Könyvajánló

 





capitalismo.JPG

eleje.bmp

100 új gyülekezet

Társasházi lakás eladó, mely kibővíthető 62m2-ről 100m2-re

Információk a www.megveszem.tuti.hu weboldalon.

Weblink Linkgyűjtemény, Linkek

Facebook oldaldoboz

Naptár

november 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30

Kapitalizmus 40/11. rész - Tulipán

2011.11.23. 10:15 12nyil

Tulipánok miatt omlott össze az első tőzsde

2008. december 20. 19:18

Egyik napról a másikra elúszott vagyonok, tönkrement befektetők, hoppon maradt spekulánsok. Nem a tegnapi újság címeiből idéztünk, hanem az 1637-es holland tulipánláz összeomlásának krónikáiból. Gazdasági válságok, majd egy kis karácsony-történet a Múlt-kor legújabb adásában.

 

A Múlt-kor legújabb műsorában az elmúlt századok legmélyebb, legpusztítóbb gazdasági összeomlásait idézzük fel. A modern pénz- és hitelrendszerekkel párhuzamosan egy újabb válságtípus is megjelent: a tőzsdekrach. A világ első tőzsdéje 1602-ben Amszterdamban nyílt meg, és alig harminc évvel később az első összeomlás is bekövetkezett – stílszerűen a tulipánpiacon. Ez annak is köszönhető, hogy a tulipán hagymája csak 7-12 év után kezd virágokat hajtani, és mindeközben határidős üzleteket lehetett kötni rá. Előfordult, hogy egy-egy hagyma naponta tízszer is gazdát cserélt, áruk pedig a tulipánmánia tetőzésekor ma közel 20 millió forintnak felelne meg.
Forrás: http://mult-kor.hu/20081220_tulipanok_miatt_omlott_ossze_az_elso_tozsde

 

 

 

 

Gazdasági elmebaj:

ha egy ország hagymákba fekteti a pénzét

2009. június 09., kedd, 06:25
Szerző: hvg.hu

Hinné-e valaki, hogy virágokkal romba lehet dönteni egy fejlett ország gazdaságát? Pedig ez nem kérdés, hiszen megtörtént. A világ első modern pénzügyi kríziséért, s a kereskedelemből dúsgazdaggá vált Hollandia padlóra döntéséért a kapzsiság mellett a tőzsdei árucikként nagy karriert befutott tulipánhagymák a felelősek.

 

A világ első tőzsdéjét 1602-ben Amszterdamban alapították, s nem sokáig (rövidke 35 évig) kellett várni, hogy beüssön az első krach. A hollandok nem ismerték a tőzsdei őrület és pánik fogalmait, semmiféle tapasztalásuk nem lehetett róluk. (Nem mintha ez megmenthette volna őket, hiszen hasonló menetrend szerint kialakuló válságok azóta is voltak, a legutóbbit hatásait most is nyögjük.) Így gyanútlanul sétáltak bele a gyors meggazdagodás és a hírnév reménye által kifeszített csapdába. Akkoriban a természet és a szépség iránti rajongás szinte kötelezőnek számított a vagyonosabb társadalmi rétegekben, s a vágyott és megszerzendő dolgok között az egzotikus növények különleges helyet foglaltak el. Sokaknak volt üvegházuk, ahol botanikai ritkaságokat neveltek féltő gonddal. A tulipán pedig hamarosan e melegházak arisztokratája lett, s egy-egy nehezen fellelhető példány hagymája csillagászati összegekért cserélt gazdát.

A tulipán elnevezés a török nyelvből származik, a szó a turbán egyik fajtájára utal. A virág a XVI. század közepén jelent meg Európában. Conrad Gesner, akinek közismertségét köszönheti, így számolt be róla azután, hogy 1559-ben először meglátta a tulipánt a gazdag és növénykülönlegességek gyűjtőjeként ismert Herwart tanácsos augsburgi kertjében: „apró álom, amely különleges izgalomba hozza a világot”.

A tulipánhagymákat ennek az úriembernek egy konstantinápolyi barátja küldte, s igen borsos árat fizetett értük. A tulipán divatja lassan terjedt, hiszen például Angliába csak 1600-ban jutott el, s Hollandiában is jó hét évtized kellett hozzá, hogy feljusson a népszerűség csúcsára. Igaz, akkor őrült roham indult meg a növények birtoklásáért, s már nemcsak a leggazdagabbak, hanem a közép- és kispolgárok, kereskedők, boltosok, iparosok is hajlandók voltak esztelen összegeket kifizetni a szaporításhoz szükséges hagymákért. Az eseményeket feldolgozó angol történész, Charles Mackay 1841-ben kiadott munkájában (Extraordinary Popular Delusions and the Madness of Crowds) tudni véli, hogy egy ismert haarlemi kereskedő például a vagyona felét adta oda egyetlen tulipánhagymáért, s ettől nem profitot remélt, csupán szerette volna, ha a ritka fajta tulipán lenne üvegházának dísze.

A tulipánmánia 1634-ben annyira elhatalmasodott a hollandokon, hogy a hagyományos iparágakat kezdték elhanyagolni, s tömegek próbáltak megélhetést teremteni maguknak a virágkereskedelemben. Ahogy az őrület fokozódott, az árak is egyre magasabbra emelkedtek. Sokakról tudni, hogy egész vagyonnak megfelelő 100 ezer guldent fektettek mindössze negyven tulipánhagymába. Egy idő után arra kényszerültek, hogy a hagymákat súlyuk alapján értékesítsék. A mértékegység, a „perit” egy gabonaszem súlyánál is kisebb egység volt. Az Admiral Liefken fajta 400 perit súlyú hagymája 4400, a Childer 106 peritje 1615 guldent ért. Az Admiral Van der Eyck 446 peritjéért 1260 guldent adtak, a legdrágább Semper Augustus 200 peritje pedig 5500 guldent kóstált. Hogy mekkora pénzekről is volt szó, azt érzékeltesse egy lista, amely összesen 2500 gulden értékű árut sorjáz:

Áru

             gulden

2 last (1 last kb. 2 tonna) búza

                  448

4 last rozs

                  558

4 hízott ökör

                  480

8 hízott disznó

                  240

12 kövér birka

                  120

2 nagy hordó (kb. 500 liter) bor

                    70

4 tun (1 tun kb. 950 liter) sör

                    32

2 tonna vaj

                  192

1000 font (1 font kb. 0,5 kg) sajt

                  120

1 teljes ágy

                  100

1 teljes öltözet ruha

                    80

1 ezüst ivókupa

                    60

Összesen

                2500

10 HOZZÁSZÓLÁS, MELYEK KÖZÜL A LEGFRISSEBBEK:

2009. június 11., 21:35 senetor

Kis továbbgondolás ugyanerről:http://www.senetor.hu/?p=108<br>

2009. június 9., 20:59 shlomo

Ez a téma mintha már szerepelt volna a HVG-ben néhány hónappal ezelőtt...<br><br>Mindenesetre tudomásul lell venni , hogy mindennek annyi a pillanatnyi értéke, amennyiért most el lehet adni, és az érték nagyon kis idő alatt is drasztikusan megváltozhat.<br> Ezért találták ki a tőzsdét, ahol a részvények, tömegcikkek( kakaó, olaj stb.) , valuták értéke, ára a pillanatnyi kereslethez-kínálathoz igazodik. A tőzsdén pedig nem csak nyerni lehet, hanem veszíteni is, a kettőre egyenlő az esély, hiszen csak azt nyerhetjük meg, amit valaki más elveszít.<br><br> Ez a tulipános dolog kicsit emlékeztet a 90-es évek biogiliszta lázára, akkor is sokan kerestek nagy pénzeket, akik viszont későn kezdték, hatalmasat buktak.<br>

2009. június 9., 20:17 glottgatya

Őszinte sajnálkozásomat fejezem ki mindazoknak, akik hollandiai rendeleteket, példákat stb. másoltak be az utóbbi években a magyar gazdaságba, amiket ékesszólóan a Parlamentben is felolvastak, avagy példaképp emlegettek " jól tájékozottságuk" bizonyítékaként. <br> Hollandia a cikkben említett időszakban élte az "arany évszázadát " ( a Hollandok Gouden Eeuw-nak nevezik ) amelyet a hajózás teremtette gyarmati "jelenlét ", rabszolga-kereskedelem stb. való meggazdagodás jellemzett. Gazdagságát nem vesztette el mindenfajta tulipán és tőzsdei kríziseken keresztül. <br> Ugyanabban az időben a Törökök nem tulipánt exportáltak Magyarlakta földre, hanem a lakosság jórészét mondhatni kiirtották stb.<br> Azóta volt jó is, rossz is nekünk. <br> Hajót már nem építünk, gyarmataink nincsenek, EU kvóták vannak, amik Magyarlakta földön a tulipánokat is megreguláztatnák. de hát a Hollandok szerencsére másképp állnak a dologhoz.<br>Mindenesetre gratulálok a cikk írójának, hogy egyáltalán meg tudta jelentetni remekművét. Gratulálok azoknak is, akik a cikket komolyan veszik, akkor, amikor itt - ott a Magyar államcsődöt emlegetik.<br>

2009. június 9., 20:14 Moré Csaba József

Érdekes összeállítás a XVII. század hollandiai tulipán termelésről, s termelésük gazdaságosságáról, piaci értékesítési lehetőségéről.<br>Hazánkban is a XVII. század első éveiben terjedt el a tulipánok termesztése. A XVIII. század elején már több száz makói család biztonságos megélhetését szolgálta a tulipánok termesztése, melyet a világhírű makói vöröshagyma mellett termeltek, miután a hagyma értékesítése akkortájt nem nyújtott biztonságos megélhetést. A tulipán mellett Makón jácintot és gladióluszt is termeltek. 1930-1940 között Magyarország évi 600 mázsa tulipánhagymát importált.<br>1960-as években is gazdaságos termelési ág volt a tulipán nagybani termesztése, hiszen 1 kataszteri holdon megtermelt tulipán virághagyma nettó jövedelme 40 kataszteri holdon termelt kukorica nettó hozamának felelt meg !! Agrárszakemberek véleménye szerint Magyarország éghajlata és talajviszonya felülmúlja Hollandia természeti adottságait.<br>Jelenleg mintegy 40 fajta tulipánt termelnek az ország számtalan helyén, az utóbbi 34-40 év alatt nagyban Makón, Székesfehérváron és környékén, Nagytétényben, Sasadon, Gödöllőn folyt jelentősebb tulipán termelés.<br>

2009. június 9., 19:39 burlamaqui

A cikk szerzője olyan forrásokra hivatkozik, amelyeket nem ismer. Különben tudná, hogy pl. az általa is előadott anekdotákat Peter garber éppúgy kétségbe vonja, mint azt, hogy Hollandiában a tulipánmánia komolyabb gazdasági visszaesést okozott volna: "A tulipánmánia csodálatos történetei ellenállhatatlan macskamentaként (sic!) hatnak azokra, akiknek kedvére való buborékot kiáltani akkor is, ha a történetek annyira nyilvánvalóan valótlanok. Didaktikus használatra oly tökéletesek, hogy a pénzügyi moralisták mindig kész felvevőpiacot fognak találni nekik abban a világban, amely tele van a pénzügyi Armageddontól állandóan rettegő befektetőkkel.” <br>Earl Thompson 2006-ban megjelent cikke arra kísérlet, hogy a hatékony pénzügyi piacok elméletét alkalmazza olyan adatokra, amelyek egy, a tulipánmánia ellen íródott szatirikus pamfletből származnak. Ezt az elméletet a jelelegi válság elég látványosan elintézte. <br>

Forrás: http://hvg.hu/gazdasag/20090608_tulipanmania_penzugyi_valsag_krach

 

 

 

15:00, Hétfő (április 13.), DUNA Televízió

Tulipán-őrület

(Tulipmania)

angol ismeretterjesztő film, 50 perc, 2002

rendező: Jan van Door, Garmon Emyr
operatőr: Haydn Denman, Kevin Jones

 

Képzeljen el egy a legvadabb árutőzsdei robbanást elérő őrületet, amelyben az árucikk értéke az aranyéval vetekszik. Ez volt a tulipánmánia, amely a XVII. században kerítette hatalmába Amszterdam utcáit. A tulipán Európában a XVI. század közepén jelent meg mint Törökországból importált luxuscikk - egy kecsesen formált és élénk színű virág, amely egzotikus és vonzó volt. A 'tulipánmánia' a tulipánhagymák árának gyors emelkedését jelentette 1634 és 1637 között. Ez a tulipánhagymákkal való eszeveszett kereskedés akkor kezdődött, amikor egy tulipános határidős üzletekkel foglalkozó piac nyílt a még nem tenyésztett hagymákkal való spekulációra. Mindenki részt kért az izgalomból, és a tulipánmánia a feje tetejére állította egy gazdag és virágzó nemzet teljes gazdaságát. A férfiak egymást gyilkolták a hagymákért, az amszterdami tőzsde pedig értékpapírok és áruk helyett tulipánhagymákkal kezdett foglalkozni. Amikor 1637-ben kétségek merültek fel azzal kapcsolatban, hogy az árak tovább folytathatják-e az emelkedést, a piac összeomlott, és magával rántotta a szerencsét is. Amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen el is tűnt a tulipánmánia, szinte egyetlen éjszaka alatt.

Forrás: http://port.hu/tulipan-orulet_tulipmania/pls/fi/films.film_page?i_perf_id=9922722&i_where=1&i_where_tv=1

 

 

 

 

A tulipán eredete

·                            2008-04-24 09:41:16

Amikor kisüt a nap, minden jóravaló holland – fapapucsban - kiszalad a kertjébe... Tulipánláz, sajtmámor, szélmalomharc és egyéb sztereotípiák, amelyek mögött mind egy-egy legenda rejtőzik..
Szóval úgy gondoltam elmesélem nektek honnan is jött ez a tulipán-őrület!

A tulipán ugyan Hollandia szimbóluma, gyökereit mégsem ezen a nyugat-európai vidéken kell keresnünk, hanem az egzotikus Boszporusz-parton. E virágok „apjának" Carolus Clusius-t szoktak nevezni, aki 1593-ban a leideni egyetem botanikus kertjében mutatta be a nagyközönségnek a cirmos virágot. Clusius Konstantinápolyból, flamand nagykövet barátjától (De Busbecq-tól) ajándékként kapta a “különleges" tulipánhagymákat, melyeket persze rögvest termeszteni és nemesíteni kezdett. De mivel másoknak nem adott belőlük, nemsokára több, mint 100 hagymát loptak el a kertjéből... s valahogy így került a tulipán a szabadkereskedelembe.

Az új virág híre gyorsan szárnyrakapott, és a tulipánok szépségétől megbabonázott holland üzletemberek rövid idő alatt hatalmas pénzeket invesztáltak a virágkereskedelembe. Gyorsan gyűrűzött tovább a tulipánmánia, s a 17. század elejére a virág értéke meghaladta az aranyét. Földbirtokostól kezdve fölművesig mindenki tulipánt termelt, mert ebben az üzletben látta meggazdagodásának vagy felszabadulásának kulcsát. Tőzsdéztek vele, fogadtak rájuk, s egész birtokok is gazdát cserélhettek egy különlegesebb tulipánhagymáért cserébe. Egy idő után olyan mértéket öltött az őrület, hogy maguk a termesztők kérték az államot arra, hogy tiltsák be a tulipánkereskedelmet.

A botanikus eufória persze nem tartott örökké. Mint minden más hirtelen meggazdagodást kínáló lehetőség esetében, ez esetben is, a csúcsraszállásból mélyrepülés lett, és 1637. február 3-án bekövetkezett a fordulópont: egy adag különlegesen ritka tulipánkollekció nem talált gazdára. Ezt követően egyre gyakrabban fordultak elő hasonló esetek, és a tulipánbiznisz lufija hirtelen kipukkadt. A virág értéke gyorsan leértékelődött majd újra helyreállt és így ért véget a tulipánláz.

Talán könnyebben megérthetjük, milyen őrületes mértéket öltött ebben a néhány évben a mánia, ha összehasonlításként megjegyezzük, hogy egy átlagos tulipánhagyma ára akár hét tonna sajt árát is elérhette…

Egy másik, hasonlóan elragadó példa szerint, egy leideni földműves a következő árat tartotta elfogadhatónak egy különleges (Viceroy) fajta tulipánért: 2 zsák búza, 4 zsák zab, 4 hízlalt ökör, 8 disznó, egy tucat juh, 2 ökörfejnyi bor, 4 tonna vaj, 1000 font sajt, egy ágy, egy teljes ruha- viselet (kb. öltöny) és egy ezüst mérőpohár.

A hollandok nagyon büszkék a virágaikra, és szerencsére az elhivatottság mögött nemcsak kereskedelmi spekuláció, hanem igazi szeretet is lapul: amint kisüt a nap, minden jóravaló holland kiszalad a kertjébe (teraszára, vagy amilye van neki), hogy egy kicsit kertészkedhessen. Nemhiába a szép holland közmondás: “minden egyes virághagyma magában hordozza az ígéretét annak, hogy egy olyan színes és vidám élet nőhet ki belőle, amely a hóolvadásától az első fagyos napokig tart majd."

Szezononként átlag kilencmilliárd virághagymát termesztenek Hollandiában (ha mindezeket egyenlő mértékben szétosztanánk a világban, mindenkinek jutna belőle körülbelül másfél). Rómában a húsvéti szentmiséhez szolgáló virágdekorációt is a hollandok készítik, s ezért is zárja minden évben szentbeszédét a pápa a “Hollandiának pedig köszönet a virágokért!" szavakkal (ez alól persze kivétel volt az idei).

Forrás: http://klumpa.blogter.hu/263702/a_tulipan_eredete

 

 

 

 

Évszázadok tőzsdekrachjai

[origo]|2006. 06. 12., 7:19|Utolsó módosítás:2006. 06. 12., 7:33|

Ez a cikk 5 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A világszerte mélyrepülő tőzsdéket látva, egyelőre nehéz eldönteni: válság jön, vagy csak időszakos korrekció. Egyesek már évekre temetik a tőkepiacokat, azonban még messze állunk az igazi nagy bukásoktól, amelyek annak idején egész országokat, sőt kontinenseket sodortak évekig tartó gazdasági válságba. Összegyűjtöttük az elmúlt évszázadok legnagyobb tőzsdei krachjait, bukásait, amelyek áttételesen befolyásolták a világtörténelmet.

A tőzsde története során mindig volt olyan slágertermék, befektetési lehetőség, amely az átlagosnál jóval nagyobb hozamot ígért újdonsága, ismeretlensége révén. A nagy optimizmus miatt ezek az áruk és részvények - néha egészen meglepő termékek: a XVII. századi Hollandiában például a tulipánhagyma - reális értékük többszörösére drágultak. Egy idő után azonban eljön az igazság pillanata: aki idejében kiszáll, vagyonokat kereshet, aki bent marad, a minden pénzét elveszítheti.

 

Az első tech részvény: a tulipánhagyma

Az első jelentős tőzsdei válság a XVII. században, Hollandiában tört ki. Az 1600-as években addig soha nem látott virág jelent meg, török közvetítéssel Európában: a tulipán. A tulipántermesztés - elsősorban Németalföldön - csakhamar virágzó üzletté nőtte ki magát, az emberek egyre több pénzt fizettek egy-egy nemesített növényért. A tulipánhagymákat 1635-ben már a tőzsdén adták-vették.

Áruk hihetetlen emelkedésbe kezdett, 1636-ban: volt olyan hét, amikor a tulipán ára megháromszorozódott. A könnyen megszerezhető gazdagság reményében, egyre többen szálltak be az üzletbe, voltak olyanok, akik mindenüket pénzzé tették, csak hogy tulipánhagymát jegyezhessenek. A krach 1637 áprilisában következett be: a tulipánrészvények egyik pillanatról a másikra elértéktelenedtek. Azok, akik minden vagyonukat tulipánhagymába fektették, néhány nap alatt elvesztettek mindent.

[...]

Barsi Szabó Gergely

Forrás: http://www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/20060609evszazadok.html

 

 

  

 

 

 

 

Hogyan hódította meg a tulipán Európát

 

Kedvelt tavaszi virágunk a tulipán. Mintegy 84 vad fajtája ismert. Utoljára Ben Zonneveld holland botanikus, a Nemzeti Fajtagyűjtemény nyugalmazott kutatója fedezett fel egy vad fajt Közép-Ázsiából. Az új fajta, Tulipa Iemmersii nevét nagyra becsült kollégája után kapta.

Perzsiából vagy Andalúziából?

Általánosan tartja magát az a nézet, hogy a tulipán Perzsiából indult hódító útjára, a törökök Perzsiát végigtarolva magukkal vitték a tulipánhagymákat is, és egyre drágábban kereskedtek vele.

Az ottomán birodalom 500 éve alatt megtartotta népszerűségét. A török hódoltsági területekre is eljuthatott, míg végül Busbecq-hez kerülve meghódította a Nyugatot. Ogier Ghiselin de Busbecq (1522-1592) flamand író, herbalista, aki az Osztrák-Magyar Monarchia alkalmazottjaként Törökországban volt nagykövet, a tulipánhagymákhoz itt jutott hozzá.

A legújabb kutatások azonban cáfolni látszanak ezeket az elképzeléseket. A Córdobai Egyetem és az Arab Tanulmányok Iskolája legújabb tanulmánya szerint az első tulipánhagyma a 11. században, al-Andalúz közvetítésével érkezett meg Európába, öt évszázaddal az eddig gondoltak előtt. Bizonyítéknak tekintik például Ibn al-Avvám Andalúzia gazdaságának történetéről írt művét (Kitab al-fila-hah), amelyben a mór mezőgazdász a tulipánt "macedóniai hagymának" nevezi és így ír róla: "a sárga nárcisz egyik fajtája, ami Macedóniából származik, Alexandria provinciájából. A virága belül sárga, kívül pedig piros és kocka alakú. A belsejében egy másik szép, illatos virág található. Nedves helyen, főleg hegyvidéken nő, a sárga nárciszhoz hasonlóan művelik." A növény andalúz eredete azonban nem bizonyítható teljes mértékben.

Hollandia és a tulipánok

Hollandia és a tulipán már régóta szoros kapcsolatban állnak. A növény elterjesztésében Clusius, belga botanikus játszott nagy szerepet, aki a Busbecq -től kapott hagymákból több szép változatot nevelt fel 1575 körül. Clusius Hollandiában, Leidenben telepedett le, és magával vitte a tulipánhagymákat. A leideni egyetem kertészeti tanszékének prefektusaként, tanítási céllal létrehozott kertjének növénygyűjteményében a tulipánokat már megcsodálhatták a hallgatók és a szakemberek is. A 17. századi Európában lecsendesedett a rózsa- és liliomláz, mindenki valami újra várt. Ekkor jött a tulipán.

Ami biztos, hogy a kora 17. században a gazdag francia, holland és angol már státuszszimbólumként tartotta. Az új fajták sora magával hozta a pénzügyi spekulációt. Tőzsdén kereskedtek a különböző fajták hagymájával. A csíkos szirmú tulipánok, amelyek változatait vírusok okozták, iránt volt a legnagyobb a kereslet. A holland tulipán-mánia csúcspontján a "Vice Rot" fajta 4200 guldenért, az "Admiraal van Enckhuysen" 5400 guldenért kelt el. A szenvedélyes tulipánhagyma-vadászok házukra vettek fel jelzálogot, és eladták a családi ékszert is a tulipánhagymákért. Az írásokból megtudhatjuk például, hogy volt, aki 5 hektár földjét, háziállatait adta el egy hagymáért. A kereskedés úgy folyt a tulipánhagymákkal, mint manapság a határidős gabonatőzsdén kereskednek. Az 1634-es csúcs után három évvel bekövetkezett a krach. Sokan keveredtek megfizethetetlen adósságokba és öngyilkosok lettek, mert nem tudták adósságukat megfizetni.

Szerencsére a tulipántermesztés folytatódott, és a tulipán ma is a hollandok kedvenc növénye. A holland kertészek 4 ezer millió tulipánhagymát állítanak elő évente, ebből vágott virágként 53%-ot értékesítenek. 630 millió hagymát exportálnak Európába.

Ősmagyar tulipán?

Bár a Kazán-szoros sziklás lejtőin található a kelet-balkáni flóratartomány díszes évelője a sárga virágú Tulipa hungarica, amelyet 1835-ben fedezett fel Borbás Vince (1844-1905) botanikus, a tulipán nem magyar virág. Valószínűleg valaha elvadult fajta. Ma azonban szigorúan védett növény. Lepellevelei világossárgák, áprilisban virágzik.

Magyarországon az első adat a tulipánról a 17. század 40-es éveiből származik. A pozsonyi kertekben a 60-as években már gyakori volt. Ezt bizonyítják a Pozsonyi kert tulipánról szóló kezdő szavai: "A mi legközönségesebb legyen első, Tulipa, melyet némelyek liliomi nárcissusnak neveznek." Később, a barokk korban a gazdagok kertjét díszítette, majd egészen új formában a 19. században a falusi kertek kedvelt növénye lett.

A tulipán nálunk, akárcsak közép-ázsiai élőhelyén haszonnövényként kezdte pályafutását. Hagymáját fogyasztották, mely nyersen ugyan hánytató hatású, de főzve már ehető.

Bár a magyar romantikusok igazi magyar virágnak tekintették, a magyar iparművészet, népművészet tulipánjairól azonban nagyrészt bebizonyosodott, hogy inkább liliomot vagy más virágot mintáz az ornamentika. A magyar tulipánmánia ideje 1904–1906-közé tehető, amikor az úgynevezett darabontkormány ellen létrejött Tulipánkert Szövetség ellenállási mozgalom jelvényéül a tulipánt választotta. (1905-ben a választások után Ferenc József nem a dualizmus elleni jelszavakkal győzni tudó politikai erőnek adott kormányzati megbízást, hanem a testőrség parancsnokát, Fejérváry Gézát nevezte ki miniszterelnökké. Ezért hívták gúnyolódva kabinetjét darabont kormánynak. A kormány egy évig töltötte be hivatalát. Az uralkodó megsértette a magyar alkotmányos előírásokat.) Ekkor a politikusok hozzátartozói tulipánkertek hoztak létre, politikai céllal. Vaszary Mihály A haarlemi tulipán című 1907-ben megjelent könyvét, szintúgy a Kert című folyóiratot, amelyben megjelent cikke, az Ősmagyar tulipán, Mauthner Ödön császári és királyi udvari magkereskedés adta ki, vagyis valójában reklámcéllal született írásokról van szó. Magyarországra a tulipánhagymák Hollandiából kerülnek.

Mindezzel együtt a magyar kultúra, többek közt a magyar kertkultúra része is, és semmi nem tiltja, hogy büszkélkedjünk vele.

Garami Márta

Forrás: http://www.kertpont.hu/cikknyomtathato.php3?cikkid=1080

 

Szólj hozzá!

Címkék: történelem magyarország pénz magyarok tőzsde befektető

Kapitalizmus 40/10. rész – Dél-tengeri buborék

2011.11.17. 09:41 12nyil

 

Miért sír Isaac Newton?

Erre a kérdésre keressük a választ.

 

 

A Déltengeri buborék 2009.12.06. 22:49 Terrier

 

Hogyan tízszerezzük meg cégünk értékét pár hónap alatt?

A módszert azóta is követik néhányan.

 

A Brit Déltengeri Társaságot 1711-ben alapították meg, abból a célból, hogy a dél-amerikai brit gyarmatokkal folyó kereskedelmet egy kézbe fogják össze. Bevált mintát követtek, mivel Angliában akkoriban már jó száz éve sikerrel működött a Kelet Indiai Társaság, amely Ázsiában volt kereskedelmi és részben katonai nagyhatalom. Az alapítók között feltűnt Robert Harley a király kincstárnoka, ami megalapozta a cég későbbi remek viszonyát a brit királysággal.

 

Egy gond volt csak, Angliának sosem lettek dél amerikai gyarmatai. Az angolok ekkor épp a spanyolokkal háborúztak, részben pont dél amerikai gyarmatokért. A háborút lezáró Utrechti béke azonban spanyol fennhatóság alá vonta a kereskedelmet, így a Déltengeri Társaságnak csupán morzsák jutottak. Évente egy kereskedelmi hajót indíthatott a térségbe.

 

A befolyásos alapítók révén azonban a Társaság szerződést kötött Angliával, átvállalva az ország – háború miatt felduzzadt – államadósságából 10 millió fontot. A megállapodás értelmében, az állam fix hat százalékos kamatot fizetett a Déltengeri Társaságnak az államadósság finanszírozásáért cserében. A cég részvénykibocsátással teremtette elő a fedezetet.

 

A cég részvényei két okból kifolyólag is vonzóak lehettek:

  • - biztos bevétel az államtól fix kamatra.
  • - az ígéretes dél-amerikai projekt.

Mindez a mostani hozamgarantált termékekre emlékeztet, ahol biztosan kapok egy bizonyos hozamot, extrát pedig esetleg. Valóságban azonban a tortából kicsiny szelet jutott csak a Társaságnak. Pedig az akkori piaci legjövedelmezőbb üzletágában, a rabszolga-kereskedelemben utaztak az Asiento szerződés (a spanyolok és a britek felosztották a jogokat) alapján. Éves szinten 4 800 nyugat afrikai rabszolgát adhatott el a cég a spanyoloknak, és működésének 25 évében 30 000 rabszolgát juttatott át élve Dél Amerikába. Ezen a vonalon magas volt a haszonkulcs. Egyrészt egy rabszolga beszerzésének költsége igen alacsony volt, a törzsi vezetők sokszor pár üveg whiskyért egész falukat dobtak oda az európaiaknak. Másrészt keresték is az erős rabszolgákat, a gyorsan terjeszkedő cukornád ültetvényeken kellett a sok dolgos kéz. Csak sajnos a spanyolok a haszon egy részét lefölözték.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Déltengeri Társaság vezetősége ezután elkezdett nagyban játszani. 1719-ben felfújták a céget azzal, hogy kapcsolataik révén újabb 31 millió font került át hozzájuk az államadósságból, de már csak 5 százalékos rögzített hozammal. Ez után számos pletykát kezdtek terjeszteni arról, hogy a Dél Amerikai kereskedelem mennyire ígéretes, és mekkora nyereségre tehet szert belőle a cég.

 

Mivel az inkák kincsei akkoriban még viszonylag friss élménynek számítottak, ráadásul az információk ellenőrzése meglehetősen nehézkes volt – több hónapig tartott egy hajóút a térségbe - a pletykák hatottak. A cég ráadásul 70 millió fontos királyi hitelkeretet is kapott a terjeszkedés előmozdítására, ami szintén bizalmat gerjesztett a vevőkben.

 

Az áttörést viszont azzal érte el a Társaság, hogy külön vip listája volt a legbefolyásosabb britekből, akik között számos miniszter is akadt. Ezeknek a személyeknek ingyen adták saját részvényeiket, amiket – később már a megemelkedett árfolyamon – visszavásároltak tőlük. A csókosoknak így befektetett tőke nélkül csak a haszon jutott. Hálából ez a befolyásos kör mindent megtett a részvény népszerűsítése érdekében. Részben ezt a modellt követte amúgy jó négyszáz évvel később Princz Gábor a Postabankban. Ráadásként – a további növekedést fűtve - a Déltengeri Társaság újonnan kibocsátott részvényeire hitelt is adott az azokat lejegyző polgároknak.

 

A Déltengeri Társaság egyfajta pilóta-játékként működött, az új beszállók tőkéjéből fizették korábbi részvényesek hasznát, külön figyelmet fordítva a hangadóként funkcionáló elitre.

A Társaság részvényei 1720 januárjában 128 fontot értek, februárban már 175-öt. Márciusban már a cég kezelte az államadósság négyötödét az árfolyam pedig átlépte a 330 fontos szintet. Májusban az áremelkedés már a teljes tőzsdét magával rántotta, a cég részvényei pedig immár 550 fontot értek. A tőzsdén akkora volt az eufória, hogy volt olyan részvénytársaság, amely már azzal is sikert ért el, hogy bejelentette, különösen előnyös vállalkozásra készül. Az árfolyama anélkül emelkedett, hogy elmondták volna mihez is akarnak kezdeni. (A történelem itt is ismételte önmagát, a dotkom válság idején 2000-ben ugyanígy történt egy Nasdaq céggel.) Júniusban törvénnyel erősítették meg a Társaság jogait, egy részvény pedig immáron 1050 font sterlinget ért.

 

Munka nélkül sok pénzt keresni mindenki szeret, így ekkorra felfigyeltek a mesés gyarapodásra a társadalom szegényebb rétegei is. Mindenki részvényt vett, sokan eladósodta miatta, hiszen azt látták, hogy a szerencsések, akik korábban már vásároltak a részvényekből, időközben zsírosra gazdagodtak. A részvények mögött azonban nem állt valós teljesítmény, augusztusban megjelentek a piacon az eladók, a részvény ára 800 font alá esett, aki hitelből vett, annak el kellett adnia a papírokat, mivel nem tudta fizetni a hitelt. Szeptemberre már csak 150 fontot ért egy részvény.

Csak azért nem estek tovább, mert a Brit Nemzeti Bank és a Kelet Indiai Társaság megtámasztotta a részvény árfolyamát. A krach teljes összeomlást idézett elő a tőzsdén.


A krízis I György király helyzetét is megrengette, a Társaság viszont megtarthatta az államadósság kezelését, ugyanakkor a buborék kipukkadása évszázados tanulságul szolgálhat.

Nem azért veszünk részvényeket, mert a szomszéd már keresett rajtuk - ugyanis úgy a csúcson szállunk be – hanem azért, mert ténylegesen növekvő teljesítményt sejtünk a cég mögött.

 

Az üzleten állítólag 20 000 fontot vesztő Sir Isaac Newton talán magára gondolt, amikor kijelentette: Ki tudom számítani, hogy merre mozognak a csillagok, de azt nem hogy mennyire bolondok az emberek.

Forrás: http://haszonleso.hupont.hu/11/10-a-deltengeri-buborek

 

 

 

 

Spekuláció és válság a történelemben - Kifektetett befektetők

Holland tulipánhagyma, arany, réz, kávé, csatornák, építési telkek, francia és amerikai bankok, brit államkötvények, vasúti részvények, internetes részvények, az amerikai dollár, a birodalmi német márka, sőt a Német-római Birodalom vaspénzei: mind tárgyai voltak az elmúlt 400 év spekulációs hullámainak.

A spekulációs válságok története egyidős a kapitalizmussal; az első krízisek a korai kapitalista Angliában és Németalföldön alakultak ki. Ehhez zárkózott fel Franciaország, majd az USA, Latin-Amerika, Közép-Európa és végül, a 20. században Ázsia. Spekuláció tárgya szinte bármilyen, jövedelmező termék lehet, amelynek valós értéke van, és amely egy adott pillanatban széles körben elérhető. A most zajló pénzügyi válság sem egyedi: éppen az emberi természet hibái és a belőlük származó galibák állandóságát bizonyítja. Egy mértékadó könyv 1720 és 1987 között 31 spekulációs válságot számolt össze: a következőkben ezek közül mutatunk be két igen tanulságos darabot.

Az újkori pénzpiacokkal rendelkező országok közül elsőként Angliában alakult ki spekulációs válság, amely déltengeri buborék néven vált hírhedtté. A Déltengeri Társaságot 1711-ben alapította meg a királyi főkincstárnok, abban bízva, hogy miután Anglia a nyertes oldalon lesz a spanyol örökösödési háborúban, komoly kereskedelmet folytathat majd Dél-Amerikával.

 

Erre a kereskedelemre kapott exkluzív jogokat az újonnan megalapított cég. Az üzletmenetet azonban némileg akadályozta az az apróság, hogy még évekig tartott megnyerni a háborút, ráadásul Anglia ekkor sem jutott gyarmatokhoz Dél-Amerikában, sőt az 1713-as utrechti béke során is csupán annyit sikerült elérni, hogy a társaság évente összesen egy hajót küldhetett a spanyol gyarmatokra. A cég valamivel sikeresebb volt a rabszolga-kereskedelem rendkívül szimpatikus üzletágában (kiemelkedően alacsony, mindössze 11 százalékos halálozási aránnyal dolgozott!), azonban a spanyolok által kivetett magas vámok még az ebből származó nyereséget is felemésztették.

 

1717 körül olyan mértékben elhidegült Anglia és Spanyolország viszonya, hogy kezdett nyilvánvalóvá válni: a vállalat reálgazdasági tevékenységében nem várható áttörés. Ekkorra azonban a kincstár sem állt jól; és az örökösödési háborúban felhalmozott államadósság meglehetősen nyomasztotta is a főkincstárnokot. Szinte magától adódott az ötlet: mi lenne, ha a Déltengeri Társaság átvállalná az államadósság kezelését? Az elképzelés az volt, hogy a vállalat részvényeket bocsát ki, és az ebből befolyó bevételből kifizeti a kincstár adósságait. Ezt természetesen nem ingyen tenné, hanem a kincstár minden évben kamatot fizetne a kölcsön után, melyből a vállalat osztalékot fizethet részvényeseinek. Így mindenki jól jár: a kincstárnak kevesebb kamatot kell fizetnie, a tengődő társaság gyorsan növekedhet és rendszeres jövedelemhez jut, a befektetők pedig mind az állami kamatfizetés, mind egy rendkívül perspektivikus üzlet gyümölcseit élvezhetik.

 

Az államadósság átvállalása több lépésben történt, s az üzlet olyan sikeresnek bizonyult, hogy 1720-ban a társaság már az államadósság több mint 80 százalékát kezelte. A vállalat vezetése ekkor újabb ötlettel állt elő. Rájöttek, hogy a társaság méretét újabb részvénykibocsátással növelhetik tovább. Az új részvények mögött azonban szinte alig állt valami: mint láttuk, a társaság reáltevékenysége nem indokolt további tőkebevonást, a kincstár pedig rögzített összeget fizetett minden évben. Hogyan lehet mégis rábírni a befektetőket további részvények vásárlására, és hogyan lehet elérni, hogy tovább nőjön a részvényárfolyam?

 

Több módszer is kínálkozott. Először is el kellett terjeszteni, hogy a déltengeri kereskedelem elképesztő fellendülés előtt áll. Ez azonban nem volt elég, ezért az új részvényesektől kapott pénz egy részét kifizették a korábbi részvényeseknek osztalékként. Ilyen módon úgy tűnhetett, hogy a vállalat mindig magas osztalékot fog fizetni, miközben ez nyilván csupán addig volt fenntartható, amíg elkeltek az új részvények. Az új részvényeseket azzal is csábították, hogy a társaság hitelezett nekik a részvények vásárlására. És bár ily módon fel lehetett fújni a részvény árfolyamát, mint egy buborékot, utólag nyilvánvaló, hogy az árfolyam csökkenésekor e remek konstrukció csupán siettette az összeomlást.

 

A növekedés ráadásul általános tőzsdei buborékká dagadt - a társadalom leginkább kockázatkerülő tagjai is csatlakoztak a spekulánsok seregéhez. A mánia súlyosságát jól jellemzi, hogy az egyik megalakuló részvénytársaság vezetői azzal hirdették cégüket, hogy az "egy nagy haszonnal járó vállalkozást fog végrehajtani, azonban senki sem tudhatja, mi az". Ilyen körülmények között a részvény ára a januári 100 fontról augusztusra 1000 fontra nőtt.

 

Augusztus végére azonban a buborék hirtelen kipukkadt. A józanabbul gondolkodó befektetők elkezdték eladni a túlértékelt részvényeket, ezért pánik alakult ki. A hitelből részvényt vásárló befektetők tőkéje napok alatt elolvadt. Amikor új részletet kellett volna befizetni, kétségbeesetten próbáltak szabadulni papírjaiktól. A vállalat részvényeinek értéke az év végére ismét 100 fontra csökkent. A pánik csökkentésére maga a Bank of England is beavatkozott, és felvásárolta a részvények egy részét. Erre szükség is volt, mert nem engedhették, hogy az államadósságot kezelő cég teljesen tönkremenjen.

 

A déltengeri buborék volt az első komoly kapitalista válság, amely a nagy spekulációs válságok sok elemét viselte magán. A legfőbb mozgató a pénzügyi innováció: a részvények széles körű kereskedelmének megjelenése. A buborék felfújásában szerepet játszott a szereplők felelőtlen viselkedése: a tőkéből kifizetett osztalék és a vállalat által a saját részvényeire nyújtott hitel világosan olyan eszköz, amely a részvények túlértékelődéséhez vezet. A pénzügyi szabályozás nem ismerte fel ezeket a problémákat, sőt a részvényekkel "jutalmazott" politikusok maguk is érdekeltté váltak a mánia fenntartásában.

 

Második példánk, az 1907-es válság alapjaiban változtatta meg az amerikai pénzügyi rendszert. Ekkor az Egyesült Államokban csak magánbankok működtek, és a kamatok a mezőgazdaság és az ipar finanszírozási igényeitől függtek. A 20. század elején javában épült New York, a vasút és az elektromos hálózat, és az ehhez szükséges réz a gazdaság egyik alapja lett. A század elején könnyen elérhetők voltak a hitelek, és mindenki a rezet és a rezet előállító vagy forgalmazó cég részvényeit kereste. Pörgött az üzlet, a réz ára másfél év alatt 60 százalékkal emelkedett.

 

1906-ban azonban megváltozott a helyzet. Pusztító földrengés rázta meg San Franciscót, és a New York-i pénzvilág óriási összegekkel vett részt az újjáépítésben. Ennek az eredménye lett a hitelek megdrágulása és a keleti parti gazdasági növekedés lelassulása. 1907-ben sokasodtak a rossz előjelek. Anglia kamatot emelt, ezért az angol befektetők inkább hazájukban invesztáltak. A romló gazdasági környezetben egyre több nagyvállalat jelentett veszteségeket.

 

Március közepén néhány nap alatt 25 százalékot esett a tőzsde, s bár ezután ideiglenesen megnyugodtak a kedélyek, a helyzet nyáron tovább romlott. A rézpiaci spekuláció összeomlott, a meredek növekedés után immár zuhant a réz ára. Ez magával rántotta a gazdag montanai bányákkal rendelkező United Copper Company részvényeit is. A helyzetet kihasználva a gazdag és befolyásos Heinze család egy tőzsdei ügylettel 1907. október 14-én megpróbálta megszerezni a társaság részvényeit. A művelethez Heinze két gazdag és befolyásos barátja, Charles W. Morse és Charles T. Barney pénzügyi segítségét vette igénybe. Dacára a hatalmas befektetett összegnek, az akció nem sikerült, és másnapra a részvény ára harmadára zuhant.

 

A Heinze család brókercége, a Gross & Kleeberg azonnal csődbe ment. Kiderült az is, hogy a család tulajdonában álló, Montana állambeli bank hiteleihez éppen a United Copper részvényeit tartotta fedezetként, és amikor a részvény értéke megzuhant, a bank tőkéje elpárolgott. Csakhogy a montanai bank működése összekapcsolódott egy nagy New York-i pénzintézet, a Mercantile National Bank működésével, ahol az egyik Heinze volt az elnök. A Mercantile is megroggyant, és a betétesek az újabb összeomlástól megrémülve megrohamozták a bankot. Néhány nappal később kiürítették a Heinzével együttműködő Morse két bankját: a National Bank of North Americát és a New Amsterdam Nationalt is. Ezután következett a harmadik barát, Barney vállalata, a Knickerbocker Trust Company, amelyet október 22-én megrohantak a betétesek, és a pénzintézet délutánra bezárt. Az általános pánikban a betétesek már egyik bankban sem bíztak, a következő napokban országszerte több tucat bankot rohantak meg. Az USA-ban ekkor nem létezett (államilag irányított) központi bank, amely képes lett volna likviditást biztosítani. A pánik csúcsán a New York-i kamatok elérték a 125 százalékot.

 

Október 24-én aztán a híres bankár, John Pierpont Morgan és társai, így John Rockefeller is, saját pénzükkel akadályozták meg a teljes összeomlást. Rockefeller teljes vagyonának felét nyilvánosan biztosítékul ajánlotta fel. A tőzsde mégis alig élte túl a másnapot: nem lehetett hitelhez jutni, mivel senki sem bízott a másikban. Ekkor Morgan és a pénzügyi kormányzat kitalálta, hogy a hétvégi újságokat és az egyházi elöljárókat kell meggyőzni, hogy a vasárnapi misén, illetve a hétfői lapokban nyugtassák a népet. Novemberben folytatódtak a pénzügyi összeomlások, amelyek megoldásához végül a teljes amerikai pénzügyi világ összefogása vált szükségessé.

Az 1907-es válság az alacsony kamatoknak köszönhető olcsó pénz utáni hitelszűke és pénzügyi spekuláció, valamint az elégtelen szabályozás eredménye. A válság reálgazdasági hatásai a déltengeri buborékhoz képest jóval erőteljesebbek voltak, az ipari termelés 11 százalékot esett, a munkanélküliség majd 5 százalékkal nőtt. A tőzsde viszont 1908 elejétől emelkedni kezdett, és 1909 végére elérte az 1906-os csúcsot.

 

A pánik legfontosabb következménye a pénzügyi rendszer teljes reformja lett. Kiderült, hogy az iparosodó Amerika fejlődését nem tudja megoldani a sok kis bank és pénzügyi tröszt. 1910-ben a vezető pénzintézetek képviselői leírták azokat az alapvető működési elveket, amelyek egy szövetségi tartalékbank tevékenységéhez szükségesek. 1911-ben nyilvánosságra került ez a dokumentum, majd hamarosan megszületett az USA egyik legfontosabb gazdasági törvénye, a Federal Reserve Act, amely életre hívta a jegybank szerepét betöltő Fedet. Hat évvel a bankpánik után, 1913 decemberében megszületett az amerikai központi bank.

 

Az összeomláshoz gyakran csaláson és svindliken keresztül (is) vezet az út, ez volt a helyzet a Déltengeri Társaság, az Enron vagy az AIG biztosítótársaság összeomlásánál. Ugyanakkor van egy rendszerszintű probléma is, amely újra meg újra ahhoz vezet, hogy összeomlással végződő spekulációs hullámok alakuljanak ki. Hiába gondolja ugyanis egy befektető, hogy hosszú távon egy értékpapír vagy egy árucikk értéke majd csökkenni fog, ha egyúttal azt is feltételezi, hogy rövid távon emelkedik. Ebben az esetben ugyanis érdemes értékpapírt venni, majd nagy haszonnal gyorsan kiszállni, még mielőtt összeomlik az ár.

 

A fentiekben láttuk, hogy tipikusan két fázisa van a spekulációnak. Az elsőben a tisztes hozamért vásárolnak földet, részvényt vagy tulipánhagymát a befektetők. Amennyiben egy kezdetben alulértékelt (például építései telkek) vagy gyors növekedési lehetőségeket ígérő eszközről (például a Déltengeri Társaság vagy az internetes társaságok részvényei) van szó, elindul az ár felfelé. Az áremelkedésből származó tőkenyereség sokak érdeklődését felkelti - ekkor már nem az értékpapír mögötti reáltevékenység jövedelmezősége számít, hanem a tőzsdei nyereség. A második körben beszálló befektetetők folyamatosan hajtják fel az árfolyamot.

Ekkor lépnek be az "özvegyek és árvák" - olyan emberek, akiket mások meggazdagodása hajt. Az ilyenekre az angoloknál a "hölgyek és egyházi emberek", a franciáknál a "családapák" kifejezés honosodott meg, egy hollandiai felsorolás az özvegyek és árvák mellett tartalmazza a vénlányokat, teológusokat, admirálisokat, közszolgákat és a vidéki uraságokat is; itthon talán a "háziasszonyok" megnevezés terjedt el. Ők azok, akik már nemigen követik az adott részvény vagy árucikk mögötti folyamatokat, mégis beszállnak, mert megszédülnek a profik által elért nyereségektől.

 

Az árak elszabadulását általában a gyors összeomlás követi. A pánikban persze leginkább a később belépett "özvegyek és árvák" befektetései vesznek oda, hiszen ők általában a legrosszabbkor számolják fel elértéktelenedő befektetéseiket. A megingott bizalom, a befektetők elszegényedése törvényszerűen vezet a gazdasági tevékenység visszaeséséhez, receszszióhoz.

 

Ez tehát a kapzsiság ára. Nem számíthatunk azonban arra, hogy az emberek egyszer majd elvesztik fogékonyságukat a meggazdagodás gyors módjai iránt. Bármilyen fejlett is a pénzügyi piacok szabályozása, mindig léteznek olyan eszközök, amivel az kijátszható, amivel a befektetők vagy a bankok túl nagy kockázatot vállalhatnak, vagy olyan értékpapírok, amelyek értékének alakulását nem lehet előre kiszámítani. A spekulációs válságot általában határozott szabályozói válasz követi, ami megoldja az éppen aktuális problémát - de nem tud felkészülni a következő pénzügyi innovációra.

Az érdeklődő olvasó a témáról kimerítően informálódhat Charles Kindleberger Manias, Panics, and Crashes c. remek könyvéből (1996, John Wiley & Sons, New York). Az 1907-es eseményeket kiválóan mutatja be Robert F. Bruner és Sean D. Carr The Panic of 1907: Lessons Learned from the Market's Perfect Storm (John Wiley & Sons, NY) c. műve.

 

Békés Gábor, Muraközy Balázs

 

Forrás: http://www.mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=18065

 

 

 

 

A világgazdaság ciklusai, vagy a kapitalizmus vége

 

Marján Attila - geopoly.blog.hu
2010. június 10., csütörtök

A világgazdasági válság tetőzésekor, vagyis nem is olyan régen divat volt temetni a kapitalizmust; nemcsak Keynes, de Marx is divatba jött világszerte. Kína példája, vagyis az állami diktatúra által kontrollált piacgazdaság sikere tovább erősítette ezt a hitet. Most azonban éppen a túlköltekező államok csődjét látjuk Európa-szerte, a kínai csoda pedig sokkal törékenyebb, mint azt gondolnánk.

Tudni kell, hogy a gazdasági válságok ugyanúgy hozzátartoznak a kapitalizmus történetéhez, mint a háborúk vagy a technikai találmányok. A nyugati világ első pénzügyi vihara 1632-ben tört ki, amikor a Német-Római Birodalom leértékelte a pénzérméit, egész Európát pánikba ejtve. Néhány évet kellett csak várni a kapitalizmus első buborék-válságára. 1637-ben tört ki Hollandiában a tulipán-lufi válság. Ez lényegében semmiben sem különbözött a modern buborékválságoktól, mint amilyen a 2001-es internet, vagy a 2007-es jelzáloghitel-buborék volt. Egyszerűn az történt, hogy a spekuláció miatt néhány év alatt az egekbe szökött a tulipánhagymák ára, aztán egyszer csak kipukkant a lufi, és a hétfőn még kisebb tengerjáróhajók áráért adott és vett tulipánhagymák visszanyerték valódi identitásukat: kicsi, gyorsan rohadó gumók lettek, amik pont annyit érnek, mint egy tulipánhagyma.

 

1720-ban a „Déltengeri buborék” sokkolta a derék kapitalistákat és még nyolc másik a 18. század végéig. További húsz válság borzolta még a 19. század során a kedélyeket és tette rendbe gazdasági rendszer árérték érzékét.

 

A legtöbb válság a 20. században esett, és a gazdaság fejlődése miatt értelemszerűen ezeknek volt a legjelentősebb hatásuk is. Nyilvánvaló, hogy minél fejlettebb és integráltabb a globális gazdasági háló, annál sérülékenyebb is. Nem véletlen, hogy Afganisztán felől bármilyen erejű válság kitörhetne, észre sem venné azt. A 33 20. századi gazdasági válság közül az 1929-es Nagy Gazdasági Világválság volt a legszörnyűbb.

A második legnagyobb az 1987-es tőzsdei összeomlás volt. Míg a Nagy Válság borzasztó gazdasági és társadalmi következményekkel járt, beleértve a nácizmus és a bolsevizmus megerősödését is, az 1987-es összeomlás hatása jórészt a pénzpiacokra és a tőzsdékre korlátozódott. De azóta sem tudja senki, hogy a brutális tőzsdei összeomlásban mekkora szerepe volt a gyenge gazdasági alapoknak és mekkora a pszichológiának, az öngerjesztő pániknak, ami minden kapitalista válság egyik fontos eleme. Egy tapasztalt amerikai tőzsdei elemző vélemény szerint a válság emberi érzésekről szól, a kapzsiságról és a félelemről. A mai millió szállal összekötött globális pénzügyi rendszer pedig másodpercek alatt képes a kapzsiságot és a félelmet elrepíteni a világ bármely pontjára, ahogy képes elvinni az optimizmust, vagy éppen a beruházásokhoz nélkülözhetetlen dollár vagy euró milliárdokat is.

 

A 2008-as válság átvette a második helyezést az 1987-es válságtól, ami a híres Fekete Hétfőn tört ki. Az aranykorok, amik töretlen fejlődéssel és meggazdagodással járnak mindig felelőtlenné és tunyává teszik az embereket, akiknek az emlékezte – beleértve még a körülrajongott tőzsdegurukat és társadalomtudósokat is – nem terjed tovább néhány évtizednél. Ilyenkor mindenki elhiszi, hogy a tulipánhagyma, vagy az internetrészvények, vagy az ingatlanok ára örökké csak emelkedni fog. Ahogy azt is, hogy a bank őszinte, amikor a kockázat megszűnéséről, az áruházlánc a korlátlan költekezés veszélytelenségéről, a politikus pedig a növekedés örökkévalóságáról beszél. Az aranykoroknak szerencsére mindig vége szakad, általában már jóval azelőtt, hogy azt a társadalom azt észrevenné. És félreértés ne essék: nem a piac erkölcstelen vagy ostoba, hanem mi magunk. A világ egyik leggazdagabb emberének és legnagyobb tőzsdésének, Warren Buffettnek a mondása az, hogy „Félj, amikor a többiek kapzsik, és légy kapzsi, amikor a többiek félnek!” Gyakran a hiszékenységünknek esünk kollektíven áldozatául: a kapitalista válságok között egy sem akadt, amikor az emberek ne hitték volna, hogy valamilyen szellemi, technikai, vagy üzleti újítás ne írta volna át az alapszabályokat. Az ember felszabadítva érezte magát a józan ész szabta korlátok alól. Az alapvető szabályok azonban nem csak egyszerűek, de változatlanok is. De addig semmi baj nincs, amíg a kapitalizmus mechanizmusai nem csak arra képesek, hogy a munkát jutalmazzák, de arra is, hogy kapzsiságot és a tespedést könyörtelenül megbüntessék. Ennek tükrében kimondottan ironikus amikor a hatalomért szinte mindenre képes politikai elitek világszerte az erkölcstelenség tűrhetetlenségéről prédikálnak.


A válságok a kapitalizmustól függetlenül is a az emberi történelem szerves részei voltak. Kultúránként eltérő a válságok megítélése. A jóléthez és békés fejlődéshez szokott posztmodern nyugati világ számára, amelyik még halványam emlékszik a harmincas évek éhínségeire és az azt követő kataklizmákra a válság rémisztő kellemetlenség. A kínaiak – akik sosem éltek át kapitalista válságot, de sok ezer éves kulturális tudatuk számon tart számos polgárháborúkkal és anarchiával terhelt időszakot – két karakter kombinációjával jelölik a válság szót: veszély és lehetőség. A keleti psziché egyébként sokkal kevésbé okkereső és lineáris, mint a nyugati, részben ez is az oka annak, hogy a nyugati kultúrában alakult ki a világgazdaság ciklusosságának – így az időről időre bekövetkező válságoknak is – a rendkívül szofisztikált elméleti magyarázatrendszere, amit a következőkben röviden áttekintek.


Nyikolaj Kondratyevet Sztálin Szibériába száműzte, és 1938-ban halálra ítélte, mert nem tetszett neki a közgazdász elmélete a gazdasági ciklusokról – megdöbbentő, hogy milyen dolgokért lehetett egykoron golyót kapni a fejbe. Kondratyev ciklusainak erejét mégsem a diktátor haragja bizonyítja, hanem az, hogy többé-kevésbé igazolhatóan tényleg ott hullámzanak háborúk, gazdasági krízisek, boldog békeidők, politikai válságok egyszóval az emberi történelem színfalai mögött.


A múlt ciklusait azért kutatja az ember olyan nagy igyekezettel, mert a jövő takarja előre jelezni. Egyáltalán miért vannak ciklusok, vagyis miért vannak idők, amikor gazdaság nő és olyanok, amikor gyárak zárnak be és éhínségek pusztítanak? Nos, végtelenül leegyszerűsítve azért, mert a termelés, az ember munkája nem egyenletes, de mindig létezik valamiféle egyensúlyi pont, aminél se többet, se kevesebbet nem szabadna termelni, de a gazdaság ezt nyilvánvalóan nem tudja, és időről időre eltávolodik ezektől az egyensúlyi pontoktól, amíg be nem következik a krach. A túltermelési, túlértékelési válság. Hosszú fellendülés után elkerülhetetlen a csőd és a recesszió. A baj az, hogy sosem lehet tudni, hogy az mikor következik be és milyen súlyos lesz. 2008 végén, a gazdasági válság tombolása közepette az angol királynő feltett egy egyszerű kérdést az ország legnagyobb koponyáinak: „És uraim, mondják, hogy lehet, hogy ezt senki sem látta előre?”. Természetesen válasz helyett mindenki megszeppenve a cipőjét nézegette. Sokan úgy gondolják, hogy a múlt ciklusai és válságai talán eligazítanak. A ciklusok kutatása a 19. század közepén kezdődött, ekkor fedezték fel először a középtávú, majd a 20. század elején a hosszabb távú konjunktúraciklusokat. A négy legfontosabb ciklus a Kitchen, a Juglar, a Kondratyev és a Braudel hullám. Létezik még számtalan másik is, hiszen a témával foglalkozó közgazdászok mindegyike el akart nevezni magáról egy hullámot, de ezek szóra sem érdemesek.


Az első a rövidtávú Kitchen-ciklus, amelyet készletezési ciklusnak is neveznek, ez egy körülbelül 3-4 éves hullámzása a gazdaság teljesítményének. A készletezés összefügg a rövidtávú készletfelhalmozással és a készletektől való megszabadulással, vagyis a cégek rövidebb távú szemléletével. A rövid távú Kitchen ciklus után, ami nem is egy igazi makrogazdasági hullám, következik időtávban a Juglar-ciklus, amely 7-13 éves és nevezik kereskedelmi ciklusnak is. Ezt már a 19. század hatvanas éveiben felismerték. Mélypontját túltermelési vagy éppen pénzügyi válságok mutatják. Egyébként a Juglar-ciklusok azok, amikre a politika képes reagálni, egyszerűen azért mert intellektuálisan és a politikai váltógazdaság szabályai szerint logisztikailag is ez a maximum időkeret, amit képes befogni. Amikor anticiklus politikáról, gazdaságélénkítésről, válságellenes csomagról beszélünk, akkor valójában ennek a hullámnak a gonosz oldalával való küzdelemről beszélünk.


A harmadik periódus az úgynevezett Kondratyev-, vagy hosszú hullám. A Kondratyev-hullám 50-60 éves távlatot fog át és felívelő illetve egy hanyatló időszakra osztható. Hogyan jutott a névadója ezeknek a hullámoknak a nyomára? Megvizsgálta az USA, Anglia és Franciaország árait, bérszínvonalát, kamatlábát, ipari termelését és nyersanyag felhasználását. Ezekből az adatokból bontakozott ki a szeme előtt egy másfél évszázadon át futó hullám, de emellett még az is kiderült, hogy a legtöbb forradalom és háború a fordulópontok környékén tört ki. Akadnak, akik a hosszú hullámokat négy fázisra osztják. Az első a tavasz fázisa, a gyors növekedés ideje: a munkanélküliség csökken, nő a termelékenység, és az árak viszonylag stabilak maradnak. A gazdaság dolgos ifjúkorát éli. A nyár időszaka elhozza a lelassulást, a gazdaság eléri a teljesítési és erőforráshatárait, beköszönt egy rövid figyelmeztető recesszió. A recesszió helyre rázza a gazdaságot, a társadalom megnyugszik, de szemlélete erősen fogyasztásorientált lesz, az árak elkezdenek az égbe szökni. Aztán a rendszer összeomlik és téli depresszió lesz úrrá rajta. Egy komoly három-négy évig tartó válságot egy évtizedes deflációs pangás következik. Ismerős?

 

Kondratyev-ciklust többféleképpen szokták magyarázni, egyesek szerint azért létezik, mert egy generáció  aktív munkában töltött életé 23-30 év, vagyis a ciklus egy alperiódusának időtartama. Mások viszont a nagy technikai találmányok, vagy a nagyberuházások (vasút, oktatás) hatásának a gazdaságban való végighullámzásához kellő időt rendelik a Kondratyev-ciklusokhoz. Vannak, akik szerint a következő Kondratyev-ciklus a nanotechnológiai forradalomra alapozott időszak lesz majd. Egyébiránt az eddigi ciklusoknak is megvan a technológia vezér innovációja, ami mindig képes volt egy új korszakot nyitni a történelemben. Az első ciklus (1790-1842) találmánya a gőzgép volt, a másodiké (1843- 1897) a vasút, a harmadiké (1898- 1949 a villamos energia és a gépkocsi, a negyediké (1950-2000) a repülő, atomenergia, biotechnika, stb. voltak.


A negyedik, leghosszabb ciklus felfedezése, ami a 20. század nagy gazdaságtörténésze Fernand Braudel nevéhez kötődik, az évszázados, úgynevezett szekuláris hullám. Ez a legmélyebb, szinte mozdulatlan struktúrák változása, ami csak 100-200 éves periódusokban, tehát igen hosszú időtartam alatt figyelhető meg. Igaz, a világ felgyorsulása miatt a hullámhegyek közelebb kerülnek egymáshoz, vagyis míg korábban 200 évig tartott egy ciklus, mára száz évre szűkülhet. Ez a hullám olyan nagy átfogó rendszerek változásait követi, mint a mezőgazdaság és az ipar egymáshoz viszonyított aránya, vagy a szolgáltatások és az ipar egymáshoz mért jelentősége.


A hullámhívők szerint a négy egymás alatt, mellett, mögött hullámzó ciklus adja meg a gazdaság, sőt a történelem ritmusát, és ha két hullám csúcsa, vagy mélypontja találkozik, az katasztrofális következményekkel jár az emberiség számára. A napóleoni háborúk utáni évtizedekben, Európa egyik legbizonytalanabb időszakában éppen egy évszázados és egy Kondratyev hullám csúcsai estek egybe. Az 1873-as tőzsde- és gazdasági válság egy Kondratyev és egy Juglar találkozása idézte elő. Az 1929-es világválság pedig egy Kondratyev-ciklus mélypontjára esett. Kondratyev egyébként szerencsésen időzített: 1926-ban jelentette meg az írását, akkor, amikor a Nyugat gazdasági fellendülése megtörhetetlennek tűnt. 1929-ben aztán mindenki rohant a könyvtárba a szovjet tervközgazdász cikkéért. A hetvenes évek olajválsága valóságos hullámtumultus volt: Juglar, Kondratyev és Braudel fordult egyszerre.


A ciklusok ilyetén elemzése sok hasonlóságot mutat a kabbalisztikával. Nem véletlen, hogy sok közgazdász pancserkedésnek tartja az egészet, ahogy az sem véletlen, hogy a közgazdászok másodvonala, aki arra nem volt képes, hogy a nevét valamelyik hullámnak kölcsönözze, elkezdte a hullámok közti matematikai összefüggéseket keresni és hirdetni. Így jutottunk az afféle igazságokhoz, hogy 1 Kondratyev = 3 Kuznets = 6 Juglar = 12 Kitchen.


Mindezzel együtt a ciklusok elemzése bevett gyakorlat a jövő előrejelzésében, és az esetek nagy részében hasznos is, ha kellően hidegfejjel alkalmazzuk. Abban mindenképpen segítenek, hogy elkerüljünk olyan rémisztően elhamarkodott kijelentéseket, mint, hogy a kapitalizmusnak vége…

 

Forrás: http://kitekinto.hu/europa/2010/06/10/a_vilaggazdasag_ciklusai_vagy_a_kapitalizmus_vege

 

 

 

 

DÉLTENGERI BUBORÉK

A Déltengeri Társaság 1711-ben királyi felhatalmazással jött létre. Látszólag a Brit Kelet-indiai Társasághoz hasonlóan, a dél-amerikai gyarmatokkal való kereskedésre kapott állami monopóliumot
. Valójában azonban a Tory párt hozta létre, a Whig párt által gründolt Bank of England ellenpontjaként, a spanyol örökösödési háborúban felhalmozott brit államadóság finanszírozására. Mivel azonban az említett gyarmatok spanyol fennhatóság alatt álltak, az 1713-as utrechti egyezmény csak évi egy hajónyi rakomány kihozatalát engedélyezte a Déltengeri Társaságnak, így annak tevékenysége az Afrika és Dél-Amerika közötti rabszolgaexportra koncentrálódott.

A Déltengeri Társaságnak azonban a kor politikai elitjét megvesztegetve sikerült fellendítenie a részvényárfolyamát, ami 100 fontról néhány év alatt 1000 fontra kúszott fel. Eközben a társaság mind több államadósság szolgálatát vállalta magára: 2-, 11-, majd 30 millió fontot, 6 százalékos, 5 százalékos, majd 4 százalékos kamatfizetés mellett, idővel a Bank of Englandet is elhomályosítva.

A Déltengeri Társaság sikerei nyomán az 1710-es évek végére számos vállalat ment tőzsdére kalandos, sokszor hihetetlen célokkal. Ezeket a köznyelv buborék-vállalatoknak nevezte el. A londoni arisztokrácia, majd a középosztály is részvény befektetési lázban égett és később Newton és Handle is vagyonokat veszített a spekuláción. (Newtont azután kapta el a gépszíj, miután „örülteknek” nevezte a buborék-befektetőket.)

1720-ban a Déltengeri Társaság árfolyama összeomlott és néhány nap alatt 1000 fontról 150-re zuhant. A pénzügyminiszter, John Aislabi börtönbe került, és számos minisztertársa is kegyvesztett lett. A Déltengeri Társaság azonban tovább élvezte az állami támogatást és még 100 évig prosperált a rabszolga kereskedelem, a bálnavadászat és más állami monopóliumoknak köszönhetően.

 

Forrás: http://www.mb-partners.eu/cegerteklevel/258

 

 

 

 

Most akkor olyan bonyolult dolog a pénzvilág?

 

Ugyanis vannak törvényszerűségek, amelyek sokszor igazak és jók.

Azok nagy részét lehet tanulni a közgazdaságtan órákon.

Szólj hozzá!

Címkék: történelem pénz tőzsde befektető vasfüggöny

Kapitalizmus 40/09. rész – Rotschild

2011.11.16. 10:07 12nyil

Roth = vörös, Schild = címke, szalag.

A Majna-Frabkfurtban található gettóban egymás hegyén-hátán épült a sok ház a szűk területen.

Hogy jobban el lehessen igazodni, színesekre festették a házakat.

Aki a sárga, vörös, kék, zöld házakban laktak, azokból lettek a Gelb, Roth, Blau és Grün családnevűek.

Akik házán még egy „csík” volt, azok a szalag színének nevét vették fel.

 

A Rothschild dinasztia és a jelenlegi pénzrendszer

 Az állandósult fedezetlen papírpénz rendszere a francia forradalom után kezdett kifejlődni. A forradalmat követő terror rémségei és a nyomukban járó napóleoni háborúk, amelyek egészen 1815-ig, Napóleon végleges bukásáig tartottak, megfélemlítették az akkori Európa koronás főit is. Az állandó bizonytalanság veszélyeztette nemcsak trónjukat, de egész egzisztenciájukat. Ezért több király és herceg is készséggel vette igénybe egy felemelkedőben lévő frankfurti bankár dinasztia, a Rothschild család szolgálatait. A dinasztia alapítója Meyer Amschel Rothschild (élt 1744-től 1812-ig) elvállalta, hogy biztos helyre szállítja és megőrzi aranyukat és más nemesfém értékeiket.

Meyer Rothschild pénzügyi sikereit részben a Thurn und Taxis hercegi család támogatásának köszönhette. Ez a milánói eredetű család, valamint Vilmos hesseni tartományi gróf, nagy szerepet játszottak a dinasztiaalapító pénzügyi tevékenységének az elősegítésében. Emellett azonban igen fontos szerepe volt a Rothschild dinasztia és a szabadkőműves páholyok kapcsolatának is. A Thurn und Taxis család egy olyan postai rendszert fejlesztett ki Közép-Európában, amely 1516-tól kezdődően fokozatosan vezető szerepre tett szert a földrészen. Ezért már I. Maximilián császár a német-római birodalom főpostamesterré nevezte ki a Thurn und Taxis család akkori fejét. Ez a rang a későbbiekben öröklődően megillette a család egyik tagját. Ezt a fontos pozíciót a 18. század végén Carl Anselm herceg töltötte be.

Ő szakított a Thurn und Taxis család három évszázados hagyományával, miszerint nem nyúltak a bizalmas levelekhez, és megkezdődött a levelek elolvasása, mielőtt még kézbesítették azokat a címzetteknek. A herceg az így szerzett bizalmas információt megfelelő személyeknek jó pénzért átadta, és egyik legfontosabb vevője a dinasztiaalapító Mayer Amschel Rothschild volt. Ez utóbbi az elsők között ismerte fel, hogy milyen nagy fontossággal bír egy beruházó bankár részére, ha idejében pontos és bizalmas információkkal rendelkezik a legfontosabb eseményekről, különösen háború idején. Carl Anselm herceg tehát úgynevezett bennfentes információval látta el a Rothschild család fejét, aki viszont igen sikeresen fektette be a herceg pénzét. Ebben az időben még nem volt illegális a bennfentes információkkal való kereskedés, de már akkor is etikátlannak lehetett minősíteni.

Miután ismertté vált, hogy Mayer Rothschild milyen sikeresen megnövelte Vilmos hesseni tartomány gróf, valamint a Thurn und Taxis hercegi család vagyonát, bemutatták II. Ferenc császárnak, a német-római birodalom utolsó uralkodójának. 1800 januárjában Mayer Rothschild a Habsburg császári udvar hivatalos képviselője lett, vagyis a történelemben először egy magánbankház vette át egy birodalom pénzügyeinek az intézését. Ezzel megszületett az a típusú központi bank, amely a mai napig kulcsszerepet játszik a világ pénzügyi életében.

A 19. század a központi bankok létrejöttének a százada. Európa egyes államaiban a különböző intézményi és politikai feltételek ellenére a valutabanki, bankjegy-kibocsátási és tartalékbanki funkciókat ellátó központi bankok nagyjából azonos időben alakultak ki. A központi bankok gyökerei régebbi jegybankalapításokra nyúlnak vissza. Kevés kivételtől eltekintve az európai központi bankokat rendszerint nem olyan állami bankokként alapították, amelyek rendelkeztek a bankjegykibocsátás monopóliumával. Sokkal inkább közjogi részvénytársaságként, vagy a 19. század folyamán államilag privilegizált részvénybankként, amelynek elismerést kellett szereznie a konkuráló vidéki, azaz nem központi jegybankokkal szemben. A legrégibb, ma is fennálló központi jegybankok a svéd Sveriges Riks bank, a Bank of England, valamint a Bank of Scotland. Ezek szintén rendelkeztek - noha csak korlátozott mértékben - bankjegy-kibocsátási joggal. Angliában azonban a Bank of England-é volt egyértelműen a vezető szerep. A 19. század végén már a legtöbb európai állam rendelkezett központi jegybankkal, csupán Svájc volt kivétel, amely csak 1907-ben alakította meg nemzeti bankját.

Az Amerikai Egyesült Államok központi bankjának szerepét betöltő magánpénzintézet a Federal Reserve System, amely 100%-osan nyolc magánbank tulajdona, csak 1913-ban jött létre. A magánellenőrzés alatt álló központi banki szerep jelentőségét felismerő Mayer Rothschild mondotta: "Engedjék meg, hogy ellenőrizhessem egy ország pénzrendszerét, hogy ki hozza törvényeit, már nem érdekel."/5/ Azért hogy királyi megbízóinak jobb szolgáltatást nyújthasson, Rothschild mind az öt fiát az akkori Európa öt pénzügyileg legfontosabb városába irányította. Amschel nevű fia vezette a frankfurti bankot, Solomon a bécsi központot, Nathan a londoni kirendeltséget, Carl-Colman a nápolyi bankot és Jacob-James, a legfiatalabb fiú, pedig a párizsi Rotschild bank élére került. Valamennyi Rothschild fiú létrehozta a központi banki rendszert abban az államban, amelyben tevékenykedett. Egyik legfontosabb pénzügyi tevékenységük volt kedvező kamatozású hitelek nyújtása a különböző kormányok számára.

Forrás: http://albar.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=72258

 

 

 

Rothschild-titkok

[forrás: G. Armstrong - The Rothschild Money Trust]

 

Mielőtt Mayer Amschel Rothschild I. 1812-ben meghalt, hatalmas vagyonából pénzalapot létesített a zsidó nép felemelkedésének érdekében és a Jewish World Empire (Zsidó Világbirodalom) megteremtésére. Pontosan nem tudjuk, hogy Rothschild halálának pillanatában mekkora vagyon maradt hátra, vagy hogy a mai mekkora lehet, de állítólag az egész világ gazdagságának a felét képezi.

Annak ellenére, hogy a családnak ma már több száz örököse van, a híres bankár halála óta a vagyont továbbra is a kívánsága szerint egyetlen személy kezeli, akit mély titokzatosság vesz körül. Megfigyelők szerint a hatalmas vagyont valutákkal való spekulációval és a  háborúkból húzott haszonnal szerezték.

Mivel a mérhetetlen gazdagsághoz politikai erő és hatalom is társul, kényük-kedvük szerint változtatják a valuták áremelkedéseit és zuhanásait. Ezek okozzák gyakran a háborúkat és a gazdasági válságokat a világon.

Mayer A. Rothschild I. 1743-ban született és 1812-ben halt meg. 1770-ben feleségül vette Gutter Schnaper-t, s házasságukból tíz gyermek született: öt fiú és öt leány. 

Az ifjú Rothschild rabbinátusi kiképzésben részesült és egy ideig mint rabbi is tevékenykedett, de szüleinek hirtelen halála miatt az életútja egészen más irányba terelődött: olcsó árucikkekkel és régi pénzekkel kereskedett. A bankári szakmát abban az időben vette fel, amikor Európát végigseperte a szabadkőművesek által kirobbantott nagy francia forradalom (1789) politikai szele.

 

            A Jewish Encyclopedia ezt írja róluk:

„Pénzkölcsönző, majd IX. Vilmos herceg (Landgrave of Hesse-Cassel) ügynöke lett. A herceg, apjának 1785-ben bekövetkezett halála után Európa legnagyobb 40 millió dollár értékű vagyonát örökölte, amelyhez főként a brit kormánynak az amerikai függetlenségi forradalom leveréséhez kölcsönzött zsoldos hadseregei juttatták. 1806 júniusában a harcok után Vilmos Dániába menekült és 3 millió dollárt M. Rothschildnél hagyott megőrzésre.

A legenda szerint ezt a pénzt boroshordókba rejtették el a Frankfurtba beáramló Napóleon-katonák elől és Vilmos hazatérése után, visszaadták.

 

A Haynau család

IX. Vilmos, hesseni választófejedelem törvénytelen gyermeke volt Julius Freiherr von Haynau (1786-1853). Magyarországi működését még osztrák részről is meglepő hallgatás övezi. 

Karl  von Schőnhals táborszernagy, a „fegyvertárs és jóbarát”, sok kiadást megért könyvében (Biographie des k.k. Feldzeugmeisters Julius Freiherr von Haynau, Wien 1875) megelégszik annak nagyvonalú megállapításával, hogy „Nem ő volt a törvény, hanem csak a karja.”

Rudolf Bartsch főhadnagy, aki nagyon szerény lélekelemző módszerekkel közeledett a bresciai hiéna felé (Haynau - Eine psychologische Studie, Wien 1907), az Aradi 13 Vértanú esetében csak annak közlésére szorítkozik, hogy „Aztán elkezdődött, aminek nem lett volna szabad megtörténnie.”

A későbbi táborszernagy a hanaui zsidó patikus lányának, Rebekka von Lindenthalnak volt a törvénytelen fia. Apja Hesseni Vilmos őrgróf, majd herceg. Utóbbi minden jel szerint káplár-természetű, hiú és zsarnok, aki rendszeresen árulta alattvalóit katonának a brit hadseregbe.

Az uralkodók bankárai

Legenda vagy igazság, egy dolog biztos: Rothschild Nathan megalapította a család londoni ágát az East India cégnél befektetett 800 millió font arannyal. A 19. század elején a Rothschild-fivérek, mint az európai uralkodók elsőszámú pénzkölcsönzői tettek szert hatalmas vagyonukra és vasúthálózat-építő cégeket alapítottak.

A bankházaknál gyakori eset volt, hogy egy és ugyanaz pénzelte mindkét harcoló felet. Például az amerikai polgárháborút, amikor is Rothschild az északiakat, amerikai bizományosa, August Belmont közreműködésével, a délieket pedig Erlangers, — egyik Rothschild-rokon – által pénzelte. Közel kerültek Metternich herceghez, a bécsi kormány akkori külügyminiszteréhez is.

Metternich Lothár Venczel herceg öntelt, gőgös, középkori feudális nézetekkel telített bürokrata volt, aki az adózó népnek még természetadta emberi jogát is tagadva, durva önkénnyel közel három évtizedig hatalmaskodott fölötte. Nevét gyűlölettel ejtették ki mindenütt. Állásához a legutolsó pillanatig ideges görcsösséggel ragaszkodott. Ártatlan emberek vérének kellett folynia, hogy a felzúduló népharag elsöpörje az állásából.

A nagy rejtély

Amíg a bankházak keresztény uralkodókat segítenek kölcsönökkel, hogy azok véres háborúkban egymást pusztítsák, az ügy tökéletesen rendben van. Ártatlan emberek pusztulása nem számít, csak az a fontos, hogy a kamatokat fizessék!

A Rothschildek és Benjamin Disraeli brit miniszterelnök szoros együttműködésével sikerült megszerezniük a Szuezi Csatorna nevű cég feletti hatalmat. Spekulációikkal az orosz nyersolaj, a dél-afrikai gyémántbányák és a dél-amerikai bányák területére is kiterjesztették pénzügyi hatáskörüket. Hatalmuk titka úgy, mint a múltban, most is az állandó titokzatosság.

A Rothschild-család tagjai felmérhetetlen vagyonukat úgy tarthatták meg, hogy családon belül egymásból házasodtak. Ellenálltak az beolvadásnak, a kikeresztelkedésnek és a papa kívánságának eleget téve megtartották ortodox-zsidóvallásukat.

 

Őszinteség

 

 Marcus Eli Ravage írja a Century Magazine 1928. januári számában:

“Mi zsidók minden háború mögött ott vagyunk. Nemcsak az oroszországi, hanem a történelem nagy forradalmai mögött is. Elképzeléseink, hangulatkeltéseink és szellemünk ellenállhatatlan nagyságának köszönhetjük a sikereket.”

 

 Oscar Levy, ‘The World Significance of the Russian Revolution’ (Az orosz forradalom világra szóló jelentősége) című könyv előszavában írja:

“A modern Európában alig van olyan esemény, amelyet ne tudnánk visszavezetni a zsidókhoz. Mi zsidók manapság a világ pusztítói, hóhérai, lázítói és megtévesztői vagyunk.”

 

 Goldwin Smith az Oxford Egyetem történelem tanára, 1881. októberében:

“Fajunkat emberiség-feletti ténynek tekintjük. Végső célunk nem a más népfajokkal való egyesülés, hanem a felettük való hódító győzelem.”

 

 Mensdorf gróf (1918) osztrák követ Londonban:

  “Az első világháborút Izrael készítette elő, amit meg is nyert. Sikeres volt, általa jobbra fordult a sorsunk és még hasznot is húztunk belőle. Így álltunk döntő bosszút a kereszténységen.”

 

 The Jewish World, London, 1919. 01.16 -  “A  nemzetközi zsidóság Európára kényszerítette a háborút, hogy megszerezze az aranykészlet nagy részét, és azzal megalapozza a zsidó világot.”

Forrás: http://www.hazankert.com/04szept_9.html

 

 

 

Meghalt Mayer Amschel Rotschild bankár, a világhírű Rothschild üzleti dinasztia megalapítója.

1812.09.19 - 199 éve történt

Rothschild, a frankfurti családalapító hamar kitűnt kiváló üzleti érzékével és 1796-barn, az ottani zsidónegyedben megalapította az első Rothschild - bankházat. Az évek során a gettó szegénységéből az európai kontinens vezető pénzemberévé küzdötte fel magát. Szerényen, pénz - és valutaátváltással kezdte, de bankja még életében olyan hatalmassá nőtte ki magát, hogy kölcsöneivel hadseregeket szereltek fel és iparosították Európát. Mire az első Rothschild meghalt, fiai már Londonra, Párizsra, Bécsre és Nápolyra is kiterjesztették bankbirodalmát.

 

A későbbiekben a Rothschild - család finanszírozta Olaszország függetlenné válását, Belgium létrehozását, a Szuezi - csatorna megépítését és az 1870-71-es porosz - franciaháborút követően a Németországnak fizetett francia jóvátételt. A bankháznak manapság világszerte sok leányvállalata van és egész sor tőkés vállalkozásban érdekelt. Vagyonukat több milliárd dollárra becsülik.

Forrás: http://www.ezenanapon.hu/09/19/meghalt-mayer-amschel-rotschild-bankar-a-vilaghiru-rothschild-uzleti-dinasztia-megalapitoja/90309/

 

 

 

 

Bildenberg csoport - A Pénzügyi világ Császárai

 

"Ők irányítják a világot a háttérből!"

A pénzügyi világ császárai

"Milliárdos üzletemberek, akik kezében összeérnek a gazdaságban futó pénzügyi szálak.

Szerző: n. a.

 

Forrás: Femina.hu

 

2010. október 3Egyesek szerint a világot a bankok irányítják. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy a pénzintézetek vezérei sohasem kizárólag a pénzvilág színpadán töltöttek be fontos szerepet.

 

A nagy bankok alapítóinak leszármazottjait a mai napig megtalálni a világot irányító pénzügyi elitben, illetve azokban a pénzügyi közösségekben, melyekkel miniszterek és elnökök tárgyalnak - szigorúan zárt ajtók mögött. De kik ők, és honnan jött az a hatalom, amit évtizedek óta a kezükben tartanak?

 

A Rothschild dinasztia - évszázadok óta

 

A befolyásos Rothschild família ősapja mozgalmas történelmi időkben született. Mayer Amschel Rothschild egy majna-frankfurti zsidó pénzváltó fiaként látta meg a napvilágot 1744-ben, az ifjú Rothschildnak azonban eszébe sem jutott, hogy atyjához hasonlóan pénzváltó legyen. Ő egészen másfajta álmokat  dédelgetett. A hannoveri Oppenheimer bankházban tanonckodva elsajátította a magasabb szintű pénzügyletek szabályait és fortélyait, majd Frankfurtba visszatérve az európai bankárok legjobbjai közé küzdötte magát.

Pályájára döntő hatással volt a tartomány fejedelméhez fűződő kapcsolata. Ő szedte ugyanis Vilmos hanaui herceg, kasseli választófejedelem adósaitól a Vilmos által kihelyezett pénzt, melynek felhasználására szabad kezet kapott. Rothschild nem habozott, kihasználta a lehetőséget, és azon nyomban Nagy-Britanniában kezdett üzletelni.

Az apa nemsokára fiait is bevonta az üzletbe, és ezzel létrejött a Rothschild bankárdinasztia nemzetközi hálózata. A fiatalok irányításával fiókok nyíltak Londonban, Párizsban, Bécsben és Nápolyban, melyek a frankfurti anyaintézményhez hasonlóan nyereségesnek bizonyultak.

 

Mayer Amschel Rothschild

A Rothschildok villája a francia Riviérán

 

A Rotschild-bankok jelentős gazdasági és politikai befolyásra tettek szert Európában, ám a 19. század végére elveszítették vezető szerepüket - a Rothschild dinasztia leszármazottjai azonban még ma is magas pozíciókat töltenek be, és a bankszektorban is erősen jelen vannak.

A Bilderberg-csoport - 1954 óta

A Bilderberg-csoport 1952-ben alakult a holland Bernát herceg ötlete nyomán, aki akkor megbeszéléssorozatot kezdeményezett a világ problémáinak megtárgyalására. Az első összejövetelt 1954 májusában tartották a hollandiai Oosterbeekben álló Bilderberg Hotelben. Azóta is minden évben tartanak találkozókat a tagok, szigorúan zárt ajtók mögött. A tagok a világ kulcspozícióban lévő elitjéből kerülnek ki: vannak közöttük amerikai és európai tudósok, a médiában jelentős hatalommal bíró személyek, magas rangú politikusok és tehetős üzletemberek. A találkozókon rendszerint jelen van többek között Henry Kissinger volt amerikai külügyminiszter, David Rockefeller, a Chase Manhattan Bank elnöke, valamint a belga és a spanyol királynő is.

Vagyoni hátterükből és pozíciójukból fakadóan jelentős befolyással bírnak a világban zajló eseményekre, így aztán a csoport kapcsán gyakran feltételezik - elsősorban az összeesküvés-elméletek hívei -, hogy ők azok, akik a zárt ajtók mögött a világ egész sorsáról döntenek.

 

Etienne Davignon

A Hotel Bilderberg

 

Bár ezt Etienne Davignon, a Bilderberg-csoport elnöke egyértelműen tagadta egy, a BBC munkatársának adott interjújában - az interjút angolul itt olvashatod -, tény, hogy a csoport jelentős hatással bír, tekintettel arra, hogy a világ legbefolyásosabb embereit fogja össze.

 

A Rockefeller dinasztia - a múltban és a jelenben

A Rockefeller nevet John D. Rockefeller írta be a történelemkönyvekbe - először akkor, amikor még fiatalon, 1863-ban üzlettársával olajfinomítót indított be, és ezzel bekapcsolódott az akkor még gyerekcipőben járó olajüzletbe. Rockefeller a legjobbkor lépett, sikerét pedig fokozta rendkívül jó üzleti érzéke, melynek köszönhetően 1885-re a Rockefeller-olajbirodalom a világ legnagyobb és legsikeresebb vállalatává nőtte ki magát. Egészen az 1910-es évekig működött a vállalat, amikor Roosevelt elnök monopólium-ellenes politikája, majd az azt követő gazdasági világválság szétrombolta a céget.

Megromlott egészségi állapota miatt John D. Rockefeller ekkor már elsősorban karitatív tevékenységeire összpontosított - 900 millió dolláros vagyonával a világ leggazdagabb embereként -, és ügyeit fia, Junior vette át. Ő azonban nem fordult vissza az olajhoz, inkább építkezésbe fogott. A válság kellős közepén felépíttette a Rockefeller Centert, 75 ezer munkanélkülinek biztosítva állást.

David Rockefeller

A Rockefeller Center

A Rockefeller nevet hamarosan már mindenki ismerte: ők adományoztak telket a New York-i ENSZ-székház számára, ők építtették többek között a Lincoln Centert, a World Trade Center ikertornyait, és a politikába is mélyen beleásták magukat.

Befolyásuk máig hatalmas: jelentős vagyonnal rendelkeznek, és gyakori szereplői a nemzetközi politikai játszmáknak. David Rockefeller - aki a Bilderberg-csoport öt évvel ezelőtti ülésén is részt vett - számos nagy bankban és jelentős vállalatban tölt be valószínűsíthetően vezető szerepet, emellett alapító tagja a Bilderberg-csoporthoz hasonló Trilaterális Bizottságnak.

Fotók: gutenberg.spiegel.de, net-provence.com, photoshelter.com, tegal-online.blogspot.com, lifeisreallybeautiful.com.

Cikkünk megírásában a Reader's Digest Akik megváltoztatták a világot című kiadványa és David Southwell Rejtélyes esetek című könyve segített."

Forrás: http://ra9tv5.blogter.hu/440778/bildenberg_csoport_____-_a_penzugyi_vilag_csaszarai

 

 

 

 

260 éve született a Rothschild bankház alapítója

Civilizáció

1744. február 23-án látta meg a napvilágot Mayer Amschel Rothschild, aki a frankfurti gettóban alakított ki egy kis pénzváltó helyiséget, és innen kezdve alapította meg a XIX. század leghatalmasabb bankházát.

Frankfurt ma is a német pénzvilág központja, ám 260 évvel ezelőtt még nem lehetett sejteni, hogy a pénzváltásból, később pedig a váltóleszámítolásból, majd a banki tevékenységből busás haszonra lehet szert tenni. Még Mayer Amschel Rothschild sem csak ilyen ügyekkel foglalkozott kezdetben, pedig ő a frankfurti zsidónegyedben már viszonylag korán létrehozta a pénzváltóját. A Rothschildok addig vegyeskereskedéssel és más tevékenységekkel is foglalkoztak, s Mayer Amschel tulajdonképpen hobbiból kezdett el éremgyűjtéssel foglalkozni.

Egy gazdag ügyfél

Gyűjteményének legszebb darabjait azonban I. Vilmos hesseni választófejedelemnek ajánlotta fel. Így került kapcsolatba a helyi uralkodóval, aki nem mellesleg Európa legnagyobb hitelezői közé tartozott. Államának polgárait ugyanis katonának adta el Angliának, így a hesseni német zsoldosok harcoltak például az amerikai függetlenségi háborúban, brit oldalon. (III. György angol király a piciny hesseni fejedelemség uralkodójának nagyapja volt.) Mindebből szépen gazdagodott I. Vilmos (a britek egyébként veszítettek, nemcsak pénzt, hanem amerikai birtokokat is). A herceg egyre kiterjedtebb pénzügyeit azonban egyre kevesebben tudták követni, az ügyek intézésére egyre több emberre volt szükség. I. Vilmos egész Európának kölcsönadott, számos uralkodócsalád a kis országot kormányzó, de annál gazdagabb hesseni választófejedelem segítségére szorult.

Az érmegyűjtő és ószeres Mayer Amschel azonban fokozatosan behízelegte magát a hercegi udvarba, s egy Buderus nevű hivatalnok segítségével hamarosan kulcspozíciókba jutott. Végül a herceg értékpapír-ügyleteinek jelentős részét Mayer Amschel Rothschild intézte. Időközben világra jött Mayer Amschel öt fia is, akik Európa nagy részébe szétszóródva intézték apjuk és a választófejedelem pénzügyeit. Angliába III. György támogatásával jutott ki például 1798-ben Nathan Rothschild, Mayer Amschel legtehetségesebb fia, aki kezdetben textilüzlettel foglalkozott.

Az öt fiú haszna

Mindez később igen jól jött I. Vilmosnak, amikor Napóleon elől kellett menekülnie. A buzgó franciák mindent felforgattak, amikor elfoglalták Németország nagy részét. Mindeközben arra is fordítottak időt, hogy megtalálják a hesseni választó mesés vagyonát, amelynek csak a hírét hallották. Ám a bonapartisták hiába kutakodtak, csak a hír maradt az övék: még a frankfurti gettót is átvizsgálták, jártak többször is Mayer Amschelnél, azonban az ő titkos rekeszeit, dobozait soha nem találták meg. Öt fia segítségével viszont az immár bankárnak is nevezhető M. A. Rothschild hamarosan kimenekítette a francia megszállási övezetből a hesseni választó pénzét.

Időközben az Angliába került Nathan – a kontinentális zárlatot meghirdető Napóleon szabályait kijátszva – beindította a földrészekre kiterjedő csempészetet. Angliából és a brit birodalom távoli zugaiból is indított hajókat, amelyeket az elvileg tiltott övezetbe, a kontinentális Európába juttatott el. Mindez óriási hasznot hozott, ám a Rothschildok még idejekorán kiszálltak a kissé ingoványos üzletből. Ezt jól tették, mert később nagy veszteségek érhették volna őket, és rendőrségi üldöztetésnek is ki lettek volna éve.

Ehelyett a „hivatalos” csempészetre álltak át a Rothschildok: Wellington spanyolországi hadjáratát, az angolok hadműveleteit az angol és a francia Rothschildok, vagyis Mayer Amschel két fia, a „brit” Nathan és a „francia” James (Jacob) finanszírozta. Mindezt olyan ügyesen tették, hogy maga Napóleon is hagyta a tranzakciókat, nem is sejtve, hogy a Franciaországon átutazó aranyszállítmányok későbbi, waterlooi legyőzőjének szánt küldemények…

Az utódok

Ekkor azonban Mayer Amschel már utolsó napjait élte. 1812. szeptember 19-én elhunyt Frankfurtban. Fiait a hesseni herceg nemesi rangra emelte 1817-ben. Ezt jutalmul kapták azért, mert a legnehezebb időkben is hűek maradtak a választófejedelemhez, s főleg azért, mert még Napóleon ellenében is megőrizték a pénzét…

Utóbb a Rothschildok Európa öt államában építettek ki bankházat, s jutalmul bárói rangra emelkedtek. Londonban az angol, Párizsban a francia ág tevékenykedett, ez a két ág ma is létezik. A német (frankfurti) és az olasz (nápolyi) „vonal” kihalt a családon belül. Az osztrák Rothschildok pedig vagy tönkrementek, vagy áttették a székhelyüket Angliába, Amerikába és Franciaországba, s végül a hitleri megszállás az 1938-as Anschluss vetett véget ausztriai tevékenységüknek.

Pénzügyi bravúrok

A Rothschildok nevéhez számos bravúros pénzügyi tranzakció fűződik. Hatalmas nyereséget könyvelhettek el például a londoni tőzsdén játszva (Nathanról oszlopot is elneveztek emiatt a börzén) a waterlooi ütközet után. Ők finanszírozták a szuezi csatorna megvásárlását is a XIX. század utolsó harmadában. (A kulcsfontosságú, két tengert összekötő átkelőhelyet Anglia szerezte meg egyébként az egyiptomi uralkodótól.) Edmond de Rothschild finanszírozta az első zsidó telepek létrehozását Palesztinában, jóllehet ő maga ellenezte a cionizmust, vagyis azt, hogy Izrael néven önálló államot hozzanak létre a zsidók a Közel-Keleten. A vaskancellár, a XIX. században Németországot egyesítő Bismarck, pályafutásának kezdetén szintén a Rothschildok támogatását élvezte. Ám a Poroszország miniszterelnöki posztját megszerző Bismarck után megromlott a kapcsolat a Rothschildokkal, a német császár hiába kérte a bankházat, hogy Berlinben is telepedjenek meg. A burkolt vagy nyílt antiszemitizmus által jellemzett porosz-német udvarban ugyanis a Rothschildok nem akartak szerepet vállalni. (Többek között az zavarta őket, hogy a poroszok olyan kitüntetéseket találtak ki számukra, amelyek nem keresztényeknek jártak. Ezt a Rothschildok igencsak zokon vették, és sohasem viselték ezeket az érdemjeleket, ami diplomáciai bonyodalmakhoz is vezetett egyes esetekben.)

Forrás: http://www.ng.hu/Civilizacio/2004/02/260_eve_szuletett_a_Rothschild_bankhaz_alapitoja

 

 

 

 

Fájl:Lanchid-bp.jpgAz 1836. évi XXVI. törvénycikk rendelte el a híd megépítését. Ennek alapján a törvényhozás Országos Küldöttséget választott az építkezés ügyeinek intézésére, melynek elnöke Széchenyi István lett.

 

Széchenyi 1837 januárjában nyilvános felhívást tett közé, melyben felszólította a vagyonos embereket, hogy vállalják el a költségek viselését, illetve minden hozzáértő szakembert, hogy ötleteikkel, tapasztalataikkal segítsék elő a jelentős építmény megvalósítását.

 

Ennek számottevő eredménye nem lett.

 

Ezután Széchenyi az Országos Küldöttség nevében is felkérte Sina Györgyöt, hogy vállalja el az építkezés pénzügyeinek intézését, aki némi habozás után 1837. február 25-én kelt levelében a megbízást elfogadta, és hamarosan megalapította a Lánchíd Részvénytársaságot, melynek elnöke lett.

 

A bécsi Salomon Rothschild és a pesti Wodianer Sámuel és Fia bankház később szintén társult, ők együttesen az 1839-től kiadott részvények egyharmadát vették meg, míg Széchenyi azok 3%-át; a többi kiadást Sina maga fizette. A híd 13-szor annyiba került, amennyibe az ezzel egy időben épült Nemzeti Múzeum.

Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%A9chenyi_l%C3%A1nch%C3%ADd

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: történelem wikipédia magyarország izrael pénz magyarok kapitalizmus befektető

Kapitalizmus 40/08. rész - Béka piac

2011.11.08. 12:27 12nyil

 

A következő szavak adják még vissza ezt a jelenséget: buborék, lufi/léggömb.

Szélsőséges esetekben: mánia, láz, krach, válság.

 

A lényeg, hogy addig nő a kereslet a részvények iránt, míg minden ember vett belőle, akinek volt rá pénze, vagy tudott rá pénzt szerezni (kölcsön, hitel).

 

Akkor aztán a kereslet csökken. De mivel a részvények sokszorosan túlértékeltek, ezért nem medvébe megy át (mint a bika), hanem még nagyobb meredekséggel esik a részvény ára, mint ahogy felment.

Azaz, mint a mesében: a béka addig fújta magát, míg nagyobb lett, mint egy bika, de akkor aztán kipukkadt.

 

 

 

 

1. Buborék

 

Komáromi György:

RÉSZVÉNYPIACI BUBORÉKOK ANATÓMIÁJA

 Ph.D. értekezés,

 TÉZISEK, Gazdálkodási- és Szervezéstudományok Doktori Iskola Veszprémi Egyetem 2004.

 

1. Az értekezés története és a kutatás célja

Közgazdászok sokszor használják a „részvénypiaci buborék” kifejezést tőkepiaci elemzéseik alátámasztásához, múltbeli és jelenbeli események magyarázatához. A közgazdász szakmai zsargon része, egyike az érzelmi töltettel bíró színes szakmai fogalmaknak. De tulajdonképpen mi is a buborék?

 

Először egyetemi tanulmányaim során találkoztam a fogalommal, amelyet egyik tanárom említett a tőkepiaci ismeretekről szóló kurzus alkalmával. A 90-es évek látványos magyarországi részvénypiaci áremelkedése akkoriban velem együtt sok egyetemi hallgatót érdekelt és érintett közvetlenül is, például amikor sorban álltunk az állami vállalatok privatizációja során felajánlott részvényekért. Akkor a tőzsdével kapcsolatos technikai kérdések fontosabbnak látszottak, mint bármilyen pénzügyi elmélet, mivel úgy tűnhetett, mindenki nyerhet, aki részvényeket vásárol.

 

Mindennaposak lettek a különböző részvénypiaci elemzések. Felszínesnek és pénzügytantól távolinak tartottam minden olyan kijelentést, hogy a „részvények nagymértékben túlértékeltek, és ezután természetes a piaci korrekció” illetve üres magyarázatnak éreztem, hogy „a részvényárfolyamok buborékként felfújódtak”. Mérföldkövet jelentett a racionális befektetők egyszerűsítő, de érvényesnek tűnő feltétele mellett a hatékony piacok elméletének üzenete, hogy a részvénybefektetésem esetleges jövőbeli nyeresége pusztán csak a véletlen műve lesz.

Kialakult bennem a szkepszis azokkal szemben, akik a tőzsdei nyereségét elsősorban szellemi képességeiknek tudták be. Burton Malkiel Bolyongás a Wall Streeten című könyve nagy hatással volt rám, és megerősített abban, hogy „tőzsdei guruk nincsenek”, a részvények jövőbeni hozamai pedig alapvetően megjósolhatatlanok. Azonban felmerültek bennem további kérdések.

 

Hogyan és miért alakulnak ki a nagy részvénypiaci hausse-ok és baisse-ek? Vajon ezek mögött mindig kizárólag gazdasági okok húzódnak meg, vagy létezik

más érvényes magyarázat is?

 

Egyetemistaként három könyv fokozta azon érzésemet, hogy a tanult „szigorú” pénzügyi elméletek megkerülik azt a számomra fontos kérdést: vajon mi okozza az tőzsdei árfolyamok szélsőséges emelkedését illetve azok összeomlását? André Kostolany Tőzsdepszichológia című könyve az emberi viselkedés irracionalitását emelte ki, illetve több hosszú telefonbeszélgetésünk alkalmával is hangsúlyozta, hogy „aki mai modern közgazdaságtant tanul, az sohasem fogja megérteni a tőzsdei árfolyamok mozgásának igazi okait”. John Kenneth Galbraith A pénzügyi spekulációk rövid története című szatirikus esszéjében pedig történelmi példákkal támasztotta alá az emberi butaságból és önteltségből fakadó ismétlődő és kiszámítható sajátosságokat. A tőkepiac „működéséről” és a befektetői lélektanról és viselkedésről azonban John Maynard Keynes Általános elméletének A hosszú távú várakozás állapota című fejezete jelentette azt a tudományos alapot, amely a fenti könyveken túl legnagyobb hatással volt gondolkodásomra, valamint leginkább inspirálta a doktori tanulmányaim elkezdését, és a disszertáció megírását.

 

A tudományos kérdés a következő: hogyan és miért alakulnak ki és pukkannak ki a buborékok, illetve melyek a szükséges és elégséges feltételek? A szakirodalomban számtalan tanulmány foglalkozik ezekkel a kérdésekkel, a 90-es évektől pedig egyre többször találkozhattunk a tőzsdei árfolyammozgással foglalkozó tudományos illetve áltudományos cikkekkel, tanulmányokkal. A szerteágazó kutatások ellentmondó eredményei, nehezen alátámasztható következtetései azonban sokszor megkérdőjelezik azt is, hogy egyáltalán léteznek-e buborékok, és azt sugallják, hogy a közgazdászok jobb híján használják csak a fogalmat, mivel a mögöttes eseményről nem tudnak tudományos alapokon többet mondani.

 

Komáromi György

Veszprémi Egyetem, Pénzügytan tanszék (A216 szoba)

8200 Veszprém, Egyetem u. 10.

Tel.: +36 30 619 0074

Email: gyorgy@komaromi.net

Website: http://www.komaromi.net

A szerző önéletrajza, publikált tanulmányai és esszéi a fenti honlapról letölthetőek.

A teljes disszertáció letölthető a http://www.komaromi.net/dissert.htm oldalról.

 

Kiegészítés/magyarázat: housse (=hossz, azaz bika piac), baisse (=bessz, azaz medve piac)

 

 

Ha figyelmesen tanulmányozzuk a múltbeli pénzügyi válságokat, akkor láthatjuk, hogy sokszor egy buborék előzte meg őket.

Forrás: http://www.mimi.hu/tozsde/buborek.html

 

 

 

Ez még nem a buborék

moon 2011.07.18. 07:00 3 komment

 

Az újabb tech-buborékról szóló posztom egészséges vitát váltott ki, én pedig azóta is azon töprengek, kinek van igaza. A szakmabeliek álláspontja sem egységes a kérdésben: Marc Andreessen, az egyik legkomolyabb tech-befektető és a Netscape alapítója szerint például nemhogy buborék nincs, hanem éppen alulértékeltek az informatikai vállalatok.

 

Andreessen a New York Timesnak nemrég azt nyilatkozta, hogy harminc éves időszakra nézve még mindig igen olcsók a Microsoft, a Google, az Apple részvényei az olyan nagy iparvállalatok részvényeihez képest, mint a G.E. Szerinte nem beszélhetünk buborékról, hanem épp arról van szó, hogy a piac még mindig utálja a tech-papírokat a tíz évvel ezelőtti események miatt.

 

Persze mondhatjuk, hogy Andreessen hazabeszél, hiszen befektetőcége, az Andreessen Horowitz bevásárolt a Twitterbe, a Facebookba, a Foursquare-be és a Zyngába is.

A New York Times tőzsdei szakújságírója, James B. Stewart szerint a LinkedIn részvényei valóban túlértékeltek jelenlegi árfolyamukon, ám mivel továbbra is vannak optimisták, akik vesznek belőle, a buborék nem fog kipukkadni a közeljövőben. Stewart szerint a cég valódi értékét a 44-58 dollár körüli árfolyam tükrözné, és ha csökkenés helyett ismét kúszni kezd felfelé az árfolyam, az már okot adhat az aggodalomra.

Érdemes megnézni a Bloomberg infografikáját is, ahol a NASDAQ 1990-es évekbeli és mostani grafikonjait vetítették egymásra. Látható a két trend hasonlósága, de az is, hogy még messze nem tartunk a buborék kipukkadása előtti irracionális magasságokban.

 

 

A Fortune augusztusi számának vezető anyaga (ne nevezzük újabb tech-buboréknak – még!) is ezzel a kérdéssel foglalkozik. A Szilícium-völgyben idén az egekbe szöktek az ingatlanárak, jól fogynak a százezer dolláros Tesla roadsterek, és 1750 dolláros vörösbort tartanak a sarki közértben.

A befektetők egymást taposva igyekszenek a néhány közösségi médiavállalatból vásárolni, felnyomva az értéküket, a frissen végzett szoftverfejlesztők pedig többet keresnek, mint az ügyvédek. A cikk szerint azért nem beszélhetünk még buborékról, mivel a piacon erősebb a félelem, mint a kapzsiság – a kérdés csak az, meddig?

 

Forrás: http://tozsdesuger.blog.hu/2011/07/18/ez_meg_nem_a_buborek

 

 

 

Tőzsdei Buborékok

Dátum: 2004.11.11 06:59

Egy régebbi cikkünk a buborékok természetéről, újra aktuális a piacunkra.

 

Az elmúlt hónapokban a BÉT-en végigfutó drasztikus árfolyam-emelkedés újra felveti a kérdést, vajon a részvényárfolyamok szorosan követik-e a fundamentális értéküket, vagy egyéb tényezők is szerepet játszanak az árfolyamok alakulásában. A BÉT 2004. január óta tartó töretlen, ~50 %-os, emelkedése mögött a tőzsdei cégek átlagosan 30-35 %-os eredménynövekedési kilátásai vannak. Az árfolyamok és fundamentumok között meglevő, minden ésszerű gazdasági magyarázatnak ellentmondó különbség kialakulásakor beszélünk buborékképződésről. Buborékok kialakulhatnak napon belül és sokkal hosszabb távon is.

A buborékok kialakulásának manapság előforduló gyakorisága megmutatta, hogy a tőkepiacok olykor irracionális árazást valósítanak meg.

 

A buborék a részvény ára és fundamentális értékének (a jövőbeni pénzáramlás diszkontált összegének) különbségeként definiálható. Ilyenkor az árfolyam két részből áll : a részvény fundamentumokkal alátámasztott értékéből és a buborékból. Tehát a buborék kialakulásakor a részvény ára olyan szakaszokon megy keresztül, amikor a valós piaci értékéhez viszonyítva felül- vagy alulértékelté válik. Ilyenkor tehát a befektetők piaci reagálása nem kötődik ésszerű gazdasági feltételekhez. A befektetők látva a gyors árfolyam emelkedést szinte megrohanják a részvénypiacot, abban bízva, hogy mindenki más is ott akar meggazdagodni és ez tovább emeli az árfolyamot. Ilyenkor az árfolyamok volatiritása (ingadozása) jóval meghaladja a fundamentumok változékony-ságát. A fundamentális értékre vonatkozó és a növekedést iniciáló új információ nem magyarázza az árfolyamok ilyen mértékű növekedését. Az ilyen gyors árfolyammozgásokat tehát sokkal inkább a piac hangulatának megváltozása okozza. Erre jó példa az amerikai részvénypiac. A háború utáni nemzedék megtakarítási célpontja a gyors meggazdagodást ígérő tőkepiacok. Az árfolyamok emelkedésének irracionális végpontja aztán az amikor a Mari nénik is a tőzsdére viszik a nylon szatyrukban kis megtakarításait. Mi is tapasztaltuk ezt a folyamatot a magyar tőzsdén az elmúlt években. A buborék növekedésében a piac minden szereplője spekulánsok, bankok, brókercégek, vállalatok- érdekeltek, mert olyan profitot élveznek, amely nem valós üzleti kilátásokat tükröz. Nos, ez a momentum azonban már a buborék kipukkadásának az első jele. A buborék kipukkadását okozhatja piaci eszközök (pl.: FED kamatemelés) megvalósított hűtési folyamat, de okozhatja váratlan gazdasági vagy politikai fejlemény is. Ezeket a fejleményeket a piac ilyenkor, a buborék miatt, erősen túlreagálja, majd a pánik elültével az árfolyamok a fundamentumok által determinált reális értékekre állnak be.

 

Altmann

Forrás: http://www.chartcenter.hu/cikkek.php?kategoria=16&id=107

 

 

Arany: Hosszú távú fedezet, avagy hamarosan kipukkadó buborék? - HÁTTÉR

2010-12-13 06:36

Az aranyra ingatag gazdasági helyzetben gyakran úgy tekintenek, mint biztonságos befektetésre; az elmúlt hetekben az ára minden rekordot megdöntött és már úgy tűnt, hogy célba vette az unciánkénti 1500 dolláros árfolyamot. Az arany szárnyalását a múlt héten visszavetette az a spekuláció, hogy Kína kamatot emelhet. A The Washington Post két szakértő egymással ellentétes véleményét közölte azzal kapcsolatban, hogy a befektetőknek most venniük, vagy eladniuk kell-e az aranyat.

    Andrew Tanzer, a Kiplinger befektetési magazin társfőszerkesztője szerint teljesen érthető, hogy az aranyár az unciánkénti 1400 dollár közelébe emelkedett. Úgy véli, jó okkal fogy a bizalom a papírpénz, így a dollár iránt, mert az amerikai monetáris és fiskális politika rendkívül laza, lerontja a valuta értékállóságát, ami előre vetíti az infláció kísértetét. A Fed igazgatósága továbbra is pumpálja a pénzt a gazdaságba, és az amerikai állam drámaian növekedő pénzügyi kötelezettségei miatt beláthatatlan ideig fennmarad a hatalmas költségvetési hiány.

    Martin Murenbeeld, a kanadai DundeeWealth Economics befektetői tanácsadó cég közgazdásza kimutatta, hogy az elmúlt évtizedben az arany ára szinte karöltve haladt globális likviditás - az amerikai pénzkínálat, és a tengerentúli devizatartalékok - bővülésével. Tíz év alatt mindkettő az ötszörösére növekedett.

    Az amerikai kormány - csakúgy, mint az európai és a japán kormányok - olyan járadékokat ígért a választóknak, amilyeneket nem tud teljesíteni. Tűzoltás gyanánt a politikusok pénznyomtatásra kényszerülnek, ami egyszerűbb megoldás, mint a kiadások csökkentése és a meredek adóemelés. A szigorú és racionális gazdaságpolitika hiánya felhajtja az arany árát.

    Az arany fedezetet nyújt az infláció, a valuta gyengesége és pénzügyi válság esetén. Az arany nem mozog szinkronban a részvényekkel vagy kötvényekkel, így jó eszköz a befektetésre. Tanzer szerint mindenkinek fontolóra kellene vennie, hogy aranyba fektessen.

    Bob Frick, a Kiplinger vezető szerkesztője ezzel szemben azzal érvelt, hogy az elmúlt tíz évben két, válságba torkolt befektetési mánia söpört végig Amerikán.

    "A mánia akkor kezdődik, amikor egy befektetési eszköznek felfut az ára és vonzza a vásárlókat. Ez további áremelést szül és még több vevőt vonz. És így tovább. Egy pont elérése után nincs vásárló, akit racionálisnak lehetne nevezni" - írta Frick.

    Emlékeztetett rá, hogy a 90-es évek internetmániája idején a részvények árfolyama messze felülmúlta a vállalatok valós teljesítményét. A legutóbbi amerikai ingatlanpiac-mánia idején pedig az otthonok árai messze a kereslet és a felfújt hitelpiacok tűréshatára fölé emelkedtek.

    A legújabb mánia az arany. Az áremelkedésre spekulálók azt mondják, az arany lesz a világ tényleges valutája, a dollár szertehull, az Egyesült Államok és más fejlett országok még több pénzt fognak nyomtatni, hogy kifizessék hatalmas adósságaikat. Az ilyen lépések gerjesztik az inflációt, az arany "nagy barátját", állítja Frick, aki szerint ezzel szemben a valóság az, hogy az arany nem képes betölteni a világvaluta szerepét, mert nem állnak rendelkezésre belőle elegendő készletek, és mert az értéke rendkívül változékony. Az arany ára inflációs időkben is csökkenhet. Mindemellett az arany, más árubefektetésektől eltérően nem fizet osztalékot. A többi áruval ellentétben, az arany ipari felhasználhatósága csekély. Egyfajta biztonsági menedék, biztosíték a politikai és a gazdasági zavarok ellen.

    "Igen, sok minden félelmetes a mai válság sújtotta világgazdaságban, de vannak jobb eszközök is a befektetésre, mint az arany, különösen, ha annak ára a buborék-sávba emelkedett. És amikor a fejlett gazdaságok majd összehangolják gazdasági lépéseiket, a hangos süvítés, amit hallani lehet majd, a félelem lesz, amit az aranyárból kieresztenek " - állította Bob Frick, aki saját bevallása szerint egyetlen krugerrandot rejteget a zoknis fiókjában.

Elemzeskozpont.hu, MTI

Forrás: http://www.elemzeskozpont.hu/content/arany-hossz%C3%BA-t%C3%A1v%C3%BA-fedezet-avagy-hamarosan-kipukkad%C3%B3-bubor%C3%A9k-h%C3%A1tt%C3%A9r

 

 

 

2. Léggömb/lufi

 

Meddig jó befektetés a nyersanyag?

2008. április 2. szerda | Szerző: admin

Országunkra is hatással van a nyersanyag árának meredek emelkedése. Kiadási oldalon az energia, bevételi oldalon a gabona és a kukorica ára duplázódott meg. Ha az elmúlt hetekben egy kicsit mérséklődtek is a világpiaci árak, az alapnyersanyagoknál nem kell tartani (a tőzsdét fenyegető) árzuhanástól.

 

Hatalmas iramban nőttek a világpiacon a nyersanyagok és nemesfémek árai. Bár a kőolaj ára most kiszámíthatatlanul ingadozik, ez minden negatív hírre följebb szökik, mint nemrég egy eltört ecuadori olajvezeték miatt. A többi alapanyag esetében is szinte pánikszerűen reagál az árutőzsde. A búza ára idén egy nap alatt 25 százalékot ugrott, amikor az egyébként exportőrnek számító Kazahsztán kiviteli vámot vetett ki a gabonára.

 

A nyersanyagárak felfutása azért is sajátos jelenség, mert jelenleg nem sok esély látszik arra, hogy a világgazdaság felpörögne, sőt? Ha pedig lassul a gazdasági növekedés, akkor ez jellemzően csökkenti a benzin, a hús és az infrastruktúra iránti keresletet – még az ékszerpiac is megérzi az ilyesmit. Ennek dacára egyre növekszik az olaj, a réz, a gabona és az arany ára.

Már több éve tart a szédítő áremelkedés, a kereskedők pedig további emelkedésre számítanak. Rövidtávon várhatóan fokozódik a befektetők spekulatív kereslete is. Világszerte tekintélyes vagyonok várnak jövedelmező befektetésre. De már elhangzottak az első figyelmeztetések is: az internet- és az ingatlanbefektetési léggömb kipukkadása után – bizony mindkettő jó nagyot szólt – most a nyersanyagpiacon fenyeget hasonló veszély.

 

Túl gyors a felfutás

 

ÉV ELEJE ÓTA A LEGGYORSABBAN a nemesfémek ára ívelt föl, például az elektronika mellett az autó katalizátorokhoz is használt palládiumé 56 százalékkal. Az arany iránti kereslet jelentős része a befektetők igyekezetéből származik, akik szélesíteni akarják portfóliójukat, hogy védekezzenek az infláció ellen. Ez látszik az aranyra jegyzett alapok növekvő forgalmából is (tőzsdén kereskedett befektetési alapok, Exchange Traded Funds, ETF).

 

Akadozik a platina termelése: a dél-afrikai erőművek túl kevés áramot adnak a bányáknak és a kohóknak, emiatt érezhetően visszaesett a kitermelés és a feldolgozás – márpedig Afrika csücske adja a világ platinaszükségletének 80 százalékát. A palládium pedig fontos nyersanyag az elektronikai iparban, az autógyártásban (katalizátorok) és az ékszerkészítésben.

A mezőgazdasági javak közül a leggyorsabban az élvezeti cikkek (soft commodities) ára emelkedett, ez a folyamat a cukrot ragadta magával utoljára. Ennek ára pár hónap alatt, 2006 elejére több mint a duplájára szökött. Ám 2007 közepére a cukor árfolyamnyeresége elolvadt, mikor a nagyarányú dél-amerikai termelés túlkínálathoz vezetett.

 

Alig lemaradva az élvezeti cikkektől következnek a gabona és az olajos magvak, ezek élelmiszerpiaci és takarmányozási szerepükön túl szintén szolgálhatnak az etanolgyártás alapanyagául. Eközben megdrágultak az ipari és a bázisfémek (base metals: cink, nikkel, ólom, ón, réz – régebben színesfémek gyűjtőnéven; gyakran az alumíniumot is ide sorolják). Tavaly dollárban számolva 58 százalékkal nőtt az olaj ára. Ám a 2007-es év két éllovasa mégis a búza és a szója volt, ezek ára 83, illetve 77 százalékkal emelkedett.


Hosszú távon azért nő a kereslet, mert a Föld népessége gyarapszik, létszámban és jólétben egyaránt. A kínálat viszont csak lassabban tud ezzel lépést tartani, gondoljunk csak a véges termőföldekre vagy lelőhelyekre. Rövidtávon tehát a termelésben adódhat szűk keresztmetszet. Szintén megnőtt a befektetők kereslete, ők a drágulás ellen akarnak védekezni. A pénz értékvesztésétől való félelem olyan “nyájösztönt” válthat ki, amely gyorsítja az áremelkedést.

Az árstabilitás fenntartásán őrködő jegybankok gondja emiatt kettős: egyrészt a drága nyersanyagok nem csak az inflációt szítják, hanem a fogyasztók és a munkavállalók ilyen irányú várakozását is. Ami az előrehozott vásárlásaik miatt további áremelkedést hoz, még az energia- és élelmiszerár növekedés nélkül számított maginflációs mutatóban is. Másrészt később a magasabb árak gátat szabnak a háztartások fogyasztásának, ezzel visszafogják a gazdaság növekedését is.

 

Kína meghatározó szerepe

 

A NYERSANYAGOK KÖZÜL az ipari fémek aktuális árszintje kötődik legerősebben a részvényárfolyam alakulásához. Ám egyelőre a fémek dacolnak ezzel a hagyományos szabályszerűséggel. Az alumínium ára az év eleje óta 27 százalékkal nőtt, ugyanebben az időszakban a réz londoni jegyzése (LME: London Metal Exchange) közel 22 százalékkal. Kevésbé intenzíven emelkedett az ón (+12,5 százalék) és a cink (+ 10 százalék) ára. Mindezek láttán felvetődik a kérdés: hamarosan véget ér a drágulás? Vajon az USA gazdaságának megtorpanása érezhető lesz-e a fémek piacán is?

 

Az ipari fémek árfolyama azonban sokkal inkább kötődik a felzárkózó országok – mindenekelőtt Kína – gazdasági növekedéséhez. Jelenleg pedig a világ legnépesebb országa megállíthatatlannak tűnik. A nyári olimpia megrendezéséig teljes fordulatszámon fog pörögni a kínai gazdaság motorja – tehát egyelőre nem számíthatunk a cink, nikkel, ólom, ón és réz iránti kereslet lanyhulására.

Ám a további prognózisokról már megoszlik a közgazdászok véleménye. Az optimisták arra számítanak, hogy a nyersanyagkereslet általános marad, míg a pesszimisták arra, hogy tőzsdei léggömb alakul ki. Szerintük Kína viharos gazdasági növekedése felfűti az inflációt – és a lufi még az idén kidurranhat.

 

Döntőnek bizonyulhat még a fémek árának alakulásában az, hogy a felzárkózó nemzetgazdaságok mennyire tudják függetleníteni magukat az Egyesült Államok gazdaságától. Mindenesetre a magas árszintet elősegíti még az is, hogy Kína – részben az olimpiai játékokkal összefüggésben – feltölti nyersanyagtartalékait. A stadionok, a kiszolgáló épületek és a teljes infrastruktúra kiépítése máris temérdek rezet és alumíniumot nyelt el.

 

Spekulációs árak

 

BÁR AZ EGYES FÉMEK ÁRAI erős párhuzamosságot mutatnak – szakszerűen szólva szorosan korrelálnak -, más tényezők is kihatnak az árak alakulására. Ez pedig eltérésekhez vezethet az egyes fémek nyersanyagpiaci jegyzésénél. Például az alumínium jócskán profitál a repülőgyártásból, hiszen ezt a fémet kedvező tulajdonságai miatt nagy mennyiségben használják a gépek törzséhez és szárnyához. A rézre viszont főként az elektronikai és a szaniter iparban van szükség.

 

Végső soron a nyersanyagárak alakulását nagyban meghatározzák a spekulatív célú vásárlások. Ezek alakulását azonban nehéz előre jelezni. A világ legfontosabb fémtőzsdéje, a london LME ugyanis – ellentétben olyan nagy nyersanyagpiacokkal, mint a New York Mercantile Exchange [Nymex] vagy a chicagoi CME Group – nem eléggé likvid, azaz nincs elég nagy forgalom. Ezért van olyan kevés speciális befektetési termék (strukturált termékek, garantált alapok stb.), amely ipari fémekre koncentrálna.

Összességében viszont széles a nyersanyagokkal foglalkozó befektetési termékek palettája. Ezek működési mechanizmusát azonban ismernie kell a befektetőnek – így aki kicsiben, vagy komolyabb előtanulmányok nélkül, kis összeggel be akar szállni a nagy “játékba”, annak a certifikát típusú befektetések (lásd Befektetési Tippünket) kínálkoznak. Bár ezeknél jelenleg az aranyra és az olajra kell szorítkozni.

 

Úgy tűnik, hosszú távon is tartós marad a drágulás: a kereslet nő, és a kínálat csak mögötte kullog. A befektetők spekulatív vásárlásai azonban veszélyeket jelentenek, és valóban létrejöhet az árutőzsdén is a rettegett lufi. Ezért a nyersanyagokkal való nagybani spekuláció csak “főfoglalkozású” profi, nagyon rövidtávra kalkuláló, vagy valóban hosszú távra tervező befektetőknek ajánlható.

Forrás forrása: Haszon

Forrás: http://swissfinance.hu/tag/nyersanyag

 

 

 

SZAKDOLGOZAT

Borotea Bella Boglárka

 

Rengeteg fiatal gondolta úgy, hogy egy kis befektetés és egy jó ötlet segítségével új vállalkozásuk milliomossá teszi őket.

 

 

A zenerajongó David Weeklyt az a kérdés foglalkoztatta, hogyan lehetne a zenefájlokat az interneten elérhetővé tenni. Elsőéves egyetemistaként létrehozott egy olyan weboldalt, ahonnan mp3-as kiterjesztésű zenefájlokat lehetett letölteni.

Ezen felbuzdulva millióan készítettek internetes áruházakat, ahol termékeik értékesítésével nagy vagyonra tettek szert. Amerika külvárosaiban néhány ifjú tehetség, David Weekly, Justin Frankel, Cabel Sasser és Steve Frank, kidolgoztak egy olyan új technológiát, mellyel a PC-k és az internet világába helyezték át a zenét.

 

1999 júniusában Shawn Fanning 18 évesen egy olyan szoftver fejlesztett, mely utat tört az ingyen letölthető fájlok előtt. Ez a fájlcserélő program a Napster volt. Az alapelv az volt, hogy mindenkinek vannak zeneszámai, amit szívesen megosztana másokkal, ha közben ő is bővítheti gyűjteményeit. Ettől kezdve már nem csak a kollégiumi hálózat tagjai használták a programot, folyamatosan nőtt azoknak a felhasználóknak a száma, akik ingyen töltöttek le illetve fel zenéket. A forgalom megsokszorozódott és lassan már követhetetlenné vált. A Napster segítségével a passzív felhasználókból, aktív résztvevői lettek a rendszernek, amelyben megoszthatták gyűjteményüket. Ezzel együtt azonban egy jogi vita is elindult a szerzői jogi védelem alá tartozó tartalmakról, a rendszer illegalitása világméretűvé vált és pereskedésig fajult az ügy. A jogi procedúra végén a bíróság azt az ítéletet hozta, hogy a Napster hálózatát be kell szüntetni.

 

Ekkor hozta létre Steve Jobs és az Apple az iTunes nevű online zeneboltot. De a lemezeladások száma továbbra sem növekedett, ráadásul újabb fájlcserélő programok jöttek létre (KaZaa, DC++, BitTorrent), melyek a Napster elvei alapján, a mai napig is működő fájlcserélők. A Napster azonban utat nyitott a webes szolgáltatások előtt.

 

Csúcspont

 

Az emberek felfigyeltek az internet adta lehetőségekre, sokan alapítottak a hálózaton vállalkozásokat. Egyre több befektető támogatta ezeket az úgynevezett dot-com cégeket. A vállalkozásokat úgy felkapták, hogy részvényeik kikerültek a Nasdaq tőzsdére (National Association of Securities Dealers Automated Quotations), amely az USA egyik legnagyobb részvénykereskedelmi rendszere. Beindult a részvényvásárlási láz, a vállalkozások részvényei ugrásszerűen növekedni kezdtek. A huszonéves fiatalokból, pedig milliomos vállalkozók lettek. Elvetették a hagyományos, hosszú távú üzleti stratégiákat, nem rendelkeztek semmilyen üzleti háttérrel, tapasztalattal, csupán egyetlen cél lebegett a szemük előtt, a minél nagyobb piaci részesedés megszerzése. Nem foglalkoztak a kiadásokkal, csak a verseny megtartására összpontosítottak.

 

A Nasdaq 2000. március 10-én (pénteken) érte el történetének legmagasabb értékét, amikor 5132.52 ponton állt. Ekkor következett be az úgynevezett dot-com lufi kidurranása, és ezzel 3 év alatt elérte minimumát. (lásd 2. árba)

 

A részvények ára a csillagos égig nőtt, nem fedte a valóságot, és ekkor a tőzsdei léggömb kidurrant, rengeteg vállalat ment csődbe. Ilyen volt például az InfoSpace, melynek részvényenkénti ára 2000 márciusában 1305 dollár volt, míg ez az érték 2001 áprilisára 22 dollárra zuhant. Hasonló csapás érte a Boo.com vállalatot is, amely 6 hónap alatt 188 millió dollárt költött arra, hogy létrehozzon egy ruházati cikkeket árusító web áruházat, de 2000 májusában tönkrement. A Mattel játékgyártó cég is rossz üzletet kötött, amikor 1999-ben 3,5 milliárd dollárért felvásárolta az oktatási szoftvereket gyártó, The Learning Company-t, amit 2000-ben mindössze 27,3 millió dollárért tudtak eladni.

 

 

Kiegészítés/ magyarázat: dot-kom cégek olyan internetet vállalatok, melyek legfontosabb tulajdonsága az Internetes való elérhetősége és ottani tevékenysége. A com végződés a kereskedelmi funkcióra utal, a dot szócska meg egyszerűen csak azt jelent, hogy pont. Pl.: Siker.com (olvasva: siker-dot-kom)

 

 

3. Összegzés

 

Tehát megérkezett a 4. féle folyamati lehetősége a tőzsdének, és ez pedig a hirtelen zuhanás, mely csakis csak hirtelen emelkedés után tud bekövetkezni.

Az árak emelkedése tehát bika, visszaesése a medve.

Ha szárnyal a részvény, az a szarvas, ha rendkívüli ok miatt világméretben felmegy a kereslet, az már egy önmagát felfújó béka, mely kidurran, és mindenki belekerül valami nyúlós anyagba, ahonnan nehéz kiszabadulni.

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: történelem pénz kapitalizmus tőzsde befektető

Kapitalizmus 40/07. rész – Szarvas piac

2011.11.07. 10:17 12nyil

A szarvas piac kifejezés saját szerzemény.

Itt ugyanis olyan folyamatról van szó, ami egy száguldó szarvashoz hasonlítható.

A csodaszarvas üldözése 2.

 

A szakirodalomban sok kifejezéssel írják le, többek között szputnyik, boom.

 

Néhány írás a Netről:

 

 

1. Szputnyik

 

Szputnyik (orosz): erős, hirtelen árfolyam-emelkedés.

Az elnevezés az első szovjet űrrakétára utal (tőzsde).

Forrás: http://meszotar.hu/keres/szputnyik

 

 

Dühödt Szputnyik, meghatározása- - rendkívül erős árfolyam-emelkedés

Forrás: http://www.definition-of.net/meghat%C3%A1roz%C3%A1sa-d%C3%BCh%C3%B6dt+szputnyik

(megjegyzés: nem jó weboldal – reklámok vannak özönnel)

 

 

Alapkritika 13 – Latin amerikai alapok

dr. Tóth András

Ma a világ gazdasági képét legjobban meghatározó jelenség a globalizáció. Ennek során a Föld olyan országai, amelyek nem is olyan régen még a nyomor és a kilátástalanság szinonimái voltak, lendületesen fejlődnek és minden várakozás szerint rövid idő alatt felzárkóznak a fejlett országokhoz. Ilyen területek például India, Kína, Oroszország és ilyenen Latin-Amerika nagy országai is.

Ez a lendületes fejlődés nagy lehetőség minden befektető számára.

Nyilvánvaló, mint ezt nagyon sokszor elmondtam, értékpapír alapú befektetést csak hosszabb távon érdemes indítani, mivel rövid távon ezek nagyon kockázatosak.

 

De tíz éves időtartamban semmi nem verheti meg az ilyen befektetéseket.

Nagyon sokat foglalkoztam már Kínával, Indiával, de Dél-Amerikát mindeddig elhanyagoltam. Nézzünk most ezért erre a területre.

Egy kicsit sok mindent zsúfoltam az ábrára, de így nagyon elgondolkodtató. Itt a világ öt nagy tőzsdéjének az alakulását mutatom be az elmúlt öt évben – hogy izgalmasabb és összehasonlíthatóbb legyen úgy ábrázoltam, hogy mind az öt esetében azonos szinten kezdtük az elején (mintha egyforma összeget fektettünk volna be mindegyikbe.)

 

Ez az öt nagy tőzsde a következő:

  • DJI (barna) – Dow Jones – New York
  • HSI (piros) Hang Seng – a honkongi nemzetközileg is elérhető kínai tőzsde
  • MERV (zöld) – Buenos Aires, Argentína
  • MXX (sárga) – Mexikó
  • BVSP (kék) – San Paulo, Brazília

Nézzük meg az ábrát. Ilyenkor következik a 100 forintos kérdés: Ön hova fektette volna be a pénzét az elmúlt öt évben? Végül is mindenütt jól járt volna – azt a bizonyos évi 12%-ot még New Yorkban is magasan meg lehetett keresni az elmúlt öt évben. De a többi egy kicsit jobb volt. Egy kicsit sokkal jobb.

A brazil tőzsdén öt év alatt meg lehetett hatszorozni a pénzt, Mexikóban megötszörözni, Argentinában (csórikáim…) megnégyszerezni.

Ehhez képest Kínába fektetve csak két és félszer annyi pénzünk lenne. Valahogy ezekről a dolgokról a “világgazdaság teljes szétesését” leíró lapokban nem nagyon olvastunk az elmúlt időkben…

Mi az oka ezeknek az országoknak a lendületes növekedésének? Jelenleg a világban, amikor egy ország gyorsan fejlődik, akkor annak alapvetően három alappillére van: rendezett gazdasági viszonyok, jó demográfia és természeti kincsek.

 

Dél Amerika országai mind a három szempont szerint jó pozícióban van. Politikailag nagyon sokáig Latin-Amerikáról a katonai puccsok jutottak mindenki eszébe. Mára azonban ezen országok legtöbbje politikailag stabilizálódott és ez egyben stabil gazdasági életet is teremtett.

Ma már a világon a legnagyobb kincs az ember – és Dél-Amerika, az elöregedő Japánnal vagy Európával szemben, bőven el van látva fiatalokkal. Például Brazíliába a lakosságának több mint fele 24 év alatti. (Nekik – velünk ellentétben – nem probléma a nyugdíjrendszer…) Ez talán a fejlődés legnagyobb motorja!

 

Harmadrészt Dél-Amerika igazi kincsesbánya. (Szó szerint és átvitt értelemben is…) Nem csak az ásványi kincsek tekintetében van bőven ellátva mindennel, de a mezőgazdasági potenciálja is kiváló. Ez a következő évtizedben döntő fontosságú lesz, mivel az élelmiszerek ára ugrásszerűen megnőtt mindenütt a világban.

 

Minden valamire való befektetés végén ott találjuk a figyelmeztetést: “A múltbéli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőre nézve!” Ez itt is igaz természetesen: senki sem tudja garantálni, hogy Brazíliában a következő öt évben ismét meghatszorozhatjuk a pénzünket. De a gazdasági növekedési potenciál adott, és nehezen tudom elképzelni, hogy a következő öt-tíz évben ne lenne jó üzlet ide befektetni.

 

Kérem ez olyan sport, ahol nem gyorsan lehet pénzt keresni, hanem sokat.

Ezeket a játékszabályokat sajnos mindenkinek el kell fogadnia.

2008. május 9. 06:38 | Befektetés, Befektetési alapok, Blog, Tanulmányok Megosztás

Forrás: http://www.tothandras.hu/blog/index/2008-05-09/alapkritika-13-latin-amerikai-alapok/

 

 

 

 

2. Boom

 

 

A boom a részvények hosszabb ideig tartó, nagymértékű árfolyamemelkedése a tőzsdén.

 

Boom: fellendülő piac, ahol mind az árfolyamok, mind pedig a forgalom emelkedő trendenciát mutatnak.

 

A "nagy esők" többsége nem ilyen, és nem is látszik az a jövő, amikor ismét növekedési pályára állhatnak.

 

Itt azokról a közepes és kis cégekről van szó, amelyeket a piac a szárnyára vett a boom idején, majd a magasból eleresztett.

 

Forrás: http://www.mimi.hu/tozsde/boom.html

 

Londoni elemzők: leállt a "mini-boom" a kelet-európai gyáriparban

2011-09-01 16:54

A legújabb beszerzési menedzserindexek tanúsága szerint mára lefulladt a tavaly kezdődött "mini-boom" a közép-kelet-európai gazdaságok feldolgozószektoraiban - vélekedtek csütörtöki helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők, akik szerint azonban a magyar jegybank a külső kockázatok miatt az idén várhatóan még nem szánja el magát kamatcsökkentésre.

    Magyarországon a gyáripari aktivitást mérő index a csütörtökön közzétett új kimutatás szerint augusztusban 50,1-re, idei eddigi mélypontjára csökkent az előző hónapban számított 52,1-ről. A múlt havi érték még épphogy növekedést jelez, a beszerzési menedzserindexek ugyanis 50-es érték alatt mutatják a vizsgált szektor teljesítményének visszaesését, e szint fölött bővülésre utalnak.
    A Capital Economics - az egyik legnagyobb londoni gazdasági-pénzügyi elemző központ vezető felzárkózó piaci közgazdásza, Neil Shearing csütörtöki kommentárjában úgy vélekedett, hogy "egyáltalán nem meglepő" a közép-kelet-európai gyáripar "mini-boomjának lefulladása", mivel a termelés megugrását már 2009 közepe óta egyszeri tényezők vezérelték, köztük a pénzügyi válság idején befagyott kereskedelem-finanszírozás újjáéledése, valamint a raktárkészletek visszatöltéséből eredő hajtóerő.

(elemzeskozpont.hu, MTI)

Forrás: http://www.elemzeskozpont.hu/content/londoni-elemz%C5%91k-le%C3%A1llt-mini-boom-kelet-eur%C3%B3pai-gy%C3%A1riparban

 

 

Tőzsdei boom a gázai kivonulás után

Jót tett az izraeli, illetve a palesztín tőzsdének a gázai zsidó telepek felszámolása, illetve az izraeli kivonulás, az ettől várt gazdasági fellendülés miatt ugyanis szárnyalni kezdtek a részvényárak mind Tel Avivban, mind pedig Nábluszban - mutat rá az AFP hírügynökség.

A Tel Aviv-i TA-25 index pénteken 720,6 ponton zárt, a gázai kivonuás hete alatt összesen csaknem 5 százalékos volt az emelkedés. A nábluszi palesztín tőzsde Al-Quds mutatója 861 ponton fejezte be a kereskedést, ennél magasabbat még nem jegyeztek fel.

A hírügynökség által megszólaltatott szakértők a gazdaságot élénkítő hírnek nevezték a gázai telepek felszámolását, és többen úgy nyilatkoztak, hogy a közeljövőben könnyen sor kerülhet az izraeli adósság felminősítésére is, ugyanis csökkent az ország geostratégiai kitettsége. Egyes becslések szerint az összesen 1,8 milliárd dollárba kerülő kivonulás három éven belül egy százalékponttal dobhatja meg az izraeli gazdaság növekedési ütemét.

A Merrill Lynch a korábbi 3,8 százalék helyett ma már 4,2 százalékos GDP-növekedést vár erre az évre, és prognózis szerint az izraeli turizmus újra húzóágazattá válhat.

Kolozsi Pál

Forrás: http://sofar.sofargo.hu/hu/node/36301

 

 

 

Messze még a tőzsdei boom

 

A vállalatok normál üzleti működését feltételezve, hosszú távon gondolkodva alulértékeltnek látszanak a hazai részvények. Ugyanakkor nem szabad elfeledkezni arról, hogy az irányt meghatározó külföldi vagyonkezelők globálisan figyelik a befektetési lehetőségeket, és most mindenütt hiányzik a friss tőke, így a kereslet-kínálat egyszerű törvényei alapján lépten-nyomon vonzóan árazott tőzsdei társaságokkal találkozhatnak világszerte.

 

Forrás: http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=74472

 

 

1928 | Április  

Boom, vagy egy nagyváros, amely idejében megfordult

 

Newyork vezetett két teljes esztendeig a tőzsdei forgalomban; soha, amióta tőzsde áll a földön, nem cseréltek olyan irdatlan részvénypakettek gazdát, mint az elmult két év alatt a Wall Street nagy tőzsdepalotájában.

De nincs olyan hossz, amelyet hossz ne követne
az Óceán tulsó oldalán hetek óta, talán a közelgő elnökválasztás miatt, lassu lemorzsolódás folyik, nyereségbiztositó eladásokat véleményes leadások követnek és ugy látszik, mintha a londoni Royal Stock Exchange oszlopos palotája vette volna át a legutóbbi időben a szerepet, amelyet eddig a Wall Street játszott, a világspekuláció középpontjának szerepét.

London, amely két teljes esztendeig
szürke és eseménytelen tőzsdenapokat élt át, két hónap óta tökéletesen megfordult s a City olyan nagyarányu spekuláció szinhelye, aminőt a kontinentális ember, ha még olyan szédületes üzletekhez szokott is, alig tud elképzelni.

Mindenki játszik ma Londonban,
a gépiróleánytól a hercegnőig s nagyon makacsnak s nagyon ügyetlennek kellett annak lennie, aki ebből a csodálatos aranyesőből nem vette ki a maga részét. A nagy angol világváros tele van históriákkal, amelyek szájról-szájra járnak és arról szólnak, hogy egészen szürke és kicsiny emberek, akik minden információtól, szakismerettől távol állanak, milyen nagy összegeket kerestek, magyar viszonyokhoz mérten valóságos vagyonokat, ezen a hosszantartó hosszon.

Egy kis gépiróleány januárban megtakaritott fontjain
Vocalion részvényeket vett, 8 shilling 3 pennyn darabját. A mult héten 72 shillinges árfolyam mellett adta el részvényeit közel 800 font (25.000 pengő) tiszta nyereséggel. Ez a boom, a nagy hossz, amelyet az angolok évek óta olyan epedő szivvel vártak. A Vocalion egy nagy hangszerkészitő gyár s a hangszerek, gramofonok, rádiók készitői érték el eddig ebben a hosszban a legnagyobb nyereséget.

Kisemberek egy konzorciuma,
amely tulnyomórészben könyvelőkből, pénztárnokokból, kereskedelmi alkalmazottakból állott, a City nagy szürke tömegének képviselőiből, háromnegyed év alatt szerény tőkével s a papirok ügyes forgatásával kerek százezer fontnyi tiszta nyereségre tettek szert.

Olyan nagy fantázia van még ma is a hangszergyárak részvényeiben, hogy a puszta hire annak, hogy a Victor Talking Machine Company megvette a Columbia gramofongyár részvénytöbbségét, mindkét vállalat részvényeit egy hét alatt huszonöt és fél fonttal hajtotta föl.

Forrás: http://www.huszadikszazad.hu/gazdasag/boom-vagy-egy-nagyvaros-amely-idejeben-megfordult

 

 

 

 

3. Összegzés

 

A szputnyik vagy boom (=bumm!) egy olyan folyamat, amikor a tőzsderészvények vagy egy vállalat részvényei nagymértékben emelkednek.

Ez a legtöbb (kis)befektető álma.

A nagybefektetőket elsősorban az osztalék érdekli, azaz míg birtokolják a részvényt, addig mit kaphatnak közben csak a befektetésükért.

 

A szarvas, és most már inkább így hívnám, - mert mi sem oroszok, sem angolszászok – tehát olyan folyamat, mint a bika, csak még hozzáadódik egy nem kevés optimizmus, jövőbe vetett hit.

 

Hát nem furcsa, hogy pont ott a legerősebb a szarvas, ahol legnagyobb az ébredés?

(Dél-Amerika, Brazília)

 

Ha ez így megy tovább, lassan számolni kell majd afrikai tőzsdékkel.

 

Sőt, az afrikai tőzsdék is le fogják hagyni majd a New York-i tőzsdét…

 

Ez persze még messze van, de hát nem is olyan rég Brazília a Föld legeladósodottabb állama volt!

 

 

 

 

A boom a részvények hosszabb ideig tartó, nagymértékű árfolyamemelkedése a tőzsdén.

Forrás: http://test.betbulls.hu/index.php/cms2/word/id/367

Szólj hozzá!

Címkék: történelem pénz kapitalizmus tőzsde befektető aratás

süti beállítások módosítása