Könyvajánló

 





capitalismo.JPG

eleje.bmp

100 új gyülekezet

Társasházi lakás eladó, mely kibővíthető 62m2-ről 100m2-re

Információk a www.megveszem.tuti.hu weboldalon.

Weblink Linkgyűjtemény, Linkek

Facebook oldaldoboz

Naptár

november 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30

Jeruzsálemi Katolikus vallás 40/7. rész – nyelveken szólás

2011.03.26. 21:55 12nyil

Vajon hogyan kell nyelveken szólni?

 

„A kegyelmi ajándékokban pedig különbség van, de ugyanaz a Lélek.

A szolgálatokban is különbség van, de ugyanaz az Úr.

És különbség van a cselekedetekben is, de ugyanaz az Isten, a ki cselekszi mindezt mindenkiben.

Mindenkinek azonban haszonra adatik a Léleknek kijelentése.

Némelyiknek ugyanis bölcseségnek beszéde adatik a Lélek által; másiknak pedig tudománynak beszéde ugyanazon Lélek szerint;

Egynek hit ugyanazon Lélek által; másnak pedig gyógyítás ajándékai azon egy Lélek által;

Némelyiknek csodatévő erőknek munkái; némelyiknek meg prófétálás; némelyiknek pedig lelkeknek megítélése; másiknak nyelvek nemei; másnak pedig nyelvek magyarázása;

De mindezeket egy és ugyanaz a Lélek cselekszi, osztogatván mindenkinek külön, a mint akarja.” (1Kor 12, 4-11.)

 

A nyelveken szólás, mint karizma benne van a kegyelmi ajándékok listájában.

Mivel a pünkösdi-karizmatikus teológiában a Szent Szellem keresztség jele a nyelveken szólás, ezért feltétlenül kell be kell mutatni, hogy ez az ajándék működik.

Már csak az a kérdés, hogy mennyit kellene és hogyan nyelveken szólni?

 

 

 

„Mert ha nyelvvel könyörgök, a lelkem [szellemem] könyörög, de értelmem gyümölcstelen.

Hogy van hát? Imádkozom a lélekkel, de imádkozom az értelemmel is; énekelek a lélekkel, de énekelek az értelemmel is.

Mert ha lélekkel mondasz áldást, az ott lévő avatatlan miképen fog a te hálaadásodra Áment mondani, mikor nem tudja, mit beszélsz?

Mert jóllehet, te szépen mondasz áldást, de más nem épül abból.

Hálát adok az én Istenemnek, hogy mindnyájatoknál inkább [bölcsebben] tudok nyelveken szólni;

De a gyülekezetben inkább akarok öt szót szólani értelemmel, hogy egyebeket is tanítsak, hogy nem mint tízezer szót nyelveken.

Atyámfiai, ne legyetek gyermekek értelemben; hanem a gonoszságban legyetek gyermekek, értelemben pedig érettek legyetek.” (1Kor 14, 14-20.)

 

 

Vajon nem fordulhat elő egy-egy tanítás túlhangsúlyozása ebben az esetben?

Saul király csinált ilyet:

„Mert él az Úr, a ki Izráelt oltalmazza, hogy ha fiamban, Jonathánban volna is, meg kell halnia; és az egész nép közül senki sem felele néki.” (1Sám 14, 39.)

Képes volt úgy meghajtani a népet, hogyha valaki nem akart neki engedelmeskedni, azt jól megátkozta. A nép pedig ledöbben a keményszívűségén.

 

 

Mi van, ha túl sok nyelveken imádkozás miatt a hívek elszoknak az értelemmel való imádkozásról?

 

 

Szólj hozzá!

Jeruzsálemi Katolikus vallás 40/6. rész – prófétálások

2011.03.25. 20:29 12nyil

A Jeruzsálemi Katolikusok viszonyulása a próféciákhoz olyan, mint a prófétákhoz.

 

Miért kell megkülönböztetni a prófétákat a prófétálástól?

Mert nem csak próféták prófétálhatnak az Ige szerint.

 

Tehát attól, hogy egy Közösségben nem igazán vannak próféták, attól még lehetnek prófétálások.

 

„Mert egyenként mindnyájan prófétálhattok, hogy mindenki tanuljon, és mindenki vígasztalást vegyen;” (1Kor 14, 31.)

 

Mindnyájan = mind az egész nyáj elvileg prófétálhat, de persze nem teszi, mert erre nincs idő. De néhány személy megoszthatja vigasztaló üzenetét a többiek felé.

 

„A ki pedig prófétál, embereknek beszél épülésre, intésre és vígasztalásra.

A ki nyelveken szól, magát építi; de a ki prófétál, a gyülekezetet építi.” (1Kor 14, 3-4.)

 

Mi hiányzik ott, ahol teljesen hiányzik a prófétálás?

1. épülés

2. intés

3. vigasztalás

 

A Jeruzsálemi Katolikus vallást gyakorlók csak Jeruzsálemmel és Izraellel kapcsolatos próféciákat tartanak egyáltalán valódi próféciának.

Így az ilyen Közösségben egy idő után már hiányzik az egyének épülése, nincsenek intések, és senki de senki nem vigasztalja meg a szenvedőket.

 

A Szent Szellem a Vigasztaló.

„Ama vígasztaló pedig, a Szent Lélek” (János 14, 26.)

 

Nos, mivel nincs prófécia, nincs vigasztalás.

Mivel nem szokás a vigasztalás, a Vigasztaló nem tud megnyilvánulni.

Tehát az eredmény mindenképpen a Szent Szellem munkájának korlátozása.

 

Így eltűnik a lágy, kedves hangulat, helyette keménység, ridegség kezd egyre jobban erőt venni a híveken.

 

 

És akkor egyáltalán nem is lehet prófétálás?

Dehogynem.

Az Igehirdetés valahol tartalmaz olyan részeket is, melyeket a hívők személyes rémaként megragad(hat)nak, és azokat valahol maguk számára próféciaként értelmeznek.

Ezeket semmivel sem félreérthetetlenebbek, mint bármilyen személyes prófécia.

Utólagosan semmilyen számon kérhetőség nincs, hiszen az üzenet csak általánosan hangzott el.

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: izrael igehirdetés jeruzsálem prófécia próféta prófétálás szent szellem vigasztaló jeruzsálemi katolikus

Jeruzsálemi Katolikus vallás 40/5. rész – prófétai szolgálat

2011.03.24. 20:23 12nyil

A Jeruzsálemi Katolikusok számára A Prófétai Szolgálat azt és csak azt a prófétai szolgálatot jelenti, amely 1. Jeruzsálemről 2. Izraelről szól.

 

Viszont:

1. Próféták minden korban voltak Énóktól kezdve a mai napig.

„Ezekről is prófétált pedig Énok, a ki Ádámtól fogva a hetedik volt” (Júdás 1, 14.)

 

2. Voltak, vannak sémita próféták is.

Ilyen volt Bálám is, aki valódi próféta volt, bár mi csak a negatív tevékenységével találkozunk.

 

3. A törvény kora után is voltak próféták.

Például Kossuth Lajosról már gyermekkorában megmondták, hogy nagy dolgokat fog cselekedni.

 

4. A késői eső megújította az egyházban a prófétai szolgálatot is.

A Jeruzsálemi Katolikus vallásban a pünkösdi-karizmatikus próféták a lehető legkeményebb kritikákat kapják meg.

Ritka, hogy egy nemzetközi tekintélyt szerzett szolgáló bármilyen hibája ne lenne kiemelve.

 

Így a hívők nagyon el tudnak idegenedni a prófétai szolgálattól teljes egészében.

Tulajdonképpen teljesen megbízhatatlannak tartanak mindenfajta prófétai szolgálatot.

 

Még pontosabban fogalmazva: olyan követelményeket támasztanak prófétákkal szemben, hogy gyakorlatilag nem tud létrejönni ebben a vallásban prófétai szolgálat.

 

Csak olyan prófétai vendégszolgálatnak adnak teret, mely biztos nem okozhat számukra meglepetést.

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: izrael kossuth lajos próféták bálám énók jeruzsálemi katolikus

Jeruzsálemi Katolikus vallás 40/4. rész – segítői szolgálatok

2011.03.23. 20:34 12nyil

A mostani bejegyzés célja megvizsgálni, hogy milyen mintát követ a Jeruzsálemi Katolikus vallás a segítői szolgálatok kialakításában.

 

Hogyan jöttek létre és hány lépcsője van a szolgálatok fejlődésének?

1. Mózes

2. Bírák

3. Dávid

 

 

1. Mózes és a szolgálatok

 

Ekkor történt a vándorlás a pusztában, ami itt (fél)sivatagot jelent.

Mózes megszervezte a leviták szolgálatát.

Ezért Mózes személye kulcsfontosságú a Jeruzsálemi Katolikusok számára, hiszen itt is vannak leviták. Ők a teljes idejű szolgálók.

 

2. Bírák ideje

 

Mit jelent a Siló?

 

a) gabonatároló            b) egyéb          c) nem tudom

 

Miért nem ismert a silói tevékenység?

Mert nem annyira ismert (értsd: nincs róla tanítás), mint a Jeruzsálemi Istentiszteletről.

Mert Jeruzsálem nagyon fontos, és ez rendben is van.

De Silóról, az összes bíráról, Saul királyról és Sámuelről (aki az utolsó bíra) miért nincs szó szinte sosem?

 

3. Dávid

 

Igen, végre!!!

Csak és csakis Dávid számít!

Hiszen ő volt az, aki végre középpontba helyezte Jeruzsálemet!

De nem lehet csak Jeruzsálem a fontos, nem?

 

„Lőn pedig, hogy a mikor Abjáthár, az Akhimélek fia Dávidhoz menekült, az efódot is magával vitte.

Megmondák akkor Saulnak, hogy Dávid Kehillába ment; és monda Saul: Kezembe adta őt az Isten, mert ott szorult, mivel kulcsos és záros városba méne.

És összegyűjté Saul a harczra az egész népet, hogy Kehillába menjen, és körülfogja Dávidot és az ő embereit.

Mikor pedig Dávid megtudta, hogy Saul ő ellene gonoszt forral, mondá Abjáthár papnak: Hozd elő az efódot.

És monda Dávid: Uram, Izráel Istene! bizonynyal meghallotta a te szolgád, hogy Saul ide akar jőni Kehillába, hogy elpusztítsa a várost miattam.

Vajjon kezébe adnak-é engem Kehilla lakosai? Vajjon lejön-é Saul, a mint hallotta a te szolgád?

 Óh Uram, Izráel Istene, mondd meg a te szolgádnak!

És monda az Úr: Lejön. És monda Dávid: Vajjon Saul kezébe adnak-é Kehilla lakosai engem és az én embereimet?

És monda az Úr: Kezébe adnak.” (1Sám 23. 6-12.)

 

Isten az efódban lévő igaz-hamis kövek (Urim és Tumim) segítségével válaszolt.

Ezért kellett eldöntendő kérdést feltenni, és az Isten akaratának megfelelően világítani kezdett az igaz (=igen) vagy a hamis (=nem) kő.

Ezek nem csak Jeruzsálemben (és nem csak a pusztában és nem csak Silóban) hanem máshol is működtek.

 

 

Dávid javaslatai alapján Salamon megszervezte a templomi szolgálatokat.

Ekkor került a középpontba a dicséret.

 

Érdemes lenni megjegyezni, hogy Dávid, Aszáf és a többiek nem felolvastak zsoltárokat, hanem énekelték azokat.

 

 

A további (nem teljes idejű) szolgálatok alapja a papi feladatkiosztáshoz hasonlítható.

A papi feladatok egész életre szóltak, változtatások, csere (rotáció) nem nagyon volt.

Ilyenek a gyülekezeti szolgálatok is, addig végzik a hívek, míg tudják-bírják.

 

Utána az üzenet a megújulás.

Aki pedig valahogy mégse tud megújulni, annak nagyon kreatívan kell kitalálnia valamit, hogy 5-10-20 év sokszor megszakítás nélküli szolgálat után miért szeretne valami mást csinálni.

 

Aki amit elkezd, azt sokáig fogja csinálni.

A szolgálatban való tevékenységen belül nincs fejlődés, nem is cél, hogy legyen – vagy tán okosabb akar lenni, mint a szolgálatvezető?

A szolgálatvezető egy-egy segítői szolgálat vezetője, akit nem szolgálati ajándék nevez ki, hanem egy vezető.

 

Ha valaki mondjuk, elkezd egy gyermekszolgálatot, és több év múlva esetleg lesz egy pedagógusi (tanári, óvó), akkor se valószínű, hogy feljebb juthat a szamárlétrán, mert az egyén fejlődése valójában nem cél, hanem hátrány.

 

Tulajdonképpen a belépéskor dől el, hogy valaki mit fog csinálni egész egyháztagsága alatt.

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: templom sámuel dávid jeruzsálem mózes rotáció segítők saul szolgálatok aszáf jeruzsálemi katolikus szolgálatvezető urim és tumim

Jeruzsálemi Katolikus vallás 40/3. rész – pénzügyek

2011.03.22. 23:00 12nyil

Most bepillantást nyerhetünk a Jeruzsálemi Katolikus vallás pénzügyeibe.

 

A név (a vallás neve) vezet minket:

 

1. Jeruzsálem – ez Izrael fővárosa.

2. Izrael egy személy neve.

3. Ez a személy Jákob.

 

 

 

Nézzük meg Jákob pénzügyeit!

 

 

1. Jákob bartell üzlete Ézsaúval

 

„Jákób egyszer valami főzeléket főze, és Ézsaú megjövén elfáradva a mezőről,

Monda Ézsaú Jákóbnak: Engedd, hogy ehessem a veres ételből, mert fáradt vagyok. Ezért nevezék nevét Edomnak.

Jákób pedig monda: Add el hát nékem azonnal a te elsőszülöttségedet.

És monda Ézsaú; Ímé én halni járok, mire való hát nékem az én elsőszülöttségem?

És monda Jákób: Esküdjél meg hát nékem azonnal, és megesküvék néki és eladá az ő elsőszülöttségét Jákóbnak.” (1Móz 25, 29-33.)

 

 

 

2. Jákob kapja meg Izsák áldását, kezese: Rebeka

 

„És lőn, a mikor megvénhedett vala Izsák, és szemei annyira meghomályosodtak vala, hogy nem látott, szólítá a nagyobbik fiát Ézsaút, és monda néki: Fiam; és ez monda néki: Imhol vagyok.

És monda: Ímé megvénhedtem; nem tudom halálom napját.

Most tehát vedd fel kérlek a te fegyvereidet, tegzedet és kézívedet, és menj ki a mezőre, és vadászsz énnékem vadat.

És csinálj nékem kedvem szerint való ételt, és hozd el nékem, hogy egyem: hogy megáldjon téged az én lelkem minekelőtte meghalok.

 

Rebeka pedig meghallá, a mit Izsák az ő fiának Ézsaúnak monda; s a mint elméne Ézsaú a mezőre, hogy vadat vadászszon és hozzon:

Szóla Rebeka Jákóbnak az ő fiának mondván: Ímé hallám, hogy atyád szóla bátyádnak Ézsaúnak mondván:

Hozz nékem vadat, és csinálj nékem kedvem szerint való ételt, hogy egyem; és megáldjalak téged az Úr előtt, minekelőtte meghalok.

Most azért fiam, hallgass az én szavamra, a mit én parancsolok néked.

Menj el, kérlek, a nyájhoz, és hozz nékem onnan két kecskegödölyét a javából, hogy csináljak azokból a te atyádnak kedve szerint való ételt, a mint ő szereti.

Te pedig beviszed atyádnak, hogy egyék, azért, hogy téged áldjon meg, minekelőtte meghal.

 

Jákób pedig monda Rebekának az ő anyjának: Ímé az én bátyám Ézsaú szőrös ember, én pedig sima vagyok.

Netalán megtapogat engem az én atyám s olyan leszek előtte, mint valami csaló, és akkor átkot és nem áldást hozok magamra.

És monda néki az ő anyja: Reám szálljon a te átkod fiam, csak hallgass az én szavamra, és menj és hozd el nékem.

Elméne azért, és elhozá, és vivé az ő anyjának; és az ő anyja ételt készíte, a mint szereti vala az ő atyja.

És vevé Rebeka az ő nagyobbik fiának Ézsaúnak drága ruháit, melyek ő nála otthon valának, és felöltözteté Jákóbot az ő kisebbik fiát.

A kecskegödölyék bőrével pedig beborítá az ő kezeit, és nyakának simaságát.

És az ételt a melyet készített vala, kenyérrel együtt adá Jákóbnak az ő fiának kezébe.

És beméne az ő atyjához és monda: Atyám! és az monda: Ímhol vagyok. Ki vagy te fiam?

Monda Jákób az ő atyjának: Én vagyok Ézsaú a te elsőszülötted, aképen cselekedtem a mint parancsolád, kelj fel, kérlek, űlj le és egyél vadászatomból, hogy megáldjon engem a te lelked.

És monda Izsák az ő fiának: Hogy van az, hogy ily hamar találtál, fiam? És felele: Mert az Úr, a te Istened hozta előmbe.

És monda Izsák Jákóbnak: Jer közelebb, kérlek, hadd tapogassalak meg fiam: hogy vajjon te vagy-é az én fiam Ézsaú vagy nem?

Oda méne tehát Jákób Izsákhoz az ő atyjához, a ki megtapogatván őt, monda: A szó Jákób szava, de a kezek Ézsaú kezei.

És nem ismeré meg őt, mivelhogy kezei szőrösek valának mint Ézsaúnak az ő bátyjának kezei; annakokáért megáldá őt.

És monda: Te vagy fiam Ézsaú? Felele: Én vagyok.

Az pedig monda: Hozd ide, hadd egyem az én fiam vadászatából, hogy megáldjon téged az én lelkem; és oda vivé, és evék; bort is vive néki és ivék.

Akkor monda néki Izsák az ő atyja: Jer közelebb fiam, és csókolj meg engem.

Oda méne azért, és megcsókolá őt: s megérezvén ruháinak szagát, megáldá őt, és monda: Lám az én fiamnak illatja olyan, mint a mezőnek illatja, a melyet megáldott az Úr.

 

Adjon az Isten tenéked az ég harmatából, és a föld kövérségéből, és gabonának és bornak bőségét.

Népek szolgáljanak néked és nemzetségek hajoljanak meg előtted; légy úr a te atyádfiain, és hajoljanak meg előtted a te anyádnak fiai. * Átkozott, a ki téged átkoz, és a ki téged áld, legyen áldott.

 

És lőn a mint elvégezé Izsák Jákóbnak megáldását; és épen csakhogy kiment vala Jákób az ő atyjának Izsáknak színe elől; az ő bátyja Ézsaú is megjöve vadászásából.

És készíte ő is ételt, s vivé az ő atyja elé, és mondá az ő atyjának: Keljen fel az én atyám, és egyék az ő fia vadászatából, hogy áldjon meg engem a te lelked.

És monda néki az ő atyja Izsák: Kicsoda vagy te? És monda: Én vagyok a te elsőszülött fiad Ézsaú.

Akkor Izsák elrémüle igen nagy rémüléssel, és monda: Ki volt hát az, a ki vadat fogott és behozá nékem, és én mindenből ettem minekelőtte te megjöttél, és megáldottam őt, és áldott is lészen.

A mint hallotta vala Ézsaú az ő atyjának beszédét, nagy és igen keserves kiáltással felkiálta, és monda atyjának: Áldj meg engem is atyám.

Ez pedig monda: A te öcséd jöve el álnoksággal, és ő vevé el a te áldásodat.

Az pedig monda: Nem méltán hívják-é őt Jákóbnak? mert immár két ízben csalt meg engemet; elvevé elsőszülöttségemet, most pedig áldásomat vevé el. És monda: Nem tartottál-é nékem is valami áldást?

Felele Izsák és monda Ézsaúnak: Ímé uraddá tettem őt, és minden atyjafiát szolgául adtam néki, gabonával is borral is őt láttam el; mit míveljek azért immár veled fiam?

 

Monda Ézsaú az ő atyjának: Avagy csak az az egy áldásod van-é néked atyám? Áldj meg engem, engem is atyám; és felemelé szavát Ézsaú és sír vala.

Felele azért Izsák az ő atyja, és monda néki: Ímé kövér földön lesz lakásod, és részed lesz az ég harmatjából onnan felűl;

És fegyvered után élsz, és öcsédet szolgálod. De lészen, a mikor ellene támadsz, letöröd igáját nyakadról.

Gyűlöli vala azért Ézsaú Jákóbot az áldásért, a melylyel megáldotta vala őt az ő atyja, és monda Ézsaú az ő szívében: Közelgetnek az én atyámért való gyásznak napjai, és akkor megölöm az én öcsémet Jákóbot.

 

Mikor pedig hírűl vivék Rebekának, az ő nagyobbik fiának Ézsaúnak beszédit, elkülde és magához hívatá az ő kisebbik fiát Jákóbot, és monda néki: Ímé Ézsaú a te bátyád azzal fenyeget, hogy megöl téged.

Most azért fiam, hallgass az én szavamra, és kelj fel és fuss Lábánhoz az én bátyámhoz Háránba,

És maradj nála egy kevés ideig, míg a te bátyád haragja elmúlik;

Míg elfordul a te bátyád haragja te rólad, és elfelejtkezik arról a mit rajta elkövettél: akkor elküldök és haza hozatlak téged: miért fosztatnám meg mindkettőtöktől egy napon?

Izsáknak pedig monda Rebeka: Eluntam életemet a Khitteusok leányai miatt. Ha Jákób a Khitteusok leányai közűl vesz feleséget, a milyenek ezek is, ez ország leányai közűl valók; minek nékem az élet?” (1Móz 27, 1-46.)

 

 

 

3. Jákob valahogy mégis megkapta legálisan az atyai áldást

 

Előhívatá azért Izsák Jákóbot, és megáldá őt, és megparancsolá néki és mondá: Ne végy feleséget a Kananeusok leányai közűl.

Kelj fel, menj el Mésopotámiába, Bethuélnek a te anyád atyjának házához, és onnan végy magadnak feleséget, Lábánnak a te anyád bátyjának leányai közűl.

A mindenható Isten pedig áldjon meg, szaporítson és sokasítson meg téged, hogy népek sokaságává légy;

És adja néked az Ábrahám áldását, tenéked, és a te magodnak te veled egybe; hogy örökség szerint bírjad a földet, melyen jövevény voltál, melyet az Isten adott vala Ábrahámnak.

Elbocsátá azért Izsák Jákóbot, hogy menjen Mésopotámiába Lábánhoz a Siriabeli Bethuél fiához, Rebekának, Jákób és Ézsaú anyjának bátyjához.

És látá Ézsaú, hogy Izsák megáldotta Jákóbot, és elbocsátotta őt Mésopotámiába, hogy onnan vegyen magának feleséget; és hogy mikor áldja vala, parancsola néki, és monda: Ne végy feleséget a Kananeusok leányai közűl;

És hogy Jákób hallgata atyja és anyja szavára, és el is ment Mésopotámiába;” (1Móz 28, 1-7.)

 

 

 

4. Isten közösséget vállal a legális atyai áldással

 

„Jákób pedig kiindula Beérsebából, és Hárán felé tartott.

És juta egy helyre, holott meghála, mivelhogy a nap lement vala: és vőn egyet annak a helynek kövei közűl, és feje alá tevé; és lefeküvék azon a helyen.

És álmot láta: Ímé egy lajtorja vala a földön felállítva, melynek teteje az eget éri vala, és ímé az Istennek Angyalai fel- és alájárnak vala azon.

És ímé az Úr áll vala azon és szóla: Én vagyok az Úr, Ábrahámnak a te atyádnak Istene, és Izsáknak Istene; ezt a földet a melyen fekszel néked adom és a te magodnak.

És a te magod olyan lészen mint a földnek pora, és terjeszkedel nyugotra és keletre, északra és délre, és te benned és a te magodban áldatnak meg a föld minden nemzetségei.

És ímé én veled vagyok, hogy megőrizzelek téged valahova menéndesz, és visszahozzalak e földre; mert el nem hagylak téged, míg be nem teljesítem a mit néked mondtam.

Jákób pedig fölébredvén álmából, monda: Bizonyára az Úr van e helyen, és én nem tudtam.

Megrémüle annak okáért és monda: Mily rettenetes ez a hely; nem egyéb ez, hanem Istennek háza, és az égnek kapuja.

És felkele Jákób reggel, és vevé azt a követ, melyet feje alá tett vala, és oszlopul állítá fel azt, és olajat önte annak tetejére;

És nevezé annak a helynek nevét Béthelnek, az előtt pedig Lúz vala annak a városnak neve.

És fogadást tőn Jákób, mondá: Ha az Isten velem leénd, és megőriz engem ezen az úton, a melyen most járok, és ha ételűl kenyeret s öltözetűl ruhát adánd nékem;

És békességgel térek vissza az én atyámnak házához: akkor az Úr leénd az én Istenem;

És ez a kő, a melyet oszlopul állítottam fel, Isten háza lészen, és valamit adándasz nékem, annak tizedét néked adom.” (1Móz 28, 10-22.)

 

5. Kölcsönös adás, valódi érzelmek

 

„Jákób azután lábára kelvén, elméne a napkeletre lakók földére.

És látá, hogy ímé egy kút van a mezőben, és hogy ott három falka juh hever vala. Mert abból a kútból itatják vala a nyájakat; de a kútnak száján nagy kő vala:

Mikor pedig ott valamennyi nyáj összeverődik, elgördítik a követ a kút szájáról és megitatják a juhokat s ismét helyére teszik a követ, a kút szájára.

És monda nékik Jákób: Honnan valók vagytok atyámfiai? És mondának: Háránból valók vagyunk.

És monda nékik: Ismeritek-é Lábánt, a Nákhor fiát? s azok felelének: Ismerjük.

Azután monda nékik: Egészségben van-é? s azok mondának: Egészségben van, és az ő leánya Rákhel ímhol jő a juhokkal.

És monda Jákób: Ímé még nagy fenn van a nap, nincs ideje hogy betereljék a marhát: itassátok meg a juhokat, és menjetek, legeltessetek.

Azok pedig felelének: Nem tehetjük míg valamennyi nyáj össze nem verődik, és el nem gördítik a követ a kút szájáról, hogy megitathassuk a juhokat.

Még beszélget vala velők, mikor megérkezék Rákhel az ő atyja juhaival, melyeket legeltet vala.

S lőn, a mint meglátá Jákób Rákhelt, Lábánnak az ő anyja bátyjának leányát, és Lábánnak az ő anyja bátyjának juhait, odalépett Jákób és elgördíté a követ a kút szájáról, és megitatá Lábánnak az ő anyja bátyjának juhait.

És megcsókolá Jákób Rákhelt, és nagy felszóval síra.

S elbeszélé Jákób Rákhelnek, hogy ő az ő atyjának rokona és hogy Rebekának fia. Ez pedig elfuta, és megmondá az ő atyjának.

És lőn mikor Lábán Jákóbnak, az ő húga fiának hírét hallá, eleibe futa, megölelé és megcsókolá őt, és bevivé az ő házába, és az mindeneket elbeszéle Lábánnak.

És monda néki Lábán: Bizony én csontom és testem vagy te! És nála lakék egy hónapig,” (1Móz 29, 1-14.)

 

 

 

6. Első eset, amikor jól átvágták

 

„És monda Lábán Jákóbnak: Avagy ingyen szolgálj-é engem azért, hogy atyámfia vagy? Mondd meg nékem, mi legyen a béred?

Vala pedig Lábánnak két leánya: a nagyobbiknak neve Lea, a kisebbiknek neve Rákhel.

Leának pedig gyenge szemei valának, de Rákhel szép termetű és szép tekintetű vala.

Megszereti vala azért Jákób Rákhelt, és monda: Szolgállak  téged hét esztendeig Rákhelért, a te kisebbik leányodért.

És monda Lábán: Jobb néked adnom őt, hogysem másnak adjam őt, maradj én nálam.

 

Szolgála tehát Jákób Rákhelért hét esztendeig, s csak néhány napnak tetszék az neki, annyira szereti vala őt.

És monda Jákób Lábánnak: Add meg nékem az én feleségemet: mert az én időm kitelt, hadd menjek be hozzá.

És begyűjté Lábán annak a helynek minden népét, és szerze lakodalmat.

Estve pedig vevé az ő leányát Leát, és bevivé hozzá, a ki beméne ő hozzá.

És Lábán az ő szolgálóját Zilpát, szolgálóul adá az ő leányának Leának.

És reggelre kelve: Ímé ez Lea! Monda azért Lábánnak: Mit cselekedtél én velem? Avagy nem Rákhelért szolgáltalak-é én tégedet? Miért csaltál meg engem?

Lábán pedig monda: Nem szokás nálunk, hogy a kisebbiket oda adják a nagyobbik előtt.

Töltsd ki ennek hetét, azután amazt is néked adjuk a szolgálatért, melylyel majd szolgálsz nálam még más hét esztendeig.

Jákób tehát aképen cselekedék, kitölté azt a hetet; ez pedig néki adá Rákhelt, az ő leányát feleségűl.

És adá Lábán az ő leányának Rákhelnek, az ő szolgálóját Bilhát, hogy néki szolgálója legyen.

És beméne Rákhelhez is, és inkább szereté Rákhelt, hogysem Leát és szolgála ő nála még más hét esztendeig.” (1Móz 29, 15-30.)

 

 

 

7. Bekacsint a legális áldás

 

„És lőn, a mint szűlte vala Rákhel Józsefet, monda Jákób Lábánnak: Bocsáss el engemet, hadd menjek el az én helyembe, az én hazámba.

Add meg nékem az én feleségeimet és magzatimat, a kikért szolgáltalak téged, hadd menjek el, mert te tudod az én szolgálatomat, a melylyel szolgáltalak téged.

És monda néki Lábán: Vajha kedvet találtam volna szemeid előtt! Úgy sejtem, hogy te éretted áldott meg engem az Úr.

 

És monda: Szabj bért magadnak és én megadom.

Ez pedig monda: Te tudod mimódon szolgáltalak téged, és hogy mivé lett nálam a te jószágod.

Mert a mi kevesed vala én előttem, sokra szaporodott, és megáldott az Úr téged az én lábam nyomán. Immár mikor tehetek valamit a magam házáért is?

És monda Lábán: Mit adjak néked? Felele Jákób: Ne adj nékem semmit; juhaidat ismét legeltetem és őrizem, ha nekem ezt a dolgot megteszed:

Nyájaidat ma mind végig járom, minden pettyegetett és tarka bárányt kiszaggatok közűlök, és minden fekete bárányt a juhok közűl, s a tarkát és pettyegetettet a kecskék közűl, s legyen ez az én bérem.

S a mikor majd bérem iránt eljövéndesz, mi előtted lesz, becsületességemről ez felel: a mi nem pettyegetett vagy tarka a kecskék, s nem fekete a juhok közt, az mind lopott jószág nálam.

És monda Lábán: Ám legyen: Vajha a te beszéded szerint lenne.

 

Külön választá azért azon a napon a pettyegetett és tarka kosokat, és minden csíkos lábú és tarka kecskét, mind a melyikben valami fehérség vala, és minden feketét a juhok közűl, és adá az ő fiainak keze alá.

És három napi járó földet vete maga közé és Jákób közé; Jákób pedig legelteti vala Lábán egyéb juhait.

És vőn Jákób zöld nyár-, mogyoró- és gesztenye-vesszőket, és meghántá azokat fehéresen csíkosra, hogy látható legyen a vesszők fehére.

És a vesszőket, melyeket meghántott vala, felállítá a csatornákba, az itató válúkba, melyekre a juhok inni járnak vala, szembe a juhokkal, hogy foganjanak, mikor inni jönnek.

És a juhok a vesszők előtt foganának és ellenek vala csíkos lábúakat, pettyegetetteket és tarkákat.

Azután külön szakasztá Jákób ezeket a bárányokat, és a Lábán nyáját arczczal fordítja vala a csíkos lábú és fekete bárányokra; így szerze magának külön falkákat, melyeket nem ereszte a Lábán juhai közé.

És lőn, hogy mikor a nyáj java részének vala párzási ideje, akkor Jákób a vesszőket oda raká a válúkba a juhok eleibe, hogy a vesszőket látva foganjanak.

De mikor satnya vala a nyáj, nem rakja vala oda s ily módon Lábánéi lőnek a satnyák, a java pedig Jákóbé.

És felette igen meggazdagodék a férfiú; és vala néki sok juha, szolgálója, szolgája, tevéje és szamara.” (1Móz 30, 25-43.)

 

 

„Monda pedig az Úr Jákóbnak: Térj meg atyáid földére, a te rokonságod közé, és veled lészek.

Elkülde tehát Jákób, és kihívatá magához Rákhelt és Leát a mezőre az ő nyájához.

És monda nékik: Látom atyátok orczáját, hogy nem olyan hozzám, mint ennekelőtte; de az én atyám Istene velem volt.

Ti pedig tudjátok, hogy teljes erőm szerint szolgáltam atyátokat.

De atyátok engem megcsalt s tízszer is megváltoztatta béremet; mindazáltal az Isten nem engedte, hogy nékem kárt tehessen.

Mikor azt mondotta: A pettyegetettek legyenek a te béred, a juhok mind pettyegetetteket ellenek vala. Ha azt mondotta: A csíkos lábúak legyenek a te béred, a juhok mind csíkos lábúakat ellenek vala.

Így vette el Isten atyátok jószágát és nékem adta.

Mert lőn a juhok foganásának idejekor, szemeimet felemelém, és látom vala álomban, hogy ímé a juhokat hágó kosok csíkos lábúak, pettyegetettek és tarkák.

Akkor monda nékem az Isten Angyala álomban: Jákób. És felelék: Ímhol vagyok.

És ő monda: Emeld fel szemeidet és lásd, hogy a mely kosok a juhokat hágják, azok mind csíkos lábúak, pettyegetettek és tarkák. Mert mindazt láttam, a mit veled Lábán cselekeszik vala.

Én vagyok ama Béthelnek Istene, a hol emlékoszlopot kentél fel, és a hol fogadást tettél nékem.

Most kelj fel, menj ki e földről, és térj vissza szülőföldedre.” (1Móz 31, 3-13.)

 

 

 

8. És jön az élettől a második nagy pofon

 

„Felkele tehát Jákób, és feltevé gyermekeit és feleségeit a tevékre;

És elvivé minden nyáját, és minden keresményét, melyet keresett vala; minden jószágát, melyet szerzett vala Mésopotámiában, hogy elmenjen az ő atyjához Izsákhoz Kanaán földére.

Lábán pedig elment vala juhait nyírni; azonközben ellopá Rákhel a házi bálványokat, melyek atyjánál valának.

Jákób pedig meglopá a Siriabeli Lábánnak szívét, mivelhogy nem adá tudtára, hogy szökni akar.

Megszökék tehát mindenestől, és felkelvén, általméne a folyóvízen, és Gileád hegye felé tarta.

És mikor harmad napra megmondák Lábánnak, hogy Jákób elszökött;

Maga mellé vévén az ő rokonait, hét napi járó földig űzé őket; és eléré a Gileád hegyén.

Isten pedig megjelenék a Siriabeli Lábánnak éjjel álomban, és monda néki: Vigyázz magadra, Jákóbnak se jót, se rosszat ne szólj.

Mikor eléré Lábán Jákóbot, s Jákób a hegyen voná fel sátorát; Lábán is a Gileád hegyén voná fel az ő rokonaival egybe.

És monda Lábán Jákóbnak: Mit cselekedtél, hogy megloptad szívemet, és leányaimat fegyverrel nyert foglyokként vitted el?

Miért futottál el titkon, s loptál meg engem? miért nem jelentetted nékem, hogy elbocsátottalak volna örömmel, énekszóval, dob- és hegedűszóval?

És nem engedted meg, hogy megcsókoljam fiaimat és leányaimat. Ez egyszer bolondul cselekedtél.

Volna erőm hozzá, hogy rosszat tegyek veletek, de a ti atyátok Istene tegnap éjszaka megszólíta engem, ezt mondván: Vigyázz * magadra, Jákóbnak se jót, se rosszat ne szólj.

Hogyha pedig immár el akartál menni, mivelhogy nagy kívánsággal kívánkoztál atyád házához: miért loptad el az én isteneimet?

Felelvén pedig Jákób, monda Lábánnak: Mert féltem, mert gondolom vala, hogy talán elveszed a te leányaidat én tőlem erővel.

A kinél pedig megtalálod a te isteneidet, ne éljen az. Atyánkfiai előtt vizsgáld meg, mid van nálam, és vidd el. Mert nem tudja vala Jákób, hogy Rákhel lopta el azokat.

Beméne tehát Lábán Jákób sátorába, és Lea sátorába, és a két szolgáló sátorába, és nem találá meg; akkor kiméne Lea sátorából, és méne a Rákhel sátorába.

Rákhel pedig vette vala a házi bálványokat, és tette vala azokat egy tevének a nyergébe, és rájok űle; Lábán pedig felhányá az egész sátort, és nem találta vala meg azokat.

Akkor monda az ő atyjának: Ne haragudjék az én uram, hogy fel nem kelhetek előtted, mert asszonyok baja van rajtam. Keresé tehát, de nem találá a házi bálványokat.” (1Móz 31, 17-35.)

 

 

„Felele néki Jákób: Az én uram jól tudja, hogy e gyermekek gyengék, és hogy szoptatós juhokkal és barmokkal vagyok körűl, a melyeket ha csak egy napig zaklatnak is, a nyájak mind elhullanak.” (1Móz 33, 13.)

 

 

„Eljuta azért Jákób Lúzba, mely Kanaán földén van, azaz Béthelbe, ő maga és az egész sokaság, mely ő vele vala.

És építe ott oltárt, és nevezé a helyet Él-Béthelnek, mivelhogy ott jelent meg néki az Isten, mikor az ő bátyja előtt fut vala.

 

És meghala Débora, a Rebeka dajkája, és eltemeték Béthelen alól egy cserfa alatt, és nevezék annak nevét Allon-Bákhutnak.

Az Isten pedig ismét megjelenék Jákóbnak, mikor ez jöve Mésopotámiából, és megáldá őt.

És monda néki az Isten: A te neved Jákób; de ne neveztessék többé a te neved Jákóbnak, hanem Izráel légyen neved. És nevezé nevét Izráelnek.

És monda néki az Isten: Én vagyok a mindenható Isten, nevekedjél és sokasodjál, nép és népek sokasága légyen te tőled; és királyok származzanak a te ágyékodból.

És a földet, melyet adtam Ábrahámnak és Izsáknak, néked adom azt, utánad pedig a te magodnak adom a földet.

És felméne ő tőle az Isten azon a helyen, a hol vele szólott vala.

Jákób pedig emlékoszlopot állíta azon a helyen, a hol szólott vele, kőoszlopot; és áldozék azon italáldozattal, és önte arra olajat.

És nevezé Jákób a hely nevét, a hol az Isten szólott vala ő vele, Béthelnek.

És elindúlának Béthelből, s mikor Efratától, hogy oda érjenek, már csak egy dűlőföldre valának, szűle Rákhel, és nehéz vala az ő szűlése.

 

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása