100 új gyülekezet

„A te kezedet kinyújtván gyógyításra; és hogy jelek és csodák történjenek a te szent Fiadnak, a Jézusnak neve által.” (ApCsel 4, 30.)

A csodák JÉZUS neve által történnek.

„Azért sok időt töltöttek ott, bátran prédikálva az Úrban, ki bizonyságot tesz vala az ő kegyelmének beszéde mellett, és adja vala, hogy jelek és csodák történjenek az ő kezeik által.” (ApCsel 14, 3.)

Időt kell rászánni, és bátornak kell lenni, hogy csodák legyenek a hívők keze által.

„Monda azért néki Jézus: Ha jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek.” (Jn 4, 48.)

Maga Jézus is elismeri, hogy a hitet egy idő után jelek és csodák kell, hogy kövessék, akkor reális a hit. Azaz a jelek és csodák nélküli hit tulajdonképpen vakhit, csak egyfajta vallásos tevékenység.

„Egynek hit ugyanazon Lélek által; másnak pedig gyógyítás ajándékai azon egy Lélek által;

Némelyiknek csodatévő erőknek munkái; némelyiknek meg prófétálás; némelyiknek pedig lelkeknek megítélése; másiknak nyelvek nemei; másnak pedig nyelvek magyarázása;

De mindezeket egy és ugyanaz a Lélek cselekszi, osztogatván mindenkinek külön, a mint akarja.” (1Kor 12, 9-11.)

A Szent Szellem osztogat karizmákat (spirituális karizmákat), amelyek által a hívők képessé válnak csodák

„És monda nékik: Elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangyéliomot minden teremtésnek.

A ki hiszen és megkeresztelkedik, idvezül; a ki pedig nem hiszen, elkárhozik.

Azokat pedig, a kik hisznek, ilyen jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek; új nyelveken szólnak.

Kígyókat vesznek föl; és ha valami halálost isznak, meg nem árt nékik: betegekre vetik kezeiket, és meggyógyulnak.” (Mk 16, 15-18.)

A jelek (és csodák) lényege, hogy betöltse a szükségeket, hitet támasszon a megtéréshez (és az Isten kegyelmében való megmaradáshoz).

Igei háttér:

1. „És lőn az Úr keze Illésen, és felövezvén az ő derekát, még Akháb előtt futott el Jezréel felé.” (1 Kir 18, 46.)

2. „Hogy tegyek Sion gyászolóira, adjak nékik ékességet a hamu helyett, örömnek kenetét a gyász helyett, dicsőségnek palástját a csüggedt lélek helyett, hogy igazság fáinak neveztessenek, az Úr plántáinak, az Ő dicsőségére!” (Ésa 61, 3.)

3. „E miatt kesergek és jajgatok; ruhátalan és mezítelen járok. Üvöltök, mint a sakálok, és sikongok, mint a struczmadarak.” (Mik 1, 8.)

4. „Kiálts és örvendj, Sionnak lakosa, mert nagy közötted Izráelnek Szentje!” (Ésa 12, 6.)

5. „Ujjongj te meddő, ki nem szűltél, ujjongva énekelj és kiálts, ki nem vajudtál, mert többek az elhagyottnak fiai a férjnél való fiainál, azt mondja az Úr.” (Ésa 54, 1.)

6. „Kiálts teljes torokkal,” (Ésa 58, 1/a.)

7. „És felkele Dávid, és elfutott azon a napon Saul elől, és elment Ákhishoz, Gáthnak királyához.

És mondának Ákhis szolgái néki: Vajjon nem ez-é Dávid, annak az országnak királya? Vajjon nem erről énekelték-é a körtánczban, mondván: Saul megverte az ő ezerét, Dávid is az ő tízezerét?

És mikor eszébe vevé Dávid ezeket a beszédeket, igen megrémüle Ákhistól, Gáthnak királyától.

És megváltoztatá magaviseletét ő előttük, és őrjönge kezeik között, és irkál vala a kapuknak ajtain, nyálát pedig szakállán folyatja alá.

És monda Ákhis az ő szolgáinak: Ímé látjátok, hogy ez az ember megőrült, miért hoztátok őt hozzám?

Szűkölködöm-e őrültekben, hogy ide hoztátok ezt, hogy bolondoskodjék előttem? Ez jőjjön-e be házamba?” (1 Sám 21, 10-15.)

Azaz az alábbi tevékenységek mind az igében megtalálhatóak:

1. Nevetés
2. Futás
3. Kiáltás
4. Ujjongás
5. Állatok utánzása
6. Szerepjáték

Tehát hogyha ilyeneket látunk, akkor azok lehetnek a Szent Szellem megnyilvánulásai.

Ez nem azt jelenti, hogy mindig az történik, még az Istentiszteleteken sem!

De engedjük meg a Szent Szellemnek, hogy megmozgassa az embereket.

Viszont előfordulhat, hogy személyek túlreagálják a Szent Szellem érintését, és az tény és való – nem vonzó senki számára sem.

Azaz ilyenkor jelezni kell az ilyen hívők felé, hogy ne vigyék túlzásba.

„Az igazságnak útán járok, és az igazság ösvényének közepén.” (Péld 8, 20)

Erre a bölcsességre van szükség, hogy működhessen az Isten Szelleme, de ne legyenek emberi túlkapások.

Péter leírása szerint:

„És mikor ők evének, vévén Jézus a kenyeret, és hálákat adván, megtöré és adá nékik, mondván: Vegyétek, egyétek; ez az én testem.

És vévén a poharat, és hálákat adván, adá nékik; és ivának abból mindnyájan;

És monda nékik: Ez az én vérem, az új szövetség vére, a mely sokakért kiontatik.

Bizony mondom néktek, nem iszom többé a szőlőtőnek gyümölcséből mind ama napig, a mikor mint újat iszom azt az Isten országában.” (Mk 14, 22-25.)

Pál tanítása szerint:

„Mert én az Úrtól vettem, a mit néktek előtökbe is adtam: hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, melyen elárultaték, vette a kenyeret,

És hálákat adván, megtörte és ezt mondotta: Vegyétek, egyétek! Ez az én testem, mely ti érettetek megtöretik; ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.

Hasonlatosképen a pohárt is vette, minekutána vacsorált volna, ezt mondván: E pohár amaz új testamentom az én vérem által; ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre.

Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret és isszátok e pohárt, az Úrnak halálát hirdessétek, a míg eljövend.

Azért a ki méltatlanul eszi e kenyeret, vagy issza az Úrnak poharát, vétkezik az Úr teste és vére ellen.

Próbálja meg azért az ember magát, és úgy egyék abból a kenyérből, és úgy igyék abból a pohárból,

Mert a ki méltatlanul eszik és iszik, ítéletet eszik és iszik magának, mivelhogy nem becsüli meg az Úrnak testét.

Ezért van ti köztetek sok erőtlen és beteg, és alusznak sokan.

Mert ha mi ítélnők magunkat, nem ítéltetnénk el.

De mikor ítéltetünk, az Úrtól taníttatunk, hogy a világgal együtt el ne kárhoztassunk.” (1Kor 11, 23-32.)

Az úrvacsora lényege, hogy közösségünk legyen Jézus Krisztus testével és vérével.

Ez a szertartás egy szimbóluma az Igehirdetésnek és a Szent Szellemmel való betöltekezésnek.

Fontos az Igehirdetés hallgatása, és az Isten Szellemének vétele is, de fontos a szimbólumok kiemelése is.

„Ezek pedig ekképen levén elrendezve; az első sátorba ugyan mindenkor bejárnak a papok az istentisztelet elvégzésére,

A másodikba azonban egy-egy évben egyszer csak maga a főpap, vérrel, melyet magáért és a nép bűneiért áldoz.” (Zsid 9, 6-7.)

„Krisztus pedig megjelenvén, mint a jövendő javaknak főpapja, a nagyobb és tökéletesebb, nem kézzel csinált, azaz nem e világból való sátoron keresztül,

És nem bakok és tulkok vére által, hanem az ő tulajdon vére által ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, örök váltságot szerezve.” (Zsid 9, 11-12.)

Tehát ahogy a főpap évente egyszer bemutatta az áldozatot, ugyanúgy kell nekünk legalább évente egyszer megerősítenünk magunkat a mi főpapunk áldozatába vetett hitünknek. Ez pedig nem más, mint az úrvacsorai közösség.

Noé, Mózes és a jeruzsálemi apostolok is megtiltották a vérevést:

„Csak a húst az őt elevenítő vérrel meg ne egyétek.” (1 Móz 9, 4.)

„Csakhogy abban állhatatos légy, hogy a vért meg ne egyed; mert a vér, az a lélek:” (5 Móz 12, 23/a)

„Hanem írjuk meg nékik, hogy tartózkodjanak a bálványok fertelmességeitől, a paráznaságtól, a fúlvaholt állattól és a vértől.

Mert Mózesnek régi nemzedékek óta városonként megvannak a hirdetői, mivelhogy a zsinagógákban minden szombaton olvassák.” (ApCsel 15, 20-21.)

Aki állatok vérét fogyasztja, annak lelke elállatiasodik.

Nekünk pont nem ez kell, hanem szimbolikusan Jézus lelkéhez, mint mintához hozzáhasonulás.

Ezzel szemben az úrvacsora kifejezetten bátorít minket a szimbolikus vérfogyasztásra!

Így változik el a lelkünk egyre hasonlatosabbá Jézus Krisztus lelkéhez.

De csak akkor, ha veszünk úrvacsorát!

A szertartás során magunkhoz veszünk:

a.) (kovásztalan) kenyeret, vagy kalácsot, lepényt, pitét, kiflit, zsemlét, bucit, bordást, pacsnit, kuglófot.

á.) bort, vagy mustot, pezsgőt, aszalt szőlőt, mazsolát.

Milyen gyakran kell úrvacsorát venni?

A főpap évente egyszer végezte el, ezért legalább évente egyszer kell ezt vennünk, bár volt, hogy naponta úrvacsoráztak az ősegyházban.

„És minden nap egyakarattal kitartva a templomban, és megtörve házanként a kenyeret, részesednek vala eledelben örömmel és tiszta szívvel.” (ApCsel 2, 46.)

forrás: http://port.hu/isaura,_a_rabszolgalany_a_escrava_isaura/pls/fi/films.film_page?i_where=2&i_film_id=75658&i_city_id=3372&i_county_id=-1&i_topic_id=2

„Isaura a rabszolgalány, egy Rio de Janeiro melletti ültetvényen él keresztanyja, és egyben úrnője Doña Ester védelmében, aki megvédi gonosz férje, Almeida zsarnokoskodásaitól. Isaura élete pokollá változik, amikor hazaérkezik a gróf fia (Leoncio), aki szerelmével üldözi, s minden alkalmat megragad, hogy megalázza, s éreztesse vele, hogy a rabszolgája.”

Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Rabszolgasors_(telev%C3%ADzi%C3%B3s_sorozat)

A lényeg, ami most nekünk fontos, hogy:

-A történet Brazíliában játszódik 1854-ben.

-Leoncio nem tudott leérettségizni, így állandó kisebbrendűségi érzéssel küzd. (150 évvel később már nem az érettségi, hanem a diploma megszerzése a cél.)

-Áldozatot keres, akin kiélhetné ezt a kudarcélményt, és az áldozat nem más, mint Isaura a fehér rabszolgalány.

Fontos ez a téma, mert ma is sokszor megtörténik, hogy hasonló korú hölgyek válnak áldozattá.

Ezért a legfontosabb, hogy mindenképp meg kell szerezni az érettségit.

Mert az érettségi az, ami egy lezárása a kiskorúságnak, ami után bekövetkezik a nagykorúság.

A bibliai gondolkodásmód nagyon megköveteli, hogy meg kell különböztetni valakinél, hogy nagykorú vagy sem.

Mert a kiskorú még nem büntethető = Isten nem oszt ki neki büntetést, üdvössége megmarad kiskorúsága végéig akkor is, ha bűnt követ el.

De amikor eléri valaki a nagykorúság idejét, akkor is büntethetővé válik, ha még nem érettségizett le.

Tehát az érettségi csak egy szimbóluma a társadalomba való belépés érettségének.

„Mondom pedig, hogy a meddig az örökös kiskorú, semmiben sem különbözik a szolgától, jóllehet ura mindennek;

Hanem gyámok és gondviselők alatt van az atyjától rendelt ideig.” (Gal 4, 1-2.)

„Mert mindaz, a ki tejjel él, járatlan az igazságnak beszédiben, mivelhogy kiskorú:

Az érettkorúaknak pedig kemény eledel való, mint a kiknek mivoltuknál fogva gyakorlottak az érzékeik a jó és rossz között való különbségtételre.” (Zsid 5, 13-14.)

„És Ő adott némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul, némelyeket evangyélistákul, némelyeket pedig pásztorokul és tanítókul:

A szentek tökéletesbbítése czéljából szolgálat munkájára, a Krisztus testének építésére:

Míg eljutunk mindnyájan az Isten Fiában való hitnek és az Ő megismerésének egységére, érett férfiúságra, a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére:

Hogy többé ne legyünk gyermekek, kiket ide s tova hány a hab és hajt a tanításnak akármi szele, az embereknek álnoksága által, a tévelygés ravaszságához való csalárdság által;

Hanem az igazságot követvén szeretetben, mindenestől fogva nevekedjünk Abban, a ki a fej, a Krisztusban;

A kiből az egész test, szép renddel egyberakatván és egybeszerkesztetvén az Ő segedelmének minden kapcsaival, minden egyes tagnak mértéke szerint való munkássággal teljesíti a testnek nevekedését a maga fölépítésére szeretetben.” (Ef 4, 11-16.)

Tehát a cél növekedés által egy keresztény nagykorúság elérése, hogy átvegyük Istentől való örökségünket, amihez Isten szolgálati ajándékokat támaszt.

Apostoli rendek

Az apostol kifejezés tipikus újszövetségi fogalom.

Hogyan határozza meg a saját apostolságát Pál?

„Pál, apostol (nem emberektől, sem nem ember által, hanem Jézus Krisztus által és az Atya Isten által, a ki feltámasztotta őt a halálból);” (Gal 1,1.)

1. Emberektől = emberek/szervezetek által megválasztott apostoli jellegű munkát végző személyek. (Misszionáriusok)

2. Ember által = egy apostoli munkát végző személy ad megbízást, melynek végrehajtásához fel lehet használni az ő tekintélyét. (Megbízottak)

„Pál, Silvánus és Timótheus a Thessalonikabeliek gyülekezetének […] Sem emberektől való dicsőítést nem kerestünk, sem tőletek, sem másoktól, holott terhetekre lehettünk volna, mint Krisztus apostolai.” (1Thessz 1,1. és 2,6.)

Silvánus és Timóteus Pál tekintélyét használták, így lettek ők is apostolok.

3. Isten által elhívott apostolok:

„Péter, Jézus Krisztusnak apostola,” (1Pét 1,1,/a)

„Pál, Jézus Krisztusnak szolgája, elhívott apostol, elválasztva Isten evangyéliomának hirdetésére.” (Rm 1,1.)

Az Isten által elhívott apostolok közül tizenkettőnek kitüntetett szerepe van:

„És a város kőfalának tizenkét alapja vala, és azokon a Bárány tizenkét apostolának nevei.” (Jel 21, 14.)

Iskariótes Júdás helyett valakit választani kellett:

„Szükség azért, hogy azok közül a férfiak közül, a kik velünk együtt jártak minden időben, míg az Úr Jézus közöttünk járt-kelt,

A János keresztségétől kezdve mind a napig, melyen fölviteték tőlünk, azok közül egy az ő feltámadásának bizonysága legyen mivelünk egyetemben.

Állatának azért elő kettőt, Józsefet, ki hivatik Barsabásnak, kinek mellékneve Justus vala, és Mátyást.

És imádkozván, mondának: Te, Uram, ki mindeneknek szívét ismered, mutasd meg a kettő közül egyiket, a kit kiválasztottál,

Hogy elnyerje az osztályrészét e szolgálatnak és apostolságnak, melytől eltévelyedék Júdás, hogy az ő saját helyére jusson.

Sorsot vetének azért reájok, és esék a sors Mátyásra, és a tizenegy apostol közé számláltaték.” (ApCsel 1, 2126.)

Meddig lesz meg apostoli hivatal? Amíg lesz egyház, amíg lehet gyülekezeteket alapítani, addig szükség lesz apostolokra, mert sok gyülekezetet apostolok tudnak megalapítani.