Gazdaság
A kiegyezést követő fél évszázad egyike a magyar gazdaság sikertörténeteinek. Bár a fejlődés pontos üteméről megoszlanak a vélemények, abban mindenki egyetért, hogy elmaradott agrárországból a 20. század elejére fejlett élelmiszeriparral rendelkező és intenzív exporttevékenységet folytató agrár-ipari országgá vált. Berend T. Iván és Ránki György a nemzeti jövedelem évi növekedését előbb 3,7, majd később 3,2%-ban állapították meg. Ez azt jelenti, hogy az 1867-est 100-nak véve a nemzeti jövedelem értéke 1900-ra megháromszorozódott, 1914-re pedig több mint megnégyszereződött. Katus László számításai szerint a GDMP, azaz a bruttó hazai anyagi termék, amiben a nem anyagi jellegű szolgáltatások nem szerepelnek, 1867 és 1913 között valamivel lassabban, évi 2,4%-kal nőtt, tehát nem megnégy- vagy ötszöröződött, hanem csak megháromszorozódott. Az európai növekedés átlagos dinamikáját azonban még ez is meghaladta. Ennél magasabb növekedési ütemet ugyanis csak a dán (3,2%), a svéd (3,0%) s a német (2,9%) gazdaság produkált.
Ezzel az ütemmel a Monarchia megelőzte a balkáni és dél-európai országokat. Egy kategóriába tartozott Belgiummal, Hollandiával, Norvégiával, Oroszországgal és Nagy-Britanniával, de elmaradt a leggyorsabban fejlődő Svédországtól, Dániától, Németországtól, Svájctól, Franciaországtól és Finnországtól. Figyelembe véve, hogy a magyar gazdaság valamivel gyorsabban növekedett, mint az osztrák részeké, az ország 1867 és 1914 közötti teljesítménye e számítás alapján is kiemelkedőnek, ha nem is élenjárónak tartható.
Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Osztr%C3%A1k%E2%80%93Magyar_Monarchia
Magyarország gazdasági fellendülése az Osztrák – Magyar Monarchiában
A modernizálást a mezőgazdaságban kellett kezdeni, a gátrendszerek kiépítésével, mivel az Alföldi folyók árvizei mocsarakat, ártereket hoztak létre. Ezeken a területeken nem lehetett mezőgazdasági termelést folytatni. Ennek érdekében megkezdődött a gátrendszer kiépítése, a mocsarak lecsapolása, s így jelentős területeket tudtak bevonni a mezőgazdasági művelésbe, ill. a folyók is hajózhatóvá váltak, ami a XIX. század ’40-es éveiben a gazdasági élet felgyorsulásával járt.
A munkálatok során
A kiegyezés hatására sajnos a legjobb gabonatermő területek a határon kívülre kerültek, ezért a magyar mezőgazdaság részben a belterjes kultúrák felé – gyümölcs, szőlő, állattenyésztés – fordult. Ezt a közös védvám (1882) megvédte, hiszen az osztrák piac felvásárolta a termékeket.
Az ipar fejlődésével megjelentek a cséplőgépek, majd pedig a vasekék és a vasboronák is. A nyomásos rendszert felváltotta a vetésforgó, megszűnt az ugar, ami 2,2 millió katasztrális holddal növelte a bevetett terület nagyságát.
A korszakban egyre jobban elterjedtek a kapásnövények (burgonya, kukorica). Tért hódított a szesz és cukoripar (cukorrépa) is.
A mezőgazdaság modernizálása
A Monarchia piacának védettsége és bővülése miatt a magyar mezőgazdaság nem küzdött olyan gondokkal, mint a többi európai ország.
Az agrárnépesség csökkenésével (60-62%-ra) ellentétben a termelés gyors ütemben növekedett.
A korábban megjelent korszerű gépek, eljárások nagy tért hódítottak, főleg a nagybirtokosok körében: alagcsövezés, vető és aratógép, műtrágya alkalmazása. Ehhez a folyamathoz járult hozzá a bérleti rendszer elterjedése is. Ezzel akarták a robotoló jobbágy munkáját pótolni. A tőkével rendelkező bérlők gyarapították a mezőgazdasági beruházásokat.
Iparfejlesztés
Az ország adottságai és piaci lehetőségei miatt az ötvenes évektől az élelmiszeripar rohamosan fejlődni kezdett. A terményfelvásárlásból származó tőkét a vállalkozók e területbe fektették be. A Budapesten koncentrálódó malomipar volt a legjelentősebb, mivel a gépesítés és az új találmányok (Mechwart-féle hengerszék) nagyban hozzájárultak, hogy ez az iparág a világ élvonalába kerüljön. A századfordulón Pest malmai már orosz és balkáni búzát is őröltek.
Fejlődött a szesz- és cukoripar is, de ezek már nem érték el a malomipar színvonalát és koncentráltságát.
A magyar iparban is teret hódított a gőzgép, ami a széntermelés fordulópontja lett. Sorra nyíltak a bányák a Mecsek, Nógrád, Dorog, Tatabánya, Borsod, Petrozsényi-medence, Krassó-Szörényi érchegység térségében. Ezeken a területeken sok vasérclelőhely is található volt, így a közelükben vaskohászati centrumok nyíltak.
Így jött létre a zömmel magyar tőkével induló borsodi, a francia és osztrák érdekeltségű szörényi iparvidék, majd Hunyad vidékének nehézipara.
Új tendenciák az iparban
A magyar ipar felfutása a kilencvenes években még nagyobb lendületet vett. Az ekkora már hagyományos iparágak továbberősödtek: a malomipar megtartotta európai jelentőségét, ill. nőtt a vas- és acéltermelés is.
Az iparvidékek gépgyártása is világszínvonalúvá nőtte ki magát. A magyar ipar a századfordulótól együtt fejlődött a világ iparával, s egyes területeken már a világszínvonalú fejlesztések is itt váltak valóra. A magyar fejlesztésű gőzmozdonyok sorra hozták el az ipari kiállítások díjait.
A Ganz gyár, ekkorra tengerjárót, mozdonyt, elektromos turbinát, transzformátorokat (Bláthy, Déry, Zipernovszky) gyártó világvállalattá vált, és a fejlesztésekre is sokat költött. Kandó Kálmán a Ganznál dolgozta ki a háromfázisú villamos mozdonyt, amellyel a budapesti gyáróriás betört az európai piacra.
A haladás, a piaci térnyerés fokozott ütemben mutatkozott meg az újonnan indult iparágakban, mint a vegyipar, elektromos ipar, gépipar, s az ezekre épülő új közlekedési eszközöket gyártó iparágak, mint az autó- vagy repülőgép-gyártás.
Ezekben az iparágakban a termelés súlypontja a Monarchián belül már Magyarországra tevődött.
A gazdaság mutatói az ausztriai értékeket meghaladva az európai trendekhez közeledtek.
A könnyűiparban is megindult a fejlesztés, a századfordulón Budapesten épült meg a Monarchia legnagyobb textilüzeme.
Puskás Tivadar, Edison munkatársaként részt vett a telefon kifejlesztésében. Nevéhez fűződik a telefonközpont feltalálása is.
Egger Béla és testvérei kis üzemekben kezdték meg az izzólámpa-gyártást. A legmodernebb eljárásokra áttérve három évtized alatt vállalatuk, az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. a világ harmadik izzólámpa-gyártójává vált.
Bekapcsolódás a világkereskedelembe
A vasút európai szintűvé fejlesztésének, bővítésének jelentőségét már a reformkorban is felismerték, hiszen Magyarország csak ez által tudott bekapcsolódni a világkereskedelembe. A vasútépítés a neoabszolutizmus korában is folytatódott. A pályák nyomvonalának meghatározásában a gabonatermő területeket, a hadászati célokat és az új nyersanyagforrásokat – szén, vas – vették figyelembe.
A kamatbiztosítási törvénnyel a magyar kormány is a vasút felzárkóztatását kívánta: a befektetőknek az állam veszteség esetén is nyereséget biztosított. E törvény elősegítette a közlekedési hálózat kiépülését. Amerre ezek a vaspályák haladtak, ott a gazdaság fellendült, de azok a vidékek és városok, amelyek nem részesültek áldásaiból, elveszítették korábbi jelentőségüket. A keskeny nyomtávú és a helyiérdekű hálózattal az ország szinte minden pontját el lehetett érni.
Jelentős lépés volt a MÁV, a Magyar Államvasutak létrehozása. Az állam is építetett vasútvonalakat és a magánkézben lévők nagy részét is felvásárolta. Ezzel összehangolható és fokozható lett a közlekedés minősége, és a magyar gazdaság számára is kedvező tarifapolitikát lehetett bevezetni. Így a magyar vasúthálózat fejlettsége a századfordulóra eljutott az európai szintig, s a magyar gazdaság hajtóerejévé alakulhatott át.
A MÁV Gépgyár – állami vállalatként –, Baross Gábor vezetésével, világszínvonalú mozdonyokat gyártott nyereségesen.
Hitelszervezet
A magyar gazdaság és ezen belül az ipar fejlődését a Monarchia egységes piaca, a politikai stabilitás, az állami iparpártolás, a mezőgazdasági ország olcsó megélhetési viszonyai – melyek alacsonyabb munkabért követeltek – tette lehetővé ezt a látványos változást.
A konjunktúra nem lett volna lehetséges a külföldi tőke beáramlása nélkül. A bejövő tőke jelentős része német eredetű volt, de megjelentek a német és francia befektetők is. A tőkebehozatal részben bányák és gyárak alapításához járult hozzá, de elsősorban a bankok révén, hitelként került az országba – a bankok a részvénytársaságok tőkeemeléseit finanszírozták.
A behozott tőkepénz jelenléte és hatása kétségtelenül pozitív volt. Jól mutatja ezt, hogy miközben – a kedvező lehetőségeket kihasználva – a korszakban évről évre folyamatosan emelkedett a külföldi tőke mennyisége, addig ennek ellenére – vagy inkább következtében – évről évre nőtt a hazai tőke szórása.
A reformkori Pesti Magyar Kereskedelmi Bank (1842) és a Pesti Hazai Első Takarékpénztár mellett létrejött a Magyar Földhitelintézet (1863). A kiegyezés évében alapították a Magyar Általános Hitelbankot, s ezután gyorsan nőtt a hitelintézetek száma is. Az 1873-as válság megritkította soraikat, ám amelyek talpon maradtak, megerősödtek.
Végezetül elmondhatjuk, hogy azok az átalakulások, melyeken a dualizmus korában keresztül ment az ország gazdasága, igen jelentős fellendülést eredményeztek. Ez pedig kedvezően hatott a Monarchia, azon belül is Magyarország gazdaságának felzárkózására a világ többi gazdaságához képest: Magyarország több iparágban és fejlesztésekben a világ élvonalába került.
Forrás: http://www.antiskola.eu/beszamolo_beszamolok_puskak/index.php?page=show_detail&id=25349
A magyar gazdaság a dualizmus idején
2010.04.30. 13:20 csingar
Az 1867-es kiegyezéssel létrejött Osztrák-Magyar Monarchia új alapra helyezte az osztrák-magyar viszonyt. A körülhatárolt politikai-jogi keretek mellett megszületett a 10 évre kötött (később mindig megújítandó) úgy nevezett "gazdasági kiegyezés" is, mely számos tekintetben egységesítette az új állam belső piacát (közös pénzügy, közlekedés, mértékrendszer) vám-és kereskedelmi szövetséget eredményezve a felek között. A közös vámterület hatására a magyar agrártermékek akadály nélkül juthattak piacra, ugyanakkor a fejlettebb cseh-osztrák iparral is számolni kellett.
A külföldi tőke beáramlása erőteljes gazdasági fellendülést (konjunktúrát) eredményezett, a hitelfelvételi lehetőségek kedvező hatással jártak: valóságos cégalapítási láz vette kezdetét ("gründolási láz" 1867-72 között). (Míg 1867-ben 60 bank működött az országban, a világháború előtt már több mint 5 ezer kereskedelmi-és hitelintézet. Jelentősebbek: Pesti Magyar Kereskedelmi Bank, Magyar Általános Hitelbank, a bécsi Creditanstalt fiókjai). Bár az 1873-as világméretű gazdasági válság visszaesést okozott, az 1880-as évektől ismét jelentős gazdasági fejlődés indult meg. Az 1864-ben alakult értéktőzsde hozzájárult Budapest (1873) felértékelődéséhez, központi szerepének kialakulásához. A mezőgazdasági termelés a tárgyalt időszakban megkétszereződött.
Bár megmaradt a nagybirtok túlsúlya, a birtokokon új termelési eljárásokat alkalmaztak (háromnyomásos rendszer helyett vetésforgó, ugar felszámolása). A technikai korszerűsítés nem mindenütt történt meg, mert nagy tömegű, olcsó falusi munkaerő állt rendelkezésre. A gazdaságokban főleg gabonát termeltek, de a burgonya, cukorrépa, és ipari növények termesztése is egyre jelentősebbé vált. A korábban jelentős juhtenyésztés háttérbe szorult, helyette az értékesebb marha és sertésfajták meghonosítása kezdődött el. A híres magyar szőlő-és bortermelés a filoxéra-járvány miatt tönkrement, új telepítéseket kezdtek a homokos Alföldön.
A birtokok pontos felmérése, majd telekkönyvezése is elősegítette a mezőgazdaság tudatos irányítását. Az ipari termelés nyolcszorosára növekedett a korszakban. Elsősorban a mezőgazdasághoz kötődő iparágak fejlődtek (malomipar, szeszipar, cukor-és konzervipar), de a bővülő bányászat hozzájárult a vas-és acélipar erőteljes növekedéséhez is. A villamos-energia elterjedése, a vegyipar gyors kibontakozása a világgazdaságban végbemenő változásokat mutatták.
Világszínvonalú technikák-technológiák alkalmazása mellett, kiváló külföldi és magyar mérnökök álltak a fejlesztések hátterében. (Jelentősebb vállalatok: Salgótarjáni Kőszénbánya Rt, Óbudai Hajógyár, Láng Gépgyár, Ganz Villamossági Gyár, Csepeli Weiss Manfréd Művek). Mindezek ellenére számos iparág alig fejlődött (textilipar), s a magyar iparnak meg kellett küzdenie az erős cseh-osztrák versenytársakkal. A fellendülő külkereskedelem jelentős része (export-import egyaránt) a Monarchia nyugati felével bonyolódott, a kivitel és a behozatal hozzávetőleges egyensúlyt mutatott. Az infrastruktúra fejlődése adta a gazdasági növekedés szükségszerű hátterét. Az egyre bővülő vasúthálózat, a javuló közutak, az elterjedő hajózás, hozzájárultak a belső piac egységesedéséhez. Megkezdődtek a jelentős folyószabályozások (művelhető földterületek keletkeztek), a vízrendezési munkálatok, hídépítések, kiépülő távíró-és telefon- és postahálózatok fontos alapjait adták a gazdaság növekedésének. Az állami gazdaságpolitika a szabad versenyt szorgalmazta.
Kereskedelmi–és iparkamarák, gazdasági testületek alakultak, az állam aktív támogatóként lépett fel. A nagy összegű, lassan megtérülő, fontos beruházásokat számos módon segítette (kamatbiztosítás, állami segély, állami hitel, adó-és illetékmentesség), sőt az állam maga is vállalkozott: számos erdő, bánya, ipartelep került az állam tulajdonába, de a vasút is (MÁV) is ezek közé tartozott. Az első világháború idején az állam erőteljes lépésekkel védte a gazdaságot: fizetési moratóriumot rendelt el (leállította a külföldi tartozások kifizetését), hadikölcsön-kötvényeket bocsátott ki a rendkívüli kiadások fedezésére, az élelmiszer-ellátás megszervezéseként maximálta az árakat, bevezette a jegyrendszert, óriási katonai megrendeléseket adott az iparnak (a gyáripar 48%-a a háborúnak termelt). A századfordulóra Magyarország agrárországból agrár-ipari országgá vált. A nemzeti jövedelem 25%-át már az ipar adta. Az ország peremvidékei is fokozatosan bekapcsolódtak a gazdasági vérkeringésbe. A jelentős kivándorlás ellenére (1,5 millió, főleg az USA-ba) a lakosság száma (Horvátországgal) 15,4 millióról 21 millióra nőtt.
Forrás: http://dumagygazd.blog.hu/2010/04/30/a_magyar_gazdasag_a_dualizmus_idejen
Folyószabályozás Magyarországom
A folyószabályozás alatt a folyók medrének és partjainak ember által megtervezett és megvalósított szabályozását értjük. Hazánkban néhány kisebb léptékű munka után a XIX. század közepén határozták el, hogy a folyók árterületét a mezőgazdasági termelés számára elhódítják. A növekvő népesség miatt a munkát szükségesnek és gazdaságilag is indokoltnak látták. A azonban az emberiség tájalakító munkájának legnagyobb területet érintő és legdurvább beavatkozásai közé tartozik. Nem csak előnyei, de hátrányai is voltak e mesterséges beavatkozásnak: a folyók elterelésével mezőgazdaságilag hasznosítható területek keletkeztek, de számos élőlény élettere megszűnt, így azok elpusztultak. Sok foglalkozás (különösen a halászatban) ekkor szűnt meg.
A reformkori folyószabályozás
A reformkor a magyar történelemnek az 1825 -1848 közötti korszaka, amelyet a liberális nemesség reformtörekvései jellemeztek. Legnagyobb alakjai: gr. Széchenyi István (1791-1860), br. Wesselényi Miklós (1797-1852) és Kossuth Lajos (1802-1894) voltak. Gazdasági és politikai tevékenységük arra irányult, hogy az elmaradott, feudális országot – külföldi példák nyomán – megerősítsék. Hazánkban a XIX. század közepén kezdődtek nagyobb folyószabályozási munkálatok, hogy a folyók árterületét a mezőgazdasági termelés számára elhódítsák. Fontos szempont volt a hajóutak kialakítása is, mely a kereskedelmet gyorsította fel, a szállítási útvonalakat biztosította. A növekvő népesség miatt a munkát szükségesnek és gazdaságilag is indokoltnak látták. Úgy gondolták, hogy a folyók gátak közé szorításával a pusztító árvizeket is meg lehet akadályozni. Az 1846-ban megkezdett Tisza-szabályozás során 94 kanyart vágtak át, és 453 kilométerrel rövidítették meg a folyó hosszát. A reformkor nagyjait a legjobb szándék vezette, de munkájuknak negatív következményei is voltak.
Sok élőlény pusztult ki életterük megszűnésével, és sok foglalkozás (pl. pákász, csikász, mely halászmesterségek voltak) vált lehetetlenné. Akkoriban egész Nyugat-Európában a természetesen kanyargó folyókat szinte kivétel nélkül csatornákká alakították.
Széchenyi István és Vásárhelyi Pál szerepe
A folyószabályozási munkálatok 1834-ben kezdődtek a Tisza-felmérésével, de már ezt megelőzően Széchenyi István 1833. augusztus 31 - szeptember 3. között kipróbálta az I. Ferenc gőzhajóval a Tisza alsó szakaszának hajózhatóságát.
Vásárhelyi Pál azt javasolta, hogy először magát a Tiszát kell szabályozni, árterületeinek mentesítését meg kell oldani. A Tisza-völgy szabályozásáról tervek készültek már az 1840-es évek elején, de Vásárhelyi felhívta a figyelmet arra, hogy csak egységes tervvel lehet tartós, hosszú távú hatást elérni. Javasolta, hogy a szabályozást a Tisza mellékfolyóira is terjesszék ki. Ezt erősítették meg az 1844-45-ös árvíz hatására bekövetkező károk is. Széchenyi kinevezése a Közlekedési Bizottmány elnöki tisztségére jól alkalmat kínált a Vásárhelyi tervei alapján végrehajtandó Tisza-szabályozás megszervezésére. Az elképzelés a Tisza egész hosszára vonatkozott, részletesen s a gyakorlati kivitelezés számára alkalmas formában dolgozta ki. A csekély esésű, ún. középszakasz-jellegű folyó természetének megfelelően legelőször a folyó lefolyási viszonyait kívánta megjavítani, az óriási kanyarok átvágásával. E változtatás következtében az árvizek levonulása gyorsabbá válhatna, ami előfeltétele az eredményes ármentesítésnek. Százegy átvágást javasoltak, ami a Tisza hosszát egyharmadával csökkentette volna, ugyanakkor az árhullámok hevesebbé váltak ennek hatására. Ez utóbbi hatás miatt Vásárhelyi szerint a töltések megépítése kiemelt feladat. A töltések előtt előteret kívánt biztosítani, ide erdősávok telepítését javasolta azért, hogy a gátakat a hullámveréstől megóvja.
1846. augusztus 27-én reggel Széchenyi tette meg az első kapavágást, a Tiszadob-Szederkény közötti átvágás munkálatai jelentették a rendszeres Tisza-szabályozás kezdetét.
Kazán-szoros
Az Al-Duna Szentlászlóvár, Lászlóvára és Szörényvár között tör át a Déli-Kárpátok sziklás hegyei között. E táj mindig vadregényes, a Duna meder sziklás, nehezen hajózható volt. A déli oldalon vezetett a római út, Traianus útja, az északi oldalon a Széchenyi út.
A 19. század elején Széchenyi és Vásárhelyi a hajózhatóság idejét a sziklák robbantásaival és csatornák mélyítésével, ill. a part mentén sziklába vágott út építésével növelték. Elérték, hogy a korábbi 150 nap helyett évente 290 nap lett hajózható a Duna itteni szakasza.
Forrás: http://erdely-szep.hu/Kazan-szoros/index.html
