A pünkösdi-karizmatikus kereszténység egyik nagy hibája a klerikalizmus a dicséretek területén.
Hogyan lehetne ezen változtatni Bartók és Kodály országában?
1. Dicséret, mint eszköz fontossága
Hogyan léphetünk be a Mindenható jelenlétébe?
„Menjetek be kapuin hálaadással, tornácaiba dicséretekkel!” (100. zsoltár 4.)
Sőt, Isten lakozásának helye tulajdonképpen a róla szóló dicséret (dicsérő ének)
„Pedig te szent vagy, aki Izráel dicséretei között lakozol.” (22. zsoltár 4.)
2. Dicséret és épületek viszonya
A történelmi egyházak tipikusan templomokban szoktak istentiszteleteket tartani.
Az Istent dicsőítő hangszer legtöbbször a templomi orgona.
Előnye a hangja, hátránya, hogy kevesebben tudnak orgonálni, mint más hangszereken játszani, és hát a mérete is meghatározó.
Az evangéliumi mozgalmak másként kezdtek el gondolkodni.
Egyik fontos bibliai részletük az Istentisztelet helyének szabadabb megválaszthatósága.
„És meghomályosodék a nap, és a templom kárpitja középen ketté hasada.” (Luk 23, 45.)
A kárpit azért hasadt ketté – méghozzá középen, és nem valamely széléről –, mert Istennek az a jelenléte, mely a Szentélyek Szentélyében lakozott – eltávozott.
Így mindig ott jött létre Isten jelenléte, ahol Őt dicsérik.
Erre maga Jézus is utal:
„Mert ahol ketten vagy hárman egybegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” (Mt 18, 20.)
A zsidók már korábban is építettek zsinagógákat, amely szentség szerint valahol a Templom pitvarának felelt meg.
3. Dicséret és hangszerek
Ha már sikerült „kiszabadulni” az épületekből, akkor nem kötelező orgonálni.
Így aztán különböző nép hangszerek kerültek elő, és kiderült, hogy Istennek ezek is kedves hangszerek.
„Dicsérjétek őt kürt-zengéssel; dicsérjétek őt hárfán és cziterán;
Dicsérjétek őt dobbal és tánczczal, dicsérjétek őt hegedűkkel és fuvolával;
Dicsérjétek őt hangos czimbalommal, dicsérjétek őt harsogó czimbalommal.” (Zsoltárok 150, 3-5.)
A templomi orgona leegyszerűsödött, megjelent a zongora, a pianínó is.
A 20. század tipikus felkapott hangszerei a gitár, a dob és a szintetizátor.
A pünkösdi-karizmatikus mozgalom sikerének egyik eszköze, hogy ezen eszközök valamelyikén csak akadt valaki, aki vagy tudott játszani rajta megtérése előtt is, vagy bevállalta, hogy megtanul rajta játszani egy induló gyülekezet vagy házicsoport szintjén.
4. Dicséret és az énekek
A dicséret dalok legelső hulláma a bibliai zsoltárok (dalok) vagy Igerészletek újraéneklése illetve megzenésítése.
Ilyenek a 23-as a 34-es 150-es zsoltárok.
Második szint az egyszerű dalok használata, melyek szövege könnyen megtanulható.
Itt szokás előre mondani a következő versszak első sorát gyorsan, hogy mindenki tudja majd, hogy melyik versszak fog következni.
A harmadik szint a művészi szint, ahol már kórus énekel és tapsol, előjön a hárfa és más különleges hangszerek is.
Ez felkelti az érdeklődését a professzionális ének-zene szakma szereplőit is, ugyanis ki szeretne visszalépni, ha már megszokott egy adott fejlettségi szintet.
A negyedik szint a nagyzenekar, ahol a dicséret zenei és ének szintje operaszintű.
5. Dicséret és a résztvevő személyek
Minden ember úgy tud énekelni Istennek, ahogyan őt korábban tanították.
Aki korábban tudott jódlizni, az ezt megteheti hívőként is.
Akinek érzéke van hangszeren való játékhoz az ezt tudja végezni hívőként is.
Ha erre nem kerül sor az istentiszteleten, akkor teheti egyedül is.
Használható zenei hanganyag lejátszása is, mely hallgatása közben énekel valaki Istennek.
6. Dicséret oktatása
A dicséret dalok szövegét érdemes megtanulni, hogy amikor az Istentiszteleteken a dicséret rész történik, akkor a hívő fölszabadultabban átadhassa magát a dicséretnek, ne kelljen néznie egy szöveget.
Ha a szöveg nem ismert, ki lehet esni a dicséret légkörében, és nehéz többször is újrahangolódni.
Vannak, akik soha nem tudják behunyt szemmel dicsőíteni a Mindenhatót, mert nem ismerik a használt dalszövegeket.
Számukra a dicséret inkább teljesítendő feladat, mint önfeledt tevékenység.
Ha valaki lediktálja a dalok szövegét, és többször is begyakoroltatja a gyülekezettel, akkor a hívőknek nagyobb lesz az önbizalmuk, mert látják, hogy a másik se tud minden dalt kívülről, neki is tanulnia kell, még is bakizik.
Jó, ha nem kell egyből minden dalnak tökéletesen mennie, és van rendszeresen egy rászánt idő új dalok közös begyakorlására.
A dicséret közösségformáló erővel is bír, mert mindenki aktív, mindenki ezzel foglalkozik, így egységesebb a közösség légköre.
Jó, ha nyomtatott formában is megjelennek a dalszövegek, elősegíti azok megtanulását.
7. Dicséret az értelmes ébredésben
Ami még lemaradt, azt kell megvalósítani.
Igenis ki kell alakítani olyan rendszert, melyben fel van karolva a hívők egyedi ének oktatása.
Művészi szintű dalokat nehéz megjegyezni, és bőven vannak, akik nem tudnak kottát olvasni.
Nem létezik, hogy kiválóságaink munkájára ne lenne szüksége Isten dicséretének!
Meg egyébként is: Biztos, hogy mindig olyan nagy hangerővel kell szólnia a dicséretnek?
Mármint a dicsőítő zenekarnak, hogy elnyomja a nem igazán jól éneklők hangját.
Kell a zenekar, kell a hangosítás.
De vajon milyen lehet az, ha MINDENKI tud énekelni?
Olyanná válhat a gyülekezeti dicséret, mintha angyalok kórusa énekelne.
Ez viszont sok-sok munka, és sok idő mire ez meglátszik.
Mert felkapott dolog az éneklés manapság, de rossz látni a sok nagyon rosszul éneklő személyt.
Ha jó lenne az iskolai ének oktatás, akkor nem volnánk ilyen szégyenben.
De amit az iskolában nem tanítanak, azt akkor az ébredésben kell tanítani.
Megtér sok-sok ilyen ember, mert ébredés van, utána meg ugyanúgy énekelnek, de most már Istennek.
Isten szereti az ő gyermekeit, de kívánja, hogy felnőjenek.
Miért tudott fennmaradni sok-sok népdal?
Mert mindenki tudott énekelni.
Mindig oda jutok ki, hogy valahol értékként kellene elismerni a magyar népdalokat.
Ha a népdalok éneklése nem megy, akkor hogyan mennének a bonyolultabb dalok?
El nem tudom képzelni, mitől lenne kibírhatatlan ének tanulás céljából pl.:
Érik a szőlő, hajlik a vessző, bodor a levele.
Két szegény legény szántani menne, de nincsen kenyere.
Van vereshagyma a tarisznyában, keserű magában.
Szolgalegénynek, hej, a szegénynek, de kevés vacsora.
Megyen már a hajnalcsillag lefelé,
Az én kedves galambom most megyen hazafelé.
Lábán van a csizmája, lakkos szárú kis csizma,
Rásütött a hajnalcsillag sugara.
Amerre mégy, édes rózsám, kívánom,
Hogy előtted a rét is tiszta rózsává váljon.
A zöld fű is előtted édes almát teremjen,
A te szíved holtig el ne felejtsen.
A jó lovas katonának de jól vagyon dolga,
Eszik, iszik a sátorban, semmire sincs gondja.
Hej, élet, be gyöngy élet, ennél szebb nem lehet,
Csak az jöjjön katonának, aki ilyet szeret!
S még egy nem kis apróság.
Tulajdonképpen a népdalokat is emberek írták.
Képzeljük el, hogy telnek-múlnak az évtizedek, és a társadalom egyik dicséret dalt se teszi magáévá.
Így az ébredés mindig periférikus marad.
Az lenne az eredmény, ha találnának olyan dalokat az utca emberi, amiket ők is énekelhetnének Istennek.
Ahogyan régen a Csárdáskirálynő dalait énekelték még az utcaseprők is.
Pedig művészi dalok, de mégis meg tudták tanulni, és azonosulni tudtak velük.
Ha azt szeretnénk, hogy bizonyos dicséret dalok NÉPDALOKKÁ válhassanak, annak előfeltétele, hogy népdalokat vagy mai dalokat is értéknek kell tekinteni, és ezeket (is) fel kell használni dicséret dalok írásakor.
Mert elmúlt sok kor, és a múlt igazságához nemcsak a (politikai) történelem tartozik hozzá, hanem az akkor éneket dalok is.
Mert kérdés, hogy egy-egy dal milyen idős, ha dallama előtűnik más kontinenseken is?
Itt tehát a történelem, mint igazság, és a dalok igazsága egybeér.
