Jézus
„Volt pedig egy gazdag ember, és öltözött bíborba és patyolatba, mindennap dúsan vigadozván:
És élt egy Lázár nevű koldus, ki az ő kapuja elé volt vetve, fekélyekkel tele.
És kívánt megelégedni a morzsalékokkal, melyek hullottak a gazdagnak asztaláról; de az ebek is eljővén, nyalták az ő sebeit.
Történt pedig, hogy meghalt a koldus, és vitetett az angyaloktól az Ábrahám kebelébe; meghalt pedig a gazdag is, és eltemették.
És a pokolban felemelte az ő szemeit, kínokban lévén, és látta Ábrahámot távol, és Lázárt annak kebelében.
És ő kiáltván, monda: Atyám Ábrahám! Könyörülj rajtam, és bocsásd el Lázárt, hogy mártsa az ő ujjának hegyét vízbe, és hűsítse meg az én nyelvemet; mert gyötrettetem e lángban.
Monda pedig Ábrahám: Fiam, emlékezzél meg róla, hogy te javaidat elvetted a te életedben, hasonlóképen Lázár is az ő bajait: most pedig ez vigasztaltatik, te pedig gyötrettetsz.
És mindenekfelett, mi köztünk és ti közöttetek nagy közbevetés van, úgy, hogy a kik akarnának innét ti hozzátok általmenni, nem mehetnek, sem azok onnét hozzánk át nem jöhetnek.
Monda pedig amaz: Kérlek azért téged Atyám, hogy bocsásd el őt az én atyámnak házához;
Mert van öt testvérem; hogy bizonyságot tegyen nékik, hogy ők is ide, e gyötrelemnek helyére ne jussanak.
Monda néki Ábrahám: Van Mózesük és prófétáik; hallgassák azokat.
Ama pedig monda: Nem úgy, atyám Ábrahám; hanem ha a halottak közül megy valaki hozzájuk, megtérnek!
Ő pedig monda néki: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, az sem győzi meg őket, ha valaki a halottak közül feltámad.” (Luk 16, 19-31.)
János
„És ezek után láttam más angyalt leszállani a mennyből, a kinek nagy hatalma volt; és a föld fénylett annak dicsőségétől.” (Jel 18, 1.)
„És monda nékem: Írd meg: Boldogok azok, a kik a Bárány menyegzőjének vacsorájára hivatalosak. És monda nékem: Ezek az Istennek igaz beszédei.
És leborulok annak lábai előtt, hogy imádjam őt, de monda nékem: Meglásd, ne tedd; szolgatársad vagyok néked és a te atyádfiainak, a kiknél a Jézus bizonyságtétele van; Istent imádd, mert a Jézus bizonyságtétele a prófétaság lelke.” (Jel 19, 9-10.)
Miért akarta János imádni az angyalt?
Lehetséges, hogy azért mert az az angyal nagyon hasonlított az Úr Jézusra.
Sőt, részletesen meg is mondja, mivel foglalkozik, úgy is mondhatnánk, hogy az angyal tisztázza magát – nem János érezte magát zavarban, hanem inkább az angyal.
„Aki pedig én velem beszélt, annál volt egy arany vessző, hogy megmérje a várost, és annak kapuit és kőfalát.” (Jel 21, 15.)
És megmutatta nékem az élet vizének tiszta folyóját, a mely ragyogó volt, mint a kristály, az Istennek és a Báránynak királyiszékéből jővén ki.” (Jel 22, 1.)
Itt újra olvashatjuk, de már bővebben az eseményeket:
„És monda nékem: E beszédek hívek és igazak: és az Úr, a szent próféták Istene bocsátotta el az ő angyalát, hogy megmutassa az ő szolgáinak azokat, a miknek meg kell lenni hamar.
Íme eljövök hamar. Boldog, a ki megtartja e könyv prófétálásának beszédeit.
És én János vagyok az, a ki ezeket hallottam és láttam: és mikor hallottam és láttam, leborultam az angyal lábai előtt, hogy őt imádjam, a ki nékem ezeket megmutatta.
Az pedig monda nékem: Meglásd, ne tedd; mert szolgatársad vagyok néked, és a te atyádfiainak, a prófétáknak, és azoknak, a kik megtartják e könyvnek beszédeit. Az Istent imádd.
Azután monda nékem: Be ne pecsételd e könyv prófétálásának beszédeit, mert az idő közel van.
A ki igazságtalan, legyen igazságtalan ezután is; és a ki fertelmes, legyen fertelmes ezután is; és a ki igaz, legyen igaz ezután is; és a ki szent, szenteltessék meg ezután is.
És íme hamar eljövök; és az én jutalmam velem van, hogy megfizessek mindenkinek, a mint az ő cselekedete lesz.
Én vagyok az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég, az első és utolsó.
Boldogok, a kik megtartják az ő parancsolatait, hogy joguk legyen az életnek fájához, és bemehessenek a kapukon a városba.
De kinn maradnak az ebek és a bűbájosok, és a paráznák és a gyilkosok, és a bálványimádók, és mind a ki szereti és szólja a hazugságot.
Én Jézus küldtem az én angyalomat, hogy ezekről bizonyságot tegyen néktek a gyülekezetekben. Én vagyok Dávidnak ama gyökere és ága: ama fényes és hajnalcsillag.” (Jel 22, 6-16.)
A bekeretezett részekben mintha az Úr Jézus szólna hozzánk, de valójában nem így van.
Hanem egy angyal kapott megbízást arra, hogy E/1-ben beszéljen úgy, mintha ő lenne a Megváltó.
Vannak, akik szerint a Názáreti Jézus „személyes angyala” volt ez az angyali személy, aki beszélt Jézus nevében.
„És hallék nagy szózatot, a mely ezt mondta az égből: Íme az Isten sátora [jurtája] az emberekkel van, és velük lakozik, és azok az ő népei lesznek, és maga az Isten lesz velük, az ő Istenük.” (Jel 21, 3.)
Péter
„Méltónak vélem pedig, amíg ebben a sátorban [jurtában] vagyok, hogy emlékeztetés által ébresztgesselek titeket;
Mint a ki tudom, hogy hamar leteszem sátoromat [jurtámat], a miképpen a mi Urunk Jézus Krisztus is megjelentette nékem.” (2Péter 1, 13-14.)
Pál
„Mert tudjuk, hogy ha e mi földi sátorházunk [jurtánk] lebomlik,
Épületünk van Istentől, nem kézzel készített, örökké való házunk a mennyben.” (2Kor 5, 1.)
„A dicsekvés azonban nem használ nékem; rátérek azért a látomásokra és az Úrnak kijelentéseire. Ismerek egy embert a Krisztusban, a ki tizennégy évvel ezelőtt (ha testben-e, nem tudom; ha testen kívül-e, nem tudom; az Isten tudja) elragadtatott a harmadik égig.
És tudom, hogy az az ember, (ha testben-e, ha testen kívül-e, nem tudom; az Isten tudja),
Elragadtatott a paradicsomba, és hallott kimondhatatlan beszédeket, a melyeket nem szabad embernek kibeszélnie. Az ilyennel dicsekszem” (2Kor 12, 1-5.)
Itt Pál azt mondja, hogy ismer valakit, aki hívő, akivel ez megtörtént.
Ezzel, ha akar, akkor ő – azaz Pál – tudna dicsekedni, ha akarna.
De mivel nem akar, ezért éppen csak megemlíti, hogy „ismerek valakit… de még ma sem tudom, hogy testben vagy sem történt.”
Fontos, hogy ez itt most nem arról szól, amikor a Názáreti Jézus feltámadt egy szellemi testben. Ugyanis az ő testét nem találták a sírboltban.
Tehát a feltámadás nem duplikáció (megkettőzés), hanem mindig csak egyféle test van egyszerre.
Viszont jó lenne mégis legalább egy hasonló bizonyság, hogy akivel ilyen történik, mit élhet át, hogy érezheti magát a testén kívül?
Ezért álljon itt Kenneth E. Hagin bizonyságtétele, aki hasonló átélésről számol be.
Jónéhány évvel ezelőtt történt 1933. április 22-én, vasárnap este, fél nyolckor McKinney-ben, Texasban, a C. utca 405. számú házában, a déli hálószobában. Ahogy nagyapa régi órája a kandallópárkányon elütötte a fél nyolcat, szívem megállt a mellemben, és éreztem, hogy a vérkeringésem is megszűnt lábujjamtól a szívemig, és átéltem, hogy egyszerűen kiugrottam a saját testemből. Tudatában voltam annak, hogy a testemen kívül vagyok, de éppúgy ember voltam ekkor, mint amikor testben éltem. Elkezdtem felfelé ereszkedni, egyre lejjebb, lejjebb és lejjebb, mint egy mély szakadékban, aknában vagy kútban. Fölnéztem, és láttam a Föld fényeit (mert a Föld egy sajátos fénybe öltözködik). Minél mélyebbre mentem, annál sötétebb lett, míg végül a sötétség teljesen körülvett; olyan sötétség, mely mélyebb, mint bármely éjszaka, amit ember valaha is látott, és olyan sűrűnek tűnt, hogy késsel lehetett volna vágni. Minél tovább haladtam, annál forróbb és fojtogatóbb lett a levegő. Értelmem és lelkem tökéletesen ép volt. Az életre gondoltam, és az egész múltam felvonult előttem.
Azután lenn, előttem a mélyben megpillantottam, hogy valami sajátos fény játszik a sötétség falán. Néhány pillanat múlva leértem a mélység aljára és megtudtam, hogy minek a fénye dereng. Egy hatalmas narancsszínű láng és egy fehér kereszt volt előttem. Magának a pokol bejáratához érkeztem. Észrevettem, hogy egy lény van mellettem. Nem néztem rá, mert mereven bámultam a poklot, de tudtam, hogy folyton mellettem van. Egész idő alatt folyamatosan ereszkedtem. Elhatároztam, hogy derekasan fogok harcolni, hogy ne kelljen bemennem, de sosem tudtam egészen lefékezni és amikor egy pillanatra szünetet tartottam, a furcsa lény megragadott. Fizikai testem az ágyon nyugodott, de látjátok, hogy van egy szellemi test is és ennek a szellemi testnek is van karja, szeme és füle, és minden olyan tulajdonsággal rendelkezik, mint a fizikai test. Ezért mondta a gazdag ember: „… gyötrettetem e lángban!” és látta Lázárt és fel is ismerte. Voltaképp nem tudom meghatározni, miben is különböztem akkor az élő önmagamtól, de tény, hogy nem tudtam kapcsolatba kerülni a fizikai világgal és nem a fizikai síkon éltem. […]
Tehát ahogy ez a lény megragadott a karomnál fogva, hogy bekísérjen, megszólalt egy hang. Emberi hang volt, egy férfi hangja, és visszhangzott, de nem tudom, hogy mit mondott, mert nem angolul beszélt, hanem egy idegen nyelven. Amikor befejezte, amit mondott, úgy emlékszem hat vagy kilenc szó lehetett mindössze, az egész hely megrázkódott, megremegett mint egy levél a szélben. A furcsa lény levette a kezét a karomról, és mintha egy szivattyú indult volna be, ellenállhatatlan vonzás ragadott meg a hátamnál. Nem én fordultam meg, hanem egy erő húzott vissza a pokol bejáratától, vissza a mélység homályába. Onnan pedig az ellenállhatatlan vonzás felvitt, fejjel fölfelé, addig, amíg felértem a hálószoba bejáratához és egy másodpercre tudtam, hogy ott állok a bejárati ajtóban, azután átmentem a falon, mert mint látjátok, az anyagi dolgoknak semmi hatásuk nincs a szellemekre, majd visszamentem a testembe, mintha beleugrottam volna.
Ahogy visszaértem, megint tudtam érintkezni a fizikai valósággal. Azt mondtam a nagyanyámnak, aki a fejemet tartotta az ölében és az arcomat mosta egy hűvös, nedves ruhával:
– Nagymama, én haldoklom.
Ő megszólalt:
– Fiam, azt hittem, hogy már el is mentél. Nem gondoltam volna, hogy még visszajössz.
– Újból elmegyek és legközelebb már nem tudok visszajönni – válaszoltam.
És ez megtörtént háromszor.
De azután elkezdtem imádkozni és megtértem.
Körülbelül négy hónappal később, 1933. augusztus 16-án csütörtökön, délután fél kettőkor tudtam, hogy ismét haldoklom. Szóltam az öcsémnek, aki az ágyam mellett állt:
– Pat, fuss és híd ide anyát gyorsan, mert meghalok, és még el akarok tőle köszönni!
Az öcsém, mintha puskából lőtték volna ki, futott ki a szobából. Épp mire anyám beért, megint elkezdődött ugyanaz az élmény, mint azelőtt, azzal a különbséggel, hogy most már megtért keresztény voltam. Kiugrottam a testemből és amikor elhagytam, akkor elkezdtem emelkedni. Ezúttal nem lefelé, hanem fölfelé mentem. Egy ódivatú házban laktunk, magas mennyezettel, és én felemelkedtem oda, ahol a háztetőnek kellett lennie, úgy 16-18 lábnyira (kb.
Teljesen öntudatomnál voltam, tudtam mindent, mi történik. E magasság elérése után nem emelkedtem tovább, és úgy tűnt, hogy ott maradok azon a helyen. Visszanéztem a szobába és láttam a testemet – nem önmagamat –, ahogy ott fekszik az ágyon, és láttam anyámat, ahogy fölém hajol és megfogja kezemet. Később elmondta, hogy kezét egy halálos szorításba zártam. De látjátok, elhagytam a testemet, így nem tudtam tőle elköszönni. Azután felnéztem és megint hallottam egy hangot. Most sem láttam senkit, de hallottam egy hangot, és most is emberi hang: férfihang volt. Nem tudom, hogy Jézus szólt-e vagy egy angyal vagy valaki más, de tudom, hogy a menny küldötte volt. És ezúttal a hang nem idegen nyelven szólt, hanem angolul. Ezt mondta:
– Menj vissza, menj vissza, menj vissza! Nem jöhetsz még, még nem végezted el a munkád a földön!
(Kenneth E. Hagin: Bibliai Hit, 66-68. oldal)
Fontos, hogy ez itt most nem arról szól, amikor a Názáreti Jézus feltámadt egy szellemi testben. Ugyanis az ő testét nem találták a sírboltban.
Tehát a feltámadás nem duplikáció (megkettőzés), hiszen ott mindig csak egyféle test van egyszerre.
Ezekben az átélésekben viszont duplikáció van jelen.
Velem is történt ilyen esemény, itt most megosztanám:
1994-ben történt. Akkoriban szerettem volna otthonról a szüleimtől elköltözni, hogy megtanuljak önállóan élni. De nem kerestem olyan jól, hogy teljes albérletet fizethettem volna.
Viszont egy keresztény barátom, felajánlotta nekem és egy másik társamnak is, hogy 1 évig ellakhatunk nála, és nem kell albérleti díjat fizetnünk.
Ez egy nagylelkű ajánlat volt, és nem hagyhattam ki.
Így hárman laktunk együtt egy egyszobás garzonlakásban.
Több előnye is volt, hogy ott lakhattam, mert:
- csak keresztények laktunk együtt,
- imacsoport, hétköznapi istentisztelet „házhoz jött”,
- megtanulhattam milyen költségei vannak a lakhatásnak,
- egy jó hely volt, ahol nyáron hűvös volt légkondicionálás nélkül is.
Egyik éjszaka különös dolog történt.
Hogy álom volt-e vagy látomás nem tudom, csak azt tudom, hogy amikor vége lett, akkor magamnál voltam.
Nem tartott hosszú ideig, és mégis a mai napig tisztán emlékszem rá.
Egyszerűen képtelen vagyok elfelejteni.
Mintha az ösztönök szintjére égette volna belém a Szent Szellem.
Nem tudom, hogy ott voltam, vagy csak láttam valamit.
De erősebben emlékszem rá, mint minden más emlékemre gyerekkoromból vagy az eltelt 20 év keresztényi koromból bármi másra.
Egy helyen romok voltak, olyanok melyek büszkén hirdettek egy egykoron létező dicső múltat.
4-5 öltönyös térdeplő személyt láttam, akik azért imádkoznak, hogy teljesedjen be az Isten Igéje:
Ekkor mintha egy lágy fuvallat, egy leheletfinom szellő mintha megérintett volna, és azt mondta: „elküldelek téged messze a pogányok közé”.
Utána egyszer csak véget ért az a „repülés”, mert elkezdtem esni lefelé.
Tehát akkor előtte a magasban lehettem.
Az esés érzése nagyon erős volt. Mintha tényleg zuhantam volna.
Sőt, nem is zuhanni, hanem bukfencezni a levegőben előre lefelé magam elé.
Félelmetes volt, ahogyan iszonyatosan gyorsan bukdácsoltam lefelé.
Megijedtem, hogy az Úr levisz a pokolba, hiszen az van lefele, hacsak meg nem állok. Szerencsére megláttam a testemet 1-2 méterre magam előtt, s ezután felébredtem. Jól hallottam, ahogy a társaim szuszognak, de az egész álom alatt végig iszonyatos csönd volt, azt a bizonyos mondatot is belül hallottam, a füleimmel nem. Viszont az ébredés után, mikor felébredtem már hallottam a rendes hétköznapi hangokat körülöttem.
Azóta 18 év telt el.
Bárhol lakom, bárhol dolgozom,
Mindig erről gondolkozom.
Igegyűjtemény:
„Mert szolgák vagyunk mi, de szolgaságunkban nem hagyott el minket a mi Istenünk, hanem hozzánk fordította irgalmasságát Perzsiának királyai előtt, hogy megelevenítene bennünket, hogy felemelhessük a mi Istenünk házát s megépíthessük annak romjait, és hogy adjon nekünk bátorságos lakást Júdában és Jeruzsálemben.” (Ezsdrás 9, 9.)
„És mondták a zsidók: Fogytán van ereje a teherhordónak, a rom pedig sok, és mi képtelenek vagyunk építeni a kőfalat.
A mi ellenségeink pedig ezt mondták: Ingyen se tudják meg, se ne lássák, míg közéjük megyünk, és őket leöljük, és megszüntetjük a munkát.” (Nehémiás 4, 10-11.)
„Isten, elvetettél minket, elszélesztettél minket; megharagudtál, hozz vissza minket!
Megrendítetted ez országot, kettészakasztottad; építsd meg romlásait, mert megindult.
A te népeddel nehéz dolgokat láttattál: bódító borral itattál minket.
Adtál a téged félőknek zászlót, melyet felemeljenek az igazságért. Szela.
Hogy megszabaduljanak a te kedveltjeid: segíts jobboddal és hallgass meg minket!
Az ő szent helyén mondta Isten: Örvendezek, kiosztom Sikemet és kimérem a Szukkót völgyét:
Enyém Gileád és enyém Manasse, Efraim az én fejemnek oltalma: Júda az én törvény-rendelőm.
Moáb az én mosdómedencém, Edomra vetem az én sarumat; te Filisztea nékem örülj!
Kicsoda vezet engem az erős városba? Kicsoda kísért el Edomig engem?
Nem te-e, oh Isten, a ki megvetettél minket, s nem vonultál ki, oh Isten, a mi seregeinkkel?
Segíts ki minket a nyomorúságból, mert emberi segítség hiábavaló.
Istennel győzedelmet nyerünk, s ő tapodja el ellenségeinket.” (Zsoltárok 60, 3-14.)
„Felbontottad a te szolgáddal kötött szövetséget, földre tiportad az ő koronáját.
Lerontottad az ő kőfalait mind; romokká tetted erősségeit.
Zsákmányolták őt mind az úton járók; gyalázattá lett az ő szomszédai előtt.
Felmagasztaltad az ő szorongatóinak jobbját, és megvidámítottad minden ellenségét.
Még fegyverének élét is elvetted, és nem segítetted őt a harcban.
Eltörlötted az ő fényességét, és az ő királyi székét a földre vetetted.
Az ő ifjúságának napjait megrövidítetted, gyalázatot borítottál reá. Szela.
Meddig rejtegeted még magad, oh Uram, szüntelen, és ég a te haragod, mint a tűz?
Emlékezzél meg rólam: mily rövid az élet! Mily semmire teremtetted te mind az embernek fiait!
Kicsoda oly erős, hogy éljen, és ne lásson halált, s megszabadítsa magát a Seolnak kezéből?
Hol van a te előbbi kegyelmességed, Uram? Megesküdtél Dávidnak a te hűséges voltodra!
Emlékezzél meg Uram a te szolgáidnak gyalázatukról! Hogy sok népnek gyalázatát hordozom keblemben,
A melyekkel gyaláztak a te ellenségeid Uram, a melyekkel gyalázták a te felkentednek lépéseit.
Áldott legyen az Úr mindörökké! Ámen és Ámen.” (Zsolt 89, 40-53.)
„Ezért fogságba megy népem, mivelhogy tudomány nélkül való, és főemberei éhen halnak, és sokasága szomjúság miatt eped meg;
Azért a sír kiszélesíti torkát és feltátja száját szertelen, és leszállnak abba népem főemberei, és zajongó sokasága, és minden örvendezői;
És porba hajttatik a közember, és megaláztatik a főember, és a nagyok szemei megaláztatnak.
És felmagasztaltatik a seregeknek Ura az ítéletben, s a szent Isten megszenteli magát igazságban.
És bárányok legelnek ott, mint legelőjükön, s a gazdagoknak romjain idegenek élnek!” (Ésa 5, 13-17.)
„Én vagyok az Úr, a ki mindent cselekszem, a ki az egeket egyedül kifeszítem, és kiszélesítem a földet magamtól;
Ki a hazugok jeleit megrontja, és a varázslókat megbolondítja, a bölcseket megszégyeníti, és tudományukat bolondsággá teszi.
A ki szolgája beszédét beteljesíti, és véghez viszi követei tanácsát, a ki így szól Jeruzsálemnek: Lakjanak benne! És Júda városainak: Megépíttessenek! És romjait felállatom!
Ki ezt mondja a mélységnek: Száradj ki! És kiapasztom folyóvizeidet!
Ki Círusnak ezt mondja: Pásztorom! Ki véghez viszi minden akaratomat, és ezt mondja Jeruzsálemnek: Megépíttessék! És a templomnak: Alapja vettessék!” (Ésa 44, 24-28.)
„Én te rólad el nem feledkezem.
Íme, az én markaimba metszettelek fel téged, kőfalaid előttem vannak szüntelen.
Elősietnek fiaid, rombolóid és pusztítóid eltávoznak belőled.
Emeld fel köröskörül szemeidet, és lássad, mindnyájan egybegyűlnek, hozzád jönnek. Élek én, így szól az Úr, hogy fölrakod mindnyájukat, mint ékszert, és felkötöd, mint menyasszony.
Mert romjaid és pusztaságaid és elpusztult földed, mindez szűk lesz most a lakosságnak, és messze távoznak elpusztítóid.” (Ésa 49, 15-19.)
„Mert megvigasztalja az Úr Siont, megvigasztalja minden romjait, és pusztáját olyanná teszi, mint az Éden, és kietlenjét olyanná, mint az Úrnak kertje, öröm és vígasság találtatik abban, hálaadás és dicséret szava!
Figyeljetek reám, én népem, és reám hallgassatok, én nemzetem! Mert tanítás megy ki tőlem, és törvényemet a népek megvilágosítására megalapítom.
Közel igazságom, kijön szabadításom, és karjaim népeket ítélnek: engem várnak a szigetek, és karomba vetik reménységüket.” (Ésa 51, 3-5.)
„És most mit tegyek itt? Szól az Úr, hiszen népem elvitetett ok nélkül, és a rajta uralkodók ujjonganak, szól az Úr, és nevem szüntelen mindennap gúnyoltatik.
Ezért hadd ismerje meg népem az én nevemet, ezért ama napon!
Hogy én vagyok, a ki mondom: Íme, itt vagyok!
Mily szépek a hegyeken az örömmondónak lábai, a ki békességet hirdet, jót mond, szabadulást hirdet, a ki ezt mondja Sionnak: Uralkodik a te Istened!
Halld őrállóidat! Felemelik szavukat, ujjonganak egyetemben, mert szemtől-szembe látják, hogy mint hozza vissza Siont az Úr!
Ujjongva énekeljetek mindnyájan, Jeruzsálem romjai, mert megvigasztalta az Úr népét, megváltotta Jeruzsálemet.
Feltűrte az Úr szent karját minden népeknek szemei előtt, hogy lássák a föld minden határai Istenünk szabadítását!
Távozzatok, távozzatok, jertek ki, onnan, tisztátalant ne illessetek, jertek ki közülük, tisztítsátok meg magatokat, a kik az Úr edényeit hordozzátok.
Mert ne sietséggel jertek ki, és ne futással menjetek; mert előttetek megy az Úr, és követni fog Izrael Istene!
Íme, jó szerencsés lesz szolgám, magasságos, felséges és dicső lesz nagyon.” (Ésa 52, 5-13.)
„És megépítik fiaid a régi romokat, az emberöltők alapzatait felrakod, és neveztetsz romlás építőjének, ösvények megújítójának, hogy ott lakhassanak.” (Ézsaiás 58, 12.)
„Adjak nékik ékességet a hamu helyett, örömnek kenetét a gyász helyett, dicsőségnek palástját a csüggedt lélek helyett, hogy igazság fáinak neveztessenek, az Úr plántáinak, az Ő dicsőségére!
És megépítik a régi romokat, az ősi pusztaságokat helyreállítják, és a puszta városokat megújítják, és a régi nemzetségek pusztaságait.
És ott állnak az idegenek, és legeltetik juhaitokat, és a jövevények szántóitok és vincelléreitek lesznek.
Ti pedig az Úr papjainak hívattattok, Istenünk szolgáinak neveztettek; a népek gazdagságát eszitek, és azok dicsőségével dicsekedtek.
Gyalázatotokért kettős jutalmat vesztek, és a szidalom helyett örvendenek örökségükben; ekként két részt öröklenek földükben, örökös örömük lesz.
Mert én, az Úr, a jogosságot szeretem, gyűlölöm a gazsággal szerzett ragadományt; és megadom híven jutalmukat, és örök szövetséget szerzek velük.
És ismeretes lesz magvuk a népek közt, és ivadékaik a népségek között, valakik látják őket, megismerik őket, hogy ők az Úrtól megáldott magok.
Örvendezvén örvendezek az Úrban, örüljön lelkem az én Istenemben; mert az üdvnek ruháival öltöztetett fel engem, az igazság palástjával vett engemet körül, mint vőlegény, a ki pap módon ékíti fel magát, és mint menyasszony, a ki felrakja ékességeit.
Mert mint a föld megtermi csemetéjét, és mint a kert kisarjasztja veteményeit, akként sarjasztja ki az Úr Isten az igazságot s a dicsőséget minden nép előtt.” (Ésa 61, 3-11.)
„És megsokasítom rajtatok az embereket, Izrael házát egészen, és lakják a városokat, és a romokat megépítik.” (Ez 36, 10.)
„Ezt mondja az Úr Isten: Azon a napon, melyen megtisztítlak titeket minden vétketektől, azt cselekszem, hogy lakják a városokat, és a romok megépíttetnek.
És az elpusztult földet művelik, a helyett, hogy pusztán hevert minden átmenő szeme láttára;
És ezek mondják: Ez a föld, ez az elpusztult, olyanná lett, mint az Éden kertje, és a rommá lett s elpusztult s lerontott városokat megerősítve lakják.
És megtudják a pogányok, a kik körülöttetek megmaradtak, hogy én, az Úr építettem meg a lerontottakat s plántáltam be a pusztaságot. Én, az Úr mondtam és megcselekedtem.
Így szól az Úr Isten: Még arra nézve is kérni hagyom magamat Izrael házának, hogy cselekedjem ő velük: Megsokasítom őket, mint a nyájat, emberekkel.
Mint az áldozatra szentelt juhok, mint a Jeruzsálem juhai az ő ünnepein, így lesznek a rommá lett városok teljesek emberek nyájával; és megtudják, hogy én vagyok az Úr.” (Ez 36, 33-38.)
„Ezt mondja e nép: Nem jött még el az idő, az Úr háza építésének ideje!
Az Úr pedig így szól Aggeus próféta által, mondván:
Ideje-e néktek, hogy ti mennyezetes házakban lakozzatok, holott ez a ház romban áll?
Most azért ezt mondja a Seregeknek Ura: Gondoljátok meg jól a ti útjaitokat!
Sokat vetettetek, de keveset takartok; esztek, de meg nem elégedtek; isztok, de meg nem részegedtek; ruházkodtok, de meg nem melegedtek, a bérlő is lyukas zacskóra bérel.
Ezt mondja a Seregeknek Ura: Gondoljátok meg jól a ti útjaitokat!
Menjetek fel a hegyre, és hordjatok fát, és építsétek e házat, hogy gyönyörködjem benne, és dicsőíttessem, azt mondja az Úr.
Sokat vártatok, de íme kevés lett; haza is hordtátok, de én ráfuvallok arra! Mi okért? Azt mondja a Seregeknek Ura.
Az én házamért, amely, íme romban áll, ti pedig siettek, ki-ki a maga házához.
Azért vonták meg tőletek az egek a harmatot, vonta meg a föld az ő termését.
És pusztulást rendeltem a sík földre és a hegyekre, a búzára és a borra, az olajra és mindarra, a mit a föld terem; sőt az emberre és a baromra és minden kézimunkára is.” (Aggeus 1, 2-11.)
