Dávid volt az a király, akiről a legelismerőbben nyilatkozott a Mindenható.

„Találtam szívem szerint való férfiút, Dávidot, a Jesse fiát, ki minden akaratomat véghez viszi.” (ApCsel 13, 22/b.)

Dávidhoz volt az, aki úgy a középpontba tudta állítani Jeruzsálemet (Mórija-hegyét), mint senki más.

Ezért tehát Dávid személye él életének ismerete kulcsfontosságú egy jeruzsálemi katolikus hívő számára. 

Ami persze ne zárná ki azt, hogy amikor már azonosultak a hívek Dáviddal, akkor azonosuljanak az ő látványos bűnbánatával is.

Mivel neki bizony nagyon nagy bűne volt, pedig tényleg szerette Istent, tehát még ha a hívek nagyon szeretik is az Istent, mondhatni szerelmesek Istenbe, még akkor is lehetséges, hogy bűnbe essenek, amit aztán jól meg lehet velük szemben ragadni.

Ezért minden istentiszteleten van felhívás megtérésre, akkor is ha nincs megtérő.

Ha pedig van, akkor a legjobb, ha mindenki elmondja a megtérő imát újra meg újra – hadd érezze újra a bűnök terhét, ha nem vétkezett, akkor is.

Dávid nagyon jól tudta dicsérni az Urat.

„És ezzel egyeznek a próféták mondásai, mint meg van írva:

Ezek után megtérek és felépítem a Dávidnak leomlott sátorát; és annak omladékait helyreállítom, és ismét felállatom azt:

Hogy megkeresse az embereknek többi része az Urat, és a pogányok mindnyájan, a kik az én nevemről neveztetnek.

Ezt mondja az Úr, ki mindezeket megcselekszi.

Tudja az Isten öröktől fogva minden ő cselekedeteit.” (ApCsel 15, 15-18.)

Ez az igerész sokak szerint a dicséret tekintélyének helyreállításáról szól.

Dávid és Saul közötti viszonyról nincs tanítás, és arról sem, hogy Dávid

 együttműködött az élete során Gád és Sámuel prófétákkal is.

Nátán prófétával való kapcsolatáról viszont van szó.

Az fontos, hiszen az a bűnvallásról szól.