1. Önismeret fogalma:

Az önismeret, önmegismerés egy olyan önmagunkra irányuló lelki folyamat, amely során megismerjük személyiségünk tulajdonságait, képességeit, szándékait, érzelmeinket, gondolatainkat és mindezek együttes működését.

Az önmegismeréshez szükség van őszinteségre, hogy be tudjuk vallani magunknak azokat az igazságokat is, amelyek bevallása fájdalommal jár.

Az önismereti folyamatot jó esetben önelfogadás követi.

Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%96nismeret

Önismeret

Az önismeret alapkérdése: Ki vagyok én? Milyen vagyok én?

Az önismereten azt értjük, hogy az embernek áttekintése van saját személyisége összetevőiről, határairól és lehetőségeiről, betekintése van viselkedésének rugóiba, hátterébe, motívumrendszerébe, helyesen ítéli meg az emberi kapcsolatokban játszott szerepét, hatását.

Énkép: az ember elképzelése saját magáról.

A gyerekkor során, a környezet (elsősorban közvetlen) visszajelzéseiből, értékeléseiből alakul ki. Később már a tágabb környezet visszajelzései is formálják. Az énkép mégsem formálódik az egész élet során. Amikor az énkép viszonylag állandóvá válik, ez egyben védetté teszi az egyént az újabb külső hatásokkal szemben. Az énkép megmerevedhet, a személyiségre vonatkozó újabb felismerések ellenállást válthatnak ki, azaz az ellentmondó információkat elrejti, eltitkolja, vagy kirekeszti.

Ekkor az énkép törekvései ellentétessé válnak az önismeret törekvéseivel, azaz a személy állandóan „válogat” társas kapcsolataiban, hogy az önmagáról kialakított képet fenntarthassa. Például a kínos információkról egyszerűen nem veszünk tudomást, vagy torzítjuk, átértékeljük. Akinek túlzottan magas az önértékelése bűnbakot keres, áthárítja a felelősséget, stb.

Az önértékelés pozitívvá, vagy negatívvá válása alapvetően a szülők nevelésének hatásától függ. A szeretetteljes családi légkör általában pozitív önértékelést vált ki a gyermekben. Az ilyen személyiségekre általában az „elkerülő viszonyulás” jellemző:
- kevésbé veszik észre saját negatív tulajdonságaikat
- nem nagyon érzékenyek a külső visszajelzésekkel szemben
- jó viszonyra törekszenek környezetükkel
- a konfliktusokat hajlamosak elsimítani
- képesek jól beilleszkedni a közösségbe.

A feszült légkörű, türelmetlen, követelőző családban, ahol kihangsúlyozzák a hibákat, negatív önértékelés alakul ki. Itt a „kiélező viszonyulás” jellemző:
- saját negatív tulajdonság felnagyítása
- ingerlékenység
- érzékenység a környezet negatív jelzéseire
- védekezésre-támadásra készek
- nehezebben alkalmazkodnak
- ha pozitív visszajelzést kap, akkor véleményt adó személy jelentőségét, hitelességét kétségbe vonja.

Az énkép nemcsak pozitív, vagy negatív lehet, hanem merev (ellenálló), befogadó (változó) is.
A merev énképű embereknél gyakoriak az elhárító manőverek, nagy az eltérés a társak véleménye és az énkép között, és sok nehézséggel küzdenek a társas kapcsolatban.

A befogadó énképű emberek elfogadják, feldolgozzák az énképnek ellentmondó információkat, jól alkalmazkodnak, és képesek a változásra.


Az önismeret szerzés módjai:

Legfontosabb forrása a többi ember, elsősorban azok akik közel állnak hozzánk, fontosak nekünk. Nem csak a szavakkal kifejezett vélemény a fontos, hanem a hozzá tartozó metakommunikáció ( bólintás, mosoly, tekintet, stb.) is, és az, hogy ezeket a jeleket az ember helyesen értelmezze.
Ugyanakkor az önismeretszerzést nehezíti, hogy gyakran az emberek bármilyen oknál fogva (érdek, félelem, tapintat, stb.) is, de túlértékelik a jó tulajdonságokat, és alul értékelik a rosszakat. Ugyanakkor fölérendelt helyzetben gyakran elhamarkodott negatív véleményt közölnek. A gyermekkori kapcsolatokban is igen gyakori a kíméletlen, kegyetlen kritika. A másik gyerektől kapott őszinteség, nem önismereti folyamatot indít el, hanem erős ellenállást, védekezést vált ki, esetleg agresszióba torkollik.

Hatékony eszköz az önmegfigyelés is, hiszen szükségünk van a belülről jövő jelzéseinkre is. Az önmegfigyelés lehet esetenkénti, és rendszeres. Az esetenkénti lehet egy-egy helyzet felmérése, a rendszeres lehet feljegyzések készítése, napló írása.

Bizonyos helyzetekben, amikor a körülmények, az egyén iránti elvárások, feladatok jelentősen megváltoznak, az ember identitáskrízisbe kerülhet, azaz az énképe nem illeszkedik az új elvárásokhoz. Ilyenkor hatékony lehet megfelelő szakember felkeresése.


Forrás: Keményné Dr. Pálffy Katalin: Bevezetés a pszichológiába

2. Önismereti mátrix

Ha fejlesztjük az önismeretünket, akkor jön létre a szaggatott vonallal határolt terület.

3. Keresztény önismeret

Keresztény (krisztusi) önismeret arra keresi a választ, hogy kik vagyunk mi a Krisztusban?

Forrása:

(1) Isten szeretete.

(2) Az Ige.

(3) Keresztény közösségen belüli jelzések.

(4) A keresztény közösségen kívülről jövő visszajelzések.

4. Isten szeretetének megtapasztalása az Istentiszteleteken és Istennel való egyéni közösségben.

„Azért ímé csalogatom őt, és elviszem őt a pusztába, és szívére beszélek.

És onnan adom meg néki az ő szőlőjét és az Akor völgyét a reménység ajtaja gyanánt, és úgy énekel ott, mint ifjúságának idején és mint Égyiptomból lett feljövetelének napján.

És azon a napon, ezt mondja az Úr, így fogsz engem hívni: Én férjem, és nem hívsz engem többé így: Baálom.

És kiveszítem az ő szájából a Baálok neveit, hogy azoknak neve se említtessék többé.

És azon a napon frigyet szerzek nékik a mezei vadakkal, az égi madarakkal és a föld férgével, és az ívet, kardot és háborút eltörlöm e földről, és bátorságos lakozást adok nékik.

És eljegyezlek téged magamnak örökre, és pedig igazsággal és ítélettel, kegyelemmel és irgalommal jegyezlek el.

Bizony, hittel jegyezlek el téged magamnak, és megismered az Urat.” (Hós 2, 13.)

Az Ige a Názáreti Jézus szeretetét az egyházhoz (hívekhez) olyan képpel írja le, mint vőlegény és menyasszony viszonya.

„Ti asszonyok a ti saját férjeteknek engedelmesek legyetek, mint az Úrnak.

Mert a férj feje a feleségének, mint a Krisztus is feje az egyháznak, és ugyanő megtartója a testnek.

De miképen az egyház engedelmes a Krisztusnak, azonképen az asszonyok is engedelmesek legyenek férjöknek mindenben.

Ti férfiak, szeressétek a ti feleségeteket, miképen a Krisztus is szerette az egyházat, és Önmagát adta azért;

Hogy azt megszentelje, megtisztítván a víznek feredőjével az íge által,

Hogy majd Önmaga elébe állítsa dicsőségben az egyházat, úgy hogy azon ne legyen szeplő, vagy sömörgözés, vagy valami afféle; hanem hogy legyen szent és feddhetetlen.

Úgy kell a férfiaknak szeretni az ő feleségöket, mint az ő tulajdon testöket. A ki szereti az ő feleségét, önmagát szereti.

Mert soha senki az ő tulajdon testét nem gyűlölte; hanem táplálgatja és ápolgatja azt, miképen az Úr is az egyházat;

Mert az Ő testének tagjai vagyunk, az Ő testéből és az Ő csontjaiból valók.

Annakokáért elhagyja az ember atyját és anyját, és ragaszkodik az ő feleségéhez; és lesznek ketten egy testté.

Felette nagy titok ez: de én a Krisztusról és az egyházról szólok.

Hanem azért ti is egyen-egyen, ki-ki az ő feleségét úgy szeresse, mint önmagát; az asszony pedig meglássa, hogy félje a férjét.” (Ef 5, 22-33.)

„Lőn pedig, hogy mikor mentünk a könyörgésre” (ApCsel 16, 16.) = közös imádkozás

„Te pedig a mikor imádkozol, menj be a te belső szobádba, és ajtódat bezárva, imádkozzál a te Atyádhoz, a ki titkon van; és a te Atyád, a ki titkon néz, megfizet néked nyilván.” (Mt 6, 6.) = egyéni imádkozás

5. A Biblia megismerése és az Igehirdetéssel való azonosulás.

(1) Megtérés

(2) Vízkeresztség

(3) Szent Szellem keresztség

„Péter pedig monda nékik: Térjetek meg (1) és keresztelkedjetek meg (2) mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek bocsánatjára; és veszitek a Szent Lélek ajándékát. (3)” (ApCsel 2, 38.)

„De mikor a mi megtartó Istenünknek jóvolta és az emberekhez való szeretete megjelent,

Nem az igazságnak cselekedeteiből, a melyeket mi cselekedtünk, hanem az ő irgalmasságából tartott meg minket az újjászületésnek fürdője (2) és a Szent Lélek megújítása (3) által,

Melyet kitöltött reánk bőséggel a mi megtartó Jézus Krisztusunk által;

Hogy az ő kegyelméből megigazulván, örökösök legyünk az örök élet reménysége szerint.” (Tit 3, 4-7.)

„Jézus pedig felelvén, monda néki: Engedj most, mert így illik nékünk minden igazságot betöltenünk.” (Mt 3, 15.)

„Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által. (1)

Mert a kik Krisztusba keresztelkedtetek meg (2), Krisztust öltöztétek fel.” (Gal 3, 26-27.)

„Mert ha a te száddal vallást teszel az Úr Jézusról, és szívedben hiszed, hogy az Isten feltámasztotta őt a halálból (1), megtartatol.

Mert szívvel hiszünk az igazságra, szájjal teszünk pedig vallást az idvességre.” (Rm 10, 9-10.)

„Minekutána azért most megigazultunk az ő vére által, sokkal inkább megtartatunk a harag ellen ő általa.” (Rm 5, 9.)

„Mondom pedig, hogy a meddig az örökös kiskorú, semmiben sem különbözik a szolgától, jóllehet ura mindennek;

Hanem gyámok és gondviselők alatt van az atyjától rendelt ideig.

Azonképen mi is, mikor kiskorúak valánk, a világ elemei alá voltunk vettetve szolgaként:

Mikor pedig eljött az időnek teljessége, kibocsátotta Isten az ő Fiát, a ki asszonytól lett, a ki törvény alatt lett,

Hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy elnyerjük a fiúságot.

Minthogy pedig fiak vagytok, kibocsátotta az Isten az ő Fiának Lelkét a ti szíveitekbe, ki ezt kiáltja: Abba, Atya!

Azért nem vagy többé szolga, hanem fiú; ha pedig fiú, Istennek örököse is Krisztus által. ” (Gal 4, 1-7.)

 „Minket, kik meg voltunk halva a vétkek miatt, megelevenített együtt a Krisztussal, (kegyelemből tartattatok meg!)

És együtt feltámasztott és együtt ültetett a mennyekben, Krisztus Jézusban:

Hogy megmutassa a következendő időkben az Ő kegyelmének felséges gazdagságát hozzánk való jóságából a Krisztus Jézusban.

Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez;

Nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék.

Mert az Ő alkotása vagyunk, teremtetvén Általa a Krisztus Jézusban jó cselekedetekre, a melyeket előre elkészített az Isten, hogy azokban járjunk.” (Ef 2, 5-10.)

6. Keresztény közösségből származó elfogadás/el nem fogadás.

„Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; a mint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást.

Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok.” (Jn 13, 34.)

„Ez az én parancsolatom, hogy szeressétek egymást, a miképen én szerettelek titeket.” (Jn 15, 12.)

„Ezeket parancsolom néktek, hogy egymást szeressétek.” (Jn 15, 17.)

„A szeretet képmutatás nélkül való legyen. Iszonyodjatok a gonosztól, ragaszkodjatok a jóhoz.

Atyafiúi szeretettel egymás iránt gyöngédek; a tiszteletadásban egymást megelőzők legyetek.” (Rm 12, 9-10.)

„Azért fogadjátok be egymást, miképen Krisztus is befogadott minket az Isten dicsőségére.” (Rm 15, 7.)

„Meg vagyok pedig győződve atyámfiai én magam is ti felőletek, hogy teljesek vagytok minden jósággal, betöltve minden ismerettel, képesek lévén egymást is inteni.” (Rm 15, 14.)

„Kérlek azért titeket én, ki fogoly vagyok az Úrban, hogy járjatok úgy, mint illik elhívatásotokhoz, melylyel elhívattatok.

Teljes alázatossággal és szelídséggel, hosszútűréssel, elszenvedvén egymást szeretetben” (Ef 4, 1-2.)

„Semmit nem cselekedvén versengésből, sem hiábavaló dicsőségből, hanem alázatosan egymást különbeknek tartván ti magatoknál.” (Fil 2, 3.)

„Elszenvedvén egymást és megbocsátván kölcsönösen egymásnak, ha valakinek valaki ellen panasza volna; miképen a Krisztus is megbocsátott néktek, akképen ti is;

Mindezeknek fölébe pedig öltözzétek föl a szeretetet, mint a mely a tökéletességnek kötele” (Kol 3, 13-14.)

„Az atyafiúi szeretetről pedig nem is szükség írnom néktek: mert titeket Isten maga tanított meg arra, hogy egymást szeressétek” (1Thessz 4, 9.)

„Annakokáért vígasztaljátok egymást e beszédekkel.” (1Thessz 4, 18.)

„Vígasztaljátok azért egymást, és építse egyik a másikat, a miképen cselekeszitek is.

Kérünk továbbá titeket atyámfiai, hogy becsüljétek azokat, a kik fáradoznak közöttetek, és előljáróitok az Úrban, és intenek titeket;

És az ő munkájokért viseltessetek irántok megkülönböztetett szeretettel. Egymással békességben éljetek.

Kérünk továbbá titeket, atyámfiai, intsétek a rendetleneket, bátorítsátok a félelmes szívűeket, gyámolítsátok az erőteleneket, türelmesek legyetek mindenki iránt.” (1Thessz 5, 11-14.)

„Ne szóljátok meg egymást atyámfiai.” (Jak 4, 11.)

„Lelketeket az igazság iránt való engedelmességben képmutatás nélkül való atyafiúi szeretetre tisztítván meg a Lélek által, egymást tiszta szívből buzgón szeressétek” (1Pét 1, 22.)

„Erről ismerhetők meg az Isten gyermekei és az ördög gyermekei:

a ki igazságot nem cselekszik, az egy sem az Istentől való, és az sem, a ki nem szereti az ő atyjafiát.

Mert ez az üzenet, a melyet kezdettől fogva hallottatok, hogy szeressük egymást;

Nem úgy, mint Kain, aki a gonosztól vala, és meggyilkolá az ő testvérét.

És miért gyilkolta meg azt? Mivel az ő cselekedetei gonoszok valának, a testvéreié pedig igazak.

Ne csodálkozzatok atyámfiai, ha gyűlöl titeket a világ!

Mi tudjuk, hogy általmentünk a halálból az életbe, mert szeretjük a mi atyánkfiait. A ki nem szereti az ő atyjafiát, a halálban marad.” (1Jn 3, 10-14.)

„Ez pedig az ő parancsolata, hogy higyjünk az ő Fiának, a Jézus Krisztusnak nevében, és szeressük egymást, a mint megparancsolta nékünk.” (1Jn 3, 23.)

„Szeretteim, szeressük egymást: mert a szeretet az Istentől van; és mindaz, a ki szeret, az Istentől született, és ismeri az Istent.

A ki nem szeret, nem ismerte meg az Istent; mert az Isten szeretet.” (1Jn 4, 7-8.)

„Szeretteim, ha így szeretett minket az Isten, nekünk is szeretnünk kell egymást.

Az Istent soha senki nem látta: Ha szeretjük egymást, az Isten bennünk marad, és az ő szeretete teljessé lett bennünk” (1Jn 4, 11-12.))

„És most kérlek téged, Asszonyom, nem mintha új parancsolatot írnék néked, hanem, a melyet kezdettől fogva vettünk, hogy szeressük egymást!” (2Jn 1, 5.)

7. A környezetből való külső visszajelzés.

„Valaki azért vallást tesz én rólam az emberek előtt, én is vallást teszek arról az én mennyei Atyám előtt;

A ki pedig megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom azt az én mennyei Atyám előtt.

Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet bocsássak e földre; nem azért jöttem, hogy békességet bocsássak, hanem hogy fegyvert.

Mert azért jöttem, hogy meghasonlást támaszszak az ember és az ő atyja, a leány és az ő anyja, a meny és az ő napa közt;

És hogy az embernek ellensége legyen az ő házanépe.

A ki inkább szereti atyját és anyját, hogynem engemet, nem méltó én hozzám; és a ki inkább szereti fiát és leányát, hogynem engemet, nem méltó én hozzám.

És a ki föl nem veszi az ő keresztjét és úgy nem követ engem, nem méltó én hozzám.

A ki megtalálja az ő életét, elveszti azt; és a ki elveszti az ő életét én érettem, megtalálja azt.

A ki titeket befogad, engem fogad be; és a ki engem befogad, azt fogadja be, a ki engem küldött.

A ki befogadja a prófétát próféta nevében, prófétának jutalmát veszi; és a ki befogadja az igazat igaznak nevében, igaznak jutalmát veszi;” (Mt 10, 32-41.)

Ezek nagyon kemény szavak, de ha semmilyen konfliktussal nem járna együtt a megtérés, akkor miért kell megtérni?

Mert ha a világiak nem bűnösök, nem kell megtérniük.

De mivel bűnösök, csak nem térnek meg, ez a konfliktus oka.

Megjegyzés: Keresztények és világiak közötti konkrontációkat okozhatnak a hívők bölcstelen magatartásai is.

Viszont vannak, akiknek sikerült kivívniuk (idővel) a környezet elismerését:

„Szükséges annakokáért, hogy a püspök feddhetetlen legyen, egy feleségű férfiú, józan, mértékletes illedelmes, vendégszerető, a tanításra alkalmatos;

Nem borozó, nem verekedő, nem rút nyereségre vágyó; hanem szelíd, versengéstől ment, nem pénzsóvárgó;

Ki a maga házát jól igazgatja, gyermekeit engedelmességben tartja, minden tisztességgel;

 (Mert ha valaki az ő tulajdon házát nem tudja igazgatni, mimódon visel gondot az Isten egyházára?)

Ne legyen új ember, nehogy felfuvalkodván, az ördög kárhozatába essék.

Szükséges pedig, hogy jó bizonysága is legyen a kívülvalóktól; hogy gyalázatba és az ördög tőribe ne essék.” (1Tim 3, 2.)

„Pál pedig mikor a nép közé akara menni, nem ereszték őt a tanítványok.

És az ázsiai főpapok közül is némelyek, kik barátai valának néki, küldvén ő hozzá, kérék, hogy ne menjen a színházba.” (ApCsel 19, 30-31.)

Az ázsiai főpapok nyílván nem keresztények voltak, hanem kívülállók.