A magány nem mindig rossz.
Az Istenkeresésben nagyon is fontos helye van a magánynak. És ha Isten is ott van, akkor már nincs magányosság érzés, mert be tudja tölteni ilyen irányú szükségeinket az Istennel való kapcsolat. De azért így nem tölthetjük el az egész életünket.
„És beméne Mózes a felhő közepébe, és felméne a hegyre, és negyven nap és negyven éjjel vala Mózes a hegyen.” (2Móz 14, 18.)
„Dávid zsoltára, mikor a Júda pusztájában volt.
Isten! én Istenem vagy te, jó reggel kereslek téged; téged szomjúhoz lelkem, téged sóvárog testem a kiaszott, elepedt földön, a melynek nincs vize;
Hogy láthassalak téged a szent helyen, szemlélvén a te hatalmadat és dicsőségedet.
Hiszen a te kegyelmed jobb az életnél: az én ajakim hadd dicsérjenek téged.
Áldanálak ezért életem fogytáig; a te nevedben emelném fel kezeimet.
Mintha zsírral és kövérséggel telnék meg lelkem, mikor víg ajakkal dicsérhet téged az én szájam!
Ha reád gondolok ágyamban: őrváltásról őrváltásra rólad elmélkedem;
Mert segítségem voltál, és a te szárnyaidnak árnyékában örvendeztem.
Ragaszkodik hozzád az én lelkem; a te jobbod megtámogat engem.” (Zsolt 63, 1-9.)
„Akkor Jézus viteték a Lélektől a pusztába, hogy megkisértessék az ördögtől.
És mikor negyven nap és negyven éjjel bőjtölt vala, végre megéhezék.” (Mt 4, 1-2.)
A fenti idézetekben Mózes, Dávid és az Úr Jézus aktívan tudták eltölteni az egyedüllétet.
Mi a baj a magánnyal?
Az a baj, hogy az ember annyira hozzá tud szokni egy (rendkívül) ingergazdag környezethez, hogy szabályos vákuumot érez, ha már egyszer csönd van.
Pedig úgy nehéz meghallani mit szól az Úr, ha csörög a mobil, ha megint jött SMS, muszáj elolvasni minden emailt, méghozzá azonnal!
Az emberek egymás közötti kommunikációja is lényegesen hatékonyabb, ha nincs még plusz ingerforrás.
Azon kívül egy kicsit ki is kell, hogy szellőzzön az ember feje a sok erőszakosan bekerült reklámtól és a sok negatív hírektől.
Ugyanis Istentől vagy mindig jó hír jön (= hit), vagy legalább egy vigasztalás (= reménység).
De jöhet Isten szerinti megszomorodás is, de ezek mind-mind szelídebben jönnek, mint ahogy a világ és a sok erőszakos ember állandóan tömni akar minket ezekkel.
Ha nem vagyunk képesek soha de soha pozitívnak ítélni az egyedüllétet, soha nem leszünk eléggé szabadok (nem lesz szabad vegyértékünk) az Istennel való együttlétre.
Más kérdés a magányosság érzés, mely negatív, húsba markoló. Ezt úgy tudjuk enyhíteni ha valakivel kommunikálunk.
A kommunikáció lehet élő: személyesen, telefonon, chat-en…, és lehet „felvételről”.
Ez utóbbi azt jelenti, hogy a bennünk lévő élmények, képek felelevenítése által mintha szólna ma is hozzá egy szerettünk, aki már nem lehet velünk; vagy már úgy megváltozott, hogy egy régebbi énjével találkoznánk inkább szívesebben.
Úgy működik ez, mint egy szellemi ajándék felgerjesztése:
„Minekokáért emlékeztetlek téged, hogy gerjeszd fel az Isten kegyelmi ajándékát.” (2Tim 1, 6.)
Hogyan működik? Mint a nyelveken szólás. El kell kezdeni, és egyszer csak sikerül ráhangolódni!
Ha egyszer rájövünk a technikára, hogyan gerjesszünk fel magunkban egy szép emlékképet – és ezáltal jól tudjuk magunkat érezni –, akkor a bennünk lévő Istentől való dolgokat is fel tudjuk gerjeszteni. Ez fordítva is igaz.
Dávid sokszor megemlékezett az ébredés korábbi eseményeiről:
„Hanem te, hozzám hasonló halandó, én barátom és ismerősöm,
A kik együtt édes bizalomban éltünk; az Isten házába jártunk a tömegben.” (Zsolt 55, 14-15.)
„És keservesen síra Dávid ilyen sírással, Saulon és Jonathánon, az ő fián,
És monda (íjdal ez, hogy megtanulják Júda fiai, mely be van írva a Jásár könyvébe):
Izráel! a te ékességed elesett halmaidon: miként hullottak el a hősök!
Meg ne mondjátok Gáthban, ne hirdessétek Askelon utczáin, hogy ne örvendjenek a Filiszteusok leányai, és ne ujjongjanak a körülmetéletlenek leányai.
Gilboa hegyei, se harmat, se eső ti reátok ne szálljon, és mezőtök ne teremjen semmi áldozatra valót; mert ott hányatott el az erős vitézek paizsa, Saulnak paizsa, mintha meg nem kenettetett volna olajjal.
A megöletteknek vérétől és a hősöknek kövérétől Jonathán kézíve hátra nem tért, és a Saul fegyvere hiába nem járt.
Sault és Jonathánt, a kik egymást szerették és kedvelték míg éltek, a halál sem szakította el; a saskeselyűknél gyorsabbak és az oroszlánoknál erősebbek valának.
Izráel leányai! sirassátok Sault, ki karmazsinba öltöztetett gyönyörűen, és aranynyal ékesíté fel ruhátokat.
Oh, hogy elhullottak a hősök a harczban! Jonathán halmaidon esett el!
Sajnállak testvérem, Jonathán, kedves valál nékem nagyon, hozzám való szereteted csudálatra méltóbb volt az asszonyok szerelménél.
Oh, hogy elhullottak a hősök! És elvesztek a hadi szerszámok!” (2Sám 1, 17-27.)
Ha nem tudunk pozitív képekkel megemlékezni a múltról, akkor jöhet be a keserűség!
Kell, hogy ami szép volt a múltból, azt megőrizzük a szívünkben!
„Minden féltett dolognál jobban őrizd meg szívedet, mert abból indul ki minden élet.” (Péld 4, 23.)
Mitől kell megőrizni? Harag, düh, félelem, keserűség, bánat, gyász. Ezek hosszú távon nem építenek, nem az életet fogják közvetíteni.
És ha már nyitottak vagyunk valami újra, akkor a jó dolgok megtalálnak bennünket.
Mert a jó dolgok keresik a jó szívű (sőt: tiszta szívű) embereket!
„Ne bosszankodjál az elvetemültekre, ne irígykedjél a gonosztevőkre.
Mert hirtelen levágattatnak, mint a fű, s mint a gyönge növény elfonnyadnak.
Bízzál az Úrban és jót cselekedjél; e földön lakozzál és hűséggel élj.
Gyönyörködjél az Úrban, és megadja néked szíved kéréseit.
Hagyjad az Úrra a te útadat, és bízzál benne, majd ő teljesíti.
Felhozza a te igazságodat, mint a világosságot, és a te jogodat, miként a delet.
Csillapodjál le az Úrban és várjad őt; ne bosszankodjál arra, a kinek útja szerencsés, se arra, a ki álnok tanácsokat követ.
Szünj meg a haragtól, hagyd el heveskedésedet; ne bosszankodjál, csak rosszra vinne!
Mert az elvetemültek kivágattatnak; de a kik az Urat várják, öröklik a földet.
Egy kevés idő még és nincs gonosz; nézed a helyét és nincsen ott.
A szelidek pedig öröklik a földet, és gyönyörködnek nagy békességben.
Fondorkodik a gonosz az igaz ellen, és fogait csikorgatja rá:
Az Úr neveti őt, mert látja, hogy eljő az ő napja.
Fegyvert vonnak a gonoszok; felvonják ívöket, hogy a szegényt és nyomorultat elejtsék, és leöljék az igazán élőket;
De fegyverök saját szívökbe hat, és ívök eltörik.
Jobb a kevés az igaznak, mint a sok gonosznak az ő gazdagsága.
Mert a gonoszok karja eltörik, de az igazakat támogatja az Úr.
Jól tudja az Úr a feddhetetleneknek napjait, és hogy örökségök mindörökké meglesz.
Nem szégyenülnek meg a veszedelmes időben, és jóllaknak az éhség napjaiban.
De a gonoszok elvesznek, és az Úrnak ellensége, mint a liget ékessége, elmúlik, füstként múlik el.
Kölcsön kér a gonosz és meg nem fizet, de az igaz irgalmas és adakozó.
Mert a kiket ő megáld, öröklik a földet, és a kiket ő megátkoz, kivágattatnak azok.
Az Úr szilárdítja meg az igaz ember lépteit, és útját kedveli.
Ha elesik, nem terül el, mert az Úr támogatja kezével.
Gyermek voltam, meg is vénhedtem, de nem láttam, hogy elhagyottá lett volna az igaz, a magzatja pedig kenyérkéregetővé.
Mindennapon irgalmatoskodik és kölcsön ad, és az ő magzatja áldott.
Kerüld a rosszat és jót cselekedjél, és megmaradsz mindörökké.
Mert az Úr szereti az ítéletet, és el nem hagyja az ő kegyeseit; megőrzi őket mindörökké, a gonoszok magvát pedig kiirtja.
Az igazak öröklik a földet, és mindvégig rajta lakoznak.
Bölcseséget beszél az igaznak szája, és a nyelve ítéletet szól.
Istenének törvénye van szívében, lépései nem ingadoznak.
Leselkedik a gonosz az igazra, és halálra keresi azt;
De az Úr nem hagyja azt annak kezében, sem nem kárhoztatja, mikor megítéltetik.
Várjad az Urat, őrizd meg az ő útját; és fölmagasztal téged, hogy örököld a földet; és meglátod, a mikor kiirtatnak a gonoszok.
Láttam elhatalmasodni a gonoszt és szétterjeszkedett az, mint egy gazdag lombozatú vadfa;
De elmult és ímé nincsen! kerestem, de nem található.
Ügyelj a feddhetetlenre, nézd a becsületest, mert a jövendő a béke emberéé.
De a bűnösök mind elvesznek; a gonosznak vége pusztulás.
Az igazak segedelme pedig az Úrtól van; ő az ő erősségök a háborúság idején.
Megvédi őket az Úr és megszabadítja őket; megszabadítja őket a gonoszoktól és megsegíti őket, mert ő benne bíznak.
(37. Zsoltár)
Áldom az Urat minden időben, dicsérete mindig ajkamon van!
Dicsekedik lelkem az Úrban; s hallják ezt a szegények és örülnek.
Dicsőítsétek velem az Urat, és magasztaljuk együtt az ő nevét!
Megkerestem az Urat és meghallgatott engem, és minden félelmemből kimentett engem.
A kik ő reá néznek, azok felvidulnak, és arczuk meg nem pirul.
Ez a szegény kiáltott, és az Úr meghallgatta, és minden bajából kimentette őt.
Az Úr angyala tábort jár az őt félők körül és kiszabadítja őket.
Érezzétek és lássátok meg, hogy jó az Úr! Boldog az az ember, a ki ő benne bízik.
Féljétek az Urat, ti szentjei! Mert a kik őt félik, nincs fogyatkozásuk.
Az oroszlánok szűkölködnek, éheznek; de a kik az Urat keresik, semmi jót sem nélkülöznek.
Jőjjetek fiaim, hallgassatok rám, megtanítlak titeket az Úr félelmére!
Ki az az ember, a kinek tetszik az élet, és szeret napokat, hogy jót láthasson?
Tartóztasd meg nyelvedet a gonosztól, és ajkadat a csalárd beszédtől.
Kerüld a rosszat és cselekedjél jót; keresd a békességet és kövesd azt.
Az Úr szemei az igazakon vannak, és az ő fülei azoknak kiáltásán;
Az Úr orczája pedig a gonosztevőkön van, hogy kiirtsa, emlékezetöket a földről.
Ha igazak kiáltnak, az Úr meghallgatja, és minden bajukból kimenti őket.
Közel van az Úr a megtört szívekhez, és megsegíti a sebhedt lelkeket.
Sok baja van az igaznak, de valamennyiből kimenti az Úr.
Megőrzi minden csontját, egy sem töretik meg azokból.
A gonoszt gonoszság öli meg, és meglakolnak, a kik gyűlölik az igazat.
Az Úr kimenti az ő szolgái lelkét, és senki meg nem lakol, a ki ő benne bízik.
(34. Zsoltár)