EZÉKIEL

Ezékiel

„És lett a harmincadik esztendőben, a negyedik hónapban, a hónap ötödikén, mikor én a foglyok közt a Kébár folyó mellett voltam: megnyilatkoztak az egek, és láttam isteni látásokat. A hónap ötödikén, ez az ötödik esztendeje Jójákin király fogságba vitelének. Valójában volt az Úrnak beszéde Ezékiel paphoz, a Búzi fiához a Káldeusok földjén, a Kébár folyó mellett, és volt ott rajta az Úrnak keze.”

Ezekből a kezdő versekből látjuk, hogy Ezékiel szolgálata, mint Isten ihletett prófétája Babilonba, az első fogság ötödik évében, vagyis Kr.e. 613-ban kezdődött. A papi osztályhoz tartozván és bizonyos tekintéllyel rendelkezvén a zsidó közösségben, Ezékiel Nabukadnezár által a Babilonba hurcolt foglyok között volt Kr.e. 618-ban. (II Kir 24:11-16). Ezékiel harminc éves volt, amikor a prófétai szolgálatra elhívatott, prófétai szolgálatot teljesített az első fogságra vitel huszonhetedik évéig, ami szolgálati idejét kitolja huszonkét évre, Kr. e. 613-591. (Ezék 29:17). Isten ugyanazon szellemétől indíttatva, amely által beszélt, megírta azt a könyvet, amely az ő nevét viseli. Az Ezékiel név jelentése Isten megerősít vagy Isten ereje.

Ezékiel jövendöléseinek és látomásainak legnagyobb része időrendi sorrendbe van elhelyezve. A fogság kilencedik éve tízedik hónapjának a vége felé, Ezékiel jövendöléseinek a középpontjában Jeruzsálem teljes elesése és pusztulása volt, csak néhány vonatkozással a helyreállításra. Ez a tartalma az első huszonnégy fejezetnek. Ekkor ostromolta Nabukodonozor Jeruzsálemet. (Ezék 24:1,2. II Kir 25.1). Az ostrom idején, és akkor, amikor Ezékiel látomásai kezdtek beteljesedni a pusztítást illetőleg, a próféta figyelmét főképpen az idegen nemzetek felé irányította, amelyekre később nyomorúság következett. (Ezék 25:1-32:32). A Jeruzsálem bukása felől érkezett hírekkel egy időben, a helyreállítás dicsőséges tárgya túlsúlyba kerül, a könyv további részeiben. Az összes jövendölések, akár Jeruzsálem eleséséről és helyreállításáról, akár a pogány nemzetek megítéléséről szólnak, egyetlen tárgyról beszélnek: Isten nevének igazolásáról. Több mint hatvanszor fordul elő: És megtudják (megtudjátok) hogy én vagyok Jahve.

A Babilonban lévő zsidó foglyok még Jeruzsálem elesése előtt bíztak abban, hogy Egyiptom ki fogja szabadítani őket a babiloni fogságból. Voltak köztük hamis próféták, akik békét és szabadulást hirdettek. A foglyok nem hittek Ezékielnek Jeruzsálem eleséséről szóló jövendöléseiben, miként nem hallgattak Jeremiás figyelmeztetéseire ugyanazon Jeruzsálemben. Ezékielnek meg volt parancsolva, hogy prófétáljon, arra való tekintet nélkül, hogy a lázadó foglyok meghallgatják vagy sem. De hát mire jó az üzenet, abban az esetben, ha nem hallgatnak reá? Arra, hogy amikor a jövendölt dolgok beteljesednek, akkor megtudják, hogy próféta volt közöttük.

Az első három fejezet Isten dicsőséges népéről való látomást írja le, amely olyan, mint egy szekér, amelyet négy kerub kísér. Neki meg kell hallania Isten prófétai szavait, és figyelmeztetnie kell az Izraelt arról, amit a Mindenható Isten kijelent, arra való tekintet nélkül, hogy meghallgatják, vagy nem.

Háromszázkilencven napot töltve el egy tégla bal oldalán, majd negyven napot töltve el ennek bal oldalán, amely által Jeruzsálem szemléltetve van, és annak a háromszázkilencven napos időszaknak a silány eledele, ami által ő jelképes módón megjövendölte az egykori szent város ostromát és azt az éhséget, amely sújtani fogja ezt.

Az ostrom csúcspontja és vége elő van árnyékolva a próféta szakálla által, amely le lett vágva és három részre lett osztva, ennek egy része el lett égetve, egy másik része át lett döfve egy kard által és a harmadik része szét van szórva a szélben.

Így lett előárnyékolva az, hogy Jeruzsálem lakói áldozatai lesznek az éhségnek, a ragálynak és a fegyvernek, szétszórva a pogány nemzetek közé.

Ez ítélet azért következik reájuk, mert az Izrael teljesen átadta magát a bálványimádatnak, és sem aranyuk, sem ezüstjük meg nem szabadíthatja őket.

Ezékiel Jeruzsálembe a démon imádat különböző szembetűnő gyakorlatait látja, amelyek éppen a templomban vannak gyakorolva. Később egy fehér ruhába öltözött férfi, amelynek írószerszám volt a derekán egy jegyet tett azoknak a homlokára, akik nyögnek, és sóhajtoznak ezen utálatosságok miatt, ezt követte hat férfi, akiknek zúzószerszám volt a kezükben, és megölték mindazokat, akiknek nem volt jegy a homlokukon. Majd a gyolcsruhába öltözött férfi egy kerub kezéből, amely Isten szolgálatában áll eleven szenet vesz át, és a bűnös városra veti. (Ezék 4:1-11:25).

Ezékiel egy újabb prófétai drámát játszik, ami által Jeruzsálem fogságát szimbolizálja. Nappal mindent kihord házából, majd hajnalban a város falának egy résén keresztül elhagyja a várost. A színjáték a zsidó foglyok gyalázatát váltja ki, akik azt mondják, hogy a látomás valahol egy nagyon távoli időben fog beteljesedni. Isten ígéretet tesz, hogy a látomás rövidesen beteljesedik, a hazug és a hamis prófétanők, akik békéről beszélnek meg vannak feddve. A szégyentelen bálványimádók csalárd szívűknek megfelelő választ kapnak. Abban az esetben, ha Noé, Jób, és Dániel a városban lettek volna ők sem szabadíthatták, volna meg a várost, csak életük lett volna megkímélve.

A szőlőfa, amiből nem lehet semmi jó dolgot előállítani, Sion elvetését jelenti. Isten Jeruzsálem iránti szeretete és gondviselése, egy fiatal elhagyott és segítség nélküli leány által van jelképezve, aki addig van gondozva, amíg egy szép nő lesz belőle. A város szégyentelensége pedig e nőnek az idegenekkel való paráznasága által van bemutatva. Jeruzsálem a nemzetekkel, mint szeretőivel, elkövetett bűnei miatt fog elesni, ez rosszabb, mint az ő lánytestvérei, Sodoma és Samaria. (Ezék 12:1-17:24).

Továbbá Isten pártatlan igazságosságának bebizonyítására, bemutatja minden személy felelősségét az ítélet idején, minden személy saját tetteinek alapján lesz megítélve. Izrael fejedelmei nem fogják megszabadítani a nemzetet Babilon kezéből azáltal, hogy segítséget kérnek Egyiptomtól. Izrael nemzete történelmének az összefoglalása az mutatja, hogy ez egy Isten elleni sorozatos lázadás volt, de ennek ellenére Isten mindig megmentésük érdekében ténykedett. A megsemmisítés kardja Nabukodonozor által Jeruzsálem és az ammoniták Rabba nevű városa ellen lesz irányítva. Ez a megsemmisítés addig lesz érvényben, amíg eljön az, akinek meg van a joga az uralkodásra. Így Isten leleplezi a fejedelmek, a papok, és a nép szörnyű bűneit. A két nőtestvér Ohola és Oholiba képében szemléltetve van az Izrael tíz törzsének királyságára, és a Júda királyságára következett szenvedések, és elestük szeretőik Asszíria és Babilon által egy meghatározott időben. (Ezék 18:1- 23:49).

A huszonnegyedik fejezet bejelenti Jeruzsálem ostromának kezdetét és biztos elesését. Ezékiel felesége meghal és a prófétának meg van tiltva, hogy sirassa öt, ez egy jel volt arra, hogy a foglyok ne sirassák az Úr templomának lerombolását. A huszonötödik, és harminckettedik fejezet között lefektetett jövendölések, abban az időben keletkeznek, amikor Ezékiel várja a Jeruzsálem támadásáról, és lerombolásáról való hírek érkezését. Ebben bizonyos pogány nemzetekre utal, amelyek fölötti megfelelő ítélet Babilon által kel végrehajtasson. A következő nemzetek vannak megemlítve: Ammon, Moáb, Edom, Filisztea, Tirus, Szidon, Egyiptom és szövetségesei. Különlegesek a Tirus, és Egyiptom ellen szóló üzenetek. Az Ezékiel 29:17-20-ig terjedő négy vers nem követi az időrendi sorrendet, tizenhat év, és három hónappal később lévén kimondva. Nabukodonozor tizenhárom éves ostroma után, Tirus városa sikeresen ki lett üresítve, és a tenger egy szigetére lett költöztetve lakosai által és így a babiloni uralkodó nem vihetett magával semmi értékeset. Ezt követően Egyiptom lett az ő nyeresége.

A harmincharmadik fejezet 21. vers egy Jeruzsálemből, Babilonba, Ezékielhez érkezett futárról beszél, hogy bejelentse a város elesését. A hír a tizenegyedik év tízedik hónapjában érkezett, vagyis öt hónappal a város elesése után. A prófétának meg kellett várja ezt a hírnököt. (Ezék 24:26) Értesülvén a város eleséséről, Ezékiel megjövendöli, hogy az ország teljesen el lesz pusztítva, (ami be is következett a hetedik hónapban, de a hír csak sok nap után érkezett Babilonba). A 34-ik fejezet átkot szór a hamis pásztorokra és bemutatja Istent, mint Nagy Pásztort, Aki összegyűjti nyáját és egy béke szövetséget köt velük, bőséges áldásait ontva reájuk, ezt az Ő pásztora, Dávid által fogja megtenni.

A Seir hegye ellen kimondott ítélete után, a próféta ígéretekkel vigasztalja meg Izraelt, isteni áldásokról és a helyreállításról beszélve Palesztinában. A völgyben életre kelt száraz csontokról szóló látomás, megerősíti a hű maradék helyreállításáról tett ígéreteket. A két fa pálca, amely eggyé lesz, előárnyékolja az Isten helyreállított Izraelének egységét, a Nagyobb Dávid alatt (Krisztus). (Ezék 35:1-37:28). A következő két fejezet, az elvetemült Gógnak, a békés helyreállított Jeruzsálem ellen intézett támadásáról, és arról a teljes, és végleges verességről beszél, amelyet Sátán el kell szenvedjen, valamint arról a tevékenységről, amelyet végezni fog az Izrael maradéka ezen ütközet után.

A könyv utolsó kilenc fejezete, Ezékielnek látomását írja le, Isten Templomáról Jeruzsálemben. A prófétának ez a látomása több mint tizenkét évvel azután volt, miután megírta utolsó jövendölését. (Ezék 32:1,17. 40:1). Kivéve a 29:17-20-ig terjedő jövendölést, amely az utolsó. Be van mutatva látomás által az a vízáradat, amely a templomból ered, és amely elmélyül miközben kelet, majd délre, a Holt tenger felé folyik. A víznek gyógyítási és táplálási tulajdonságairól is szól a leírás a könyv végén, a tizenkét törzs által örökölt területnek határa van megszabva, és utalva van a Jahve Shamah-ra, aminek jelentése Jahve itt van (Ezék 48:35).

Forrás: http://www.krisztus.ro/biblia_eze.php

Ezékiel próféta I.

Ezékiel fiatal papként, harmincéves korában kapott elhívást a prófétai szolgálatra. I.e. 592-től kb. 570-ig működött. Elhívása előtt öt évvel került fogságba Nabukodonozor második hadjárata alkalmával, i.e. 597-ben.

Feladata az volt, hogy a foglyok között végezzen szolgálatot, akiket az Eufrátesz egyik csatornája, a Kébár folyó mellett telepítettek le. Ugyanebben az időben a fővárosban, Babilonban Dániel, Jeruzsálemben pedig Jeremiás hirdette az Úr beszédét. Ezékiel is látta Isten dicsőségét elhivatásakor (Ésaiáshoz hasonlóan), és ő is alkalmatlannak érezte magát a szolgálatra. Isten őt is megerősítette, hogy megállhasson a nehéz küzdelmekben.

Nabukodonozor a második hadjárat után vitte a legnagyobb, mintegy tízezer főt számláló fogolycsapatot Babilonba. Isten szándéka a foglyokkal az volt, amit Jeremiás prófétának feltárt a fügékről szóló látomásban. Nevezetesen, hogy rájuk fogja építeni a helyreállítás tervét, belőlük származik majd a „mag”, a maradék, akik által újjáteremti Izráelt. „És őket szemmel tartom az ő javukra – mondta az Úr –, és visszahozom e földre és megépítem és el nem rontom, és beplántálom és ki nem szaggatom. És szívet adok nékik, hogy megismerjenek engem, hogy én vagyok az Úr, és ők népemmé lesznek, én pedig Istenükké leszek, mert teljes szívükből megtérnek hozzám” (Jer. 24:6-7). A látomásban bemutatott romlott fügék látszólag „jobban jártak”, mert nem mentek fogságba, valójában azonban egyre mélyebbre süllyedtek a bűnben, míg végül menthetetlenül elvesztek. Ezékiel és társai fogságba vitelétől Jeruzsálem teljes elpusztításáig tizenegy év telt el.

Isten a foglyok nevelését azonnal meg akarta kezdeni. A nehéz körülményekkel megtérésre hívta őket. Ezékielnek meg kellett értetnie honfitársaival, hogy mi az oka a népükkel történt tragikus eseményeknek. Önelégültségük és fennhéjázásuk még mindig útját állta annak, hogy felismerjék bűneik súlyát, és elfogadják a megjobbulásukat célzó fenyítéket Isten kezéből.

Nem akarták elhinni, hogy Jeruzsálem és a templom el fog pusztulni. Az Úrnak házát nem érheti veszedelem – gondolták! Ezékiel az Úr parancsára ‘maketteket’ készített, hogy szemléletesen bemutassa az elkerülhetetlen véget. Téglára véste Jeruzsálem rajzát és ‘lejátszotta’ a város ostromát (Ezék. 4:1-2); majd leborotválta haját és szakállát, és mérőserpenyőkbe osztotta. Egyharmadát tűzben égette el, a második harmadot karddal apróra vágta, a harmadik harmadot pedig szétszórta a szélben – így szemléltette a fővárosban lakók sorsát (Ezék. 5. fejezet).

Isten bemutatta a prófétának, és rajta keresztül a foglyoknak, hogy milyen elképesztő szertartások folynak a templomban: napimádat, csúszó-mászó állatok bálványtisztelete (Ezék. 8. fejezet). Mielőtt azonban megindulna a pusztítás, Isten angyala minden igaz embert megjelöl. Mindazokat elpecsételi, „akik sóhajtanak és nyögnek mindazokért az utálatosságokért, amelyeket cselekedtek Jeruzsálemben” (Ezék. 9:4), – hogy ezeket Isten oltalma őrizze az ostrom idején.

Küzdelmes munkát jelentett a prófétának a fogoly júdabeliek Isten elleni lázadását és méltatlankodását lecsendesíteni. Ezzel a lelkülettel valójában bűneik alól bújtak ki: Istent vádolták igazságtalansággal önvizsgálat helyett. Az a szóbeszéd terjedt el körükben, hogy valójában nem is a saját vétkeikért szenvedik el a fogságot, hanem Isten apáik, őseik bűnei miatt bünteti őket. Ezt az álnok okoskodást Isten nem hagyhatta szó nélkül.

Forrás: http://biblia.hu/az_oszovetseg_a_muveszetekben/ezekiel_profeta_i

Ezékiel próféta II.

Babilonban nemigen hittek Ezékiel prófétálásának. Egyre csak azt mondogatták: „a napok csak haladnak, ám semmivé lesz minden látás” (Ezék. 12:22). Hamarosan azonban láthatták Isten szavának maradéktalan teljesedését. Sedékiás királyt Bábelbe hurcolták, de nem láthatta meg a várost, mert megvakították, majd kivégezték ott. Ezékiel ezt mind pontosan megjövendölte (Ezék. 12:10-13).

Amikor megjelentek a foglyok és elbeszélték a szörnyű tragédiát – láthatták Isten beszéde megvalósulását, és meggyőződhettek a prófétai szó hitelességéről. Addig sokszor csak kellemes időtöltésként hallgatták Ezékielt, de restek voltak változtatni életükön. Így szólt az Úr szolgájához: „Ímé te olyan vagy nékik, mint valamely szerelmeskedő ének, szép hangú, s mint valamely jó hegedűs; csak hallják beszédeidet, de nem cselekszik azokat. De ha teljesednek, mert ímé beteljesednek, megtudják, hogy próféta volt közöttük” (Ezék. 33:32-33). Meg kellett érteniük, hogy fogságuk nem öncélú időtöltés, hanem a megtérés, az újjászületés vissza nem térő alkalma. A prófétának meg kellett ismertetnie velük Isten dicsőséges terveit, kegyelmes szándékát a jövőre nézve, hogy legyenek „papok birodalma és szent nép” (II.Móz. 19:6), hogy bizonyságul hirdessék az Úr nevét a föld minden népének.

A prófétát egyik nevezetes látomásában kivitte az Úr egy csontmezőre, ahol nagy tömegben, szanaszét hevertek a kiszáradt emberi csontok. Rajtuk keresztül mutatta be, miként fogja életre kelteni lelkileg halott, szétszórt népét. Mindezt szolgája, szolgái közreműködésével fogja megcselekedni. „És én prófétáltam, amint parancsolta nékem. És mikor prófétálnék, lőn zúgás és zörgés, és egybementek a tetemek, mindegyik tetem az ő teteméhez. És láttam, ímé inak voltak rajtuk, és hús növekedett, és felül bőr borította be őket, de lélek nem volt még bennük. És mondta nékem:
- Prófétálj a léleknek, prófétálj embernek fia, és mondd a léleknek: Ezt mondja az Úr Isten: A négy szelek felől jöjj elő lélek, és lehelj ezekbe a megölettekbe, hogy megéledjenek!
És prófétáltam, amint parancsolta. És beléjük ment a lélek (= élet), s megéledtek, és álltak lábaikra, felette igen nagy sereg. És mondta nékem:
- Embernek fia! Ezek a tetemek az Izráel egész háza. Ímé, ezt mondják: Elszáradtak a mi csontjaink és elveszett a mi reménységünk; kivágattunk! Annakokáért prófétálj, és mondjad nékik: Így szól az Úr Isten: Ímé, én megnyitom a ti sírjaitokat és kihozlak titeket a ti sírjaitokból, én népem, s beviszlek titeket Izráel földjére. És megtudjátok, hogy én vagyok az Úr...” (Ezék. 37:7-13)

A csontmezőről való látomás az egyetemes feltámadásnak is szemléletes előképe, jelképe! Isten teremtő, megelevenítő, életadó hatalma hasonlóképpen fog megnyilvánulni az utolsó napon.

Forrás: http://biblia.hu/az_oszovetseg_a_muveszetekben/ezekiel_profeta_ii

JEREMIÁS

Jeremiás próféta I.

Jeremiás, Jósiás király (i.e. 639-608) uralkodásának 13. évében kezdte meg szolgálatát, és végezte negyven éven át. Júda Anatót nevű falujából, papi családból származott. A déli országrész történelmének legsötétebb korszakában kellett közvetítenie tévelygő népének az Úr üzenetét.

Elhivatásakor félelem szállta meg a rendkívül nehéz körülmények láttán. Isten, mint Ésaiást, őt is bátorította, támogatásáról biztosította: „Menj mindazokhoz, akikhez küldelek téged és beszéld mindazt, amit parancsolok neked... Mert ímé, erősített várossá, vasoszloppá és ércbástyává teszlek ma téged mind ez egész földön, Júda királyai, fejedelmei és papjai ellen és a föld népe ellen. Viaskodni fognak ugyan ellened, de nem győznek meg téged, mert én veled vagyok, hogy megszabadítsalak téged” (Jer. 1:7, 18-19).

Júdában az Istentől való eltávolodás következményeként döbbenetes helyzet alakult ki. Jeremiás példátlan elkötelezettséggel feddte a bűnt és hívott megtérésre. Szóvá tette az eluralkodó képmutatást (Jer. 9:8), a kizsákmányolást (Jer. 22:13), a paráznaságot (Jer. 5:8), a gyilkolást, lopást és telhetetlenséget (Jer. 6:13), a felfuvalkodottságot. A nép Istent cserélt (Jer. 2:11)! „Mert városaidnak száma szerint voltak néked isteneid, óh Júda, és Jeruzsálem utcáinak száma szerint készítettétek a gyalázatnak oltárait, az oltárokat, hogy áldozzatok a Baálnak!” (Jer. 11:13) A hamis próféták papi közreműködéssel vezették félre a népet: „A próféták hamisan prófétálnak és a papok tetszésük szerint hatalmaskodnak, és az én népem így szereti!” (Jer. 5:31) „Mint a kút hidegen tartja meg a vizét, úgy tartja meg [Jeruzsálem] az ő gonoszságát: erőszakosság és önkény hallatszik benne...” (Jer. 6:7). A legutálatosabb bálványimádást gyakorolták, saját gyermekeikkel áldoztak a pogány isteneknek, „megégették fiaikat tűzben, égőáldozatul a Baálnak” (Jer. 7:31; 19:5).

Isten mindent megtett, hogy kimentse népét a bűn fertőjéből, de ők elutasították szabadító karját. Az ítélet elháríthatatlanná vált, mert fiai „gonoszok, meg nem tisztíthatók..., mindnyájan igen vakmerők, rágalmazva járnak..., mindnyájan elvetemültek ők” (Jer. 6:28-29). Jeremiás egy fából készült jármot vett magára. Ezzel a jelképpel adta tudtukra, hogy a fogság elkerülhetetlen. Amikor ezt széttörték, akkor nyomatékot adva szavainak, az előbbit vasjáromra cserélte, jelezve, hogy megátalkodottságuk miatt még súlyosabb ítélet következik rájuk.

Az Úr meghirdette, hogy fogságuk hetven évig fog tartani Babilóniában. A próféta sokat töprengett: hogy juthatott népe idáig? Az Úr leküldte őt a fazekas műhelyébe, ahol a mester „edényt készített a korongon. És elromlott az edény a fazekas kezében”. Ekkor „azonnal más edényt készített belőle” (Jer. 18:3-4). Jeremiás megértette, hogy Isten mindenkiből jó edényt kívánt készíteni, de az ember szabad választásával Isten akarata és önnön java ellenére is cselekedhet. Ám alkotója szándékát, terveit így sem keresztezheti. Isten az „elromlott életeket” – népe bukását – is beépíti megváltási művébe.

Jeremiás nemcsak megfeddte, kérlelte is honfitársait: „Jeruzsálem, tisztítsd meg szívedet a gonoszságtól, hogy megtartassál!” (Jer. 4:14)

Michelangelo igen kifejező Jeremiás-portréján a próféta gondterhelten töpreng népe történetén. Hitehagyásukba nem tudott belenyugodni. Állhatatosan intett, figyelmeztetett, rendíthetetlen hittel buzdított a megtérésre, amiért is üldözték, verték, sőt kútba dobták, hogy elnémítsák végre Isten követét.

Forrás: http://biblia.hu/az_oszovetseg_a_muveszetekben/jeremias_profeta_i

Jeremiás próféta II.

Amit Jeremiás próféta hirdetett, mind bekövetkezett. I.e. 605-ben Joákim uralkodása kezdetén Nabukodonozor, babiloni király első ízben jelent meg seregeivel Jeruzsálemben. (Az első fogolycsapatokat ekkor hurcolták el Júdából, ezért innen számítjuk a hetvenéves babiloni fogság kezdetét.)

Jeremiás a babiloni fennhatóság megadással való elviselésére próbálta rábírni mind a foglyokat, mind az otthonmaradtakat, de hiába. Úgy kellett volna venniük ezt az állapotot, mint fenyítéket Isten kezéből, amiből megtérésük esetén kiszabadulhatnak. Viszonylagos függetlenséget élvezhettek volna, ha önként elfogadják az időleges alárendeltséget. De ők megszegték Babilon uralkodójának adott szavukat, és fellázadtak. Ezzel valójában Isten büntetése ellen lázadtak fel, megkérdőjelezve annak jogosságát.

Ezért az Úr elküldte ellenük a „káldeusok (= babiloniak) seregeit, a szíriabeliek seregeit, a moábiták seregeit és az Ammon fiainak seregeit” (II.Kir. 24:2). Azok elözönlötték az országot, mindenhol fosztogattak, pusztítottak. Joákim fia, Joákin alig ült a trónra, mikor lázadása miatt a második ostrom következett i.e. 597-ben. Ekkor Nabukodonozor „elhurcolta Joákint is Babilóniába, és a király anyját, és a király feleségeit és udvariszolgáit, és az ország erős vitézeit”, több ezret, valamint „a mesterembereket és a lakatosokat”. Ugyanekkor Babilon királya elvitte „az Úr házának minden kincsét és a király házának kincsét” (II.Kir. 24:15-16, 13).

A kifosztott ország azonban Isten kegyelméből még mindig önálló maradhatott. Nabukodonozor a királyi családból való Sedékiást helyezte Júda élére, akiben maradéktalanul megbízott. Jeremiás ismételten azt tanácsolta a fogságba hurcoltaknak éppúgy, mint a királynak, hogy beletörődéssel szolgáljanak a babilóniaiaknak.

A hamis próféták azonban ismét lázadásra bujtogattak. Azt hazudták – Istenre hivatkozva –, hogy hamarosan véget ér a szolgaság és visszanyerik előbbi függetlenségüket. Jeremiás késedelem nélkül szembeszállt velük. „Ne hitessenek el titeket a ti prófétáitok, akik köztetek vannak, se a ti jövendőmondóitok” – intette a népet (Jer. 29:8). Az Úr tanácsa így szólt: „Építsetek házakat és lakjatok azokban, plántáljatok kerteket és egyétek azoknak gyümölcseit... És igyekezzetek a városnak jólétén, amelybe fogságra küldöttelek titeket, és könyörögjetek érette az Úrnak; mert annak jóléte lesz a ti jólétetek” (Jer. 29:5, 7).

Sedékiás semmibe vette Isten üzenetét, megszegve a Nabukodonozornak tett hűségfogadalmát, Izráel ősi ellenségéhez fordult segítségért, „bocsátván követeit Egyiptomba, hogy adjon néki lovakat és sok népet”. Jeremiás figyelmeztette: „Élek én, ezt mondja az Úr Isten, hogy annak a királynak lakóhelyén, aki őt királlyá tette, akinek tett esküjét megvetette..., nála, Babilonban hal meg” (Ezék. 17:15-16). Feddő szavaiért tömlöcbe csukták.

Nabukodonozor, miután megsemmisítette a fáraó seregeit, Jeruzsálem ellen fordult, és i.e. 586-ban (a harmadik ostrom során) a lázadó várost teljesen megsemmisítette. „Az Isten házát meggyújtották, Jeruzsálem kőfalait lerontották, palotáit mind elégették tűzzel, és minden drágaságait elpusztították” (II.Krón. 36:19). Rengetegen odavesztek, a még ott lakó nép többségét fogságba vitték. Az ellenség királya Jeremiást kiszabadította a börtönből és felkínálta a lehetőséget, hogy tartózkodási helyét maga válassza meg. Ő az otthoniakkal kívánt maradni. A babilóniaiak Gedáliát tették kormányzóvá, de néhány hónap múlva őt is orvul megölték Jeruzsálemben. A lázadók Egyiptomban kerestek menedéket. Jeremiást is magukkal hurcolták, aki tiltakozott az Egyiptomba menetel ellen az Úr szavával (Jer. 42. fejezet). Egyiptomban is hűségesen intette még őket, de nem fogadták meg szavait. A próféta további sorsa ismeretlen.

Beteljesült mindaz, amit Jeremiás az Úr megbízásából megjövendölt: a város elpusztult, a nép száműzetésbe került. A próféta azonban nem örült e beteljesedésnek. Siralmaiban öntötte ki szíve panaszát, gyászát.

Rembrandt a népe hűtlensége felett kesergő prófétát ábrázolja. A kép hátterében a lerombolt Jeruzsálem lángjai csapnak az égig. Jeremiás a Bibliára támaszkodva sír. Az aranyedények és a korsó a fogságra utal.

Forrás: http://biblia.hu/az_oszovetseg_a_muveszetekben/jeremias_profeta_ii

„A Jojákim uralkodásának kezdetén, a ki fia volt Jósiásnak, a Júda királyának, ilyen szavakat szólt az Úr Jeremiáshoz, mondván:

Így szól az Úr nékem: Készíts magadnak köteleket, és jármot és vedd azokat a nyakadba.

És küldd azokat Edom királyához és Moáb királyához, az Ammon fiainak királyához, Tírus királyához és Sidon királyához a követek által, a kik eljönnek Jeruzsálembe Sedékiáshoz, Júdának királyához,

És parancsold meg nékik, hogy mondják meg az ő uraiknak: Ezt mondja a Seregek Ura, Izraelnek Istene, ezt mondjátok a ti uraitoknak:

Én teremtettem a földet, az embert és a barmot, a melyek e föld színén vannak, az én nagy erőmmel és az én kinyújtott karommal, és annak adom azt, a ki kedves az én szemeim előtt:

És most én odaadom mind e földeket Nabukodonozornak, a babiloni királynak, az én szolgámnak kezébe; sőt a mezei állatokat is néki adom, hogy néki szolgáljanak.

És néki és az ő fiának és unokájának szolgál minden nemzet mindaddig, míg el nem jő az ő földének is ideje, és szolgálnak néki sok nemzetek és nagy királyok.

Azt a nemzetet és azt az országot pedig, a mely nem szolgál néki, Nabukodonozornak, a babiloni királynak, és a ki nem teszi nyakát a babiloni király jármába: fegyverrel és éhséggel és döghalállal verem meg azt a nemzetet, azt mondja az Úr, míglen kiirtom őket az ő kezével.

Ti azért ne hallgassatok a ti prófétáitokra, se jövendőmondóitokra, se álommagyarázóitokra, se varázslóitokra, se szemfényvesztőitekre, a kik ezt mondják néktek: Ne szolgáljatok a babiloni királynak.

Mert ők hazugságot prófétálnak néktek, hogy messze vigyelek titeket a ti földetekből és kiűzzelek titeket, és elvesszetek!

Azt a nemzetet pedig, a mely nyakára veszi a babiloni király jármát és szolgál néki, az ő földében hagyom, azt mondja az Úr, és műveli azt és lakozik benne.

Sőt Sedékiásnak, a Júda királyának is mind e beszédek szerint szólottam, mondván: Vegyétek nyakatokra a babiloni királynak jármát, és szolgáljatok néki és az ő népének, és éltek!

Miért halsz meg te és a te néped fegyver miatt, éhség és döghalál miatt, amint szólott az Úr az olyan népről, a mely nem szolgál a babiloni királynak?

Ne hallgassatok hát a próféták szavaira, a kik így szólnak néktek: Ne szolgáljatok a babiloni királynak; mert ők hazugságot prófétálnak néktek.

Mert nem küldöttem őket, azt mondja az Úr, hanem ők az én nevemben hazugságot prófétálnak, hogy kiűzzelek titeket, és elvesszetek ti és a próféták, a kik prófétálnak néktek.

A papoknak és ez egész népnek is így szóltam: Ezt mondja az Úr: Ne hallgassatok a ti prófétáitok szavaira, a kik prófétálnak néktek, mondván: Íme, az Úr házának edényei visszahozatnak Babilonból most mindjárt, mert hazugságot prófétálnak ők néktek:

Ne hallgassatok rájuk; szolgáljatok a babiloni királynak, és éltek; miért legyen e város pusztasággá?

Ha ők próféták, és ha náluk van az Úrnak igéje: imádkozzanak most a Seregek Urának, hogy az edények, a melyek még az Úr házában és a Júda királyának házában és Jeruzsálemben maradtak, ne jussanak Babilonba;

Mert ezt mondja a Seregek Ura az oszlopok felől, a tenger felől, az állványok felől és az edények maradéka felől, a melyek még e városban maradtak,

A melyeket el nem vitt Nabukodonozor, a babiloni király, mikor fogságba vitte Jékóniást, Jojákimnak, a Júda királyának fiát Jeruzsálemből Babilonba, és Júdának és Jeruzsálemnek minden fő népét;

Bizony ezt mondja a Seregek Ura, Izraelnek Istene az edények felől, a melyek megmaradtak az Úrnak házában és a Júda királyának házában és Jeruzsálemben:

Babilonba vitetnek, és ott lesznek mindama napig, amelyen meglátogatom őket, azt mondja az Úr; és felhozom azokat, és visszahozom azokat e helyre.

És abban az esztendőben, Sedékiás, Júda királya uralkodásának kezdetén, a negyedik esztendőben, az ötödik hónapban monda nékem Hanániás (Azúrnak fia, a próféta, a ki Gibeonból való volt) az Úrnak házában, a papok és az egész nép szemei előtt, mondván:

Ezt mondja a Seregek Ura, Izrael Istene, mondván: Eltöröm a babiloni királynak jármát.

Teljes két esztendő múlva visszahozom e helyre az Úr házának mindamaz edényeit, a melyeket elvitt innen Nabukodonozor, a babiloni király, és bevitt Babilonba.

És Jékóniást, Jojákimnak, a Júda királyának fiát és mindama júdabeli foglyokat, a kik elvitettek Babilonba, visszahozom én e helyre, azt mondja az Úr; mert eltöröm a babiloni király jármát.

Akkor monda Jeremiás próféta Hanániás prófétának a papok és az egész nép szemei előtt, a mely ott állt az Úrnak házában;

Mondta pedig Jeremiás próféta: Úgy legyen, úgy cselekedjék az Úr: teljesítse az Úr a te beszédeidet, a melyekkel prófétáltad, hogy az Úr házának edényei és a foglyok is mind visszahozatnak Babilonból e helyre,

Mindazáltal halld csak e beszédet, a melyet én szólok néked és az egész népnek:

A próféták, a kik előttem és előtted eleitől fogva voltak, sok ország ellen és nagy királyságok ellen, hadról, veszedelemről és döghalálról prófétáltak.

A mely próféta a békességről prófétál, mikor beteljesedik a próféta beszéde, akkor ismertetik meg a próféta, ha az Úr küldte-e őt valóban?

És vette Hanániás próféta a jármot a Jeremiás próféta nyakáról, és széttörte azt.

És szólt Hanániás az egész nép előtt, mondván: Ezt mondja az Úr: Így töröm le Nabukodonozornak, a babiloni királynak jármát két esztendei idő múlva minden nemzet nyakáról: és elment Jeremiás próféta a maga útjára.

És szólt az Úr Jeremiásnak, miután letörte Hanániás próféta a Jeremiás próféta nyakáról a jármot, mondván:

Menj el, és beszélj Hanániással, mondván: Ezeket mondja az Úr: A fajármot eltörted, de tettél helyébe vasjármokat.

Mert ezt mondja a Seregek Ura, Izrael Istene: Vasjármot vetettem mind e nemzetek nyakára, hogy szolgáljanak Nabukodonozornak, a babiloni királynak, és szolgálnak néki, sőt a mezei állatokat is néki adom.

És monda Jeremiás próféta Hanániás prófétának: Halld csak, Hanániás! Nem az Úr küldött téged, és te hazugsággal biztatod e népet.

Azért így szól az Úr: Íme, én elküldelek téged a föld színéről, meghalsz ez esztendőben: mert pártütőként szóltál az Úr ellen.

És meghalt Hanániás próféta abban az esztendőben, a hetedik hónapban.” (Jer 27, 1-28, 17.)

A Jeremiás próféta nyakában lévő járom (iga) azt szimbolizálta, hogy a nép fogságba megy.

Ha Hanániás nem törte volna széjjel ezt a jármot, akkor könnyebb teher lett volna a babiloni fogság Izrael részére,

mert a járom tehát nem csak szimbolikus makett volt, hanem spirituális erőt is hordozott.

Jobb lett volna elfogadni a könyebb igát, és nem pedig ellenkezni ellene.

Mert Isten mindig egy nagyobb rossztól akarja megmenteni az övéit, ezért érdemes beletörődni a kisebbik rossz elfogadásába.

Ez egy fontos alapelv!