Új iparágak kellenek
A lényeg: mivel minden már meglévő iparban, iparágban már kialakult egy verseny, ezért lényegesen érdemesebb egy olyan új iparágat felfejleszteni, ahol ez a verseny még nem érezhető.
Teljesen új – és mások számára még ismeretlen – iparág esetén létrejön egy 8-10 éves előny, amit ki lehet használni. Ha nem egy ilyen teljesen új dolgot csinálunk, akkor már a kezdet kezdetétől fogva ott lesznek a versenytársak. És hiába fejlesztünk ki valamit, ha egyszer mások számára hatalmas mozgatható tőke áll rendelkezésre.
Muszáj egy kicsit kockázatvállalónak lenni! Ha nem vállalunk kockázatot, és kivárjuk, hogy csak akkor hisszük el, hogy valami már megvalósítható, akkor már késő! Addigra már más is nemcsak észrevette, hanem már el is kezdte csinálni.
Fontos tehát, hogy nem szabad túl sokáig várni, de nem szabad túl korán sem elkezdeni egy fejlesztést. A jurtaipar estében már bőven vannak jelek, hogy ez sikeres iparággá fog válni. De eddig még senki sem akarta bevállalni.
Ráadásul önmagában csak jurták gyártása egy hiányos iparág. Önmagában felvállalni csak arra alkalmas, hogy hagyományőrző vállalkozók vagy pedig országonként is csak 1-1 kisebb cég vállalja fel ezek fejlesztését, gyártását és értékesítést. Azaz néhány személy jól megél belőle, de így önmagában nem ad – a hagyományos jurtagyártó országokon kívül, mint például Kazakisztán, Kirgízia vagy Mongólia – tömegmunkahely lehetőségeket.
Márpedig ez a lényeg. Hogy lehet-e tömegmunkahelyeket létrehozni, ahol alacsony iskolai végzettségű személyek is kapnak munkát!
Akarod-e pedig tudni, te hiábavaló ember, hogy a hit cselekedetek nélkül megholt?
[Avagy] Ábrahám, a mi atyánk, nem cselekedetekből igazíttatott-e meg, felvévén Izsákot, az ő fiát az oltárra?
Látod, hogy a hit együtt munkálkodott az ő cselekedeteivel, és a cselekedetekből lett teljessé a hit;
És beteljesedett az Írás, a mely ezt mondja: Hitt pedig Ábrahám az Istennek, és tulajdoníttatott néki igazságul, és Isten barátjának neveztetett.
Látjátok tehát, hogy cselekedetekből igazul meg az ember, és nem csupán hitből.
Hasonlatosképpen pedig a tisztátalan Ráháb is, avagy nem cselekedetekből igazíttatott é meg, a mikor a követeket házába fogadta, és más úton bocsátotta ki?
Mert a miképpen holt a test lélek nélkül, akképpen holt a hit is cselekedetek nélkül. (Jakab 2, 20-25.)
Egy klasszikus történet, amikor Péter jár a vízen. Miért tudta megtenni?
És mindjárt kényszerítette Jézus az ő tanítványait, hogy szálljanak a hajóba és menjenek át előre a túlsó partra, míg ő elbocsátja a sokaságot.
És amint elbocsátotta a sokaságot, felment a hegyre, magánosan imádkozni. Mikor pedig beesteledett, egyedül volt ott.
A hajó pedig immár a tenger közepén volt, a haboktól háborgattatva; mivelhogy a szél szembe fújt.
Az éjszaka negyedik részében pedig hozzájuk ment Jézus, a tengeren járván.
És mikor látták a tanítványok, hogy ő a tengeren járt, megrémültek, mondván: Ez kísértet; és a félelem miatt kiáltoztak.
De Jézus azonnal szólt hozzájuk, mondván: Bízzatok; én vagyok, ne féljetek!
Péter pedig felelvén néki, monda: Uram, ha te vagy, parancsolj, hogy hozzád mehessek a vizeken.
Ő pedig monda: Jövel! És Péter kiszállván a hajóból, járt a vizeken, hogy Jézushoz menjen.
De látva a nagy szelet, megrémült; és amikor kezdett merülni, kiáltotta, mondván: Uram, tarts meg engem!
Jézus pedig azonnal kinyújtván kezét, megragadta őt, és monda néki: Kicsinyhitű, miért kételkedtél?
És a mikor beléptek a hajóba, elállt a szél. (Mt 14, 22-32.)
Sokak szerint azért, mert Jézus szólt neki, így volt rá hite.
De akkor más miért nem járt a vízen? Isten nem személyválogató! Csak azért járt Péter egyedül a vízen a tanítványok közül, mert csak neki volt bátorsága hozzá! A többiek még akkor sem akartak vízen járni, amikor már nem csak Jézust látták a vízen járni, hanem még Pétert is!
Mert hát a történet végén – már a hajóban megfeddte Pétert Jézus, hogy miért volt kicsinyhitű, és miért kételkedett benne. De a többiek még egy ideig sem akartak vízen járni, meg sem próbálták!
Még akkor is rémültek voltak, amikor már elállt a vihar. Nekik vajon mit mondjon az Úr? Hogy elhalasztották a csoda lehetőségét? Hogy irigyek legyenek Péterre? Inkább nem szólt hozzájuk semmit.
Hit által törj át a korlátaidon!
Máté 14:22-23 – Jézus ezután nyomban kényszerítette a tanítványait, hogy szálljanak hajóba, és menjenek át előtte a túlsó partra, amíg Ő elbocsátja a sokaságot. De miután elbocsátotta a sokaságot, felment a hegyre magánosan imádkozni. Amikor beesteledett, egyedül volt ott. A hajó pedig már messze eltávolodott a parttól, és a hullámok közt hányódott, mert ellenszél volt.
A negyedik éjszakai őrváltáskor odament hozzájuk Jézus a tengeren járva. Amikor a tanítványok meglátták, hogy a tengeren jár, megrettentek, mert azt mondták, hogy kísértet és ijedtükben felkiáltottak. De Jézus azonnal megszólította őket, és ezt mondta: ’Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!’ Péter ekkor így szólt hozzá: ’Uram, ha te vagy, parancsold meg, hogy menjek oda hozzád a vizen!’ Mire Ő így szólt: ’Jöjj!’ Péter erre kiszállt a hajóból, elindult a vizen, és Jézus felé ment.
Amikor azonban az erős szélre figyelt, megijedt, és amint süllyedni kezdett, felkiáltott: ’Uram, ments meg!’ Jézus azonnal kinyújtotta a kezét, megragadta őt, és ezt mondta: ’Kicsinyhitű, miért kételkedtél?’ És amint beszállt a hajóba, elült a szél. A hajóban lévők pedig leborultak Előtte, és ezt mondták: ’Valóban Isten Fia vagy!’
Jézus csak a negyedik őrváltáskor ment a tanítványai után. Ez tulajdonképpen az éjszaka utolsó szakasza, vagyis azt mondhatnánk, hogy meglehetősen ’sokára’ (de nem későn) segített a tanítványainak. Később, amikor Péter süllyedőben volt a viharos tengeren, azonban ’azonnal’ kinyújtotta a kezét segítségre. Isten jól tudja, hogy mikor mennyit várhat az Ő segítségével: van, hogy azonnal segít, de van, hogy vár az utolsó pillanatig is, sőt nekünk néha úgy tűnik, hogy azon túl is, ahogyan Lázár történetében láthattuk.
Erről a történetről sokszor, és sokféle szempontból hallhattunk már tanítást. Ma egy újabb nézőpontból közelítjük meg ezt a történetet.
Péter és néhány tanítványtársa számára foglalkozásuk miatt a csónak a munkahelyük volt, a tavon való hajózás pedig szinte lételemük. Számukra hajózni annyit jelentett, mint természetes környezetükben mozogni. Életük, megélhetésük ebből fakadt, s ez mindennapi elfoglaltságot jelentve azt is jelenti, hogy életük jelentős részét ebben töltötték.
Valószínűleg nem életük első vihara volt, amit ebben a történetben átéltek. Az azonban nyilvánvaló, hogy az egyik legnagyobb, amiben valaha is részük volt. A félelem szinte teljesen megbénította őket. Amikor az Úr a viharos tavon járva közeledett hozzájuk, a vihar okozta sokk miatt a félelemtől kiáltozva kísértetnek vélték Őt. Jézus azonban azonnal megnyugtatta kiléte felől őket.
Ettől a rendkívüli vihartól eltekintve a tanítványok számára a csónak, a hajózás természetes lételemük volt, ahol otthonosan mozogtak. Minden embernek van ilyen természetes ’lételeme’: a munkahelye, a családja, stb., ahol otthonosan él, mozog, munkálkodik, ahol – ilyen viharos helyzeteket kivéve – jól érzi magát. Ami azonban számunkra természetes lételem – mint Péterék számára a csónak -, az egyben a korlátainkat is jelenti: azokon túl már nem érezzük otthonosan magunkat. Egy olyan ember, aki sohasem járt előkelő étteremben, annak az első ilyen alkalom rendkívüli feszültséggel jár: feszengve figyel minden mozdulatára, hogy el ne rontson valamit (s ahogy lenni szokott, az ilyen ember bakizik a legtöbbet – számtalan filmvígjátéknak szolgáltatott már ez alapot…).
Az ilyen ember, aki a saját otthonában a maga természetességében, feszengés nélkül képes étkezni, egy előkelő étteremben nagyon rosszul érzi magát. A természetes lételemünk határai tehát egyben a korlátainkat is jelentik: meddig terjednek természetes lehetőségeink határai. A tanítványok számára ebben a történetben a lehetőségeik határait a csónak korláta jelképezte: azon belül otthonos környezetben érezték magukat, de azon túl már nem voltak képesek mozogni. E tekintetben az emberek közt vannak különbségek: átvitt értelemben vannak, akiknek a lehetőségei egy kis csónaknak felelnek meg, de vannak, akik ’óceánjáró hajóban’ élik életüket (azaz az ilyen emberek sok tekintetben jóval több lehetőséggel bírnak önmagukban).
Ha a csónak a természetes lehetőségeink mértékét jelenti, akkor a ’tó’, ahol Péterék hajóztak, a számunkra természetes lehetőségeinken kívül lévő lehetőségek mértékét. A kettő nagysága közt több nagyságrendbeli különbség van: amit önmagunkban meg tudunk tenni, sokkal-sokkal kisebb, mint amit Istennel tudunk cselekedni. Látnunk kell, hogy Jézus számára az is természetes lételem, ami számunkra nem: Ő a viharos tengeren is ugyanolyan nyugodtan sétált, mint mi egy sima úton. Isten számára minden természetes lételem!
Péter a vízen járó Jézust meglátva, azt kérte Tőle, hogy, ha valóban Ő Az, akkor parancsoljon neki, hogy menjen ő is oda Hozzá a vízen. Jézus parancsolt – és Péter is kilépett a vízre! Péter tette jó példa arra, hogy Péter tökéletesen tisztában van azzal a korlátoltsággal, ami az emberi természetéből fakad (azaz tudta, hogy nem tud vien járni), azonban… Péter korlátaiból nem csinált ketrecet: azt mondta, hogy ha Jézus tud a vízen járni (ahol ő nem), és ha Jézus akarja, akkor Péter át tudja lépni saját korlátait, és – szó szerint – olyan területre tud lépni, ahol egyébként ő nem képes létezni. Péter személye sok tekintetben követendő: megértette, hogy Isten – ha nem is állandó jelleggel, de – ki tudja szakítani a saját korlátaiból, és olyan tettre teszi alkalmassá, amit emberileg nem tudna megcsinálni.
Korlátainkból hitetlenség által ne csináljunk ketrecet: ha Isten akarja, olyan dolgokat tudunk tenni, amit emberileg nem. S valójában ez a hit.
A hit nem azt jelenti, hogy természetes lehetőségeink határáig eljutunk, hanem azt, hogy azon túl is lépünk – s mindezt Isten által. A hit túllép a természetes korlátokon. A hit hősei azért váltak hősökké, mert a hitük segítségével átléptek a természetes képességeiken: Sidrák, Misák és Abednégó számára ugyanúgy nem természetes lételem a hétszeresen befűtött kemence, mint annak a babiloni szolgának, aki belehalt a kemence befűtésébe. A három izráeli azonban a Krisztussal együtt vidáman táncot járt a tűz közepén, s még a füst szaga sem járta át a ruhájukat. Dávid fizikai ereje csekély lett volna Góliátot legyőzni, de hite volt Istenében, az Úrban, s ez által bottal és kaviccsal győzött. Mózes magában nem tudta volna megnyitni a Vörös-tengert, de kezében volt Isten pálcája, Dániel nem volt állatidomár sem, de mivel ’hitt az ő Istenében’, Isten angyalt küldött, hogy fogja be az egyébként valószínűleg nagyon éhes oroszlánok száját. S sorolhatnánk az egyéb példákat.
A hit megjelenik az imában is: ha csak olyan dolgokat kérünk, amelyeket emberileg is meg tudnánk szerezni, vagy amelyekre emberileg is van kilátásunk, hogy meg lesz nekünk, akkor hol az igazi hit? Vajon a saját korlátaim közé szorítom-e Jézust a hitetlenségemmel? Azt gondolom Róla, hogy amit én nem tudok megtenni, azt Ő sem? Kérj hittel olyan dolgokat, amelyek meghaladják képességeidet! De kérd hittel, semmit sem kételkedve, s ne saját korlátaidra tekintve. Emlékezz: Jézus vidáman sétált a háborgó tengeren.
Ha kiadásaid meghaladják a bevételeidet, vajon a saját korlátaidra nézel és szűkkeblűvé és önzővé válsz (s a hitetlenséged által ketreccé teszed a korlátaidat), vagy ki tudsz lépni hittel és adni? A hit nem a természetesre néz, hanem Isten szavára. Péter addig járt a vizen, amíg Jézusra és szavára tekintett.
Zsidó 10:38-39 – „Az én igaz emberem pedig hitből fog élni, és ha meghátrál, nem gyönyörködik benne a lelkem. De mi nem a meghátrálás emberei vagyunk, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk.” Meghátrálni annyi, mint visszalépni egy már elhagyott állapotba. A hit nem hátrál meg egy biztonságos közegbe, hanem előre tekint és halad.
Ne felejtsd el, hogy sokkal nagyobb hatalom, erő, dicsőség, áldás stb. van a csónakunkon kívül, mint belül. Lépj ki hitben, ha Isten indít arra!
Forrás: http://www.mezokovesdigyulekezet.hu/tanitasok/HitAltalTorjAtKorlataidon.html
Cselekedetek nélkül a hit halott
A hétvégén a székely udvarhelyi Szent Pio Lelkigyakorlatos Ház vendége volt Böjte Csaba ferences szerzetes. Pénteken zsúfolásig megtelt a Szent Pio-előadóterem. Csaba testvér a Hit éve kezdetén kifejezte: „Szeretném, ha mindannyian komolyan vennénk ezt a nagyon fontos évet! Hit nélkül sem élni, sem dolgozni nem lehet, de nem is érdemes!” Szent Jakab apostolt idézte: „Cselekedetek nélkül a hit halott”.
A Hit évét elsősorban magunk számára kellene nagyon komolyan vennünk – tanácsolta a lelki program vezetője. Olvasni-elmélkednivalót ajánlott, majd a tőle megszokott, közvetlen hangvételű személyes történetekkel is alátámasztotta, miként mélyíthető és tehető élővé, cselekvővé a személyes hit.
A második kérdéskörben arra is példákat mondott, mit tehetünk azokért a ránk bízottakért, akiknek hite megfakul, Istennel való kapcsolata megszakadt, avagy ha a szeretete kialszik. Kiemelte: ez az év az újraevangelizáció éve is. „Kínáljuk fel társainknak legdrágább értékünket, élő hitünket!”
A Boldog Apor Vilmos és az élő hit- témájú háromnapos lelki program elmélkedéseinek alapját a mártír püspök életpéldája és Csaba atya személyes tapasztalata szolgáltatta. A megosztások során pedig ki-ki elmondhatta élményeit, élettörténetét, és jó elhatározásokat tettek a jövő év Krisztus Király ünnepéig tartó időszakra – erre kértek áldást vasárnap a ferences templomban tartott szentmisén.
M. M., Udvarhelyi Híradó, 2012. október 16.
Forrás: http://romkat.ro/?q=node/3739
LÁTHATÓ HIT
A hit „olyasmiről való meggyőződés, amit nem tudunk igazolni.” – olvassuk a Magyar Értelmező Szótárban. A Biblia szerint meg: „A hit... a reménylett dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés.” (Zsidók 11:1.)
Akkor hogyan beszélhetünk látható hitről? S mennyire fontos, hogy hitünk látható legyen?- merül fel a kérdés. A Márk 2:1-6-ban azt olvassuk, hogy Jézus…
...elment Kapernaumba, és elterjedt a híre, hogy otthon van. Erre
olyan sokan gyűltek össze, hogy még az ajtó előtt sem volt hely;
ő pedig hirdette nekik az igét. Oda akartak hozzá menni egy bé-
nával, akit négyen vittek. Mivel a sokaság miatt nem fértek a kö-
zelébe, megbontották annak a háznak a tetejét, ahol ő volt, és nyí-
lást vágva leeresztették az ágyat, amelyen a béna feküdt. Jézus
pedig látva a hitüket, így szólt a bénához: „Fiam, megbocsáttat-
tak a bűneid...
Mire az illető meggyógyult, felkelt és ágyát cipelve, hazament. Mindez pedig azért történt, mert Jézus látva négy barátja hitét; meggógyította a beteget. Ezek szerint létezik látható hit. Ami nem más, mint meggyőződéseink tettekkel való bizonyítása. Mert Jézus abból látta a négy ember hitét, hogy hajlandóak voltak a háztetőt is megbontani, csakhogy Jézus elé kerüljön barátjuk. Vagyis, hogy kétség nélkül hitték, hogy – ha Jézus elé tudják szállítani őt – akkor gyógyulást nyer. S nem is csalódtak.
A Jakab 2:14-26-ban arról olvasunk, hogy nagyonis fontos, hogy hitünk látható legyen. Így hangzanak az igék:
Testvéreim, mit használ, ha valaki azt mondja, hogy van hite, de
cselekedetei nincsenek? Vajon üdvözítheti-e őt egyedül a hit?
Ha egy férfi vagy nőtestvérünknek nincs ruhája és nincs meg a
mindennapi kenyere, valaki pedig ezt mondja nekik közületek:
menjetek el békességgel, melegedjetek meg, és lakjatok jól, de
nem adjátok meg nekik, amire a testnek szüksége van, mit hasz-
nál az? Ugyanígy a hit is, ha cselekedetei nincsenek, halott
önmagában... Mert ahogyan a test halott a lélek nélkül, ugyanúgy
a hit is halott cselekedetek nélkül.
Vagyis, amint a négy ember hitt Jézusban és ezért cselekedett barátjuk érdekében, ugyanúgy, bárki hisz őbenne és szívébe hívta őt, cselekedni fog egy éhező érdekében is. Mert a Krisztus Lelkével rendelkezve nem tudja elnézni, hogy az éhesen álljon tovább. S így cselekedeteivel igazolja Jézusba vetett hitét. A kérdés akkor csak az, hogy ha azt mondjuk, hogy hiszünk Jézusban, akkor látják-e embertársaink tetteinkből a hitünket? Mások vagyunk, mint a hitetlenek? Van tudomásuk mély imaéletünkről?
Látják, vagy tudják, hogy milyen rendszeresen tanulmányozzuk a Bibliát? Látják, hogy rendszeresen járunk egy komoly gyülekezetbe, s szolgáljuk Urunkat? Látják azt is,
hogy segítünk az éhezőknek, árváknak, özvegyeknek, időseknek, s mentjük az elve- szetteket? Mert ilyen és ezekhez hasonló tettek nélkül hitünk nem lesz látható és ennélfogva megbízható sem, még akkor sem, ha hangosan valljuk, hogy hiszünk!
Viszont, ha tetteink nem bizonyítják hitünket, akkor három eset lehetséges:
1 – az, hogy hiszünk Jézusban és szívünkbe is hívtuk őt, de nem szántuk oda teljesen magunkat az ő számára. Ennélfogva a magunk kénye-kedve szerint élünk, magunknak kedvezünk, s tetteink aszerint alakulnak. Azaz önzőek.
2 – tulajdonképpen sohasem vetettük teljes hitünket Jézusba, s nem is hívtuk szívünkbe. Ezért – ha szájjal ugyan valljuk, hogy keresztyének vagyunk – Jézus nem működhet általunk. Vagyis nem lesznek hitből fakadó cselekedeteink. Ebben az esetben embertársaink ál-keresztyénnek hívnak, mert Jézus nélkül halott a hitünk; még akkor is, ha járunk templomba. Akár tudjuk, akár nem.
A 3. lehetőség az, hogy sohasem hittünk Jézusban s hívtuk szívükbe őt, de azért rengeteg jót teszünk, mert tetteinkkel szeretnénk kiérdemelni kegyelmét. Cselekedeteink azonban halottak, mert nem hitből erednek. Lehet, hogy rendszeresen járunk gyülekezetbe, segítjük az éhezőket, özvegyeket, árvákat, és támogatjuk egyházunkat. De mégsem vagyunk keresztyének, mert ahhoz Jézusba vetett hit és az ő befogadása szükséges. Ebben az esetben roppant fontos lenne, hogy minél hamarabb befogadjuk Jézust; hogy utána tetteink hitből fakadók legyenek. Mert a kegyelmet kiérdemelni nem lehet!
A Zsidókhoz Irt Levél 11.-ik részében több olyan egyénről olvasunk, akiknek cselekedetei bizonyították hitüket. Mint például Nóéról, akinek Isten előre megmondta, hogy árvizet bocsát a Földre s ezért – saját és családja életének megmentése érdekében – építsen egy bárkát. S ő meg szót fogadott. Pedig addig még sohasem látott esőt! Ő engedelmességével bizonyította hitét. Aztán Ábrahám is „hit által” engedelmeskedett az Úrnak, amikor elköltözött otthonról. Meg ugyanő…
Hit által ajánlotta fel... Izsákot, amikor próbára tétetett, és egyszülött
Fiát vitte áldozatul az, aki az ígéreteket kapta, akinek megmondatott:
„Aki Izsákból származik, azt fogják utódodnak nevezni”, Azt tartotta
ugyanis, hogy Isten képes őt a halottak közül is feltámasztani. Ezért
Vissza is kapta őt...
Továbbá napjainkban is van sok ember, akinek cselekedetei bizonyítják hitüket.
Például ismerek egy hölgyet, aki Magyarországról menekült az USA-ba. Aztán azonnal csatlakozott egy jó egyházhoz, missziómunkába is állt, s sok jó támogatóra talált. Mire azok elhozták számára jó állapotban lévő használt ruháikat és egyéb háztartási dolgaikat, s ő meg Bibliával, meg megtérésről szóló traktátusokkal becsomagolta azokat és sok-sok szegény családot örvendeztetett meg vele az óhazában. Azok meg tetteinek következtében dicsőítették Istent, és neki meg hálálkodtak. Sőt többen szívükbe is hívták Jézust olvasmányaik alapján. Az ő hite is látható hit volt.
*****
Mindezen példák azt bizonyítják, hogy létezik látható hit s, hogy fontos, hogy tetteink bizonyítsák Jézusba vetett hitünket! Mert a hit cselekedetek nélkül halott; s a cselekedetek meg hit nélkül halottak.
Ennélfogva tartsunk megint önvizsgálatot. Állapítsuk meg, hogy mit mondanak rólunk az emberek? Azt, hogy meglátták már tetteinkből Krisztusba vetett hitünket? Ha így van, akkor adjunk hálát Istennek és folytassuk hitből fakadó tetteink gyakorlását. Ha viszont még ez nem áll fenn, akkor hívjuk Jézust most a szívünkbe, s szánjuk is oda magunkat teljesen számára. Akkor a mi tetteinkből is meg fogják látni embertársaink a hitünket. S Isten neve megdicsőül, nekünk hálát adnak, és sok elveszett lélek megtalálja majd a hozzá vezető utat általunk.
Mátrainé, F. I.
2003. március 16.
Forrás: http://www.baptista.hu/rakosszentmihaly/olvasnivalo/lathato_hit.htm