A kvéker mozgalom a 17. század közepén indult el Észak-Angliában, amikor az igazságra szomjas vándorló kereső csoportokat George Fox összefogta és megszervezte. Az Igazság Barátainak nevezték magukat és az eredeti jézusi tanításokhoz kívántak visszatérni.
Az évszázadok során a mozgalomnak több különböző változata jött létre; mindegyik az első kvékerektől eredezteti magát. E csoportok tanításukban és istentiszteleti formájukban jelentős különbségeket mutatnak, de közös bennük, hogy szándékuk szerint minden emberben a belső Fényt keresik és igenlik és életükkel igyekeznek tanúskodni a lelkük mélyén felismert igazságról.
Sokféleségüket gazdagságként élik meg és a szeretet egységét szeretnék megvalósítani.
Budapesten a brit programozatlan hagyományt követve a kollektív csendben keressük a találkozást Istennel, önmagunkkal és egymással.
Forrás: http://www.kveker.eoldal.hu/cikkek/ismereteo---jo.html
A KVÉKER ÚT
A kvékerség nem hitvallás, hanem inkább életforma, amely felismerésekből, valamint az ezekből fakadó elvi állásfoglalásból és gyakorlati cselekvésből tevődik össze. A meggyőződés alapja az, hogy lénye legmélyén az ember közvetlen kapcsolatba kerülhet Teremtőjével. Ez a tapasztalat szavakkal sohasem fejezhető ki teljesen, a kvékerek mégis erre építik fel egész életüket.
A kvéker mozgalom a XVII. sz. közepén indult el Angliában. Követői az Igazság Barátainak, vagy egyszerűen Barátoknak nevezték magukat. A quaker (= reszkető) szót gúnynévként mások akasztották rájuk, de aztán maguk is elfogadták és így ma a Barát és Quaker ugyazazt jelenti. Hivatalos megjelölésük A Barátok Vallásos Társasága ( Kvékerek). Alapvető nézeteik egyéni és kollektív elvekben és gyakorlatokban fejeződnek ki. Istentiszteleteiken nem énekelnek himnuszokat és nincsenek kötött imádságaik. Egyszerűen csendben várnak Istenre. Ebből a csendből időnként valaki röviden szól, imádkozik vagy felolvas a Bibliából vagy más vallásos iratból. Amikor a kvéker mozgalom elindult, Anglia mélyen keresztény ország volt. A mai kvékerek is gyakran keresztény terminológiát használnak. Az istentisztelet csendje azonban lehetővé teszi, hogy sokféle vallásos tapasztalatot vigyünk Isten elé.
A kvékerek igyekeznek tanulni a Názáreti Jézus tanításaiból, amint azok az evangéliumokban le vannak írva. Megpróbálnak annak a megbocsátó szeretetnek a szellemében élni, amely az ő életében és halálában megmutatkozott és azóta is inspirálja követőit. Sok kvéker vallja ugyanakkor, hogy sokat köszönhet más vallások szentjeinek és bölcseinek és olyan bölcs embereknek, akik nem voltak hívei egyetlen kifejezett vallásnak sem.
A kvékerek úgy gondolják, hogy egy egyház vagy más szervezet nem lehet a végső tekintély alapja. Nem tekintik a Bibliának vagy bármely más iratnak a puszta szavait sem végső mércének, hanem megpróbálnak belehelyezkedni abba a szellembe, amely a szerzőket ihlette. Ez nem jelenti azt, hogy minden kvéker önmaga tekintélye. Az együtt kereső-imádkozó csoport szelíd fegyelmező erővel bír és ezt a kvékerek szívesen elfogadják.
A társaság ügyeit is a csendesség keretében intézik, magukat és ügyeiket Isten jelenlétébe helyezve. Az ügymenetet az ún. clerk irányítja, aki egy személyben elnök és titkár. Nem folyamodik szavazáshoz, hanem érzékeli és megfogalmazza, hogy mi a „meeting” aktuális érzése egy adott kérdésben.
A kvékerek általában egyszerűen élnek, de a közhiedelemmel ellentétben nem szigorú puritánok. Egyesek tartózkodnak az alkoholtól, mások mértékletesen fogyasztják. Csak egy igazságot hajlandóak elismerni és ezért nem esküsznek a törvény előtt. Ezzel függ össze, hogy kerülik a spekulációs üzleti ügyleteket és a szerencsejátékot. Nem fogadják el a nemek, fajok vagy társadalmi osztályok szerinti megkülönböztetést. A kvéker életforma velejárója az erőszakmentesség - gondolatban, szóban és cselekedetben egyaránt. A kvékerek nagy többsége nem hajlandó háborúban harcolni és világosan kinyilvánítja, hogy ellenez mindenfajta háborús készülődést. A Kvékerek Vallásos Társaságát hagyományos béke-egyháznak tekintik.
A kvékerek kiemelkedő munkát végeznek a rászorultakért otthon és külföldön egyaránt. Sokan csodálják ezt a munkát anélkül, hogy ismernék azt a vallásos meggyőződést, amelyből fakad.
Végül alapvető vonása a kvéker életformának az új meglátásokra való nyitottság, az eltérő vélemények iránti tolerancia és a megbékélés munkálása mindenütt, ahol harc vagy ellenségeskedés áll fenn.
Nem szabad azonban azt képzelni, hogy a kvékerek kibírhatatlanul „jó” emberek. Nekik is vannak hibáik és nem tudnak megfelelni saját mércéjüknek. Nem tartják útjukat az egyetlen helyes útnak, de úgy találják, hogy nekik ez az útjuk.
Bár mindig örömmel mondják el másoknak, hogy mit jelent számukra a kvékerség, nem kényszerítenek senkit, hogy csatlakozzon hozzájuk. Meghagyják az emberek szabadságát: döntsék el ők, hogy való-e nekik a kvéker életforma.
Bárkit szívesen fogadnak istentiszteletükön és örülnek, ha az emberek többet akarnak tudni róluk. Ez azonban eltarthat egy ideig. Legjobb, ha valaki több alkalommal és több különböző helyen is részt vesz „meeting”-en és hozzáolvas.
Rövid bevezető szórólapok általában minden „meeting house”-nál ingyen kaphatók.
Richard Allen
(ford. Eastland Zsuzsa)
Forrás: http://www.kveker.eoldal.hu/cikkek/kvekerut.html
Csendben
részlet John Edward Southall (1855-1928) The Power of Stilness (A csend hatalma) c. könyvéből
Ez is egy lehetőség Isten megismerésére: „Csendesedjetek és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten!” Zsolt 46 :11, „…az Úr az ő szent templomában, hallgasson előtte az egész föld!” Habakukk 2:20
Jó pár évvel ezelőtt egyik barátom egy könyvet adott nekem, és ez a könyv életem egyik fordulópontját idézte előt. A címe ez volt: „Igaz békesség” (True peace). Ez egy középkori írás lényegében egy gondolattal – Isten lényem mélyén várja, hogy beszéljen velem, ha kellően csöndben vagyok ahhoz, hogy meghalljam a hangját.
Azt gondoltam, hogy ez könnyen fog menni, úgyhogy elkezdtem elcsendesedni. Alighogy elkezdem azonban, hangok kavalkádja szólalt meg a fülemben, ezernyi felbukkanó jelenség kívül-belül, mígnem rajtuk kívül semmit sem hallottam. Némelyik egy gondolatom volt, némelyik egy kérdés, némelyik pedig az imádságom. Mások a Kísértő sugallatai voltak vagy a világ zajongása. Sose tűnt ennyi mindennek, ami egyszerre zajlik, hallatszik körülöttem és elgondolkoztat; és minden irányból húztak-vontak ezek a fáradhatatlan jelenségek.
Számomra kényszerítőnek tűnt, hogy rájuk figyeljek, de Isten azt mondta: „Csendesedj el és ismerd el, hogy én vagyok az Isten!” Ezután következtek a holnapra vonatkozó gondjaim és kötelességeim, de Isten azt mondta: „Csendesedj el!”. Ahogy csöndben maradtam, és lassan megtanultam engedelmeskedni, és bezárni a fülem minden zaj számára, egy idő után, mikor a hangok abbamaradtak – vagy én nem figyeltem rájuk többé – egy csendes, halk hang lényem mélyén elkezdett beszélni kifejezhetetlen gyengédséggel, erővel és megnyugtatással.
Ahogy hallgattam imádság hangja lett, majd bölcsesség és engedelmesség hangja, és nem kellett sokat imádkoznom vagy gondolkodnom rajta, hogy a Szentléleknek ez a hangja a szívemben Isten imádsága a lelkemben, Isten válasza minden kérdésemre; ez Isten élete és ereje a testem és lelkem számára; és ez lett számomra minden tudás, imádság és áldás alapja és lényege. Mert ez maga az élő Isten volt egész életemben és lényemben.
Rájöttem, hogy ez lelkünk legmélyebb szüksége; ez az, ahogyan megtudhatjuk, hogy milyen is Isten, így kapunk tőle lelki pihenést, felfrissülést és növekedést, így tudjuk magunkhoz venni az Élő Kenyeret, így gyógyul meg teljesen a testünk, így töltekezik el lelkünk a Feltámadott Isten életével; és úgy jutunk át az élet nehézségein, mint a virág, ami az éjszaka sötétjében a hűvös harmatcseppekkel töltekezik. De ahogy a virág nem kap harmatot viharos időben, úgy Isten kegyelme sem érkezik a nyugalmat nem ismerő lélekhez.
Nem haladhatunk át az életünkön erősen és pihenten, ha folyton úgy száguldunk, mintha gyorsvonaton ülnénk; szükségünk van egyedüllétre és nyugodt órákra, amit a Mindenhatóval tölthetünk; időre, amikor az Úrra várunk, hogy az erőnk megújuljon, szárnyra keljünk, mint a sasok, fussunk és ne lankadjunk el, járjunk és ne fáradjunk el.
/ford. Lencsés Ákos/
(A 'Silence' c. angol ismeretterjesztő anyag alapján)
Forrás: http://www.kveker.eoldal.hu/cikkek/csendben.html
Kik a quakerek? Honnan jöttek és mi a történetük? Miben hisznek?
Bátovszky Marianna dolgozata
I. A TÉMAVÁLASZTÁS INDOKLÁSA
…személyes tapasztalatok alapján úgy gondolom, hogy nagyon sok előítélet él az ún. kisegyházakkal szemben, anélkül, hogy tisztában lennénk azzal, miben hisznek, mit tesznek valójában. Magyarországon, a legtöbb ember – jó esetben – csupán a Harriet Beecher-Stowe tollából született “Tamás bátya kunyhójá”-ból ismeri a kvékereket, legalábbis az általam megkérdezettek köréből ez derült ki.
Ők voltak a könyvben azok, akik segítettek a szökött rabszolgáknak (Elizá-nak, George-nak és a kis Harry-nak) Kanadába kerülni és a rabszolgavadász Tom-ot is ők fogadták be és ápolták keresztényi megbocsátással és szeretettel, amikor megsérült. De a legtöbb ember nem is hallott, vagy ha hallott is, nagyon felszínes ismeretekkel rendelkezik róluk. Például a megkérdezettek egy része látott néhány filmet, melyben kvékerek is szerepeltek, mint például a “Cheyenne ősz”-ben, vagy a “Szinopszis”-ban.
Tanulmányaim során is jó néhányszor találkoztam a kvékerek említésével, ezekből szeretnék néhányat idézni. Történelmi szempontból az “Általános Történelmi Fogalomgyűjtemény”-ben írnak róluk, mint “laikus, keresztény felekezetről, akik hirdetik a felebaráti szeretetet, küzdenek az emberi jogok érvényesítéséért, a nők egyházon belüli jogaiért, a békéért és a leszerelésért; hitvallásuk, liturgiájuk és szentségeik nincsenek. Elutasítják a katonai szolgálatot. Az USA-ban ma is jelentős befolyással rendelkeznek.”
Művelődéstörténeti szempontból Egon Friedell “Az újkori kultúra története” című könyvében olvashatunk róluk. Így ír: “A puritanizmusnak egy ágát lehet csupán a kereszténységhez számítani- a fény barátainak társaságát, akik ’kvékerek’, azaz ’reszketők’ gúnynéven váltak ismertté…
Ők nemcsak elvben, hanem gyakorlatban is komolyan vették az Újtestamentum tanításait.
…Megtagadták a hadiszolgálatot, az esküt, a rabszolga-kereskedelmet, sőt, a hadiszerek eladását is, és gyarmataikat teljesen békés úton növelték, anélkül, hogy indiánokkal harcoltak vagy őket kizsákmányolták volna. Megvetették a szabályos prédikációt, mert anyaországukban a lelketlen rutin és a tetszelgő képmutatás torzszüleményét ismerték fel benne, és mindenkinek megengedték, hogy beszéljen, de csak ha a ’belső fény ihleti’. Elvetették a liturgiát és a szentségeket, s hétköznapjaikból is száműztek minden ceremóniát, mindenkit tegeztek, és senki előtt sem vették le a kalapjukat. Bár túlzásaik és hóbortjaik miatt kétségtelenül sajátjuk némi különcség, a kvékerek mégis a legszeretetreméltóbb és legörvendetesebb jelenségek közé tartoznak a keresztény felekezet történetében.”
Nyíri Tamás könyvében, “A filozófiai gondolkodás fejlődése”-ben, olyan emberekként tűnnek fel, akik Voltaire gondolkodására is mély benyomást tettek. [Voltaire] “Angliába megy száműzetésbe. Itt ismerkedik meg az angol felvilágosodás eszméivel – és a quakerekkel, akik ’az egész kereszténységet elképesztették azzal, hogy keresztények módjára viselkedtek’. Voltaire élete végéig csodálta őket. Benyomásait az ’Angolországi levelek’-ben jegyezte föl, amiért ismét menekülnie kellett Párizsból.”
Voltaire filozófiájára is nagy hatást tettek: az 1734-ben publikált “Filozófiai levelek” 4 része foglalkozik a kvékerekkel. “Röpiratok, elbeszélések, levelek egész áradatában támadja a korabeli vallási türelmetlenséget. ’Aki így szól hozzám: hidd azt, amit én, különben Isten elkárhoztat, - egyszer csak azt fogja mondani: hidd azt, amit én, különben meggyilkollak’ – írja a ’Türelmetlenségről’ szóló értekezésében. A társadalmi béke felé vezető legelső lépésnek az egyházi hatalom lerombolását tekinti. ’Tapossátok el a gyalázatost’ – hirdeti egyik levelében. Ennek ellenére sem ateista. ’Voltaire bigott, hisz Istenben’ – mondták róla az enciklopédisták.” “Az élő természetben tapasztalt ésszerű összefüggésekből (’csodálatos viszonylatok’) következtet Isten létére.”
Hitvallása, melyet halálos ágyán aláírt a következő volt: “Úgy halok meg, hogy imádom Istent, szeretem barátaimat, nem gyűlölöm ellenségeimet és megvetem a babonát. Voltaire. 1778. február 28.” Természetesen az 1600-as évek közepétől kezdve a kvékerizmus hatalmas szakirodalomra tett szert, könyvtárnyi anyagot lehet e témában áttanulmányozni. Ez a dolgozat azonban nem vállalkozhat a kvékerizmus minden aspektusának és mélységének bemutatására, csupán a legalapvetőbb jellemzők kiemelését tekintheti feladatának. Ez nem könnyű feladat, hiszen a kvékerek - mint ezt a dolgozatomban is igyekszem bemutatni - igen sokfélék, nehéz általánosítani. […]
II. A KVÉKER SZELLEMISÉG
“Legyetek minták, legyetek példák minden országban, helyen, szigeten, nemzetben, akárhova is mentek, hogy magaviseletetek és életetek prédikáljon az emberek között és nekik; akkor örömmel fogtok járni a világban, ráhangolódva mindenkiben arra, ami Istenből van benne.” (George Fox, 1656)
“Nézeteik nem voltak sem újak, sem eredetiek. Sajátos ideáik mindegyikét valaki, vagy valamely vallásos párt már hirdette valamikor. Új csupán eszméik összeolvasztása egyetlen, élő igazsággá, mely szerint ezután cselekedni, az életbe átvinni, a világban széthordani kellett.” (Rufus Matthew Jones)
A kereszténység már az apostolok idejétől kezdődően eltávolodóban volt a jézusi tanításoktól. A világi és egyházi hatalmasságoknak engedve az egyházak sok kompromisszumot kötöttek. Azokat, akik nem voltak hajlandók elfogadni az államilag szentesített hitet, azokat eretneknek bélyegezték, száműzték vagy megkínozták, kivégezték. Mindezek ellenére sem tűntek el az őskeresztény alapokhoz visszatérni kívánó törekvések.
A történelem folyamán sok olyan ember akadt, aki vállalva az eretnekséget, vagyonát, életét áldozta fel meggyőződéséért vagy különféle kínzásokat, megpróbáltatásokat állt ki hitéért. A 17. század közepén Angliában megnőtt azoknak a száma, akiket nem elégítettek ki az uralkodó vallási irányzatok, sem az anglikán egyház, sem a presbiteriánusok, sem az independensek vallása, hanem Isten közeli megismerésére vágytak. […]
…közösek abban, hogy mindannyian valós tapasztalatot keresnek Isten szeretetére és hatalmára vonatkozóan a mindennapi életben. Hiszik, hogy bárkinek lehet közvetlen kapcsolata Istennel, ehhez nem szükséges közvetítő, mert “mindenkiben van valami Istenből”.
Próbálják azt az utat követni, amelyet Jézus Krisztus élt. A mindennapokra és a személyes tapasztalatokra helyezik a hangsúlyt az ünnepek és hitvallás helyett. Vasárnaponként tartják ugyan összejöveteleiket, de ennek hátterében praktikusság húzódik, nem pedig az, hogy a vasárnapot szentebb napnak tartanák a többi napnál. Szentnek tartják ugyanis az egész életet, egyszerre átélhetőnek érzik a karácsonyt és a húsvétot, a hangsúlyt a hétköznapokban, gyakorlatiasan, cselekedetekben megélt szeretetre teszik.
Amikor valakinek az életében ez megvalósult, vagyis az élete prédikált, úgy is fogalmaznak, hogy az élete imádság volt.
KVÉKER ALAPELVEK
A kvékerizmus elindítója George Fox (1624-1691) az észak-angliai Leicestershire-ben született. Ifjúkorában akkora Isten-szomjúság fogta el, hogy négy éven keresztül vándorolt lelkésztől lelkészhez, hogy gyötrő kérdéseire választ kapjon. Imádkozott, böjtölt, elmélkedett, de nem kapott választ. Már minden reménye elveszett, de ekkor történt valami. Naplójában így vall erről: “Akkor, oh akkor, hallottam egy hangot, amely így szólt: ’Egyvalaki van, mégpedig Krisztus Jézus, akinek van hozzád mondanivalója.’ Mikor ezt hallottam, a szívem megtelt örömmel.”
Azt mondhatjuk, hogy Fox közvetlenül megtapasztalta Isten létezését. Olyan személyes meggyőződésre jutott, amely nem külső tekintélyen alapult. Megérezte Isten végtelen szeretetét és ettől kezdve egész életében azon fáradozott, hogy másokkal is megossza felismerését. Ebben az időben Angliában a “keresők” sokasága éhezett a jó hírre, ezért csakhamar nagy tömegek csatlakoztak hozzá és fogadták örömmel a felszabadító tanítást. “Jézus Krisztus maga jött el, hogy tanítsa az Ő népét.” “Nincs szükség közvetítőre Isten és ember között.” Fox rendkívül alaposan ismerte a Bibliát és a több ezer éves kijelentések szinte lángoltak a szeme előtt. Különösen nagy hatással volt rá a János I. leveléből (2:27):
“És az a kenet, a melyet ti kaptatok tőle, bennetek marad, és így nincs szükségetek arra, hogy valaki tanítson titeket; hanem a mint az a kenet megtanít titeket mindenre, úgy igaz is az és nem hazugság, és a miként megtanított titeket, úgy maradjatok ő benne.”
Egyre újabb és újabb felismerésekhez jutott:
“Oxfordban vagy Cambridge-ben szerzett műveltség nem minősíti és teszi alkalmassá az embereket arra, hogy Krisztus szolgái legyenek” vagy “Isten, aki a világot teremtette, nem lakik kézzel csinált templomokban.”
Ez utóbbi meglepte őt, mert általában úgy beszéltek a templomokról, mint “Isten templomáról”, “szent helyéről” és most látta, hogy Isten népe az Ő temploma és Isten őbennük lakozik. Ezután nem ment templomba, hanem a mezőn vagy a gyümölcsöskertben olvasgatta Bibliáját.
1647-ben megérett benne az elhatározás, hogy magát az Úr kegyelmére bízva útnak induljon, hogy felismerését megossza a kereső emberekkel. […]
De minden üldözés hatástalannak bizonyult, a kvékerek mozgalmának sikerült Angliában megerősödnie. George Fox 1670-ben úgy döntött, világkörüli útra megy, hogy más országokban is terjessze az örömhírt, másokkal is megossza élményeit, tapasztalatait és erősítse mások hitét. Járt Nyugat-Indiában, Barbados és Jamaika szigetén és nem utolsó sorban Észak-Amerikában. 1677-ben második útján Hollandiában és Németországban alapított kisebb kvéker gyülekezeteket.
Élete során többször szenvedett börtönbüntetést. Utolsó 15 évét állandó levelezésben töltötte “Barátaival”. 1691. január 13-án hunyt el.
“A kvékerek bizonyságtétele azért vált olyan hatalmas erejűvé, mert elfelejtett igazságot hoztak napfényre: hirdették, hogy hívő emberben a szent szellem lakozása valóságos. A kvéker mozgalom nem hozott létre gyülekezeteket újszövetségi értelemben, minthogy a tagság nem megtérésen vagy újjászületésen alapult, az úrvacsora és bemerítés külső szertartásait sem gyakorolták. Összejöveteleik mégis olyan alkalmak voltak, amikor a Szent Szellem szabadon választotta ki azokat, akiken keresztül munkálkodni akart, és ezt semmiféle emberi előírás nem akadályozta.”
A Fox által megkezdett munkát - a Barátok Vallásos Társaságának megalapozását - újsága, a Journal, és más írásai is segítették. […]
A kvéker felfogás szerint Isten-ismerethez csak tapasztalati úton juthatunk, úgy hogy Isten megelevenítő Lelke belülről megvilágosít minket. Ebből következik magatartásuk, Jézus személyéhez és a Bibliához való viszonyuk, istentiszteletük módja és a vállalt feladatokért érzett felelősségük. […]
Isten hívására válaszolva
Isten közvetlenségének újrafelfedezése a hétköznapi emberek által - ez az új amit a kvékerizmus hozott. Az első kvékerek írásaiban számtalan történetet találunk az “Istennel való találkozás”-ról és a “Szentlélek általi vezetés”-ről.
Ezek a közvetlen tapasztalatok részben a hitüket erősítették, részben pedig konkrét földi tennivalókat láttattak meg velük. Egy-egy feladatot, ügyet (concern) közvetlenül Istentől jövő megbízásként fogadtak és végeztek el.
Mindig hangsúlyozzák a Szentlélekre való nyitottságot és az önfegyelmet.
A kvékerek és a Biblia
Angliában a kvékerizmus kezdetével szinte egyidőben terjedt el a Biblia angol nyelvű fordítása, melyet széles körben olvastak. George Fox olyannyira ismerte a Bibliát, hogy képes lett volna azt fejből rekonstruálni, ha elveszett volna. Azonban azt is felismerte, hogy nézetek (notions), szövegek, rituálék, “üres formák” nem tesznek senkit sem vallásossá és hogy a végső igazságot nem a Biblia betűi képviselik, hanem az a Lélek, amely a Biblia íróit ihlette.
A Bibliában leírtak megértéséhez nélkülözhetetlen a Szentlélektől eredő, jelenben is létező “belső látás”. Ez az a – kvékerek szerinti – Belső Fény, amely által ma is el lehet jutni a szellemi igazsághoz.
Vallotta, hogy ugyanez a Szentlélek mindenkor képes megihletni a hívőket, a kinyilatkoztatás nem korlátozódik a múltra. […]
Hitvallás, illetve annak hiánya
A kvékerek felismerték a szavak határait, végességét, félreérthetőségét a személyes, legmélyebben átélt tapasztalatok kifejezésére. Még egy ember életében is változhatnak azok a szavak, amelyekkel személyes meggyőződését kifejezni próbálja. Ez életének egy időszakában igaz lehet, de korántsem biztos, hogy élete végéig ugyanúgy fogalmazna. Egy vallási közösség közös meggyőződését még nehezebb maradandóan meghatározni, kifejezni.
Közösen elfogadott hitvallást nem is fogalmaztak meg azon kívül, hogy “mindenkiben van valami Istenből”. Senkitől sem várják el, hogy “aláírjon” bizonyos hittételeket, nem kívánnak szóbeli állásfoglalást arról, hogy ki mit hisz. […]
Az élet szentsége
A kvékerek nem tesznek különbséget szent és profán között. Az egész életet szentnek tartják és mint szentet igyekeznek megélni Isten jelenlétében, szeretetében, az imádság légkörében.
A hagyományos, formális ünnepeket és szentségeket elvetik, ezeket George Fox nyomán csupán “üres formák”-nak hívják, de azok szellemi tartalmát, azt, amit szimbolizálnak, nem. A megkeresztelkedés például belső vagy szellemi tapasztalatot, az Istenivel való kapcsolatot jelképezi számukra. […]
KVÉKER ISTENTISZTELETEK
Kötetlen istentisztelet (Unprogrammed Meeting)
A kvéker istentiszteletet a várakozás jellemzi. Az egybegyűltek lecsendesítik magukban a külső világ történéseit, gondjaikat, majd megpróbálják átélni Isten jelenlétét és keresik rájuk vonatkozó akaratát.
A XVII. századi kvéker istentiszteletről William Penn így számol be:
“Időnként tetszésük szerint összegyűltek, nem előre meghatározott időben vagy bizonyos helyen, nem azért, hogy saját akaratuk szerint imádkozzanak vagy prédikáljanak, mint az elmúlt időben szokásos volt, hanem együttesen hallgatásba merültek és akinek közülük olyan gondolata támadt, mely véleménye szerint isteni forrásból eredt, kimondotta azt.”
George Fox 1651-ben a Yorkshire melletti pickeringi pusztán tartott összejövetelről így ír naplójában: “Szénarakáson ültem és órák hosszat egy szót sem szóltam, mert azt akarám, hogy az emberek szomjúhozzák a szót. Végül az Úr szólnom parancsolt és az Úr ereje, az élet szava mindegyikük szívébe hatolt és mind megtértek.”
Összejöveteleiken nem énekeltek, mégpedig két okból: az egyik az őszinteség hiányától való félelem volt, hogy az “emberek szentelt szavakat vehetnek ajkaikra anélkül, hogy rajtuk gondolkodnának”, a másik pedig az a nehézség, hogy “a jó ének alapos előkészítésre szorul, amiből meg az a veszély származik, hogy előadás lesz belőle.”
Olyan városokban, ahol viszonylag kis helyen sok kvéker él, az összejövetelt többnyire egy állandó helyen, az ún. “Quaker House”-ban vagy “Meeting House”-ban tartják. (Ritkán lakott területeken, vagy ahol kevesen vannak, egy-egy családnál gyűlnek össze.) Ez általában egyszerű középület, az istentisztelet helyisége pedig egy egyszerű, többnyire fehérre meszelt, képek nélküli szoba. Középen egy asztalra elhelyezik a Biblia és a “Quaker Faith and Practice” néhány példányát, esetleg egy cserép friss virágot vagy égő gyertyát. A jelenlévők többnyire körben vagy négyzet alakban elhegyezett székeken ülnek, ezzel is segítve egymást annak felismerésében és tudatosításában, hogy ők, itt és most együtt tartják az istentiszteletet. (Egy ilyen istentiszteletről készített képet a mellékletbe tettem.)
Mihelyt az első résztvevő megérkezik, leül és imádságos csendbe merül, elkezdődik az istentisztelet. A később jövőket már az imádság légköre fogadja és azok csendben csatlakoznak.
A csend nem jelenti azt, hogy azalatt nem történik semmi. A csend nagy értéket képvisel a kvékerek számára. Ahogyan a kvéker gondolatok elméleti összegezője, Robert Barclay írja saját élményéről: “Megleltem a gyengülő gonoszt magamban és végül a jó felülkerekedett.” Az istentisztelet alatt ugyan behallatszanak a külső zajok, de ezek többnyire tudattalanul nyelődnek el az intenzív Istenkeresésében vagy éppen beleépülnek abba.
A kvéker istentisztelet tartása a jelenlévők közös felelőssége, amelyre egész héten át készülnek és szívükben, gondolataikban előkészülve (“hearts and minds prepared”) jönnek.
Az együttlét során megnyílnak egymás felé, közelebb kerülnek egymáshoz, “egymás terhét hordozzák”, közösséggé formálódnak.
Az Istentisztelet végbemehet teljesen szavak nélkül is de többnyire van néhány rövid megszólalás. Ez az ún. “ministry”, ami fennhangon fejezi ki azt, ami a csendben zajlik. Ilyen “megszólaló” lehet bárki, aki késztetést érez a beszédre, kortól, nemtől, sőt, attól függetlenül, hogy hivatalos tagja-e a Kvékerek Vallásos Társaságának vagy csupán első alkalommal vesz részt. A mondandó a csendből szólal meg és az egyes megszólalásokat csend veszi körül. Egymásra elfogadó szeretettel figyelnek abban a tudatban, hogy ami valakinek nem mond semmit, másnak esetleg igen fontos lehet. A megszólalás nagyon sokféle lehet. Szólhat Jézus életéről, tanításairól vagy más forrásból; lehet a mindennapi életből vett élmény, tapasztalat is.
Az istentisztelet többnyire egy óra hosszat tart és azzal ér véget, hogy a Clerk szomszédja kezét megfogva jelzi a Meeting végét. Ekkor ki-ki szomszédaitól kézfogással búcsúzik. […]
Worship sharing
Ez az istentiszteletek viszonylag új formája. Néha “alkotó hallgatás”-nak (“creative listening”) is nevezik. Hasznos lehet a személyes tapasztalatok, gondolatok megosztására egy-egy speciális témában.
A csoportok létszáma 8-12 fő. (Ez kedvező, hiszen ekkora létszámnál még minden csoporttag érvényesülhet, a csoport teljesítőképessége jónak mondható. A problémamegoldást a sokoldalú megközelítés jellemzi.)
A “levezető” (“facilitator”) felidézi az általános szabályokat. Ezek a következők:
- másodszor csakis akkor szólaljon meg valaki, ha mindenki megszólalt már legalább egyszer,
- mindenki saját tapasztalatairól beszéljen,
- az egyes megszólalások között szünetet kell hagyni,
- az elhangzottak bizalmasan kezelendők a csoporttagok számára,
- az előtte elhangzottakra senki se reagáljon közvetlenül,
- a másik mondandóját mindenki hallgassa meg figyelmesen és senki se térjen el a kitűzött témától.
Meeting for Clearness
Főleg egyéni dilemmák, személyes problémák ügyében a tisztánlátást elősegítő istentiszteleti alkalom.
Összehívható például csoporton belüli konfliktus szeretetteljes elsimítására vagy válóper előtt, után, az érintett felek helyes döntésének megerősítésére.
A gyerekek és fiatalok helye és szerepe
A gyerekek és a fiatalok fontos és megbecsült résztvevői az istentiszteleteknek. Az a szokás, hogy az első 10-15 percre bent maradnak a teremben, vagy pedig a vége felé jönnek be ugyanennyi időre.
Amíg távol vannak, addig egy felnőtt segítségével és felügyeletével beszélgethetnek bibliai történetekről, kvéker hagyományokról vagy fejleszthetik ügyességüket, játszhatnak, csinálhatnak bármit, ami egymásra figyelésüket fejleszti vagy a természet szépségére ébreszti rá őket.
Az a cél, hogy felismerjék, ők is a közösség tagjai és tisztában legyenek a kvékerizmus szellemi, lelki hagyományaival is, nem utolsósorban pedig a későbbi, őket körülvevő nagyobb közösségben is pozitív szerepük legyen. Néhányan az idősebb gyerekek közül inkább a felnőttekkel szeretnének maradni - akár az egész istentisztelet alatt, így néha ők maguk is aktív résztvevői annak megszólalásaikkal. A fiatalok (Young Friends) találkozóin gyakran egészen más formáját találjuk a csendes istentiszteletnek, pl. zenével színesítve. […]
KVÉKER ÉLETMÓD
A protestáns teológia - és a kvéker szemlélet - számos európai és más kontinensbeli gazdasági vállalkozás felvirágzását eredményezte.
A kvéker cégek több mint egy évszázadon át Anglia és a fejlett világ legjelentősebb vállalatai közé tartoztak. Sikerük titka az volt, hogy visszatérve az újra felfedezett bibliai alapokhoz, és egyszersmind dacolva a kor szellemével, bátran megvalósították azokat az üzleti és magánéletükben egyaránt. A világi hívságok iránt való teljes közönynek és a szigorú fegyelemnek köszönhetően a kvékerek ideális bankárok voltak, akikre bátran rá lehetett bízni a vagyont, mert már régen is fontos alapelvük volt az, hogy ügyfeleik felé komoly garanciákat vállaljanak. A másik biztosítékot a kvéker gyülekezetek erkölcsi normái jelentették: a közösség ugyanis éberen ügyelt tagjai pénzügyi helyzetére, és nem engedett meg olyan szégyent, mint egy csőd. A manapság uralkodó “gazdagodj meg mindenáron és minél előbb” felfogás teljesen idegen volt tőlük.
Mivel nem tartoztak a tradicionális egyházi körökbe, ezért az egyházi karrier nem jöhetett szóba, a katonai pálya pedig ideológiai megfontolásokból volt kizárva (meggyőződéses pacifisták). Maradt tehát a kereskedelem és a pénzügyek. Itt viszont a legjobb oldalukról mutatkoztak be: közülük sokan Anglia leggazdagabb embereivé váltak.
A három legnagyobb csokoládé-dinasztiát (a leghíresebb ezek közül a Cadbury), Nagy-Britannia legnagyobb élelmiszer-áruházláncát kitevő Sainsbury's-t, a négy legnagyobb angol bank közül kettőt, a Barclay’s-t és a Lloyd’s-ot kvékerek alapították és ők álltak az ipari forradalom acélipari felfedezései mögött is.
A Clark’s cipőket gyártó és forgalmazó kvéker cég igazgatója, Roger Pedder szerint a kvéker üzleti stílus a józan észen alapul: egy cég akkor számíthat joggal lojalitásra és szorgalmas munkára, ha jól bánik az alkalmazottaival. Ha a vállalat nagyvonalú garanciát biztosít a vevőknek, akkor a termékeinek sokkal nagyobb lesz a hitele. A kvékerek mottója a mai napig is elengedhetetlen az üzleti életben: a vállalat jó híre a feddhetetlenségen, a garantált minőségen és a megbízhatóságon (például a számlák pontos fizetésén) alapul. Nem túlzás azt állítani, hogy a hasonló bibliai hagyományból eredő zsidó vállalkozások pénzügyi viselkedése mellett a kvéker cégek alapozták meg a mai vállalatok etikai, üzletszervezési, gazdálkodási alapjait.
Példamutatásukkal jelentősen befolyásolták a kapitalizmus kialakulását, nagymértékben hozzájárultak erkölcsi alapjainak kidolgozásához.
Ahogyan egy naplórészletben olvasható:
“A megtérésük utáni első időben, amikor a barátok képtelenek voltak arra, hogy mások előtt a kalapot levegyék, hogy ön-t mondjanak, hanem mindenkit tegeztek, hogy hízelgő szavakkal üdvözöljék az embereket, vagy hogy kövessék a világ szokásait, sokan a barátok közül, akik a legkülönfélébb üzletekkel bírtak, először elvesztették üzletfeleiket. De mikor később a tapasztalat megtanította az embereket arra, hogy a barátok becsületességét és szavahihetőségét megértsék és mikor be kellett látniuk, hogy náluk az igen igen és a nem nem maradt, hogy minden üzletnél megtartották szavukat és hogy nem akarják megcsalni őket. Hogyha egy gyermeket küldtek bevásárolni hozzájuk azt épp oly jól szolgálták ki mintha maguk mentek volna, ekkor a barátok élete és szava hatni kezdett és az emberek tanúságot tettek erről. Ekkor minden átalakult és mindenütt kérdezték: Hol lakik a posztókereskedő, szatócs, szabó, cipész vagy más kereskedő, aki kvéker?”
Ez olyannyira igaz volt, hogy versenytársaik már kezdték azt mondani: “...ha ezeket a kvékereket magukra hagyjuk kezükbe fogják venni az egész nemzet kereskedelmét.”
A kvékerek tehát minden különcségük ellenére is friss életet hoztak a társadalom gazdasági életébe.
A kezdetekkor cégalapításaik elsődleges célja a vagyonnal való jó sáfárság volt. Arra törekedtek, hogy igazságosabbá tegyék a társadalmat: nagy hangsúlyt fektettek alkalmazottaik szociális körülményeinek javítására, oktatásuk biztosítására.
A kvékerek mintegy száz évvel a megszabott munkaidő törvénybe iktatása előtt már bevezették a 48 órás munkahetet és a vállalati nyugdíjrendszert. (Ld. a mellékletben a Hetek c. újság cikkét) Közösségi életükhöz pedig szervesen kapcsolódott a szegények és rászorulókon való segítés, ami nagy szerepet játszott későbbi, széles körben történő elfogadásukban. […]
A XX. század közepére a puritán mozgalmak szellemi töltése - így sajnos a kvékeré is - folyamatosan kiüresedett, ez a cégek sorsában is megmutatkozott: hamarosan a globalizáció áldozataivá váltak.
A Cadbury 1969-ben egyesült a Schweppes-szel, a Rowntrees-t 1988-ban bekebelezte a Nestlé, a Reckitt egyesült a Colmannal, így manapság egyre ritkább a tisztán kvéker vállalat.
A puritánok és a kvékerek korrekt üzleti magatartása, haladó szemlélete és gazdagsága ma már sokak számára elképzelhetetlen minta. […]
…magatartásuk is beszélt hitükről. Ilyen volt jellemzően a másik ember - akárhonnan is való, akármelyik felekezetbe is tartozik - felé való kedves, baráti odafordulás, a kérő szó a felszólítás helyett.
“..s ha Rachel szelíden odaszólt, hogy ’ezt tán ki kéne vinni’, vagy még szelídebben: ’nem kéne odarakni ezt-azt?’ az első szóra már ugrottak is..”
“Egyetértően, békésen, barátságosan ment végbe minden a nagy konyhában, láthatólag mindenki szívesen csinálta azt, amit éppen csinált, a kölcsönös bizalomnak és jóbarátságnak derűs légköre uralkodott mindenen…”
A régi időkben senki előtt nem emelték meg kalapjukat és - akkor még furcsa szokás szerint - mindenkit tegeztek. Ezekből ma is megfigyelhető az, hogy barátként, udvariasan viselkednek minden embertársukkal, nem használják a különböző formális megszólításokat, mint pl. az “uram” vagy a “hölgyem”, hanem keresztnevükön vagy “barátomnak” szólítják egymást.
- “Remélem, kedves uram, hogy nincs semmi kellemetlensége énmiattam? – kérdezte aggódva George.
- Ne félj semmit, George, evégből vagyunk a földön. Ha nem vállalnánk a bajt egy jó ügyért, nem lennénk méltóak az ember névre.
- De hogy éppen énmiattam – mondta George –, azt nem bírom elviselni.
- Akkor se félj, George barátom; nem teérted, hanem Istenért és az emberért vállaljuk – felelte Simeon.”
Amiben hittek, azt a mindennapi életben is megélték. Ennek alapján magatartásukkal is hirdették a nők és a rabszolgák egyenjogúságát (jóval azelőtt, hogy ez a polgári világban megvalósult volna), a háborúskodások folyamán pedig azt a mély meggyőződésüket, hogy minden ember egyenlő Isten szemében és egyetlen embernek sem adatott meg a jog, hogy másik embertársának életét akár legális, akár illegális eszközökkel elvegye.
Ennek köszönhető az, hogy a kvékerek ma is lelkes élharcosai a halálbüntetés és egyáltalán minden diszkriminatív megkülönböztetés eltörlésének.
Ennek szellemében – a múltban is és ma is – többen dolgoznak a hátrányos helyzetűek segítésén, így például iskolát, óvodát építenek Afrikában, rehabilitáló programokat vezetnek a háborútól szenvedett területeken, mint például a volt Jugoszlávia területén. (Egy példát, az Oroszországban kvékerek által épített kórház fényképét a mellékletbe foglaltam.)
Életmódjukra a puritánság jellemző minden területen. Ez nem tévesztendő össze a szegénységgel, hiszen a kvékerek többnyire a közép- (néhány esetben a felső) társadalmi osztályokból kerültek ki. Talán azért is, mert ahhoz, hogy az ember felvilágosulttá váljék, szabadidőre, művelődési lehetőségre van szüksége. Ezért is nagy gondot fordítottak az oktatásra.
Napjainkban is működnek kvéker iskolák szerte a világon (alap-, közép- és felsőfokon), főként az angolszász területeken, mint például Nagy-Britanniában, Írországban, Ausztráliában, Észak-Amerikában de található a Közel-Keleten is, Libanonban. Az itt tanulók és tanítók többsége azonban ma már nem-kvéker.
A kvéker történelemben, hitben való elmélyülést két Oktatási Központ biztosítja: az egyik Woodbrooke College Birmingham-ban, Nagy-Britanniában (képét lásd oldalt), a másik Pendle Hill College Philadelphiá-ban, az Amerikai Egyesült Államokban. Ezekben az intézményekben bárki tanulhat, mert nem csupán a kvékerséggel kapcsolatos dolgokat oktatják, hanem más, a hitükkel összefüggő kurzusokat is vezetnek, pl. konfliktuskezelési vagy művészeti kurzust. Ezek, a kvéker ideológiának (a csodálatos természeti viszonyokból következtet Isten létére) megfelelően gyönyörű (kerttel, tóval körülvett) helyen találhatók. Így nemcsak fizikai felüdülést nyújtanak, de olyan tanulási közösséget is, amelyben a személyes és csoportos tanulásra és elmélyülésre egyaránt lehetőség nyílik és lelki növekedést, továbbfejlődést lehet elérni.
A természeti környezethez való viszonyulásukban is gondosan figyelnek arra, hogy a környezettel harmóniában éljenek.
Ez jelenti a környezetbarát termékek használatát, a különféle környezetvédelmi akciókat (pl. faültetés), étkezésben pedig a többnyire vegetáriánus ételek és alkoholmentes italok fogyasztását. […]
III. TÁRSADALMI-POLITIKAI CSELEKVÉS
Az előző fejezetben megpróbáltam felvázolni a kvékerizmus gyökereit, ebben a fejezetben pedig azt szeretném áttekinteni, hogy ezek milyen gyümölcsöt hoztak. A KVÉKER SPIRITUALITÁS ALAKULÁSA AZ ÉVSZÁZADOK TÜKRÉBEN A szerző a vallás megnyilvánulásának négy olyan elemét különbözteti meg, amelyek a kvékerizmust a történelem során jellemezték. Ezek fokozatosan jelentek meg a szemléletben, váltak uralkodóvá, vagy veszítettek jelentőségükből, de jelenlétük más-más arányokban ma is tettenérhető. Ezek az elemek a következők:
· miszticizmus (befelé fordulás)
· evengélikalizmus (kifelé fordulás)
· racionalizmus (az igazság gondolati úton való keresése)
· a társadalmi evangélium aktivizmusa (humanitárius szolgálat)
A kvékerizmus első, hősi korszakát (kb. 1650-1700) a belső megtapasztalás élménye és az abból fakadó “Igazság-hirdetés” lendülete jellemezte; a misztika és a missziós lelkesedés (evangélikalizmus) élő egységet alkotott.
A kvéker lelkész nem maga tanított: funkciója az volt, hogy hallgatóit a “belső Tanító”-hoz, Krisztushoz irányítsa. Az általuk felismert Igazság örömhírét szertevitték csaknem az egész, akkor elérhető világra. Eljutottak még a pápához is, de felkeresték az amerikai indiánokat, az orosz cárt, a török szultánt, a spanyol királyt, stb. Hősiesen, az első keresztények módjára vállalták a kegyetlen üldözéseket, kivégzéseket. A második korszakot (kb. 1700-1800) a “kulturális kreativitás és a misztikus befelé fordulás” jellemzi. Az üldözések véget értek (Toleration Act, 1689), és az Amerikába menekült kvékerek leszármazottai hozzáláttak, hogy kvéker elvek szerint felépítsenek egy új társadalmat. Ez volt az ún. “Szent Kísérlet” (Holy Experiment). Öt amerikai kolónia politikai vezetésében játszottak vezető szerepet, Philadelphiát felvirágoztatták, a helyi kvéker Meeting köré megszervezték a közösség életét, a felmerülő problémákkal helyben megbirkóztak, békét kötöttek az indiánokkal, számtalan kvéker iskolát alapítottak és kialakítottak egy bizonyos egyértelmű (ma már modorosnak ható) stílust beszédben, viseletben és viselkedésben. […]
A természettudományok kihívására a kvékerek (is) arra kényszerültek, hogy vallásukat a modern kor nyelvén újrafogalmazzák, a világháborúk okozta tömérdek szenvedés pedig igencsak aktuálissá tette sokoldalú humanitárius tevékenységüket. […]
Az alábbiakban csupán néhány olyan példát szeretnék említeni, melyek jelentősége országhatárokon túl a mai napig hat:
· Amerikában a rabszolgák felszabadításában kulcsszerepet játszottak a kvérekek (lásd pl. John Woolman naplója, vagy Lucretia Mott tevékenysége),
· Angliában az első emberséges pszichiátriai kórházakat kvékerek állították fel,
· Az embertelen börtönviszonyok ellen először kvékerek emeltek szót (pl. Elizabeth Fry),
· Kezdeményezői voltak a Nemzetek Ligája (az ENSZ elődje) felállításának,
· Vállalva az azzal járó büntetést, megtagadták a katonáskodást, de minden erejükkel (Friends' Ambulance Unit) segítették a háborúk áldozatait,
· Gyermekek tízezreit etették a világháborúk és gazdasági válságok-sújtotta Európában (Stille Hilfe), ezért kapták meg 1947-ben a Béke Nobel-díjat.
· Az 1990-es évek végén az ENSZ genfi központjában dolgozó kvéker képviselőnő könyvet jelentetett meg a gyermek-katonákról és sikeresen keresztülvitte, hogy az ENSZ törvényben korlátozza a katonáskodásra foghatók fiatalok életkorát.
- Kidolgozták a konfliktusmegoldás módszereit. Diszkréten, tapintatosan, mindkét fél bizalmát kiérdemelve, kvékerek készítették elő például az oslói megegyezést az izraeli-palesztin viszály rendezésére.
“Gondolkozz világméretekben, és cselekedj ott, ahol élsz!” (“Think globally, act locally”) - ez a gondolat vezeti a kvékerek legjobbjait. […]
IV. ÖSSZEFOGLALÁS
Dolgozatomban megpróbáltam bemutatni egy a világban több száz éve, Magyarországon alig több mint 10 éve működő, a szeretetet a gyakorlatban megvalósítani igyekvő, az emberi élet megjobbításán fáradozó vallási mozgalmat.
Igyekeztem komplex képet adni a kvékerekről – hitelveikről, szervezettségükről, társadalmi céljaikról, stb.
Összefoglalóan megállapíthatjuk, hogy ha a kvékerek szemléletmódjából, életformájából, optimizmusából valamit át tudnánk venni, boldogabb lenne körülöttünk a világ.
Ha komolyan magunkévá tudnánk tenni Jézus szavait, ahogyan azt a kvékerek teszik és a szeretet törvénye valamint Isten akaratának keresése lenne az elsődleges és eszerint lennénk képesek élni, akkor jóval kevesebb szenvedés, bűn lenne a világon. Hiszen – ahogy a francia felvilágosodás vezető alakjai is hirdették – minden rossz forrása az emberi butaság és gyarlóság. A butaság leküzdéséhez pedig oktatni kell az embereket, fel kell emelni őket, szabadidőt kell számukra biztosítani a művelődéshez, az elmélyüléshez. A gyarlóság leküzdésében pedig talán a személyes segítség és példamutatás segíthet a leginkább.
Ezért különösen fontosnak vélem az ún. “kisegyházak”, “alternatív vallásos mozgalmak” szerepét napjainkban, amikor a tradícionális történelmi egyházak a maguk intézményesült struktúráival nehezebben tudják megszólítani a közösségre, igaz emberi kapcsolatokra, tenniakarásra vágyó embereket.
Ma, a globalizáció korában az információáramlás következtében összezsugorodott a Föld, felgyorsult a kommunikáció. Ennek azonban ára is van: a rohanó életritmus következtében ezt a hatalmas mennyiségű információt nem vagyunk képesek befogadni, feldolgozni és csupán annyi marad, hogy a saját életünkre koncentrálva, többnyire közönnyel megyünk el egymás mellett, mert nincs időnk egymásra, Isten szavára figyelni, örülni az életnek és embernek maradni a szó nemes és jó értelmében. Most igazán szükség van eleven, élő kiscsoportokra, ahol az ember kiteljesítheti a felebaráti szeretetből adódó közösség-igényét és tenniakarását.
A világ anyagiassága túlzottan eluralkodik és az ember már nemcsak embertársát zsákmányolja ki, hanem a Földet, az éltető természetet is. Úgy gondolom, a kvékerek mozgalma márcsak ezért sem elhanyagolható tényező a világban és Magyarországon. Munkám során igyekeztem róluk objektív képet rajzolni, s remélem, dolgozatom egyben hozzájárul az esetleges előítéletek vagy félreértesek eloszlatásához is.
Forrás: http://www.quaker.inf.hu/