Tükör és lepel
I. Tükör
„Mert most tükör által homályosan látunk,
akkor pedig színről-színre;
most rész szerint van bennem az ismeret,
akkor pedig úgy ismerek majd,
amint én is megismertettem.” (1Kor 13, 12.)
„Mert ha valaki hallgatója az igének és nem megtartója, az ilyen hasonlatos ahhoz az emberhez, a ki tükörben nézi az ő természet szerinti ábrázatát:
Mert megnézte magát és elment, és azonnal elfelejtette, milyen volt.
De a ki belenéz a szabadság tökéletes törvényébe és megmarad a mellett, az nem feledékeny hallgató, sőt cselekedet követője lévén, az boldog lesz az ő cselekedetében.” (Jak 1, 23-25.)
Ezen kívül még egy fontos információ a tükörről:
Egy valódi kijelentés a múltról tükrözés = a jövő ismerete.
(Ha minden úgy halad, mint eddig, és Isten nem tesz új(abb) csodát, vagy nem tud az ember valamiféleképp igazán megváltozni, akkor mi várható a jövőben.)
II. Lepel
„És mégis azt mondod: Mit tud az Isten; megítélheti-e, a mi a homály mögött van?
Sűrű felhők leplezik el őt, és nem lát, és az ég kerületén jár.” (Jób 22, 13-14.)
„Másnap pedig, míg azok mentek és közeledtek a városhoz, felment Péter a háznak felső részére imádkozni hat óra tájban.
Megéhezett azonban, és akart enni: míg azonban azok ételt készítettek, szállt ő reá elragadtatás;
És látta, hogy az ég megnyílt és leszállt ő hozzá valami edény, mint egy nagy lepedő, négy sarkánál fogva felkötve, és leeresztve a földre:
Melyben voltak mindenféle földi négylábú állatok, vadak, csúszómászó állatok és égi madarak.
És szózat lett ő hozzá: Kelj fel Péter, öljed és egyél!
Péter pedig monda: Semmiképpen sem, Uram; mert sohasem ettem semmi közönségest, vagy tisztátalant.
És ismét szózat lett ő hozzá másodszor is: A miket az Isten megtisztított, te ne mondd tisztátalanoknak.
Ez pedig három ízben történt; és ismét felvitetett az edény az égbe.” (ApCsel 10, 9-16.)
„És lett, a mikor Mózes a Sinai hegyről leszállt, (a Mózes kezében volt a bizonyság két táblája, mikor a hegyről leszállt) Mózes nem tudta, hogy az ő orcájának bőre sugárzik, mivelhogy Ővele szólott.
És amint Áron és az Izrael minden fiai meglátták Mózest, hogy az ő orcájának bőre sugárzik: féltek közelíteni hozzá.
Mózes pedig megszólította őket, és Áron és a gyülekezetnek fejei mind hozzá mentek, és szólt velük Mózes.
Azután az Izrael fiai is mind hozzá járultak, és megparancsolta nékik mind azt, a mit az Úr mondott néki a Sinai hegyen.
Mikor pedig elvégezte Mózes velük a beszédet, leplet tőn orczájára.
És mikor Mózes az Úr elébe ment, hogy vele szóljon, levette a leplet, míg kijött. Kijővén pedig, elmondta az Izrael fiainak, a mi parancsot kapott.
És az Izrael fiai látták a Mózes orcáját, hogy sugárzik a Mózes orcájának bőre; és Mózes a leplet ismét orcájára borította, mígnem bement, hogy Ővele szóljon.” (2Móz 34, 29-35.)
„Azért ilyen reménységben nagy nyíltsággal szólunk;
És nem, miként Mózes, a ki leplet borított az orcájára, hogy ne lássák Izrael fiai az elmúlandónak végét.
De megtompultak az ő elméik.
Mert ugyanaz a lepel mind e mai napig ott van az ó szövetség olvasásánál felfedetlenül, mivelhogy a Krisztusban tűnik el;
Sőt mind máig, a mikor csak olvassák Mózest, lepel borul az ő szívökre.
Mikor pedig megtér az Úrhoz, lehull a lepel.
Az Úr pedig a Lélek; és a hol az Úrnak Lelke, ott a szabadság.
Mi pedig az Úrnak dicsőségét mindnyájan fedetlen arccal szemlélvén, ugyanazon ábrázatra elváltozunk, dicsőségről dicsőségre, úgy, mint az Úrnak Lelkétől.” (2Kor 3, 12-18.)
„Annak okáért, mivelhogy ilyen szolgálatban vagyunk, amint a kegyelmet nyertük, nem csüggedünk el;
Hanem lemondtunk a szégyen takargatásáról, mint a kik nem járunk ravaszságban, és nem is hamisítjuk meg az Isten igéjét, de a nyilvánvaló igazsággal kelletjük magunkat minden ember lelkiismeretének az Isten előtt.
Ha mégis leplezett a mi evangéliumunk, azoknak leplezett, a kik elvesznek:
A kikben e világ Istene megvakította a hitetlenek elméit, hogy ne lássák a Krisztus dicsőséges evangéliumának világosságát, a ki az Isten képe.
Mert nem magunkat prédikáljuk, hanem az Úr Jézus Krisztust; magunkat pedig, mint a ti szolgáitokat, a Jézusért.
Mert az Isten, a ki szólt: sötétségből világosság ragyogjon, ő gyújtott világosságot a mi szívünkben az Isten dicsősége ismeretének a Jézus Krisztus arcán való világoltatása végett.
Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy amaz erőnek nagy volta Istené legyen, és nem magunktól való.
Mindenütt nyomorgattatunk, de meg nem szoríttatunk; kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe;
Üldöztetünk, de el nem hagyatunk; tiportatunk, de el nem veszünk;
Mindenkor testünkben hordozzuk az Úr Jézus halálát, hogy a Jézusnak élete is látható legyen a mi testünkben.
Mert mi, a kik élünk, mindenkor halálra adatunk a Jézusért, hogy a Jézus élete is látható legyen a mi halandó testünkben.
Azért a halál mi bennünk munkálkodik, az élet pedig ti bennetek.
Mivelhogy pedig a hitnek mi bennünk is ugyanaz a lelke van meg, amint írva van: Hittem és azért szóltam; hiszünk mi is, és azért szólunk;
Tudván, hogy a ki feltámasztotta az Úr Jézust, Jézus által minket is feltámaszt, és veletek együtt előállít.
Mert minden ti érettetek van, hogy a kegyelem sokasodva sokak által a hálaadást bőségessé tegye az Isten dicsőségére.
Azért nem csüggedünk; sőt ha a mi külső emberünk megromol is, a belső mindazáltal napról-napra újul.
Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk igen-igen nagy örök dicsőséget szerez nékünk;
Mivelhogy nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra; mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók.” (2Kor 4, 1-18.)
„Mert az Istennek beszéde élő és ható, és élesebb minden kétélű fegyvernél, és elhat a szívnek és léleknek, az ízeknek és a velőknek megoszlásáig, és megítéli a gondolatokat és a szívnek indulatait.
És nincsen oly teremtmény, a mely nyilvánvaló nem volna előtte, sőt mindenek meztelenek és leplezetlenek annak szemei előtt, a kiről mi beszélünk.” (Zsid 4, 12-13.)
A lepel mindig valaminek a befedezését jelenti.
Ez lehet az emberi test, lehet Isten dicsősége, de lehet egy titok is.
III. Félre
„És ekképpen cselekedjél szamarával, ekképpen cselekedjél ruhájával, és ekképpen cselekedjél a te atyádfiának minden elveszett holmijával, a mi elveszett tőle és te megtaláltad; nem szabad félrevonulnod.
Ha látod, hogy a te atyádfiának szamara vagy ökre az úton eldűlve fekszik, ne fordulj el azoktól.” (5Móz 22, 3-4.)
„Átkozott, a ki félrevezeti a vakot az úton!” (5Móz 27, 18.)
„Ha nem tartanék az ellenség bosszantásától, hogy szorongatóik a dolgot félremagyarázzák, és hogy ezt mondják: A mi kezünk a hatalmas, és nem az Úr cselekedte mind ezt!” (5Móz 32, 27.)
„És monda az ő atyjának: Csak azt az egyet tedd meg nékem; eressz el engem két hónapra, hadd menjek el és vonulhassak félre a hegyekre, hogy sírjak szüzességemen leánybarátaimmal.” (Bír 11, 37.)
„És elhajította Saul a dárdát, azt gondolván: Dávidot a falhoz szegezem; de Dávid két ízben is félrehajolt előle.” (1Sám 18, 11.)
„Akkor Saul a dárdával Dávidot a falhoz akarta szegezni, de félrehajolt Saul elől, és a dárda a falba verődött. Dávid pedig elszaladt, és elmenekült azon éjjel.” (1Sám 19, 10.)
„Visszajőve Abner Hebronba, félreszólította őt Joáb a kapu között, mintha titokban akarna vele beszélni, és általütötte ott őt az ötödik oldalbordájánál, és meghalt Asáelnek, a Joáb atyjafiának véréért.” (2Sám 3, 27.)
„És mikor Nákonnak szérűjére jutának, kinyújtotta Uzza az ő kezét az Isten ládájára, és megtartotta azt; mert az ökrök félremozdították.” (2Sám 6, 6.)
„És monda a király: Eredj tova, és állj meg ott; félrement azért, és megállt ott.” (2Sám 18, 30.)
„Mikor pedig már dél lett, elkezdte őket gúnyolni Illés, azt mondván: Kiáltsatok hangosabban, hiszen isten! Talán elmélkedik, vagy félrement, vagy úton van, vagy talán aluszik, és felserken.” (1Kir 18, 27.)
„És menj be és zárkózzál be magad a te fiaiddal, és tölts az olajból mindenik edénybe, és a tele edényt állítsd félre.” (2Kir 4, 4.)
„Míg eljövök és elviszlek titeket a ti földetekhez hasonló földre, gabonás és boros földre, kenyeres és szőlős földre, olajfás, és mézes földre, hogy élhessetek és meg ne haljatok. Ne higgyetek Ezékiásnak, mert félrevezet benneteket, mikor azt mondja: Az Úr megszabadít minket!” (2Kir 18, 32.)
„Mikor pedig jutottak a Kidon szérűjéhez, Uzza reá tette kezét a ládára, hogy megtartsa, mert az ökrök félre tértek” (1Krón 13, 9.)
„Ha megláttak az ifjak, félrevonultak, az öregek is fölkeltek és állottak.” (Jób 29, 8.)
„Akik engem látnak, mind csúfolkodnak rajtam, félrehúzzák ajkaikat és hajtogatják fejüket” (Zsolt 22, 8.)
„Szeretteim és barátaim félreállnak csapásomban; rokonaim pedig messze állnak.” (Zsolt 38, 12.)
„Ki hamuban gyönyörködik, megcsalt szíve vezette félre azt, hogy meg ne szabadítsa lelkét, és ezt mondja: Hát nem hazugság van-e jobb kezemben?” (Ésa 44, 20.)
„Elveszett juhnyáj volt az én népem, pásztorai félrevezették őket, a hegyekben bujdostatták őket, hegyről halomra jártak, elfelejtkeztek az ő tanyájukról.” (Jer 50, 6.)
„Nem büntetem meg leányaitokat, hogy paráználkodnak, menyeiteket sem, hogy házasságtörők, mert ők magok is félremennek a paráznákkal és áldoznak a kurvákkal. De az értelmetlen nép elbukik.” (Hós 4, 14.)
„És monda nékik: Az Isten parancsolatját szépen félre teszitek, azért, hogy a magatok rendelését tartsátok meg.” (Mk 7, 9.)
„De ő félrevonult a pusztákba, és imádkozott.” (Luk 5, 16.)
„És kezdték őt vádolni, mondván: Úgy találtuk, hogy ez a népet félrevezeti, és tiltja a császár adójának fizetését, mivelhogy ő magát ama király Krisztusnak mondja.” (Luk 23, 2.)
„Monda nékik: Idehoztátok nékem ez embert, mint a ki a népet félrevezeti: és íme én ti előttetek kivallatván, semmi olyan bűnt nem találtam ez emberben, a mivel őt vádoljátok:” (Luk 23, 14.)
„A meggyógyult pedig nem tudta, hogy ki az; mert Jézus félre vonult, sokaság lévén azon a helyen.” (Jn 5, 13.)
„Egy ember azonban, név szerint Anániás, Safirával, az ő feleségével, eladta birtokát.
És félre tőn az árából, feleségének is tudtával, és valami részét elvitte, az apostoloknak lábai elé letette.
Monda pedig Péter: Anániás, miért foglalta el a Sátán a te szívedet, hogy megcsald a Szent Lelket, és a mezőnek árából félre tégy?
Nemde megmaradva néked maradt volna meg, és eladva a te hatalmadban volt? Miért hogy ezt a dolgot cselekedted szívedben? Nem embereknek hazudtál, hanem Istennek.” (ApCsel 5, 1-4.)
„Az ezredes pedig őt kézen fogván, és félrevonulván külön, tudakolta: Micsoda az, a mit nékem jelenteni akarsz?” (ApCsel 23, 19.)
„A hétnek első napján mindegyikőtök tegye félre magánál, a mit sikerül összegyűjtenie, hogy ne akkor történjék a gyűjtés, a mikor odamegyek.” (1Kor 16, 2.)
„Mert mielőtt némelyek oda jöttek Jakabtól, a pogányokkal együtt evett; mikor pedig oda jöttek, félrevonult és elkülönítette magát, félvén a körülmetélkedésből valóktól. És vele képmutatóskodtak a többi zsidók is, úgy hogy Barnabás szintén elcsábíttatott az ő tettetésük által.” (Gal 2, 12-13.)
„Működik ugyan már a törvényszegés titkos bűne: csakhogy annak, a ki azt még most visszatartja, félre kell az útból tolatnia.” (2Thessz 2, 7.)
„Annak okáért mi is, kiket a bizonyságoknak ily nagy fellege vesz körül, félretéve minden akadályt és a megkörnyékező bűnt, kitartással fussuk meg az előttünk levő küzdő tért.” (Zsid 12, 1.)
„Különböző és idegen tudományok által ne hagyjátok magatokat félrevezettetni; mert jó dolog, hogy kegyelemmel erősíttessék meg a szív, nem ennivalókkal, a melyeknek semmi hasznát sem veszik azok, a kik azok körül járnak.” (Zsid 13, 9.)
„Aki félrelép, és nem marad meg a Krisztus tudománya mellett, annak egynek sincs Istene. A ki megmarad a Krisztus tudománya mellett, mind az Atya, mind a Fiú az övé.” (2Jn 1, 9.)
IIII. Titok
„És megparancsolta Saul az ő szolgáinak: Beszéljetek Dáviddal titokban, mondván: Íme a király jóindulattal van irántad, és szolgái is mind szeretnek téged, légy azért veje a királynak.
És elmondták a szolgák Dávid előtt e beszédeket. Dávid pedig monda: Olyan kicsiny dolog előttetek, hogy a király vejévé legyen valaki, holott én szegény és megvetett ember vagyok?
És megmondták Saulnak az ő szolgái, mondván: Ezt meg ezt mondta Dávid.
Saul pedig monda: Mondjátok meg Dávidnak: Nem kíván a király más jegyajándékot, hanem csak száz Filiszteus előbőrét, hogy bosszút állj a király ellenségein; mert Saul a Filiszteusok keze által akarta Dávidot elpusztítani.” (1Sám 18, 22-25.)
És kimenvén Joáb Dávidtól, követeket küldte Abner után, kik visszahozták őt a Sira kútjától; Dávid azonban nem tudta.
Visszajővén Abner Hebronba, félreszólította őt Joáb a kapu között, mintha titokban akarna vele beszélni, és általütötte ott őt az ötödik oldalbordájánál, és meghalt Asáelnek, a Joáb atyjafiának véréért.” (2Sám 3, 26-27.)
„Vagy ha orozva törtem volna életére - mivel a király előtt semmi sem marad titokban - magad is ellenem támadtál volna.” (2Sám 18, 13.)
„Nem volt elrejtve előtted az én csontom, mikor titokban formáltattam és idomíttattam, mintegy a föld mélyében.” (Zsolt 139, 15.)
„Ezek után pedig kért Pilátust az arimathiai József (a ki a Jézus tanítványa volt, de csak titokban, a zsidóktól való félelem miatt), hogy levehesse a Jézus testét. És megengedte Pilátus. Elment azért és levette a Jézus testét.” (Jn 19, 38.)
„Annak okáért elhagyja az ember atyját és anyját, és ragaszkodik az ő feleségéhez; és lesznek ketten egy testté.
Felette nagy titok ez: de én a Krisztusról és az egyházról szólok.” (Ef 5, 31-32.)
Sokan illegálisan tudakozzák a titkokat
„Ne találtasson te közötted, a ki az ő fiát vagy leányát átvigye a tűzön, se jövendőmondó, se igéző, se jegymagyarázó, se varázsló;
Se bűbájos, se ördöngösöktől tudakozó, se titok-fejtő, se halottidéző;
Mert mind utálja az Úr, a ki ezeket műveli, és ez ilyen utálatosságokért űzi ki őket az Úr, a te Istened te előled.
Tökéletes légy az Úrral, a te Isteneddel.
Mert ezek a nemzetek, a kiket te elűzöl, igézőkre és jövendőmondókra hallgatnak; de tenéked nem engedett ilyet az Úr, a te Istened.” (5Móz 18, 10-14.)
„És átvitte a fiát a tűzön [megégette tűzben], és igézést és jegymagyarázást űzött és ördöngösöket és titokfejtőket tartott; sok gonosz dolgot cselekedett az Úr szemei előtt, hogy őt haragra ingerelje.” (2Kir 21, 6.)
„És kivesztette Jósiás király az ördöngösöket és a titokfejtőket, a teráfokat és a bálványokat, és mindazokat az utálatosságokat, a melyek láttattak Júda földjén és Jeruzsálemben, hogy helyreállítsa a törvény beszédit, a melyek meg voltak írva a könyvben, a melyet Hilkia pap talált meg az Úr házában.” (2Kir 23, 24.)
Isten kijelenti a titkokat
„Hogy tudniillik kijelentés útján ismertette meg velem a titkot” (Ef 3,3/a.)
„És monda a Fáraó Józsefnek: Álmot láttam, és nincs, aki megmagyarázza azt:
Én pedig azt hallottam rólad beszélni, hogy ha meghallod az álmot, meg is magyarázod azt.
És felelt József a Fáraónak, mondván: Nem én, Isten jelenti meg, a mi a Fáraónak javára van.” (1Móz 41, 15-16.)
„Ekkor Dániel haza ment, és elmondta e dolgot Ananiásnak, Misáelnek és Azariásnak, az ő társainak:
Hogy kérjenek az egek Istenétől irgalmasságot e titok végett, hogy el ne vesszenek Dániel és az ő társai a többi babiloni bölcsekkel együtt.
Akkor Dánielnek megjelentetik az a titok éjjeli látásban. Áldotta akkor Dániel az egek Istenét.
Felelt Dániel a király előtt, és mondta: A titkot, a melyről a király tudakozódik, a bölcsek, varázslók, írástudók, jövendőmondók meg nem jelenthetik a királynak;
De van Isten az égben, a ki a titkokat megjelenti; és ő tudtára adta Nabukodonozor királynak: mi lesz az utolsó napokban. A te álmod és a te fejed látása a te ágyadban ez volt:
Néked, oh király! Gondolataid támadtak a te ágyadban a felől, hogy mik lesznek ez után, és a ki megjelenti a titkokat, megjelentette néked azt, a mi lesz.
Nékem pedig ez a titok nem bölcsességből, a mely bennem minden élő felett volna, jelentetett meg, hanem azért, hogy a megfejtés tudtára adassék a királynak, és te megértsed a te szívednek gondolatait.” (Dán 2, 17-30.)
„Végezetre bejöve elém Dániel, a kinek neve Baltazár, mint az én istenemnek neve, és a kiben a szent isteneknek lelke van, és elmondtam néki az álmot.
Baltazár, az írástudók elseje, tudom, hogy a szent isteneknek lelke van benned, és semmi titok sem homályos előtted, az én álmom látásait, a miket láttam, és azoknak jelentését beszéld el.” (Dán 4, 5-6.)
„Azért ne féljetek tőlük. Mert nincs oly rejtett dolog, a mi napfényre ne jönne; és oly titok, a mi ki ne tudódnék.
A mit néktek a sötétben mondok, a világosságban mondjátok; és a mit fülbe súgva hallotok, a háztetőkről hirdessétek.” (Mt 10, 26-27.)
„Senki pedig, ha gyertyát gyújt, be nem fedi azt valami edénnyel, sem az ágy alá nem rejti; hanem a gyertyatartóba teszi, hogy a kik bemennek, lássák a világot.
Mert nincs oly titok, mely nyilvánvalóvá ne lenne; és nincs oly elrejtett dolog, mely ki ne tudódnék, és világosságra ne jönne.” (Luk 8, 16-17.)
„És egy asszony, ki vérfolyásban volt tizenkét esztendőtől fogva, és bár minden vagyonát az orvosokra költötte, senki meg nem tudta gyógyítani,
Hátulról hozzá járulván, illette az ő ruhájának peremét; és azonnal elállt vérének folyása.
És monda Jézus: Ki az, a ki engem illetett? És mikor mindnyájan tagadták, monda Péter és a kik ő vele voltak: Mester, a sokaság nyom és szorongat téged, és azt mondod: Ki az, a ki engem illetett?
Jézus pedig monda: Illetett engem valaki; mert én észrevettem, hogy erő származék ki tőlem.
Mikor pedig látta az asszony; hogy nem maradt titokban, reszketve előjött és előtte leesvén, megjelenté néki az egész sokaság előtt, miért illette őt, és hogy azonnal meggyógyult.
És ő monda néki: Bízzál leányom, a te hited megtartott téged; eredj el békességgel!” (Luk 8, 43-48.)
„Mert nincs oly rejtett dolog, mely napfényre ne jönne; és oly titok, mely ki ne tudódnék.” (Luk 12, 2.)
„És ne legyen közösségetek a sötétségnek gyümölcstelen cselekedeteivel, hanem inkább meg is feddjétek azokat;
Mert a melyeket azok titokban cselekednek, éktelen dolog csak mondani is.
Mindezek pedig megfeddetvén, a világosság által napvilágra jönnek; mert minden, a mi napvilágra jő, világosság.” (Ef 5, 11-13.)
„És az ő homlokára egy név volt írva: Titok; a nagy Babilon, a paráznáknak és a föld utálatosságainak anyja.
És láttam, hogy az asszony részeg volt a szentek vérétől és a Jézus bizonyságtevőinek vérétől; és nagy csodálkozással csodálkoztam, mikor láttám őt.
És monda nékem az angyal: Miért csodálkozol? Én megmondom néked ez asszonynak titkát és a fenevadét, a mely őt hordozza, a melynek hét feje és tíz szarva van.” (Jel 17, 5-7.)
„Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen én bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom.
És ha jövendőt tudok is mondani, és minden titkot és minden tudományt ismerek is; és ha egész hitem van is, úgyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyükről, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi vagyok.” (1Kor 13, 1-2.)
Az evangélium titka
„Annak pedig, a ki titeket megerősíthet az én evangéliumom és a Jézus Krisztus hirdetése szerint, ama titoknak kijelentése folytán, mely örök időtől fogva el volt hallgatva,
Most pedig megjelentetett a prófétai írások által, az örök Isten parancsolata szerint, a hitben való engedelmesség végett minden pogányoknak tudomására adatván,” (Rm 16, 25-26.)
„És hogy megvilágosítsam mindeneknek, hogy miképpen rendelkezett Isten ama titok felől, a mely elrejtetett volt örök időktől fogva az Istenben, a ki mindeneket teremtett a Jézus Krisztus által;
Azért, hogy megismertettessék most a mennybeli fejedelemségekkel és hatalmasságokkal az egyház által az Istennek sokféle bölcsessége,
Amaz örök eleve-elvégezés szerint, a melyet megcselekedett a Krisztus Jézusban, a mi Urunkban:” (Ef 3, 9-11.)
„Tudniillik ama titkot, mely el volt rejtve ősidők óta és nemzetségek óta, most pedig megjelentetett az Ő szentjeinek,
A kikkel az Isten meg akarta ismertetni azt, hogy milyen nagy a pogányok között eme titok dicsőségének gazdagsága, az tudniillik, hogy a Krisztus ti köztetek van, a dicsőségnek ama reménysége:
A kit mi prédikálunk, intvén minden embert, és tanítván minden embert minden bölcsességgel, hogy minden embert tökéletesnek állassunk elő a Krisztus Jézusban;” (Kol 1, 26-28.)
Isten egyéb titkai
„Mert nem akarom, hogy ne tudjátok atyámfiai ezt a titkot, hogy magatokat el ne higgyétek, hogy a megkeményedés Izraelre nézve csak részben történt, a meddig a pogányok teljessége bemegy.
És így az egész Izrael megtarttatik, amint meg van írva: Eljön Sionból a Szabadító, és elfordítja Jákobtól a gonoszságokat:
És ez nékik az én szövetségem, midőn eltörlöm az ő bűneiket.” (Rm 11, 25-27.)
„Íme, titkot mondok néktek. Mindnyájan ugyan nem aluszunk el, de mindnyájan elváltozunk.
Nagy hirtelen, egy szempillantásban, az utolsó trombitaszóra; mert trombita fog szólni, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, és mi elváltozunk.” (1Kor 15, 51-52.)
