I. Bírák kora
„És lement Sámson az ő atyjával és anyjával Timnátba, és mikor Timnátnak szőlőhegyéhez értek, íme egy oroszlánkölyök jött ordítva elébe.
És felindította őt az Úrnak lelke, és úgy kettészakasztotta azt, mint a hogyan kettészakasztják a gödölyét, pedig semmi sem volt kezében. De atyjának és anyjának nem mondta el, a mit cselekedett.
És mikor leérkezett, beszélt a nővel, a ki kedves volt Sámson szemei előtt.
Mikor pedig egynéhány nappal azután visszatért, hogy őt hazavigye, lekerült, hogy megnézze az oroszlánnak holttestét: hát, íme egy raj méh volt az oroszlánnak tetemében, és méz.
És kiszedte azt markaiba, és amint ment-mendegélt, eszegetett belőle, és mikor hazaért atyjához és anyjához, adott abból nekik is, és azok is ettek; de nem mondta meg nekik, hogy az oroszlán holtteteméből vette ki a mézet.
És azután lement az ő atyja ahhoz a nőhöz, és Sámson lakodalmat tartott ott, mert úgy szoktak cselekedni az ifjak.
Mikor pedig meglátták őt a Filiszteusok, harminc társat adtak mellé, hogy legyenek ő vele.
És monda nekik Sámson: Hadd vessek elétek egy találós mesét, ha azt megfejtitek nékem a lakodalom hét napja alatt és kitaláljátok; adok néktek harminc inget és harminc öltöző ruhát;
De ha nem tudjátok megfejteni, ti adtok nékem harminc inget és harminc öltöző ruhát. Azok pedig mondának neki: Add elő találós mesédet, hadd halljuk.
Ő pedig monda nekik:
Az evőből étek jött ki
S az erősből édes jött ki.
De nem tudták a találós mesét megfejteni három egész napon át.
Lett annak okáért heted napon, mondának Sámson feleségének: Vedd reá férjedet, hogy fejtse meg nékünk a találós mesét, hogy valamiképpen meg ne égessünk téged és a te atyádnak házát tűzzel; vagy azért hívtatok ide minket, hogy koldussá tegyetek bennünket, vagy nem?
És sírt a Sámson felesége ő előtte, és monda: Bizony te gyűlölsz engem, és nem szeretsz. Egy találós mesét vetettél az én népem fiai elé és nékem sem fejtetted meg. Ő pedig monda neki: Íme még atyámnak és anyámnak sem mondtam meg, hát néked mondanám meg?
Ő pedig hét napon át sírdogált előtte, a meddig a lakodalom tartott. Végre a hetedik napon megmondta neki, mert folyvást zaklatta őt. Ő pedig aztán megfejtette a találós mesét népe fiainak.
És mondának neki a város férfijai a hetedik napon, mielőtt még a nap lement volna:
Mi édesebb, mint a méz,
És mi erősebb, mint az oroszlán?
Ki monda nekik: Ha nem az én üszőmön szántottatok volna,
Mesém soha ki nem találtátok volna.
Ekkor felindította őt az Úrnak lelke, és elment Askelonba, és megölt közülük harminc férfiút, és elvette ruhájukat és azoknak adta ez öltöző ruhákat, a kik a találós mesét megoldották.
És felgerjedett haragjában elment az ő atyjának házához.
A Sámson felesége pedig férjhez ment az ő egyik társához, a kit társaságába vett.” (Bírák 14, 5-20.)
És mondának az j férfijai Gedeonnak: Uralkodjál felettünk te és a te fiad és a te fiadnak fia, mert megszabadítottál bennünket a Midiániták kezéből.
És monda nekik Gedeon: Én nem uralkodom felettetek, sem az én fiam nem fog uralkodni rajtatok. Az Úr uralkodik ti felettetek!
Azután monda nekik Gedeon: Egyet kívánok csak tőletek, hogy adja nékem mindegyikőtök a zsákmányul ejtett fülön függőket; mert arany fülön függőik voltak azoknak, mivelhogy Izmaeliták voltak.
És mondának: Örömest néked adjuk. És leterítettek egy ruhát, és mindenki arra dobta a fülön függőket, melyeket prédául ejtett.
Az arany fülön függőknek pedig, a melyeket elkért, súlya ezerhétszáz arany siklus volt, amaz ékességeken, függőkön és bíborruhákon kívül, a melyek a Midián királyain voltak, és az aranyláncok nélkül, a melyek tevéik nyakán voltak.
És készített abból Gedeon efódot, és helyezett azt a maga városában, Ofrában, és ott paráználkodott azután az egész Izrael, és lett ez Gedeonnak és háza népének tőrbeejtésére.
Így aláztattak meg a Midiániták az Izrael fiai előtt, és nem is emelték fel azután már fejüket, és megnyugodott a föld negyven esztendeig Gedeon idejében.
És hazatért Jerubbaál, a Joás fia, és megtelepedett otthon.
És Gedeonnak volt hetven fia, kik az ő ágyékából származtak, mert sok felesége volt neki.
És az ő ágyasa is, a ki Sikemben volt, szült neki egy fiat, és nevezte őt Abiméleknek.
És meghalt Gedeon, a Joás fia, késő vénségében, és eltemettették atyjának, Joásnak sírjába, Ofrában, Abiezer városában.
Lett pedig, hogy mikor meghalt Gedeon, elfordultak az Izrael fiai az Úrtól, és a Bálokkal paráználkodtak, és a Bál-Beritet tevék istenükké.
És nem emlékeztek meg az Izrael fiai az Úrról, az ő Istenükről, a ki őket megszabadította minden ellenségeik kezéből köröskörül.
És nem cselekedtek irgalmasságot a Jerubbaál Gedeon házával mind ama jók szerint, a melyeket ő tett az Izraellel.
És elment Abimélek, a Jerubbaál fia Sikembe, az ő anyjának atyjafiaihoz, és beszélt velük, valamint az ő anyja atyjának egész nemzetségével, mondván:
Mondjátok meg, kérlek, Sikem minden férfijának hallatára, melyik jobb néktek, hogy hetven férfiú uralkodjék-e rajtatok, Jerubbaálnak minden fia, vagy pedig csak egy ember uralkodjék felettetek? És emlékezzetek meg arról, hogy én a ti csontotok és a ti testetek vagyok.
És elmondták anyjának testvérei róla mind e beszédeket Sikem minden férfijainak füle hallatára, és Abimélek felé hajlott az ő szívük, mert azt mondák: Atyánkfia ő!
És adtak neki hetven ezüstpénzt a Bál-Beritnek házából, és ezzel holmi henyélő és hiábavaló embereket fogadott magának Abimélek, a kik őt követék.
És elment atyjának házához Ofrába, és megölte testvéreit, Jerubbaál fiait, a hetven férfiút egy kövön, és csak Jóthám maradt meg, Jerubbaálnak legkisebb fia, mert ez elrejtőzött.
És összegyülekeztek Sikemnek egész polgársága, és Millónak egész háza, és elmentek és királlyá választották Abiméleket az alatt a magas tölgy alatt, a mely Sikemben áll.
Mikor pedig ezt elbeszélték Jóthámnak, elment és megállt a Garizim hegy tetején, és nagy felszóval kiáltott, és így szólt hozzájuk: Hallgassatok rám, Sikem férfijai, hogy reátok is hallgasson az Isten!
Egyszer elmenvén elmentek a fák, hogy királyt válasszanak magoknak, és mondták az olajfának: Uralkodjál felettünk!
De az olajfa így felelt nekik: Elhagyjam az én kövérségemet, a mellyel tisztelnek Istent és embereket, és elmenjek, hogy ingadozzam a fák felett?
Akkor a fügefának szólottak a fák: Jer el te, és uralkodjál rajtunk!
De a fügefa is azt mondta nekik: Elhagyjam-e édességemet és jó gyümölcseimet, és elmenjek, hogy ingadozzam a fák felett?
Azután a szőlőtőnek mondák a fák: Jer el te, uralkodjál rajtunk.
Azonban a szőlőtő is azt mondta nekik: Elhagyjam-e mustomat, a mely isteneket és embereket vidámít, és elmenjek, hogy ingadozzam a fák felett?
Mondának végre a fák mindnyájan a galagonyabokornak: Jer el te, uralkodjál mi rajtunk.
És monda a galagonyabokor a fáknak: Ha igazán királlyá kentek engem magatok felett, jöjjetek el, nyugodjatok az én árnyékomban: de hogyha nem, jöjjön tűz ki a galagonyabokorból, és égesse meg a Libanonnak cédrusait.
Hát ti is most igazán és becsületesen cselekedtetek-e, hogy Abiméleket tettétek királlyá, és jól cselekedtetek-e Jerubbállal és háza népével, és úgy bántatok-e vele, amint megérdemelte?
Mert érettetek harcolt atyám, és még életével is semmit nem gondolván, mentett meg titeket a Midiánnak kezéből.
Ti pedig most felkeltetek az én atyámnak háza ellen, és megöltétek gyermekeit, hetven férfiút egy kövön, és királlyá választottátok Sikem férfijai felett Abiméleket, az ő szolgálójának fiát, mert atyátok fia!
Ha igazán és becsületesen cselekedtetek Jerubbállal és az ő házával a mai napon, örüljetek Abiméleknek, és örüljön ő is néktek;
De hogyha nem, jöjjön tűz ki Abimélekből, és eméssze meg Sikem férfijait és Milló házát, és származzék tűz Sikem férfijaiból és Milló házából, és eméssze meg Abiméleket!
És elfutott Jóthám, és elmenekült, és elment Beérbe az ő atyjafia, Abimélek elől, és ott telepedett meg.
Mikor pedig uralkodott Abimélek Izrael felett három esztendeig:
Egy gonosz lelket bocsátott Isten Abimélek és Sikem férfijai közé, és pártot ütöttek Sikem férfijai Abimélek ellen,
Hogy eljöjjön a Jerubbaál hetven fián elkövetett kegyetlenség büntetése, és szálljon az ő vérük Abimélekre, testvérökre, a ki megölte őket, és Sikem férfijaira, a kik az ő kezeit megerősítették, hogy megölje az ő atyjafiait.” (Bír 8, 22 – 9, 24.)
II. A törvény ideje
Nátán próféta által kitalált és előadott történet
Előzmény:
„Ha valaki ökröt vagy bárányt lop, és levágja, vagy eladja azt: öt barmot fizessen egy ökörért, és négy juhot egy bárányért.” (2Móz 22, 1.)
„Elküldte azért az Úr Dávidhoz Nátán prófétát, ki bemenvén hozzá, monda neki: Két ember volt egy városban, egyik gazdag, a másik szegény.
A gazdagnak felette sok juhai és ökrei voltak;
A szegénynek pedig semmije nem volt egyéb egy kis nőstény báránykájánál, a melyet vett és táplált, s felnevelkedett nála gyermekeivel együtt; saját falatjából evett és poharából ivott és keblén aludt, és neki olyan volt, mintegy leánya.
Mikor pedig utazó vendége érkezett a gazdagnak: sajnált az ő ökrei és juhai közül hozatni, hogy a vendégnek ételt készítsen belőle, a ki hozzá ment; hanem elvette a szegénytől az ő bárányát, és azt főzeté meg a vendégnek, a ki hozzá ment.
Akkor felgerjedt Dávidnak haragja az ember ellen, és monda Nátánnak: Él az Úr, hogy halálnak fia az az ember, a ki azt cselekedte.
A bárányért pedig négy annyit kell adnia, mivelhogy ezt művelte, és annak nem kedvezett.
És monda Nátán Dávidnak: Te vagy az az ember! Ezt mondja az Úr, Izraelnek Istene: Én kentelek fel téged, hogy király légy Izrael felett, és megszabadítottalak téged a Saul kezéből.
És néked adtam a te urad házát, és a te uradnak feleségeit a te kebledbe; ennek felette néked adtam Izraelnek és Júdának házát; és ha még ez kevés volt, ezt s ezt adtam volna néked.
Miért vetetted meg az Úrnak beszédét, oly dolgot cselekedvén, mely utálatos ő előtte? A Hitteus Uriást fegyverrel ölted meg, és az ő feleségét magadnak vetted feleségül; magát pedig az Ammon fiainak fegyverével ölted meg.
Most azért ne távozzék el a fegyver soha házadból, mivel megutáltál engem, és a Hitteus Uriás feleségét elvetted, hogy feleséged legyen.
Ezt mondja az Úr: Íme én épen a saját házadból bocsátok reád csapásokat, és feleségeidet szemed láttára veszem el, és adom más felebarátodnak, és hál a te feleségeiddel fényes nappal.
Mert te titkon cselekedtél; de én az egész Izrael előtt és napvilágnál cselekszem azt.
Monda azért Dávid Nátánnak: Vétkeztem az Úr ellen! És monda Nátán Dávidnak: Az Úr is elvette a te bűnödet, nem fogsz meghalni.
Mindazáltal, mivel alkalmat adtál a gyalázásra az Úr ellenségeinek e dologban: a te fiad is, a ki lett néked, bizonnyal meghal.” (2Sám 12, 1-14.
Dávid nem halt meg, de tényleg meghalt összesen négy fia:
– az a Betsabétól született, aki akkor fogant, amikor még Uriás élt
– Amnon (2Sám 13, 32.) – Absolon ölette meg, mert megerőszakolta Támárt
– Absolon (2Sám 18, 15.) – Dávid elleni trónkövetelő lett
– Adónia (1Kir 2, 23-25.) – Salamon elleni trónkövetelő lett
A következő idézetekben a mese szó mindig együtt szerepel a példabeszéd kifejezéssel.
„Kigyomlálom az Izraelt e föld színéről, a melyet nekik adtam; e házat, melyet az én nevemnek szenteltem, elvetem szemeim elől, és az Izrael példabeszédül és meséül lesz minden nép előtt.” (1Kir 9, 7.)
„Az én szájam bölcsességet beszél, szívemnek elmélkedése tudomány.” (Zsolt 49, 4.)
„Példabeszédre hajtom fülemet, hárfaszóval nyitom meg mesémet.” (Zsolt 49, 5.)
„Salamonnak, Dávid fiának, Izrael királyának példabeszédei,
Bölcsesség és erkölcsnek tanulására, értelmes beszédek megértésére;
Okos fenyítéknek, igazságnak és ítéletnek és becsületességnek megnyerésére;
Együgyűeknek eszesség, gyermeknek tudomány és meggondolás adására.
Hallja a bölcs és öregbítse az ő tanulságát, és az értelmes szerezzen érett tanácsokat.
Példabeszédnek és példázatnak, bölcsek beszédeinek és találós meséinek megértésére.” (Péld 1, 1 – 6.)
„És lett az Úr beszéde hozzám, mondván:
Embernek fia, adj találós mesét, és mondj példabeszédet Izrael házának.
És mondjad: Így szól az Úr Isten: A nagyszárnyú nagy saskeselyű, melynek hosszú csapótollai voltak, s mely rakva volt különféle színű tollakkal, jött a Libanonra, és elfoglalta a cédrusfa tetejét.
Gyönge ágainak hegyét letépte, és vitte azt a kalmárok földére, az árusok városában tette le.
És vett annak a földnek magvából, és elvetette azt termékeny mezőbe; sok vizek mellé vitte; mint fűzfát ültetett el.
És felsarjadt, és lett elterülő, alacsony szőlőtővé, hogy vesszőit amahhoz fordítsa s gyökerei amaz alatt legyenek, és szőlőtővé lett, és vesszőket terme, s ágacskákat bocsátott ki.
És volt más nagy szárnyú, soktollú nagy saskeselyű, és íme, ez a szőlőtő feléje terjesztette gyökereit, s vesszeit hozzá nyújtotta ültetésének ágyaiból, hogy öntözze őt;
Pedig jó földbe, sok víz mellé ültették el, hogy ágakat hajtson és gyümölcsöt teremjen, hogy legyen jeles szőlőtő.
Mondjad: Így szól az Úr Isten: Vajon jó szerencsés lesz-e? Vajon gyökereit nem szaggatja-e ki, és gyümölcsét nem vágja-e le, hogy elszáradjon, hajtásának minden ága elszáradjon, és pedig nem erős karral és sok néppel támad reá, hogy kitépje azt gyökerestől.
És íme elplántáltatott, jó szerencsés lesz-e? Avagy ha a napkeleti szél illeti őt, nem szárad-e el teljesen, ültetésének ágyában nem szárad-e el?
És lett az Úr szava hozzám, mondván:
No, mondjad a pártos háznak: Avagy nem értettétek-e mi ez? Mondjad: Íme, eljött a babiloni király Jeruzsálembe, és fogta királyát és fejedelmeit és elvivé őket magához Babilonba.
És vőn a királyi magból, s frigyet szerzett vele, s megeskette őt, de a földnek erőseit elvivé,
Hogy alacsony királyság legyen, hogy fel ne emelkedjék, hanem frigyét megőrizze, hogy ez megálljon.
De pártot ütött ellene, bocsátván követeit Egyiptomba, hogy adjon neki lovakat és sok népet. Vajon jó szerencsés lesz-e? Vajon megszabadítja-e magát, a ki ezeket cselekszi? Aki megszegte a szövetséget, megszabadul-e?
Élek én, ezt mondja az Úr Isten, hogy annak a királynak lakóhelyén, a ki őt királlyá tette, a kinek tett esküjét megvetette, s a kivel tett frigyét megszegte, ott nála, Babilonban hal meg.
És a Fáraó nagy haddal és nagy sokasággal vele semmit nem tesz a háborúban, mikor sáncot töltenek, és tornyot építenek sok lélek kiirtására.
S ha megvetette az esküt, hogy megszegje a frigyet, pedig íme, kezet adott rá, s mégis megcselekedte mindezeket; nem fog megszabadulni!
Azért így szól az Úr Isten: Élek én, hogy eskümet, melyet megvetett, és frigyemet, melyet megszegett, fejéhez verem.
És kiterjesztem hálómat ellene, és megfogják varsámban, és elviszem őt Babilonba s ott törvénykezem vele gonoszságáért, mellyel ellenem járt.
És minden menekültje minden seregéből fegyver miatt hull el, és a megmaradtak szélnek szélednek mindenfelé, és megtudjátok, hogy én, az Úr beszéltem.
Így szól az Úr Isten: És veszek én ama magas cédrus tetejéből, és elültetem; felső ágaiból egy gyönge ágat szegek le, s elplántálom én magas és fölemelt hegyen.
Izrael magasságos hegyén plántálom őt, és ágat nevel és gyümölcsöt terem, s nagyságos cédrussá nevekedik, hogy lakjanak alatta, mindenféle szárnyas madarak ágainak árnyékában fognak lakozni.
És megismeri a mező minden fája, hogy én, az Úr tettem a magas fát alacsonnyá, az alacsony fát magassá; kiszárítottam a zöldellő fát, és zölddé tettem az aszott fát. Én, az Úr szólottam és megcselekedtem.” (Ez 17, 1-24.)
„Avagy nem költenek-e ezek mindnyájan példabeszédet róla, és találós mesét reá, mondván: Jaj annak, a ki rakásra gyűjti, a mi nem övé! De meddig? És a ki adóssággal terheli magát!” (Hab 2, 6.)
III. Újszövetségi időkben
A Názáreti Jézus példabeszédei
„És sokat beszélt nekik példázatokban, mondván: Íme kiment a magvető vetni,
És a mikor ő vetett, némely mag az útfélre esett; és eljőve a madarak, elkapdosták azt.
Némely pedig a köves helyre esett, a hol nem sok földje volt; és hamar kikelt, mivelhogy nem volt mélyen a földben.
De mikor a nap felkelt, elsült; és mivelhogy gyökere nem volt, elszáradt.
Némely pedig a tövisek közé esett, és a tövisek felnevekedvén, megfojtották azt.
Némely pedig a jó földbe esett, és gyümölcsöt terme, némely száz annyit, némely hatvan annyit, némely pedig harminc annyit.
A kinek van füle a hallásra, hallja.
A tanítványok pedig hozzámenvén, mondának neki: Miért szólasz nekik példázatokban?
Ő pedig felelvén, monda nekik: Mert néktek megadatott, hogy érthessétek a mennyek országának titkait, ezeknek pedig nem adatott meg.
Mert a kinek van, annak adatik, és bővelkedik; de a kinek nincs, az is elvétetik tőle, a mije van.
Azért szólok velük példázatokban, mert látván nem látnak, és hallván nem hallanak, sem nem értenek.
És beteljesedett rajtok Ésaiás jövendölése, a mely ezt mondja: Hallván halljatok, és ne értsetek; és látván lássatok, és ne ismerjetek:
Mert megkövéredett e népnek szíve, és füleikkel nehezen hallottak, és szemeiket behunyták; hogy valami módon ne lássanak szemeikkel, és ne halljanak füleikkel, és ne értsenek szívükkel, és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket.
A ti szemeitek pedig boldogok, hogy látnak; és a ti füleitek, hogy hallanak.
Mert bizony mondom néktek, hogy sok próféta és igaz kívánta látni, a miket ti láttok, és nem látták; és hallani, a miket ti hallotok, és nem hallották.
Ti halljátok meg azért a magvető példázatát.
Ha valaki hallja az Igét a mennyeknek országáról és nem érti, eljön a gonosz és elkapja azt, a mi annak szívébe vettetett. Ez az, a mely az útfélre esett.
A mely pedig a köves helyre esett, ez az, a ki hallja az Igét, és mindjárt örömmel fogadja;
De nincs gyökere benne, hanem csak ideig való; mihelyt pedig nyomorgatás vagy üldözés támad az Ige miatt, azonnal megbotránkozik.
A mely pedig a tövisek közé esett, ez az, a ki hallja az Igét, de e világnak gondja és a gazdagságnak csalárdsága elfojtja az Igét, és gyümölcsöt nem terem.
A mely pedig a jó földbe esett, ez az, a ki hallja és érti az Igét; a ki gyümölcsöt is terem, és terem némely száz annyit, némely hatvan annyit, némely pedig harminc annyit.
Más példázatot is adott eléjük, mondván: Hasonlatos a mennyeknek országa az emberhez, a ki az ő földébe jó magot vetett;
De mikor az emberek aludtak, eljött az ő ellensége és konkolyt vetett a búza közé, és elment.
Mikor pedig felnevekedett a vetés, és gyümölcsöt terme, akkor meglátszott a konkoly is.
A gazda szolgái pedig előállván, mondának neki: Uram, avagy nem tiszta magot vetettél-e a te földedbe? Honnan van azért benne a konkoly?
Ő pedig monda nekik: Valamely ellenség cselekedte azt. A szolgák pedig mondának neki: Akarod-e tehát, hogy elmenvén, összeszedjük azokat?
Ő pedig monda: Nem. Mert a mikor összeszeditek a konkolyt, azzal együtt netalán a búzát is kiszaggatjátok.
Hagyjátok, hogy együtt nőjön mind a kettő az aratásig, és az aratás idején azt mondom majd az aratóknak: Szedjétek össze először a konkolyt, és kössétek kévékbe, hogy megégessétek; a búzát pedig takarítsátok az én csűrömbe.” (Mt 13, 3-30.)
Ekkor elbocsátván a sokaságot, bement Jézus a házba. És az ő tanítványai hozzámentek, mondván: Magyarázd meg nékünk a szántóföld konkolyáról való példázatot.
Ő pedig felelvén monda nekik: A ki a jó magot veti, az az embernek Fia;
A szántóföld pedig a világ; a jó mag az Isten országának fiai; a konkoly pedig a gonosznak fiai.
Az ellenség pedig, a ki a konkolyt vetette, az ördög; az aratás pedig a világ vége; az aratók pedig az angyalok.
A miképpen azért összegyűjtik a konkolyt és megégetik: akképpen lesz a világnak végén.
Az embernek Fia elküldi az ő angyalait, és az ő országából összegyűjtik a botránkozásokat mind, és azokat is, a kik gonoszságot cselekednek,
És bevetik őket a tüzes kemencébe: ott lesz sírás és fogcsikorgatás.
Akkor az igazak fénylenek, mint a nap, az ő Atyjuknak országában. A kinek van füle a hallásra, hallja.” (Mt 13, 36-43.)
A következő példabeszédek (mesék) mind-mind ugyanazt jelentik
„Más példázatot is adott eléjük, mondván: Hasonlatos a mennyeknek országa a mustármaghoz, a melyet vévén az ember, elvetett az ő mezejében;
A mely kisebb ugyan minden magnál; de a mikor felnő, nagyobb a veteményeknél, és fává lesz, annyira, hogy reá szálltak az égi madarak, és fészket raknak ágain.” (Mt 13, 31-32.)
Más példázatot is mondott nekik: Hasonlatos a mennyeknek országa a kovászhoz, a melyet vévén az asszony, három mérce lisztbe elegyített, mígnem az egész megkelt.” (Mt 13, 33.)
Mind ezeket példázatokban mondta Jézus a sokaságnak, és példázat nélkül semmit sem szólt nekik,
Hogy beteljék a mit a próféta szólott, mondván: Megnyitom az én számat példázatokra; és kitárom, amik e világ alapítása óta rejtve voltak.” (Mt 13, 34-35.)
„Ismét hasonlatos a mennyeknek országa a szántóföldben elrejtett kincshez, a melyet megtalálván az ember, elrejtette azt; és a felett való örömében elmegy és eladván mindenét, a mije van, megveszi azt a szántóföldet.
Ismét hasonlatos a mennyeknek országa a kereskedőhöz, a ki igazgyöngyöket keres;
A ki találván egy drágagyöngyre, elment, és mindenét eladván a mije volt, megvette azt.
Szintén hasonlatos a mennyeknek országa a tengerbe vetett gyalomhoz [merítőhálóhoz], a mely mindenféle fajtát összefogott;
Melyet, minekutána megtelt, a partra vontak a halászok, és leülvén, a jókat edényekbe gyűjtötték, a hitványakat pedig kihányták.
Így lesz a világ végén is: Eljönnek majd az angyalok, és kiválasztják a gonoszokat az igazak közül.
És a tüzes kemencébe vetik őket; ott lesz sírás és fogcsikorgatás.
Monda nekik Jézus: Megértettétek-e mindezeket? Mondták neki: Megértettük Uram.
Ő pedig mondta nekik: Annak okáért minden írástudó, a ki a mennyeknek országa felől megtaníttatott, hasonlatos az olyan gazdához, a ki ót és újat hoz elő az ő éléstárából.
És lett, a mikor elvégezte Jézus ezeket a példázatokat, elment onnan.” (Mt 13, 44-53.)
Pál apostol nem szerette a meséket
„Se mesékkel és vége-hossza nélkül való nemzetségi táblázatokkal ne foglalkozzanak, a melyek inkább versengéseket támasztanak, mint Istenben való épülést a hit által.” (1Tim 1, 4.)
„A szentségtelen és vénasszonyos meséket pedig eltávoztasd. Hanem gyakorold magadat a kegyességre” (1Tim 4, 7.)
„Mert lesz idő, mikor az egészséges tudományt el nem szenvedik, hanem a saját kívánságaik szerint gyűjtenek magoknak tanítókat, mert viszket a fülük;
És az igazságtól elfordítják az ő fülöket, de a mesékhez oda fordulnak.” (2Tim 4, 3-4.)
„Mert van sok engedetlen, hiába való beszédű és csaló, kiváltképpen a körülmetélésből valók,
A kiknek be kell dugni a szájukat; a kik egész házakat feldúlnak, tanítván rút nyereség okáért, a miket nem kellene.
Azt mondta valaki közülük, az ő saját prófétájuk: A krétaiak mindig hazugok, gonosz vadak, rest hasak.
E bizonyság igaz: annak okáért fedd őket kímélés nélkül, hogy a hitben épek legyenek,
Nem ügyelvén zsidó mesékre, és az igazságot megvető emberek parancsolataira.” (Tit 1, 10-14.)
Péter sem
„Mert nem mesterkélt meséket követve ismertettük meg veletek a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és eljövetelét; hanem mint a kik szemlélői voltunk az ő nagyságának.” (2Pét 1, 16.)
Lehetséges, hogy a kori újszövetségi időkben a meséket már nem, mint példabeszédeket használták, hanem csak kitalált történetek voltak, olyanok, amelyek már nem szimbólumai a valóságnak – ahogy a korábbi mesék –, hanem a valósággal semmilyen módon egybe nem csengő történetek.
Ezek a mesék többféleképen is beleillenek a pszichodráma fajtáiba:
- biblia történetek (bibliadráma)
- mesék (mesedráma)
- egy adott személy számára egy mese segíthet a pszichodráma egyik játékában
