Péter leírása szerint:
„És mikor ők evének, vévén Jézus a kenyeret, és hálákat adván, megtöré és adá nékik, mondván: Vegyétek, egyétek; ez az én testem.
És vévén a poharat, és hálákat adván, adá nékik; és ivának abból mindnyájan;
És monda nékik: Ez az én vérem, az új szövetség vére, a mely sokakért kiontatik.
Bizony mondom néktek, nem iszom többé a szőlőtőnek gyümölcséből mind ama napig, a mikor mint újat iszom azt az Isten országában.” (Mk 14, 22-25.)
Pál tanítása szerint:
„Mert én az Úrtól vettem, a mit néktek előtökbe is adtam: hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, melyen elárultaték, vette a kenyeret,
És hálákat adván, megtörte és ezt mondotta: Vegyétek, egyétek! Ez az én testem, mely ti érettetek megtöretik; ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.
Hasonlatosképen a pohárt is vette, minekutána vacsorált volna, ezt mondván: E pohár amaz új testamentom az én vérem által; ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre.
Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret és isszátok e pohárt, az Úrnak halálát hirdessétek, a míg eljövend.
Azért a ki méltatlanul eszi e kenyeret, vagy issza az Úrnak poharát, vétkezik az Úr teste és vére ellen.
Próbálja meg azért az ember magát, és úgy egyék abból a kenyérből, és úgy igyék abból a pohárból,
Mert a ki méltatlanul eszik és iszik, ítéletet eszik és iszik magának, mivelhogy nem becsüli meg az Úrnak testét.
Ezért van ti köztetek sok erőtlen és beteg, és alusznak sokan.
Mert ha mi ítélnők magunkat, nem ítéltetnénk el.
De mikor ítéltetünk, az Úrtól taníttatunk, hogy a világgal együtt el ne kárhoztassunk.” (1Kor 11, 23-32.)
Az úrvacsora lényege, hogy közösségünk legyen Jézus Krisztus testével és vérével.
Ez a szertartás egy szimbóluma az Igehirdetésnek és a Szent Szellemmel való betöltekezésnek.
Fontos az Igehirdetés hallgatása, és az Isten Szellemének vétele is, de fontos a szimbólumok kiemelése is.
„Ezek pedig ekképen levén elrendezve; az első sátorba ugyan mindenkor bejárnak a papok az istentisztelet elvégzésére,
A másodikba azonban egy-egy évben egyszer csak maga a főpap, vérrel, melyet magáért és a nép bűneiért áldoz.” (Zsid 9, 6-7.)
„Krisztus pedig megjelenvén, mint a jövendő javaknak főpapja, a nagyobb és tökéletesebb, nem kézzel csinált, azaz nem e világból való sátoron keresztül,
És nem bakok és tulkok vére által, hanem az ő tulajdon vére által ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, örök váltságot szerezve.” (Zsid 9, 11-12.)
Tehát ahogy a főpap évente egyszer bemutatta az áldozatot, ugyanúgy kell nekünk legalább évente egyszer megerősítenünk magunkat a mi főpapunk áldozatába vetett hitünknek. Ez pedig nem más, mint az úrvacsorai közösség.
Noé, Mózes és a jeruzsálemi apostolok is megtiltották a vérevést:
„Csak a húst az őt elevenítő vérrel meg ne egyétek.” (1 Móz 9, 4.)
„Csakhogy abban állhatatos légy, hogy a vért meg ne egyed; mert a vér, az a lélek:” (5 Móz 12, 23/a)
„Hanem írjuk meg nékik, hogy tartózkodjanak a bálványok fertelmességeitől, a paráznaságtól, a fúlvaholt állattól és a vértől.
Mert Mózesnek régi nemzedékek óta városonként megvannak a hirdetői, mivelhogy a zsinagógákban minden szombaton olvassák.” (ApCsel 15, 20-21.)
Aki állatok vérét fogyasztja, annak lelke elállatiasodik.
Nekünk pont nem ez kell, hanem szimbolikusan Jézus lelkéhez, mint mintához hozzáhasonulás.
Ezzel szemben az úrvacsora kifejezetten bátorít minket a szimbolikus vérfogyasztásra!
Így változik el a lelkünk egyre hasonlatosabbá Jézus Krisztus lelkéhez.
De csak akkor, ha veszünk úrvacsorát!
A szertartás során magunkhoz veszünk:
a.) (kovásztalan) kenyeret, vagy kalácsot, lepényt, pitét, kiflit, zsemlét, bucit, bordást, pacsnit, kuglófot.
á.) bort, vagy mustot, pezsgőt, aszalt szőlőt, mazsolát.
Milyen gyakran kell úrvacsorát venni?
A főpap évente egyszer végezte el, ezért legalább évente egyszer kell ezt vennünk, bár volt, hogy naponta úrvacsoráztak az ősegyházban.
„És minden nap egyakarattal kitartva a templomban, és megtörve házanként a kenyeret, részesednek vala eledelben örömmel és tiszta szívvel.” (ApCsel 2, 46.)