt mondd [Mózes] azért a Fáraónak: Így szólt az Úr: Elsőszülött fiam az Izrael.

Ha azt mondom néked: Bocsásd el az én fiamat, hogy szolgáljon nékem, és te vonakodsz elbocsátani: íme én megölöm a te elsőszülött fiadat.

 

És volt az úton, egy szálláson, eleibe álla az Úr [és vele együtt a halál angyala] és meg akarta őt ölni.

De Cippóra egy éles követ vett és lemetszette az ő fiának előbőrét, és lába elé vetette mondván: Bizony, vérjegyesem vagy te nékem!

És békét hagyott neki. Akkor monda: Vérjegyes a körülmetélésért.” (2Móz 4, 22-26.)

 

Tehát:

1. Cippóra tudott róla, hogy fontos a körülmetélés.

2. Nem volt előtte ismeretlen a férfitest anatómiája.

3. Megértette, hogy ha nem cselekszik, akkor legidősebb fia meghal. Mert amikortól kezdve az Úr kimondta, hogy megöl minden elsőszülöttet Egyiptomban, az vonatkozott rájuk is, hiszen születése alapján Mózes is egyiptomi „állampolgár” volt!

 

Ám ahogy friss házasoknál néha előfordul, az ő háztartásuk is még gyengén felszerelt volt. Ezért a háziasszony éles köveket is használt a házimunkában bronzkések helyett.

(Csak úgy szanaszéjjel nem hevernek éles kövek mindenhol – azokat pattintani kell!)

(Józsué is kőkésekkel végeztette el a nép körülmetélését – Józsué 5, 3.)

 

 

 

7. Mózes a fáraó előtt, 3+7 csoda

 

Mózes egy 10felvonásos darabot ad elő, melynek első három felvonása mindenkit érint.

Utána a hűséges nézők jutalma, hogy őket már nem éri az utolsó 7 csapás.

 

Egyre-másra pusztulnak el az állatok, és az elsőszülöttek is meghalnak.

 

Ha nem lettek olyan válogatósak az egyiptomiak, milyen jól belakhattak volna a finom békacombokból!

De ők képtelenek jól érezni magukat, hiába élnek át bármi változatosságot.

 

 

8. Átkelés a Veres-tengeren

 

A fáraó nemrég űzte ki a hükszoszokat Egyiptomból.

Sikerült eltanulnia a harcmodorukat, és immár neki is van 5000 harci lovas szekeres alakulta, ezért úgy gondolja, hogy most is győzni fog!

De tévedett.

 

 

„Akkor énekelte Mózes és az Izrael fiai ezt az éneket az Úrnak, és szóltak mondván: Éneklek az Úrnak, mert fenséges ő, lovat lovasával tengerbe vetett.

Erősségem az Úr és énekem, szabadítómmá lett nekem; ez az én Istenem, őt dicsérem, atyámnak Istene, őt magasztalom.

Vitéz harcos az Úr; az ő neve Jehova.

A Fáraónak szekereit és seregét tengerbe vetette, s válogatott harcosai belefúltak a veres tengerbe.” (2Móz 15, 1-4.)

Fontos tudni, hogy ekkor még nem ülték meg a lovat, ezért a lovas vagy lovag kifejezés nem lovagoló személyt, hanem kocsist, kocsihajtót, azaz gyeplőst jelent.

 

9. Mózes a táblabíró

 

Isten szólt Mózeshez, hogy jöjjön fel a hegyre, és hozzon magával 2 db kőtáblát.

Ezekre Isten ujja rárótta óhéber rovásírással a 10parancsolatot.

Mózes lement a hegyről. Összetörte a kőtáblákat.

 

Isten szólt Mózeshez, hogy jöjjön fel a hegyre, és hozzon magával 2 db kőtáblát.

Ezekre Isten ujja rárótta óhéber rovásírással a 10parancsolatot.

Mózes lement a hegyről. Most már nem törte össze a kőtáblákat.

 

Mózes összetörte az aranyborjút.

Áron gyorsan megcsinálta a frigyládát.

Eldugta bele a kőtáblákat, nehogy Mózes azokat is összetörje.

 

 

10. Mózes és a kritikusok

 

Mózes tehát megszelídült, mert még haragjában sem akart embereket bántani.

 

„Kóré pedig az Iczhár fia, a ki a Lévi fiának, Kéhátnak fia volt; és Dáthán és Abirám, Eliábnak fiai; és On, a Péleth fia, a kik Rúben fiai voltak, fogták magokat;

És támadtak Mózes ellen, és velük Izrael fiai közül kétszáz és ötven ember, a kik a gyülekezetnek fejedelmei voltak, tanácsbeli híres neves emberek.

És összegyűltek Mózes ellen és Áron ellen, és mondának nékik: Sokat tulajdonítotok magatoknak, holott az egész gyülekezet, ezek mindnyájan szentek, és közöttük van az Úr: miért emelitek azért fel magatokat az Úr gyülekezete fölé?” (4Móz 16, 1-3.)

 

 

„Szólj a gyülekezetnek, mondván: Menjetek el a Kóré, Dáthán és Abirám hajléka mellől köröskörül.

Felkelt azért Mózes, és elment Dáthán és Abirám felé, követék őt Izrael vénei.

És szólt a gyülekezetnek, mondván: Kérlek, távozzatok el ez istentelen emberek sátorai mellől, és semmit ne illessetek abból, a mi az övék, hogy el ne vesszetek az ő bűneik miatt.

És elmentek a Kóré, Dáthán és Abirám hajlékai mellől köröskörül; Dáthán pedig és Abirám kimentek, megállván az ő sátoraiknak nyílásánál feleségeikkel, fiaikkal és kisdedeikkel.

Akkor monda Mózes: Ebből tudjátok meg, hogy az Úr küldött engemet, hogy cselekedjem mind e dolgokat, hogy nem magamtól indultam:

Ha úgy halnak meg ezek, amint meghal minden más ember, és ha minden más ember büntetése szerint büntettetnek meg ezek: akkor nem az Úr küldött engemet.

Ha pedig az Úr valami új dolgot cselekszik, és a föld megnyitja az ő száját, és elnyeli őket, és mindazt, a mi az övék, és elevenen szállnak alá pokolba: akkor megismeritek, hogy gyalázták ezek az emberek az Urat.

És lett, amint elvégezte mind e beszédeket, meghasadt a föld alattuk.

És megnyitotta a föld az ő száját, és elnyelte őket és az ő háznépeiket: és minden embert, a kik Kóréi voltak, és minden jószágukat.

És alászálltak azok és mindaz, a mi az övék, elevenen a pokolra: és befedezte őket a föld, és elveszének a község közül.” (4Móz 16, 24-33.)

 

Mózes itt már nem akart igazságot tenni, inkább tompítani szerette volna az ítéletet, de nem lehetett, mert nem tértek meg a lázadásból, és az egész népet Mózes és Isten ellen fordították volna.

 

 

10. Áron jelenete

 

Mózesből nagyon rossz pápa lett volna.

Ő ugyanis mindig engedi, hogy időnként ez vagy az a személy is szerepeljen, nem akart mindig ő lenni a középpontban.

 

Most Áronra került a sor.

Ő nemcsak olvasta a rovásírást, hanem rótta is.

Ahogyan ez az Isten Igéjében meg van írva:

 

 

 

„És szólt az Úr Mózesnek, mondván:

Szólj Izrael fiainak, és végy tőlük egy-egy vesszőt az ő atyáiknak háza szerint; az ő atyáik házának valamennyi fejedelmétől tizenkét vesszőt; és kinek-kinek a nevét írd fel az ő vesszejére.

Az Áron nevét pedig írd a Lévi vesszejére: mert egy vessző esik az ő atyjuk házának fejéért.

És tedd le azokat a gyülekezet sátorában a bizonyság ládája elé, a hol megjelenek néktek.

És lesz, hogy annak a férfiúnak vesszeje, a kit elválasztok, kihajt; így hárítom el magamról Izrael fiainak zúgolódásait, a melyekkel zúgolódnak ti ellenetek.

Szólt azért Mózes Izrael fiainak, és adtak neki mind az ő fejedelmeik egy-egy vesszőt egy-egy fejedelemért; az ő atyáiknak háza szerint tizenkét vesszőt; az Áron vesszeje is azok között a vesszők között volt.

És letette Mózes a vesszőket az Úr elé a bizonyság sátorában.

És lett másnap, hogy bement Mózes a bizonyság sátorába; és íme kihajtott a Léci házából való Áronnak vesszeje, és hajtást hajtott, és virágot növelt, és mandulát érlelt.” (4Móz 17, 1-8.)

 

Nos, mivel a kvadratikus írás csak a babiloni fogság után terjedt el, így még jócskán az óhéber írás korában járunk.

Hogyan is lehet felírni betűket egy pálcára?

Jobbról balra róva, ahogyan a rovásírást szokás róni.

 

 

12. Mózes a pusztában, mint gyámolító

 

Mózes segítségével kaptak kenyeret (mannát), és húst (fürjeket), és innivalót is.

Pedig itt már miattuk bűnhődött Mózes, mert a hit ajándéka helyett a csodatevő erők ajándékát használta vízfakasztásra.

 

 

 

 

 

I. József álmai

 

 

1.) saját álmok

 

„És álmot álmodott József és elbeszélte az ő bátyjainak; és azok annál inkább gyűlölték őt.

Mert monda nékik: Hallgassátok meg, kérlek, ezt az álmot, melyet álmodtam.

Íme kévéket kötöttünk a mezőben, és íme az én kévém felkelt és felállt; a ti kévéitek pedig körülálltak, és az én kévém előtt meghajoltak.

És mondának néki az ő bátyjai: Avagy király akarsz-e lenni felettünk? Vagy uralkodni akarsz-e rajtunk? S annál is inkább gyűlölték őt álmáért és beszédéért.

 

Más álmot is álmodott, és elbeszélte azt az ő bátyjainak, mondván: íme megint álmot álmodtam; íme a nap és a hold, és tizenegy csillag meghajolt én előttem.

S elbeszélte atyjának és bátyjainak, és az ő atyja megdorgálta őt, mondván néki: Micsoda álom az a melyet álmodtál? Avagy elmegyünk-e, én és a te anyád és atyádfiai, hogy meghajtsuk magunkat te előtted a földig?” (1Móz 37, 5-10.)

 

Két darab álom volt, mindkettő hasonló jelentésessel, kissé más szemszögből.

Ami megfelel a 2-3 tanúbizonyság elvének (is).

 

 

 

2.) börtönben

 

„És lett ezek után, hogy az egyiptomi király pohárnoka és sütőmestere vétkeztek az ő uruk ellen, az egyiptomi király ellen.

Megharagudott azért a Fáraó az ő két főemberére, a főpohárnokra, és a fősütőmesterre.

És fogságba vettette azokat a testőrök főhadnagyának házában levő tömlöcbe, arra a helyre, ahol fogva volt József.

A testőrök főhadnagya pedig Józsefet rendelt melléjük és szolgált nékik. És jó ideig voltak fogságban.

És az egyiptomi király pohárnoka és sütőmestere, akik a tömlöcben fogva voltak, láttak álmot mindketten; mindegyik külön álmot, azon egy éjjel, mindegyik az ő álmának értelme szerint.

És bement hozzájuk József reggel, látta, hogy íme bánkódtak.

És megkérdezte a Fáraó főembereit, akik az ő ura házánál vele együtt fogva voltak, mondván: Miért oly komor ma a ti orcátok?

És mondának néki: Álmot láttunk, és nincsen, aki megfejtse azt. És monda nékik József: A megfejtés nem Isten dolga-e? Mondjátok el, kérlek, nékem.

Elbeszélte azért a főpohárnok az ő álmát Józsefnek, és monda néki: Álmomban, íme egy szőlőtő volt előttem;

És a szőlőtőn három szál vessző volt, s alighogy bimbózott, virágozott, és gerezdjei megérlelték a szőlőszemeket.

A Fáraó pohara pedig az én kezemben volt, és én vettem a szőlőszemeket és facsartam a Fáraó poharába, és adtam a poharat a Fáraó kezébe.

És monda néki József: Ez annak a megfejtése: a három vesszőszál, három nap.

Harmadnap múlva a Fáraó felmagasztalja a te fejedet, és visszahelyez téged hivatalodba, és adod a Fáraó kezébe az ő poharát, az előbbi tiszted szerint, mikor az ő pohárnoka voltál.

Csakhogy azután megemlékezzél rólam, mikor néked jól lesz dolgod, és cselekedjél, kérlek, irgalmasságot velem, emlékezzél meg rólam a Fáraó előtt és szabadíts meg engem e házból.

Mert lopva hoztak el engem a héberek földéről, és itt sem cselekedtem semmit, hogy a tömlöcbe vessenek.

És látta a fősütőmester, hogy jól magyaráz és monda Józsefnek: Álmodtam én is, hogy íme három kosár kalács volt fejemen.

A felső kosárban pedig voltak a Fáraónak mindenféle süteményei, és a madarak ették azokat a kosárból, az én fejemről.

És felelte József és monda: Ez annak a magyarázatja: a három kosár, három nap.

Harmadnap múlva fejedet véteti a Fáraó, és fára akasztat fel téged, és a madarak leeszik rólad húsodat.

S lett harmadnapon a Fáraó születése napja, és vendégséget szerzett minden ő szolgáinak, s akkor a főpohárnokot és a fősütőmestert is fölvette szolgái közé.

És a főpohárnokot visszahelyezte pohárnokságába, és nyújtotta a poharat a Fáraó kezébe.

A fősütőmestert pedig felakasztatta; a miképpen magyarázta nekik József.

És nem emlékezett meg a főpohárnok Józsefről, hanem elfelejtkezett róla.” (1Móz 40, 1-23.)

 

Megint csak 2 álom van, melyek bizonyságot tesznek.

Habár az események kimenetele ellentétes, mégis mivel mindkettő bekövetkezik, így ezek ketten is 2 bizonyságot alkotnak.

 

 

 

3.) a fáraó álma

 

Történeti háttér:

Abban az időben az ún. hükszoszok uralkodtak Egyiptomban.

Nevük jelentése „kékek” vagy más forrásban arimaszpok, azaz „egy szeműek”.

Ennek magyarázata:két nép, mely egy közös cél/látás alapján cselekszik.

 

Ők egy olyan népcsoport voltak, akikhez tudott szólni Isten.

Nem ők voltak a piramisépítők, ők csak egy korlátozott ideig uralkodtak Egyiptomban.

Ha nem lett volna a hükszosz uralom, akkor Isten népének csak arra lett volna esélye, hogy rabszolga legyen Egyiptomban, semmi más.

 

 

 

 

„Elküldött azért a Fáraó és hívatta Józsefet, és hamarsággal kihozták őt a tömlöcből, és megborotválkozott, ruhát váltott és a Fáraóhoz ment.

És monda a Fáraó Józsefnek: Álmot láttam, és nincs, aki megmagyarázza azt: Én pedig azt hallottam rólad beszélni, hogy ha meghallod az álmot, meg is magyarázod azt.

És felelt József a Fáraónak, mondván: Nem én, Isten jelenti meg, a mi a Fáraónak javára van.

Monda azért a Fáraó Józsefnek: Álmomban, íme álltam a folyóvíz partján.

És íme a folyóvízből hét kövér és szép tehén jött ki, és legelt a nádasban.

S íme azok után más hét tehén jött ki, nagyon ösztövérek, rútak és hitványak; egész Egyiptom földén nem láttam azokhoz hitványságra hasonlókat.

És elnyelték az ösztövér és rút tehenek, az előbbi hét kövér tehenet.

És azok gyomrukban voltak, de nem látszott meg, hogy gyomrukban voltak, mert külsejük oly rút volt, mint az előtt. És felserkent.

És láttam álmomban, és íme hét gabonafej nevekedett egy száron, mind teljes és szép.

És íme hét összeaszott, vékony, keleti széltől kiszáradt gabonafej növekedett azok után,

És elnyelték a vékony gabonafejek a hét szép gabonafejet. És elmondtam az írástudóknak, de senki sincs, aki megmagyarázza nékem.

És monda József a Fáraónak: A Fáraó álma egy és ugyanaz; a mit Isten cselekedni akar, azt jelentette meg a Fáraónak.

A hét szép tehén, hét esztendő, a hét szép gabonafej az is hét esztendő; az álom egy és ugyanaz.

A hét ösztövér és rút tehén pedig, melyek amazok után jöttek ki, az is hét esztendő, és a hét vékony, keleti széltől kiszáradt gabonafej, az az éhségnek hét esztendeje.

Ez az a mit mondtam a Fáraónak, hogy a mit Isten cselekedni akar, megmutatta a Fáraónak.

Íme hét esztendő jő, és nagy bőség lesz egész Egyiptomban.

Azok után pedig következik az éhség hét esztendeje, s minden bőséget elfelejtenek Egyiptom földén, és megemészti az éhség a földet.

És nem ismerszik meg az előbbi bőség e földön az utána következő éhség miatt, mert igen nagy lesz.

Hogy pedig a Fáraó álma kettős, kétszeres volt, onnan van, mert Istennél elvégezett dolog ez, és siet az Isten azt véghez vinni.

Most azért szemeljen ki a Fáraó egy értelmes és bölcs férfit, és tegye Egyiptom földén gondviselővé.

Cselekedje ezt a Fáraó és rendeljen tiszttartókat az országnak, és szedjen ötödöt Egyiptom földén a hét bő esztendőben.

És takarítsák be a következő jó esztendők minden termését, és gyűjtsenek gabonát a Fáraó keze alá, élelemül a városokban, és tartsák meg,

És legyen az élelem tartalékban az ország számára az éhség hét esztendejére, melyek elkövetkeznek Egyiptom földére, hogy el ne vesszen e föld az éhség miatt.

És tetszett e beszéd a Fáraónak és minden ő szolgáinak.

Monda azért a Fáraó az ő szolgáinak: Találhatnánk-e ehhez hasonló férfit, akiben az Isten lelke van?

És monda a Fáraó Józsefnek: Mivelhogy Isten mind ezeket néked jelentette meg, nincs hozzád fogható értelmes és bölcs ember.

Te légy az én házamon főgondviselő, és minden népem a te szavadra hallgasson, csak a királyiszék tesz engem nálad nagyobbá.

Monda továbbá a Fáraó Józsefnek: Íme fejedelemmé tettelek az egész Egyiptom földén.

És levette a Fáraó a maga gyűrűjét kezéről, és adta azt József kezére; és felöltöztette őt drága gyolcs ruhába, és aranyláncot tőn az ő nyakába.

És meghordoztatta őt az ő második szekerén, és kiáltották ő előtte: Térdet hajtsatok! Így tette őt fejedelemmé az egész Egyiptom földén.

És monda a Fáraó Józsefnek: Én vagyok a Fáraó; de te nélküled senki se kezét, se lábát fel ne emelhesse egész Egyiptom földén.

És nevezte a Fáraó József nevét Cafenát-Pahneákhnak, és adta néki feleségül Aszenáthot, Potiferának On papjának leányát. És kiment József Egyiptom földére.

József pedig harminc esztendős volt, mikor a Fáraó előtt, az Egyiptomi király előtt álla. Kiment tehát József a Fáraó elől, és bejárta az egész Egyiptom földét.

És a föld a hét bő esztendő alatt tele marokkal ontotta a termést.

És összegyűjtötte a hét esztendőnek minden eleségét, mely volt Egyiptom földén, és a városokba takarította az élelmet, minden városba a körülte levő határ élelmét takarította be.

És felhalmozta József a gabonát, mint a tenger fövénye, igen sokat, annyira, hogy megszűntek azt számba venni, mivelhogy száma nem volt.

Józsefnek pedig született két fia az éhség esztendejének eljötte előtt, kiket szült néki Aszenáth, Potiferának az On papjának leánya.

És nevezte József az elsőszülöttnek nevét Manassénak: mert úgymond, elfelejtette én velem Isten minden én vesződségemet, és az én atyámnak egész házát.

A másodiknak nevét pedig nevezte Efraimnak: mivel, úgymond, megszaporított engem Isten az én nyomorúságomnak földén.

Eltelt tehát a bőség hét esztendeje, a mely volt Egyiptomnak földén.

És elkezdődött az éhség hét esztendeje, mint megmondta József; és lett éhség minden országban; de Egyiptom földén mindenütt volt kenyér.

De megéhezett egész Egyiptom földe is, és kenyérért kiáltott a nép a Fáraóhoz. - Monda pedig a Fáraó mind az Egyiptombelieknek: Menjetek Józsefhez, és a mit mond néktek, azt műveljétek.

És az éhség volt mind az egész földön. Akkor mind megnyitotta József a gabonás házakat, és árulta az Egyiptombelieknek; mert nagyobbodott az éhség Egyiptom földén.

És mind az egész föld Egyiptomba ment Józsefhez gabonát venni; mert nagy volt az éhség az egész földön.” (1Móz 41, 14-57.)

 

 

 

 

 

A hükszosz uralom vége után mit is ír az Ige?

 

„Azonközben új király támadt Egyiptomban, aki Józsefet nem ismerte.

És monda az ő népének: Íme az Izrael fiainak népe több, és hatalmasabb nálunknál.

Nosza bánjunk okosan vele, hogy el ne sokasodjon, és az ne legyen, hogy ha háború támad, ő is ellenségünkhöz adja magát, és ellenünk harcoljon, és az országból kimenjen.” (2Móz 1, 8-10.)

 

 

 

II. Gedeon és a Midianiták

 

„Mikor pedig Gedeon oda ment, íme az egyik férfiú épen álmát beszélte el a másiknak, és monda: Íme álmot álmodtam, hogy egy sült árpakenyér hengergett alá a Midiániták táborára, és mikor a sátorig jutott, megütötte azt, úgy hogy eldőlt, és felfelé fordította azt, és a sátor ledőlt.

A másik aztán felelt és monda: Nem egyéb ez, mint Gedeonnak, a Joás fiának, az Izraelből való férfiúnak fegyvere, az ő kezébe adta az Isten Midiánt és egész táborát.

És mikor hallotta Gedeon az álomnak elbeszélését és annak magyarázatát, meghajtotta magát, és visszatért az Izrael táborába, és monda: Keljetek fel, mert kezetekbe adta az Úr a Midián táborát.” (Bír 7, 13-15)

 

III Dániel álmai és álommagyarázásai

 

 

„És adott az Isten ennek a négy gyermeknek tudományt, minden írásban való értelmet és bölcsességet; Dániel pedig értett mindenféle látomáshoz és álmokhoz is.” (Dán 1, 17.)

 

1.) A szobor

 

„Felelt Dániel a király előtt, és mondta: A titkot, a melyről a király tudakozódott, a bölcsek, varázslók, írástudók, jövendőmondók meg nem jelenthetik a királynak;

De van Isten az égben, aki a titkokat megjelenti; és ő tudtára adta Nabukodonozor királynak: mi lesz az utolsó napokban. A te álmod és a te fejed látása a te ágyadban ez volt:

Néked, oh király! Gondolataid támadtak a te ágyadban a felől, hogy mik lesznek ez után, és aki megjelenti a titkokat, megjelentette néked azt, a mi lesz.

Nékem pedig ez a titok nem bölcsességből, a mely bennem minden élő felett volna, jelentetett meg, hanem azért, hogy a megfejtés tudtára adassék a királynak, és te megértsed a te szívednek gondolatait.

Te láttad, oh király, és íme egy nagy kép; ez a kép, mely hatalmas volt és kiváló az ő fényessége, előtted állt, és az ábrázata rettenetes volt.

Annak az állóképnek feje tiszta aranyból, melle és karjai ezüstből, hasa és oldalai rézből,

Lábszárai vasból, lábai pedig részint vasból, részint cserépből voltak.

Nézted, amíg egy kő leszakadt kéz érintése nélkül, és letörte azt az állóképet vas- és cseréplábairól, és darabokra zúzta azokat.

Akkor eggyé zúzódott a vas, cserép, réz, ezüst és arany, és lettek, mint a nyári szérűn a polyva, és felkapta azokat a szél, és helyüket sem találták azoknak. Az a kő pedig, a mely leütötte az állóképet nagy heggyé lett, és betöltötte az egész földet.

Ez az álom, és értelmét is megmondjuk a királynak.

Te, oh király! Királyok királya, kinek az egek Istene birodalmat, hatalmat, erőt és dicsőséget adott;

És valahol emberek fiai, mezei állatok és égi madarak lakoznak, a te kezedbe adta azokat, és úrrá tett téged mindezeken: Te vagy az arany-fej.

És utánad más birodalom támad, alábbvaló, mint te; és egy másik, egy harmadik birodalom, rézből való, a mely az egész földön uralkodik.

A negyedik birodalom pedig erős lesz, mint a vas; mert miként a vas széttör és összezúz mindent; bizony, mint a vas pusztít, mind amazokat szétzúzza és elpusztítja.

Hogy pedig lábakat és ujjakat részint cserépből, részint vasból valónak láttál: a birodalom kétfelé oszol, de lesz benne a vasnak erejéből, amint láttad, hogy a vas elegy volt az agyagcseréppel.

És hogy a lába ujjai részint vas, részint cserép: az a birodalom részint erős, részint pedig törékeny lesz.

Hogy pedig vasat elegyülve láttál agyagcseréppel: azok emberi mag által vegyülnek össze, de egymással nem egyesülnek, minthogy a vas nem egyesül a cseréppel.

És azoknak a királyoknak idejében támaszt az egek Istene birodalmat, mely soha örökké meg nem romol, és ez a birodalom más népre nem száll át, hanem szétzúzza és elrontja mindazokat a birodalmakat, maga pedig megáll örökké.

Minthogy láttad, hogy a hegyről kő szakadt le kéz érintése nélkül, és szétzúzta a vasat, rezet, cserepet, ezüstöt és aranyat: a nagy Isten azt jelentette meg a királynak, a mi majd ezután lesz; és igaz az álom, és bizonyos annak értelme.

Akkor Nabukodonozor király arcra borult és imádta Dánielt, és meghagyta, hogy ételáldozattal és jó illattal áldozzanak néki.

Szólt a király Dánielnek, és monda: Bizonnyal a ti Istenetek, ő az isteneknek Istene, és a királyoknak ura és a titkok megjelentője, hogy te is megjelenthetted ezt a titkot!

Akkor a király fölmagasztalta Dánielt, és sok nagy ajándékot adott néki, és hatalmat adott néki Babilonnak egész tartománya felett, és a babiloni összes bölcseknek elöljárójává tette őt.

És Dániel kérte a királyt, hogy Sidrákot, Misákot és Abednégót rendelje a babiloni tartomány gondviselésére; Dániel pedig a király udvarában volt.” (Dán 2, 27-49.)

 

 

 

2.) A fa

 

Azonosulás növénnyel (1 adott személy)

 

„Én Nabukodonozor békében voltam az én házamban, és virágzó az én palotámban.

Álmot láttam és megrettente engem, és a gondolatok az én ágyamban, és az én fejemnek látásai megháborítottak engem.

És parancsolatot adtam, hogy hozzák elém Babilonnak minden bölcsét, hogy az álom jelentését tudassák velem.

Akkor bejövének az írástudók, varázslók, Káldeusok és jövendőmondók; és én elbeszéltem nékik az álmot, de az értelmét nem jelentették meg nékem.

Végezetre bejöve elém Dániel, akinek neve Baltazár, mint az én istenemnek neve, és akiben a szent isteneknek lelke van, és elmondtam néki az álmot.

Baltazár, az írástudók elseje, tudom, hogy a szent isteneknek lelke van benned, és semmi titok sem homályos előtted, az én álmom látásait, a miket láttam, és azoknak jelentését beszéld el.

Az én fejem látásai az én ágyamban ezek voltak: Láttam, hogy íme, egy fa álla a föld közepette, és annak magassága rendkívüli volt.

Nagy volt a fa és erős, és magassága az égig ért, és az egész föld széléig volt látható.

Levelei szépek és gyümölcse sok, és táplálék volt rajta mindeneknek; alatta árnyékot talált a mező vada, és ágain lakoztak az ég madarai, és róla evett minden élő.

 

Láttam fejem látásaiban, az én ágyamban, és íme: egy Vigyázó és Szent szállt alá az égből;

Erősen kiáltott, és így szólt: Vágjátok ki a fát és vagdaljátok le az ágait, rázzátok le leveleit és hányjátok szét gyümölcseit, fussanak el a vadak alóla, és a madarak az ő ágairól.

De gyökerének törzsökét hagyjátok meg a földben, és vas és érc láncokba verve a mező füvén; égi harmattal öntöztessék, és a barmokkal legyen része a föld füvében.

Az ő emberi szíve változzék el, és baromnak szíve adassék néki, és hét idő múljék el felette.

Vigyázók határozatából van ez a rendelet, és a Szentek parancsolata ez a végzés, hogy megtudják az élők, hogy a felséges Isten uralkodik az emberek birodalmán, és akinek akarja, annak adja azt, és az emberek között az alábbvalót emeli fel arra.

Ezt az álmot láttam én, Nabukodonozor király, és te, Baltazár, mondd meg annak értelmét; mivelhogy az én országomnak egyetlen bölcse sem tudta nékem megmondani a jelentését; de te tudod, mert szent isteneknek lelke van benned.

Ekkor Dániel, akinek neve Baltazár, közel egy óráig rémüldözött, és az ő gondolatai háborították őt. Szólt a király, és monda: Baltazár, az álom és annak jelentése meg ne rettentsenek téged! Felelt Baltazár, és monda: Uram, az álom szálljon a te gyűlölőidre, a magyarázata pedig a te ellenségeidre!

A fa, a melyet láttál, a mely nagy és erős volt, és a melynek magassága az eget érte és ellátszott az egész földre;

És levelei szépek, gyümölcse pedig sok, és táplálék rajta mindeneknek; alatta tartózkodott a mező vada, és ágain az égi madarak lakoztak:

Te vagy az, oh király, aki naggyá és erőssé lettél, akinek nagysága megnőtt és fölér az égig, és hatalmad a föld végéig.

Hogy pedig látott a király Vigyázót és Szentet leszállani az égből, és azt mondta: Vágjátok le a fát és pusztítsátok el azt; de gyökereinek törzsökét a földben hagyjátok, és vas és érc láncokba verve a mező füvén, és égi harmattal öntöztessék és a mezei barmokkal legyen része, amíg hét idő múlik el felette;

Ez a jelentése, oh király, és a felséges Isten végezése ez, a mely bekövetkezik az én uramra, a királyra,

És kivetnek téged az emberek közül, és a mezei barmokkal lesz a te lakozásod, és füvet adnak enned, mint az ökröknek, és égi harmattal öntöznek téged, és hét idő múlik el feletted, mígnem megérted, hogy a felséges Isten uralkodik az emberek birodalmán, és annak adja azt, akinek akarja.

Hogy pedig mondák, hogy a fa gyökereinek törzsökét hagyják meg: országod megmarad néked, mihelyst megismered, hogy az Ég uralkodik.

Azért, oh király, az én tanácsom tessék néked, és vétkeidtől igazság által szabadulj és a te hamisságaidtól a szegényekhez való irgalmasság által. Így talán tartós lesz a békességed.

 

Mindez betelt Nabukodonozor királyon.

Tizenkét hónap múlva a babiloni királyi palotán sétált.

Szólt a király és mondta: Nem ez-e ama nagy Babilon, a melyet én építettem királyság házának, az én hatalmasságom ereje által és dicsőségem tisztességére?

Még a szó a király szájában volt, a mikor szózat szállt le az égből: Néked szól, oh Nabukodonozor király, a birodalom elvétetett tőled.

És kivetnek téged az emberek közül, és a mezei barmokkal lesz a lakozásod, és füvet adnak enned, mint az ökröknek, és hét idő múlik el feletted, amíg megesméred, hogy a felséges Isten uralkodik az emberek birodalmán, és annak adja azt, akinek akarja.

Abban az órában betelt a beszéd Nabukodonozoron: és az emberek közül kivettetett, és füvet evett, mint az ökrök, és égi harmattal öntöztetett az ő teste, mígnem szőre megnőtt, mint a saskeselyű tolla, és körmei, mint a madarakéi.

És az idő elteltével én, Nabukodonozor, szemeimet az égre emelem, és az én értelmem visszajött, és áldám a felséges Istent, és dicsérem és dicsőítem az örökké élőt, kinek hatalma örökkévaló hatalom és országa nemzedékről-nemzedékre áll.

És a föld minden lakosa olyan, mint a semmi; és az ő akarata szerint cselekszik az ég seregében és a föld lakosai között, és nincs, aki az ő kezét megfoghatná és ezt mondaná néki: Mit cselekedtél?

Abban az időben visszatért hozzám az én értelmem, és országom dicsőségére az én ékességem, és méltóságom is visszatért hozzám, és az én tanácsosaim és főembereim fölkerestek engem, és visszahelyeztettem az én országomba, és rendkívüli nagyság adatott nékem.

Most azért én, Nabukodonozor, dicsérem, magasztalom és dicsőítem a mennyei királyt: mert minden cselekedete igazság, és az ő útjai ítélet, és azokat, akik kevélységben járnak, megalázhatja.” (Dán 4, 1-34.)

 

 

 

3.) Belsazár

 

„Belsazár király nagy lakomát szerzett az ő ezer főemberének, és az ezer előtt bort ivott.

Borozás közben mondta Belsazár, hogy hozzák elő az arany és ezüst edényeket, a melyeket elvitt Nabukodonozor, az ő atyja a jeruzsálemi templomból, hogy igyanak azokból a király és az ő főemberei, az ő feleségei és az ő ágyasai.

Akkor előhozták az arany edényeket, a melyeket elvitték az Isten házának templomából, mely Jeruzsálemben volt, és ittak azokból a király és az ő főemberei, az ő feleségei és az ő ágyasai.

Bort ittak, és dicsérték az arany-, ezüst-, érc-, vas-, fa- és kőisteneket.

Abban az órában emberi kéznek ujjai tűntek fel, és írtak a gyertyatartóval szemben a király palotájának meszelt falán, és a király nézte azt a kézfejet, a mely írt.

Ekkor a király ábrázatja megváltozott, és az ő gondolatai megháborították őt, és derekának inai megoldódtak és az ő térdei egymáshoz verődének.

Erősen kiáltozott a király, hogy hozzák elő a varázslókat, a Káldeusokat és jövendölőket. Szólt a király és monda a babiloni bölcseknek: Akárki legyen az az ember, aki elolvassa ezt az írást, és annak értelmét megjelenti nékem, bíborba öltöztetik és aranylánc lesz a nyakában, és mint harmadik parancsol az országban.

Akkor bementek a király bölcsei mind, de nem tudták elolvasni az írást, sem annak értelmét megfejteni a királynak.

Akkor Belsazár király igen megrettent, és az ő ábrázatja elváltozott rajta, és az ő főemberei is megzavarodtak.

A királyasszony a király és az ő főembereinek beszédei miatt bement a lakoma házába, és szólt a királyasszony, és monda: Király, örökké élj! Ne rettentsenek téged a te gondolataid, és a te ábrázatod ne változzék el!

Van egy férfiú a te országodban, akiben a szent isteneknek lelke van, és a te atyád idejében értelem, tudomány, és az istenek bölcsességéhez hasonló bölcsesség találtatott benne, és akit Nabukodonozor király, a te atyád, az írástudók, varázslók, Káldeusok és jövendölők fejévé tőn; igen, a te atyád, a király;

Mivelhogy Dánielben, akit a király Baltazárnak nevezett, nagyobb lélek, tudomány és értelem, álmoknak magyarázata és titkok megjelentése és rejtélyek megfejtése találtatott. Most azért hívattasson elő Dániel, és ő megjelenti az értelmet.

Erre Dániel a király elé vitetik. Szólt a király, és monda Dánielnek: Te vagy-e ama Dániel, aki a Júdabeli foglyok fiai közül való, akit ide hozott a király, az én atyám, Júdából?

És aki felől hallottam, hogy az isteneknek lelke van benned, és értelem és tudomány és kiváló bölcsesség találtatott te benned?

Csak imént hozattak elém a bölcsek és varázslók, hogy elolvassák ezt az írást és jelentését tudassák velem; de nem tudják a dolog értelmét megjelenteni.

De felőled azt hallottam, hogy te tudod az értelmet megfejteni és a titkokat megoldani; most azért, ha el tudod olvasni ezt az írást és értelmét nékem megmondani, bíborba öltöztetsz és aranylánc lesz a nyakadon, és mint harmadik uralkodsz az országban.

Erre Dániel felelt, és monda a királynak: Ajándékaid tieid legyenek, és adományaidat másnak adjad, mindazáltal az írást elolvasom a királynak, és jelentését megmondom néki.

Te, oh király! A felséges Isten birodalmat és méltóságot, dicsőséget és tisztességet adott Nabukodonozornak, a te atyádnak;

És a méltóság miatt, a melyet adott néki, a népek, nemzetek és nyelvek mind féltek és rettegtek tőle; megölt, akit akart; és életben tartott, akit akart; felemelt, akit akart; és megalázott, akit akart;

De mikor a szíve felfuvalkodott, és a lelke megkeményedett megátalkodottan: levettették az ő birodalmának királyi székéből, és dicsőségét elvették tőle;

És az emberek fiai közül kivettették, és az ő szíve olyanná lett, mint a barmoké; és a vadszamarakkal lett az ő lakása, és fűvel etették őt, mint az ökröket, és a teste égi harmattal öntöztetett, míg megismerte, hogy a felséges Isten uralkodik az emberek országán, és azt helyezteti arra, akit akar.

És te, Belsazár, az ő fia, nem aláztad meg a szívedet, noha mindezt tudtad.

Sőt felemelkedtél az egek Ura ellen, és az ő házának edényeit elődbe hozták. A te és a te főembereid, a te feleségeid és a te ágyasaid bort ittak azokból; és az ezüst- és arany-, érc-, vas-, fa- és kőisteneket dicséred, akik nem látnak, sem nem hallanak, sem nem értenek; az Istent pedig, akinek kezében van a te lelked, és előtte minden te utad, nem dicsőítetted.

Azért küldetett ő általa ez a kéz, és jegyeztetett fel ez az írás.

És ez az írás, a mely feljegyeztetett: Mene, Mene, Tekel, Ufarszin!

Ez pedig e szavaknak az értelme: Mene, azaz számba vette Isten a te országlásodat és véget vet annak.

Tekel, azaz megmérettél a mérlegen és híjával találtattál.

Peresz, azaz elosztatott a te országod és adatott a médeknek és perzsáknak.

Akkor szólt Belsazár, és öltöztették Dánielt bíborba, és aranyláncot vetettek nyakába, és kikiáltották felőle, hogy ő parancsol, mint harmadik az országban.

Ugyanazon az éjszakán megöletett Belsazár, a Káldeusok* királya.

És a méd Dárius foglalta el az országot mintegy hatvankét esztendős korában.” (Dán 5, 1-31.)

 

4.) Állatok

 

Azonosulás állattal (1 nép = 1 állat)

 

„Belsazárnak, a babiloni királynak első esztendejében álmot látott Dániel és fejének látásait az ő ágyában. Az álmot akkor följegyezte; a dolog velejét elmondta.

Szólt Dániel, és monda: Láttam az én látásomban éjszaka, és íme, az égnek négy szele háborút támasztott a nagy tengeren;

És négy nagy állat jött fel a tengerből, egyik különböző a másiktól.

Az első olyan, mint az oroszlán, és sas szárnyai voltak. Néztem, míg szárnyai kitépettek, és felemeltetett a földről, és mint valami ember, lábra állíttatott és emberi szív adaték néki.

És íme, más állat, a második, hasonló a medvéhez, és kelt egyik oldalára, és három oldalborda volt szájában fogai között, és így szóltak néki: Kelj fel és egyél sok húst!

Ez után láttam, és íme, egy másik, olyan, mint a párduc, és négy madárszárnya volt a hátán; és négy feje volt az állatnak, és hatalom adaték néki.

Ezek után láttam éjszakai látásokban, és íme, negyedik állat, rettenetes és iszonyú és rendkívül erős; nagy vasfogai voltak, falt és zúzott és a maradékot lábaival összetaposta, és ez különbözött mindazoktól az állatoktól, a melyek előtte voltak, és tíz szarva volt néki.

Mialatt a szarvakat szemléltem, íme, másik kicsiny szarv növekedett ki azok között, és három az előbbi szarvak közül kiszakasztatott ő előtte, és íme, emberszemekhez hasonló szemek voltak ebben a szarvban, és nagyokat szóló száj.

Néztem, míg királyi székek tétettetnek, és az öregkorú leült, ruhája hófehér, és fejének haja, mint a tiszta gyapjú; széke tüzes láng, ennek kerekei égő tűz;

Tűzfolyam folyik és jő valaki az ő színe felől; ezerszer ezren szolgáltak neki, és tízezerszer tízezren állának előtte; ítélők ültek le, és könyvek nyittatnak meg.

Néztem akkor a nagyzoló beszédek hangja miatt, a melyeket a szarv szólt; néztem, míg megöletett az az állat, és az ő teste elvesze, és tűzbe vetették megégetésre.

A többi állatoktól is elvétetett az ő hatalmuk; de ideig-óráig tartó élet adaték nékik.

Láttam éjszakai látásokban, és íme, az égnek felhőiben, mint valami emberfia jőve; és ment az öregkorúhoz, és eleibe vitték őt.

És adott néki hatalmat, dicsőséget és országot, és minden nép, nemzet és nyelv néki szolgála; az ő hatalma örökkévaló hatalom, a mely el nem múlik, és az ő országa meg nem ronttatik.

Megrendülök én, Dániel, az én lelkemben ezek miatt, és fejem látásai megháborítottak engem.

Oda mentem egyhez az ott állók közül, és bizonyosat kérek tőle mindezek felől, és szólt nékem, és e dolognak értelmét tudatta velem:

Ezek a nagy állatok, mik négyen voltak, négy király, akik támadnak e földön.

De a magasságos egeknek szentjei veszik majd az országot, és bírják az országot örökké és örökkön örökké.

Akkor bizonyosat kívánok tudni a negyedik állat felől, a mely különbözött mindamazoktól, és rendkívül rettenetes volt; vasfogai és érckörmei voltak, falt és zúzott, és a maradékot lábaival összetaposta.

A tíz szarv felől is, a melyek a fején voltak, és a felől, a mely utóbb növekedett és három esett ki előle; és ennek a szarvnak szemei voltak és nagyokat szóló szája; termete is nagyobb a társaiénál.

Láttam, hogy ez a szarv hadakozott a szentek ellen, és legyőzte őket.

Mígnem eljött az öregkorú, és az ítélet adaték a magasságos egek szentjeinek; és az idő eljött, és elvették az országot a szentek.

Így szólt: A negyedik állat negyedik ország lesz e földön, a mely különb lesz minden országnál, és megeszi az egész földet, és eltapodja és szétzúzza azt.

A tíz szarv pedig ez: Ebből az országból tíz király támad, és más támad utánuk, és az különb lesz, mint az előbbiek, és három királyt fog megalázni.

És sokat szól a Felséges ellen és a magasságos egek szentjeit megrontja, és véli, hogy megváltoztatja az időket és törvényt; és az ő kezébe adatnak ideig, időkig és fél időig.

De ítélők ülnek és az ő hatalmát elveszik, hogy megrontasson és végleg elvesszen.

Az ország pedig és a hatalom és az egész ég alatt levő országok nagysága átadatik a magasságos egek szentjei népének; az ő országa örökkévaló ország, és minden hatalmasság néki szolgál és engedelmeskedik.

Itt vége lett a beszédnek. Engemet, Dánielt pedig az én gondolatim igen megrettentének és az én ábrázatom elváltozott rajtam; de e beszédet megtartottam szívemben.” (Dán 7, 1-28.)

 

 

 

5.) Az álom egy részlete annyira fontos, hogy kiemelten újra előjön, méghozzá látomásban

 

„Belsazár király uralkodásának harmadik esztendejében látomás jelenék meg nékem, Dánielnek, annak utána, a mely először jelent meg nékem.

És láttam látomásban; és mikor láttam, Susán várában voltam, a mely Elám tartományában van; és láttam látomásban, és íme az Ulai folyam mellett voltam.

És felemeltem szemeimet és láttam, és íme, egy kos álla a folyam előtt, és két szarva volt; és az a két szarv magas volt, de egyik a másiknál magasabb, és a magasabb később növekedett.

Láttam azt a kost szarvaival öklelni napnyugat, észak és dél felé; és semmi állat sem állhatott meg előtte, és senki sem szabadíthatta meg kezéből, és tetszése szerint cselekedett, és naggyá lett.

És míg én szemléltem, íme, egy kecskebak jött napnyugat felől az egész föld színére, és nem is illette a földet; és ennek a baknak tekintélyes szarva volt az ő szemei között.

És ment a kétszarvú koshoz, a melyet láttam állani a folyam előtt; és feléje futott erejének indulatában.

És láttam a koshoz érni; és néki dühödött és leütötte a kost, és letörte két szarvát, és nem volt erő a kosban megállani előtte, és leütötte a földre és megtapodta, és nem volt a kosnak senkije, aki őt megmentse annak kezéből.

A kecskebak pedig igen naggyá lett; de mikor elhatalmasodott, eltörte a nagy szarv, és helyébe négy tekintélyes szarv nőtt az égnek négy szele felé.

És azok közül egyből egy kis szarv támadt, és nagyon megnőtt délre, napkeletre és a kívánatos föld felé.

És megnőtt mind az ég seregéig; és a földre vetett némelyeket ama seregből és a csillagokból, és azokat megtapodta.

És a seregnek fejedelméig növekedett, és elvette tőle a mindennapi áldozatot, és elhányattatott az ő szentségének helye.

És sereg rendeltetett a mindennapi áldozat ellen, a vétek miatt; és földre veti az igazságot, és cselekszik, és jó szerencséje van.

És hallék egy szentet szólni; és monda egyik szent annak, aki szól volt: Meddig tart e látomás a mindennapi áldozat és a pusztító vétek felől? S a szent hely és a sereg meddig tapostatik?

És monda nékem: Kétezer és háromszáz estéig és reggelig, azután kiderül a szenthely igazsága.

És lett, hogy mikor én, Dániel, láttam e látomást és keresem az értelmét: íme, elém álla egy férfiúhoz hasonló alak.

És emberi szót hallék az Ulai közén; kiáltott pedig és monda: Gábriel, értesd meg azzal a látást!

És oda jött, a hol én állék, és amint jött, megrettentem és orcámra estem, és mondta nekem: Értsd meg, embernek fia! Mert az utolsó időre szól ez a látomás.

És mikor szólt velem, ájultan estem orcámmal a földre; de megilletett engem és helyemre állított;

És monda: Íme, én megmondom néked, mi lesz a haragnak végén? Mert a végső időre szól.

Az a kétszarvú kos, melyet láttál, Médiának és Perzsiának királya.

A szőrös kecskebak Görögország királya, a nagy szarv pedig, a mely szemei között volt, az az első király.

Hogy pedig az letörettetett, és négy álla helyébe: négy ország támad abból a nemzetből, de nem annak erejével.

És ezek országai után, mikor elfogynak a gonoszok, támad egy kemény orcájú, ravaszságokhoz értő király.

És annak nagy ereje lesz, noha nem a maga ereje által, és csodálatosképpen pusztít és jó szerencsével halad és cselekszik, és elpusztítja az erőseket és a szenteknek népét.

És a maga eszén jár, és szerencsés lesz az álnokság az ő kezében, és szívében felfuvalkodik és hirtelen elveszt sokakat; sőt a fejedelmek fejedelme ellen is feltámad, de kéz nélkül ronttatik meg.

És az estéről és reggelről való látomás, a mely megmondatott, igazság; te azonban pecsételd be a látomást, mert sok napra való.

És én, Dániel, elájultam és beteg voltam néhány napig, de felkeltem és a király dolgát végeztem; és álmélkodtam ezen a látáson, és senki sem értette.” (Dán 8,1-27.)

 

Tehát a szobor részeiről szóló álom az egyik bizonyság, az állatokról szóló álom a második bizonyság, míg a harmadik a második kirészletezése.

 

 

 

 

Álmok és a Dráma

 

A drámában többféleképpen és megragadhatóak mind az álmok, mind a magyarázataik.

 

I. A Bibliodrámában (bibliadráma) eljátszhatóak

 

1. A valós események

- József és testvérei

- József Putifár házában

- József a börtönben

- József és a fáraó

- Gedeon és a midianiták

- Dániel és Nabukodonozor

- Dániel és Belsazár

 

2. Az álmok

- József gyermekkori álmai

- A fősütőmester és a főpohárnok álmai

- A fáraó álmai

- A midianita álma

- Nabukodonozor álma a szoborról (amit aztán Dániel is megálmodott)

- Nabukodonozor álma a fáról

- Dániel álma a 4 állatról

- Dániel álma a kosról, kecskebakról és a fenevadról

 

Jól megfigyelhető egy folyamat.

Azonosulás:

- tárggyal (szobor, részei: arany, ezüst, bronz, vas és végül vas és cserép elegye)

- növénnyel (fa)

- állattal (4 birodalom 1-1 jelképe: sasszárnyú oroszlán, másik oldalára átforduló medve, négy madárszárnyú és fejű párduc és egy fenevad)

 

 

II. Pszichodrámában

 

Itt eljátszható nem csak egy bibliai jelenet, hanem bármilyen jelenet a csoporttagok életéből.

Természetesen nem csak megtörtént események, hanem álmok is eljátszhatóak.

A csoporttagok a már ismert visszajelzési módszerekkel jelezhetik gondolataikat a magyarázat összeállításához.

 

III. Önismeretben

 

Amennyiben egy hosszabb távú önismeret-keresés sok-sok egyéni álommal párosul, úgy fejleszthető a személy egyéni álommagyarázási képessége.

 

 

 

 

Tükör és lepel

 

 

I. Tükör

 

„Mert most tükör által homályosan látunk,

akkor pedig színről-színre;

most rész szerint van bennem az ismeret,

akkor pedig úgy ismerek majd,

amint én is megismertettem.” (1Kor 13, 12.)

 

 

„Mert ha valaki hallgatója az igének és nem megtartója, az ilyen hasonlatos ahhoz az emberhez, a ki tükörben nézi az ő természet szerinti ábrázatát:

Mert megnézte magát és elment, és azonnal elfelejtette, milyen volt.

De a ki belenéz a szabadság tökéletes törvényébe és megmarad a mellett, az nem feledékeny hallgató, sőt cselekedet követője lévén, az boldog lesz az ő cselekedetében.” (Jak 1, 23-25.)

 

 

Ezen kívül még egy fontos információ a tükörről:

Egy valódi kijelentés a múltról tükrözés = a jövő ismerete.

(Ha minden úgy halad, mint eddig, és Isten nem tesz új(abb) csodát, vagy nem tud az ember valamiféleképp igazán megváltozni, akkor mi várható a jövőben.)

 

 

 

 

II. Lepel

 

 

„És mégis azt mondod: Mit tud az Isten; megítélheti-e, a mi a homály mögött van?

Sűrű felhők leplezik el őt, és nem lát, és az ég kerületén jár.” (Jób 22, 13-14.)

 

„Másnap pedig, míg azok mentek és közeledtek a városhoz, felment Péter a háznak felső részére imádkozni hat óra tájban.

Megéhezett azonban, és akart enni: míg azonban azok ételt készítettek, szállt ő reá elragadtatás;

És látta, hogy az ég megnyílt és leszállt ő hozzá valami edény, mint egy nagy lepedő, négy sarkánál fogva felkötve, és leeresztve a földre:

Melyben voltak mindenféle földi négylábú állatok, vadak, csúszómászó állatok és égi madarak.

És szózat lett ő hozzá: Kelj fel Péter, öljed és egyél!

Péter pedig monda: Semmiképpen sem, Uram; mert sohasem ettem semmi közönségest, vagy tisztátalant.

És ismét szózat lett ő hozzá másodszor is: A miket az Isten megtisztított, te ne mondd tisztátalanoknak.

Ez pedig három ízben történt; és ismét felvitetett az edény az égbe.” (ApCsel 10, 9-16.)

 

 

„És lett, a mikor Mózes a Sinai hegyről leszállt, (a Mózes kezében volt a bizonyság két táblája, mikor a hegyről leszállt) Mózes nem tudta, hogy az ő orcájának bőre sugárzik, mivelhogy Ővele szólott.

És amint Áron és az Izrael minden fiai meglátták Mózest, hogy az ő orcájának bőre sugárzik: féltek közelíteni hozzá.

Mózes pedig megszólította őket, és Áron és a gyülekezetnek fejei mind hozzá mentek, és szólt velük Mózes.

Azután az Izrael fiai is mind hozzá járultak, és megparancsolta nékik mind azt, a mit az Úr mondott néki a Sinai hegyen.

Mikor pedig elvégezte Mózes velük a beszédet, leplet tőn orczájára.

És mikor Mózes az Úr elébe ment, hogy vele szóljon, levette a leplet, míg kijött. Kijővén pedig, elmondta az Izrael fiainak, a mi parancsot kapott.

És az Izrael fiai látták a Mózes orcáját, hogy sugárzik a Mózes orcájának bőre; és Mózes a leplet ismét orcájára borította, mígnem bement, hogy Ővele szóljon.” (2Móz 34, 29-35.)

 

 

„Azért ilyen reménységben nagy nyíltsággal szólunk;

És nem, miként Mózes, a ki leplet borított az orcájára, hogy ne lássák Izrael fiai az elmúlandónak végét.

De megtompultak az ő elméik.

Mert ugyanaz a lepel mind e mai napig ott van az ó szövetség olvasásánál felfedetlenül, mivelhogy a Krisztusban tűnik el;

 

Sőt mind máig, a mikor csak olvassák Mózest, lepel borul az ő szívökre.

Mikor pedig megtér az Úrhoz, lehull a lepel.

Az Úr pedig a Lélek; és a hol az Úrnak Lelke, ott a szabadság.

Mi pedig az Úrnak dicsőségét mindnyájan fedetlen arccal szemlélvén, ugyanazon ábrázatra elváltozunk, dicsőségről dicsőségre, úgy, mint az Úrnak Lelkétől.” (2Kor 3, 12-18.)

 

 

 

 

 

 

„Annak okáért, mivelhogy ilyen szolgálatban vagyunk, amint a kegyelmet nyertük, nem csüggedünk el;

Hanem lemondtunk a szégyen takargatásáról, mint a kik nem járunk ravaszságban, és nem is hamisítjuk meg az Isten igéjét, de a nyilvánvaló igazsággal kelletjük magunkat minden ember lelkiismeretének az Isten előtt.

Ha mégis leplezett a mi evangéliumunk, azoknak leplezett, a kik elvesznek:

A kikben e világ Istene megvakította a hitetlenek elméit, hogy ne lássák a Krisztus dicsőséges evangéliumának világosságát, a ki az Isten képe.

Mert nem magunkat prédikáljuk, hanem az Úr Jézus Krisztust; magunkat pedig, mint a ti szolgáitokat, a Jézusért.

Mert az Isten, a ki szólt: sötétségből világosság ragyogjon, ő gyújtott világosságot a mi szívünkben az Isten dicsősége ismeretének a Jézus Krisztus arcán való világoltatása végett.

 

Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy amaz erőnek nagy volta Istené legyen, és nem magunktól való.

Mindenütt nyomorgattatunk, de meg nem szoríttatunk; kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe;

Üldöztetünk, de el nem hagyatunk; tiportatunk, de el nem veszünk;

Mindenkor testünkben hordozzuk az Úr Jézus halálát, hogy a Jézusnak élete is látható legyen a mi testünkben.

Mert mi, a kik élünk, mindenkor halálra adatunk a Jézusért, hogy a Jézus élete is látható legyen a mi halandó testünkben.

Azért a halál mi bennünk munkálkodik, az élet pedig ti bennetek.

 

Mivelhogy pedig a hitnek mi bennünk is ugyanaz a lelke van meg, amint írva van: Hittem és azért szóltam; hiszünk mi is, és azért szólunk;

Tudván, hogy a ki feltámasztotta az Úr Jézust, Jézus által minket is feltámaszt, és veletek együtt előállít.

Mert minden ti érettetek van, hogy a kegyelem sokasodva sokak által a hálaadást bőségessé tegye az Isten dicsőségére.

Azért nem csüggedünk; sőt ha a mi külső emberünk megromol is, a belső mindazáltal napról-napra újul.

Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk igen-igen nagy örök dicsőséget szerez nékünk;

Mivelhogy nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra; mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók.” (2Kor 4, 1-18.)

 

 

 

„Mert az Istennek beszéde élő és ható, és élesebb minden kétélű fegyvernél, és elhat a szívnek és léleknek, az ízeknek és a velőknek megoszlásáig, és megítéli a gondolatokat és a szívnek indulatait.

És nincsen oly teremtmény, a mely nyilvánvaló nem volna előtte, sőt mindenek meztelenek és leplezetlenek annak szemei előtt, a kiről mi beszélünk.” (Zsid 4, 12-13.)

 

 

A lepel mindig valaminek a befedezését jelenti.

Ez lehet az emberi test, lehet Isten dicsősége, de lehet egy titok is.

 

 

 

 

III. Félre

 

 

„És ekképpen cselekedjél szamarával, ekképpen cselekedjél ruhájával, és ekképpen cselekedjél a te atyádfiának minden elveszett holmijával, a mi elveszett tőle és te megtaláltad; nem szabad félrevonulnod.

Ha látod, hogy a te atyádfiának szamara vagy ökre az úton eldűlve fekszik, ne fordulj el azoktól.” (5Móz 22, 3-4.)

 

„Átkozott, a ki félrevezeti a vakot az úton!” (5Móz 27, 18.)

 

„Ha nem tartanék az ellenség bosszantásától, hogy szorongatóik a dolgot félremagyarázzák, és hogy ezt mondják: A mi kezünk a hatalmas, és nem az Úr cselekedte mind ezt!” (5Móz 32, 27.)

 

„És monda az ő atyjának: Csak azt az egyet tedd meg nékem; eressz el engem két hónapra, hadd menjek el és vonulhassak félre a hegyekre, hogy sírjak szüzességemen leánybarátaimmal.” (Bír 11, 37.)

 

„És elhajította Saul a dárdát, azt gondolván: Dávidot a falhoz szegezem; de Dávid két ízben is félrehajolt előle.” (1Sám 18, 11.)

 

„Akkor Saul a dárdával Dávidot a falhoz akarta szegezni, de félrehajolt Saul elől, és a dárda a falba verődött. Dávid pedig elszaladt, és elmenekült azon éjjel.” (1Sám 19, 10.)

 

„Visszajőve Abner Hebronba, félreszólította őt Joáb a kapu között, mintha titokban akarna vele beszélni, és általütötte ott őt az ötödik oldalbordájánál, és meghalt Asáelnek, a Joáb atyjafiának véréért.” (2Sám 3, 27.)

 

„És mikor Nákonnak szérűjére jutának, kinyújtotta Uzza az ő kezét az Isten ládájára, és megtartotta azt; mert az ökrök félremozdították.” (2Sám 6, 6.)

 

„És monda a király: Eredj tova, és állj meg ott; félrement azért, és megállt ott.” (2Sám 18, 30.)

 

 

„Mikor pedig már dél lett, elkezdte őket gúnyolni Illés, azt mondván: Kiáltsatok hangosabban, hiszen isten! Talán elmélkedik, vagy félrement, vagy úton van, vagy talán aluszik, és felserken.” (1Kir 18, 27.)

 

 

„És menj be és zárkózzál be magad a te fiaiddal, és tölts az olajból mindenik edénybe, és a tele edényt állítsd félre.” (2Kir 4, 4.)

 

„Míg eljövök és elviszlek titeket a ti földetekhez hasonló földre, gabonás és boros földre, kenyeres és szőlős földre, olajfás, és mézes földre, hogy élhessetek és meg ne haljatok. Ne higgyetek Ezékiásnak, mert félrevezet benneteket, mikor azt mondja: Az Úr megszabadít minket!” (2Kir 18, 32.)

 

„Mikor pedig jutottak a Kidon szérűjéhez, Uzza reá tette kezét a ládára, hogy megtartsa, mert az ökrök félre tértek” (1Krón 13, 9.)

 

„Ha megláttak az ifjak, félrevonultak, az öregek is fölkeltek és állottak.” (Jób 29, 8.)

 

„Akik engem látnak, mind csúfolkodnak rajtam, félrehúzzák ajkaikat és hajtogatják fejüket” (Zsolt 22, 8.)

 

„Szeretteim és barátaim félreállnak csapásomban; rokonaim pedig messze állnak.” (Zsolt 38, 12.)

 

„Ki hamuban gyönyörködik, megcsalt szíve vezette félre azt, hogy meg ne szabadítsa lelkét, és ezt mondja: Hát nem hazugság van-e jobb kezemben?” (Ésa 44, 20.)

 

„Elveszett juhnyáj volt az én népem, pásztorai félrevezették őket, a hegyekben bujdostatták őket, hegyről halomra jártak, elfelejtkeztek az ő tanyájukról.” (Jer 50, 6.)

 

„Nem büntetem meg leányaitokat, hogy paráználkodnak, menyeiteket sem, hogy házasságtörők, mert ők magok is félremennek a paráznákkal és áldoznak a kurvákkal. De az értelmetlen nép elbukik.” (Hós 4, 14.)

 

„És monda nékik: Az Isten parancsolatját szépen félre teszitek, azért, hogy a magatok rendelését tartsátok meg.” (Mk 7, 9.)

 

 

„De ő félrevonult a pusztákba, és imádkozott.” (Luk 5, 16.)

 

„És kezdték őt vádolni, mondván: Úgy találtuk, hogy ez a népet félrevezeti, és tiltja a császár adójának fizetését, mivelhogy ő magát ama király Krisztusnak mondja.” (Luk 23, 2.)

 

„Monda nékik: Idehoztátok nékem ez embert, mint a ki a népet félrevezeti: és íme én ti előttetek kivallatván, semmi olyan bűnt nem találtam ez emberben, a mivel őt vádoljátok:” (Luk 23, 14.)

 

„A meggyógyult pedig nem tudta, hogy ki az; mert Jézus félre vonult, sokaság lévén azon a helyen.” (Jn 5, 13.)

 

„Egy ember azonban, név szerint Anániás, Safirával, az ő feleségével, eladta birtokát.

És félre tőn az árából, feleségének is tudtával, és valami részét elvitte, az apostoloknak lábai elé letette.

Monda pedig Péter: Anániás, miért foglalta el a Sátán a te szívedet, hogy megcsald a Szent Lelket, és a mezőnek árából félre tégy?

Nemde megmaradva néked maradt volna meg, és eladva a te hatalmadban volt? Miért hogy ezt a dolgot cselekedted szívedben? Nem embereknek hazudtál, hanem Istennek.” (ApCsel 5, 1-4.)

 

„Az ezredes pedig őt kézen fogván, és félrevonulván külön, tudakolta: Micsoda az, a mit nékem jelenteni akarsz?” (ApCsel 23, 19.)

 

„A hétnek első napján mindegyikőtök tegye félre magánál, a mit sikerül összegyűjtenie, hogy ne akkor történjék a gyűjtés, a mikor odamegyek.” (1Kor 16, 2.)

 

„Mert mielőtt némelyek oda jöttek Jakabtól, a pogányokkal együtt evett; mikor pedig oda jöttek, félrevonult és elkülönítette magát, félvén a körülmetélkedésből valóktól. És vele képmutatóskodtak a többi zsidók is, úgy hogy Barnabás szintén elcsábíttatott az ő tettetésük által.” (Gal 2, 12-13.)

 

„Működik ugyan már a törvényszegés titkos bűne: csakhogy annak, a ki azt még most visszatartja, félre kell az útból tolatnia.” (2Thessz 2, 7.)

 

„Annak okáért mi is, kiket a bizonyságoknak ily nagy fellege vesz körül, félretéve minden akadályt és a megkörnyékező bűnt, kitartással fussuk meg az előttünk levő küzdő tért.” (Zsid 12, 1.)

 

„Különböző és idegen tudományok által ne hagyjátok magatokat félrevezettetni; mert jó dolog, hogy kegyelemmel erősíttessék meg a szív, nem ennivalókkal, a melyeknek semmi hasznát sem veszik azok, a kik azok körül járnak.” (Zsid 13, 9.)

 

„Aki félrelép, és nem marad meg a Krisztus tudománya mellett, annak egynek sincs Istene. A ki megmarad a Krisztus tudománya mellett, mind az Atya, mind a Fiú az övé.” (2Jn 1, 9.)

 

 

IIII. Titok

 

 

„És megparancsolta Saul az ő szolgáinak: Beszéljetek Dáviddal titokban, mondván: Íme a király jóindulattal van irántad, és szolgái is mind szeretnek téged, légy azért veje a királynak.

És elmondták a szolgák Dávid előtt e beszédeket. Dávid pedig monda: Olyan kicsiny dolog előttetek, hogy a király vejévé legyen valaki, holott én szegény és megvetett ember vagyok?

És megmondták Saulnak az ő szolgái, mondván: Ezt meg ezt mondta Dávid.

Saul pedig monda: Mondjátok meg Dávidnak: Nem kíván a király más jegyajándékot, hanem csak száz Filiszteus előbőrét, hogy bosszút állj a király ellenségein; mert Saul a Filiszteusok keze által akarta Dávidot elpusztítani.” (1Sám 18, 22-25.)

 

 

És kimenvén Joáb Dávidtól, követeket küldte Abner után, kik visszahozták őt a Sira kútjától; Dávid azonban nem tudta.

Visszajővén Abner Hebronba, félreszólította őt Joáb a kapu között, mintha titokban akarna vele beszélni, és általütötte ott őt az ötödik oldalbordájánál, és meghalt Asáelnek, a Joáb atyjafiának véréért.” (2Sám 3, 26-27.)

 

„Vagy ha orozva törtem volna életére - mivel a király előtt semmi sem marad titokban - magad is ellenem támadtál volna.” (2Sám 18, 13.)

 

„Nem volt elrejtve előtted az én csontom, mikor titokban formáltattam és idomíttattam, mintegy a föld mélyében.” (Zsolt 139, 15.)

 

„Ezek után pedig kért Pilátust az arimathiai József (a ki a Jézus tanítványa volt, de csak titokban, a zsidóktól való félelem miatt), hogy levehesse a Jézus testét. És megengedte Pilátus. Elment azért és levette a Jézus testét.” (Jn 19, 38.)

 

 

„Annak okáért elhagyja az ember atyját és anyját, és ragaszkodik az ő feleségéhez; és lesznek ketten egy testté.

Felette nagy titok ez: de én a Krisztusról és az egyházról szólok.” (Ef 5, 31-32.)

 

 

 

Sokan illegálisan tudakozzák a titkokat

 

„Ne találtasson te közötted, a ki az ő fiát vagy leányát átvigye a tűzön, se jövendőmondó, se igéző, se jegymagyarázó, se varázsló;

Se bűbájos, se ördöngösöktől tudakozó, se titok-fejtő, se halottidéző;

Mert mind utálja az Úr, a ki ezeket műveli, és ez ilyen utálatosságokért űzi ki őket az Úr, a te Istened te előled.

Tökéletes légy az Úrral, a te Isteneddel.

Mert ezek a nemzetek, a kiket te elűzöl, igézőkre és jövendőmondókra hallgatnak; de tenéked nem engedett ilyet az Úr, a te Istened.” (5Móz 18, 10-14.)

 

 

„És átvitte a fiát a tűzön [megégette tűzben], és igézést és jegymagyarázást űzött és ördöngösöket és titokfejtőket tartott; sok gonosz dolgot cselekedett az Úr szemei előtt, hogy őt haragra ingerelje.” (2Kir 21, 6.)

 

„És kivesztette Jósiás király az ördöngösöket és a titokfejtőket, a teráfokat és a bálványokat, és mindazokat az utálatosságokat, a melyek láttattak Júda földjén és Jeruzsálemben, hogy helyreállítsa a törvény beszédit, a melyek meg voltak írva a könyvben, a melyet Hilkia pap talált meg az Úr házában.” (2Kir 23, 24.)

 

 

 

Isten kijelenti a titkokat

 

 

„Hogy tudniillik kijelentés útján ismertette meg velem a titkot” (Ef 3,3/a.)

 

 

„És monda a Fáraó Józsefnek: Álmot láttam, és nincs, aki megmagyarázza azt:

Én pedig azt hallottam rólad beszélni, hogy ha meghallod az álmot, meg is magyarázod azt.

És felelt József a Fáraónak, mondván: Nem én, Isten jelenti meg, a mi a Fáraónak javára van.” (1Móz 41, 15-16.)

 

 

„Ekkor Dániel haza ment, és elmondta e dolgot Ananiásnak, Misáelnek és Azariásnak, az ő társainak:

Hogy kérjenek az egek Istenétől irgalmasságot e titok végett, hogy el ne vesszenek Dániel és az ő társai a többi babiloni bölcsekkel együtt.

Akkor Dánielnek megjelentetik az a titok éjjeli látásban. Áldotta akkor Dániel az egek Istenét.

Felelt Dániel a király előtt, és mondta: A titkot, a melyről a király tudakozódik, a bölcsek, varázslók, írástudók, jövendőmondók meg nem jelenthetik a királynak;

De van Isten az égben, a ki a titkokat megjelenti; és ő tudtára adta Nabukodonozor királynak: mi lesz az utolsó napokban. A te álmod és a te fejed látása a te ágyadban ez volt:

Néked, oh király! Gondolataid támadtak a te ágyadban a felől, hogy mik lesznek ez után, és a ki megjelenti a titkokat, megjelentette néked azt, a mi lesz.

Nékem pedig ez a titok nem bölcsességből, a mely bennem minden élő felett volna, jelentetett meg, hanem azért, hogy a megfejtés tudtára adassék a királynak, és te megértsed a te szívednek gondolatait.” (Dán 2, 17-30.)

 

„Végezetre bejöve elém Dániel, a kinek neve Baltazár, mint az én istenemnek neve, és a kiben a szent isteneknek lelke van, és elmondtam néki az álmot.

Baltazár, az írástudók elseje, tudom, hogy a szent isteneknek lelke van benned, és semmi titok sem homályos előtted, az én álmom látásait, a miket láttam, és azoknak jelentését beszéld el.” (Dán 4, 5-6.)

 

 

„Azért ne féljetek tőlük. Mert nincs oly rejtett dolog, a mi napfényre ne jönne; és oly titok, a mi ki ne tudódnék.

A mit néktek a sötétben mondok, a világosságban mondjátok; és a mit fülbe súgva hallotok, a háztetőkről hirdessétek.” (Mt 10, 26-27.)

 

„Senki pedig, ha gyertyát gyújt, be nem fedi azt valami edénnyel, sem az ágy alá nem rejti; hanem a gyertyatartóba teszi, hogy a kik bemennek, lássák a világot.

Mert nincs oly titok, mely nyilvánvalóvá ne lenne; és nincs oly elrejtett dolog, mely ki ne tudódnék, és világosságra ne jönne.” (Luk 8, 16-17.)

 

 

„És egy asszony, ki vérfolyásban volt tizenkét esztendőtől fogva, és bár minden vagyonát az orvosokra költötte, senki meg nem tudta gyógyítani,

Hátulról hozzá járulván, illette az ő ruhájának peremét; és azonnal elállt vérének folyása.

És monda Jézus: Ki az, a ki engem illetett? És mikor mindnyájan tagadták, monda Péter és a kik ő vele voltak: Mester, a sokaság nyom és szorongat téged, és azt mondod: Ki az, a ki engem illetett?

Jézus pedig monda: Illetett engem valaki; mert én észrevettem, hogy erő származék ki tőlem.

Mikor pedig látta az asszony; hogy nem maradt titokban, reszketve előjött és előtte leesvén, megjelenté néki az egész sokaság előtt, miért illette őt, és hogy azonnal meggyógyult.

És ő monda néki: Bízzál leányom, a te hited megtartott téged; eredj el békességgel!” (Luk 8, 43-48.)

 

 

„Mert nincs oly rejtett dolog, mely napfényre ne jönne; és oly titok, mely ki ne tudódnék.” (Luk 12, 2.)

 

 

„És ne legyen közösségetek a sötétségnek gyümölcstelen cselekedeteivel, hanem inkább meg is feddjétek azokat;

Mert a melyeket azok titokban cselekednek, éktelen dolog csak mondani is.

Mindezek pedig megfeddetvén, a világosság által napvilágra jönnek; mert minden, a mi napvilágra jő, világosság.” (Ef 5, 11-13.)

 

„És az ő homlokára egy név volt írva: Titok; a nagy Babilon, a paráznáknak és a föld utálatosságainak anyja.

És láttam, hogy az asszony részeg volt a szentek vérétől és a Jézus bizonyságtevőinek vérétől; és nagy csodálkozással csodálkoztam, mikor láttám őt.

És monda nékem az angyal: Miért csodálkozol? Én megmondom néked ez asszonynak titkát és a fenevadét, a mely őt hordozza, a melynek hét feje és tíz szarva van.” (Jel 17, 5-7.)

 

 

 

„Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen én bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom.

És ha jövendőt tudok is mondani, és minden titkot és minden tudományt ismerek is; és ha egész hitem van is, úgyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyükről, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi vagyok.” (1Kor 13, 1-2.)

 

 

 

Az evangélium titka

 

„Annak pedig, a ki titeket megerősíthet az én evangéliumom és a Jézus Krisztus hirdetése szerint, ama titoknak kijelentése folytán, mely örök időtől fogva el volt hallgatva,

Most pedig megjelentetett a prófétai írások által, az örök Isten parancsolata szerint, a hitben való engedelmesség végett minden pogányoknak tudomására adatván,” (Rm 16, 25-26.)

 

„És hogy megvilágosítsam mindeneknek, hogy miképpen rendelkezett Isten ama titok felől, a mely elrejtetett volt örök időktől fogva az Istenben, a ki mindeneket teremtett a Jézus Krisztus által;

Azért, hogy megismertettessék most a mennybeli fejedelemségekkel és hatalmasságokkal az egyház által az Istennek sokféle bölcsessége,

Amaz örök eleve-elvégezés szerint, a melyet megcselekedett a Krisztus Jézusban, a mi Urunkban:” (Ef 3, 9-11.)

 

 

„Tudniillik ama titkot, mely el volt rejtve ősidők óta és nemzetségek óta, most pedig megjelentetett az Ő szentjeinek,

A kikkel az Isten meg akarta ismertetni azt, hogy milyen nagy a pogányok között eme titok dicsőségének gazdagsága, az tudniillik, hogy a Krisztus ti köztetek van, a dicsőségnek ama reménysége:

A kit mi prédikálunk, intvén minden embert, és tanítván minden embert minden bölcsességgel, hogy minden embert tökéletesnek állassunk elő a Krisztus Jézusban;” (Kol 1, 26-28.)

 

 

 

Isten egyéb titkai

 

„Mert nem akarom, hogy ne tudjátok atyámfiai ezt a titkot, hogy magatokat el ne higgyétek, hogy a megkeményedés Izraelre nézve csak részben történt, a meddig a pogányok teljessége bemegy.

És így az egész Izrael megtarttatik, amint meg van írva: Eljön Sionból a Szabadító, és elfordítja Jákobtól a gonoszságokat:

És ez nékik az én szövetségem, midőn eltörlöm az ő bűneiket.” (Rm 11, 25-27.)

 

 

 

„Íme, titkot mondok néktek. Mindnyájan ugyan nem aluszunk el, de mindnyájan elváltozunk.

Nagy hirtelen, egy szempillantásban, az utolsó trombitaszóra; mert trombita fog szólni, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, és mi elváltozunk.” (1Kor 15, 51-52.)

 

 

A dráma segítségével leleplezhetőek az emberek titkai.

A dráma fontos eszközei:

a tükrözés, a "félre", a leplek-kendők.