Pásztori szolgálat
Egyszer elmentem egy 20 fős kirándulásra a hegyekbe keresztényekkel.
A kirándulás vezetője egy gyülekezet pásztora volt, aki már járt többször is a helyszínen.
A hegyekben az út nehezebb, de nem azért maradtunk le néhányan a csoporttól, hanem mert egész egyszerűen a többiek nem vártak meg. Úgy voltak vele, hogy úgyis utolérjük majd őket, azon a 40%-os emelkedésű hegyoldalon. Egyszerre kellett megtalálni a felfelé vezető lehetőséget és behozni a lemaradást, és természetesen egy ismeretlen terepen. Bevallom őszintén, hogy megizzadtam a feladat végrehajtásában.
Egyszer elmentem egy 40 fős kirándulásra a hegyekbe nem keresztényekkel.
A kirándulás vezetője egy idegenvezető volt jó helyismerettel.
A hegyekben csak a legeslegjobban kiépített – betonozott – utakon közlekedtünk. Mindig előadásokat tartott, és igyekezett odafigyelni a csoport összes tagjára.
Egyszer egy meredekebb úton mentünk felfelé. Azt gondoltam, hogy már mindenki fenn van, de ő jelezte, hogy van még 2 személy, ők lassabban haladnak, tehát bevárjuk őket, engedjük, hogy ők is pihenjenek egy kicsit, utána indulunk majd tovább.
Nagyon-nagyon elgondolkodtatott a helyzet.
Úgyhogy ezt a bejegyzést gyakorlati szempontból szeretném megírni, mert a 23. zsoltárt meg a János 10, 10-et sokan ismerik, csak az a kérdés, hogy ez most a 21. században hogy kell(ene) megvalósuljon a gyakorlatban?
Jákob így bizonygatja, hogy ő jó pásztor volt:
„Immár húsz esztendeje vagyok nálad, juhaid és kecskéid nem vetéltek el, és nyájad kosait nem ettem meg.
Amit a vad megszaggatott, nem vittem hozzád, én fizettem meg azt; tőlem követelted a nappal lopottat, mint az éjjel lopottat is.
Úgy voltam, hogy nappal a hőség emésztett, éjjel pedig a hideg; és az álom távol maradt szemeimtől.” (1Móz 31, 38-40.)
Érvei a következők:
- sok időn keresztül hűséges egy adott feladat elvégzéséhez,
- nem következett be vetélés,
- vállalta a felelősséget a hiányzókért,
- nem kereste a kibúvókat,
- megizzadt a feladat végrehajtása során,
- vállalta a reszketést is,
- virrasztott is.
Vajon most hogyan értelmezendőek ezek az érvek?
- A pásztorlás nem beugró szolgálat, hanem egész életre szól. 10-20 év után már beérik a jó vagy rossz munkának a gyümölcse.
- Vetélés itt azt jelenti, hogy már biztosan meglesz a juh, de mégsem. Ők a nem első generációs keresztények. Egy jó pásztornak sokan hálásak, és a következő generáció is elfogadja őt pásztornak, nem keres más személyt, hiszen látja, hogy szülei élete is jól lett pásztorolva.
- Őszintén kéne beszélni arról, hogy miért mennek el az emberek a gyülekezetből.
- Be kéne vallani, hogy egy adott helyen nagy a fluktuáció, az a vezetők hibája. Erre nem olyan nehéz rájönni, vállalatoknál már eléggé ismert ez a jelenség.
- Nem a hívőknek kéne megizzadni miközben végre nagy sokára – sok-sok év, évtizedek alatt – megtalálják a megoldást. Ez ugyanis pont hogy pásztori feladat lenne. Lelkész, lelkipásztor, pásztor olyan személy kell, hogy legyen, aki erőt fektet be a hívők (lelki)problémái megoldásába, és a megoldás felé tudja őket terelni.
- Hideg és reszketés = félelem, hogy mi lesz a juhokkal. Virrasztani, azaz aggódnia kell értük, nem pedig közömbösnek lenni.
„Szóla továbbá nékem az Úr, mondván: Mit látsz te, Jeremiás? És mondék: Mandulavesszőt látok én.
És monda nékem az Úr: Jól láttál, mert gondom van az én igémre, hogy beteljesítsem azt.” (Jer 1, 11-12.)
A mandula szó fordítható virrasztásnak is. Isten nem nyugszik, míg be nem teljesíti ígéreteit.
Úgy gondolom, egy pásztor se lehet elégedett, ha valaki életében még nem teljesedett be Isten meglátogatása.
Ősszel, amikor eljött a számonkérés ideje MINDEN juhval, marhával, lóval, disznóval el kellett tudni számolni.
Tamás Áron főhőse, Ábel erdőpásztor volt, mint édesapja. Nekik minden fával el kellett tudni számolni.
"Abban a nevezetes ezerkilencszáz és huszadik évben, vagyis egy esztendőre rá, hogy a románok kézhez vettek minket, székelyeket, az én életemben még külön is igen nagy fordulat állott bé.
Akkor is Ábelnek hívtak engem; s ott laktunk Csíkcsicsóban, abban a nagy káposztatermelõ faluban; a felcsíki járásban, éppen az Olt vize mellett.
Apám, akit Gergelynek neveztek, még élt abban az idõben, s közbirtokossági erdőpásztor volt.
Ott is lakott fenn az erdőn, egyedül egy kalibában; s csak akkor jövögetett haza a házhoz, amikor az elesége elfogyott.
Ilyenkor édesanyám ismét feltarisnyálta, s azzal visszament az erdei szállásra, hogy legalább egy hétig megint ne lássuk. "
Ne használja egy vezető a 'pásztor' címet, ha még csak fogalma sincs róla, hogy ez a szó mit jelent.
