A playback mint fogalom itt és most a szó szerinti "visszajátszásra" utal: amikor elmesélsz magadról valamit, például egy történetet, és a többiek eljátsszák, megjelenítik, visszaadják számodra annak lényegét.
A playback színház olyan színpadi improvizációra épülő játék, amelyet az amerikai Jonathan Fox fejlesztett ki munkatársaival 1975 körül, a pszichodráma műfajából és más rögtönzéses színpadi technikákból merítve.
Az első társulatot Foxék New York államban alakították meg. Miközben az új színházi ötlet módszerén dolgoztak, és a nagyközönség számára előadásokat tartottak, a történetmesélés hagyományait felelevenítve bemutatóikkal eljutottak iskolákba, szociális otthonokba, sőt börtönökbe is, valamint részt vettek konferenciákon, fesztiválokon. 1990-ben megalakult a Nemzetközi Playback Színházi Hálózat (IPTN), amely egyre aktívabb szerepet játszott a playback műfaj elterjesztésében. 2004-re a szervezet 5 kontinens 40 országából 100 társulatot és 300 egyéni tagot tudhatott magáénak, a nemzetközi playback konferenciáknak Ausztráliától Finnországig, Japántól az Egyesült Államokig számos ország adott otthont. Fox és társai 1993 óta playback színházi iskolát vezetnek, kezdő, haladó és felsőfokú képzési szinten.
A műfaj mára világszerte kulturális mozgalommá vált...
Az első magyarországi playback-színházi társulatot 1992-ben alakította meg Kiss György Ádám, Rögtönzések Színháza néven. Az akkori, ma már ősinek tekintett csapat tagjai olyan pszichodramatisták voltak, akik játékukkal egy újszerű, mégis régóta ismerős műfajt képviseltek, a színpadi improvizációt. Miután sikeres éveik után a csapat feloszlott, tagjai közül többen saját társulatot alakítottak, s különféle képzéseket, műhelyeket indítottak el.
Az egyik ilyen vadonatúj kezdeményezés volt 2004-ben Bakó Tihamér önismereti alapú kiképző társulatformálása, amiből az Áttűnések Improvizációs Színház született, vagy a nagy alapítókat tömörítő Pszínház, aztán a szintén budapesti Pepita Társulat. Egy másik színfolt Zánkay András színháza Pécsett, vagy Parádi József Álomszínháza Budapesten, aztán Fodor Gábor Érintések nevű színtársulata, vagy Donáth Attila példája, aki értelmi sérültekkel csinált színházat Mohácson. Magyarországon jelenleg tizenvalahány társulat működik (a Rögtönzések Színháza is újraszerveződött az alapító Kiss György Ádám vezetésével), s ezek egyre inkább jelen vannak a honi kulturális élet formálásában. Nincs túl nagy publicitásuk, a média még nem kapta szárnyra ezt a műfajt – szerencsére. Hiszen olyan típusú élménnyel dolgozik, olyan intimitást nyújt befogadóinak és szűkebb társadalmi környezetének, amelynek hangulatához jobban illik a kis közönségek-közösségek spontán szerveződése és a csendes ajánlások szájhagyománya.
A playback-színház gyakorlatában és hatásában is formabontó: az előadás kamarai méretű térben, a színpad és a nézőtér szoros közelségében zajlik. A körülbelül negyven-ötven fős közönség és a 3-5 fős társulat sajátos kapcsolata az emberiség ősi történetmesélős rituáléira emlékeztet. A közönségből önként jelentkező nézők saját hangulataikat, történeteiket mesélhetik el. Erre a játékmester biztatja őket, akinek az a szerepe, hogy az előadás házigazdájaként kapcsolatot tart, közvetít a nézők és a színészek között. A mesélő vagy egy személyes hangulatát, érzését, élményét adja közre, vagy egy történetét meséli el, élete fontos mozzanatait idézve saját maga és a többiek okulására. Ezeket aztán a színészek minden előzetes megbeszélés nélkül, rögtönzéssel jelenítik meg a színpadon, miközben a zenészek ezt aláfestő improvizációs játékukkal kísérik.
Amikor egy bizonyos néző elmeséli személyes élményét, mindig a játékmester segíti őt kérdéseivel, hogy jobban kifejthesse azt. A játékmester a mesélés után a színészek és zenészek számára saját szavaival összefoglalja a mesélő által elmondottakat, egyfajta értelmezést is adva annak. Ekkor következhet a színészek játéka, a megjelenítés. A jelenet végén a játékmester ismét a mesélőhöz fordul, hogy megkérdezhesse, hogyan hatott rá a játék. Ha ennek vége, újabb néző jelentkezhet, a maga történetével. Egy előadás során körülbelül tíz-tizenkét hangulat illetve történet elevenedik meg a színpadon, összesen mintegy másfél órában.
Valami hasonló történik napjainkban a playback-színházi előadáson, mint annak idején az archaikus társadalmakban a tűz körül. Konkrétan ugyanis pinceszínházakban, könyvesbolti alagsorokban, kiállítótermekben, irodalmi kávéházakban, néhány tíz főt befogadó helyiségekben kis közönségek gyűlnek össze azért, hogy egymásnak meséljenek, és személyes történeteiket viszontlássák ott és akkor, egy improvizációs társulat rögtönzött játékában.
Hogyan hat mindez a nézőre?
Visszaadja az együttes élmény lehetőségét. A néző önkéntelen empátiával részesül a színészek játéka révén abból az élményből, amit a mesélő kap. Bevonódik, a másik személy kimondhatóvá tett egyéni tükörképe őrá is személyesen hat. Az így színpadra kerülő, közösen formált mese, a mesélő és a színészek alkotásának ereje olyan különös aurát teremt, amelyben az illúzió akár varázslatos valóságnak is tűnhet.
Mi a Playback színház?
A playback színház az improvizációs színház olyan formája, ami az ősi színházi formákhoz nyúl vissza. Ebben a színházban központi szerepe van a történetmesélésnek: a nézők történeteket, álmokat, életeseményeket osztanak meg, amit a társulat zene kíséretében eljátszik. Fontos szerepe van a játékmesternek, aki meghallgatva a történetmondót, segít a szereplők kiválasztásában, közvetít a nézők, a szereplők és a mesélő között.
Egyik gyökere Jakob L. Moreno Stegreiftheater-e, amely 1921-23 között működött Bécsben. Ebben a színházban személyes történetek elevenedtek meg. A színészek az elmondott történeteket improvizálva játszották el. Így a spontaneitás és a kreativitás visszatért a színpadra. Moreno ebből a kísérletéből fejlesztette ki aztán a pszichodráma gyógyító módszerét.
Jonathan Fox 1975-ben új életre keltette Moreno színházi kísérletét. Megalapította az első playback színházat. Mára ez a műfaj közkedveltté vált, több száz ilyen színház működik szerte a világon. Használják a módszert oktatásban, üzleti életben, szórakoztatásban.
Magyarországon 1992-ben jött létre az első playback színház , Rögtönzések Színháza néven. Ma már több magyar társulat működik. (honlapjaikat lásd a linkek között.
A playback színházak támogató szervezete a Nemzetközi Playback Színházi Hálózat, amely kapcsolódási lehetőséget és információt nyújt öt kontinens playback színházat gyakorlói számára. (www.playbacknet.org). Magyarországon is elindult már a playback színházi képzés.
A playback színházról
Eléhetőség: Róna Péter 06-30-573-38-01
A playback színházban nincs előre megírt forgatókönyv és nincs rendező. A színészek rögtönöznek, improvizációs technikákkal dolgoznak. Az előadás a spontaneitásra és a nézők történeteire épül. Aki elmesél egy történetet, azonnal megnézheti, ahogy a színészek megjelenítik a színpadon. Ezek a történetek bármiről szólhatnak, akár egy aznapi eseményről, akár régebbi emlékről. Lehetnek vidámak vagy megindítóak, lehetnek nagyon vagy kevésbé személyesek. Az előadás során sokszor egyik történet következik a másikból, mikor a nézőknek az hallott történetről jutnak eszükbe saját élmények.
Ez egy olyan színház, ahol a közönség is aktív, és ahol kapcsolat van a színészek és a nézők között, és természetesen a közönség tagjait is közelebb hozza egymáshoz.
Hogyan alakult ki a playback műfaj?
A playback színház az improvizációs színház olyan formája, ami az ősi színházi formákhoz nyúl vissza. Ebben a színházban központi szerepe van a történetmesélésnek: a nézők történeteket, álmokat, életeseményeket osztanak meg, amit a társulat zene kíséretében eljátszik. Fontos szerepe van a játékmesternek, aki meghallgatva a történetmondót, segít a szereplők kiválasztásában, közvetít a nézők, a szereplők és a mesélő között.
Egyik gyökere Jakob L. Moreno Stegreiftheater-e, amely 1921-23 között működött Bécsben. Ebben a színházban személyes történetek elevenedtek meg. A színészek az elmondott történeteket improvizálva játszották el. Így a spontaneitás és a kreativitás visszatért a színpadra. Moreno ebből a kísérletéből fejlesztette ki aztán a pszichodráma gyógyító módszerét.
Jonathan Fox 1975-ben új életre keltette Moreno színházi kísérletét. Megalapította az első playback színházat. Mára ez a műfaj közkedveltté vált, több száz ilyen színház működik szerte a világon. Használják a módszert oktatásban, üzleti életben, szórakoztatásban.
Magyarországon Kiss György Ádám hozta létre az első playback színházat 1992-ben, Rögtönzések Színháza néven. Jelenlegi formájában Rögtönzések Színháza a Lakmusz néven működik, melynek fejlesztésén és a produkciókon két éve dolgozunk együtt Ádámmal és a többiekkel.
Miért érdemes a diákoknak színészként csatlakozni?
- Segíti energiáink kibontakozását, alkotó mederbe terelését!
- Javítja az önkifejezést és a kommunikációs készséget!
- Színpadon lehetsz!
- Örömteli, spontán játékokat játszhatsz!
- Csapatba kerülsz!
- Másokkal együtt, magadat is jobban megismerheted!
Miért értékes az iskolaközösségek egy playback színház?
yílt teret teremt diákok, tanárok és szülők között!
- Szórakoztat!
- Erősíti az együvé tartozás érzését!
- Kreatív játékra hívja a közönséget, közös alkotásra buzdít!
- Felszínre hozza a rejtett feszültségeket és megoldási lehetőségeket!
- Erősíti a diákok társadalmi felelősségvállalását, például a külső helyszíneken való szerepléseken!
Hogyan szerveződnek az iskolai csoportok?
A playback műfajt középiskolás kortól ajánljuk. Tapasztalatok szerint a 13-17 éves korosztály már elég érett a színházi forma elsajátításához, mely elsősorban az egymásra figyelés, együttjátszás és a spontán megnyilvánulás képességét igényli és fejleszti. Volt olyan középiskolás színházcsoport, akik az érettségi után együtt maradtak – és önálló társulatként működnek az óta is.
A társulatszervezés egy 2-3 hónapos felkészülési periódussal kezdődik, ami heti egyszeri 1,5-2 órás próbát jelent. Ez alatt kialakul egy fix mag, és elsajátítjuk a playback-technika alapvetéseit. Fontos része ennek a folyamatnak más improvizációs színházak előadásainak megtekintése, melyet közös beszélgetés követ.
A csoportot amint lehet, bedobom a mélyvízbe. Szeptemberben induló csoport esetében, még a téli szünetig nyitó-előadást tartunk! Az előadásokon először én látom el a házigazda tisztségét. Összekapcsolom a rögtönzőket a közönséggel, segítek kibontani a történeteket, majd egy bizonyos lejátszási technikát kiválasztva felajánlom a színészeknek színpadi játékra. Minimum egy év közös működés szükséges, hogy a csoport belülről kiválasszon és elfogadjon egy játékmestert. Természetesen ez a hosszú távú célom, vagyis a színház önjáróvá tétele. Így a diákok egymásnak adhatják majd át a stafétát.
A diákoknak a színház tagsági díja
Az előadásokon jelképes 200-300 Ft-os belépődíjat szedünk, mely a társulat közös kasszájába kerül. Ebből a pénzből kellékeket veszünk, közös programokat szervezünk, és gázsit osztunk – a csoport döntése alapján.
A foglalkozásokat és az előadásokat is az iskola épületében tartjuk, az arra leginkább megfelelő helységben. A társulat kötődjön az iskolához, a playback színház az iskolaközösség és színészek kölcsönösségén alapul.
Milyen egy előadás?
Az előadás létrejöhet bárhol egy rögtönzött színpadon, ahol 5 ember szabadon mozoghat és 20-100 másik körbe ülhet. Természetesen a valóságos színpadok is kiváló lehetőséget adnak a játékra, mivel minden jelenet jobban láthatóvá válik rajta; viszont nagyon kell figyelni, hogy színpad ne képezzen gátat a közönség és a játszók között. Jó néhány egyszerű kellék segítheti a játékot – színes kendők, kalapok, székek –, ezáltal az még intenzívebbé válhat. Fontos szempont a játékosok gondolatainak, fantáziáinak teret adni a tér berendezésében, támogatni őket a jelenetben résztvevő személyek, tárgyak megtalálásában. Mégis a legfontosabb annak a miliőnek a megteremtése, hogy a színpadon minden megtörténhessen.
Ebben a nagy szabadságban egy valami kötött és állandó, az előadások szerkezete. A jól körülhatárolt keretek, a kötöttség a személyre, a közönségre figyelésről, a biztonságteremtésről szólnak. Az előadás menete követi az ember lelki melegedésének folyamatát. Nem erőszakosan lép be, hanem felkéri a közönséget a játékra. Ebben a szakaszban és természetesen a játék egésze alatt kiemelt szerepe van a játékmesternek. Őt úgy kell elképzelnünk, mint az igazi cirkuszi porond mestert, aki a közönség hangulatát olyan hőfokra emeli apró mutatványokkal, poénokkal, hogy a művészeket már biztos taps fogadja. A játékmester az egyetlen szócső, kapcsolat a közönség és a játszók között. Kiváló empatikus képességgel és humorérzékkel kell rendelkeznie, hogy észlelje a történetmesélők verbális és az azon túli üzeneteit. Ezt nagyon pontosan, jól strukturálva kell átadni a színészeknek. Ő dönti el, hogy a színpadon milyen technikával jelenjen meg a történet. Vagyis igazi főszerep ez, ő vállalja a felelősséget a színészekért és a közönségért egyaránt.
A Nemzetközi Playback Színház Hálózat alapszabálya nagyon jól összefoglalja a játék célját:
„A playback színház megerősíti a személyes élmény fontosságát és méltóságát, közelebb hozza az embereket, ahogyan látják emberségüket, amely közös bennük és képessé teszi az embereket, hogy új módon lássák életüket”.
Forrás: http://impro.uw.hu/
Improvizáció
Mi az improvizáció? Minden, amikor nem tudjuk pontosan, hogy mi fog történni. Ott áll két-három ember a színpadon, és csak egy-két elemet rögzítünk előre abból a pár percnyi eseménysorból, amit létre fognak hozni: a többit menet közben találják ki, inkább ösztönből, mint tudatosan. Minél többet és minél bátrabban csinálod ezt, annál biztosabb lesz a színpadi jelenléted. Minél jobban tudod működtetni a színpadi szituációkat, annál kevésbé félsz majd emberek elé kiállni, minél kevésbé félsz majd, annál jobban tudod működtetni a színpadi szituációkat, és így tovább… A színészt akarjuk megmozdítani benned. 30 tanóra intenzív munka során az alapokkal foglalkozunk: hogyan jön létre egy figura, milyen energiák hozzák létre a színpadi történéseket, hogyan lehet megragadni és fenntartani a néző figyelmét.
MI A PLAYBACK?
A playback színház az improvizációs színház olyan formája, amely az interaktivitást, a történetmesélést állítja a színházi előadás középpontjába: a nézők hangulatokat, életérzéseket, történeteket, álmokat osztanak meg, amelyeket a társulat zene kíséretében improvizálva játszik el. Fontos szerepe van a játékmesternek, aki meghallgatva a történetmondót, segít a szereplők kiválasztásában, közvetít a nézők, a szereplők és a mesélő között.
Egyik gyökere Jakob L. Moreno Stegreiftheater-e, amely 1921-23 között működött Bécsben. Ebben a színházban személyes történetek elevenedtek meg. A színészek az elmondott történeteket improvizálva játszották el. Így a spontaneitás és a kreativitás visszatért a színpadra. Moreno ebből a kísérletéből fejlesztette ki aztán a pszichodráma gyógyító módszerét.
Jonathan Fox 1975-ben új életre keltette Moreno színházi kísérletét. Megalapította az első playback színházat. Mára ez a műfaj közkedveltté vált, több száz ilyen színház működik szerte a világon. Használják a módszert oktatásban, üzleti életben, szórakoztatásban.
Playback színház
Improvizáció a színházban
A legtöbb színész sokat gyakorolja az improvizációt; a nagy színészek általában kiváló improvizatőrök is egyben. Az improvizáció gyakorlása a legtöbb európai típusú színészképző iskola tananyagának része. Konsztantyin Sztanyiszlavszkij nagy hatású színészpedagógiai elgondolása szerint például a színésznek gyakran kell belső megérzéseire, átélt élményeire, színjátékos ösztönére hagyatkoznia, hogy feltárhassa az általa megjelenítendő figura belső történéseit, lélekállapotát.
Az improvizáció gyakorlásával a színész eltávolodhat a bevett vagy számára már elégtelennek érzett színészi panelek, sztereotip megoldások alkalmazásától, és a szerep vagy szituáció új oldalait fedezheti fel. Az improvizáció gyakorlása ugyanakkor segít a színésznek a koncentráció fenntartásában, a színpadi szituációk esetleges módosulására adott rugalmas reakciók kialakításában, valamint a kollégákkal való együttműködés folyamatos javításában.
Improvizáció sokféle alapról indítható: kiindulópontja lehet egy szöveg (például rövid dialógus, versrészlet, újsághír), egy valós vagy képzeletbeli tárgy, egy helyszín, néhány típus-karakter, egy adott cselekményváz stb. Az improvizáció formai szempontból lehet szöveges vagy szöveg nélküli (mozgásos vagy táncos); a résztvevők száma szerint lehet egyéni, páros vagy csoportos; végkifejlete szerint lehet nyitott vagy zárt (az előbbi esetben a játszók az improvizáció során azt vizsgálják, hogy mire futhat ki a jelenet, míg az utóbbi esetben azt, hogy milyen utakon lehet eljutni a kívánt végpontig).
Az improvizációs játékmód meghatározó jelentőségű volt a commedia dell’arte színjátékformában, illetve az ehhez hasonló vásári színjátékokban; a 20. században – többek között a már említett Sztanyiszlavszkij nyomán – meghatározó jelentőségűvé vált például Jerzy Grotowski, Giorgio Strehler vagy Peter Brook előadásainak előkészítő munkálatai során.
Az improvizáció mint eszköz a szűken értelmezett színházi világon túl is nagy jelentőségre tett szert: előszeretettel alkalmazzák például a drámapedagógia, a színházi nevelés vagy a drámaterápia szakemberei is.
A rögtönzések színháza
A playback színház az improvizációs színház olyan formája, amely az interaktivitást, a történetmesélést állítja a színházi előadás középpontjába: a nézők hangulatokat, életérzéseket, történeteket, álmokat osztanak meg, amelyeket a társulat zene kíséretében improvizálva játszik el. Fontos szerepe van a játékmesternek, aki meghallgatva a történetmondót, segít a szereplők kiválasztásában, közvetít a nézők, a szereplők és a mesélő között.
Egyik gyökere Jakob L. Moreno Stegreiftheater-e, amely 1921-23 között működött Bécsben. Ebben a színházban személyes történetek elevenedtek meg. A színészek az elmondott történeteket improvizálva játszották el. Így a spontaneitás és a kreativitás visszatért a színpadra. Moreno ebből a kísérletéből fejlesztette ki aztán a pszichodráma gyógyító módszerét.
Jonathan Fox 1975-ben új életre keltette Moreno színházi kísérletét. Megalapította az első playback színházat. Mára ez a műfaj közkedveltté vált, több száz ilyen színház működik szerte a világon. Használják a módszert oktatásban, üzleti életben, szórakoztatásban.
Forrás forrása: http://www.pszichodrama.hu
Az ÕSI SZÍNHÁZBAN még tetten érhetõ volt
a jelen ünneplése, a születõ szó,
az érzelem és a mozdulat varázsa.
Mindezt most úgy hívjuk:
IMPROVIZÁCIÓ.
De mi is ez? Milyen csoda rejlik benne?
Egy közös alkotás születik...
Rácsodálkozunk egymás életére, a mesélõ
ajándékba adja történetét, a játékmester egy-egy
motívumot felerõsít, vagy éppen pasztell színekkel ecsetel,
a színészek a többszólamúság szálaival bíbelõdnek,
bekapcsolódik valamilyen sejtelmes zene,
majd a színpadon születõ érzések
visszatükrözõdnek a következõ
történetben...
Gyönyörû körforgás!
Hazai playbackszínház testvéreink
Álomszínház
Pécsi Playback Színház
Áttűnések Improvizációs Színház
Pepita Pesti Playback Improvizációs Társulat
Érintések Improvizációs Színpad
Józan Babák Társulat
Pszinház
Szerszínház
VAKU Playback Társulat
Még 1 Mesét Akciócsoport
Lélektükör Színház
A playbackszínházi előadás a nézők történeteiből, hangulataiból, álmaiból és fantáziáiból alakul estéről estére. Színházunkban már sokszor átéltük a spontán és interaktív közös alkotás művészi erejét. Gyere! - Egy alkotó közösség tagja lehetsz egy estére. Igazi, életszagú történetekkel találkozhatsz és átélhetsz újra egy téged mostanában foglalkoztató hangulatot, eseményt vagy élethelyzetet.
A világszerte elterjedt playbackszínházi formát Jonathan Fox 1975-ben kreálta és alapította első társulatát és a módszer iskoláját egyaránt. A műfaj Magyarországon is ismerős, hiszen 1992 óta - amikor Kiss György Ádám a magyarországi első társulatot létrehozta - tucatnyi hasonló playbackszínház alakult és jelenleg is működik országszerte.
A Rögtönzések Színháza a Lakmusz playbackszínházi társulat 2007-ben alakult Kiss György Ádám és Tóth Attila Ricsi vezetésével.
Jelenleg havi egy nyilvános előadást tartunk, két havonként gyerekelőadást szervezünk, valamint éves szinten több tucatszor lépünk fel zártkörű előadásokon.
Bővebben a playback színházakról: www.playbackszinhaz.lap.hu
Újra átélheted a legszebb közös élményeket, felejthetetlen és megérintő pillanatokat, soha vissza nem térő lehetőségeket, szerelmes varázslatokat, kalandos utazásokat...
Újra ránézhetsz egy helyzetre, egy eseményre, egy barátságra, egy szerelemre, vagy akár egy munkahelyi projektre, értekezletre vagy nyaralásra...
Újra felejthetetlen pillanatokat szerezhetsz barátaidnak, családodnak, kollégáidnak, főnöködnek vagy akár volt osztálytársaidnak...
A legszebb ajándék lehet egy személyes történet, ami rólunk szól, ami visszaad belőlünk valamit, amit talán még soha nem meséltünk el senkinek...
... mindezt a színpadon láthatod újra, és a rendező Te lehetsz!
19. szám 1998. november
Rögtönzések színháza
Szeretnéd újból átélni életed egyik jelenetét? Lehet az bármilyen élmény, kínos, szomorú vagy vicces, itt a lehetőség, hogy újból átéld - de ezúttal kívülről. Annyit kell csak hozzá megtenned, hogy egyik este elmész a Pinceszínházba a Rögtönzések Színháza című "előadásra"...
A Pinceszínházban nagy a tolongás. Mindenki izgatottan várja az előadás kezdetét, a nézők arra kíváncsiak, hogy mit fognak látni, a színészek pedig arra, hogy mit fognak hallani. Itt ugyanis a közönség szolgáltatja a történeteket. A bátor jelentkező kiül a színpadra egy nagy székbe és elmeséli történetét, majd kiosztja a szerepeket a színészeknek, akik mindenféle egyeztetés nélkül, elsősorban a hangulatra, érzésekre figyelve, előadják azt. Nagy segítségükre vannak ebben a zenészek, a dobos meg a szájharmonikás.
Eleinte persze inkább vicces jelenetek kerülnek sorra, időbe telik, amíg valaki egy komolyabb történettel is elő mer jönni. Ezt a műfajt kitalálója, J. L. Moreno pszichológiai célból teremtette meg. Elgondolása szerint, ha valaki nem tud megszabadulni valami múltbeli emlékétől, felszabadul, ha azt megoszthatja másokkal, majd külső szemlélőként újból végignézi. Így megszabadulhat tőle, "otthagyhatja". Volt például egy ember, aki elmesélt egy számára akkor nagyon kínos történetet a metrón, ami így utólag elmondva inkább viccesnek tűnt. A színészek úgy játszották el ezt a kínos jelenetet, hogy lehetetlen volt, hogy a végén maga a mesélő is ne nevessen rajta.
De mi történik, ha nincs elég vállalkozó szellemű néző, aki hajlandó velünk megosztani egy élményét? Ettől nem kell félni, mindig van jelentkező. Ehhez hozzájárul az oldott légkör, amit a játékmester teremt meg. ő tartja a kapcsolatot a közönséggel, például elkezd beszélni egy témáról az egyes történetek között. A nézők ezzel a témával kapcsolatban mondhatnak érzéseket, melyeket a színészek ügyesen és szellemesen megjelenítenek.
Ha ezek után kedvet kaptál arra, hogy ellátogass a Rögtönzések Színházába, legközelebb november 21-én, majd december 12-én lesz rá alkalmad az 5 vagy a 7 órai előadáson.
Ajánlott weboldal: http://playbackszinhaz.lap.hu/
