100 új gyülekezet

„Egy vevő érdeklődik a villa iránt, Józsi bácsi nyit neki ajtót:

- ... lehet megtekinteni?

- Lehetni, lehet, de nem érdemes!... mit mondjak, olyan csurom vizesek a falak, hogy én például ott mosakszom. Jövőre például az egyik szobába, nem is tudom, talán a szalonban egy olcsó kis strandfürdőt akarok majd csinálni!

- ...

- Ha egy kis szél van például, elviszi az egész háztetőt! Mikor volt az a nagyobb szél? Tegnap, vagy tegnapelőtt volt az? A Bujovszky utcából hoztuk vissza a tetőt!

- ...

- De ez semmi sem, akar mindent tudni? Ez a villa nem is itt állt. Ez a sarkon állt! A szél fújta ide!”

Ez a villa eladó (1935) – idézet Kabos Gyulától

,,A szél fú,ahová akar, és annak zúgását hallod, de nem tudod honnan jő és hová megy: így van mindenki, aki Lélektől születik." (Jn.3:5)

Egyszer egy keresztény testvérrel beszélgettem, hogy mit mond Isten Igéje erről, s arról. Aztán másra terelődött a szó.

Amikor szóba kerültek a munkatársai, akkor kiderült, hogy az egyik személyt különösen nagyra tartja, mert „ő a legújabb párizsi divat szerint öltözködik”.

Ezt olyan nagy hangsúllyal mondta ki, mint amikor egy ószövetsége próféta „ezt mondja az Úr” szavakkal kezdi a mondanivalóját.

Tulajdonképpen számára a divatos öltözködés, a filmszínészek, az Oszkár-díj lényegesen magasabb rendű és sokkal-sokkal fontosabb és értelmesebb dolgok, mint bármilyen bibliai idézet vagy bármelyik Isten embere, aki vala élt, él vagy élni fog.

Alig tértem magamhoz a megdöbbenéstől, hogy ez az ő szívének az értékrendje. Meg se mertem szólalni. Azt meg aztán végképp nem mertem elmondani, hogy nálunk a macskát hívják Oszkárnak.

Nagyapám adta et a nevet a cicának, akinek a szívét sosem tudta a világ megnyerni magának. Viszont mindig tudott örülni, volt humorérzéke, amit nem veszített el bármilyen nehéz körülmények közé is került.

Most a 21. század elején a pünkösdi-karizmatikus gyülekezetek eljutottak arra a szintre, hogy Jézus és a Sátán közötti konfliktus már nem a gyülekezet-világ között játszódik, hanem benn a gyülekezetekben.

David Wilkerson írása: http://www.ifjusagimisszio.hu/dw_blog.php

Még csak azt sem lehet állítani, hogy néhány keresztényt jobban befolyásol a világi értékrend, mint a bibliai értékrend.

Tulajdonképpen a rendszeresen gyülekezetbe járó keresztények közül csak nagyon kevés keresztény tartja értéknek azt, ha valaki:

-         jobban szereti Istent, mint a világot,

-         jobban szeret imádkozni, mint rajongani filmekért, filmszínészekért,

-         inkább több gyermeket vállalni, mint kevesebb gyermeket akar divatosabban öltöztetni,

-         sokat akar dolgozni inkább, mint egy olyan állást találni, ahol biztosított a táppénz, szabadság, nyugdíj.

Ha valaki mégis ilyen szemléletmóddal rendelkezik, az előbb-utóbb a gyülekezetek perifériájára, margójára, azaz szélére kerül.

Valahol a gyermekvállalás témája is ide kapcsolódik.

A Názáreti Jézus által mondott gírák és tálemtumok példázataiban aki csak annyit ad vissza, mint amennyit kapott, az „gonosz és rest szolga”.

Ha valaki csak annyi gyermeket vállal, ahány gyermek vállalása még nem jelent áldozatot, vajon rá nem vonatkozik ez a példázat?

Mivel „ketten együtt egy test”, akkor egy házaspárnak (2 személy) hány gyermeket kell(ene) vállalni, hogy ne legyenek elmarasztalva az Ige alapján?

Vajon miért beszélnek prédikátorok 4-5 gyermek vállalásáról?

Lehet-e mégis jó dolog a divat?

Abban az esetben, ha vannak keresztény divattervezők, akkor igen.

Ma már a divattervezők szisztematikusan igyekeznek egybemosni azt, amit az Isten különválasztott a férfi-női természetet.

Továbbá a mély dekoltázsok és más kivágású ruhák nem tisztességet igyekeznek adni a testnek, hanem a szexuális vágyakat igyekeznek felkelteni. (Aminek megvan a maga helye, de nem az utcán, és biztosan nem nyilvánosság előtt.)

Vannak, akik már rájöttek, hogy a divat, és az annak való megfeleléskényszer valahogy nem az igazi…

"Tommy Hilfiger azt tanácsolja az embereknek, hogy ne kövessék a divatot, inkább öltözködjenek az adottságaiknak és a személyiségüknek megfelelően."

Forrás:  http://en.wikipedia.org/wiki/Tommy_Hilfiger

http://borsa.hu/20091126/tommy-hilfiger-szerint-nem-kell-egy-farmernel-tobb/tommy-hilfiger-szerint-nem-erdemes-a-divatot-kovetni/

Vajon keresztények tudnának-e divatot diktálni?

Mert ha igen, akkor a világiakat lehetne erkölcsösebb életre tanítani, és akkor a keresztények számára is kevesebb lesz a nézésből fakadó kísértés.

„Ti vagytok a földnek savai; ha pedig a só megízetlenül, mivel sózzák meg? nem jó azután semmire, hanem hogy kidobják és eltapossák az emberek.” (Mk 5, 13.)

Vagy sikerül a sónak ízt adni a világnak, vagy nem. Ha a világ ízesíti az egyházat, akkor az emberek nem tudják értéknek tartani Isten munkáját.

Ha a keresztények akarják alakítani a világot, akkor sóként kell, hogy jelen legyenek.

Véleményem szerint napjainkban már úgy felhalmozódtak különböző naptárproblémák, hogy itt már csak isteni bölcsességgel rendelkező szakemberek tudnak rendet rakni.

1. „Kitalált középkor” elmélete

Kitalált középkor 2011. július 18

A kitalált középkor elmélet Heribert Illig nevéhez fűződik, aki szerint az időszámításunk szerinti 614-911 közötti évek (vagyis a kora középkor) nem léteztek, és minden erre a korszakra datált esemény máskor történt meg, vagy egyáltalán nem, az ekkori személyek pedig úgyszintén máskor éltek, vagy kitalált alakok. Az elméletet tanulmányaikban elfogadták Hans-Ulrich Niemitz, Christoph Marx, Angelika Müller, Uwe Topper, Manfred Zeller történészek is, ám a történészek nagy többsége szerint az elmélet következtetései helytelenek és történelmietlenek. Illig elmélete igen merész és formabontó, következtetései alapjaiban kérdőjelezik meg a középkor történészeinek összes jelenlegi ismeretét, ezért Illig elmélete több rosszindulatú támadást kapott, mint valódi cáfolatot.

A középkor ismerői általában úgy gondolják, hogy a kieső időre jutó, jelenlegi ismereteink szerint akkor történt események és ide datált történeti emlékek ex cathedra felemlítése önmagáért beszél, így az elmélet további cáfolására nincs szükség. Az elmélettel szemben kifejezett ellenséges hangulat alakult ki, mivel tagadja Nagy Károly, Nagy Alfréd, és még egy sor jelentősnek tartott középkori személyiség létezését. Illig véleménye szerint azonban az ellenzők nagy része még csak bele sem olvasott elméletébe.^[1]

Előzményei

A korszakolást és a középkor kronológiáját korábban is sokan kérdőjelezték meg. Jean Hardouin a 18. század elején, Wilhelm Baldauf vagy Wilhelm Kammeier is ezek közé tartoztak.^[2] A Karoling korral kapcsolatos kételyek már korábban is arra vezettek néhány történészt, hogy tagadják Nagy Károly birodalmának létét, bár arra szorítkoztak, hogy Károly történeti jelentőségét, császárságát tagadják, és ezeket Ottó-kori hamisításnak gondolják.^[3]

Az elmélet alapjai

Heribert Illig az elméletét két megfigyelésre alapozta, és ezeknek kidolgozásával és bővítésével jutott el a hiányzó idő gondolatához.

• A Karoling kor feltűnően gyengén dokumentált régészeti emlékekkel, írásos forrásokkal, vagy bármilyen egykorú emlékkel. Ez a forrástalanság indokolta a sötét középkor kifejezés megalkotását, és e kifejezés ezért élhet még ma is. Illig véleménye az, hogy azért gyér az emlékanyag, mert az sosem létezett, és valójában minden 7-10. század közti lelet datálása tartalmaz megfelelő mértékű hibalehetőséget.
• A Julián naptár egyik rejtélye, hogy a 128 évenként felgyülemlő 1 napnyi eltérést 1582-ben miért 11 nappal (tíz kihagyott) kellett megjavítani. A caesari naptár bevezetése és a gergelyi reformok között 1627 év telt el. 1627/128 ~ 12,7. Kerekítve 13 nap javítást kellett volna eszközölni. Vélhetően valamikor a 3-4. század folyamán javításra került sor (2 nap), amelyről azonban nincsenek adatok. Illig szerint a 2 napnyi javításra azért nem volt szükség, mert a két és fél évszázadnyi idő nem is létezett.

Betoldott évszázadok

Naptárrendszerek a kora középkorban

•  
• Használatban volt a Róma alapításával kezdődő évszámítási rendszer.
• Használatban volt a császár uralkodásának első évével kezdődő aera Diocletiani, vagy aera martyrum.
• Létezett emellett több, a világ különböző időpontokra tett teremtésével kezdődő keresztény évszámítás.
• Nem létezett még a Jézus születésével kezdődő aera vulgaris rendszer.

Ezek közül a koraközépkor eseményei az első két évszámítási rendszerrel biztosan datálhatók. Nem datálhatók viszont semmiképpen sem az akkor még nem létező aera vulgaris szerinti évszámítással, amit Dionysius Exiguus számított jóval később.^[4]

A időtoldás naptári módja

Dionysius Exiguus az időszámítás kezdőpontját az addig használt aera Diocletiani kezdetétől 284 évvel visszavitte az időben. Az új évszámítási rendszerben, bármikor vezették is be, bármilyen évkezdettel, bármilyen húsvétszámítással, egy csapásra 284 olyan év keletkezett, amelynek nem létezett írott történelme. Az aera Diocletiani 241. évét az aera vulgaris 525. éve követte.

Az időszámítási rendszer csak egyházi körökben terjedt. Az évszámítás akkoriban rajtuk kívül senkit nem érdekelt, mert sem a gazdasági, sem a vallási életre semmilyen hatással nem volt. Az évkezdet időpontja, és az éven belüli ünnepek időpontja számított érdekesnek. Az ugyanis egy közkeletű tévedés, hogy a naptár létrehozására a mezőgazdaságnak lett volna szüksége, hogy a vetés és aratás idejét meg lehessen határozni. Ezek ugyanis nem naptár-, hanem időjárásfüggő gazdasági tevékenységek. A naptár állásától függetlenül akkor kell elvégezni őket, amikor az időjárás arra lehetőséget ad, és az évszázados tapasztalat is azt mondja.

Ügyesen manipulálva a diocletianusi 241-es dátum és az exiguusi 525. év közti (nem létező) időt ki lehetett tölteni.

Az üres századok kitöltésének ideje és módszerei

A kitaláltnak minősített időszakban csak egyházi dolumentumok ismertek. Elsősorban krónikák, évkönyvek és szentek legendái. Az ismert európai egyházi központok kolostoraiban készültek, amelyek a dokumentumok alapján mind gond nélkül azonosíthatók. Ezek egyházi vezetői azok, akiket megsokszorozva, más néven, de azonos tettekkel az évkönyvekben szerepeltetni fognak. A kitalált háborúk veszteséglistáin mindig ott szerepelnek ők is. Rangjuk azonos a másolt csatában elesettekkel, csak nevük más, vagy ha az is azonos (például érsekek, királyok, pápák esetén), akkor a számuk eggyel (vagy jelzőjük, előnevük) változik. A történészek a krónikaírás kezdeteit egyébként az új évszámítás szerinti 13. század elejére teszik.

A hamisítás módszerének lényege a duplikáció. Ennek példájaképp a pozsonyi csata és I. Károly 791-es csatája hozható fel. A kis csavar nem más, mint a csata győztesének megváltoztatása. Mivel nem élt olyan kívülálló ember, aki emlékezhetett volna egy meg nem történt eseményre, vagy ezeket az írásokat olvashatta volna, ezért ez akkor minden következmény nélkül megtehető volt.

Papíron gond nélkül megváltoztatható volt egy csata földrajzi helyszíne, vagy egy hadjárat útiránya is. Például Attila hadainak a catalaunumi mezőn vívott csatáját azért kellett (utólag) Chalons mellé tenni (ahol Attila hadai a hadjárat elején valóban jártak), mert ha nem azt teszik meg az utolsó csatának, ami után Attila hazatér, akkor nem lehetett volna Aetiust győztesnek nyilvánítani.

A hamisítók, a hamisítás sok helyszíne és sok résztvevője okán sem ügyelhettek minden részletre. Sok nyomot hagytak maguk után. Az események évszámát például rendre megváltoztatták, de már a két datált esemény között a hagyomány által számon tartott eltelt évek, és különösen a generációk számát nem minden esetben. Csak a számukra lényeges fő személyekre koncentráltak. Ez is lehetőséget kínál a hamisítás logikai felfedésére.

Naptárreformok

Az a kronológiai kérdés, ami kiváltotta a szerző vizsgálódásait a Caesar által bevezetett naptárreform. A szökőévek bevezetése ellenére sem volt egészen pontos, és a csillagászati és naptári év nem esett teljesen egybe. Évszázadok során emiatt a napfordulók ideje (június 21. és december 21.) egyre távolabb került a naptári dátumtól. Pedig a tavaszi napéjegyenlőségnek kitüntetett szerepe volt a liturgikus évben, mivel a kereszténység korai évszázadait nem tekintve, a húsvétot a tavaszi napfordulót követő holdtölte utáni első vasárnapon kellett tartani. 1582-ben XIII. Gergely pápa egy bullával olyan naptárreformot vezetett be, amely helyreigazította a Julián-naptár hibáját. 1582. október 4. után 15-e következett, s így a tavaszi napéjegyenlőség ismét március 21-re esett.

Illig rámutatott, hogy a Iulius Caesar és XIII. Gergely között eltelt évszázadokat figyelembe véve nem 10, hanem 13 napot kellett volna törölnie a pápának 1582-ben. A helytelen korrekció ellenére az eredmény helyes volt, azaz XIII. Gergely csillagászai segítségével „úgy javította ki a naptár hibáját, hogy ezáltal összhangba került a csillagászok égboltjával - jóllehet a matematika törvényei alapján más számadatoknak kellett volna kijönnie”.^[5]

Illig szerint a toldás itt fogható meg, mivel a két naptárreform között nem a 13 napnak megfelelő 1627 év telt el, hanem csak 1282.

Illig érvei és ellenérvek

Heribert Illig úgy véli, hogy az írott forrásokra nem lehet alapozni egy korszak történetének megírását, csak a régészetre lehet támaszkodni. Az oklevelekről mint a középkor történetének legfontosabb forrásairól úgy vélekedik, hogy hamisítványok, s köztük csak jó és rossz hamisítvány van.

Egy még 1986-os, a középkori hamisításokkal foglalkozó történészkonferencián a legtekintélyesebb kutatók állapították meg a középkor számos, addig hiteles forrásként kezelt dokumentumáról, hogy hamisítvány. Ez közismert tény a kutatók körében. A Meroving-kor (5. század-751) ma ismert 194 okleveléből 116 későbbi hamisítvány. A középkorban ez bevett szokás volt. Nem volt nehéz dolguk az írástudó szerzeteseknek, rajtuk kívül szinte senki nem tudott olvasni, még az uralkodók sem. A kreált oklevelekkel elsősorban birtokigényeket kívántak alátámasztani, vagy ideológiai hátteret biztosítani valamilyen tettnek. Illig mindebből arra a következtetésre jutott, hogy a középkorban talán nem is volt olyan elképzelhetetlen utólag "kitalálni" eseményeket, személyeket, hiszen mindezekről az utókor csak az elbeszélő forrásokból, a krónikákból, feljegyzésekből értesülhetett. A krónikák egy része viszont egymásból eredt, azaz a krónikások egyszerűen átvették a régebbieket, vagy azokhoz illesztették saját feljegyzéseiket.

Az oklevelekhez hasonlóan vélekedik Illig az életrajzokról, krónikákról is: például Einhard Nagy Károly életrajzának mind a 80 kéziratát hamisítványnak tekinti. Ugyanezt kell mondania az elszigetelt, egymástól több száz kilométerre levő kolostorokban készült krónikákról, névjegyzékekről is, vagy feltételezni, hogy közöttük olyan titkos kapcsolat és együttműködés volt, ami a pápa vagy a császár által kifundált célok megvalósulását szolgálta.

A középkori szerzők műveiről azt kellett állítania, hogy azok nem a „kitalált” három évszázadban születtek. Ezért írja, hogy Beda Venerabilis nem a 7-8. század fordulóján, hanem a 12. században élt (arról azonban nem értesülünk, miért nem írta meg a 10. és 11. századi Anglia egyháztörténetét). Johannes Scotus Erigena Illig szerint nem előfutára a skolasztikának (a nem létező 9. században), a „természet felosztásáról” szóló művét Anselmus és Abélard kortársaként írta meg. A „De divisione naturae” II. Szilveszter pápa máig is meglévő könyvtárában megtalálható, és 980 táján idézett belőle a pápa egyik tanítványa.

Az Arab Birodalom nehezen illeszthető e konstrukcióba. A keresztény világgal harcban álló iszlám vezetői miért asszisztáltak volna két keresztény császár manipulációjához? Illig szerint a 10. században az iszlám hívei saját időszámításukat szinkronba hozták a keresztényekével, az akkor már hamis időszámítást korrelálták. A mohamedánoknak nem volt kitalált középkoruk, azaz nem volt három évszázaddal rövidebb addigi történetük. Heribert Illig ezért a hedzsra évét nem 622-re, hanem 325-re teszi, azaz az iszlám nem a 7., hanem a 4. században jött létre az ebioniták tanításából, bár Mohamed csak a 7. században élt.

A „kövek bizonysága”

A „kitalált középkor” érvrendszerét, bizonyító anyagát Illig szerint nem lehet az írásos forrásokra építeni, hiszen azok mind hamisítványok (legalábbis 614 és 911 között). Az igazságot a kövek hordozzák, azok az épületek, melyek feloldhatják az írott szövegek ellentmondásait. „A középkori régészet többnyire hiába kutat Meroving- és Karoling-kori épületek nyomai után, s minden egyes felsülésével az üres évszázadok teóriáját támasztja alá”.^[6] A meglévő Karoling-korinak tartott emlékekről viszont azt állítja, hogy azok vagy korábban, vagy később születtek.

Kik és miért?

Az ezredforduló három leghatalmasabb ura, III. Ottó német-római császár (német király 983-1002, császár 996-tól), II. Szilveszter pápa (999-1003) és Bíborbanszületett Konstantin bizánci császár (913-959) tevékenységének részletes bemutatása közben Illig bizonyítani kívánja, hogy a nagy történelmi csalás e három hatalmasság műve volt. Céljuk mindezzel az lehetett, hogy uralmuk az ezredfordulóra essék, illetve hogy kitalálják példaképüket, Nagy Károlyt, akire akkor is és azóta is minden, Európát egyesíteni akaró erő hivatkozik. Így alkották meg visszamenőlegesen az „ideológiai alapokat” mind a német hegemónia, mind a pápai hatalom igazolásához az új Európában.

Illig a történelemhez kapcsolódó szinte valamennyi tudományág eredményeit megpróbálta felhasználni bizonyításában. Művészettörténet, régészet, éremtan, írástörténet, nyelvtudomány, hadtörténet, teológia, matematika, csillagászat, sőt mint új kormeghatározási módszer, a dendrokronológia (a fák évgyűrűinek vizsgálata) - mindezek kutatási eredményeiből Illig azt találta, hogy amit ezek mutatnak, az vagy nem egyezik a kora középkorról az írott források állításaival, vagy nem eléggé támasztja alá azokat. Következtetése: a források mind későbbi hamisítványok.

A német szakmai közvélemény érvekkel cáfolja Illig tételét, de közben az általa felvetett kérdésekre megpróbál tudományos módszerekkel választ adni.

A magyar honfoglalás

Heribert Illig elmélete nemcsak Nyugat-Európa középkori történetét érinti, hanem a Kárpát-medencéét is.

Az eddigi tudásunk szerint 895 és 900 között lezajlott Kárpát-medencei magyar honfoglalás időpontja is átértékelésre szorulhat - lehet, hogy a honfoglalás időpontját szükséges 614 elé helyezni.

(Ez azonban nem azt jelenti, hogy a honfoglalás 1400 éve volt, az továbbra is ugyanakkora távolságra van a jelenkortól. A Képes Krónikában említett öt generáció Attila és Árpád között a kitalált középkor által támogatott 297 év kihagyásával időben megfelelőnek látszik.)

A napéjegyenlőség eltolódása

A számítások hibája

A Hold mozgása csekély mértékben befolyásolja az év hosszát. Ma a Hold pályáját ±3 másodperc pontossággal tudjuk kiszámítani. Napról napra a mérések alapján pontosítható a pálya. A múltra visszatekintve viszont nincsenek mérési adatok. Így minden ismert eseményt megelőző n-edik napon a múltbeli pályaadat 3*√n másodperc pontosságú. Ez igen kis érték, 2000 évvel ezelőttre kb. ±43 perc adódik. Minden ismert köztes esemény a számítást pontosítja, ha a megfigyelés is ilyen pontos. (i. e. 45 csillagászati eseményeinek ma rekonstruálható pontossága 1,28-3,43 óra)

A pontifex maximus, Caesar által i. e. 45-ben bevezetett naptár hibája i. sz. 325-re három napra növekedett és a napéjegyenlőség (MEQ) március 21-éről 18-ára tolódott. Ezt az I. niceai zsinat úgy oldotta meg, hogy a húsvét március 21-én legyen, és nem kell a csillagokat figyelni.

1582-re ez a hiba olyan mértékűvé vált, hogy a MEQ március 11-ére esett. XIII. Gergely pápa ezt úgy orvosolta rendeletében, hogy október 4. után nem 5-e, hanem 15-e következett. Ezek után a MEQ újra március 21-ére esett. Gergely azt is elrendelte, hogy a szökőévek közül vegyék ki a 100-zal oszthatóakat, kivéve a 400-zal oszthatóakat (például 2000). Így Gergely által helyreállt a napéjegyenlőség március 21. körüli ideje. Ma is ezen időpont alapján számítják ki a húsvét idejét.

Caesar naptára

Nem lehet pontosan megmondani melyik évben vezeték be a Julián naptárat, csak azt hogy melyik évek között történhetett.

• Visszafele számolva i. e. 45-ben a MEQ március 22. 1 órára esik ΔTMB ^[7] kompenzációval és ΔTSM^[7] kompenzációval is. Ez {21-e este 7 óra}.
• Feljegyzett tény, hogy 53 évvel a bevezetést követően AUC 762-ben újra március 21-ére esett a MEQ.

Ezek alapján tehát az i. e. 45. dátum lehet AUC 709.

A bevezetése körül elkövetett hibák:

Caesar i. e. 44. március 15-én meghalt. Az első szökőév esedékessége, hogy MEQ március 21-én legyen, a 3. év volt. Ez így is történt, de ezután is 3 évente és nem 4 évente iktatták be a szökőévet. Augustus elrendelte, hogy a februarius 29-e kerüljön át augustus 31-re, továbbá ne legyen több szökőév, amíg helyre nem áll a napéjegyenlőség dátuma. Az új naptár 53. évében (AUC 761) meg is történt, és attól kezdve négyévente van szökőév. A Julián-naptár éve átlagosan 365,25 nap hosszú, a napéjegyenlőségek között, pedig kb. 365,2421897 nap van (függően a Föld pályájától). Ez a különbség 128,4 évente -1 nap elcsúszást okoz a naptárban.

Történetírók és történelmi személyek

Niceai Zsinat

A zsinat feljegyezte ,hogy a tavaszi napéjegyenlőség nem március 21-én következett be hanem március 18-án. Ez körülbelül 3 nap elcsúszást jelent, de mivel nem tudjuk, mekkora pontossággal határozák meg a MEQ idejét, megfelelhet a naptár bevezetésétől eltelt időnek. Korrigálásról nincs konkrét szó, azonban ha ez bekövetkezett, akkor Illig elmélete nem áll meg. A mai naptár alapján három nap hosszabb idő alatt gyűlhetett fel:

• Ilyen dátumú napéjegyelőség /460 19.5:40 ~AUC.1213 18.éjszaka 11.órája/-tól – /687 18.6:08 ~AUC 1440 18.nap 1.órája/ évek között volt. (Ebben a periódusban már van 17-i is/592. március 18.5:32 ~AUC 1345 17.éjszaka 11. órája/
• AUC1078~J.E369~325-ben 03.20.12:17 a MEQ időpontja.

A feljegyzésnek tehát az elmélet szerint 460-687 között kellett készülni. Ehhez azt kell feltenni, hogy a napéjegyenlőség idejének megállapítása teljesen korrekt módon történt.

II. Konstantius császár

II. Constantius (337–361) uralkodásának 10-11. évében teljes napfogyatkozás volt.^[8] A NASA adatai között nincs teljes napfogyatkozás ebben az időszakban.^[9] Illig elmélete alapján 194 évvel későbbi napfogyatkozás, az i. sz. 540. június. 20-i jöhetne szóba.^[10] Ez teljes napfogyatkozás volt Gibraltár, Róma, Nápoly, Szófia és a Fekete-tenger környékén, amelynek segítségével pontosítható II. Constantius császár uralkodása az 531–555 közti időre.

297 évvel később 644. november 5-én van a bizánci terület fölött napfogyatkozás, de ez gyűrűs volt,^[11] azaz olyan, ami nem okoz sötétséget, sőt ennyi év eltolódás nem lehet, mert a március 21-i MEQ a Julián naptár bevezetését követő út után nem ugyanaz az 53. évben még ha a pontatlan tropikus évvel számolunk is.

Beda Venerabilis

Angol egyházi tanító, történetíró. Megírta a korai angol-szász Anglia históriáját. Felfigyelt arra, hogy a napéjegyenlőség 3 nappal elcsúszott a hagyományos március 21-ről. Beda Venerabilis itt megjegyezendő érdeme, hogy Dionysius Exiguus munkássága alapján írt egy könyvet az időről, s ennek elterjedésével vette kezdetét az Exiguus naptárának térhódítása.

Az írások szerint Beda, The Venerable 673-735 között élt. Ha a niceai zsinaton módosítottak a tavaszponton, akkor nincs probléma a datálásban.

Az elmélet elleni legfontosabb érvek

A két kiinduló premissza önmagában is támadható.

A 10 nap elhagyása 13 helyett egyszerűen magyarázható akkor, ha a niceai zsinat idején két vagy három napos naptárkorrigálással számolunk. A zsinat jegyzőkönyvei szerint tisztában voltak a naptár és a természetbeni idő közti különbséggel és annak mértékével. Határozataik között nem találunk ugyan naptárkorrekcióra utaló döntést, de ez nem zárja ki azt.

A Karoling kor valóban végletesen szegényes régészeti leletekben és eredeti forrásokban. Önmagában azonban ez sem döntő érv, mivel egészen más következtetés is levonható ebből. Nevezetesen az, hogy Károly ugyan létezett és semmiféle betoldott időszak nincsen, azonban Károly jelentősége korántsem volt akkora, mint amekkorát ma tulajdonítanak neki az Ottó-kori hamisítások révén.

1996-ban édesanyám elköltözött az Úrhoz.

Amikor húgom és én megtértünk, akkor tudtuk meg, hogy édesanyánk halálos beteg.

Akkor még nem tudtuk volna elhordozni az ő elvesztését, ezért a szívünkben kiáltottunk az Úrhoz, hogy ez ne történjen meg. Ezt Isten meghallgatta.

Egy ideig javult az állapota, majd erősen rosszabbodni. Éveken keresztül imádkoztam érte minden nap, és az állapota mindig változékony volt. Egy ideig javult, majd még erősebben visszaesett.

Egy idő után be kellett látnom, hogy nem tudom őt tovább imában elhordozni, el kell engednem.

Ezért így imádkoztam: „Mivel hiába imádkozom érte éveken át, és nem javul az állapota, hanem csak romlik, ezért vagy gyógyítsd meg valamilyen rendkívüli módon, vagy vedd őt magadhoz, hogy ne szenvedjen.”

A belsőmben tudtam, hogy bele kell törődnünk abba, hogy őt elveszítjük. Erről beszéltem a húgommal is, így lelkünkben fel tudtunk arra, ami elkerülhetetlen.

Összesen 7 évig volt beteg, és én az utolsó 3 évben már nem laktam együtt vele.

Egyszer éreztem a szívemben, hogy látogassam meg őt. Akkor épp egy kicsit jobban érezte magát, és én idéztem neki a Jakab 5, 14-16-ot.

Kerestem olajat, és megkentem a homlokát, miközben imádkoztam érte. Ekkor erősen átérezte Isten szeretetét, megvallotta bűneit.

Nekem mennem kellett, és tudtam, hogy legközelebb már csak majd a mennyben fogunk újra találkozni. Rendszeresen kellett mennie Debrecenbe a klinikára, és másnap is egy ilyen útra indult el. Utána már nem tért haza.

Egyik éjjel különös álmom volt.

Németh Sándort láttam, amint démonoknak parancsol a következő szavakkal:

„Jézus Nevében távozz halál, gyász szelleme!”

Arra gondoltam, hogy ez pont ránk illhet, hogy szabadulásra van szükségünk, mert nagyon rosszul esett, hogy bekövetkezett gyógyulás nem történt meg.

De másnap reggeltől teljesen máshogy éreztük magunkat, egyáltalán nem voltunk rosszkedvűek, nem volt gyászhangulatunk.

A helyi gyülekezetben is kaptunk még szolgálatot. Tulajdonképpen ugyanezeket a démonokat akarták kiűzni, és én ezt egy kicsit furcsállottam is.

1.) Nem lett volna sikeres az a szolgálat, amit az álmomban láttam? De hát én nem érzem, hogy gyászolhatnékom lenne. (Hogy lehet kétszer kiűzni ugyanazt a démont?)

2.) Már visszatért volna a démon ilyen hamar? (Ige háttér Mt 12, 43-45.) De hát én ennek semmi jelét nem tapasztalom!

Ha érdeklődtek volna, hogy részesültem-e már szolgálatban, akkor beszéltem volna róla.

De a helyi gyülekezet vezetői annyira biztosak voltak magukban, hogy nem is kérdeztek ki:

• Hogyan érzem magam?
• Szükségét érzem/gondolom egy szabadító szolgálatnak?

Tulajdonképpen ez egy rutinszolgálat volt, és nem volt jelen sem a Szent Lélek karizmája (szellemek megítélése 1Kor 12, 10.), sem reális diagnózis megállapítása nem történt meg a szolgálat előtt és után.

Viszont amit az álmomban láttam, az egy valóságosan karizmatikus szolgálat volt:

1.) Egy engem nem ismerő személy nem tudhatta, hogy éppen akkor halt meg közeli hozzátartozóm – tehát a Szent Lélek kijelentése volt számára, hogy miért kell imádkoznia.

2.) Kifejezetten felszabadult légkört éreztünk meg, így a Szent Lélek ereje is jelen volt, így azt tudom mondani, hogy a szolgálat hatékony volt. 

Genetika 2011. június 28.

Genetika (a görög genno γεννώ= életet adni szóból) a gének, az öröklődés és az élőlények variációjának tudománya. A szót először az angol tudós, William Bateson használta Adam Sedgewicknek 1905. április 18-án írt levelében, az öröklődést és a varáció tudományát jellemezve vele.

Az emberiség a genetikai tudást már az őskorban felhasználta a háziasítással és a növények, állatok szelektív tenyésztésével. A modern kutatásokban egy adott gén vagy genetikai kölcsönhatások vizsgálatára a genetika szolgáltatja az eszközöket. Egy élőlényen belül, a genetikai információt kromoszómák hordozzák, ahol ez az információ a DNS-ben van kódolva.

A gének kódolják azt az információt, mely a fehérjék szintéziséhez szükséges. Ennek bár nagy szerepe van benne, mégsem kizárólagosan határozza meg az élőlény fenotípusát. A kódolni valamit kifejezés azt jelenti, hogy egy gén tartalmazza az egy adott fehérje felépítéséhez szükséges instrukciókat. Megjegyzendő, az "egy gén, egy fehérje" elv túlzottan leegyszerűsítettnek tűnik, hiszen egy gén több terméket is produkálhat, a transzkripció szabályozásától függően.

Valójában, a genetika határozza meg, az emberek hogyan néznek ki és esetleg hogyan cselekednek.

A genetika területei

Klasszikus genetika

A klasszikus genetika a molekuláris biológia korszaka előtt felhasznált technikákat és módszereket foglalja magába. Miután felfedezték a genetikai kódot és olyan eszközöket, mint a klónozásra használt restrikciós enzimeket, számos kapu nyílt meg a tudományág fejlődése előtt. Néhány klasszikus genetikai alapelvet befolyásolt a molekuláris laboratóriumi módszerek mechanikus megértésének kényszere, de egyesek megmaradtak, úgy mint a mendeli öröklődés törvényei. A genetikai betegségek vizsgálatára pedig továbbra is hasznos eszköznek bizonyultak az öröklődési mintázatok.

Molekuláris genetika

A molekuláris genetika a klasszikus genetika elvein alapszik, de a gének szerkezetére és működésére koncentrál molekuláris szinten. Mind a klasszikus genetika, mind a molekuláris biológia módszereit felhasználja ( például hibridizáció). A molekuláris genetika másik célja, hogy a molekuláris mintázatok figyelembe vételével lehetővé tegye a különböző élőlények osztályozását (molekuláris szisztematika). Az olyan öröklött tényezők vizsgálatával, melyek a DNS változásával nem feltétlenül vannak összekötve, epigenetikának nevezzük.

A molekuláris genetika foglalkozik az élet eredetével is, melyet egyesek RNS-alapúnak vélnek. Utóbbi gondolattal az RNS világ hipotézis foglalkozik.

Populációs, kvantitatív és ökológiai genetika

Populációs, kvantitatív és ökológiai genetika egymáshoz közel álló területek, melyek mindegyike a klasszikus genetika elvein alapszik, kiegészítve a molekuláris genetika eredményeivel. Ezek a területek rendelkeznek közös vonással, hiszen lényegében egy-egy populációt vizsgálnak, de jelentősen eltérnek abban a tekintetben, hogy milyen szemszögből teszik azt. A populációs genetika alapfeladata az allél gyakoriságok változásának leírása az evolúciós erők függvényében, úgy mint a természetes szelekció, genetikai sodródás, mutáció és migráció. Ez a tudományág próbálja magyarázni a biológiai adaptációt és a fajképződést.

A kvantitatív genetika a populációs genetikára támaszkodik. Egy populáció egyedei különböző fenotípust mutatnak, részben, mert különböző genotípusúak, részben, mert különböző környezeti hatások érik őket. A genetikai és a környezeti eredetű variabilitást segít elkülöníteni ez a diszciplína. Napjainkban leginkább a QTL-lel, azaz quantitative trait locus-szal foglalkozik. Sokkal több fenotípusos jeggyel rendelkezünk, mint ahány génnel. Ezért volt szükség a QTL bevezetésére, melynek vizsgálatához hatékony fenotipizálás, pedigré és marker adat szükséges számos hozzátartozótól.

Az ökológiai genetika is nagyrészt a populációs genetikára támaszkodik, de különlegesen nagy hangsúlyt fektet az ökológiára. Vad élőlény-populációkat vizsgál, és megpróbál adatokat szerezni az egyedek ökológiai aspektusairól, úgy mint molekuláris markerek.

Genomika

A genomika a széles genetikai mintázatokat, egy adott faj genomját vizsgálja (beleértve a teljes DNS szekvenciát, a nem kódolót géneket is). A genomika a teljes genom szekvencia hozzáférhetőségétől, a számítástechnikai eszközöktől, a nagy mennyiségű adatok bioinformatikai felhasználásától függ.

Közeli területek

A genetika és a biokémia kapcsolatából fejlődött ki a molekuláris biológia. Ezenkívül létrejött még a génsebészet, melynek keretein belül a DNS-t különféle módszerekkel módosítják. Azonban a legtöbb ágazat célja megérteni a kapcsolatot a gén és az általa létrehozott fenotípus között, ezentúl a populációs viszonyokat is tisztázni( l. populációs genetika, ökológiai genetika).

Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Genetika

Magyar őstörténet

http://hu.wikipedia.org/wiki/Magyar_%C5%91st%C3%B6rt%C3%A9net

http://magyarostortenet.gportal.hu/gindex.php?pg=27072794

Madjarok 2011. július 19.

A madjarok egy népcsoport Kazahsztánban, a Torgaj-vidékén. Bíró András Zsolt 2006-os genetikai kutatásai szerint rokonságuk kimutatható a magyarokkal. Létszámuk jelenleg 1-2 ezerre tehető.

Történetük

A madjar emberek a kazahsztáni Torgaj vidékén élnek. A szűkösen fellelhető írott és íratlan történelmi emlékeik szerint 300-400 évvel ezelőtt telepedtek le a Sarikopa-tó körül. Valószínűleg a dél-keleti Karatau régióból érkeztek, mely jelenleg a dél-kazahsztáni Zhambul megyében / tartományban található (Bíró, 2007). A „madjar”-t mint etnikai csoportot a 16-17. századi közép-ázsiai krónikák említették meg az aral-kaszpi térségben zajló háborúk kapcsán Abul-hair kán oldalán (Yugin, 1969).

Benkő Mihály kutatásai szerint 1847-ben a madjar a harmadik legnagyobb törzs volt a Szarikopa-tó környékén 375 jurtával. Az orosz hódítók elleni hadjáratokban létszámuk megfogyatkozott, és 1866-ban már csak 260 jurta állt. Az első világháború alatt, majd a Szovjetunió megalakulása után is ellenszegültek a hatalomnak, mely tömeges kivégzéseket eredményezett, így a népcsoport létszáma tovább csökkent.

A madjarok jurtákban éltek és nomád-pásztor életmódot folytattak az 1960-as évekig, amikor is a korábbi Szovjetunió megkezdte a kolhoz-rendszer kiépítését, és a törzseket letelepedésre kényszerítette állandó barrak-telepekre. Jelenleg a városi területektől távol, relatív elszigeteltségben élnek leginkább. A tudományos érdeklődés figyelmébe először 1964- ben kerültek, amikor a kazah nyelvész Seitbek Nurhanov tájékoztatta Tóth Tibort a létezésükről egy alma-atai tudományos konferencián. Egy évvel később Tóth Kazahsztánba utazott, és felkereste a Madjar-törzs feltételezett lakhelyét (erről a Magyar Nemzeti Múzeum archívumában őrzött kézirat tanúskodik). Azonban az akkori Szovjetunió kormánya nem engedélyezte a tudományos munkát, és véget vetett a kutatásnak.

A madjarok törzsi konföderációban élnek az Argün-törzzsel, és mindkét törzs a Középső Hordához (Orta Zsüz) tartozik. A madjarok számának alakulására leginkább az utóbbi néhány évtizedben Torgaj területről történő elvándorlás volt hatással. Az emberek a férfiági leszármazás alapján tagjai a törzsnek. A házasodási szokásaik miatt a madjarok „lokális exogámiában” élnek, ami azt jelenti, hogy egy madjar férfinak tilos madjar nőt elvennie. A Középső Horda más helyi törzseiből választhat csak magának feleséget (leginkább az Argün, Kipchak, Kerei és Najman törzsekből), ahol is ugyan ilyen szigorú házasodási szokások élnek, melyek Közép-Ázsia nomád népeinek körében korábban általánosak voltak a beltenyészet elkerülése végett (Bíró, 2007). Ennek következményeképpen, hasonlóan a többi helyi törzshöz, egy madjar férfi feleségének anyai ágon gyakran madjar ősei vannak, és így a helyi törzsek együttesen egy „regionális endogámiában” élnek. A madjar törzs létszáma – a vándorlókat is beleértve – mindössze 2000 fő körül van.

A magyarok jelenlegi földrajzi területén való mintegy 1000 évvel ezelőtti honfoglalását kiterjedten vizsgálták néprajztudósok, nyelvészek és régészek (például: Németh,1930; Németh és Ligeti, 1943). A magyar nyelv alapjaiban különbözik az Európa legtöbb részén beszélt indo-európai nyelvektől, és a finnel, lappal, marival és észttel együtt az uráli nyelvcsaládba tartozik. Így valószínűleg keletebbi eredetű. A magyar hódítás 10-ik századbeli időszakából származó temetőkben talált csontok antropológiai elemzése közép-ázsiai eredető jelleget mutatott (Tóth, 1965; Éry, 1978; Lipták, 1979).

A hódító magyarok koponyacsontjainak elemzése alapján, összehasonlítva más kelet-európai népekkel, valamint a Kaukázus, az Ural, Közép-Ázsia és Szibéria népeivel, Tóth az aral-kaszpi térség népeinek bizonyos fokú megjelenését is feltételezte a magyar népességben (Tóth, 1965). Az ezekből a temetőkből előkerült régészeti emlékek (fegyverek, tarsolyok, öv-felszerelések, ruhadíszek) szintén hasonlatosak a Közép- és Belső-Ázsiában találtakhoz (Fodor, 1973, 1995, 2006; Erdélyi, 2004). Magyar régészek és néprajztudósok a hódító magyarok és a különböző közép és belső-ázsiai népek (szkíta, iráni, türk, számos szibériai kultúra) hagyományai között egy sor hasonlóságot tudtak kimutatni (temetkezés, hiedelem-világ, figuratív művészetek) (Dienes, 1975; Fodor, 1982; László, 1997).

Kutatásuk

A Torgaj-vidék a Szovjetunión belül is zárt területnek számított, így kutatásukra nem nyílt mód. Tóth Tibor antropológus, a Természettudományi Múzeum embertani tárának igazgatója 1964-ben eljutott a területre. 2001-ben Benkő Mihály kutatott a területen. 2006-ban Bíró András Zsolt végzett genetikai kutatásokat. A népcsoport férfi tagjaitól szájnyálkahártya-kaparék mintákat vettek, mely alapján Y-kromoszóma-vizsgálatot hajtottak végre a Budapesti Orvosszakértői Intézet DNS-laboratóriumában. A mintákat 39 nemzetiségéivel összehasonlítva a genetikai távolságszámítás módszere alapján a magyarokéhoz állt a legközelebb.

Genetikai kutatások eredményei

A ’madjar’ egy korábban nem tanulmányozott kazahsztáni népcsoport, mely „lokális exogámiában” él: feleségeiket a szomszédos törzsekből szerzik, míg a nők a szomszédos törzsekbe házasodnak, tehát a férfiági leszármazási vonalak genetikailag érintetlenek maradnak a populáción belül. Nevük feltűnő hasonlatosságot mutat a ’magyar’-hoz, akik több mint ezer éve benépesítették ugyan Magyarországot, mégis az azt megelőző történelmükről keveset tudunk. Ezért genetikai vizsgálatot végeztünk a madjar populáció struktúráját és rokoni kapcsolatendszerét illetően, különös tekintettel arra, hogy van-e genetikai kapcsolatuk a magyarokkal. Az érintetlenségük miatt a férfiági leszármazási vonalakat vizsgáltuk: a kazahsztáni Torgaj vidékén létező minden férfiági leszármazási vonalból olyan férfiakat választottunk ki, akik legalább 8 generáció óta nincsenek rokoni kapcsolatban egymással (n = 45). A madjarok a jelentős genetikai sodródás egyértelmű bizonyítékát mutatták azáltal, hogy a vizsgált 45 személyből 24 ugyanazt a 12-STR haplotípust hordozta a G-haplocsoporton belül. 37 másik népcsoporttal összehasonlítva, a haplocsoportok gyakorisága alapján felállított genetikai távolságok azt mutatták, hogy a madjarok genetikailag a magyarokhoz állnak a legközelebb, a földrajzilag körülöttük elhelyezkedő népekhez képest is. Habár ez az eredmény a véletlen műve is lehet, mégis meglepő, és arra utal, hogy genetikai kapcsolat lehetett a madjarok és a magyarok ősei között, és így a mai magyarok az eredetüket inkább KözépÁzsiába, mintsem a kelet-uráli térségbe vezethetik vissza, ahogyan korábban gondolták.

A ’madjarok’ és a ’magyarok’ közös neve felveti a kérdést, vajon a mai magyar és a kazahsztáni madjar nép között van-e közvetlen kapcsolat vagy genetikai rokonság. Az esetleges kapcsolat kiderítésére a két nép összehasonlító genetikai vizsgálatát végeztük el, kiegészítve Európa és Ázsia más népeinek vizsgálatával. Egy ilyen vizsgálatban, a madjar férfiak házasodásai szokásai miatt, akik hitvesüket ugyan más törzsből, de ugyanabból a hordából (zsüz) választják, csak a férfi-specifikus leszármazási vonalak (Y- (ivari)kromoszómához kötött markerek, mint például az Y-STR-ek és Y-SNP-k) használhatók. Bár a magyar és néhány kazah nép esetében az Y-STR-ek és Y-SNP-k vizsgálatát már korábban elvégezték, a madjarok esetében ez még nem történt meg (Zerjal, 2002; Völgyi, 2008). Az Y-kromoszómát – azon kívül, hogy csak férfiakra jellemző – két további tulajdonsága különösen alkalmassá teszi az ilyen jellegő vizsgálatokra. Először is, szülőről utódra (apáról fiúra) száll anélkül, hogy érvényesülne a rekombináció „összekeverő” hatása, ami az autoszómás (= testi kromoszómás) haplotípusok esetében „összezavarja” a hordozott információt. Ez a jelenség lehetővé teszi, hogy az evolúciót, az emberi történelmet, a vándorlást és a különböző korokbeli stabil haplotípusok / haplocsoportok széles körű változatosságának megtartását a tiszta, lépésről lépésre történő mutációs folyamattal kapcsoljuk össze. Másodszor, az Y kromoszóma variációira nagyon specifikus földrajzi mintázat jellemző: egy populáción belül a genetikai változatossága gyakran kisebb, mint más markereké, míg az egyes populációk között a változatossága nagyobb, mint más markerek esetében (Seielstad, 1998). Így az Y-kromoszóma hathatós eszközt jelent a genetikusoknak és antropológusoknak a történelmi és demográfiai kutatásokban.

Genetikai vizsgálatok a mai magyarok esetében a környező népekhez való hasonlóságot mutatta ki, míg más uráli-nyelvcsaládbeli vagy ázsiai populáció irányába nem talált kapcsolatot (Semino, 2000).

A madjar nép haplotípusainak gyakorisága megmagyarázza azt az ellentétet, hogy miért olyan nagy a genetikai távolság a madjar és más népek között, és kis mértékben, de választ ad arra, hogy mely népek képezik legközelebbi rokonait. Egyes feltételezések szerint a G haplocsoport a Közép-Keleten alakult ki, Cinnioglu (2004) szerint 9500 évvel ezelőtt, Semino (2000) szerint 17.000 évvel ezelőtt: mindkét esetben sokkal korábban, mint a jelen cikkben szereplő események. Összefoglalva tehát, tökéletes egyezés mutatkozik a genetikai eredmények / felfedezések és a kisméretű, izolált férfi populációtól elvárható tulajdonságok között, de az extrém mértékű genetikai sodródás nehézzé teszi az eredmények összehasonlítását más népekkel, és csökkenti a megbízhatóságát annak, hogy valós betekintést nyerhessünk a múltbeli demográfiai folyamatokba.

Mindezen korlátozó tényezők ellenére, a második meglepő megfigyelés, hogy a madjar néphez genetikailag a magyar nép bizonyult a legközelebbinek.

A magyar nyelv és korai kultúrájának egyik eredete így tehát a Nyugat-Ázsia – Szibéria területre tehető, de a pontos hely meghatározása mind a mai napig nehéz.

Források

• Margittai Gábor: Középső Horda - Meglepő eredményt hozott egy DNS-vizsgálat Ázsiában – Expedíció indul a kazahsztáni madjarokhoz
• Margittai Gábor riportsorozata: [1][2][3]
• Madiarok között Kazahsztánban - Népszabadság, Hovanyecz László, 2003. december 31.
• Bíró András Zsolt beszámolója
• Benkő Gyula: Magukat magyarnak valló törzsek
• A torgaji madiarok nyomában
• A kazahsztáni madjarok és a magyarországi magyarok Y-kromoszóma alapú összehasonlítása

Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Madjarok

Új kutatási eredmények szerint a zsidóknak közös genetikai eredetük van a ciprusiakkal és a drúzokkal, és a tanulmány igazolja a zsidó diaszpóra erős DNS-folytonosságát is, amely annak ellenére maradt fenn, hogy tagjai hosszú ideje távol élnek a Közel-Kelettől.

A Nature brit tudományos magazin legutóbbi számában megjelent tanulmány egy nagyszabású vizsgálat része, amely a génállományban lévő apró különbségek alapján tárja fel a népek vándorlásának útvonalát. Mint Doron Behar, a nyolc ország szakértőinek részvételével zajló kutatás vezetője, a haifai Rambam egészségügyi központ munkatársa hangsúlyozta, bizonyítékot találtak arra, hogy a zsidó közösségek a Közel-Keletről származnak. "Genetikai megállapításaink összhangban vannak a történelmi feljegyzésekkel" − tette hozzá Behar.

A kutatás során DNS-mintákat gyűjtöttek 121 embertől, akik 14 különböző zsidó közösségben éltek Izraeltől Észak-Afrikáig, Európától Közép-Ázsiáig és Indiáig. A mintákat összehasonlították 69 nem-zsidó közösséghez tartozó 1166 egyén − köztük befogadó országokban és területeken élők − mintáival. A kutatók a genetikai adatbázisba tették még 16 ezer Y-kromoszóma és mitokondriális DNS elemzésének eredményét is. Az adatbázisban a kutatók az úgynevezett egypontos mutációk (nukleotid polimorfizmusok, SNP-k) kombinációit keresték. Ezek a DNS-lánc egyetlen bázismolekuláját érintő változások jellemző mintázatot mutatnak a több ezer éven keresztül együtt élő embercsoportokon belül.

A tanulmány − ahogy várható volt − igazolta a zsidók közel-keleti, levantei eredetét, amint azt az ősi héber írások dokumentálják. Ez a leszármazási vonal tisztán látható a mai közösségekben, sok-sok generációval azután, hogy a zsidókat kiűzték Izraelből. Váratlanabb volt azonban a felfedezés, hogy a zsidó SNP-mintázatok közelebb állnak a ciprusiak és a drúzok mintázatához, mint a Közel-Keleten élő más népességekéhez.

A publikáció szerint a diaszpórában élő zsidóknál, akiket szorosan összekötnek a közösségi, kulturális és vallási hagyományok, erőteljesen fennmaradt a genetikai folytonosság, noha a befogadó népesség DNS-ének nyomai is fellelhetők kisebb-nagyobb mértékben.

A nem-zsidó népesség körében az SNP-k mintázata szoros kapcsolatot igazolt a beduinok, jordániaiak, palesztinok és szaúd-arábiai emberek között. Az egyiptomiak, marokkóiak, berberek és jemeniek genetikai mintázata azonban jobban hasonlított a Szahara déli részén élő népek mintázatához. A korábbi, hasonló SNP-elemzések kutatási eredményeit az úgynevezett HapMap Projektben tették közzé.

A rasszok téves felfogásáról szóló vitákat megelőzendő a tudósok hangsúlyozzák, hogy az SNP-mintázatok nem jelzői az emberi intelligenciában, képességekben vagy egészségben lévő különbségeknek. Mint Behar kiemelte, ezek a mintázatok nem befolyásolják a géneket, az örökítőállomány azon részeit, amelyek a testet felépítő és működtető fehérjéket kódolják. Hozzátette, hogy kétségbeesne, ha kutatásait rossz célokra, genetikai profilírozásra, például a "ki számít zsidónak" kérdés eldöntésére használnák. "A genetikának semmi köze a zsidó identitás meghatározásához" − hangsúlyozta az izraeli tudós a zsidó vallás plurális jellegére utalva.

Forrás: http://hvg.hu/Tudomany/20100610_DNS_tanulmany_igazolja_zsidok_fldrajzi_er

3,5 millió leszármazott négy anyától

Egy nemzetközi tudományos vizsgálat szerint összesen négy, mintegy 1000 esztendővel ezelőtt élt nő volt a ma élő nyolc millió askenázi - azaz közép-és kelet európai - zsidó mintegy 40 százalékának felmenője anyai ágon.
_{2006.01.18 13:09, Forrás: National Geographic}

DNS-vizsgálatok alapján egyértelművé vált, hogy mintegy 3,5 millió askenázi zsidó e négy asszonynak a leszármazottja, s ez lényegében meg is felel a zsidó nép vándorlásával kapcsolatos írásos dokumentumoknak, illetve legendáknak. Az askenázi zsidók körülbelül ezer éve vándoroltak el a Közel-Keletről."

"A vizsgálat során, amelybe 67 nemzet több mint 11 ezer polgárát vonták be, az úgynevezett mitokondriális DNS-t, a sejtanyagcserében, illetve az energiaháztartásban fontos szerepet játszó, nagyrészt fehérjékből álló szemcséket vizsgálták" - írja az American Journal of Human Genetics című folyóirat. A kutatást Karl Skorecki professzor vezette haifai Technion-Israel Institute of Technology kutatócsoportja végezte.

A mitokondriális DNS lényeges tulajdonsága, hogy anyai ágon öröklődik, és csak elvétve, s akkor is jól meghatározható rendszer alapján mutálódik. Ezért alkalmas az idők folyamán bekövetkezett genetikai változások nyomon követésére.

A kutatók megállapították, hogy az askenázi zsidó nőkre jellemző mitokondriális DNS tulajdonképpen ismeretlen az európai nem zsidó származásúak körében, és a szefárd, vagyis a Közel-Keleten élő zsidók körében is csak csekély arányban fordul elő. Ez utóbbi viszont így is bizonyítja az askenázi és a szefárd zsidók közös származását.

A vizsgálatot végző kutatók szerint körülbelül egy évezreddel ezelőtt, a közel-keleti térségben létezett egy meghatározott genetikai közösség, és a ma élő askenázi zsidók mitokondriális DNS-e egyértelműen e közösség négy asszonyának genetikai örökségét hordozza.

E négy asszony, vagy leszármazottaik a későbbiekben eljutottak Európába, és ott - valamikor a 13. század táján - egyfajta demográfiai robbanás következett be e családoknál. A demográfiai folyamatok számítógépes modellezése nyomán a vizsgálat kiderítette: a négy, tágan értelmezett nagy család lélekszáma a 13. századi 30 ezerről a második világháború előtti évekre 9 millióra nőtt.

A genetikusok előszeretettel tanulmányozzák az askenázi zsidókat. Ennek oka, hogy tradicionálisan a közösségen belül házasodtak, így évszázadokon keresztül őrizték genetikai érintetlenségüket. Ennek következtében több, recesszíven öröklődő betegség előfordulási gyakorisága is magasabb körükben.

A mostani kutatást vezető Skorecki professzor is több genetikai vizsgálatot végzett már a zsidók körében. Nemzetközi hírnévre akkor tett szert, amikor 1997-ben genetikai bizonyítékokat talált arra nézve, hogy a papi tisztséget betöltő koheniták, akik generációról generációra adták át hivatásukat, mind egy férfi leszármazottjai. Ez a felfedezés egybevág azzal a vallásos feltételezéssel, hogy a koheniták Áron utódjai. A Biblia szerint Áron főpapi tisztséget töltött be és Mózes idősebb testvére volt.

Forrás: http://tudomany.ma.hu/tart/rcikk/h/0/138976/1

Lásd még: http://en.wikipedia.org/wiki/Y-chromosomal_Aaron

DNS-tanulmány is igazolja a zsidók földrajzi eredetét