Pszichodráma technikák
- Monológ: a protagonista ki nem mondott érzéseinek, gondolatainak ad hangot.
- Duplázás: a protagonista belső érzéseinek externalizációja.
- Szerepcsere: a protagonista külső szemmel látja saját magát, érzéseit.
- Tükrözés: konfrontatív technika, amely a szembesülést segíti.
Pszichodráma formái
- Protagonista centrikus: központ a protagonista intrapszichikus világa a csoporttagok szolgálata által.
- Csoport centrikus: a protagonista játéka a csoportdinamika fokozott erőterében bontakozik ki.
- Téma centrikus: az előre megbeszélt téma vonalára fűződnek az események.
- Monodráma: egy személyes tanácsadás pszichodramatikus eszközökkel.
- Bibliodráma: a Biblia történéseinek megjelenítése által bontja ki az emberi kreativitást, a testi-lelki-szellemi egészre építve.
Forrás: http://www.szupervizio.eoldal.hu/cikkek/irodalom/pszichodrama-a-szupervizios-gyakorlatomban.html
A dráma technikái az élet legalapvetőbb elemei. Minden emberben ott élnek azok a mentális fordulatok, mozzanatok, amelyek a pszichodráma technikákban hangsúlyosan megjelennek. Mióta világ a világ, az emberek elképzelik magukat a másik helyébe (szerepcsere), tükröt tartanak a másik elé (tükrözés) vagy azonosulnak a másikkal (duplázás), esetleg egy rosszul sikerülő rokoni látogatás estéjén egy pillanatra kiugranak a kertbe, hogy a csillagokra felnézve néhány mondatban kiengedjék a felgyűlt gőzt (monológ).
Vagyis a pszichodrámában használt technikák nem valamilyen modern kütyük, hanem az élet belső technikáiból születtek, kiemelve a legfontosabbakat. Ha tetszik, mindenki pszichodramatista és mindenki használja is a pszichodráma technikáit . (Fontos ez számomra azért is, mert nem tartom jónak, ha egy pszichológia gyógyító vagy önismereti helyzetben, vagy akár írásban olyan tolvajnyelvet használ, ami a résztvevők számára érthetetlen. Az érthetőség bevonódást szül, az érthetetlenség az elefántcsonttorony érzetét kelti.)
Forrás: http://pantharei.blog.hu/2010/04/25/pszichodrama_technikak
A pszichoanalitikus intervenció legfőbb technikai elemei:
az értelmezés (tudattalan összefüggések megfogalmazása a beteg által közölt anyag és az analitikus megértése alapján);
a tisztázás (bizonyos információk, adatok, összefüggések kifejtése – főleg kérdésekkel – az őket körülvevő „információs zajból” és a beteg hárítása következtében keletkező bizonytalanságból);
a szembesítés (a beteg szembesítése bizonyos elhárított – többnyire tudatelőttes – érzésekkel, tartalmakkal, konfliktusokkal, összefüggésekkel);
a tükrözés (az empátiás megértés segítségével hangsúlyt adni bizonyos, a beteg által közölt érzésnek, pszichés tartalomnak) és
a tartalmazás (értékítélet, ellenérzések nélkül elfogadni a beteg által nem elfogadható, elutasított pszichés tartalmakat, érzelmeket).
Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Pszichoanal%C3%ADzis
Tükör (mirror). A protagonista kiáll a színpadról, a szerepét pedig egy segédén játssza. A protagonista külső megfigyelőként nézheti saját magát a színpadon, ahol lehet egyedül, de részese is lehet egy jelenetnek. A tükrözés konfrontatív technika, óvatosan kell bánni vele. Általában akkor alkalmazzuk, amikor a protagonista előrehaladását valamilyen viselkedéses vagy más elem hátráltatja, de ő ennek nincsen tudatában. A dramatista biztathatja a protagonistát, hogy nézze végig a jelenetet és tegyen valódi megfigyeléseket (és ha lehet ne ítéleteket hozzon). A tükörtechnika alkalmazásának másik lehetősége, hogy a protagonista mélyebben magába építse a színpadon megjelenítettek valóságát. A kívülről történő ránézéssel valóságosabbá, a protagonista életének egy térképévé, igazodási segédletté válik az, amit lát és megért. Hozzáadódik valami a valósághoz, ralitástöbblet jön létre.
Forrás: http://pantharei.blog.hu/2010/04/25/pszichodrama_technikak
Módszerének lényege az élményközpontúság, a megélt tapasztalás, mely a jelentésével együtt megélt testi érzet megtapasztalását, ezen keresztül egy másfajta tudatos megértést jelent. Eszközei a valódi figyelem, az elfogadás légköre, a tükrözés technikája.
Forrás: http://www.fokuszmodszer.hu/mi-a-fokuszolas/
Szerepcsere, tükrözés, monológ
Póka Viki - Kepes János
2008. március 21.
I. Bemelegedés (Tükrözés)
1. Bevezető kör (Viki)
Elindul egy vonat, elöl a mozdony (Janó). Párosával fel lehet szállni, kétszemélyes fülkékbe. Leghátul Viki. Magatokban idézzetek fel egy élményteli utazást, most épp onnan tartotok hazafelé. Aki kész, ez előző vállára teszi a kezét. Ezután a vonat megáll az állomáson, az élményt kölcsönösen elmesélni a párnak.
2. Hogy vagy, milyen állapotban jöttél ide? (Janó)
Megint párokba állunk, és az egyik fél egy jellegzetes szoborral fejezi ki, milyen hangulatban, milyen állapotban jött ide. Egy idő után a pár is felveszi a szobor tükörképét. Benne marad a helyzetben, és közben beszámol az érzéseiről. majd tükrözés. Kimondani, milyen érzés a tükörképnek.
3. Ugyanez a feladat mozgással (Viki)
Párokba álltok, elindultok egymással szemben, találkozás középen (lehet többször is). Az egyik fél önmagát alakítja, a másik a tükörképét.
4. Elmélet (Janó)
Tükrözés, fejlődés-lélektani vonatkozások
[…]
Tükrözés
Karoline Erika Zeitlinger: A pszichodráma
A segéd-én túlzásokkal utánozza a protagonista magatartását, akit így szembesít önmagával, pillanatnyilag nézővé válik, tükörben látja önmagát, és akár tanácsokat is adhat magatartása megváltoztatására - önmagával szemben.
Ajkay Klára - Kökény Veronika - Mérei Zsuzsanna
Elbeszélt világ, megélt világ - szó és akció
In Zseni Annamária: A pszichodráma és korunk tükröződései, Medicina, 2007. 97. o.
az anya és a baba beszélgetnek egymással a jelentős üzenetváltások arctól arcig mennek: mosoly-váltások, utánzások, hangadással kísért mimikai változások történnek. Eközben az anya tükrözi, felmutatja a baba belső állapotát oly módon, hogy kissé módosítja is, szükség esetén fel vagy lehangolja a babát. Ajkay, 97. ol
Falvai Rita
A pszichodráma mint szupervíziós eszköz a segítő hivatás gyakorlói számára
In Zseni Annamária: A pszichodráma és korunk tükröződései, Medicina, 2007. 208.
A dramatikus tükörtechnika a gyermeki szerepfejlődés azon szakaszának feleltethető meg, amikor kialakul a differenciálás az én és a másik, az én és a külvilág között. Először válik a gyermek számára világossá, hogy a tükörképe ugyanazt csinálja, mint ő. Az alteregó behozatalával a segítő bevonódása csökken, tehát akkor érdemes használni, ha szükség van arra, hogy a segítő a problémától távolabb kerüljön, vagy ha úgy látjuk, hogy nehezen vonódik be egy helyzetbe. A tükrözés technikája egy új dimenzió megjelenése révén rálátást eredményezhet az eset hozója számára.
Pap Zsuzsa
Kapcsolatban a világgal, kapcsolatban önmagunkkal
In Zseni Annamária: A pszichodráma és korunk tükröződései, Medicina, 2007. 44.
Tükrözésről beszélünk, amikor a protagonista a színpadon felállítja és eljátszatja a számára fontos jelenetet, és eljut ahhoz a feszültségteli ponthoz, amikor nem tud az érzelmeinek megfelelő és egyben számára elfogadható megoldást találni. Ekkor a saját szerepébe egy csoporttársát állítja (hasonmás), ő maga kilép a jelenetből, és bizonyos távolságból minden oldalról, esetleg székre állva magasból is rátekint, rálát a helyzetre, megérti azt, és ebből a pozícióból tud tanácsot adni, megoldási lehetőségeket kínálni saját magának.
A tükrözés technikáját alkalmazhatjuk úgy is, hogy a jelenetet karikírozva játszatjuk újra, akár nonverbálisan.
Forrás: http://lelkidrama.blogter.hu/263708/hat_szoval
Tükrözés: egy-egy jelenet kisarkított újrajátszásával a protagonistának visszatükrözik a jelenetet. A megértést és kognítív feldolgozást segíti.
A protagonista rendelkezik azzal a tudással, amit tükrözés révén megtanult. A tükrözés segítségével felismeri a többiek viselkedését, képessé válik arra, hogy saját reakciói kívülről meglássa.
Erdélyi Ildikó: A „tükör” szerepe a pszichodráma-terápiában és -pszichodráma- képzésben
[…] Célkitűzés:
… Mivel a pszichodráma tükörtechnikája lehetőséget ad arra, hogy a pszichodráma játék protagonistája (főszereplője) önmagát és akcióit a játékon kívül, mintegy tükörből nézze meg, lehetőség kínálkozott arra is, hogy a tükör fantáziát mozgósító hatását vizsgáljam a pszichodrámában. A tükörjáték egy, a rendező- terapeuta által kiválasztott jelenet megismétlését tartalmazza, amelyben azonban a protagonistát hasonmása helyettesíti, miközben a protagonista külső szemlélő lesz. Protagonista és terapeuta együtt szemlélik meg a tükörjátékot, s közben kommentálják azt. A pszichodramatikus tükör tehát egy olyan terápiás eszköznek bizonyul a pszichodrámában, amely
a/ korai korszak-maradványokat, emléknyomokat hív elő, olyanokat, amelyeket csupán a test őriz zsigeri szinten érzetek formájában, s amelyek asszociatív úton, a fantázia segítségével megidézve képpé válhatnak;
b/ felidéz viszonylag későbbi emlékképeket is amelyek átmenetileg "elvesztek", elfojtás alá kerültek, és a tudattalanba süllyedtek.
c/ biztosítja az "ez én vagyok, én csinálom"- élményét is a protagonista számára.
A tükör-technika alkalmazása a pszichodráma-terápiában és a pszichodráma-képzésben
A tükör-technika
Mint fentebb utaltam rá, tükörjátéknak, tükrözésnek vagy tükörtechnikának nevezzük a pszichodrámában egy korábban a protagonista által lejátszott jelenet újrajátszását a hasonmás segítségével. A tükörtechnika megalkotója a pszichodráma létrehozója, Moreno volt (1946,1972 ) […]
Terápiás csoportokban és kiképzőcsoportokban egyaránt alkalmazzuk a tükröt a klasszikus formában, ahogyan ezt Moreno és Schützenberger is használják. Ez úgy történik, hogy a protagonista kívülről nézve saját játékát, amelyben őt magát hasonmása játssza, mintegy rálát önmagára, viselkedésmódjára. Úgy látja önmagát, mint ahogy egy külső szemlélő láthatja őt. Egyes esetekben az ilyen tükör-látvány elég ahhoz, hogy a viselkedés-korrekció létrejöjjön, máskor érdemes továbblépni ezen pl. úgy, hogy felszólítjuk a tükörjátékot szemlélő protagonistát, javasoljon hasonmásának helyzet megoldásokat, majd próbálja ki azokat.
A tükörtechnikának azt a formáját, amelyet én tanítványaimmal együtt gyakrabban alkalmazok, a tudattalan megszólításának nevezem. Egy kulcs-jeleneteknek vélt jelenet után protagonista és rendező úgy döntenek, hogy letükröztetik a történést, és közösen belenéznek a tükörbe. A tükrözés megszemlélése során a rendező megkérdezi a protagonistát, hogy voltaképpen mit is lát a jelenetben. Ha a szemlélő protagonista csupán azt ismétli, amit előzőleg eljátszott, a rendező megkéri, hogy úgy nézze ezúttal a képet, mintha nem is róla lenne szó, esetleg úgy, ahogy egy fényképet vagy egy műalkotást, pl. festményt, szobrot, vagy éppen egy filmet nézne, s fejezze ki mindazt, ami erről eszébe jut, azaz asszociáljon szabadon. Egyes esetekben egyéb kérdésekkel is segít a rendező, pl. azt kérdezi, mi történik most valójában a színpadon, vagy milyen címet adna a képnek, jelenetnek. Megkérdezheti azt is protagonistájától, hogy hány személyt lát a színpadon, sőt esetleg azt is, kik azok a személyek, akiket a kép vagy a jelenet felidéz benne. Hozzáteheti, hogy a személyek lehetnek akár fantáziabeli szereplők akár számára valós személyek. Ahogy álmainkban szimbolikus formában megjelennek a tudattalanba küldött szégyenteljes vágyaink, s az ezekhez fűződő emlékképeink, úgy nyernek formát a "tükör előtt" lassanként a hajdani gesztusok, az „elfelejtett” emlékek, a rejtett vágyak, ugyancsak szimbolikus formában. Egyes esetekben itt rendeződnek össze a protagonista számára szándékok és gondolatok a hozzájuk tartozó érzésekkel.
A tükrözés szerepe terápiás és önismereti célú pszichodrámajátékokban játéktémákon keresztül
A következőkben néhány, a terápiában és a képzésben, gyakran előforduló témán keresztül fogom bemutatni a tükörtechnikának azt a változatát, amelyet használok. A kettős címek arra utalnak, hogy a játék kettőzött témát hordozott: az aktuális téma pszichodinamikai hátterében ugyanis felbukkant a korábbi téma, feltehetően az eredeti traumát hordozva, amelyen azután tovább dolgoztunk a protagonistával és a csoporttal. A pszichodráma-játékok befejezése azonban mindig ahhoz a témához igazodik, arra a problémára keresi a választ, amelyet a protagonista aktuálisan hoz.
Félelem a veszteségtől-téma (a születés témája)
Violetta egyéni terápiába járt pszichoterápiás intézményben, és terapeutájától tudta meg, hogy működik egy pszichodráma-terápiás stáb (v.ö. Mérei, Vikár, 1997). A stáb hat terapeutából állt, amikor Violetta jelentkezett, s valamennyien egy dramatikus módszerrel dolgozó esetmegbeszélő csoporthoz tartoztak, amelynek vezetője magam voltam. A stáb-tagok közül többen pszichodramatisták.
Violetta nagyon magas, 3O-as éveiben járó sikeres jogásznő, aki gyors észjárásával és kooperatív készségével megnyeri a stábot. Partnerkapcsolataiban elszenvedett vereségei miatt keresi fel a stábot. Szeretne tartós kapcsolatot kialakítani, s ehhez kér segítséget. Korábban egyetlen partnerrel sem sikerült együttélést megvalósítania. Férfibarátait eddig nemcsak hogy ő tartotta el, hanem még hatalmas ajándékokkal is ellátta őket, majd a jutalmazás után szakított velük.
Meghatározott ülésszámban egyezett meg vele a stáb a terápiás munkához. Az alábbiakban következő játéka a 3-ik ülésen zajlott. Előző játékai párkapcsolatairól szóltak, de megjelent a családja is. Hatalmat gyakorol környezete minden tagjával szemben úgy, hogy "megtanulja őket". "Mindenkit megtanultam, mindent tudok, amit a szüleim valaha tudtak, sőt annál is többet", mondja, s kifejezi azt is, hogy az egész családot ő tartja el, mert többet keres, mint az összes családtag együttvéve. Szenvedélyes ragaszkodását kutyája iránt már többször említette, s a 3-ik ülésen játéktémának a kutya elvesztése miatt érzett félelmét ajánlja fel. Játékának címe: "Rettegek, hogy elveszítem".
Az első jelenetben azt látjuk, hogy Violetta és barátja között a kutya középen foglal helyet tévé-nézés közben. A tükörjátékban Violetta maga is észreveszi, hogy a szereplők hasonlóak a szülők és gyermek hármasához. (A kutya szerepének eljátszására nő stábtagot választ.)
Ezt a jelenetet követően a rendező azt javasolja, jelenítsék meg azt a fantáziát, amely Violetta rettegéséről szól: a kutya életveszélybe kerül, pl. baleset éri. Ebben a jelenetben a gázolást játssza el: egy férfi az utcán elgázolja Kittyt, a kutyát. Violetta a játékban a gázolás után sikoltozva hív mentőt, beszállíttatja a kutyát az állatkórházba, ahol az állat infúziót kap az orvostól. Violetta valamennyi szerepet előjátssza, s ő választja ki a szereplőket is. Saját szerepében úgy szorongatja a balesetet szenvedett kutyát, hogy a kutyát játszó stábtag alig kap levegőt. Amikor a kutya szerepét játssza, Violetta egyszer csak kezd úgy viselkedni, mint egy kisgyerek az álom és ébrenlét határán, majd születését újraélő csecsemővé válik. "Életben akarok maradni", kiáltja. Ne szoríts úgy, megfulladok!", kéri még mindig a kutya szerepében. Saját szerepéhez visszatérve átéli, hogy szorongatni kielégülést is jelent.
Az idézett pszichodráma-jelenetben egymásra rétegződik a protagonista számára a kutya megmentésére irányuló küzdelem élménye és saját születésének tudattalan fantáziája, ill. gyermekkorának azon emléke, hogy anyja úgy veszi őt körül, hogy ő főleg a gondoskodás terhét érzi. A kórházi jelenet tükörjátékát nézve Violetta elfelejtkezik a kutyáról, s azt mondja, hogy csecsemőt lát síró anyával, valamint az orvost, aki vigasztalja az anyát. Hozzáteszi, hogy az anya nem hisz az orvosnak. "Talán jobb volna neki, ha meghalna a gyerek", mondja, "Máris elsiratja a kicsit". A tükörjáték közben kezd igazán magáról beszélni: 7 hónapra született, anyja szerint nehezen maradt életben, s csak az anyai gondoskodása mentette meg. Azóta anyja annyira óvja, hogy a lány nem kap levegőt. "Mintha állandóan azt bizonygatná, hogy szeret, pedig talán nem is. Talán nem is lehet engem szeretni", mondja könnyek között. "Férfinak soha nem hiszem el, hogy szeret, inkább szakitok, nehogy ő hagyjon el. Megvásárolom a szeretetet, fizetek, csak szeressenek."
A tükrözés segített abban, hogy Violetta a szeretet elvesztésétől való félelmét tudatosítsa, és összekapcsolja a szeretet megfizetésének szándékával, ami a hatalom gyakorlásának egyik kifejezési módja nála. Megjegyezzük, hogy egyes, korai életkorban sérült páciensek, akiknek egyik fő elhárító mechanizmusa a hasítás, a pszichodráma-terápia korai szakszában hirtelen olyan témák eljátszásáig "mélyülnek", mint amilyen pl. a születés. Kiképző csoportok tagjainál a "mélyülés" fokozatosan következik be.
A tükörjáték után mindig visszatesszük a protagonistát saját játékbeli szerepébe, abban fejezi be a jelenetet, amikor azt is tudja már, amit a tükörjáték a tudomására hozott, de mégis azt teszi, ami a játékban, az akcióban születik. Violetta a játék befejező jelenetében hazaviszi a kutyát, mivel rájön, hogy a kutya sérülése nem teszi szükségessé a kórházi ápolást, a barátjának pedig arról kezd beszélni, hogy gyermekre vágyik.
A páciens a kutya elvesztése fölötti aggodalom témájában saját elveszése miatti szorongását játszotta el. A téma kettős. Aktuális témája a félelem a szeretett tárgy elvesztésétől, eredeti témának pedig az elhagyás okozta halálfélelem látszik. Az elvesztés – elveszés-téma korai sérülésének újraéléséhez vezetett el a játékban. A tükörjáték provokálta a jelenlegi félelmek és a múltra vonatkozó fantáziák egymásra vetítését, majd a történések részeinek egymáshoz illesztését.
A párkapcsolat - témája (kapcsolat az ellentétes nemű szülővel – téma)
A képzés saját élményű vagy önismereti szakaszában a párkapcsolat témája gyakori, ez a téma "mélyül" az idézésre kerülő drámában szülő-kapcsolat témává, a viszonyt közvetlenül anyával vagy apával később hozzák játéktémaként a csoporttagok.
Lídia 32 éves pszichológus, a képzés saját élményű szakasza első évét fejezi be. Olyan párkapcsolatban élt eddig, amelyben férfipartnerének volt egy másik barátnője is. Lídia most szakított vele, és a csoportban fel meri tenni a kérdést: "Merre induljak el?". Ez lesz a cím is, amellyel játékra jelentkezik. Az interjúból kiderül, hogy mégsem a jövő érdekli, hanem azt szeretné érteni, miért nem tudja még mindig eloldani magát barátjától. Az interjúban kifejezi, hogy egyelőre mégsem tud a jövő felé indulni.
A drámában Lídia először bemutatja azt a pillanatot, amelyben egymásba szerettek, azaz megbűvölődésének mozzanatát. A pszichodráma játék első jelenetében folyóparton sétálnak, és a férfi arról beszél Lídiának, hogyan akarta iskolás korában meghódítani a hegytetőn lévő várat. Nem a többiekkel együtt a kanyargós úton akart menni a vár felé, hanem hegynek föl, egyenesen neki a várnak, igazi hódítóként. Lídia elragadtatottan hallgatja. Ezután a vár meghódítását jelenítjük meg úgy, mintha a történés valamely hajdani időben játszódna, azaz időben eltávolítjuk, mintegy zárójelbe tesszük a jelenetet. Lídia hódítónak férfi szereplőt választ, ő maga, hol a vár, hol a hódító szerepét játssza. A várat székekből álló magaslatra helyezzük.
A jelenetet követő tükörjáték szereplői azt az utasítást kapják, hogy a protagonista nem verbális viselkedését pontosan játsszák le. Lídia a tükörből azt látja, hogy a hódító csupán addig nézi a meghódítandó várat, amíg meg kell hódítani, utána már nem rá néz, hanem a világra, a meghódított viszont tekintetével tovább csüng a hódítón. A tükröt szemlélve Lídia hirtelen zaklatottá válik, és egy iskoláskori emlékét kezdi felidézni: "Későn mentem haza és apu úgy büntetett, hogy nem nézett rám", mondja.
A következő jelenetben ezért visszalépünk az időben, s megrendezzük a tizenéves Lídiát, aki iskolai rendezvény után a vártnál később érkezik haza, anyja a konyhában, apja a szobában a tévé előtt várja. Az apa nem szól hozzá, nem néz rá. A lány könyörög apjának, hogy inkább kiabáljon, vagy verje meg, csak nézzen rá. Amikor egy következő változatban kipróbáljuk, hogy az apa ránéz lányára, Lídia zavarba jön. Átéli a csábítás - csábulás veszélyét anyja távollétében.
Az utolsó jelenethez, amely már egy jövőbeli fantáziakép, Lídia nem a hódítót játszó szereplőt, hanem új férfiszereplőt választ: partnerével egy fatörzset átölelve fogják egymás kezét, miközben egymás szemébe néznek.
A tükör lehetővé tette a játékban a "mélyülést", azaz azt, hogy a protagonista regresszióba kerüljön, és korábbi emlékekhez eljusson. A tekintetek irányának megszemlélése a tükörjátékban jutatta el Lídiát az apa meghódítására irányuló vágy lejátszásáig és az inceszt tilalom átéléséig. (A felidézett emlék mögött nyilvánvalóan még korábbi emlékek is vannak, amelyek majd csak későbbi játékaiban fognak előkerülni.) A jelenet bemutatja, hogyan mélyült a drámajáték folyamán a párkapcsolati problematika, és tárult fel a protagonista számára a hódító - meghódított kapcsolat pszichodinamikai háttere (Erdélyi,1994).
A tükrözés szerepe kiképző csoportok vezetést gyakorló fázisának pszichodráma-játékaiban és szupervíziójában játéktémákon keresztül
Főnök – beosztott - téma: az apa - fiú kapcsolat témája
Asszisztensi csoport rendezői gyakorló fázisában (a 250 óra saját élményt követő 90 órás blokk) játszódik a következő játék. Az asszisztensi szakasz a saját élményű csoport folytatása az élményekkel való munka szempontjából azonban új szakasznak számit elsősorban a megváltozott célok miatt: játékot rendezni és csoportot vezetni tanulnak a résztvevők.
Lukács 25 éves orvos, pszichiátriában dolgozik, munkahelyén már használja a pszichodrámát. "Reménytelen harc a főnökömmel" című játékra választotta a csoport. Tanuló vezető rendezi megegyezés szerint a játék első részét, ez esetben egy asszisztens-jelöltnő. Az asszisztens-jelöltek még csak egy, esetleg két jelenetet rendeznek az egyik kiképző segítségével, aki azután, ha a játék még nem fejeződött be, folytatja a rendezést. Ezekben az esetekben a tény, hogy a játék vezetője csoporttag, hogy mellérendelt viszonyban áll a protagonistával, minden bizonnyal befolyásolja a téma dinamikáját, jelenleg azonban ezzel a kérdéssel nem foglalkozom.
Saját élményű játék
Az első jelenet során Lukácsot a főnőkével látjuk. Nem tudja elérni, hogy főnöke figyeljen rá. A főnök anamnéziseket kér tőle, de soha sem elégedett az eredménnyel. Főnöke szerepében a protagonista azt az élményét fejezi ki, hogy nincs oka észrevenni kollegáját, Lukácsot. Javaslom a tanuló vezetőnek, hogy tegyen egy másik férfi szereplőt a főnököt játszó csoporttag mögé, aki az észrevétel hiányt felerősiti, miközben a főnököt játszó szereplő megismétli a jelenete. Úgy vélem ugyanis, hogy az új jelenet hatására Lukács rájön arra, ki volt az, aki élete korábbi szakaszában elnézett mellette, nem vette észre. A játékban a főnök mögötti figura látványa segíthet megtalálni az összefüggéseket. Lukács addig, amíg a jelenetben játszik, nem jön rá, ki áll a főnök mögött, ezért távolítást, azaz tükörjátékot javaslok.
Tükörből nézve a jelenetet Lukács azonnal rájön, ki is áll a „főnök mögött”. Bátyját fedezi ott fel. Amíg a jelenetben maga is játszott, a valóságban megtörtént epizód rekonstrukciója nem engedte meg, hogy szabadon fantáziáljon.
A tükörjáték után viszont emlékei nyomába ered, és elkezdi berendezni a gyermekkori jelenet színhelyét. 4 éves, a bátyja 6, s a báty nem akar vele játszani. A másik szoba is a színpadra kerül, ahol iparművész szülei dolgoznak. Apját úgy rendezi a színpadra, hogy az apa gyermekeinek hátat fordít. Lukács egyedül érzi magát, bátyja nem tartja méltó játszótársnak, a szülők a másik szobában „nem figyelnek” rá. Először anyjának kiabál, az anya elfoglaltságára hivatkozik. Ezután Lukács az apját kezdi hívni, apja azonban nem is válaszol. A kisfiú kétségbe van esve, hiába próbálkozik sírással, kérleléssel, az apa nem veszi őt észre. Ekkor átveszem a játék irányítását a tanuló vezető egyetértésével, aki végig a közelemben marad.
Ismét tükör-játék következik. Kérdezem a protagonistát, hogyan lehetne ezen a kisfiún segíteni. Tanácstalan. Az apa-fiú kapcsolatból nem csak az anya jelenléte miatt érezheti magát kizártnak, hanem fivére elsőszülöttsége okán is. Úgy vélem, csak a mese és az apával közös cselekvés segíthet. Királyokról és királyfikról szóló mesék jutnak eszembe. Megkérdezem, miről szól a kedvenc meséje. Lukács rögtön felélénkül, s mondani kezdi a királyfi és a sárkány meséjét. Megjegyezem, hogy a kisfiút biztatni kellene, játssza el a mesét az apjával együtt. Elégedetten bólogat, majd gyorsan visszamegy saját szerepébe, s addig erősködik, míg apja be nem lép a gyerekszobába, hogy játsszon vele. A játékban először az apával győzeti le a sárkányt, majd gyerek Lukácsként apja segédlete mellett ő maga térdepel a sárkányon, s vágja le mind a hét fejét.
A játék utolsó jelenetében az elsőt ismételjük meg, a lélektani helyzet azonban már megváltozott: ekkor már észre tudja vétetni magát főnökével a protagonista.
A tükörjáték tette lehetővé, hogy az elhárított rivalizációs feszültségből származó akadályt legyőzzük. A tükör nemcsak a protagonista, de a rendező asszociációit is elindította, mindkettejük tudattalanjában olyan gyermekkori fantáziák bukkantak fel, amelyekben a gyerek hőstettével mutatta meg apjának, mit ér. Ilyen módon jutottak el a meséhez, s ennek lejátszása során a fiú beavatást nyert a férfi-harcba. A főnőkkel eljátszott utolsó jelenetben a küzdeni tudást veszi birtokba.
Az aktuálisan hozott téma mögött – a versengés akadályozottsága a másik férfivel – megjelent és lejátszódott a korábbi téma, a versengés az első szülött fiúval az apa figyelméért.
A szupervízióban:
A játék megbeszélése után a rendezés megbeszélése már szupervíziós helyzet, amelyben a hasonmás segítségével egy-egy részletet didaktikus céllal újra megnézünk a színpadon. A szupervízióban tehát tanulási céllal használjuk a tükörjátékot. Ezúttal a hasonmás játssza a jelenetet, a protagonistát az átélt élmények után soha nem vesszük igénybe a tanulást szolgáló játék rekonstrukciójához. A tanuló vezető az, aki ilyen esetben a tükörjátékból tanul. Két képet kivántam megjeleníteni, hogy felhivjam a figyelemet a pszichodrámajáték terének funkciójára. A két szoba térbeli elrendezését és a szülők nem verbális viselkedését mutattuk meg a színpadon. Látható lett a hátat fordító apa, s az is, hol helyezte el őt a protagonista a térben. Kiderült, hogy a főnök – beosztott viszony ábrázolásakor a főnök a térnek ugyanazon a pontján állt, amelyre később az apa került a családi jelenetben. Mindenki számára világossá vált az, amit Lukács a játékban átélt, s amit játék után visszajelzett: a főnök mögött az apa áll, a báty az apa helyettese volt, s az is, hogy a pszichodráma-rendezőnek a térből is "olvasnia" kell, mert a személyközi viszonyok a térben képeződnek le.
A szülők - gyermek háromszög témája: az "ősjelenet"-téma
A 30 éves szociálpolitikus Vince játéka szintén asszisztens-képző csoportban játszódik. Asszisztens-jelöltnő rendezi az első képet, a továbbiakat a kiképző. Tanulási feladat ekkor a pszichodráma színhely berendezése, amelynek a pszichodrámában kiemelt szerepe van, az emlékezés ugyanis térhez kötötten történik. Feszültséget hordozó emlék helyszínének képi imaginációját javasoljuk a csoport tagjainak. Az előbukkanó színhelyek valamelyike válik játékká a továbbiakban.
Saját élményű játék
Vince jelentkezik a helyszín berendezésére, a szülői otthon fürdőszobáját jeleníti meg, amelyben a fontos tárgyak a következők: tükör a mosdó fölött, kád és rádió. A rendező úgy véli, Vince érzelmi hangsúllyal említi meg a tükröt, ezért azt megszemélyesítik, a többi tárgyat székek jelölik. A rádióbemondó hangját egy férficsoporttag szolgáltatja. Vince egy lányt választ a tükör szerepére, majd az apjának kiválasztott magas férfi szereplőt odaállítja a tükör elé. Azt mondja, reggel van, apja meztelenül borotválkozik a tükörrel szemben, miközben hallgatja a rádiót. Az apa szerepében Vince grimaszokat vág a tükör előtt, a tükröt megszemélyesítő szereplő tükörképszerűen ugyanazokat a mozdulatokat teszi. Vince a jelenetben 7 éves, az előszobában áll, s zavartan nézi meztelen apját:"óriásnak" látja. Ekkor átveszem a játék rendezését. Székre állítjuk az apát és a tükröt játszó személyt is, hogy az apa valóban órásnak látszódjék. Az apa és tükör azonos síkban maradnak. "Szégyellek kimenni a fürdőszobába, apunak olyan nagy minden." Kiderül, az apa feléledő férfiassága hozza zavarba Vincét. Apja szerepében átéli az erotikus feszültséget, viszont fürdőszoba tükörként nem meri átélni a helyzetet (nő játssza a szerepet). Tükrözést javaslok.
A tükörjátékban Vince látja az egymással szemben álló férfit és nőt, valamint a tőlük messze álló kisfiút, aki rájuk néz. Javaslom, hogy húzza össze a szemét, s csak kis résen át nézze a jelenetet. Ekkor jön rá, hogy leskelődést lát, gyerek lesi meg a szüleit. Izgatottá válik. Újra átéli a tükörjátékkal szemben a meglesést, hiszen ez a helyzet rárímel a leselkedés helyzetére, mintegy megduplázza azt.
A következő jelenetben kisgyerekként fekszik éjszaka az ágyában, amikor zajra ébred fel, majd megpillantja zajt okozó szüleit (az apát játszó és a tükröt játszó két szereplő mozog, dobog a rendező felszólítására, hogy a szerelmi aktus zaját idézzék). Vincében a tükörjáték alatt keletkezett izgalmi állapot fokozódik, s villámgyorsan két újabb helyszint rendez be: a hálószobát az alvó szülői párral és saját felnőttkori szobáját, amely nem azonos a gyerekkorival, de ugyanabban a lakásban található. Lefekszik a felnőttkori szoba ágyára és monológban fejezi ki, mi is történik benne:"Bejönnek az én ágyamba is. Mindegy, akkor is hallom őket, amikor a barátnőmmel vagyok. Olyan titokzatos nőről álmodozom, aki csak egy pillanatra fordul felém, különben mindig hátulról látom".
A továbbiakban a titokzatos nőről szóló fantáziát jelenítjük meg anélkül, hogy azonosítani akarnánk a Vincét hívó, majd neki hátat fordító fantáziált nőfigurát.
Ezt a jelenetet tükörből is megnézzük, s Vince a látvány mentén varázsló és elvarázsolt viszonyára asszociál. T..Mann-novellák, Mario és a varázsló, majd egy másik, az ikerszerelemről szóló jutnak eszébe.
A játék befejezéseként jelenlegi párkapcsolatát rendezzük meg játékban: barátnőjével biztonságban érzi magát saját lakásában, együtt készülődnek a nyaralásra, közös terveket szőnek.
A protagonista számára a helyszín egy fedőemléket hozott, a tükörjáték pedig segített abban, hogy gyermekkori emlékei nyomába eredjen, s az ödipális problematika egyes mozzanatait eljátssza.
A helyszín kiválasztása arra utal, hogy a protagonista aktuális – párkapcsolati – problémájának gyökereit tudattalanul a szülők – gyermek hármas helyzetében sejti meg.
A szupervízió
A csoporttagok külön-külön felidéznek gyermekkori emlékeket, s megnézik azokat kívülről, „tükörből”, s ezzel mintegy újra átélik a „tükör-stádiumot” (Lacan, 1993).
Felsőfokú csoportban (250 órás képzési blokk, amelynek második felében a vezető jelöltek kettős vezetéssel párban egész üléseket vezetnek, s teljes drámákat rendeznek a kiképzők szupervíziója mellett) Anna azzal a következő címmel jelentkezik játékra: "Miért nem tudok szeretni?" Anna 40 éves szakember, elvált, gyermekei vannak, asszisztensként gyermekpszichodrámát is vezet már. Egy szakember férfi és nő párosa vállalja aznap a blokkos képzésben a csoport vezetését tanulmányi célból. Mindkét tanuló vezetőnek egy éves gyermeke van. Mindketten dolgoznak már pszichodrámával munkahelyükön szupervízió mellett. A vezető jelölt párosa lemintázza a képzés vezetőinek párosát: férfi -nő kiképző irányítja a képzést. Anna játékát a férfi vezető-jelölt rendezi, vezető-jelölt társnőjével konzultál közben, aki viszont engem választ tanácsadónak, s engem kérdez, ha bizonytalanná válnak a rendezés során.
Anna az interjú folyamán keserűen meséli, hogy kicsi gyerekeket könnyen tud szeretni, más fontos kapcsolataiban viszont olyan, mint egy csap, amelyet, hol elzár, hol kinyit. Főleg az apjával éli ezt át, s most, hogy új életszakasz előtt áll, rendezni szeretné viszonyát vele, hogy férfipartnert találhasson.
A saját élményű játék
A protagonista ábrázolja színpadon a csapot. Három szereplős játék formálódik ki. Tükrözést javaslok, mivel a szerepcserékkel már nem tud a protagonista továbbhaladni. Keresi, melyik is az ő saját szerepe a játékban. A tanuló vezető javaslatomat elfogadja.
A tükörjátékra ránézve Anna rögtön közli, ami már tudatközelben volt számára a játékon belül is, hogy kisgyerek kucorog egy ágyban, s fölötte két felnőtt áll. Azt a diffuz szégyenérzést, amely megakadályozta az emlékezést az élmények átélése folyamán, feloldja a tükörben látott látvány, az, hogy átmenetileg távolságba kerül a képhez viszonyítva. A továbbiakban a jelenet gyermekkori színhellyé válik, a tükörjátékban a látvány ugyanis gyermekkori emlékeket idéz fel, köztük az ősjelenet emlékét vagy fantáziáját.
Mindkét utóbb leirt példában az ősjelenet bontakozik ki a drámákban a tükörjátékok segítségével. A pszichodramatikus tükrözésben a tekintetnek is kitüntetett szerepe van. A tekintet és tükör összefüggésére Lacan A tükör-stádium című cikke is utal. A tükörjátékban a protagonista a játékon kívül látja, hogy hasonmása tekintete hová irányul, vagy hogy hová nem mer nézni, mit nem mer meglátni. A tekintet dialektikájáról Lacan a következőket irja: "Ami számit, nem az, hogy a másik látja, hol vagyok, hanem az, hogy hova megyek, azaz egész pontosan, hogy látja azt, hol nem vagyok. Minden interszubjektiv viszony elemzésében a lényeg nem az, aki (ami) ott van, hanem az, akit (amit) látunk. Az, aki (ami) a strukturáját adja, az, aki (ami) nincs ott" (Lacan,1975,249). Mondhatjuk Lacan nyomán,hogy a protagonista a tükörjátékban azt is látja, hogy ő maga, illetve hasonmása hol nincs ott, így pl. azt, hogy Vince a szülői párban nincs ott, és megláthatjuk, hol van ott, ahol viszont nincsen helye, ahogy pl. Anna apja mellett az anya helyét foglalta el. A pszichodramatikus az akció közben a dráma játékosa az aktuális érzéseivel van elfoglalva, átmenetileg kilépve belőle kezd "látni". Ez másként fogalmazva azt jelenti, hogy a pszichodramatikus tükrözésnek többnyire értelmező funkciója is van a látáson keresztül.
A szupervízióban:
. A felidézett felsőfokú csoport játékával kapcsolatos szupervízióban azt tekintjük át dramatikus eszközökkel, hogy milyen témák megjelenítésén, megdolgozásán keresztül jutottak el a résztvevők az emlékek egyre rejtettebb rétegeihez, majd a csoportdinamika lejátszására kerül sor. A csoportbeli "ősjelenetet" fejezik ki a résztvevők egy játékban, azt, hogy hogyan "lesték meg", figyelték meg a csoportvezetők egymás közötti viszonyát, s mennyiben azonosult az egész ülést rendező tanuló vezető páros a kiképző párossal. Az utóbbi dramatikus kép olyan tükrözés bemutatása által történik, amelyben az ülést vezető férfi-nő párral szemben helyezi el a rendező a kiképzők szerepét játszó két csoporttagot, egy férfit és egy nőt, s kölcsönös tükrözés folyik. Megjelenítik közösen a közeledést és távolodást, az azonosulást és a leválást szülők és gyermekek között, illetve kiképzők és drámavezető-jelöltek között.
Hozott eset szupervíziója
A saját csoportból szupervízióra hozott eset során (a felsőfokú csoport feladata a csoporttagok külső drámamunkájának szupervíziója is) egy kórházi betegcsoporttal dolgozó szakember problémáját jelenítjük meg. A terapeuta, Sára, attól szenved, hogy betege "belecsimpaszkodik".
A kórház folyosóján csoport foglalkozás után játszódik a jelenet: a páciens fogva tartja kezelőjét szavaival: azt ismételgeti, hogy szorong. Tükörből nézve a jelenetet, Sára anya-lány kettősét látja, majd rájön, hogy anyja és az ő kapcsolatáról van szó. Sárának a felső fokú csoportban ekkor alkalma lesz arra, hogy viszont áttételén dolgozzon, hiszen a képzés felső szintjén saját élményű drámák és szupervíziók váltják egymást.
A tükörjátékok nagy haszna a szupervízióban, hogy általuk a résztvevők mintegy kívülről is rátekinthetnek az áttételi folyamatokra.
A tükör, mint téma: anya-gyermek kapcsolat témája
Aliz, 34 éves szakember jelölt, házasságban él, gyermekei vannak, kiképző csoport asszisztensi szakaszát kezdte el. Az egész képzést megelőzően már járt egy önismereti pszichodráma-csoportra, de a jelenlegi csoportban is ismertek életkörülményei. Anyja akkor halt meg, amikor Aliz még kislány volt. A következőkben az asszisztensi csoportban lejátszott egyik játékát ismertetem. A cím, amivel a játékra kiválasztották „beszédes”: "Nem látom magamat a tükörben". Mivel a játék bonyolult rendezői feladatnak látszott, a játékot én rendeztem, de mellettem volt megegyezésünk szerint egy tanuló rendezőnő is, így tehát két rendező is volt a színen.
Az interjú során kiderül, Aliz 6 éves kori emlékéről van szó, s ennek az emléknek az élménye tér vissza időnként most is, amikor hirtelen a tükörbe néz otthon. Iskolából tért haza 6 évesen, s alig mert bemenni a bejárati ajtón, mert rossz jegyet hozott, s félt a megtorlástól. A büntetés be is következett, anyja beküldte levetkőzni a fürdőszobába mondván, hogy ezután jöjjön vissza verésre. Miközben vetkőzött a fürdőszobában, belenézett a tükörbe, s nem látta benne tükörképét. Ezt a fürdőszobai jelenetet rendezzük meg a színpadon.
A saját élményű játék:
Aliz a tükör előtt áll, a tükör megjelenítéséhez egy férfit választ, miután félelmét kifejezte, a tükör szerepében alkut ajánl a kislánynak: "Add nekem a lelkedet, s akkor átjöhetsz ide, a másik világba, akkor láthatatlan leszel, s már nem látod magadat sem bennem, mert a másik oldalon leszel." Javasolom, hogy próbálja ki, menjen át a tükör másik oldalára. A túloldalon hangokat hall, egymást gyorsan váltó képeket lát, meghallja azonban férjének és anyjának hívását (jelen és múlt keveredik), és visszajön a tükör elé, elege volt ugyanis a "másik" oldalból. A rendező felszólítására nézegetni kezdi magát a tükörben, s kijelenti, hogy "ott vagyok a tükörben". Ezután azonban a tükörkép -Alíz szerepében, amely szerepre egyébként az asszisztensi csoport másod-vezetőnőjét választja, - azt üzeni a tükörben magát nézegető kislánynak, hogy "ronda vagy, gusztustalan, elmebeteg leszel". Megkérdezem, kinek a szerepéből beszél most. "Az anyáméból vagy az enyémből, nem is tudom", hangzik a bizonytalan válasz. Mögé állítjuk az anyát játszó női csoporttagot, akit egy másik csoporttag megdupláz: "Tükröm, tükröm, mondd meg nékem...", halljuk a versikét. A tükörben is megjelenik az anya-lány kettőse, nem is lehet eldönteni, hogy az anya vagy a lány mondja-e a szavakat, ahogy a korai tükörélményben sem dönthető el, önmagát látja-e a gyermek vagy önmagát anyjával.
Tükrözést javaslok, s a tükörjáték megnézésekor Aliz úgy látja, hogy anya – apa – gyermek hármasa jelenik meg a színen. A tükör szerepét alakító férfit látja apának. Az apa- tükörrel szemben két női figura áll. Megjegyzi, hogy két anyát lát és két Alizt, a tükörrel szemben áll a gonosz anya. Ekkor hirtelen indulatossá válik.
Visszatérve saját szerepébe megkéri a tükör-Alizt játszó személyt, mint egyik hasonmását, hogy álljon elé, miközben látszik, hogy forr benne az indulat, majd megfogja hasonmását, belöki a tükörbe, s ezt teszi a mögötte álló anyát játszó figurával is: "Hogy halljam a tükör csörömpölését és lássam, hogy folyik a vér", kiáltja. A játék két Alíza, valamint a "rossz anya" és a "jó anya" ekkor egyesülnek, és megszűnik a kettősség. Igaz, az apa, illetve a tükör is eltűnik, de Aliz legalább együtt lehet anyjával egy korábbi életkori szakaszban.
Két szereplő van ekkor már csak a színen, Aliz és az anya. Aliz téblábol, nem nagyon tud még mit kezdeni ezzel az „elég jó” anyával. Megszokta, hogy negatív figurának lássa. Elhárítja az anya közelségét, gyermekké teszi. Az anya 4 éves kislány lesz, akinek a szerepében a következő szavakat mondja: "ha megnövök, nekem lesz a legszebb lányom". Aliz azzal, hogy anyját gyermeknek játssza elő, csökkenti az anyából feléje irányuló támadás lehetőségének veszélyét (v.ö. M.Klein [1984]) paranoid-skizoid poziciójával, ill. annak meghaladásával), s ezzel a lépésével ő maga lehet az anya, ő maga gyakorolhatja a viszony szabályozását.
Az utolsó kép a jelenről szól: Aliz visszaállítja az anya-apa-gyermek hármast úgy, hogy az anya, aki már nem él, magasabb téri szinten áll , de Aliz nem búcsuzik tőle, hanem megemlíti, hogy még találkozni fognak, van még dolguk egymással. "Fel kell még növesztenem téged, s talán magamat is", mondja.
A játékban megjelenik az én felismerés pillanata, a "tükör-stádium", de a suicid-vágy is a tükrön túli világ kipróbálásának epizódjában. A tárgykapcsolat elmélet értelmében [ld. Kernberg,1985, 1990, 21, Holmes, 1992,171] tanúi lehettünk a játék folyamán a hasítás korai elháritó mechanizmusa müködésének ["jó" és "rossz" én-reprezentációk, "jó" és" rossz" tárgy-reprezentációk], amely az agresszió semlegesítésének legfontosabb forrása,,majd tapasztalhattuk ezeknek szimbolikus szintű integrációját akkor, amikor Aliz az agresszív késztetéseit pszichodramatikus akcióvá alakitotta. A tükör összetörése pszichodramatikus mozzanatában a protagonista kisgyermeki korszakhoz tér vissza, a tükör-stádium előtti életkori szakaszhoz, amikor a gyermek anyjával éli át a "kettős egységet" (Hermann, 1984), azt az állapotot, amelyet Mahler szimbiotikus fázisnak nevezett (Mahler, 1973), s amely korszak Aliznál igencsak megzavart lehetett a gyermek kielégületlensége miatt az anya-gyermek kapcsolatban. (Stern "szelfmag-érzetek" kialakulásáról beszél ezzel a korszakkal kapcsolatban (Stern,1989). A drámába hozott félelmet keltő vízió ábrázolja a korai, az anyai tükrözés hiányai miatt elmosódottá vált én-kontúrokat. Dolto hangsúlyozza, hogy amennyiben az" anya tekintete üres", a csecsemőnél olyan zavar következhet be, ami már káosszal fenyeget (Dolto,1993,102).
A tükör-játékból ismeri fel Aliz emocionális és kognitív szinten egyaránt a kettősséget, a hasítást, s ekkor duzzad fel és terjed ki benne a játékból hozott indulati töltés. Formát újra az akcióban nyer ez az indulat, a "mintha"-térben, a játéktérben, amelyben bármi megtehető szimbolikus formában, s bármi jóvátehető ugyanilyen formában. A játék terének és a tükrözés terének váltogatása révén a protagonista az összeolvadást és különválást, a közeledést és a távolodást is gyakorolja, sőt "képi nyelven", mely korábbi, mint a beszéd, megjelenhet számára a tükör korszak előtti lét és a tükörbe nézés pillanata is.
[…]
Összefoglalás
A tükrözésnek a fentebb bemutatott pszichoanalitikus orientációval kimunkált változatát a pszichodráma-pszichoterápiában és a pszichodramatista jelöltek képzésében, mint terápiás- és képzési technikát alkalmazzuk és tanítjuk pszichodramatista vezetőtársaimmal. A tükörjáték olyan eszköz a pszichodrámában, amely által a protagonistának biztosítani tudjuk a képi gondolkodást, mely korábbi, mint a beszéd. Emlékeinket is főként képi formában tároljuk, a zsigeri szinten őrzött érzetek is csak képi konstrukció útján juthatnak felszínre, ahogy ez az álmokban és az éber álmodozásban is történik. A pszichodramatikus tükörben látott kép esetleg különböző szinteken hat, de mindenképpen az emlékezést provokálja. A tükröt szemlélve érzetek vagy érzések születhetnek meg a protagonistában, amelyeknek nyomán fantáziaképek bukkanhatnak fel, vagy közvetlenül emlékképek előhívása történik a tükörben látott kép nyomában. Tapasztalataim szerint szimbólumokhoz, mese-alakokhoz, legenda- és mitoszhősökhöz, s általában az archetípusokhoz is könnyebb eljutni a tükrözés által, mint a játékon belül. A pszichodrámajáték részleges értelmezése is megtörténhet a tükörjáték láttán, s az értelmezést a protagonista adja azzal, hogy megfogalmazza azt, amit a tükörben lát. Tehát egyfelől a tudattalannak nyit utat a tükör pszichodramatikus használata, a protagonista terápiás célú regressziója elősegítése révén, másfelől a tudatosítást serkenti. Az ilyen jellegű tükörjáték a befelé és a kifelé irányuló látást hangolja össze. A tükrözés technikájának szabad és következetes alkalmazása, amely nagyrészt a tudattalannal végzett munkát jelenti, a pszichodrámát a pszichoanalitikus pszichoterápia egyik alkalmazott terápiás módszerévé avatja.
A protagonista és rendező a dráma folyamán különböző valóságszinteken helyezkednek el, a protagonista a játék valóságában, a rendező a csoport valóságában, jóllehet a rendező be-beléphet a játékba is, ha szükségesnek tartja, de csak pszichodramatikus szerepben (pl. duplázhat, belső hangot adhat,vagy rövid interjút készíthet a szerepben lévő protagonistával, stb.). Leutz a dráma és a valóság közötti "kapocsnak" nevezi a rendezőt [Leutz,1985,84]. A tükörbe nézés közben protagonista és rendező azonos valóságszintre kerülnek, kettesben ekkor párban dolgoznak. Protagonista és rendező viszonyának alakulása szempontjából a tükörjátéknak kiemelkedően fontos szerepe van, a tükröt szemlélve érintkezik ugyanis kettőjük tudattalanja a legnyilvánvalóbb módon egymással, itt lépik át együtt azt a "küszöböt", amelyen keresztüllépve az egyébként megragadhatatlan érzések is kifejezhetőkké válnak. A lacani értelemben véve is tükörbe nézés folyik, a protagonista és rendező úgy szemlélik a tükörképet, ahogy anya nézhetett hajdan gyermekével együtt a tükörbe.
Mivel fenti elemzéseimet a képzés keretébe illeszkedő pszichodráma példákkal illusztráltam, befejezésül a pszichodrámát oktató-képző tevékenységem oldaláról hangsúlyozom, mennyire lényeges, hogy a résztvevők tisztában legyenek a tükörnek az én felismerésben betöltött szerepével, valamint a tükör kulturális szimbolikájával. A résztvevők megtapasztalhatják, hogy a tükör adekvát pszichodramatikus alkalmazása inspiratív jellegű, kreativitást növelő eszköz, közelíti a pszichodráma rendezést a művészi alkotás folyamatához, s több szinten hozzájárul a protagonista "színdarabjának" teljesebb megírásához. Mert "tükör által" minden más, "homályosabb", azaz rejtvényekkel telibb, tehát megfejtésre sarkall, s jelentésekben lényegesen gazdagabb, mint a "színről színre" haladás. A kettő által "ismertetünk meg" a pszichodrámában.
