Könyvajánló

 





capitalismo.JPG

eleje.bmp

100 új gyülekezet

Társasházi lakás eladó, mely kibővíthető 62m2-ről 100m2-re

Információk a www.megveszem.tuti.hu weboldalon.

Weblink Linkgyűjtemény, Linkek

Facebook oldaldoboz

Naptár

november 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30

Dráma 40/28. rész – Árnyékszemélyiség

2012.10.30. 15:10 12nyil

 

A jungi személyiségmodell

Jung - hasonlóan Freudhoz - az emberi személyiséget tudatos és tudattalan régiókra bontja. A tudat Jung meglátása szerint a pszichikus tényezők kapcsolata az énnel, az én a tudat központja, bizonyos részei azonban a tudattalannal is érintkeznek (Süle, 2000). Az én érzése a testsémából, a létezés tudatából és emlékezetbeli adatokból tevődik össze (Jung, 1935). A tudat két fő tartományra osztható: az endopsziché és az ektopsziché régióira. Az endopsziché lényegében a tudat és a tudattalan folyamatok közti kapcsolatrendszer, míg az ektopsziché az az orientációs rendszer, melynek segítségével a tudat a külvilági tényekben igazodik el. Az endopsziché funkciói az emlékezet, mely azokhoz a tartalmakhoz köti a személyt, melyeket elfojtott; a szubjektív reakciók, melyekkel a személy nem szívesen néz szembe, s ezért elfojtás alá helyezi őket; az emóciók és indulatok; valamint az ún. invázió, azaz a megszállás, mely elsősorban olyan pszichés kórképekre jellemző, melynek során az árnyoldal teljes mértékben átveszi a tudat irányítását. Az ektopsziché funkciói Jung elméletében az érzékelés, a gondolkodás, az érzés és az intuíció, mely utóbbi a tudattalan észlelését jelenti (Jung, 1935, 1988). Jung a lélektani típusok jellemzésénél az egyes ektopszichés funkciók túlzottan hangsúlyos működésének fontos szerepet tulajdonít az egyes pszichés zavarok megjelenésében (Jung, 1988).

Jung a tudattalant két részre osztja: a személyes tudattalan és a kollektív tudattalan régióira, mely utóbbi legfontosabb jellemzője, hogy hatását nem személyesnek, hanem tőlünk független, énidegen, objektív valóságnak éljük meg (Süle, 1993). A személyes tudattalan egyéni szerzemények vagy a személy ösztönös folyamatainak következményeképpen alakul ki, tartalmai individuálisak. A kollektív tudattalan az emberiséget általában jellemző szemléletmód megjelenései - ezek a kollektív minták az ún. ősképek vagy archetípusok, melyek "archaikus karakterű mitológiai motívumokat tartalmazó körülírt csoportok" (Jung, 1935; 52.old.). Jung meglátása szerint ezekből az archetípusokból erednek az emberiség legfontosabb ideái és képzetei (Koronkai, 1999). Jung feltételezését, mely szerint a személyiség működését archetípusok befolyásolják, arra a nézetére alapozza, mely szerint az elme kialakulása ugyanolyan ősi alapokon nyugszik, mint a testé. Ebből következően tehát a kollektív tudattalan szintjén ugyanúgy egységes minden ember, mint az alapvető testi adottságok szintjén (Jung, 1935).

A jungi analitikus pszichológia felfogásában a személyiség külső burka az ún. perszóna vagy szerepszemélyiség, mely a felnőtt én által kialakított, a külvilághoz való alkalmazkodás szolgálatában álló entitás (Süle, 2000). A perszóna mögött helyezkedik el tehát a tudatos én, mely a tudattalannal érintkezik, melyben a perszóna kialakulásával párhuzamosan fejlődik, erősödik az ún. árnyékszemélyiség, mely voltaképpen a perszóna negatív lenyomata a tudattalanban, az azzal ellentétes tartalmakat foglalja magában: mindazt tehát, amit a személy el szeretne kerülni (Süle, 2000). Jung a lélek mélyén pozitív, kreatív mag működését feltételezte, melyet "Selbst"-nek nevezett - ezt tekintette minden jelenség legvégső, integratív forrásának.

A jungi elmélet értelmében az emberi fejlődésnek három szakasza különböztethető meg: a testi születés - a biológiai önállóvá válás időszaka -, a serdülőkor - az egyéni éntudat kialakulása -, valamint a szellemi születés - a "Selbst", az ősmag irányának érzékelése -. Ez utóbbi tekinthető a jungi pszichológia központi témájának, s végső soron a jungi pszichoterápia céljának (Süle, 2000). Az analitikus pszichológia - szemben a pszichoanalízissel - a személyiség fejlődésének elsősorban ezen, felnőttkori szakaszával foglalkozik, ebből következően a pszichoterápiás beavatkozás (a személyiségformálás) leghatékonyabb időszakának is a felnőttkort tekinti (Jung, 1932).

Forrás: http://landrea.digitalnet.hu/jung.htm

 

 

 

 

Az árnyékszemélyiség, mint önismereti tanító

december 20th, 2010 | Author: Szabó Szilvia

Személyiségünknek van egy önmagunk számára tudatos, és sokak számára látható oldala, és van egy láthatatlan oldala, amiről gyakran mi magunk sem tudunk.

Amikor azt mondjunk magunkról, hogy „én nő vagyok”, „én anya vagyok”, „én okos vagyok”, akkor személyiségünk látható oldaláról beszélünk, arról, amivel azonosítjuk magunkat.

A legtöbb identifikációnk, azaz önazonosságunk választás eredménye, amikor is két lehetőség közül az egyiket beillesztjük énünkbe, a másikat pedig kizárjuk. Így amikor azt mondom magamról, hogy Nő vagyok, akkor a női oldalt befogadom, a férfi oldalt kizárom.

Ránk, emberekre nagyon jellemző az igazunk, az értékrendünk és a meggyőződéseink védelme, emiatt azzal, amivel azonosítottuk magunkat, azt szép lassan kezdjük értékesebbnek látni, mint a kirekesztett vonást, illetve a kirekesztett tulajdonságokat látjuk egyre sötétebbnek, haszontalanabbnak.

Ha tehát minél szorgalmasabbnak, okosabbnak és szebbnek látom magam, és erre építem az önértékelésem és az önbizalmam, akkor mindent és mindenkit – beleértve önmagam is – rosszabbnak, kevesebbnek és értéktelenebbnek tekintek, aki lusta, buta vagy jóval szerényebb külsejű nálam.

A kizárt vonások és tulajdonságok, a valóság elutasított részei – minden, amik, és amilyenek nem akarunk lenni, amit magunkban nem látunk, vagy nem akarunk meglátni – képezik személyiségünk láthatatlan oldalát, vagy, ahogy Jung nevezete: az árnyékszemélyiségünket.

Az árnyékszemélyiségünk amiatt „veszélyes”, mert a sajátunk, anélkül, hogy ismernénk vagy tudnánk róla, és minél inkább megpróbáljuk lerázni magunkról, annál jobban rákényszerít bennünket arra, hogy foglalkozzunk vele.

Hogyan működik az Árnyékszemélyiség?

Az árnyékszemélyiség nagyon cselesen működik. Mintha azt mondaná: „Nem akartál találkozni velem beül? Akkor majd találkozunk kívül!”

Ezért van az, hogy az életben gyakran olyan emberekbe botlunk bele, akik kifejezetten irritálnak, félelmet vagy elutasítást keltenek bennünk, ezért van az, hogy a legjobb szándékunk és legnagyobb erőfeszítéseink ellenére sem úgy sülnek el a dolgok, ahogy szeretnénk, hogy újra és újra ugyanabba a gödörbe esünk bele.

A legnagyobb félelmeinket, hibáinkat másokra vetítjük ki (projektáljuk). Persze a legtöbbször mindezt úgy éljük meg, hogy a világ a gonosz, az emberek a kiállhatatlanok és az ellenségesek. Ám a valóságban mindenki önmagával küzd, csak a külvilágban vesszük fel a harcot a saját hibáinkkal.

Ki a te Árnyékszemélyiséged?

Árnyékszemélyiségünket sokkal könnyebben és gyakrabban felismerhetjük, mint gondolnánk, ha megfelelő nyitottsággal és kellő önkritikával (és nem önítélkezéssel és önminősítéssel) fordulunk felé.

Az egyik legjobb önismereti módszer az, ha megfigyeljük saját környezetünket, s azokat az eseményeket, amelyekkel rendszeresen konfrontálódunk.

Vedd sorra:

  • Másokban utált tulajdonságok, viselkedési módok. Ki az az ember, aki zavar, aki irritál, akitől a falra tudsz mászni, akikkel rendszerint konfliktusba keveredsz? Miért? Mi az a tulajdonság, személyiségvonás, vagy viselkedési forma, ami ennyire dühít, zavar, ellenérzést kelt?
  • Gátló élethelyzetek, események. Melyek azok az események, amelyek többször megismétlődtek az életedben? Ezek gyakran azok az események, amit én a „pont a legrosszabbkor” – dolgoknak hívok. Ilyen az, ha pl.: nagy erőbedobással dolgozol valamin, és végezni akarsz a határidőre, de beteg lesz a gyerek; nyaralni indulsz, de a határon veszed észre, hogy otthon maradt az útleveled… stb.
  • Félelmek. A félelmeink különösen jól tükrözik azokat a dolgokat, amivel nem akarunk szembesülni. Ahogy a szó is mondja: fél – elem, vagyis csak egyik fele a valóságnak, annak, amit elfogadunk, a másik fele az, amit kirekesztettünk, amitől félünk, szorongunk. Mitől félsz?
  • Betegségek. Talán a legsúlyosabb eszköz, amivel az Árnyékszemélyiség arra kényszerít, hogy foglalkozzunk vele.

Másokban utált tulajdonságok, viselkedési módok, a félelmek, a betegségek tükrök. Ám ezek a tükrök csak akkor segítenek, ha hajlandók vagyunk felismerni magunkat benne.

Az Árnyékszemélyiség nagy tanító

Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy csak azok vagyunk, amivel azonosultunk (Én), és olyanok vagyunk, amilyennek látjuk, látni akarjuk és láttatni akarjuk magunkat. Ez azonban nem mindig teljes, Egész.

Az árnyékszemélyiséggel való szembesülés őszinteségre tanít, és arra hogy önmagunkat lássuk meg, és ne csak azt, akit Én-nek gondolunk.

Be Sociable, Share!

Forrás: http://www.azirastukreben.hu/az-arnyekszemelyiseg-mint-onismereti-tanito

 

 

 

 

Az árnyékszemélyiség befogadása és rendbe hozása

Ahhoz, hogy megszüntesd a szakadékot, és spirituálisan tel­jessé válj, birtokolnod kell az árnyékodat, és be kell fogadnod, megértve azt, hogy a negatív erõ pozitív erõd részeként van benned. Amint valódi önmagad részeként birtoklod a negatívat is, olyasmit értesz meg, amit a legtöbben elkerülnek. Ahhoz, hogy birtokolni tudd, meg kell figyelned, és akarnod kell rendbe hozni. Van az árnyéknak egy pozitív oldala is, amely gyakran kreativitásként mutatkozik meg. Ezért van az, hogy olyan sok kreatív zseni élt nagyon zavaros életet. Árnyékuk két része osztozott az irányításon. Elõször a kreatív kényszer, majd a romboló kényszer, oda és vissza.

A hatodik érzék nonlokális világában el kell tüntetned az árnyékot ahhoz, hogy továbbhaladhass. Minél hamarabb, annál jobb. Hiszen ez egy óriás az ösvény kellõs közepén, aki elállja az utadat. Gyorsan átfutok néhány gyakori árnyékkényszeren és -hajlamon, amelyeket - amennyiben ez lehet­séges - akár összefüggésbe is hozhatsz az életeddel.

 

Gyakori árnyékkényszerek és -hajlamok

1. A jóság színlelése, avagy túlzott érzékenység a mában jelentkezõ, általad rossznak ítélt tulajdonságok iránt.
2. 2. Túlzott idegesség az emberekkel szemben, gyakran triviális dolgok miatt.
3. Indokolatlan fenyegetettség- vagy veszélyérzet.
. Érzelmi vagy fizikai erõszak. A harag fegyverként való felhasználása.
5. Mások kihasználása a hatalommal való visszaélés segít­ségével.
6. Passzív agresszió.
7. Túlzott idegesség olyan nagy horderejû kérdésekkel kapcsolatosan, amelyeket személyesen nem tudsz meg­oldani. Nem vagy hajlandó felkelni, és valóban tenni  valamit azokért az ügyekért, amelyek igazán zavarnak.
8. Tisztességtelenség, korrupció és gyanús üzleti ügyek.
9. Burkolt viselkedés és gonoszság.
10. Szelektív memória. Az igazság megváltoztatása, hogy a múlt másképp tûnjön fel, mint amilyen valóban volt.
11. Mások lekezelése csendes vagy burkolt elítélésükkel.
12. Hatalmi játékok és az irányítás kihasználása; igazság­talan és oktalanul merev viselkedés másokkal.
13. Másokkal szemben tanúsított bosszúállás és harag. Keserûség.
14. A "szegény én" színlelt gyengeségként való felhaszná­lása, hogy elõnyhöz juss, vagy együttérzést válts ki másokból.
15. 15. Mások energiájának oktalan felhasználása - azaz a túl­zott támaszkodás másokra, érzelmi vagy pénzügyi támogatás érdekében.
16. Utálat, sznobizmus és elitizmus.
17. Önromboló viselkedés.
18. Zsugoriság.
19. Túlzott nagyzolás vagy önzés.

Forrás: http://ezotop.hu/ezoteria/item/316-az-%C3%A1rny%C3%A9kszem%C3%A9lyis%C3%A9g-befogad%C3%A1sa-%C3%A9s-rendbe-hoz%C3%A1sa

 

 

 

 

Mostanában egyre nagyobb szerepe van a tudatalatti antennáinak, illetve magának a tudatalattinak. Ha tudjuk uralni a saját altudatunkat, alvilágunkat, akkor képesek vagyunk felelősséget vállalni, és csakis ekkor lehetünk szabadok. Ha viszont nem felelősségteljes ember választ, akkor a demokráciából diktatúra vagy káosz lesz. Ezért egyre meghatározóbb már most, hogy mennyire vagyunk érettek, felnőttek, felelősek. Az egyén felelőssége önmagáért tovább erősödik. Ehhez pedig elengedhetetlen az önvizsgálat, a saját árnyék-énünkkel való szembenézés. Azoknak, akik még nem néztek szembe magukkal, meg fog teremtődni a helyzet rá, hogy ezt megtegyék. Elkerülhetetlen lesz. Aki pedig már megtette ezt, annak elkezdődik, illetve folytatódik az intenzív belső munka.

Forrás: http://www.nlcafe.hu/eletmod/20120105/akarod_tudni_mi_lesz_veled_2012-ben/

 

 

 

Teremtő önismeret

SZERETET. Az érzés, amitől függ egész életünk és amiért létezünk. Minden, ami történik velünk, a szeretetenergiák minőségének függvénye. Életünk célja, hogy az önismeret eszközeivel eljussunk legbelsőbb valónkba, ahol a szeretet szó igazi tartalma él. Ha átgondoljuk a környezetünkben lévő problémák, élethelyzetek okait, mindannyian képessé válunk arra, hogy megbocsássuk kishitűségünket, ítéleteinket, haragunkat, bűntudatunkat, majd kioldjuk ezeket. Mód van arra, hogy megnyissuk a szeretet egyetemes érzését. Megérthetjük és elfogadhatjuk saját teremtett lényünket, hogy a mindennapokban környezetünkkel harmóniában, függőségek kialakítása nélkül élhessünk egymás mellé rendelten. A lehetőség adott, hogy az eredendően magunkkal hozott szándék: létünk boldogsága, létünk szabadsága megvalósulhasson. Hogyan tudunk a legegyszerűbben visszatérni önmagunkhoz?

 

Ha valaki éveken át csak ítélkezik, egy idő után már nincs kire mutogatnia, kénytelen önmagával szembenézni. Ahogy fokról-fokra szembesülünk tulajdonságainkkal, egyre inkább képesek vagyunk kioldani ítéleteinket és rájövünk, hogy a velünk való történéseknek mi magunk vagyunk az okozói. Ítélkezésünknek és egónk vergődésének általában az az ember vet véget, aki a legnagyobb „rosszat” okozza életünkben. Valójában a legnagyobb jót ő teszi velünk: mutatja annak a szeretetnek a minőségét, ami belőlünk árad. A legnagyobb erő ahhoz kell, hogy önmagunkkal szembesüljünk, a legkönnyebb út mindig a másik hibáinak feltárása. Ha tudnánk, hogy a másik ember számunkra azt mutatja, ahol önmagunkkal tartunk, másképp viszonyulnánk egymáshoz. Akkor tudunk változni, ha  önmagunkban felismertük „árnyék-én” tulajdonságainkat: a harag, a kishitűség, a hazugság, a káröröm, az önámítás, a bosszú, a csalás, a mohóság, stb. által okozott energiablokkokat. Szabad döntésünk jogán bármikor megválhatunk tőlük, a felismerés pillanatában lelkünk megszabadul e nehéz energiák súlyától.
A szeretet okán teremtődünk, s annak fokán mérettetünk! Hogyan érezhetünk feltétel nélküli szeretetet, ha tele vagyunk indulattal?

A feltétel nélküli szeretet, ami mindig ott volt, van, lesz bennünk, hisz ez a valóságos Énünk. Az indulat a félelemből ered, a feltétel nélküli szeretetet a félelem energiái fedik le. Ahhoz, hogy visszajuthassunk a feltétel nélküli szeretethez, félelmeinkkel, azaz „árnyék-én” tulajdonságainkkal szembesülnünk kell. Fogadjuk el önmagunkat, s bocsássuk meg korábbi tetteinket hálával, hogy ez vezetett jelmezünk felismeréséhez., ez gátolt minket lelkünk szabadságában, harmóniánk megteremtésében. A félelem elengedésével energiaszintünk emelkedik, rezgésszintünk emelésével magasabb dimenziókból láthatunk rá megoldandó feladatainkra és szerezhetjük meg tapasztalatainkat. Ahogy kezdjük feloldani félelmünket és hinni kezdünk szerethetőségünkben, indulataink megszűnnek.
Szeretetünk minősége a jelen pillanat készsége, környezetünk ezt vetíti vissza tükörként egy-egy élethelyzetre.
 
Hogyan fogjunk hozzá önmagunk tudatos megismeréséhez?

Ha félelmeink által előidézett küzdelmeinktől szeretnénk megválni, első lépésként fogalmazzuk meg, hogy elég volt életünk eddigi menetéből! Ha erre képesek vagyunk, akkor készen állunk a változásra. Önmagunkba vetett hitünk erejének növelése félelmeink elengedésének egyik feltétele. Szembesüléseink nélkül nincs felismerés. Lássunk rá a különböző élethelyzetekben „árnyék-én” tulajdonságainkra, amelyeket megbocsátunk és feltétel nélküli szeretettel elengedhetünk. Este lefekvésnél elemezzük magunkat  a napi történések tükrében. A felszínen megjelenő tulajdonságmintáink felismerése után egy idő után eljuthatunk a probléma valós okáig, önmagunk szeretetének hiányához, kishitűségünkhöz. Mivel napközben a rohanó élet nem mindig teszi lehetővé az önmagunkkal való szembesülést, legalább a nagy döntéshozatalok előtt célszerű energiaszintünk növelésével önmagunkat harmonizálni, minden külső befolyástól mentesíteni, a döntést e belső békéből, azaz középpontunkból meghozni. Életünk minősége nem a cselekvések mennyiségétől függ.
A legfontosabb az, hogy az okot megtaláljuk. Hogyan tudjuk begyógyítani régi sebeinket? Hiszen a hasonló megpróbáltatások addig ismétlődnek, amíg az okra rá nem lelünk, s azt meg nem oldjuk.

Az okig való eljutás egy folyamat eredménye. A lélekben megtapadt félelemenergiák blokkolják további haladásunkat, gátolják fejlődésünket. Az ezek feloldása révén felszabaduló energiákat használhatjuk fel új személyiségünk létrehozására, a harmónia megvalósítására, önmagunk mind tudatosabb megismerésére. Az öntudatra ébredt Énünk által megfogalmazott új célok megvalósításakor vesszük észre, hogy az egész Univerzum a segítségünkre van. A történéseket jelzésként tudjuk értelmezni, végül az ok-okozati összefüggések magyarázatai tálcán kínálják magukat.
Minden energia: a gondolataink, az érzelmeink, az érzéseink, a szavaink, a tetteink és a minket körülvevő anyagi világ. Minden élethelyzetet energia mozgat. Testünk minden sejtjébe lelkünk és szellemünk energiarezgése épül be. A velünk való történéseket saját energiaminőségünkkel teremtjük meg. Minden megnyilvánulás a lélek  teremtő energiája. Az einsteni tudományos tény szerint: a lélek az anyagnak a legfinomabb energiarezgése, míg az anyag a léleknek a legsűrűbb energia megnyilvánulása.

 
Ha életünket harmóniában éljük, magunkkal és másokkal elégedettek vagyunk, akkor tudhatjuk, hogy magas energiaminőségben élünk. Ha elégedetlenek vagyunk, diszharmóniát érzünk, csupa rossz dolog történik velünk, azaz a külvilágtól negatív visszajelzést kapunk, ez azt jelenti, hogy energiaszintünket emelni kell. Hogyan tudjuk rezgésszintünket emelni?

Változtatni és változni. Minden változás energiát alakít át: környezetünk minden megnyilvánulási formája szimbólum, amely üzenet értékű és amelynek energiatöltése van. A szimbólumok értelmezése mindig a megfejtő egyén tudatszintjének függvénye. A velünk való történések érzelmeket váltanak ki. Bármi, ami szeretetteljes érzést vált ki, emeli rezgésszintünket. Amennyiben egy problémán negatív gondolatainkkal sokat rágódunk, az energiaszintünk csökken. Fontos eszköz az önuralom, hogy 180 fokkal változtassuk meg nem szeretetteljes gondolatainkat, hogy a hozzájuk fűződő negatív érzéseink kioldódhassanak. Másrészről emelhetjük energiaszintünket az anyagi világ másféle eszközeivel is: a művészetek különböző ágaival, a természet szépségeivel. A harmadik lehetőség a lélek útján érkezik: a múlt letapadt energiáinak, a félelemből működő árnyék-én tulajdonságaink, problémáink felismerése, megbocsátása, elengedése, azok feltétel nélküli szeretetté való átalakítása révén.

Ha saját magunkon tudunk nevetni, már óriási lépést tettünk önmagunk elfogadó szeretete felé.
A hit erejének óriási hatása van! Ha tiszta szándékkal, szeretettel fordulunk a másik ember felé és készek vagyunk megkeresni a benne lévő jót és ebben őt erősítjük, visszaadjuk az önmagába vetett hitét. Az emberek többségében még csak most kezd tudatosulni, hogy milyen ereje van a hitüknek. Hitünk nagysága egyenes arányban áll teremtő erőnkkel. Rá kell jönnünk, hogy a hitünk által minden megvalósítható. Nem túlzás. MINDEN.

Szerző: Palcsó Brigitta - Sághy Enikő (2005): A Teremtő önismeret, Alexandra Kiadó.

 

 

 

 

Jegyzet egy pszichodráma csoportbeli antiszerepről

Kinézek, benézek

Esik az eső. Csak éppen szemerkél, de ennyi is elég, hogy birka bundává változtassa göndör hajamat. Simlis sapkát húzok rá védelemül, és lassan tekerve kerekezek a munkahelyemre. Ráérek, korábban indultam. Hogy nézhetek ki? - jut eszembe, és a magamnak adott válaszommal felidéződik egy 13 éves történet.  

*

Novák Magdolna szakmai blogAnti-szerepre készültem. „Bibircsókos öregasszony a templom kórusából” – ezt a szerepet kellett megvalósítanom. Egy agresszív, köpködő, káromkodó, durva, csúf vénasszony bőrébe bújva végigmenni az utcán.

Akkoriban talán egyetlen kincsem a kedvességem, finomságom, alázatos alkalmazkodásom volt. Ezt el kellett rejtenem. Kínlódva, undorodva fogtam az összegyűjtött kellékeket. Csak a „feladatot el kell végezni” én-részem sürgölődött bennem.

Most is látom, egyedül készülődök a lakótelepi lakásban. Állok a tükör előtt. Tudom, hogy mit, milyen sorrendben veszek fel. Először bekenem az arcomat sötét alapozóval. Még valami zöldet is maszatolok, karikákat a szemem köré, hogy eléggé aszott legyek. Iszonyat. Gyönyörű hosszú aranyhajamat összefogom minél kisebb galacsinba és elrejtem egy sötét hányadék színű kendő alá. Felveszek egy sötétbarna pamut harisnyát egy drapp szandállal, elvégre nyár van. Még valami sötét felső és rá a volt férjem régen kinőtt barna zakója.

Már csak a bot hiányzik. A sarokban türelmesen várja részvételét a felvonulásban. És a tükör.

 

Hihetetlen, amit látok. Hulla csöndes a vénasszony, csak a szívem dörömböl hangosan. Én és a vénasszony, ketten egyek.

Na jó, én értem, de ha meglát valaki, mivel magyarázom ki magam?  Azt hiszik, megbolondultam. Ilyenné nem teszi magát épeszű ember! De én biztosan nem! A szépségem kihangsúlyozása az előnyös darabjaim kiemelésével – ennek van értelme! És itt állok meggörnyedve eltorzított ajakkal trágya barnában. (Tizenévesen megfogadtam, hogy öregasszonyként sem öltözök öregszínekbe)

Indulnom kell! - hajt a megfelelni vágyásom. Hallgatózok. Nincs mozgás a lépcsőházban. Talán nem totyogok össze senkivel.

Megúszom. Az utca is csöndes. Hétvégi lustaság fekszik a lakótelepen.  Kivel fogok kiabálni? A szerepet meg kell élni!

Jaj! Egy ismerős fordult be velem szemben. Hamarosan összetalálkozik a tekintetünk. Nem, csak én igyekszem a szokott módon szemmel jelezni, hogy fogadom a köszönését. Ő azonban nem méltat figyelemre. Ahogy elmegy mellettem, látom tekintetében a közömbösség teljes elterpeszkedését. Számára egy ismeretlen öregasszony vagyok. Akkor jöttem rá: mások nem tudják, nem látják, hogy ez a vénasszony én vagyok! Ezt, csak én tudom!

Így egészen más!

Kezd izgalmassá válni. Várakozom a buszmegállóban. Köpködöm a zsebembe készített tökmag héját, magamban mormogok, káromkodok, mert késik a busz. Akármit megtehet ez a vénasszony, semmi közöm hozzá! De senki sem óhajt beszélgetésbe elegyedni velem, az öregasszonnyal. Na, nem mintha a szép nővel oly sokan akartak volna, de legalább kerülgettek.

 

A várakozó utasokat nem érdeklem, most nem néznek meg, mint amikor a jó nő jelmezemben vagyok. Csak egy óvodáskorú kislány akar mindenáron a közelemben lenni, megérint, faggat valamiről. Nem vagyok képes ráförmedni. Elvesztettem a fonalat árnyék magam és teljes magam között.

Arra gondolok, a gyermekek a szívükkel látnak, előttük hiábavaló a jelmez. Útra kelek gyalogosan. Senki sem akad az utamba, nem bánom. Elég volt eltöprenkedésre az, ami eddig történt.
Ma már nincs emlékem erről az útról addig, ameddig összetalálkoztam egy csoporttársammal, aki éppen kurtizánná változtatta magát. Együtt folytatjuk az utat. Végül mind együtt a tíz egynehány fős csoport. Húsz percet kapunk a szerepeink szerinti találkozásokra, beszélgetésre.

Én letérdelek és mintha senki sem lenne köröttem, morzsolgatom a kezemet és mormolok. A szövegnek nincs értelme. Nem is érdekel, hangfürdőzöm a belső zenévé vált imazsongásban.

A játék végén már visszaváltozva saját szerepbe, meg kell fogalmaznom, mit adott nekem az árnyék személyiségem.
A belső zenét, a békémet, a nyugalmat, a belső szépségemet, amikor nincs értelme tekintettel lenni másra, mert nincs más, minden egy. Egy az isten. Bennem az isten, a teljesség.

*

Hogy nézhetek ki? Inkább nézek be!
Tekerek tovább és a közelgő farsangra gondolok, arra, hogy mit fogok magamra ölteni. Elegem van a jó, a megértő, az alkalmazkodó, a kedves, a megfontolt arcomból. Befeketedek. Találkozunk a farsangon! Aki felismer, egész-ségére!

 

Békéscsaba, 2012. február 17. 

Bejegyezte: Novák Magdolna dátum: 12:27

Forrás: http://novakmagdolnablog.blogspot.hu/2012/02/jegyzet-egy-pszichodrama-csoportbeli.html

 

 

 

 

A drámán – amely ma fejeződött be (de még nem véglegesen) – a 2.-ik és 3.-ik nap antiszerep játék volt. Ez annyit tesz, mint eljátszani mindenkinek egy szerepet, amelyet a csoport talál ki számára, még az előző foglalkozáson, és ami nagyon ellentétes azzal, ahogyan őt látják. Ez az antiszerep. Nem egyedül kellett eljátszani, hanem 5-ös csoportokban, egy olyan helyzetben, amelyet a csoport megmaradó része talál ki, és amelyben aztán mindenki játszik. A játékot aznap találják ki, a szerepre viszont fel lehet készülni az előző foglalkozástól. Na, ennyit a technikáról.

Mivel mindkét nap szerepelt mindenki, többször is (kb. 4.-szer), ez sokat adott. Meg is fogalmazódott bennem, hogy ha ilyen dráma lenne, ahol csak csoportjátékok vannak, és nem protagonista-antagonista, az talán jobban érdekelne. Valószínű, hogy többet adna, és többet tudnék általa fejlődni. Merthogy így, a „rendes” drámán 1 – 1,5 év alatt 1. v. 2-szer van alkalmam játszani protagonistát, és az is vagy sikerül (ad megvilágosodást), vagy nem, ahhoz képest másfél év és több száz ezer Ft, azaz nem kis ráfordítás. (Úgy látom, a pszichológiában a hatékonyságot elég nehéz növelni:) Ez egy ötlet volt pszicho-hallgatók számára:)

Forrás: http://kristalyok.freeblog.hu/categories/pszichologia/

 

 

 

 

Semler Géza Alexander válaszolta

 

A pszichodrámában antiszerepnek, antiénnek hívjuk.
Az az oldalunk, amit nem élünk meg, emiatt félünk tőle vagy gyűlöljük, elfojtjuk magunkban.

Az antién sem nem jó, sem nem rossz. Az árny szó itt nem a negativitásra irányul, hanem arra, hogy nem látható.
A pszichodrámában használatos antiszerep oppozicióban van mostani szerep és attribútum készletünkkel.

Az antiszerepekkel történő egyéni és csoportos játékok rengeteg tanulságot hoznak és integratívabbá, teljesebbé teszik a személyiséget!

Forrás: http://www.kerdesem.hu/valaszok/34243_mi_az__hogy_arnyekszemelyiseg_

 

 

 

 

Egy antiszerep tanulságai

2012.06.03. 08:41 : sünibaba

Én bizisten még fényképet is feltöltenék, de mivel az eredeti arcomat sem tettem ide, nem lehetne igazán mérhető az átváltozás.
írtam már az antiszerepről, legutoljára két bejegyzéssel ezelőtt, mielőtt elfogott volna az érzelgősség. Az antiszerep a drámán az a személyiség, amilyennek a csoport lát - antiszerepben. Azaz vesszük mindenkinek a tulajdonságait, ahogyan a 9 hónap alatt megismertük, és vesszük mindezeknek az ellentétét. Ehhez kitalálunk egy karaktert, egy nevet (én Cyntiává lettem) és van rá 4 hét, h belehelyezkedjünk, ráhangolódjunk, és a szükséges kellékeket is beszerezzük addigra. Én - mint írtam már - egy Paris Hilton-szerű (apuci révén) hóttpicsagazdag, sznob, trendi, mindenkit lenéző, de egyébként valójában trampli és otromba nőszemély voltam. Antiszerepben. A csoport által előírt kellékeket beszereztem, és felöltöttem ezt az arcot. Szőke paróka, brutál erős smink (olyannyira, hogy egy társamnak kellett végül kisminkelnie, mert én egyszerűen nem tudtam, h kell erősen sminkelni), rengeteg ékszer, testhezálló ruha, de kitömködve párnákkal, mintha husi lennék, de nem érdekelne. (Nah, ez is telitalálat volt. Az életben pont fordítva működöm.) Aztán be kellett mutatkoznunk ebben a szerepünkben, majd azt játszottuk, hogy egy hajón vagyunk, és lehetőség szerint mindenkivel interakcióba léptünk. Kivéve Cyntiát, aki fennhéjázó sznobsága, mindenkit lenézése miatt senkihez nem tudott kapcsolódni. Miközben a telefonját nyomkodta, szerepe szerint egyfolytában azt hajtogatta, mennyire tré ez a hely, és bárki közeledett hozzá, rövid úton elhajtotta, mert nem elég trendi/gazdag/menő számára. A játék kb. fél óráig tartott, de én már 10 perc után teljesen elszigetelődtem. Nem tudtam senkihez kapcsolódni, és nagyon megviselt a magány érzése. Alig vártam, h vége legyen ennek a játéknak.
Tanulságos volt. Ha nincs slepp, talpnyalók, rajongók, akkor egy ilyen ember végtelenül magányos tud lenni. De persze mindent megtesz, h ezt ne tudják róla.

Forrás: http://dosszie.blog.hu/2012/06/03/egy_antiszerep_tanulsagai#more4562281

 

 

 

 

Ha az utolsó bejegyzés pszichodrámás volt, akkor legyen ez is az. Tegnap és tegnapelőtt volt a 9. hétvége, szóval a 200 órának már majdnem a végére értem. Reggel 8-kor, kávé közben nem jut eszembe jobb kifejezés, mint hogy fenekestül felforgatta az életem. (Ha majd eszembe jut, akkor majd ideírom.) Tegnap kiosztottuk az antiszerepeket. Ami olyan, a 9 átdrámázott hétvége után (most egyszer ideírom, h péntek-szombat, mert úgy vannak a drámák, de aztán mindig hétvégeként fogok hivatkozni rá) már elég jól ismeri egymást a csoport. A játékok során majd' minden csoporttársam pulcsiját összekönnyeztem már. (Lehet, javasolni kéne, h esőkabátban drámázzunk.) Az együttbőgés az egyik legintimebb testnedvcsere. Szóval, miután 18 napot már együtt töltöttem a csoporttal, megismerték a személyiségem mondhatni napfényes oldalát, meg úgy általában az egész sünibabát úgy, ahogy a Jóisten megadta. Azért jó a dráma, mert ott aztán tényleg nem kell szerepet játszani, lehetek full önmagam, például ha nem akarok beszél(get)ni, nem kell, de ha akarok, akkor meg lehet. És hála a sok-sok játéknak, meg a terapeuta profizmusának, az ember végül tényleg annyira oldott lesz, h a spontán és kreatív énje is előjön. Nna. És akkor tegnap a csoport összeírta mindenki tulajdonságait, ahogy a 9 hónap alatt megismerte, majd vették a tulajdonságok ellentétét, és kitaláltak hozzá egy karaktert. Következő alkalommal ebben az antiszerepben kell megjelenni, legalább néhány órára belebújni a bőrébe. (Az árnyékszemélyiség integrálására szolgál, de tudományos megközelítés nélkül is jó móka.) Az én antiszerepem egy volt olimpiai kézilabdás, mára már kiöregedett, elhízott, maszkulin, undok, önmagát túlértékelő, ostoba, nagyhangú, trampli, férfigyűlölő, aszexuális tornatanárnő. Nevem Molnár Matild, 46 éves vagyok, suhogós dzsoggingban járok, nyakamban síppal, körmöm tövig vágva, semmi smink és ékszer, lenyalt tüsi haj, trágár stílus. 3 hetem van felkészülni, akkor lesz az utolsó dráma. Addig be kell szereznem egy susogós mackót, párnákat, h kitömhessem magam, sípot, nádpálcát, baseballsapkát, és a youtube-on keresek majd oktató videókat hogyan turházzunk-témakörben. Fejben már megvan a karakter, jó móka lesz nagyon.
Ha jól sikerül, talán indíthatnék egy blogot molnármatild nickkel.

Forrás: http://dosszie.blog.hu/2011/05/08/antiszerep

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: árnyékszemélyiség pszichodráma anti-én antiszerep érnyék-én lélektani dráma

Dráma 40/27. rész – Visszajelzések

2012.10.25. 14:57 12nyil

A pszichodráma ülés részben strukturált. Főbb szakaszai:

  • Bejelentkezés szóban: Az előző találkozás óta átélt legfontosabb élmények, problémák megosztása
  • Rövid bemelegítő gyakorlatok, játékok: célja a közös munkára hangolódás, oldódás
  • Egyéni pszichodráma játékra jelentkezés
  • Egyéni pszichodráma játék, vagy pszichodráma csoportjáték a "színpadon": megtörtént vagy elképzelt helyzetek lejátszása
  • A pszichodráma játék megbeszélése: visszajelzés: ki mit élt át a pszichodráma játék közben? Honnan ismerős a többi csoporttag számára a saját életéből, amit a pszichodráma színpadán látott?
  • A csoportülés lezárása, elköszönés

Forrás: http://5mp.eu/web.php?a=mora&o=skmubI3YO5

 

 

 

 

Identifikáció

A szocializációhoz identifikációra van szükség. Az identifikáció az a folyamat, amikor arra törekszünk, hogy olyanok legyünk, olyannak látsszunk, mint a társas környezetünk fontosabb személyei.
Ez a börtön szempontjából azt jelenti, hogy a börtönadaptáció (a börtön társas környezetéhez való alkalmazkodás) önkéntelenül lezajlik. Ez azt jelenti, hogy a börtönártalmak szükségszerűen (axiomatikusan) és az egyedi fogvatartott személyisége az általános fogvatartotti értékekhez fog azonosulni (identifikálódni).
Hogy milyenek a fogvatartotti értékek, azt minimálisan két tényező határozza meg:
- a társadalom devianciáról alkotott hiedelmei, attitűdjei
- a fogvatartottakkal közvetlen foglalkozó testületi tagok elvárásai (lényegében a fogvatartotti programok)
Ezért kiemelten fontos a fogvatartottakkal folytatott tudatos, építő jellegű kommunikáció. Sajnálatos módon a világ összes börtönében szükségszerűen (esszenciálisan) jelen van az agresszió, gondoljunk itt a büntetés-végrehajtás izolációs funkciójára.
Ha az izolációs irányításként és törődésként fogjuk fel, jobb eredményeket érhetünk a fogvatartottak reintegrációjában. Az egész folyamat lényegi eleme a folyamatos kockázatfelmérés és a legalább évenkénti reklasszifikáció.

 

Forrás: http://bvpszichologia2.blogspot.hu/2005/10/szocializci.html

 

 

 

 

Mind a gyerekek, mind a felnőttek terápiáját tekintve nagyon fontos szerepet tölt be a szerepjáték. Hagyományosan a szerepjátékot az identifikáció fogalmával értelmezik: a gyermek azonosul azonos nemű szülőjével, hogy a hozzá kapcsolódó ödipális feszültséget csökkentse. Ez a pszichoanalitikus magyarázat természetesen az évek során sokat tágult: a gyermek nem csak az azonos nemű szülővel tud azonosulni, hanem gyakorlatilag mindennel és mindenkivel (a kiskutyussal, a doktor nénivel, a nagypapával, stb.), és ebből az azonosulásból eredően játsza el játékai során a kiskutyus, a doktor néni, a nagypapa, stb. szerepét. Az ilyen jellegű szerepjátékok során elsajátítja a különböző társadalmi szerepeket is.

A szerepjáték egy szimbolikus játék, ahol nem szükséges egy leutánozható modell jelenléte, sem a mozdulatok pontos lemásolása.  Lehetőségét  a tárgyak teremtik meg, kezdetben véletlenül jelenlévő tárgyak döntik el, hogy milyen szerepet ölt magára a gyermek. Később, mikorra a gyermek belső motívumai már szilárdabbá válnak, a gyerek maga határozza meg szerepét és ennek megfelelően használja fel környezetének tárgyait és az adott szerepnek megfelelő jelentéssel ruházza fel őket. Ebben a játékban az utánzott mozdulat, a tulajdon hangsúlyozása vagy a megfelelő hanghordozás csak látható illetőleg külső kellék.

Forrás: http://landrea.digitalnet.hu/jatek.htm

 

 

 

 

Integrációs fázis, a pszichodráma ülés befejező szakasza.

A játék befejezését követően, a csoport ismét körben foglal helyet, és a játék folyamán megérintődött csoporttagok ebben a szakaszban osztják meg élményeiket a protagonistával és egymással, ezt hívjuk a sharing-nek.

  • Sharing:A nézők a játék közben passzív helyzetben átélt feszültségeiket, és megérintettségüket tudatosítják és a verbalizáláson keresztül elaborálják. A protagonista szempontjából kiemelt jelentőségű ez a szakasz, mivel vissza kell térnie a realitásba, a mintha-realitás világából, és rendkívül fontos, hogy integrálódni tudjon a csoportba azáltal, hogy a többiek is megosztják hasonló tapasztalataikat. Így válik lehetővé, hogy ne érezze szégyenben magát az egyoldalú feltárulkozása miatt.
  • Szerep-feedback/szerepvisszajelzés, során a szereplők elmondják, hogy mit éreztek az adott szerepben, és a protagonista szerepében, a szerepcserék során. Ez a szakasz segíti megértés és intellektuális feldolgozási folymatot.
  • Identifikációs-feedback/azonosulási visszajelzés, a „csoport tagjai a játék szereplőinek valamelyikével azonosulva, egyes szám első személyben elmondják érzéseiket, az új szempontrendszerek bevonása lehetővé teszi a protagonista kognitív belátásának növelését. Az egyes szám első személyű közlési forma megakadályozza az ítéletalkotást és az intellektualizálást. A protagonista a játék során externalizált intrapszichés világából, újra a realitásba, a csoportba tér vissza, ennek további eszköze az a rituálé, mely során kiveszi a szerepekből a játékosokat. ( Vikár 2007.)

Forrás: http://www.budaipszichologus.hu/a-pszichodrama-ules-bemutatasa.html

 

 

 

 

 

Integrációs szakasz: A játék végét megbeszélés követ, amelyben a csoporttagok megoszthatják a protagonistával azokat az élményeket, amelyek ismerősek voltak a játék alapján saját életükből (sharing), mit éltek át az egyes szerepekben (szerepvisszajelzés) és lehetőségük van bármelyik szereplővel azonosulva is visszajelzést adni (identifikáció). Az ülést zárókörrel fejezzük be, melynek során a csoporttagok megosztják mi történt velük azon az alkalmon, mit visznek el a csoportból.

Forrás: http://www.egritimea.hu/?q=mi-tortenik-csoporton

 

 

 

 

 

A feldolgozás szakasza

A feldolgozás során a protagonistán kívüli csoporttagok mutatják érzéseiket, gondolataikat.

Sharing  – élménymegosztás

A sharing (ejtsd: séring) során a csoporttagok olyan élményeiket elevenítik fel, amelyek hasonlóak a protagonista élményéhez. Ez nemcsak segíti a protagonistát, hogy elfogadja saját nehézségeit, ráismerjen, hogy mások is küzdenek hasonló problémákkal, de egyúttal előkészítheti a többi csoporttagban a következő játékot, hiszen aktiválja a sharingelő saját életeseményeit.

Szerepvisszajelzés

A drámajáték során az antagonista szereplők azt játsszák, amit a protagonista előjátszik a számukra. A szerepvisszajelzés során az antagonista szereplők visszajelezhetnek, milyen érzéseik, gondolataik, élményeik voltak az adott szerep megtestesítésekor. Például: úgy éreztem, férjedként, hogy nem is voltam ott lélekben, nem érdekelt a helyzet.

Identifikáció, azonosulás

Ritkábban alkalmazott technika az identifikáció (=azonosulás), amikor is bármilyen szereplővel, résztvevővel, tárgyal, gondolattal azonosulhatunk egy pillanatra, és megoszthatjuk élményünket a játékról. Például: lennék a családi tradíció az életedben és addig gyötörlek, amíg el nem fogadsz engem.

Forrás: http://pszichologia.com/pszichodrama_csoport/kamaszoknak/hogyan-mukodik-a-pszichodrama-a-gyakorlatban

 

 

 

 

Sharing - élménymegosztás

A sharing (ejtsd: séring) során a csoporttagok olyan élményeiket elevenítik fel, amelyek hasonlóak a protagonista élményéhez. Ez nemcsak segíti a protagonistát, hogy elfogadja saját nehézségeit, ráismerjen, hogy mások is küzdenek hasonló problémákkal, de egyúttal előkészítheti a többi csoporttagban a következő játékot, hiszen aktiválja a sharingelő saját életeseményeit.

Szerepvisszajelzés


A drámajáték során az antagonista szereplők azt játsszák, amit a protagonista előjátszik a számukra. A szerepvisszajelzés során az antagonista szereplők visszajelezhetnek, milyen érzéseik, gondolataik, élményeik voltak az adott szerep megtestesítésekor.

Identifikáció, azonosulás

Amikor is bármilyen szereplővel, résztvevővel, tárgyal, gondolattal azonosulhatunk egy pillanatra, és megoszthatjuk élményünket a játékról.

Forrás: http://www.drsaarykornelia.hu/pszichoterapia-pszichodrama

 

 

 

 

 

A szeretet katarzisa

sharing (megosztás) fázisában azok a csoporttagok, akiket érzelmileg érintett a főszereplő története, játéka, megoszthatják hasonló jellegű élményeiket. Ez a feldolgozási lehetőség kettős célt szolgál: egyrészt a nézők a játék alatt az önmagukkal való konfrontálódás, vagy identifikáció (azonosulás) során átélt érzelmet megmutathatják, ugyanakkor a játékos is átélheti a bajában érzett részvételt, a megkönnyebbülés örömét, és azt, hogy nincs egyedül ilyen fajta problémájában. Ezt nevezi Moreno a szeretet katarzisának.

Az antagonisták beszámolnak arról, hogy a pszichodramatikus játék során mit éreztek a protagonistával szemben, hogy érezték magukat szerepükben. A főszereplő ezzel lehetőséget kap arra, hogy egy olyan társ, aki a realitásban nem részese életének, a csoportban azonban érzelmileg részese a játéknak, a választott szereplő szemszögéből, világosítsa meg a helyzetet. Ez már az intellektuális megértést, feldolgozást is segíti.

A játék feldolgozásának harmadik szintjén a csoporttagok megjelölik, melyik szereplővel, annak milyen helyzetével tudtak leginkább azonosulni és miért. Ez lehetőséget a játékban megmutatott megoldástól eltérő formák, elgondolkodtató érzések, összefüggések megvilágítására, de mindig egyes szám első személyben fogalmazva és elkerülve az értelmezést, tanácsadást, kritikát, értelmetlen minősítgetést.

Forrás: http://lajtorjastudio.hu/cikk/pszichodrama/

 

 

 

 

Sharing. A sharing során a csoporttagok a játék témájához kapcsolódó élményeiket, a játék során megélt érzéseiket osztják meg egymással. Ez egyrészt jól mutatja, hogy mennyire van bevonódva a csoport a játékba, másrészt segíti a protagonista újraintegrálódását is. A kapcsolódó érzések, gondolatok, tapasztalatok megosztása - különösen az induló csoportokban - biztosítják a protagonistát arról, hogy nincs egyedül problémáival ill. hogy a megélt és megmutatott helyzetekkel együtt a csoport elfogadja.

Forrás: http://pantharei.blog.hu/2010/03/07/fogalmak_a_drama_elemei

 

 

 

 

A drámával ismerkedők számára igazán érdekes élmény amint segéd-én szerepben éppen gyomorgörcsöt, vagy kínzó fejfájást kell alakítani, ami erősen nyomva a protagonista homlokát például azt hajtogatja neki: "Soha nem hagylak el! Én vagyok a fejfájás aki megakadályozza, hogy ellazítsd magad!" A pszichodráma jelenetet követő úgynevezett sharing pedig a játék azon levezető része, melyben a csoport tagjai megosztják egymással és a protagonistával az általuk megélt érzéseket, élményeket.

Forrás: http://www.pszichologia.hu/konyv/?id=63

 

 

 

Visszajelzés formák:
Sharing: személyes érintettség, hasonló esetek
Szerep feedback: a segéd-ének elmondják, hogyan érintette őket a szerep
Identifikációs feedback: valakivel azonosulva E/1-ben elmondja tapasztalatait, meglátásait, emócióit a csoport valamely tagjainak.

Forrás: http://www.pszichologus-maganrendeles-online-is.hu/blog/pszichodrama-es-az-onismereti-csoport-klasszikus-pszichologiai-megkozelitesei-es-a-pszichodrama-tortenete-megszuletese-jacob-moreno-tol-2/

 

 

 

 

 

Lezárás

Az érzelmekben gazdag helyzet után a játékos fokozatosan integrálódik a csoport tagjai közé, ahol az emóciók helyét fokozatosan az értelmi szintű megértés veszi át.

Sharing: szcenikus rezonancia, a hasonló személyes élmények megosztása.

Szerep feedback: a szerepbeli érzések megosztása a szeretet katarzisa.

Identifikációs feedback: az összefüggések megvilágítása, elkerülve az értelmezést.

Folyamat analízis: a játékok háttere világosodik meg.

Forrás: http://www.szupervizio.eoldal.hu/cikkek/irodalom/pszichodrama-a-szupervizios-gyakorlatomban.html

 

 

 

Shearing: jelentése „megosztás”. Egy-egy játékot követően a csoport tagjai megoszthatják a protagonista játékához kapcsolódó saját élményeiket. Nem kötelező, de segíti a csoport problémához való kapcsolódását, a tudatosulásokat, ill. a megosztás révén a csoporttagok közötti intimitás kialakulását és elmélyülését.

Szerep-visszajelzés: az antagonisták lehetőséget kapnak, hogy megosszák a protagonistával azon tapasztalataikat, élményeiket, amelyet a játék során megéltek. Ezek sokban tudják továbbsegíteni a protagonistát a problémája megoldásában, megértésében, a jelen lévő tényezők tudatosításában.

Forrás: http://csabiorsolya.eu/index.php/2012/01/20/a-pszichodrama/

 

 

  

ÉLMÉNYMEGOSZTÁS (SHARING) a  workshopok néhány résztvevőjétől:  

„Egy „dramatista” férjeként - pláne ha reál beállítottságúak vagyunk - fenntartásaink lehetnek a párunk által művelt, „titokövezte” pszichodrámával kapcsolatban. Nemcsak azért, mert jóformán semmit sem mond(hat) róla, de azért is, mert alapjában véve távol érezzük magunktól a lélekkel való foglalkozást, hiszen két lábbal állunk a földön. Ilyen elő(ít)élettel érkeztem Érdligetre, kifejezetten a párommal kialakult feszültséget oldandó akartam kedvében járni, hiszen elmondása szerint ez a Te+Én kurzus annyira különleges és ráadásul az első alkalom...! És nagyon, nagyon, nagyon szeretné… ha én is ízelítőt kaphatnék a pszichodrámából… ha egy kicsit közelebb kerülnék a „lelki” dolgokhoz… ha jobbá, élhetőbbé, működőbbé, harmonikusabbá tehetnénk a kapcsolatunkat… ha csak két napra is, de elszakadnánk a világtól, a gyerekeinktől és csak egymásra figyelnénk, mint régen. Ehhez ideális környezetet és szakértő, ugyanakkor a végletekig tapintatos, átérző segítséget nyújtottak a vezetőink – és (milyen meglepetés!) a többi résztvevő is! Hiszen átélhettek mások is hozzánk hasonlóan hullámhegyeket és völgyeket és mindenki más-más tanulságot, tapasztalatot tudott ezekkel kapcsolatban megosztani a párjával és végső soron a csoporttal.

Mennyi felemelő, tanulságos, vagy éppen szomorú történetet, élethelyzetet, tapasztalatot, netán titkot osztottunk meg egymással – és azzal, hogy egy nagyobb közösség részeként mondtuk ki, „támogatók” és „támogatottak” körében, új szemszögből is ráláthatunk önnön mivoltunkra és párunkra is.  Vagyis akaratlanul is működött köztünk, bennünk, bennem is a pszichodráma – hiába álltam a földön, a lelkem együtt tudott szállni a többiekkel, de legfőképpen a pároméval. És minden út az első lépéssel kezdődik: ma már én is "dramatista" vagyok (jelentkeztem és járok csoportba), hiszen nekem is, mint majdnem mindannyiunknak, vannak elásva „aknáim” a kertemben, amelyeket meg kell keresni, hatástalanítani kell, hogy a helyükben virágok nőhessenek és a párom még nagyon sokáig szívesen járjon sütkérezni velem együtt ebbe a kertbe…”

 

„A februári párkapcsolati workshop számomra legfontosabb "eredménye", hogy azóta beszélgetünk a férjemmel lelki dolgokról, érzelmekről is. Sokkal könnyebb úgy az élet, hogy nem csak a hétköznapi rohanás a fontos, hanem az is, hogy tudjuk hogy’ van mindeközben a másik. Ha érzem, hogy fontos vagyok, még a taposómalom is könnyebb.

A workshopon nagyon jó volt minden külső zavaró tényező nélkül együtt lenni. A vezetők és a csoport segítségével úgy tudtam odafigyelni a kapcsolatunkra, amire a hétköznapi életben nincs lehetőség. Ezek eredményeképpen sok minden megváltozott az életünkben nagyobb erőfeszítés nélkül.

Közvetlen a workshop után a legnagyobb élményem az volt, hogy hetekig újra fontosnak éreztem magam. A férjem, ha beszélgettünk, közben nem vette fel a mobilját; nem kezdte bömböltetni a rádiót ha együtt utaztunk valahová; hétvégén, ha munka ügyében  hívták lerázta az illetőt, hogy majd hétfőn ...  Persze ez azóta újra elmozdult a régi állapot irányában, de nem lett a régi; és ő már tudja, hogy nekem fontosak ezek a dolgok, én meg jobban megértem ha fel kell vennie a telefont, mert tudom, ha nem fontos nem tenné...”

Forrás: http://www.morenocentrum.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=51&Itemid=63

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: pszichodráma lélek pszichológia psziché sharing identifikáció szerepvisszajelzés lélektani dráma

Dráma 40/26. rész – Szerepcsere

2012.10.18. 14:35 12nyil

Bemutatkozás szerepcserével

A szerepcsere nélkül nincs pszichodráma, a szerepcsere a legegyszerűbb dramatikus eszköz, amelyben megvalósul a többletrealitás élménye.

A gyakorlatomban a bemutatkozás mindig dramatikus módon, szerepcserével történik.  A csoporttagok kiválasztanak egy általuk legmegfelelőbbnek talált személyt a saját személyes ismerőseik közül, és annak a nevében mutatják be önmagukat, a székük mögé állva. Az üres székük támláját fogva így kezdik a bemutatást:

Forrás: http://www.szupervizio.eoldal.hu/cikkek/irodalom/pszichodrama-a-szupervizios-gyakorlatomban.html

 

 

 

 

Harmadik példám a mediáció. A mediációt azért találták ki, hogy a vitában álló felek peren kívül oldják meg a konfliktusukat. A mediációs folyamatban általában van egy mozzanat, amikor az egyik fél elmondja a problémáját, míg a másik csak hallgatja és figyel. Neki az a feladata, hogy a végén minél pontosabban visszaadja azt, amit hallott. Ezután persze fordítva is lezajlik ugyanez. Ezzel a technikával a hallgató félnek muszáj kilépnie az igazságáért harcoló és elkeseredett védekező szerepekből, és ki kell próbálnia magát a másikat megértő és sokkal több empátiát igénylő szerepben. Ez a szerepcserének egy enyhe formája. Nagyon konstruktív szerepbe rakja a feleket és mindketten úgy érzik, hogy meghallgatták őket. Csökken a félelem a lenyomhatóságtól, jó esetben elmúlik a háborús veszély és létrejön a kompromisszum.

A párommal saját konfliktusaink feloldásában is szoktuk használni a szerepcserét. Amikor felforrósodik a hangulat, szerepet cserélünk (ehhez kell némi önfegyelem) és a másik szerepébe és helyébe lépve összefoglaljuk, hogy mit mondott. Sőt, hozzá is tesszük azt, amit megérzünk a másik helyében, de ő még nem mondott ki. Rendkívül jó ereményeink vannak a dologban, a konfliktusok egy része az első szerepcserénél megoldódik.

Forrás: http://pantharei.blog.hu/tags/szerepcsere

 

 

 

 

 

A vájtfülűek számára néhány közmondás játékosan pszichodrámásítva:


        A legrövidebb út, a regressziós út.
        Nem esik messze csoporttag a vezetőjétől.
        Segíts magadon, a pszichodráma is megsegít!
        Ha felismered az ellenállást, félig már kezelted is.
        Általában a "majd legközelebb" a csoport vége utánra esik.
        A játéktérben addig nyújtózkodj, ameddig a többlet-realitásod engedi!
        A szerephiány púp az ember hátán, ám csak konfrontálódva láthatja meg.
        Ki korán kezdi a pszichodrámát, kiképzői képesítést nyer.
        Addig nézel a tükörbe, míg meg nem látod magadat.
        A sharing, melyet küldesz, visszatér hozzád.
        Ki mint veti színpadát, úgy élvezi játékát.
        Szerepcsere a pszichodráma olaja.
        Több belső hang, mint katarzis.
        Nem erőszak a spontaneitás.

Forrás: http://www.coachline.hu/content/category/5/16/31/lang,hungarian/

 

 

 

 

II. Bejelentkezés (Szerepcsere)

1. Bejelentkező kör (Viki)
Ismét párokban, kölcsönösen elmondjátok egymásnak, hogyan érkeztetek. A pár a másik háta mögé áll, vállára teszi a kezét és első személyben mondja el a bejelentkező gondolatait.

Ebéd????

2. Üres szék/demo rész, (Tihamér, Janó, Viki)
X beszélgetés Y-nal, egy fontos – lehetőleg nem a távoli múlthoz tartozó, elérhetetlen személlyel.
a. X ül Y helyébe.
Interjú: Ki vagy, mennyi idős, mi a foglalkozásod, mi a viszonyod és mi a kapcsolatod X-szel?
Szerepcsere, válassz magad helyett valakit
Interjú: Mit szeretnél elmondani neki?

3. Üres szék 4 kis csoportban, (Viki)
Az egyik tag a vezető, a másik kettő X és Y. (Mindenki lesz minden szerepben)

Utána megbeszélés, milyen érzés vezetni és vezetettnek lenni.

4. Elmélet (Janó)
Szerepcsere, fejlődéslélektan

Forrás: http://lelkidrama.blogter.hu/263708/hat_szoval

 

 

 

 

Hogyan segíti a változást, a gyógyulást a pszichodráma pszichoterápia?

A pszichodráma pszichoterápia több szinten is segíti a változást, a gyógyulást, a tünetekkel való sikeres megküzdést. Néhány ezek közül:

  • A pszichodráma színpadán a csoporttagok számukra fontos élethelyzeteket jelenítenek meg. Sokszor olyanokat, amelyek számukra problémát okoznak, de fontos lehet örömteli emlékek felidézése is. A játékban a spontán cselekvés, beszéd, az érzelmek átélése során a különböző helyzeteknek gyakran nem várt kapcsolata rajzolódik ki. Így egy jelenlegi problematikus helyzetet eljátszva kiderülhet, hogy mögötte milyen korábbi, gyakran gyerekkori fájdalmas emlék, illetve emlékek sora húzódik meg. A pszichodráma játék során lehetőség van a korrekcióra: vagyis egy régi történet átdolgozására, illetve az érzelmi tartalékot jelentő emlékek felidézésre, felerősítésére. A pszichodráma játék szereplői gyakran nagy érzelmi töltéssel jelenítik meg a régebbi emlékeket, és közben azt érzik, mintha tényleg újra gyerekek lennének, miközben természetesen tudják, hogy a színpadon vannak.
  • A csoporttagok megélhetik, hogy tartoznak a pszichodráma csoporthoz, bízhatnak a többiekben, nyíltan megoszthatják velük problémáikat. A többiek figyelnek rájuk, rájuk hangolódnak, átélik velük együtt fájdalmas és örömteli élményeiket, és megosztják, hogy azok hogyan hatottak rájuk, hogy azok honnan ismerősek a számukra. A pszichodráma csoporttagok így megélhetik, hogy problémáikkal nincsenek egyedül, de a pszichodráma csoport ugyanakkor segít a fájdalmas emlékek "megemésztésében is".
  • Az életben általában megszokott szerepekhez, viselkedési formákhoz ragaszkodunk. Tesszük ezt olyankor is, amikor ezek számunkra kellemetlenek, vagy akadályoznak minket fejlődésünkben. A pszichodráma színpadán a spontán játék lehetőséget ad új viselkedési módok, szerepek kipróbálására, szinte tét nélkül. Fontos az is, hogy a pszichodráma játékok után tudatosíthatjuk a játék közben átélt érzéseinket (kínosan éreztük-e magunkat az új viselkedési forma kipróbálásakor, vagy éppen jó volt számunkra), és a csoporttagok is visszajelzést adnak, hogy milyennek láttak minket, milyen volt kapcsolatba kerülni velünk, amikor változtattunk valamin.
  • A pszichodráma egyik legfontosabb technikai eleme a szerepcsere. Ez azt jelenti, hogy a pszichodráma játékok során beleéljük magunkat életünk fontos szereplőinek helyzetébe, felvesszük habitusukat, felidézzük fontos mondataikat, és a külső jegyek felvétele segítségével átéljük érzéseiket is. A szempontváltás képessége sokat segít abban, hogy rugalmasabban tudjunk alkalmazkodni az életünkben felmerülő helyzetekhez.

Forrás: http://5mp.eu/web.php?a=mora&o=skmubI3YO5

 

 

 

 

Nézzük meg pl. azt a helyzetet, amikor valaki szerepcserében bemutatja az anyját. Mindennapos tapasztalat, hogy pár másodperces előjátszás is elegendő az antagonistának ahhoz, hogy azonosuljon a szereppel. Hogyan lehetséges ez?

Ha stern-i folyamatokban gondolkodunk, akkor itt az történik, hogy amikor a protagonista a tele útján kiválaszt valakit az anyja szerepére, akkor ebben a választásban az anyjával való cselekvési egységekben kódolt korai kapcsolati mintázata vezérli. Ez az a jelenség, amelyet úgy szoktunk mondani, hogy “valami emlékeztet benne rá”, és ez a “valami” gyakran olyan mikrotörténések lenyomata, mint a viselkedés intenzitása, ritmusa, időtartama. Lehet, hogy pl. az anya szerepére kiválasztott személy tempója az a jellegzetesség. amely mentén a választás történik, de lehet, hogy más vonása.

A tempó – Stern alapján – vitalitásaffektus amelyet belső, dinamikus zajlásként élünk át. Kiválasztva az anya, felmegy a színpadra, és szerepcsere történik a protagonista és az anyát játszó személy között. A szerepcserével egy olyan interaktív helyzet áll elő, amelyben a segédén vagy antagonista ugyanabból a pozícióból látja az anyát, amelyből őt az imént kiválasztották. A színpadon minden magyarázat nélkül átélhető, hogy más beszélni az anyáról és más a szerepében lenni. A pszichodramatikus technikából következően – egy ilyen helyzetben – nemcsak az anyaszereppel azonosul a protagonista, hanem az (anya-gyerek) kapcsolatban is benne van. Úgy tűnik, hogy itt az észlelési minőségek érzelmi minőségbe fordulása történik a szerepcsere révén.

Forrás: http://psychodrama.hu/cikkek/

Forrás: http://itt.hu/pszichodrama/cikkek/elbeszelt_vilag.html

 

 

 

 

Pintér Gábor: A pszichodráma ösvényein

A csoport pszichodráma sajátélményen keresztül mutatja be a pszichodráma terápia módszerét, jellegzetességeit. A résztvevők bemelegítő és csoportjátékokkal ismerkedhetnek meg, majd rövid egyéni drámajátékokban lehetnek szereplők és aktív nézők. A történéseket részletes személyes visszajelzések követik. A pszichodráma specifikus technikái, a szerepcsere, a duplázás, a tükör technika, stb. spontán módon, élményszinten kerülnek megtapasztalásra.

Forrás: http://www.pszichologia.hu/pszinapszis/2000/abszwork2.htm

 

 

 

 

Szerepcsere (role reversal). A protagonista szerepet (és helyet) cserél valamelyik szerepet játszó segédénnel és ezzel belebújik abba a szerepbe, belülről éli át annak a valóságát. A mási k szemével látja önmagát. Ezzel megváltozik az észlelése, megérti a másik embert mozgató rugókat. Az egymás utáni szerepcserékben, a pszichodráma biztonságában a kapcsolat nagy kérdései, megoldatlan konfliktusai is előjönnek. A mindig rideg apa szerepében lévő protagonistát bíztathatja a dramatista, hogy fejezze ki az érzéseit, még akkor is, ha a való életben ezt nem tenné. Mondhatja neki: "Tudom, hogy az életében soha nem fejezi ki az érzéseit, mert nem tartja férfiasnak. Ez most azonban az Igazság Színháza és a lánya/fia áll ön előtt! Megérdemli, hogy megtudja, mi zajlik önben." Az ilyen dramatikus helyzetekben kinyilvánított szeretet ugyanúgy működik, mint a valódi, gyógyítja a kapcsolatot és mély változást hoz létre. Természetesen előfordulhat, hogy nem hangzanak el a gyógyító szavak. Ekkor a dramatista kikutathatja, hogy mi akadályozza az apát a megszólalásban. További szereplők felállításával és szerepcserékkel fény derülhet egy több generációs családi némaságra.

Forrás: http://pantharei.blog.hu/2010/04/25/pszichodrama_technikak

 

 

 

 

Üdvözlöm! Miért van az, hogy mások annyira másnak látnak engem, mint én saját magamat? Hogyan lehet, hogy ugyan azt a cselekedetet más-más embernél másképpen ítélem meg? Talán a pillanatnyi hangulatom befolyásol? Vagy ez nem az Ön szakterülete és félreértettem?

Előre is köszi.

Válasz:

Kedves Ismeretlen!

Mások a saját szemeikkel látják Önt, ez lehet a különbség oka.

Kicsit komolyabban folytatnám. Azok a kérdések, hogy „Miként érinti mások véleménye Önt? Mi okozhatja, hogy Ön más-más embert másképpen ítél meg? Hogyan van Ön a pillanatnyi hangulataival?” kíválóan alkalmasak arra, hogy egy pszichodrámacsoportban dolgozzon velük. A pszichodráma egyik alaptechnikája a „szerepcsere”. Bizonyára sok új élménye lenne, sokan kapcsolódnának Önhöz, ha ezeket a kérdéseit bevinné egy pszichodrámacsoportba.

Üdvözlettel:

Schadl Péter


Forrás: http://www.pszichodramacsoportok.hu/pages/view/kerdesekesvalaszok

 

 

 

 

Fontosnak tartom olyan játékok behozását, melyek pozitív érzelmekkel /öröm, kíváncsiság, együttérzés, szeretet/ töltik fel a csoport tagjait. Használom a zene, tánc-körtánc, jóga, egyéb művészetek személyiség formáló erejét. Hiszek az érintés erejében, a harmónikus együttrezgésben, mely egyre inkább hiányzik életünkből, pedig boldogságérzetet kelt az emberekben. Játsszunk jeleneteket a saját életünkből, a bibliából, meséket, mondákat. Közben sokfajta szerepet élünk át, mely tágítja személyiségünket. A szerepcserék során életünk fontos szereplőinek bőrébe bújunk, mely sok új, döbbenetes, katartikus vagy éppen megértést hozó élményt ad. Egyre kreatívabban leszünk, spontán megoldások születnek.

Számomra a pszichodráma az önfeledt játék, öröm, a katartikus átélések színhelye. […]

Szerepcsere

Elkezdődik a pszichodráma játék, amiben különböző technikákkal lehet továbbhaladni. A legfontosabb alaptechnika a szerepcsere.  A színpadra felhelyezett bármely szereplővel szerepet cserélhet a protagonista, melyre mindig a drámavezető szólítja fel. Ha például a protagonista a szerelmével veszekszik, a barátai előtt, akkor szerepet cserélhet párjával, ezzel bemutatva, előjátszva párja egyes válaszait. Lehetőség van arra is, hogy a barátok szemszögéből nézze meg a protagonista a helyzetet, miközben kívülről látja a párjával folyó vitájukat. […] 

A pszichodráma menete

A főképp szerepcserékkel előre haladó játék valamilyen formában nyugvópontra jut — lehet hogy ideiglenesen, lehet hogy véglegesen. A játék végén elfogy a feldolgozható élmény, vagy megfelelő szinten feldolgozásra kerül az adott szituáció. A játék végén a kimerült protagonista leül és végighallgatja a csoport visszajelzését, ami szigorú szabályok szerint történik.

 

Forrás: http://www.drsaarykornelia.hu/pszichoterapia-pszichodrama

 

 

 

 

 

A pszichodrámáról

 

A pszichodráma lényege, emberképe, hatótényezői

 

A pszichodráma a legismertebb csoportpszichoterápiás irányzatok egyike. Célja lehet a csoport egyes tagjainak lelki gyógyítása, vagy a csoport, mint egész terápiája, működőképessé tétele. A pszichodráma emellett az önismeretszerzés, a személyiségfejlesztés és a humán készségfejlesztés egyik gyakran alkalmazott módszere is.

 

A módszer legfontosabb vonása a dramatikus megjelenítés, az akció, a szerepjáték. Megjelenítésre kerülhetnek a jelen vagy a múlt konkrét történései, a lélek belső eseményei, kipróbálásra kerülhetnek a jövő alternatív lehetőségei, s mindezek összefüggései a személy lelki fejlődésével. Lehetőség kínálkozik vágyak, fantáziák, én-részek, kimondatlan gondolatok megelevenítésére is. A konfliktusok láthatóvá, újra átélhetővé, megváltoztathatóvá válnak.

 

A pszichodráma végül is nem más, mint a belső világ láthatóvá tétele, a lélek, a lelki történések komplex valóságának megjelenítése a háromdimenziós térben. Ebben a verbális és nonverbális kommunikációnak egyaránt fontos szerep jut. Minden dráma-szituációt részletes és igen jól formalizált visszajelzési és elemzési rész követ. A pszichodramatikus csoportfolyamat közben a csoport, mint egész is fejlődik, s a csoportdinamikai történések is feldolgozásra kerülnek. A pszichodráma lényegi elemeit az egyéni terápiában is alkalmazhatjuk (monodráma).

 

A pszichodráma terápiás és fejlesztő hatása főképp egyes viselkedészavarok módosításában, a szorongás és depresszió oldásában, az önértékelés növelésében, az agresszivitás redukálásában, az attitűdök és előítéletek megváltoztatásában, az aktivitás serkentésében, és az emocionális stabilitás növelésében rejlik. Hatótényezői között a spontaneitás és kreativitás felszabadítása, a katarzis, a korrektív emocionális élmény, a kognitív belátás, az áttétel és konfliktusáttétel megjelenése és feloldása vezető szerepet játszik, akárcsak az interperszonális kapcsolatok folyamatos tanulása, a pozitív viselkedésváltozások gyakorlása és pozitív megerősítése, a képzeleti, mozgásos, nonverbális és verbális munka integráló egysége.

 

Mindebben a pszichodráma speciális technikai újításai is szerepet játszanak, amelyek közül minden bizonnyal a szerepcsere bevezetése a legfontosabb. Ez minden eddigi módszernél hatékonyabban teszi lehetővé, hogy az interakciós partnerek saját beállítódásaik ideiglenes feladásával egymást kognitív és érzelmi értelemben valóban megértsék.

Forrás: http://www.morenocentrum.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=19&Itemid=27

 

 

 

 

Pszichodráma

A pszichodráma egy csoportpszichoterápiás módszer, amely az egyén belső világát, élményeit, konfliktusait dramatizáltan jeleníti meg. Jacob Levi Moreno dolgozta ki a múlt század elején, itthoni elterjedését Mérei Ferenc alapozta meg a hetvenes években. A pszichodráma a hangsúlyt az akció, a gondolat, az érzelem és a testi érzetek egységére helyezi, a spontán önkifejezést, a kreativitást, a cselekvést igyekszik fölszabadítani. Egyik legfontosabb technikája a szerepcsere, mikor a főszereplő átkerül a másik személy bőrébe, és annak reakcióit, belső élményeit is átélheti, ami által nézőpontja megváltozhat. A pszichodráma szemléletében az egyén és a csoport, valamint a kettő viszonya egyaránt nagy jelentőséggel bír. A módszer alkalmazható a gyógyításban, az önismeret fejlesztésében, a szervezetfejlesztésben, közösségformálásban, az oktatásban és képzésekben is.

Forrás: https://sites.google.com/site/civilcsopo/a-modszer/pszichodrama

 

 

 

 

Pszichodráma

CímlapA módszer J. L. Morenótól (1889-1974) származik, aki 1922-ben alapította meg Bécsben a „lélek cselekvő színházát” és elkezdi kialakítani a pszichodráma módszerét. 1925-ben kivándorol Amerikába. 1935-ben Beaconban megalapítják az első pszichodráma színházat, pszichodráma irányzatú klinikát, és 1942-ben megnyílik New Yorkban az első pszichodráma intézet. Ezt követően a pszichodráma az egész világon elterjed. Magyarországon Mérei Ferenc honosította meg a módszert, 1976-ban kezdetét vette a „Pszichodráma Műhely Csoport” kialakítása és munkája. A Mérei-féle dráma elsősorban csoportcentrikus, nagy súlyt helyez a csoportban történő dinamikára, történésekre. 1989-ben megalakul a Magyar Pszichodráma Egyesület, amely minden hazai dramatikus irányzatot egyesít.

A csoportmódszer a verbális megnyilvánulás mellett teret enged a cselekvésnek, lehetővé téve a történések „színpadon” történő lejátszását. J. L. Moreno szerint a pszichodráma „az a módszer, mely a lélek valóságát cselekvéssel tárja fel”, Az akciókban (játékokban) megjelenő feszültséget kell tudatosítani, önismereti szintre emelni.

A pszichodráma három nagy fázisból áll.

A felmelegedési szakaszban a bemelegítés során a csoport beszélget, vagy valamilyen bemelegítő játékot játszik. Kibomlik valamilyen történet, vagy konfliktus, ez átfordíthatóvá válik játékba.

A játék a „mintha” tartományban játszódik, valóságos, de mégsem az. A „mintha” élményben nemcsak azt éljük meg ami van, hanem azt is, ami olyan, mintha lenne. A csoport és/vagy a protagonista több változatban is eljátszhat egy játékot.

A lezárás, a játék megbeszélése, tudatossá tétele. Ez a munka nem fejeződik be az ülés végeztével, gyakran a játékos gondolataiban sokáig új és új asszociációk jelenhetnek meg.

A leggyakrabban alkalmazott pszichodráma technikák: a szerepcsere, hasonmás, duplázás, tükör és a monológ.

Forrás: http://www.szazlatouveg.hu/szakmai-anyagok/20

 

 

 

 

szerepcsere: a protagonista kipróbálhatja a segéd-ének szerepeit, átélheti azokat. Ez adja többletrealitást. Ez csak protagonista-antagonista között történhet meg (Antagonista-antgaonista között nem!). A szerepcsere technikával azoknak a zavaroknak a korrekcióját segíthetjük, melyek a pszichikai univerzumok azon szintjén keletkeztek, ahol már a szomato-pszichés egységekre épülnek fel a szociális szerepek (a gyermeki átélésben különvált az ,,én” és ,,te”).

 

Forrás: http://www.pszichologus-maganrendeles-online-is.hu/blog/pszichodrama-es-az-onismereti-csoport-klasszikus-pszichologiai-megkozelitesei-es-a-pszichodrama-tortenete-megszuletese-jacob-moreno-tol-2/

 

 

 

 

„Fájdalmaink tompulhatnak, örömeink más dimenziót kaphatnak”

– mondja Roşca Zsuzsa pszichológus a pszichodrámáról (részlet)

 

label_szabadsagJacob Levy Moreno amerikai orvos-pszichiáter érdeme a pszichodrámának, mint terápiás módszernek a kidolgozása, terjesztése. Magyarországon az 1970-es években kezdett teret hódítani Mérei Ferenc pszichológus által. Erdélyben és Kolozsváron 1990 után kezdődött a szakemberek kiképzése. Roşca Zsuzsa kolozsvári pszichológus egyike az első erdélyi pszichodráma-terapeutáknak, 15 éve vezet csoportokat. A kezdetekről, a módszer meghonosodásáról beszélgettünk vele.

– Milyen eszközökkel dolgozik a pszichodráma?

A pszichodráma nagyon nagy sírások és kacagások helye ROHONYI D. IVÁN– Ez egy játékon alapuló módszer. Az emberi cselekvés a játék, a tanulás és a munka hármasából áll össze, ezek közül azonban a játékot mindig a belső motiváció készteti. Felnőtt életünkben már sokkal kevesebbet játszunk, a csoportmunka azonban ezt ebben az életkorban is lehetővé teszi számunkra. A játékban benne van a gyermeki énünk, amit magunkban hordozunk, a pszichodrámában azonban a felnőtt játszik. Tizenöt éves csoportvezetői tapasztalatom: a felnőttet kell olyan lelkiállapotba hozni, hogy megnyíljon és játsszon, ez azonban nem pótlása vagy visszahívása a gyermeki énünknek. A pszichodramatikus munkában épp ezt érzem nagyon fontosnak: játszunk, de amit teszünk, az nem játék. Például a csoport ír egy mesét, és eljátssza azt, szerepet vállal benne. Amikor a szerepből kivesszük a csoporttagokat, azt a kérdést is feltesszük: a szerep, amit eljátszottak, ismerős-e a mindennapi életükből.

– Hogyan lehet fogékonnyá tenni a csoporttagokat a játékra?

– Minden csoportülés kezdetén a bemelegítő gyakorlatok nyitottá teszik a csoportot egymás és a játék iránt. A csoportgyakorlatok egyaránt értékesek, a morenói pszichodráma iskola azonban protagonista játékközpontú. Ez azt jelenti: egy problémámat szeretném játékba vinni. A protagonista az egyetlen a csoporttagok közül, aki a saját életének egy szeletét viszi a játékba, szereplőket (segéd-éneket) hív be, szerepbe helyezi őket. A pszichodráma óriási hozadéka a szerepcsere: ha például az anyánkkal kapcsolatos problémát dolgozunk fel, a csoportvezető szerepcserék által lehetővé teszi, hogy megszólalhassunk a saját anyánkként. Ez olyan belső utakat nyit meg, amit én más körülmények között még nem láttam. Rengeteget segít: újraélhető egy élmény, és az újraélés által megszabadulhatunk annak feszültségétől. Sokszor kérdezik: megoldjuk-e a problémákat a pszichodráma segítségével. Erre az a válaszom: nem, megoldani csak az életben tudjuk, a fájdalmaink azonban tompulhatnak, örömeink fokozódhatnak, tágabb dimenziót kaphatnak.

Forrás: http://szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/article,PArticleScreen.vm/id/74376;jsessionid=FBA92A9D1CDC10132E3938FD3A2292CF

 

 

 

 

Mikre jók a játékok?

  • A játékokban kapcsolódhatunk a múltban megélt vagy jelenlegi nehézséghez, konfliktushoz, azok feldolgozását, megértését segítjük.
  • A pszichodráma színpada lehetőséget ad még előttünk álló kihívások, nehéz feladatok kipróbálásához, begyakorlásához.
  • A felidézett, s a színpadon megelevenedett élmények során a belső konfliktusokat meg tudjuk változtatni.
  • Így nem csak fejben értjük meg, hanem valóban át is írhatjuk azokat a hibás „kódjainkat”, melyek konfliktusainkat okozzák, s az önelfogadást nehezítik.
  • Saját értékeinket megerősíthetjük, elfogadást adhatunk és kapunk úgy, hogy vállaljuk önmagunkat.
  • A szerepjátékok hozzájárulnak ahhoz, hogy a bennünk lévő spontaneitást, kreativitást hatékonyan felszabadítsuk, segítve ezzel minden alkotó folyamatot az életünkben, s az aktuális helyzetekhez való rugalmasabb hozzáállást.
  • Az egyik alaptechnika a szerepcsere, mely segít abban, hogy a másik szemszögéből is megvizsgálhassuk élethelyzeteinket, vagy egy kívülálló szemével nézzünk meg egy-egy fontos történést.
  • Néha ez katartikus felismeréseket ad, s empátiánk, emberismeretünk fejlődik!

Forrás: http://www.mindenamionismeret.hu/pszichodrama/a-csoport-mukodeserol

 

 

 

 

Pszichodráma – Mire is jó?

Például arra, hogy életünk valódi lehetőségeivel szembenézzünk. De azzal is, hogy ezeket a lehetőségeket milyen belső lelki folyamataink fojtják, terelik el, vagy tüntetik fel előttünk lehetetlenként. 

A pszichodráma tehát küzdelem, méghozzá drámai küzdelem a lelki szabadságért.

Amikor emberek egy teremben körbeülnek és ezzel életük mozgalmas színpadát határolják el a külvilágtól, játszani és újrajátszani akarják az élettörténet egy-egy meghatározó mozzanatát, nem tesznek mást, mint élnek a játék mindenkori lehetőségével: azzal, hogy végre minden kockázat nélkül, tetszőleges ismétlésben és tempóban kipróbálják, hogyan lehetne másképp cselekedni, reagálni bizonyos helyzetekben, mint ahogy általában szoktak.

Ezek a próbacselekvések – ezt igen fontos hangsúlyozni – a csoport biztonságos, elfogadó és támogató közegében játszódnak le, ahol a főszereplő kellő időt kap arra, hogy átlássa a helyzetét és végre megfelelően érezhesse a dolgok rá vonatkozó tétjeit.

A pszichodráma tehát visszaadja az embert önmagának. Mert csakis az önmagának visszaadott ember képes új, kimozdító és megszabadító döntéseket hozni. Ehhez kell a játékban elkülönített, tetszőlegesen lelassított és sűrűvé tett idő. És – mint már jeleztük – a csoport megerősítő támogatása.

Mit is jelent ez valójában? A színpadon belépünk életünk egy eseményébe és a játék ereje által újraéljük azt. Most azonban nem maradunk egyedül az élményünkkel – és ez a pszichodráma egyik titka. Úgy éljük újra a régi történetet, hogy már meg is osztjuk azt: a vezetővel, a csoporttagokkal és – nem utolsó sorban – jelenlegi önmagunkkal, aki mindig erősebb, mint akkori, legtöbbször szorult, vagy tanácstalan helyzetben levő önmagunk. Támogatók egész kara áll az oldalunkon az újrajátszott helyzetben. Nem csoda, hogy segítségükkel átíródik a történet. Megtaláljuk benne az akkor még elzárt lehetőséget a felszabadító cselekvésre. És a pszichodráma színpadán olyan személyek is az oldalunkra állhatnak, akik az eredeti helyzetben nem voltak jelen, de megerősítő jelenlétük kétségtelenül érzékelhető. Az időutazás élménye ilyen értelemben is állandó szereplője a munkának.

Nincs ebben semmi misztika. A pszichodráma egyszerűen csak megfoghatóvá teszi azt, ami a tudatunkban egyébként is zajlik. Csak nem ilyen hatásfokkal. A pszichodráma színpadán – már a támogató, biztonságot nyújtó közeg miatt is – megtöbbszöröződnek segítő forrásaink, intenzívebbé válnak öngyógyító folyamataink. Nyugodtan mondhatjuk, hogy egy-egy 90-120 órás üléssorozat alkalmával hosszú esztendőket spórolunk meg. E miatt az intenzitás miatt nevezhetjük a pszichodrámát életsűrítménynek.

Ha valami konkrétat szeretnének hallani erről a technikáról, a szerepcsere jelenségét érdemes röviden bemutatni. Ha egy konfliktusos helyzetben velem szemben pl. az apám áll, a szerepcsere által nemcsak felvehetem apám nézőpontját, hanem átélhetem a szituációban felém irányuló érzelmeit is. A jelenség tudományosan nehezen magyarázható, de elemi erővel érvényesül a játékban. És a szerepcsere válik a főszereplő számára a legfontosabb önismereti forrássá, amelyben nemcsak újraélheti a helyzetet, hanem a másik ember létezéséből is megnyilvánul számára valami. Ez a pszichodráma legfontosabb ajándéka.

Csutak Zoltán
pszichodráma csoportvezető
Lajtorja Stúdió

 

Forrás: http://lajtorjastudio.hu/blog/cikk-a-pszichodramarol/

 

 

 

 

Okt 21. Péntek / 17:00

4400 Nyíregyháza, Bethlen G. u. 2.

Pzichodráma Nyíregyházán

2011-10-03 13:11:19

 

 

A pszichodrámában lehetőség nyílik arra, hogy problémáinkon cselekvő módon legyünk úrrá. A csoport terében megvalósuló próbacselekvések és újrajátszások nemcsak az önismeretet mélyítik, hanem új, hatékony megoldások lehetőségeit tárják fel a résztvevők előtt.

A módszer nemcsak az ún. „problémákon” (párkapcsolati gondok, krízisek, önértékelési zavarok, veszteségek, függőség, szorongás, stb.) való munkálkodást teszi lehetővé. Azok is megtalálják a magukét benne, akik pillanatnyilag semmiféle sürgető problémával nem küszködnek. Már a csoport történetében való részvétel is, így vagy úgy, de gazdagítja a személyiséget.

Mindnyájunknak vannak nehéz időszakai. Barátaink, családunk sokat tudnak segíteni, de ez nem mindig elég. Kérdéseink gyakran velük kapcsolatosak, így nem tudják problémáinkat elfogulatlanul látni. A drámázás objektív, nyitott, előítélet-mentes.

Elképzelhető, hogy saját magunkban szeretnénk kiaknázandó képességeket, tulajdonságokat felfedezni. Ilyenkor arra vágyunk, hogy valahol ezeket kipróbálhassuk. A drámázás kiváló terep a gyakorláshoz.

Ha tisztában vagyunk saját értékeinkkel, nagyobb örömmel tudunk élni. A dráma segít többet megtudni magunkról, hogy jobban eligazodjunk saját gondolatainkban, érzéseinkben, cselekedeteinkben.

A pszichodráma csoport lehetőséget, hátteret nyújt ahhoz, hogy végre és tényleg magunkkal foglalkozhassunk és egy elfogadó légkörben megtaláljuk a nekünk megfelelő megoldást. A csoportüléseken a helyzeteket, konfliktusokat, elképzeléseket, fantáziákat drámajátékká alakítjuk át, hogy az érzelmi élmény, gondolat és a cselekvés együttese élő tapasztalattá álljon össze, és így lehetővé tegye a viselkedés megváltoztatását.

A drámázás lehetséges témái az önérvényesítés lehetőségei, indulatok, félelmek, párkapcsolati kérdések, felszabadulás és kiteljesedés… - mindaz, és csakis az, amit a csoporttagok hoznak. A pszichodráma igen lényeges eleme a csoporttagok egymásnak nyújtott segítsége. A helyzetek, konfliktusok, problémák együttes feldolgozása során a megértés, elfogadás megerősödik egymás iránt. Ez a tapasztalat, egyfajta feltétel nélküli elfogadás felemelő élmény minden résztvevő számára.

Forrás: http://www.infonyiregyhaza.hu/program_olvas/permalink:pszichodrama-nyiregyhazan-2011-10-21/

 

 

 

 

Hogyan segíti a változást, a gyógyulást a pszichodráma pszichoterápia?

 

A pszichodráma pszichoterápia több szinten is segíti a változást, a gyógyulást, a tünetekkel való sikeres megküzdést. Néhány ezek közül:

       A pszichodráma színpadán a csoporttagok számukra fontos élethelyzeteket jelenítenek meg. Sokszor olyanokat, amelyek számukra problémát okoznak, de fontos lehet örömteli emlékek felidézése is. A játékban a spontán cselekvés, beszéd, az érzelmek átélése során a különböző helyzeteknek gyakran nem várt kapcsolata rajzolódik ki. Így egy jelenlegi problematikus helyzetet eljátszva kiderülhet, hogy mögötte milyen korábbi, gyakran gyerekkori fájdalmas emlék, illetve emlékek sora húzódik meg. A pszichodráma játék során lehetőség van a korrekcióra:
vagyis egy régi történet átdolgozására, illetve az érzelmi tartalékot jelentő emlékek felidézésre, felerősítésére.
A pszichodráma játék szereplői gyakran nagy érzelmi töltéssel jelenítik meg a régebbi emlékeket, és közben azt érzik, mintha tényleg újra gyerekek lennének,
miközben természetesen tudják, hogy a színpadon vannak.

       A csoporttagok megélhetik, hogy tartoznak a pszichodráma csoporthoz, bízhatnak a többiekben, nyíltan megoszthatják velük problémáikat.
A többiek figyelnek rájuk, rájuk hangolódnak, átélik velük együtt fájdalmas és örömteli élményeiket, és megosztják, hogy azok hogyan hatottak rájuk,
hogy azok honnan ismerősek a számukra. A pszichodráma csoporttagok így megélhetik, hogy problémáikkal nincsenek egyedül, de a pszichodráma csoport ugyanakkor segít
a fájdalmas emlékek "megemésztésében is".

       Az életben általában megszokott szerepekhez, viselkedési formákhoz ragaszkodunk. Tesszük ezt olyankor is, amikor ezek számunkra kellemetlenek,
vagy akadályoznak minket fejlődésünkben. A pszichodráma színpadán a spontán játék lehetőséget ad új viselkedési módok, szerepek kipróbálására,
szinte tét nélkül. Fontos az is, hogy a pszichodráma játékok után tudatosíthatjuk a játék közben átélt érzéseinket
(kínosan éreztük-e magunkat az új viselkedési forma kipróbálásakor, vagy éppen jó volt számunkra), és a csoporttagok is visszajelzést adnak,
hogy milyennek láttak minket, milyen volt kapcsolatba kerülni velünk, amikor változtattunk valamin.

       A pszichodráma egyik legfontosabb technikai eleme a szerepcsere. Ez azt jelenti, hogy a pszichodráma játékok során beleéljük magunkat életünk
fontos szereplőinek helyzetébe, felvesszük habitusukat, felidézzük fontos mondataikat, és a külső jegyek felvétele segítségével átéljük érzéseiket is.
A szempontváltás képessége sokat segít abban, hogy rugalmasabban tudjunk alkalmazkodni az életünkben felmerülő helyzetekhez.

Forrás: http://alternativgyogymodok.hu/magazin/pszichodrama-pszichoterapia

 

 

 

 

Szerepcsere

Ezután elkezdődik a drámajáték, amiben különböző technikákkal lehet továbbhaladni. A legfontosabb alaptechnika a szerepcsere.  A színpadra felhelyezett bármely szereplővel szerepet cserélhet a protagonista, melyre mindig a drámavezető szólítja fel. Ha például a protagonista a szerelmével veszekszik, a barátai előtt, akkor szerepet cserélhet párjával, ezzel bemutatva, előjátszva párja egyes válaszait. Lehetőség van arra is, hogy A barátok szemszögéből nézze meg a protagonista a helyzetet, miközben kívülről látja a párjával folyó vitájukat.

Forrás: http://pszichologia.com/pszichodrama_csoport/kamaszoknak/hogyan-mukodik-a-pszichodrama-a-gyakorlatban

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: magyarország érzelem szerep pszichodráma szerepcsere lélektani dráma

Dráma 40/25. rész – A tükrözés

2012.10.16. 15:05 12nyil

 

Pszichodráma technikák

  • Monológ: a protagonista ki nem mondott érzéseinek, gondolatainak ad hangot.
  • Duplázás: a protagonista belső érzéseinek externalizációja.
  • Szerepcsere: a protagonista külső szemmel látja saját magát, érzéseit.
  • Tükrözés: konfrontatív technika, amely a szembesülést segíti.

 

Pszichodráma formái

  • Protagonista centrikus: központ a protagonista intrapszichikus világa a csoporttagok szolgálata által.
  • Csoport centrikus: a protagonista játéka a csoportdinamika fokozott erőterében bontakozik ki.
  • Téma centrikus: az előre megbeszélt téma vonalára fűződnek az események.
  • Monodráma: egy személyes tanácsadás pszichodramatikus eszközökkel.
  • Bibliodráma: a Biblia történéseinek megjelenítése által bontja ki az emberi kreativitást, a testi-lelki-szellemi egészre építve.

Forrás: http://www.szupervizio.eoldal.hu/cikkek/irodalom/pszichodrama-a-szupervizios-gyakorlatomban.html

 

 

 

A dráma technikái az élet legalapvetőbb elemei. Minden emberben ott élnek azok a mentális fordulatok, mozzanatok, amelyek a pszichodráma technikákban hangsúlyosan megjelennek. Mióta világ a világ, az emberek elképzelik magukat a másik helyébe (szerepcsere), tükröt tartanak a másik elé (tükrözés) vagy azonosulnak a másikkal (duplázás), esetleg egy rosszul sikerülő rokoni látogatás estéjén egy pillanatra kiugranak a kertbe, hogy a csillagokra felnézve néhány mondatban kiengedjék a felgyűlt gőzt (monológ).

Vagyis a pszichodrámában használt technikák nem valamilyen modern kütyük, hanem az élet belső technikáiból születtek, kiemelve a legfontosabbakat. Ha tetszik, mindenki pszichodramatista és mindenki használja is a pszichodráma technikáit . (Fontos ez számomra azért is, mert nem tartom jónak, ha egy pszichológia gyógyító vagy önismereti helyzetben, vagy akár írásban olyan tolvajnyelvet használ, ami a résztvevők számára érthetetlen. Az érthetőség bevonódást szül, az érthetetlenség az elefántcsonttorony érzetét kelti.)

Forrás: http://pantharei.blog.hu/2010/04/25/pszichodrama_technikak

 

 

 

 

 

A pszichoanalitikus intervenció legfőbb technikai elemei:

az értelmezés (tudattalan összefüggések megfogalmazása a beteg által közölt anyag és az analitikus megértése alapján);

a tisztázás (bizonyos információk, adatok, összefüggések kifejtése – főleg kérdésekkel – az őket körülvevő „információs zajból” és a beteg hárítása következtében keletkező bizonytalanságból);

a szembesítés (a beteg szembesítése bizonyos elhárított – többnyire tudatelőttes – érzésekkel, tartalmakkal, konfliktusokkal, összefüggésekkel);

a tükrözés (az empátiás megértés segítségével hangsúlyt adni bizonyos, a beteg által közölt érzésnek, pszichés tartalomnak) és

a tartalmazás (értékítélet, ellenérzések nélkül elfogadni a beteg által nem elfogadható, elutasított pszichés tartalmakat, érzelmeket).

Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Pszichoanal%C3%ADzis

 

 

 

 

Tükör (mirror). A protagonista kiáll a színpadról, a szerepét pedig egy segédén játssza.  A protagonista külső megfigyelőként nézheti saját magát a színpadon, ahol lehet egyedül, de részese is lehet egy jelenetnek. A tükrözés konfrontatív technika, óvatosan kell bánni vele. Általában akkor alkalmazzuk, amikor a protagonista előrehaladását valamilyen viselkedéses vagy más elem hátráltatja, de ő ennek nincsen tudatában. A dramatista biztathatja a protagonistát, hogy nézze végig a jelenetet és tegyen valódi megfigyeléseket (és ha lehet ne ítéleteket hozzon). A tükörtechnika alkalmazásának másik lehetősége, hogy a protagonista mélyebben magába építse a színpadon megjelenítettek valóságát. A kívülről történő ránézéssel valóságosabbá, a protagonista életének egy térképévé, igazodási segédletté válik az, amit lát és megért. Hozzáadódik valami a valósághoz, ralitástöbblet jön létre.

Forrás: http://pantharei.blog.hu/2010/04/25/pszichodrama_technikak

 

 

 

 

Módszerének lényege az élményközpontúság, a megélt tapasztalás, mely a jelentésével együtt megélt testi érzet megtapasztalását, ezen keresztül egy másfajta tudatos megértést jelent. Eszközei a valódi figyelem, az elfogadás légköre, a tükrözés technikája.

Forrás: http://www.fokuszmodszer.hu/mi-a-fokuszolas/

 

 

 

 

Szerepcsere, tükrözés, monológ
Póka Viki - Kepes János
2008. március 21.

I. Bemelegedés (Tükrözés)


1. Bevezető kör (Viki)
Elindul egy vonat, elöl a mozdony (Janó). Párosával fel lehet szállni, kétszemélyes fülkékbe. Leghátul Viki. Magatokban idézzetek fel egy élményteli utazást, most épp onnan tartotok hazafelé. Aki kész, ez előző vállára teszi a kezét. Ezután a vonat megáll az állomáson, az élményt kölcsönösen elmesélni a párnak.

2. Hogy vagy, milyen állapotban jöttél ide? (Janó)
Megint párokba állunk, és az egyik fél egy jellegzetes szoborral fejezi ki, milyen hangulatban, milyen állapotban jött ide. Egy idő után a pár is felveszi a szobor tükörképét. Benne marad a helyzetben, és közben beszámol az érzéseiről. majd tükrözés. Kimondani, milyen érzés a tükörképnek.

3. Ugyanez a feladat mozgással (Viki)
Párokba álltok, elindultok egymással szemben, találkozás középen (lehet többször is). Az egyik fél önmagát alakítja, a másik a tükörképét.

4. Elmélet (Janó)
Tükrözés, fejlődés-lélektani vonatkozások

[…]

Tükrözés

Karoline Erika Zeitlinger: A pszichodráma

A segéd-én túlzásokkal utánozza a protagonista magatartását, akit így szembesít önmagával, pillanatnyilag nézővé válik, tükörben látja önmagát, és akár tanácsokat is adhat magatartása megváltoztatására - önmagával szemben.

Ajkay Klára - Kökény Veronika - Mérei Zsuzsanna
Elbeszélt világ, megélt világ - szó és akció
In Zseni Annamária: A pszichodráma és korunk tükröződései, Medicina, 2007. 97. o.

az anya és a baba beszélgetnek egymással a jelentős üzenetváltások arctól arcig mennek: mosoly-váltások, utánzások, hangadással kísért mimikai változások történnek. Eközben az anya tükrözi, felmutatja a baba belső állapotát oly módon, hogy kissé módosítja is, szükség esetén fel vagy lehangolja a babát. Ajkay, 97. ol

Falvai Rita
A pszichodráma mint szupervíziós eszköz a segítő hivatás gyakorlói számára
In Zseni Annamária: A pszichodráma és korunk tükröződései, Medicina, 2007. 208.

A dramatikus tükörtechnika a gyermeki szerepfejlődés azon szakaszának feleltethető meg, amikor kialakul a differenciálás az én és a másik, az én és a külvilág között. Először válik a gyermek számára világossá, hogy a tükörképe ugyanazt csinálja, mint ő. Az alteregó behozatalával a segítő bevonódása csökken, tehát akkor érdemes használni, ha szükség van arra, hogy a segítő a problémától távolabb kerüljön, vagy ha úgy látjuk, hogy nehezen vonódik be egy helyzetbe. A tükrözés technikája egy új dimenzió megjelenése révén rálátást eredményezhet az eset hozója számára.

Pap Zsuzsa
Kapcsolatban a világgal, kapcsolatban önmagunkkal
In Zseni Annamária: A pszichodráma és korunk tükröződései, Medicina, 2007. 44.

Tükrözésről beszélünk, amikor a protagonista a színpadon felállítja és eljátszatja a számára fontos jelenetet, és eljut ahhoz a feszültségteli ponthoz, amikor nem tud az érzelmeinek megfelelő és egyben számára elfogadható megoldást találni. Ekkor a saját szerepébe egy csoporttársát állítja (hasonmás), ő maga kilép a jelenetből, és bizonyos távolságból minden oldalról, esetleg székre állva magasból is rátekint, „rálát” a helyzetre, megérti azt, és ebből a pozícióból tud tanácsot adni, megoldási lehetőségeket kínálni saját magának.

A tükrözés technikáját alkalmazhatjuk úgy is, hogy a jelenetet karikírozva játszatjuk újra, akár nonverbálisan.

 

Forrás: http://lelkidrama.blogter.hu/263708/hat_szoval

 

 

 

 

Tükrözés: egy-egy jelenet kisarkított újrajátszásával a protagonistának visszatükrözik a jelenetet. A megértést és kognítív feldolgozást segíti.
A protagonista rendelkezik azzal a tudással, amit tükrözés révén megtanult. A tükrözés segítségével felismeri a többiek viselkedését, képessé válik arra, hogy saját reakciói kívülről meglássa.

Forrás: http://www.pszichologus-maganrendeles-online-is.hu/blog/pszichodrama-es-az-onismereti-csoport-klasszikus-pszichologiai-megkozelitesei-es-a-pszichodrama-tortenete-megszuletese-jacob-moreno-tol-2/

 

 

 

 

 

Erdélyi Ildikó: A „tükör” szerepe a pszichodráma-terápiában és -pszichodráma- képzésben

 

[…] Célkitűzés:

… Mivel a pszichodráma tükörtechnikája lehetőséget ad arra, hogy a pszichodráma játék protagonistája (főszereplője) önmagát és akcióit a játékon kívül, mintegy tükörből nézze meg, lehetőség kínálkozott arra is, hogy a tükör fantáziát mozgósító hatását vizsgáljam a pszichodrámában. A tükörjáték egy, a rendező- terapeuta által kiválasztott jelenet megismétlését tartalmazza, amelyben azonban a protagonistát hasonmása helyettesíti, miközben a protagonista külső szemlélő lesz. Protagonista és terapeuta együtt szemlélik meg a tükörjátékot, s közben kommentálják azt. A pszichodramatikus tükör tehát egy olyan terápiás eszköznek bizonyul a pszichodrámában, amely

a/ korai korszak-maradványokat, emléknyomokat hív elő, olyanokat, amelyeket csupán a test őriz zsigeri szinten érzetek formájában, s amelyek asszociatív úton, a fantázia segítségével megidézve képpé válhatnak;

b/ felidéz viszonylag későbbi emlékképeket is amelyek átmenetileg "elvesztek", elfojtás alá kerültek, és a tudattalanba süllyedtek.

c/ biztosítja az "ez én vagyok, én csinálom"- élményét is a protagonista számára.

A tükör-technika alkalmazása a pszichodráma-terápiában és a pszichodráma-képzésben

A tükör-technika

Mint fentebb utaltam rá, tükörjátéknak, tükrözésnek vagy tükörtechnikának nevezzük a pszichodrámában egy korábban a protagonista által lejátszott jelenet újrajátszását a hasonmás segítségével. A tükörtechnika megalkotója a pszichodráma létrehozója, Moreno volt (1946,1972 ) […]

Terápiás csoportokban és kiképzőcsoportokban egyaránt alkalmazzuk a tükröt a klasszikus formában, ahogyan ezt Moreno és Schützenberger is használják. Ez úgy történik, hogy a protagonista kívülről nézve saját játékát, amelyben őt magát hasonmása játssza, mintegy rálát önmagára, viselkedésmódjára. Úgy látja önmagát, mint ahogy egy külső szemlélő láthatja őt. Egyes esetekben az ilyen tükör-látvány elég ahhoz, hogy a viselkedés-korrekció létrejöjjön, máskor érdemes továbblépni ezen pl. úgy, hogy felszólítjuk a tükörjátékot szemlélő protagonistát, javasoljon hasonmásának helyzet megoldásokat, majd próbálja ki azokat.

A tükörtechnikának azt a formáját, amelyet én tanítványaimmal együtt gyakrabban alkalmazok, a tudattalan megszólításának nevezem. Egy kulcs-jeleneteknek vélt jelenet után protagonista és rendező úgy döntenek, hogy letükröztetik a történést, és közösen belenéznek a tükörbe. A tükrözés megszemlélése során a rendező megkérdezi a protagonistát, hogy voltaképpen mit is lát a jelenetben. Ha a szemlélő protagonista csupán azt ismétli, amit előzőleg eljátszott, a rendező megkéri, hogy úgy nézze ezúttal a képet, mintha nem is róla lenne szó, esetleg úgy, ahogy egy fényképet vagy egy műalkotást, pl. festményt, szobrot, vagy éppen egy filmet nézne, s fejezze ki mindazt, ami erről eszébe jut, azaz asszociáljon szabadon. Egyes esetekben egyéb kérdésekkel is segít a rendező, pl. azt kérdezi, mi történik most valójában a színpadon, vagy milyen címet adna a képnek, jelenetnek. Megkérdezheti azt is protagonistájától, hogy hány személyt lát a színpadon, sőt esetleg azt is, kik azok a személyek, akiket a kép vagy a jelenet felidéz benne. Hozzáteheti, hogy a személyek lehetnek akár fantáziabeli szereplők akár számára valós személyek. Ahogy álmainkban szimbolikus formában megjelennek a tudattalanba küldött szégyenteljes vágyaink, s az ezekhez fűződő emlékképeink, úgy nyernek formát a "tükör előtt" lassanként a hajdani gesztusok, az „elfelejtett” emlékek, a rejtett vágyak, ugyancsak szimbolikus formában. Egyes esetekben itt rendeződnek össze a protagonista számára szándékok és gondolatok a hozzájuk tartozó érzésekkel.

A tükrözés szerepe terápiás és önismereti célú pszichodrámajátékokban játéktémákon keresztül

A következőkben néhány, a terápiában és a képzésben, gyakran előforduló témán keresztül fogom bemutatni a tükörtechnikának azt a változatát, amelyet használok. A kettős címek arra utalnak, hogy a játék kettőzött témát hordozott: az aktuális téma pszichodinamikai hátterében ugyanis felbukkant a korábbi téma, feltehetően az eredeti traumát hordozva, amelyen azután tovább dolgoztunk a protagonistával és a csoporttal. A pszichodráma-játékok befejezése azonban mindig ahhoz a témához igazodik, arra a problémára keresi a választ, amelyet a protagonista aktuálisan hoz.

Félelem a veszteségtől-téma (a születés témája)

Violetta egyéni terápiába járt pszichoterápiás intézményben, és terapeutájától tudta meg, hogy működik egy pszichodráma-terápiás stáb (v.ö. Mérei, Vikár, 1997). A stáb hat terapeutából állt, amikor Violetta jelentkezett, s valamennyien egy dramatikus módszerrel dolgozó esetmegbeszélő csoporthoz tartoztak, amelynek vezetője magam voltam. A stáb-tagok közül többen pszichodramatisták.

Violetta nagyon magas, 3O-as éveiben járó sikeres jogásznő, aki gyors észjárásával és kooperatív készségével megnyeri a stábot. Partnerkapcsolataiban elszenvedett vereségei miatt keresi fel a stábot. Szeretne tartós kapcsolatot kialakítani, s ehhez kér segítséget. Korábban egyetlen partnerrel sem sikerült együttélést megvalósítania. Férfibarátait eddig nemcsak hogy ő tartotta el, hanem még hatalmas ajándékokkal is ellátta őket, majd a jutalmazás után szakított velük.

Meghatározott ülésszámban egyezett meg vele a stáb a terápiás munkához. Az alábbiakban következő játéka a 3-ik ülésen zajlott. Előző játékai párkapcsolatairól szóltak, de megjelent a családja is. Hatalmat gyakorol környezete minden tagjával szemben úgy, hogy "megtanulja őket". "Mindenkit megtanultam, mindent tudok, amit a szüleim valaha tudtak, sőt annál is többet", mondja, s kifejezi azt is, hogy az egész családot ő tartja el, mert többet keres, mint az összes családtag együttvéve. Szenvedélyes ragaszkodását kutyája iránt már többször említette, s a 3-ik ülésen játéktémának a kutya elvesztése miatt érzett félelmét ajánlja fel. Játékának címe: "Rettegek, hogy elveszítem".

Az első jelenetben azt látjuk, hogy Violetta és barátja között a kutya középen foglal helyet tévé-nézés közben. A tükörjátékban Violetta maga is észreveszi, hogy a szereplők hasonlóak a szülők és gyermek hármasához. (A kutya szerepének eljátszására nő stábtagot választ.)

Ezt a jelenetet követően a rendező azt javasolja, jelenítsék meg azt a fantáziát, amely Violetta rettegéséről szól: a kutya életveszélybe kerül, pl. baleset éri. Ebben a jelenetben a gázolást játssza el: egy férfi az utcán elgázolja Kittyt, a kutyát. Violetta a játékban a gázolás után sikoltozva hív mentőt, beszállíttatja a kutyát az állatkórházba, ahol az állat infúziót kap az orvostól. Violetta valamennyi szerepet előjátssza, s ő választja ki a szereplőket is. Saját szerepében úgy szorongatja a balesetet szenvedett kutyát, hogy a kutyát játszó stábtag alig kap levegőt. Amikor a kutya szerepét játssza, Violetta egyszer csak kezd úgy viselkedni, mint egy kisgyerek az álom és ébrenlét határán, majd születését újraélő csecsemővé válik. "Életben akarok maradni", kiáltja. Ne szoríts úgy, megfulladok!", kéri még mindig a kutya szerepében. Saját szerepéhez visszatérve átéli, hogy szorongatni kielégülést is jelent.

Az idézett pszichodráma-jelenetben egymásra rétegződik a protagonista számára a kutya megmentésére irányuló küzdelem élménye és saját születésének tudattalan fantáziája, ill. gyermekkorának azon emléke, hogy anyja úgy veszi őt körül, hogy ő főleg a gondoskodás terhét érzi. A kórházi jelenet tükörjátékát nézve Violetta elfelejtkezik a kutyáról, s azt mondja, hogy csecsemőt lát síró anyával, valamint az orvost, aki vigasztalja az anyát. Hozzáteszi, hogy az anya nem hisz az orvosnak. "Talán jobb volna neki, ha meghalna a gyerek", mondja, "Máris elsiratja a kicsit". A tükörjáték közben kezd igazán magáról beszélni: 7 hónapra született, anyja szerint nehezen maradt életben, s csak az anyai gondoskodása mentette meg. Azóta anyja annyira óvja, hogy a lány nem kap levegőt. "Mintha állandóan azt bizonygatná, hogy szeret, pedig talán nem is. Talán nem is lehet engem szeretni", mondja könnyek között. "Férfinak soha nem hiszem el, hogy szeret, inkább szakitok, nehogy ő hagyjon el. Megvásárolom a szeretetet, fizetek, csak szeressenek."

A tükrözés segített abban, hogy Violetta a szeretet elvesztésétől való félelmét tudatosítsa, és összekapcsolja a szeretet megfizetésének szándékával, ami a hatalom gyakorlásának egyik kifejezési módja nála. Megjegyezzük, hogy egyes, korai életkorban sérült páciensek, akiknek egyik fő elhárító mechanizmusa a hasítás, a pszichodráma-terápia korai szakszában hirtelen olyan témák eljátszásáig "mélyülnek", mint amilyen pl. a születés. Kiképző csoportok tagjainál a "mélyülés" fokozatosan következik be.

A tükörjáték után mindig visszatesszük a protagonistát saját játékbeli szerepébe, abban fejezi be a jelenetet, amikor azt is tudja már, amit a tükörjáték a tudomására hozott, de mégis azt teszi, ami a játékban, az akcióban születik. Violetta a játék befejező jelenetében hazaviszi a kutyát, mivel rájön, hogy a kutya sérülése nem teszi szükségessé a kórházi ápolást, a barátjának pedig arról kezd beszélni, hogy gyermekre vágyik.

A páciens a kutya elvesztése fölötti aggodalom témájában saját elveszése miatti szorongását játszotta el. A téma kettős. Aktuális témája a félelem a szeretett tárgy elvesztésétől, eredeti témának pedig az elhagyás okozta halálfélelem látszik. Az elvesztés – elveszés-téma korai sérülésének újraéléséhez vezetett el a játékban. A tükörjáték provokálta a jelenlegi félelmek és a múltra vonatkozó fantáziák egymásra vetítését, majd a történések részeinek egymáshoz illesztését.

A párkapcsolat - témája (kapcsolat az ellentétes nemű szülővel – téma)

A képzés saját élményű vagy önismereti szakaszában a párkapcsolat témája gyakori, ez a téma "mélyül" az idézésre kerülő drámában szülő-kapcsolat témává, a viszonyt közvetlenül anyával vagy apával később hozzák játéktémaként a csoporttagok.

Lídia 32 éves pszichológus, a képzés saját élményű szakasza első évét fejezi be. Olyan párkapcsolatban élt eddig, amelyben férfipartnerének volt egy másik barátnője is. Lídia most szakított vele, és a csoportban fel meri tenni a kérdést: "Merre induljak el?". Ez lesz a cím is, amellyel játékra jelentkezik. Az interjúból kiderül, hogy mégsem a jövő érdekli, hanem azt szeretné érteni, miért nem tudja még mindig eloldani magát barátjától. Az interjúban kifejezi, hogy egyelőre mégsem tud a jövő felé indulni.

A drámában Lídia először bemutatja azt a pillanatot, amelyben egymásba szerettek, azaz megbűvölődésének mozzanatát. A pszichodráma játék első jelenetében folyóparton sétálnak, és a férfi arról beszél Lídiának, hogyan akarta iskolás korában meghódítani a hegytetőn lévő várat. Nem a többiekkel együtt a kanyargós úton akart menni a vár felé, hanem hegynek föl, egyenesen neki a várnak, igazi hódítóként. Lídia elragadtatottan hallgatja. Ezután a vár meghódítását jelenítjük meg úgy, mintha a történés valamely hajdani időben játszódna, azaz időben eltávolítjuk, mintegy zárójelbe tesszük a jelenetet. Lídia hódítónak férfi szereplőt választ, ő maga, hol a vár, hol a hódító szerepét játssza. A várat székekből álló magaslatra helyezzük.

A jelenetet követő tükörjáték szereplői azt az utasítást kapják, hogy a protagonista nem verbális viselkedését pontosan játsszák le. Lídia a tükörből azt látja, hogy a hódító csupán addig nézi a meghódítandó várat, amíg meg kell hódítani, utána már nem rá néz, hanem a világra, a meghódított viszont tekintetével tovább csüng a hódítón. A tükröt szemlélve Lídia hirtelen zaklatottá válik, és egy iskoláskori emlékét kezdi felidézni: "Későn mentem haza és apu úgy büntetett, hogy nem nézett rám", mondja.

A következő jelenetben ezért visszalépünk az időben, s megrendezzük a tizenéves Lídiát, aki iskolai rendezvény után a vártnál később érkezik haza, anyja a konyhában, apja a szobában a tévé előtt várja. Az apa nem szól hozzá, nem néz rá. A lány könyörög apjának, hogy inkább kiabáljon, vagy verje meg, csak nézzen rá. Amikor egy következő változatban kipróbáljuk, hogy az apa ránéz lányára, Lídia zavarba jön. Átéli a csábítás - csábulás veszélyét anyja távollétében.

Az utolsó jelenethez, amely már egy jövőbeli fantáziakép, Lídia nem a hódítót játszó szereplőt, hanem új férfiszereplőt választ: partnerével egy fatörzset átölelve fogják egymás kezét, miközben egymás szemébe néznek.

A tükör lehetővé tette a játékban a "mélyülést", azaz azt, hogy a protagonista regresszióba kerüljön, és korábbi emlékekhez eljusson. A tekintetek irányának megszemlélése a tükörjátékban jutatta el Lídiát az apa meghódítására irányuló vágy lejátszásáig és az inceszt tilalom átéléséig. (A felidézett emlék mögött nyilvánvalóan még korábbi emlékek is vannak, amelyek majd csak későbbi játékaiban fognak előkerülni.) A jelenet bemutatja, hogyan mélyült a drámajáték folyamán a párkapcsolati problematika, és tárult fel a protagonista számára a hódító - meghódított kapcsolat pszichodinamikai háttere (Erdélyi,1994).

A tükrözés szerepe kiképző csoportok vezetést gyakorló fázisának pszichodráma-játékaiban és szupervíziójában játéktémákon keresztül

Főnök – beosztott - téma: az apa - fiú kapcsolat témája

Asszisztensi csoport rendezői gyakorló fázisában (a 250 óra saját élményt követő 90 órás blokk) játszódik a következő játék. Az asszisztensi szakasz a saját élményű csoport folytatása az élményekkel való munka szempontjából azonban új szakasznak számit elsősorban a megváltozott célok miatt: játékot rendezni és csoportot vezetni tanulnak a résztvevők.

Lukács 25 éves orvos, pszichiátriában dolgozik, munkahelyén már használja a pszichodrámát. "Reménytelen harc a főnökömmel" című játékra választotta a csoport. Tanuló vezető rendezi megegyezés szerint a játék első részét, ez esetben egy asszisztens-jelöltnő. Az asszisztens-jelöltek még csak egy, esetleg két jelenetet rendeznek az egyik kiképző segítségével, aki azután, ha a játék még nem fejeződött be, folytatja a rendezést. Ezekben az esetekben a tény, hogy a játék vezetője csoporttag, hogy mellérendelt viszonyban áll a protagonistával, minden bizonnyal befolyásolja a téma dinamikáját, jelenleg azonban ezzel a kérdéssel nem foglalkozom.

Saját élményű játék

Az első jelenet során Lukácsot a főnőkével látjuk. Nem tudja elérni, hogy főnöke figyeljen rá. A főnök anamnéziseket kér tőle, de soha sem elégedett az eredménnyel. Főnöke szerepében a protagonista azt az élményét fejezi ki, hogy nincs oka észrevenni kollegáját, Lukácsot. Javaslom a tanuló vezetőnek, hogy tegyen egy másik férfi szereplőt a főnököt játszó csoporttag mögé, aki az észrevétel hiányt felerősiti, miközben a főnököt játszó szereplő megismétli a jelenete. Úgy vélem ugyanis, hogy az új jelenet hatására Lukács rájön arra, ki volt az, aki élete korábbi szakaszában elnézett mellette, nem vette észre. A játékban a főnök mögötti figura látványa segíthet megtalálni az összefüggéseket. Lukács addig, amíg a jelenetben játszik, nem jön rá, ki áll a főnök mögött, ezért távolítást, azaz tükörjátékot javaslok.

Tükörből nézve a jelenetet Lukács azonnal rájön, ki is áll a „főnök mögött”. Bátyját fedezi ott fel. Amíg a jelenetben maga is játszott, a valóságban megtörtént epizód rekonstrukciója nem engedte meg, hogy szabadon fantáziáljon.

A tükörjáték után viszont emlékei nyomába ered, és elkezdi berendezni a gyermekkori jelenet színhelyét. 4 éves, a bátyja 6, s a báty nem akar vele játszani. A másik szoba is a színpadra kerül, ahol iparművész szülei dolgoznak. Apját úgy rendezi a színpadra, hogy az apa gyermekeinek hátat fordít. Lukács egyedül érzi magát, bátyja nem tartja méltó játszótársnak, a szülők a másik szobában „nem figyelnek” rá. Először anyjának kiabál, az anya elfoglaltságára hivatkozik. Ezután Lukács az apját kezdi hívni, apja azonban nem is válaszol. A kisfiú kétségbe van esve, hiába próbálkozik sírással, kérleléssel, az apa nem veszi őt észre. Ekkor átveszem a játék irányítását a tanuló vezető egyetértésével, aki végig a közelemben marad.

Ismét tükör-játék következik. Kérdezem a protagonistát, hogyan lehetne ezen a kisfiún segíteni. Tanácstalan. Az apa-fiú kapcsolatból nem csak az anya jelenléte miatt érezheti magát kizártnak, hanem fivére elsőszülöttsége okán is. Úgy vélem, csak a mese és az apával közös cselekvés segíthet. Királyokról és királyfikról szóló mesék jutnak eszembe. Megkérdezem, miről szól a kedvenc meséje. Lukács rögtön felélénkül, s mondani kezdi a királyfi és a sárkány meséjét. Megjegyezem, hogy a kisfiút biztatni kellene, játssza el a mesét az apjával együtt. Elégedetten bólogat, majd gyorsan visszamegy saját szerepébe, s addig erősködik, míg apja be nem lép a gyerekszobába, hogy játsszon vele. A játékban először az apával győzeti le a sárkányt, majd gyerek Lukácsként apja segédlete mellett ő maga térdepel a sárkányon, s vágja le mind a hét fejét.

A játék utolsó jelenetében az elsőt ismételjük meg, a lélektani helyzet azonban már megváltozott: ekkor már észre tudja vétetni magát főnökével a protagonista.

A tükörjáték tette lehetővé, hogy az elhárított rivalizációs feszültségből származó akadályt legyőzzük. A tükör nemcsak a protagonista, de a rendező asszociációit is elindította, mindkettejük tudattalanjában olyan gyermekkori fantáziák bukkantak fel, amelyekben a gyerek hőstettével mutatta meg apjának, mit ér. Ilyen módon jutottak el a meséhez, s ennek lejátszása során a fiú beavatást nyert a férfi-harcba. A főnőkkel eljátszott utolsó jelenetben a küzdeni tudást veszi birtokba.

Az aktuálisan hozott téma mögött – a versengés akadályozottsága a másik férfivel – megjelent és lejátszódott a korábbi téma, a versengés az első szülött fiúval az apa figyelméért.

A szupervízióban:

A játék megbeszélése után a rendezés megbeszélése már szupervíziós helyzet, amelyben a hasonmás segítségével egy-egy részletet didaktikus céllal újra megnézünk a színpadon. A szupervízióban tehát tanulási céllal használjuk a tükörjátékot. Ezúttal a hasonmás játssza a jelenetet, a protagonistát az átélt élmények után soha nem vesszük igénybe a tanulást szolgáló játék rekonstrukciójához. A tanuló vezető az, aki ilyen esetben a tükörjátékból tanul. Két képet kivántam megjeleníteni, hogy felhivjam a figyelemet a pszichodrámajáték terének funkciójára. A két szoba térbeli elrendezését és a szülők nem verbális viselkedését mutattuk meg a színpadon. Látható lett a hátat fordító apa, s az is, hol helyezte el őt a protagonista a térben. Kiderült, hogy a főnök – beosztott viszony ábrázolásakor a főnök a térnek ugyanazon a pontján állt, amelyre később az apa került a családi jelenetben. Mindenki számára világossá vált az, amit Lukács a játékban átélt, s amit játék után visszajelzett: a főnök mögött az apa áll, a báty az apa helyettese volt, s az is, hogy a pszichodráma-rendezőnek a térből is "olvasnia" kell, mert a személyközi viszonyok a térben képeződnek le.

A szülők - gyermek háromszög témája: az "ősjelenet"-téma

A 30 éves szociálpolitikus Vince játéka szintén asszisztens-képző csoportban játszódik. Asszisztens-jelöltnő rendezi az első képet, a továbbiakat a kiképző. Tanulási feladat ekkor a pszichodráma színhely berendezése, amelynek a pszichodrámában kiemelt szerepe van, az emlékezés ugyanis térhez kötötten történik. Feszültséget hordozó emlék helyszínének képi imaginációját javasoljuk a csoport tagjainak. Az előbukkanó színhelyek valamelyike válik játékká a továbbiakban.

Saját élményű játék

Vince jelentkezik a helyszín berendezésére, a szülői otthon fürdőszobáját jeleníti meg, amelyben a fontos tárgyak a következők: tükör a mosdó fölött, kád és rádió. A rendező úgy véli, Vince érzelmi hangsúllyal említi meg a tükröt, ezért azt megszemélyesítik, a többi tárgyat székek jelölik. A rádióbemondó hangját egy férficsoporttag szolgáltatja. Vince egy lányt választ a tükör szerepére, majd az apjának kiválasztott magas férfi szereplőt odaállítja a tükör elé. Azt mondja, reggel van, apja meztelenül borotválkozik a tükörrel szemben, miközben hallgatja a rádiót. Az apa szerepében Vince grimaszokat vág a tükör előtt, a tükröt megszemélyesítő szereplő tükörképszerűen ugyanazokat a mozdulatokat teszi. Vince a jelenetben 7 éves, az előszobában áll, s zavartan nézi meztelen apját:"óriásnak" látja. Ekkor átveszem a játék rendezését. Székre állítjuk az apát és a tükröt játszó személyt is, hogy az apa valóban órásnak látszódjék. Az apa és tükör azonos síkban maradnak. "Szégyellek kimenni a fürdőszobába, apunak olyan nagy minden." Kiderül, az apa feléledő férfiassága hozza zavarba Vincét. Apja szerepében átéli az erotikus feszültséget, viszont fürdőszoba tükörként nem meri átélni a helyzetet (nő játssza a szerepet). Tükrözést javaslok.

A tükörjátékban Vince látja az egymással szemben álló férfit és nőt, valamint a tőlük messze álló kisfiút, aki rájuk néz. Javaslom, hogy húzza össze a szemét, s csak kis résen át nézze a jelenetet. Ekkor jön rá, hogy leskelődést lát, gyerek lesi meg a szüleit. Izgatottá válik. Újra átéli a tükörjátékkal szemben a meglesést, hiszen ez a helyzet rárímel a leselkedés helyzetére, mintegy megduplázza azt.

A következő jelenetben kisgyerekként fekszik éjszaka az ágyában, amikor zajra ébred fel, majd megpillantja zajt okozó szüleit (az apát játszó és a tükröt játszó két szereplő mozog, dobog a rendező felszólítására, hogy a szerelmi aktus zaját idézzék). Vincében a tükörjáték alatt keletkezett izgalmi állapot fokozódik, s villámgyorsan két újabb helyszint rendez be: a hálószobát az alvó szülői párral és saját felnőttkori szobáját, amely nem azonos a gyerekkorival, de ugyanabban a lakásban található. Lefekszik a felnőttkori szoba ágyára és monológban fejezi ki, mi is történik benne:"Bejönnek az én ágyamba is. Mindegy, akkor is hallom őket, amikor a barátnőmmel vagyok. Olyan titokzatos nőről álmodozom, aki csak egy pillanatra fordul felém, különben mindig hátulról látom".

A továbbiakban a titokzatos nőről szóló fantáziát jelenítjük meg anélkül, hogy azonosítani akarnánk a Vincét hívó, majd neki hátat fordító fantáziált nőfigurát.

Ezt a jelenetet tükörből is megnézzük, s Vince a látvány mentén varázsló és elvarázsolt viszonyára asszociál. T..Mann-novellák, Mario és a varázsló, majd egy másik, az ikerszerelemről szóló jutnak eszébe.

A játék befejezéseként jelenlegi párkapcsolatát rendezzük meg játékban: barátnőjével biztonságban érzi magát saját lakásában, együtt készülődnek a nyaralásra, közös terveket szőnek.

A protagonista számára a helyszín egy fedőemléket hozott, a tükörjáték pedig segített abban, hogy gyermekkori emlékei nyomába eredjen, s az ödipális problematika egyes mozzanatait eljátssza.

A helyszín kiválasztása arra utal, hogy a protagonista aktuális – párkapcsolati – problémájának gyökereit tudattalanul a szülők – gyermek hármas helyzetében sejti meg.

A szupervízió

A csoporttagok külön-külön felidéznek gyermekkori emlékeket, s megnézik azokat kívülről, „tükörből”, s ezzel mintegy újra átélik a „tükör-stádiumot” (Lacan, 1993).

Felsőfokú csoportban (250 órás képzési blokk, amelynek második felében a vezető jelöltek kettős vezetéssel párban egész üléseket vezetnek, s teljes drámákat rendeznek a kiképzők szupervíziója mellett) Anna azzal a következő címmel jelentkezik játékra: "Miért nem tudok szeretni?" Anna 40 éves szakember, elvált, gyermekei vannak, asszisztensként gyermekpszichodrámát is vezet már. Egy szakember férfi és nő párosa vállalja aznap a blokkos képzésben a csoport vezetését tanulmányi célból. Mindkét tanuló vezetőnek egy éves gyermeke van. Mindketten dolgoznak már pszichodrámával munkahelyükön szupervízió mellett. A vezető jelölt párosa lemintázza a képzés vezetőinek párosát: férfi -nő kiképző irányítja a képzést. Anna játékát a férfi vezető-jelölt rendezi, vezető-jelölt társnőjével konzultál közben, aki viszont engem választ tanácsadónak, s engem kérdez, ha bizonytalanná válnak a rendezés során.

Anna az interjú folyamán keserűen meséli, hogy kicsi gyerekeket könnyen tud szeretni, más fontos kapcsolataiban viszont olyan, mint egy csap, amelyet, hol elzár, hol kinyit. Főleg az apjával éli ezt át, s most, hogy új életszakasz előtt áll, rendezni szeretné viszonyát vele, hogy férfipartnert találhasson.

A saját élményű játék

A protagonista ábrázolja színpadon a csapot. Három szereplős játék formálódik ki. Tükrözést javaslok, mivel a szerepcserékkel már nem tud a protagonista továbbhaladni. Keresi, melyik is az ő saját szerepe a játékban. A tanuló vezető javaslatomat elfogadja.

A tükörjátékra ránézve Anna rögtön közli, ami már tudatközelben volt számára a játékon belül is, hogy kisgyerek kucorog egy ágyban, s fölötte két felnőtt áll. Azt a diffuz szégyenérzést, amely megakadályozta az emlékezést az élmények átélése folyamán, feloldja a tükörben látott látvány, az, hogy átmenetileg távolságba kerül a képhez viszonyítva. A továbbiakban a jelenet gyermekkori színhellyé válik, a tükörjátékban a látvány ugyanis gyermekkori emlékeket idéz fel, köztük az ősjelenet emlékét vagy fantáziáját.

Mindkét utóbb leirt példában az ősjelenet bontakozik ki a drámákban a tükörjátékok segítségével. A pszichodramatikus tükrözésben a tekintetnek is kitüntetett szerepe van. A tekintet és tükör összefüggésére Lacan A tükör-stádium című cikke is utal. A tükörjátékban a protagonista a játékon kívül látja, hogy hasonmása tekintete hová irányul, vagy hogy hová nem mer nézni, mit nem mer meglátni. A tekintet dialektikájáról Lacan a következőket irja: "Ami számit, nem az, hogy a másik látja, hol vagyok, hanem az, hogy hova megyek, azaz egész pontosan, hogy látja azt, hol nem vagyok. Minden interszubjektiv viszony elemzésében a lényeg nem az, aki (ami) ott van, hanem az, akit (amit) látunk. Az, aki (ami) a strukturáját adja, az, aki (ami) nincs ott" (Lacan,1975,249). Mondhatjuk Lacan nyomán,hogy a protagonista a tükörjátékban azt is látja, hogy ő maga, illetve hasonmása hol nincs ott, így pl. azt, hogy Vince a szülői párban nincs ott, és megláthatjuk, hol van ott, ahol viszont nincsen helye, ahogy pl. Anna apja mellett az anya helyét foglalta el. A pszichodramatikus az akció közben a dráma játékosa az aktuális érzéseivel van elfoglalva, átmenetileg kilépve belőle kezd "látni". Ez másként fogalmazva azt jelenti, hogy a pszichodramatikus tükrözésnek többnyire értelmező funkciója is van a látáson keresztül.

A szupervízióban:

. A felidézett felsőfokú csoport játékával kapcsolatos szupervízióban azt tekintjük át dramatikus eszközökkel, hogy milyen témák megjelenítésén, megdolgozásán keresztül jutottak el a résztvevők az emlékek egyre rejtettebb rétegeihez, majd a csoportdinamika lejátszására kerül sor. A csoportbeli "ősjelenetet" fejezik ki a résztvevők egy játékban, azt, hogy hogyan "lesték meg", figyelték meg a csoportvezetők egymás közötti viszonyát, s mennyiben azonosult az egész ülést rendező tanuló vezető páros a kiképző párossal. Az utóbbi dramatikus kép olyan tükrözés bemutatása által történik, amelyben az ülést vezető férfi-nő párral szemben helyezi el a rendező a kiképzők szerepét játszó két csoporttagot, egy férfit és egy nőt, s kölcsönös tükrözés folyik. Megjelenítik közösen a közeledést és távolodást, az azonosulást és a leválást szülők és gyermekek között, illetve kiképzők és drámavezető-jelöltek között.

Hozott eset szupervíziója

A saját csoportból szupervízióra hozott eset során (a felsőfokú csoport feladata a csoporttagok külső drámamunkájának szupervíziója is) egy kórházi betegcsoporttal dolgozó szakember problémáját jelenítjük meg. A terapeuta, Sára, attól szenved, hogy betege "belecsimpaszkodik".

A kórház folyosóján csoport foglalkozás után játszódik a jelenet: a páciens fogva tartja kezelőjét szavaival: azt ismételgeti, hogy szorong. Tükörből nézve a jelenetet, Sára anya-lány kettősét látja, majd rájön, hogy anyja és az ő kapcsolatáról van szó. Sárának a felső fokú csoportban ekkor alkalma lesz arra, hogy viszont áttételén dolgozzon, hiszen a képzés felső szintjén saját élményű drámák és szupervíziók váltják egymást.

A tükörjátékok nagy haszna a szupervízióban, hogy általuk a résztvevők mintegy kívülről is rátekinthetnek az áttételi folyamatokra.

A tükör, mint téma: anya-gyermek kapcsolat témája

Aliz, 34 éves szakember jelölt, házasságban él, gyermekei vannak, kiképző csoport asszisztensi szakaszát kezdte el. Az egész képzést megelőzően már járt egy önismereti pszichodráma-csoportra, de a jelenlegi csoportban is ismertek életkörülményei. Anyja akkor halt meg, amikor Aliz még kislány volt. A következőkben az asszisztensi csoportban lejátszott egyik játékát ismertetem. A cím, amivel a játékra kiválasztották „beszédes”: "Nem látom magamat a tükörben". Mivel a játék bonyolult rendezői feladatnak látszott, a játékot én rendeztem, de mellettem volt megegyezésünk szerint egy tanuló rendezőnő is, így tehát két rendező is volt a színen.

Az interjú során kiderül, Aliz 6 éves kori emlékéről van szó, s ennek az emléknek az élménye tér vissza időnként most is, amikor hirtelen a tükörbe néz otthon. Iskolából tért haza 6 évesen, s alig mert bemenni a bejárati ajtón, mert rossz jegyet hozott, s félt a megtorlástól. A büntetés be is következett, anyja beküldte levetkőzni a fürdőszobába mondván, hogy ezután jöjjön vissza verésre. Miközben vetkőzött a fürdőszobában, belenézett a tükörbe, s nem látta benne tükörképét. Ezt a fürdőszobai jelenetet rendezzük meg a színpadon.

A saját élményű játék:

Aliz a tükör előtt áll, a tükör megjelenítéséhez egy férfit választ, miután félelmét kifejezte, a tükör szerepében alkut ajánl a kislánynak: "Add nekem a lelkedet, s akkor átjöhetsz ide, a másik világba, akkor láthatatlan leszel, s már nem látod magadat sem bennem, mert a másik oldalon leszel." Javasolom, hogy próbálja ki, menjen át a tükör másik oldalára. A túloldalon hangokat hall, egymást gyorsan váltó képeket lát, meghallja azonban férjének és anyjának hívását (jelen és múlt keveredik), és visszajön a tükör elé, elege volt ugyanis a "másik" oldalból. A rendező felszólítására nézegetni kezdi magát a tükörben, s kijelenti, hogy "ott vagyok a tükörben". Ezután azonban a tükörkép -Alíz szerepében, amely szerepre egyébként az asszisztensi csoport másod-vezetőnőjét választja, - azt üzeni a tükörben magát nézegető kislánynak, hogy "ronda vagy, gusztustalan, elmebeteg leszel". Megkérdezem, kinek a szerepéből beszél most. "Az anyáméból vagy az enyémből, nem is tudom", hangzik a bizonytalan válasz. Mögé állítjuk az anyát játszó női csoporttagot, akit egy másik csoporttag megdupláz: "Tükröm, tükröm, mondd meg nékem...", halljuk a versikét. A tükörben is megjelenik az anya-lány kettőse, nem is lehet eldönteni, hogy az anya vagy a lány mondja-e a szavakat, ahogy a korai tükörélményben sem dönthető el, önmagát látja-e a gyermek vagy önmagát anyjával.

Tükrözést javaslok, s a tükörjáték megnézésekor Aliz úgy látja, hogy anya – apa – gyermek hármasa jelenik meg a színen. A tükör szerepét alakító férfit látja apának. Az apa- tükörrel szemben két női figura áll. Megjegyzi, hogy két anyát lát és két Alizt, a tükörrel szemben áll a gonosz anya. Ekkor hirtelen indulatossá válik.

Visszatérve saját szerepébe megkéri a tükör-Alizt játszó személyt, mint egyik hasonmását, hogy álljon elé, miközben látszik, hogy forr benne az indulat, majd megfogja hasonmását, belöki a tükörbe, s ezt teszi a mögötte álló anyát játszó figurával is: "Hogy halljam a tükör csörömpölését és lássam, hogy folyik a vér", kiáltja. A játék két Alíza, valamint a "rossz anya" és a "jó anya" ekkor egyesülnek, és megszűnik a kettősség. Igaz, az apa, illetve a tükör is eltűnik, de Aliz legalább együtt lehet anyjával egy korábbi életkori szakaszban.

Két szereplő van ekkor már csak a színen, Aliz és az anya. Aliz téblábol, nem nagyon tud még mit kezdeni ezzel az „elég jó” anyával. Megszokta, hogy negatív figurának lássa. Elhárítja az anya közelségét, gyermekké teszi. Az anya 4 éves kislány lesz, akinek a szerepében a következő szavakat mondja: "ha megnövök, nekem lesz a legszebb lányom". Aliz azzal, hogy anyját gyermeknek játssza elő, csökkenti az anyából feléje irányuló támadás lehetőségének veszélyét (v.ö. M.Klein [1984]) paranoid-skizoid poziciójával, ill. annak meghaladásával), s ezzel a lépésével ő maga lehet az anya, ő maga gyakorolhatja a viszony szabályozását.

Az utolsó kép a jelenről szól: Aliz visszaállítja az anya-apa-gyermek hármast úgy, hogy az anya, aki már nem él, magasabb téri szinten áll , de Aliz nem búcsuzik tőle, hanem megemlíti, hogy még találkozni fognak, van még dolguk egymással. "Fel kell még növesztenem téged, s talán magamat is", mondja.

A játékban megjelenik az én felismerés pillanata, a "tükör-stádium", de a suicid-vágy is a tükrön túli világ kipróbálásának epizódjában. A tárgykapcsolat elmélet értelmében [ld. Kernberg,1985, 1990, 21, Holmes, 1992,171] tanúi lehettünk a játék folyamán a hasítás korai elháritó mechanizmusa müködésének ["jó" és "rossz" én-reprezentációk, "jó" és" rossz" tárgy-reprezentációk], amely az agresszió semlegesítésének legfontosabb forrása,,majd tapasztalhattuk ezeknek szimbolikus szintű integrációját akkor, amikor Aliz az agresszív késztetéseit pszichodramatikus akcióvá alakitotta. A tükör összetörése pszichodramatikus mozzanatában a protagonista kisgyermeki korszakhoz tér vissza, a tükör-stádium előtti életkori szakaszhoz, amikor a gyermek anyjával éli át a "kettős egységet" (Hermann, 1984), azt az állapotot, amelyet Mahler szimbiotikus fázisnak nevezett (Mahler, 1973), s amely korszak Aliznál igencsak megzavart lehetett a gyermek kielégületlensége miatt az anya-gyermek kapcsolatban. (Stern "szelfmag-érzetek" kialakulásáról beszél ezzel a korszakkal kapcsolatban (Stern,1989). A drámába hozott félelmet keltő vízió ábrázolja a korai, az anyai tükrözés hiányai miatt elmosódottá vált én-kontúrokat. Dolto hangsúlyozza, hogy amennyiben az" anya tekintete üres", a csecsemőnél olyan zavar következhet be, ami már káosszal fenyeget (Dolto,1993,102).

A tükör-játékból ismeri fel Aliz emocionális és kognitív szinten egyaránt a kettősséget, a hasítást, s ekkor duzzad fel és terjed ki benne a játékból hozott indulati töltés. Formát újra az akcióban nyer ez az indulat, a "mintha"-térben, a játéktérben, amelyben bármi megtehető szimbolikus formában, s bármi jóvátehető ugyanilyen formában. A játék terének és a tükrözés terének váltogatása révén a protagonista az összeolvadást és különválást, a közeledést és a távolodást is gyakorolja, sőt "képi nyelven", mely korábbi, mint a beszéd, megjelenhet számára a tükör korszak előtti lét és a tükörbe nézés pillanata is.

[…]

Összefoglalás

A tükrözésnek a fentebb bemutatott pszichoanalitikus orientációval kimunkált változatát a pszichodráma-pszichoterápiában és a pszichodramatista jelöltek képzésében, mint terápiás- és képzési technikát alkalmazzuk és tanítjuk pszichodramatista vezetőtársaimmal. A tükörjáték olyan eszköz a pszichodrámában, amely által a protagonistának biztosítani tudjuk a képi gondolkodást, mely korábbi, mint a beszéd. Emlékeinket is főként képi formában tároljuk, a zsigeri szinten őrzött érzetek is csak képi konstrukció útján juthatnak felszínre, ahogy ez az álmokban és az éber álmodozásban is történik. A pszichodramatikus tükörben látott kép esetleg különböző szinteken hat, de mindenképpen az emlékezést provokálja. A tükröt szemlélve érzetek vagy érzések születhetnek meg a protagonistában, amelyeknek nyomán fantáziaképek bukkanhatnak fel, vagy közvetlenül emlékképek előhívása történik a tükörben látott kép nyomában. Tapasztalataim szerint szimbólumokhoz, mese-alakokhoz, legenda- és mitoszhősökhöz, s általában az archetípusokhoz is könnyebb eljutni a tükrözés által, mint a játékon belül. A pszichodrámajáték részleges értelmezése is megtörténhet a tükörjáték láttán, s az értelmezést a protagonista adja azzal, hogy megfogalmazza azt, amit a tükörben lát. Tehát egyfelől a tudattalannak nyit utat a tükör pszichodramatikus használata, a protagonista terápiás célú regressziója elősegítése révén, másfelől a tudatosítást serkenti. Az ilyen jellegű tükörjáték a befelé és a kifelé irányuló látást hangolja össze. A tükrözés technikájának szabad és következetes alkalmazása, amely nagyrészt a tudattalannal végzett munkát jelenti, a pszichodrámát a pszichoanalitikus pszichoterápia egyik alkalmazott terápiás módszerévé avatja.

A protagonista és rendező a dráma folyamán különböző valóságszinteken helyezkednek el, a protagonista a játék valóságában, a rendező a csoport valóságában, jóllehet a rendező be-beléphet a játékba is, ha szükségesnek tartja, de csak pszichodramatikus szerepben (pl. duplázhat, belső hangot adhat,vagy rövid interjút készíthet a szerepben lévő protagonistával, stb.). Leutz a dráma és a valóság közötti "kapocsnak" nevezi a rendezőt [Leutz,1985,84]. A tükörbe nézés közben protagonista és rendező azonos valóságszintre kerülnek, kettesben ekkor párban dolgoznak. Protagonista és rendező viszonyának alakulása szempontjából a tükörjátéknak kiemelkedően fontos szerepe van, a tükröt szemlélve érintkezik ugyanis kettőjük tudattalanja a legnyilvánvalóbb módon egymással, itt lépik át együtt azt a "küszöböt", amelyen keresztüllépve az egyébként megragadhatatlan érzések is kifejezhetőkké válnak. A lacani értelemben véve is tükörbe nézés folyik, a protagonista és rendező úgy szemlélik a tükörképet, ahogy anya nézhetett hajdan gyermekével együtt a tükörbe.

Mivel fenti elemzéseimet a képzés keretébe illeszkedő pszichodráma példákkal illusztráltam, befejezésül a pszichodrámát oktató-képző tevékenységem oldaláról hangsúlyozom, mennyire lényeges, hogy a résztvevők tisztában legyenek a tükörnek az én felismerésben betöltött szerepével, valamint a tükör kulturális szimbolikájával. A résztvevők megtapasztalhatják, hogy a tükör adekvát pszichodramatikus alkalmazása inspiratív jellegű, kreativitást növelő eszköz, közelíti a pszichodráma rendezést a művészi alkotás folyamatához, s több szinten hozzájárul a protagonista "színdarabjának" teljesebb megírásához. Mert "tükör által" minden más, "homályosabb", azaz rejtvényekkel telibb, tehát megfejtésre sarkall, s jelentésekben lényegesen gazdagabb, mint a "színről színre" haladás. A kettő által "ismertetünk meg" a pszichodrámában.

 

Forrás: http://erdelyiildiko.hu/index.php/hu/publications-menu-hu/90-publication-main/book-chapters-hu/book-chapters-hu-tukor/112-book-chapters-tukor-hu-1

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: pszichodráma tükör pszichológia önismeret lélektani dráma

Dráma 40/24. rész – Antagonista

2012.10.12. 11:18 12nyil

 

Mi a pszichodráma?

A pszichodráma egy jól kidolgozott csoport pszichoterápiás módszer, mely egyben mély önfeltáró technika. Nincs kötött tematikája, mindig a jelenlévők aktuális témái határozzák meg azt. A dráma, a játék azt jelenti,
hogy - nem csupán csak beszélünk a problémákról, - hanem megjelenítjük, cselekvésben, mozdulatokban is kifejezzük lelki tartalmainkat. Ennek célja, hogy a szavakon túl, mélyebb, ösztönösebb, spontánabb kifejezési módot találjunk. Azért hatékony, mert újra átéljük érzelmileg az adott helyzetet, de kívülről, és a másik szempontjából is rá tudunk nézni arra. A foglalkozások során bepillantást kaphatunk mások problémáiba és probléma-megoldási módjába, hisz újrajátszunk helyzeteket az életünkből. Így lehetőség nyílik rá, hogy mélyebben megértsük a szituációk mögött rejlő valódi fo-lyamatainkat, észrevegyük a játszmáinkat, változtathassunk hibás működési mód-jainkon, megértsük, megismerjük önmagunk működését, önmagunk folyamatait, önmagunkat. Mindez csoportban történik, egy megértő, elfogadó, emberi érzésekkel megnyivánuló emberi közösségben.


Miért csoportban?

 

A pszichodráma egy jól kidolgozott tüneti– és feltáró jellegű csoport-pszichoterápiás módszer, melyet eredetileg Jacob Levi Moreno a század első felében dolgozott ki, és Mérei Ferenc honosított meg Magyarországon az 1970-es évek elején.

A valóságban életünket kisebb-nagyobb csoportokban éljük. Kapcsolatban vagyunk a szüleinkkel, barátainkkal, tanárokkal, munkatársakkal, stb. Az örömöket is általuk éljük meg, de többnyire a konfliktusok is ezekből a viszonyokból fakadnak. Tehát a velünk való történések, akár jók, akár rosszak, csoportban történnek, így feldolgozásuk is könnyebb közösségben. Számos olyan dolgot megélhetünk itt, amit egyedül, vagy párban nem tudunk átélni: kívülről megfigyelhetjük mások vagy saját viselkedésünket (ha valaki eljátssza azt), Inspirálhat bennünket mások küzdelme, vagy hogy nem vagyunk egy-egy problémával egyedül — mert valójában nagyon hasonlóak az emberek problémái. Segítség még egy pszichodráma csoportban, az is hogy, itt nem adnak "okos" tanácsokat a többiek (amit már száz helyről hallottunk) és nem értékelik a viselkedésünket (ez milyen hülyeség volt, vagy az milyen nagyszerű volt). Talán mindig arra vágytunk, hogy egy megértő, elfogadó, emberi érzésekkel teli emberi közösségben tegyünk próbálkozásokat az élet gyakorlására.


Hogyan hat?



Három fontos szintéren tud hatni:
• A csoporttag saját (protagonista) játéka során.
• Közös csoportjátékban. ill. más csoporttag játéka során beválasztott segítő (antagonista) szerepben, ahol is új szerepek kipróbálására, hasznos felisme- résekre, és a viselkedésbe való beépítésére nyílik lehetőség.
• Nézőként a drámajáték kapcsán átélt katartikus folyamatok révén.

Forrás: http://www.pszichodramacsoport.eu/pszichodrama.html

 

 

 

A protagonista

A pszichodráma csoport valódi működését a protagonista (= főszereplős) játékok alkotják. A csoport résztvevői közül azok, akik játszani (foglalkozni) szeretnének egy-egy problémájukkal, azok középre ülnek, vagy egyes helyeken behúzzák a széküket. A csoport ezek közül a tagok közül választ egyet, akinek az élethelyzetét, aktuális, vagy régóta húzódó problémáját oldjuk meg. Ő az adott pszichodráma játék protagonista játékosa. A protagonista kiválasztása után az egyik vezetővel kiül a vezetői székbe, vagy sétálnak a teremben, ahol egymásra hangolódnak, pár mondatban, vagy akár hosszabban elmondja problémájának a részleteit. Az egymásra hangolódás addig tart, ameddig el nem jut a vezető és a főszereplő abba az állapotba, amikor következhet a játék. Ekkor felrakják az első jelenetet. Ez a jelenet lehet egy megtörtént esemény, párbeszéd, vita, ami a kiinduló pontja a problémának. Az is lehet, hogy egy "élő szobrot" fognak alkotni, ami a protagonistára ható erőket mutatja be, és kelti életre (például: az apám lehúz, visszafog, fojtogat, az anyám támaszt nyújt, megtart, a barátom szintén tart).

Antagonisták

Az adott élethelyzet felállítása során a protagonista bemutatja a kiinduló élethelyzet helyszínét, elmondja, mikor történik az esemény. Beáll saját helyére, majd kiválasztja azokat a szereplőket, akikkel játszani fog — mondjuk először az apát, aztán az anyát, barátját. Ezeket a szereplőket mindig előjátssza a protagonista. Ők az antagonisták.

Szerepvisszajelzés

A drámajáték során az antagonista szereplők azt játsszák, amit a protagonista előjátszik a számukra. A szerepvisszajelzés során az antagonista szereplők visszajelezhetnek, milyen érzéseik, gondolataik, élményeik voltak az adott szerep megtestesítésekor.

Forrás: http://www.drsaarykornelia.hu/pszichoterapia-pszichodrama

 

 

 

A pszichodráma menete

A pszichodramatikus ülés a felmelegítési fázissal (warming up) kezdődik, felkészítve a csoporttagokat a játékfázisra, a cselekvés, az akció időszakára. A terapeuta arra törekszik ebben a szakaszban, hogy minden egyes csoporttag pillanatnyi hangulatát, érzelmi állapotát megérezze.  

Egy protagonista (főszereplő) központú játék során a vezető beszélgetést folytat a játékra készülővel. Kérdések segítségével igyekszik a protagonista problémáját körbejárni és megtalálni azt a kulcsjelenetet, mely vélhetőleg érzelmileg pillanatnyilag a leginkább érinti. Ezután a játékos saját emlékezete szerint rendezi be a teret, ahol a jelenet játszódik. A berendezés részben reális tárgyakkal történik (szék, asztal), de sokszor csak jelzésszerű. Az adott szituációra, helyre való visszaemlékezés önkéntelenül sodorja a játékost a testi, az emocionális és fantáziaszerű ráhangolódásra. 

A felidézett (esetleg elképzelt) jelenet szereplőit a csoporttagok közül választja ki a protagonista (ezek lesznek az antagonisták). A protagonista bemutatja és előjátssza az antagonistáknak a történést, így azok pontosan tudják mit kell tenniük. A kölcsönös empátia, a szerepek cseréje miatt a mellékszereplők is teljesen bele tudják élni magukat a főszereplő történetébe, így a játék során gyakran éppen úgy egészítik ki a történetet, ahogy az a valóságban történt. A pszichodráma vezető feladata, hogy eljussanak a főszereplő konfliktusának mélyebb rétegeihez, nem tudatos összefüggéseihez. Így gyakran nem egyetlen jelenet, hanem több történés bemutatására kerül sor, mely láthatatlan szálon kapcsolódik össze, és ugyanakkor a korai érzelmi sérülésnek a fonalára fűzhető fel. A gyermekkori élmény intenzív újraélése hozza létre a katarzist. A múltbeli és jelen tapasztalatok nagy érzelmi hőfokon egyesülnek és adaptívabb (hatékonyabb, egészségesebb) viselkedést eredményezhetnek.

Forrás: http://lajtorjastudio.hu/tudastar/pszichodrama/

 

  

Integrációs fázis: A játék lezárása, megértése kognitív
Feldolgozása, segíti megérteni, hogy mi miért történt. Milyen adekvát és nem adekvát reakciókban volt részünk. Technikai elemei:
Protagonsita: a játszó
Antagonista: a segéd-én (más személy, fontos tárgy, érzés, gondolat, bármi ami-aki nem a protagonista, de a színpadon interakcióba kerül a protagonistával) 

Forrás: http://www.pszichologus-maganrendeles-online-is.hu/blog/pszichodrama-es-az-onismereti-csoport-klasszikus-pszichologiai-megkozelitesei-es-a-pszichodrama-tortenete-megszuletese-jacob-moreno-tol-2/

 

 

 

 

Pszichodráma kommandó 1.0 2012. július 15.

by pszichotrening on július 15th, 2012

Légy életed főszereplője, csatlakozz a Pszichodráma Kommandóhoz!

SodrásbanA Pszichodráma Kommandó egy alkalmas, egy protagonistás (főszereplő), négy órás alkalmak sorozata. Protagonista bárki lehet, aki megkeres egy konkrét játék témával. Erre a témára a protagonistával közösen szervezünk csoportot.

Ha akadályoz valami az előrelépésben, hívj, a kommandó kiszáll, hogy megvalósíthasd álmaidat!

Nosztalgiád támadt egy jó kis drámában részt venni, vagy sosem próbáltad még, és nem szeretnél rögtön hosszútávra elköteleződni? Gyere, és kapcsolódj segítőként a játékhoz.

A júliusi alkalom Protagonistája: Niki
Témája: Miért veszítem el magam a párkapcsolat(om)ban?

Részletek: https://www.facebook.com/events/435565466476331/

Riporter: – Az alkohol volt előbb, vagy azért nyúlt hozzá, mert elvesztette a lakását?
Alkoholista: – Apám is alkoholista volt, ütött minket, és hát Anyám engem küldött érte a kocsmába, mert félt tőle, és tudja… mire föleszméltem már én is ott álltam a pult mellett, nem volt sok választásom.

Riporter: – Hogyan lett ennyire sikeres és boldog az életében? Hogyan jutott ilyen fiatalon arra, hogy alapítványt hozzon létre alkoholista szülők tehetséges gyermekei számára?
Üzletember: – Apám is alkoholista volt, ütött minket, és hát Anyám engem küldött érte a kocsmába, mert félt tőle, és tudja… annyi álma volt. Amikor józan volt csak mesélt és mesélt. Hálás vagyok neki, hogy megtanított nagyot álmodni.

Ár: Protagonistaként (drámai hősként) 10.000 Ft/alkalom
Antagonistaként (támogató szereplőként) 4.000 Ft/alkalom
Minimális létszám: 13 fő
Maximális létszám: 18 fő
Regisztráció: az összeg átutalásával a bankszámlaszámra

A jelentkezéseket beérkezési sorrendben tudom elfogadni (elég, ha átküldöd az utalás igazolását).
Lemondás Július 1-e után csak másik Antagonista állításával lehetséges.

Forrás: http://pszichotrening.hu/pszichodrama-kommando-1-0-2012-julius-15/

 

 

 

 

 

 

Pár szakmai alapfogalom a teljesség igénye nélkül, hogy jobban értsék a lényeget:

Drámavezető: leader. Általában ketten vannak. A drámajátékokat felváltva vezetik. A másik közben coleaderként támogatja a vezető munkáját.

Protagonista: a csoporttagok közül az a személy, akinek a problémájával játszunk. Önként jelentkezik a játékra, maga választja ki milyen témával szeretne játszani, a csoport szociometrikus választási sorrendje alapján lesz belőle játékos.

Antagonisták: a protagonista játékához kiválasztott szereplők, akik önként vállalva ezt a szerepet, segítenek életre kelteni a problémában résztvevő alakokat, tényezőket.

Drámatér: a szobának a csoport által közrefogott területe, ahol a játék zajlik.

Shearing: jelentése „megosztás”. Egy-egy játékot követően a csoport tagjai megoszthatják a protagonista játékához kapcsolódó saját élményeiket. Nem kötelező, de segíti a csoport problémához való kapcsolódását, a tudatosulásokat, ill. a megosztás révén a csoporttagok közötti intimitás kialakulását és elmélyülését.

Szerep-visszajelzés: az antagonisták lehetőséget kapnak, hogy megosszák a protagonistával azon tapasztalataikat, élményeiket, amelyet a játék során megéltek. Ezek sokban tudják továbbsegíteni a protagonistát a problémája megoldásában, megértésében, a jelen lévő tényezők tudatosításában.

Forrás: http://csabiorsolya.eu/index.php/2012/01/20/a-pszichodrama/

 

 

 

Mi is az a PSZICHODRÁMA?

2012. szeptember 24. - dite.hu

A pszichodráma eredetéről nagyon sok oldalt találhatsz a neten, én inkább arról írok, hogyan képzelheted el, hogyan hat, hogyan gyógyít ez a módszer.

Hogyan képzeld el?

A pszichodráma lehet egyszerű, pár perces, rövid kis gyakorlat , de akár két és fél, három órás drámajáték is. Az, akinek az élethelyzete, problémája megjelenik, ő a főszereplő, más néven a protagonista. Azok, akiket szereplőnek választ ebbe, ők az antagonisták.

Míg a bodyworkben mindenki átéli a maga mozdulatai, a kapott érintések által a saját érzelmeit, vagy lágyan dől el, ki kapja meg akkor épp a csoport figyelmét, addig a pszichodrámában versenyezni kell a saját folyamatért, ami nagyon fontos, mert azzal, hogy tenni kell a csoport figyelméért, a nagy protagonista játékért, és azzal, hogy ezt nem mindig sikerül elérni, a pszichodráma megtanít a hatékony küzdésre, a frusztráció elviselésére és arra, hogy soha ne add fel. Olyan érett felnőtté segít válni, aki nem ijed meg a kihívásoktól, és nagy kitartással, ha kell, felkészüléssel veszi az akadályokat, és olyanná, aki ha kudarc éri, lehet, hogy szomorkodik egy darabig, de utána képes megvizsgálni, mi okozta, hogy valami épp nem sikerült, tanul ebből, és legközelebb még jobban indul neki.

Ez a módszer lehetővé teszi, hogy

-          feltérképezd a saját helyed a családodban (egyáltalán segít abban, hogy tisztázd a magad számára, kit-mit tartasz te családodnak),

-          ráébredj, milyennek ítéled meg a téged körülvevő világot részletesen,

-          pontosabban tudd megfogalmazni, hogyan is érzed magad egy adott pillanatban, így segíti az önmagadra való visszalátást, ami fontos a tudatosságod növekedése szempontjából.

Mi szokott kiderülni egy drámajátékban?

Amikor lehetőséged van megjeleníteni az életed egy részét, mondjuk egy problémádat, az esetek nagy részében egyszer csak világossá válik, hogy egy vagy több, ismétlődő gyermekkori történés mintájára hasonlít a jelenlegi helyzeted, és egy érzelmi időutazás keretében azért dolgozunk, hogy ezt a gyermekkori emléket felülírjuk.

Miért lesz ez jó neked?

Amikor a gyökérhelyzethez eljutunk, és megjelennek azok az érzelmek, amik akkor vagy nem jelenhettek meg (el kellett őket rejteni), vagy megjelenhettek ugyan, de alulmaradtál, vesztes voltál, ebben a lelkileg gyermekkori állapotban ezt újra átéled. Ezúttal viszont egyrészt a csoport és a terapeuta erős és szerető jelenlétében, így végre nem egyedül, másrészt pedig ezután jobban megtalálva az erődet, gyakorlatilag megváltoztatod magadban a múltat egy erősebb, sikeresebb, felnőttebb megoldást találva, mint amilyen akkor lehetséges volt.

Ha például nem szólhattál vissza a szüleidnek, amikor ők igazságtalanok voltak veled, valószínűleg nem tudsz kiállni magadért most a munkahelyeden, a főnököddel szemben, vagy épp ellenkezőleg: túl erősen képviseled magad. Amikor az antagonisták segítségével megjelenítjük, hogyan van ez a munkahelyi problémád, akkor lehet, hogy egyszer csak bevillan, hogy jó ég, pont úgy beszél a főnököm ebben a helyzetben, mint az apám! Akkor azzal az emlékkel megyünk tovább, te kicsi vagy, és ott áll az apukád. Lehet, hogy félsz, meg sem mersz mukkanni, de már nem vagy egyedül: mi veled vagyunk. És ettől, szépen lassan, kicsit bátrabb leszel, míg aztán megtalálod a saját hangod, kimondod, amit akkor nem lehetett, megtalálhatod a haragodat is, ami miatt eddig bűntudatod volt, és ennek következtében a munkahelyeden már nyugodtan és magától értetődően véded meg a határaidat. Könnyen lehet, hogy ehhez nem elég egy drámajáték, de néhány valószínűleg igen.

Maga a csoport

A csoport állandó megtartó ereje mindeközben növeli a biztonságérzetedet, visszatükrözi mindazt, ami szerethető benned, és azt is, amin szerencsés változtatnod. Olyan egészséges mértékű önfegyelmet segít kiépíteni (vagy ha túlzott az önfegyelmed, akkor egészséges mértékűvé lágyítani), amely egyszerre teszi majd lehetővé, hogy a mindennapjaidban hatékony is legyél és felszabadult is, erős is és gyengéd is, komoly is és örömteli is.

Összefoglalva

A pszichodráma egy erős, szerető, megtartó és fegyelmezett terapeuta kezében olyan eszköz, amely kiváló arra, hogy az életedben jelenleg lévő problémákon segítsen nagyon sokat változtatni az életeden.

- Cserményi Csilla Virág

Forrás: http://dite.hu/mi-is-az-a-pszichodrama/

 

 

 

Protagonista-centrikus bibliodráma

A pszichodrámához ez a változat áll a legközelebb. Lényege, hogy megfelelő egyéni és bibliai felkészítés után kiválasztódik a főszereplő, aki a bibliai történet legfőbb figuráját alakítja. Ő hívja a csoporttagokat a többi fontos bibliai szerepre, és ő határozza meg a játék menetét, a csoport őt "szolgálja". Ez csak olyan csoportban lehetséges, ahol nagy a bizalmi szint, gyakorlottak a biblio- esetleg a pszichodrámában és összeszokottak. A vezetőnek jól kell ismernie csoportja tagjait, beavatottnak kell lennie élettörténetükbe, hogy a bibliai események egyes részeit személyre szabottan tudja az illető saját problémájával összekötni. Mindezen feltételek együttesen vezetnek ugyanolyan mélységű átéléshez, mint a pszichodráma protagonista játékában. A technikák jórészt megegyeznek a pszichodrámában alkalmazottakkal, de kicsit specializálódtak. Az aznapi protagonista kiválasztása után megkérdezzük őt, mint bibliai szereplőt, mire kíván választ kapni. Maga a kérdésfeltevés és az adott válasz is mindig a bibliai történetre vonatkozik, de a játékos személyes érintettsége ezen átcsillan, és ez motiválja a játékra. Az antagonisták kiválasztása után a tér berendezése következik. Azok a csoporttagok, akiket a protagonista személyesen nem választott ki, keresnek maguknak szerepet - tehát mindenki játékban van. A szerepválasztás utáni interjú kifejezetten célzott abban a tekintetben, hogy a kérdések felhasználják a protagonista által elmondottakat a megfogalmazott alapkérdés és a választott szerepek vonatkozásában.

A vezető fejében van a szcenírozás, az, hogy a történet mely részeit tartja a legfontosabbnak a játékban. A dramaturgiai munkának két szála van; egyrészt a történet jelenetekre tagolása, másrészt megkeresni azokat a fontosabb pontokat a cselekményben, amelyek a protagonista személyes problematikájához visznek közelebb. A vezetőtől ez nagy rugalmasságot kíván, például feltételezhető, hogy a pszichodrámához hasonlóan a játékos tudattalanja jelzi igényeit egy újabb jelenet beiktatására. Egy-egy kép után összefoglaló interjút készítünk az addig megéltekről és az érzésekről. Ez hasonló a szerepjáték "vágás"- technikájához, azzal a különbséggel, hogy mi fontosnak tartjuk minden szereplőnek megadni a lehetőséget az események végigéléséhez.

 

Forrás: http://www.pszichodrama.hu/bibliodrama-munkacsoport

 

 

 

 

 

Nézzük meg pl. azt a helyzetet, amikor valaki szerepcserében bemutatja az anyját. Mindennapos tapasztalat, hogy pár másodperces előjátszás is elegendő az antagonistának ahhoz, hogy azonosuljon a szereppel. Hogyan lehetséges ez?

Ha stern-i folyamatokban gondolkodunk, akkor itt az történik, hogy amikor a protagonista a tele útján kiválaszt valakit az anyja szerepére, akkor ebben a választásban az anyjával való cselekvési egységekben kódolt korai kapcsolati mintázata vezérli. Ez az a jelenség, amelyet úgy szoktunk mondani, hogy “valami emlékeztet benne rá”, és ez a “valami” gyakran olyan mikrotörténések lenyomata, mint a viselkedés intenzitása, ritmusa, időtartama. Lehet, hogy pl. az anya szerepére kiválasztott személy tempója az a jellegzetesség. amely mentén a választás történik, de lehet, hogy más vonása.

A tempó – Stern alapján – vitalitásaffektus amelyet belső, dinamikus zajlásként élünk át. Kiválasztva az anya, felmegy a színpadra, és szerepcsere történik a protagonista és az anyát játszó személy között. A szerepcserével egy olyan interaktív helyzet áll elő, amelyben a segédén vagy antagonista ugyanabból a pozícióból látja az anyát, amelyből őt az imént kiválasztották. A színpadon minden magyarázat nélkül átélhető, hogy más beszélni az anyáról és más a szerepében lenni. A pszichodramatikus technikából következően – egy ilyen helyzetben – nemcsak az anyaszereppel azonosul a protagonista, hanem az (anya-gyerek) kapcsolatban is benne van. Úgy tűnik, hogy itt az észlelési minőségek érzelmi minőségbe fordulása történik a szerepcsere révén. […]

Amikor az antagonista a protagonista szerepéből az “anyját” figyeli, akkor olyasmi történik vele, mint egy csecsemővel vagy gyerekkel, aki az anyját mint globalitást észleli. Amit figyel, észlel, az nemcsak látási és hallási információ, hanem az ezeknek megfeleltethető tapintási-proprioceptív-kinesztéziás információ is. Stern szerint ez a velünk született képesség – a fizikai világ struktúrájáról szóló absztrakt tudás. Kísérleti bizonyítékok alapján úgy tűnik, hogy a csecsemők egy perceptuálisan egységes világot észlelnek, amelyben bármely modalitásban amodális tulajdonságokat érzékelnek az emberi kifejező magatartás bármely formájáról, ezen tulajdonságokat absztrakt módon reprezentálják, majd egy másik modalitásba helyezik át. […]

Forrás: http://psychodrama.hu/cikkek/

 

 

 

 

 

 

A protagonista

A pszichodráma csoport valódi működése a protagonista (=főszereplős) játékok alkotják. A csoport résztvevői közül azok, akik játszani (foglalkozni) szeretnének egy-egy problémájukkal, azok középre ülnek, vagy egyes helyeken behúzzák a széküket. A csoport ezek közül a tagok közül választ egyet, akinek az élethelyzetét, aktuális, vagy régóta húzódó problémáját járjuk körbe. Ő az adott játék protagonista játékosa.

A protagonista kiválasztása után az egyik vezetővel kiül a vezetői székbe, ahol egymásra hangolódnak, pár mondatban, vagy akár hosszabban elmondja problémájának a részleteit. Az egymásra hangolódás addig tart, ameddig el nem jut a vezető és a főszereplő abba az állapotba, amikor következhet a játék. Ekkor felállnak a székekről, és felrakják az első jelenetet. Ez a jelenet lehet egy megtörtént esemény, párbeszéd, vita, ami a kiinduló pontja a problémának. Az is lehet, hogy egy “élő szobrot” fognak alkotni, ami a protagonistára ható erőket mutatja be, és kelti életre (például: az apám lehúz, visszafog, folytogat, az anyám támaszt nyújt, megtart, a barátom szintén tart).

Antagonisták

Az adott élethelyzet felállítása során a protagonista bemutatja a kiinduló élethelyzet helyszínét, elmondja, mikor történik az esemény. Beáll saját helyére, majd kiválasztja azokat a szereplőket, akikkel játszani fog – mondjuk először az apát, aztán az anyát, barátját. Ezeket a szereplőket mindig előjátssza a protagonista

Forrás: http://pszichologia.com/pszichodrama_csoport/kamaszoknak/hogyan-mukodik-a-pszichodrama-a-gyakorlatban

 

 

 

 

 

 

 

A pszichodráma mágikus szépsége

Pszichodráma írások, fordítások, ötletek. Konkrét esetek és megoldások. Interjúk és vélemények. Pszichodráma a tréningben, szervezetfejlesztésben és coachingban. A pszichodráma csoportokban nagyon erős az önismereti tanulás, mert a résztvevők nem csak saját problémáikkal, kérdéseikkel kerülnek kapcsolatba, hanem a többiek játékait látva vagy antagonista munkát végezve rengeteg információhoz jutnak az életről.

Gyakran több játékot is játszanak ugyanazzal a témával, így megélik ugyanannak a problémának sok aspektusát és bele tudják szőni az eredményeket az életük szövetébe. Konkrét, akut problémákon is segít a pszichodráma és nagyon mély, sors- és életformáló negatív hatásokat is lehet vele kezelni, átfordítani. Aki belevág egy csoportba, hamarosan azt tapasztalja magán, hogy be tudja fogadni a dicséretet, udvarlást; zavar nélkül el tudja mondani az értékeit; belevág olyan dolgokba, amit el sem tudott képzelni magáról. Elkezdi megvalósítani az álmait; rájön, hogy nem a kortársaitól vagy a párjától, hanem saját magától kaphatja meg a legalapvetőbb biztonságot; megtalálja az egyéni feltöltődés formáit (meditáció, újságolvasás egy kávézóban, kirándulás, vásárolgatás, mozi vagy egyéb szórakozás, stb. ), egyszóval megtapasztalja az önszeretet bonyolult útjait.

Forrás: pantharei.blog.hu

http://pszichologia.lapozz.hu/pszichodrama

 

 

Pap Zsuzsa
Kapcsolatban a világgal, kapcsolatban önmagunkkal
In Zseni Annamária: A pszichodráma és korunk tükröződései, Medicina, 2007. 44.

A szerepcserénél a protagonista belép az antagonista (a számára jelentős kapcsolati személy, apa, anya, testvér, stb.) szerepébe, szinte annak bőrébe bújva átéli annak érzéseit, érzelmeit, és ezáltal a másik ember szemével látja a világot és saját magát. Sőt, nemcsak látja, hanem érzi is! Míg a tükrözésnél inkább rálátást, a szerepcserében rálátást és belátást nyer.

Forrás: http://lelkidrama.blogter.hu/263708/hat_szoval

 

Szólj hozzá!

Címkék: pszichodráma segítő protagonista antagonista lélektani dráma

süti beállítások módosítása