„Madarat tolláról, ember barátjáról, pásztort szívéről lehet megismerni.”
A Názáreti Jézus öndefiníciója (én vagyok) kifejtve:
Ján. 10.1
Bizony, bizony mondom néktek: A ki nem az ajtón megy be a juhok aklába, hanem másunnan hág be, tolvaj az és rabló.
Tehát vannak tolvajok és rablók!
Ján. 10.2
A ki pedig az ajtón megy be, a juhok pásztora az.
Van egy megfelelő belépési folyamat (az emberek szívéhez).
Ján. 10.3
Ennek az ajtónálló ajtót nyit; és a juhok hallgatnak annak szavára; és a maga juhait nevökön szólítja, és kivezeti őket.
Ajtónálló = tudatosan megnyitni a szívet
Ján. 10.4
És mikor kiereszti az ő juhait, előttök megy; és a juhok követik őt, mert ismerik az ő hangját.
„előre” (úttörőknél) helyett „utánam” – azaz először a pásztor éli át a jót is, és a rosszat is
Ján. 10.5
Idegent pedig nem követnek, hanem elfutnak attól: mert nem ismerik az idegenek hangját.
Vannak rossz tapasztalataik a hívőknek másokról, azért nem követik azokat.
Ján. 10.6
Ezt a példázatot mondá nékik Jézus; de ők nem értették, mi az, a mit szól vala nékik.
A pásztor meg tudja védeni magát a kritikusoktól.
Ján. 10.7
Újra monda azért nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek, hogy én vagyok a juhoknak ajtaja.
Személyes ismertetőjel: az első szó meg van duplázva (pl. Elói, Elói! Lamma Sabaktáni? Mk 15, 34.)
Ján. 10.8
Mindazok, a kik előttem jöttek, tolvajok és rablók: de nem hallgattak rájok a juhok.
Erőszakos emberek mindig is akadtak, és a juhok felismerik az ilyen személyeket.
Ján. 10.9
Én vagyok az ajtó: ha valaki én rajtam megy be, megtartatik és bejár és kijár majd, és legelőt talál.
Megtartatik, azaz nem tűnnek el a hívők tömegesen egyszer csak a semmibe…
Ján. 10.10
A tolvaj nem egyébért jő, hanem hogy lopjon és öljön és pusztítson; én azért jöttem, hogy életök legyen, és bővölködjenek.
A pásztor elismeri, hogy a juhoknak jogos igényeik lehetnek.
Ján. 10.11
Én vagyok a jó pásztor: a jó pásztor életét adja a juhokért.
Ez a pásztori szolgálat tetőpontja.
Ján. 10.12
A béres pedig és a ki nem pásztor, a kinek a juhok nem tulajdonai, látja a farkast jőni, és elhagyja a juhokat, és elfut: és a farkas elragadozza azokat, és elszéleszti a juhokat.
A pásztor helytáll, a béres elfut – és az univerzális szolgálati ajándék sajnálattal veszi tudomásul, hogy sajnos valamelyik hívővel már megint gond van.
Ján. 10.13
A béres pedig azért fut el, mert béres, és nincs gondja a juhokra.
Az univerzális szolgálati ajándék nem érti, hogy neki most mit is kellene tennie a juhokért.
Ján. 10.14
Én vagyok a jó pásztor; és ismerem az enyéimet, és engem is ismernek az enyéim,
Kölcsönös ismeretség a juhokkal.
Ján. 10.15
A miként ismer engem az Atya, és én is ismerem az Atyát; és életemet adom a juhokért.
Nagyon jó kölcsönös kapcsolat az atyával.
Ján. 10.16
Más juhaim is vannak nékem, a melyek nem ebből az akolból valók: azokat is elő kell hoznom, és hallgatnak majd az én szómra; és lészen egy akol és egy pásztor.
Más akolban (=gyülekezetben) is vannak az Úrnak juhai.
Ján. 10.17
Azért szeret engem az Atya, mert én leteszem az én életemet, hogy újra felvegyem azt.
Tudja, hogy az Isten nem a semmiért szeret, hanem az ő (apai) szeretetét ki kell érdemelni.
Ján. 10.18
Senki sem veszi azt el én tőlem, hanem én teszem le azt én magamtól. Van hatalmam letenni azt, és van hatalmam ismét felvenni azt. Ezt a parancsolatot vettem az én Atyámtól.
A Mindenható Isten utasításait átveszi és teljesíti.
„Mert az embernek Fia azért jött, hogy megtartsa, a mi elveszett vala.
Mit gondoltok? Ha valamely embernek száz juha van, és egy azok közül eltévelyedik:
vajjon a kilenczvenkilenczet nem hagyja-é ott, és a hegyekre menvén, nem keresi-é azt, a melyik eltévelyedett?
És ha történetesen megtalálja azt, bizony mondom néktek, inkább örvend azon, mint a kilenczvenkilenczen, a mely el nem tévelyedett.
Ekképen a ti mennyei Atyátok sem akarja, hogy egy is elveszszen e kicsinyek közül”(Mt 18, 11-14.)
