Az előző blog bejegyzésekben volt szó arról, hogy a Názáreti Jézus – aki szeretett mindig a gyakorlati életből venni példákat, és azokból csinálni példázatokat – beszélt olyanokról, mint a szántóföldben talált kincs, a meglelt drahma vagy a tengerből kihalászott üveggyöngy.

A mostani 4 bejegyzés egy-egy későbbi példázat/kitalált történet arról, hogy egy-egy író - az adott kor egyfajta prófétáiként - hogyan tudta/akarta a kortársai számára felhívni a veszélyeit, de lehetőségeit is a hirtelen meggazdagodásnak.

Edmond Dantest, a szép jövő előtt álló, fiatal tengerészt őszinte és becsületes embernek ismeri mindenki. Két szerelme van, a tenger és a gyönyörű Mercedes, akivel már a házasságot tervezgetik. A terveket azonban váratlanul beárnyékolja egy árulás, mely nemcsak menyasszonyától fosztja meg a fiatalembert, hanem szabadságától is. Legjobb barátja, Fernand annyira féltékeny rá sikerei, de leginkább Mercedes miatt, hogy titokban feljelenti őt. S ami még tragikusabb, a törvény sem védi meg az ártatlant - elítélik és If várának hírhedt börtönébe zárják.

A sok megpróbáltatás után érvényét veszti Dantes számára mindaz, amit eddig hitt jóról és rosszról, csak a bosszú gondolata élteti. Aztán egy napon felbukkan cellájában egyik rabtársa, Faria abbé (Richard Harris), s az idős tudós nemcsak atyai barátja, hanem tanítója is lesz a hosszú évek alatt. Miután csodával határos módon a fiatalembernek sikerül megszöknie a börtönből, immár nem Edmond Dantes lép a világ elé, hanem egy rejtélyes és dúsgazdag különc, aki Monte Cristo grófjának nevezi magát. Ügyesen elvegyül a francia előkelő társaságban, s megkezdi terve végrehajtását, melynek egyetlen célja: módszeresen tönkretenni azokat az embereket, akik tönkretették az életét.

Forrás: http://www.port.hu/monte_cristo_grofja_the_count_of_monte_cristo/pls/fi/films.film_page?i_film_id=46850

Alexandre Dumas: Monte Christo grófja

Edmond Dantés tengerészt igazságtalan vádak alapján életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélik a világ legbiztonságosabbnak hitt börtönében. If várából eddig még soha senkinek sem sikerült megszöknie. A rabságban barátságot köt a rejtélyes Faria abbéval, aki tanítványává fogadja, és egy hatalmas kincs lelőhelyének titkát is rábízza.

Amikor az abbé meghal, Dantés az egyetlen lehetséges menekülési módot választja: bevarrja magát a papnak szánt halottas zsákba, melyet a mit sem sejtő fegyőrök a tengerbe vetnek.

Edmond Dantés tengerészt igazságtalan vádak alapján életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélik a világ legbiztonságosabbnak hitt börtönében. If várából eddig még soha senkinek sem sikerült megszöknie. A rabságban barátságot köt a rejtélyes Faria abbéval, aki tanítványává fogadja, és egy hatalmas kincs lelőhelyének titkát is rábízza.

Amikor az abbé meghal, Dantés az egyetlen lehetséges menekülési módot választja: bevarrja magát a papnak szánt halottas zsákba, melyet a mit sem sejtő fegyőrök a tengerbe vetnek. Egy közeli szigeten ér partot, majd felveszi egy csempészhajó, amely hamarosan kiköt Monte Cristo szigetén. Dantés alig tud hinni a szerencséjének: pontosan ezt a szigetet említette az abbé, amikor a mesés kincsekről beszélt! A pap útmutatásai alapján rá is lel az elásott középkori kalózkincsre. Immár gazdagon és új névvel visszatér Franciaországba, hogy beteljesítse a börtönben tett esküjét: bosszút álljon azokon a gazembereken, akik igazságtalanul börtönbe juttatták, és megtalálja ifjúkori szerelmét, akitől a fogságban töltött tizennégy év talán örökre elszakította...

Forrás: http://www.citatum.hu/konyv/Monte_Cristo_gr%F3fja

Edmond Dantés tengerészt igazságtalan vádak alapján életfogytig tartó fegyházbüntetesre ítélik a világ legbiztonságosabbnak hitt börtönében. If várából eddig még soha senkinek nem sikerült megszöknie. A rabságban barátságot köt a rejtélyes Faria abbéval, aki tanítványává fogadja, és egy hatalmas kincs lelőhelyének titkát is rábízza. Amikor az abbé meghal, Dantés az egyetlen lehetséges menekülési módot választja: bevarrja magát a papnak szánt halottas zsákba, melyet a mit sem sejtő fegyőrök a tengerbe vetnek. Egy közeli szigeten ér partot, majd felveszi egy csempészhajó, amely hamarosan kiköt Monte Cristo szigetén...

Forrás: http://www.libri.hu/konyv/monte-cristo-grofja.html

Felülmúlhatatlanul romantikus Monte Cristo grófjának története: az angyalian tiszta Edmond Dantst rosszakarói If várának börtönébe juttatják, ott élőhalottként teng hosszú évekig, ám egy rabtárs nagylelkűsége kiszabadítja, sőt gazdaggá teszi, ő pedig ördögi bosszút áll a gonoszokon.

A legendás mű 1844-46-ban látott napvilágot folytatásokban. Szerzője elsöprő sikert aratott vele ezért is nevezte el Monte Cristónak a bevételből 1846-ban Párizs mellett építtetett kastélyát. Az angolparkban minivizesárokkal körülvett neogótikus melléképületet pedig, ahová dolgozni vonult vissza, If váraként emlegette.

Jaime qui maime (Szeretem azt, aki szeret engem), vésette az írópéldaképek portréival díszített épület bejárata fölé. A párizsi művésztársadalom irigységgel vegyes csodálattal élvezte vendégszeretetét. Ő maga paradicsomnak mondta a Monte Cristo-kastélyt, nagy vetélytársa, Balzac őrületnek, melynél kellemesebbet azonban kívánni sem lehet. A nevezetes kastély 1994 óta az író emlékmúzeuma, a Monte Cristo grófjá-nak diadalútja mindmáig töretlen.

Forrás: http://www.libri.hu/konyv/monte-cristo-grofja-1-2.html

Alexandre Dumas: Monte Cristo grófja

2005. augusztus 22.

Kiadó: Magyar Könyvklub
Kiadás éve: 2005
Fordító(k): Csetényi Erzsi
Kategória: akció / kaland, háborús / történelmi, szórakoztató irodalom
Eredeti cím: Le comte de Monte Cristo
Oldalszám: 1136
Ára: 3490 Ft

Az idősebb Alexandre Dumas (1802-1870) kalandregényei máig nem veszítettek fényükből. Akik szeretik a kosztümös történeteket, ahol bár előre lehet borítékolni, mi is lesz a végkifejlet, mégis izgalmas az, hogyan is jutnak el odáig az események és a főszereplők, mi mindenben változnak, vagy éppen nem változnak meg közben, azok egészen biztosan újra és újra elolvassák az ilyen történeteket.

Nem könnyű újat és eredetit írnom arról a könyvről, amelyet megjelenése óra számtalan helyen idéznek (emlékezzünk csak Pillangóra, aki két szökés között bosszúját tervezgeti, amúgy Monte Cristo módra), és ami ennek ellenére mit sem vesztett erejéből, sőt még a hetedik művészet híveinek hullámzó minőségű feldolgozásai sem tudták kikezdeni népszerűségét?

Említsem meg a nyilvánvalónak tűnő személyes vonatkozásokat? Faria abbé az olasz egységről álmodozik cellájában - emigrációja alatt Dumas négy évig él Nápolyban, hogy segítse Garibaldi hasonló terveit. Az ifjú Dantès állítólagos bonapartista ténykedése miatt kerül börtönbe - Dumas apja, aki Napóleon (kegyvesztett) tábornoka volt, éppenséggel rangja miatt évekig a nápolyi királynál raboskodott (itt több ízben is megpróbálták megmérgezni, de túlélte), hogy aztán nem sokkal szabadulása után távozzon az élők közül.

Dumas pályafutásának kezdetén egyébiránt nem regényíróként, hanem színpadi szerzőként szerzett hírnevet magának. Csak 1844-ben jelent meg első regénye (A három testőr), ami viszont annyira sikeres lett, hogy a következő években sorra születnek azok a nagy regények (Húsz év múlva, Bragelonne vicomte), melyek halhatatlanná tették nevét.

A romantika jeles szerzői közül talán Dumas művei állják legjobban a múló évtizedek-évszázadok mindent kikezdő múlását (ellentétben a francia romantika másik óriásával, Victor Hugoval). Hőseinek erősen idealizált jelleme mondhatni elhalványul a történetbonyolítás izgalmas és fordulatos mivolta mellett.
Nem történelmi regényeket írt (legalábbis abban az értelemben nem, hogy saját elképzelése szerint bánt a tényekkel), hanem „csupán” romantikus regényeket, amelyek napjainkra már átcsúsztak a „kosztümös” kategóriába.

Regényeiben a férfi még férfi volt, a nő pedig ennek megfelelően nő. A gonosz áskálódásai komoly próbatétel elé állítják a hőst, aki minden ármánykodás ellenére diadalmaskodik,és önkezével viszi győzelemre az igazságot. Dumas regényeiben még szó sincs környezetszennyezésről vagy bármiféle lelki nyavalyákról, sőt mi több, kérészéletű álsztárokkal sem találkozhatunk.

Esetében a romantika még nem a blúzrepesztő női regények kategóriáját jelenti, bár a szenvedélyek ábrázolása itt is megszokott ügy, szóval a romantika a kalandos történetmesélést, az iparosodás következtében jelentkező munkanélküliség és elidegenedés ellentételezését jelenti (bár az is igaz, hogy különböző szakaszai alatt eltérő tartalmat értettek alatta).

Mivel a Monte Cristo grófja első megjelenése óta eltelt bő másfél évszázad alatt civilizációnk még messze nem tökéletes, komoly veszélynek teszi ki magát az, aki kézbe veszi a regényt. Nem csupán a súlyából következően otthoni élvezetre „csomagolt” kivitele miatt, hanem amiatt a nyilvánvaló tény miatt is, hogy ha egyszer belekezd az olvasásba, bizony nehezen fogja abbahagyni, márpedig egy nap alatt képtelenség ennek a szövevényes történetnek a végére érni. Kihagyni pedig vétek.

Galgóczi Tamás

Forrás: http://ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok

Vannak olyan örök érvényű sztorik, mint a klasszikus bosszútörténet, a Monte-Cristo grófja, amiben egy ártatlanul bebörtönzött fickó a sittről meglógva egy halom lóvéval felszerelkezve bosszút áll mindenkin, aki megszívatta.

Forrás: http://comment.blog.hu/2011/10/21/revenge_szappanbol_faragott_monte_cristo_grofja_keszlet

Néhány tanulság:

1. Olvasni érdemes

2. Már a nevek is figyelemre méltóak Cristo = Krisztus, Abbé = Atya

3. Az adott kort meg lehet ítélni egy-egy alaptörténet feldolgozásai alapján is. Jézus példázata => Monte Cristo története => mai feldolgozások (rövidített regény, film, musical, alapötletet átvett és feldolgozott filmek)

A gyarmatosítás formái, fokozatai:

1. Tisztán gazdasági eszközökkel (koncessziókkal, egyoldalúan előnyös szerződésekkel) félgyarmati sorba tartani egy országot

2. Ellenőrzés (protektorátus) alatt tartani az adott területet

3. Katonailag megszállni az adott területet, s ott kiépíteni az anyaország közigazgatási rendszerét

 A gyarmatosítás céljai:

• a terület stratégiai biztosítása

• a gyarmaton lévő természeti kincsek kiaknázása

• olcsó munkaerő kihasználása

• újabb piacszerzési lehetőség

A brit gyarmatbirodalom

 XIX. századi Anglia (Nagy-Britannia) jellemzői:

• parlamentáris demokrácia

• általános választójog a férfiaknak (1884)

• politikai váltógazdaság (whig - liberális ↔ tory - konzervatív)

1906 Munkáspárt (Labour Party)

• munkásvédelmi törvények (8óra, nyugdíj, biztosítás)

• az ipari forradalom „egészséges” fejlődése

• cél: a gyarmati terjeszkedés =» a világ legnagyobb gyarmatbirodalma

dominium (két telepes gyarmat): Kanada és Ausztrália → saját parlament, kormányzat (lazább függés)

India: A „brit korona ékköve” (legértékesebb gyarmat)

• A brit gyáripar tönkretette az indiai kézműipart

• Tért hódított a gyapottermesztés↔helyi gabonatermesztés

→ éhínség → szipolyfelkelés (1857) → koronagyarmat

[Bővebben:

A helyi gabonatermesztés erőszakos háttérbe szorítása miatt lett éhezés,

ami aztán felkeléshez vezetett.

Ez szolgáltatta a jogalapot a katonai megszállásra.]

(India igazgatását közvetlenül az angol állam vette át)

• Új, európai kultúrán nevelkedett indiai értelmiség jön létre

Afrika

Kelet-Afrika és a stratégiai pontok megszerzése

Kairó-Fokföld vasútvonal » Dél-Afrika meghódítása

1899-1902 búr háborúk (angol győzelem)

1869 Szuezi-csatorna → Egyiptom ellenőrzés alatt

Forrás: : http://www.google.hu/url?sa=t&rct=j&q=nagy-britannia%20gyarmatai&source=web&cd=7&ved=0CFUQFjAG&url=http%3A%2F%2Fwww.europa2000.hu%2Fdigtan%2Findex2.php%3Foption%3Dcom_docman%26task%3Ddoc_view%26gid%3D373%26Itemid%3D47&ei=l9EXT5DJO8Go4gSN6YWjDA&usg=AFQjCNGzChaoegY9jnRBDKHbCIF9lsaCXg

Kukucskáljunk bele, mit ír is Gavin Menzies:

 

Ausztrália… megjelent… egy másik korai térképen, amelyre a British Libraryben bukkantam rá. A térképet Jean Rotz, VIII. Henrik angol király „királyi hidrográfusa” rajzolta, és az megjelent a Boke of Idrographyban, amelyet Rotz már 1542-ben, vagyis két évszázaddal azelőtt bemutatott a királynak, hogy Cook „felfedezte” volna Ausztráliát. […]

 

Általánosan elfogadott tény, hogy Rotz – akárcsak a kor többi… térképésze – a jóval korábbi portugál hajózási térképeket másolta… portugál neveket használ az új földekre. A Rotz-térkép megörökíti Malajziát, Kambodzsát, Vietnamot és Kínát (utóbbit egészen a mai Hong Kongig), miközben az egész partvonalat helyesen ábrázolja.

 

Azonnal felismerhetjük a Perzsa-öblöt, Indiát és Délkelet-Ázsiát is. Az eredeti térképet csakis olyasvalaki ábrázolhatta, aki jól ismerte az Indiai-óceán, Kína és Indokína partvidékeit.

 

A portugálokat azonnal kizárhatjuk, mert bár a Rotz-térkép azután készült, hogy Magellán körülhajózta a világot, sem Magellán, sem a többi portugál felfedező nem töltött elegendő időt a kínai partok közelében ahhoz, hogy ilyen pontossággal feltérképezhesse azokat. […] Ha pedig az eredeti térképész nem lehetett portugál, neki is egy még korábbi térképről kellett másolnia. (150-151. oldal)

 

Habár a Rotz-térkép Ausztrália keleti és északi partvonalát nagyfokú hitelességgel ábrázolja, a nyugati partot csak Brunburyig örökíti meg, és itt hirtelen vége szakad. A felmérés váratlan befejezésének legvalószínűbb oka, hogy a Hong Bao által Ausztrália déli partvonalához kiküldött kutatóhajó a modern kori Victoriához tartozó Warrnambool közelében zátonyra futott.

 

Ezen a helyen 166 évvel ezelőtt valóban találtak egy olyan hajóroncsot, amely egykor Hong Bao flottájához tartozhatott… amelyet azóta is „Mahagóni Hajónak” neveznek, a hajótörzs építése során felhasznált alapanyag után… Ilyen fák nem is nőttek Európában, a kínai dzsunkák viszont… ebből a vörösesbarna keményfából épültek. (152-153. oldal)

 

1423 márciusára a kínai flották már két éve járták a tengereket, elérték az óceánok legtávolabbi kiterjedéseit is. Hong Bao és Zhou Man admirálisok befejezték feladatuk java részét…

 

A Rotz-térkép Ausztrália nyugati részét, Szumátrát, a Maláj-félszigetet, Indokínát és Borneó nyugati részét figyelemreméltó pontossággal ábrázolja… Hong Bao körülhajózta Szumátrát, kikötött Malakkán,… azután a Dél-kínai tengeren át tért haza… 1423 október 22-én.

 

Hong Bao admirális hajói elsőként haladtak át a Magellán-szoroson. Felfedezték a Déli-sarkividéket, és elérték Ausztrália déli részét, méghozzá több mint két évszázaddal Abel Tasman (1603-1659) előtt. […]

 

Amint Hong Bao arra készült, hogy… hazatérjen, a Zhou Man… szintén a déli szélességi körök mentén, az ellenkező irányból hajózott Ausztrália felé, hogy Magellán előtt egy évszázaddal elsőként szelje keresztül a Csendes-óceánt. (154-155. oldal)

 

 

Amikor az európaiak végül megérkeztek, nem hajóztak csak úgy vakon az ismeretlenbe…

A Rotz-térképpel szinte mindenben megegyező Dauphin-térkép a 18- század közepén…

Harleian-térképként vált ismertté. Ezt utóbb az ifjú tudós, Joseph Banks szerezte meg, aki az Endeavour fedélzetén Cook kapitánnyal együtt utazott. (192. oldal)

 

 

James Cook kapitány három nagy utazása közül az elsőt 1768-ban tette meg, amikor kihajózott a Csendes-óceénra… „fedezte fel” Új-Zélandot, amelyet megtelepedésre alkalmasnak talált… Feltárta Ausztrália keleti partvidékét… majd Új-Guinea és a Jóreménység-fok érintésével hazahajózott.

 

Második utazásán, 1772-ben… Új-Zélandon kötött ki… ezt követően elhajózott egészen az antarktiszi kontinens pereméig.

Harmadik csendes-óceáni utazásán azt a feladatot tűzte maga elé, hogy felfedez egy északi-átjárót a Csendes-óceán és az Atlanti-óceán között. Újra felkereste Új-Zélandot és Ausztráliát, majd Észak-Amerikába vitorlázott, ahol Oregontól északi irányban feltárta a partvidéket.

 

Behatolt a Bering-szorosba is, de miután nem talált jégmentes hajózási útvonalat, megkezdte az utat hazafelé. 1779. február 14-én, Hawaiion ölték meg, miután összetűzésbe keveredett a bennszülöttekkel.

 

Cook igazi nagy formátumú karakter, talán minden idők legnagyobb navigátora, Új-Zélandot és Ausztráliát azonban nem ő fedezte fel. […]

Amikor Cook azzal tért haza, hogy felfedezte Ausztráliát, a Brit Admiralitás térképészeti hivatalának vezetője, Dalrymple kapitány hevesen tiltakozott a kijelentés ellen. (383-384. oldal)

 

 

A történelem egyik legérdekesebb kérdése, hogy mi történt volna, ha… a császár… arra utasította volna Cseng Hót, hogy haladjon tovább a megkezdett úton? Vajon állandó kolóniák létesültek volna Afrikában, Amerikában és Ausztráliában?

New Yorkot ma New Beijingnek azaz ÚJ-Pekingnek hívnák? (401- oldal)

 

Forrás: Gavin Menzies: Amikor Kína felfedezte a világot, Alexandra Kiadó

 

 

 

Afganisztán és a Brit Birodalom

 

 

Oroszország évszázadok óta tartó terjeszkedése Délkelet-Európa felé félelemmel töltötte el az Egyesült Királyságot. 1878-ban megszerezte Ciprust, hogy a Török Birodalom elleni esetleges orosz támadásra gyorsan reagálhasson, miután már részt vett a krími háborúban 1854 és 1856 között. Ezen kívül a britek lerohanták Afganisztánt, hogy megelőzzék az India irányába történő további orosz terjeszkedést. Itt három véres és sikertelen háború zajlott le, míg végül rákényszerültek az afganisztáni terjeszkedés feladására.^[64][79]

Az első angol–afgán háború (1838–1842) a Viktória-korabeli brit hadsereg egyik legszörnyűbb vereségéhez vezetett. Afganisztán meghódítása kezdetben szinte ellenállás nélkül ment, de nem vették figyelembe, hogy a sokszínű országot az ott élő népeknek is tetsző módon kellene kormányozni. Az „Indus hadseregének” nevezett brit irányítású sereggel támogatott afgán bábvezetés teljes kudarcot vallott, és általános felkelés bontakozott ki ellene az országban. Az orosz segítséget is magukénak tudó felkelő afgán pastu törzsek 1842-ben a támadó brit hadtestet teljes egészében megsemmisítették. Erre egyébként a Kabulból történő visszavonulás adott alkalmat, mikor a hegyek közötti hágóban lemészárolták a briteket. Egyedül egy sebesült lovas, Brydon sebészorvos élte túl és jutott vissza 1842. január 13-án Dzsalálábádba.^[64]

A súlyosan sebesült Brydon sebészorvos Elizabeth Thompson „Egy hadsereg maradéka” című festményén

A második angol–afgán háború (1878–1880) során több csata után 1879. május 26-án megköttetett a „gandamaki szerződés”. Ebben az afgánok elfogadták a brit képviseletet, a külpolitika angol ellenőrzését. Vezetőjük, Jakub emír lemondott területekről is, mindezek fejében évi járadékot kapott.^[64]

A harmadik angol–afgán háború 1919-ben a helyi törzsek által a brit hadsereggel szemben érzett elégedetlenség miatt robbant ki, és végleg elűzte a megszállókat Afganisztán területéről.^[64]

Az indiai és afgán háborúk után az ázsiai nagy gyarmatosítási játszma brit részről befejeződött. Ugyanekkor erős ipari lobbisták és brit kormánytagok, mint például Joseph Chamberlain, szükségesnek ítélték a hivatalos gyarmattartás további fennmaradását más keretek közt, de a brit világpiaci részesedés csökkenését megakadályozó rendszerben. Az 1890-es években az ország új gyarmatosítási politikát fogadott el, ami a trópusi Afrika meghódításáért folyó harc éllovasává tette.^[81]

 forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Brit_Birodalom

 

 

Észak-déli irányú összefüggő terület megvalósításának lépései.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Franciaország először a 16. században szerzett gyarmatokat.

Ekkor fő figyelme az Észak-Amerikai kontinens felé fordult, ahol rendkívül racionális döntésekkel tudott terjeszkedni.

2 fő irányból indult meg a partraszállás.

Egyik irány volt az északi, másik a déli.

Hosszabb távú cél volt, hogy a két irányból történő területszerzés egybeérjen, és összefüggő gyarmatot sikerüljön létrehozni.

Ehhez hozzá kellett járulni olyan ismereteknek, hogy létezik Florida, az Appalache-hegység, és egy folyó, melyen keresztül el lehet jutni a szárazföld belsejébe.

Ha valahol a keleti part közepén szállnak partra, és onnan igyekeztek volna behatolni a szárazföldbe, akkor át kellett volna kellniük állandóan ezen a hegységen, és a elveszíthették volna a tengeri kijáratot, ahogyan pl. a hollandok is elvesztették New Amszerdamot.

A keleti part sok mindenkinek kellett:

• Spanyolország – Florida,
• Hollandia – New Amszterdam (későbbi New York),
• Angol gyarmatok

A franciák tudták, hogy az angolok elsősorban mindig part menti területek megszerzésére törekednek (ilyen volt például a Szentföld vagy az elfoglalt francia területek – amit Földnélküli János vesztett el), ezért tudták, hogy az angol terjeszkedés most is így fog zajlani.

Nem akartak egyből háborúzni az angolokkal. Előbb helyzeti előnyre akartak szert tenni.

Ezért mélyen behatoltak a szárazföld belsejébe, és ma se beszél róla senki sem, hogy hogyan – de hatalmas területeket szereztek (az indiánoktól).

Vagy inkább egész egyszerűen úgy építettek erődöket, és úgy szerveztek ott államot/gyarmatot, hogy az ott élők nem is tudták, hogy mi zajlik a háttérben.

Észak felől valahogy nagyon gyorsan megtalálták a szárazföld belsejébe vezető utat a Szent Lőrinc folyón keresztül.

Egy klasszikus könyvsorozat a Nagy Indián könyv beszél erről egy keveset.

Ahol a franciák az irokéz törzsszövetséggel együtt harcolnak az angolok ellen, akiket csak az utolsó (néhány) megmaradt mohikán indián segíti.

Egyébként abban is bődületesen nagy szerencséjük volt a franciáknak, hogy egyből az irokézekkel sikerült kiépíteni egy kapcsolatot.

Az egész Észak-Amerikában nekik volt a legjobban működő törzsszövetségi rendszerük, hagyományaik szerint 1242 óta.

A képen jól látható, hogy milyen ügyesen kerülték meg a franciák angol gyarmatokat + a spanyol Floridát.

A világoskék szín mutatja a franciák területvesztéseit az angolok javára. 

A sötétkék szín a megmaradt rész, a Francia-Amerika, mely területileg hatalmas, és rendelkezik két tengeri kijárattal.

A sötétzöld a spanyol gyarmati terüreteket mutatja, a világoszöld pedig azokat, amelyeket elvesztett délen Portugália, északon az USA javára.

A barna szín az orosz terület, melyet eladtak az USA-nak.

Forrás:  http://hu.wikipedia.org/wiki/Amerika_gyarmatos%C3%ADt%C3%A1sa

Itt láthatjuk a további francia területveszteségeket szintén világoskék színnel.

1805-ben még ez így egyben volt, 1804-ben vesztették el a franciák az orleansi területet, a megmaradt sötétzöld színű területet Napóleon értékesítette, mert pénzre volt szüksége európai hódításai számára.

Forrás: http://thomaslegion.net/thelouisianapurchaseagreement.html

Későbbi gyarmatosítás elsősorban egy másik szárazföldön, Afrikában történt.

Itt is az volta a cél, hogy egybefüggő szárazföldi gyarmat legyen tengeri kikötőkkel.

Itt is megkerülték a mások által már létező telepeket, és ugyanúgy a szárazföldre koncentráltak.

Európai nagyhatalmak

gyarmatai 1913-ban:

  Belgium

  Németország

  Spanyolország

  Franciaország

  Nagy-Britannia

  Olaszország

  Portugália

  Független területek

Érdekességek:

1. Bár a franciák, mint tengeri nép tűnnek fel, mégis jobban érdekli őket a szárazföld.

2. Az angoloknak nem sikerült egybefüggő területeket létrehozniuk sem Észak-Amerikában, sem Afrikában. Előbbi esetben az USA függetlensége miatt ez tárgytalanná vált, míg az utóbbinál Németország lett a bűnös.

Aktív 20 év keresztényi múlt után végre lehetőségem nyílt egy házicsoport alkalmon egy általam választott témát előadni.

A következő vázlatot készítettem el:

ŒNyelvünk megzabolázása

4 bölcsesség van: isteni – emberi jó – emberi rossz – sátáni

ŽDombon a tanya – triviális – hegyen épített város

Jerikói csoda: keserű íz helyett só

Ezen felül minden bibliai idézetet kinyomtattam, és úgy intéztem, hogy minden fontos információ: vázlat, bibliai idézet minden rajta legyen 1 oldalon.

Tanítás közben kellemetlen lett volna több oldalt nézegetni, vajon hol is lehet az az idézet, amit korábban felírtam?

Nos, sikerült egybegyűlni, nyolcan voltak ott, mert mindenki nem tudott részt venni.

Először felemeltem a Bibliát, és azt mondtam: „szeretném, ha a mai nap folyamán ez a könyv kerülne a középpontba.”

Ez a cselekedet azonnal tudatta mindenkivel, hogy nem elég csak úgy bármi - keresztényi véleményről - beszélni, most csak az Ige lesz a középpontban.

Ketten nem hoztak bibliát magukkal, de én azonnal elláttam őket 2 saját példánnyal, így most már mindenkit rá tudtam venni az Ige olvasására.

Felkértem az első személyt, hogy olvassa az Igét.

Apró malőr történt: nem volt olvasószemüvege, így rögtön eggyel arrébb kezdtük az olvasást. (Később előkerült, és a következő körben már ő is sorra került.)

Œ „Ha valaki beszédben nem vétkezik, az tökéletes ember, képes az egész testét is megzabolázni.

Íme a lovaknak szájába zabolát vetünk, hogy engedelmeskedjenek nékünk, és az ő egész testüket igazgatjuk.

Íme a hajók is, noha mily nagyok, és erős szelektől hajtatnak, mindazáltal igen kis kormánytól oda fordíttatnak, a hová a kormányos szándéka akarja.

Itt megszakítottam az olvasást, hogy tisztázzuk az elhangzott 2 szimbólum mit is jelent.

A zabla, és a hajókormány ismerős volt, de azért beszéltünk róla, hogy mindenki szeme előtt megjelenjenek ezek a képek.

Továbbment az olvasás a következő személyre.

Ezenképpen a nyelv is kicsiny tag és nagy dolgokkal hányja magát. Ímé csekély tűz mily nagy erdőt felgyújt!

A nyelv is tűz, a gonoszságnak összessége. Úgy van a nyelv a mi tagjaink között, hogy megszeplősíti az egész testet, és lángba borítja életünk folyását, maga is lángba boríttatván a gyehennától.

Mert minden természet, vadállatoké, madaraké, csúszómászóké és vízieké megszelídíthető és meg is szelídíttetett az emberi természet által:

De a nyelvet az emberek közül senki sem szelídítheti meg; fékezhetetlen gonosz az, halálos méreggel teljes.

Ezzel áldjuk az Istent és Atyát, és ezzel átkozzuk az embereket, a kik az Isten hasonlatosságára teremttettek:” (Jak 3, 2/b-9.)

Fontos volt tisztázni, hogy 1 zablával 1 lovat, és 1 hajókormánnyal 1 hajót lehet irányítani!

Mégpedig csak azt az egy lovat és azt az egy hajót, amelyekhez azok az eszközök tartoznak.

Tehát fontos, hogy ez azt jelenti, hogy nyelvünkkel mi irányítjuk a saját sorsunkat.

Nem mi irányítjuk más sorsát, nem más irányítja a miénket!

Ugyanabból a szájból jő ki áldás és átok. Atyámfiai, nem kellene ezeknek így lenni!

Vajon a forrás ugyan abból a nyílásból csörgedeztet-e édest és keserűt?

Avagy atyámfiai, teremhet-e a fügefa olaj magvakat, vagy a szőlőtő fügét? Azonképpen egy forrás sem adhat sós és édes vizet.

Kicsoda köztetek bölcs és okos? Mutassa meg az ő jó életéből az ő cselekedeteit bölcsességnek szelídségével.” (Jak 3, 10-13.)

Itt elkezdtünk arról beszélgetni, hogy mennyivel másabb a mai kultúra, mint abban az időben volt.

Ma már van például gyümölcsoltás is.

Ha valaki számára a beoltott gyümölcs természetes, akkor ő számára nem érthető, hogy miért ne lehetne például almafáról barackot szedni?

Mert ma már lehet!

Tehát fontos tisztázni, mik azok a szimbólumok, amik ma is érthetőek, és melyek azok, amik ma már esetleg zavaróak.

Beszéltem ezért arról is, hogy akkoriban a törvény szerint még azt sem volt szabad megtenni, hogy egy szántóföldbe kétféle magot (például rozsot és búzát) vessen valaki.

A lényeg így kikristályosodott, hogy csak kétféle dolog lehet valami, vegyesen nem.

Más példázatokat, így Jeremiás jó és rossz fügéit is megemlítettem, és tovább olvastattam az Igét.

 „Ha pedig keserű irigység és civódás van a ti szívetekben, ne dicsekedjetek, és ne hazudjatok az igazság ellen.

Ez nem az a bölcsesség, a mely felülről jő, hanem földi, testi és ördögi.

Itt egy nagyon fontos kijelentéshez sikerült eljutni, mert a 4féle bölcsességet fel lehet fűzni egy számegyenesre, amely 4 fokozatú, és ezen a skálán minden ember – még a világiak is – a saját beszédük által haladnak valamilyen irányban.

Mert a hol irigység és civakodás van, ott háborúság és minden gonosz cselekedet is van.

A felülről való bölcsesség pedig először is tiszta, azután békeszerető, méltányos, engedelmes, irgalmassággal és jó gyümölcsökkel teljes, nem kételkedő és nem képmutató.” (Jak 3, 14-18.)

Itt jelent meg a felülről jövő (isteni) bölcsesség.

Jeleztem, hogy a „jó gyümölcsökkel teljes” egy beágyazható felsorolást is jelenthet a szövegben.

Vajon honnan? Nyílván a lélek (szellem) gyümölcseire gondoltam, és ez be is ugrott másnak is, hogy az a 9-es lista ide beilleszthető.

Amit viszont kihagytam, pedig itt lehetett volna behozni, az a minden gonosz cselekedet is van rész, erről lehetett volna tárgyalni, de 1.) nem írtam bele a vázlatba, hogy itt van egy belépési pont, 2.) izgultam, és siettem egy kicsit – így aztán erről meg is felejtkeztem.

Itt hirtelen úgy éreztem, hogy változtatni kellene a sorrenden, így előrevettem a 4-es témát.

Azaz hogy vettem volna, de „2Kir 18-22” volt nekem ideírva, úgyhogy hirtelen kiderült, hogy az általam választott üzenet nem a 2Kir 18-ban van, hanem máshol.

Mivel azt gyorsan el tudtam mondani, hogy ez a történet közvetlenül Illás elragadtatása után történt + volt olyan személy, aki tudott és akart is segíteni.

Így kiderült, hogy az adott Igehely a 2Kir 2, 18-22.

Sikerült gyorsan elindíttatnom az olvasást, amire igencsak szükség volt, mert már ilyen rövid kihagyási idő is elég volt ahhoz, hogy néhányan beszélgetni kezdjenek egymással, és nem bibliai témában.

Egyébként egy pillanatra bevillant az is, hogy valakit megkérek, hogy keresse meg a történet konkrét helyét az Igében, a többiekkel én meg továbbhaladok az eredeti menetrend szerint.

Ha nem lett volna meg olyan gyorsan a bibliai rész valódi helye, akkor biztosan ez utóbbit választottam volna, de annyira akartak nekem segíteni, hogy ráhagyatkoztam a gyors tanácsra, és tényleg nagyon gyorsan meglett a pontos igehely.

Sokat jelent, hogy egy előadónak ki mennyit tud/akar segíteni – itt ez azonnal megnyilvánult, és jó volt ezt megtapasztalni.

Ugyanakkor néha kell hibázni (a tanítónak, prédikátornak) is – mert a törvénykezés szellemének ez az egyik legjobb lerombolója.

Szóval végre sikerült meghívnom a csapatot egy jerikói kirándulásra.

Itt akkor előjött egy nagyon fontos újabb szimbólum az, hogy nem lehet kétféle ízű a forrás.

Azt akartam jelezni, hogy a keserűvizű forrás ellenszere a SÓ.

Persze itt a lényeg Elizeus beszéde volt, hogyha ő sót tesz a keserűvízbe (megsózza), akkor meg fog gyógyulni a víz.

Itt akkor nem nagyon volt visszajelzés, és mint ahogy lenni szokott, az utána következő rész – na, az bezzeg nagyon érdekelni kezdett valakit, hogy mi is történt azokkal a gyerekkel, meg a két medvével?

Én akkor arra nem nagyon reagáltam, azt gondoltam, hogy sikerül kitérni e téma elől – hiszen az nem tartozott az eredeti témához, naná, hogy az bezzeg fontos lett hirtelen valaki számára!

Sikerült újra megkaparintanom a csoport irányítását, és továbbolvastattam a következő igerészt.

„Minden féltett dolognál jobban őrizd meg szívedet, mert abból indul ki minden élet.

Vesd el tőled a száj hamisságát, és az ajkak álnokságát távoztasd el magadtól.” (Péld 4, 23-24.)

Végre előjött, hogy ez a forrás a szívből támad, és a szájon keresztül csörgedezik ki.

Ahogy a Názáreti Jézus is mondta: „Nem az fertőzteti meg az embert, a mi a szájon bemegy, hanem a mi kijön a szájból” (Mt 15, 11.) Mert az a szívből jön.

És akkor jeleztem, hogy ÍME, ITT VAN LEÍRVA A RECEPT: a szív megőrzésének és a „számegyenesen való mozgásnak” eszköze!

Ami micsoda?

Mindenkinek a saját nyelve.

Mint a bulldózer haladtunk tovább.

Háhá, már megint itt a só!

Itt aztán jól megmondtam mindenkinek, hogy ezek aztán bizony a Názáreti Jézus szavai!

És akkor bizony bevetettem a háromlövetű titkos fegyvert:

a.)    hegyen épített város – ez lehet bármilyen és bármilyen város, bár inkább itt Jeruzsálemről lehet szó

b.)    „dombon a tanya” – mivel mi az Alföldön lakunk, itt nem nagyon vannak hegyek. De vannak dombok. Tehát ha a tanya a domb tetején van, lehetetlen nem észrevenni, hacsak valaki nem akarja.

c.)    Triviális = az utcán hever. Ezt nem biztos, hogy fontos fog megemlíteni, mert azért olyan sokan nem tudták mit jelent ez, de azért volt, aki igen.

Tehát az idézet végén a nyomatékosítás, azaz ez bizony minden tanítványra vonatkozik, még ránk is.

Valaki szelíden jelente, hogy ez a beszélgetés a tanítványok rangvitája után vagy arra válaszként történt.

Én úgy benne voltam ritmus generálásában, hogy csak észrevettem ezt, de nem is gondolkodtam el rajta, hogy fontos-e vagy sem, amit az egyik hallgatóm mondott.

Haladtunk tovább.

„Mert mindenki tűzzel sózatik meg, és minden áldozat sóval sózatik meg.

Jó a só: de ha a só ízét veszti, mivel adtok ízt néki

èLegyen bennetek só, és legyetek békében egymással.” Mk 9, 49-50.

Nos, itt ugye megint csak nyomatékosítás van a végén, tehát valami fontosnak kellene lennie előtte!

Ez pedig az áldozat!

Mi az áldozat? Az, hogy nem csak úgy beszélünk, ami eszünkbe jut, hanem olyan dolgokat mondunk ki a szánkkal, ami előrébb visz minket Isten dolgai felé.

Itt szóba került a megbocsátás is.

Mert hát annak folyamata mindenképpen beszéd által történik.

„megbocsátom X személynek Y dolgait, amit ellenem cselekedett.

Mert hát békében kell lennünk egymással

„Gyümölcseikről ismeritek meg őket. Vajon a tövisről szednek-e szőlőt, vagy a bojtorjánról fügét?

Ekképpen minden jó fa jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem.” (Mt 7, 16-17.)

Ezt a részt korábban is olvashattuk volna, már volt róla szó.

De azért még megemlítettem, hogy „Fül próbálja meg a szót, íny kóstolja meg az ételt.” (Jób 12, 11.)

Itt aztán újra a faliórára pillantottam, és megállapítottam:

„45 perc letelt, vége az órának”

Egy kicsit elámultak, hogy ezt így sikerült levezényelnem, de hát nekem sokéves tanítási tapasztalatom van – nem most kezdtem!

Csak eddig nem tanítottam az Igéből.

És akkor az Isten támasztott még egy segítőt, aki emlékeztetett engem, hogy van egy megválaszolandó kérdés, ami fölött én csak úgy ukk-mukk-fukk átsiklottam.

Ez pedig az Elizeus – lázadó tinédzserek – 2 medve esete.

Valamit mondjak erre!

Úgyhogy én felolvastam ezt a részt elejétől a végéig, hogy ráhangolódjak a történetre.

„Felméne azután onnét Béthelbe; és mikor az úton felfelé méne, apró gyermekek jövének ki a városból, a kik őt csúfolják vala, ezt mondván:

Jőjj fel, kopasz, jőjj fel, kopasz!

És hátratekintvén és meglátván őket, megátkozá őket az Úr nevében, és az erdőből két nőstény medve jövén ki, szétszaggata közülök negyvenkét gyermeket.

Onnét azután felment a Kármel hegyére; onnét pedig Samariába tért vissza.” (2Kir 2, 22-25.)

Nos, itt akkor feldobták nekem a labdát.

Korábban már hallottam erről tanítást, és azt tudtam, hogy itt inkább tinédzserekről van itt szó, mint kisgyerekekről.

De ezt még kevés volt.

Aztán elkezdtem beszélni arról, hogy ez Elizeus bemutatkozó csodája volt, és Illés kenetének duplája volt rajta. Hatalmas csodák történtek azokona helyeken, a Kármel hegyén (Baál papok legyőzése), Samariában (hatalmas éhség volt, ennivaló már csak szamárfej volt és a galamb kaki, de Isten szabadítást adott).

De ez még nem volt arra magyarázat, hogy „megátkozta őket az Úr nevében”.

Úgyhogy elkezdtem Jerikó történetét elmondani most már részletesebben.

1.)    Okkult erőkkel épült fel

2.)    Józsuénak muszáj volt legyőzni, mert különben hátba támadhatták volna őket ebből a katonai objektumból.

3.)    Csak Isten csodájával sikerült legyőzni a várost.

4.)    Józsué Isten akaratával megegyezően átkot mondott ki erre a városra: aki meg újra fel akarja építeni, az annak alapjait saját elsőszülött fi élete árán vesse meg, és aki falat és kaput akar köré építeni, annak legkisebbik fia élete árán tegye ezt meg.

5.)    Egy lázadó király mégis megtette ezt. 2 fia volt, mindkettő meghalt.

6.)    A város újra benépesült.

Kolumbusz Kristóf

Kolumbusz Kristóf, Cristobal Colon, Cristoforo Colombo, Amerika felfedezője, *Genua, 1447, +Volladolid, 1506. máj. 21. 1475 körül Lisboában telepedett meg. 1477-ben Angliában, 1482-84-ben két ízben Guineában járt. Ebben az időben értesült Toscanelli olasz orvos eszméjéről, aki Marco Polo nyomán a hosszú tengeri és szárazföldi utazás helyett Zipangut, (Japán, a mesés aranyország) és Indiát Nyugat felé tartó hajózással gondolta megközelíthetőnek.

Kelet-Indiába és Zipanguba (Japánba) akart Nyugat felé eljutni és amerikai útjai után abban a hiedelemben halt is meg, hogy ezen az új úton Kelet-Ázsiába jutott el. Terve megvalósítására először Portugáliában keresett anyagi segítséget, de eredménytelenül, a kasztíliai udvarnál is sokáig csak ígéreteket kapott. Végül is Izabella spanyol királynő meghívta Granadába, a terv megbeszélésére s az 1492-ben megkötött szerződés szerint Kolumbusz az általa felfedezett országok alkirályi méltóságát és az országok bevételének 1/10-ét kapja.

1492. aug. 3.-án indult el három hajóval (Santa Maria, Pinta, Nina) Palosból, és Toscanelli térképében bizakodva, Nyugat felé vitorlázott. 1492. okt. 12.én Rodriguez Bermejo, a Pinta egyik matróza egy sziget lapos partját pillantotta meg. Kolumbusz partra szállt és az új földet a kasztíliai korona birtokába vette, a szigetet pedig elnevezte San Salvadornak (a Bahama-szigetek Guanahani v. Watling szigete). Okt. 27.-én Kubát, dec. 6.-án Haitit (Hispaniola) fedezte fel.

Az Ázsiába vezető tengeri út felfedezésének hírét Kolumbusz személyesen vitte meg Spanyolországba. 1493. márc. 4 én ért haza. Ünnepélyesen vonult be Barcelonába, itt Katolikus Ferdinánd megerősítette alkirályi méltóságában. Még ez évben szept.-ben 17 hajóval és 1200 emberrel elindult második amerikai útjára. Ekkor fedezte fel Guadeloupe, Dominica, Antiqua, Portorico, Marie-Galante szigetét. Felderítette Kubát, Hispaniolát, Portoricot, Jamaicát.

Forrás: http://hu.metapedia.org/wiki/Kolumbusz_Krist%C3%B3f

Kolumbusz Kristóf

1492 Október 12. (517 éve történt) Kolumbusz Kristóf genovai tengerész felfedezte Amerikát.

Az utazáshoz kasztíliai Izabella királynő bocsátott három hajót a rendelkezésére.

Kolumbusz nyugat felé haladva (Toscanelli 1474. évi térképe alapján) Indiába akart eljutni, hogy a luxuscikkek keleti kereskedelmét megszerezze Velence elől.

Ember kellett hozzá meg hajó. A hajó lassanként megszületett: bordáit már a hullámverésnek erősen ellenálló palánkozat borította, és árbocain több száz négyzetméternyi vitorla elfért. Kormánylapátja és szarvkötelek segítségével irányban tartott vitorlái által oldalszélben is messzire és biztonságosan tudott hajózni. És egyre többen akadtak, akik elhitték, hogy a Föld nem tányér alakú….

A távoli és mesés Kelet az arany, a fűszerek és a selyem lelőhelye volt. Egy évezreden át csak csodás hírek érkeztek onnan, ahol a Nap kel, és nagy ritkán különleges áruk, amelyek hónapokon vagy éveken át, néha kereskedők tucatjainak kezén érkeztek Európába. A keresztes háborúk karavánutakat nyitottak, és a mesés keleti országokhoz legközelebb eső vidékek, különösen az Adria partjai, Genova és Velence – gazdagodni kezdtek. Az egyre erősebb mohamedán világbirodalom – különösen Bizánc eleste után – ugyancsak megnehezítette a messzi országok közötti forgalmat. A kiterjedt, katonailag is erős Velence egyébként is lefölözte a hasznot, pedig mások is szerettek volna részesedni a bors, elefántcsont, bíbor és arany áldásaiból.

A mindenre elszánt katonák és hajósok világától távol, csillagvizsgálókban és könyvtárakban pedig a csillagképek megfejtésével foglalatoskodó tudósok egyre pontosabban mérték az égboltozatra függesztett fénylő pontok mozgását. Az eltérésekből, a megmagyarázhatatlan mozgásokból eretnek gondolatokra következtettek: hátha nem is a Nap kering a Föld körül, hanem fordítva – és hátha a Föld nem is lapos, hanem gömb alakú. Volt, akit megégettek vagy kiátkoztak ezekért az ötletekért, másokat pedig a veszélyes tanok további ötletekre sarkalltak. Közben a hajók is egyre fejlődtek, az Északi-tengerről elhajóztak a Gibraltári-szoroson ás a Földközi-tengerre és vissza. Magukkal vitték azokat a tapasztalatokat, amelyeket a katalán, az olasz vagy a görög hajósoktól szereztek, és a mediterrán kéklő ege alatt hagyták északi technikai tudásukat. Aztán egyszer valakinek eszébe jutott: hogyha szárazföldön nehéz, vagy lehetetlen eljutni a mesés Indiáig, akkor vízen kell megpróbálni.

1992-ben volt ötszáz éve annak, hogy a világ talán leghíresebb hajóútjára elindult Kolumbusz Kristóf. Ezt az évfordulót a nagy vállalkozáshoz méltón ünnepelték meg: az érintett országok elkészítették a három híres hajó mását, és az utat megismételték. Nem volt ez kisebb vállalkozás, másféle akadályokat kellett legyőzni, másféle feladatokkal kellett megküzdeni, mint ötszáz évvel ezelőtt. A legfontosabb kérdés az volt, hogy miféle hajókon kelt át a spanyol szolgálatban lévő genovai hajós Amerika felé. Tudjuk a hajók nevét, száz meg száz változatban láthattuk a képüket, a hajómodellezés elterjedésével otthon összerakható kicsinyített másuk mindenütt megtalálható. Mégis régóta folyik a vita, hiszen sem tervrajzok nem maradtak fenn, sem olyan korabeli hajók, amelyekről pontosan tudni lehetne, hogy olyanok voltak, mint az Atlanti-óceánt először átszelő vitorlások. A hajókat akkoriban nem sorozatban készítették, minden egyes darab egyedi készítmény volt, amely alakja, fedélzeti fölszerelése és mindenek előtt vitorlázata alapján bizonyos típusba sorolható, de mégis más és más volt.

A vitorlásokat a szél vitte előre, mégis olyan hatékony, sok-sok nemzedék tapasztalataiból kialakított eszközök voltak, amelyekkel nagy távolságokat lehetett legyőzni, méghozzá bámulatos manőverező készséggel. Elterjedt vélemény, hogy Kolumbusz zászlóshajója karavella volt, pedig a hajózó szakemberek, a hajótörténészek teljes bizonyossággal állítják, hogy ez nem igaz.

Úgynevezett nao volt, amelynek orrára és tatjára a hajótesttel szervesen összeépült bástyát terveztek, és vitorlázata jórészt keresztvitorlákból állt. A másik két hajó, a Pinta és a Niňa azonban valójában karavell volt: ezeknek csak a tatján állott megemelt második fedélzet, s az orrukon legfeljebb kis részt fedtek be gerendázattal, de ez sem látszott kívülről, nem emelkedett az oldalpalánkon túlra. A karavellának ráadásul első árboca a legmagasabb, és a tat felé egyre kisebbedtek az árbocok, míg a nao középső árboca volt a legnagyobb.

A részleteken persze lehet vitatkozni, a lényeg az, hogy mindeddig csupán olyan hajót tudtak építeni a legnagyobb körültekintés árán is, amilyen a Santa Maria lehetett. A híres felfedező út négyszázadik évfordulójára, 1892-ben a spanyolok építettek egy Santa Mariát, s ez a chicagói világkiállítás alkalmából át is kelt az óceánon. Kétségtelenül jól sikerült rekonstrukció volt, mert a nem mindig kedvező időjárás ellenére az utat harmincöt nap alatt tette meg, ugyanannyi idő alatt, mint Kolumbusz eredetileg. A rekonstrukciókban több szempont érvényesülhet, és több féle támpont is adódik: vannak, akik szerint a tervezésnél figyelembe kell venni a középkori hajóépítés olyan alapelveit, mint például az 1:2:3 arány, azaz a legnagyobb szélesség, a tőkehossz és a legnagyobb hosszúság elosztási elvét. Ismerjük a korabeli sólyák, azaz a hajóépítő műhelyek fölszerelését és nagyságát is: hosszú, tágas helyiség. amelynek padlóján krétával megrajzolták a vázat, bejelölték a bordák helyét, a tat ívelését.

Mindezt a hajóépítő mester tudása, érzéke, személyes és tanult tapasztalatai alapján tervezte. Vannak ezenkívül meglehetősen részletes ábrázolások a hajók árbócozatáról, kötélzetéről és vitorláiról is. Mindez persze nem jelenti azt, hogy sorozatban készültek volna a hajók – egy kicsit mindenik eltért a másiktól, úgy készültek, ahogyan ezeknek a hajóépítő mestereknek kortársai, az építőmesterek a gótikus templomokat építették. A típust ismételték, ahányszor csak építkezésbe fogtak, de a megrendelő kívánsága, a táj vagy más szempontok szerint változtatták, variálták az alap modellt.

A karavella eredetileg portugál halászbárka volt. Hogy pontosan mit neveztek Kolumbusz idején karavellának, arra a legjobb támpontot egy Juan de la Cosa nevű navigátor 1500-ból való rajza nyújtja, aki világatlaszán naókat és karavellákat ábrázol. Juan de la Cosa Kolumbusz útitársa, navigáló kalauza volt (egyúttal a Santa Maria tulajdonosa), amit tehát a térképére rajzolt, az felér a leghitelesebb tanúsággal. A karavellák – így a Niňa és a Pinta is – sekély járatú, könnyű hajók voltak, latin vitorlázattal, hogy széllel szemben (szélirányban) is jól tudjanak manőverezni, hiszen a partvidéki kereskedelem és halászat ezt megkövetelte. Az első út hajónaplójából tudjuk, hogy például a Niňa könnyedén átjutott a sekély kubai vizek bizonyos pontjain, s ebből könnyű megállapítani, hogy százkilencven centiméternél mélyebb merülésű nem lehetett. Hatvan, illetőleg hetven tonna űrtartalmúak voltak, ami a korabeli hajózásban azt jelentette, hogy ennyi hordó fért el rajtuk. A Pinta latin vitorlázatát még indulás előtt a palosi kikötőben átalakították: első árbocán keresztvitorlát alkalmaztak.

Ez volt a nao-módra felszerelt karavella, vagyis a kerek karavella. A Kanári-szigetekhez érve aztán a Niňa vitorlázatát is ilyenné alakították. Az Atlanti-óceánon nem a gyors manőverezésre volt szükség, nem kellett – mint a halászhajóknak alkonyati hazatérésük idején – szélirányban vitorlázni. Ez tette szükségessé az átalakítást, amely a későbbiekben, a nagy hajózó századok idején az óceánjáró vitorlások alapvető felszerelésévé alakult, szinte egyeduralkodó lett, egészen a XIX. századi óriási acélvitorlásokig, a klipperekig, amelyek elképesztő mennyiségű keresztvitorlát tudtak nekifeszíteni a szélnek, hogy minél nagyobb sebességet érjenek el. A hajókon az életkörülmények elképesztőek lehettek az egész, háromtagú flottán, a két kis karavellán különösen. A Pintára és a Niňára egyaránt tizennyolcan hajóztak be: a kor szokásai szerint a hajóközben volt tíz fekhelyük, a bástyaszerűen beépített tat szolgált a kapitány szállásául, itt volt a konyha, az éléstár és vihar idején a menedékhely. Fűtés természetesen nem volt, tüzet nem lehetett gyújtani, és a szó szoros értelmében nem létezett semmiféle higiéniai berendezés. A matrózok a hajókorláton áthajolva végezték szükségletüket – csak évszázadok múlva kezdtek a hajóorr faborításába lyukat vágni, és fabódét állítani erre a célra. A legénység csontig ázott, reuma gyötört mindenkit, szemük kivörösödött, hasmenésük volt – mindebben persze nem csupán a Kolumbusz vezérletével nyugat felé hajózóknak volt részük.

Ha azonban ezt a föltételezést nem is vesszük figyelembe, akkor is tudomásul kell vennünk, hogy az ismeretlenbe hajóztak, és nem tudhatták, lesz-e visszaútjuk. Ha ehhez hozzátesszük a hajók mindennapi életét, bízvást kijelenthetjük: Kolumbuszék vállalkozása valóban valóban nem mindennapi volt.

A XV. század embere egyébként kegyetlen világban élt. A betegségek szinte akadálytalanul rohanták meg az embert, a hajón tengődő matrózt pedig különösen. A fájdalmakat nem tudták csillapítani, akár harcban szerzett sebük fájt, akár a gennyesedő foguk. Bizonyos dolgok számunkra mindennapiak és természetesek, akkoriban jórészt ezeknek a hiánya, vagy éppen fordítottja volt az: a híres és büszke velencei és francia hadi gályákon például a tisztek illatosított zsebkendőkkel jártak-keltek a hajón, vagy folyvást a dohányosszelencéjüket szagolgatták. Hiszen az alsó fedélzeten száz vagy kétszáz gályarab ült a padokhoz láncolva, ott eveztek, ettek, aludtak, végezték szükségletüket… s ha végre meghaltak, levágták őket a láncról…

Másfél ezer évvel korábban Horatius, a költő borzadva írt arról a szokásról, hogy a kikötői vendéglőkben Itália-szerte gyakran emberhúst szolgálnak fel. Sok helyütt ez az iszonyat még a Kolumbusz utáni időkben is dívott.

A XV. század végén járványként terjedő felfedezési láz kiváltója nem az érdek nélküli tudásszomj, hanem az anyagi értékek szerzési iránti vágy. Amikor Izabella királyné gyóntatója, Juan Perez atya ráveszi a királyi párt, hogy engedélyezzék és támogassák a genovai hajós tervét, éppen fűszereket és nemesfémeket akar szerezni jóformán mindenki. Az indulás pillanatában minden szépnek látszik: Kolumbuszt kinevezik az újonnan fölfedezendő – bár még föl nem fedezett! – területek admirálisává.

Október 11-én éjjel két órakor a pinta árbockosarában őrködő matróz szájából fölhangzik az azóta történelminek tartott kiáltás: Föld a láthatáron! A matróz nevét megőrizte Kolumbusz naplója; Rodrigo de Triana kiáltására mozgolódás támad, ágyúlövéssel jeleznek a másik két hajónak, s a Bahama-szigetek egyikén másnap földre lépnek. Innen Kolumbusz délnyugat felé haladt, fölfedezte Kubát és Haitit – ezt nevezte el Hispaniolának, ki Spanyolországnak -, és itt futott zátonyra a mélyjáratú Santa Maria. A megmaradt két kis hajóval tért vissza a felfedező Európába, míg emberei egy részét az újonnan fölfedezett szigeten hagyta.

Palosba úgy érkezik, mint győztes hadvezér, ő maga pedig állítja és hiszi, hogy Ázsiát érte el. Katolikus Izabella és Ferdinánd nemcsak lépést tartottak tehát Portugáliával, hanem óriási mértékben meg is előzték. Kolumbusz jóvoltából a spanyol történelemben új korszak kezdődött, az ország hatalma és jelentősége óriásira nőtt, s néhány évtizeddel később akkora birodalommá lett, amelyben II. Fülöp híres mondása szerint “nem ment le a Nap”…

De addig Kolombusz még útra kelt: másodszor 1493-ban, tizenhét hajóval és ezerkétszáz kalandvágyó katonával. Ezúttal a Kis-Antillák szigetcsoportja következett, majd Porto Rico és Jamaica. A harmadik útra 1498-ban került sor. Egymás után hódítják meg az egyre újabb területeket, hoznak mindenféle érdekes növényt, csak éppen aranyat nem találnak. Növekednek közben az intrikák is: a hajós, aki felfedezte az országnak a nyugat felé, erről a harmadik expedíciójáról testvérével együtt bilincsbe verve tér haza, Bovadilla, a teljhatalmú királyi megbízott parancsára. Később kiszabadul és rehabilitálják, majd 1502-ben Cadizból ismét nekivág az óceánnak négy kicsi hajóval, amelyek közül a legnagyobb is csak hetventonnás.

Ezúttal különleges élményben van része: Haiti – azaz Hispaniola – új kormányzója még azt sem engedi meg neki, hogy partra szálljon a saját maga fölfedezte ls alapította gyarmaton, ezek után hajótörést szenved, s csak egy év múlva tud visszahajózni Spanyolországba. Aranyra ráadásul még ezen a negyedik úton sem bukkantak – Cortez hírhedt “aranylelő” útja csak néhány év múlva esik meg, és múlt felül minden várakozást….

Kolombusz Kristóf fáradtan, betegen és kegyvesztetten hal meg Valladolidban, 1506 májusában; hosszú ideig nem is igen emlékeznek reá. Ő maga mindvégig abban a meggyőződésben élt, hogy megkerülte a Földet, és Ázsiába jutott el, Indiát fedezte fel. Ennek a tévhitnek köszönhetően az amerikai földrész őslakóit mindmáig indiánoknak nevezzük. De amikor Martin Walseemüller csillagász javaslatára az újonnan fölfedezett földrészt Amerigo Vespucciról Amerikának nevezzék el, az “indiánok” név megváltoztatására, amely pedig Kolumbuszt – és az ő tévedését – őrzi, senki sem gondol. A genovai hajós tévedett. Hogyne tévedett volna, hiszen térkép és iránytű még nem ismert vizeken aligha segíthetett. Kisebbnek gondolta a Földet, mint amekkora, ezért hihette, hogy megkerülte. De a lapos Földről és a hajókat felfaló mesés tengeri szörnyekről szóló mesék nem rémítették el: nekivágott….

Forrás forrása: Sir Dark Birodalma

Forrás: http://baloghpet.wordpress.com/2009/10/12/kolumbusz-kristof/

…indulása előtt Kolumbusz glóbuszokon és világtérképeken látta az Atlanti-óceán szigeteit, azok pedig az 1492. szeptember 19-ei helyzetet tekintve északra és délre feküdtek.

Puerto Rico (Antilia) megjelenik az 1424-es Pizzigano-térképen; New England partvonala a Cantinón; Brazília Andrea Bianco 1448-as térképén – és valamennyit még az előtt lerajzolták, hogy Kolumbusz elérhette volna őket.[…]

Kolumbusz levelet írt Toscanellinek, aki válaszolt: „Értesültem az ön rendkívüli és nagyszabású vágyáról, hogy elhajózzon a nyugattól keletre fekvő régiókba… Antilia ön által is jól ismert szigetétől a távoli Cipanguba [Japán] mesés szigetéig a távolság tízosztásnyi… úgy hát nem kell túl nagy utat megtenni ismeretlen vizeken.”[…]

Antiliát a portugálok csakugyan jól ismerték. Már 1341-ben megtelepedtek a szigeten, és még akkor is ott éltek, amikor Kolumbusz 1492-ben útnak indult, ám a felfedező Amerikáról szerzett ismeretei ennél jóval messzebbre terjedtek – tudott a déli „Magellán-szorosról” és Brazília északkeleti partjáról is.

Látta azokat a glóbuszokat és világtérképeket, amelyek az Atlanti-óceánt ábrázolták. Nem kételkedett abban, hogy Kína és a Fűszer-szigetek elérhetőek kelet felé, hiszen ő és fivére Bartolomé egyaránt jelen volt, amikor Dias jelentést tett a királynak, és leírta az ezen a szélességi körön megtett utazását. Kolumbusz mindent feltett arra, hogy hírnevet és dicsőséget szerezzen Kína és a Fűszer-szigetek elérésével.[…]

Mindent egybevetve, Kolumbusz tudta, hogy Kína hajóval nyugati és keleti irányban egyaránt elérhető. Az 1428-as világtérképen azt is látnia kellett, hogy a keleti út rövidebb.

Ilyen körülmények között Kolumbuszt minden bizonnyal megrémítette a tudat, hogy a portugálok már körülhajózták a Jóreménység-fokát és kivitorláztak az Indiai-óceánra, ahonnét a monszun szeleivel eljuthattak Kínába.[…]

1485-ben Kolumbusz Kristóf elhagyta Portugáliát… fivére, Bartolomé Colón a portugál hajózási térképeket korrigáló csapat tagjaként Portugáliában maradt. 1487-1488-ban Dias még mélyebbre hatolt az afrikai partok mentén, mígnem elérte a Jóreménység-fokot. 1473-ban a portugálok felfedezték, hogyan számítsák ki a földrajzi hosszúságot… Dias így meg tudta határozni a Jóreménység szélességi fokát, a déli 34˚ 22’-et. A két Kolumbusz testvér tehát ismerte a pontos értéket.

Kolumbuszra egyre nagyobb nyomás nehezedett, hiszen a Jóreménység-fok megkerülésével a portugálok bármelyik pillanatban kereskedelmi útvonalat nyithattak India felé. Tudta, hacsak nem cselekszik gyorsan, minden reménye elszáll. Kolumbusz… tudta, hogy egyetlen esélyét Spanyolország katolikus uralkodói jelentik, akik nem voltak birtokában az 1428-as világtérképnek, így nem tudhattak a rövidebb, keleti irányú útvonalról sem. Kolumbusznak elemi érdeke volt, hogy felkeltse Ferdinánd és Izabella érdeklődését a Kínába vezető nyugati útvonal iránt, ezért a cél érdekében sem ő, sem fivére nem riadt vissza semmitől, még a tolvajlástól ás csalástól sem.

Az időzítés tökéletesnek bizonyult. Granada ugyanis 1492-ben elesett, a katolikus uralkodópár pedig a tengerentúlra is ki akarta terjeszteni a mórok üldözését. Kolumbusz elgondolásai megértő fülekre találhattak, ha meg tudta győzni Ferdinándot és Izabellát arról, hogy a terv kivitelezhető, mi több, esélyt kínál arra, hogy a spanyolok így a portugálok előtt érjenek a Fűszer-szigetekre. (375-378. oldal)

Bartolomé Colón nemes egyszerűséggel ellopta a portugál kormány szellemi tulajdonát. Meghamisított egy térképet, amelyről ő és fivére, Kolumbusz Kristóf is tudta, hogy használhatatlan, csak hogy hamis indokokkal pénzt és támogatást csaljanak ki a genovai banktól, valamint Spanyolország katolikus uraitól. Kolumbusz emiatt nem Amerika felfedezését örökítette az utókorra, hanem az Atlanti-óceán körkörösen haladó szélrendszerének kiismerését és gyakorlati hasznát. A szél-és áramlási rendszerek ismerete értékes segítségnek bizonyult a későbbi felfedezőutak előkészítése és véghezvitele, ily módon pedig az amerikai kontinens gyarmatosítása céljából. (382-383. oldal)

Forrás: Gavin Menzies: 1421 Amikor Kína felfedezte a világot, Alexandra Kiadó