Könyvajánló

 





capitalismo.JPG

eleje.bmp

100 új gyülekezet

Társasházi lakás eladó, mely kibővíthető 62m2-ről 100m2-re

Információk a www.megveszem.tuti.hu weboldalon.

Weblink Linkgyűjtemény, Linkek

Facebook oldaldoboz

Naptár

november 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30

Hithősök 40/38. rész – Tom Monaghan - Domino’s Pizza

2012.07.12. 11:42 12nyil

Minden nagy tölgy egy kis makkból nő ki.

Tom Monaghan a Domino’s Pizza nevű üzletét 1960-ban egyetlen kicsi bolttal kezdte.

Nyolc évig küszködött. Amikor a boltja porig égett, a biztosító veszteségeire dolláronként csupán egy centet fizetett.

Egyedül a pizzához értett, így egy másik boltot nyitott. Heti száz órát dolgozott.

Ekkoriban csak egyszer vett ki szabadságot, mindössze egyetlen hétre – a nászútjára.

1971-re másfél millió dollár adóssága volt. Ott maradt azonban azon a területen, amihez értett, ez pedig a pizza volt, és valami újjal próbálkozott.

A menüt csupán a pizzára korlátozta, és úgy határozott, hogy házhoz szállításba kezd, frissen és forrón viszi a vásárlóknak a pizzát, és nem kér a szállításért felárat.

Ez bejött.

2007-re a Domino’s Pizza kinőtte magát: 6100 boltja volt szerte az Egyesült Államokban és más országokban. Ma ő az ország egyik leggazdagabb embere. És bevételének legnagyobb részét jótékony célokra adományozza.

Mi volt a titka? Ott kezdte el ahol volt. Harcolt azért, amiről azt hitte, hogy az istentől kapott célja. Amikor meg a padlóra került, újra felállt.

Forrás: Mai Ige 2011. július – augusztus - szeptember, buzdító üzenet 2011. szeptember 29-re

www.maiige.hu

 

 

 

 

Forró nyomon - tanulságos hétköznapi marketing: pizzákból még több pénzt

A Domino márkanevű pizzalánc alapítója, Tom Managhan hogyan növelte 50 százalékkal üzlete hasznát egy reménytelennek tűnő napon.

Forrás: Ankesh Kothari

 

Tom Monaghan hihetetlen siker felé tartott.  De ezt akkor még nem tudta. Pár napja volt csak a Domino elnevezésű pizzaétterme megnyitásáig. És már nyakig ült a pácban. Majdnem valamennyi alkalmazottja ugyanazon a napon döntött úgy, hogy meglép a munkából. Tom már azon elmélkedett, vajon meg kellene-e egyáltalán nyitni az éttermet a tervezett napon.

Miközben elmélkedett, egyszer csak valaki azzal az ötlettel állt elő, hogy egyszerűen ki kell hagyni az étlapról a 15 centis pizzaméretet időkímélés céljából.

A 15 centis a leggyakrabban rendelt méret, ha ilyet nem rendelnek, a többi rendelésének kielégítésével talán megbirkóznak majd.

A rendelések száma a nyitónapon valóban jóval alacsonyabb lett a régebben tervezettnél. De a haszon: 50 százalékkal emelkedett. 15 centis pizza elkészítése és kiszállítása ugyanannyi időt vesz igénybe, mint egy 20 vagy 25 centisé. Az árban azonban van némi differencia, mely a maradék haszonnál már sokat számolt.

Amikor a Domino pizzéria nem szállított 15 centis pizzát többé, a 20 és 25 centis rendelés némileg megugrott. Még ha nem is voltak oly elfoglaltak aznap este, a kassza alig bírta a terhelést!

Forrás: http://www.ecbservices.hu/pizzabol%20tobb%20penzt%20AK.htm

 

 

 

 

 

A pizzás doboz következő evolúciós ugrása az 1960-as években Tom Monaghan, a Dominos alapítójának nevéhez fűződik.

Monaghan olyan vállalatot keresett, amely képes erős, ám mégis könnyen hajtogatható hullámpapírt gyártani.

Meglehetősen bonyolult volt egy olyan tárolót kifejleszteni, amit össze lehet hajtani, de elég erős, hogy megőrizze a formáját.

Egy detroiti cég közreműködésével születtek meg a mai pizzadobozoz, amit a mai napig használnak a világ minden táján

Forrás: http://www.gastrobox.hu/dobozgyartas

 

 

 

 

 

2011. december 31., szombat

Domino's Pizza

Domino's PizzaAz első bemutatandó étteremlánc a Domino's Pizza.
A cég központja Michigan államban található egy Ann Arbor nevezetű városban.

1960-ban alapították, a második legnagyobb pizzás franchise az Egyesült Államokban.

60 különböző országban fellelhető, és mind az 50 amerikai államban megtalálható.
Az első étterem Ypsilantiban nyílt, Michiganben. ,

 

1960-ban Tom Monaghan a bátyjával, Jamesszel  megvettek egy kis üzletet a DomiNick's-et, az Eastern Michigan Universitytől nem messze.

8 hónappal ezután James eladta a részét öccsének, egy használt Volkswagen Beattle volt a csereérték.

 

1965-ben Tom Domino's Pizza-ra változtatta az étterem nevét, majd két évre rá az első önálló Domino's Pizza is megnyílt.

Eredetileg úgy gondolták, hogy minden egyes megnyílt étterem után egy új pontot raknak a logóban szereplő pontok mellé.

 

Viszont az étterem túl gyorsan terjedt el így ezt elvetették.

3 pont maradt összesen, amik az 1969-ben nyitott étkezdéket szimbolizálják.

Az első Egyesült Államokon kívüli étterem 1983. május 12-én nyílt Winnipegben, Kanadában.

Még ebben az évben átadták az ezredik Domino's Pizzát. 1995-ben pedig már az Államokon kívül is volt ezer ilyen hely.

 

1997-ben pedig 1500. 1998-ban Tom Monaghan bejelentette, hogy nyugdíjba vonul és eladta a cég 93 százalékát a Bain Capital-nek 1 milliárd dollárért.

Rá egy évre kinevezték David A. Brandon-t vezérigazgatónak.

 

2003, 2010, 2011. Ezekben az években a Pizza Today magazin az év étteremláncának választotta a Domino's Pizzát.

2006 szeptemberére az egész világon 8.238 Domino's Pizza nyílt, 1,4 milliárd dollárnyi bevételt termelve évente.

Azóta több mint 8.700 egységgel van jelen az egész világon, ebből Európában több mint 300 van.

Magyarországon egyelőre még nem nyitottak Domino's Pizzát forgalmazó hálózatot.

Bejegyezte: RGabor dátum: 12/31/2011 01:35:00 DU

Forrás: http://lehetosegekhazaja.blogspot.hu/2011/12/dominos-pizza.html

 

 

 

 

 

 

Hogyan dolgozik egy Pizza ’óriás’, a Domino’s Pizza?

2008. Aug 08. 04:08

 

    A hálózatot 1960-ban alapították az Egyesült Államokban, ma már piacvezetőnek számít hazájában a pizza házhoz szállítás területén. Jelenleg 8300 franchise és saját egységgel rendelkezik 55 országban.

Magyarországon a hálózat még nincsen jelen.

Az Entrepreneur magazin Pizza kategóriában a "best franchise opportunity” – legjobb franchise lehetőség címet ítélte oda a hálózatnak.

Termékei a magyar ízlésnek teljes mértékben megfelelnek. A pizzatészta méret, vastagság és feltét választék megfelelő. Házhoz szállításnál megőrzi a minőségét, illetve felmelegítését is javasolják, amennyiben nem kerül teljes mértékben elfogyasztásra. Feltét, illetve választékban elmarad egyik fő konkurensétől a Papa John’s pizzériáktól.

A pizzatészta gombócokat a franchise-partnerek készen kapják, rájuk marad a nyújtás, a feltételezés, valamint a sütés folyamata. A sajtot pontosan adagolják, hogy minden tésztára ugyanannyi kerüljön. A feltételezést végző személyzet számára ki van a falra függesztve melyik pizzára milyen feltétet tegyen és milyen mennyiségben.

Az amerikai utakon számos egységgel találkozhatunk, az egységekben bár nem fogyaszthatjuk el a pizzát, kultúrált környezetben megvárhatjuk körülbelül azt a nem több mint 10 percet amennyi idő alatt elkészítik. Telefonos vagy on-line rendelés esetén a maximális kiszállítási idő 30 perc. Személyes tapasztalatunk volt, hogy a személyzet kiválasztására különösen nagy gondot fordítottak, minden egységben kedves, mosolygós, szolgálatkész alkalmazottal találkoztunk. Vannak egységek amelyek Drive Thru -  autós kiszolgálással rendelkező ablakkal van ellátva.

Az egységek kisméretűek, ahol a vendégtérben általában 3 szék, illetve üdítőital automata van elhelyezve.

A hálózat sikere a franchise-átvevő megfelelő kiválasztásában rejlik. Aki partnerré szeretne válni, komoly feltételeket kell teljesítenie, itt nemcsak a pénzügyi háttérre gondolunk. Többek között vezetési gyakorlattal kell rendelkezni, valamint sikeresen kell teljesítenie a Domino’s Pizza által folytatott képzéseket. A hálózat által kibocsátott költségvetés szerint egy egység kezdeti befektetése 120.000-460.000 USD között van.

A hálózat kidolgozottsági foka miatt sikerre van ítélve a terjeszkedésben. Magyarországon is folyamatosan nő az otthon étkezni kívánók száma, egyre több étterem foglalkozik házhoz szállítással, és számottevő az ebből származó forgalom. A pizza pedig közkedvelt étel, leginkább a fiatal lakosság körében.

 

Dr. Mandel Katalin

Forrás: http://www.franchiseportal.hu/index.php?act=cikkread&cikkid=1132

 

 

 

 

 

 

Lesz/van a spektrumon vasárnaponként egy sorozat, ami "beépített főnök" címen fut.

Most 6 ausztráliai cég vezetője bújik álcába és megnézi mi hogy megy és mért nem úgy megy, ahogy ők akarják.

Érdekes és sokszor vicces! :) Főleg a végén mikor felfedik kik is ők valójában.

De bevillantottak egy céget, a Dominos Pizzá-t.

Nekünk van olyan kabátunk!!! :)))))

Mocira nagyon jó. Gondolom a pizza futároknak van.

Forrás: http://vargacsaladausztralia.blogspot.com/2012/03/ma-hivatalosan-is-megkezdodott-tavasz.html

 

 

 

 

 

 

 

A Zena Csoport megvásárolta a Domino's Pizza mester franchise-jogát Spanyolországra

2009. May 20. 11:05

A Zena Csoport, Spanyolország vezető étterem-üzemeltető vállalata, három saját franchise-hálózattal rendelkezik. Foster´s Hollywood, Cañas y Tapas and Il Tempietto.

A cég nemrégiben bejelentette, hogy megvásárolta a világ egyik legnagyobb Pizza hálózatának, a Domino’s Pizza mester-franchise jogát Spanyolországra.

A vállalat azért döntött a franchise-gyorsétterem lánc jogának megvásárlása mellett, mert meggyőződésük, hogy a jövőben egyre inkább nőni fog az éttermekből a házhoz szállítások aránya. A Zena Csoportnak nem ez az első ilyen jellegű befektetése, mivel a Burger King és Pizza Hut franchise hálózatok mesterjogát is ők birtokolják Spanyolországra.

A Domino’s Pizza még nincs jelen Magyarországon. A franchise hálózat az Entrepreneur magazin 2008-as év legeredményesebb franchise-hálózatainak 500-as listáján a kilencedik helyet foglalja el. A Domino's Pizzát még 1960-ban alapította egy testvérpár, s 1967 óta működik franchise formában. Ma már 8700 egységgel több mint 60 országban van jelen.
M.K.

Forrás: http://www.franchiseportal.hu/?act=cikkread&cikkid=1709

 

 

 

 

 

 

domino’S pizza

 

A Domino’s Pizza, a világ egyik legnagyobb pizzéria lánca hamarosan hozzálát németországi franchise-hálózatának kiépítéséhez.

A tervek szerint az első gyorsétterem Berlinben nyílik meg, amelyet országszerte újabb egységek nyitása fog követni.

Az amerikai pizza óriás bejelentette, hogy a német Grand City Ingatlan Csoport és a Grand City Hotel alapítójával állapodtak meg, mint mester franchise-partner Németországban.

A 40,7 millió háztartásból álló német gazdaságban egyre inkább növekszik az igény a pizza fogyasztás, házhozszállítás iránt.

Mivel a Domino’s Pizza házhoz szállítást tekintve világelső, így rendkívül gyors terjeszkedéssel számol, mind vállalati, mind pedig franchise-egységek tekintetében. Ehhez az is nagyban hozzájárul, hogy Németország Európa legfejlettebb, és a világ 5. legnagyobb gazdaságával rendelkezik.

A Domino’s Pizzát még 1960-ban alapította egy testvérpár, s 1967 óta működnek franchise formában.

A franchise hálózat az Entrepreneur magazin 500-as listáján a kilencedik helyet foglalja el.

 

Forrás: Vendéglátóipari szaklap [ XV. éVf. 2010. június ]

www.pincerujsag.hu/userfiles/file/pincer_2010_06.pdf

 

 

 

 

 

Európában terjeszkedik a Domino's Pizza

2010. Jul 06. 10:07

Amíg négy évvel ezelőtt, 2006 júliusában Franciaországban, Hollandiában és Belgiumban üsszesen 153 Domino's Pizza éttermet jegyeztek, addig 2010 júliusára ez a szám elérte a 300-at. 

A háromszázadik Domino's Pizza étterem július 5-én nyílt meg a francia Pessac városában.

Az utóbbi évek folyamán a Domino's Pizza mind egységszámot, mind pedig forgalmát tekintve az első számú pizzát forgalmazó hálózattá nőtte ki magát Franciaországban és Hollandiában.

Célunk, hogy 2010 végéig Belgiumban is új üzletek nyitásával növeljük piaci részesedésünket. nyilatkozta a vállalat franciaországi vezetője,Andrew Rennie.

A franchise hálózat a világ egyik legnagyobb gyorsétterem-hálózata. Az Entrepreneur magazin 2008-as év legeredményesebb franchise-hálózatainak 500-as listáján a kilencedik helyet foglalja el. A Domino's Pizzát még 1960-ban alapította egy testvérpár, s 1967 óta működik franchise formában. Ma már 8700 egységgel több, mint 60 országban van jelen. A Domino’s Pizza még nincs jelen Magyarországon.

R.J.

 

 

 

 

 

A 2010-es nagy pizzaháború

2010.05.05. 07:45 Forecast Research - www.forecast.hu

Meghökkentő dolgok történnek a Domino Pizzánál manapság. Akik esetleg nem tudnák: megváltoztatták a pizza receptjüket. Ez egy meglehetősen nagy lépés egy olyan cég esetében, mely 400 milliónál (!!) több pizzát adott el tavaly. Ez nagyjából olyan, mintha a McDonalds megváltoztatná a Big Mac receptjét. Vagy talán olyan, mintha a klasszikus Coke-ot reformálnák meg.

De a Domino Pizza még egy lépéssel tovább ment és nyilvánosan elismerte, hogy a termékük eddig nem volt valami jó. Egy megdöbbentően őszinte reklámsorozatban a Domino nagyhatalmú vezetői és séfjei beismerték a karton-ízű tésztájukat, a folyós, ketchuphöz hasonló mártásukat és gumiszerű, ízetlen sajtjukat. Bemutatták, amint vásárlóik megerősítik ezeket az állításokat a fókuszcsoportokban és megmutatták a Domino termékmenedzsereinek szomorú ábrázatát is, amint szembesültek ezzel a kiábrándító hírrel.

A Domino Pizzának volt egy problémája. A termékük nem elégítette ki a vevők elvárásait a piaci versenykörnyezetben. Ahelyett, hogy átlépték volna vagy egyszerűen figyelmen kívül hagyták volna ezt a problémát, őszintén szembenéztek vele. Nem meglepő módon, ezután egy nagyon vicces közösségi média programon keresztül pizza-háborút indítottak, mely a nem átlátható, nem vevőbarát marketing célokat és ezen keresztül legfőbb versenytársukat, a Papa John Pizzát célozta meg. Mondanivalójukat egyaránt terjesztették a Twitteren, Facebookon és YouTube-on, létrehozva ezzel egy nagyon okos és hatásos rohamot versenytársaik ellen – így fordítva előnyükre a korábbi hátrányt.

Az átláthatóság az egyik legnagyobb kihívás, amivel a legtöbb vállalat, mely szeretné hasznosítani a közösségi hálózatok erejét, és hasznot húzni a vásárlók tapasztalataiból, szembe fog nézni. Az ortodox márka és marketing felfogás több száz éve azt tanítja nekünk, hogy az, amit a Domino Pizza tett, egy hatalmas, galaktikus hiba. Viszont egy olyan világban, ahol a vevők nagyon nyíltan beszélgetnek a termékek gyengeségeiről, a vállalatok vagy maguk is nyíltan részt vesznek ebben, ezzel javítva és újjáépítve az irántuk érzett bizalmat, vagy pedig a beszélgetés egyszerűen nélkülük fog folytatódni.

Az, hogy Domino őszintesége be fog-e válni pénzügyileg, továbbra is nyitott. Az új pizzájukról tettek egy nagyon nagy ígéretet a vevőiknek, ezt mindenáron meg kell tartaniuk. Mindazonáltal az átláthatósággal és a vásárlóközpontúsággal már félig meg is nyerték a csatát.

Forrás: http://piackutatas.blog.hu/page/32?token=47ebc24e4bb360a6dd6674ed47cb8467

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: pénz kapitalizmus cégalapítás cégtulajdonos USA

Hithősök 40/37. rész – Kvékerek

2012.07.11. 10:34 12nyil

A kvéker mozgalom a 17. század közepén indult el Észak-Angliában, amikor az igazságra szomjas vándorló kereső csoportokat George Fox összefogta és megszervezte. Az Igazság Barátainak nevezték magukat és az eredeti jézusi tanításokhoz kívántak visszatérni.

Az évszázadok során a mozgalomnak több különböző változata jött létre; mindegyik az első kvékerektől eredezteti magát. E csoportok tanításukban és istentiszteleti formájukban jelentős különbségeket mutatnak, de közös bennük, hogy szándékuk szerint minden emberben a belső Fényt keresik és igenlik és életükkel igyekeznek tanúskodni a lelkük mélyén felismert igazságról.

Sokféleségüket gazdagságként élik meg és a szeretet egységét szeretnék megvalósítani.

Budapesten a brit programozatlan hagyományt követve a kollektív csendben keressük a találkozást Istennel, önmagunkkal és egymással.

Forrás: http://www.kveker.eoldal.hu/cikkek/ismereteo---jo.html

 

A KVÉKER ÚT

A kvékerség nem hitvallás, hanem inkább életforma, amely felismerésekből, valamint az ezekből fakadó elvi állásfoglalásból és gyakorlati cselekvésből tevődik össze. A meggyőződés alapja az, hogy lénye legmélyén az ember közvetlen kapcsolatba kerülhet Teremtőjével. Ez a tapasztalat szavakkal sohasem fejezhető ki teljesen, a kvékerek mégis erre építik fel egész életüket.

A kvéker mozgalom a XVII. sz. közepén indult el Angliában. Követői az Igazság Barátainak, vagy egyszerűen Barátoknak nevezték magukat. A quaker (= reszkető) szót gúnynévként mások akasztották rájuk, de aztán maguk is elfogadták és így ma a Barát és Quaker ugyazazt jelenti. Hivatalos megjelölésük A Barátok Vallásos Társasága ( Kvékerek). Alapvető nézeteik egyéni és kollektív elvekben és gyakorlatokban fejeződnek ki. Istentiszteleteiken nem énekelnek himnuszokat és nincsenek kötött imádságaik. Egyszerűen csendben várnak Istenre. Ebből a csendből időnként valaki röviden szól, imádkozik vagy felolvas a Bibliából vagy más vallásos iratból. Amikor a kvéker mozgalom elindult, Anglia mélyen keresztény ország volt. A mai kvékerek is gyakran keresztény terminológiát használnak. Az istentisztelet csendje azonban lehetővé teszi, hogy sokféle vallásos tapasztalatot vigyünk Isten elé.

A kvékerek igyekeznek tanulni a Názáreti Jézus tanításaiból, amint azok az evangéliumokban le vannak írva. Megpróbálnak annak a megbocsátó szeretetnek a szellemében élni, amely az ő életében és halálában megmutatkozott és azóta is inspirálja követőit. Sok kvéker vallja ugyanakkor, hogy sokat köszönhet más vallások szentjeinek és bölcseinek és olyan bölcs embereknek, akik nem voltak hívei egyetlen kifejezett vallásnak sem.

A kvékerek úgy gondolják, hogy egy egyház vagy más szervezet nem lehet a végső tekintély alapja. Nem tekintik a Bibliának vagy bármely más iratnak a puszta szavait sem végső mércének, hanem megpróbálnak belehelyezkedni abba a szellembe, amely a szerzőket ihlette. Ez nem jelenti azt, hogy minden kvéker önmaga tekintélye. Az együtt kereső-imádkozó csoport szelíd fegyelmező erővel bír és ezt a kvékerek szívesen elfogadják.

A társaság ügyeit is a csendesség keretében intézik, magukat és ügyeiket Isten jelenlétébe helyezve. Az ügymenetet az ún. clerk irányítja, aki egy személyben elnök és titkár. Nem folyamodik szavazáshoz, hanem érzékeli és megfogalmazza, hogy mi a „meeting” aktuális érzése egy adott kérdésben.

A kvékerek általában egyszerűen élnek, de a közhiedelemmel ellentétben nem szigorú puritánok. Egyesek tartózkodnak az alkoholtól, mások mértékletesen fogyasztják. Csak egy igazságot hajlandóak elismerni és ezért nem esküsznek a törvény előtt. Ezzel függ össze, hogy kerülik a spekulációs üzleti ügyleteket és a szerencsejátékot. Nem fogadják el a nemek, fajok vagy társadalmi osztályok szerinti megkülönböztetést. A kvéker életforma velejárója az erőszakmentesség - gondolatban, szóban és cselekedetben egyaránt. A kvékerek nagy többsége nem hajlandó háborúban harcolni és világosan kinyilvánítja, hogy ellenez mindenfajta háborús készülődést. A Kvékerek Vallásos Társaságát hagyományos béke-egyháznak tekintik.

A kvékerek kiemelkedő munkát végeznek a rászorultakért otthon és külföldön egyaránt. Sokan csodálják ezt a munkát anélkül, hogy ismernék azt a vallásos meggyőződést, amelyből fakad.

Végül alapvető vonása a kvéker életformának az új meglátásokra való nyitottság, az eltérő vélemények iránti tolerancia és a megbékélés munkálása mindenütt, ahol harc vagy ellenségeskedés áll fenn.

Nem szabad azonban azt képzelni, hogy a kvékerek kibírhatatlanul „jó” emberek. Nekik is vannak hibáik és nem tudnak megfelelni saját mércéjüknek. Nem tartják útjukat az egyetlen helyes útnak, de úgy találják, hogy nekik ez az útjuk.

Bár mindig örömmel mondják el másoknak, hogy mit jelent számukra a kvékerség, nem kényszerítenek senkit, hogy csatlakozzon hozzájuk. Meghagyják az emberek szabadságát: döntsék el ők, hogy való-e nekik a kvéker életforma.

Bárkit szívesen fogadnak istentiszteletükön és örülnek, ha az emberek többet akarnak tudni róluk. Ez azonban eltarthat egy ideig. Legjobb, ha valaki több alkalommal és több különböző helyen is részt vesz „meeting”-en és hozzáolvas.

Rövid bevezető szórólapok általában minden „meeting house”-nál ingyen kaphatók.

Richard Allen

(ford. Eastland Zsuzsa)

Forrás: http://www.kveker.eoldal.hu/cikkek/kvekerut.html

 

 

Csendben

részlet John Edward Southall (1855-1928) The Power of Stilness (A csend hatalma) c. könyvéből

Ez is egy lehetőség Isten megismerésére: „Csendesedjetek és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten!” Zsolt 46 :11, „…az Úr az ő szent templomában, hallgasson előtte az egész föld!” Habakukk 2:20

Jó pár évvel ezelőtt egyik barátom egy könyvet adott nekem, és ez a könyv életem egyik fordulópontját idézte előt. A címe ez volt: „Igaz békesség” (True peace). Ez egy középkori írás lényegében egy gondolattal – Isten lényem mélyén várja, hogy beszéljen velem, ha kellően csöndben vagyok ahhoz, hogy meghalljam a hangját.

Azt gondoltam, hogy ez könnyen fog menni, úgyhogy elkezdtem elcsendesedni. Alighogy elkezdem azonban, hangok kavalkádja szólalt meg a fülemben, ezernyi felbukkanó jelenség kívül-belül, mígnem rajtuk kívül semmit sem hallottam. Némelyik egy gondolatom volt, némelyik egy kérdés, némelyik pedig az imádságom. Mások a Kísértő sugallatai voltak vagy a világ zajongása. Sose tűnt ennyi mindennek, ami egyszerre zajlik, hallatszik körülöttem és elgondolkoztat; és minden irányból húztak-vontak ezek a fáradhatatlan jelenségek.

Számomra kényszerítőnek tűnt, hogy rájuk figyeljek, de Isten azt mondta: „Csendesedj el és ismerd el, hogy én vagyok az Isten!” Ezután következtek a holnapra vonatkozó gondjaim és kötelességeim, de Isten azt mondta: „Csendesedj el!”. Ahogy csöndben maradtam, és lassan megtanultam engedelmeskedni, és bezárni a fülem minden zaj számára, egy idő után, mikor a hangok abbamaradtak – vagy én nem figyeltem rájuk többé – egy csendes, halk hang lényem mélyén elkezdett beszélni kifejezhetetlen gyengédséggel, erővel és megnyugtatással.

Ahogy hallgattam imádság hangja lett, majd bölcsesség és engedelmesség hangja, és nem kellett sokat imádkoznom vagy gondolkodnom rajta, hogy a Szentléleknek ez a hangja a szívemben Isten imádsága a lelkemben, Isten válasza minden kérdésemre; ez Isten élete és ereje a testem és lelkem számára; és ez lett számomra minden tudás, imádság és áldás alapja és lényege. Mert ez maga az élő Isten volt egész életemben és lényemben.

Rájöttem, hogy ez lelkünk legmélyebb szüksége; ez az, ahogyan megtudhatjuk, hogy milyen is Isten, így kapunk tőle lelki pihenést, felfrissülést és növekedést, így tudjuk magunkhoz venni az Élő Kenyeret, így gyógyul meg teljesen a testünk, így töltekezik el lelkünk a Feltámadott Isten életével; és úgy jutunk át az élet nehézségein, mint a virág, ami az éjszaka sötétjében a hűvös harmatcseppekkel töltekezik. De ahogy a virág nem kap harmatot viharos időben, úgy Isten kegyelme sem érkezik a nyugalmat nem ismerő lélekhez.

Nem haladhatunk át az életünkön erősen és pihenten, ha folyton úgy száguldunk, mintha gyorsvonaton ülnénk; szükségünk van egyedüllétre és nyugodt órákra, amit a Mindenhatóval tölthetünk; időre, amikor az Úrra várunk, hogy az erőnk megújuljon, szárnyra keljünk, mint a sasok, fussunk és ne lankadjunk el, járjunk és ne fáradjunk el.

/ford. Lencsés Ákos/

(A 'Silence' c. angol ismeretterjesztő anyag alapján)

Forrás: http://www.kveker.eoldal.hu/cikkek/csendben.html

 

 

 

 

 

 

Kik a quakerek? Honnan jöttek és mi a történetük? Miben hisznek?

Bátovszky Marianna dolgozata

 

I. A TÉMAVÁLASZTÁS INDOKLÁSA

…személyes tapasztalatok alapján úgy gondolom, hogy nagyon sok előítélet él az ún. kisegyházakkal szemben, anélkül, hogy tisztában lennénk azzal, miben hisznek, mit tesznek valójában. Magyarországon, a legtöbb ember – jó esetben – csupán a Harriet Beecher-Stowe tollából született “Tamás bátya kunyhójá”-ból ismeri a kvékereket, legalábbis az általam megkérdezettek köréből ez derült ki.

Album borító. Harriet Beecher Stowe: Tamás Bátya Kunyhója.Ők voltak a könyvben azok, akik segítettek a szökött rabszolgáknak (Elizá-nak, George-nak és a kis Harry-nak) Kanadába kerülni és a rabszolgavadász Tom-ot is ők fogadták be és ápolták keresztényi megbocsátással és szeretettel, amikor megsérült. De a legtöbb ember nem is hallott, vagy ha hallott is, nagyon felszínes ismeretekkel rendelkezik róluk. Például a megkérdezettek egy része látott néhány filmet, melyben kvékerek is szerepeltek, mint például a “Cheyenne ősz”-ben, vagy a “Szinopszis”-ban.

Tanulmányaim során is jó néhányszor találkoztam a kvékerek említésével, ezekből szeretnék néhányat idézni. Történelmi szempontból az “Általános Történelmi Fogalomgyűjtemény”-ben írnak róluk, mint “laikus, keresztény felekezetről, akik hirdetik a felebaráti szeretetet, küzdenek az emberi jogok érvényesítéséért, a nők egyházon belüli jogaiért, a békéért és a leszerelésért; hitvallásuk, liturgiájuk és szentségeik nincsenek. Elutasítják a katonai szolgálatot. Az USA-ban ma is jelentős befolyással rendelkeznek.”

Művelődéstörténeti szempontból Egon Friedell “Az újkori kultúra története” című könyvében olvashatunk róluk. Így ír: “A puritanizmusnak egy ágát lehet csupán a kereszténységhez számítani- a fény barátainak társaságát, akik ’kvékerek’, azaz ’reszketők’ gúnynéven váltak ismertté…

 Ők nemcsak elvben, hanem gyakorlatban is komolyan vették az Újtestamentum tanításait.

…Megtagadták a hadiszolgálatot, az esküt, a rabszolga-kereskedelmet, sőt, a hadiszerek eladását is, és gyarmataikat teljesen békés úton növelték, anélkül, hogy indiánokkal harcoltak vagy őket kizsákmányolták volna. Megvetették a szabályos prédikációt, mert anyaországukban a lelketlen rutin és a tetszelgő képmutatás torzszüleményét ismerték fel benne, és mindenkinek megengedték, hogy beszéljen, de csak ha a ’belső fény ihleti’. Elvetették a liturgiát és a szentségeket, s hétköznapjaikból is száműztek minden ceremóniát, mindenkit tegeztek, és senki előtt sem vették le a kalapjukat. Bár túlzásaik és hóbortjaik miatt kétségtelenül sajátjuk némi különcség, a kvékerek mégis a legszeretetreméltóbb és legörvendetesebb jelenségek közé tartoznak a keresztény felekezet történetében.”

Nyíri Tamás könyvében, “A filozófiai gondolkodás fejlődése”-ben, olyan emberekként tűnnek fel, akik Voltaire gondolkodására is mély benyomást tettek. [Voltaire] “Angliába megy száműzetésbe. Itt ismerkedik meg az angol felvilágosodás eszméivel – és a quakerekkel, akik ’az egész kereszténységet elképesztették azzal, hogy keresztények módjára viselkedtek’. Voltaire élete végéig csodálta őket. Benyomásait az ’Angolországi levelek’-ben jegyezte föl, amiért ismét menekülnie kellett Párizsból.”

Voltaire filozófiájára is nagy hatást tettek: az 1734-ben publikált “Filozófiai levelek” 4 része foglalkozik a kvékerekkel. “Röpiratok, elbeszélések, levelek egész áradatában támadja a korabeli vallási türelmetlenséget. ’Aki így szól hozzám: hidd azt, amit én, különben Isten elkárhoztat, - egyszer csak azt fogja mondani: hidd azt, amit én, különben meggyilkollak’ – írja a ’Türelmetlenségről’ szóló értekezésében. A társadalmi béke felé vezető legelső lépésnek az egyházi hatalom lerombolását tekinti. ’Tapossátok el a gyalázatost’ – hirdeti egyik levelében. Ennek ellenére sem ateista. ’Voltaire bigott, hisz Istenben’ – mondták róla az enciklopédisták.” “Az élő természetben tapasztalt ésszerű összefüggésekből (’csodálatos viszonylatok’) következtet Isten létére.”

Hitvallása, melyet halálos ágyán aláírt a következő volt: “Úgy halok meg, hogy imádom Istent, szeretem barátaimat, nem gyűlölöm ellenségeimet és megvetem a babonát. Voltaire. 1778. február 28.” Természetesen az 1600-as évek közepétől kezdve a kvékerizmus hatalmas szakirodalomra tett szert, könyvtárnyi anyagot lehet e témában áttanulmányozni. Ez a dolgozat azonban nem vállalkozhat a kvékerizmus minden aspektusának és mélységének bemutatására, csupán a legalapvetőbb jellemzők kiemelését tekintheti feladatának. Ez nem könnyű feladat, hiszen a kvékerek - mint ezt a dolgozatomban is igyekszem bemutatni - igen sokfélék, nehéz általánosítani. […]

 

II. A KVÉKER SZELLEMISÉG

“Legyetek minták, legyetek példák minden országban, helyen, szigeten, nemzetben, akárhova is mentek, hogy magaviseletetek és életetek prédikáljon az emberek között és nekik; akkor örömmel fogtok járni a világban, ráhangolódva mindenkiben arra, ami Istenből van benne.” (George Fox, 1656)  

Nézeteik nem voltak sem újak, sem eredetiek. Sajátos ideáik mindegyikét valaki, vagy valamely vallásos párt már hirdette valamikor. Új csupán eszméik összeolvasztása egyetlen, élő igazsággá, mely szerint ezután cselekedni, az életbe átvinni, a világban széthordani kellett.” (Rufus Matthew Jones)

A kereszténység már az apostolok idejétől kezdődően eltávolodóban volt a jézusi tanításoktól. A világi és egyházi hatalmasságoknak engedve az egyházak sok kompromisszumot kötöttek. Azokat, akik nem voltak hajlandók elfogadni az államilag szentesített hitet, azokat eretneknek bélyegezték, száműzték vagy megkínozták, kivégezték. Mindezek ellenére sem tűntek el az őskeresztény alapokhoz visszatérni kívánó törekvések.

A történelem folyamán sok olyan ember akadt, aki vállalva az eretnekséget, vagyonát, életét áldozta fel meggyőződéséért vagy különféle kínzásokat, megpróbáltatásokat állt ki hitéért. A 17. század közepén Angliában megnőtt azoknak a száma, akiket nem elégítettek ki az uralkodó vallási irányzatok, sem az anglikán egyház, sem a presbiteriánusok, sem az independensek vallása, hanem Isten közeli megismerésére vágytak. […]

…közösek abban, hogy mindannyian valós tapasztalatot keresnek Isten szeretetére és hatalmára vonatkozóan a mindennapi életben. Hiszik, hogy bárkinek lehet közvetlen kapcsolata Istennel, ehhez nem szükséges közvetítő, mert “mindenkiben van valami Istenből”.

Próbálják azt az utat követni, amelyet Jézus Krisztus élt. A mindennapokra és a személyes tapasztalatokra helyezik a hangsúlyt az ünnepek és hitvallás helyett. Vasárnaponként tartják ugyan összejöveteleiket, de ennek hátterében praktikusság húzódik, nem pedig az, hogy a vasárnapot szentebb napnak tartanák a többi napnál. Szentnek tartják ugyanis az egész életet, egyszerre átélhetőnek érzik a karácsonyt és a húsvétot, a hangsúlyt a hétköznapokban, gyakorlatiasan, cselekedetekben megélt szeretetre teszik.

Amikor valakinek az életében ez megvalósult, vagyis az élete prédikált, úgy is fogalmaznak, hogy az élete imádság volt.

KVÉKER ALAPELVEK

A kvékerizmus elindítója George Fox (1624-1691) az észak-angliai Leicestershire-ben született. Ifjúkorában akkora Isten-szomjúság fogta el, hogy négy éven keresztül vándorolt lelkésztől lelkészhez, hogy gyötrő kérdéseire választ kapjon. Imádkozott, böjtölt, elmélkedett, de nem kapott választ. Már minden reménye elveszett, de ekkor történt valami. Naplójában így vall erről: “Akkor, oh akkor, hallottam egy hangot, amely így szólt: ’Egyvalaki van, mégpedig Krisztus Jézus, akinek van hozzád mondanivalója.’ Mikor ezt hallottam, a szívem megtelt örömmel.”

Azt mondhatjuk, hogy Fox közvetlenül megtapasztalta Isten létezését. Olyan személyes meggyőződésre jutott, amely nem külső tekintélyen alapult. Megérezte Isten végtelen szeretetét és ettől kezdve egész életében azon fáradozott, hogy másokkal is megossza felismerését. Ebben az időben Angliában a “keresők” sokasága éhezett a jó hírre, ezért csakhamar nagy tömegek csatlakoztak hozzá és fogadták örömmel a felszabadító tanítást. “Jézus Krisztus maga jött el, hogy tanítsa az Ő népét.” “Nincs szükség közvetítőre Isten és ember között.” Fox rendkívül alaposan ismerte a Bibliát és a több ezer éves kijelentések szinte lángoltak a szeme előtt. Különösen nagy hatással volt rá a János I. leveléből (2:27):

“És az a kenet, a melyet ti kaptatok tőle, bennetek marad, és így nincs szükségetek arra, hogy valaki tanítson titeket; hanem a mint az a kenet megtanít titeket mindenre, úgy igaz is az és nem hazugság, és a miként megtanított titeket, úgy maradjatok ő benne.”

Egyre újabb és újabb felismerésekhez jutott:

“Oxfordban vagy Cambridge-ben szerzett műveltség nem minősíti és teszi alkalmassá az embereket arra, hogy Krisztus szolgái legyenek” vagy “Isten, aki a világot teremtette, nem lakik kézzel csinált templomokban.”

Ez utóbbi meglepte őt, mert általában úgy beszéltek a templomokról, mint “Isten templomáról”, “szent helyéről” és most látta, hogy Isten népe az Ő temploma és Isten őbennük lakozik. Ezután nem ment templomba, hanem a mezőn vagy a gyümölcsöskertben olvasgatta Bibliáját.

1647-ben megérett benne az elhatározás, hogy magát az Úr kegyelmére bízva útnak induljon, hogy felismerését megossza a kereső emberekkel. […]

De minden üldözés hatástalannak bizonyult, a kvékerek mozgalmának sikerült Angliában megerősödnie. George Fox 1670-ben úgy döntött, világkörüli útra megy, hogy más országokban is terjessze az örömhírt, másokkal is megossza élményeit, tapasztalatait és erősítse mások hitét. Járt Nyugat-Indiában, Barbados és Jamaika szigetén és nem utolsó sorban Észak-Amerikában. 1677-ben második útján Hollandiában és Németországban alapított kisebb kvéker gyülekezeteket.

Élete során többször szenvedett börtönbüntetést. Utolsó 15 évét állandó levelezésben töltötte “Barátaival”. 1691. január 13-án hunyt el.

“A kvékerek bizonyságtétele azért vált olyan hatalmas erejűvé, mert elfelejtett igazságot hoztak napfényre: hirdették, hogy hívő emberben a szent szellem lakozása valóságos. A kvéker mozgalom nem hozott létre gyülekezeteket újszövetségi értelemben, minthogy a tagság nem megtérésen vagy újjászületésen alapult, az úrvacsora és bemerítés külső szertartásait sem gyakorolták. Összejöveteleik mégis olyan alkalmak voltak, amikor a Szent Szellem szabadon választotta ki azokat, akiken keresztül munkálkodni akart, és ezt semmiféle emberi előírás nem akadályozta.”

A Fox által megkezdett munkát - a Barátok Vallásos Társaságának megalapozását - újsága, a Journal, és más írásai is segítették. […]

 

A kvéker felfogás szerint Isten-ismerethez csak tapasztalati úton juthatunk, úgy hogy Isten megelevenítő Lelke belülről megvilágosít minket. Ebből következik magatartásuk, Jézus személyéhez és a Bibliához való viszonyuk, istentiszteletük módja és a vállalt feladatokért érzett felelősségük. […]

Isten hívására válaszolva

Isten közvetlenségének újrafelfedezése a hétköznapi emberek által - ez az új amit a kvékerizmus hozott. Az első kvékerek írásaiban számtalan történetet találunk az “Istennel való találkozás”-ról és a “Szentlélek általi vezetés”-ről.

Ezek a közvetlen tapasztalatok részben a hitüket erősítették, részben pedig konkrét földi tennivalókat láttattak meg velük. Egy-egy feladatot, ügyet (concern) közvetlenül Istentől jövő megbízásként fogadtak és végeztek el.

Mindig hangsúlyozzák a Szentlélekre való nyitottságot és az önfegyelmet.

A kvékerek és a Biblia

Angliában a kvékerizmus kezdetével szinte egyidőben terjedt el a Biblia angol nyelvű fordítása, melyet széles körben olvastak. George Fox olyannyira ismerte a Bibliát, hogy képes lett volna azt fejből rekonstruálni, ha elveszett volna. Azonban azt is felismerte, hogy nézetek (notions), szövegek, rituálék, “üres formák” nem tesznek senkit sem vallásossá és hogy a végső igazságot nem a Biblia betűi képviselik, hanem az a Lélek, amely a Biblia íróit ihlette.

A Bibliában leírtak megértéséhez nélkülözhetetlen a Szentlélektől eredő, jelenben is létező “belső látás”. Ez az a – kvékerek szerinti – Belső Fény, amely által ma is el lehet jutni a szellemi igazsághoz.

Vallotta, hogy ugyanez a Szentlélek mindenkor képes megihletni a hívőket, a kinyilatkoztatás nem korlátozódik a múltra. […]

Hitvallás, illetve annak hiánya

A kvékerek felismerték a szavak határait, végességét, félreérthetőségét a személyes, legmélyebben átélt tapasztalatok kifejezésére. Még egy ember életében is változhatnak azok a szavak, amelyekkel személyes meggyőződését kifejezni próbálja. Ez életének egy időszakában igaz lehet, de korántsem biztos, hogy élete végéig ugyanúgy fogalmazna. Egy vallási közösség közös meggyőződését még nehezebb maradandóan meghatározni, kifejezni.

Közösen elfogadott hitvallást nem is fogalmaztak meg azon kívül, hogy “mindenkiben van valami Istenből”. Senkitől sem várják el, hogy “aláírjon” bizonyos hittételeket, nem kívánnak szóbeli állásfoglalást arról, hogy ki mit hisz. […]

 

Az élet szentsége

A kvékerek nem tesznek különbséget szent és profán között. Az egész életet szentnek tartják és mint szentet igyekeznek megélni Isten jelenlétében, szeretetében, az imádság légkörében.

A hagyományos, formális ünnepeket és szentségeket elvetik, ezeket George Fox nyomán csupán “üres formák”-nak hívják, de azok szellemi tartalmát, azt, amit szimbolizálnak, nem. A megkeresztelkedés például belső vagy szellemi tapasztalatot, az Istenivel való kapcsolatot jelképezi számukra. […]

 

KVÉKER ISTENTISZTELETEK

Kötetlen istentisztelet (Unprogrammed Meeting)

A kvéker istentiszteletet a várakozás jellemzi. Az egybegyűltek lecsendesítik magukban a külső világ történéseit, gondjaikat, majd megpróbálják átélni Isten jelenlétét és keresik rájuk vonatkozó akaratát.

A XVII. századi kvéker istentiszteletről William Penn így számol be:

“Időnként tetszésük szerint összegyűltek, nem előre meghatározott időben vagy bizonyos helyen, nem azért, hogy saját akaratuk szerint imádkozzanak vagy prédikáljanak, mint az elmúlt időben szokásos volt, hanem együttesen hallgatásba merültek és akinek közülük olyan gondolata támadt, mely véleménye szerint isteni forrásból eredt, kimondotta azt.”

George Fox 1651-ben a Yorkshire melletti pickeringi pusztán tartott összejövetelről így ír naplójában: “Szénarakáson ültem és órák hosszat egy szót sem szóltam, mert azt akarám, hogy az emberek szomjúhozzák a szót. Végül az Úr szólnom parancsolt és az Úr ereje, az élet szava mindegyikük szívébe hatolt és mind megtértek.”

Összejöveteleiken nem énekeltek, mégpedig két okból: az egyik az őszinteség hiányától való félelem volt, hogy az “emberek szentelt szavakat vehetnek ajkaikra anélkül, hogy rajtuk gondolkodnának”, a másik pedig az a nehézség, hogy “a jó ének alapos előkészítésre szorul, amiből meg az a veszély származik, hogy előadás lesz belőle.”

Olyan városokban, ahol viszonylag kis helyen sok kvéker él, az összejövetelt többnyire egy állandó helyen, az ún. “Quaker House”-ban vagy “Meeting House”-ban tartják. (Ritkán lakott területeken, vagy ahol kevesen vannak, egy-egy családnál gyűlnek össze.) Ez általában egyszerű középület, az istentisztelet helyisége pedig egy egyszerű, többnyire fehérre meszelt, képek nélküli szoba. Középen egy asztalra elhelyezik a Biblia és a “Quaker Faith and Practice” néhány példányát, esetleg egy cserép friss virágot vagy égő gyertyát. A jelenlévők többnyire körben vagy négyzet alakban elhegyezett székeken ülnek, ezzel is segítve egymást annak felismerésében és tudatosításában, hogy ők, itt és most együtt tartják az istentiszteletet. (Egy ilyen istentiszteletről készített képet a mellékletbe tettem.)

Mihelyt az első résztvevő megérkezik, leül és imádságos csendbe merül, elkezdődik az istentisztelet. A később jövőket már az imádság légköre fogadja és azok csendben csatlakoznak.

A csend nem jelenti azt, hogy azalatt nem történik semmi. A csend nagy értéket képvisel a kvékerek számára. Ahogyan a kvéker gondolatok elméleti összegezője, Robert Barclay írja saját élményéről: “Megleltem a gyengülő gonoszt magamban és végül a jó felülkerekedett.” Az istentisztelet alatt ugyan behallatszanak a külső zajok, de ezek többnyire tudattalanul nyelődnek el az intenzív Istenkeresésében vagy éppen beleépülnek abba.

A kvéker istentisztelet tartása a jelenlévők közös felelőssége, amelyre egész héten át készülnek és szívükben, gondolataikban előkészülve (“hearts and minds prepared”) jönnek.

Az együttlét során megnyílnak egymás felé, közelebb kerülnek egymáshoz, “egymás terhét hordozzák”, közösséggé formálódnak.

Az Istentisztelet végbemehet teljesen szavak nélkül is de többnyire van néhány rövid megszólalás. Ez az ún. “ministry”, ami fennhangon fejezi ki azt, ami a csendben zajlik. Ilyen “megszólaló” lehet bárki, aki késztetést érez a beszédre, kortól, nemtől, sőt, attól függetlenül, hogy hivatalos tagja-e a Kvékerek Vallásos Társaságának vagy csupán első alkalommal vesz részt. A mondandó a csendből szólal meg és az egyes megszólalásokat csend veszi körül. Egymásra elfogadó szeretettel figyelnek abban a tudatban, hogy ami valakinek nem mond semmit, másnak esetleg igen fontos lehet. A megszólalás nagyon sokféle lehet. Szólhat Jézus életéről, tanításairól vagy más forrásból; lehet a mindennapi életből vett élmény, tapasztalat is.

Az istentisztelet többnyire egy óra hosszat tart és azzal ér véget, hogy a Clerk szomszédja kezét megfogva jelzi a Meeting végét. Ekkor ki-ki szomszédaitól kézfogással búcsúzik. […]

 

Worship sharing

Ez az istentiszteletek viszonylag új formája. Néha “alkotó hallgatás”-nak (“creative listening”) is nevezik. Hasznos lehet a személyes tapasztalatok, gondolatok megosztására egy-egy speciális témában.

A csoportok létszáma 8-12 fő. (Ez kedvező, hiszen ekkora létszámnál még minden csoporttag érvényesülhet, a csoport teljesítőképessége jónak mondható. A problémamegoldást a sokoldalú megközelítés jellemzi.)

A “levezető” (“facilitator”) felidézi az általános szabályokat. Ezek a következők:

  • másodszor csakis akkor szólaljon meg valaki, ha mindenki megszólalt már legalább egyszer,
  • mindenki saját tapasztalatairól beszéljen,
  • az egyes megszólalások között szünetet kell hagyni,
  • az elhangzottak bizalmasan kezelendők a csoporttagok számára,
  • az előtte elhangzottakra senki se reagáljon közvetlenül,
  • a másik mondandóját mindenki hallgassa meg figyelmesen és senki se térjen el a kitűzött témától.

 

Meeting for Clearness

Főleg egyéni dilemmák, személyes problémák ügyében a tisztánlátást elősegítő istentiszteleti alkalom.

Összehívható például csoporton belüli konfliktus szeretetteljes elsimítására vagy válóper előtt, után, az érintett felek helyes döntésének megerősítésére.

 

A gyerekek és fiatalok helye és szerepe

A gyerekek és a fiatalok fontos és megbecsült résztvevői az istentiszteleteknek. Az a szokás, hogy az első 10-15 percre bent maradnak a teremben, vagy pedig a vége felé jönnek be ugyanennyi időre.

Amíg távol vannak, addig egy felnőtt segítségével és felügyeletével beszélgethetnek bibliai történetekről, kvéker hagyományokról vagy fejleszthetik ügyességüket, játszhatnak, csinálhatnak bármit, ami egymásra figyelésüket fejleszti vagy a természet szépségére ébreszti rá őket.

Az a cél, hogy felismerjék, ők is a közösség tagjai és tisztában legyenek a kvékerizmus szellemi, lelki hagyományaival is, nem utolsósorban pedig a későbbi, őket körülvevő nagyobb közösségben is pozitív szerepük legyen. Néhányan az idősebb gyerekek közül inkább a felnőttekkel szeretnének maradni - akár az egész istentisztelet alatt, így néha ők maguk is aktív résztvevői annak megszólalásaikkal. A fiatalok (Young Friends) találkozóin gyakran egészen más formáját találjuk a csendes istentiszteletnek, pl. zenével színesítve. […]

 

KVÉKER ÉLETMÓD

A protestáns teológia - és a kvéker szemlélet - számos európai és más kontinensbeli gazdasági vállalkozás felvirágzását eredményezte.

A kvéker cégek több mint egy évszázadon át Anglia és a fejlett világ legjelentősebb vállalatai közé tartoztak. Sikerük titka az volt, hogy visszatérve az újra felfedezett bibliai alapokhoz, és egyszersmind dacolva a kor szellemével, bátran megvalósították azokat az üzleti és magánéletükben egyaránt. A világi hívságok iránt való teljes közönynek és a szigorú fegyelemnek köszönhetően a kvékerek ideális bankárok voltak, akikre bátran rá lehetett bízni a vagyont, mert már régen is fontos alapelvük volt az, hogy ügyfeleik felé komoly garanciákat vállaljanak. A másik biztosítékot a kvéker gyülekezetek erkölcsi normái jelentették: a közösség ugyanis éberen ügyelt tagjai pénzügyi helyzetére, és nem engedett meg olyan szégyent, mint egy csőd. A manapság uralkodó “gazdagodj meg mindenáron és minél előbb” felfogás teljesen idegen volt tőlük.

Mivel nem tartoztak a tradicionális egyházi körökbe, ezért az egyházi karrier nem jöhetett szóba, a katonai pálya pedig ideológiai megfontolásokból volt kizárva (meggyőződéses pacifisták). Maradt tehát a kereskedelem és a pénzügyek. Itt viszont a legjobb oldalukról mutatkoztak be: közülük sokan Anglia leggazdagabb embereivé váltak.

A három legnagyobb csokoládé-dinasztiát (a leghíresebb ezek közül a Cadbury), Nagy-Britannia legnagyobb élelmiszer-áruházláncát kitevő Sainsbury's-t, a négy legnagyobb angol bank közül kettőt, a Barclay’s-t és a Lloyd’s-ot kvékerek alapították és ők álltak az ipari forradalom acélipari felfedezései mögött is.

A Clark’s cipőket gyártó és forgalmazó kvéker cég igazgatója, Roger Pedder szerint a kvéker üzleti stílus a józan észen alapul: egy cég akkor számíthat joggal lojalitásra és szorgalmas munkára, ha jól bánik az alkalmazottaival. Ha a vállalat nagyvonalú garanciát biztosít a vevőknek, akkor a termékeinek sokkal nagyobb lesz a hitele. A kvékerek mottója a mai napig is elengedhetetlen az üzleti életben: a vállalat jó híre a feddhetetlenségen, a garantált minőségen és a megbízhatóságon (például a számlák pontos fizetésén) alapul. Nem túlzás azt állítani, hogy a hasonló bibliai hagyományból eredő zsidó vállalkozások pénzügyi viselkedése mellett a kvéker cégek alapozták meg a mai vállalatok etikai, üzletszervezési, gazdálkodási alapjait.

Példamutatásukkal jelentősen befolyásolták a kapitalizmus kialakulását, nagymértékben hozzájárultak erkölcsi alapjainak kidolgozásához.

Ahogyan egy naplórészletben olvasható:

“A megtérésük utáni első időben, amikor a barátok képtelenek voltak arra, hogy mások előtt a kalapot levegyék, hogy ön-t mondjanak, hanem mindenkit tegeztek, hogy hízelgő szavakkal üdvözöljék az embereket, vagy hogy kövessék a világ szokásait, sokan a barátok közül, akik a legkülönfélébb üzletekkel bírtak, először elvesztették üzletfeleiket. De mikor később a tapasztalat megtanította az embereket arra, hogy a barátok becsületességét és szavahihetőségét megértsék és mikor be kellett látniuk, hogy náluk az igen igen és a nem nem maradt, hogy minden üzletnél megtartották szavukat és hogy nem akarják megcsalni őket. Hogyha egy gyermeket küldtek bevásárolni hozzájuk azt épp oly jól szolgálták ki mintha maguk mentek volna, ekkor a barátok élete és szava hatni kezdett és az emberek tanúságot tettek erről. Ekkor minden átalakult és mindenütt kérdezték: Hol lakik a posztókereskedő, szatócs, szabó, cipész vagy más kereskedő, aki kvéker?”

Ez olyannyira igaz volt, hogy versenytársaik már kezdték azt mondani: “...ha ezeket a kvékereket magukra hagyjuk kezükbe fogják venni az egész nemzet kereskedelmét.”

A kvékerek tehát minden különcségük ellenére is friss életet hoztak a társadalom gazdasági életébe.

A kezdetekkor cégalapításaik elsődleges célja a vagyonnal való jó sáfárság volt. Arra törekedtek, hogy igazságosabbá tegyék a társadalmat: nagy hangsúlyt fektettek alkalmazottaik szociális körülményeinek javítására, oktatásuk biztosítására.

A kvékerek mintegy száz évvel a megszabott munkaidő törvénybe iktatása előtt már bevezették a 48 órás munkahetet és a vállalati nyugdíjrendszert. (Ld. a mellékletben a Hetek c. újság cikkét) Közösségi életükhöz pedig szervesen kapcsolódott a szegények és rászorulókon való segítés, ami nagy szerepet játszott későbbi, széles körben történő elfogadásukban. […]

A XX. század közepére a puritán mozgalmak szellemi töltése - így sajnos a kvékeré is - folyamatosan kiüresedett, ez a cégek sorsában is megmutatkozott: hamarosan a globalizáció áldozataivá váltak.

A Cadbury 1969-ben egyesült a Schweppes-szel, a Rowntrees-t 1988-ban bekebelezte a Nestlé, a Reckitt egyesült a Colmannal, így manapság egyre ritkább a tisztán kvéker vállalat.

A puritánok és a kvékerek korrekt üzleti magatartása, haladó szemlélete és gazdagsága ma már sokak számára elképzelhetetlen minta. […]

…magatartásuk is beszélt hitükről. Ilyen volt jellemzően a másik ember - akárhonnan is való, akármelyik felekezetbe is tartozik - felé való kedves, baráti odafordulás, a kérő szó a felszólítás helyett.

“..s ha Rachel szelíden odaszólt, hogy ’ezt tán ki kéne vinni’, vagy még szelídebben: ’nem kéne odarakni ezt-azt?’ az első szóra már ugrottak is..”

“Egyetértően, békésen, barátságosan ment végbe minden a nagy konyhában, láthatólag mindenki szívesen csinálta azt, amit éppen csinált, a kölcsönös bizalomnak és jóbarátságnak derűs légköre uralkodott mindenen…”

A régi időkben senki előtt nem emelték meg kalapjukat és - akkor még furcsa szokás szerint - mindenkit tegeztek. Ezekből ma is megfigyelhető az, hogy barátként, udvariasan viselkednek minden embertársukkal, nem használják a különböző formális megszólításokat, mint pl. az “uram” vagy a “hölgyem”, hanem keresztnevükön vagy “barátomnak” szólítják egymást.

  • “Remélem, kedves uram, hogy nincs semmi kellemetlensége énmiattam? – kérdezte aggódva George.
  • Ne félj semmit, George, evégből vagyunk a földön. Ha nem vállalnánk a bajt egy jó ügyért, nem lennénk méltóak az ember névre.
  • De hogy éppen énmiattam – mondta George –, azt nem bírom elviselni.
  • Akkor se félj, George barátom; nem teérted, hanem Istenért és az emberért vállaljuk – felelte Simeon.”

Amiben hittek, azt a mindennapi életben is megélték. Ennek alapján magatartásukkal is hirdették a nők és a rabszolgák egyenjogúságát (jóval azelőtt, hogy ez a polgári világban megvalósult volna), a háborúskodások folyamán pedig azt a mély meggyőződésüket, hogy minden ember egyenlő Isten szemében és egyetlen embernek sem adatott meg a jog, hogy másik embertársának életét akár legális, akár illegális eszközökkel elvegye.

Ennek köszönhető az, hogy a kvékerek ma is lelkes élharcosai a halálbüntetés és egyáltalán minden diszkriminatív megkülönböztetés eltörlésének.

Ennek szellemében – a múltban is és ma is – többen dolgoznak a hátrányos helyzetűek segítésén, így például iskolát, óvodát építenek Afrikában, rehabilitáló programokat vezetnek a háborútól szenvedett területeken, mint például a volt Jugoszlávia területén. (Egy példát, az Oroszországban kvékerek által épített kórház fényképét a mellékletbe foglaltam.)

Életmódjukra a puritánság jellemző minden területen. Ez nem tévesztendő össze a szegénységgel, hiszen a kvékerek többnyire a közép- (néhány esetben a felső) társadalmi osztályokból kerültek ki. Talán azért is, mert ahhoz, hogy az ember felvilágosulttá váljék, szabadidőre, művelődési lehetőségre van szüksége. Ezért is nagy gondot fordítottak az oktatásra.

Napjainkban is működnek kvéker iskolák szerte a világon (alap-, közép- és felsőfokon), főként az angolszász területeken, mint például Nagy-Britanniában, Írországban, Ausztráliában, Észak-Amerikában de található a Közel-Keleten is, Libanonban. Az itt tanulók és tanítók többsége azonban ma már nem-kvéker.

[Woodbrooke - photo 1]A kvéker történelemben, hitben való elmélyülést két Oktatási Központ biztosítja: az egyik Woodbrooke College Birmingham-ban, Nagy-Britanniában (képét lásd oldalt), a másik Pendle Hill College Philadelphiá-ban, az Amerikai Egyesült Államokban. Ezekben az intézményekben bárki tanulhat, mert nem csupán a kvékerséggel kapcsolatos dolgokat oktatják, hanem más, a hitükkel összefüggő kurzusokat is vezetnek, pl. konfliktuskezelési vagy művészeti kurzust. Ezek, a kvéker ideológiának (a csodálatos természeti viszonyokból következtet Isten létére) megfelelően gyönyörű (kerttel, tóval körülvett) helyen találhatók. Így nemcsak fizikai felüdülést nyújtanak, de olyan tanulási közösséget is, amelyben a személyes és csoportos tanulásra és elmélyülésre egyaránt lehetőség nyílik és lelki növekedést, továbbfejlődést lehet elérni.

A természeti környezethez való viszonyulásukban is gondosan figyelnek arra, hogy a környezettel harmóniában éljenek.

Ez jelenti a környezetbarát termékek használatát, a különféle környezetvédelmi akciókat (pl. faültetés), étkezésben pedig a többnyire vegetáriánus ételek és alkoholmentes italok fogyasztását.  […]

 

 III. TÁRSADALMI-POLITIKAI CSELEKVÉS

      Az előző fejezetben megpróbáltam felvázolni a kvékerizmus gyökereit, ebben a fejezetben pedig azt szeretném áttekinteni, hogy ezek milyen gyümölcsöt hoztak. A KVÉKER SPIRITUALITÁS ALAKULÁSA AZ ÉVSZÁZADOK TÜKRÉBEN A szerző a vallás megnyilvánulásának négy olyan elemét különbözteti meg, amelyek a kvékerizmust a történelem során jellemezték. Ezek fokozatosan jelentek meg a szemléletben, váltak uralkodóvá, vagy veszítettek jelentőségükből, de jelenlétük más-más arányokban ma is tettenérhető. Ezek az elemek a következők:

·         miszticizmus (befelé fordulás)

·         evengélikalizmus (kifelé fordulás)

·         racionalizmus (az igazság gondolati úton való keresése)

·         a társadalmi evangélium aktivizmusa (humanitárius szolgálat)

A kvékerizmus első, hősi korszakát (kb. 1650-1700) a belső megtapasztalás élménye és az abból fakadó “Igazság-hirdetés” lendülete jellemezte; a misztika és a missziós lelkesedés (evangélikalizmus) élő egységet alkotott.

A kvéker lelkész nem maga tanított: funkciója az volt, hogy hallgatóit a “belső Tanító”-hoz, Krisztushoz irányítsa. Az általuk felismert Igazság örömhírét szertevitték csaknem az egész, akkor elérhető világra. Eljutottak még a pápához is, de felkeresték az amerikai indiánokat, az orosz cárt, a török szultánt, a spanyol királyt, stb. Hősiesen, az első keresztények módjára vállalták a kegyetlen üldözéseket, kivégzéseket. A második korszakot (kb. 1700-1800) a “kulturális kreativitás és a misztikus befelé fordulás” jellemzi. Az üldözések véget értek (Toleration Act, 1689), és az Amerikába menekült kvékerek leszármazottai hozzáláttak, hogy kvéker elvek szerint felépítsenek egy új társadalmat. Ez volt az ún. “Szent Kísérlet” (Holy Experiment). Öt amerikai kolónia politikai vezetésében játszottak vezető szerepet, Philadelphiát felvirágoztatták, a helyi kvéker Meeting köré megszervezték a közösség életét, a felmerülő problémákkal helyben megbirkóztak, békét kötöttek az indiánokkal, számtalan kvéker iskolát alapítottak és kialakítottak egy bizonyos egyértelmű (ma már modorosnak ható) stílust beszédben, viseletben és viselkedésben. […]

A természettudományok kihívására a kvékerek (is) arra kényszerültek, hogy vallásukat a modern kor nyelvén újrafogalmazzák, a világháborúk okozta tömérdek szenvedés pedig igencsak aktuálissá tette sokoldalú humanitárius tevékenységüket. […]

Az alábbiakban csupán néhány olyan példát szeretnék említeni, melyek jelentősége országhatárokon túl a mai napig hat:

·   Amerikában a rabszolgák felszabadításában kulcsszerepet játszottak a kvérekek (lásd pl. John Woolman naplója, vagy Lucretia Mott tevékenysége),

·   Angliában az első emberséges pszichiátriai kórházakat kvékerek állították fel,

·   Az embertelen börtönviszonyok ellen először kvékerek emeltek szót (pl. Elizabeth Fry),

·   Kezdeményezői voltak a Nemzetek Ligája (az ENSZ elődje) felállításának,

·   Vállalva az azzal járó büntetést, megtagadták a katonáskodást, de minden erejükkel (Friends' Ambulance Unit) segítették a háborúk áldozatait,

·   Gyermekek tízezreit etették a világháborúk és gazdasági válságok-sújtotta Európában (Stille Hilfe), ezért kapták meg 1947-ben a Béke Nobel-díjat.

· Az 1990-es évek végén az ENSZ genfi központjában dolgozó kvéker képviselőnő könyvet jelentetett meg a gyermek-katonákról és sikeresen keresztülvitte, hogy az ENSZ törvényben korlátozza a katonáskodásra foghatók fiatalok életkorát.

- Kidolgozták a konfliktusmegoldás módszereit. Diszkréten, tapintatosan, mindkét fél bizalmát kiérdemelve, kvékerek készítették elő például az oslói megegyezést az izraeli-palesztin viszály rendezésére.

“Gondolkozz világméretekben, és cselekedj ott, ahol élsz!” (“Think globally, act locally”) - ez a gondolat vezeti a kvékerek legjobbjait. […]

 

IV. ÖSSZEFOGLALÁS

Dolgozatomban megpróbáltam bemutatni egy a világban több száz éve, Magyarországon alig több mint 10 éve működő, a szeretetet a gyakorlatban megvalósítani igyekvő, az emberi élet megjobbításán fáradozó vallási mozgalmat.

Igyekeztem komplex képet adni a kvékerekről – hitelveikről, szervezettségükről, társadalmi céljaikról, stb.

Összefoglalóan megállapíthatjuk, hogy ha a kvékerek szemléletmódjából, életformájából, optimizmusából valamit át tudnánk venni, boldogabb lenne körülöttünk a világ.

Ha komolyan magunkévá tudnánk tenni Jézus szavait, ahogyan azt a kvékerek teszik és a szeretet törvénye valamint Isten akaratának keresése lenne az elsődleges és eszerint lennénk képesek élni, akkor jóval kevesebb szenvedés, bűn lenne a világon. Hiszen – ahogy a francia felvilágosodás vezető alakjai is hirdették – minden rossz forrása az emberi butaság és gyarlóság. A butaság leküzdéséhez pedig oktatni kell az embereket, fel kell emelni őket, szabadidőt kell számukra biztosítani a művelődéshez, az elmélyüléshez. A gyarlóság leküzdésében pedig talán a személyes segítség és példamutatás segíthet a leginkább.

Ezért különösen fontosnak vélem az ún. “kisegyházak”, “alternatív vallásos mozgalmak” szerepét napjainkban, amikor a tradícionális történelmi egyházak a maguk intézményesült struktúráival nehezebben tudják megszólítani a közösségre, igaz emberi kapcsolatokra, tenniakarásra vágyó embereket.

Ma, a globalizáció korában az információáramlás következtében összezsugorodott a Föld, felgyorsult a kommunikáció. Ennek azonban ára is van: a rohanó életritmus következtében ezt a hatalmas mennyiségű információt nem vagyunk képesek befogadni, feldolgozni és csupán annyi marad, hogy a saját életünkre koncentrálva, többnyire közönnyel megyünk el egymás mellett, mert nincs időnk egymásra, Isten szavára figyelni, örülni az életnek és embernek maradni a szó nemes és jó értelmében. Most igazán szükség van eleven, élő kiscsoportokra, ahol az ember kiteljesítheti a felebaráti szeretetből adódó közösség-igényét és tenniakarását.

A világ anyagiassága túlzottan eluralkodik és az ember már nemcsak embertársát zsákmányolja ki, hanem a Földet, az éltető természetet is. Úgy gondolom, a kvékerek mozgalma márcsak ezért sem elhanyagolható tényező a világban és Magyarországon. Munkám során igyekeztem róluk objektív képet rajzolni, s remélem, dolgozatom egyben hozzájárul az esetleges előítéletek vagy félreértesek eloszlatásához is.  

 

Forrás: http://www.quaker.inf.hu/

Szólj hozzá!

Címkék: történelem szeretet tőzsde befektető vállalat szent szellem cégtulajdonos

Hithősök 40/36. rész – Helen Keller

2012.07.06. 10:27 12nyil

 

Helen Keller (1880-1967)

 

Fájl:Helen KellerA.jpgA világtalanság, az örök csend és a némaság egyenként is emberpróbáló teher a fogyatékos ember számára. Helen Keller e három igát egyszerre hordozva teremtett magának - segítséggel - kiegyensúlyozott életet. Népszerűségét mutatja, hogy hosszú élete során (nyolcvannyolc évesen hunyt el) oly hírneves emberekkel került nem egy esetben baráti kapcsolatba, mint Alexander Graham Bell, Enrico Caruso, Charlie Chaplin, Thomas Alva Edison, Henry Ford, Rabindranath Tagore vagy Mark Twain.

 

 

Helen Keller 1880. június 27-én született Tuscumbiában, egy észak-alabamai kisvárosban. Az életerős kisgyermek tizenkilenc hónapos korában egy súlyos agy- és gyomorvérzést követően - melyet csodával határos módon túlélt - elvesztette látását, hallását, és megnémult. 

Később a sötétség és csend börtönében vergődő hétéves - elkényeztetett, akaratos, a szülők felett "zsarnokoskodó", zabolátlan - kislányhoz tanítónő érkezett a vakok bostoni Perkins-intézetéből. 

A szülők a siketnémák gyógyításával foglalkozó - s a telefon feltalálásával közismertté vált - Alexander Graham Bell tanácsára hívták házukba a huszonegy éves gyógypedagógust, aki a siket-vakok oktatására-nevelésére szakosodott.

A nevelést és oktatást a kislány megszelídítésével kellett kezdenie. Miután megnyerte védence bizalmát a kislány által gyakran megérintett tárgyak nevét a tenyerébe betűzte. A folytonos ismétléssel pedig rögzültek a tárgyakhoz kapcsolódó jelek, vagyis a szavak. 

Kitűnő értelmi képességeinek köszönhetően Helen gyorsan haladt a tanulásban. Azonban az elvont fogalmak megértése jóval nehezebben ment. A Braille-ABC elsajátítása után viszont megnyílt számára az írás és az olvasás lehetősége.

Helen Keller 10 éves volt, amikor Sarah Fuller megtanította beszélni. Természetesen beszéde nehezen volt érthető, de képes volt előadásokat tartani és gondolatait a beszéd útján is kifejezni.

Helen Keller 20 éves volt, amikor környezete lebeszélése ellenére jelentkezett a Radcliffe Egyetemre.

Felvették, és az egyetemi órák anyagát a hűséges barátnő és tanító, Anne Sullivan betűzte a tenyerébe.

Vizsgáihoz Helen nem kért és nem kapott semmiféle könnyítést. Szerette a görög és a latin nyelveket, a történelmet és a földrajzot, de kevésbé az elvont számtant és mértant.

24 évesen átvehette a diplomáját, hogy azután tudását átadhassa a rászorulóknak. Ekkor jelent meg önéletírása.  (A magyar fordítás címe: Csöndes, sötét viágom.)

Megtanult gépelni és ettől kezdve könyveit segítség nélkül irta. 1923-tól bekapcsolódott az Amerikai Vakok Szövetsége munkájába. Hosszú élete során beutazta mind az öt kontinenst, előadásokat tartott, agitált.

A két világháború idején a kórházakban bátorította azokat, akik elveszítették látásukat. Optimista és bölcs gondolatait tanulmányaiban és könyveiben fogalmazta meg Helen Keller, aki szerint a "győzhetetlen szellem" képes minden igazságot átlátni.
Folytonosan anyagi gondokkal küszködött, egy ideig arra kényszerült hogy varietében lépien fel, majd A. Carnegie támogatta.

Tanárnőjével, Sullivannel együtt lakott, annak 1936-ban bekövetkezett haláláig. 1946-ban háza porig égett, barátai építtették újjá.

Sorsát szinte kezdettől fogva élénk közérdeklődés kísérte, törhetetlenül optimista írásait, amelyhez saját élete nyújtott cáfolhatatlan fedezetet, széles körben olvasták. Kora kiemelkedő személyiségei fogadták barátságukba, különböző egyetemek avatták díszdoktorukká. Olvasóinak és bámulóinak többsége mégis csak az emberi torzót csodálta benne.

 

Hosszú életet élt meg, 1967. június 1-jén hunyt el.

Forrás: http://www.hotdog.hu/irodalom/eletpalyak/helen-keller-1880-1967

 

 

 

 

 

Phyllis Garlick - Fény tör be a sötétségbe

A vak és süket Helen Kellert lsten a maga eszközeként használja, hogy azoknak, akik sötétségben élnek, a világosság útját megmutassa.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Helen Keller írónő 19 hónapos korában egy súlyos betegség következtében veszítette el látását és hallását. 

Néhány gondolatát és egy versét ajánlom figyelmetekbe. 

"Szeretnék nagy és nemes dolgokat véghez vinni, de a fő kötelességem az, hogy a kisebb dolgokat is úgy végezzem el, mint ha nagyok és nemesek lennének." 

(Helen Keller) 

"Sok embernek téves elképzelése van arról, mi is az igazi boldogság. A boldogságot nem az önmagunkkal való elégedettség révén érhetjük el, hanem valamely érdemes cél iránt tanúsított hűséggel." (Helen Keller)

"Fordítsd az arcodat a nap felé, és minden árnyék mögéd kerül." 

(Helen Keller) 

Forrás: http://mariettam.blogspot.hu/2012/01/helen-keller.html

 

 

 

 

 

 

Helen Keller 2012. június 24.

Helen Adams Keller (Tuscumbia, Alabama, 1880. június 27.Arcan Ridge, Connecticut, 1968. június 1.) amerikai író, aktivista és előadó volt. Ő volt az első siket és vak diák, aki főiskolai diplomát szerzett.

A The Miracle Worker (A csodatévő) című színmű drámai jeleneteiből ismerhetjük meg, hogyan törte át Keller tanára, Anne Sullivan, a csaknem teljes kommunikációs eszköz hiánya okozta elszigetelődést, hogyan virágzott ki a kislány, amikor megtanulta a kapcsolatteremtést.

Kevésbé ismert azonban Keller életének alakulása tanulmányai befejezése után. Termékeny író volt, sokat utazott, és hirdette háborúellenes nézeteit. Kiállt a női egyenjogúság, a munkásosztály jogai és a szocializmus mellett.

Korai gyermekkora és betegsége

 

 

Helen Keller 8 évesen és tanítója, Anne Sullivan vakációja, Cape Cod, 1888 júliusában (egy 2008-ban megtalált fénykép)

Helen Keller egy Ivy Green[1] nevű birtokon született. Családja német eredetű, édesapja állítólag svájci. Születésekor egészséges volt, de tizenkilenc hónapos korában súlyos beteg lett. Orvosai „heveny gyomortáji és agyi vértolulást” állapítottak meg nála, ami valószínűleg skarlát vagy agyhártyagyulladás lehetett. A betegség nem tartott sokáig, de siketség és vakság lett a következménye. Abban az időben csak egyetlen emberrel tudott Helen kommunikálni, mégpedig Martha Washingtonnal, a család szakácsának hatéves kislányával, aki saját jelnyelvet alakított ki a beteg kislánnyal. Egy év múlva már mintegy 60 jelet tudtak használni.

„Siket-vak gyermekek (pszichológiai fejlődés a tanulási folyamatban)” című doktori disszertációjában (megjelent 1971, Sérültek Moszkvai Intézete) Mescserjakov szovjet vak-siket pszichológus azt bizonygatja, hogy a kis Martha barátsága és tanítása létfontosságú volt Keller későbbi fejlődésének lehetővé tételében. [3]

 

 

Helen Keller és tanára, Anne Sullivan.

1886-ban Keller anyja Charles Dickens American Notes (Amerikai jegyzetek) című írásában olvasott egy Laura Bridgman (tanára Samuel Gridley Howe) nevű siketvak kislány sikeres taníttatásáról. Az édesanyát ez arra ösztönözte, hogy az ifjú Helent apja kíséretében Dr. J. Julian Chisolm baltimori szem-fül-orr-gége specialistához küldje vizsgálatra.[4] Ez az orvos azután megismertette a családot Alexander Graham Belllel, aki akkoriban siket gyermekekkel foglalkozott. Bell tanácsára a szülők felkeresték a Vakok Perkins Intézetét Bostonban, azt az iskolát, ahol Bridgmant is tanították. Az iskola volt diákját, Anne Sullivant küldte a családhoz Helen tanítójául. Az akkor még csak húszéves Sullivan maga is látássérült volt. Így kezdődött az a 49 évig tartó kapcsolat, aminek során Sullivan tanítónője, nevelőnője, társalkodónéje lett Kellernek.

 

Sullivan engedélyt kapott Keller édesapjától, hogy a kislányt elválassza családjától, és kis, kerti házukban oktassa. Első feladata az elkényeztetett kislány fegyelemre szoktatása volt. Keller aznap ért el áttörést a kommunikációban, amikor rájött, hogy tanára a vizet jelképező mozdulatokat végez a tenyerén, miközben vizet csorgat rá. Ezek után kimerülésig kérdezgette Sullivant, hogy megtanulja a számára ismerős többi tárgy nevét, mint például legkedvesebb babájáét. 1890-ben a tízéves Hellen Keller megismerte egy norvég siketvak kislány, Ragnhild Kåta történetét, aki megtanult beszélni. Kåta sikerén felbuzdulva Keller is meg akart tanulni beszélni. Sullivan a Tadoma-módszerrel tanította kis diákját, melyet két további eszközzel egészített ki: egyrészt Helen megérintette a beszélők ajkait és torkát, másrészt Sullivan ujjaival betűzött a kislány kezén. Később Keller megtanulta a Braille-írás használatát, aminek segítségével nemcsak angol, hanem francia, német, görög, és latin műveket is olvasott. […]

 

 

 

 

 

 

 

 

HELEN KELLER: CSÖNDES, SÖTÉT VILÁGOM

Egy siket-néma-vak leány önéletírása


Előszó

 Aki eddig még nem találkozott e könyv írójának nevével, és kíváncsian belelapoz a könyvbe, valószínűleg már néhány bekezdés átfutása után hitetlenkedve keres vissza a címoldalra, és nézi meg gondosabban az alcímet is. Lehetséges, hogy egy siket-néma-vak leány önéletírását tartom a kezemben? - tűnődik.

"Egy meleg júliusi napon két kisgyermek ült a veranda lépcsőin. Az egyik olyan fekete volt, mint az ébenfa, haja kis fürtökben összekondorodva. A másik fehér volt. Haja hosszú, aranyfürtű." - emlékezik az akkor ifjú írónő életének egy hatéves kori, gondtalan jelenetére.

És a sok, a halló-beszélő-látó olvasót is elragadó, hangulatos, emlékezetes kirándulásról, utazásról szóló leírás? Íme, közülük véletlenszerűen az egyik: "Téli havas táj borult a világra s a reggeli órában már alig lehetett ráismerni a tájra. Az utak el voltak födve, egyetlen határjelző nem látszott, csak a sok hó s a kiemelkedő bozontos fa."

És még egy feljegyzés a New-York-ban töltött két évéből: "A nagyszerű öböl méltóságos csöndben fürdött az októberi napfényben, s a hajók úgy jöttek-mentek mint hiú álomképek. Az óceán felé haladók lassan-lassan eltűntek, mint a felhők, midőn arany helyett szürke mezt öltenek. A hazatérők gyorsabban igyekeztek, mint a megérkező madár, midőn fészkét meglátja."

A mai kor embere, akinek ha - ami nem valószínű - csupán a televízió áll rendelkezésére mint ismeretforrás, akkor is naponta találkozhat a közvetlen valóságában egyáltalán nem létező, számára egzotikus állatokkal, növényekkel, a körülötte soha elő nem forduló természeti jelenségekkel, s tudhat még egyre többet embertársairól. A kinyílt világból megismerhető különlegességek között az emberi másságokról, főként a mindenkit érintő vagy elérhető súlyos betegségekről, sérülésekről is sok szó esik. És egyre gyakrabban hallhatunk azokról a szerencsére nem mindenkit érintő, de mindenkit elérhető és érdeklő rendellenességekről is, amelyek a születéstől jelen lehetnek, vagy később keletkezhetnek és az életút végéig megmaradnak, mint pl. a siketség, a vakság, a mozgáskorlátozottság. Ilymódon az információkra nyitott ember megtudhatja, hogy a látó, halló, jól mozgó átlagemberre szabott világban hogyan élnek az akadályozott emberek, hogyan pótolják hiányaikat, környezetük hogyan segíti vagy nehezíti törekvéseiket, milyen lehetőségek állnak rendelkezésükre képességeik fejlesztésére, tehetségük kibontakoztatására.

És mégis meghökken az először felületesen olvasottakon, valami megfejtésre váró titkot, talán csodát sejt az olvasó, vagy éppen csalásra, szemfényvesztésre gyanakszik.

Pedig nem csoda és főként nem csalás, szemfényvesztés az, amiről ez a különlegesen érdekes és megejtően szép írás szól. Egy valóságos emberrel, egy rokonszenves fiatal amerikai nővel ismerkedünk meg, aki mindössze abban különbözött az átlagemberektől, hogy látásától és hallásától másfél évesen megfosztva, rendkívül nehezítetten, kerülő utakon, de szerencsére kitűnő szociokulturális feltételek mellett bontakoztatta ki nem mindennapos tehetségét.

Ezt a mintegy húsz éven át tartó küzdelmes önmegvalósítási folyamatot követhetjük nyomon a könyvben. Tegyük mindjárt hozzá, most már hangsúlyosan, hogy nem egy idős ember lezárt életútjának folyamatával ismerkedünk meg, hiszen Helen Keller 88 évesen halt meg, tehát küzdelmekben, eseményekben rendkívül gazdag további évtizedek következnek még az itt feltáruló kezdeti időszak után. Ám ez a kezdeti időszak, mint minden ember életében, meghatározó jelentőségű volt számára. Sőt az e könyv megjelenésekor 24 éves írónő egészen kora gyermekkora, az első tanítója, Sullivan kisasszony kitűnő, 7 éves korától nyújtott páratlanul sikeres pedagógusi közreműködése előtti években történtek is igen fontosak voltak szinte hihetetlen teljesítményei megalapozásában.

A könyvben is találunk egy-egy utalást erre, de a modern gyógypedagógia hiteles szakirodalmi közlései alapján bizonyossággal állíthatjuk, hogy a szülőkön, mindenekelőtt az édesanyán túl, a fenti első idézet "ébenfa" hasonlattal illetett kisgyermek szereplőjének, a könyvben másutt is emlegetett, három évvel idősebb kis játszótársnak, Marthanak hallatlanul nagy érdemei voltak Helen fejlődésében.

Kettejük kapcsolatában, tanulta meg - később pontosan már sohasem regisztrálhatóan - a mindennapos viselkedési szokásokat, ismerte meg a közelében levő tárgyakat és a sok együttes hancúrozás alakította ki az első kommunikációs eszköztárat is.

Így, amikor az általa "lelkem születésnapjának" nevezett 1887. március 3-án, a 21 éves "Tanító", Miss Anne Mansfield Sullivan megjelent Helen életében, egy a közvetlen környezetében már "kitűnően" tájékozódó, eleven, kíváncsi és tegyük hozzá, hogy alaposan elkényeztetett gyermekkel indult el a könyvben részletesen feltáruló, valóban fantasztikus pedagógiai történet.

Egy kivételes életutat megjárni képes gyermek és egy kivételes nevelő egyéniség találkozása ez.

Sullivan kisasszony ugyanis azon túl, hogy korábban már a híres Perkins-intézetben a kevésbé tehetséges Laura Bridgmann siket-vak lánnyal foglalkozott, és éppen akkor lett szakképzett gyógypedagógus, egyéni adottságai és körülményei révén is igen alkalmas volt Helen nevelésére.

Miss Sullivan 1866-ban, Sprinfiedben (Massachusetts államban) született, szegény ír bevándorlók gyermekeként. Részeges apja sokszor elverte, majd amikor édesanyja korán meghalt, kisöccsével együtt egy bostoni szegényházba került elesettek, nyomorban felnőttek és gyengeelméjűek közé. Öccse, Jim rövidesen meghalt, ő pedig 14 évesen, félig vakon, tanítványként került a vakok Perkins-intézetébe. Ott hamarosan feltűnést keltett szívós akaratával, tanulmányaiban való gyors haladásával, tehetségével és az elesettek iránti mély együttérzésével.

Hogy kettejük szimbiozisában, azaz folytonos, valóságos együttműködő együttlétükben, különösen a nevezetes "víz" szó-fogalom felismerés történet után, Helen immár "tudatosan" hogyan jutott először az alapismeretek, majd a tudományok és idegen nyelvek birtokába - az is feltárul előttünk a könyvben.

Talán legjobban az általa "sötét felhő"-nek nevezett, 12 éves korából származó esemény érzékelteti, hogy milyen kerülő utakhoz kell az embernek (különösen a gyermeknek) folyamodnia, ha az alkalmazkodási, tanulási követelmények meghaladják lehetőségeit, s ugyanakkor milyen kudarcok is érhetik, amíg megtapasztalja, hogy másokkal ez másként történik.

"Abban az időben mindent, amit olvastam, mohón nyeltem el, anélkül, hogy saját gondolatomnak tartottam volna, s még most sem tudom jól elválasztani a magam gondolatait azoktól, amelyeket könyvekben találtam. Ennek, gondolom az az oka, hogy benyomásaimat mindig mások látása és hallása után szerzem,"

Helen egyetemi felvétele után már tudja, hogy a tudományok megismerésének járt útjai el vannak zárva előle, hogy járatlan utakon kell keresztül törnie, hogy sokszor, a látó-halló embereknél jóval többször kell a másoktól szerzett tapasztalatokkal megelégednie. De gyermekként még csapdába esik, úgy ír le egy benne élő, készen kapott történetet, mintha az az ő saját élményeiből állt volna gondolati egésszé. És amikor ezt környezete észreveszi és megszégyeníti, csalódottan és boldogtalanul védekezik.

A "titok" megfejtésében az ő önmegfigyelésein alapuló megállapításai visznek közelebb bennünket.

Egyik levelében, 1899-ben, egy akkor Bostonban divatos impresszionista festőművész képeiről tesz említést.

"Itt mindenki a Sargent-féle képekről beszél. Azt mondják, hogy bámulatra méltó arckép-kiállítás. Mennyire szeretném, ha én is láthatnám a szemeimmel. Mennyire tudnék gyönyörködni szépségükben és színükben. No, de örvendek, hogy így sem vagyok megfosztva minden élvezettől. Legalább a barátaim szemével én is látom, ami nekem igazi öröm. Annyira hálás vagyok, hogy tudom élvezni a barátaim által összegyűjtött és kezemre tett (ti. tenyerébe írott) szépségeket."

A szobrokkal való találkozásairól tett vallomásai is nagyon tanulságosak.

"A múzeumok és műcsarnokok is sok mulatságot és inspiratiót nyújtanak. Sokak furcsának találhatják, hogy kézzel élvezni lehessen a hideg márvány szépségét, kifejezését anélkül, hogy a látást segítségül hívhatnók; s mégis tény, hogy én a nagy szoborművek szépségéből valóságos élvezetet tudok meríteni."

Mindez számunkra kevésbé meglepő, ha tudjuk, hogy Budapesten nemrégiben pl. a Kiscelli múzeumban szoborkiállítást rendeztek vakoknak, vagy hallottunk róla, hogy vak iskolások rendszeresen látogatják a múzeumokat, hogy kezükkel ismerkedjenek a tárgyakkal.

De Helen így folytatja beszámolóját: "Midőn ujjaimat végig viszem a vonalakon és görbületeken, fölfedezem azt a gondolatot és érzelmet, amelyet a művész lehelt belé. Az istenek és hősök arcán éppúgy fölfedezem a gyűlöletet, bátorságot és szeretetet, mint az élő arcon, ha módomban áll megtapintani. A Diana mozdulatán megérzem az erdő szabadságát és kedvességét, s azt a szellemet, amely megszelídíti az oroszlánt és lecsillapítja a legvadabb szenvedélyt is. Az én lelkem gyönyörűséggel telik el a Venus nyugodtságán és bájos hajlásain. A Barré-féle bronzszobrokról ki tudom olvasni a művész titkait."

Lám, a tapintás útján szerzett tapasztalatait ő is kiegészíti képzeletével, amint azt mi is tesszük a látás útján szerzettekkel és így jutunk (látók és nem látók egyaránt) a legegyénibb művészi élményekhez.

Helen későbbi, e könyvben még nem ismerhető életútján Miss Sullivan hosszabb betegségének idején, majd annak halála (1936) után, 23 éven át Polly Thompson a titkárnője és kísérője. Polly is nagy hatással volt rá és nélkülözhetetlen élete mindennapjaiban. Mellette számos barátja, tisztelője, egy időben férfi titkára és egyben szerelme veszi körül.

Kora több kiválóságával is megismerkedik, akiktől sokat tanul és akikre ő is nagy hatással van. Azt már e könyvből is megtudjuk, hogy Alexander Graham Bell, a telefon feltalálója az egyik legjobb barátja. Ezt azzal is kifejezi, hogy neki ajánlja életleírását, annak a Bell-nek, "aki megtanította a siketeket beszélni és a figyelő fület szót hallani az Óceántól a Sziklás Hegységig." Hasonlóan ismert már ebből az időből, hogy Mark Twain-nel is találkozik, aki szerint: "A XIX. század két legérdekesebb egyénisége Napoleon és Helen Keller volt." Később aztán Thomas Alva Edison, Rabindranath Tagore, Charlie Chaplin is az életre szóló barátok sorába kerültek.

Helen hosszú élete alatt sokfelé járt a világban; politikusokkal, divatos hírességekkel való találkozásairól nem ritkán szenzációs írásokban tudósítottak az újságok.

Különböző kongresszusokon vett részt és gyakran szerepelt nyilvánosan is. Így aztán nem csak szűkebb környezete ismerhette meg teljesítményeit. Például az 1931-ben New Yorkban rendezett nemzetközi vakságügyi konferencián az USA 39 képviselőjén túl 39 más ország 74 szakembere vett részt. A megnyitó beszédet angol nyelven Helen Keller tartotta úgy, hogy mondanivalóját a mellette álló titkárnője mintegy tolmácsolta is, a jobb megértés érdekében szakaszonként megismételte. A sajtó révén főként mint szenzáció került tálalásra Helen szereplése, de a szakemberek is sokáig és széles körben tárgyalták.

Arról, hogy érthető-e Helen Keller beszéde, a vélemények megoszlottak. A szakmaiak is eltértek, attól függően is, hogy vak vagy látó, angol vagy más anyanyelvű volt a nyilatkozó.

Magyarországot Herodek Károly, a budapesti vakok intézetének igazgatója képviselte, aki ezáltal közvetlenül is kapcsolatba került e kongresszuson Helennel.

Ő Helen beszédét a "jó kiejtésű" siketekéhez hasonlónak ítélte és mint szakember igen elismerően nyilatkozott erről a teljesítményről. Minthogy azonban a siket-vakság következtében a jól érthető hangbeszéd számos jellemzője, mint pl. hanglejtés, arcmimika, kísérő gesztusok természetes úton nem alakulhatnak ki, Helen beszéde ilyen értelemben betanult és "mesterkélt" volt, annyira, hogy a laikusok részéről többnyire "kirakati mutatványnak" minősült.

A titkárnővel való érintkezés módjáról is tudomást szerezhetett a nagy nyilvánosság. Bár Helen a szájmozgást ujjaival követve is tudott beszélő partnereivel érintkezni, ezúttal a "kézbeírás" révén cserélték ki gondolataikat.


Helen Keller
már korában sem az egyedüli tanult siketvak. Már volt szó Laura Bridgmannról, aki a vakok 1831-ben létesített bostoni Perkins-intézetében, az azt megalapító, korábban Európában is tanult Samuel Gridley Howe orvos-gyógypedagógus igazgató tanítványaként vált inkább csak szakkörökben ismertté. Ebben az intézetben később is számos siket-vak tanult és tanul ma is.

Érdemes tudni azonban, hogy már 1886-ban, Elisabeth Anrep-Nordin asszony kifejezetten siketvakoknak létesít intézetet Svédországban. Onnan - bizonyára azért, mert kivételesen tehetséges tanítványuk nem volt - név szerint nem ismer a nagyvilág senkit, de azt tudjuk, hogy a tanulók ipari munkára (pl. szövés-fonás, kefekötés stb.) felkészítése igen eredményesen folyt.

Helen Keller neve azért járta be a világot, mert - már tudjuk - különleges tehetsége révén egyetemet végzett, idegen nyelveket ismert és több szépirodalmi könyve jelent meg. Nehezített helyzetében megszerzett imponáló tudását és teljesítményeit több egyetem díszdoktori címmel honorálta.


Hasonlóan tehetséges, de világszerte csak szakmai körökben ismert siketvak volt Olga Ivanovna Szkorohodova, aki 1914-ben született és 5 éves korában vesztette el látását és hallását. Ő a harkovi vakok intézetében, az Iván Afanaszjevics Szokoljanszkij gyógypedagógus által 1923-ban siketvakok részére létesített iskola-klinikán tanult, majd a moszkvai egyetemen pszichológusi oklevelet és később kandidátusi tudományos fokozatot szerzett. Két olyan szakkönyvet írt, amelyekben mint szakember nyilatkozott saját személyiségalakulásáról, és a siketvakok pszichológiai tanulmányozása során szerzett tapasztalatairól. Több éven át dolgozott a világhírű zagorszki intézetben, siket-vak gyerekek között.

Magyarországon szerencsére mindig kis számban éltek siket-vakok. Közülük Egri Margit neve a legismertebb, aki Helen Kellerrel is levelezett. Ő valamivel 7 éves kora előtt vesztette el látását és hallását. Adler Simon, a vakok budapesti Wechselmann-féle intézetének igazgatója kezdte tanítani 1904-től. Margit is szépen haladt a tanulásban, eszperantó, német és angol nyelven levelezett sorstársaival. Egy felnőtt vakok intézetének szövőműhelyében dolgozott.

Ma a szakemberek szerte a világon arra törekszenek, hogy a lehető legkorábbi életkorban kezdjék el a siket-vak gyermekek szakszerű ellátását, és lehetőségeik maximumáig juttassák el őket.


Magam is gyógypedagógus vagyok. Siket-vakokkal nem foglalkoztam, de néhányukkal találkoztam. Valamennyien mély benyomást tettek rám.

Legutóbb a Vakok Batthyány László Gyermekotthonában, Budapesten láttam, hogy Fehér Anna gyógypedagógus igazgatónő hogyan foglalkozik velük a legmodernebb eljárásokkal.

És felidéződik bennem egy emlékezetes külföldi élményem is. 1982. májusában, egy kb. hatéves siket-vak ikerpárt vittek a Moszkva melletti zagorszki intézetbe. Megérkezésük másnapján jártam éppen ott látogatóban. A kertben találkoztam velük, amint két gyógypedagógusnővel játszottak. Az élénk, kíváncsi, kedves kislányok velem is meg akartak ismerkedni, hozzám bújtak, átöleltek, végigtapogattak. A rólunk készült fényképeket azóta is őrzöm. Amikor 6 év múlva újra ott jártam, megkerestem őket. Tanulmányaikban előrehaladt, csinos nagylányokként láttam őket viszont. Gyógypedagógus tolmács segítségével "kézbeszéddel" idéztük fel az első találkozást.

Távoli kis barátnőimre gondolva ajánlom e szép könyvet valamennyi olvasójának.


Budapest, 1997. október


Gordosné dr. Szabó Anna

 

 

 

I.

Félve kezdek életem megírásához. Babonás aggódás fog el, hogy vajon föllebbentsem-e a fátylat, mely gyermekkoromat ködhomályként vonja be.

Az önéletírás nehéz feladat. Ha első benyomásaimat akarom rendszerezni, úgy találom, hogy megtörtént és képzelt dolgok innen a jelenből, a múlton keresztül szemlélve, egyformáknak látszanak.

A kislánykori tapasztalatokat a felnőtt nő képzelődése színezi be.

Egy-egy emlék élénken megmaradt a legelső évekből, de a "többit a fogház árnya borítja". Aztán a gyermekkor örömei és bánatai jórészt elveszítették egykori élénkségüket.

Neveltetésem sok eseménye, ami akkor oly nagyon fontos volt, az újabb ismeretek izgalmai közben feledésbe ment. Azért, hogy unalmas ne legyen e kis munka, csak azokat az eseményeket írom le, amelyek előttem a legérdekesebbek és a legfontosabbak.

1880. június 27-én születtem Tuscumbia kis városában Észak-Alabama államban, Észak-Amerikában.

Családunk atyai ágon Kaspar Kellertől származott Svájcból, aki Marylandben telepedett le. Furcsa összetalálkozása a dolgoknak, hogy egyik svájci ősöm Zürichben a siketek első tanítója volt, és könyvet írt nevelésükről. […]

Mielőtt az a betegség ért, amely látásomtól és hallásomtól megfosztott, egy olyan kis lakásban laktunk, amilyet ma is sokat lehet látni délen, amely egy nagyobb s egy kisebb szobából állott a nagy ház mellett. A kisebb szobában a szolga lakott.

Atyám a polgárháború után egy ilyen házat épített, s miután anyámmal összekeltek, ebbe költöztek. A házat teljesen elborította a kúszórózsa és a jó illatú szulákvirág. A kert felől nézve olyannak látszott, mint egy lugas. A kicsi tornácajtót elfedte egy sárga rózsabokor, a madarak és méhek kedvenc tanyája.

A Keller-ház, a család lakhelye, néhány lépésre volt ami kis rózsalugasunktól. "Repkényes"-nek nevezték, mivel a házat s a körülötte lévő fákat, kerítéseket szép angol repkény borította be. Ennek a régi divatú kertje volt az én gyermekkorom paradicsoma.

Még mielőtt a tanítóm eljött volna házunkhoz, én az élőkerítés mellett tapogatózva, végigmentem a kerten, ahonnan viola- és liliomillat jött, s ott az első nyílást megkerestem. Ide szoktam félrehúzódni akkor is, ha fölindulás után le akartam csillapodni. Itt szoktam lehűteni fölhevült arcomat a hűvös levelek között vagy a fűben.

Milyen öröm volt elrejtőzni ebben a virágos kertben, vagy sétálni boldogan egyik helyről a másikra, míg fölismertem egy-egy kúszót a leveléről és virágáról, s ebből megtudtam, hogy a kert végében levő roskatag virágház mellett vagyok. Volt itt illatos klemátisz, hervadó jázmin s valami ritka illatos virág, amelyet pillangószárnynak neveztek. De a rózsák sokkal kedvesebbek voltak mindezeknél. Az északi virágházakban soha sem találtam olyan elbűvölő rózsákat, amilyenek déli otthonunk kúszórózsái voltak. Hosszú nyalábokban csüngtek alá a tornácról, s megtöltötték a levegőt minden földi szagtól mentes, tiszta illattal. Reggel, midőn harmatban úsztak, oly finom, oly tiszta volt tapintásuk, hogy én önkéntelenül azt gondoltam, a Paradicsomkert liliomai is ilyenek lehettek.

Az én életem is csak úgy kezdődött, mint a többi kisgyermeké. Jöttem, láttam és győztem éppen úgy, mint az első gyermek szokott minden családban. Nálunk is sok szó esett arról, hogy mi legyen a nevem. Az első gyermek nevét nem könnyű elhatározni, mert erre mindenki nagy súlyt fektet a családban. Atyám azt ajánlotta, kapjam a Mildred Campbell nevet, egy ősünkét, akit ő nagyra tartott. Ezután nem vett részt a vitában. Anyám azt kívánta, nevezzenek az ő anyja nevéről Helen Everettnek. De amikor a templomba vittek keresztelőre, atyám útközben elfeledte, mi volt a megállapodás, csak annyira emlékezett, hogy a nagyanyám nevéről volt szó, s a Helen Adams nevet diktálta be:

Azt hallottam, hogy amíg még pólyában voltam, kíváncsiságra és önállóságra hajlamot mutattam. Amit mástól láttam, mindazt utánozni igyekeztem. Hat hónapos koromban már ki tudtam mondani: "How d'ye" (Hogy van?) s egyszer csak azzal vontam magamra a figyelmet, hogy egészen tisztán és hangosan kezdtem mondani: "tea, tea, tea".

Még betegségem után is visszaemlékeztem egy szóra, melyet életem első hónapjaiban tanultam. Ez a szó "water", amelyet sokáig hangoztattam még azután is, hogy beszélőképességemet elveszítettem. A "wah, wah" hangot mindaddig megtartottam, amíg a szót tapintás útján meg nem tanultam.

Azt mondják, hogy éppen azon a napon kezdtem járni, amelyen egyéves lettem. Anyám a fürdőből kivéve térdén tartott, mikor megpillantottam a padlón valami mozgó falevelek árnyékát. Lecsúsztam térdéről, s majdnem megfutamodtam a játszó árnyék felé. Az ösztön eltűnt, én elestem és sírtam, hogy vegyen föl.

Ezek a boldog napok nem sokáig tartottak. Csak egyetlen énekes, virágos rövid tavasz, csak egyetlen rózsával s gyümölccsel gazdag nyár, csak egyetlen aranyos és bíboros ősz kedves sugarai gyönyörködtették a kis vidám gyermeket!

Aztán, ama szomorú emlékű februárban jött a betegség, amely bezárta szemeimet és füleimet, s ismét visszavetett az újszülött kisgyermek öntudatlan állapotába.

Azt mondták, nagyfokú agy- és gyomorbántalmam van. Az orvos nem hitte, hogy életben maradok. De egy reggel korán a láz megszűnt, oly hirtelen és titokzatosan, ahogy föllépett. Nagy öröm volt a családban, mert ekkor még az orvos sem sejtette, hogy én többé sem látni, sem hallani nem fogok.

Erről a betegségről kevés tiszta fogalmam van. Jól emlékszem anyám gyöngédségére, mellyel enyhíteni akarta félelmemet, fájdalmamra, a kínos halálküzdelmekre és a lázas állapotra, amely sokszor fölzavart a félálomból. Anyám a fal felé fordította száraz, forró arcomat, el a világosságtól, amely kezdett megszűnni számomra.

Leszámítva ezeket a röpke emlékeket, ha emlékeknek egyáltalában mondhatók, az egész inkább csak olyan, mint egy nehéz álom.

Rendre hozzászoktam a csendhez és sötétséghez, s elfeledtem, hogy még valaha másképpen is volt, amíg megérkezett ő, tanítóm, aki fölszabadította lelkemet.

Életem első tizenkilenc hónapja alatt a tágas mezőkről, a fényességről, a fákról és virágokról olyan képet szereztem, amelyet az azután következő sötétség nem tudott egészen kitörölni. Ha egyszer láttuk, "miénk a nap és mit a nap mutat".

 

II.

Nem tudok visszaemlékezni, mi történt velem a betegségem után következő hónap alatt. Csak azt tudom, hogy vagy anyám ölében ültem, vagy belefogództam köntösébe, amint a házban erre-arra járt.

A kezemmel kitapogattam minden tárgyat, megfigyeltem minden mozgást, s így sok dolgot megtanultam. Csakhamar szükségét kezdtem érezni a másokkal való érintkezésnek, s idétlen jelzésekbe kezdtem. A fejrázás "nem"-et jelentett, a bólintás; "igen"-t, a húzás azt jelentette: "jöjj", a taszítás: "menj".

Ha kenyér kellett, mutattam a kenyérszelést s a vajjal bekenést. Ha ebédre fagylaltot szerettem volna enni, mutattam, hogyan keverik, s dideregtem, jelezve a hideget.

Anyám is nagyon sok dolgot meg tudott értetni velem. Mindig megértettem, ha valamit le kellett hoznom az emeletről, s azonnal rohantam föl, vagy ahová kívánta.

Anyám bölcsességének köszönöm mindazt a fényt és jót, amit hosszú éjszakám alatt élveztem.

Sokat megértettem abból, ami körülöttem történt. Ötéves koromban megtanultam, hogyan fogjam össze a fehérneműmet, hova tegyem a tisztát, midőn a mosóból behozták. A magamét ki tudtam választani a többi közül. Az anyám és néném öltözködéséből észrevettem, ha el akartak menni hazulról, s mindig kértem, vigyenek magukkal.

Mikor vendégek voltak nálunk, mindig értem küldtek, s mikor elmentek, integettem a kezemmel feléjük Úgy képzelem, volt némi halvány sejtelmem, mit jelentett ez a kézmozdulat. […]

Nem tudom, mikor jöttem tisztába azzal, hogy én nem vagyok olyan, mint más emberek; de rájöttem, még mielőtt a tanítóm hozzánk érkezett volna. Észrevettem, hogy anyám és a barátaim, amikor beszéltek, nem olyan jeleket használtak, mint én, hanem a szájukból beszéltek.

Mikor két ember beszélgetett, néha közéjük álltam s ajkukra tettem a kezemet. Nem értettem, és emiatt bosszankodtam. Ajkaimat mozgattam és dühösen gesztikuláltam, de eredménytelenül. Emiatt néha annyira fölbosszankodtam, hogy rugdalóztam-kapálóztam, amíg egészen kimerültem.

Úgy gondolom, tudtam, mikor voltam rossz, mert tudtam, hogy Ellát, az ápolónőmet bántotta, ha rugdalóztam-kapálóztam, s mikor a dühöm elmúlt, mintha némi megbánást éreztem volna. De arra nem emlékszem, hogy ez az érzés valaha visszatartott volna a rosszaságtól, ha nem kaptam meg, amire vágytam.

Akkortájt egy kis néger leány, Martha Washington, a szakácsné leánya és Belle, az öreg vadászkutya voltak állandó társaim. Martha értette az én jeleimet, s csak ritkán volt nehéz, hogy megértessem, mit kívánok. Nekem nagyon tetszett, hogy uralkodhattam fölötte, s ő is inkább eltűrte zsarnokságomat, mintsem kezem súlyát érezze.

Erős, tevékeny és meggondolatlan gyermek voltam. Mindig eléggé tisztában voltam magammal, s mindig a magam útján jártam, ha körömszakadtáig kellett is harcolnom érte.

Sokat ültünk a konyhában. A tésztából labdát gyúrtunk, segítettünk a fagylaltkészítésben, kávéőrlésben, civakodtunk a tésztás serpenyő miatt. Enni adtunk a tyúkoknak, pulykáknak, melyek a küszöb előtt sereglettek. Némelyik olyan szelíd volt, hogy evett a kezemből, s engedte, hogy megsimogassam. […]

A gyöngytyúk szerette ide-oda rejteni tojását. Nekem rendkívül nagy örömet szerzett a tojások keresése a nagy fűben. Marthának csak úgy tudtam megmagyarázni, mikor tojást akartam keresni, hogy lebújtam a földre és a két kezemet összetéve a földön tartottam. Martha megértett. Mikor tojást találtunk, soha sem engedtem, hogy ő vigye be. Féltem, hogy elejti, s ezt neki jelekkel értésére adtam.

A szín, ahol a gabona állott, az istálló, ahol a lovakat tartották, az udvar, ahol este és reggel a teheneket fejték, Marthának és nekem állandó időtöltő helyünk volt. A tehenes gazda megengedte, hogy míg fejt, a kezemet a tehénen tartsam. A tehén sokszor jól rám csapott farkával kíváncsiságom miatt.

A karácsonyra készülés mindig nagy mulatságom volt. Természetes, hogy nem tudtam, mire való az egész, de emlékszem, hogy élveztem a jó illatot, mellyel a szoba megtelt, s tetszett, hogy nekem s Marthának sok apróságot adtak, csak hogy csendesek legyünk. Mi nagyon sokszor útjában voltunk a többieknek, de azzal nem törődtünk egy cseppet sem.

Meg volt engedve, hogy a mandulát megőröljük, a mazsolából egy-egy darabot elvegyünk, az ízes kanalat megnyaljuk. Karácsony estéjén én is kitettem a kis harisnyámat, de arra már nem emlékszem, hogy az egész dolog iránt nagyon érdeklődtem volna. Napfeljötte előtt föl sem ébredtem, hogy megnézzem, mit kaptam ajándékba.

Martha éppen úgy szerette a pajkoskodást, mint én. Egy meleg júliusi napon két kisgyermek ült a veranda lépcsőin. Az egyik olyan fekete volt, mint az ébenfa, haja kis fürtökben összekunkorodva. A másik fehér volt. Haja hosszú, aranyfürtű. Az egyik hatéves volt, a másik pár évvel idősebb.

A fiatalabb gyermek vak volt. Ez én voltam. A másik Martha Washington volt. Serényen vagdaltuk papírból a babácskákat, de csakhamar beleuntunk. Miután összevagdaltuk a cipőnk kötőjét, meg a verandán levő kúszónövény leveleit, én Martha göndör fejének fordultam. Eleinte tiltakozott, de végül megadta magát. Ő is gondolt egyet, az ollót kezébe vette, s kezdte vágni a hajamat. Ha anyám kellő időben észre nem veszi, bizonnyal nem maradt volna egy fürt sem a fejemen.

Belle, az öreg kutyánk nagyon rest volt, s inkább szeretett a tűzhely előtt heverészni, mintsem futkosni. Próbáltam megtanítani az én integető beszédemre, de sehogy sem akart figyelni.

Sok apró jelenetre emlékszem abból a tétlen, célnélküli életemből, amelynek nem volt nappala.

Egyszer a kötényemre vizet öntöttem, aztán ráterítettem a nyílt tűzhelyre. Nem tetszett, hogy oly lassan szárad, hát odább tettem, rá egészen a parázsra. A kötény meggyulladt, lángra lobbant, s egy perc alatt a ruhám is lángban volt.

Iszonyú zajt csaptam, mire az öreg dada odaszaladt. Egy gyapjútakarót dobott rám, majd hogy meg nem fullasztott, de a tüzet eloltotta. Csak a kezemet érte nagyobb sérülés és a hajam perzselődött meg.

Ekkortájt jöttem rá, mire való a kulcs. Egyik reggel anyámat bezártam az éléskamrába. Három óra hosszat volt kénytelen ott ülni, mivel a cselédek a ház másik részében voltak. Anyám verte, rázta az ajtót; én pedig a tornác lépcsőin ültem s vígan nevettem, érezvén a padló rezgését.

Ez a csíny meggyőzte szüleimet, hogy minél előbb rendes tanítás alá kell fogni engem. Amikor tanítóm, Miss Sullivan eljött, első gondom volt, hogy őt is becsukjam valahova. Anyám ideadott valamit, s megmagyarázta, hogy vigyem föl a szobába Miss Sullivannek. Alighogy átadtam, megkerestem a kulcsot, az ajtót kívülről bezártam, s a kulcsot eldugtam a ruhaszekrény alá. Sehogy sem tudtak rábírni, hogy megmutassam, hol van a kulcs. Atyám kénytelen volt egy létrát tenni az ablakhoz, hogy azon Miss Sullivan, az én nagy mulatságomra, az ablakon át leszálljon. Csak hónapok múlva adtam elő a kulcsot.

Mikor ötéves voltam, a kis zöld házból új, nagy házba költöztünk. A családunk rajtam kívül atyámból, anyámból s két mostohatestvérből állott, majd később kishúgom, Mildred is csatlakozott hozzánk.

Apámra egy kis jelenet emlékeztet. Bementem a szobájába. Csupa papíron lépdeltem hozzá. Egy újság volt előtte. Nagyon törtem a fejemet, mit művel. Utánoztam az apámat, még a szemüvegét is föltettem, gondolván, hogy így könnyebben kitalálom a titkot. De sok éven át nem találtam ki. Aztán megtanultam, hogy lapot szerkesztett, arra szolgált az a sok papír.

Apám nagyon kedves, türelmes és otthon ülő ember volt. Csak a vadászat idején ment el hazulról. Mondták nekem később, hogy nagy vadász és jó céllövő. Családja után kutyáit és puskáját szerette legjobban.

Nagyon vendégszerető volt, egész a túlzásig. Ritkán jött haza vendég nélkül. Legnagyobb büszkesége kertje volt: ő tenyésztette az egész környéken a legszebb görögdinnyét és epret. Az első érett szőlőt nekem hozta. Emlékszem, mily gyöngéden vezetett kézen fogva egyik fától a másikhoz, s milyen boldog volt, ha valamiben örömem telt.

Apám híres mesemondó volt. Mikor megtanultam a jelbeszédet, esetlenül, a maga módja szerint, kezemre betűzte legjobb anekdotáit, s roppant tetszett neki, ha alkalmanként el tudtam mondani.

1896-ban északon töltöttem a nyarat, midőn apám haláláról értesítettek. Rövid ideig tartó súlyos betegségben hunyt el. Ez volt első nagy bánatom, első személyes tapasztalatom a halál felől.

Hogyan írjak anyámról? Ő oly közel áll hozzám, hogy majdnem illetlen dolog róla beszélnem.

A kishúgomat sokáig betolakodónak tartottam. Rájöttem, hogy én többé nem vagyok anyám egyetlen kedvence, s ez féltékennyé tett. A kicsi mindig az anyám ölében ült, s egészen lefoglalta az idejét. Egy nap olyasmi történt, ami nemcsak bántott, hanem bosszantott is.

Volt nekem akkor egy nagyon kényeztetett, sokat kínzott babám, melyet később Nancynek neveztem. Ennek kellett fölindulásom és jókedvem minden szeszélyét kiállnia. Volt ezenkívül beszélő, kiáltó, szemhunyó babám is, de egyiket sem szerettem annyira, mint Nancyt. Kis bölcsője is volt, melyben néha órákig ringattam. A bölcsőre is meg a babára is a legféltőbb gonddal ügyeltem, de egy reggel azt vettem észre, hogy kis testvérem a baba bölcsőjében alszik.

Ez olyan merészség volt tőle, aki iránt bennem még nem volt semmi testvéri szeretet, hogy nagyon mérges lettem. Nekirohantam a bölcsőnek, fölborítottam, s ha anyám esés közben föl nem fogja a kislányt, bele is halhatott volna.

Lám így van az, amikor kétféle elhagyatottság pusztájában járunk, keveset tudunk azokról a gyöngéd érzelmekről, melyeket az édes szavak, kedves cselekedetek és a társaság ébresztenek bennünk.

Aztán, mikor én is beleléptem emberi örökségembe, Mildreddel egymás szívéhez nőttünk. Szerettünk kézen fogva járni, bár ő nem értette az én ujjbeszédemet, sem én az ő csevegését.

 

III.

Ezalatt mind jobban fokozódott bennem a vágy: hogyan tudnám kifejezni magamat én is. Az a néhány jel, amelyet használtam, mind kevésbé elégített ki. Ahányszor megakadtam, kitört belőlem a szenvedély. Úgy éreztem, mintha láthatatlan kezek tartanának fogva, s minden áron igyekeztem kiszakítani magamat.

Küzdöttem, de nem azért, mintha az segített volna a dolgon, hanem mert az ellenállás szelleme erős volt bennem. Rendszerint sírva s testileg kimerülve estem össze. Ha anyám közelemben volt, ölébe kúsztam, mert úgy odavoltam, hogy azt sem tudtam, miért érzem magamat ily nyomorultnak. Kevés idő múlva annyira erőt vett rajtam a vágy, hogy én is tudjak valamiképpen beszélni, hogy az elkeseredés és izgatottság-kitörés kezdett naponként, sőt néha óránként ismétlődni.

Szüleim nagyon bánkódtak és zavarban voltak, mit tegyenek. A közelben sehol sem volt intézet vakok és siketek számára. Arra is alig gondolhattak, hogy akad valaki, aki oly félreeső helyre, mint Tuscumbia, eljönne tanítónak. De néha a barátaink és rokonaink még azt is mondták, hogy engem lehetetlenség lenne tanítani.

Anyámnak egyetlen reménysugárt a Laura Bridgmanről olvasott tudósítás nyújtott. Emlékezett, hogy ő is siket és vak volt s mégis tanították. De arra is emlékezett, hogy Bridgman tanítója, dr. Howe, aki a siket-vakok tanításával foglalkozott, már régen meghalt. Valószínűnek tartotta, hogy a mesterrel együtt módszere is sírba szállt. S még ha nem volna is úgy, hogy lehessen egy ily messzi világban lakó siket-vak leányt a tanítás előnyeiben részesíteni?

Hatéves koromban apám hírét vette egy olyan szemorvosnak Baltimore-ban, aki sok reménytelen esetben sikeres gyógyítást végzett. Szüleim azonnal elhatározták, hogy Baltimore-ba visznek és megvizsgáltatják a szememet.

Az útra jól emlékszem. Nagyon kellemes volt. Útközben a vonaton ismeretségeket kötöttem. Egy asszonyság egy doboz csigahéjjal ajándékozott meg. Apám kilyuggatta, hogy föl tudjam fűzni. Ezzel egy darabig boldog voltam, elfoglaltam magamat. A kalauz is nagyon szívélyes volt. Némelykor, midőn a jegyeket szedte össze, kabátjába fogóztam s végigmentem vele a hosszú kocsin.

Lyukasztógépét kezembe adta, s megengedte, hogy játsszam vele. Egy sarokba behúzódtam s órahosszat töltöttem a papírlyuggatással.

Nagynénémtől kaptam egy kendőből készült babát. Nagyon furcsa volt, mivel nem volt meg a rendes alakja, nem volt orra, sem szája, füle, szeme - semmi, amit egy gyermek babaarcnak tudott volna képzelni. Ezt én mindenkinek mutattam, de senkinek sem jutott eszébe, hogy ellássa szemmel. Egyszer jó gondolatom támadt, s a talány meg lett oldva. Megkerestem nagynéném kalapját, amely nagy gyöngyökkel volt díszítve. Két szem gyöngyöt letéptem, s mutattam, hogy szeretném a babámra varratni. A szemeket odavarrták, s én nagyon örültem, de mihelyt ez rendben volt, azonnal elveszítettem minden érdeklődésemet a baba iránt. Az egész út alatt egyszer sem veszítettem el türelmemet, annyi új dolog kínálkozott, hogy elfoglalja figyelmemet.

Baltimore-ban dr. Chisholm szívesen fogadott, de semmit sem tudott segíteni. Azonban kijelentette, hogy engem lehet tanítani, s megadta apámnak az eligazítást. Egyenesen Washingtonba mentünk dr. Bellhez, tájékoztatást szerezni a siketek és vakok intézetei felől. Apám nagy lelki gyötrelmet állott ki az úton, én pedig örvendtem, hogy oly sokat járunk-kelünk.

Mikor dr. Bellhez eljutottunk, azonnal megéreztem szívének gyöngéd jóságát, mellyel annyi szerencsétlent vigasztalt már meg. Ölébe vett, kezembe adta óráját, s az én kedvemért üttette. Ő megértette az én jeleimet, én ezt észrevettem, s nagyon megszerettem. De arról sejtelmem sem volt, hogy ez a találkozás fogja megnyitni előttem azt az ajtót, mely a sötétből világosságra, elszigetelt helyzetemből barátok közé, s tudáshoz és szeretethez juttat.

Dr. Bell azt ajánlotta apámnak, írjon Bostonba a Perkins-intézet igazgatójának, dr. Anagnosnak, s kérdezze meg, nincs-e olyan tanító a keze alatt, aki velem foglalkozhatna. Apám azonnal írt, s egy pár hét múlva megjött a kedves válasz Anagnos úrtól azzal a biztatással, hogy talált nekem tanítót. Ez 1884 novemberében történt, de Miss Sullivan csak a következő év márciusában érkezett meg.

Így kijutottam az egyiptomi fogságból, s most a Sinai hegyen álltam, ahol az isteni hatalom megérintette lelkemet és megvilágosította, úgy, hogy én láttam sok csoda dolgot, s a szent hegyről szózatot hallottam: "a tudás: szeretet, világosság és égi látomás."

 

IV.

Életemnek legfontosabb pillanata az a nap, amelyen tanítóm, Miss Anne Mansfield Sullivan hozzánk érkezett. Bámulat fog el, ha az azelőtti és azutáni élet között levő mérhetetlen nagy ellentétre gondolok! 1887. március 3-án történt, akkor, amikor négy hónap híján hétéves voltam.

E nagy nap délutánján a tornácon állottam némán, várakozva. Az anyám jeleiből, meg a körülöttem folyó, szokatlan ide-oda szaladgálásból halványan sejtettem, hogy itt valami rendkívüli fog történni. Elmentem hát az ajtó elé és a lépcsőn várakoztam.

A délutáni nap fénye elárasztotta a tornácot fedő illatos folyondárt, s rásütött ég felé emelt arcomra. Ujjaim majdnem öntudatlanul babráltak a még egészen új leveleken s virágokon, amelyek csak nemrég nyíltak ki, hogy köszöntsék az édes, meleg tavaszt.

Nem tudtam, mit rejt számomra a jövő. Heteken át a harag és keserűség kínozott, s arra következett a lankadtság.

Voltál-e valaha tengeren sűrű ködben, midőn úgy tetszett neked, mintha az a majdnem kézzel fogható szürke sötétség körülzárna, amikor a nehéz, nagy hajó nyugtalanul és izgatottan tapogatja útját a part felé a mérővel, te pedig dobogó szívvel várod, hogy mi fog történni?

Olyan voltam nevelésem megkezdése előtt, mint az a hajó, azzal a különbséggel, hogy rajtam nem volt iránytű, sem hangjelző, s nem tudtam mennyire van még part.

"Világosságot! Adjatok nekem világosságot!" Ez volt az én lelkem szótlan kiáltása, s ím a szeretet fénye éppen abban az órában sütött rám.

Közeledő lépteket vettem észre. Kinyújtottam kezemet, mintha anyám közeledett volna felém. Valaki megölelt, karjai közé szorított. Ez ő volt. Ő, aki hozzám jött, hogy jelentést tegyen nekem minden dologról, sőt annál is többet, hogy szeressen engem!

Tanítóm a megérkezése utáni napon utánam jött, szobájába vitt és egy babát adott. A Perkins-intézet kis vak gyermekei küldték. Miss Sullivan felöltöztette. Ezt csak később tudtam meg. Mikor kevés ideig játszottam vele, Miss Sullivan a kezembe betűzte e szót: baba. Az ujjnak ez a játéka nagyon érdekelt s próbáltam utánozni. Mikor végül a betűket pontosan tudtam jelezni, nagy öröm és büszkeség fogott el. Lefutottam a lépcsőn, feltartottam kezemet és ujjaimmal mutattam a betűket.

Nem tudtam, hogy betűket jelölök, sőt arról sem volt fogalmam, hogy betűk léteznek. Csak úgy majom módjára mozgattam ujjaimat. A következő napokon már megtanultam egy csomó új szót, ezeket: tű, fő, ül, áll, megy, de még sok idő telt el, amíg megtanultam, hogy minden dolognak neve van.

Egyik napon, midőn az új babámmal játszadoztam, Miss Sullivan hozzám jött, ölembe tette a nagy babát is, és kibetűzte a kezemre: b-a-b-a. Értésemre igyekezett adni, hogy ez a név mindkettőnkre illik.

Nagy küzdelmünk volt e két szóval: k-o-r-s-ó, v-í-z. Miss Sullivan meg akarta értetni velem, mit jelent: korsó, s mit: víz, s hogy a kettő nem egy dolognak a neve, én azonban állandóan fölcseréltem a két nevet. Kétségbeesve abbahagyta, hogy később ismét újra kezdje. Újabb, meg újabb kísérletek dühbe hoztak s a korsót a földhöz vágtam.

Őszintén örültem, midőn a cserépdarabokat lábam alatt éreztem. Dühöm miatt sem megbánást, sem fájdalmat nem éreztem. Az én csöndes, sötét világomban nem fordult elő semmiféle mély vagy erős érzés.

Észrevettem, hogy tanítóm a cserepeket összesöpörte a tűzhely elébe, s némi elégtételt éreztem magamban, hogy az az alkalmatlan holmi többé nem volt előttem. Miss Sullivan ideadta kalapomat. Már tudtam, hogy ki fogunk menni a meleg napfényre. Erre a gondolatra, ha az ilyen érzés gondolatnak nevezhető, elkezdtem örömömben ugrándozni.

Lementünk a kúthoz, ahonnan a folyondár kedves illata érzett. Valaki vizet húzott s tanítóm a kezemet odatartotta a veder alá. Amint

Szólj hozzá!

Címkék: szív szeretet sötétség együttérzés pásztor reménység tanító

Hithősök 40/35. rész – Szency Sándor

2012.07.04. 10:42 12nyil

 

2010-10-01 11:08:47

Szenczy Sándor baptista lelkipásztor, a Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány vezetője.

1965-ben született Sajószentpéteren. A pesti vagonoktól indulva jutott a Fehér Házig. Számos gyülekezet növekedéséhez járult hozzá, a vezetésével 1996-ban létrejött Baptista Szeretetszolgálat mára több kontinensen dolgozó, milliárdos szervezetté nőtt.

Tizennégy éves volt, mikor szülei elváltak és ő elköltözött otthonról. Ebben az időszakban magától értetődőek voltak a bulik, az alkohol, a kábítószer, a rendőrségi ügyek. A gimnáziumból csak azért nem rúgták ki, mert akkoriban Magyarország tíz legjobb sakkozója közt volt. Feltört lakásokban, a Nyugati pályaudvaron álló vagonokban élt a „banda”, amely része volt a pesti underground korszaknak. Sándor életében a katonaság vetett véget ezeknek az éveknek. Amikor a központból kihelyezték egy lokátorállomásra és „ottfelejtették” negyvenkilenc napra, egy ismeretlen hívón keresztül Isten megtalálta – a titkos katonai telefonvonalon.

Rászakadt a leszerelés után megvett Biblia igazsága, és az első ima után felegyenesedve már nem ugyanaz az ember volt.

A Református Teológián elvégzett három évfolyam után a Baptista Teológián fejezte be tanulmányait. Lelkészi hivatását 1994-ben kezdte Velencén, ahol az alig több mint tízfős gyülekezet egy szűk évtized alatt százfősre nőtt a keze alatt. Jelenleg a verőcei baptista gyülekezet pásztora.

A Baptista Szeretetszolgálatot 1996-ban hozta létre. Az alapítvány ma hazánk ötödik legnagyobb humanitárius szervezete, amely a világ huszonöt országa mellett Magyarországon is milliárdos nagyságrendű munkát végez. Sándor és családja lakott és segített már Koszovóban, Vietnámban, Jordániában, Sri Lankán, Kambodzsában. Észak-Koreába, Csecsenföldre, Irakba és egyéb „forró” válságövezetekbe sokszor inkább egyedül utazik. Munkája során találkozott államok vezetőivel, köztük három amerikai elnökkel is, tartott imaórát a Pentagonban és a kambodzsai dzsungel közepén.

Aktív médiaszereplő, kommunikátor és blogger, aki hitét, életét, élményeit örömmel osztja meg igehirdetésekben, személyes beszélgetésekben is.
Örömmel vallja: ő és az ő háza népe az Úrnak szolgál. Nős; felesége, Katalin konduktor, mozgássérült gyermekekkel foglalkozik. Öt gyermekük van és két unokájuk.
Díjak: 2004. Egészségügyi, szociális és családügyi miniszteri dicséret; 2006. Ezüst érdemérem a környezetvédelmi és vízügyi minisztertől; 2007. Külügyminiszteri a „Magyar Köztársaság Nemzetközi Kapcsolataiért” elismerés; 2009. Aphelandra-díj

Forrás: http://mindennapi.hu/cikk/eletrajz/szenczy-sandor/2010-10-01/20

 

 

 

 

 

Drogozott a Baptista Szeretetszolgálat elnöke

Szenczy Sándor 15 évesen, szülei válása után került a drog rabságába.

A Baptista Szeretetszolgálat elnöke azért beszélt életének erről a nehéz időszakáról, hogy segíthessen azokon, akik a droghoz fordulnak. A lelkipásztor saját példáján keresztül szeretné bebizonyítani, hogy a drog és a nyomor rabságából is van kiút.

A Szeretetszolgálat lelkésze, aki ma már több ezer rászorulónak segít a világ minden pontján, 15 évesen esett a drog csapdájába. Elmondása szerint azután, hogy 14 éves korában elváltak a szülei, nem tudott, de nem is akart beleférni az elképzeléseibe, ezután jöttek a bulik, az alkohol és a drog. Előfordult, hogy vagonokban, lépcsőházban aludt és meggyűlt vele a baja a rendőrségnek is.

A lelkipásztor a Baptista Szeretetszolgálatot 1996-ban hozta létre, ami azóta Magyarország 5. legnagyobb szervezete, milliárdos nagyságrendű munkát végez.

AJÁNLOTT LINKEK:

A Baptista Szeretetszolgálat weboldala (baptistasegely.hu)

Szenczy Sándor blogja (nyitottkapu.hu)

Nincs de - hagyj fel a káros szenvedélyeiddel (nincsde.hu)

Szenczy Sándor életrajza (mindennapi.hu)

Forrás: Független Hírügynökség/MTI

Forrás: http://www.hir24.hu/elet-stilus/2011/03/11/drogozott-a-baptista-szeretetszolgalat-elnoke-/

 

 

 

 

 

A Szeretetszolgálat története

A Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány 1996-ban került bejegyzésre a Fejér Megyei Bíróságon. Alapítója a Magyarországi Baptista Egyház, „kitalálója” és jelenleg is elnöke Szenczy Sándor baptista lelkész. Az alapítvány célja – az alapító okirat tanúsága szerint – kezdetektől fogva az volt, hogy Jézus Krisztus szeretetparancsa alapján segítsen a rászorulókon itthon és külföldön. Az első ötezer forintos adomány óta eltelt hosszú évek alatt, a Baptista Szeretetszolgálat mára az egyik legnagyobb magyarországi segélyszervezetté érett. 2300 főállású munkatárssal, több száz önkéntessel dolgozó, kiemelkedően közhasznú szervezetként, munkánk értéke ma már milliárdokban mérhető.

A Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány a világ 18 országában nyújt rendszeres segélyt, élelmet, humanitárius és lelki segítséget, és hajt végre fejlesztési programokat szükséget szenvedő és szociálisan perifériára szorult emberek számára, így könnyítve nehéz helyzetükön lehetőséget biztosítva számukra egy emberibb élethez. A Szeretetszolgálat célja – származástól, nemzetiségtől, vallástól és bőrszíntől függetlenül a hazánkban és más országokban élő rászoruló emberek lelki és anyagi szükségleteinek alkalmi és rendszeres betöltése.

A Baptista Szeretetszolgálat tevékenységi köre a humanitárius segítségnyújtástól a katasztrófamentésen, a hátrányos helyzetű romák, menekültek, drogfüggők megsegítésén át a fogyatékkal élők rehabilitációs programjáig (FLAME program) számos egyéb humanitárius és fejlesztési szakterületet fog át (rászorulók támogatása, katasztrófa sújtotta személyek támogatása, családsegítés, időskorúak gondozása, hátrányos helyzetű csoportok társadalmi esélyegyenlőségének elősegítése, üdültetés, menekültek támogatása, integrációja)

Mindezek megvalósítása érdekében a Baptista Szeretetszolgálat Magyarországon és nemzetközi téren is versenyképes és jól képzett szakembergárdát állított fel, akik folyamatosan biztosítják a Szeretetszolgálat fejlődését, ezáltal pedig humanitárius segélyezési és fejlesztési tevékenységünk újabb célcsoportokra és célországokra való kiterjesztésének lehetőségét is.

Forrás: http://baptistasegely.hu/a-szeretetszolgalat-tortenete

 

 

 

 

 

A Baptista Szeretetszolgálat jelképes örökbefogadási programja 2001-ben született meg abból az elhatározásból, hogy támogatót keresünk a kambodzsai Magyar-Francia Barátság árvaház 188 kis lakójának. Közel két hét alatt minden gyermek támogatóra talált, öt évvel később pedig már több mint 10000 támogató segített mintegy 5000 gyermeket a világ 12 országában.

 

Immár két éve, hogy 7-es erősségű földrengés pusztított a karib-tengeri szigetországban. A katasztrófában csaknem kétszázezer ember vesztette életét, és ugyanennyien maradtak fedél nélkül.

Januárban került átadásra a fővárosban az 1500 négyzetméteres gyermekközpont, melyet a Baptista Szeretetszolgálat irányításával helyi munkások építettek. A háromszintes ház egyik szárnya 50 árva otthona. Az intézmény része az iskola és az óvoda is, ahol az árvák tanulhatnak. Megnyugtató, hogy az őket ért borzalmak után végre biztonságos körülmények között növekedhetnek ezek a gyermekek.

Forrás: http://www.fogadjorokbe.hu/

 

 

 

 

 

Nem feledkeztek meg az árvízkárosultakról

2012-06-19 15:45

Újabb felsőzsolcai árvízkárosult kapott hivatalosan is teljesen új otthont. A Baptista Szeretetszolgálat által összefogott projekt eredményeként egy 80 négyzetméteres házra kerülhetett fel az utcanév és szám kedden délelőtt.

haz-atado-fzsolca_120619ml_01.jpg
A két évvel ezelőtti árvíz Felsőzsolcán végezte a legnagyobb pusztítást. Az ár elvonult, a segítség azonban nem ért véget. Újabb házat adtak át a régi lakóknak kedden, az Arany János utcában. A Baptista Szeretetszolgálat választotta ki Király Erikát és családját, akiknek régi otthona összedőlt az árvíz miatt.



– Nagyon örülök, hogy van hol vendégül látnom azokat, akik részt vettek a karitatív projektben. A szeretetszolgálat keresett fel minket, hogy szeretnének segíteni. Több vállalkozó csatlakozott hozzájuk, így február 29-én beköltözhettünk az új házunkba, a tábla és az utcaszám azonban most kerül fel – mondta Király Erika, aki férjével és fiával él Felsőzsolcán, de nem sokára a család egy újabb taggal bővül.


Mint kiemelte, nem kérték az állami támogatást, a miskolci önkormányzat biztosított számukra egy házat, ahol eddig élhettek.

– Nagyon köszönjük az átmeneti lakást, de nagyon jó érzés végre hazajönni. Nagyon szép az új ház, és nagyobb, mint a régi, amit teljesen el kellett bontani. Ez a mostani otthonunk magasabban van, mint a másik volt – tette hozzá Király Erika.

haz-atado-fzsolca_120619ml_11.jpg



A Baptista Szeretetszolgálat megismerte a családokat, s az ő választásuk esett a most még háromtagú családra. Mint azt a programvezető hangsúlyozta, 2010 őszén keresték fel a Vidékfejlesztési Minisztériumot, az építkezés pedig tavaly indulhatott el. Herencsárné Klug Gyöngyi hozzátette, a karitatív szervezet fogta össze a munkát, több vállalkozás csatlakozott hozzájuk.

– A segítség fontos, hiszen ez a feladatunk. Mindegy, kinek, mikor, a lényeg a segítség. A támogatók is választottak, hogy ennek a családnak szeretnének segíteni – mondta Herencsárné Klug Gyöngyi, a Baptista Szeretetszolgálat programvezetője. A házat az alapoktól kellett teljesen újjáépíteni, amelybe több vállalkozás is segítő kezet nyújtott, a kivitelező Vladent Bt. vezetője, Basista Vladimir kiemelte, személyes kapcsolatot ápolnak a szeretetszolgálattal, ezért szerettek volna segíteni a családnak.

haz-atado-fzsolca_120619ml_10.jpg


– A ház 80 négyzetméteres lett, két és fél szobás, nappalis, komfortos. Fél év alatt készült el, a család februárban költözhetett be – összegezte a ház paramétereit az encsi vállalkozás vezetője. Ugyan az árvíz már két éve pusztított, sokan vannak – köztük Király Erika és családja is –, akik csak mostanában térhetnek vissza régi életükhöz, de már egy új, biztonságosabb házban.


Kiss J.

Fotó: Mocsári L.   


Forrás: http://www.minap.hu/news.php?extend.54728.2

http://www.hirkereso.hu/hirgyujtemeny/karitativ/magyar-baptista-szeretetszolgalat/

 

 

 

 

 

Halottak százezrein lépkedtek

A világ körülbelül 70 országában jártak, 47 nemzetközi bevetésen vettek részt és a legjobbak között tartják számon a speciális mentőcsapatukat. A 15 éve működő Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány vezetője, Szenczy Sándor sok embernek segített már – és eközben több százezer halottat látott.

„14 évesen, pályaválasztás előtt az osztályfőnököm elkapott a folyosón, berántott az irodájába, és azt mondta, olyan rossz jellemzést írt rólam, hogy biztosan nem vesznek fel középiskolába sem. »Senkit sem fog érdekelni az, hogy te létezel« – mondta. Megvontam a vállam, és sírva elrohantam. Értettem őt, mert előző héten papuccsal vertem a fejét. Néha felrobbant a kémiaszertár, sok balhét csináltam, de mindig megúsztam, mert általános iskolás koromban Magyarország egyik legjobb sakkozója voltam. Ez a sport mindig megmentett, emiatt sok mindent elnéztek nekem. De elhatároztam, nem akarom, hogy az történjen velem, amit az osztályfőnököm mondott rólam.” Egy felvételi tájékoztató került a kezébe, amelyben a jól sakkozó diákoknak hirdettek felvételit a váci középiskolába. Szenczy Sándor jelentkezett, és felvették. Rohant az osztályfőnökéhez, hogy elmondja neki: bár leírta őt, mégis felvették.

A szülei gyakran késsel kergették egymást. Egy nagyobb veszekedés után testvéreivel együtt a falról ették a krémest, amit a szülők odavágtak a vitatkozás közepette. Sándor 14 éves volt, amikor elváltak a szülei. Ezt követően vad tombolásba kezdett. Előfordult, hogy a kukából evett. A középiskola után rászokott a kábítószerre, az alkoholra, és sokat bulizott. De sakktudása mindig megmentette – árulta el az MNO-nak a Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány vezetője.

5000 forinttal kezdődött

Egy zöldségtárolóban lakott a feleségével, amikor 15 évvel ezelőtt egy özvegyasszony 5000 forintot adott neki, és csak annyit mondott: „Itt van 5000 forint, csinálj belőle világmissziót”. Szenczy Sándor berakta a pénzt a zsebébe, és amikor látta, hogy szükségben szenved Észak-Korea, akkor elhatározta, egymillió dollárt visz ki az ott élők megsegítésére. Bár a nagykövetségen elutasították, 30 nappal később mégis egymillió dolláros segélyt vitt ki a baptista szeretetszolgálat Észak-Koreába.

2000. április 30-án, a második orosz–csecsen háború idején egy segélyszállítmányt vitt a szeretetszolgálat Groznijba. Nem tűnt veszélyesnek az akció. Tizenhét ellenőrző ponton állították meg őket. Estére értek oda, behúzódtak egy kis barakkba. Ekkor gépfegyverekkel lőni kezdtek rájuk. A vaságy alá hasaltak, ami nem védte volna meg őket, ha rájuk lövik az egész házat. Reggel arra mentek ki, hogy agyonlőtték egy 19 éves munkatársukat, egy másiknak pedig baltával levágták a kezét. Ott állt a fiú holtteste fölött, és nem értette, miért lőttek rájuk, ők segíteni jöttek…

Tragédiák egész sorát látták már. Amikor Banda Acehban jártak, több százezer halott volt az utcákon, nem tudtak úgy menni, hogy ne lépjenek rá egy-egy holttestre. Észak-Koreában pedig –40 fokban láttak gyerekeket saját ürülékükbe fagyva feküdni.

Végig segítenek

Katasztrófahelyzetben az életmentés a legfontosabb feladat. Ilyenkor a mentőcsapat tagjai kiképzett kutyákkal keresik a romok alatt a túlélőket árvíz, földrengés, vagy éppen cunami után. A legelső lépéstől egészen a helyreállításig minden területen segítenek. Biztosítják az ivóvizet, az élelmiszereket, az egészségügyi ellátást, és a házak újjáépítésében is részt vesznek. Az alapítvány mentőcsapata 95 százalékban Magyarországon segít, és csak 5 százalékban külföldi színtereken.

Létrehozták a Rescue24 nemzetközi mentőcsapatot. Minden földrészen körülbelül 400 mentős szakember vár készenlétben, hogy ha történik valamilyen tragédia, a világ bármely pontjára hat órán belül el tudjon indulni. Magyarországról a Pavelcze László vezette speciális mentőcsapat megy, akikhez útközben csatlakoznak például Amerikából, Szingapúrból, Japánból a szakértők. Az alapítvány vezetője szerint Haitin nagyon jól működött ez az összefogás.

Tapasztalataik szerint a bajba jutott embereknek a dollármillióknál is többet jelent az, hogy egy nemzetközi csapat siet a segítségükre. Amikor a magyarok 2011 márciusában megjelentek Sendaj városához közel, ahol a kitelepített japánok voltak, ott átélhették, egy ölelés mennyit jelent a helyieknek. A japán kormány mindent megtesz azért, hogy a helyzetet kézben tartsa. A kint lévő munkatársaik elmondása szerint a fukusimai atomerőműben dolgozók a tévében búcsúztak el családtagjaiktól. Elmondták, ne küldjenek másokat oda, ők már úgyis kaptak sugárzást. Gyakorlatilag feláldozzák az életüket is azért, hogy elhárítsák a katasztrófát.

A szeretetszolgálat vezetője érdemérmet kapott a köztársasági elnöktől, a nemzetközi kapcsolatokért pedig Lánchíd-díjjal tüntették ki. A Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány csapata 47 nemzetközi bevetésen vett részt, a világ legjobbjai között tartják számon őket. 700 főállású munkatársuk van, akik hazánkban és külföldön egyaránt segítenek.

„2000. április 30. óta nem félek a haláltól. Munkatársaim bármikor azonnal kiszabadítanának, ha megtámadnának, vagy összedőlne a ház és én alatta lennék. Tudom, hogy a kollégáim rögtön indulnának, hogy megmentsenek, és akár mind a tíz körmükkel kaparnának a romok között, hogy élve találjanak” – mondta el Szenczy Sándor.

Durkó Anett
(Magyar Nemzet, 2010.04.04.)

Forrás: http://baptistasegely.hu/hirek/sajtomegjelenesek/2011-07-22/halottak-szazezrein-lepkedtek

 

 

 

 

 

 

 

2010.07.03. 23:52

Látogatás Észak-Koreában

A nép paradicsoma

Bár sokan óvtak tőle a kilenc esztendővel ezelőtt megjelent írások miatt, nemrég újabb útra vállakoztam a festői Észak-Koreába. Most is a Baptistákkal + Fábry - jó buli volt :-) Alább jöjjön a Nemzetben megjelent cikk, és sokkal több fotó.


 

  Pattanásig feszült a helyzet a két Korea között, miután a délieknek bizonyítékaik vannak arra, hogy az északiak torpedózták meg márciusban a Sárga-tengeren a Csonan nevű korvettet. Phenjan cáfol, és háborúval akarja megtorolni a rágalmakat. Munkatársunk egy humanitárius szervezet önkénteseként kilenc év után újra bejutott a világtól szinte légmentesen elzárt államba, ahol a földkerekség negyedik legnagyobb hadseregének fenntartása messze felülmúlja az ország lehetőségeit.

Egyetlen gép indult a múlt kedden a phenjani nemzetközi repülőtérről, és hasonló nagyságrendű volt az érkező forgalom is: mindössze a helyi légitársaság, az Air Koryo pekingi retúrjárata közlekedett. Akadnak napok, amikor nincs ekkora zsúfoltság, ugyanis egyetlen civil repülő sem bukkan fel a kifutón. Tévedés ne essék, 2010-ben vagyunk, vagyis mégsem: Észak-Koreában az időszámítást is a nagy vezető, Kim Ir Szen elvtárs születési dátumához igazították, ezért most kilencvenkilencet írnak.
Öt nappal korábban érkeztünk négyen: Szenczy Sándor, a Magyar Baptista Szeretetszolgálat vezetője, Szilágyi Béla nemzetközi igazgató, Fábry Sándor és jómagam. Utóbbi kettő a ballaszt a delegációban: papír szerint mindketten tanárok vagyunk, és a szervezet szponzorai. Azért jöttünk, hogy lássuk, hogyan hasznosították az adományainkat. Újságíró különben nem kaphat beutazási vízumot ebbe az országba, de turista is csak ritkán, szervezett út keretében. Ha amerikai, japán vagy dél-koreai állampolgár, akkor még úgy sem. [...]

Ügyelnünk kell a gesztusainkra, a vendéglátók nem szeretik a tiszteletlenséget. A baptistáknak már van gyakorlatuk ebben, és Fábry is hamar ráérez az itteni módira: faarccal előadott semmitmondó körmondatokkal adja a lovat a házigazdák alá (például mindenáron el kell kerülni a látszatot, hogy az imperializmus szekerét toljuk, és ügyelni kell a progreszszió köntösébe bújt diverzánsokra!), így nekem meglehetősen gyakran kell cipőfűzőt igazgatnom, hogy ne kerüljek kellemetlen helyzetbe.

Hetekkel előre, aprólékosan egyeztetett programunk van, és ettől nem lehet eltérni. A szeretetszolgálat a diplomata negyedben bérel lakást, ebben szállunk meg. Az őr az udvarunkról még kienged, hogy elmehessünk a valutáért áruló élelmiszerboltba és vendéglőbe, de a lakótömb határán álló fegyveres őr már nem engedne továbbkóborolni bennünket. De nemcsak kifelé, befelé sincs átjárás: helyi ember csak különleges engedély birtokában léphet be arra a területre, ahol külföldiek is előfordulnak.
Legutóbb kilenc éve jártam itt, télen. A kizöldült természet jót tett a betonrengetegnek, most nem tűnik kopottnak és sivárnak minden. A korábbi látogatáshoz képest jóval több a jármű is az utakon, de azért dugóktól egyelőre nem kell tartaniuk; az útkereszteződésben álló rendőrnők agilis forgalomirányítása autó híján elég vicces látvány. Hamar megtudjuk, hogy immár lehet magántulajdonban is autó, de az öt nap alatt mindössze két sárga rendszámot (ezzel különböztetik meg az államiaktól) sikerült felfedeznünk. A fejlődés más területen is látszik, például az ütött-kopott szovjet IL–62-est vadonatúj orosz repülőgépre, TU–204-esre cserélték, és a munkával megbízott egyiptomi cég szépen halad az annak idején a világ legmagasabb szállodájának megálmodott betonmonstrum, a háromszáz méter magas, 1989 óta befejezetlenül álló Rjugjong Hotel építésével is, trendi acél- és üvegköpenyt aggat a hatalmas betonfelületre.

 

A valutáért árusító boltban most is van magyar jelenlét (korábban rossz minőségű magyar borral töltötték fel az üres polcokat), ám a negyvenkét eurós Pick szalámi borsos árnak tűnik. Amikor az árcédulát nézzük, épp kikapcsolják a villanyt, így tárgytalan lesz az eladó tiltakozása, aki azért hagyta ott a kasszát, hogy erélyesen lebeszéljen a szalámi lefényképezéséről.
Estére sikerül beüzemelni a tévét, az adás hazafias indulóval kezdődik. Utána híradó, de az első fél órában csak felolvas egy bemondónő vetített háttér előtt. Néha belelkesül, és úgy hangsúlyoz, mint Galla Miklós a L’art pour L’art Társulat indulásakor. Később valódi vizuális orgia következik: állóképeket mutatnak a szeretett vezető, Kim Dzsongil kínai látogatásáról. A kétórás híradó után néhány nyugtató melódia következik, majd egy szigorú szemű bemondó erélyesen jó éjszakát kíván, elköszönése után pedig az áramszolgáltatás is szünetel. Második nap elutazunk az Illatos hegységbe, hogy megtekintsük a Nagy Vezérnek és fiának, az országot jelenleg is vezető Kim Dzsongilnek felhalmozott ajándékokat. […]

Észak-Koreában számtalan olyan ártatlannak tűnő kérdést tehet fel az avatatlan, amelyre nem lehet választ kapni. Ilyen például az is, hol lakik a Kedves Vezető. A legkonkrétabb válasz az volt, hogy a fővárosban. Négy nap kitartó érdeklődés után sikerült egy állomás erejéig lelátogatni a metróba, és bemehettünk (fényképezőgép nélkül) öt percre egy piacra is. Jöttünkre azonnal elpakolták a borotvált, kibelezett kutyát, és az árukínálatot nézve jelenleg nincs éhezés az országban, legalábbis annak, akinek van pénze vásárolni. Kísérőink elmondták, hogy most napi hatvan deka rizs jár az embereknek, de ezt a mennyiséget nem mindig tudják biztosítani. […]

A külföldiekkel általában kötelező módon megnézetik Kim Ir Szen szülőházát is, a fővárossal már gyakorlatilag összenőtt faluban, Mankiongdéban. Szombat van, a felnőttek társadalmi munkában, ingyen dolgoznak (többnyire a mezőn), a vörös úttörőnyakkendőt és fehér inget viselő gyerekeket szervezetten, buszokkal hozzák a kegyhelyre. Nem látszanak alultápláltnak – fegyelmezetten meghajolnak a viskó előtt, és leteszik a virágjaikat a tornácra. Annyian vannak, hogy mozdulni is alig tudunk. Megkérdezem az egyik kísérőt, hogy máskor is ennyien vannak-e, mire azt válaszolja: dehogy, áprilisban, a nagy vezető születésnapjának havában sokkal többen! Kim Ir Szen különben csodálatos képességekkel bírt, tizenkét évesen például négyszáz kilométert gyalogolva jött haza Kínából, hogy felszabadítsa az országot, tizenhárom évesen pedig megalakította a koreai kommunista pártot.

Csak az utolsó előtti napon foglalkozhatunk azzal, amiért jöttünk: elmegyünk vidékre, a fővárostól hetven kilométerre lévő Sarivonba, a magyar orvosok által alapított megyei kórházba. A koreai háború alatt felhúzott épület már nincs meg, de a koreai és a magyar nép örök testvéri barátságát ma is kétnyelvű feliratos emlékmű őrzi. A kórházban is látszik a fejlődés: az ötvenes években idehozott magyar gyártású röntgent ugyan még használják, de a műtőt – amelyben legutóbbi látogatásunk idején kézben tartott elemlámpával, életlen szikével és érzéstelenítés nélkül műtöttek – teljes egészében kicsempézték, és modern lámpával világítanak. Itt van villany, nem úgy, mint a kórtermekben, ahol víz sincs, de most legalább nem sörösüvegből folyik a betegekbe az infúzió, hanem rendes, erre a célra gyártott palackból.

Mikor megkérdezzük, mire volna szükségük, szinte mindent felsorolnak, ami egy kórház működéséhez kell. A baptisták most szívgyógyszert, antibiotikumot és tébécé elleni medicinákat hoztak, de nemrég érkezett meg az országba egy kétmillió dollár értékű gyógyszerszállítmányuk. Ez a debreceni Teva Gyógyszergyár adományaként akkora segítséget jelentett az országnak, hogy a külügyminiszter-helyettes utolsó esti hivatalos vacsoránkon többször is megköszönte. Itt tudtuk meg azt is, hogy a Magyar Baptista Szeretetszolgálat az egyetlen külföldi nem kormányzati szervezet, amely állandó saját irodát tarthat fenn Észak-Koreában. Jártunk egy árvaházban is, itt sem tűntek a gyerekek alultápláltnak, viszont a legkisebbek a földön, pokrócon vagy vékony matracon feküdtek a bútortalan szobákban.

Sarivonba különben kétszer két sávos autópályán mentünk. A fővárosból kifelé az első ötven kilométeren megelőztünk egy tartálykocsit, a szembejövő sávban pedig láttunk egy buszt és két teherautót. Ezután enyhült a járműforgalom, gyalogost és kerékpárost viszont sokat láttunk. A leglehetetlenebb helyeken is sepregetnek vagy kézzel gyomlálják a két irányt elválasztó sávot. Amikor megkérdeztük, hogy kik ők, és mit csinálnak, a kísérőink elmondták, hogy az öntudatos polgárokat nagyon zavarja, ha szemetes és gyomos az autópálya, ezért akár hatvan-hetven kilométert is elbicikliznek, hogy megtisztogassák a kérdéses szakaszt. Nagyon sok füvet szedő embert is megfigyeltünk, de nem étkezési céllal, hanem gyógyteának gyűjtötték a növényeket, legalábbis a kísérőink ezt állították. A földeken néha látni régi traktort – működőt alig –, de többnyire marhával szántanak, és láttunk olyat is, hogy két ember kötéllel húzta a kezdetleges faekét. […]


 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: magyarország kórház magyarok szeretet árva baptista szeretetszolgálat árvaház baptista

Hithősök 40/34. rész – Carlos Annacondia

2012.06.28. 10:24 12nyil

 

 

 

Rákóczi István: A Vatikán is felfigyelt a vallási fordulatra

A pünkösdi egyházak előretörése

 

A nyolcvanas években a legjobb példa Argentína esete. Akkor fordultak tömegek az evangéliumi kereszténység felé, miután az ország egy háborút elveszített. A Falkland-szigeteki csúfos vereség megtépázta az argentinok nemzeti gőgjét, és megnyitotta az utat az evangélium előtt. Carlos Annacondia, egy tehetős vállalkozóból lett prédikátor lett a legismertebb pünkösdi vezető, akit sokan Latin-Amerika Billy Grahamjének neveztek. Brazíliában a hasonló felfogásban működő IURD (Isten Királyságának Egyetemes Egyháza) nevű felekezet többmilliós tagságra tett szert, miután a közösség megvásárolt egy országos tévéhálózatot.


Carlos Annacondia

Forrás: http://www.hetek.hu/hit_es_ertekek/200605/a_punkosdi_egyhazak_eloretorese

 

 

 

 

 

 

Peter Wagner: Területi szellemek

11. fejezet 

Az ima hatalma Argentínában 

Edgardo Silvoso

 


A szerző engedélyével ollóztuk ki a Global Church Growth 1987 július-szeptemberi számából (© 1987 The Churc Growth Center of Corunna, Indiana).


 

Az argentínai születésű Edgardo Silvoso a Harvest Evangelism alapítója és vezetője. Ezt a szolgálatot a kaliforniai San Jose-ban alapították és az argentínai evangélizálásnak szentelték. Az évek folyamán Silvoso tanúja lehetett az erőteljes evangélizálás hatásosságának országa nagyvárosaiban. Ebben a rövid fejezetben, amely Argentína néhány legeredményesebb evangélistáját és pásztorát mutatja be, Silvoso leírja a stratégiai szintű közbenjárás néhány esettanulmányát, amelyek sikeresnek bizonyultak a fejedelemségek és hatalmasságok visszaszorításában, hogy az Evangélium világossága fényesebben ragyoghasson.

*          *          *          *          *

 

Argentína folyamatosan termeli a legkiválóbb pásztorokat, evangélistákat és teológusokat. Az olyanok, mint Luis Palau, Juan Carlos Ortiz, Alberto Mottessi és Samuel Libert világszerte áldást jelentenek Krisztus Teste számára. Valamennyien készségesen az argentínai egyháznak tulajdonítanák sikerüket. Mégis, ugyanez az egyház növekedett a legkisebb mértékben egész Latin-Amerikában, talán Uruguayt kivéve. Még nem is olyan régen az átlagos argentínai gyülekezet alig száz tagból állt. A növekedés hiánya rejtély volt a szakértők előtt, különösen azért, mert egy olyan egyházról van szó, amely folyamatosan képes kiemelkedő nemzetközi vezetőket adni, de valahogy nem sikerült ezt a képességet a helyi gyülekezetek növekedésében kamatoztatni.

A közelmúltban mindez megváltozott. C. Peter Wagner megállapította, hogy Argentína és Kína egyháza kimagasló növekedést mutat. Nincsenek precíz statisztikák a birtokunkban, de olyan gyülekezetek, amelyeknek taglétszáma ötven volt, ezer fölé növekedtek. Néhány gyülekezethez több mint ötezer ember tartozik. Olyan is van, amit Wagner "centrifuga-gyülekezetnek" nevez. A szolgálók úgy érik el az embereket, hogy inkább ötven különböző helyen tartanak összejövetelt, mint hogy az embereket egy helyen várnák. A centrifuga-gyülekezet, a Vision of the Future, kilencvenezer tag felé szolgál. Hector Gimenez, egy laikus pásztor, alig hat hónap alatt húszezer fős gyülekezetet tudott létrehozni Buenos Aires belvárosában. Carlos Annacondia, Argentína vezető laikus evangélistája, alig négy év alatt több mint egymillió embert vezetett el Krisztushoz. De nem ő az egyetlen. Van legalább egy tucat evangélista, és több száz fiatalabb prédikátor, akik ugyanilyen buzgók, és eredményesen prédikálnak az ország minden sarkában.

A legutóbbi négy év alatt az argentínai egyház többet növekedett, mint az azt megelőző száz évben. Norberto Carlini, Rosario legnagyobb gyülekezetének pásztora, kénytelen volt egy nyitott területre kivinni gyülekezetét az épületből, mert előre megérezte a növekedést. Nem egészen három év alatt a gyülekezet létszáma néhány százról majdnem ötezerre emelkedett. Alberto Scataglini, La Plata-ban, azelőtt havonta négyszáz ember felé szolgált. De az ébredéskor ez a szám néhány ezerre ugrott. És további növekedésre számítanak. Sok gyülekezet a hagyományos, legfeljebb néhány száz ember befogadására tervezett épületekből kosárlabda-csarnokokba, stadionokba és konferenciaközpontokba költözik. Nem szokatlan dolog az sem, hogy a házicsoportok alkalmait hátsó udvarokon tartják meg 3-400 résztvevővel, fiatal pásztorok vagy egy huszonéves vezetésével, aki esetleg alig három éve keresztény.

A Buenos Aires belvárosában lévő, Pablo Deiros vezette baptista gyülekezet mintegy 43%-kal növekedett 1986-ban, és 65%-kal 1987 első felében. Más gyülekezetek olyan gyorsan növekednek, hogy nem lehet követni a hétről-hétre drasztikusan változó adatokat. Regge - Olivos, egy Buenos Aires-től északra fekvő előkelő település pásztora - az "El Puente" című folyóiratban megjelent cikk szerint egy több székhellyel rendelkező gyülekezetet vezet, amelynek taglétszámát hetvenezerre becsülik. Amikor megkérdezik tőle, mennyi a jelenlegi taglétszám, akkor csak a vállát vonogatja, és ezt mondja: "Nehéz lenne megmondani. Az egyik szórványunkhoz, amit egy volt apáca vezet, több mint hatezer ember tartozik. És ez csak egy 'szórvány'."

Ez jelentős változás ahhoz a stagnáláshoz képest, ami még öt évvel ezelőtt is jellemző volt. Mi lehet ennek a robbanásnak az oka? Több tényezőből áll. Krisztus Testének az egysége részben az ACIERA, az argentínai vallásfelekezetek többségét egybefogó szervezet megalapításának köszönhető. Az argentínai pünkösdi szövetség színre lépése szemmel látható egységet teremtett a pünkösdi gyülekezetek között, és lehetővé tette az erők teljes kiaknázását. A "hétszázak" klubjának szolgálata és egész Argentínára kiterjedő szoros együttműködése a helyi gyülekezetekkel kétségtelenül elősegítette a változást. Biztosan sok más tényező is szerepet játszott ebben, de szeretném kiemelni, amit a kulcspozícióban lévő vezetők a legfontosabbnak tartanak: az imát. Az argentínai egyház megtanult imádkozni.

Nem szokatlan dolog a gyülekezetekben imaéjszakák megszervezése, különösen a nemzeti ünnepek előestéjén. Egyszer elmentem egy ilyen alkalomra, és tizenháromezer résztvevőt találtam ott! Néhány gyülekezetben olyan imaösszejöveteleket szoktak tartani, amelyek péntek este kezdődnek, és vasárnap reggelig tartanak. Scataglini pásztor La Plata-i gyülekezetében, ahol 1983 januárjában kezdődött az ébredés, minden istentisztelet után imaalkalmakat tartanak az alagsorban. Fiatalok százai töltik az éjszaka nagy részét imával, és ezt rendkívül élvezik! Omar Cabrera, a kilencvenezres "centrifuga-gyülekezet" pásztora, rászoktatta az embereket arra, hogy mindig legyen náluk egy imafüzet. Ha bármikor felmerül az ima szükségessége, gyorsan feljegyzik a füzetükbe, és addig imádkoznak, amíg az Úr nem válaszol. Guillermo Prein pásztor, a leggyorsabban növekvő Buenos Aires-i gyülekezet vezetője, ezt mondta: "Ha egy üzleti témájú megbeszélésre vagy tanító alkalomra hívom az embereket, néhányan eljönnek. De ha imádkozni hívom őket, egytől-egyig ott vannak!"

Carlos Annacondia, aki naponta ezer embert vezet el a Krisztus melletti nyilvános elkötelezettségig, az evangélizáló alkalmakon négy imaszakaszt különít el. Először prédikál a megtéretleneknek, és ezután bőven hagy időt az új megtérőkért és a velük együtt való imádkozásra. Az emberek azzal a bizonyossággal távoznak, hogy Istenhez szóltak. Zenés szünet után következik a szellemi hadviselés imája, amelyben Carlos a démonizáltakért imádkozik. Ima közben több száz, de néha ezer ember is elesik démoni elnyomás alatt. Őket munkatársai az emelvény mögött lévő óriási sátorba kísérik - ezt ők "intenzív osztálynak" nevezik -, ahol hosszú órákon át szolgálnak feléjük imádkozva mindaddig, amíg a szabadulás meg nem történik. Egy következő szünet után a betegekért imádkozik. Végül kézrátétellel imádkozik mindenkiért, aki be akar töltekezni Szent Szellemmel. Becslésem szerint abból a két órából, amelyet Annacondia az emelvényen tölt szolgálata során, több mint egy órát vesz igénybe a tényleges ima. Az emelvény alatt egy kb. ötven emberből álló "imabrigád" imádkozik az alkalom teljes ideje alatt (ez néha hét órát is jelent).

Hector Gimenez, a laikus, aki Buenos Aires belvárosának legnagyobb gyülekezetét vezeti, az ima köré építette fel szolgálatát. Az emberek azért mennek el az alkalmakra, hogy imádkozzanak, és hogy értük is imádkozzanak. Az ima az istentisztelet fénypontja. Omar Cabrera rendszeresen felszólítja a hívőket, hogy kezdjenek el imádkozni, amint megérkeznek az alkalmakra. Részt vettem egy olyan alkalmon, ahol 24.000. ember töltött meg zsúfolásig egy futballstadiont. Lelkesítő volt látni, hogy az emberek többsége megérkezésekor szellemileg birtokba vette a stadiont. Az Adrogue-ban lévő, Eduardo Lorenzo által vezetett baptista gyülekezet tagjai feljegyeznek minden fontosabb imameghallgatást a "csodák könyvé"-be. Samuel Libert Rosarioban lévő, szintén baptista gyülekezete arról ismert, hogy milyen nagy hangsúlyt helyeznek az imára és a közösségi életre. Nem szokatlan, hogy a hívők buszokon, parkokban, sőt vendéglőkben együtt imádkoznak. Ha baráti összejövetel céljából találkoznak egymással, akkor is rendszerint imával fejezik be az estét. És ha eljön az ideje, nemcsak a felnőttek imádkoznak, hanem a gyermekek is. Az egyik legmegindítóbb kép, ami Argentínáról az emlékeimben él, az, ahogyan hat év körüli gyermekek térdeiken imádkoznak.

Sokféle imát mondanak Argentínában, de ami igazán egyedülálló, az a szellemi hadviselés imája. Úgy tűnik, hogy a keresztényeknek két címzettjük van: Isten, akié minden tisztelet és dicsőség; és a Sátán, akit bátran és agresszívan megdorgálnak. A hívők azt a nézetet vallják, hogy az ima aktív, létfontosságú szerepet játszik Isten üdvtervében. Az a véleményük, hogy a hívők imái nélkül Isten nem fogja visszafoglalni a Sátán által bitorolt területet. Szerintük minden, az imáról szóló bibliavers kétségtelenül arra utal, hogy a cselekvés a földön kezdődik. Kérnünk kell Őt, hogy válaszoljon. Kopognunk kell, hogy megnyissa az ajtót. Kötöznünk és oldoznunk kell, hogy a menny ugyanazt tegye. A földön elvégzett cselekvés nemcsak megelőzi a mennyei választ, hanem bizonyos mértékben meg is határozza azt. Az egyháznak az evangélium hirdetésével együtt feladata a démonok kiűzése, a betegek gyógyítása és az ellenség eltiprása.

Ez a megközelítés izgalmassá teszi az imádkozást. Amikor az emberek imádkoznak, számítanak arra, hogy valami történni fog. Szembeszállnak az ellenséggel és megkötözik. Majd továbbnyomulva kifosztják táborát. Omar Cabrera, akit néhányan az erőteljes evangélizálás esperesének tekintenek Argentínában, mielőtt feltárna egy új várost, minden alkalommal bezárkózik egy szállodai szobába, és erőteljesen imádkozik 5-7 napon át. Az erős ember vagy fejedelem megkötözéséért könyörög, aki a "kozmosznak" abban a bizonyos részében uralma alatt tartja a sötétséget. Mihelyt érzi, hogy ez megtörtént, nyilvánosan hirdetni kezdi az embereknek, hogy mostantól szabadon Krisztushoz jöhetnek. Mint föld alatti börtönből kiszabadított rabok, emberek ezrei szó szerint futnak, hogy szívüket Krisztusnak adják.

Carlos Annacondia azzal kezdi evangélizáló hadjáratait, hogy megmutatja a pásztoroknak, hogyan vegyenek uralmat a körzetük fölött. A hadjárat kezdete előtti estén valamennyi munkatárs részt vesz egy imaalkalmon, ami olyan átható erejű, hogy Józsué és a nép Jerikó körüli menetelésére emlékeztet. Amikor Annacondia Cordoba-ba, Argentína legfejlettebb központjába ment, sokan azt jósolták, hogy kudarcot fog vallani. Carlos megközelítési módja újból kifizetődőnek bizonyult. Két hónap alatt 58.000. ember döntött Krisztus mellett!

Floro Olivera, aki Buenos Aires egyik külvárosában, San Justo-ban a Testvér-gyülekezet pásztora, a gyülekezet véneivel együtt elhatározta, hogy városuknak egy bizonyos részét szellemi hatalmuk alá helyezik. Hamarosan megtérők tömegei érkeztek abból a körzetből. Mára már kiköltöztek a gyülekezet épületéből a szomszédos iskola udvarára a taglétszám viharos növekedése miatt.

Eduardo Lorenzo és Adrogue baptista gyülekezetének többi vezetője harcot indított egy sötét fejedelem ellen, amely egész megyéjüket elnyomása alatt tartotta. Már látszanak ennek drámai következményei, nemcsak saját gyülekezetükben, hanem az egész megyében.

Ennek a megközelítésnek a magyarázata azon a feltételezésen nyugszik, hogy Isten erejét valamilyen módon korlátozza saját erkölcsi beállítottsága. Amikor Isten megteremtette a világot, rábízta Ádámra, aki átengedte azt a Sátánnak. Ekkor a Sátán "e világ istene" lett, és e világ királyságai és azoknak dicsősége az ő tulajdonává vált. Bár Isten könnyen visszafoglalhatná a világot, az erkölcsi törvény korlátozza erejét. A Sátán birtokháborítással vádolhatná Istent, ha nyíltan közbelép. A föld fölötti uralmat Ádám, egy ember veszítette el, ezért csak egy másik ember nyerhette azt vissza. De mivel minden ember vétkezett, valamennyien automatikusan a Sátán uralma alatt vannak. Isten azonban megoldotta a problémát azzal, hogy Krisztus testet öltött. Ő a Szent Szellemtől fogantatott, tehát isteni lény volt, és a gonosznak nem volt hatalma fölötte. Szűz Máriától született, így hát hiteles módon volt tagja az emberi fajnak is. Ezért - szól az érvelés - amikor Jézus legyőzte a Sátánt, először a pusztában, majd később a Kálvárián és a feltámadáskor, mint második Ádám, potenciálisan képes volt elvenni a Sátántól, amit ő az első Ádámtól elrabolt. Minden alkalommal, amikor a gyülekezet (mint a második Ádám képviselője) imádkozik, törvényesen és erkölcsileg lehetővé teszi, hogy Isten felszabadítsa erejét. Ez az oka annak, hogy a szentek imái annyira fontosak.

Akár teljesen elfogadja valaki ezt az okfejtést, akár nem, el kell ismernie, hogy ez izgalmas gyakorlattá teszi az imádkozást. A hívőt a Nagy Megbízatás végrehajtásában nem egyszerűen résztvevővé, hanem partnerré avatja. Ami pedig magát az imát illeti, a különbség olyan nagy, mint a fürdőkádban és az óceánban való úszás élvezete között. Ha az imádkozás területén áttérünk az óceán méreteire, izgalmassá válik. Hitünk erősödik, amikor azt látjuk, hogy ezrek jönnek ki a sötétségből az imára adott közvetlen válaszként. Amikor csodáknak vagyunk tanúi közvetlenül egy imaalkalom után, Isten szava igazolást nyer, és azok az ígéretek is, amelyeket az Ige magában foglal. Egy idő után az emberek természetes módon fognak vonzódni az imához, ugyanazért, amiért a növények követik a napot: mert így részesülhetnek a nap erejének és nagyságának áldásaiból.

Forrás: http://mek.oszk.hu/00100/00196/html/02.htm

 

 

 

 

 

Szabó Ibolya Anna
A dicsőség aranya (részlet)

„A tegnapi istentisztelet felejthetetlen volt. Ahogy énekeltünk az Úrnak, Janice egyszer csak kiabálni kezdett: »Hullik az aranypor!« Mindenki arra nézett, ahol Janice állt: a szó szoros értelmében aranypor hullott a levegőből, mint az eső. Körülbelül öt percig tartott. Tízen álltunk a színpadon, és mindannyian odaszaladtunk, ahol az aranypor hullott. Mindenki tele lett vele, a karunkat, a ruhánkat teljesen beborította az arany. Nem hittünk a szemünknek.” A történet hihetetlen - de igaznak bizonyult.


A jelenség bemutatója. „Hát ez meg mi?” Fotó: Internet 

Hiteles beszámolók szerint a keresztény világban számos hívő részesült már a soha nem látott, új élményben, amit hitbeli megújulás, betegségekből való gyógyulások, őszinte megtérések követnek. Dél-Amerikától Kanadáig, az Egyesült Államoktól Nagy-Britanniáig, de még a Fülöp-szigetekről és Dél-Afrikából is érkeznek hírek a különös jelenségről, amely felbolygatta a helyi hívők és nem hívők világát egyaránt. Jól ismert keresztény magazinok és tekintélyes világi lapok kutatják a kérdést: honnan jöhet, és mi lehet a magyarázata?

A fenti beszámolóban említett aranypor nem az egyetlen ilyen jelenség, aminek a híre mostanában futótűzként járja be a keresztény világot. Nem kevesen számolnak be arról, hogy gyógyulásért mondott imákat követően aranyszínű fogtömések, aranykoronák és aranyfogak tűntek fel a szájukban; sőt van olyan gyülekezet is, ahol a hívők zsebében „titokzatos módon” váratlan pénzösszegek jelentek meg. 

Az aranyfogak és fogtömések nem tekinthetők egészen újdonságnak: az egyházak növekedésének kérdésével foglalkozó német vallásszociológus, C. Peter Wagner hívja fel a figyelmet, hogy a hetvenes évek argentin ébredési mozgalmának egyik kísérőjelensége volt a rossz fogak gyógyulása, melynek során egy kemény, fehér anyag tömte be a lyukas fogakat, amelyet a fogorvosok nem tudtak azonosítani.

Wagner szerint ma már alig van olyan gyülekezet Argentínában, amelyben ne lenne több embernek ilyen természetfeletti módon kapott fogtömése. Az argentin evangélista, Carlos Annacondia által vezetett istentiszteleteken a hasonló csodában részesülők olyan sokan vannak, hogy csak azok mondhatják el gyógyulásukat a gyülekezet előtt, akiknek legalább három foga „tömődött be”. Ha ennél kevesebb, az mindennapos eseménynek tekinthető. 

Forrás: http://epa.oszk.hu/00800/00804/00105/7084.html

 

 

Ez a megdöbbentő könyv Carlos Annacondia igaz története, akinek a szolgálata elképesztő mértékű ébredést hozott Argentínában és Dél-Amerika több országában. Ez a történet arról szól, hogyan szállt szembe egy alázatos ember egymaga az ördöggel Jézus nevében, és hogyan ért el rendkívüli eredményeket. A könyvben a szellemi hadviselésről, a szabadulásról, a gyógyulásról, az okkultizmusról és a Szent Szellem kenetéről szóló fejezetek nagyszerű gyakorlati tanítást adnak arról, hogyan gyakoroljuk hatalmunkat a démonok fölött a saját életünkben, a családunkban, a gyülekezetünkben és a környezetünkben.

 

Hivatalos - csak spanyol nyelvű - weboldala: http://www.carlosannacondia.org/

 

Szólj hozzá!

Címkék: démon szent szellem szellemi harc szolgálati ajándék

süti beállítások módosítása