„A Grand Hotel, mint a neve is mutatja, a nagyvilági élet úri illúzióját hozta el a Szaharába. A félcolos deszkafalat ugyan átrágta mindenféle féreg, a vályogragaszték és a pofapadok sem emlékeztettek a hasonnevű európai intézményekre, no de rádiókészüléke volt, szinte kéthavonta új napilapok érkeztek, és Leila, az arab démon, táncokat lejtett.
Ezt a műsorszámot kissé népszerűtlenné tette az a közismert tény, hogy Leila (az arab démon) ötvenedik életévét már régebben betöltötte. A kor és egy ideges bennszülött zsebkése mély nyomokat hagyott az arcán. Így aztán Leila (az arab démon) alig táncolt, és a szórakozást illetően leginkább arra szorítkozott, hogy egy tamburaszerű, irhával bevont hangszert ütögetett. Ezt is csak addig, amíg a vendégek határozott állásfoglalása nem kényszerítette hallgatásra. Ilyenkor egy távoli sarokba kuporodott, és démoni érzékenységében megsértve, szomorúan pipázott. Este segített a sérülteket kötéssel ellátni.”
(Rejtő Jenő: A három testőr Afrikában, 1. fejezet)
„Kimérten felelt:
- Az időpont nem alkalmas tudományos eszmecserére. Különben is úgy tudom, hogy nem ez okból látom magát vendégül nálam.
És újra a könyv fölé hajolt. Egy gentlemannek kötelessége megvédeni állítólagos veszélyben levő hölgyeket, de társalognia nem kell velük. Különösen, ha ezek egy világhírű tanár filozófiai idézetét kijavítják. És még különösebben akkor, ha elég vakmerőek ahhoz, hogy igazuk is legyen.
Evelyn ijedten ült le Bannister mögött az egyik karosszékbe. Nem szólt többé.
A tanár a könyvbe nézett, de nem olvasott. Dühös volt erre a nőre. Már másodszor viharzik így át a nyugalmán, hirtelen felfénylő, élénk szőkeségének villámlásával. Mint a ciklon!
A ciklon!
Ez a helyes hasonlat. A tanár már átélte azt a fülledt, trópusi szélcsendet, mikor a falevelek lomhán rezdülnek, forró nyugalom feszíti a levegőt, és egyszer csak jön a forgószél!
Vajon mit csinál most a lány? Azért lassanként belátta, hogy kissé túl ridegen bánik ezzel a bölcsészetben járatos égiháborúval. Bizonyára szomorúan ül itt mögötte, valószínűleg sír, és moccanni sem mer.
Megfordult, hogy egy barátságos szót szóljon vendégéhez.
Evelyn aludt.
Nyitott szájjal, a támla sarka mellett lebillent fejjel, úgy aludt, mint valami hatalmas csecsemő.
A tanárnak el kellett ismerni, hogy ez a lány nagyon szép így.
Errenézve dörmögött valamit, azután tovább olvasott, időnként egy nyugtalan oldalpillantást vetve Evelyn felé. De az rendületlenül aludt. Nagyon fáradt lehetett.”
(Rejtő Jenő: A szőke ciklon, 2. fejezet)
Leila egy olyan titokzatos hölgy, akinek személyére valamilyen egzotikus, érdekes és titokzatos kifejezést keresett a szerző.
Tehát Leila nem démon, hanem természetes személy, ahogy a „szőke ciklon” sem forgószél, hanem ő is egy személy.
Erre rá lehet jönni, ha valaki szokott olvasni, és érti a pünkösdi-karizmatikus teológiát.
A probléma ott keletkezik, hogy a jeruzsálemi katolikusok teológiája „valahol elcsúszik”.
A lélek azaz a psziché számukra valami rossz.
Az emberek pszichés megnyilvánulásait egyből és mindig démonikusnak gondolják.
Természetesen igyekeznek testvéreikért, felebarátaikért közbenjárni, és imádkoznak értük.
Ennek során amit gondolnak, hogy valamilyen démon szerepet játszik egy személy életében, akkor Jézus Nevével, Nevében imádkoznak ezek a démonok ellen, és egyúttal az emberek ellen (is) imádkoznak.
Ennek aztán meg is vannak a gyümölcsei.
