„De Isten kegyelme által vagyok, a mi vagyok; és az ő hozzám való kegyelme nem lőn hiábavaló; sőt többet munkálkodtam, mint azok mindnyájan de nem én, hanem az Istennek velem való kegyelme.” (1Kor 15, 10.)
1. Előzmények
„Eljárván pedig Frigiát és Galácia tartományát, mivelhogy eltiltatának a Szent Lélektől, hogy az ígét Ázsiában hirdessék,
Misia felé menvén, igyekeznek vala Bithiniába jutni; de nem ereszté őket a Lélek.
Áthaladván azért Misián, lemenének Tróásba.
És azon az éjszakán látás jelenék meg Pálnak: egy macedón férfiú állt előtte, kérve őt és ezt mondva: Jer által Macedóniába, és légy segítségül nékünk!
Mihelyt pedig a látást látta, azonnal igyekezénk elmenni Macedóniába, megértvén, hogy oda hívott minket az Úr, hogy azoknak prédikáljuk az evangyéliomot.
Elhajózván azért Tróásból, egyenesen Sámothrákéba mentünk, és másnap Neápolisba;
Onnét pedig Filippibe, mely Macedónia azon részének első gyarmatvárosa. És ebben a városban töltöttünk néhány napot.” (ApCsel 16, 6-12.)
Pál apostol tulajdonképpen hasonlóan gondolkodott a spirituális világbeli harcról, mint ahogy fizikai szinten történtek a harcok, területfoglalások.
„És szombatnapon kimenénk a városon kívül egy folyóvíz mellé, hol az imádkozás szokott lenni; és leülvén, beszélgeténk az egybegyűlt asszonyokkal.
És egy Lidia nevű, Thiatira városbeli bíborárús asszony, ki féli vala az Istent, hallgata reánk. Ennek az Úr megnyitá szívét, hogy figyelmezzen azokra, a miket Pál mond vala.
Mikor pedig megkeresztelkedék mind házanépével egybe, kére minket, mondván: Ha az Úr hívének ítéltetek engem, jertek az én házamhoz, és maradjatok ott. És unszola minket.
Lőn pedig, hogy mikor mentünk a könyörgésre, egy szolgálóleányka jöve előnkbe, kiben jövendőmondásnak lelke vala, ki az ő urainak nagy hasznot hajta jövendőmondásával.
Ez követvén Pált és minket, kiált vala, mondván: Ezek az emberek a magasságos Istennek szolgái, kik néktek az idvességnek útját hirdetik.
Ezt pedig több napon át mívelte. Pál azonban megbosszankodván, és hátrafordulván, mondá a léleknek: Parancsolom néked a Jézus Krisztus nevében, hogy menj ki belőle. És kiméne abban az órában.
Látván pedig annak az urai, hogy keresetüknek a reménysége elveszett, megfogva Pált és Silást, vonák a piaczra a hatóságok elé.
És odavezetvén őket a bírákhoz, mondának: Ezek az emberek zsidó létükre megháborítják a mi városunkat,
És olyan szertartásokat hirdetnek, melyeket nem szabad nékünk bevennünk, sem cselekednünk, mivelhogy rómaiak vagyunk.
És velök egyben feltámada a sokaság ő ellenök. A bírák pedig letépetvén ruháikat, megvesszőzteték őket.
És miután sok ütést mértek rájok, tömlöczbe veték őket, megparancsolva a tömlöcztartónak, hogy gondosan őrizze őket.
Ki ilyen parancsolatot vévén, veté őket a belső tömlöczbe, és lábaikat kalodába szorítá.
Éjféltájban pedig Pál és Silás imádkozván, énekkel dicsőíték az Istent. A foglyok pedig hallgatják vala őket.
És hirtelen nagy földindulás lőn, úgyannyira, hogy megrendülének a tömlöcz fundamentomai; és azonnal megnyílának az ajtók mind, és mindnyájoknak a bilincsei feloldódnak.
Fölserkenvén pedig a tömlöcztartó, és látván, hogy nyitva vannak a tömlöcznek ajtai, kivonva fegyverét, meg akará magát ölni, azt gondolván, hogy elszöktek a foglyok.
Pál azonban nagy fenszóval kiáltá, mondván: Semmi kárt ne tégy magadban; mert mindnyájan itt vagyunk!
Az pedig világot kérve beugrott, és remegve borult Pál és Silás elé,
És kihozván őket, monda: Uraim, mit kell nékem cselekednem, hogy idvezüljek?
Azok pedig mondának: Higyj az Úr Jézus Krisztusban, és idvezülsz mind te, mind a te házadnépe!
És hirdeték néki az Úrnak ígéjét, és mindazoknak, kik az ő házánál valának.
És az magához vévén őket az éjszakának azon órájában, megmosá az ütésektől; és megkeresztelkedék azonnal ő és az övéi mindnyájan.
És bevivén őket házába, asztalt teríte nékik, és egész háznépével egyben örvendeze, hogy hitt az Istennek.
Mikor pedig megvirradt, a bírák elküldék a poroszlókat, mondván: Bocsásd el azokat az embereket.
A tömlöcztartó pedig tudtára adá e szavakat Pálnak: A bírák ide küldöttek, hogy bocsássalak el titeket: most azért kimenvén, menjetek el békességgel!
Pál pedig monda nékik: Megvesszőztek minket nyilvánosan, ítélet nélkül, holott római emberek vagyunk, és tömlöczbe vetettek: és most alattomban akarnak bennünket kiküldeni? Nem úgy; hanem jőjjenek ők maguk és vezessenek ki minket.
A poroszlók pedig megmondák a bíráknak e beszédeket; és azok megfélemlének, mikor meghallották, hogy rómaiak,
És odamenvén, megkérlelék őket: és kivezetvén, kérék, hogy menjenek ki a városból.
Kijövén pedig a tömlöczből, bemenének Lidiához; és mikor látták az atyafiakat, vígasztalák őket, és eltávozának.” (ApCsel 16, 13-40.)
Tulajdonképpen ez a jövendőmondó szellem kiűzése volt a kulcsa az egész macedóniai szolgálatnak.
3. Gyümölcséről ismerszik meg a macedón szolgálat
„Tudtotokra adjuk pedig, atyámfiai, Istennek azt a kegyelmét, a melyet Macedónia gyülekezeteivel közlött.
Hogy a nyomorúság sok próbái közt is bőséges az ő örömük” (2Kor 8, 1-2/a.)
Pál apostol számára a későbbiekben is a legfontosabb közlekedési csomópont Macedónia volt.
„Elmegyek pedig ti hozzátok, mikor Macedónián általmenéndek: mert Macedónián általmegyek” (1Kor 16, 5.)
„És köztetek általmenni Macedóniába, és Macedóniából ismét hozzátok térni vissza, és tőletek elkísértetni Júdeába.” (2Kor 1, 16.)
„Tudjátok pedig ti is, Filippibeliek, hogy az evangyéliom hirdetésének kezdetén, mikor Macedóniából kimentem” (Fil 4, 15.)
4. Mitől lett olyan sikeres a misszió?
Mihelyt Pál betette a lábát Macedónia területére, konfrontálnia kellett a szellemvilággal.
Első lépése ennek ez a démon kiűzése volt.
Ha rengeteg emberben lett volna ilyen démon, akkor nem tartották volna nagy becsben ezt az „ajándékot”.
Második lépés a börtönbeli szolgálat, ahol imádó énekekkel megteremtették azt a légkört, ahol Isten lakozik.
Isten válasza az ő természetfölötti szabadulásuk volt, melynek következménye sok-sok megtérő.
Harmadik lépés a fizikális a helyi tekintélyekkel való összeütközés lett volna, de itt már ők döntöttek, hogy nem konfrontálódnak tovább ezzel a szolgálattal.
Ráéreztek, hogy ennek számukra nem lenne jó vége, mely ki is derült, mikor megtudták, hogy Pál állampolgár, és a törvény őt védi.
Ez volt a teljes áttörés jele, egy diadalé, ahol nem szabad abbahagyni a szolgálatot, mert már szabad az út.
