100 új gyülekezet

Ábel

Ábelt saját testvére annyira el is utasította, hogy meg is ölte.

„És szól s beszél vala Kain Ábellel, az ő atyjafiával. És lőn, mikor a mezőn valának, támada Kain Ábelre az ő atyjafiára, és megölé őt.” (1Móz 4, 8.)

Jefte

Törvénytelen gyermek volt, így eleve kitaszítottként nőtt fel.

„A Gileádból való Jefte pedig nagy hős volt, és egy parázna asszonynak volt a fia, s Jeftét Gileád nemzette.

De mikor Gileádnak a felesége is szült néki fiakat, és megnőttek az ő feleségének fiai: akkor elűzték Jeftét és azt mondták néki: Nem fogsz örökösödni atyánknak házában, mert más asszonynak vagy a fia.

És elfutott Jefte az ő atyjafiai elől, és Tób földén telepedett meg, és henyélő emberek gyűltek össze Jefte körül, és együtt portyáztak.

Aztán persze mégis szükség lett rá:

És történt napok mulva, hogy az Ammon fiai harczba keveredtek Izráellel.

És lőn, hogy a mint harczolni kezdtek az Ammon fiai Izráellel, Gileád vénei elmentek, hogy visszahozzák Jeftét a Tób földéről.

És mondának Jeftének: Jer el, és légy nékünk fejedelmünk, és harczoljunk az Ammon fiai ellen.

Jefte pedig monda Gileád véneinek: Avagy nem ti vagytok-é, a kik engem meggyűlöltetek, és kiűztetek atyámnak házából? És miért jöttetek most hozzám a ti nyomorúságtoknak idején?

És mondának Gileád vénei Jeftének: Azért fordultunk most hozzád, hogy jőjj el velünk, és hadakozzál az Ammon fiai ellen, és légy mi nékünk fejünk, és Gileád minden lakosinak.

Kételkedett is egy kicsit Jefte az emberek ígéreteiben:

És monda Jefte Gileád véneinek: Ha visszavisztek engem, hogy hadakozzam az Ammon fiai ellen, és kezembe adja őket az Úr: igazán fejetekké leszek?

Akkor mondának Gileád vénei Jeftének: Az Úr a tanúnk, ha a te beszéded szerint nem cselekeszünk!

És elment Jefte Gileád véneivel, és a nép a maga fejévé és fejedelmévé tette őt.” (Bír 11, 5- 11/a.)

„És kivonult Jefte az Ammon fiai ellen, hogy hadakozzék velök, és kezébe adá néki azokat az Úr.

És veré őket Aroertől fogva mindaddig, míg mennél Minnithbe, húsz városon át, és egész Abel-Keraminig nagy vérontással, és az Ammon fiai megaláztattak az Izráel fiai előtt.” (Bír 11, 32-33.)

Így a hit egyik hőse lett.

„És mit mondjak még? Hiszen kifogynék az időből, ha szólnék Gedeonról, Bárákról, Sámsonról, Jeftéről, Dávidról, Sámuelről és a prófétákról;

A kik hit által országokat győztek le, igazságot cselekedtek, az ígéreteket elnyerték, az oroszlánok száját betömték.

Megoltották a tűznek erejét, megmenekedtek a kard élitől, felerősödtek a betegségből, erősek lettek a háborúban, megszalasztották az idegenek táborait.” (Zsid 11, 32-34.)

Sámson

Sámson megszeretett egy filiszteus lányt, elvette feleségül, de ő férjhez ment máshoz.

„A Sámson felesége pedig férjhez ment az ő egyik társához, a kit társaságába vett vala.” (Bír 14, 20.)

Sámson erre felgyújtotta az évi termést:

„És elment Sámson, és összefogdosott háromszáz rókát, és csóvákat vévén, a rókák farkait egymáshoz kötözé, és egy-egy csóvát tett minden két rókának farka közé.

És meggyújtá tűzzel a csóvákat, és beeresztette azokat a Filiszteusok gabonájába, és felgyújtá a gabonakalangyákat, az álló vetéseket, a szőlőket és az olajfaerdőket.”

Erre ők megölték Sámson feleségét, aki már mással élt.

„Akkor mondának a Filiszteusok: Ki cselekedte ezt? És mondák: Sámson, Thimneus veje, mert elvette tőle az ő feleségét, és adta azt az ő társának. Felmenének annakokáért a Filiszteusok, és megégeték az asszonyt és annak atyját tűzzel.”

Erre jól elverte őket Sámson:

„Sámson pedig monda nékik: Bátor ezt cselekedtétek, mégis addig nem nyugszom meg, míg bosszúmat ki nem töltöm rajtatok.

És megverte őket keményen válluktól tomporukig,” (Bír 15, 4-8/a)

Erre saját népe adta ki őt a filiszteusoknak:

„Ekkor háromezer ember ment le Júdából Ethamba, a sziklabarlanghoz, és monda Sámsonnak: Nem tudod-é, hogy a Filiszteusok uralkodnak mi rajtunk? Miért cselekedted ezt velünk? Ő pedig monda nékik: A miképen cselekedtek ők velem, én is úgy cselekedtem velök.

És mondának néki: Azért jöttünk le, hogy megkötözzünk, és hogy a Filiszteusok kezébe adjunk téged. Sámson pedig monda nékik: Esküdjetek meg nékem, hogy ti nem rohantok reám.

És azok felelének néki, mondván: Nem! csak megkötözvén megkötözünk, és kezökbe adunk; de nem ölünk meg téged. Azután megkötözték őt két új kötéllel, és felvezették őt a kőszikláról.

És mikor Lehi felé közeledett, és a Filiszteusok már ujjongtak elébe: felindítá őt az Úrnak lelke, és olyanok lettek a karján levő kötelek, mint a lenszálak, melyeket megperzsel a tűz és lemállottak a kötések kezeiről.

És egy nyers szamárállcsontot talála, és kinyújtván kezét, felvevé azt, és agyonvert vele ezer embert.” (Bír 15, 11-15.)

Sámson megszerette Delilát, aki őt elárulta, ellenségei pedig megvakították őt

„És mikor látta Delila, hogy kitárta volna előtte egész szívét, elküldött, és elhívatá a Filiszteusok fejedelmeit, és ezt izené: Jőjjetek fel ez egyszer, mert ő kitárta nékem egész szívét. És felmentek ő hozzá a Filiszteusok fejedelmei, és a pénzt is felvitték kezökben.

És elaltatta őt az ő térdein, és előhívott egy férfiút, és lenyíratta az ő fejének hét fonatékát, és kezdé őt kínozni. És eltávozott tőle az ő ereje.

És monda: Rajtad a Filiszteusok, Sámson! Mikor pedig az az ő álmából felserkent, monda: Kimegyek most is, mint egyébkor, és lerázom a kötelékeket; mert még nem tudta, hogy az Úr eltávozott ő tőle.

De a Filiszteusok megfogták őt, és kiszúrták szemeit, és levezették őt Gázába, és ott megkötözték két vaslánczczal, és őrölnie kellett a fogházban.” (Bír 16, 18-21.)

Az élete végén pedig gyakorlatilag kiktatta a filiszteus elitet, az egész „felső tízezret”

„Ekkor Sámson az Úrhoz kiáltott, és monda: Uram, Isten, emlékezzél meg, kérlek, én rólam, és erősíts meg engemet, csak még ez egyszer, óh Isten! hadd álljak egyszer bosszút a Filiszteusokon két szemem világáért!

És átfogta Sámson a két középső oszlopot, melyeken a ház nyugodott, az egyiket jobb kezével, a másikat bal kezével, és hozzájok támaszkodott.

És monda Sámson: Hadd veszszek el én is a Filiszteusokkal! És nagy erővel megrándította az oszlopokat, és rászakadt a ház a fejedelmekre és az egész népre, mely abban volt, úgy hogy többet megölt halálával, mint a mennyit megölt életében.” (Bír 16, 28-30.)

Dávid

Otthon úgy megbecsülték, hogyha vendég érkezett, őt nem is hívták oda.

Akkor monda Sámuel Isainak: Mind itt vannak-é már az ifjak? Ő pedig felele: Hátra van még a kisebbik, és ímé ő a juhokat őrzi. (1Sám 16, 11.)

Legyőzte Góliátot, így elnyerte a királykisasszony kezét

„És monda Saul Dávidnak: Ímé idősebbik leányomat, Mérábot néked adom feleségül, csak légy az én vitéz fiam, és harczold az Úrnak harczait; mert azt gondolá Saul: Ne az én kezem által vesszen el, hanem a Filiszteusok keze által.

Dávid pedig monda Saulnak: Kicsoda vagyok én, és micsoda az én életem, és atyámnak családja Izráelben, hogy a királynak veje legyek?”

Aztán mégis máshoz adták őt feleségül

„De történt abban az időben, mikor Mérábot, a Saul leányát Dávidnak kellett volna adni, hogy a Meholáthból való Hadrielnek adták őt feleségül.” (1 Sám 18, 17-19.)

De azért mégis jutott neki valaki

Mikál, a Saul leánya azonban megszereté Dávidot, és mikor ezt megmondák Saulnak, tetszék néki a dolog.

És monda Saul: Néki adom őt, hogy ő legyen veszedelmére és a Filiszteusok keze legyen ellene. Monda azért Saul Dávidnak másodízben: Légy tehát most az én vőm. (1Sám 18, 20-21)

Ő volt az, aki megutálta Dávidot, mert ő szívéből táncolt az Úr előtt

„Lőn pedig, hogy mikor az Úr ládája Dávid városába ért, Mikál, Saulnak leánya kinéz vala az ablakon, és látván, hogy Dávid király ugrál és tánczol az Úr előtt, megútálá őt szívében.” (2 Sám 6, 16.)

Saul király nagyon szerette őt (dárdával megdobni)

„És elhajítá Saul a dárdát, azt gondolván: Dávidot a falhoz szegezem; de Dávid két ízben is félrehajolt előle.” (1Sám 18, 11.)

Saulnak nem sikerült Dávidot legyőzni, és miután Saul meghalt, Dávid megkapta a fele királyságot

„Júdának háza követé Dávidot.

Lőn pedig az időnek száma, míg Dávid király volt Hebronban Júdának házán, hét esztendő és hat hónap.” (2 Sám 2, 10/b-11.)

Csak 13 év üldöztetés plusz 7 év jött el az ideje, hogy beteljesedjen az életében amire Isten elhívta őt:

„Eljövének pedig Dávidhoz Hebronba Izráelnek minden nemzetségei, és szólának ilyenképen: Ímé mi a te csontodból és testedből valók vagyunk,

Mert ennekelőtte is, mikor Saul uralkodott felettünk, te vezérelted ki s be Izráelt, és az Úr azt mondotta néked: Te legelteted az én népemet, az Izráelt, és te fejedelem leszel Izráel felett.

Eljövének azért Izráelnek minden vénei a királyhoz Hebronba, és frigyet tőn velek Dávid király Hebronban az Úr előtt, és királylyá kenék Dávidot Izráel felett.

Harmincz esztendős vala Dávid, mikor uralkodni kezde, és negyven esztendeig uralkodék.

Hebronban uralkodék a Júda nemzetségén hét esztendeig és hat hónapig; és Jeruzsálemben uralkodék harminczhárom esztendeig az egész Izráel és Júda nemzetségein.” (2 Sám 5, 1-5.)

Jonathán

Jonathánt saját apja homoszexuálisnak állította be

„Akkor felgerjede Saulnak haragja Jonathán ellen és monda néki: Te elfajult, engedetlen gyermek! Jól tudom, hogy kiválasztottad az Isainak fiát a magad gyalázatára és anyád szemérmének gyalázatára!” (1 Sám 20, 30.)

Saját apja megátkozta őt, hogy haljon meg.

„És Saul monda: Úgy cselekedjék az Úr most és ezután is, hogy meg kell halnod Jonathán.”

Pedig elindított egy háborút, mely győzelemmel zárult

„A nép azonban monda Saulnak: Jonathán haljon-é meg, a ki ezt a nagy szabadulást szerezte Izráelben? Távol legyen! Él az Úr, hogy egyetlen hajszála sem esik le fejéről a földre, mert Istennek segedelmével cselekedte ezt ma. Megváltá azért a nép Jonathánt, és nem hala meg.” (1 Sám 14, 44-45.

Jeremiás

Bebörtönözték, mert meg merte mondani az igazat.,

„Mikor Jeremiás a tömlöczbe és a börtönbe juta, és sok napig vala ott Jeremiás;” (Jer 37, 16.)

Meg akarták ölni

„És lőn, mikor elvégezé Jeremiás a beszédet, a melyet az Úr parancsolt vala mind az egész néphez szólania, megragadák őt a papok és a próféták és az egész nép, mondván:  Halállal kell lakolnod!” (Jer 26, 8.)

Verembe dobták

„Azért elvivék Jeremiást, hogy bevessék Melkiásnak, a Hammélek fiának vermébe, a mely a tömlöcz pitvarában vala; és lebocsáták Jeremiást köteleken; a veremben pedig nem víz vala, hanem sár, és beesék Jeremiás a sárba.” (Jer 38, 6.)

Nagylelkűen kihúzták, és élhetett tovább a börtönben

„Kivonták azért Jeremiást köteleken és kihozák őt a veremből, és lakék Jeremiás a tömlöcz pitvarában.” (Jer 38, 13.)

De mindezekből megszabadult.

Mikeás

„És monda az Izráel királya Josafátnak: Még van egy férfiú, a ki által megkérdhetjük az Urat, Mikeás, a Jemla fia; de én gyűlölöm őt, mert soha nem jövendöl nékem jót, hanem mindig csak rosszat.” (1 Kir 22, 8/a)

„És monda: Látám az egész Izráelt szétszéledve a hegyeken, mint a juhokat, a melyeknek nincsen pásztoruk. És monda az Úr: Nincsen ezeknek urok? Térjen vissza kiki az ő házához békességben.

És monda az Izráel királya Josafátnak: Nemde nem megmondottam-é néked, hogy soha jót nékem nem jövendöl, hanem csak rosszat.” (1 Kir 22, 17-18.)

„Az Izráel királya pedig monda: Fogjad Mikeást, és vidd vissza őt Ammonhoz, a város fejedelméhez, és Joáshoz, a király fiához;

És mondjad: Ezt mondja a király: Vessétek ezt a tömlöczbe, és tápláljátok őt a nyomorúság kenyerével és a nyomorúság vizével, míg békességgel megjövök.” (1 Kir 22, 26-27.)

Szintén tömlöc volt a jutalom az igazság beszédéért.

Keresztelő János

„Mert Heródes elfogatta vala Jánost, és megkötöztetvén, tömlöczbe vetette vala Heródiásért, az ő testvérének, Fülöpnek feleségéért.

Mert ezt mondja vala néki János: Nem szabad néked ővele élned.” (Mt 14, 3-4.)

„Heródes pedig ezeket hallván, monda: A kinek én fejét vétetém, az a János ez; ő támadt fel a halálból.

Mert maga Heródes fogatta el és vettette vala börtönbe Jánost, Heródiás miatt, Fülöpnek, az ő testvérének felesége miatt, mivelhogy azt vette vala feleségül.

Mert János azt mondá Heródesnek: Nem szabad néked a testvéred feleségével élned.

Heródiás pedig ólálkodik vala utána, és meg akarja vala őt ölni; de nem teheté.

Mert Heródes fél vala Jánostól, igaz és szent embernek ismervén őt, és oltalmazá őt; és ráhallgatván, sok dologban követi, és örömest hallgatja vala őt.

De egy alkalmatos nap jöttével, mikor Heródes a maga születése ünnepén nagyjainak, vezéreinek és Galilea előkelő embereinek lakomát ad vala,

És ennek a Heródiásnak a leánya beméne és tánczola, és megtetszék Heródesnek és a vendégeknek, monda a király a leánynak: Kérj tőlem, a mit akarsz, és megadom néked.

És megesküvék néki, hogy: Bármit kérsz tőlem, megadom néked, még ha országom felét is.

Az pedig kimenvén, monda az ő anyjának: Mit kérjek? Ez pedig mondja: A Keresztelő János fejét.

És a királyhoz nagy sietve azonnal bemenvén, kéré őt mondván: Akarom, hogy mindjárt add ide nékem a Keresztelő János fejét egy tálban.

A király pedig noha igen megszomorodék, eskűje és a vendégek miatt nem akará őt elutasítani.

És azonnal hóhért küldvén a király, megparancsolá, hogy hozzák el annak fejét.

Ez pedig elmenvén, fejét vevé annak a börtönben, és előhozá a fejét egy tálban és adá a leánynak; a leány pedig az anyjának adá azt.

A tanítványai pedig, a mikor ezt meghallották vala, eljövének, és elvivék a testét, és sírba tevék.” (Mk 6, 16-29.)

„Felele János és monda: Az ember semmit sem vehet, hanem ha a mennyből adatott néki.

Ti magatok vagytok a bizonyságaim, hogy megmondtam: Nem vagyok én a Krisztus, hanem hogy ő előtte küldettem el.

A kinek jegyese van, vőlegény az; a vőlegény barátja pedig, a ki ott áll és hallja őt, örvendezve örül a vőlegény szavának. Ez az én örömem immár betelt.

Annak növekednie kell, nékem pedig alább szállanom.” (Jn 3, 27-30.)

Názáreti Jézus

„Pilátus pedig felele nékik, mondván: Akarjátok-é, hogy elbocsássam néktek a zsidók királyát?

Mert tudja vala, hogy irígységből adták őt kézbe a főpapok.” (Mk 15, 9-10.)

Pál apostol

Felépített sok-sok gyülekezetet, erre jónéhány munkatársa egész gyülekezeteket szakítottak el tőle:

„Azt tudod, hogy elfordultak tőlem az Ázsiabeliek mind,” (2Tim 1, 15.)

Márk

Jeruzsálemből csatlkozott a duóhoz az ígéretes fiatalember.

„Barnabás és Saulus pedig visszatérének Jeruzsálemből, betöltvén szolgálatukat, maguk mellé véve Jánost is, kinek mellékneve Márk vala.” (ApCsel 12, 25.)

„Miután pedig bizonyos időt eltöltöttek, elbocsáták őket az atyafiak békességgel az apostolokhoz.

De Silásnak tetszék ott maradni.

Pál és Barnabás is Antiókhiában időzének, tanítva és prédikálva másokkal is többekkel az Úrnak ígéjét.

Egynéhány nap mulva pedig monda Pál Barnabásnak: Visszatérve most, látogassuk meg a mi atyánkfiait minden városban, melyben hírdettük az Úrnak ígéjét, hogyan vannak.

És Barnabás azt tanácsolá, hogy vegyék maguk mellé Jánost, ki Márknak hívatik.

Pál azonban azt tartá méltónak, hogy a ki elszakadt tőlük Pamfiliától fogva, és nem ment velök a munkára, ne vegyék maguk mellé azt.

Meghasonlás támada azért, úgyhogy elszakadának egymástól, és Barnabás maga mellé véve Márkot, elhajózék Cziprusba;

Pál pedig Silást választván maga mellé, elméne, az Isten kegyelmére bízatván az atyafiaktól.” (ApCsel 15, 33-40.)

Később mégis kapott fontos szerepet, de már nem Pál, hanem Péter apostoltól:

Ő írta meg a Péter által megélt eseményeket Márk evangéliuma néven.

János apostol

Száműzték egy szigetre, amiért bizonyságot mert tenni:

„Én János, a ki néktek atyátokfia is vagyok, társatok is a Jézus Krisztus szenvedésében és királyságában és tűrésében, a szigeten valék, a mely Páthmósnak neveztetik, az Isten beszédéért és a Jézus Krisztus bizonyságtételéért.” (Jel 1, 9.)

Igaz és hazug embereket egyaránt érhet elutasítás.

Már a korai bibliai időkben is volt olya, hogy valakit elutasítottak.

Nem szabad ezért úgy viselkedni, mintha valaki egyedül lenne csak az a személy, akit elutasítás ért, ez csak vele tud megtörténni, mással nem!

A hazug emberek az elutasításuk után – mivel saját igazukba nem tudtak többet belekapaszkodni – így feladták küzdelmüket, és sokszor életüket is.

Az igaz emberek viszont nem állhatnak így hozzá, mert ha elutasítás is érte őket, akkor tudniuk kell, hogy az őket ért elutasítás az általuk képviselt igazságot érte el. Csakhogy Isten helyreállítja az igazak igazságát, és muszáj lesz mindenkinek elismerni az ő igazságukat, akár tetszik, akár nem.

Először nézzük meg hazug embereket ért elutasításokat:

1. Káin
2. Abiasai
3. Jézabel
4. Athália
5. Iskariótes Júdás

Igaz emberek, akiket elutasítás ért:

1. Ábel
2. Jefte
3. Sámson
4. Dávid
5. Jonathán
6. Jeremiás
7. Mikeás
8. Keresztelő János
9. Názáreti Jézus
10. Pál apostol
11. Márk
12. János apostol

Ezek a listák korántsem teljesek. De a hit embereinek mindig volt mibe belekapaszkodniuk, nemcsak saját igazságukba.

Igaztalan emberek átélt elutasításai

Káin

Káin ajándékát elutasította Isten.

Erre ő testvérét megölte.

Utána Isten még jobban elutasította őt.

„Azután ismeré Ádám az ő feleségét Évát, a ki fogad vala méhében és szűli vala Kaint, és monda: Nyertem férfiat az Úrtól.

És ismét szűlé annak atyjafiát, Ábelt. És Ábel juhok pásztora lőn, Kain pedig földmívelő.

Lőn pedig idő multával, hogy Kain ajándékot vive az Úrnak a föld gyümölcséből.

És Ábel is vive az ő juhainak első fajzásából és azoknak kövérségéből. És tekinte az Úr Ábelre és az ő ajándékára.

Kainra pedig és az ő ajándékára nem tekinte, miért is Kain haragra gerjede és fejét lecsüggeszté.

És monda az Úr Kainnak: Miért gerjedtél haragra? és miért csüggesztéd le fejedet?

Hiszen, ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz; ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik, és reád van vágyódása; de te uralkodjál rajta.

És szól s beszél vala Kain Ábellel, az ő atyjafiával. És lőn, mikor a mezőn valának, támada Kain Ábelre az ő atyjafiára, és megölé őt.

És monda az Úr Kainnak: Hol van Ábel a te atyádfia? Ő pedig monda: Nem tudom, avagy őrizője vagyok-é én az én atyámfiának?

Monda pedig az Úr: Mit cselekedtél? A te atyádfiának vére kiált én hozzám a földről.

Mostan azért átkozott légy e földön, mely megnyitotta az ő száját, hogy befogadja a te atyádfiának vérét, a te kezedből.

Mikor a földet míveled, ne adja az többé néked az ő termő erejét, bujdosó és vándorló légy a földön.

Akkor monda Kain az Úrnak: Nagyobb az én büntetésem, hogysem elhordozhatnám.

Ímé elűzöl engem ma e földnek színéről, és a te színed elől el kell rejtőznöm; bujdosó és vándorló leszek a földön, és akkor akárki talál reám, megöl engemet.

És monda néki az Úr: Sőt inkább, aki megöléndi Kaint, hétszerte megbüntettetik. És megbélyegzé az Úr Kaint, hogy senki meg ne ölje, a ki rátalál.” (1Móz 4, 1-15.)

Tehát Káin nagy elutasítást élt át. De vajon Ábel nem élt át elutasítást? Őt még meg is ölték!

Akhitófel

„Dávid pedig felméne az olajfáknak hegyén, mentében sírva, fejét beborítva, saru nélkül ment, és az egész nép, mely vele volt, kiki beborította fejét, és mentökben sírának.

Megizenék azonközben Dávidnak, hogy Akhitófel is a pártosok között van Absolonnal, és monda Dávid: Kérlek, óh Uram, hiúsítsd meg az Akhitófel tanácsát.

És a mint feljuta Dávid a hegy tetejére, hogy ott imádkozzék az Istennek, ímé eleibe jöve az Árkeából való Khúsai, ki ruháját megszaggatá és földet hinte fejére.

És monda néki Dávid: Ha eljösz velem, terhemre leszel nékem;

De ha a városba visszatérsz, és ezt mondod Absolonnak: Te szolgád vagyok, óh király; ennekelőtte a te atyád szolgája voltam, most immár a te szolgád leszek, megronthatod Akhitófelnek ellenem való tanácsát.

És ímé veled lesznek ott Sádók és Abjátár papok; azért minden dolgot, a mit hallándasz a király házából, mondj meg a papoknak, Sádóknak és Abjátárnak.

Ímé ott van velök az ő két fiok is, Akhimás, a Sádók fia, és Jonathán, az Abjátár fia, kik által nékem mindjárt megizenhetitek, valamit hallotok.

Elméne azért Khúsai, a Dávid barátja a városba, Absolon pedig bevonula Jeruzsálembe.” (2Sám 15, 30-37.)

„Absolon pedig és az egész nép, Izráelnek férfiai, bemenének Jeruzsálembe, és Akhitófel is ő vele.

Mikor pedig az Arkeából való Khúsai, a Dávid barátja bement Absolonhoz, monda Khúsai Absolonnak: Éljen a király, éljen a király!

És monda Absolon Khúsainak: Ez-é a barátod iránti szereteted? Miért nem mentél el barátoddal?

Felele Khúsai Absolonnak: Nem, hanem a kit az Úr és ez a nép választ, és az Izráelnek minden fiai: azé leszek és azzal maradok.

Azután ugyan kinek szolgálnék örömestebb, mint az én barátom fiának? A mint szolgáltam a te atyádnak, szintén olyan leszek te hozzád is.

Monda pedig Absolon Akhitófelnek: Adjatok tanácsot, mit cselekedjünk?

Felele Akhitófel Absolonnak: Menj be a te atyádnak ágyasaihoz, a kiket itthon hagyott, hogy őriznék a házat: és megérti az egész Izráel, hogy te atyád előtt gyűlöltté tetted magadat, és annál inkább megerősödnek mindazoknak kezeik, a kik melletted vannak.

Sátort vonának azért Absolonnak a tetőn, és beméne Absolon az ő atyjának ágyasaihoz, az egész Izráelnek szeme láttára.

És Akhitófel tanácsa, melyet adott, olyannak tekintetett abban az időben, mintha valaki az Isten szavát kérdezte volna; olyan volt Akhitófelnek minden tanácsa mind Dávid előtt, mind Absolon előtt.

Monda azért Akhitófel Absolonnak: Engedj kiválasztanom tizenkétezer embert, hogy felkeljek, és üldözzem Dávidot ez éjjel.

És megtámadom őt, míg fáradt és erőtlen kezű; megrettentem őt, és megfutamodik az egész nép, mely vele van; és a királyt magát * megölöm.

És visszavezetem te hozzád az egész népet, mert az egésznek visszatérése attól a férfiútól függ, a kit te üldözöl; és akkor az egész nép békességben lesz.

Igen tetszék e beszéd Absolonnak és Izráel minden véneinek.

És monda Absolon: Hívják ide mégis az Arkeabeli Khúsait is, és hallgassuk meg, mit szól ő is.

És mikor megérkezék Khúsai Absolonhoz, monda néki Absolon ilyenképen: Akhitófel ilyen tanácsot ád, megfogadjuk-é az ő szavát, vagy ne? Szólj hozzá.

Monda akkor Khúsai Absolonnak: Nem jó tanács az, a melyet Akhitófel ez egyszer adott.

És monda Khúsai: Tudod magad, hogy a te atyád és az ő emberei igen erős vitézek és igen elkeseredett szívűek, mint a kölykeitől megfosztott medve a mezőn. Annakfelette a te atyád igen hadakozó ember, ki nem alszik a néppel együtt.

Ilyenkor ő valami barlangban lappang, vagy valami más helyen, és meglehet, hogy mindjárt kezdetben elesvén némelyek közülök, valaki meghallja, és azt kezdi mondani: Megveretett az Absolon népe.

És még az erős vitéz is, kinek szíve olyan, mint az oroszlánnak szíve, igen megrémül; mert az egész Izráel tudja, hogy a te atyád igen erős vitéz, és azok is, a kik vele vannak, erős vitézek.

Én azért azt tanácsolom, hogy gyűjtsd magadhoz az egész Izráelt Dántól fogva mind Bersebáig, oly számban, mint a tenger partján való föveny; és magad is menj el a hadba.

Akkor aztán támadjuk meg őt azon a helyen, a hol található, és úgy lepjük meg őt, miként a harmat a földre esik, hogy se közüle, se azok közül, a kik vele vannak, egy se maradjon meg.

Ha pedig városba szaladna, mind az egész Izráel köteleket húzzon a város körül, és vonjuk azt a patakba, hogy még csak egy kövecskét se találjanak ott.

És monda Absolon és Izráelnek minden férfia: Jobb az Arkeabeli Khúsainak tanácsa az Akhitófel tanácsánál. Az Úr parancsolta vala pedig, hogy az Akhitófel tanácsa elvettessék, mely jó vala, hogy veszedelmet hozzon az Úr Absolonra.” (2 Sám 16, 15 - 17, 14.)

„Látván pedig Akhitófel, hogy az ő tanácsát  nem hajtották végre: megnyergelé szamarát, és felkelvén elméne házához, az ő városába; és elrendezvén háznépének dolgát, megfojtá magát, és meghala; és eltemetteték az ő atyjának sírjába.” (2 Sám 17, 23.)

Akhitófel és Khúsai bölcs tanácsnokok voltak. Khúsai hűséges maradt a királyhoz, akhitófel meg nem elégedett meg azzal, hogy elárulta Dávidot, még arra is gondja volt, hogy az ártatlan hölgyek is áldozatul essenek. Ugyanis később már nem fogadhatta őket vissza Dávid a törvény rendelése szerint:

„Az első férje, …nem veheti őt másodszor is magához, hogy feleségévé legyen, minekutána megfertéztetett; mert útálatosság ez az Úr előtt; te pedig ne tedd bűnössé a földet, a melyet az Úr, a te Istened ád néked örökségül.” (5Móz 24, 4.)

„Bemenvén pedig Dávid az ő házába Jeruzsálemben, előhozatá a király azt a tíz ágyasát, a kiket otthon hagyott vala a ház őrzésére; és őrizet alá rekeszté és tápláltatá azokat; de hozzájok be nem méne. És őrizet alatt lőnek haláloknak napjáig, özvegységben élvén.” (2Sám 20, 3.)

Tehát Akhitófel nagy elutasítást élt át, de vajon muszáj volt neki kötelező özvegységbe taszítani másokat?

Jézabel

Jézabel megölette az Úr prófétáit (1 Kir 18, 4.), továbbá nyerészkedésből is felelős volt a Jezréelbeli Nábót haláláért.

„És történt ezek után, hogy a Jezréelbeli Nábótnak egy szőlője volt Jezréelben, Akhábnak, Samaria királyának a háza mellett.

És szóla Akháb Nábótnak, mondván: Add nékem a te szőlődet, hogy legyen veteményes kertem; mert közel van az én házamhoz, és néked érette jobb szőlőt adok annál, vagy ha néked tetszik, pénzül adom meg az árát.

És felele Nábót Akhábnak: Isten őrizzen, hogy néked adjam az én atyáimtól maradt örökséget.

Akkor haza méne Akháb nagy bánattal és haraggal a beszéd miatt, a melyet szólott néki a Jezréelbeli Nábót, mondván: Nem adom néked az én atyáimtól maradt örökséget; és lefeküvék az ő ágyára, és arczát a fal felé fordítá, és nem evék kenyeret.

Hozzá menvén az ő felesége Jézabel, monda néki: Miért háborodott meg a te szíved, és kenyeret nem eszel?

És ő monda néki: Mert ama Jezréelbeli Nábóttal beszéltem, és azt mondám néki: Add nékem a te szőlődet pénzért, vagy ha inkább tetszik, más szőlőt adok néked érette, ő pedig azt mondta: Nem adom néked az én szőlőmet.

Akkor monda néki Jézabel, az ő felesége: Te bírod-é most az Izráel királyságát? Kelj fel, egyél kenyeret, és a te szíved örvendezzen, én majd néked adom a Jezréelbeli Nábót szőlőjét.

És levelet írt Akháb nevével, a melyet megpecsételt az ő gyűrűjével, és elküldé azt a levelet a véneknek és a főembereknek, a kik Nábóttal egy városban laktak;

És a levélben ezt írta, mondván: Hirdessetek bőjtöt, és ültessétek Nábótot a nép élére;

És ültessetek vele szembe két istentelen embert, a kik tanúbizonyságot tegyenek ő ellene, mondván: Megszidalmaztad az Istent és a királyt. Azután vigyétek ki, és kövezzétek meg őt, hogy meghaljon.

És ekképen cselekedének a vének és a főemberek, a kik az ő városában laktak, a mint Jézabel nékik megparancsolta, és a mint a levélben megírta, a melyet nékik küldött;

Bőjtöt hirdetének, és ülteték Nábótot a nép élére.

Előjöve azután két istentelen ember, és leült vele szemben, és tanúbizonyságot tettek ez istentelen emberek Nábót ellen a nép előtt, mondván: Megszidalmazta Nábót az Istent és a királyt. Kivivék azért őt a városból, és megkövezék, és meghala.

Azután megizenék Jézabelnek, mondván: Megköveztetett Nábót, és meghalt.

Mikor pedig meghallotta Jézabel, hogy megköveztetett Nábót és meghalt, monda Jézabel Akhábnak: Kelj fel és foglald el a Jezréelbeli Nábót szőlőjét, a melyet nem akart néked pénzért oda adni; mert nem él Nábót, hanem meghalt.

És mikor meghallotta Akháb, hogy Nábót meghalt, felkelt Akháb, hogy lemenjen a Jezréelbeli Nábót szőlőjébe, és azt elfoglalja.

Akkor szóla az Úr Thesbites Illésnek, mondván:

Kelj fel, és menj Akhábnak, az Izráelbeli királynak eleibe, a ki Samariában lakik, ímé ott van a Nábót szőlőjében, a melybe lement, hogy azt elfoglalja;

És szólj néki, ezt mondván: Így szól az Úr: Nemde megölted-é és nemde el is foglaltad-é? És szólj néki, mondván: Ezt mondja az Úr: Ugyanazon a helyen, a hol felnyalták az ebek Nábót vérét, ebek nyalják fel a te véredet is!” (1 Kir 10, 1-19.)

Jézabel az egyik percben még királynő volt, majd amikor feltűnt egy rivális, annyira elutasították őt, hogy kidobták.

„És mikor Jéhu Jezréelbe ment és Jézabel ezt meghallotta, arczát megékesíté kenettel, felékesítette fejét, és kitámaszkodott az ablakon.

És mikor Jéhu bevonult a kapun, monda: Békesség van-é, óh Zimri! uradnak gyilkosa?

Ő pedig feltekintve az ablakra, monda: Ki van ott velem? Ki? És alátekintett két vagy három főember.

És monda azoknak: Vessétek alá őt. És aláveték, és az ő vére szétfrecskendezett a falra és a lovakra, és eltapodtatá őt.

Bemenvén pedig oda, evett és ivott, és monda: Nézzetek utána annak az átkozottnak és temessétek el; hiszen mégis csak király leánya.

De mikor kimentek, hogy eltemetnék őt, már semmit sem találtak belőle, csak a koponyáját, a lábait és a keze fejeit.

És visszamenvén, megmondák néki, és ő monda: Ez az Úr beszéde, a melyet szólott az ő szolgája, Thesbites Illés által, mondván: Az ebek eszik meg Jézabel testét a Jezréel földén,

És olyan lesz Jezréel földjén a Jézabel teste, mint a mezőn a ganéj, úgy, hogy senki meg nem mondhatja: Ez Jézabel!” (2Kir 9, 30-37.)

Athália

„És Athália, Akházia anyja, mikor látta, hogy fia meghalt, felkelt és az egész királyi magot megölette.

De Jóseba, Jórám király leánya, Akházia huga, fogá Joást, Akházia fiát, és ellopván őt a király fiai közül, a kik megölettettek vala, elrejté az ő dajkájával együtt az ágyasházban; és elrejték őt Athália elől úgy, hogy ez nem öletteték meg.

És elrejtve vala Joás ő vele együtt az Úr házában hat esztendeig, és Athália uralkodott az országban.

A hetedik esztendőben azonban elküldött Jójada, és magához hivatta a Káriánusok és a testőrök csapatainak vezéreit, és bevitte őket magával az Úr házába, és szövetséget kötött velök, és megesküdteté őket az Úr házában, és megmutatta nékik a király fiát.

És megparancsolta nékik, mondván: Ezt kell cselekednetek: közületek a harmadrész, a kik szombaton jőnek őrségre, tartsa a király házának őrizetét;

A harmadrésze legyen a Súr kapuban, és a harmadrésze a testőrök háta mögött való kapuban, és nagy szorgalmatossággal őrizzétek e házat, hogy senki reánk ne üthessen.

Az a két rész pedig közületek, az egész, a mely szombaton az őrszolgálatból kilép, vigyázzon az Úr házának megőrzésére a királyhoz vezető részen.

És vegyétek körül a királyt, mindenki kezében fegyverével, és a ki a sorokba benyomul, ölettessék meg, és a király körül legyetek kijövetelekor és bemenetelekor.

És a csapatok vezérei úgy cselekedtek, a mint meghagyta volt nékik Jójada pap; és mindenik maga mellé vette az ő embereit, azokat, a kik bementek szombaton az őrségre, azokkal együtt, a kiket felváltottak szombaton, és Jójada paphoz mentek.

És a pap a csapatok vezéreinek azokat a kopjákat és paizsokat adta oda, a melyek Dávid királyéi voltak és az Úr házában voltak.

És a testőrök ott állottak a király körül, mindenik fegyverrel kezében, a ház jobb szárnyától a bal szárnyáig, az oltár és a szenthely felé.

És kivezeté Jójada a király fiát, és fejébe tevé a koronát, és kezébe adá a bizonyságtételt, és királylyá tevék őt és felkenék; és kezeikkel tapsolván, kiáltának: Éljen a király!

Mikor pedig Athália meghallotta a testőröknek és a községnek kiáltását, bement a néphez az Úr házába.

És mikor szétnézett, ímé a király ott állott az emelvényen, a mint szokás, és a király előtt állottak a fejedelmek és a trombitások, és az egész föld népe ujjongott, és trombitáltak. Akkor megszaggatá Athália az ő ruháit, és kiáltván, monda: Összeesküvés! Összeesküvés!” (2Kir 11, 1-14.)

„És örvendezett mind az egész föld népe, és megnyugovék a város, miután megölték Atháliát fegyverrel a király háza mellett.” (2 Kir 11, 20.)

Atháliát elutasították, és ki is végezték.

Igaz, hogy elvesztette fiát, de ő cserébe nem egy másik személy halálát kívánta - ez még belefért volna a törvénybe - , ő meg akarta öletni az egész dávidi magot, hogy ne születhessen meg abból a vérvonalból a megváltó.

Iskariótes Júdás

Júdás története eléggé ismert. Azért nézzük meg, hogyan ment előre a karrierje.

a.) Megbízást kapott Jézustól többször is..

„És előszólítván tizenkét tanítványát, hatalmat ada nékik a tisztátalan lelkek felett, hogy kiűzzék azokat, és gyógyítsanak minden betegséget és minden erőtelenséget.

A tizenkét apostol nevei pedig ezek: Első Simon, a kit Péternek hívnak, és András, az ő testvére; Jakab, a Zebedeus fia, és János az ő testvére;

Filep és Bertalan; Tamás és Máté, a vámszedő; Jakab, az Alfeus fia, és Lebbeus, a kit Taddeusnak hívtak;

Simon a kananita, és Judás, az Iskariotes, a ki el is árulta őt.” (Mt 10, 1-4.)

„Ezek után pedig rendele az Úr másokat is, hetvenet, és elküldé azokat kettőnként az ő orczája előtt, minden városba és helyre, a hová ő menendő vala.” (Luk 10, 1.)

b.) Rendszeresen lopott.

„Ezt pedig nem azért mondá, mintha néki a szegényekre volna gondja, hanem mivelhogy tolvaj vala, és nála vala az erszény, és amit abba tesznek vala, elcsené.” (Jn 12, 6.)

c.) Üzletelni kezdett: mennyi pénzt lehetni kihozni egy feljelentésből?

„Akkor Júdás, az Iskariotes, egy a tizenkettő közül, elméne a főpapokhoz, hogy őt azoknak elárulja.

Azok pedig, a mint meghallák, örvendezének, és igérék, hogy pénzt adnak néki. Ő pedig keresi vala, mimódon árulhatná el őt jó alkalommal.” (Mk 14, 10-11.)

d.) Jézus leleplezte őt, de ekkor sem tért meg.

„És a mikor esznek vala, monda: Bizony mondom néktek, ti közületek egy elárul engem. (Mt 26, 21.)

Szinte nincs olyan ember, aki ne szeretné tudni a jövőt.

Van, aki jövendőmondóhoz fordul, amiről meg van a véleménye Isten Igéjének:

„És elszakadt Moáb, Akháb halála után, az Izráeltől.

És mikor Akházia kibukott az ő felházának korlátján Samariában, és megbetegedék, követeket külde el, a kiknek azt parancsolá: Menjetek el, kérdjetek tanácsot a Baálzebubtól, az Ekron istenétől, hogy meggyógyulok-é e betegségből?

Az Úrnak angyala pedig szóla Thesbites Illésnek: Kelj fel, menj el eleibe a Samariabeli király követeinek, és szólj nékik: Nincs-é Isten Izráelben, hogy Baálzebubhoz, az Ekron istenéhez mentek tanácsot kérdeni?

Azért azt mondja az Úr: Az ágyból, a melyben fekszel, fel nem kelsz, hanem kétség nélkül meghalsz. És elméne Illés.

És mikor a követek visszajöttek ő hozzá, monda nékik: Miért jöttetek vissza?

És felelének néki: Egy férfiú jöve előnkbe, és monda nékünk: Menjetek el, térjetek vissza a királyhoz, a ki titeket elküldött, és mondjátok meg néki: Ezt mondja az Úr: Nincs-é Izráelben Isten, hogy te Baálzebubhoz, Ekron istenéhez küldesz tanácsot kérdeni? Azért az ágyból, a melyben fekszel, fel nem kelsz, hanem kétség nélkül meghalsz.

És monda nékik: Milyen volt az a férfiú, a ki előtökbe jött volt, és ezeket a beszédeket szólá néktek?

És felelének néki: Egy szőr-ruhás ember, derekán bőr övvel felövezve. Akkor monda: Thesbites Illés volt.” (2Kir 1, 1-8.)

Nézzük meg, hogy milyen volt a politikai helyzete Izraelnek. Izrael egy soknemzetiségű állam volt:

1. domináns 12 törzs
2. meghódított népek: moábiták, edomiták, filiszteusok, szíriaiak, ammoniták
3. jövevények
4. szolganépek, megmaradt kánaáni néptöredékek

Mi történt Salamon uralkodása után?

Politikai megosztottság jött létre, és az alávetett népek sorban elkezdtek kiválni.

Hogyan reagáltak erre az emberek?

Elkezdtek más isten(ek)hez fordulni.

Miért?

Mert nem értették meg a politikai események okait.

Hogyan lehet helyreállítani a dolgokat?

Tisztázni kell a múlt eseményeit és az emberek szívét Isten felé kell fordítani.

Lehet-e tartós és tömeges Istenhitet elérni e kettő nélkül?

Nem. Azok a felekezetek, ahol nem vállalják fel mind a kettőt, azok idővel megkisebbednek, az emberek kiábrándulnak belőlük, mert a legalapvetőbb, legfontosabb politikai kérdéseikre NEM KAPNAK választ Istentől; pontosabban a felekezetek vezetőitől, akik állítólag Istent képviselik.

Mi történik azzal a felekezettel ahol mindkét kérdésre választ tudnak adni?

Az emberek ragaszkodni fognak ezekhez a felekezetekhez nem elsősorban a teológiájuk, hanem a szívükben lévő igazság utáni vágyat érzik majd betöltve.

Tehát mi Magyarország jövője?

Erre Salamon már válaszolt:

„A mi volt, ugyanaz, a mi ezután is lesz, és a mi történt, ugyanaz, a mi ezután is történik; és semmi nincs új dolog a nap alatt.

Van valami, a miről mondják: nézd ezt, új ez; régen volt már száz esztendőkön át, melyek mi előttünk voltak”. (Préd 1, 9-10.)

Tehát milyen lesz a jövő?

Amilyen volt a múltban már valamikor!

De melyik esemény következik be?

Egy nagyon rossz, rossz, jó vagy nagyon jó esemény – és ezek közül melyik – fog beteljesedni?

Hát ez az.

Általános dolgokat mindenki tud mondani.

De aki ismeri a múltat, és nemcsak lexikálisan, hanem kijelentés szerint is;

Az tudja megmondani a jövőt konkrétan is.

Akkoriban nem volt ez más, mint Thesbites Illés.

És aki még Illés szellemével szolgált.

Ő pedig volt Baptidzó János.

„És, ha be akarjátok venni, Illés ő, a ki eljövendő vala.” (Mt 11, 14.)

„Mert ez az, a kiről Ésaiás próféta szólott, ezt mondván: Kiáltó szó a pusztában:

Készítsétek az Úrnak útját, és egyengessétek meg az ő ösvényeit.” (Mt 3,3.)

„Egy szó kiált: A pusztában készítsétek az Úrnak útát, ösvényt egyengessetek a kietlenben a mi Istenünknek!

Minden völgy fölemelkedjék, minden hegy és halom alászálljon, és legyen az egyenetlen egyenessé és a bérczek rónává.” (Ésa 40, 3-4.)

Ilyennek kell lenni annak, aki tudja Magyarország jövőjét.

Így ismerhető fel.

Isten tökéletes akarata

a gazdasági csoda.

Miért szükségszerű a gazdasági csoda?

Mert Isten mindig csodákon keresztül cselekszik.

Nem elég, ha egy-egy vállalkozó üzlete jól megy, ettől széles néptömegek számára még nem válik elérhetővé az Isten jósága.

Minden ember nem lehet vállalkozó, cégtulajdonos, valakinek egyszerű alkalmazottnak is kell lennie.

Egy gazdasági csoda esetén az embereknek nem kell elhagyniuk a „hétköznapi szakmákat”, anélkül is van esélyük arra, hogy anyagilag felemelkedjenek.

Azon kívül Isten megemlékezik az emberek anyagiak területén történt vetéseiről, és meg akarja adni nekik az elvetett (pénz)mag 30, 60 és 100.szorosát.

„Némely pedig a jó földbe esék; és ád vala nevekedő és bővölködő gyümölcsöt, és némely hoz vala harmincz annyit, némely hatvan annyit, némely pedig száz annyit.” (Mk 4, 8.)

Izsák a vetésének tényleg 100-szorosát tudna aratni.

„És vete Izsák azon a földön, és lett néki abban az esztendőben száz annyia, mert megáldá őt az Úr.” (1Móz 26, 12.)

Egy gazdasági csoda esetén még az is előfordulhat, hogy valaki a befektetett értékének 1000-szeresét vagy még többet nyeri vissza.

„Láttál-é az ő dolgában szorgalmatos embert? A királyok előtt álland, nem marad meg az alsó rendűek között.” (Péld 22, 29.)

„A gazdag és szegény összetalálkoznak, mindkettőt pedig az Úr szerzi.” (Péld 22, 2.)

Ezekből a részekből következik:

1. minden társadalomban vannak szegények és vannak gazdagok
2. az Istennek van köze némely emberek felemelkedéséhez és elszegényedéséhez is
3. a szorgalom szintén nagy szerepet játszik

Vannak olyan tipikus emberi tulajdonságok, melyek elterjedtek a protestantizmus társadalmakban:

-         szorgalom

-         pontosság

-         erkölcsösség

-         ígéretek betartása

-         igazságosság

-         hűség

-         vállalkozókészség

-         alázatosság

-         rugalmasság.

Ezeket a tulajdonságokat nem mindig lehet közvetlenül egy-egy részből kiolvasni, de aki a Bibliát forgatja, hosszabb távon ezek az isteni tulajdonságok kívánatosak lesznek számára, hogy ő is ilyen legyen.

Mind e mai napig ezek ránézésre lerombolhatatlan munkamorált tudnak eredményezni.

Más vallások is tudják a munkát szorgalmazni, és ma a szorgalmas Nyugat már eltűnt.

Ma már Nyugat helyett Észak van.

Észak jellemzői:

-         hedonizmus

-         lustaság

-         jogok hangoztatása

-         elégedetlenség

-         tékozlás/pazarlás

-         büszkeség

-         hálátlanság

-         erkölcstelenség.

Sajnos a 20. sz-tól ezek folyamatosan változnak ezekben a társadalmakban.

Így lehetőség van új országok felemelkedésére.

Hogyan lehet felemelkedni?

1. Visszatérés a bibliai normához.
2. Látás kell a felemelkedéshez.
3. Spirituális erő kell ellene állni az okkult tudományok művelői ellen.

Hogyan lehet legálisan pénzt keresni?

1. alkalmazotti jogviszony
2. vállalkozó, Bt vezető/tulajdonos
3. Kft, Rt tulajdonos/vezető
4. részvényekből kap osztalékot = befektető
5. tőzsdei forgalomból tud nyereséget alkotni
6. szellemi termék után kap jogdíjat
7. örököl vagy nyer valamit

Ezek a leggyakoribb pénzkeresési formák.

Mindegyiknél szükség van:

-         alapismeretek megszerzésére (érettségi, jogosítvány, szg-es ismeretek, idegen nyelvtudás)

-         speciális szakmai ismeretek elsajátítására (tulajdonképpeni szakmai ismeret)

-         gyakorlatban szerzett tapasztalatokra (ami sokszor éveket jelent).

Itt is igaz a vetés és az aratás törvénye.

Vetés egy-egy iskolai végzettség, tanfolyam stb elvégzése is.

Vetés nélkül nincs aratás.

Tanulás nélkül semmit sem lehet elérni.

Nem mindig annak van a legtöbb pénze, aki a legtöbbet tanult, de a szegények között nagyon sok a tanulatlan.

Mind a 7 felsorolt mód esetében más és más ismeretek birtokában kell lenni.

Minél inkább feljebb akar valaki emelkedni a társadalomban, annál nehezebb előrébb jutni.

A társadalmak legtöbbször 4 szintre bonthatók fel:

1. felső 10000 – politikusok, cégtulajdonosok, nagybefektetők, írók, költők, festők, előadóművészek

2. felső középosztály, akik nagyon sokat tanulnak és rengeteget dolgoznak, felsővezetők

3. alsó középosztály, mérnökök, tanárok, középvezetők, irodai alkalmazottak

4. szegények és koldusok

Érdemes-e keresni a társadalmi felemelkedést?

Igen, mert aki magán már segített, annak jó esélye van arra, hogy másoknak is tud segíteni.