1510 körül, Tinód – 1556. január 30. Sárvár
A 16. század fontos műfajának, a históriás éneknek volt mestere. A korábban inkább csak szóbeliségben létező história Tinódi idejében vált a kéziratos költészet jellegzetes műfajává. Tinódi a jelenkorú eseményekről tudósított, ezzel a históriás ének műfaján belül kialakította az úgynevezett újságoló éneket. Adatait szemtanúktól szerezte be, pontosságra, feltétlen igazmondásra törekedett.
A Cronica előszavában ő maga írja: „Sem adományért, sem barátságért, sem félelemért hamisat be nem írtam, az mi keveset írtam, igazat írtam.” Információi annyira megbízhatóak, hogy a történészek verseit hiteles történeti forrásnak tekintik. A Cronica első részében folyamatos történetté fűzte össze énekeit.
János király halálától fogva Eger 1552-es sikeres megvédéséig minden fontosabb eseményt megénekelt. Noha kötetének második feléből kiderül, hogy alkalmanként szórakoztató, mulattató énekeket is írt (Sokféle részögösről), nem tartozott a kor hegedőseinek, mulattatóinak körébe.
Nyomtatott kötete arról tanúskodik, hogy tudatosan építette fel életművét, és a kottametszetekkel díszített kiadvánnyal a tudós irodalom szintjére emelte a históriás éneket.
Forrás: http://www.hangraforgo.hu/forum/arckepcsarnok/TinodiSebestyen_20071029.htm
TINÓDI végre a sok bolyongás után Kassán telepedett le.[148] Mi vonzotta őt ide, s miért nem inkább Debreczent, melynek Török János volt a földesúra, választotta állandó tartózkodási helyűl, arról nem szólnak adataink.
Valószínű, hogy vándorlása közben egyszer elvetődvén ide, rögtön észrevette, hogy Czeczei Lénárt kassai kapitány milyen atyai gondoskodással viseltetik katonái vagy a szolgálatba szegődött emberek iránt, és ő is kedvet kapott az ott letelepedésre.
Czeczei Lénárt[149] Izabella királyné hű embere volt, a ki attól fogva, hogy ura parancsából Kassát átvette, mindent elkövetett, hogy a város lakosságát magyarrá tegye. Magával hozott vitézeit jól ruházta s jól fizette, olyan jó módba juttatta, hogy házat építettek vagy vettek maguknak. A város kapujához közel volt a háza, onnan vigyázott éber gonddal, hogy külső ellenség vagy belső egyenetlenség meg ne háborítsa a polgárok között uralkodó békességet. A város magyarosodása sokat köszönhet neki. 1536-ban jött ide s azon 15 év alatt, melyet itt töltött, elérte azt, hogy ritka lett a német szó a városban. Tinódi így jellemzi őt:
Kassai kapitán az Czeczei vala,
Tizenöt esztendeig várast bírta vala,
Ő esze, elméje bölcsességgel vala
Nagy víg embör vala, minden szereti vala.
Jó híre nevéjért hozzá futnak vala,
Sok szegín vitéznép, hogy szolgálna nála,
Kiket megtart vala, az szegín nem vala,
Kinek vitézségét érti, szereti vala.[150]
Mennyire szerette katonáit, arról jellemző adatot beszél el Bornemissza Péter.[151] 1548-ban «Kassán Czeczei Lénárt egyik deákjának fejét véteté, hogy maga óltalmába egy fő hadnagyot általlőtt nyíllal. Kiről Czeczei azt mondta: En! a tanács e mentségvel senki mást meg ne öljön, hogy maga óltalmába mielte, midőn megóhatja magát másképpen és elszaladhat az előtt, az ki kergeti».[152] Vitézeiért mindenre kész volt.
Bennök valamelyet ő útra bocsátott,
Annak szép szót adott és költségöt adott,
Azért sok vitéztől minden jó hírt hallott,
Ő tisztire éjjel nappal igen vígyázott.[153]
Kapitányi éberséget Tinódi még ezzel is jellemzi:[154]
Váras kívöl tizenöt esztendég nem hált,
Az ő szükségéjért ő kívől sem kozárt,
Kassára ki támadt, az mind gonoszúl járt,
Az Sárosi Laskán Kassánál szenvedett halált.[155]
Az ilyen víg ember a lantost is kedvelte s csakugyan egy Lantos Sebestyén nevű is volt emberei között,[156] a ki foglalkozásáról kaphatta e nevét, mint Tinódi, ki szintén írja magát Lantos Sebestyénnek. Valószínűen Tinódit is szolgálatába szerződtette s az ő támogatásával szerzett Tinódi is magának lassan házat. Mikor és milyen körülmények között, azt megállapítani nem tudjuk.[157]
Czeczei 1551-ig bírta a kassai kapitányságot. Ekkor át kellett a várost adni Ferdinándnak. A szívvel-lélekkel magyar katonát ennél nagyobb csapás nem érhette. Nem lett ugyan bántódása, hiszen birtokait sem vették el tőle,[158] de elvették helyette élete czélját. Elhatározta, hogy a királynét elkíséri Lengyelországba, de a királyné útnak indulása után ötödnapra az életerős ember, ki soha betegségben nem feküdt, ötvenéves korában hirtelen meghalt. Azt is rebesgették róla, hogy részeg lengyel katonák ölték volna meg, de ez csak mende-monda volt[159] s Tinódi nem említi. Talán ott volt akkor is, midőn a nagy monostorban eltemették s a mikor
Csuda sokaságok őtet elkésérék,
Nagy sírva halálát oly igen kesergék,
Ott sok jámbor vitéz búdosó félben esék.
Síratják vitézek mint kegyes atyjokat,
Üdvözlik és áldják mint jól tött urokat
Ő atyjafiai ohítják bátyjokat,
Éltette, táplálta, nékik adott sok jókat.
[…]
Írt Tinódi egy hadi oktatást is: «A Hadnagyoknak tanúság, mikor terekkel szömbe akarnak öklelni», melyben azt mondja el, hogy a keresztény hadnagyoknak, ha győzni akarnak, miket kell megtanulni. Szerinte legelőször is a próféták hadától kell példát venni, azaz midőn a pogányokkal vívás előtt seregüket hadi rendbe állatták, ilyen buzdító beszédet intézzenek vitézeikhez: Bizzanak Istenben, mert ő lesz fegyverök, paizsok, büneiket «gyovónják meg», s bünbánás után bocsássanak meg ellenségeiknek.[182] Azután gondoljanak arra, hogy e pogány török rabságra hordta vagy levágta nemzetüket s pusztította, rablotta földüket. Gondoljanak arra is, hogy
Itt valaki közülünk elesik,
Az angyalok menyországba viszik,
Ez világra neve elhirhöszik,
És mindenök nagy jóval üdvezlik.
A ki életben marad, gazdag prédát nyer s hálát adhat Istennek a pogány romlásáért. Meg ne futamjék senki, mert azzal jámbor embertársainak és saját magának árt és a mély pokolra jut. No most aztán vele együtt induljanak, felszóul kiáltva Krisztus Jézust és segélyül hiván a Szentlelket és ismét Jézust, hogy mint Farao királyt, Olofernest, Nabugodonozort és Góliátot elvesztette, úgy rontsa meg most is a gonosz pogányokat.
Semmi kétség nem tartja tagunkat,
Meghallgattad fohászkodásunkat.
Mast vélünk vagy, vessük fel mi fánkat,
Jézust, Jézust üvöltsünk, rop, csat, patt.
52. TINÓDI «HADNAGYOKNAK TANÚSÁG» CZ. MŰVÉNEK EGYKORÚ MÁSOLATA.[183]
(A pécsi püspöki levéltárban.)
Forrás: http://mek.niif.hu/05700/05765/html/02.htm
Tinódi Sebestyén és kora
2012.01.30
1556. január 30-án hunyt el Sárváron a Tinódi Sebestyén, akinek énekei nemcsak a korszak kíváncsi emberének szóltak, hanem ma is izgalmas olvasmányok. Sárvár évről évre méltó módon emlékezik meg a költőről. A Nádasdy Ferenc Múzeum Tinódi élet- és korrajzával eleveníti fel emlékét.
Tinódi Sebestyén élete, a Baranya megyei Tinódtól a 16. század kezdő éveitől, 1556-ig Sárváron bekövetkezett haláláig a magyar történelem mozgalmas időszaka is egyben. Olyan kor, amelynek eseményei évszázadokra meghatározzák Magyarország sorsát. A hatalmát egyre nagyobb területekre kiterjesztő Oszmán Birodalom nagy erőkkel igyekezett uralma alá vonni a Magyar királyság területét. Az Anjou Nagy Lajos, majd Zsigmond király, végül a két jeles Hunyadi még sikerrel tudta felvenni a harcot a sokszor több tízezres, reguláris és irreguláris csapatokból álló török haddal.
Tinódi századának elején azonban már egyre inkább fogy a remény Magyarország területének megvédésére és egybentartására. 1456-ban Hunyadi János döntő vereséget mér a Nándorfehérvárt ostromló török hadakra. Mátyás a diplomácia eszközeivel is élt, amikor többször megújított fegyverszünetet kötött a szultánnal, miután visszafoglalta Szabács várát, majd hős katonája, Kinizsi Pál nagy emberveszteségek árán diadalt aratott az erdélyi Kenyérmezőn. 1521-ben a török újra elfoglalja Szabácsot, majd sorra esnek el a végvárak: Zimony, Orsova, Szörény és maga Nándorfehérvár is. 1526. augusztus 29-én Mohács a magyar hadakozó vitézek és nemesek temetője lesz. Az ország sorsa Mohács után napra pontosan tizenöt évvel, Buda elestével pecsételődik meg. Az országon hatalmak osztoznak.
Tinódi Sebestyén életének menetét is meghatározzák ezek az események. Enyingi Török Bálint, Magyarország egyik leggazdagabb nemesének szigetvári udvarában tartózkodik és szerelmi történetek megéneklésén fáradozik, amikor 1541-ben urát a törökök elfogják és az isztambuli Héttoronyba zárják. Kezébe veszi lantját és az ország számos várát, udvarházát járva énekli meg támogatóit, a már börtönben sínylődő Török Bálintot, akinek fiáról is ír éneket, majd későbbi patrónusát Verbőczi Imrét. Lantjával kíséri az egyéni haditetteket, várak ostromait elmondó énekeit, de sikerrel vállalkozik Erdély történetének megéneklésével is. A kor hősei mind felvonulnak előtte: a temesvári hős Losonci István ugyanúgy, mint a törökkel párbajt vívó Kapitány György, vagy Bornemissza Gergely és a vívódó szolnoki hős, Nyári Lőrinc. Tehetsége megmutatkozott a csata jelenetek leírásában, amelynek sikereit is köszönhette. Szinte magunk is halljuk olvasás közben, hogyan kiáltanak az ostromló törökök Allahot, a védők pedig Jézust Lippa ostrománál. Példának állítja eközben a vitézt, akinek hősiessége nélkül nem állnának meg a török csapatok. Dicséri nemcsak a kapitányokat, hanem a hős közkatonát is.
A törökök győzelme a Magyar Királyság területének részekre szakadásához vezetett. A feldaraboltság azonban nem jelentette, hogy nem volt meg az összetartozás tudata, nem jelentette azt, hogy az új belső határok gátat emeltek az egyes részek kapcsolata elé. Sőt épp ez, a felszabdaltság okozta érzés, hozta magával a magyar nemzet eddig csak a nemesekre vonatkozó értelmének kiterjesztését az egész Magyarországon élőkre. Sylvester János Újtestamentum fordításához írt előszavában a magyar nemzethez a magyarul beszélőket sorolta, amelybe így beletartozott nemcsak a nemes, hanem a köznép is. Az értelmiségiek működése, életpályája is tükrözi az országrészek összetartozásának tudatát. Sokan közülük az európai egyetemekről hazatérve nemcsak a királyi Magyarországon, hanem a török hódoltságban is letelepedtek.
Tinódi Sebestyén is életével példázza, hogy szükség van az összefogásra. Históriás énekeiből sugárzik a haza iránti szeretet és jól tapintható programja a pogány török kiűzése a hazából. Azonban a régi egység újrateremtése csak akkor lehetséges számára, ha az emberek között is egység van. A széthúzás, az öncélú pártokra szakadás lehetetlenné teszi a haza helyzetét, védelmét. Tinódi is feladta régi mindennapi életét és harcba indult. Igaz, nem fegyverrel, hanem lanttal harcolt, ahogy azt címerében is jelezte. Ott volt mindenütt, ahol fontos események zajlottak, lett légyen az országgyűlés, országos találkozó, párviadal, kisebb-nagyobb csata. Már Kassán él családjával, amikor Kolozsvárra indul, hogy művét, a Cronicát nyomtatásban is megjelentesse. Végül pedig Sárvárra érkezik, ami a 16. század kulturális életének egyik kiemelkedő központja volt, ura Nádasdy Tamás pedig a legnagyobb mecénás. A megszerzett tapasztalatait és értesüléseit hitelesen írta meg. Emellett mert állást foglalni, véleményt formálni. Sokszor dicsérő sorai közül is kiviláglik a komoly kritika nemcsak a gyávaságra, hanem a rossz hadvezetésre vonatkozóan is. Ha arról van szó, akkor az uralkodót vagy más országos jelentőségű személyeket is kritikája körébe vonja. Mindezt azonban nem önmagáért teszi, hanem a közös cél, a megszabadulás érdekében. Énekeivel talán ő is hozzájárult, hogy Magyarország nem lett a töröké, hogy a magyarok történelme nem hullt a porba örök időkre.
A Sárvár környékén talán nyugalmat és újabb híreket kereső, de végső nyughelyet talált Tinódi ezért méltó emlékezetünkre és egyben figyelmeztetőleg szólnak még ma is sorai:
Tudjátok magyarok hírösök valátok,
Míg nagy szeretettel egymást hallgatátok,
De mihelt köztetök ti meghasonlátok,
Ottan országtokban ím mint pusztulátok!
(tzb)
Sárbogárd
Földrajza
A város Fejér megye déli részén fekszik, Dunától mintegy
A várostól nyugatra folyik a Sárvíz, amellyel szinte párhuzamosan terül el a település magja (északi része Bogárd, a déli pedig Sárszentmiklós) észak-déli irányban. Azonban a városhoz további településrészek, volt falvak és majorságok is tartoznak, melyek közül a legnagyobb a déli irányban található Rétszilas. Jelentősek továbbá keleti irányban a Dunaújvárosi kistérségbe tartozó Kislók, nyugatra pedig Hatvanpuszta, Örspuszta és Pusztaegres. Az északnyugati része Alsótöbörzsök. A Bogárdi rész északnyugati csücskétől hosszan terül el, és Nagyhörcsökre lehet elmenni.
Közlekedés
Sárbogárd fontos vasúti csomópont. A Budapest–Dombóvár–Pécs fő vasútvonalhoz Székesfehérvár felé, illetve Rétszilason Szekszárd–Bátaszék–Baja irányába van fővonali leágazás a településen. Rétszilast egy másik vasútvonal Dunaújvárossal és Pusztaszabolccsal köti össze. Sárbogárdot Budapesttel, Péccsel, Kaposvárral, Zágrábbal köti össze InterCity, Bajával és Szekszárddal InterPici járat, gyorsvonatok a Dél-Dunántúl fontosabb városaiba és Budapestre szállítják az utasokat. Néhány elővárosi és helyközi személyvonat is közlekedik az előbbi négy vasútvonalon.
A város főútja a 63-as másodrendű főút, amely Székesfehérvárt Szekszárddal köti össze. Továbbá jelentős az erre becsatlakozó Nagyvenyim–Dunaújváros irányába épült mellékút is, de további mellékutak kötik össze a települést a környező településekkel. Sárbogárd helyközi autóbusz-közlekedése biztosítja a város elérhetőségét a környező megyei jogú városokból, Győrből és a szomszédos településekről. A városban helyi járat üzemel. A Pusztaegres, Mezőszilas felé vezető mellékút is itt kezdődik, sőt még a 61-estől a 63-as főútig tart a Sárbogárdnál az Alap-Sárbogárd mellékút. Nagyhörcsökre is, és Mezőfalvára is vezet mellékút. A Mezőfalvára vezető Kislókon is átmegy.
Története
A város mai központjának, Bogárdnak az első említése 1323-ból való, földesura Bogárdi István besenyő nemes volt. Még a 14. században jelent meg egy másik (szintén besenyő) település, Tinód is, amely mára Sárbogárd része lett.
A törökök már igen hamar megjelentek a területen. Itt vonult Mohamed pasa 1526-os, 1528-os és 1541-es hadjárata, amelyeken túl további portyázások is jellemezték a területet, így az itt élők nagy része vagy egyszerűen nyugatra távozott, vagy a Sárvíz mocsaras vidékén keresett menedéket magának. A terület felszabadítása az 1684-es Lotharingiai Károly által vezetett hadművelettel indult, 1686-ban már ténylegesen magyar felügyelet alatt állt.
A sárbogárdi települések újranépesedése a 17. században magától ment végbe: egyrészt a Duna mentén érkező délszlávok, másrészt a nyugatról és mocsarakból visszatértek népesítették be a korábbi falvakat, ahol a kereskedelem beindultával – mivel Sárbogárd a Buda–Fehérvár–Pécs és az Enying–Dunaföldvár utak kereszteződése itt volt – sokat javult az életszínvonal a nagyrészt kisnemesi, egymásra utalt településrészeken.
A 19. században már Sárbogárdként ismeretes a mai település, miután Tinód és Bogárd egyesült.
Forrás: http://allomas.bogard.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=7:varos
Tehát a Tinódi Lantos Sebestyénnek igen hamar meggyűlt a baja az iszlámmal.
Viszont ő hajlandó volt megénekelni az Isten által adott győzelmet.
Érdekes, hogy itt is mennyire igaz az Isten igéje.
Tíz leprásról, tíz meggyógyított emberről hallottunk az evangéliumban, akik közül kilenc sajnos hálátlannak bizonyult, s csak egyikük volt hálás gyógyítójának. Jézusnak is fájt a hálátlanság. Keserűen kérdezte meg az egyetlen visszatért embertől:
"Hol maradt a többi kilenc? Nem akadt más, aki visszajött volna, hogy hálát adjon Istennek, csak ez az idegen?" (Lk 17,17-18).
Mert a besenyők nem régóta éltek Magyarországon, és ha nem lett volna egy idegen, akkor senki sem írt volna Istennek a magyar történelemben elkövetett csodáiról dicsőítő énekeket.
Jelenleg hasonló korban élünk.
Tehet Isten bármekkora csodát.
Még a hatalmas történelemhamisító Szovjetunió is összeomolhat.
SENKI SINCS, AKI MEGÉNEKELNÉ ISTEN CSODÁIT!
De hát nem is szól erről egy dal sem!
Lehet, hogy megint idegen nép leszármazottjára van szükség, aki végre hajlandó dalt írni Isten csodájáról?
20 év eltelt a rendszerváltás óta, és 1 gyülekezetben, 1 templomban sem dicsérik a Mindenhatót a szabadításáért!
Miért tegyen Isten újabb csodákat?
Hiszen azt sem becsülik meg, amit MOST tett Isten, EZZEL a generációval!
„Avagy mi módon mehet be valaki a hatalmasnak házába és rabolhatja el annak kincseit, hanemha megkötözi előbb a hatalmast és akkor rabolja ki annak házát?” (Máté 12, 29.)
Nos, ez akkor megtörtént a történelemben nem is egyszer.
Keresztények imádkoztak, és világbirodalmak omlottak össze.
Mint az Oszmán birodalom, vagy a Szovjetunió.
Ha lennének most dicsőítő dalok pl. Szovjetunió bukásáról – mely gyülekezet „merné felvállalni” ezek éneklését?
Ahhoz képest, hogy most nem egy részleges győzelemről van szó – mint Eger esetén, hanem teljes győzelemről – valószínűleg senki.
Pál amikor Efézusban járt, hívőkre talált.
Azt tapasztalta, hogy gyengék a hitükben.
Számukra a szellemi (spirituális) erő hiányzott.
A mai hívők számára még először a pszichét (lélek = értelem, érzelem, akarat) kell megerősíteni ahhoz, hogy elbírjanak nagyobb kenetet => merik majd Istent dicsőíteni csodáiért => mernek majd újabb történelemhamisító birodalmak erős emberei ellen imádkozni.
