2010-10-01 11:08:47
Szenczy Sándor baptista lelkipásztor, a Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány vezetője.
1965-ben született Sajószentpéteren. A pesti vagonoktól indulva jutott a Fehér Házig. Számos gyülekezet növekedéséhez járult hozzá, a vezetésével 1996-ban létrejött Baptista Szeretetszolgálat mára több kontinensen dolgozó, milliárdos szervezetté nőtt.
Tizennégy éves volt, mikor szülei elváltak és ő elköltözött otthonról. Ebben az időszakban magától értetődőek voltak a bulik, az alkohol, a kábítószer, a rendőrségi ügyek. A gimnáziumból csak azért nem rúgták ki, mert akkoriban Magyarország tíz legjobb sakkozója közt volt. Feltört lakásokban, a Nyugati pályaudvaron álló vagonokban élt a „banda”, amely része volt a pesti underground korszaknak. Sándor életében a katonaság vetett véget ezeknek az éveknek. Amikor a központból kihelyezték egy lokátorállomásra és „ottfelejtették” negyvenkilenc napra, egy ismeretlen hívón keresztül Isten megtalálta – a titkos katonai telefonvonalon.
Rászakadt a leszerelés után megvett Biblia igazsága, és az első ima után felegyenesedve már nem ugyanaz az ember volt.
A Református Teológián elvégzett három évfolyam után a Baptista Teológián fejezte be tanulmányait. Lelkészi hivatását 1994-ben kezdte Velencén, ahol az alig több mint tízfős gyülekezet egy szűk évtized alatt százfősre nőtt a keze alatt. Jelenleg a verőcei baptista gyülekezet pásztora.
A Baptista Szeretetszolgálatot 1996-ban hozta létre. Az alapítvány ma hazánk ötödik legnagyobb humanitárius szervezete, amely a világ huszonöt országa mellett Magyarországon is milliárdos nagyságrendű munkát végez. Sándor és családja lakott és segített már Koszovóban, Vietnámban, Jordániában, Sri Lankán, Kambodzsában. Észak-Koreába, Csecsenföldre, Irakba és egyéb „forró” válságövezetekbe sokszor inkább egyedül utazik. Munkája során találkozott államok vezetőivel, köztük három amerikai elnökkel is, tartott imaórát a Pentagonban és a kambodzsai dzsungel közepén.
Aktív médiaszereplő, kommunikátor és blogger, aki hitét, életét, élményeit örömmel osztja meg igehirdetésekben, személyes beszélgetésekben is.
Örömmel vallja: ő és az ő háza népe az Úrnak szolgál. Nős; felesége, Katalin konduktor, mozgássérült gyermekekkel foglalkozik. Öt gyermekük van és két unokájuk.
Díjak: 2004. Egészségügyi, szociális és családügyi miniszteri dicséret; 2006. Ezüst érdemérem a környezetvédelmi és vízügyi minisztertől; 2007. Külügyminiszteri a „Magyar Köztársaság Nemzetközi Kapcsolataiért” elismerés; 2009. Aphelandra-díj
Forrás: http://mindennapi.hu/cikk/eletrajz/szenczy-sandor/2010-10-01/20
Drogozott a Baptista Szeretetszolgálat elnöke
Szenczy Sándor 15 évesen, szülei válása után került a drog rabságába.
A Baptista Szeretetszolgálat elnöke azért beszélt életének erről a nehéz időszakáról, hogy segíthessen azokon, akik a droghoz fordulnak. A lelkipásztor saját példáján keresztül szeretné bebizonyítani, hogy a drog és a nyomor rabságából is van kiút.
A Szeretetszolgálat lelkésze, aki ma már több ezer rászorulónak segít a világ minden pontján, 15 évesen esett a drog csapdájába. Elmondása szerint azután, hogy 14 éves korában elváltak a szülei, nem tudott, de nem is akart beleférni az elképzeléseibe, ezután jöttek a bulik, az alkohol és a drog. Előfordult, hogy vagonokban, lépcsőházban aludt és meggyűlt vele a baja a rendőrségnek is.
A lelkipásztor a Baptista Szeretetszolgálatot 1996-ban hozta létre, ami azóta Magyarország 5. legnagyobb szervezete, milliárdos nagyságrendű munkát végez.
AJÁNLOTT LINKEK:
A Baptista Szeretetszolgálat weboldala (baptistasegely.hu)
Szenczy Sándor blogja (nyitottkapu.hu)
Nincs de - hagyj fel a káros szenvedélyeiddel (nincsde.hu)
Szenczy Sándor életrajza (mindennapi.hu)
Forrás: Független Hírügynökség/MTI
Forrás: http://www.hir24.hu/elet-stilus/2011/03/11/drogozott-a-baptista-szeretetszolgalat-elnoke-/
A Szeretetszolgálat története
A Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány 1996-ban került bejegyzésre a Fejér Megyei Bíróságon. Alapítója a Magyarországi Baptista Egyház, „kitalálója” és jelenleg is elnöke Szenczy Sándor baptista lelkész. Az alapítvány célja – az alapító okirat tanúsága szerint – kezdetektől fogva az volt, hogy Jézus Krisztus szeretetparancsa alapján segítsen a rászorulókon itthon és külföldön. Az első ötezer forintos adomány óta eltelt hosszú évek alatt, a Baptista Szeretetszolgálat mára az egyik legnagyobb magyarországi segélyszervezetté érett. 2300 főállású munkatárssal, több száz önkéntessel dolgozó, kiemelkedően közhasznú szervezetként, munkánk értéke ma már milliárdokban mérhető.
A Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány a világ 18 országában nyújt rendszeres segélyt, élelmet, humanitárius és lelki segítséget, és hajt végre fejlesztési programokat szükséget szenvedő és szociálisan perifériára szorult emberek számára, így könnyítve nehéz helyzetükön lehetőséget biztosítva számukra egy emberibb élethez. A Szeretetszolgálat célja – származástól, nemzetiségtől, vallástól és bőrszíntől függetlenül a hazánkban és más országokban élő rászoruló emberek lelki és anyagi szükségleteinek alkalmi és rendszeres betöltése.
A Baptista Szeretetszolgálat tevékenységi köre a humanitárius segítségnyújtástól a katasztrófamentésen, a hátrányos helyzetű romák, menekültek, drogfüggők megsegítésén át a fogyatékkal élők rehabilitációs programjáig (FLAME program) számos egyéb humanitárius és fejlesztési szakterületet fog át (rászorulók támogatása, katasztrófa sújtotta személyek támogatása, családsegítés, időskorúak gondozása, hátrányos helyzetű csoportok társadalmi esélyegyenlőségének elősegítése, üdültetés, menekültek támogatása, integrációja)
Mindezek megvalósítása érdekében a Baptista Szeretetszolgálat Magyarországon és nemzetközi téren is versenyképes és jól képzett szakembergárdát állított fel, akik folyamatosan biztosítják a Szeretetszolgálat fejlődését, ezáltal pedig humanitárius segélyezési és fejlesztési tevékenységünk újabb célcsoportokra és célországokra való kiterjesztésének lehetőségét is.
Forrás: http://baptistasegely.hu/a-szeretetszolgalat-tortenete
A Baptista Szeretetszolgálat jelképes örökbefogadási programja 2001-ben született meg abból az elhatározásból, hogy támogatót keresünk a kambodzsai Magyar-Francia Barátság árvaház 188 kis lakójának. Közel két hét alatt minden gyermek támogatóra talált, öt évvel később pedig már több mint 10000 támogató segített mintegy 5000 gyermeket a világ 12 országában.
Immár két éve, hogy 7-es erősségű földrengés pusztított a karib-tengeri szigetországban. A katasztrófában csaknem kétszázezer ember vesztette életét, és ugyanennyien maradtak fedél nélkül.
Januárban került átadásra a fővárosban az 1500 négyzetméteres gyermekközpont, melyet a Baptista Szeretetszolgálat irányításával helyi munkások építettek. A háromszintes ház egyik szárnya 50 árva otthona. Az intézmény része az iskola és az óvoda is, ahol az árvák tanulhatnak. Megnyugtató, hogy az őket ért borzalmak után végre biztonságos körülmények között növekedhetnek ezek a gyermekek.
Forrás: http://www.fogadjorokbe.hu/
Nem feledkeztek meg az árvízkárosultakról
2012-06-19 15:45
Újabb felsőzsolcai árvízkárosult kapott hivatalosan is teljesen új otthont. A Baptista Szeretetszolgálat által összefogott projekt eredményeként egy 80 négyzetméteres házra kerülhetett fel az utcanév és szám kedden délelőtt.
A két évvel ezelőtti árvíz Felsőzsolcán végezte a legnagyobb pusztítást. Az ár elvonult, a segítség azonban nem ért véget. Újabb házat adtak át a régi lakóknak kedden, az Arany János utcában. A Baptista Szeretetszolgálat választotta ki Király Erikát és családját, akiknek régi otthona összedőlt az árvíz miatt.
– Nagyon örülök, hogy van hol vendégül látnom azokat, akik részt vettek a karitatív projektben. A szeretetszolgálat keresett fel minket, hogy szeretnének segíteni. Több vállalkozó csatlakozott hozzájuk, így február 29-én beköltözhettünk az új házunkba, a tábla és az utcaszám azonban most kerül fel – mondta Király Erika, aki férjével és fiával él Felsőzsolcán, de nem sokára a család egy újabb taggal bővül.
Mint kiemelte, nem kérték az állami támogatást, a miskolci önkormányzat biztosított számukra egy házat, ahol eddig élhettek.
– Nagyon köszönjük az átmeneti lakást, de nagyon jó érzés végre hazajönni. Nagyon szép az új ház, és nagyobb, mint a régi, amit teljesen el kellett bontani. Ez a mostani otthonunk magasabban van, mint a másik volt – tette hozzá Király Erika.
A Baptista Szeretetszolgálat megismerte a családokat, s az ő választásuk esett a most még háromtagú családra. Mint azt a programvezető hangsúlyozta, 2010 őszén keresték fel a Vidékfejlesztési Minisztériumot, az építkezés pedig tavaly indulhatott el. Herencsárné Klug Gyöngyi hozzátette, a karitatív szervezet fogta össze a munkát, több vállalkozás csatlakozott hozzájuk.
– A segítség fontos, hiszen ez a feladatunk. Mindegy, kinek, mikor, a lényeg a segítség. A támogatók is választottak, hogy ennek a családnak szeretnének segíteni – mondta Herencsárné Klug Gyöngyi, a Baptista Szeretetszolgálat programvezetője. A házat az alapoktól kellett teljesen újjáépíteni, amelybe több vállalkozás is segítő kezet nyújtott, a kivitelező Vladent Bt. vezetője, Basista Vladimir kiemelte, személyes kapcsolatot ápolnak a szeretetszolgálattal, ezért szerettek volna segíteni a családnak.
– A ház 80 négyzetméteres lett, két és fél szobás, nappalis, komfortos. Fél év alatt készült el, a család februárban költözhetett be – összegezte a ház paramétereit az encsi vállalkozás vezetője. Ugyan az árvíz már két éve pusztított, sokan vannak – köztük Király Erika és családja is –, akik csak mostanában térhetnek vissza régi életükhöz, de már egy új, biztonságosabb házban.
Kiss J.
Fotó: Mocsári L.
Forrás: http://www.minap.hu/news.php?extend.54728.2
http://www.hirkereso.hu/hirgyujtemeny/karitativ/magyar-baptista-szeretetszolgalat/
Halottak százezrein lépkedtek
A világ körülbelül 70 országában jártak, 47 nemzetközi bevetésen vettek részt és a legjobbak között tartják számon a speciális mentőcsapatukat. A 15 éve működő Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány vezetője, Szenczy Sándor sok embernek segített már – és eközben több százezer halottat látott.
„14 évesen, pályaválasztás előtt az osztályfőnököm elkapott a folyosón, berántott az irodájába, és azt mondta, olyan rossz jellemzést írt rólam, hogy biztosan nem vesznek fel középiskolába sem. »Senkit sem fog érdekelni az, hogy te létezel« – mondta. Megvontam a vállam, és sírva elrohantam. Értettem őt, mert előző héten papuccsal vertem a fejét. Néha felrobbant a kémiaszertár, sok balhét csináltam, de mindig megúsztam, mert általános iskolás koromban Magyarország egyik legjobb sakkozója voltam. Ez a sport mindig megmentett, emiatt sok mindent elnéztek nekem. De elhatároztam, nem akarom, hogy az történjen velem, amit az osztályfőnököm mondott rólam.” Egy felvételi tájékoztató került a kezébe, amelyben a jól sakkozó diákoknak hirdettek felvételit a váci középiskolába. Szenczy Sándor jelentkezett, és felvették. Rohant az osztályfőnökéhez, hogy elmondja neki: bár leírta őt, mégis felvették.
A szülei gyakran késsel kergették egymást. Egy nagyobb veszekedés után testvéreivel együtt a falról ették a krémest, amit a szülők odavágtak a vitatkozás közepette. Sándor 14 éves volt, amikor elváltak a szülei. Ezt követően vad tombolásba kezdett. Előfordult, hogy a kukából evett. A középiskola után rászokott a kábítószerre, az alkoholra, és sokat bulizott. De sakktudása mindig megmentette – árulta el az MNO-nak a Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány vezetője.
5000 forinttal kezdődött
Egy zöldségtárolóban lakott a feleségével, amikor 15 évvel ezelőtt egy özvegyasszony 5000 forintot adott neki, és csak annyit mondott: „Itt van 5000 forint, csinálj belőle világmissziót”. Szenczy Sándor berakta a pénzt a zsebébe, és amikor látta, hogy szükségben szenved Észak-Korea, akkor elhatározta, egymillió dollárt visz ki az ott élők megsegítésére. Bár a nagykövetségen elutasították, 30 nappal később mégis egymillió dolláros segélyt vitt ki a baptista szeretetszolgálat Észak-Koreába.
2000. április 30-án, a második orosz–csecsen háború idején egy segélyszállítmányt vitt a szeretetszolgálat Groznijba. Nem tűnt veszélyesnek az akció. Tizenhét ellenőrző ponton állították meg őket. Estére értek oda, behúzódtak egy kis barakkba. Ekkor gépfegyverekkel lőni kezdtek rájuk. A vaságy alá hasaltak, ami nem védte volna meg őket, ha rájuk lövik az egész házat. Reggel arra mentek ki, hogy agyonlőtték egy 19 éves munkatársukat, egy másiknak pedig baltával levágták a kezét. Ott állt a fiú holtteste fölött, és nem értette, miért lőttek rájuk, ők segíteni jöttek…
Tragédiák egész sorát látták már. Amikor Banda Acehban jártak, több százezer halott volt az utcákon, nem tudtak úgy menni, hogy ne lépjenek rá egy-egy holttestre. Észak-Koreában pedig –40 fokban láttak gyerekeket saját ürülékükbe fagyva feküdni.
Végig segítenek
Katasztrófahelyzetben az életmentés a legfontosabb feladat. Ilyenkor a mentőcsapat tagjai kiképzett kutyákkal keresik a romok alatt a túlélőket árvíz, földrengés, vagy éppen cunami után. A legelső lépéstől egészen a helyreállításig minden területen segítenek. Biztosítják az ivóvizet, az élelmiszereket, az egészségügyi ellátást, és a házak újjáépítésében is részt vesznek. Az alapítvány mentőcsapata 95 százalékban Magyarországon segít, és csak 5 százalékban külföldi színtereken.
Létrehozták a Rescue24 nemzetközi mentőcsapatot. Minden földrészen körülbelül 400 mentős szakember vár készenlétben, hogy ha történik valamilyen tragédia, a világ bármely pontjára hat órán belül el tudjon indulni. Magyarországról a Pavelcze László vezette speciális mentőcsapat megy, akikhez útközben csatlakoznak például Amerikából, Szingapúrból, Japánból a szakértők. Az alapítvány vezetője szerint Haitin nagyon jól működött ez az összefogás.
Tapasztalataik szerint a bajba jutott embereknek a dollármillióknál is többet jelent az, hogy egy nemzetközi csapat siet a segítségükre. Amikor a magyarok 2011 márciusában megjelentek Sendaj városához közel, ahol a kitelepített japánok voltak, ott átélhették, egy ölelés mennyit jelent a helyieknek. A japán kormány mindent megtesz azért, hogy a helyzetet kézben tartsa. A kint lévő munkatársaik elmondása szerint a fukusimai atomerőműben dolgozók a tévében búcsúztak el családtagjaiktól. Elmondták, ne küldjenek másokat oda, ők már úgyis kaptak sugárzást. Gyakorlatilag feláldozzák az életüket is azért, hogy elhárítsák a katasztrófát.
A szeretetszolgálat vezetője érdemérmet kapott a köztársasági elnöktől, a nemzetközi kapcsolatokért pedig Lánchíd-díjjal tüntették ki. A Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány csapata 47 nemzetközi bevetésen vett részt, a világ legjobbjai között tartják számon őket. 700 főállású munkatársuk van, akik hazánkban és külföldön egyaránt segítenek.
„2000. április 30. óta nem félek a haláltól. Munkatársaim bármikor azonnal kiszabadítanának, ha megtámadnának, vagy összedőlne a ház és én alatta lennék. Tudom, hogy a kollégáim rögtön indulnának, hogy megmentsenek, és akár mind a tíz körmükkel kaparnának a romok között, hogy élve találjanak” – mondta el Szenczy Sándor.
Durkó Anett
(Magyar Nemzet, 2010.04.04.)
Forrás: http://baptistasegely.hu/hirek/sajtomegjelenesek/2011-07-22/halottak-szazezrein-lepkedtek
2010.07.03. 23:52
A nép paradicsoma
Bár sokan óvtak tőle a kilenc esztendővel ezelőtt megjelent írások miatt, nemrég újabb útra vállakoztam a festői Észak-Koreába. Most is a Baptistákkal + Fábry - jó buli volt :-) Alább jöjjön a Nemzetben megjelent cikk, és sokkal több fotó.
Pattanásig feszült a helyzet a két Korea között, miután a délieknek bizonyítékaik vannak arra, hogy az északiak torpedózták meg márciusban a Sárga-tengeren a Csonan nevű korvettet. Phenjan cáfol, és háborúval akarja megtorolni a rágalmakat. Munkatársunk egy humanitárius szervezet önkénteseként kilenc év után újra bejutott a világtól szinte légmentesen elzárt államba, ahol a földkerekség negyedik legnagyobb hadseregének fenntartása messze felülmúlja az ország lehetőségeit.
Egyetlen gép indult a múlt kedden a phenjani nemzetközi repülőtérről, és hasonló nagyságrendű volt az érkező forgalom is: mindössze a helyi légitársaság, az Air Koryo pekingi retúrjárata közlekedett. Akadnak napok, amikor nincs ekkora zsúfoltság, ugyanis egyetlen civil repülő sem bukkan fel a kifutón. Tévedés ne essék, 2010-ben vagyunk, vagyis mégsem: Észak-Koreában az időszámítást is a nagy vezető, Kim Ir Szen elvtárs születési dátumához igazították, ezért most kilencvenkilencet írnak.
Öt nappal korábban érkeztünk négyen: Szenczy Sándor, a Magyar Baptista Szeretetszolgálat vezetője, Szilágyi Béla nemzetközi igazgató, Fábry Sándor és jómagam. Utóbbi kettő a ballaszt a delegációban: papír szerint mindketten tanárok vagyunk, és a szervezet szponzorai. Azért jöttünk, hogy lássuk, hogyan hasznosították az adományainkat. Újságíró különben nem kaphat beutazási vízumot ebbe az országba, de turista is csak ritkán, szervezett út keretében. Ha amerikai, japán vagy dél-koreai állampolgár, akkor még úgy sem. [...]
Ügyelnünk kell a gesztusainkra, a vendéglátók nem szeretik a tiszteletlenséget. A baptistáknak már van gyakorlatuk ebben, és Fábry is hamar ráérez az itteni módira: faarccal előadott semmitmondó körmondatokkal adja a lovat a házigazdák alá (például mindenáron el kell kerülni a látszatot, hogy az imperializmus szekerét toljuk, és ügyelni kell a progreszszió köntösébe bújt diverzánsokra!), így nekem meglehetősen gyakran kell cipőfűzőt igazgatnom, hogy ne kerüljek kellemetlen helyzetbe.
Hetekkel előre, aprólékosan egyeztetett programunk van, és ettől nem lehet eltérni. A szeretetszolgálat a diplomata negyedben bérel lakást, ebben szállunk meg. Az őr az udvarunkról még kienged, hogy elmehessünk a valutáért áruló élelmiszerboltba és vendéglőbe, de a lakótömb határán álló fegyveres őr már nem engedne továbbkóborolni bennünket. De nemcsak kifelé, befelé sincs átjárás: helyi ember csak különleges engedély birtokában léphet be arra a területre, ahol külföldiek is előfordulnak.
Legutóbb kilenc éve jártam itt, télen. A kizöldült természet jót tett a betonrengetegnek, most nem tűnik kopottnak és sivárnak minden. A korábbi látogatáshoz képest jóval több a jármű is az utakon, de azért dugóktól egyelőre nem kell tartaniuk; az útkereszteződésben álló rendőrnők agilis forgalomirányítása autó híján elég vicces látvány. Hamar megtudjuk, hogy immár lehet magántulajdonban is autó, de az öt nap alatt mindössze két sárga rendszámot (ezzel különböztetik meg az államiaktól) sikerült felfedeznünk. A fejlődés más területen is látszik, például az ütött-kopott szovjet IL–62-est vadonatúj orosz repülőgépre, TU–204-esre cserélték, és a munkával megbízott egyiptomi cég szépen halad az annak idején a világ legmagasabb szállodájának megálmodott betonmonstrum, a háromszáz méter magas, 1989 óta befejezetlenül álló Rjugjong Hotel építésével is, trendi acél- és üvegköpenyt aggat a hatalmas betonfelületre.
A valutáért árusító boltban most is van magyar jelenlét (korábban rossz minőségű magyar borral töltötték fel az üres polcokat), ám a negyvenkét eurós Pick szalámi borsos árnak tűnik. Amikor az árcédulát nézzük, épp kikapcsolják a villanyt, így tárgytalan lesz az eladó tiltakozása, aki azért hagyta ott a kasszát, hogy erélyesen lebeszéljen a szalámi lefényképezéséről.
Estére sikerül beüzemelni a tévét, az adás hazafias indulóval kezdődik. Utána híradó, de az első fél órában csak felolvas egy bemondónő vetített háttér előtt. Néha belelkesül, és úgy hangsúlyoz, mint Galla Miklós a L’art pour L’art Társulat indulásakor. Később valódi vizuális orgia következik: állóképeket mutatnak a szeretett vezető, Kim Dzsongil kínai látogatásáról. A kétórás híradó után néhány nyugtató melódia következik, majd egy szigorú szemű bemondó erélyesen jó éjszakát kíván, elköszönése után pedig az áramszolgáltatás is szünetel. Második nap elutazunk az Illatos hegységbe, hogy megtekintsük a Nagy Vezérnek és fiának, az országot jelenleg is vezető Kim Dzsongilnek felhalmozott ajándékokat. […]
Észak-Koreában számtalan olyan ártatlannak tűnő kérdést tehet fel az avatatlan, amelyre nem lehet választ kapni. Ilyen például az is, hol lakik a Kedves Vezető. A legkonkrétabb válasz az volt, hogy a fővárosban. Négy nap kitartó érdeklődés után sikerült egy állomás erejéig lelátogatni a metróba, és bemehettünk (fényképezőgép nélkül) öt percre egy piacra is. Jöttünkre azonnal elpakolták a borotvált, kibelezett kutyát, és az árukínálatot nézve jelenleg nincs éhezés az országban, legalábbis annak, akinek van pénze vásárolni. Kísérőink elmondták, hogy most napi hatvan deka rizs jár az embereknek, de ezt a mennyiséget nem mindig tudják biztosítani. […]
A külföldiekkel általában kötelező módon megnézetik Kim Ir Szen szülőházát is, a fővárossal már gyakorlatilag összenőtt faluban, Mankiongdéban. Szombat van, a felnőttek társadalmi munkában, ingyen dolgoznak (többnyire a mezőn), a vörös úttörőnyakkendőt és fehér inget viselő gyerekeket szervezetten, buszokkal hozzák a kegyhelyre. Nem látszanak alultápláltnak – fegyelmezetten meghajolnak a viskó előtt, és leteszik a virágjaikat a tornácra. Annyian vannak, hogy mozdulni is alig tudunk. Megkérdezem az egyik kísérőt, hogy máskor is ennyien vannak-e, mire azt válaszolja: dehogy, áprilisban, a nagy vezető születésnapjának havában sokkal többen! Kim Ir Szen különben csodálatos képességekkel bírt, tizenkét évesen például négyszáz kilométert gyalogolva jött haza Kínából, hogy felszabadítsa az országot, tizenhárom évesen pedig megalakította a koreai kommunista pártot.
Csak az utolsó előtti napon foglalkozhatunk azzal, amiért jöttünk: elmegyünk vidékre, a fővárostól hetven kilométerre lévő Sarivonba, a magyar orvosok által alapított megyei kórházba. A koreai háború alatt felhúzott épület már nincs meg, de a koreai és a magyar nép örök testvéri barátságát ma is kétnyelvű feliratos emlékmű őrzi. A kórházban is látszik a fejlődés: az ötvenes években idehozott magyar gyártású röntgent ugyan még használják, de a műtőt – amelyben legutóbbi látogatásunk idején kézben tartott elemlámpával, életlen szikével és érzéstelenítés nélkül műtöttek – teljes egészében kicsempézték, és modern lámpával világítanak. Itt van villany, nem úgy, mint a kórtermekben, ahol víz sincs, de most legalább nem sörösüvegből folyik a betegekbe az infúzió, hanem rendes, erre a célra gyártott palackból.
Mikor megkérdezzük, mire volna szükségük, szinte mindent felsorolnak, ami egy kórház működéséhez kell. A baptisták most szívgyógyszert, antibiotikumot és tébécé elleni medicinákat hoztak, de nemrég érkezett meg az országba egy kétmillió dollár értékű gyógyszerszállítmányuk. Ez a debreceni Teva Gyógyszergyár adományaként akkora segítséget jelentett az országnak, hogy a külügyminiszter-helyettes utolsó esti hivatalos vacsoránkon többször is megköszönte. Itt tudtuk meg azt is, hogy a Magyar Baptista Szeretetszolgálat az egyetlen külföldi nem kormányzati szervezet, amely állandó saját irodát tarthat fenn Észak-Koreában. Jártunk egy árvaházban is, itt sem tűntek a gyerekek alultápláltnak, viszont a legkisebbek a földön, pokrócon vagy vékony matracon feküdtek a bútortalan szobákban.
Sarivonba különben kétszer két sávos autópályán mentünk. A fővárosból kifelé az első ötven kilométeren megelőztünk egy tartálykocsit, a szembejövő sávban pedig láttunk egy buszt és két teherautót. Ezután enyhült a járműforgalom, gyalogost és kerékpárost viszont sokat láttunk. A leglehetetlenebb helyeken is sepregetnek vagy kézzel gyomlálják a két irányt elválasztó sávot. Amikor megkérdeztük, hogy kik ők, és mit csinálnak, a kísérőink elmondták, hogy az öntudatos polgárokat nagyon zavarja, ha szemetes és gyomos az autópálya, ezért akár hatvan-hetven kilométert is elbicikliznek, hogy megtisztogassák a kérdéses szakaszt. Nagyon sok füvet szedő embert is megfigyeltünk, de nem étkezési céllal, hanem gyógyteának gyűjtötték a növényeket, legalábbis a kísérőink ezt állították. A földeken néha látni régi traktort – működőt alig –, de többnyire marhával szántanak, és láttunk olyat is, hogy két ember kötéllel húzta a kezdetleges faekét. […]
