Az épített ház nem magasabb rendű építmény a jurtánál.

Az épített házak nem versenyezhettek a jurttal, hiszen merev (döngölt, borona- vagy tégla-) falak mellett elképzelhetetlen, hogy a tulajdonos a belső teret a magasság csökkentésével növelje, illetőleg összébb húzásával a kupolát emelje. Aszerint van erre szükség, hogy a család nagyobb vagy kisebb. Mégis van különbség a jurtok és a házak lakói között…a jurtok lakói az előkelőkhöz, a földkunyhóké pedig a szegényekhez tartoztak…

Felgyőn… egyazon településen és ugyanabban az időben egyaránt voltak jurtok, boronaházak, rakott falú házak és téglaházak!... Azt, hogy a sátrak a 13. század folyamán eltűntek, vagy számuk nagyon lecsökkent (a kunokkal ismét megnőtt), nem minőségi változásnak érezzük, hanem inkább a városban építkezőkkel való versenyre kelésnek, a „magára adás” teremtette változásnak.

[… ]Egyszerűen elképzelhetetlen, hogy őseink a jurt kényelmes, tágas, szellős tereit önként fel akarták volna csereléni a földbe ásott putrik nyomorúságos, nedves homályával!

[…] korai magyaroknak már volt téglaépítészetük!

Őseink otthonainak java része honfoglalás kori telepünkön nem putri volt, hanem a földre épített ház.

[…] a honfoglalókról megtudtuk, hogy jurtokban és házakban éltek.

[…] a következő évben egy gyönyörű jurt körárkára bukkantunk, aztán meg egész sorra!

[…] megtaláltunk egy másik, még hatalmasabb, jó négy méter széles árkot! Nyomát követve kiderült, hogy az körülbelül tíz méteres négyzetet zárt körül, és a négyzetben szép tisztán kirajzolódott egy szabályos és nem mély körcsatorna: a jurt esőcsatornája! Megvan tehát a jurt nyoma, hazánkban az első. Azóta itt és másutt már kerültek elő jurt-alaprajzok. Így szokott ez történni, ha valami először felbukkan, akkor szinte sorozatban követik az új s újabb leletek.

[…] A meglepetést még fokozta, hogy a jurtot hatalmas védőmű vette körül, az árok mélységét még megtalálásakor is 2-3 méternek becsültük, szélességét meg négy méternek. Ez azt is jelentette, hogy a körülvevő sánc is ilyen lehetett, tehát 2-3 méter magas, és feltehetőleg még sövényt is építettek a tetejére. Ez a szállás minden volt, csak nem nomád szállás! Hiába használtak nomád nemezsátort, jurtot, a hatalmas védőmű, amelynek megépítése heteket vett igénybe, helyhez kötötte őket. Egy másik helyen nyomát is találtuk a védőárok és a sánc építésének: a kör alakban épült nagyobb árokban 8-10 gát, azaz munkahelyeket elválasztó gerinc volt. Nyilván kalákában ásták az árkot, talán éppen valamiféle tízes rendszerben.

[…] De végül milyen is lehetett egy ilyen honfoglalás kori falu? Messziről tekintve Tóth Árpád sorai jutnak eszünkbe:

„Körül sátorkupok keltek a köveken,

Nagy lomha buborékok a népvándorlás árján –

Elpattantak azóta, nyomtalanul és árván…” (Aquincumi korcsmában).

Madártávlatból… a lapos földsáncok téglalapjaiból boronaházak, rakott falú házak és téglaházak alacsony tetői látszottak ki, s közöttük – nagyjából sorban – az urak jurtjainak kupolái magasodtak.

[…] Bizonyára a nád szolgált a házak befödözésére. Mivel a házakban cölöplyukat nem találtunk, úgy látszik, a rakott falú vagy téglaházak falán koszorúgerenda feküdt, s erre épült a tető.

[…] A Bihar megyei terepbejárások alapján felvázolt térképről világosan leolvasható, hogy milyen sűrű volt a kora középkori településhálózat. Szó sem lehetett ezen a területen nomád pásztorkodásról.

László Gyula

Múltunkról utódainknak II.

Magyarok honfoglalása – Árpád népe

3. fejezet, A TELEPÜLÉS, Faluásatás és terepbejárás, 895-896, 900, 903, 907-908. oldalak

A honfoglalók jurtája

Mit tudunk vagy képzelünk őseink lakhelyéről?

Jurták népe

Munkácsy Mihály Múzeum Békéscsaba

A berendezett jurta, mellette a korabeli viseletbe öltöztetett férfi- és női alak, valamint a rekonstruált kantárral és nyereggel felszerszámozott ló figurája a honfoglalás 1000 éves évfordulójára készült el. A tárlatot térképek, színes fotók egészítik ki.

Forrás: www.museum.hu

Magyar Nemzeti Múzeum Budapest

A honfoglalók lakása a jurta volt. Ez egy kör alakú, nemezből készült sátor, amelynek átmérője 4-5 méter, középen tűzhellyel, amely egész nap égett. A bejárattal szemben a tűzhely mögött volt a családfő helye. A családfőtől jobbra eső része a férfiaké, a balra eső része a nőké és a gyerekeké volt. A díszhely, a vendéghely közvetlenül a családfő jobbján volt található. A jurta rácsos falát díszes szőnyeggel borították. A jurtában való lakásmód egyáltalán nem volt kezdetlegesebb az épített házakénál.

Honfoglaláskori ásatásokból földkunyhókat is tártak föl régészeink, így pl. Pentelén. Ezek a földbe ásott házak nem voltak nagyok, 2-3 x 3-4 méteresek. Ebben fűtöttek, főztek. A mai nyári földes konyhák elődeinek is mondhatnánk (Erdély). A honfoglaláskori falvakra azonban nem a földkunyhók voltak jellemzők. A Felgyőn végzett ásatások alapján kimutatható ugyanis, hogy a föld felé emelt épületek, mint a vertfalú házak, téglaházak, boronaházak, jurták alkották a magyar falvak képét. Sokfajta házaikkal inkább a mai falvak korai megfelelőinek mondhatók.

A honfoglalók viseletét leginkább a korabeli párhuzamok és a sírleletek alapján állíthatjuk magunk elé. Magas, merev nyakú inget, balra áthajtott és övvel megszorított kaftánt viseltek, amely alól kilátszott a buggyos bugyogó és a fémveretes, díszes, puhatalpú csizma. Övükön díszes tarsoly függött. Tarsolyukban hordták a tűzcsiholó acélt, a kovát és a taplót. A tarsolyfedő lemezek a honfoglaláskori ötvösség legszebb művészi alkotásai közé tartoznak. Csúcsos süveget hordtak, amelynek lehajtható széle prémes volt és bőrből vagy nemezből (vert gyapjúszálakból) készült. Hajukat hátul vagy két oldalt befonták és a lecsüngő varkocsokba karikákat és szalagokat fűztek.

Forrás: www.ujmagyarevezred.nl

Kiszely István

Őseink házai

A honfoglalás körüli években sok auktor emlékezett meg őseink lakhelyeiről. Természetszerű, hogy elsősorban azokat a számukra különleges lakhelyeket, a belső-ázsiai jurtákat említik meg, amilyeneket Európában nem ismertek; alig tesznek említést a kőházakról és a faházakról. Őstörténetünk hirdetőinek nagy tévedése az, mintha őseink össze-vissza bolyongtak volna és szálláshelyük a szétszedhető hevenyészett sátor lenne. Belső-Ázsiától a Kárpát-medencéig nyomon követhető őseink állandó lakása, háza. A Góbi-sivatagi Najma Tolgojtól a gödöllői Babat-völgyig ott találjuk a maradandó építkezéseket; sajnos mivel a telepfeltárás fáradtságos munka és a temetőfeltárás mutatós, ezért alig van teljesen feltárt szálláshely őseink idejéből. Ahol ez megtörtént, ott világossá vált a képlet: együtt találhatók a veremházak (ezekben őseink sohasem laktak, azt éléskamrának, konyhának, kemencének és jégveremnek használták) a fából vagy kőből épített lakóházakkal és a fából épített nyitott karámokkal. Emellett természetesen a férfiak tavasztól őszig elvitték nagyállataikat távolabbi vidékekre legelni. Ekkor ők, gyakran családtagjaikkal ideiglenes sátrakban laktak. Az idegen auktorok ezekre a csodálatos találmányokra, a jurtákra csodálkoztak rá és írták le a magyarok "házaiként".

"Sátor" szavunk török eredetű és eredetileg a belső-ázsiai sátortípusra vonatkozott. Az ázsiai népeknek kétféle ősi sátor típusát ismerjük: a kupolatetős kibitkát, amelynek egyik formája a jurt vagy jurta; ennek törzse henger alakú, kör alapra épül, oldala rácsos ollószerkezet, tetejét karikába fogott lécek takarják és általában nemezzel fedik be. A másik a sátortetős fajta, amelynek gyűjtőneve a "fekete sátor" (tente noire) és főleg az arabok és a tuaregek használják. A jurta első említése a Kr. előtti 150-110 közötti időből származik, amikor a nomádok o-sun fejedelméhez nőül adott kínai hercegnő, Hszi-csün versében így szólal meg: "Sátor az én házam énnekem, és ponyva itt a fal". A Krisztus előtti idők jurtájáról, annak nemeztakarójáról és berendezési tárgyairól az altaji fejedelmi sírokból sok adattal rendelkezünk. A magyarok sátrát Jakubi Kr.u. 891-ben így jellemezte: "a török gubba (jurta) kupola, hajlított bordázatú (mullada'a), ló- és ökörbőrből készült szíjak fogják össze és nemezzel van befedve". Jurt képét láthatjuk az egyik Dunhuang-i barlangban, amely a Tang dinasztiabeli császárnak a türkök elleni harcát ábrázolja.

A jurta "yurt" formában ősi török szó, jelentése: "ház", "otthon". Ezt az Ázsia középtengelyében húzódó sztyepövezet természeti viszonyainak megfelelően a nagyállattartó lovas népek élettapasztalata formálta ki; igényeiknek megfelelően alakult és az ázsiai puszták szélsőséges természeti viszonyaiban tökéletesen megfelelt a célnak. Elterjedése egybeesett a lovak használatával. Ősi és mai előfordulásában a Kínai Nagy Faltól egészen a Kárpát-medencéig ott terjedt el, ahova nagyállattartó népek érkeztek. Az európai ember felfogása szerint az épített ház "magasabbrendű", mint a sátor, a keleti népeknek ilyen ítélete fordított. Őseink minden szállásterületén voltak ugyan nedves és egészségtelen kőházaik is, de a maradandó lakásuk először fából készült.

A gazdagabb embereknek sokáig voltak házaik, de életük zömét a kertjük végében felállított és nagy keleti pompával berendezett jurtában töltötték. A jurta - sátor - használata sokáig megmaradt őseinknél idénylakásként. Jurtáink megléte a XII. századig követhető nyomon; erről a Nyugatról jött vendégek csak a legnagyobb tisztelettel nyilatkoztak.

A nagyállattartó lovas népek jurtája hengerszerű, teje csonkakúp- vagy félgömbalakú, a tető közepén kerek nyílás van. A jurtákat mélyen ásott körcsatorna, azon kívül sánc vette körül. Itt száll ki a füst, de a lyukon világosság is szüremkedik be. Felületén a szél támadó ereje megtörik, oldalt kitér. A jurt közepén állandóan tűz ég, így belső tere télen gyorsan felmelegszik, nyáron pedig, mivel a füstlyukon kimenő meleg levegő helyébe alulról hidegebb áramlik, afféle "légkondicionáló", illetve az egész légteret érintő levegő-kicserélő berendezésnek tekinthető. A jurta anyaga és kialakítása nyáron a forróság, télen pedig a hideg ellen jó védelmet nyújt. A jurt ajtaja az ősi türköknél és a mi őseinknél kelet felé nézett. A viszonylag kis ajtón a küszöböt átlépve csak lehajtott fejjel lehetett közlekedni.

Őseink jurtájának berendezésről csak szórványos adataink és analógiáink vannak. Asztal a jurtákban nemigen volt, mert az étkezés a földön törökülésben egy kerek tál körül történt; az ételeket az elérhetőség megkönnyítése céljából sokszor kis asztal-féle emelvényre tették. Fontos berendezési tárgy volt a nagymennyiségű és minden letakaró szőnyeg, amely a jurta ajtóval szembeni megemelt, alvásra alkalmas részén volt több rétegben egymásra rakva. Az ágyi részen sok párna volt és nemez- vagy szőrmetakarók takarózás céljából. A "koporsó" a tulipánosláda elődje; ebben tartották a kelengyét, a ruhákat és más értékeket. Fontos bútordarab volt a bölcső, ez megelőzte a padot és a magas asztalt. A tűz körül a földön állatbőrök voltak. Bár a "szék" ősi török szó, az első székek méltóságjelző trónusok voltak. A jurtaváz felső lécén akasztókampók helyezkedtek el, amelyre a fegyvereket, nyergeket, szíjakat, szerszámokat és az edényeket akasztották fel. A sátor rúdjára kilenc ősükre emlékeztető ábrát akasztottak, a tulipánosláda fölé pedig a sátrat védő jó szellem ábrázolását helyezték el valamilyen formában. A családfő helye az ajtóval szemben a tűzhely mögött volt; az attól jobbra eső rész a férfiaké, a balra eső a nőké volt. A családfő jobbján ült a megtisztelt vendég. Az "alsóbbrendű" vendégek helye a bejárat közelében, az asszonyok és a felszolgáló cselédek között volt.

Honfoglalóink ősi szókincséhez tartozik a "ház", "lak", "hajlék", "tető", "ács", "ól", stb., ami azt jelenti, hogy őseink állandó lakóépületek ismeretével költöztek be a Kárpát-medencébe. A honfoglalást megelőző századokban őseink háza négyszögletes alapú volt. Ilyenek Európa keleti részén is nagyszámban kerültek elő a VIII-X. század közötti időből. Téglaerődítményt emeltettek a kazárok Szarkelben és tudjuk, hogy a kagánok milyen kő-és téglapalotákat emeltettek maguknak. A fedeles ház építőanyaga szálfa volt. A Csongrád-felgyői honfoglalás kori telepen árokkal körülvett kerek épületek kerültek elő.

A veremházaknak nevezett földbe mélyített építmények körül teljes a régészek félreértése. Ezek az 1,5 méter mélyen a föld mélyített és 4 méter hosszú téglalap alakú nyeregtetős, náddal, zsuppal fedett építmények az újabb feltárások tükrében nem lakóházak, hanem jégvermek, konyhák, kamrák és kemencék voltak; azokban sohasem laktak. A nádházak - akárcsak a maiak - csak ideiglenes otthonnak számítottak. A sövényfalú ház csak a XIII. században jelenik meg erődítményeknél, nem lakásul szolgáltak. A földfalú ház (izik) rossz kifejezés, ugyanis ezek a házak vályogból készültek; már 1095-ből van ilyenre adatunk. Etelközi tartózkodásunk idejéből az Orosz Évkönyvekből tudjuk, hogy őseink faházakban laktak. Ilyen faház-cölöpöket és fal-beásásokat találtak régészeink pl. Gödöllő Babat-pusztán; ezek mellett voltak gazdasági célú "veremházak" és nyitott karámok is, ami szintén arra bizonyíték, hogy a veremházakat lakás céljaira őseink nem használták. Kőházak már Belső-Ázsiából is kerültek elő többek között a Najma Tolgoj-i lelőhelyről. A borsodi földvár ásatásakor a sánc alatt régészeink leégett X. századi települést tártak fel, ahonnan többek között 5x5 méteres kőház is került elő, amelynek 80 cm-es falát agyagba és habarcsba rakott kövekből készítették és a belső oldalon gondosan elsimították.

Forrás: istvandr.kiszely.hu

Mándoky Kongur István

Őseink nemezsátra

Nem tudjuk egészen biztosan, hogy milyen volt, mert sajnos pontos ábrázolásaink nincsenek róla. Az arab és perzsa források, az utazók, földrajztudósok feljegyzéseiben az van, hogy favázas, nemezzel borított sátrakban éltek. Más forrásokból tudjuk, hogy azon a területen, ahol a magyarok a honfoglalás előtti időkben éltek, tehát a Fekete-tenger északi területén, a klasszikus nevén Etelköznek nevezett területen, Levédiában, az urali területeken, és ott, ahol Julianus barát is megtalálta a magyarok egy szórványát, azokon a területeken jó leírások vannak, hogy milyen sátrakban éltek. A nagysága már mellékes, mert ott is a vagyoni helyzet függvénye volt, ki mekkorát készített magának. Aztán a hazánkba beköltöző besenyők, úzok, és azután legvégül a kunok ilyenekben laktak. A kunokról pedig már pontosabban tudjuk, erről már XIII. századi rajzok is vannak, nemcsak leírások.

Tehát ún. török típusú nemezsátor lehetett, aminek az a jellemzője, hogy az oldalrácshoz kötött tetőrudak nem egyenesek, mint a mongoloké, hanem ívben hajlanak. (De a mongol típus is régi török sátortípus. Az ún. najman-kerej sátortípus továbbélése, mert a mongolok a najmanok, kerejek és kongrátok földjét hódították meg és azokét vették át. A mongolok tudniillik korábbi Bajkál-melléki őshazájukban ezt nem ismerték, nem ilyet használtak.)

Forrás: Jászkunság 1994/1.

Forrás: http://users.atw.hu/nyerscsaba/jurta/magyar.html

Másnap Attila mindenkit visszarendel a főhadiszállásra. Nem lehat vadászat a Duda túlpartján, mert ennél sokkal fontosabb ügyekkel kell foglalkozni! Bontják A sátrakat, málházzák a szekereket, nyergelik a lovakat, hogy aztán a készülődés zűrzavarából hamarosan rendezett sorok alakuljanak ki – szekerek, lovasok, íjászok, lovászok, szakácsok, mind hosszú, kanyargó sorokban követik Attila kíséretét a mai Észak-Szerbia füves térségei felé.

Egy idő után a menetoszlop szétválik: Attila letér egy faluba… A többiek folytatják útjukat a síkságon, majd három nagy folyón és számos kisebb vízen kelnek át. Olykor a helyiek segítenek fatörzsből kivájt csónakjaikkal, máskor a közrangúak egyszerűen átúsztatnak lovaikkal, az előkelőségek pedig a külön erre a célra hozott, szekereket szállító tutajokon kelnek át a folyón. Az út menti falvakban a helybeliek kölessel, mézsörrel, árpasörrel vendégelik meg őket. (Ne feledjük, ezek az emberek már nem nomád pásztorok, hanem letelepedett földművelők, akik palánkkal övezett, zsúptetős kunyhókban élnek!)

Egyik este, egész napos, fárasztó menetelés után, kis tó partján táboroznak le. Az éjszaka közepén nehéz álmukból arra ébrednek, hogy hatalmas szél söpör végig a táboron; az a fajta nyári vihar, mely a magyar pusztán elég gyakori; belekap a sátrakba, és a kint hagyott ruhákat, takarókat a tóba sodorja. A rómaiak sátrát hamar elintézi, hiszen ez nem hun jurta, mely a legkeményebb fagyokat és hurrikánszerű viharokat is állná. A rómaiak a szakadó esőben, a fülsiketítő égzengés közepette, a cikázó villámok fényében a falu felé botorkálnak, és segítségért kiáltoznak. A falubeliek fölébrednek, fáklyákat gyújtanak, tüzet raknak, és meleg kunyhóikba tessékelik az idegeneket.

John Man

Attila, a barbár király

General Press Kiadó, 196-197. oldalak

{A szerző szerint a három folyó, amelyeken átkeltek a Temes, a Maros és a Tisza, így a vihar (forgószél) a Duna-Tisza közepén lehetett}

Aztán egy másfajta Ulánbátar tűnik fel, szovjet mintára úgy nevezik, mikrorajon. Lényegében ez a városhoz szervesen illeszkedő lakótelep, a Szibériában is látott modern lakóépületekkel, üzletekkel, szolgáltatóházakkal. Aztán tüstént valami más: kerítés mögött jurta-település. A mikrorajon házaiból és a jurtákból kilépő férfiak, gyerekek, asszonyok öltözetüket tekintve semmiben sem különböznek egymástól. Mondja is a követségi ember: az ulánbátari jurták apró telepei nem nyomornegyedek, a lóbőr sátrakkal a városi lakók önmaguk oldják meg a lakáskérdést, sokszor bevezetik azokba a villanyt, rádió szól belőlük. (11. oldal)

A mongol láma főrezidenciája hatalmas jurta, amely a kolostortelep közepén áll. A kör alakú sátor csupa pompa, díszesek a lóbőrből varrott lócák, az asztalok, zsámolyok. A sátrat keresztülszelő folyosó két oldalán üvegvitrinek őrzik a lámáknak hozott ajándékokat. (22. oldal)

…ének a 6. századból, nyolc sor, amelyben benne van egész Mongólia:

Sötét hegynél

Tölösz puszta,

Kerek az ég sátra,

Borul négy irányra.

Nagy a kékség,

Végtelenség.

Szél fúj, fű lehajlik,

Nézek a juhnyájra.

(Nagy László fordítása)

(51-52. oldal)

…ma Mongólia-szerte ismert ember jurtája egyszerű, az olcsóbb fajtából való. […]

A szövetkezet is felajánlott egy szép havi összeget, ha fáradt lennék, de én még tudok dolgozni, lemondtam a segélyről. Azután mint a megyei verseny győztesének küldtek egy vadonatúj, szép jurtát, az sem kellett. […]

– A baj az, hogy a fiatalok elhagyják az atárt, a szövetkezetet és a városba mennek. Elöregedünk mi itt. A nagyobbik fiam is elment, ez a kisebbik maradt idehaza. Pedig én mondom, ehhez a munkához is úgy kell ész, érzés, ügyesség mint akármelyikhez.

Tolmácsoló újságíró barátom jegyzi meg ekkor, hogy a mongol ifjúsági szövetség vállalta: évente 15000 iskolást térít vissza az állattenyésztő szövetkezetekbe, amelyeket meg arra köteleznek, hogy a családalapításhoz jurtákat bocsássanak a fiatalok rendelkezésére. (62-63. oldal)

{egy-egy mongol megye akkora, mint egész mai Magyarország}

Arra ösztönzik a szövetkezeteket, hogy a hozzájuk érkező fiatal szakembereknek vásároljanak jurtákat, és azokba vezessék be a villanyt. (67. oldal)

Egyemeletes lakóházak épültek, ezekben hetven családot helyeztünk el, másik hetven család részére jurtákat vásároltunk. (68-69. oldal)

A sarolingi munkások többsége jurta helyett házakban lakik, a lakások felszerelésére, kibélelésére pedig sokat kell költeni. (80. oldal)

– Apám a Góbiban állattenyésztő, ott én az iskola után hivatást nem találhattam. Ás meg akartam tanulni varrni. Akartam, mert ezt szerettem. Mivel erre csak a fővárosban van mód, elhatároztam, feljövök. Szüleim hallani sem akartak róla. Végül addig könyörögtem, amíg beleegyeztek, persze csak úgy, ha anyám elkísérhet. Felutaztunk, de a mama máig sem hagyott magamra. Letepeledett velem Ulánbátarban. Felállítottunk magunknak egy jurtát. A mama azt mondja, addig marad velem, amíg férjhez nem megyek. Ötvenhárom éves. A jurtában, otthon neki is varrok, apámnak saját készítésű ingeket küldtem, az öcsémnek m,eg nadrágot. (85. oldal)

Aztán meg a gyártól távol, a fővárost környező jurtatelepeken lakók kiváltságot élveztek. (93. oldal)

Nagy esemény teszi fényesé a Cemid család mai napját. A darhani tanács vb határozata értelmében megnyílik előttük egy új lakás ajtaja. Még mielőtt megismerném őket, tudok örömükről, nevüket Darhan város tanácsának elnökhelyettese, D. Parvdorzs említi reggel, mutatva a ma költözők listáját. Alig negyed óra múlva kint vagyunk a város szélén egy aprócska jurta-településen, ahol igazán nem nehéz meglelni Cemidék sátrát. Öten lakják, a családfő, felesége és három kisgyerek. Arcuk borús, idegesek, mert még nem jött a teherautó. A szülők bent ülnek a jurtában, ahol két évet laktak. Szemérmességük tiltja, hogy a holmijukat kipakolják a bejárat elé. Majd jön az autó. […]

…a mongol lakásszentelő régi hagyományainak felelevenítésére nem túlságosan alkalmas egy modern összkomfortos lakás. Ehhez tágas udvar kell, ahol nagy üstökben főhet a birkahús, ahol elférnek vagy ötvenen. Itt a családfő, ha kilép az ajtón, a szomszéd ajtókra, a lépcsőkre lát és sokszor úgy érzi, bekerítették. Cemid meg is vallja, ebben a pillanatban nem tudja elképzelni, hogyan fognak itt elférni, ki tudnak-e futni a lakásból a kicsik ugyanolyan szilaj száguldással, mint ezt odakint tették. (107-109. oldal)

Komornik Ferenc: Távolodó jurták

Kossuth Könyvkiadó, 1974.

1967

Ez már Mongólia.

Egyik határőrnek gitár van a nyakában, mindjárt be is ül a kalauzlányokhoz, és teljes odaadással, egész művészetét latba vetve gitározik nekik. Feltűnik az első két jurta a Szelenga partján – mind a kettőbe be van vezetve a villany.

Szinte magunkba szívjuk a tájat, a levegőt, nem lehet az ablaktól elcipelni egyikünket sem.

Szühbátorba érkezünk. Kőházak, jurták mindenütt. (23. oldal)

Míg aludtunk, vonatunk átkelt a Hentij-hegységen. Fél ötkor ébredünk. Különösen éles gerincű, magas, zöld gyeppel borított hegyek között haladunk. Csak fű borítja, sehol egy fát, egy bokrot nem látunk. Itt-ott jurták tűnnek fel, jurtacsoportok, valamennyi mellett nagyon sok ló legelészik. Tegnap Szühbátorban láttuk az első lovast, most már mind többet látunk, hol itt, hol ott feltűnni.

Beérünk Ulánbátor völgyébe. Időnként apró sárga zászlóval a kezében egy-egy lovon ülő vasutas, többnyire népviseletbe öltözött nő jelenik meg a vonat mellett, jelezve, hogy szabad a pálya.

Feltűnik Ulánbátor. Már messziről is nagy kiterjedésű városnak látszik, amint közeledünk egyre több jurtát látunk… (25. oldal)

Elindulunk várost nézni, ami a filmezést is magával vonja. Elsőnek a tévébe megyünk, mert Dozsónak valami dolga van. Modern, szép, új épület, mellette áll az adótorony is, le is filmezzük… A tévé egy jurtavárosból nőtt ki, körös-körül jurták állnak. (28. oldal)

Leültetnek az ágyra – a háziak többnyire csak guggolnak.

Bent, a nemeztakaró alatt nagyon kellemes hűvös van. A jurta két oldalán, jobbról és balról ágyak állnak, a bejárattal szemben üveges, vitrinszerű alkalmatosság, benne néhány fénykép, részben a családról, részben néhány mongol vezetőről. Középen áll a tűzhely, és a tűzhely felett a jurta nyitott – itt távozhat el a füst. […]

Nincs mese, innom kell, lehet, hogy szomjas vagyok, de ízlik ez a tejfehér színű, az aludttej írójához hasonló ízű, erjesztett lótej. (36. oldal)

Harhorin város – már ide látszik.

Lassan gurulunk a lapályon, de valahogy nem akarunk közelebb kerülni célunkhoz. Nehezen, de rájövünk, hogy a tiszta levegő miatt (Mongólia egész területe a tengerszint felett fekszik átlag 1000 méterrel, legmélyebb területe is 800 m-rel, és a nagy magasság miatt a levegő portalan) nagyon messzire el lehet látni. Így hiába látjuk mi egész közelinek a várost, a valóságban távol van.

Búzamezők között haladunk – igaz, a búza fele olyan magas szárú, mint nálunk, de óriási táblákon lengedez. Mindenfelé öntözőcsatornák szelik keresztül a földeket.

Végre nagy nehezen megérkezünk Harhorinba. Nagyon sok kőház és jurta alkotja a várost – valóban városias jellege van. […]

Némi tévelygés után találunk el Kovácsékhoz. Útközben kérdezősködünk, de Kovácsékat senki sem ismeri, végre az egyik mongol felüvölt: Ja, „Ondráska”! No, így találunk el Kovács Andrásékhoz. Ondráska nincsen éppen idehaza – fogad nagy szeretettel a felesége –, hiába, elég ritkán jár magyar a mongol pusztákon.

Harmadik éve élnek kint, és hogy már mennyire „idehaza” vannak, Kovácsné, mikor vizet kértünk, így szólt kislányának: „Jolánka, hozzál be egy ajagot!” Kovácsné megtanult mongolul, egészen jól megérti magát az emberekkel, hiszen valahogy csak el kell traccsolni a szomszédokkal. […]

Találkozunk egy másik magyarral is, Kiss Józseffel, aki a malom villanyszerelési munkáit irányítja. Kitűnő kávéval kínál meg minket felesége, és felfrissülve riportot készítünk „Ondráskával”, majd felvesszük a még épülő, de már üzemelő malmot, és elindulunk, hogy megkeressük a malomgyári munkások óvodáját. Ez persze nem nehéz feladat, mert a malom területén van. Apró, színes ruhákba öltözött, aranyos mongol lánykák és fiúk játszanak az udvaron. Kérésünkre énekelnek, ezt mindjárt fel is vesszük. A homokozóban a gyerekek nem várat, hanem homokjurtát építenek. (38-39. oldal)

{ajag = edény, hasonló a magyar paraszttálhoz}

Gyalog ballagunk föl az Erdene-Dzú kolostorba. […]

Karakorum város 206 évvel a kolostor építése előtt pusztult el. A városból fennmaradt, számtalan mongol, tibeti, perzsa, kínai feliratos követ a kolostorba mentették, és ma is ott láthatók. A téglafalakon belül hatalmas, kör alakú, faragott kövekből kirakott terület van, a szájhagyomány szerint Dzsingisz kán fiának és utódjának Ögödej kán díszjurtájához szolgált alapként. (40. oldal)

Dozsó közli, hogy ő még marad, megbeszélte vezetőnkkel, hogy lepihenhet a jurtájában. Erősködünk, hogy „Ondráskáékhoz” neki is el kell jönnie, de hajthatatlan.

Derékig levetkőzve gyalogolunk Kovácsékhoz. Alaposan megdolgoztunk, és most nagyon jól esik végre leülni. Lehet persze, hogy ez amiatt is van, mivel kint negyven fok körüli a hőmérséklet, itt bent pedig kellemes hűvösben ülünk. (42. oldal)

Az idő teljesen elromlik, szinte nappali sötétség lesz. Homokvihar jön – mondja Dozsó. […]

A porviharból semmi se lesz… Ha porvihar nem is jött, de pillanatok alatt, mintha dézsából öntenék, megjött a zuhi. […]

Feltűnik egy tevecsorda, ez ismét felvillanyoz bennünket. Dozsó meglát a távolban néhány jurtát, s máris arrafelé robogunk.

Jó néhány ló legelészik a jurták körül. Láttunkra néhány apróság elszalad.

A házigazda beinvitál minket. Ez lényegesen egyszerűbb jurta, mint az előző, de a kumisz most valahogy mégis jólesik. (43. oldal)

Visszafelé jövet megállunk egy jurtánál – éppen sajttablettát készítenek. Lényegében ugyanúgy, mint nálunk odahaza a juhsajtot. A túrót fehér vászonzsákba rakják, felkötik, és hagyják kicsepegni. Ha jól kiszikkadt már, két deszka közé rakják, kövekkel kipréselik és szárítják. Ha megszáradt, feldarabolják, és vagy zsinórra fűzve, vagy egyszerűen a jurta tetején, a a hússal együtt, télre kőkeményre szárítják.

A jurta, ahová bemegyünk, hallatlanul tiszta. Látszik, hogy Mindzsur elnök tekintélyes ember. Meg is jegyezzük, hogy az egész telepen látszik a keze nyoma. Szinte biztos, hogyha valaki szemetel, alaposan leteremti.

A jurta fapadlós, három vaságy áll benne, ezenkívül varrógép és rádió. Friss sajttal kínálnak bennünket, igazán kitűnő, és első ízben eszünk tejpillére kent sós vajat.

Innen a vajüzembe látogatunk. Ez az üzem évi 42 000 tonna vajat termel. Arhangaj megye évi termése 670 000 tonna. Hatalmas hordókba rakják a vajat, és így szállítják. Ami számunkra szokatlan, megsózzák, tehát a vajas kenyeret már nem kell megsózni. (Nem valószínű, hogy ezért sózzák a vajat, nyilván a tartósítás miatt.) A vaj nagy részét exportálják. Mindnyájunkat megajándékoznak egy fél kiló vajjal. (65. oldal)

Dzsolócsunkkal beszélhetek a szálló előtt, nem egyszerű feladat, mert annyit sem tud oroszul, mint én. Felesége orvos Ulánbátorban. Ehhez mindjárt hozzáfűzném, hogy Mongóliában a legmegbecsültebb szakma a gépkocsivezetés. Érdekes, de egészen egyszerű magyarázata van. A nagy távolságok miatt korábban a lónak hatalmas szerepe volt, nos, az új idők fiai a gyeplőt volánnal vserélték fel. Nevük dzsolócs, gyeplőst jelent. Ők a mai mongol ember számára úttörők. Egyáltalán nem kell csodálkozni, hogy a felesége orvos – mondja Dozsó – , még az asszony lehet megtisztelve vele, hogy egy gépkocsivezető feleségül vette.

Mindketten nyolcszáz tugrik körül keresnek. Két gyerekük van. Jurtában laknak Ulánbátorban. Egy hónapban négy-öt napot van odahaza. (66. oldal)

{Akkoriban 1 tugrik = 3 Forint volt az árfolyam}

Az elnök jurtájáig megyünk. A felesége szép népviseletben fogad bennünket. Körülötte hat gyermekük, különösen a két nagylány csinos. (77. oldal)

1972

Mit lehet kapni és mennyiért? (Egy-két adat: 1 kg kenyér 4 forint, 1 kg cukor 14 forint, 1 üveg arhi 75 forint) […]

Vásároltam néhány tucat levelezőlapot. Öt éve alig kaptunk néhányat, most hatalmas a választék és gyönyörűek. A levelezőlapon jurták, népviseletbe öltözött emberek, a Gandan. […] Elindulunk a Gandan kolostorba. (137. oldal)

A Gandan a tévészékház alatti kínai negyedben fekszik. A kínai negyed az idegenforgalom számára a legérdekesebb rész. Igen restellik mongol barátaink, nem is szép. Fakerítésekkel körülvett negyed, belül jurtákban és rozzant kunyhókban élnek az itt letelepedett kínaiak. Néhány év múlva megszűnik, helyén majd új lakótelepek nőnek fel… Az Ulánbátorba érkező külföldi már ma is egy új ruhába öltözött fővárost lát, európai ruhás mongol emberekkel. A nomád, jurtás mongol tájra pedig kevesen jutnak el. Egy évezredes életforma tűnik el Mongóliában néhány évtized alatt.

Messziről, a kolostor bejáratától jól látszik a kínai negyed közepén lévő piac hatalmas, tarka színekben kavargó forgataga. (138. oldal)

Mondom Dozsónak, nekem az kell, hogy erdőben filmezhessek jurtákat, biztat, hogy majd visszafelé.

Megállunk egy sziklagerinc alatt, fenn yakok állnak, lefilmezzük őket.

Az egyik jurtacsoprtnál egy nagy dobozos gépkocsi áll. Vándorüzlet. – Nem akarjátok leforgatni? – kérdezi Dozsó. […]

Szebbszél szebb tájakon haladunk keresztül, és én egyre jobban meghatódom, hogy sikerült eljutni ide. Végre megérkezünk egy meredek hegyoldalban lévő jurtához, már messziről tudom, hogy jó helyen járunk, mert sok a ló a környéken. Rajtunk kívül még egy teherautó áll a jurta mellett. Hatgaltól vagy harminc kilóméterre lehetünk. Jöttünkre előbújnak a jurtából a háziak: hat gyerek, a negyven körüli, egy kissé molett anyuka, no és természetesen a férj. (Mongóliában 4 gyerek után jár csak családi pótlék.) (161. oldal)

Rácz Gábor: Magyarjárás Mongóliában

MRT Minerva Budapest 1974.

Egy magyar család a fejébe vette, hogy távol fog élni a várostól, szinte teljesen önellátó életmódra fog berendezkedni. Első alkalommal "rendes" házban lakva vágtak bele kezdeményezésükbe, de a bérleti szerződésük hamar lejárt, így költözködniük kellett. Ez véglegesítette bennük azt a szándékot, hogy ne béreljenek újból házat, hanem együttélve ténylegesen is a természettel, jurtákat húzzanak fel.

Erről a kezdeményezésükről még nem készített filmet az OzoneNetwork, önellátó életmódjukról azonban már igen. http://utajovobe.eu/hirek/eu-tarsadalom-es-jog/911-onellato-farm-a-varos-sziveben-bemutatkozik-a-tucsokvar

Mikor először hallottam a hírt, önkéntelenül is felmerült bennem a kérdés, hogy lehet télen élni egy jurtában. Bár eleinknek ez nyilvánvalóan könnyne ment, ma mégis csak a XXI. században élünk. Erre, és más kérdésekre is Rossel Ildikó válaszolt. További fotók megtekinthetők a https://plus.google.com/photos/104187021193657346783/albums/5760188567160145281?banner=pwa oldalon. Ha pedig bárki figyelemmel szeretné kísérni a kezdeményezés sikerét, nyomjon egy lájkot http://www.facebook.com/pages/Jurta-mint-otthon/152484908144359 . Rossel Ildikó uis naplószerűen ír élményeiről, sikereiről, esetleges kudarcairól.

Átmeneti, vagy végleges otthonnak tervezitek a jurtát?

Végleges, mindenképpen hosszútávú.

Télen is lehet benne lakni?

Igen.

Hogyan lehet fűteni?

A lehetőségek száma szerintem elég korlátlan, áram és gáz is bevezethető lenne, és ezek bármelyikét lehetne fűtő energiának is használni. Mi fával fogunk, és kályhákkal. Az idei tél tesztüzem lesz, ami alapján a fatüzelés eszközeit fejlesztjük majd a jövőben.

Mennyire szigetelt?

A jurta szigetelése nem tudja elérni a most hatályos uniós előírásokat. A hőszigetelése az általunk megkérdezettek, nálunk tapasztaltabbak szerint kielégítő, és a magyar tél komfortos, megfizethető formában élhető meg benne. A vászon, ami borítja a fa szerkezetet, egy modern, több rétegű rendszer, ami az autentikus jurtáénál jobban bírja a magyar klíma páratartalmát, és a hőszigetelése is kielégítőbb. Ennek hatékonysága nagyban fokozható a fal belső szőnyegekkel, nemezzel, egyéb drapériákkal való fedésével. Az alapok is akár kívülről, akár belülről, jól szigetelhetők.

Min áll a jurta?

A mi jurtánk kör alakú fa dobogókon áll, amik alatt vízelvezetés céljából kavicságy van 7-10cm vastagságban. Ez is ezer más módon megoldható, de ez gyors, szép, megfizethető, természetes megoldás, amik mindegyike fontos szempont volt nálunk, mikor a kivitelezésben gondolkodtunk.

Lehet e a jurtán belül tereket leválasztani?

Lehet, de mi nem szeretnénk. Számunkra fontos, hogy minél jobban megőrizzük a kör adta egységet. Maximum függönyök, bútorelemek fognak funkcióelválasztó szerepet is kapni.

Hogy lehet megoldani a fürdőszoba funkcióit?

Fúrt kútból érkezik a víz a jurtába, ami egy hidrofor segítségével teljesen vezetékes víz funkciót tud majd betölteni. Egy fa tüzeléses bojler fogja a meleg vizet biztosítani. WC-nk pedig alomszék. Kezet lavórban mosunk. Mosógép üzemelni fog teljesen klasszikus módon.

Mekkora a jurta, és a lakótér?

3 db 6méter átmérőjű jurta fogja adni a közel 90 nm-nyi lakóteret. A jurták ajtajai egymás felé nyílnak, és egybenyithatók, de vihar, hideg, szeparálási szükség esetén teljesen leválaszthatóak.

Hogy oszlanak meg a funkciók a 3 jurtában?

Konyha-nappali jurta: általános élettérhez és vendégek fogadására. Gyerekjurta, ami a gyerekek paradicsoma lesz. Háló és fürdő: itt a családunk privát eseményei zajlanak csak. Vendég ritkán megy majd ide.

Mennyire stabil, megbízható egy vihar alkalmával

Formájának köszönhetően a szél nem talál rajta “fogást”. (a jurták teljes összeépítése ezért nem ajánlott) Víz bejutni nem tud az impregnált hegesztéssel illesztett vászonnak köszönhetően. Az eső kb. annyira hangos, mint egy tetőtéri lakásban.

Béer

Forrás: http://utajovobe.eu/hirek/varos-kozlekedes/1084-lehetseges-jurtaban-elni-meg-telen-is-egy-magyar-csalad-kiserlete

Eléje repültünk a felkelő napnak, átbukdácsoltunk a hegyláncokon, aztán odalenn furcsa, buckákkal szaggatott síkság terült el. Szokatlan látvány, más a színe, más a hangulata, tán a levegője is, mint minden eddig látott tájnak. Az első üzenet volt ez abból a Mongóliából, amely hosszú időre otthonunk lett. Már akkor érződött, hogy ebben a tájban van valami elragadó őserő, a látszólagos egyhangúsága ellenére maga a szakadatlan változatosság.

Lentről még különösebbnek tűnt. A hegyek lapos kúp formájúak. Ez az, amiért oly szokatlanok: a szabályos forma. Az eróziótól ilyenek… koptatja őket a szél meg a víz. (9.oldal)

…a puszta teljesen más, mint amilyennek valaha is képzeltem. Nem sík. Inkább hullámos… hangyarajzás egy-egy legelő nyáj, játékkorong egy-egy fehér jurta… Fantasztikus az egész. Megérzem a puszta gigantikus méreteit, rendíthetetlenségét. A jurták, a legelő állatok békésen, harmonikusan férnek el rajta, ez ősi, kiegyensúlyozott győzelem. (14-15. oldal)

Néha feltűnik egy jurta fehér foltja. (17. oldal)

Tessék, ott a tábor, mondja egy meghatott hang, s egy hatalmas lapos teknőben páratlan látvány tárul elém. Az alkonyatban fehéren világítanak a jurták katonás sorai. (18. oldal)

Reggel kör alakú kis helyiségben találom magam, falai harmonikás lécek, a nap a tetőn át egy kerek nyíláson át süt be. Kinyitom az alacsony faajtót, ami egy belülről beakasztható kampóval csukódik. Az ajtót kívülről mintásra festették… A káprázatos reggeli fényben olyan a tábor, mint egy bolondos kemping, ahol a sátrak mind fehérek és kör alakúak… A magyar és a mongol tábor egy dombokkal védett, lankás völgyben települt. A jurták ajtaja hagyományosan délre néz. A magyar tábor északról dél felé haladva így fest: fent három sorban négy-négy, majd a két szélén egy-egy jurta áll, ezek a lakások. Utánuk következik a raktárjurta… a konyhának berendezett jurta következik…

Bár több oldalról dombok övezik a tábort, a szél így is szakadatlanul fúj. A jurták megereszkedett vászonborítása öblösen dagadozik a szélben. Remélik – később kiderül, hogy így is van – a jurták már kibírják a viharokat is. Amikor ugyanis felépítették a tábort, estére kitört az orkán. Kártyavárként omlott össze a nagy, szögletes, katonai sátor, összedőlt egy jurta is, a többi is megroskadt. Az éjszaka az elszabadult kötelekkel, lécekkel, ponyvákkal folytatott küzdelemmel telt el. Másnap aztán mélyebbre tették a tartócövekeket, a jurták körük körben fölásták a földet, s mindenütt rálapátolták az oldalakra. Most mintha egy-egy vakondtúrás közepéből emelkednének ki a fehér „gombák”. Később, majd ha kibírhatatlan lesz a nyári hőség, lehányják róla a földet – akkor majd az is látszik, hogy a jurta kerek deszkadobogón áll –, aztán az ember egyszerűen fölhajtja a lécekre boruló vásznat meg nemezt, s az alsó nyílásokon jövő-menő légáramlatok valósággal légkondicionálják a jurtát.

Szemügyre veszem a „lakást”. Az oldalfalak vékony léchálója olyasféle, mint az összecsukható lábosalátét. . . A fapadlóról két festett tartóoszlop nyúlik fel, ezeken nyugszik a kerék, ami egyben a tetőnyílás is. A léchálót és a kereket küllőszerűen fogják össze a lécek. A kerek nyílást fent nylonnal borították be, ez csak amolyan magyar „továbbfejlesztés”, a rajzó rovarok ellen jó védelmet ad, de hűvös időben a meleget is bent tartja. Az eredeti mongol jurtánál, ha szükséges, a nemez egy darabját húzzák rá a tetőnyílásra.

Középen vastag lószőr kötélen jókora kődarab lóg, a kötél másik végét a jurtakerékhez erősítették. Ez is a sátor stabilitását biztosítja. Mi van még? Olajkályha, csöve a tetőnyíláson bújik ki a szabadba. Két vaságy, ládák, a csomagjaink.

A jurtát négy fő állandó szálláshelyéül kell berendezni. (20-22. oldal)

Nézzünk bele a munkanaplóba…az elmúlt éjjel a nagy szél miatt lehűlt a levegő. Két jurta elcsavarodott… Kovács jurtáján a kémyény ledőlt. Az étkezősátor összedőlt. További jurtaremontra van szükség.

A geodéziai munkákat a nagy szél miatt nem lehetett elkezdeni. A mongolok tűzvédelmi intézkedéseket tettek. Körülásták a benzines autót, majd a három összedőlt jurtájuk mentéséhez fogtak. A táborból senki sem ment ki munkára. A jurtákat folyamatosan erősíteni kellett. A konyhasátrat le kellett szerelni a nagy szél miatt. A tábor még nincs körülszántva, ezért a Prágával vizet hoztunk. Az északi sorban egy jurta összedőlt. (27-28. oldal)

Pokolian süt a nap, valósággal izzik a táj. Tompák, kevertek a színek. A sárgászöld helyenként barnásba oldva, ez az uralkodó. Nagyon messzire ellátni. De sehol senki, csak nyugat felé egyetlen, szinte már káprázatnak tűnő jurta. (34. oldal)

A mongol nagyon nehéz nyelv. Csupa hrss meg cshhrr. . . A magánhangzók is mások. Ezért van, hogy az egyik idegen Hövszgölnek mondja-írja a nagy tavat, a másik Huvszgulnak. (41. oldal)

Az olajkályhában lobog a tűz, valósággal hőség van a jurtában, mint a pokolban. Ott nyüzsög, nyel mégis mind a négy gyerek… erősödött a szél, valósággal kifújja a meleget a kéményen. (48. oldal)

A fúrómester jurtája az árkok szélén áll, vele tölti a nyarat a család is: ahol a munka, ott a lakás. (55. oldal)

Kemény, sziksós talajon, elképzelhetetlenül kopár tájékon evickélünk, amikor egy távoli dombtetőről jurta fehér pontja villan. Toronyiránt fut felé a kocsi. . . (76. oldal)

Míg aztán elértük Szajhandulánt, ezt a távoli falucskát, ami mintegy utolsó postája a magyar tábornak. Az egyre nyomasztóbbá váló napsütésben fehéren világítanak a falu jurtái. (82. oldal)

Kora délután van, amikor néhány alacsony domb mögül elénk tárul a magyar tábor. Néhány hófehér – a mieinknél szebb, mert vadonatúj – jurta… (84. oldal)

A tábor fél tucat kis jurtája a távolban – már igazi oázis… Igaz, hogy most is azzal fogadnak, hogy bent a jurtában ötvenhat fokot mutatott a hőmérő. (90. oldal)

Aztán útba ejtünk egy különös városkát… felépült néhány emeletes ház is. Most legtöbbjében már nem laknak… A holt emeletes házak tövében a jurtákban és a faviskókban viszont normális élet zajlik. (92. oldal)

A gyerekek alaposan kihasználják a maratoni vakáció minden percét. Van egy üres jurta, vendégjurtának készült, de ritkán van rá szükség, hát kinevezték gyerekjurtának… Kertészkedtek is… kértek ásót, nekiestek a gyerekjurta mellett a földnek… Fél napig ásták a földet… Minden áldott nap szorgalmasan öntöztek is… A gyerekjurtában néha zajos munkák is folytak. Fűrészelés, kalapálás… (96-97. oldal)

Mönhhánba megyünk, a kocsi ugrálva vágtat a gidres-gödrös réten, ahol még víztócsák csillognak. Mönhhán néhány tucat jurtát jelent, meg pár kőházat. (101. oldal)

Épül a jurta. A férfiak fölállítják a léckeretet, a tartóoszlopokat, és már fönn is van a jurtakerék. . . A nemezt vattaborítás helyettesíti, arra jön a fehér vászon, a cagan. Aztán az egészet leszorítják kötelekkel. Bámulatos a technikája.

A szél, az eső megtépte a cagánt, a javítás az asszonyok dolga. Tűvel, cérnával fölszerelkezve végigjárják az egész tábort, megigazítják a köteleket, ahol kell, varrnak. Fölmásznak a jurta tetejére, és öltögetés közben énekelnek… Süt a nap, csend és békesség szundikál a jurták között. (108. oldal)

Szombatonként zenés-táncos összejövetelek vannak, alkalom folyamatosan adódik. Van egy magnó, egy üres jurta, ahová becipelik az összes széket… (110. oldal)

A főmérnöki jurtában… (111. oldal)

Amíg a jurtákban égett a villany – nemegyszer megcsodáltuk –, olyan volt a tábor, mint egy mesefilm díszlete. A jurták fehére alig derengett a sötét völgyben, csak a tetőnyílások látszottak… Sokáig ültem a nyitott jurtaajtóban… A puszta fölött csillagkupola feszült. Megszokni lehet, de újra meg újra meg kell csodálni: az égbolt leér a föld pereméig, s még a látóhatár szélén is ülnek csillagok. (113. oldal)

A néhány szétszórtan fölállított jurtából gyerekek csődültek ki, és sokáig integettek utánunk… A kerítés egyik csücskében szétszedett jurta hevert, csak a padlója volt a helyén… A jurtaoszlopot frissen festették. Ott voltak a hagyományos jurtabútorok is… (115. oldal)

A ger az a jurta, mongolul… Amikor az első mongol vendég bejött a jurtánkba… (116. oldal)

A jurta fapadlóját végigöntöztem egy vödör vízzel. (121. oldal)

Elsötétült a jurta ajtaja… Ismeretlen mongol férfi lépett be. Nyomában egy fiatal mongol jött… A harmadik is fiatal volt – mire ő is bebújt, a jurta egészen zsúfoltnak hatott… (126. oldal)

…e pillanatban nincs a láthatáron egyetlen kocsi se, csak az, aminek Karcsi szereli a szétesett sebváltóját.

– Sietek csillagom – motyogja… újult erővel elkezd dalolni, hogy Édesanyám is volt nékem. Ha Karcsi énekel, jobban tud dolgozni. Dolgor visszasétál a gyerekkel a jurtába, altatgatja… Az egyik jurtából kibújik egy Füles, meg egy golyóstoll:

– Aszongya: az olasz reneszánsz kiemelkedő szobrásza, kilenc betű, az első d, a harmadik meg n. . .

– Donatello – ahogy kimondtam, összerezzenek. Milyen furcsán cseng. Ez a név valószínűleg most először hangzott itt el a világtörténelemben. . .

Azt mondom Donatello, és a lapos hasú felhők alatt jurták kuksolnak, nem messze, egy völgyhajlatban állatok legelnek, emitt, épp oda látok, koromfekete borjú ácsorog, harminc magyar jövő heti elesége… (129. oldal)

Csak a fák, azok hiányoznak. Sokszor az ember nem is tudja pontosan, mi baja. Néha „sétálni” indul valaki, maga mögött hagyja a jurtákat és megy. (130. oldal)

A mi kis igazgatónk azonban nem hagyja magát. Indulás, vezényel hamarosan, elmegyünk a telepvezetőért.

A telepvezető jurtában lakik a város szélén. A jurtákat itt nyers deszkakerítések fogják körül, a kerítések kiismerhetetlen zegzugokat alkotnak. A kis igazgató beveti magát a jurták, bódék, kerítések sűrűjébe, s kisvártatva magas mongollal tér vissza. (139. oldal)

Körös-körül a puszta perzselődik a napsütésben, messze néhány jurta látszik, csorda legel, lovas üget felénk... Egy domboldalban nagy, elnyúló lejtőn fantasztikus méretű dzércsapat tűnik fel. Ezek a kecses antilopok mindig többedmagukkal járnak – láttunk már ötvenes-százas csoportokat is –, de ezek itt több ezren vannak…

Aztán, alighogy kihevertük a monumentális antilopcsorda élményét, jön a naplemente. . . A pusztán minden naplemente szép, mindegyik más, mindegyik lenyűgöző. De ilyet még nem láttam. Alul egy kis domb, mint egy máglya sötét magva, fölötte vérvörös ragyogás, legfelül borzongatóan sűrű, ibolyaszínű felhő. A nap a mögé került, s most olyan, mintha ez a bársonyos, lila gomoly bocsátaná ki magából a széles, fénylő sugarakat. Ahogy a sugarak beleütköznek a kóborgó bárányfelhőkbe, opálrózsaszínt pingálnak rájuk. Közben-közben meg tenyérnyi foltokban átlátszik az ég valószínűtlen, kristályos kékje. A barnászöld, egynemű táj felett olyan ez a színorgia, mint valami jelenés. (144-145. oldal)

Ulánbátor közelében a hegyeket gyér fenyvesek tarkítják, ipartelepek tűnnek fel, már köves úton gurulunk, a városszélen sorompó, aztán jurtatelepek és végül a belváros – széles utcák, parkok, három-négyemeletes házak, amelyek téglalapok oldalai mentén épültek és négyszögletes térségeket zárnak közre.

…ahogy a jurtában tanuktam, mindent szépen beborítok… (150-151. oldal)

A széles utcák mentén mindenütt fák állnak, a kereszteződésekben villanyrendőrök irányítják a forgalmat… a régi házikók közt egy-egy jurta is ékelődik…

Körben a város körül ritkás facsoportokkal tarkított hegyek húzódnak. Ulánbátor hatalmas, lapos medencében fekszik, tágasan, szellősen épült, a hellyel itt is pazarlóan bánnak, van elég. A környező dombokra fehér foltok kúsznak fel: jurtatelepülések, amelyek gyűrűként övezik a betonvárost. (156-157. oldal)

Az ulánbátori tévétorony felé igyekszünk, most csakugyan „toronyiránt”. Át a dombokon, át az egykedvűen legelésző tehenek, borjak között. Jurtavárosba érünk, a deszkakerítések sikátorain kelünk át egy külvárosi buszvégállomáshoz. Néhol átlátni a kerítések résén, az udvarokon állatbőrök száradnak a szélben, bontják a nyári jurtát…(165. oldal)

…a mongoloknak… hivatalból még jurta sem járt, akinek volt, a magáéban lakott (egy jurta árát öt-hat hónap alatt lehetett megkeresni.) (172. oldal)

Csak az étkezősátort kellett leszerelni, helyette berendeztek ebédlőnek egy jurtát… A közönség az ebédlőjurtában ült, a vetítővászon a jurta elé állított kocsin volt, a csillagos ég keretében.

Rendbe tettek két jurtát az esti ünnepségre. A magyar és mongol tábor közös búcsúestje hajnali négyig tartott… A táborban télre … két raktárjurta maradt, és az a két jurta, amelyben a mongol családok laktak. (174-178. oldal)

Készül Ulánbátor város távlati terve. Ezzel kapcsolatban felelevenítik… amikor még a főváros közepén is jurtákban laktak az emberek. (195. oldal)

Kevés a mongol háziipari termék. A bőrből, rongyból varrt bébicsizmákon, a nyergeken, jurtatartozékokon, nemezen és bőrökön kívül alig van más… Felkaptatunk… a dombra. Jobbra a kínaiak viskói, emiatt a deszkakerítések közt szűkebb-szélesebb sikátorok vezetnek, a kerítések résén néhol belátni: fabódékat, jurtákat, egy-két állatot. Magasra nyúlnak a jurták füstölgő kályhacsövei. (210. oldal)

Megsárgult, régi képeken jurta előtt áll a család… (214. oldal)

Sz. kedves fiú, egyetemista, időnként szakmai tanácsot kap a mieinktől, ha van üres asztal, leültetik, hadd csinálja a rajzait. Jurtában lakik az anyjával és két kisebb testvérével. Elég szép ösztöndíjakat kapnak az egyetemisták, kisebb fizetésnek is beillik. Mindenki szereti a fiút, nincs könnyű élete, de szorgalmas, törekvő, készséggel segít, ha valamit meg kell tudni, tolmácsolni kell, vagy ilyesmi. Annyira tiszta, rendes, hogy néha el kell tűnődni rajta, hogyan képes a jurtában így rendben tartani magát. A régi mongolok között a legelemibb higiénia is ismeretlen fogalom volt, a nagy vízhiány miatt a fürdés, mosdás is ritka. (227. oldal)

Cs. komoly, felelős poszton dolgozó ember. Felnőtt éveit városban töltötte, élete már végképp elszakadt az ősi formáktól. Azt hinné az ember, hogy minden gondolatát a mai élet problémái töltik ki, a teljes lélekkel itt van, az emeletes házak, hivatalok, széles utcák között. Mígnem egyszer elmereng:

– Egy jurta, valahol messze. . . Az asszonyok elkészítik a húst, a túrót, a kumiszt. . . Az ember ellovagol, megnézi az állatokat, hazatér, kiül a jurta elé. . . Pipára gyújt, issza a kumiszt, nézi a felhőket. . . Egy jurta, valahol messze, az lenne jó. . .

– Csak nem menne vissza a pusztára?

– Nem, nem – mondja zavartan. – Nem lehet, tudom. De ha én személy szerint, csak úgy magam, most mégis választhatnék. . . (228-229. oldal)

Kinn a kemény éjszakában a jurták magas kéményein száll a füst, lent a városban pedig fehéren világítanak a neonlámpák. (234. oldal)

A mongol családok békésen éldegélnek ott szörnyű hidegben, jurtákat varrnak, javítgatnak, van vagy száz szarvasmarhájuk, az az eleség. Annyival nagyobb a kényelmük, hogy olajkályhával fűtenek. (237. oldal)

Szép itt fent. Belátni csaknem az egész várost. Látni, hogy a modern nagyvárosi képet hogy keresztezik a jurtavárosok világos foltjai, hogy kúsznak fel a lejtőkön… Lent a völgyben a sötétszürke összképből valósággal virít a jurtavároska. Szabályos utcasorok, most látni, milyen mértani rend van, kerítések fogják közre a jurtákat és a hozzájuk tartozó csöpp barakkokat, fabódékat. Itt a kerítéseket is befestették fehérre, okkersárgára és világoskékre. Gyerekek futkároznak a négyszögekben. Az útról most fordul be a busz, végigdöcög a két domb közti mélyedésben és földúton, s a jurtaváros túlsó szélén áll meg. Alighanem sokan készülnek be a városba, mert megélénkülnek a kerítések hézagai, innen is, onnan is megindulnak a földút felé.

Most látom, hogy ott egy bolt, jönnek kifelé az ajtaján, amott egy tüzelőárusító udvar. S az utcák rendje a kopár hegy lábánál véget ér, afölött mint egy légi „röntgenképen”, jól látszanak a hegyről lefutó vizek vékony, szeszélyes árkai.

A kövek között megbújó pár szál gazt három kecske tépdesi. Mintha valaki megrendezte volna: az egyik kecske barna, a másik fekete, a harmadik sötétszürke.

Aki ezt látja, másodpercig sem csodálkozhat a piros jurtaajtón, a rózsaszínű bolti pulton, a világoskék kerítésen. . .

A visszainduló buszon akár egy nagy család, helyezkednek el a városszéli kis telep lakói. Mi sem természetesebb, mint hogy azonnal befogadnak, összeszorulnak a padon, hogy mindenki le tudjon ülni. (244-245. oldal)

A lakosságnak már több mint harminc százaléka lakásban (s nem jurtában) lakik. (246. oldal)

Zakó van rajta, szabályos ing szabályos nyakkendővel. Teljesen megváltozott. . .

– Jurta. . . én nem szeret. . . nem jó. . .

Kifejti, immár nyugodtan, miért nem szereti a jurtát. Nincs meleg, nincs fény, bőgnek a gyerekek, nem lehet kinyújtózkodni, nincs nyugalom, nem lehet gondolkodni. Ő a szép lakást szereti, a tágas teret, a világosságot, a szép holmikat. (255. oldal)

Még harmincéves sincs, de már négy gyermek apja, a négy gyerek miatt hagyta ott a tágas bérházi lakást, s költözött ki jurtába… Kitaxizunk a város belsejéből, végigsöprünk a széles úton, amely a kopár dombok közt meghúzódó jurtavárosok felé vezet… A jól ismert deszkakerítések között szűk a hely, a a hajdani esők útját jelző árkok élesen, kacskaringósan szabdalják a talajt.

Mérges kiskutya ugrál, három koromfekete tehén, meg egy barna kecske legel az udvarban. Egy udvaron belül két jurta is áll, az egyik köré magas oszlopokat emeltek, arra pedig fatetőt. Városban újabban ez a szokás, magyarázza a házigazda, ez is véd az időjárás ellen.

Sajnos a világosság ellen is. . . A szép, festett ajtók mögött zsúfolt, de a sok szőnyegtől meleg, puhán bélelt kis fészek bukkan elő. Csak ez a félhomály furcsa. Nagy villanykörte ég odabent, holott kint süt a nap. . . A hagyományos, festett ládák, „sifonérok” és ülőkék uralkodó színe a piros és a sárga. Szépek ezek a régi, mintásra pingált bútorok. Szép a háziasszony tengerkék délje (ruhája) is a napraforgósárga övvel. Hirtelenjében hat kisgyereket számolok, de kettő a sógorasszonyé, aki most várja a harmadikat. Itt a sógor is, ő meg a házigazda az ajtóval szemközti főhelyre telepszenek le velünk – ahol már rogyásig terítve az alacsony asztal. Egy szőnyeggel borított hencserfélén ülök, mögöttem a falat is szőnyeg takarja, a fapadlón is több réteg szőnyeg, nemcsak csomózottak, hanem szövöttek is – ezek ugyancsak nagyon szépek, nyers, rusztikus a mintájuk, azt mondják, lószőrből készült.

– A mi gyermekeink bölcsődébe járnak meg óvodába – meséli a házigazda –, és ott sok káposztát, krumplit, főzeléket kapnak. De nem tesz jót nekik ez a koszt. Amíg bérházban laktunk, folyton betegek voltak. Itt viszont van levegő, nincs az az egészségtelen meleg, de ha hideg van, be lehet fűteni, villany is van, más meg mi kell. A gyerekeke itt majdnem mindig levegőn vannak. Mióta megvettük a jurtát, és ideköltöztünk, sose betegek…

A villanyt még csak be lehet vezeti a szétszórt jurtatelepülésekre, de a vízvezeték meg a csatornázás nem ilyen egyszerű.

– Az a nagy probléma, hogy mi nehezen szokjuk meg a bezártságot – veszi át a szót a sógor, komoly, töprengő arcú ember, szerelő egy üzemben. – Én is csak kisgyerek koromban éltem vidéken, mégis sokszor hiányzik a tágas hely, a levegő. . . A két műszakot, pláne a hármat, azt meg végképpen nehéz megszokni. (257-261. oldal)

Viszünk magunkkal egy kis homokot a sivatagból, egy kis fűillatú, poros szelet a pusztából, egy kis kék eget, egy kis darab kopottszürke hegyet. Visszük a kumisz ízét, a messzeségben legelésző állatok békességét, a jurták füstölgő kéményének látványát, a tovarobogó lovasok káprázatnak tűnő emlékét. (271. oldal)

Hallama Erzsébet

Mongóliai napló

Budapest, 1977.

V.          1.  Az NFE tevékenysége 1976-80 között Hentej ajmakban Öndörhán környékén

V. 1. 1. A szervezet

A mongol fél a KGST Földtani Állandó Bizottságban már 1972 folyamán felvetette a földtani térképező és ásványi nyersanyag kutató-munka új szervezeti formában történő folytatását, közös nemzetközi expedíció formájában. A Mongóliai Nemzetközi Földtani Expedíció (NFE) létrehozását célzó  tárgyalások a Bolgár Köztársaság részéről az Ásványi Nyersanyagok Minisztériuma, a Magyar Népköztársaság részéről a Központi Földtani Hivatal, a Német Demokratikus Köztársaság (NDK) részéről a Földtani Minisztérium, a Kubai Köztársaság, a Mongol Népköztársaság részéről a Fűtőanyag- Energiaipari és Földtani Minisztérium, a Lengyel Népköztársaság részéről a Központi Földtani Hivatal, a Román Szocialista Köztársaság, a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége részéről a Földtani Minisztérium és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormánya részéről a Cseh Földtani Hivatal megbízottjai között folytak. 1975 június 5-én Moszkvában végül aláírták az Egyezményt az Expedíció létrehozására.

Az NFE feladata a MoNK földtani ismeretességének növelése volt a mongol állami normáknak megfelelő földtani térképezéssel, a hasznos ásványi nyersanyagok, az érdeklődésre számot tartó lelőhelyek felderítő, felderítő-részletező, geológiai-geofizikai, földtani értékelésével.

Az Egyezmény aláírását követően és annak mellékletei alapján az NFE működésének megszervezésére a résztvevő országok szakembereinek 1-1 delegáltjából Szervező Bizottság jött létre. Ennek feladata volt az Expedíció anyagi, műszaki, személyi feltételeinek a biztosítása, úgy, hogy a terepi kutató munkák 1976 tavaszán megindulhassanak. Munkájukhoz tartozott a kétoldalú szerződésekben országonként meghatározni és biztosítani a kiszállítandó eszközöket, anyagokat, s mellesleg biztosítani mintegy 60-80 kiérkező szakértőnek és családjának a lakhatási feltételeket. E szervező munkában hazánkat Hobot József geofizikus képviselte.

A KFH elnök helyettese az NFE hazai fővállalkozásával úgy a szakértők küldése, mint az áruszállítás vonatkozásában az ELGI-t bízta meg. Az ELGI-ben e téma vezetője Zsille Antal geofizikus mérnök volt a teljes NFE-ben való részvétel (1975-1990 közötti) időszakban.

Az Egyezmény alapján létrehozott Meghatalmazottak Tanácsa az NFE legmagasabb döntéshozó szervezete volt, itt az egyes országokat 1-1 delegált képviselte. A Tanács eleinte évenként 2 alkalommal, később 1 alkalommal ülésezett. 1976-tól 1982-ig a meghatalmazott feladatkörét Gelei Gábor, 1982-től B. Nagy József, a KFH szakági főgeológusa, majd 1988-tól Dr. Csongrádi Jenő, a KFH NKO akkori vezetője látta el.

kép forrása: http://www.mbfh.hu/home/html/index.asp?msid=1&sid=0&hkl=350&lng=1

Az Expedíció 1976. január 1.-vel kezdte el tevékenységét. Az NFE első egyszemélyi felelős vezetője J. Bjamba mongol geológus lett.

Az NFE két fő része a szakmai és adminisztratív irányító tevékenységet végző u. n. Apparátus (Ulan Bator székhellyel) és a kutató csoportokból álló terepi részleg (kamerális időszakban Ulan Batorban, terepi szezonban saját terepi táborban) tevékenykedett. Az NFE vezetőjének általános helyettese Thomas Bell cseh közgazdász volt. Az Apparátus főbb osztályai: Földtani Osztály (szakmai irányítás; vezetője a szovjet főgeológus), Műszaki O. (fúrás, gépkocsik, mechanikai munkák; vezetője a német főmérnök), Könyvelés (vezetője a mongol főkönyvelő). Az NFE első főgeológusa V. A. Ivanov orosz geológus, főmérnöke U. Matzdorf (német fúrómérnök), főkönyvelője Csunt mongol közgazda volt. Íratlan szabállyá vált, hogy e fő beosztásokra a későbbiekben is ugyanazok az országok küldtek ki szakembereket.

A Földtani osztályon - tehát a főgeológus beosztottjaként - tevékenykedett több orosz, illetve bulgár szakági főgeológus és a magyar főgeofizikus is. A főgeofizikus koordinálta és felügyelte az Expedíció geofizikai munkáit, rész vett a tervfeladatok összeállításában, az anyagok értelmezésében, a jelentések összeállításában, stb.

A főgeofizikus volt egyben a KFH mongóliai megbízottja, aki képviselte az MT tanácsa ülései közötti időben a KFH-t, az Expedíció vezetősége, a mongol állami szervek, a Mongóliai Magyar Nagykövetség, továbbá a mongóliai magyar kolónia más egységei (ruhagyár, húskombinát, stb.) előtt. Ugyanakkor az előbbi szervek felé az NFE-be kiküldött magyarok legfelső felelős vezetőjeként is tevékenykedett.

A magyar fél részvételével az NFE első évében két terepi csoport indult, egy M=1:200000 méretarányú munkát végző, s 1.sz. csoportnak nevezett magyar-mongol Földtani Térképező (geológus) Csoport, és egy 3.sz. magyar-mongol Regionális Geofizikai Csoport (RGCs) . Az 1976-80 közötti időszakban az NFE-ben dolgozó magyar szakemberek összességét az. 1.számú táblázat tartalmazza.

1976-tól 1983-ig külön működtek a magyar-mongol geofizikus és a magyar-mongol geológus terepi csoportok. 1983-tól kezdődően a két csoportot összevonták, és 1990 végéig, az NFE megszűnéséig egy magyar-mongol Komplex Földtani-Geofizikai Csoportként dolgoztak.

A RGCs vezetői, mint egyszemélyi felelős vezetők irányították a geofizikus csoport munkáját a terv-készítéstől a munkák terepi végzésén, azok kiértékelésén és értelmezésén át a jelentések összeállításáig, megvédéséig, a mérési anyagoknak a Mongol Állami Adattárba való leadásáig.

.

A csoportvezető helyettese a csoport főgeofizikusa volt.  Az Ő feladata volt a terepei munkák műszaki-technikai feltételeinek operatív biztosítása, a munkák szervezése, a szakmai színvonal biztosítása (a csoportvezető mellett).

A csoportokban 1-3 magyar és néhány más nemzethez tartozó geofizikus mérnök dolgozott, feladatuk az adott módszerrel kapott mérési anyag feldolgozása, komplex értelmezése a főmérnök és a csoportvezető segítségével.

Az expedíció meghívására, illetve a csoportnál megtakarított személyi keretre korlátozott ideig néhány magyar geofizikus szakértő is dolgozott a csoportban: így Verő László (1977 augusztus; GP mérések feldolgozása), Szalai István (1976 november; szeizmikus feldolgozás, értelmezés), Simon Pál (1977 június, július; geoelektromos műszertechnika), Majkut Tamás (1978 február; szeizmikus feldolgozás, értelmezés), Szabó Gáborné Pintér Anna, Stomfai Róbert (1979, regionális gravitációs mérések kiértékelése, értelmezése, jelentés összeállítása) Schőnviszki László (1979, gravitációs és földmágneses mérések feldolgozása).

A csoport első éveiben egy főgeológus státussal is rendelkezett.

A RGCs az egyszerű, a mérődrótos táv és tájolós iránykitűzéstől a teodolitos pontbemérésekig (a működési területen található viszonylag kevés számú topográfiailag bemért pont miatt) széles skálán és nagy volumenben végzett topogeodéziai munkákat, elsősorban pont és szelvény kitűzéseket, gravitációs mérésekhez szintezéseket. Ennek irányítása és részben kivitelezése a csoport geodéta mérnökének feladata volt.

A RGCs karotázs részlege 1978-ban kezdte meg működését. A magyar fél komplett kismélységű (K-500) karotázs berendezést szállított ki, ellátva azt standard karotázs mérésekhez, illetve érckutató karotázs mérésekhez szükséges szondákkal.

Kezdetben a teljes kisegítő személyzetet (gépkocsivezetők, segéd-munkások). a mongol fél biztosította. 1977-1980 között a terepi időszak idejére lehetőség nyílt évenként 3 magyar gépkocsivezető kiküldetésére is. A helyi ismeretek hiányát a magyar munkatársak szakmai, vezetési kézségük révén hamar pótolni tudták, s komoly részük volt az eredményes munkavégzésben.

A segédmunkások létszáma messze elmaradt a teljesítés szempontjából egyébként szigorúan megkövetelt normákban meghatározottaktól. E létszám nagy részét nyári szünidejükben dolgozó kisiskolások, szerencsés esetben a Darhán városban működő geológiai technikum tanulói tették ki.

A RGCs az előbbiekben említett, a Herlen folyótól É-ra levő, Öndörhán város környéki területen az Expedíció teljes működési területén végzett regionális geofizikai térképező, indokolt részterületeken részletező geofizikai munkát. A munkák indításánál - az Expedíció többi, geológus csoportjaira vonatkozóan is - kiemelkedő fontosságú volt a magyar fél rugalmas és gyors hozzáállása a műszerek, labor berendezések, terepi felszerelések, (főként az olajkályhák, szerszámok, stb.) megfelelő időben (még a vonatkozó szerződés megkötése előtt elindítva) történő kiszállítása terén, hiszen ezek nélkül a felszerelések nélkül a terepi munkák beindítása lehetetlen lett volna.

A tábori körülmények az NFE esetében már összehasonlíthatatlanul jobbak voltak a korábbi egy-egy kiküldött szakértő, vagy a megelőző expedíciók körülményeihez képest. A csoport rendelkezett konyha-étkező vagonnal (és egy kitűnő szakáccsal), iroda-vagonnal és fürdő vagonnal is. Lehetőség volt a családtagok tábori elhelyezése is. Egy-egy család, vagy két család nélkül lévő munkatárs kapott egy-egy jurtát. A vizet 20-40 km távolságból kiképzett fúrt kutakból tartálykocsi szállította az igényeknek megfelelő gyakorisággal. Az élelmiszer ellátást közeli, esetleg távolabbi orosz boltokból, valamint - esetenkénti ulanbátori hivatalos utak alkalmából - a magyar Csemege vállalat által az Ulán Bátori magyar kereskedelmi kirendeltség területén üzemeltetett magyar üzletből egészítették ki. A tábor áramellátását 70 kW-os dízelgenerátor szolgálta, természetesen az áram a jurtákba is be volt vezetve. Egy közös jurtában működtek a hűtőszekrények, a mosó-centrifuga gépek, valamint a kenyérsütésre alkalmas tűzhelyek.

A munkatársak élvezhették az adott időben egy-egy országban jó minőségűnek számító termékek használatát: mongol jurta, magyar olajkályha, kemping felszerelés, vízhatlan német tengerész viselet (hidegebb időjárásnál terepi munkaruhaként), német finom ágynemű, csehszlovák szobabútor, tapéta, orosz terepjáró gépkocsik (többnyire a magyar fél által szállítva)

A munkatársak Ulan Batorban 1-2-3 szobás összkomfortos lakásokban lakhattak. Az NFE költségvetésében biztosított volt egy iroda-épület és egy lakóház felépítése is Tolgojtban, Ulan Bátor Ny-i szegélyén a külföldi munkatársak, valamint korlátozottan a mongol munkatársak részére is. Ezek építése még 1976-ban megkezdődött, 1978-ban a beköltözés is megtörtént.

V.1.3.    Geofizikai munkák

A csoportok munkaterveit a téli kamerális időszakokban készítették el, amelyeket azután a Meghatalmazottak Tanácsa tavaszi ülésein hagytak jóvá. Ezután kezdődhetett el a csoportok felszereléseinek, anyagainak összegyűjtése, ami általában április végére fejeződött be. A csoport általában már május elején megkezdte a terepi munkákat.

V.1.3.1. Regionális geofizikai térképezés

A feladat 1:200.000 méretarányú térképezés gravitációs, VESz és szeizmikus refrakciós módszerrel a terület nagyszerkezeti viszonyainak, a paleozoós aljzatú medencék, depressziók mélységviszonyainak meghatározására, a medencekitöltés tagolására, egyben az ugyanilyen méretarányú földtani térképezés kiegészítésére.

Forrás: http://www.mongolia.gportal.hu/gindex.php?pg=26059429

Néztük a közeledő hegyeket, aztán újra a völgybe pillantottam. De feleségem már elkapta a karom:

– Te! Azonnal álljunk meg!

Lenn a völgy közepén, parádés háttérrel egy jurta fehérlett. Átfutott rajtam a gyerekes öröm. Fehér, magányos sátor, mégpedig a magas tetejű. Körülötte kikopott a fű, három tehén legelészett – odább a karámban lovak henteregtek. Már az út szélén álltunk, és üdvözült mosollyal néztünk. Mármint feleségem és én. Milyen apróságból áll a boldogság, milyen kis fehér pont az öröm! A sofőr és Mirvahid viszont bennünket figyel, hogy mi történt.

– Igen. Kirgizek. Vándorló kirgizek. – mondta a barátunk. – Érdekli?

Gyorsan elmondtam neki, hogy számomra a jurta… és hogy feleségem…

– Hát nem együtt jártak Mongóliában? – eszmél fel Mirvahid, hogy a feleségemnek ez az első jurta az életében. – Akkor meg kell nézni. Meg. – Most már ő is örül.

– Ha ez az első jurta a feleségének! Egy dinnyét ajándékba viszünk.

Bizony meg kell nézni. Nemcsak azért, mert a feleségem még nem látott jurtát, csak fényképen, daipozitíven, filmen – hanem mert ez a nomád sátor egy egész világot, egy egész életformát jelent. Kerek, mint a világmindenség, és belefér minden.

Szikrázott a napfény, botladozva mentünk le a völgybe, keresztül a kiszáradt vízmosáson. Ketten már figyeltek minket. Egy férfi a karámnál gyorsan lóra ugrott, egy perc alatt a jurtához ért. Kik lesznek az idegenek?

Valóban kirgizek, de tudnak üzbégül, a férfi pedig úgy-ahogy töri az oroszt is. Bizalommal, mosolyogva vettek körül, két kézzel fogtak kezet, illetve inkább csak egymásra tettük egymás kezét. Három egyszerű asszony, két férfi, egy ferde szemű kis kölyök. Itt legeltetnek. Honnét? Északról a hegyekből.

Milyen is a jurta? Ezt a kirgiz típusú sátrat még magam is ekkor láttam először. Jóval magasabb, mint a mongoloké. Csúcsosabb a teteje, talán egyszerűbb, véletlenül kissé „nomádabb” is. Nincs faajtaja, hanem a bejáratot csak egy felgöngyölíthető nemezlap védi. Régen szőnyeg volt a helyén, és belül is szőnyegek vették körül a sátor tövét. Most már vaságyak vannak benne, a földet egy-két birkabőr, nemezlap fedi. Valóban már csak a sátor szerkezete az igazi.

A legtökéletesebb lakás, amit pásztornépek feltaláltak. A falat hat farácsból állítják össze. Keresztben egymásra helyezett lécekből készülnek és ollószerűen nyithatók, zárhatók össze. A rácsokat széthúzva körbeállítják – körülbelül az ember nyakáig ér –, összekötözik kötéllel, közben átkötik az egészet. Ezután nemezszőnyeggel csavarják körül, és ismét átkötik. Csak egy helyen marad nyílás: a bejárat helyén. Ezután teszik fel a tetőt. Számtalan vékony rúdból áll – úgy futnak körbe, mint az esernyő drótjai –, és középen, fenn van a fából készült tetőkarika. Az összeállítása igen egyszerű. A karikán lyukak vannak, ezekbe dugják a vékony sátorrudak felső végét, az alsó végüket pedig szíjakkal a rácsok széléhez kötözik. Erre a kupolára kerülnek a nemezpokrócok – ilyenkor nyáron csak egy rétegben –, és a tetőnyílást is nemezdarab fedi. Ügyes irányítókötéllel lehet a tetőkarikára húzni, ha hideg van, vagy esik az eső. Kis vaskályha áll középen, a csöve kivezet a tetőn –, itt most ezt se tették be –, esetleg nincs is kályha, csak egy üst a kövekből rakott tűzhely fölött, és a füst szabadon száll ki a sátor tetején. Kész is.

Eredeti jurtára akadtunk; keresve sem lehetett volna eredetibbet találni. Kár volna tovább részleteznem, hogy milyen, hiszen e körül az ősi sátor körül már egész „jurtológiai” szakirodalom alakult ki. A mongoloké alacsonyabb – úgy ülnek a fűben, mint a gombák –, és a nemeztetőt rendszerint ponyvával védik. Itt nem. A mongolokéban többnyire két oszlop tartja a tetőkarikát, az egész nemezkupolát. Itt oszlop nincs. Érdekes viszont, hogy az oldalrácsok magasabbak, a körbefutó rudak hosszabbak és görbék. Ettől magasabb, talán keskenyebbnek is tűnik az egész építmény.

Mirvahid és a sofőr a háziakkal beszélgetett, mi pedig egymással. De inkább csak szemlélődtünk. – Igen, ez a sátor, ebben van valami megfoghatatlanul otthonos, megnyugtató, derűs. Nem tudnám megmagyarázni, mi. Talán az, hogy kerek. Hogy el lehet nézegetni fenn a körbefutó, pirosra festett rudakat – a jurtában van valami végtelenül örök. A legősibb kupola, fehér nemezből és a tetőkarikán át benéz ránk a tiszta kék ég. Egész világot fog át a Kaszpi-tengertől Mandzsúriáig, és számunkra is egy évezrede elfelejtett otthont, életformát jelent. […]

Szívesen elüldögéltünk volna itt egy napig is, de, sajnos nem jurtázni jöttünk. Mennünk kellett. A vízmosás széléig kísértek és az útról még egyszer lefényképeztem a völgybe.

A kocsi továbbkapaszkodott a hőségben. Mi még a jurtáról beszélgettünk. Nagyon ritka már szovjet területen. Mirvahid szerint is. Majdnem hihetetlen, hogy az első utunkon, az első nap jurta kerül elénk. (62-64. oldal)

Már Taskent keleti útvonalán szalad a kocsi. Megkérdeztem tőle:

– Mi baj van Mirvahid?

– Á, semmi. Nem szeretek a városban lenni.

Így vagyunk mi valamennyien. Kissé porosan, izzadtan, úttól megviselten – de mégis kinn, a terepen az igazi. Már itt is a szálloda, és alig van kedvünk bemenni. Mirvahid meg a sofőr búcsúzott; holnap találkozunk még. Mi pedig álltunk a szálloda üvegfala előtt. Valami elmúlt, megszűnt. Pedig csak néhány nap volt, és mégis.

– Rövid volt – mondta a feleségem, ahogy az épületbe léptünk. Ha lehunyom a szemem, hol az a jurta, hol a vízesés van előttem. (70-71. oldal)

Gábori Miklós

Ala Tau – Ararát

Régészeti utazások

Gondolat, Budapest, 1978

…kétségtelen, hogy az idegen tájak, ismeretlen világok felfokozzák az ember szellemi befogadóképességét, és messze az idegenben eltöltött idő arányain fölül gazdagítják tapasztalatkincsét.

[…] Az Isszik-kul partján állunk, és felvételeket készítünk az óriási víztükörről.

[…] Ha Ázsia térképére pillantunk – az Isszik-kul apró pont az óriás kontinens közepén.

[…] De hossza háromszorosa a mi „magyar tengerünk”-nek, s a szélessége is megfelel ezeknek az arányoknak.

[…] A nagy tavat sűrűn, több rétegben hegyek fonják körül, a magasban hó és jég borít mindent, nemcsak most tavasszal, de nyáron is. Az Isszik-kul kirgizül annyit jelent: meleg tó.

[…] Harminc évvel ezelőtt itt, Kirgiziában élt s ezt a vidéket járta be lóháton Uitz Béla, a festő. Kirgiz tájai, portréi jelentős helyet foglalnak el életművében, s a főváros, Frunze középületeit számos alkotása díszíti. Ezeket a képeket felvettük már Frunzében, s a művész élményeinek érzékeltetését szolgálják a tájfelvételek.

Rövid néhány napot tölthetünk csak Kirgiziában, mert a fő munka Moszkvában vár bennünket. Így másnap reggel már indulnánk vissza Frunzéba az Isszik-kul mellől. De néhány jurtából, bőrsátorból álló kis település mellett megállítjuk az autót. Meg kell néznünk, hogy mi készül itt, miért gyülekeznek a távolból szamárháton érkező – nagyrészt öreg – emberek.

A jurta számunkra a távoli múlt, a primitív, nomád élet kifejezője. Kirgiz kísérőink azonban vitába szállnak velem. Igaz, a falvak, amelyeken átutaztunk, nagyrészt téglaházakból állnak. De a tetején nyitott, szellős, levegős jurtát ma is nagyon egészséges lakóhelynek tartják, s alkalmi célokra készítik mai változatait is.

Vámbéry – akinek könyvei persze itt vannak a táskámban, hiszen hogyan is jöhettem volna e nélkül Közép-Ázsiába – megerősíti kirgiz barátaim állítását. Amikor jó száz évvel ezelőtt, 1863. április 13-án először ébredt egy hasonló sátorban, ezt írta: „Az édes álom s a könnyű épület, mely alatt voltam, egészen fölfrissítettek és megkönnyítettek, s az újdonság ingere annyira gyönyörködtetett, hogy örömöm határtalannak tetszett.”

Vámbéry nem járt Kirgiziában, de könyveiben, útleírásaiban gyakran tesz említést kirgizekről, akikkel találkozott. Száz éve a kirgizek még nomád állattenyésztők voltak, és bebarangolták Közép-Ázsia különböző tájait. Így beszédbe elegyedhetett velük az Amu-Darja (vagy ahogy ő régi latin nevén nevezi, Oxus) partjain is, különösen, ha ismerte a nyelvüket. S ő ismerte. Így hagyhatta ránk ezt a nomád életszemléletet kifejező kis visszaemlékezést.

Megfigyelte, hogy a kirgiz családok néhány órai táborozás és legeltetés után felszedik a jurtát, és továbbmennek. Kérdésére az egyik kirgiz asszony ezt így magyarázta: „Csak nem lehetünk olyan lusták, mint ti, mollák, s nem tölthetünk egy egész napot egy helyben! Mozognia kell az embernek, mert íme, a nap, a hold, a csillagok, a víz, az állatok, a madarak és a halak mind-mind mozognak, csupán a halott és a föld fekszik mozdulatlanul.”

Kis József

Vámbéry nyomában

Egy filmrendező naplójából

Móra Ferenc Könyvkiadó, Bp, 1972

29-30. oldal

… ritka és örömteljes érzés volt tudnom, hogy ott álltam végre annak a távoli vidéknek a keleti küszöbén, amely magába foglalja Baktriát [Balkh] és a felső Óxosz- [Amu-darja-] völgyet. Mily különös varázserővel hatottak rám ezek a földek gyermekkorom óta! Mint vágytam volna követni az Óxosz vizének folyását további pályáján! Fájt megválnom ettől az elbűvölő magánytól. […] Július 3-án újra úton voltam egész karavánommal, lefelé a széles, füves völgyön, a Tigharman-szu irányában.

Ott két kirgiz ak-iu („fehér nemezsátor”) mellett táboroztam… (55. oldal)

Később héhány kirgiz jurta mellett haladtunk el, melyekben pásztorok tanyáztak. (62. oldal)

Stein Aurél: Homokba temetett városok, Budapest, 2007

Homokba temetett városok - Régészeti és földrajzi utazás Indiából Kelet-Turkesztánba 1900-1901-ben

Kalandregény ez a javából, de persze nem hollywoodi értelemben. Sokkal inkább szellemi kaland elkísérni e kiváló tudóst India, Pakisztán, Észak-Afganisztán magas hegyein, nyaktörő hágóin át a Szaharánál sokszorta szárazabb belső-ázsiai homoktengerbe, a Takla-makán sivatagba, ahol szerzőnk az egykori Selyemút legendás "elsüllyedt" városainak nyomába ered. S miközben a legkiválóbb viktoriánus felfedezők céltudatosságával halad előre, számos felmerülő kérdésre és problémára ad érdekfeszítő, s ma is érvényes választ, a kasmíri törzsek szokásaitól kezdve, az indiai kultúra, így a buddhizmus hihetetlen méretű ázsiai térhódításán keresztül, a sivatagi városok elpusztulásának okáig. S amellett, hogy megtudjuk, hogyan kell egy jó expedíciót megszervezni vagy, hogy milyen módon lehet kivitelezni többnapi járóföldre az ivóvíztől egy szakszerű ásatást a sivatagban, Stein még nyomoz is, megoldva egy sokat érintő, régóta húzódó rejtélyt. A történet háttereként a Kipling indiai világát idéző brit gyarmatbirodalom és titokzatos, elzárkózó, s éppen a boxerlázadásba sodródott "Mennyei Birodalom", azaz Kína szolgál. A Homokba temetett városok új kiadása a szerző teljes, magyarul megjelent életművét kiadni szándékozó sorozat első kötete, melynek felfrissített, kiegészített szövegéhez új mutató is készült. A kötetet a szerző által készített fotók teszik teljessé.

… útra keltünk az alacsony Dast-i-Mirzá Murád nyereg felé, hogy átvágjuk az Óxosz-völgy egy déli kanyarulatát, semmi kétségünk sem lehetett, hogy közeledünk a Pamír felé.

… jólesett a hűvös szél elől menedékre lelni a kirgiz pásztorok kirgháiban [„nemezsátraiban”]…

Belülre kerülve nehéz volt elhinnem, hogy kerek hat esztendeje annak, hogy a kirgizek vendégszeretetét élvezem a „Világ tetején”. Annyira ismerősnek tűnt minden: a földre terített élénk színű nemeztakarók, a derűs szőttesek a sátor oldalai mentén… (52. oldal)

A Tárím jobb partján egy nemezsátorban (ak-ui) raktároztam el minden nélkülözhető holminkat, jó messzire a gyúlékony nádkunyhóktól. (195. oldal)

Stein Aurél: Romvárosok Ázsia sivatagjaiban, Palatinus Kiadó

Reményi József Tamás, a kiadó főszerkesztője elmondta, hogy Stein Aurél, a magyar kultúra és tudományosság nagy alakja hosszú évtizedekig mostoha sorsú szerző volt Magyarországon, régészeti feltárásai szinte teljesen feledésbe merültek.

A Palatinus Kiadó 2007-ben Felföldi Szabolcs szegedi régész-történész gondozásában elkezdte az adósság törlesztését: elsőként a Homokba temetett városok (2007) látott napvilágot, majd a Romvárosok Ázsia sivatagjaiban (2008), később közös kötetben az Indiából Kínába, Nagy Sándor nyomában Indiába (2010) című, amelyben leírja, hogy 1926-ban miként tisztázta Nagy Sándor indiai hadjáratának pontos színhelyét és körülményeit. A következő könyv a Harmadik utam Belső-Ázsiába című volt. A most megjelent Ősi ösvényeken Ázsiában című kötet a hat könyvből álló sorozat ötödik darabja.

Forrás: http://explorerworld.hu/2012/04/20/osi-osvenyeken-azsiaban/

Az európai, ha házat akar építeni és berendezni, azzal kezdi, hogy megpróbálja elképzelni, milyen is legyen a ház. Töri a fejét a szobák beosztásán, a bútorok elhelyezésén és a többi. A mongol szerencsés, semmi gondja ilyesmire. Akárcsak apái, évszázadok óta csak a hagyomány íratlan törvényeit követi.

A mongol sátor vagy jurte, ahogyan az európai irodalom nevezi, pompásan alkalmazkodott a belsőázsiai steppék népeihez és életmódjukhoz. Mily hosszú időnek kellett eltelnie, amíg minden részlete s belőlük együttesen ez az eszményi nomád lakás kialakult. Jó tulajdonságai között első az, hogy télen meleg, nyáron hűvös, könnyű szétszedni, de amellett annyira szilárd, hogy a leghevesebb viharok sem ingatják meg.

A jurte annyira fontos vívmánya a mongol kultúrának, hogy részletesen ismertetnünk kell. Rövidre fogva azt mondhatjuk, hogy két részből áll: a fából való váz vagy rácsozat s a rajta nyugvó súlyos gyapjú-nemez borítás. A rácsos szerkezet a döntő, ez a szerkezet nagyszerű leleménye.

Jellemző vonása a jurténak, hogy teljességgel kihasználja a teret. Nincs benne üres sarok, szöglet, már csak azért sem, mert hiszen az egész építmény kerek. Nem győzzük bámulni ennek az alkotmánynak a tökéletes célszerűségét.

Az Ecin-gol mellékén többször szemtanúi voltunk, hogyan építik és szedik szét a sátrakat. Különösen akkor figyeltük meg ezt a munkát, amikor a magunk sátrát állították fel és bontották el. Meren és Naiteng szándékosan lassan dolgoztak, hogy legyen időm fényképezni és jegyezgetni.

Először is kikeresik az alkalmas sík és egyenletes helyet. Ez minden különös előkészület nélkül megszabja, milyen lesz a sátor földje. Erre állítják föl a négy, öt vagy hat részből (haná-ból) álló sátorfalat. A hana a vonós harmonikához hasonló, keresztben összekötözött lécekből egyberótt szerkezet. Összetolva egy-egy hana akkora, hogy kényelmesen ráköthető a teve málhanyergére; ha széthúzzuk, több méter hosszúságú rácsozattá nyúlik. Két-két léc kereszteződése pontját bőrpecekkel foglalják egybe. A haná-t erős kötéllel vagy egybefont és összevarrott teveszőr-zsinórok hevederével összefonják. Így egy tág, nyitott gyűrűt alkot s ennek szabad végeit az ajtókerethez erősítik. Az ajtó kerete fából van és szét nem szedhető. A falat felső része alatt kifeszített kötelekkel szilárdítják meg. Fontos az, hogy a hana rúdjai nem egyenesek, hanem könnyed S formára vannak hajlítva. Ezt úgy érik el, hogy a rudakat tűzön melegítik, tuskók közé szorítják, míg csak megfelelően meg nem hajlottak. Egy-egy hana rúdjait egyszerre kell meghajlítani. A hana nagyságát a rács forgópontjainak száma szabja meg. Általában 10-15, néha 16-17 ilyen fej (tolughai) van benne.

A fal fölállítása után a tetőszékre kerül a sor. Ez egy nagy gyűrű (tono), amely hat fenyőfa keresztez. A gyűrűben lyukak vannak sűrűn egymás mellett, ezekbe illesztik bele a szarufák (uni) felső végeit. Alsó végeit teveszőr-zsinórból font hüvellyel a hana csúcsaira erősítik.

Tetőgyűrű többféle is van. A legjobbakat egyetlen fadarabból hajlítják. Ezeket Külső-Mongóliából, Uliasszutaiból kapják.

Ha készen a váz, ráborítják a nemeztetőt. A nemezdarabok száma, vastagsága, jósága a gazda jómódjától függ. Először a falakat borítják be, azután az ajtót, végül a tetőt. A tetőborítást az ureh koronázza meg, egy négyzetalakú nemezdarab a tetőnyílás befödésére. Éjjel és esős időben ezt a sarkaira varrott kötéllel középre húzzák a nyílás fölé.

A jómódú mongolok legalább két nemezréteggel vonják be sátrukat. Ha a nemez fekete, foltozott és vékony, ez arra vall, hogy a sátor gazdája szegény ember. A fejedelmi sátrak tetejét rendesen nagy festett díszítmények ékesítik.

A sátor belső berendezése nem kerül sok fejtörésbe, mindennek megvan a maga helye. Középütt, a tető-gyűrű alatt ég a szent tűz, fölötte vasállvány, rajta a nagy fazék. Ebben főznek minden ételt. A tűzhelyet kereken vagy négyszögletűen köréje rakott fa vagy vályogkerettel kerítik el, hogy a parázs a szőnyegre nem hulljon. […]

A mongol sátor földje maga a talaj, de a tetszetősség kedvéért hímzett nemez-szőnyegekkel borítják be a homokot.

Gösta Montell

Mongol pusztákon keresztül

Athenaeum

(svéd utazó, 1930-as évek, Belső-Mongólia)

62-65.oldal

{Uliasszutai = Uljasztaj}

A mongol jurta

Mongóliából a legtöbb embernek a jurta, a nomádok hajléka jut eszébe, ami nem csoda, hiszen a mongol vidéki lakosság közel két harmada még mindig sátorban lakik…

A mongolok kerek sátrukat „ger”-nek nevezik, ami a mi kör szavunkkal mutat rokonságot. Alapanyaga fa és nemez. Többféle jurta létezik. Az általánosan használt jurta ötfalú, a négyfalúban általában csak kisszámú családok laknak, vagy raktárnak használják. A legnagyobb méretű a tízfalú jurta, amelyet manapság jórészt étteremnek használják, régen ilyenek voltak az uralkodók fogadótermei és szállásai.

A jurta összeszerelése nagyon egyszerű, a mongolok akár fél óra alatt is bárhol felállítják. Költözködésük során a kijelölt területre először a bútorokat, majd a kályhát helyezik el, majd köréjük építik fel a jurta falát, mert a kisméretű ajtón nem tudnák bevinni azokat. A jurta legfontosabb alkotóelemei a tetőgyűrű, a rácsos, összecsukható fal és a tetőtartó rúd. A falakat szállítás közben összezárják, majd építésnél széthúzzák, és a földre állítják. A részeket marhaszíjakkal kötözik össze, majd az ajtót is hozzáerősítik. A falakat ezután összekötözik a tetőtartó rudakkal, annak rúdját beillesztik a tetőgyűrűbe. Az így elkészített favázra nemezt terítenek. A tetőgyűrűhöz négyzet alakú nemezdarabot helyeznek, amivel teljesen csak akkor takarják be a tetőgyűrűt, ha halott van a jurtában. Egyébként, eső, hó idején is egy kis rés van a kémény mellett. A négyzet alakú darabot nappal egy madzag segítségével félrehúzzák, hogy minél több fény érje a hajlékot, estére pedig besötétítenek vele. A jurta bejárata a mongol népeknél általában déli irányba néz. Régen az ajtókat felhajtható nemezszőnyeg helyettesítette, a faajtók divatja csak ebben az évszázadban terjedt el széles körben. […]

A jurta közepén áll a vaskályha, amely meleget ad a családnak, de azon készül el az étel is. A pásztorok a tetőgyűrűt órának is használják, megfigyelték, melyik napszakban hogyan világít be a fény, így a jurtában meg tudják mondani, hány óra van…

Dr. Obrusánszky Borbála

Mongólia

Útikönyv

15-16. oldal

A mongol, ez a - történelmünkben egykor sajátos szerepet játszó - büszke, bátor nép, erős, jellegzetes kultúrával, csodaszép országgal rendelkezik. Meglátogatni nem "sétagalopp", de aki nekivág, örök és csodás élményekkel lesz gazdagabb. Dr. Obrusánszky Borbála, Mongólia kitűnő ismerője, az egyik leghivatottabb személy arra, hogy "kézenfogva" a bősz turistát, megszerettesse vele Mongóliát és népét. E kötet vadonatúj, részletes információkkal látja el az odalátogatni szándékozókat. A hiánypótló kötetet értékes fotóanyag és térkép-illusztrációk teszik teljessé. Dr. Obrusánszky Borbála: Mongólia - Dekameron útikönyvek könyv ára: 2542 Ft.

Forrás: http://bookline.hu/product/home.action?id=33381&type=22&_v=Dr_Obrusanszky_Borbala_Mongolia

Forrás: http://webshop.animare.hu/mongolia_dekameron_utikonyvek+66045.html

Mongólia (Magyar turisták számára) című könyv tartalma:

Elsősorban a különleges kalandélményekre vágyóknak, Ázsia varázsa iránt érdeklődőknek, illetve az üzleti útra indulóknak ajánljuk! De a széles nagyközönség figyelmébe is, mert Mongólia - egyedi "ízeivel", kétségtelenül kívánatos és érdekes turistacélpont, noha nem a könnyű pihentető nyaralást ígéri. Különös, egzotikus úticélpont, tele meglepetésekkel, csodálatos látnivalókkal, egy másik fajta világ felfedezésének élményével. A mongolok, ez - a mi történelmünkben egykor sajátos szerepet játszó, - büszke, bátor nép, erős, jellegzetes kultúrával, csodaszép országgal rendelkezik.

Forrás: http://www.booker.hu/konyv/mongolia_magyar_turistak_szamara_dr_obrusanszky_borbala/

Forrás: http://www.libri.hu/konyv/mongolia.html

"Mongólia az örök kék ég birodalma"

2010. október 13. 08:03

"Mongólia az örök kék ég birodalma – Naadam 2010." címmel tart előadást Dr. Obrusánszky Borbála, történész-mongolista Budapesten a Makadám Mérnöki Klubban.

 MAGYAR FÖLDRAJZI TÁRSASÁG

KIEMELKEDŐEN KÖZHASZNÚ SZERVEZET

HUNGARIAN GEOGRAPHICAL SOCIETY, UNGARISCHE GEOGRAPHISCHE GESELLSCHAFT

1872

 AJÁNLÓ

 Expedíciós Szakosztály 2010. évi IV. képes előadás

 "Mongólia az örök kék ég birodalma – Naadam 2010."

Előadó: Dr. Obrusánszky Borbála, történész-mongolista

 Dr. Obrusánszky Borbála, a mongolisztika hazai népszerűsítője, számos Mongóliával kapcsolatos könyv és tanulmány szerzője, ismerteti a Naadam, a világ legnagyobb - (Dzsingiz Kán korába visszanyúló) nomád fesztiváljának történetét, szemelvényekkel a Mongol Világbirodalom korából. Az előadást képes beszámoló kíséri a 2010. június 28 – július 12. időpontban ott járt, a Naadam 2010. nyitóünnepélyén részt vevő 6 fős magyar csoport felvételei alapján.

 Az előadás díszvendége Dr. Omboosuren Erdenechimeg Mongólia megbízott rendkívüli nagykövete.

 A képes előadáson életre keltett témák:

 - A Mongol Világbirodalom kialakulása és világtörténeti szerepe

- A kurultajok szerepe – országgyűlések ősi hagyományai

- A „Három férfias sport” hagyománya (1./ birkózás, 2./ lovaglás, 3./ íjászat)

- Hagyományok és mondák a Naadamról

 - Képes beszámoló a 2010. évi Naadamról

Időpont:

2010. november 10. (szerda) 18:00

Helyszín:

Makadám Mérnök Klub, 1024 Budapest, Lövőház u. 37. (Millenáris)

 Belépődíj: Ingyenes

 Dr. Obrusánszky Borbála a helyszínen dedikálja eddig megjelent könyveit.

 MINDEN ÉRDEKLŐDŐT SZERETETTEL VÁRUNK!

Információ és visszajelzés: Gőgös Norbert / +36 30 250 2765 / norbert@telekisfelfedezok.hu

H 1112 Budapest, Budaörsi út 45.       e-mail: mft@sparc.core.hu      OTP Bank Rt:11706016-20786645

Telefon/Fax: (36-1) 3193186              Internet: www.foldrajzitarsasag.hu         Adószám:19007964-1-43

Forrás: http://kis-kunsag.hu/hun/s_!news/i_program_23/i_mongolia_az_orok_kek_eg_birodalma_12791/t_

Jézus

„Volt pedig egy gazdag ember, és öltözött bíborba és patyolatba, mindennap dúsan vigadozván:

És élt egy Lázár nevű koldus, ki az ő kapuja elé volt vetve, fekélyekkel tele.

És kívánt megelégedni a morzsalékokkal, melyek hullottak a gazdagnak asztaláról; de az ebek is eljővén, nyalták az ő sebeit.

Történt pedig, hogy meghalt a koldus, és vitetett az angyaloktól az Ábrahám kebelébe; meghalt pedig a gazdag is, és eltemették.

És a pokolban felemelte az ő szemeit, kínokban lévén, és látta Ábrahámot távol, és Lázárt annak kebelében.

És ő kiáltván, monda: Atyám Ábrahám! Könyörülj rajtam, és bocsásd el Lázárt, hogy mártsa az ő ujjának hegyét vízbe, és hűsítse meg az én nyelvemet; mert gyötrettetem e lángban.

Monda pedig Ábrahám: Fiam, emlékezzél meg róla, hogy te javaidat elvetted a te életedben, hasonlóképen Lázár is az ő bajait: most pedig ez vigasztaltatik, te pedig gyötrettetsz.

És mindenekfelett, mi köztünk és ti közöttetek nagy közbevetés van, úgy, hogy a kik akarnának innét ti hozzátok általmenni, nem mehetnek, sem azok onnét hozzánk át nem jöhetnek.

Monda pedig amaz: Kérlek azért téged Atyám, hogy bocsásd el őt az én atyámnak házához;

Mert van öt testvérem; hogy bizonyságot tegyen nékik, hogy ők is ide, e gyötrelemnek helyére ne jussanak.

Monda néki Ábrahám: Van Mózesük és prófétáik; hallgassák azokat.

Ama pedig monda: Nem úgy, atyám Ábrahám; hanem ha a halottak közül megy valaki hozzájuk, megtérnek!

Ő pedig monda néki: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, az sem győzi meg őket, ha valaki a halottak közül feltámad.” (Luk 16, 19-31.)

János

„És ezek után láttam más angyalt leszállani a mennyből, a kinek nagy hatalma volt; és a föld fénylett annak dicsőségétől.” (Jel 18, 1.)

„És monda nékem: Írd meg: Boldogok azok, a kik a Bárány menyegzőjének vacsorájára hivatalosak. És monda nékem: Ezek az Istennek igaz beszédei.

És leborulok annak lábai előtt, hogy imádjam őt, de monda nékem: Meglásd, ne tedd; szolgatársad vagyok néked és a te atyádfiainak, a kiknél a Jézus bizonyságtétele van; Istent imádd, mert a Jézus bizonyságtétele a prófétaság lelke.” (Jel 19, 9-10.)

Miért akarta János imádni az angyalt?

Lehetséges, hogy azért mert az az angyal nagyon hasonlított az Úr Jézusra.

Sőt, részletesen meg is mondja, mivel foglalkozik, úgy is mondhatnánk, hogy az angyal tisztázza magát – nem János érezte magát zavarban, hanem inkább az angyal.

„Aki pedig én velem beszélt, annál volt egy arany vessző, hogy megmérje a várost, és annak kapuit és kőfalát.” (Jel 21, 15.)

És megmutatta nékem az élet vizének tiszta folyóját, a mely ragyogó volt, mint a kristály, az Istennek és a Báránynak királyiszékéből jővén ki.” (Jel 22, 1.)

Itt újra olvashatjuk, de már bővebben az eseményeket:

„És monda nékem: E beszédek hívek és igazak: és az Úr, a szent próféták Istene bocsátotta el az ő angyalát, hogy megmutassa az ő szolgáinak azokat, a miknek meg kell lenni hamar.

Íme eljövök hamar. Boldog, a ki megtartja e könyv prófétálásának beszédeit.

És én János vagyok az, a ki ezeket hallottam és láttam: és mikor hallottam és láttam, leborultam az angyal lábai előtt, hogy őt imádjam, a ki nékem ezeket megmutatta.

Az pedig monda nékem: Meglásd, ne tedd; mert szolgatársad vagyok néked, és a te atyádfiainak, a prófétáknak, és azoknak, a kik megtartják e könyvnek beszédeit. Az Istent imádd.

Azután monda nékem: Be ne pecsételd e könyv prófétálásának beszédeit, mert az idő közel van.

A ki igazságtalan, legyen igazságtalan ezután is; és a ki fertelmes, legyen fertelmes ezután is; és a ki igaz, legyen igaz ezután is; és a ki szent, szenteltessék meg ezután is.

És íme hamar eljövök; és az én jutalmam velem van, hogy megfizessek mindenkinek, a mint az ő cselekedete lesz.

Én vagyok az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég, az első és utolsó.

Boldogok, a kik megtartják az ő parancsolatait, hogy joguk legyen az életnek fájához, és bemehessenek a kapukon a városba.

De kinn maradnak az ebek és a bűbájosok, és a paráznák és a gyilkosok, és a bálványimádók, és mind a ki szereti és szólja a hazugságot.

Én Jézus küldtem az én angyalomat, hogy ezekről bizonyságot tegyen néktek a gyülekezetekben. Én vagyok Dávidnak ama gyökere és ága: ama fényes és hajnalcsillag.” (Jel 22, 6-16.)

A bekeretezett részekben mintha az Úr Jézus szólna hozzánk, de valójában nem így van.

Hanem egy angyal kapott megbízást arra, hogy E/1-ben beszéljen úgy, mintha ő lenne a Megváltó.

Vannak, akik szerint a Názáreti Jézus „személyes angyala” volt ez az angyali személy, aki beszélt Jézus nevében. 

„És hallék nagy szózatot, a mely ezt mondta az égből: Íme az Isten sátora [jurtája] az emberekkel van, és velük lakozik, és azok az ő népei lesznek, és maga az Isten lesz velük, az ő Istenük.” (Jel 21, 3.)

Péter

„Méltónak vélem pedig, amíg ebben a sátorban [jurtában] vagyok, hogy emlékeztetés által ébresztgesselek titeket;

Mint a ki tudom, hogy hamar leteszem sátoromat [jurtámat], a miképpen a mi Urunk Jézus Krisztus is megjelentette nékem.” (2Péter 1, 13-14.)

Pál 

„Mert tudjuk, hogy ha e mi földi sátorházunk [jurtánk] lebomlik,

Épületünk van Istentől, nem kézzel készített, örökké való házunk a mennyben.” (2Kor 5, 1.)

„A dicsekvés azonban nem használ nékem; rátérek azért a látomásokra és az Úrnak kijelentéseire. Ismerek egy embert a Krisztusban, a ki tizennégy évvel ezelőtt (ha testben-e, nem tudom; ha testen kívül-e, nem tudom; az Isten tudja) elragadtatott a harmadik égig.

És tudom, hogy az az ember, (ha testben-e, ha testen kívül-e, nem tudom; az Isten tudja),

Elragadtatott a paradicsomba, és hallott kimondhatatlan beszédeket, a melyeket nem szabad embernek kibeszélnie. Az ilyennel dicsekszem” (2Kor 12, 1-5.)

Itt Pál azt mondja, hogy ismer valakit, aki hívő, akivel ez megtörtént.

Ezzel, ha akar, akkor ő – azaz Pál – tudna dicsekedni, ha akarna.

De mivel nem akar, ezért éppen csak megemlíti, hogy „ismerek valakit… de még ma sem tudom, hogy testben vagy sem történt.” 

Fontos, hogy ez itt most nem arról szól, amikor a Názáreti Jézus feltámadt egy szellemi testben. Ugyanis az ő testét nem találták a sírboltban. 

Tehát a feltámadás nem duplikáció (megkettőzés), hanem mindig csak egyféle test van egyszerre. 

Viszont jó lenne mégis legalább egy hasonló bizonyság, hogy akivel ilyen történik, mit élhet át, hogy érezheti magát a testén kívül?

Ezért álljon itt Kenneth E. Hagin bizonyságtétele, aki hasonló átélésről számol be.

Jónéhány évvel ezelőtt történt 1933. április 22-én, vasárnap este, fél nyolckor McKinney-ben, Texasban, a C. utca 405. számú házában, a déli hálószobában. Ahogy nagyapa régi órája a kandallópárkányon elütötte a fél nyolcat, szívem megállt a mellemben, és éreztem, hogy a vérkeringésem is megszűnt lábujjamtól a szívemig, és átéltem, hogy egyszerűen kiugrottam a saját testemből. Tudatában voltam annak, hogy a testemen kívül vagyok, de éppúgy ember voltam ekkor, mint amikor testben éltem. Elkezdtem felfelé ereszkedni, egyre lejjebb, lejjebb és lejjebb, mint egy mély szakadékban, aknában vagy kútban. Fölnéztem, és láttam a Föld fényeit (mert a Föld egy sajátos fénybe öltözködik). Minél mélyebbre mentem, annál sötétebb lett, míg végül a sötétség teljesen körülvett; olyan sötétség, mely mélyebb, mint bármely éjszaka, amit ember valaha is látott, és olyan sűrűnek tűnt, hogy késsel lehetett volna vágni. Minél tovább haladtam, annál forróbb és fojtogatóbb lett a levegő. Értelmem és lelkem tökéletesen ép volt. Az életre gondoltam, és az egész múltam felvonult előttem.

Azután lenn, előttem a mélyben megpillantottam, hogy valami sajátos fény játszik a sötétség falán. Néhány pillanat múlva leértem a mélység aljára és megtudtam, hogy minek a fénye dereng. Egy hatalmas narancsszínű láng és egy fehér kereszt volt előttem. Magának a pokol bejáratához érkeztem. Észrevettem, hogy egy lény van mellettem. Nem néztem rá, mert mereven bámultam a poklot, de tudtam, hogy folyton mellettem van. Egész idő alatt folyamatosan ereszkedtem. Elhatároztam, hogy derekasan fogok harcolni, hogy ne kelljen bemennem, de sosem tudtam egészen lefékezni és amikor egy pillanatra szünetet tartottam, a furcsa lény megragadott. Fizikai testem az ágyon nyugodott, de látjátok, hogy van egy szellemi test is és ennek a szellemi testnek is van karja, szeme és füle, és minden olyan tulajdonsággal rendelkezik, mint a fizikai test. Ezért mondta a gazdag ember: „… gyötrettetem e lángban!” és látta Lázárt és fel is ismerte. Voltaképp nem tudom meghatározni, miben is különböztem akkor az élő önmagamtól, de tény, hogy nem tudtam kapcsolatba kerülni a fizikai világgal és nem a fizikai síkon éltem. […]

Tehát ahogy ez a lény megragadott a karomnál fogva, hogy bekísérjen, megszólalt egy hang. Emberi hang volt, egy férfi hangja, és visszhangzott, de nem tudom, hogy mit mondott, mert nem angolul beszélt, hanem egy idegen nyelven. Amikor befejezte, amit mondott, úgy emlékszem hat vagy kilenc szó lehetett mindössze, az egész hely megrázkódott, megremegett mint egy levél a szélben. A furcsa lény levette a kezét a karomról, és mintha egy szivattyú indult volna be, ellenállhatatlan vonzás ragadott meg a hátamnál. Nem én fordultam meg, hanem egy erő húzott vissza a pokol bejáratától, vissza a mélység homályába. Onnan pedig az ellenállhatatlan vonzás felvitt, fejjel fölfelé, addig, amíg felértem a hálószoba bejáratához és egy másodpercre tudtam, hogy ott állok a bejárati ajtóban, azután átmentem a falon, mert mint látjátok, az anyagi dolgoknak semmi hatásuk nincs a szellemekre, majd visszamentem a testembe, mintha beleugrottam volna.

Ahogy visszaértem, megint tudtam érintkezni a fizikai valósággal. Azt mondtam a nagyanyámnak, aki a fejemet tartotta az ölében és az arcomat mosta egy hűvös, nedves ruhával:

– Nagymama, én haldoklom.

Ő megszólalt:

– Fiam, azt hittem, hogy már el is mentél. Nem gondoltam volna, hogy még visszajössz.

– Újból elmegyek és legközelebb már nem tudok visszajönni – válaszoltam.

És ez megtörtént háromszor.

De azután elkezdtem imádkozni és megtértem.

Körülbelül négy hónappal később, 1933. augusztus 16-án csütörtökön, délután fél kettőkor tudtam, hogy ismét haldoklom. Szóltam az öcsémnek, aki az ágyam mellett állt:

– Pat, fuss és híd ide anyát gyorsan, mert meghalok, és még el akarok tőle köszönni!

Az öcsém, mintha puskából lőtték volna ki, futott ki a szobából. Épp mire anyám beért, megint elkezdődött ugyanaz az élmény, mint azelőtt, azzal a különbséggel, hogy most már megtért keresztény voltam. Kiugrottam a testemből és amikor elhagytam, akkor elkezdtem emelkedni. Ezúttal nem lefelé, hanem fölfelé mentem. Egy ódivatú házban laktunk, magas mennyezettel, és én felemelkedtem oda, ahol a háztetőnek kellett lennie, úgy 16-18 lábnyira (kb. 5 méter) az ágyam fölé.

Teljesen öntudatomnál voltam, tudtam mindent, mi történik. E magasság elérése után nem emelkedtem tovább, és úgy tűnt, hogy ott maradok azon a helyen. Visszanéztem a szobába és láttam a testemet – nem önmagamat –, ahogy ott fekszik az ágyon, és láttam anyámat, ahogy fölém hajol és megfogja kezemet. Később elmondta, hogy kezét egy halálos szorításba zártam. De látjátok, elhagytam a testemet, így nem tudtam tőle elköszönni. Azután felnéztem és megint hallottam egy hangot. Most sem láttam senkit, de hallottam egy hangot, és most is emberi hang: férfihang volt. Nem tudom, hogy Jézus szólt-e vagy egy angyal vagy valaki más, de tudom, hogy a menny küldötte volt. És ezúttal a hang nem idegen nyelven szólt, hanem angolul. Ezt mondta:

– Menj vissza, menj vissza, menj vissza! Nem jöhetsz még, még nem végezted el a munkád a földön!

(Kenneth E. Hagin: Bibliai Hit, 66-68. oldal)

Fontos, hogy ez itt most nem arról szól, amikor a Názáreti Jézus feltámadt egy szellemi testben. Ugyanis az ő testét nem találták a sírboltban.

Tehát a feltámadás nem duplikáció (megkettőzés), hiszen ott mindig csak egyféle test van egyszerre. 

Ezekben az átélésekben viszont duplikáció van jelen.

Velem is történt ilyen esemény, itt most megosztanám:

1994-ben történt. Akkoriban szerettem volna otthonról a szüleimtől elköltözni, hogy megtanuljak önállóan élni. De nem kerestem olyan jól, hogy teljes albérletet fizethettem volna.

Viszont egy keresztény barátom, felajánlotta nekem és egy másik társamnak is, hogy 1 évig ellakhatunk nála, és nem kell albérleti díjat fizetnünk.

Ez egy nagylelkű ajánlat volt, és nem hagyhattam ki.

Így hárman laktunk együtt egy egyszobás garzonlakásban. 

Több előnye is volt, hogy ott lakhattam, mert:

-         csak keresztények laktunk együtt,

-         imacsoport, hétköznapi istentisztelet „házhoz jött”,

-         megtanulhattam milyen költségei vannak a lakhatásnak,

-         egy jó hely volt, ahol nyáron hűvös volt légkondicionálás nélkül is.

Egyik éjszaka különös dolog történt.

Hogy álom volt-e vagy látomás nem tudom, csak azt tudom, hogy amikor vége lett, akkor magamnál voltam.

Nem tartott hosszú ideig, és mégis a mai napig tisztán emlékszem rá.

Egyszerűen képtelen vagyok elfelejteni.

Mintha az ösztönök szintjére égette volna belém a Szent Szellem.

Nem tudom, hogy ott voltam, vagy csak láttam valamit.

De erősebben emlékszem rá, mint minden más emlékemre gyerekkoromból vagy az eltelt 20 év keresztényi koromból bármi másra.

Egy helyen romok voltak, olyanok melyek büszkén hirdettek egy egykoron létező dicső múltat.

4-5 öltönyös térdeplő személyt láttam, akik azért imádkoznak, hogy teljesedjen be az Isten Igéje:

Ekkor mintha egy lágy fuvallat, egy leheletfinom szellő mintha megérintett volna, és azt mondta: „elküldelek téged messze a pogányok közé”.

Utána egyszer csak véget ért az a „repülés”, mert elkezdtem esni lefelé.

Tehát akkor előtte a magasban lehettem.

Az esés érzése nagyon erős volt. Mintha tényleg zuhantam volna.

Sőt, nem is zuhanni, hanem bukfencezni a levegőben előre lefelé magam elé.

Félelmetes volt, ahogyan iszonyatosan gyorsan bukdácsoltam lefelé.

Megijedtem, hogy az Úr levisz a pokolba, hiszen az van lefele, hacsak meg nem állok. Szerencsére megláttam a testemet 1-2 méterre magam előtt, s ezután felébredtem. Jól hallottam, ahogy a társaim szuszognak, de az egész álom alatt végig iszonyatos csönd volt, azt a bizonyos mondatot is belül hallottam, a füleimmel nem. Viszont az ébredés után, mikor felébredtem már hallottam a rendes hétköznapi hangokat körülöttem.

Azóta 18 év telt el.

Bárhol lakom, bárhol dolgozom,

Mindig erről gondolkozom.

Igegyűjtemény:

„Mert szolgák vagyunk mi, de szolgaságunkban nem hagyott el minket a mi Istenünk, hanem hozzánk fordította irgalmasságát Perzsiának királyai előtt, hogy megelevenítene bennünket, hogy felemelhessük a mi Istenünk házát s megépíthessük annak romjait, és hogy adjon nekünk bátorságos lakást Júdában és Jeruzsálemben.” (Ezsdrás 9, 9.)

„És mondták a zsidók: Fogytán van ereje a teherhordónak, a rom pedig sok, és mi képtelenek vagyunk építeni a kőfalat.

A mi ellenségeink pedig ezt mondták: Ingyen se tudják meg, se ne lássák, míg közéjük megyünk, és őket leöljük, és megszüntetjük a munkát.” (Nehémiás 4, 10-11.)

„Isten, elvetettél minket, elszélesztettél minket; megharagudtál, hozz vissza minket!

Megrendítetted ez országot, kettészakasztottad; építsd meg romlásait, mert megindult.

A te népeddel nehéz dolgokat láttattál: bódító borral itattál minket.

Adtál a téged félőknek zászlót, melyet felemeljenek az igazságért. Szela.

Hogy megszabaduljanak a te kedveltjeid: segíts jobboddal és hallgass meg minket!

Az ő szent helyén mondta Isten: Örvendezek, kiosztom Sikemet és kimérem a Szukkót völgyét:

Enyém Gileád és enyém Manasse, Efraim az én fejemnek oltalma: Júda az én törvény-rendelőm.

Moáb az én mosdómedencém, Edomra vetem az én sarumat; te Filisztea nékem örülj!

Kicsoda vezet engem az erős városba? Kicsoda kísért el Edomig engem?

Nem te-e, oh Isten, a ki megvetettél minket, s nem vonultál ki, oh Isten, a mi seregeinkkel?

Segíts ki minket a nyomorúságból, mert emberi segítség hiábavaló.

Istennel győzedelmet nyerünk, s ő tapodja el ellenségeinket.” (Zsoltárok 60, 3-14.)

„Felbontottad a te szolgáddal kötött szövetséget, földre tiportad az ő koronáját.

Lerontottad az ő kőfalait mind; romokká tetted erősségeit.

Zsákmányolták őt mind az úton járók; gyalázattá lett az ő szomszédai előtt.

Felmagasztaltad az ő szorongatóinak jobbját, és megvidámítottad minden ellenségét.

Még fegyverének élét is elvetted, és nem segítetted őt a harcban.

Eltörlötted az ő fényességét, és az ő királyi székét a földre vetetted.

Az ő ifjúságának napjait megrövidítetted, gyalázatot borítottál reá. Szela.

Meddig rejtegeted még magad, oh Uram, szüntelen, és ég a te haragod, mint a tűz?

Emlékezzél meg rólam: mily rövid az élet! Mily semmire teremtetted te mind az embernek fiait!

Kicsoda oly erős, hogy éljen, és ne lásson halált, s megszabadítsa magát a Seolnak kezéből?

Hol van a te előbbi kegyelmességed, Uram? Megesküdtél Dávidnak a te hűséges voltodra!

Emlékezzél meg Uram a te szolgáidnak gyalázatukról! Hogy sok népnek gyalázatát hordozom keblemben,

A melyekkel gyaláztak a te ellenségeid Uram, a melyekkel gyalázták a te felkentednek lépéseit.

Áldott legyen az Úr mindörökké! Ámen és Ámen.” (Zsolt 89, 40-53.)

„Ezért fogságba megy népem, mivelhogy tudomány nélkül való, és főemberei éhen halnak, és sokasága szomjúság miatt eped meg;

Azért a sír kiszélesíti torkát és feltátja száját szertelen, és leszállnak abba népem főemberei, és zajongó sokasága, és minden örvendezői;

És porba hajttatik a közember, és megaláztatik a főember, és a nagyok szemei megaláztatnak.

És felmagasztaltatik a seregeknek Ura az ítéletben, s a szent Isten megszenteli magát igazságban.

És bárányok legelnek ott, mint legelőjükön, s a gazdagoknak romjain idegenek élnek!” (Ésa 5, 13-17.)

„Én vagyok az Úr, a ki mindent cselekszem, a ki az egeket egyedül kifeszítem, és kiszélesítem a földet magamtól;

Ki a hazugok jeleit megrontja, és a varázslókat megbolondítja, a bölcseket megszégyeníti, és tudományukat bolondsággá teszi.

A ki szolgája beszédét beteljesíti, és véghez viszi követei tanácsát, a ki így szól Jeruzsálemnek: Lakjanak benne! És Júda városainak: Megépíttessenek! És romjait felállatom!

Ki ezt mondja a mélységnek: Száradj ki! És kiapasztom folyóvizeidet!

Ki Círusnak ezt mondja: Pásztorom! Ki véghez viszi minden akaratomat, és ezt mondja Jeruzsálemnek: Megépíttessék! És a templomnak: Alapja vettessék!” (Ésa 44, 24-28.)

„Én te rólad el nem feledkezem.

Íme, az én markaimba metszettelek fel téged, kőfalaid előttem vannak szüntelen.

Elősietnek fiaid, rombolóid és pusztítóid eltávoznak belőled.

Emeld fel köröskörül szemeidet, és lássad, mindnyájan egybegyűlnek, hozzád jönnek. Élek én, így szól az Úr, hogy fölrakod mindnyájukat, mint ékszert, és felkötöd, mint menyasszony.

Mert romjaid és pusztaságaid és elpusztult földed, mindez szűk lesz most a lakosságnak, és messze távoznak elpusztítóid.” (Ésa 49, 15-19.)

„Mert megvigasztalja az Úr Siont, megvigasztalja minden romjait, és pusztáját olyanná teszi, mint az Éden, és kietlenjét olyanná, mint az Úrnak kertje, öröm és vígasság találtatik abban, hálaadás és dicséret szava!

Figyeljetek reám, én népem, és reám hallgassatok, én nemzetem! Mert tanítás megy ki tőlem, és törvényemet a népek megvilágosítására megalapítom.

Közel igazságom, kijön szabadításom, és karjaim népeket ítélnek: engem várnak a szigetek, és karomba vetik reménységüket.” (Ésa 51, 3-5.)

„És most mit tegyek itt? Szól az Úr, hiszen népem elvitetett ok nélkül, és a rajta uralkodók ujjonganak, szól az Úr, és nevem szüntelen mindennap gúnyoltatik.

Ezért hadd ismerje meg népem az én nevemet, ezért ama napon!

Hogy én vagyok, a ki mondom: Íme, itt vagyok!

Mily szépek a hegyeken az örömmondónak lábai, a ki békességet hirdet, jót mond, szabadulást hirdet, a ki ezt mondja Sionnak: Uralkodik a te Istened!

Halld őrállóidat! Felemelik szavukat, ujjonganak egyetemben, mert szemtől-szembe látják, hogy mint hozza vissza Siont az Úr!

Ujjongva énekeljetek mindnyájan, Jeruzsálem romjai, mert megvigasztalta az Úr népét, megváltotta Jeruzsálemet.

Feltűrte az Úr szent karját minden népeknek szemei előtt, hogy lássák a föld minden határai Istenünk szabadítását!

Távozzatok, távozzatok, jertek ki, onnan, tisztátalant ne illessetek, jertek ki közülük, tisztítsátok meg magatokat, a kik az Úr edényeit hordozzátok.

Mert ne sietséggel jertek ki, és ne futással menjetek; mert előttetek megy az Úr, és követni fog Izrael Istene!

Íme, jó szerencsés lesz szolgám, magasságos, felséges és dicső lesz nagyon.” (Ésa 52, 5-13.)

„És megépítik fiaid a régi romokat, az emberöltők alapzatait felrakod, és neveztetsz romlás építőjének, ösvények megújítójának, hogy ott lakhassanak.” (Ézsaiás 58, 12.)

„Adjak nékik ékességet a hamu helyett, örömnek kenetét a gyász helyett, dicsőségnek palástját a csüggedt lélek helyett, hogy igazság fáinak neveztessenek, az Úr plántáinak, az Ő dicsőségére!

És megépítik a régi romokat, az ősi pusztaságokat helyreállítják, és a puszta városokat megújítják, és a régi nemzetségek pusztaságait.

És ott állnak az idegenek, és legeltetik juhaitokat, és a jövevények szántóitok és vincelléreitek lesznek.

Ti pedig az Úr papjainak hívattattok, Istenünk szolgáinak neveztettek; a népek gazdagságát eszitek, és azok dicsőségével dicsekedtek.

Gyalázatotokért kettős jutalmat vesztek, és a szidalom helyett örvendenek örökségükben; ekként két részt öröklenek földükben, örökös örömük lesz.

Mert én, az Úr, a jogosságot szeretem, gyűlölöm a gazsággal szerzett ragadományt; és megadom híven jutalmukat, és örök szövetséget szerzek velük.

És ismeretes lesz magvuk a népek közt, és ivadékaik a népségek között, valakik látják őket, megismerik őket, hogy ők az Úrtól megáldott magok.

Örvendezvén örvendezek az Úrban, örüljön lelkem az én Istenemben; mert az üdvnek ruháival öltöztetett fel engem, az igazság palástjával vett engemet körül, mint vőlegény, a ki pap módon ékíti fel magát, és mint menyasszony, a ki felrakja ékességeit.

Mert mint a föld megtermi csemetéjét, és mint a kert kisarjasztja veteményeit, akként sarjasztja ki az Úr Isten az igazságot s a dicsőséget minden nép előtt.” (Ésa 61, 3-11.)

„És megsokasítom rajtatok az embereket, Izrael házát egészen, és lakják a városokat, és a romokat megépítik.” (Ez 36, 10.)

„Ezt mondja az Úr Isten: Azon a napon, melyen megtisztítlak titeket minden vétketektől, azt cselekszem, hogy lakják a városokat, és a romok megépíttetnek.

És az elpusztult földet művelik, a helyett, hogy pusztán hevert minden átmenő szeme láttára;

És ezek mondják: Ez a föld, ez az elpusztult, olyanná lett, mint az Éden kertje, és a rommá lett s elpusztult s lerontott városokat megerősítve lakják.

És megtudják a pogányok, a kik körülöttetek megmaradtak, hogy én, az Úr építettem meg a lerontottakat s plántáltam be a pusztaságot. Én, az Úr mondtam és megcselekedtem.

Így szól az Úr Isten: Még arra nézve is kérni hagyom magamat Izrael házának, hogy cselekedjem ő velük: Megsokasítom őket, mint a nyájat, emberekkel.

Mint az áldozatra szentelt juhok, mint a Jeruzsálem juhai az ő ünnepein, így lesznek a rommá lett városok teljesek emberek nyájával; és megtudják, hogy én vagyok az Úr.” (Ez 36, 33-38.)

„Ezt mondja e nép: Nem jött még el az idő, az Úr háza építésének ideje!

Az Úr pedig így szól Aggeus próféta által, mondván:

Ideje-e néktek, hogy ti mennyezetes házakban lakozzatok, holott ez a ház romban áll?

Most azért ezt mondja a Seregeknek Ura: Gondoljátok meg jól a ti útjaitokat!

Sokat vetettetek, de keveset takartok; esztek, de meg nem elégedtek; isztok, de meg nem részegedtek; ruházkodtok, de meg nem melegedtek, a bérlő is lyukas zacskóra bérel.

Ezt mondja a Seregeknek Ura: Gondoljátok meg jól a ti útjaitokat!

Menjetek fel a hegyre, és hordjatok fát, és építsétek e házat, hogy gyönyörködjem benne, és dicsőíttessem, azt mondja az Úr.

Sokat vártatok, de íme kevés lett; haza is hordtátok, de én ráfuvallok arra! Mi okért? Azt mondja a Seregeknek Ura.

Az én házamért, amely, íme romban áll, ti pedig siettek, ki-ki a maga házához.

Azért vonták meg tőletek az egek a harmatot, vonta meg a föld az ő termését.

És pusztulást rendeltem a sík földre és a hegyekre, a búzára és a borra, az olajra és mindarra, a mit a föld terem; sőt az emberre és a baromra és minden kézimunkára is.” (Aggeus 1, 2-11.)

EZÉKIEL

Ezékiel

„És lett a harmincadik esztendőben, a negyedik hónapban, a hónap ötödikén, mikor én a foglyok közt a Kébár folyó mellett voltam: megnyilatkoztak az egek, és láttam isteni látásokat. A hónap ötödikén, ez az ötödik esztendeje Jójákin király fogságba vitelének. Valójában volt az Úrnak beszéde Ezékiel paphoz, a Búzi fiához a Káldeusok földjén, a Kébár folyó mellett, és volt ott rajta az Úrnak keze.”

Ezekből a kezdő versekből látjuk, hogy Ezékiel szolgálata, mint Isten ihletett prófétája Babilonba, az első fogság ötödik évében, vagyis Kr.e. 613-ban kezdődött. A papi osztályhoz tartozván és bizonyos tekintéllyel rendelkezvén a zsidó közösségben, Ezékiel Nabukadnezár által a Babilonba hurcolt foglyok között volt Kr.e. 618-ban. (II Kir 24:11-16). Ezékiel harminc éves volt, amikor a prófétai szolgálatra elhívatott, prófétai szolgálatot teljesített az első fogságra vitel huszonhetedik évéig, ami szolgálati idejét kitolja huszonkét évre, Kr. e. 613-591. (Ezék 29:17). Isten ugyanazon szellemétől indíttatva, amely által beszélt, megírta azt a könyvet, amely az ő nevét viseli. Az Ezékiel név jelentése Isten megerősít vagy Isten ereje.

Ezékiel jövendöléseinek és látomásainak legnagyobb része időrendi sorrendbe van elhelyezve. A fogság kilencedik éve tízedik hónapjának a vége felé, Ezékiel jövendöléseinek a középpontjában Jeruzsálem teljes elesése és pusztulása volt, csak néhány vonatkozással a helyreállításra. Ez a tartalma az első huszonnégy fejezetnek. Ekkor ostromolta Nabukodonozor Jeruzsálemet. (Ezék 24:1,2. II Kir 25.1). Az ostrom idején, és akkor, amikor Ezékiel látomásai kezdtek beteljesedni a pusztítást illetőleg, a próféta figyelmét főképpen az idegen nemzetek felé irányította, amelyekre később nyomorúság következett. (Ezék 25:1-32:32). A Jeruzsálem bukása felől érkezett hírekkel egy időben, a helyreállítás dicsőséges tárgya túlsúlyba kerül, a könyv további részeiben. Az összes jövendölések, akár Jeruzsálem eleséséről és helyreállításáról, akár a pogány nemzetek megítéléséről szólnak, egyetlen tárgyról beszélnek: Isten nevének igazolásáról. Több mint hatvanszor fordul elő: És megtudják (megtudjátok) hogy én vagyok Jahve.

A Babilonban lévő zsidó foglyok még Jeruzsálem elesése előtt bíztak abban, hogy Egyiptom ki fogja szabadítani őket a babiloni fogságból. Voltak köztük hamis próféták, akik békét és szabadulást hirdettek. A foglyok nem hittek Ezékielnek Jeruzsálem eleséséről szóló jövendöléseiben, miként nem hallgattak Jeremiás figyelmeztetéseire ugyanazon Jeruzsálemben. Ezékielnek meg volt parancsolva, hogy prófétáljon, arra való tekintet nélkül, hogy a lázadó foglyok meghallgatják vagy sem. De hát mire jó az üzenet, abban az esetben, ha nem hallgatnak reá? Arra, hogy amikor a jövendölt dolgok beteljesednek, akkor megtudják, hogy próféta volt közöttük.

Az első három fejezet Isten dicsőséges népéről való látomást írja le, amely olyan, mint egy szekér, amelyet négy kerub kísér. Neki meg kell hallania Isten prófétai szavait, és figyelmeztetnie kell az Izraelt arról, amit a Mindenható Isten kijelent, arra való tekintet nélkül, hogy meghallgatják, vagy nem.

Háromszázkilencven napot töltve el egy tégla bal oldalán, majd negyven napot töltve el ennek bal oldalán, amely által Jeruzsálem szemléltetve van, és annak a háromszázkilencven napos időszaknak a silány eledele, ami által ő jelképes módón megjövendölte az egykori szent város ostromát és azt az éhséget, amely sújtani fogja ezt.

Az ostrom csúcspontja és vége elő van árnyékolva a próféta szakálla által, amely le lett vágva és három részre lett osztva, ennek egy része el lett égetve, egy másik része át lett döfve egy kard által és a harmadik része szét van szórva a szélben.

Így lett előárnyékolva az, hogy Jeruzsálem lakói áldozatai lesznek az éhségnek, a ragálynak és a fegyvernek, szétszórva a pogány nemzetek közé.

Ez ítélet azért következik reájuk, mert az Izrael teljesen átadta magát a bálványimádatnak, és sem aranyuk, sem ezüstjük meg nem szabadíthatja őket.

Ezékiel Jeruzsálembe a démon imádat különböző szembetűnő gyakorlatait látja, amelyek éppen a templomban vannak gyakorolva. Később egy fehér ruhába öltözött férfi, amelynek írószerszám volt a derekán egy jegyet tett azoknak a homlokára, akik nyögnek, és sóhajtoznak ezen utálatosságok miatt, ezt követte hat férfi, akiknek zúzószerszám volt a kezükben, és megölték mindazokat, akiknek nem volt jegy a homlokukon. Majd a gyolcsruhába öltözött férfi egy kerub kezéből, amely Isten szolgálatában áll eleven szenet vesz át, és a bűnös városra veti. (Ezék 4:1-11:25).

Ezékiel egy újabb prófétai drámát játszik, ami által Jeruzsálem fogságát szimbolizálja. Nappal mindent kihord házából, majd hajnalban a város falának egy résén keresztül elhagyja a várost. A színjáték a zsidó foglyok gyalázatát váltja ki, akik azt mondják, hogy a látomás valahol egy nagyon távoli időben fog beteljesedni. Isten ígéretet tesz, hogy a látomás rövidesen beteljesedik, a hazug és a hamis prófétanők, akik békéről beszélnek meg vannak feddve. A szégyentelen bálványimádók csalárd szívűknek megfelelő választ kapnak. Abban az esetben, ha Noé, Jób, és Dániel a városban lettek volna ők sem szabadíthatták, volna meg a várost, csak életük lett volna megkímélve.

A szőlőfa, amiből nem lehet semmi jó dolgot előállítani, Sion elvetését jelenti. Isten Jeruzsálem iránti szeretete és gondviselése, egy fiatal elhagyott és segítség nélküli leány által van jelképezve, aki addig van gondozva, amíg egy szép nő lesz belőle. A város szégyentelensége pedig e nőnek az idegenekkel való paráznasága által van bemutatva. Jeruzsálem a nemzetekkel, mint szeretőivel, elkövetett bűnei miatt fog elesni, ez rosszabb, mint az ő lánytestvérei, Sodoma és Samaria. (Ezék 12:1-17:24).

Továbbá Isten pártatlan igazságosságának bebizonyítására, bemutatja minden személy felelősségét az ítélet idején, minden személy saját tetteinek alapján lesz megítélve. Izrael fejedelmei nem fogják megszabadítani a nemzetet Babilon kezéből azáltal, hogy segítséget kérnek Egyiptomtól. Izrael nemzete történelmének az összefoglalása az mutatja, hogy ez egy Isten elleni sorozatos lázadás volt, de ennek ellenére Isten mindig megmentésük érdekében ténykedett. A megsemmisítés kardja Nabukodonozor által Jeruzsálem és az ammoniták Rabba nevű városa ellen lesz irányítva. Ez a megsemmisítés addig lesz érvényben, amíg eljön az, akinek meg van a joga az uralkodásra. Így Isten leleplezi a fejedelmek, a papok, és a nép szörnyű bűneit. A két nőtestvér Ohola és Oholiba képében szemléltetve van az Izrael tíz törzsének királyságára, és a Júda királyságára következett szenvedések, és elestük szeretőik Asszíria és Babilon által egy meghatározott időben. (Ezék 18:1- 23:49).

A huszonnegyedik fejezet bejelenti Jeruzsálem ostromának kezdetét és biztos elesését. Ezékiel felesége meghal és a prófétának meg van tiltva, hogy sirassa öt, ez egy jel volt arra, hogy a foglyok ne sirassák az Úr templomának lerombolását. A huszonötödik, és harminckettedik fejezet között lefektetett jövendölések, abban az időben keletkeznek, amikor Ezékiel várja a Jeruzsálem támadásáról, és lerombolásáról való hírek érkezését. Ebben bizonyos pogány nemzetekre utal, amelyek fölötti megfelelő ítélet Babilon által kel végrehajtasson. A következő nemzetek vannak megemlítve: Ammon, Moáb, Edom, Filisztea, Tirus, Szidon, Egyiptom és szövetségesei. Különlegesek a Tirus, és Egyiptom ellen szóló üzenetek. Az Ezékiel 29:17-20-ig terjedő négy vers nem követi az időrendi sorrendet, tizenhat év, és három hónappal később lévén kimondva. Nabukodonozor tizenhárom éves ostroma után, Tirus városa sikeresen ki lett üresítve, és a tenger egy szigetére lett költöztetve lakosai által és így a babiloni uralkodó nem vihetett magával semmi értékeset. Ezt követően Egyiptom lett az ő nyeresége.

A harmincharmadik fejezet 21. vers egy Jeruzsálemből, Babilonba, Ezékielhez érkezett futárról beszél, hogy bejelentse a város elesését. A hír a tizenegyedik év tízedik hónapjában érkezett, vagyis öt hónappal a város elesése után. A prófétának meg kellett várja ezt a hírnököt. (Ezék 24:26) Értesülvén a város eleséséről, Ezékiel megjövendöli, hogy az ország teljesen el lesz pusztítva, (ami be is következett a hetedik hónapban, de a hír csak sok nap után érkezett Babilonba). A 34-ik fejezet átkot szór a hamis pásztorokra és bemutatja Istent, mint Nagy Pásztort, Aki összegyűjti nyáját és egy béke szövetséget köt velük, bőséges áldásait ontva reájuk, ezt az Ő pásztora, Dávid által fogja megtenni.

A Seir hegye ellen kimondott ítélete után, a próféta ígéretekkel vigasztalja meg Izraelt, isteni áldásokról és a helyreállításról beszélve Palesztinában. A völgyben életre kelt száraz csontokról szóló látomás, megerősíti a hű maradék helyreállításáról tett ígéreteket. A két fa pálca, amely eggyé lesz, előárnyékolja az Isten helyreállított Izraelének egységét, a Nagyobb Dávid alatt (Krisztus). (Ezék 35:1-37:28). A következő két fejezet, az elvetemült Gógnak, a békés helyreállított Jeruzsálem ellen intézett támadásáról, és arról a teljes, és végleges verességről beszél, amelyet Sátán el kell szenvedjen, valamint arról a tevékenységről, amelyet végezni fog az Izrael maradéka ezen ütközet után.

A könyv utolsó kilenc fejezete, Ezékielnek látomását írja le, Isten Templomáról Jeruzsálemben. A prófétának ez a látomása több mint tizenkét évvel azután volt, miután megírta utolsó jövendölését. (Ezék 32:1,17. 40:1). Kivéve a 29:17-20-ig terjedő jövendölést, amely az utolsó. Be van mutatva látomás által az a vízáradat, amely a templomból ered, és amely elmélyül miközben kelet, majd délre, a Holt tenger felé folyik. A víznek gyógyítási és táplálási tulajdonságairól is szól a leírás a könyv végén, a tizenkét törzs által örökölt területnek határa van megszabva, és utalva van a Jahve Shamah-ra, aminek jelentése Jahve itt van (Ezék 48:35).

Forrás: http://www.krisztus.ro/biblia_eze.php

Ezékiel próféta I.

Ezékiel fiatal papként, harmincéves korában kapott elhívást a prófétai szolgálatra. I.e. 592-től kb. 570-ig működött. Elhívása előtt öt évvel került fogságba Nabukodonozor második hadjárata alkalmával, i.e. 597-ben.

Feladata az volt, hogy a foglyok között végezzen szolgálatot, akiket az Eufrátesz egyik csatornája, a Kébár folyó mellett telepítettek le. Ugyanebben az időben a fővárosban, Babilonban Dániel, Jeruzsálemben pedig Jeremiás hirdette az Úr beszédét. Ezékiel is látta Isten dicsőségét elhivatásakor (Ésaiáshoz hasonlóan), és ő is alkalmatlannak érezte magát a szolgálatra. Isten őt is megerősítette, hogy megállhasson a nehéz küzdelmekben.

Nabukodonozor a második hadjárat után vitte a legnagyobb, mintegy tízezer főt számláló fogolycsapatot Babilonba. Isten szándéka a foglyokkal az volt, amit Jeremiás prófétának feltárt a fügékről szóló látomásban. Nevezetesen, hogy rájuk fogja építeni a helyreállítás tervét, belőlük származik majd a „mag”, a maradék, akik által újjáteremti Izráelt. „És őket szemmel tartom az ő javukra – mondta az Úr –, és visszahozom e földre és megépítem és el nem rontom, és beplántálom és ki nem szaggatom. És szívet adok nékik, hogy megismerjenek engem, hogy én vagyok az Úr, és ők népemmé lesznek, én pedig Istenükké leszek, mert teljes szívükből megtérnek hozzám” (Jer. 24:6-7). A látomásban bemutatott romlott fügék látszólag „jobban jártak”, mert nem mentek fogságba, valójában azonban egyre mélyebbre süllyedtek a bűnben, míg végül menthetetlenül elvesztek. Ezékiel és társai fogságba vitelétől Jeruzsálem teljes elpusztításáig tizenegy év telt el.

Isten a foglyok nevelését azonnal meg akarta kezdeni. A nehéz körülményekkel megtérésre hívta őket. Ezékielnek meg kellett értetnie honfitársaival, hogy mi az oka a népükkel történt tragikus eseményeknek. Önelégültségük és fennhéjázásuk még mindig útját állta annak, hogy felismerjék bűneik súlyát, és elfogadják a megjobbulásukat célzó fenyítéket Isten kezéből.

Nem akarták elhinni, hogy Jeruzsálem és a templom el fog pusztulni. Az Úrnak házát nem érheti veszedelem – gondolták! Ezékiel az Úr parancsára ‘maketteket’ készített, hogy szemléletesen bemutassa az elkerülhetetlen véget. Téglára véste Jeruzsálem rajzát és ‘lejátszotta’ a város ostromát (Ezék. 4:1-2); majd leborotválta haját és szakállát, és mérőserpenyőkbe osztotta. Egyharmadát tűzben égette el, a második harmadot karddal apróra vágta, a harmadik harmadot pedig szétszórta a szélben – így szemléltette a fővárosban lakók sorsát (Ezék. 5. fejezet).

Isten bemutatta a prófétának, és rajta keresztül a foglyoknak, hogy milyen elképesztő szertartások folynak a templomban: napimádat, csúszó-mászó állatok bálványtisztelete (Ezék. 8. fejezet). Mielőtt azonban megindulna a pusztítás, Isten angyala minden igaz embert megjelöl. Mindazokat elpecsételi, „akik sóhajtanak és nyögnek mindazokért az utálatosságokért, amelyeket cselekedtek Jeruzsálemben” (Ezék. 9:4), – hogy ezeket Isten oltalma őrizze az ostrom idején.

Küzdelmes munkát jelentett a prófétának a fogoly júdabeliek Isten elleni lázadását és méltatlankodását lecsendesíteni. Ezzel a lelkülettel valójában bűneik alól bújtak ki: Istent vádolták igazságtalansággal önvizsgálat helyett. Az a szóbeszéd terjedt el körükben, hogy valójában nem is a saját vétkeikért szenvedik el a fogságot, hanem Isten apáik, őseik bűnei miatt bünteti őket. Ezt az álnok okoskodást Isten nem hagyhatta szó nélkül.

Forrás: http://biblia.hu/az_oszovetseg_a_muveszetekben/ezekiel_profeta_i

Ezékiel próféta II.

Babilonban nemigen hittek Ezékiel prófétálásának. Egyre csak azt mondogatták: „a napok csak haladnak, ám semmivé lesz minden látás” (Ezék. 12:22). Hamarosan azonban láthatták Isten szavának maradéktalan teljesedését. Sedékiás királyt Bábelbe hurcolták, de nem láthatta meg a várost, mert megvakították, majd kivégezték ott. Ezékiel ezt mind pontosan megjövendölte (Ezék. 12:10-13).

Amikor megjelentek a foglyok és elbeszélték a szörnyű tragédiát – láthatták Isten beszéde megvalósulását, és meggyőződhettek a prófétai szó hitelességéről. Addig sokszor csak kellemes időtöltésként hallgatták Ezékielt, de restek voltak változtatni életükön. Így szólt az Úr szolgájához: „Ímé te olyan vagy nékik, mint valamely szerelmeskedő ének, szép hangú, s mint valamely jó hegedűs; csak hallják beszédeidet, de nem cselekszik azokat. De ha teljesednek, mert ímé beteljesednek, megtudják, hogy próféta volt közöttük” (Ezék. 33:32-33). Meg kellett érteniük, hogy fogságuk nem öncélú időtöltés, hanem a megtérés, az újjászületés vissza nem térő alkalma. A prófétának meg kellett ismertetnie velük Isten dicsőséges terveit, kegyelmes szándékát a jövőre nézve, hogy legyenek „papok birodalma és szent nép” (II.Móz. 19:6), hogy bizonyságul hirdessék az Úr nevét a föld minden népének.

A prófétát egyik nevezetes látomásában kivitte az Úr egy csontmezőre, ahol nagy tömegben, szanaszét hevertek a kiszáradt emberi csontok. Rajtuk keresztül mutatta be, miként fogja életre kelteni lelkileg halott, szétszórt népét. Mindezt szolgája, szolgái közreműködésével fogja megcselekedni. „És én prófétáltam, amint parancsolta nékem. És mikor prófétálnék, lőn zúgás és zörgés, és egybementek a tetemek, mindegyik tetem az ő teteméhez. És láttam, ímé inak voltak rajtuk, és hús növekedett, és felül bőr borította be őket, de lélek nem volt még bennük. És mondta nékem:
- Prófétálj a léleknek, prófétálj embernek fia, és mondd a léleknek: Ezt mondja az Úr Isten: A négy szelek felől jöjj elő lélek, és lehelj ezekbe a megölettekbe, hogy megéledjenek!
És prófétáltam, amint parancsolta. És beléjük ment a lélek (= élet), s megéledtek, és álltak lábaikra, felette igen nagy sereg. És mondta nékem:
- Embernek fia! Ezek a tetemek az Izráel egész háza. Ímé, ezt mondják: Elszáradtak a mi csontjaink és elveszett a mi reménységünk; kivágattunk! Annakokáért prófétálj, és mondjad nékik: Így szól az Úr Isten: Ímé, én megnyitom a ti sírjaitokat és kihozlak titeket a ti sírjaitokból, én népem, s beviszlek titeket Izráel földjére. És megtudjátok, hogy én vagyok az Úr...” (Ezék. 37:7-13)

A csontmezőről való látomás az egyetemes feltámadásnak is szemléletes előképe, jelképe! Isten teremtő, megelevenítő, életadó hatalma hasonlóképpen fog megnyilvánulni az utolsó napon.

Forrás: http://biblia.hu/az_oszovetseg_a_muveszetekben/ezekiel_profeta_ii

JEREMIÁS

Jeremiás próféta I.

Jeremiás, Jósiás király (i.e. 639-608) uralkodásának 13. évében kezdte meg szolgálatát, és végezte negyven éven át. Júda Anatót nevű falujából, papi családból származott. A déli országrész történelmének legsötétebb korszakában kellett közvetítenie tévelygő népének az Úr üzenetét.

Elhivatásakor félelem szállta meg a rendkívül nehéz körülmények láttán. Isten, mint Ésaiást, őt is bátorította, támogatásáról biztosította: „Menj mindazokhoz, akikhez küldelek téged és beszéld mindazt, amit parancsolok neked... Mert ímé, erősített várossá, vasoszloppá és ércbástyává teszlek ma téged mind ez egész földön, Júda királyai, fejedelmei és papjai ellen és a föld népe ellen. Viaskodni fognak ugyan ellened, de nem győznek meg téged, mert én veled vagyok, hogy megszabadítsalak téged” (Jer. 1:7, 18-19).

Júdában az Istentől való eltávolodás következményeként döbbenetes helyzet alakult ki. Jeremiás példátlan elkötelezettséggel feddte a bűnt és hívott megtérésre. Szóvá tette az eluralkodó képmutatást (Jer. 9:8), a kizsákmányolást (Jer. 22:13), a paráznaságot (Jer. 5:8), a gyilkolást, lopást és telhetetlenséget (Jer. 6:13), a felfuvalkodottságot. A nép Istent cserélt (Jer. 2:11)! „Mert városaidnak száma szerint voltak néked isteneid, óh Júda, és Jeruzsálem utcáinak száma szerint készítettétek a gyalázatnak oltárait, az oltárokat, hogy áldozzatok a Baálnak!” (Jer. 11:13) A hamis próféták papi közreműködéssel vezették félre a népet: „A próféták hamisan prófétálnak és a papok tetszésük szerint hatalmaskodnak, és az én népem így szereti!” (Jer. 5:31) „Mint a kút hidegen tartja meg a vizét, úgy tartja meg [Jeruzsálem] az ő gonoszságát: erőszakosság és önkény hallatszik benne...” (Jer. 6:7). A legutálatosabb bálványimádást gyakorolták, saját gyermekeikkel áldoztak a pogány isteneknek, „megégették fiaikat tűzben, égőáldozatul a Baálnak” (Jer. 7:31; 19:5).

Isten mindent megtett, hogy kimentse népét a bűn fertőjéből, de ők elutasították szabadító karját. Az ítélet elháríthatatlanná vált, mert fiai „gonoszok, meg nem tisztíthatók..., mindnyájan igen vakmerők, rágalmazva járnak..., mindnyájan elvetemültek ők” (Jer. 6:28-29). Jeremiás egy fából készült jármot vett magára. Ezzel a jelképpel adta tudtukra, hogy a fogság elkerülhetetlen. Amikor ezt széttörték, akkor nyomatékot adva szavainak, az előbbit vasjáromra cserélte, jelezve, hogy megátalkodottságuk miatt még súlyosabb ítélet következik rájuk.

Az Úr meghirdette, hogy fogságuk hetven évig fog tartani Babilóniában. A próféta sokat töprengett: hogy juthatott népe idáig? Az Úr leküldte őt a fazekas műhelyébe, ahol a mester „edényt készített a korongon. És elromlott az edény a fazekas kezében”. Ekkor „azonnal más edényt készített belőle” (Jer. 18:3-4). Jeremiás megértette, hogy Isten mindenkiből jó edényt kívánt készíteni, de az ember szabad választásával Isten akarata és önnön java ellenére is cselekedhet. Ám alkotója szándékát, terveit így sem keresztezheti. Isten az „elromlott életeket” – népe bukását – is beépíti megváltási művébe.

Jeremiás nemcsak megfeddte, kérlelte is honfitársait: „Jeruzsálem, tisztítsd meg szívedet a gonoszságtól, hogy megtartassál!” (Jer. 4:14)

Michelangelo igen kifejező Jeremiás-portréján a próféta gondterhelten töpreng népe történetén. Hitehagyásukba nem tudott belenyugodni. Állhatatosan intett, figyelmeztetett, rendíthetetlen hittel buzdított a megtérésre, amiért is üldözték, verték, sőt kútba dobták, hogy elnémítsák végre Isten követét.

Forrás: http://biblia.hu/az_oszovetseg_a_muveszetekben/jeremias_profeta_i

Jeremiás próféta II.

Amit Jeremiás próféta hirdetett, mind bekövetkezett. I.e. 605-ben Joákim uralkodása kezdetén Nabukodonozor, babiloni király első ízben jelent meg seregeivel Jeruzsálemben. (Az első fogolycsapatokat ekkor hurcolták el Júdából, ezért innen számítjuk a hetvenéves babiloni fogság kezdetét.)

Jeremiás a babiloni fennhatóság megadással való elviselésére próbálta rábírni mind a foglyokat, mind az otthonmaradtakat, de hiába. Úgy kellett volna venniük ezt az állapotot, mint fenyítéket Isten kezéből, amiből megtérésük esetén kiszabadulhatnak. Viszonylagos függetlenséget élvezhettek volna, ha önként elfogadják az időleges alárendeltséget. De ők megszegték Babilon uralkodójának adott szavukat, és fellázadtak. Ezzel valójában Isten büntetése ellen lázadtak fel, megkérdőjelezve annak jogosságát.

Ezért az Úr elküldte ellenük a „káldeusok (= babiloniak) seregeit, a szíriabeliek seregeit, a moábiták seregeit és az Ammon fiainak seregeit” (II.Kir. 24:2). Azok elözönlötték az országot, mindenhol fosztogattak, pusztítottak. Joákim fia, Joákin alig ült a trónra, mikor lázadása miatt a második ostrom következett i.e. 597-ben. Ekkor Nabukodonozor „elhurcolta Joákint is Babilóniába, és a király anyját, és a király feleségeit és udvariszolgáit, és az ország erős vitézeit”, több ezret, valamint „a mesterembereket és a lakatosokat”. Ugyanekkor Babilon királya elvitte „az Úr házának minden kincsét és a király házának kincsét” (II.Kir. 24:15-16, 13).

A kifosztott ország azonban Isten kegyelméből még mindig önálló maradhatott. Nabukodonozor a királyi családból való Sedékiást helyezte Júda élére, akiben maradéktalanul megbízott. Jeremiás ismételten azt tanácsolta a fogságba hurcoltaknak éppúgy, mint a királynak, hogy beletörődéssel szolgáljanak a babilóniaiaknak.

A hamis próféták azonban ismét lázadásra bujtogattak. Azt hazudták – Istenre hivatkozva –, hogy hamarosan véget ér a szolgaság és visszanyerik előbbi függetlenségüket. Jeremiás késedelem nélkül szembeszállt velük. „Ne hitessenek el titeket a ti prófétáitok, akik köztetek vannak, se a ti jövendőmondóitok” – intette a népet (Jer. 29:8). Az Úr tanácsa így szólt: „Építsetek házakat és lakjatok azokban, plántáljatok kerteket és egyétek azoknak gyümölcseit... És igyekezzetek a városnak jólétén, amelybe fogságra küldöttelek titeket, és könyörögjetek érette az Úrnak; mert annak jóléte lesz a ti jólétetek” (Jer. 29:5, 7).

Sedékiás semmibe vette Isten üzenetét, megszegve a Nabukodonozornak tett hűségfogadalmát, Izráel ősi ellenségéhez fordult segítségért, „bocsátván követeit Egyiptomba, hogy adjon néki lovakat és sok népet”. Jeremiás figyelmeztette: „Élek én, ezt mondja az Úr Isten, hogy annak a királynak lakóhelyén, aki őt királlyá tette, akinek tett esküjét megvetette..., nála, Babilonban hal meg” (Ezék. 17:15-16). Feddő szavaiért tömlöcbe csukták.

Nabukodonozor, miután megsemmisítette a fáraó seregeit, Jeruzsálem ellen fordult, és i.e. 586-ban (a harmadik ostrom során) a lázadó várost teljesen megsemmisítette. „Az Isten házát meggyújtották, Jeruzsálem kőfalait lerontották, palotáit mind elégették tűzzel, és minden drágaságait elpusztították” (II.Krón. 36:19). Rengetegen odavesztek, a még ott lakó nép többségét fogságba vitték. Az ellenség királya Jeremiást kiszabadította a börtönből és felkínálta a lehetőséget, hogy tartózkodási helyét maga válassza meg. Ő az otthoniakkal kívánt maradni. A babilóniaiak Gedáliát tették kormányzóvá, de néhány hónap múlva őt is orvul megölték Jeruzsálemben. A lázadók Egyiptomban kerestek menedéket. Jeremiást is magukkal hurcolták, aki tiltakozott az Egyiptomba menetel ellen az Úr szavával (Jer. 42. fejezet). Egyiptomban is hűségesen intette még őket, de nem fogadták meg szavait. A próféta további sorsa ismeretlen.

Beteljesült mindaz, amit Jeremiás az Úr megbízásából megjövendölt: a város elpusztult, a nép száműzetésbe került. A próféta azonban nem örült e beteljesedésnek. Siralmaiban öntötte ki szíve panaszát, gyászát.

Rembrandt a népe hűtlensége felett kesergő prófétát ábrázolja. A kép hátterében a lerombolt Jeruzsálem lángjai csapnak az égig. Jeremiás a Bibliára támaszkodva sír. Az aranyedények és a korsó a fogságra utal.

Forrás: http://biblia.hu/az_oszovetseg_a_muveszetekben/jeremias_profeta_ii

„A Jojákim uralkodásának kezdetén, a ki fia volt Jósiásnak, a Júda királyának, ilyen szavakat szólt az Úr Jeremiáshoz, mondván:

Így szól az Úr nékem: Készíts magadnak köteleket, és jármot és vedd azokat a nyakadba.

És küldd azokat Edom királyához és Moáb királyához, az Ammon fiainak királyához, Tírus királyához és Sidon királyához a követek által, a kik eljönnek Jeruzsálembe Sedékiáshoz, Júdának királyához,

És parancsold meg nékik, hogy mondják meg az ő uraiknak: Ezt mondja a Seregek Ura, Izraelnek Istene, ezt mondjátok a ti uraitoknak:

Én teremtettem a földet, az embert és a barmot, a melyek e föld színén vannak, az én nagy erőmmel és az én kinyújtott karommal, és annak adom azt, a ki kedves az én szemeim előtt:

És most én odaadom mind e földeket Nabukodonozornak, a babiloni királynak, az én szolgámnak kezébe; sőt a mezei állatokat is néki adom, hogy néki szolgáljanak.

És néki és az ő fiának és unokájának szolgál minden nemzet mindaddig, míg el nem jő az ő földének is ideje, és szolgálnak néki sok nemzetek és nagy királyok.

Azt a nemzetet és azt az országot pedig, a mely nem szolgál néki, Nabukodonozornak, a babiloni királynak, és a ki nem teszi nyakát a babiloni király jármába: fegyverrel és éhséggel és döghalállal verem meg azt a nemzetet, azt mondja az Úr, míglen kiirtom őket az ő kezével.

Ti azért ne hallgassatok a ti prófétáitokra, se jövendőmondóitokra, se álommagyarázóitokra, se varázslóitokra, se szemfényvesztőitekre, a kik ezt mondják néktek: Ne szolgáljatok a babiloni királynak.

Mert ők hazugságot prófétálnak néktek, hogy messze vigyelek titeket a ti földetekből és kiűzzelek titeket, és elvesszetek!

Azt a nemzetet pedig, a mely nyakára veszi a babiloni király jármát és szolgál néki, az ő földében hagyom, azt mondja az Úr, és műveli azt és lakozik benne.

Sőt Sedékiásnak, a Júda királyának is mind e beszédek szerint szólottam, mondván: Vegyétek nyakatokra a babiloni királynak jármát, és szolgáljatok néki és az ő népének, és éltek!

Miért halsz meg te és a te néped fegyver miatt, éhség és döghalál miatt, amint szólott az Úr az olyan népről, a mely nem szolgál a babiloni királynak?

Ne hallgassatok hát a próféták szavaira, a kik így szólnak néktek: Ne szolgáljatok a babiloni királynak; mert ők hazugságot prófétálnak néktek.

Mert nem küldöttem őket, azt mondja az Úr, hanem ők az én nevemben hazugságot prófétálnak, hogy kiűzzelek titeket, és elvesszetek ti és a próféták, a kik prófétálnak néktek.

A papoknak és ez egész népnek is így szóltam: Ezt mondja az Úr: Ne hallgassatok a ti prófétáitok szavaira, a kik prófétálnak néktek, mondván: Íme, az Úr házának edényei visszahozatnak Babilonból most mindjárt, mert hazugságot prófétálnak ők néktek:

Ne hallgassatok rájuk; szolgáljatok a babiloni királynak, és éltek; miért legyen e város pusztasággá?

Ha ők próféták, és ha náluk van az Úrnak igéje: imádkozzanak most a Seregek Urának, hogy az edények, a melyek még az Úr házában és a Júda királyának házában és Jeruzsálemben maradtak, ne jussanak Babilonba;

Mert ezt mondja a Seregek Ura az oszlopok felől, a tenger felől, az állványok felől és az edények maradéka felől, a melyek még e városban maradtak,

A melyeket el nem vitt Nabukodonozor, a babiloni király, mikor fogságba vitte Jékóniást, Jojákimnak, a Júda királyának fiát Jeruzsálemből Babilonba, és Júdának és Jeruzsálemnek minden fő népét;

Bizony ezt mondja a Seregek Ura, Izraelnek Istene az edények felől, a melyek megmaradtak az Úrnak házában és a Júda királyának házában és Jeruzsálemben:

Babilonba vitetnek, és ott lesznek mindama napig, amelyen meglátogatom őket, azt mondja az Úr; és felhozom azokat, és visszahozom azokat e helyre.

És abban az esztendőben, Sedékiás, Júda királya uralkodásának kezdetén, a negyedik esztendőben, az ötödik hónapban monda nékem Hanániás (Azúrnak fia, a próféta, a ki Gibeonból való volt) az Úrnak házában, a papok és az egész nép szemei előtt, mondván:

Ezt mondja a Seregek Ura, Izrael Istene, mondván: Eltöröm a babiloni királynak jármát.

Teljes két esztendő múlva visszahozom e helyre az Úr házának mindamaz edényeit, a melyeket elvitt innen Nabukodonozor, a babiloni király, és bevitt Babilonba.

És Jékóniást, Jojákimnak, a Júda királyának fiát és mindama júdabeli foglyokat, a kik elvitettek Babilonba, visszahozom én e helyre, azt mondja az Úr; mert eltöröm a babiloni király jármát.

Akkor monda Jeremiás próféta Hanániás prófétának a papok és az egész nép szemei előtt, a mely ott állt az Úrnak házában;

Mondta pedig Jeremiás próféta: Úgy legyen, úgy cselekedjék az Úr: teljesítse az Úr a te beszédeidet, a melyekkel prófétáltad, hogy az Úr házának edényei és a foglyok is mind visszahozatnak Babilonból e helyre,

Mindazáltal halld csak e beszédet, a melyet én szólok néked és az egész népnek:

A próféták, a kik előttem és előtted eleitől fogva voltak, sok ország ellen és nagy királyságok ellen, hadról, veszedelemről és döghalálról prófétáltak.

A mely próféta a békességről prófétál, mikor beteljesedik a próféta beszéde, akkor ismertetik meg a próféta, ha az Úr küldte-e őt valóban?

És vette Hanániás próféta a jármot a Jeremiás próféta nyakáról, és széttörte azt.

És szólt Hanániás az egész nép előtt, mondván: Ezt mondja az Úr: Így töröm le Nabukodonozornak, a babiloni királynak jármát két esztendei idő múlva minden nemzet nyakáról: és elment Jeremiás próféta a maga útjára.

És szólt az Úr Jeremiásnak, miután letörte Hanániás próféta a Jeremiás próféta nyakáról a jármot, mondván:

Menj el, és beszélj Hanániással, mondván: Ezeket mondja az Úr: A fajármot eltörted, de tettél helyébe vasjármokat.

Mert ezt mondja a Seregek Ura, Izrael Istene: Vasjármot vetettem mind e nemzetek nyakára, hogy szolgáljanak Nabukodonozornak, a babiloni királynak, és szolgálnak néki, sőt a mezei állatokat is néki adom.

És monda Jeremiás próféta Hanániás prófétának: Halld csak, Hanániás! Nem az Úr küldött téged, és te hazugsággal biztatod e népet.

Azért így szól az Úr: Íme, én elküldelek téged a föld színéről, meghalsz ez esztendőben: mert pártütőként szóltál az Úr ellen.

És meghalt Hanániás próféta abban az esztendőben, a hetedik hónapban.” (Jer 27, 1-28, 17.)

A Jeremiás próféta nyakában lévő járom (iga) azt szimbolizálta, hogy a nép fogságba megy.

Ha Hanániás nem törte volna széjjel ezt a jármot, akkor könnyebb teher lett volna a babiloni fogság Izrael részére,

mert a járom tehát nem csak szimbolikus makett volt, hanem spirituális erőt is hordozott.

Jobb lett volna elfogadni a könyebb igát, és nem pedig ellenkezni ellene.

Mert Isten mindig egy nagyobb rossztól akarja megmenteni az övéit, ezért érdemes beletörődni a kisebbik rossz elfogadásába.

Ez egy fontos alapelv!