Az aranyemberTartalom Az Aldunán halad a Szent Borbála nevű hajó, Brazovics komáromi kereskedő tulajdona, melynek kapitánya Tímár Mihály, kormányosa pedig Fabula. A törökök üldözik a hajót, mivel azon utazik Ali Csorbadzsi, kegyvesztett török úr,…
Largo Winch A Largo Winch egy belga képregénysorozat. Az első rész 1990-ben jelent meg, és az egyik legsikeresebb francia nyelvű képregénynek számít ma is. Készült belőle televíziós sorozat, videojáték és játékfilm is. Szerzői Jean Van Hamme író és Philippe Francq…
Az előző blog bejegyzésekben volt szó arról, hogy a Názáreti Jézus – aki szeretett mindig a gyakorlati életből venni példákat, és azokból csinálni példázatokat – beszélt olyanokról, mint a szántóföldben talált kincs, a meglelt drahma vagy a tengerből kihalászott…
A gyarmatosítás formái, fokozatai: 1. Tisztán gazdasági eszközökkel (koncessziókkal, egyoldalúan előnyös szerződésekkel) félgyarmati sorba tartani egy országot2. Ellenőrzés (protektorátus) alatt tartani az adott területet3. Katonailag megszállni az adott…
Franciaország először a 16. században szerzett gyarmatokat.Ekkor fő figyelme az Észak-Amerikai kontinens felé fordult, ahol rendkívül racionális döntésekkel tudott terjeszkedni. 2 fő irányból indult meg a partraszállás.Egyik irány volt az északi, másik a…