1940. április 19-én született Königsbergben, az egykori Észak-Poroszországban.

Már 9 évesen újjászületett, és életét Istennek szentelte.

1967 óta van jelen Afrikában, mint evangélista.

1984-ben már egy 34.000 főt befogadó sátorban tartotta evangélizációit.

Az 1990-es években érintett volt egy kezdeményezésben az Egyesült Királyságba, melynek során 250.000 ember megtérését várták.

Ehelyett csak 20.000 ember tért meg, olyanok, akik korábban már keresztény életet éltek, csak elhagyták azt.

Így beigazolódott, hogy nem Európában van a fő szolgálati helye.

Ezután tovább folytatta látványos erő-evangélizációit, melynek során százezres nagyságrendű tömeg vesz részt a mai napig is szinte minden alkalommal.

Az egyik legismertebb eset Nigéria, ahol egy-egy evangélizációs istentiszteleteken akár 500.000 ember is részt vesz.

Globális szolgálatát a cfan – Christ for All Nations – szervezeten keresztül végzi.

Evangélizáción rendszeresen történnek csodálatos gyógyulások.

Weboldal: www.cfan.org

Reinhard Bonnke

A világ nagy részén a Reinhard Bonnke nevet nem kell bemutatni - híre messze megelőzi őt, és szélesre tárja a legtöbb ember előtt bezárt ajtókat.  Egy cél vezérli az életben: "kiüríteni a Poklot és benépesíteni a Mennyet!" Reinhard Bonnke 1940-ben született Németországban. Kilenc éves korában fogadta el Krisztust Megváltójának, és 1967-ben Isten missziós elhívása egy kis dél-afrikai országba, Lesothóba szólította. Itt Istentől egy látást kapott: a 'vérrel megmosott Afrika' képét, s élete ettől kezdve megváltozott. Rájött, hogy az Evangéliumot kell prédikálnia mindenütt, ahová Isten vezeti, s ezzel megszületett a Christ for all Nations (Krisztust minden nemzetnek) nevű szolgálat. Több mint harminc év alatt a CfaN csapata világszerte tartott evangelizációs hadjáratokat, 178 millió könyvet adtak ki 138 különböző nyelven, valamint számtalan vezetőt képeztek ki a Szent Szellem által vezetett evangélizációra. A jelenleg a floridai Orlandóban székelő CfaN csupán az elmúlt három és fél évben több mint 34 millió regisztrált megtérésért felelős közvetlenül.

Forrás: http://keresztenyfilmek.com/tanitasok/27-reinhard-bonnke.html

Reinhard Bonnke 1961-ben éppen befejezte tanulmányait a bibliaiskolán, és hazafelé utazott.

Londonban több órát kellett várnia a csatlakozásra, amit sétával töltött. Az egyik utcában a kerítésen a következő táblára lett figyelmes: „George Jeffreys”.

Izgalomtól fűtve bement és megpróbált találkozni a nagy evangélistával.

Az a mély, muzsikáló hang, amelyről azt mondják, hogy hatalmával ezreket nyűgözött le, megszólalt bentről: „Jöjjön be!”

Felvillanyozva léptem a házba, és ott volt ő. 72 éves volt, de nekem 90-nek tűnt.

„Mit óhajt?” – kérdezte. Bemutatkoztam, aztán Isten munkájáról beszéltünk. A nagy ember hirtelen térdre esett, lehúzott magával, és áldani kezdett engem. A Szent Szellem ereje leszállt a szobába. A kenet áradni kezdett, és úgy tűnt, lefolyik a fejemen, mint Áron olaja, és úgymond ’lefolyik a ruhám szélén’.

Kábultan hagytam el a házat. Négy héttel később, mint Illés, George Jeffreys átment a dicsőségbe. Úgy vezetett engem Isten, hogy röviddel a halála előtt lássam őt. Tudtam azonban, hogy kaptam valamit attól a néhai, Szent Szellemmel telt, izzító evangélistától.

Forrás: http://www.oromhiralapitvany.hu/pdf/elr1.pdf

Szent tűzben égve

Reinhard Bonnke, a hazánkban is jól ismert, nagy szeretetnek és tiszteletnek örvendő német evangélista önéletrajzi könyve. Több mint 640 oldalon olvashatjuk Reinhard Bonnke elképesztő élettörténetét, aki az egyik leginkább megragadó keresztény vezető korunkban. 20 oldalnyi színes, kihajtható fénykép mutatja be az evangélista életét és szolgálatát. A könyv lebilincselő olvasmány, tele olyan férfiak és nők mélyen megindító történeteivel, akik üdvösséget nyertek, megszabadultak, vagy szó szerint a biztos halálból menekültek meg. A mű megdöbbentő feljegyzéseket tartalmaz a megtérők számáról; csupán az elmúlt évtizedben 52 millió ember fogadta el Krisztust Reinhard Bonnke szolgálatán keresztül. Az írás érdekfeszítő módon vizsgálja a Szent Szellem bennünk lakozásának tanítását és bemutatja, hogyan alkalmazza azt Bonnke a gyakorlatban - szent tűzben égő életével. A kiadvány igen dekoratív, négy színű, keményfedelű borítóval, ajándéknak is kiváló.

Aki már halott volt

Daniel Ekechukwu megrázó története története bejárta a világot. A halott, aki újra él olyan üzenetet ad át nekünk, embertársainak, amit komolyan kell vennünk.

Azt tanácsolom a makacskodóknak és azoknak, akik haboznak elkötelezni magukat, hogy nyissák meg a szívüket, mielőtt még túl késő lesz. Az élet realitása nyilvánvalóvá fog válni. Amit most látunk, olyan, mint egy álom. Egy pillanat alatt semmivé lehet

Daniel Ekechukwut 2001. november 26-án halálos baleset érte, amikor autója fékje egy lejtőn felmondta a szolgálatot. Nem halt meg azonnal, csak a mentőautóban, miközben egy másik kórházba, saját orvosához akarták szállítani, ahova azonban már csak halottan érkezett meg. A halál beálltát több orvos is megállapította, majd a testet a halottasházba szállították balzsamozásra. Felesége nem nyugodott bele a halálába, és hosszas huzavona után elérte, hogy férje holttestét Onithsába szállítsák, ahol Reinhard Bonnke német evangélista tartott összejövetelt több mint húszezres keresztény tömegnek. A hívők intenzív imát kezdtek Danielért, aki hamarosan elkezdett lélegezni, mire a jelenlevők masszírozni kezdték még mindig merev végtagjait. Lassan visszatért belé az élet, és a több mint húszezer ember valódi feltámadást ünnepelhetett. Daniel azóta csatlakozott Reinhard Bonnke "Christ for all Nations" (CfaN) szolgálatához, hogy amerre jár, beszámoljon élményeiről.

"Még beszéltem a feleségemhez, amikor megláttam két férfit magam mellett – idézi fel Daniel utolsó perceit a mentőautóban, útban egyik kórházból a másikba. – Ruházatuk és nézésük pillanatnyi kétséget sem hagyott afelől, kik lehetnek, és miért jöttek. Beszélni akartam, de csendre intettek. Kétfelől kézen fogtak, és elhagytuk a mentőautót. Ezen a ponton vált világossá számomra, hogy gyakorlatilag már halott vagyok." Nneka, a feleség visszaemlékezése szerint csak a harmadik kórházban találtak ügyeletes orvost, aki azonnal megállapította a halál beálltát, és kérte, hogy vigyék el Daniel testét, mert ő már nem tud mit tenni. "Megdöbbentő… – summázza a hatást a halált megállapító dr. Anuebunisa. – Egy halott, aki él…"

Daniel testét azután egy halottasházba vitték, hogy bebalzsamozzák. A balzsamozó visszaemlékezése szerint azonban ez lehetetlen volt, mert ahányszor megpróbálkozott azzal, hogy a halott testébe a bomlást akadályozó vegyi anyagot fecskendezzen, egy furcsa erő mindannyiszor megakadályozta, hátratántorítva őt a testtől. Ezen még a sokat tapasztalt, megmagyarázhatatlan jelenségekhez szokott hullamosó is fennakadt, úgyhogy egy időre feladta a próbálkozást. Éjszaka tovább folytatódtak a rejtélyes események. A hullaházból hangos zene, éneklés és tapsolás hallatszott, amely mindannyiszor abbamaradt, amikor megpróbált belépni az épületbe. Másnap kollégáival együtt sem voltak képesek elkezdeni a balzsamozást, mivel ismét nem tudtak közel kerülni a testhez, amelyet végül a Daniel halálába belenyugodni képtelen özvegy vitt el a helyszínről.

Nneka tudta, hogy Reinhard Bonnke Onitshában szolgál, ezért kiharcolta a családnál, hogy elvihesse férje háromnapos holttestét. Onitshában nem kis nehézségekbe ütközött, hogy a Grace of God miszszió épületébe egy halottal bejussanak. "Az épület előtt folyó vitáról Bonnke is értesült, és személyesen utasította a biztonsági őröket, hogy engedjenek be minket – meséli Nneka. – Akkor is csak úgy mehettünk be, hogy Danielt kivették a koporsóból, és karjánál fogva cipelték be egy alagsori helyiségbe, hogy az emberek ne ijedjenek meg." Daniel természetesen a hullamerevség állapotában volt ekkor, így a segítőknek nem volt könnyű dolguk, amikor bevitték és két összetolt asztalra fektették. "Olyan volt a teste, mint a szárított hal" – jegyzi meg az egyik pásztor, aki a többiekkel együtt imádkozott Daniel feltámadásáért.

"Amikor a két angyal kihozott a mentőautóból, átadtak egy másik angyalnak, aki magával vitt, hogy mutasson valamit – szól Daniel beszámolója. – Először a Paradicsomba vitt… Embereket láttam olyan fehér öltözetben, mint amilyen az angyalokon is volt. A testük úgy fénylett, hogy angyaloknak hittem őket, de a velem lévő angyal azt mondta, ők is emberek: ők azok, akik a földön élve Istent szolgálták, a hitüket Krisztusba vetették, és igazak voltak… Istent dicsőítették, pontosan együtt énekelve és emelve a kezüket, mintha valami egyszerre mozgatná őket. Annyira megragadott, amit láttam, hogy szerettem volna csatlakozni hozzájuk, de az angyal nem engedett… Ezután egy nagy palotához mentünk, amelyről az angyal elmondta, hogy Jézus készítette el azok számára, akik az utolsó napon igaznak találtatnak. Az épületet össze sem lehet hasonlítani semmivel, ami a földön található. Az angyal azt mondta, hogy a palota készen áll, de a szentek még nem készek. Jézus azért késlekedik, mert az egyház még nincs készen…

Ezután az angyal egy szempillantás alatt egy hatalmas kapu elé vitt, amely a pokol kapuja volt. Ahogy a kapu kinyílt, elgyötört emberi arcokat láttam, mindenféle fajú és bőrszínű embereket… Nem láttam mást, mint egy furcsa erőt, amely kínozta őket. Nem volt tűz, nem láttam lángokat, de olyan volt, mintha tűzben égtek volna, és a szenvedésük kibírhatatlan volt… Egy hatalmas árok választott el a pokol kapujától… Az egyik ember a nevemen szólított, és azt mondta: ő is pásztor volt a földön, de elsikkasztotta a gyülekezet pénzét… azt mondta, ha segítek neki kijönni, visszaadja a pénzt."

Mindeközben Onitshában már javában folyt az ima Daniel holtteste felett. "Tudod, hogy ha most itt kellene maradnod, a pokolra kerülnél?" – figyelmeztette Danielt az angyal. Daniel utólagos elmondása szerint azonnal tudta, miről van szó, hiszen aznap reggel egy házastársi vita folytán haraggal vált el a feleségétől. "Most már sokkal jobban félem Istent, nem vagyok hajlandó veszekedni a feleségemmel. Ha kell, inkább bezárkózom a vécébe, de nem akarok házastársi panaszokkal foglalkozni többé, hogy meg ne haragudjak" – nyilatkozta Daniel nagyon komolyan a róla készített videofilmben.

Az angyal elmondta Danielnek: a Lukács evangéliumában szereplő gazdag ember kérése ebben a generációban meghallgatást talál, és Isten megengedi, hogy egy feltámadt ember "bizonyságot tegyen nekik, hogy ide, e gyötrelemnek a helyére ne jussanak". (Lukács evangéliuma 16,28) ”Az angyal azt mondta, vissza kell mennem, hogy utolsó figyelmeztetésként elmondjam az embereknek, amit láttam" – összegzi Daniel a kapott feladatot.

"Amikor felébredtem, nagyon nagy zavarban voltam, mert csak egy szál nadrágot viseltem" – emlékezik Daniel (az imádkozók időközben lehúzták felsőtestéről a ruhát, miután megindult a légzése, hogy jobban masszírozhassák merev testét). "Egyfolytában a jegyzetfüzetét és a tollát emlegette" – meséli egy szemtanú. Daniel ugyanis azzal a paranccsal érkezett vissza, hogy jegyezzen fel mindent, amit hallott és látott.

"Az angyal arra intett, hogy ennek a figyelmeztetésnek be kell járnia a világot. A régi életemnek vége, és szabad vagyok, elmegyek bárhova, hogy bizonyságot tegyek a feltámadásomról" – jelentette ki Daniel. -Azt tanácsolom a makacskodóknak és azoknak, akik haboznak elkötelezni magukat, hogy nyissák meg a szívüket, mielőtt még túl késő lesz. Az élet realitása nyilvánvalóvá fog válni. Amit most látunk, olyan, mint egy álom. Egy pillanat alatt semmivé lehet. A pénzed, a házad, a szépséged, a kocsid… nem fogok emlékezni egyikre sem, de Isten áldása bennem van. Amikor halott voltam, nem emlékeztem semmire, csak Isten áldására. Az emberek, akár hívők, akár nem, ezt nem hiszik el, mert még élnek. De el kell hinniük, mert túl késő lehet… Azt tanácsolom mindenkinek, hogy fusson az életéért, mielőtt túl késő lesz… Ha Isten Szelleme most megítél minket, akkor elkerüljük az újabb ítéletet. Isten Szelleme megmondja nekünk, mi a jó, és mi a rossz. De ha nincs benned Isten Szelleme, nem tudod, mi a jó, és mi a rossz. Lehet Bibliád, járhatsz templomba, de a végén ítéletre kerülsz. Most szólok, mielőtt túl késő lenne…"

Forrás: http://szerko.com/index.php/megvaltozott-eletek/feltamadt-halottak/301-aki-mar-halott-volt

 Képek az evangélizációkról:

 

Rick Joyner. Napjaink,  igen ismert, prófétája, aki a Morningstar (Dél Karolina) gyülekezetnek a pásztora is. Szolgálatát aktív szellemi kinyilatkoztatások: látomások és álmok kísérik. Hazánkban  a prófétikus könyvei által vált ismerté. Üzenetei erőteljesek, lényegre törőek.

Célja: Krisztus testének építése felnevelése, az efézusi levél mintájának  alapján. (Efézus  4 ;11-16)  Bár sokan kétségbe vonják munkájának hitelességét, látomásai miatt, de ettől függetlenül egyre szélesebb körökben fogadják el szolgálatát.

 ”Mindent megvizsgáljatok, ami jó azt megtartsátok a rossznak  még a látszatától is őrizkedjetek.” (1Thessz.5,21)

Szükséges, hogy ennek alapján vonjunk le minden végső következtetést szolgálatával kapcsolatban. Az utolsó idők egyik fontos jele; hogy hamis tanítók  és hamis próféták állnak elő.

Fel kell készülnünk a megjelenésükre, de el kell tudni választani a jót a hitványtól, ügyelvén, hogy a rosszal, a jót is meg ne vessük!

HÁBORÚ ÉS DICSŐSÉG

 
1993 Augusztusában látomást kaptam az egyházról. Úgy jelent meg előttem, mint sziget a tenger közepén. Sok épület volt a szigeten, amelyek mind különböző stílusban épültek, mindegyik más-más felekezetet vagy irányzatot jelképezett. Építészeti szempontból egyáltalán nem voltak harmóniában egymással, hiszen igen-igen régi épületek mellet egészen modernek álltak. Az épületek többsége – illetve a benne lakók – háborút vívtak egymással. A legtöbb épület annyi találatot kapott, hogy már csak a falai álltak. Bár még mindig laktak bennük, a lakók többsége sebesült volt és éhezett.

A POLGÁRHÁBORÚT IRÁNYÍTÓ SÖTÉT SZELLEMEK.

A sziget felett két sötét szellem terpeszkedett, ők irányították a polgárháborút. Az egyiknek a neve Féltékenység a másiknak Félelem volt a neve. Minden alkalommal amikor egy házban kár keletkezett, vagy valaki megsebesült gratuláltak egymásnak.

 
Azután két félelmetes és hatalmas szellem támadt a tenger felől, akik szörnyű vihart kavartak. Harag és törvénytelenség volt a nevük. Hamarosan olyan erővel tombolt a vihar, hogy nagyobb fenyegetést jelentett a szigetre nézve, mint maga a polgárháború.

 
Úgy éreztem a városban élőket figyelmeztetni kellene a viharra. Ezt néhány őrálló meg is próbálta, de senki sem hallgatott rájuk Az emberek azon vitatkoztak, vajon bízhatnak e az őrállóban vagy sem. Ez nagyon furcsának tűnt, mert aki feltekintett maga is láthatta a vihart. De annyira belemerültek a vitatkozásba, hogy fel sem pillantottak az égre.

 
A háborúban olyan sokan megsebesültek, hogy hamarosan a korházak tömbjei lettek a legnagyobb épületek a szigeten. Ezek olyan gyülekezetek, közösségek és mozgalmak voltak, amelyek sebesültek gyógyítására szentelték magukat. Ahogyan növekedtek, hamarosan fő célpontjaivá váltak a harcoló csoportoknak, akik nem kímélték a korházakat sem, pedig az ő sebesültjeiket is ott ápolták.

 
Folyt a háború. Az éhezés és a betegségek miatt idővel még azok is önmaguk árnyékaivá váltak, akik nem kaptak súlyos sebet, a többiek pedig groteszk módon eldeformálódtak. Amelyik épület növekedett vagy felvirágzott, a többiek pusztán emiatt lőni kezdtek rá. Amikor valamelyik épületbe élelmet hoztak, – ami odavonzotta az embereket, - az is célponttá változott. Még a libanoni, vagy boszniai polgárháború sem volt ilyen kegyetlen – és ez az Egyház! Felfoghatatlan, hogy lehet egy háború ennyire szörnyűséges, és ez az Egyház.

 
Az emberek a harcok közepette is próbálták tovább építeni saját épületüket, sőt újabbakat akartak emelni, de hiába. Amint az egyik épület egy kicsit magasabbra emelkedett, mint a többi, vagy újat kezdtek építeni, a körülötte lévők azonnal ellene fordultak, és addig lőtték amíg kő kövön nem maradt belőle.

 
Később megmutatták nekem a háborút irányító nagyhatalmú vezetőket. Mindannyiuknak ugyanaz a szó volt a homlokára írva: „Árulás”. Csodálkoztam, hogyan követhetnek valakit ilyen felirattal a homlokán, de az emberek mégis ezt tették. Akkor emlékeztettek erre:

„Mert eltűritek ha valaki leigáz titeket, ha valaki felfal, ha valaki felfog, ha valaki felfuvalkodik, ha valaki arcul ver titeket.

A MARADÉK

 
Azután láttam, hogy szinte minden épületben vannak fénylő emberek. Ezek nem vettek részt a háborúban, inkább minden erejükkel próbálták kijavítani az épületeket, vagy sebesülteket ápoltak. Bár reménytelennek látszott, hogy lépést tartsanak a pusztítással, és a sebesültek áradatával, mégsem adták fel.

 
Látszott, hogy minden fénylő embernek hatalma van a sebek gyógyítására, és ez a hatalom egyre nő ahogy munkálkodnak. Akik meggyógyultak, maguk is olyan fényekké váltak, mint akik meggyógyították őket. Feltűnt, hogy akik a sebesültek gyógyítására szánták magukat, sokkal eredményesebbek, mint a többiek által oly könyörtelenül támadott kórházak. Ezt az utóbbiak is megértették, ezért kis gyógyító csapatokra osztották embereiket, akik hamarosan szétszóródtak a sziget egész területén, és sok épületbe beköltöztek.

 
A sziget peremén körös-körül kis sátor-táborok voltak. Néhányan közülük részt vettek a háborúban, és minden épületet igyekeztek lerombolni, hogy az embereket a saját táborukba gyűjthessék. Ezeknek a táboroknak a vezetői is az „Áruló” feliratot viselték a homlokukon. Bár az épületeket elhagyták, a polgárháború szelleme ugyanúgy uralkodott felettük is.

 
A táborok között is voltak azonban néhányan, akik nem vettek rész a háborúban. Ezek is fényként ragyogtak. Az ő hatalmuk is növekedett, de ez másféle volt mint a gyógyítóké: Az események felett gyakoroltak hatalmat. Imádkoztak, hogy megállítsanak kisseb ütközeteket, vagy távol tartsák a viharokat, és meg is történt amit kértek.

 
A sziget és a tenger feletti szellemek nagyon elbátorodtak, a kis imádkozó táborok miatt. Ezek a közbenjáró csoportok, már közel álltak ahhoz hogy hatalmuk legyen a nagyobb csatákat és viharokat megállítani. Az említett hatalmas szellemeket, mindez láthatóan nyugtalanította.

A TRAGÉDIA

 
A sziget körüli nyílt tengeren hajók és csónakok tömege várta, hogy amint a harcok befejeződnek, kikössenek és a rajtuk lévők bemehessenek a városba. Sok hajó tele volt más háborúkból érkező menekültekkel és sebesültekkel. Nagyobb hajókat is láttam, királyokkal államfőkkel, gazdag és sikeres emberekkel a fedélzetükön. Bár mindannyian féltek a viharoktól, mégsem tudtak kikötni a háború miatt. Nyögéseik és segélykiáltásaik messze hallatszottak, a szigeten mégsem vette észre őket senki. Sőt úgy tűnt, a szigetlakók egyáltalán nem is látják a hajókat.

AZ ÚR BŐLCSESSÉGE

 
Akkor megláttam az Urat: ott állt és figyelte az eseményeket. Olyan dicsőséges volt, hogy azon csodálkoztam miért nem vettem észre hamarabb, és miért nem állnak meg a városban, hogy Őt imádják. Megdöbbenésemre senki sem látta Őt. Néhány embernek a szemébe néztem, és észrevettem mennyire vérbeborult a tekintetük. Vért láttam a szemükben. De ez nem a Bárány vére hanem a Káiné volt. Csoda, hogy egyáltalán láttak még valamit!

 
Azon töprengtem miért nem vet véget az Úr a háborúnak, de úgy tűnt megelégszik azzal, hogy figyelemmel kíséri az eseményeket. Mintha értette volna gondolataimat hozzám fordult és azt mondta:

 

-„Ez az én Egyházam. Ezeket a házakat az emberek az én számomra akarják építeni.  Kopogtattam mindegyiknek az ajtaján, de nem engedtek be. Pedig békességet hoztam volna nekik, mert Én csak a békesség városában lakozom.”

 
Megfordult és a hajókban várakozók felé intett:

 
-„Ha megengedem, hogy bemenjenek a városba, a harcolók őket is felhasználták volna a háború céljára. De amikor a kiáltásuk hangosabb lesz a háború zajánál, házat építek a számukra.

 
Nagyon komolyan nézett rám és folytatta:

-„Mindezt azért engedtem, hogy soha többé ne ismétlődhessen meg!”

Nem tudom kifejezni ennek a kijelentésnek a súlyát, de szívem mélyén mégis megértettem, hogy mindent tudó bölcsességében valóban Ő engedte meg ezt a háborút.

Ezután ezt mondta:

-”Amíg ezt nem érted igazán addig azt sem értheted meg, amit most készülök tenni.”

 
Amikor a hajókban lévők kiáltása valóban hangosabb lett a városban dúló polgárháború zajánál, az Úr parancsot adott s következő pillanatban elszabadult a tenger. Hatalmas szökőár támadt, amely végigsöpört a szigeten, és elborított minden épületet. A vihar szellemei csatlakoztak a sziget fölött lévő szellemekhez, és mindannyian korábbi méretükhöz képest csaknem a kétszeresére nőttek. Végül az egész sziget eltűnt a szellemek és a dühöngő tenger sötétjében.

 
Eközben az Úr meg sem mozdult. Tudtam, hogy egyetlen menedékem, ha olyan közel maradok Hozzá amennyire csak tudok. A vihar egész ideje alatt semmi mást nem láttam csak Őt. Fölnéztem Rá: arcán fájdalom és eltökéltség tükröződött.

FELÉPÜL AZ ÚR HÁZA

 
A vihar lassan elcsitult, és az áradat visszavonult. Az épületeknek nyomuk sem maradt. De azok a fény-emberek, akik korábban az épületekben világítottak, túlélték a vihart. Most ott álltak az épületek helyén. Akkor az Úr, aki mindeddig a sziget szélén állt a középre ment és ezt mondta:

-„Most én építem fel a házamat!”

 
Erre a fény emberek az Úr felé fordultak, még jobban felragyogtak és mindegyik csoport ott ahol volt, élő oszloppá változott. Csak ekkor vettem észre, hogy az oszlopok egy hatalmas épület vázát alkotják, amely majd az egész szigetet beborította.

 
Színük alakjuk és méretük azonban mind különbözött, s nehezen tudtam elképzelni, hogyan fog belőlük összeállni egy épület váza. Az Úr azonban láthatóan kedvét lelte mindegyik oszlopban, és azok végül tényleg szépen egymás mellé illeszkedtek.

A NAGY SOKASÁG

A hajók és a csónakok most végre kikötöttek a szigeten. Minden hajó más országból népcsoportból vagy nemzetből hozta a menekülőket, és hatalmas sokaság gyűlt össze belőlük. Azt gondoltam, hogy ekkora tömeg még egy ilyen óriási épületben sem fér el. Az Ú r azonban rám nézett és nagyon komolyan ezt mondta:

-„Annyi szobát építünk amennyire csak szükségünk lesz, és senkit sem küldünk vissza.”

 
Olyan határozottan mondta ezt, hogy ott a helyben elhatároztam: meg sem fordul a fejemben többé, hogy valakit elutasítsak. Eszembe jutott, hogy korábban az volt a gondunk, hogyan bírjunk rá embereket, hogy bejöjjenek a házba, most pedig az a kérdés mit kezdjünk ezzel a hatalmas tömeggel.

A TEMETŐ

Amint egy hajó kikötött utasait egyenesen az Úrhoz vezették. Ő egyenként a szemükben nézett és ezt mondta:

-„Ha bízol Bennem meg fogsz halni értem”

 
Ha valaki azt felelte: „kész vagyok meghalni érted”, az Úr azonnal átszúrta az illető szívét a kardjával. Ez mindegyiküknek nagy fájdalmat okozott. De akik megpróbálták elkerülni a kardot azoknak még fájdalmasabb volt. Akik viszont elengedték magukat láthatóan kevesebbet szenvedtek.
 
Ezután a temetőbe vitték őket, amelynek a kapuján a következő felirat állt: „Az elfelejtettség homálya”. Úgy éreztem követnem kell őket. Mielőtt eltemették a megholtakat megvizsgálták őket, hogy valóban meghaltak-e. Néhányan még sokáig ragaszkodtak az életükhöz, ezeket félretették az egyik oldalra. Akiket eltemettek hamarosan feltámadtak, és vihart túlélő fény-emberekhez hasonlók lettek. Észrevettem, hogy nem egyforma ideig maradtak a sírban. Néhányan a később érkezők közül már fel is támadtak, míg azok akik ragaszkodtak életükhöz még el se temették.
 
Amikor először megpillantottam a temetőt. Szörnyű helynek tűnt. Úgy gondoltam egyáltalán nem illik erre a most már dicsőséges szigetre. Ahogy azonban távolodva visszanéztem rá, gyönyörűnek láttam. Nem értettem mi okozza a különbséget, amíg az egyik munkás meg nem szólított: - nem a temető, hanem te változtál meg.
 
Azután felnéztem az épületre, s most sokkal dicsőségesebb volt mint az előbb. Végignéztem a szigeten és ugyanezt éreztem: sokkal gyönyörűbb volt mint azelőtt. Eszembe jutott az ige: „Az Úr szemei előtt drága az ő kegyeseinek a halála. (zsolt-116;15)
 
A munkás aki még engem nézett megszólalt: -„Te még nem haltál meg csak megváltoztál azáltal, hogy közel kerültél azokhoz akik ezt megtették. Ha majd te is meghalsz még ennél is nagyobb dicsőséget fogsz látni.”
 
Megjegyzése kissé rosszul esett, mert úgy éreztem közelebb álok az Úrhoz,mint bárki más, s úgy tűnt az Úr szívesen osztja meg velem gondolatait. Azonban legbelül éreztem: ennek az embernek igaza van.
 
A feltámadt fény-embereket elvezették a saját helyükre. Az új épületben fel volt írva mindegyiknek a neve valahol. Voltak akik a falba épültek be, mások az oszlopokba, mások pedig ajtók vagy ablakok lettek. Érdekes módon azután is emberek maradtak, miután beépültek a házba, s ahogy fokozatosan beilleszkedtek a helyükre fényük egyre ragyogóbbá vált, és ezzel az egész épület fényét megnövelték.
 

 A PRÓBA

 
Visszamentem az Úrhoz. Jelenléte olyan csodálatos volt, hogy el sem tudtam képzelni, némelyek miért nem hajlandóak meghalni érte. A hajókról jött menekültek közül mégis sokan vissza utasították ezt. Amikor az Úr megkérdezte őket, visszahátráltak. Némelyem visszamentek a hajóikhoz és elutaztak, mások a kikötőben maradtak.
 
Voltak olyanok is akik a szigeten maradtak, ahol szabadon járhattak, sőt még az Úr házába is bemehettek. Úgy tűnt szeretik a házat és sütkéreznek a dicsőségében. Sokukról szintén az Úr dicsősége sugárzott. De ez nem belülről jött, hanem a másokból áradó fényt tükrözték vissza. Tényleg nagyon tetszett nekik a ház, és élvezték az Úr jelenlétét amely a házból áradt, de mikor maga Úr közeledett hozzájuk félénken visszahőköltek..
 
Épp arra gondoltam, nem szabadna megengedni nekik, hogy itt maradjanak, Amikor az Úr megszólított:
 
-„Türelmemmel sokat megnyerek közülük de még azokat is szeretem akik soha nem adják nekem az életüket, és örülök, hogy élvezik dicsőségemet. Soha ne küld el azokat akik szeretik a dicsőségemet”.
 
Láttam, hogy akik nem akartak meghalni kezdtek úgy viselkedni, mintha az Úr háza az övék lenne, s egyedül számukra épült volna. Szerettem volna haragudni rájuk ekkora nagy szemtelenség láttán, de akaratom ellenére sem voltam képes haragudni. Megértettem, hogy azért mert nagyon közel állok az Úrhoz. El kellet döntenem, hogy közel maradok Hozzá, és akkor feladom a haragomat, vagy eltávolodok tőle, hogy mérges lehessek.
 
Meglepően nehéz volt döntenem, s komolyan megfordult a fejemben, hogy eltávolodok az Úrtól. Végül az attól való félelmemben ami a szívemben feltámadt, mégis inkább odaléptem Jézushoz. Azonnal kinyúlt értem és úgy ragadott meg, mintha egy szakadék széléről rántana vissza. Hátranéztem és döbbenten láttam, hogy valóban egy sziklafal peremén állok. Hacsak egy lépést is teszek hátrafelé, hogy eltávolodjak tőle, tényleg beleestem volna a szakadékba
 
Akkor azt mondta:
 
-„Ebben a házban inkább eltűröm a képmutatást, mint ezt a haragot, amely újra elindítaná a háborút.
 
Eszembe jutottak a munkás szavai a temetőben, és elárasztott a felismerés, hogy még én sem szántam rá magam, hogy meghaljak az Úrért. Szemtelenül és túl sokat tulajdonítva magamnak, én is ki akartam sajátítani az Úr házát, sőt magát az Urat is. Amikor megláttam ezt a gonoszságot a szívemben, megrémültem. Azonnal könyörögtem az Úrnak, hogy pusztítsa el a gonosz szívemet a kardjával. Tudtam, ha nem teszi meg, örökké az a veszély fenyeget, hogy lezuhanok a szakadékba. Most már kétségbeesetten kívántam, hogy én is meghaljak.
 

FELTÁMADÁS ÉS ÚJ ÉLET

 
Az közelében eddig mindig szeretet és biztonságot éreztem. De most rövid pillanatra míg előhúzta a kardját, minden félelmem feltámadt, és egyszerre sikoltott a lelkemben. Ekkor értettem meg azokat akik nem akartak meghalni, s most könyörületet és szánalmat éreztem irántuk. Ahogy ez végbement bennem minden félelmem eltűnt. A látomás egész ideje alatt nem éreztem többé semmilyen félelmet. Minden félelemtől megszabadulni leírhatatlanul gyönyörűséges élmény volt. Mintha a bűnbeeséstől eredő összes gonoszságot kitörölték volna a szívemből. Egy pillanat alatt átvillant rajtam a felismerés, hogy minden gonosszal együtt jár a félelem is.
 
Akkor az Úr átszúrta a szívemet. Meglepődtem, hogy alig fájt, míg mások halála annyira nehéznek látszott. Azt mondta
 
-„akik kérik a halált, könnyebben halnak meg”.
 
Eszembe jutott amit Ő mondott a Máté 21;44-ben:
 
„aki e kőre esik, szétzúzatik, akire pedig ez esik rá, szétmorzsolja azt”
 
Ahogy kezdtem elveszíteni az eszméletemet, nem a sötétség vett körül, ahogy vártam, hanem világosság. Így a félelmeimtől végleg megszabadulva, és ahogy ez a világosság körülvett, a halál dicsőséges élménnyé változott.
 
Nem emlékszem, hogyan vittek a temetőbe, csak arra, hogy azonnal feltámadtam. Most minden amit láttam kimondhatatlanul dicsőséges volt. Ránéztem egy kőre – és szerettem. Néztem az eget a fákat a felhőket. Felfoghatatlanul gyönyörűek voltak. Egy kis veréb is csodálatosabb volt, mint bármilyen szép madár, amit valaha láttam. Azon tűnődtem, milyen csodálatos kincs mindez számomra, és azelőtt miért is nem értékeltem jobban. Azután a szemtelen képmutatókra néztem, akik nem akartak meghalni. Már egyáltalán nem kísértett, hogy haragudjak rájuk. Sőt, őket is annyira szerettem,, hogy akár azt is megengedtem volna nekik, hogy újra átszúrják a szívemet, ha ezzel segíthetek nekik. Megértettem, hogy mekkora áldás számomra, hogy találkozhattam velük, és hogy velük lehetek. Most már azt akartam, hogy itt maradjanak. Érthetetlen volt, hogy azelőtt hogyan haragudhattam rájuk. Hiszen mennyivel értékesebbek mint az a veréb!
 
Akkor mellém állt az Úr. Bár nem gondoltam volna hogy lehetséges, de most még dicsőségesebbnek láttam, s mégis képes voltam elviselni a jelenlétét. Azt mondta:
 
-„Látod, ezért annyira drága nekem az enyéim halála. Akik próbálják megtartani az életüket, elveszítik azt. De akik elveszítik az életüket értem, megtalálják az igazi életet. Most már ismered az igazi életet. Mert ismered a szeretetet."
 
Abból az igazságból békességből és örömből épül fel az én királyságom ami most betölti a szíved. Csak az marad meg örökké amit ebben a szellemben teszel. Akik félelemben élnek nem tapasztalják meg az én Királyságomat. Ha megmaradsz az én szeretetemben hatalmat kapsz arra, hogy az embereket megszabadítsd a félelmeiktől, és megismertesd velük Isten Királyságát.”
 
Majd a házra néztem és mindazokra akikből épült. Akikre csak ránéztem felgerjesztette bennem azt az erős szeretet, bennem. Minden eddiginél csodálatosabb érzés volt. Szerettem volna odamenni beszélni mindegyikőjükkel, de ugyanakkor az Úr mellől sem akartam eltávolodni. Akinek a jelenléte sokkal jobban vonzott. Ismerve gondolataimat azt mondta:
 
-„Soha nem fogsz eltávolodni tőlem, mert benned lakom, és veled leszek akárhová mész.”
 
Azok akik nem akartak meghalni, elbizakodottságukban azt gondolták, hogy az Úr Házának minden áldása az ő számukra készült. Élvezték ugyan ezeket az áldásokat, de valójában nem voltak szerves részei annak ami épült. Mivel nemrég még én is közéjük taroztam, tudtam, hogy örömük mennyire sekélyes ahhoz képest amit átélhetnének. Szívből sajnáltam őket. Tovább figyeltem, s láttam, hogy fokozatosan elhalványultak, míg végül olyanokká váltak, mint a fantomok a szétlőtt városban. Az Úr szavai jutottak eszembe:
 
„Akik meg akarják tartani az életüket, elveszítik, de akik elveszítik az életüket értem megtalálják azt.”
 
 

HATÁRTALAN NÖVEKEDÉS

 
Néztem hogyan épül a ház egyre feljebb. Minél magasabbra emelkedett annál nagyobb dicsőséget árasztott, és annál messzebb látszott. Ezért még több hajó jött a szigetre s rajtuk rengeteg menekült. Átküzdötték magukat a viharon, mely a tengeren még mindig tombolt, a szigetet azonban már nem érhette el.  Azon tűnődtem milyen magasra fog épülni a Ház, amikor az Úr újra hozzámfordult, mintha a gondolataimra válaszolna.
 
-„Semmi sem szabhat határt annak, hogy milyen magasra építsük ezt a Házat, mert én vagyok az alapja, és a szeretet a cement."
 
Ekkor közelebbről megnéztem a cementet, amelyátlátszó volt, mégis hatalmas erő áradt ki belőle.
Annyira feltűnő és megragadó látvány volt, eddig mégsem vettem észre! Milyen vak is voltam: nem vettem észre a ház csodáit míg az Úr fel nem hívta rá a figyelmem. Ezért ismét hozzá fordultam, hogy én is mindet alaposan megfigyelhessek amit Ő lát.
 
Figyelme azokra irányult akikből a Ház épült. Ahogy én is odafigyeltem, megdöbbentő felismerésre jutottam. Hiszen ezek nem csupán emberek!
 
Ők az Új teremtés, amely felülmúlja a régit!
 
Hidat alkottak a fizikai és a szellemi világ közti szakadékon, és mégis nyilvánvalóan mindkettőhöz tartoztak. Kétségtelenül természetfelettiek voltak, mégis természetesek. Sőt. Sokkal természetesebbek és valóságosak voltak, mint bárki, akit valaha is láttam. Mellettük minden más elhalványult és árnyéknak tűnt, s ahogy egyre jobban átalakultak, ez az érzésem egyre csak erősödött.
 
A belőlük sugárzó dicsőség, hamarosan láthatóvá sőt érzékelhetővé vált. Nem fizikailag tapintható, inkább érzelmileg felfogható hatás volt ez. Ahogy közelebb mentem hozzájuk és a belőlük áradó dicsőséghez, olyasmit éreztem, amit csak egy csodálatos mámorhoz tudok hasonlítani. Ez a mámor azonban nem homályosítja el az elmémet, hanem megvilágosította.
 
Valahogyan megnemesített és felemelt, de nem a büszkeség, hanem Isten elhívásának ereje által. Mély biztonságérzet kerített hatalmába: úgy éreztem tökéletes harmóniába vagyok a földel, a levegővel, de legfőképpen az Úrral és Házával. Olyan jó érzés volt, hogy soha többé nem akartam elhagyni ezt a helyet.
 
Ahogy az újabb hajókról csatlakoztak az emberek hozzájuk, azok, akikből a ház épült folytonosan, átformálódtak, s ezáltal az egész Ház dicsősége növekedett és kiterjeszkedett.
 
 

A DICSŐSÉG TOVÁBBADÁSA

 
Amikor a temetőből jövő emberek elfoglalták a helyüket, a Házban a már bent lévők igyekeztek átadni az újaknak a saját dicsőségüket. Amint ezt tették, az Úrból rájuk sugárzó dicsőség még erősebb lett. Láttam, hogy az Úr még többet ad azoknak, akik továbbadták saját dicsőségüket. Akik a legbuzgóbbak voltak ebben a továbbadásban, azok kezdték el építeni az egyre magasabbra emelkedő ház egy-egy újabb emeletét.
 
Ez pontosan ellentéte volt annak a féltékenységnek, amely korábban a városban uralkodott! Próbáltam jobban megérteni a féltékenységet, de egyszerűen képtelen voltam rá. Mivel már nem tudtam féltékenykedni, azért megérteni sem tudtam mi az. Valószínűtlennek tűnt, mintha valami rossz álomból ismertem volna. Oly nagy öröm volt adni, hogy elképzelhetetlennek tűnt nem adni. Minél többet adtak tovább házat építő emberek,  annál több dicsőséget kaptak újra, hogy azt is továbbadhassák
 
Oly nagy örömöt okozott adni, hogy most láttam meg: az egész örökkévalóságot azzal fogjuk tölteni, keressük kivel oszthatnánk meg a dicsőségünket. Majd hírtelen világossá lett előttem, hogy ezért teremtette Isten a Világegyetemet, olyan gazdag sokszínűséggel, s úgy, hogy folyamatosan és gyors iramban táguljon. Akik megérintették az Úr dicsőségét, olyan szeretet kaptak, hogy azt tovább kellet adniuk, és ezért terjeszkedniük kellet. Isten azért adta nekünk az állandóan táguló univerzumot, hogy megoszthassuk vele az Ő állandóan növekvő dicsőségét. Olyan dicsőséges láncreakciót indított el, amely soha nem ér véget, és nincs beszorítva az idő és a tér korlátai közé. Sőt az univerzum minden egyes részét ki is fogjuk tölteni. Ezzel a láncreakcióval.
 

 

A VIHAR VISSZATÉR

 
Ekkor figyelmem hirtelen a tenger felett tomboló és egyre erősödő viharok felé fordult. Megdöbbenve láttam, hogy gyorsabban és nagyobbra nőttek mint az Úr Háza és most egyenesen felénk tartanak. Hatalmas hullámok borították el a szigetet, s eltakarták szemem elől a Házat is, bár még mindig mellette álltam. Szörnyű erővel tombolt az orkán, mégsem féltem. Már meghaltam ennek a világnak, s olyan életem van, amit soha többé nem vehetnek el tőlem. Olyan csodálatos volt a sziget, s boldogan meghaltam volna. Hogy szabadon vihessem a világegyetem többi részére is az Úr dicsőségét amely annyira lenyűgözött. Nehéz volt eldöntenem, menjek, vagy maradjak - így csak vártam és maradtam.
 
A vihar lassan alábbhagyott, s a Ház Újra előbukkant. Most a sziget is a Ház is jóval kisebb de sokkal dicsőségesebb volt. Észrevettem, hogy a viharok épphogy elhagyták a partot, s máris visszafordultak. Ez többször megismétlődött, s az épület minden alkalommal egyre kisebb de még dicsőségesebb lett. A viharok is egyre jobban kifáradtak, amíg a szigeten átküzdötték magukat. Hamarosan már csak olyan kis hullámokat kavartak, amelyek nem jelentettek igazi veszélyt sem kárt nem okoztak. Az Úr Házának dicsősége emberi szavakkal leírhatatlan mértékűvé növekedett.
 
A felhők szétoszlottak, és meglátszott az ég. Soha nem láttam még ilyen gyönyörűnek! Ahogy az eget bámultam, megértettem, hogy a levegő is telítve van azzal a dicsőséggel, amely a Házból sugárzott. Szemügyre vettem a házat és meglepődve láttam, hogy a viharok nem okoztak semmiféle kárt benne, bár méreteit tekintve sokkal kisebb lett. Ennek ellenére dicsősége sokkal erősebben ragyogott, és mindenről visszatükröződött. Úgy éreztem ez a dicsőség már messze a Földön túra is kisugárzik.
 
Akkor a látomás változott. Egyedül maradtam az Úrral. Minden nagyszerű érzés elmúlt.
Még a szeretet érzése is. Tekintete komoly volt és ezt mondta:
 
-„A háború nemsokára véget ér. Itt az ideje, hogy felkészüljünk a viharokra. Mond meg népemnek, hogy senkit nem fogok Házam építésére használni, akiknek kezéhez testvéreinek a vére tapad.”
 
Próbáltam összpontosítani, hogy minden szavát megjegyezzem, de még mindig az előbb érzet túláradó szeretetre gondoltam. Majd így folytatta.:
 
-„Mindezt álmodtad mégis valóság. A szíveddel értettél meg mindent, amit megmutattam neked a álomban. Most azért teljes szívvel higgy, és szeretetem újra valóságos lesz a számodra. Ez a te életed célja, hogy megismerd az én szeretetemet.”
 

MEGJEGYZÉSEK

 
Ez álom értelmezése egészében véve eléggé kézenfekvő. Mégis úgy gondolom, hogy amit közben átéltem érzéseim, és gondolataim ugyancsak fontos részei az üzenetnek.
 
A stílusukban szélsőségesen épülő építmények amelyek különböző keresztény felekezeteket egyházakat, csoportokat mozgalmakat jelképeztek, együttesen nagyon groteszk látványt nyújtottak. Úgy tűnt mindegyik olyannyira különbözni akart a másiktól, hogy végül a város a legvisszataszítóbb benyomást keltette. El sem tudom képzelni, hogy bárkinek aki arra vetődik, kedve lett volna bemenni, még akkor is, ha nem lett volna polgárháború a városba.
 
A kereszténység sokkal jobban pusztítja saját magát belső harcaival, mint amire az ellenség e nélkül képes lenne. Mialatt ezt a pusztító háborút néztem, egyfolytában azon csodálkoztam, hogy az Úr miért nem avatkozik közbe. Azok akik harcoltak a többi keresztény felekezetek és mozgalmak ellen, saját magukat fosztották meg attól a lehetőségtől, hogy beépülhessenek a Házba, amelyet maga az úr épít.
 
Úgy gondolom igen fontos, hogy szinte minden épületben voltak igazi fény-emberek. Isten minden eddigi mozgalmában – amely azóta már élettelenek és ridegnek látszó intézménnyé merevedett – voltak vagy vannak legalább néhányan akik igazán ismerik Istent és az Ő útjait. Lehet, hogy most csupán kis fényeknek tűnnek, de ők lesznek azok, akikre mint teherhordó belső szerkezetre – az Úr felépíti a Házát.
 
A tenger néha a népek sokaságát jelképezi a Szentírásban. (17;15) Ez a sokaság hatalmas hullámokban fog feltámadni, és az intézményes kereszténység jelenlegi struktúráját nagyrészt lerombolja. De akik igazi fényként élnek, azokat nem söprik el a hullámok. Akik igazságban járnak, azoknak olyan alapjuk van, amely nem rendül meg.
 
Nem az Úr parancsára támadtak fel a hullámok, csupán elmozdította a védelmet, ami eddig visszatartotta a tengert. Azután dühöngő gyűlölettel támadt a tenger a szigetre. Úgy gondolom ez azt a gyűlöletet jelképezi, amely a látható és az intézményesedett kereszténység ellen irányul, és az Úr meg fogja engedni, hogy le is rombolja ezeket az intézményeket.
 
Miután ez a hatalmas szökőár végigsöpört, a szigeten nem maradt talpon semmilyen keresztény intézmény, amit az álomban az emberek által épített épületek jelképeztek. Az igazi keresztények azonban mind megmaradtak. Nem gondolom, helytelen lenne javítgatni ezeket az intézményeket, és struktúrákat, mint ahogy az Úr is megbecsülte azokat, akik ezt tették. De ez látomás mélyen meggyőzött arról, hogy inkább az emberek építésére kell összpontosítanunk s nincs értelme újabb intézményeket építeni, abban a reményben, hogy azok kiállják a viharokat. Hiszen a vihar után egyetlen épület (intézmény) sem maradt meg!
 
Bár ezek az épületek mind összedőltek, mindegyikben akadtak olyanok, akiket az Úr arra rendelt, hogy oszlopok legyenek az Ő Házában. És bár az Úr háza teljesen új épület volt, legfőbb oszlopai, pillérei, mégis szinte az összes felekezetből és irányzatból származtak. Az Úr az a „bölcs ember aki mind régit mind újat hoz elő tárházából.” (Máté13;52) Az Úrnak van új bora amit felszolgáljon, de Ézsaiás 25;6-ban kijelenti, hogy van megtisztult erős bora azaz sokáig érlelt ó bora is. Az Úr nem csak a régit, vagy csak az újat fogja használni, hanem mindkettőt: az újat is és a régit is.
 
Úgy tűnik örökös feszültség van azok között akik állandóan az Úr új dolgait keresik, és azok között akik letelepednek, és próbálnak mélyen meggyökerezni egy helyen. Krisztus Testének azonban, feltétlenül szüksége van, mind a kétfajta emberre.
 
Miután felfedezték Amerikát, nagy szükség volt kalandvágyó felfedezőkre, de ha a honfoglalók többsége nem lett volna egyúttal telepes is, akkor az ország ma is pusztaság lenne. Bár óriási feszültség és ellentét van a kétféle embertípus között, egymás nélkül semmit nem tudnak véghezvinni.
 
Hasonlóképpen, Krisztus Testének mindig szüksége van olyanokra, akik túllépik a jelenlegi állapotok korlátait.
Az elmúlt több mint ötszáz év szellemi előrehaladása, lehetetlen lett volna nélkülük.

Azonban ha nem lennének olyanok is, akik hajlandóak letáborozni egy időre, a különböző helyreállított igazságoknál, az előrenyomuló egyház, valószínűleg olyan ingatag lenne, hogy darabokra hullana szét.
 
Ráadásul ott van az állandó konfliktus, amely a megújulási és helyreállítási teológia hívei között feszül. Az előbbiek abban hisznek, hogy az intézményes egyházak megújíthatók, az utóbbiak amellett kardoskodnak, hogy semmi másra nincs szükség csak új bortömlőkre.
 
Teljesen nyilvánvaló, hogy Isten mind a megújulást mind a helyreállítást pártolja. Azonban meg kell értenünk: Az intézmények nem születhetnek ujjá, nem üdvözülhetnek, és nem fognak örökké tartani. Az Úr ideig óráig használhatja ezeket, hogy védje és nevelje népét, de az Úr háza nem szervezet, hanem egyetlen család.
 
Az Úr háza az egyre növekvő harag és a törvénytelenség viharában épült, és fénye még jobban ragyogott, a vihar sötétjében. Felbátorodtam azon, hogy az Úr olyan Házat épít fel a Földön amely valóban tükrözni fogja, az Ő dicsőségét. Ennek a mostani korszaknak, nem lesz vége addig, amíg ezt az építést be nem fejezi.
 
Nem is történhet másképpen. Amikor az Úr el akarta pusztítani Izraelt, Mózes azzal érvelt előtte, hogy ez olyan bizonyság volna a népeknek, mintha ki tudta volna ugyan hozni népét Egyiptomból, de arra már nem lenne képes, hogy be is vigye őket az ígéret földjére. Az Úr alkalmassá teszi az Egyházát, hogy örökké érvényes módon tanúskodjon Róla.
 
És tanúskodni is fog, arról hogy az Úr nem csak megbocsátotta az Eklézsia bűneit, hanem arra is van hatalma és bölcsessége, hogy meg is szabadítsa ezektől a bűnöktől, sőt szeplőtelen és dicsőséges Menyasszonnyá formálja.
 

Fordította: Szőcs Borbála
Lektorálta: Dr Szőcs Zoltán
Kiadja a Reménység ajtaja alapítvány

Forrás: http://www.hajnalcsillag.net/rick-joyner.html

David Wilkerson - Gyötrelem (A call to Anguish)

David Ray Wilkerson (1931. május 19 – 2011. április 27.)

David Wilkerson - Amikor minden próbálkozásunk kudarcot vall

Istennek különösen tetszik, ha akkor is hiszünk, amikor minden próbálkozásunk kudarcot vallott. Jézus azt mondta Tamásnak: "Mivel láttál engem, hittél; boldogok (angolban: áldottak), akik nem látnak és hisznek" (János 20,29).

Áldottak azok, akik akkor is hisznek, amikor semmi jele annak, hogy választ kapnának imáikra – akik a reménységen túl is bíznak, amikor minden próbálkozásuk kudarcot vallott.

Valakit utolért a reménytelenség, minden reménye szertefoszlott és eljutott emberi lehetőségei határára. Egy szeretted a halállal szembesül, és az orvosok nem biztatnak gyógyulással. A halál elkerülhetetlennek tűnik. A remény elhagyott. Nem történt meg a csoda, amiért imádkoztál.

Ekkor jönnek a Sátán hordái, hogy megtámadják az elmédet félelemmel, haraggal, és nyomasztó kérdésekkel: "Hol van most a te Istened? Annyit imádkoztál, hogy már nem maradt könnyed. Böjtöltél. Ráálltál az ígéretekre. Bíztál."

Káromló gondolatokat fecskendez az elmédbe: "Hiába imádkoztál. Kudarcot vallott a hited. Nem kell elhagynod Istent – csak ne bízz benne többé. Nem éri meg!"

Még Isten létének a megkérdőjelezését is betölti az elmédbe. Ezeket az eszközöket használja a Sátán évszázadok óta. A valaha élt legistenfélőbb férfiak és nők közül is átéltek néhányan ilyen démoni támadásokat.

Akik a halál árnyékának völgyén mentek át, halljátok meg ezt az üzenetet: a sírás eltart néhány sötét, borzalmas éjen át – ám abban a sötétségben hamar meghallod az Atya suttogását: "Én veled vagyok. Most nem mondhatom el, hogy miért történt mindez, de egy nap majd megérted. Meglátod majd, hogy mindez része volt a tervemnek, és nem a véletlen műve. Ez nem a te hibád volt. Tarts ki! Hadd öleljelek át fájdalmad órájában!"

Kedvesem, Isten mindig is jóságosan és szeretetből cselekszik. Amikor minden próbálkozásunk hiábavalónak tűnik, és elérünk képességeink határára – az Ő szeretete akkor is megmarad. Ragaszkodj erősen a hitedhez!

Állj erősen az Ő Igéjében! Ebben a világban nincs más reménység.

Forrás: http://www.ifjusagimisszio.hu/dw_blog.php

Dawid Wilkerson: A harc, amely Illés és Jézabel között kezdődött ugyanaz, amelyet ma is megvívunk.

Ugyanez a csata ma is folytatódik Isten egyházában. Csak gondolj egy olyan igazi hívőre, mint Illés. Isten munkájára feláldozott, szorgalmas, türelmes, hit által él, szolgál másokat, több és több jó munkában vesz részt. De valami hátráltatja életét. Ez a hívő egy bizonyos mértékben birtokolja Krisztus életét: megváltott, megigazult és az Atya dolgaival tölti életét, de az Úr azt mondja: „Valami panaszom van ellened, valami pusztító dolgot engedtél belopódzni az életedbe. Jézabel szelleme elcsalt és hátráltat abban, hogy engem kövess.”

„...Ám az a kifogásom ellened, hogy cselekedni hagyod Jézabel asszonyt, ki magát prófétanőnek mondja, s arra tanítja eltévelyítve rabszolgáimat, hogy paráználkodjanak és bálványáldozatot egyenek.” (Jelenések 2,20) Jézus nem egy tényleges asszonyról beszél itt, aki az Egyházban arra tanít, hogy hogyan paráználkodjanak. Nem. Azokról a dolgokról beszél, amelyeket megengedünk, hogy félre fordítsák hitünket: a TV, az Internet, testi vágyaink. Ezek az erőteljes csábítók.

És mikor Jézus a bálványáldozatok evéséről beszél nem ételről beszél, hanem olyan keresztényekről beszél, akik az ördög asztalánál étkeznek. Az ilyenek talán hangosan dicsérik az Urat a templomban, de miután hazamennek, odaadják elméjüket az elképzelhető legrosszabb szexuális, erőszakos förtelmekre.

Még a világi vélemény is elítéli az ilyesmit. A New York Times-ban megjelent egyik interjú folyamán egy híres fiatal színészt kérdeztek meg: foglalkozott-e valaha is pornográfiával, mint oly sok más hollywoodi színész. A fiatal ember válaszolt: „Nem engedhetem meg hogy elmémet ilyen szenny töltse be. Azok, akik pornográfiával foglalkoznak, nem képesek kontrollálni gondolkodásukat. Gondolataikban állandóan azokat a pornó képeket látják. Én ezt nem engedhetem meg nem csak magamnak, de akármelyik hivatásos színész sem fog ilyesmivel foglalkozni.” Szomorú, de sok keresztény hívő nem tud ilyen fegyelmezettségről beszámolni.

Gyakran mikor a Jézabel szelleme el akar csábítani, azt suttogja: „Sokat dolgoztál már, pihenned kell egy kicsit, ideje, hogy szórakozz. Kegyelem alatt vagyunk és Isten nem olyan szigorú. Menj és élvezd azt a bizonyos TV műsort, amit mindig kihagysz. Vagy menj és kölcsönözd ki azt az izgalmas videót. Ha túl messze távolodsz, mindig visszajöhetsz Jézus vére által, és megint tiszta leszel.”

Nem! Jézus azt mondja, még ha csak szívedben is adod oda magad egy vágynak, házasságtörést követtél el. Kijelenti lángoló szemekkel: „Időt adtam neki, hogy új felismerésre térjen, de nem akarja parázna­ságát elhagyni, nem akar más felismerésre térni.” (Jelenések 2,21) Jézus itt Istennek azokról az elcsábított gyermekeiről beszél, akiket Jézabel szelleme elcsábított.

Az Úr így szól ezekhez: „Kegyelmes vagyok és nagyon türelmes voltam, adtam nektek elég időt, hogy megtérjetek és hátat fordítsatok bűneiteknek. Küldtem prófétákat, beszéltem hozzátok a szószékről, figyelmeztettelek barátaitokon keresztül. Szent Szellemem szeretetben szólt hozzátok, de mégsem tértetek meg.
Arra vágyom, hogy belépjetek áldásom teljességébe, minden segítséget elétek tártam, mégis mint koldusok éltek. Ez egy nagy probléma és nem fog eltűnni, míg végül ellene nem álltok ennek a hátráltató erőnek.”

Gondolj bele Jézabel életben hagyásának következményeibe.

Jézus elmondja nekünk mik a következmények:

 „Egyszer csak ágyba vetem őt...” (2,22) A görög fordítás erre: „kifáraszt, megfutamít”. Folyamatos félelmet, fáradtságot, állandó menekülést jelent.

 „nagy szorongattatásba (nyomorúságba)...” (2,22) A görög itt feszültséget, problémákat, levertséget jelent.

 „Gyermekeit halállal fogom sújtani...” (2,23) Azoknak, akik Jézabellel kötöttek szövetséget – ha meg nem térnek –, halál lesz a végük.

Miért bánik az Úr ilyen szigorúan azokkal, akik Jézabellel mentek „ágyba”? Mert mindazoknak, akik az Urat szolgálják, ezt nagyon komolyan kell venniük: „úgyhogy meg fogják tudni az összes eklézsiák, hogy én a veséket és szíveket fürkészem. Mindnyájatoknak a tettei szerint fizetek majd.” (2,23)

Ezek a szavak nem egy ősi Ótestamentumi próféta szavai, hanem Jézus saját figyelmeztetése a kegyelem idejében.

Azt mondja: „Mindenki, aki az én gyülekezetemben van, tudja, hogy Jézabel szellemét le kell rombolni, ennek a szellemnek meg kell halnia, másképpen soha nem fogjátok megismerni áldásom teljességét.”

Nézzük csak meg Illést megint. Szerintem ő a Biblia egyik legerőteljesebb személyisége, mégis hagyta, hogy Jézabel életben maradjon. Illés ok nélkül hibázott küldetésében.

Mi volt Illés kudarcának gyökere? Jézabelnek nagyobb erőt tulajdonított, mint Istennek. Csak fontold meg: A Kármel hegy győzelme után ébredés tört ki az országban, az emberek meg voltak győzve és bűnbocsánattal megtértek. Jézabelnek nem volt ereje többé, ha megkísérelte volna Illés legyilkolását, a nép védelmébe vette volna a prófétát, de Illés a fenyegetéstől megijedt és elvesztette hitét.

Érted, hogy mi az üzenet célja? Isten, aki megváltott minket, aki győzelmet adott bűneink felett, és csodákat művelt életünkben el tud pusztítani akármilyen Jézabel-vágyakozást. Le tud rombolni minden erősséget, ki tud ölni minden bűnt, és ki tud szabadítani az ellenség hatalmából.

Sok vívódó keresztény hívő azt gondolja: „Ez a szokás bennem ellenállhatatlanul erős. Hol van a győzelem?” És az ellenség suttog: „Isten nem hallja imádat, add fel a harcot, imáid ellenére is el fogsz bukni.” De az Úr válaszol: „Nem! Nincs olyan hatalom, olyan Jézabel szellem, aminek uralma van rajtatok.”

Illés úgy tett, mint legtöbb hívő: elfutott. Dávid is ír erről, hogy el szeretne repülni a pusztába, mint a madár. Jeremiás próféta egy egyedülálló kunyhóba kívánt elbújni valahol a pusztában. De ezek a hívok, akik ilyesmire vágynak, igazában a megpróbáltatások elől menekülnek.

Később Dávid is így következtetett: „... nem félek a gonosztól ...” De Illés inkább elfutott és elbújt. Feladta a harcot és Jézabel életben maradt.

Isten minden félelmük és hibájuk ellenére is szereti szolgáit.

Hiszem, hogy Illés történetében Isten egyik legkönyörületesebb tettét láthatjuk, félelemmel telt szolgája iránt. Illés a pusztában egy fenyőfa alatt találta magát, mélységes levertséggel aludt el. De az Úr elküldte angyalát, hogy ébressze fel és arra késztesse, hogy egyen kenyeret és igyon vizet. Illés evett-ivott, de levertségében megint elaludt.

Az angyal megint felébresztette egy második ajánlattal. És Isten szólt hozzá kedvesen: „Illés az út előtted hosszú, kelj fel és egyél, mert erődet meghaladó út áll előtted” (1.Királyok 19,7) Mintha azt mondta volna: „Barátom ez túl sok neked egyedül, veled vagyok.”

Isten szeretete soha nem volt kétséges a próféta iránt. Nem számított, hogy szolgája hibázott és elfutott, félelme, levertsége és vágya ellenére sem. Isten nagyon szerette Illést. És ugyanez igaz ránk nézve is, akik szeretjük Őt.

De Istennek egy másik üzenete is volt Illés számára. Egy irgalommal teli figyelmeztetés, és ez ma is igaz. Azt kérdezte: „Mit csinálsz itt Illés?”(19,13) Annak ellenére, hogy az Úr megbocsátott Illésnek, nem felejtette el az ügyet.

Túlságosan szerette Illést ahhoz, hogy elfelejtse a történteket.

Illés egy kifogással válaszolt, de Isten nem fogadta el. Megint feltette a kérdést: „Miért vagy itt?” Lényegében azt kérdezte, miért adtad fel a harcot, Illés? „Miért adtad fel a szolgálatodat? Honnan van ez a levertség?”

Végül is Isten elfogadta Illés felmondását. Lényegében az Úr azt mondta:  „Nem kényszerítelek, hogy folytasd a munkád, de a helyedre Jéhut kenem fel. Ő fogja betölteni (befejezni) küldetésed, Jézabel kivégzését.”

A tény az, hogy ha abbahagyjuk szolgálatunkat, az Úr ezt megengedni. Nem fog kevésbé szeretni minket. Meg fogja engedni, hogy kisebb mértékben birtokoljuk Krisztus áldásának teljességét. Valóban mikor az idő eljött, hogy Illés hazamenjen az Úrhoz, egy tüzes mennyei szekér ragadta el őt. Illés nagy tiszteltben volt. De mint Mózes, akinek nem volt megengedve, hogy az Ígéret földjére belépjen, Illés soha nem vehette birtokba Krisztus áldásának teljességét.

Talán azt mondod, nincs problémám vágyakkal, nem vagyok egy házasságtörő vagy parázna. Köszönet az Úrnak, hogy Jézabel szelleme nem csábított el. Örömmel hallom ezt, de minden szolga életében, akik be kívánnak Krisztus áldásának teljességébe lépni, egy Illési pillanat el fog jönni. Szembe fogtok állni azzal a legnagyobb, legellenállhatatlanabb ellenséggel, amellyel még soha sem találkoztatok. És Jézabel szelleme harcolni fog ellnetek, azt suttogva, "Most el fogsz bukni, számodra mindennek vége!”

Mikor eljön ez az idő, ne gondoljatok menekülésre. Ne adjátok fel a harcot és ne veszítsétek el Isten ígéreteit. Álljatok ellene a Jézabel szellemnek. Az Úr azt mondta, hogy nincsen hatalma felettetek.

Még egy utolsó bizonyíték Isten kegyelmére. Annak ellenére is, hogy Illés nem fejezte be feladatát, Isten megadta szolgájának az utolsó szót Jézabelt illetőleg. A Biblia azt írja, hogy Illés megprófétálta: „Az ebek eszik meg Jézabelt Jezréel kőfala előtt.” (1.Kir. 21,23)  És pontosan ez történt. Jézabelt legyilkolták azon a helyen, ahonnan Illés elmenekült és a kutyák nyalták fel vérét. Isten megadta prófétájának az utolsó szót.

Kedves szentjeim, Urunk diadalmassá tett minket, és ez az Ő végső szava. Állj fel és harcolj. És Ő lesz az, aki áldásának teljességébe vezet minket.

Dicsőség az Ő Szent Nevének!

Forrás forrása: www.tscpulpitseries.org

Forrás: http://www.hajnalcsillag.net/forum/index.php?topic=197.0

Ajánlott írások róla:

Forrás: http://www.zugamenny.com/page.php?1447

Forrás: http://eloviz.punkosdi.hu/node/107

Forrás: http://eloviz.punkosdi.hu/node/117

Tihanyi Péter

Az Élet Győz

Beszélgetés Balogh Ferenccel

Krisztina, a feleség:

„Már folyt a szülés, mikor Viktor világra jövetele előtti pillanatban egyszer csak éreztem, hogy az Úr Jézus ott áll mellettem a szülőágynál, és fogja a kezem. Nyugalom, biztonság, öröm töltött el hatalmas erővel, és ez az egész szülőszobában szétáradt. Pár másodperc múlva az orvost is megérintette, aki elkezdett zokogni, ömlött a könny a szeméből. A szülésznő nem tudta, mi történik, de érezte. Azonnal minden fájdalmam eltűnt, elkezdtem mosolyogni, örülni, nevetni, és a következő pillanatban felsírt Viktor. Megszületett épen, egészségesen, csodálatosan.”

Hogyan indult az életed, a karriered?

Igazságszerető és hűséges típusú embernek készültem, arra neveltek, hogy törekedjek az egyenességre, őszinteségre, becsüljem azt, hogy feltörekedhettünk. Gépgyártó technológusként végeztem a középiskolát Vácon, ahol éltünk.  

Énekelni soha nem tanultam, akkor se, később se, de már gyerekként mindenféle vidéki zenekarokban énekeltem, mikor egy tehetségkutató versenyen nagyon jól szerepeltem. Fél év múlva már én voltam a Bergendy zenekar szólóénekese Demjén helyett.  

Emlékszem életem első zenei felvételére a Rádió hatos stúdiójában, ami nevetésbe fulladt, mert palócos tájszólásban énekeltem a szövegeket. Hirtelen felgyorsultak az események. Rendszeres nyugati utak a zenekarral, a legjelentősebb énekesek, színészek Máté Pétertől Haumann Péterig a barátságukkal, meghívásaikkal tüntettek ki. Sorra kezdtem énekelni az angol musicaleket magyar szövegekkel: Hegedűs a háztetőn, Hair, Jézus Krisztus Szupersztár. Aztán jött a Madách Színházban a Macskák egyik főszerepe. Előadások, Fészek Klub, whisky.

Kriszta a feleséged volt már?

Az egyik nyári turnénkon, melyet éppen Máté Péter szervezett, Kriszta volt az öltöztetőlány, így ismerkedtünk meg. Óriási szerelembe estünk. A művészek, zenészek, akikkel felléptem, látva minket, mindig ájuldoztak. Azt mondták, ha még egyszer fiatalok lennének, csak így szeretnének szerelmesek lenni, ahogy ezt tőlünk látják.

Ez úgy fest, mint egy amerikai sikersztori.

Ez már a második fejezete volt az életemnek. Az első úgy kezdődött, hogy miután Vácon leérettségiztem, megnősültem, született ebből a házasságomból két fiam.

Az is szerelem volt?

Nem. Annak a hölgynek nem voltak szülei, és már tinédzser korunk óta ismertük egymást, megsajnáltam, elvettem. De a házasságunk első órájában kiderült, hogy a dolog nem fog működni.

Amikor Krisztával találkoztál, akkor te még…

…akkor én még a feleségem férje voltam. Tulajdonképpen Pestre költözésem, a pesti karrierem, amit elmondtam, egy házasságtöréssel kezdődött, amely krízishez, majd váláshoz vezetett. Otthagytam a feleségemet a két gyönyörű gyerekemmel együtt. Hatalmas bűntudattal éltem, de Kriszta is. Megpróbáltuk mindenhol kompenzálni ezt a bűntudatot, mintha így jóvátehetnénk a jóvátehetetlent. Aztán összeházasodtunk, s közös életünk a már nagyobbacska gyermekeim rendszeres látogatásával és egy nyomasztó eseménnyel indult. Kriszta a terhesség ötödik hónapjában elvetélt, halva szülte meg azt a piciny babát. Ezután született egy második gyermekünk, egy kislány. Nagyon-nagyon boldogok voltunk, Krisztának neveztük el. De kilenc hónapos korában kiderült a babáról, hogy nem fog tudni felnőni, nem fog életben maradni, az izmok tudniillik nem fejlődnek ki a testében.

Az orvosok mit mondtak, mi történt?

Az első komoly vizsgálatsor után kimondták rá a halálos ítéletet. Úgy kellett élnünk, hogy – nem tudni mikor, egy hónap, egy év, két év – elveszítjük őt. Egy év múlva, akkor még élt Krisztike, megszületett a harmadik gyermekünk, Benjámin. Örültünk, bíztunk valami láthatatlan segítségben, hogy egészséges lesz. De nem így lett. Nála sem fejlődtek ki az izmok. Orvostól orvosig mentünk, míg eljutottunk Czeizel doktorhoz. Ő egyenesen kimondta, hogy az orvostudomány, a genetika mai állása szerint kettőnknek egészséges gyermeke soha nem születhet. Kromoszóma-összeférhetetlenséget állapítottak meg kettőnk között.

Hogy fogadtátok a hírt? Okoltatok ezért valakit vagy valamit? Hogyan képzeltétek tovább az életeteket, a jövőtöket? Hogyan éltetek tovább ezzel a tudattal?

Egy dac fogalmazódott meg bennem.

Magaddal, az élettel, a sorssal, a feleségeddel szemben?

Nem. Azzal a helyzettel szemben, amelyet az orvosok nekünk lehetőségként felvázoltak. Egyszerűen nem voltam hajlandó elfogadni. Azt hiszem, ekkor haragudtam meg ismeretlenül is Istenre: „Miért csináltad ezt velem, miért?” Óriási zűrzavar kezdődött el bennem. Ugyanakkor egyre többet dolgoztam. Rendkívül népszerűvé váltam: film, lemez, rádió, színházak. Már az Operettszínházban is főszerepet játszottam. A szakmámnál fogva volt egy kényszer bennem, hogy örömöt, happyt sugározzak magamból. A szövegek is ilyenek voltak, amelyeket énekeltem. Közben meg titkoltam, rejtegettem a világ elől a két nyomorék gyermekemet. Elkezdtem nagyon sokat inni, ezt a feszültséget csak a whisky tudta oldani bennem. Egyre kevesebb időt tudtam józanul tölteni; a józan állapotot már csak az alvás utáni pár óra jelentette. Még élt Krisztike, és élt Benjámin is.

Ekkor hányat írunk?

‘89 tavaszán vagyunk. Rimánkodtunk ennek a láthatatlan, megfoghatatlan, ismeretlen Istennek, kértük, hogy valami történjen. Három hónap múlva Krisztinának bizonyságot tett az élő, gyógyító Istenről egy kozmetikusnő, Tési Emmi. Gyűrte a feleségem arcát, közben meg Kriszti kiöntötte neki a lelkét. A kozmetikusnő olyanokat mondott neki, hogy van megoldás, van remény, mert benneteket is szeret Isten. Olyanokat mondott, amiket addig az orvosok nem mondtak. Kriszti hazajött, azt mondta, hogy megismerkedett egy szektás kozmetikusnővel, de olyan jókat mond, és olyan jó hallgatni. „Hát akkor menj és hallgasd!” – mondtam. Számára olyan megnyugvást jelentettek az Emmivel való beszélgetések, mint számomra az éneklés vagy a részegség. 1989 őszén, pontosan szeptember 24-én Benjámin bekómált otthon, be kellett vele rohanni a kórházba. Az előtte való hónapokban lehetett látni, hogy az értelmével sem stimmel valami. Én rohantam a kisfiúval a kórházba, Krisztina meg rohant a kozmetikába, Emi nyakába borult és zokogott. A kozmetikusnő vigasztalta igével, imádkozott, úgy viselkedett, mint egy igazi hívő, aki tudja, hogy ki az ő Istene. A feleségem megnyugodott. A gyereket a kórházban lélegeztetőgépre tették, pár nap múlva levették, és egy hét múlva hazahoztuk. Nem halt meg. Akkor még. Azt hittük, minden megoldódott, s Krisztina a következő hét végén Emivel elment az istentiszteletre, és befogadta a szívébe Jézus Krisztust. Szerintem őt addigra már nagyon megragadta Isten, csak nem tudtuk ezt így megfogalmazni.

És Téged?

Ismert ember voltam, szégyelltem odamenni. Isten jött oda hozzám gyülekezetestül, pásztorostul, mindenestül.

Ezt hogy érted?

Szó szerint. A Bergendy zenekarral a Ganz Művelődési Házban tartottuk a próbáinkat, a Golgota utcában. Egyszer csak megjelent a nagyteremben a Hit Gyülekezete, és attól kezdve hosszú ideig ott tartották az istentiszteleteiket. A színpad felől esténként ezt lehetett hallani: „Férfiak, legyetek férfiak, nők legyetek nők, hagyjátok el az okkultizmust, és szeressétek az Urat.” Mi a színpad mögött egy kis teremben próbáltunk, persze minden szó áthallatszott, ahogy kellett. Lent az alsó szinten meg fortyogott a Fekete Lyuk. Nem akármilyen triumvirátus.

Miután te is Isten elé álltál, mit jelentett neked az ima, amit ott elmondtál? Mi ment végbe benned, gondoltál, éreztél valamit? A megoldást jelentette, vagy a megoldás reménységével kecsegtetett?

Semmi különös élményem nem volt, nem nyílt meg az ég a fejem fölött, egyszerűen menekültem abból az állapotból, amelyben voltam. Most nemrég láttam a Titanic című filmet. Azért tudtam átélni a két szerelmes fiatal helyzetét, mert mi is hasonló helyzetben voltunk. Léket kapott a szerelmünk, a kapcsolatunk, amelyből menekülni kell. Ha a hajón maradunk a biztos halálba süllyedünk, de ha a korláton keresztül a tengerbe ugrunk a bizonytalanba, talán megmenekülünk. Az orvosok – akarva, akaratlanul – azt sugallták, hogy bennünk van a hiba, így sok mindent gondoltunk, éreztünk egymásról kimondva, kimondatlanul is. Fogalmam sem volt, hova ugrok, mibe ugrok a megtéréssel, csak annyit tudtam, hogy ha nem ugrok, meghalok. A szervezetem nem nagyon bírta már feldolgozni az alkoholt, valószínűleg Krisztát is otthagytam volna egy idő után. Ebből a zátonyra futott életből kifele persze semmi nem látszott, csak a mosoly. Mikor beülsz a színházba, a színpadon gyönyörű kastélyokat, hegyeket, bútorokat látsz, aztán megnézed közelről, és látod, hogy festett papundekli az egész. Ilyen festett papundekli volt az igazi életünk.

Mikor kezdtek a dolgok jobbra fordulni?

A megtérésünk után Isten megbocsátott nekünk, megváltott minket, a „rehabilitáció” valamilyen módon elkezdődött, de látható szinten még bőven a süllyedés, a bomlás évei jöttek. Dacolva minden orvosi véleménnyel, óriási hittel indultunk a keresztény életnek, de nem voltunk elég józanok, utólag belátom. Újdonsült hitünkre hivatkozva vállaltuk továbbra is a gyerekeket. Még két gyermekünk született bénán, kiszolgáltatottan, betegen. Így öten távoztak el fiatalon az Úrhoz ebből a földi életből. Ráadásul ezek a tragédiák olyan módon történtek, hogy minket is kegyetlenül megaláztak.

Mire gondolsz?.

Krisztike már elmúlt másfél éves, mikor kitört a taxisblokád. Azon a reggelen semmi életjelet nem mutatott a kislány, megrémültünk, s úgy ahogy voltunk – én pizsamában –, a kocsihoz rohantunk. Krisztina fogta a gyereket a kezében, én meg végig nyomtam a dudát és a gázt. Mikor meglátták a taxisok, hogy egy haldokló gyereket viszünk, átengedtek Budára, egészen a kórházig. Közben a kocsiban imádkoztunk, küzdöttünk, harcoltunk. De a kórházban kiderült, hogy már órák óta halott a mi Krisztikénk. Elbúcsúztunk tőle, s eljöttünk. Ez volt az a pillanat, amikor a blokád miatt vissza már nem tudtunk autóval menni, csak gyalog és metróval. Hideg tél volt. Az utcán, a metró mozgólépcsőjén én egy szál ócska pizsamában, papuccsal a lábamon, fogtam Krisztinám kezét, beszélni nem tudtunk mit, csak mentünk lassan, rezzenéstelen arccal. Nevettek rajtunk, többen felénk mutogattak, de hát kit érdekelt ez akkor?

Honnan volt ennyi erőd, honnan volt ekkora hited, hogy e sorozatos tragédiák sem törtek meg, hogy nem kezdtél perelni Istennel, a világgal, az élettel? Minek tudtad be a történteket?

Azt már akkor tudtam, hogy Isten nem csinál rosszat, ő nem öli meg a gyerekeket. Annak tudtuk ezt be, hogy egy ítéletet hajtanak végre rajtunk, olyan ítéletet, amely régi életünk idejéből datálódhat. S ha akarjuk, ha nem, ezen át kell mennünk, túl kell élnünk. Nem tudtuk pontosan, mi ez és miért, átok vagy bűn, vagy mi, de már nem is kutattuk. Már csak a mennyben fogjuk megtudni. Nagy árat fizetett Krisztám is, de biztos, hogy hatalmas áldást fog jelenteni számára, hogy olyen odaadással ápolta, szerette nyomorék gyermekeimet. Azt mondja az Ige, hogy átmenvén a siralom völgyén áldás forrásává teszi azt az Úr. Voltak helyzetek, mikor nem is tudtuk, mit csinálunk, de Isten akkor is az ő gyöngyszemeiként őrzött bennünket, hogy ne ártsunk magunknak. Vágytam az életre, szerettem az életet még így torz formában is.

Mi történhetett ezután bennetek vagy veletek, mert egyszer csak megszületett a hatodik gyermeketek, Viktor. Épen, szépen, egészségesen.

Az a vakhitünk, ahogy az elején indultunk, az idő folyamán igazi érett hitté vált. Ugyanúgy imádkoztunk, böjtöltünk a történtek ellenére is, és töretlenül mondtuk és hittük Ézsaiás szavait, beteg gyerekeink elköltözése után is: „Nem nemzenek a korai halálnak, mivel az Úr áldottainak magva ők, és az ő ivadékaik velük megmaradnak.” Aztán a feleségem újra áldott állapotba került. De ekkor már úgy éreztük, mintha Viktorral ez az ördögi per lezárult volna. A hetedik-nyolcadik hónapban mi is szinte látható módon megváltoztunk, felfrissültünk, megújultunk. Éreztük, hogy vége szakadt valaminek, és új következik. A gyülekezet pásztora és mások is sokszor imádkoztak értünk. A pásztor felesége a kezét Krisztina hasára téve imádkozott a gyermekért. Semmi nagy dolog nem történt, most se nyílt meg az ég fölöttem, de tudtam, hogy ez a gyerek élni fog.

Krisztina, a feleség:

Már folyt a szülés, mikor Viktor világra jövetele előtti pillanatban egyszer csak éreztem, hogy az Úr Jézus ott áll mellettem a szülőágynál, és fogja a kezem. Nyugalom, biztonság, öröm töltött el hatalmas erővel, és ez az egész szülőszobában szétáradt. Pár másodperc múlva az orvost is megérintette, aki elkezdett zokogni, ömlött a könny a szeméből. A szülésznő nem tudta, mi történik, de érezte. Minden fájdalmam eltűnt, elkezdtem mosolyogni, örülni, nevetni, és a következő pillanatban felsírt Viktor. Megszületett épen, egészségesen, csodálatosan. És most, nyolc év után is teljesen egészséges.

Folytatja a férj: Viktor úgy indult el, úgy kezdett el járni, hogy nem vettük észre. Mondom Krisztinának: „Te, nem Viktor szaladt keresztül a szobán?” Összecsaptuk a kezünket, hálásak voltunk Istennek, egymásnak, örvendeztünk. A meggyőződésünket, hogy vége szakadt valaminek, és új kezdődött, manifesztálódni láttuk. Istennek azóta is fantasztikus áldása, öröme, kegyelme ömlik ránk a fiunkon keresztül. Megtanultuk és megértettük az ő életéből azt a nagyon egyszerű igazságot, hogy Isten jó. Sőt sok esetben tanít, vezet, formál is minket Viktoron keresztül, nem is akárhogyan. Nézz oda, most, negyvennégy évesen sokkal pontosabban tudom, hogy ki vagyok, és hová megyek; hogy mi a feladatom a világban és az egyházban; hogy miért születtem. Pontosabban, élesebben, jobban látom, mint húsz, harminc, vagy akár harmincöt éves koromban.

Hogy értetted azt, hogy Isten formál, vezet benneteket a fiatokon keresztül?

Például tavaly előtt nyáron Erdélyben, Tusnádon pihenhettünk pár napot. Mikor hazajöttünk, Viktor nagyon visszavágyott. Egyik nap azt mondja: „Én falusi katona akarok lenni, nem városi, falusi.” Nem értettük először, mit mond, de aztán elmagyarázta, hogy ő továbbra is Isten katonája akar lenni, de nem itt a városban, hanem falun, egy olyan kis faluban, amilyet Erdélyben megszeretett. Ahol dombok, erdők, mezők vannak, ahol nincs sok ház, és ahol piros traktor dolgozik a hegyoldalon. Tudniillik Tusnádon nagyon megtetszett neki egy piros traktor, amely a dombon szántott. Akkor leültem, és elmondtam neki, mint férfi a férfinak, hogy ha mindenünket el is adnánk, akkor se lenne annyi pénzünk, amennyiből egy közeli falucskában egy szép házat vehetnénk. De Viktor csak előhozta mindennap. Mondom neki, jól van, akkor írd le, fogalmazd meg pontosan, milyen házat akarsz. Leírta. Akkor most rajzold le, és aztán színezd ki. Megcsinálta. Lerajzolta a hegyes-völgyes dombokat, az erdőt, a távoli hegyeket, és persze odarajzolta a piros traktort is, ami szánt. Ekkor már Kriszti és én is nagyon vágyakoztunk egy ilyen faluba, és egy ilyen házba. Egyre többet beszélgettünk róla, közben Viktor színes legóval is kirakta ugyanezt. Megcsinálta a dombokat, a zöld erdőt és a piros traktort. Ezután Isten úgy terelgette a dolgainkat, anyagi ügyeinket és mindent, hogy tíz hónap múlva, a következő év májusában beköltözhettünk ebbe a Pest környéki faluban lévő szép kis házba. A beköltözésünk utáni első nap reggelén odamegyek az erkélyhez, kinyitom az ajtót, és mit látok, házak már sehol, dombok olvadnak dombokba, oldalt egy gyönyörű erdő, távolban hegyek sziluettje. Csak állok és nézem, s egyszer csak az erdő mögül kipöfög a dombra egy traktor. Egy piros traktor.

Mit jelentett neked akkor reggel az a piros traktor?

Azt, hogy az élet győz.

Forrás: http://www.ujexodus.hu/index.php?cikk=5&print=1

Németh Alexandra, Németh Szilárd

Fókuszban a Hit Gyülekezete

Hitre hangolva

Rövid köszöntő, bevezető ima után kezdetét veszi a több mint egy órás dicséret. Az emberek tapsolnak, felszabadultan énekelnek, táncolnak, zeng a csarnok. Pergőbbnél pergőbb zenei számok követik egymást. A színpadot a magyar zenei világból korábban ismert arcok töltik meg, mint például a Bergendy egykori énekese, Balogh Ferenc, vagy az exmannhattanes fiúk, Dobi Sanyi és Varga Szabolcs. Az R-Go régi erőssége, Paci a dobos, a szólógitárnál pedig a Sing-Singet háta mögött hagyó Cerka. De ez mégsem koncert, hanem közös zenélés, csapatmunka. A tüzes dalokat hamarosan lírikus imádó dicséretek váltják fel, a kezek az égnek emelkednek.

Forrás: http://www.ujexodus.hu/index.php?cikk=234

Ignácz Valéria

Interaktív egyház

Vidám Vasárnap

Az istentisztelet közvetítése "lelkes gospelénekléssel indul", melyet Németh S. Judit vezet. Elmondása szerint a zene egy olyan nyelv, amely meg tudja szólítani azokat az embereket is, akik gondolkozásukban távol állnak Isten Igéjétől. Mindenképpen fontosnak tartja, hogy a kor zenéjével szóljanak az emberekhez, és ne archaikus nyelven. A színpadot egyébként a magyar zenei világból korábban ismert sztárok töltik meg, mint például a Bergendy zenekar egykori énekese, Balogh Ferenc, vagy az exmanhattanes fiúk, Dobi Sándor és Varga Szabolcs. Az "elbarikádozott" dobot az R-Go néhai erőssége, Paci pergeti, a szólógitárt pedig a Sing-Sing együttest háta mögött hagyó Cerka pengeti. És Friderika!

Forrás: http://www.ujexodus.hu/index.php?cikk=336

Szlazsánszky Ferenc

„Anyag” helyett Szellem

Interjú Lory B.-vel, a Ganxsta Zolee és a Kartel egykori fenegyerekével (részlet)

A nővérem nem bírta elviselni ezt az állapotot. Elment a sógorához, aki korábban megtért Jézus Krisztushoz a Hit Gyülekezetében, és hozott tőle videokazettákat, amiken

istentiszteletek, meg evangelizációs összejövetelek voltak láthatók, mert hitt abban, hogy ezek hatására majd megváltozom.

Este kezdtem el nézni a kazettákat, és hajnali három órakor fantasztikus élményem volt. Egy olyan, számomra ismeretlen békesség- és nyugalomérzés szabadult fel bennem, amit addig egyetlenegy kábítószer nem tudott megadni. Azt éreztem, mintha egy lepel szállt volna rám, öröm és furcsa hidegrázás járt át. A prédikátor a kábítószer ellen beszélt, és Isten szeretetéről. És az volt a legfantasztikusabb, hogy amit ott láttam, arra vágytam egész életemben. Tudtam nagyon jól, hogy meg kell keresnem ezt a gyülekezetet, és közösséget kell vállalnom azzal, amit ott hallok. Fölvettem a kapcsolatot, és eljöttem.

– Felismertek?

– Nem. Teljesen úgy mentem oda, mint egy hétköznapi állampolgár. Az emberek nagyon kedvesek voltak, láttam, hogy szépen fel vannak öltözve. Már kint megállapítottam, hogy ez egy nagyon jól szervezett rendezvény, itt egy nagyon jó társaság van. „De mi van belül?” – kérdeztem magamban. Bementem, és azt láttam, hogy az emberek becsukott szemmel rohangálnak. Egy ötven-hatvan éves néni a harmadik sorból kiugrott, és a saját tengelye körül, a fizikai törvényeket áthágva elkezdett forogni. Egy másik hölgy fejen állt, és úgy forgott.

– Nem botránkoztál meg?

– Nem botránkoztam meg, hanem olyan érzésem volt, hogy ez az. Hazataláltam. Én ugyanis „szellemi ember” voltam régen is, a kábítószerrel kapcsolatban belekerültem rengeteg okkult és spiritiszta tevékenységbe, de a gyülekezetben egy olyan erőt éreztem, amilyennel még nem találkoztam. Nagyon megörültem, és főleg az fogott meg, hogy mennyire szabad a zene. Pont a „Botos family” volt a színpadon, és Paci, Balogh Ferenc, és azt mondtam magamban: ezek az emberek itt? Hogyan? Tudtam, hogy ide fogok tartozni. A hatodik sorban ültem, és egy olyan erő szabadult fel, és lett úrrá rajtam, hogy elkezdett járni a lábam. Megijedtem, hogy miért nem tudom ezt az erőt kezelni. Aztán fölugrottam, kiszaladtam a megtérők közé, és befogadtam Jézus Krisztust a szívembe. Azt a valóságos szabadságot éreztem meg, amit egész életemben kerestem. És onnantól kezdve elkezdtem változni: helyreálltam lelkileg, idegileg, és megszabadultam a narkótól.

Forrás: http://www.ujexodus.hu/index.php?cikk=165

Válogatás néhány dalából: http://www.sajti.eoldal.hu/cikkek/dalok_-tancok/balogh-ferenc-dicsoiteseibol.html

------------------------------------------------------------------------ H I R D E T É S ------------------------------------------------------------------

----------------------------------------------------------------------- H I R D E T É S ------------------------------------------------------------------

Azzal, hogy elhittem, hogy Jézus szeret, és hagytam, hogy közbeszóljon a sorsom menetébe, többé nem kell félnem a haláltól, az elmúlástól, a sikertelenségtől. Minden megváltozott bennem! Örülök, hogy erről a csodálatos, élő személyről énekelhetek, Aki nem hasonlítható semmihez, és nincs elég dal ahhoz, hogy megköszönjem, dicséretet mondjak Neki mindenért.

Kicsi gyermekkorom óta arra készültem, hogy énekesnő lehessek. Nagyon hálás vagyok azért, hogy végül is ez az álmom megvalósulhatott. Elmondok néhány olyan személyes dolgot, ami eddig történt velem:

Mikor hatéves koromban felvételiztem a zenei általános iskolába,megszólalni sem tudtam. Olyan tüszős mandulagyulladásom volt, hogy egy hang nem jött ki a torkomon. Így aztán - mivel nem is tudtam volna - énekelnem nem kellett, csak ritmusra tapsolni. Felvettek.

Tizennégy évesen határoztam el komolyan, hogy énekelni szeretnék. Édesanyám (aki egyszer szintén énekesnek készült), elvitt a volt hangképző tanárnőjéhez, Hajdú Annához. Anna néni, mikor meghallgatott, ingyen is vállalta tanításomat.

Folyamatos hangképzés után tizenkilenc évesen nekirugaszkodtam az ORI, OSZK vizsgának. Kiemelt "A" kategóriát kaptam.

Huszonegy év a nyerő. A Magyar Rádió Sztárkereső c. műsorának keretében Koltay Gergely felkért engem és Jenei Szilvesztert 3 felvétel elkészítésére. Akkor még nem is sejtettük, hogy ez később mit fog jelenteni.

Huszonkét évesen valóra vált az álmom: A semmiből előbukkanva, teljesen ismeretlenül megnyertem a Magyar Televízió által meghirdetett Táncdalfesztivált. A győztes dal címe: Kinek mondjam el vétkeimet? A verseny nagyon érdekes volt. Az esélytelenek nyugalmával vágtunk neki, azt hittük, hogy már úgyis előre le van osztva az első hely. Ráadásul az én dalom annyira kilógott a többi közül...

Két hónappal később már nemzetközi megpróbáltatás várt rám. Dublin. Az 1994-ben megrendezett Eurovíziós Dalfesztiválon magyar énekes ekkor került először döntőbe. És bekövetkezett egy gyerekkori álom: a színpadon, melyet pár éve még csak sóvárogva néztem a képernyőn keresztül, én magam is énekelhettem. Közel 600 millió néző szeme láttára. Nagyon izgalmas volt, ráadásul lenyűgözött az ír rendezők profizmusa. Akkor még nem voltak kereskedelmi TV-k Magyarországon, ezért aki azon a szombat estén tévét akart nézni, az vagy engem, vagy az újpesti vízipólósokat láthatta egy nemzetközi verseny döntőjében. Aznap jó estéje volt a magyaroknak. Ők győztek, én negyedik lettem.

Újabb egy hónap és a siker a következő állomásához ért: 1994. április 30-án megjelent az első nagylemezem CD-n és kazettán. Az album kevesebb, mint két hónap leforgása alatt aranylemez lett. Nagyon hálás vagyok érte a közönségnek.

És még ezek után következtek a különböző díjak: az Eurovíziós Dalfesztiválon elért sikerért a Magyar Rádió EMERTON díjban részesített, a szakma és a közönség együttes szavazata alapján az Axel Springer Kiadó által létrehozott Aranyszarvas díjat kaptam meg az év popénekese kategóriájában, 1994-ben. Ugyanebben az évben az Ifjúsági Magazin olvasói is az év popénekesnőjének választottak. 1995. január 25-én a TV és a Rádió nyilvánossága előtt (immáron már másodízben) vehettem át az EMERTON díjat, mint az év felfedezettje. Ezután jött még a MAHASZ által létrehozott Arany Zsiráf díj, ugyanezért a címért.

1995 augusztusában a lengyelországi 32. Sopoti Fesztiválon második helyezést értem el, a Gálában egy színpadon lépve fel Annie Lennox-szal és Chuck Berry-vel. Ez Magyarországon egy nem túl ismert dalfesztivál, de odakint nagy hagyománya van. 3 napon át, teltház előtt zajlott a verseny.

Ezzel egy időben már folytak a második lemez felvételei Gerendás Péterrel. 1996. január 24-én jelent meg az album Friderika II. címmel, bő másfél évvel az első sikerét követően. Az Elkésett karnevál című dalhoz Tímár Péter rendezővel készült videoklip.

1996. szeptember végétől november közepéig tartott az első országos turném az Unilever támogatásával. Kilenc vidéki nagyvárosban és Budapesten hangzott fel a másfélórás, önálló koncert. A látvány tervezésében Silló Sándor rendező közreműködött.

Ezután másfél év telt el. A hallgatás oka egyszerű: készült a harmadik lemez, amely az előzőektől merőben eltért. A dalokon keresztül egy új oldalamról mutatkoztam be: a közönség egy optimista, jókedvű, és nem utolsósorban boldog Friderikát ismerhetett meg. Ebben az időben egy óriási változás ment végbe bennem. Olyan volt, mintha hirtelen felragyogott volna a Nap, és én megláthattam, hogy az élet nagyon jó. Más emberré lettem. A fogadtatás a vártnál is jobb volt: a lemezről kiválasztott első szám, megjelenése után azonnal a rádiók egyik kedvencévé vált. 1998 márciusában a Feltárcsáztad a szívem a Danubius és a Juventus Rádiók összesített listája alapján a legtöbbet játszott magyar dal volt. Ez volt az eddigi legnagyobb rádiós sláger az életemben.

A média kitűnő fogadtatása folytatódott. A következő, sorrendben negyedik album címadó dalát a Kincs, ami van című szerzeményt kiemelt rotációban játszotta a Danubius és a Juventus Rádió, ami heti 30-35-szöri sugárzást jelent. A hanghordozó 13 vadonatúj dalt tartalmaz és szerzői, közreműködő művészei az előző album hangulatát fűzték tovább.

Idén, 2001-ben adódott egy remek lehetőség számomra, hogy kiadót válthassak. Ezzel párhuzamosan alakult ki egy új (legalábbis számomra új), alkotógárda, amely kiváló emberekből és fantasztikusan tehetséges zenészekből áll. 3 úriember, név szerint alfabetikus sorrendben Borbély József, Kassai Róbert és Varga Szabolcs hangszerelte a legújabb, Hazatalálsz című lemezemet, amely immár az ötödik album. A dalokat túlnyomórészt a Varga-Kassai szerzőpáros jegyzi, és egy számomra új, nagyon izgalmas zenei világba nyerhettem bepillantást az ő segítségükkel. Kitűnően meghangszerelt, dallamos és szinte angolszász popzene a lemez teljes anyaga, amin akad jó néhány meglepetés is. Így többek között egy olyan feldolgozás, amelynek eredetijét Demjén Ferenc és Lerch István írta. Nagyon hálás vagyok azért, hogy elkészülhetett ez az új album, ilyen emberek segítségével. Remélem Neked is tetszik, vagy ha még nem hallottad, akkor tetszeni fog.

Érdekes, hogy eleinte, amikor kicsi voltam, ha zűr volt az iskolában, vagy otthon, Anyuval és Apuval, a zenébe menekültem. Még a közértbe menet is, kezemben lóbálva a kosarat, egyfolytában dúdolgattam egy dalocskát. Amikor valaki észrevette, nagyon zavarba jöttem. Ugye Te is voltál már így?
Később azt hittem, ez lesz a ragyogó lehetőség számomra, hogy kitűnjek a többiek közül. Azt akartam, hogy csodálattal szeressenek az emberek, és ha nem leszek, emlékezzenek rám.
De egy ideje már nem így gondolkodom. Azért énekelek, hogy megmosolyogtassalak, hogy egy kicsit kizökkentselek a hétköznapokból. Szeretnélek a dalaimon keresztül meggyőzni arról, hogy mindig van miért örülni. Az élet jó.

Mostanában a Magyar ATV-n vagyok látható, a "Vidám vasárnap" c. műsorban, ahol a Hit Gyülekezete zenekarában énekelek minden vasárnap 11 órától.

forrás: http://www.friderika.com/index.php

Bayer Friderika 1971. október 4-én született Budapesten. Már gyermekkorábban énekesnőnek készült. Zenei általános iskolába járt. Tizennégy éves kora óta folyamatosan képezte a hangját. A Rock Színház musical stúdiójában színészmesterséget és színpadi mozgást tanult.

1993-ban a Magyar Rádió Sztárkereső című műsorában énekelt. Itt ismerkedett meg Jenei Szilveszterrel.

1994-ben teljesen ismeretlen előadóként elindult a Táncdalfesztiválon , amit a Kinek mondjam el vétkeimet című dallal sikerült is megnyernie. Ezt követően Dublinban , az Eurovíziós Dalfesztiválon első magyar döntősként ő képviselte Magyarországot. A magyar nyelven előadott dal elvarázsolta az európai  nézőket: Friderika 4. helyezést ért el a versenyen.

1994. április 30-án jelent meg első albuma Friderika címmel. Az album két hónap leforgása alatt aranylemez lett. Még abban az évben díjeső hullott Friderikára. Az Eurovíziós Dalfesztiválon elért eredménye miatt eMeRTon-díjat kapott. A szakma és a közönség együttes szavazása alapján az Axel-Springer Kft. alapította Aranyszarvas díjat is megkapta az Év énekesnője kategóriában , valamint az Ifjúsági Magazin olvasói is őt szavazták meg az Év énekesnőjének.

1995-ben szintén eMeRTon-díjat kapott az Év felfedezettje kategóriában. A MAHASZ által létrehozott Arany Zsiráfot is megkapta szintén az Év felfedezettje kategóriában.

1995-ben részt vett a lengyelországi Sopoti Dalfesztiválon , ahol második helyezést ért el.

1996. január 24-én megjelent második albuma Friderika 2. címmel , amelyett Gerendás Péterrel közösen készített. Erről az albumról a melankólikus hangulatú Elkésett karnevál vált slágerré. Ehhez a dalhoz Tímár Péter ( Csinibaba , Zimmer Feri ) készítette el a klipet.

Az Unilever cég - féléves közvéleménykutatás után - Friderikát választotta reklámarcnak a Lux tusfürdő termékcsaládjához. A kampányhoz promóciós dal készült Úgy illesz hozzám címmel. Ezt követően Friderika országjáró turnéra indult.

1998-ban megjelent harmadik albuma  Boldog vagyok címmel. Az album első slágere a Feltárcsáztad a szívemet az egyik legtöbbet játszott dal volt a rádiókban.

1999-ben az előző lemezhez hasonlóan optimista , vidám dalokkal jegyzett  Kincs , ami van című albuma már az Emi-Quint gondozásában jelent meg.

2001-ben Friderika ismét kiadót váltott és április 2-án megjelent 5. albuma Hazatalálsz címmel. Erről az albumról a Sordino című dalhoz készült klip.

2003-ban egy merőben új műfajban próbálta ki magát. Ennek köszönhető a Gospel című albuma. Ennek az albumnak a folytatása a 2006-ban megjelent Sáron rózsája szintén gospel dalokkal

2006-ban Friderika koncertet adott a margitszigeti Szabadtéri Színpadon , ahol legnagyobb slágereit adta elő. A koncerten Somló Tamás is fellépett.  A sikeres  koncert DVD-n is megjelent.

Friderika 1996 óta a Hit Gyülekezete tagja. Férjével rendszeresen járnak az egyház istentiszteleteire. 2001 decembere óta az ATV Vidám vasárnap című műsorában látható , ahol a Hit Gyülekezete zenekarában énekel.

Forrás: http://starity.hu/sztarok/friderika/eletrajz/#ixzz1xeqHTK3S

http://starity.hu/sztarok/friderika/eletrajz/

Friderika gospel koncertje a Margitszigeten
2006. augusztus 7. | Beszámolók

Budapest, Margitsziget, 2006. július 29.

A mai magyar kultúrában szokatlan koncertre került sor hétvégén a margitszigeti Szabadtéri Színpadon, egy olyan úttörőmunka jelentős állomásaként, ami felvállalja Istent és Jézust – tudósítás Friderika gospel estjéről.

Heves zivatar és égi játékkal fűszerezett borult felhők jelezték, ez az est el fog maradni. A színpadra többször bevert a jégeső, a takarításra is többször rászorult a felület. Mégis egy csodaként indult az est, hiszen a koncert kezdésére elállt az eső, sőt a legjobb időt szerezte meg mindenki számára a kellemesen hűvös este.

Ahogy megérkeztünk a Szabadtéri Színpad lelátójához, a színpadon lévő fény, látvány technika és a háromrészes kivetítő nagyon jó dolgokat vetített előre – várhatóan nem egy átlagos estére jöttünk el. Ezt már sejteni lehetett a stílusból is, hiszen gospel stílusnak Magyarországon nincsen hagyománya, de ahogy egyre nőtt a tömeg, demonstrálta, hogy igény viszont van rá.

A koncert Friderika életpályáját vonultatta fel, bemutatva, hogy honnan indult és hová tart. Ez a koncert lezárása volt a régi kornak és egy új korszak kezdetét hirdette: a Vidám Vasárnapból ismert Friderikának nagyobb sikere van, mint az Eurovíziós Dalfesztivál 4. helyezett az élet nagy kérdéseiben eltévedt lánykának.

Friderika az első néhány számmal feloldotta a közönség hangulatát, sőt talán még Budapest is megállt egy szám erejéig (Állítsd meg a nagy várost! című számmal). Miután már mindenki belemelegedett, jött Friderika kis adóságának a törlesztése, felkonferálta az est vendégfellépőjét, Somló Tamást. A magyar zenei élet egyik meghatározó személyisége évek óta hívta Friderikát a koncertjeire, és ezt szerette volna viszonozni. Néhány kedves szó egymáshoz, a közönséghez, majd egy közös duettel vezettek be minket édenkerti állapotba. A háttértechnika, világítás és a színpad közepén elhelyezett kivetítőn megjelenő képek, videók művészi igényességgel és kreativitással illeszkedtek az Édenkert dalához. Aztán Somló Tamásé lett két számig a színpad, a régi LGT időszak egyik slágeréből követelt részt a hitnek (Adj tért a hitnek!), majd szaxofonnal és jamaikás sapkában énekelte el: annyi mindent nem szeretett még!

Friderika új ruhában jelent meg a színpadon, sejtetve, hogy valami más fog következni: a kivetítőn az 1994-es Eurovíziós Dalfesztiválon segítségért kiáltó Friderikája tűnt fel – Kinek mondjam el vétkeimet? Aztán lehalkult a zene és Friderika őszinte, boldog szavakkal mondta el a közönségnek, hogy kiáltása meghallgatásra talált, már nem az az eltévedt lány, teljesen megváltozott az élete és a gondolkodásmódja, amikor megtalálta Istent és Jézust. Elmondta boldogságát, hogy megnyerte az örök életet, a mennyei életet és ennek az öröméből énekel, dalol, lép fel a színpadon és adja át az embereknek az örömhírt, hogy nem a gyermekeinkben, munkánkban adjuk tovább magunkat, hanem nekünk van meg az örök életre való lehetőség.

Ezután következett az örömteli és dinamikus Feltárcsáztad a szívem című szám, amely 1998-ban az év egyik legtöbbet játszott magyar dala volt.

Innentől kezdve az igazi gospelé volt a főszerep, és Friderika Sáron Rózsája című új lemezének bemutatása. A HIT Gyülekezete alkotóműhelyében készült, nagyrészt saját számokból összeállított albumból igényesen voltak kiválogatva az esti produkció gyors és lassú dalai, amelyek felveszik a versenyt az amerikai és ausztrál szerzeményekkel is.

Az est fénypontjaként hatott, amikor Friderika Jézushoz szólva, egy dalban imádkozva énekelte el az alabástrom szelencét: „ezért most én is megteszem, a Mester lábát megkenem, és kiöntöm elé a szívem, Szeretlek Uram!”

Friderika minden dala olyan üzenetet hordoz, ami a négy evangéliumban található: Jézus személye és a vele kapcsolatos történetek. Ez a fő jellemzője a gospelnek, amelynek nincs még itthon hagyománya, de a Vidám Vasárnapból jól ismert Friderika munkája és ez az est is megmutatta, hogy erre a műfajra is van igény itt, Magyarországon.

Friderika: „Ez a koncert is erre hivatott, hogy egy kicsit másképp, más világlátásban lássuk az életünket, és a jövővel kapcsolatos elképzeléseinket. Van egy olyan természetfeletti személy, Isten, akiben, ha bízunk, akkor nem kell félnünk a jövőtől és ez bátorságot ad a továbblépéshez, sőt, arra inspirál, hogy ne adjuk fel a hétköznapokat és merjük vállalni a nagy dolgokat.”

Tóth Tamás

Forrás: http://starity.hu/sztarok/friderika/velemenyek/#ixzz1xerBaPkg

http://starity.hu/sztarok/friderika/velemenyek/

"Ajándék az élet" - remekül sikerült  Friderika ünnepi koncertje

Vannak előadók, akik messze elkerülik a bulvársajtó, a celebek világát, ennél fogva kevésbé expontáltak a nagy nyilvánosság előtt. Mindazonáltal remek művészek, miközben közönségük őszinte szeretetét élvezik. FRIDERIKA az ő táborukat erősíti. Finom és egyben erőtől átitatott hangja, természetessége magával ragadó bája, a kiválóan összerakott műsor emlékezetes produkcióval ajándékozta meg a jelenlévőket. 

A kiváló akusztikájú Budapest Kongresszusi Központot december 27-én a magasztos muzsikák varázslata lengte be. FRIDERIKA és a leginkább fiatalokból álló zenekara az ünnepekre való tekintettel, változatos műsort állított össze. 

Az est főhőse már az új karácsonyi dalokkal (Hol találsz még, Fénysugár, illetve Perei Timóteus szólója, a Boldog karácsonyt!) való bemelegítés alatt áhítattal, erőteljes, makulátlan hanggal énekel. Amikor lehunyom szemeimet, ugyanazt a fiatal lányt hallom, mint 1994-ben az európai zenei fesztiválon, miközben egy érett nő, egy édesanya áll a színpadon, aki sokkal nagyobb színpalettából válogathat azóta. Friderikáról a tisztaság jut eszembe. Végig sugároznak a szemei, selymesen simogató, puha pianoi kristálytiszta fortékba mennek át.

Az 1998. év nagy slágerével, a Feltárcsáztad a szívemmel beindul a partimotor. A dalt végig taps kíséri, a refrének össznépi énekbe torkollanak. A közönségkórusból tisztán kihallatszik egy kislány csilingelő hangja, aki lelkesen lovagolja meg a dal keltette hanghullámokat. A mosolygás betelíti a színpadot, szétárad a nézőtéren, a szíveinkben.

Csatlakozz, ha szereted a zenét.

A klasszikus és könnyűzenét ötvöző Freedom Zenekar meglepetés-produkciója következik, amely hatalmas sikert arat.

Az Édenkert mennyei pillanatokat okoz, aminek a tetőfoka az a magas hang, amely nyílegyenesen hatol át a téren, majd lágyan a vállunkon nyugszik meg, mint egy tökéletes szerkezetű hópehely.

A Tudnod kellben kijön Friderikából a dög, majd A fény felé vesszük az irányt az azonos című Demjén-dal segítségével.

Három percnyi, az egész testemre kiható bizsergés veszi kezdetét a Kinek mondjam el vétkeimet? első hangjának megszólalásával. A dal csodája a melódia, a szöveg, a gitárjáték és nem utolsó sorban az énekesnő hihetetlen előadásának utánozhatatlan összjátékban rejlik. Először hallom élőben. Számomra megáll az idő. A folytatás – Sáron rózsája, Amit szem még nem látott – a csoda harmonikus továbbvezetése. „Száll a boldogság”, ragyognak a szívek, az éter szeretetillatú.

Friderika ruhacseréje alatt a Vidám Szimfonikusok első hegedűse, Pánczél Tamás lép színpadra, aki szívmelengető dallamokkal örvendeztet meg bennünket.

Olvasd el a Friderikával készített, exkluzív interjúnkat!

A műsor Josh Groben talán legismertebb dalával (You Raise Me Up), a Melletted áll-lal folytatódik, amelyet az énekesnő komolyzenei hangzásban tár elénk.

A háttérkivetítőn felhők feletti szárnyalás képei váltják egymást a Te vagy az, akitől élet árad közben. Felemelő percek ezek, a lelkek összeolvadnak a zene karjai között.

Friderika képzeletben a dallam szárnyain repít el bennünket a Szentföld felett, rendhagyó módon mesélve el Jézus történetét. „Lehet, nem vagyunk sudár, fekete énekesek, de igyekszünk a gospelt hitelesen képviselni.” Három csodálatos dal következik: Ron Moen Mi Corazónja, a Te vagy a gyöngy, valamint a gyönyörű Ha fúj a szél. A szereplők és a nézők extázis-közeli állapotba kerülnek.

A hangulat egyre fokozódik, mire a mozgalmas fináléhoz érünk. Az Ajándék az életben a zenészek kinyitják a rockszelepet, miközben fehér luftballonok hullanak a nézőtérre. Friderika bemutatja a zenészeket, akiket a közönség állótapssal búcsúztat az Ez így lesz jó közben.

Véget ér egy felejthetetlen este, igazi ünnepi és jubileumi koncert egy áldott hangú és személyiségű énekesnő vezényletével.

Nézz Friderika-videokat!

Forrás: http://zene.hu/20111230_ajandek_az_elet_friderika_unnepi_koncertje

Beszélgetések: Friderika

Megjelent:  2001.12.22.

Szerző:  Peer Ákos

Partner:  HáziPatika.com

Felhívjuk figyelmét, hogy ez a cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, ezért elképzelhető, hogy nem minden adata pontos.

Kérjük, az Ön számára kiemelten fontos információkat szükség szerint ellenőrizze!

A "Beszélgetések" rovatunkban a bársonyos hangú Friderikát kérdeztük a karácsonyi készülődésről, az ünnepekről, a családról, a "meg nem született gyermekéről" és sok minden más érdekes dologról.

Hol fogod tölteni az ünnepeket, hol tartasz a bevásárló listádon?

Gyereknek nagyon szerettem a karácsonyt. Kicsi koromban meglepetésnek számított, manapság egyre kötelezőbbé válik. Nem szeretem a karácsony előtti időszakot, a vele járó állandó zsúfoltságot, közlekedési gondokat. Minden kereskedő úgy gondolja, ekkor kell megszabadulnia az árukészletétől. Idén a családdal és a barátokkal egyetértésben szabotáljuk ezt az időszakot. Ebből csak a szüleink kivételek, velük megünnepeljük a karácsonyt. Így ajándékot sem veszünk, maximum egy kis figyelmességet. Én szívesen ajándékozok, de inkább később, mikor nem számítanak rá, ekkor az öröm is nagyobb.

Az ünnepekre elutazunk a párommal a Balaton mellé. Tavaly is ott töltöttük ezt az időszakot, és nagyon jól éreztük magunkat. Mind a ketten szeretjük a víz közelségét. Ilyenkor ezen a környéken csönd és nyugalom honol. Az ember teljesen kikapcsolhat a városi rohanásból. Mindenkinek nagyon tudom ajánlani. Számomra a karácsony a fényhez, a világossághoz való ragaszkodást jelenti. Ebben az időszakban a legrövidebb a világos órák száma. Így az emberek szívesen gyújtanak lámpát, gyertyát, vagy világítják ki a házukat, ami nagyon hangulatos tud lenni. Ha itthon maradnánk, akkor szinte minden nap egyik vendégségből mehetnénk a másikba. Mindenütt ugyanazt az ételt ehetnénk, amit a háziasszonyok egész napos sütés-főzéssel készítettek el. Én a karácsonyt szabadon és nyugalomban szeretném eltölteni. Fontos, hogy időt szánjunk egymásra, a beszélgetésre, a társasjátékra is.

Mi a legemlékezetesebb karácsonyi emléked?

Volt egy nagyon emlékezetes karácsonyunk, amikor is az ünnep második napján az apukám meggyújtott egy csillagszórót a fa alján. Természetesen annak rendje módja szerint az egész lángra kapott. A szüleim rohantak a fürdőszobába és vödrökkel locsolták a karácsonyfánkat. Azt hiszem, ez örök emlék marad számomra.

Idén jelent meg a Hazatalálsz című albumod, amely a sorban az ötödik. Mire számíthatnak a rajongóid a jövő évben?

Jelenleg nem tervezünk új lemezt. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy nem lesz több. Bízom a jövőben, de nem akarom erőltetni az éneklést, a muzsikálást. Szeretném, ha minden lemez azért születne meg, mert van mondanivalóm, vagy mert tudok még fejlődni szakmailag. Jelenleg független vagyok bármilyen kiadótól, így nem is kötelezhetnek rá. A Hazatalálsz című album nagyon sikeres volt és egy nagy lépcső az életemben. Sokat fejlődtem általa.

Hogyan telik egy átlagos napod?

Abban az esetben, ha koncertturné van, akkor csak a zenéről szól a nap, huszonnégyórás elfoglaltság. Egy új album megjelenését követő időszak nagyon nehéz minden művész számára. Ilyenkor egyik fellépésről rohanunk a másikra, interjúkkal és TV fellépésekkel megtűzdelve. Természetesen a média megjelenéseket és a fellépéseket egy menedzsment intézi, de a zenész nélkül nem megy. Az 1994-et követő egy év nagyon nehéz volt. Sokszor azt sem tudtam, hol fekszem le, és hol kelek fel. Ezek a túlságosan is intenzív évek mára csendesebbek lettek. Egyfajta konszolidált polgári élet alakult ki körülöttem.

Sokunkat érdekelhet, milyen folyamatnak köszönhetően alakulnak ki azok a dallamok és dalszövegek, amik később felkerülnek a lemezre. Hogyan lesz egy gondolatból, érzésből dalszöveg, zene?

A lemezeimet egy csapattal együtt készítem. Az elejétől a végéig ott vagyok minden fázisnál. A zeneszerző által megkomponált dallamokra mindig eszembe jut egy-egy dalszövegtéma, majd ezt leírom pár sorban. A dalszövegíró ezt használja fel és írja meg a szöveget, majd közösen öntjük formába. A kész szöveget és dallamot még csiszolni kell, hogy minden egyes sor kiénekelhető legyen. Csapat munka ez, ahol minden egyes tag nagyon fontos láncszem. Szerintem a legfontosabb egy előadó számára, hogy az elkészült lemezt sajátjának érezze. Csak így tudja a leghitelesebben előadni.

Milyen mértékben határozza meg az egészség, az egészséges életmód az életedet? Fontosnak tartod az étkezési, egészségügyi kultúrát?

Amikor megfázom, rengeteget foglalkozom az egészségemmel. Ezen a téren nem mondhatom magamat valami túl modernnek. Nem nagyon szoktam biós dolgokat főzni. Lehet hogy ez hiba, de azért odafigyelek, hogy ne zsírral, hanem olajjal főzzek, hogy kerüljem a nehéz, túl zsíros ételeket. Nagyon szeretem a zöldséget, gyümölcsöt és az ezekből készíthető salátákat. Nem vagyok vegetáriánus, véleményem szerint az embernek szüksége van a húsra, az állati fehérjékre is. Imádom az édesapám főztjét, ami jó magyaros és csípős. Nem vagyok válogatós, szívesen kipróbálok bármilyen újat, például a kínait.

Az egészséges életmód alatt én azt értem, hogy nem használok gyógyszert, csak nagyon végső esetben. A természetes gyógyulás híve vagyok. A szervezet képes meggyógyítani önmagát. Ha fáj a fejem, akkor lefekszem aludni, megfázás esetén egy jó forró citromos tea, maximum C-vitamin. A gyógyszer letompítja az embert és sok esetben függőséget alakíthat ki, amit én nagyon nem szeretnék. Természetesen, komoly baj esetén én is orvoshoz fordulok.

Ezek szerint nem vagy beteges?

Szerencsére nem, ami nagyon jó dolog. Véleményem szerint a fizikai betegség szorosan összefügg az ember mentális alkatával. Egy depresszív, frusztrált ember, akinek több problémával kell megküzdenie az életben, könnyebben sebezhető vagy betegszik meg. A magamfajta, örökké jókedvű, pozitív gondolkozású, az életben mindig jót váró embernek könnyebb egészségesnek maradnia.

Mennyire egészíti a ki a sport az egészséges életmódot? Sportolsz valamit?

Feltétlenül szükséges a mozgás. Fontos, hogy az ember rendszeresen átmozgassa a testét. Az elmúlt évben úgy gondoltam, elég lesz csak annyi, hogy a kutyával együtt magamat is megsétáltassam. De sajnos ez nem vált rendszeressé. Majd elkezdtem tornázni, amit mára nagyon megszerettem. Jelenleg hetente kétszer járok szteppre, vagy tornára, ez az időbeosztásomtól függ.

A kutyádra visszatérve, egy korábbi interjúdban olvastam, hogy sokat jártok kirándulni. Ez most így van?

Igen rendszeresen szoktunk, de csak tavasztól őszig. A spánielem már kilenc éves, így ki kellett volna alakulnia egy sétálási rendszernek. Sajnos szegény nem szereti a sötétséget, a telet, ilyenkor eléggé lusta. Amikor télen kimegyünk a Margit-szigetre sétálni, azonnal vissza akar szállni a kocsiba. Egyszerűen nem lehet rábeszélni a sétára. Tavasszal viszont felbátorodik. Imádja a vizet, azonnal beleugrik, és szeretné megfogni az összes vízimadarat.

Másik területre evezve, sok hazai énekessel ellentétben neked van saját hivatalos internetes honlapod. Minek köszönhetően jött létre?

A honlapom idén májusban indult el. Nem panaszkodhatom a látogatottságra. Sokan kérdezhetik, hogy miért com végződésű. Ez annak köszönhető, hogy egy cég már lefoglalta a hu végződést. Ennek köszönhetően várható egy angol nyelvű verzió is. Sok külföldi látogatót regisztráltunk, volt, aki Japánból, Új Zélandról nézte meg az oldalt, de van egy Los angelesi lány is, akivel a honlapomnak köszönhetően levelezek. Itt lehetőség nyílik arra, hogy kérdést tehessenek fel nekem, amikre én rendszeresen válaszolok. A honlapnak közel háromezer látogatója volt, ebből közel tíz százalékukkal levelezem is. Van akivel már a negyedik-ötödik levélfordulatnál tartunk, nagyon élvezem.

Otthon a saját gépeden írod a válaszokat, vagy van aki segít ebben?

Kizárólag otthon és saját kezűleg válaszolok a kérdésekre. Az internet egyre népszerűbb és nagyon sok lehetőséget biztosít. Szeretném felhasználni ezeket. Sajnos a kereskedelemi rádiók - hozzá kell tennem, nem tudom milyen okból - nem szívesen játsszák a dalaimat, így az Internet egy plusz kommunikációs lehetőség. Az oldalon megtalálhatók a dalszövegek és néhány letölthető zene fájl is.

Mennyi időt töltesz internetezéssel, van kedvenc oldalad?

Volt egy időszak, amikor nagyon sok időt töltöttem a neten. Amikor hazaértem, az első dolgom volt, hogy bekapcsoljam a gépem. Kíváncsi voltam, ki küldött nekem levelet. Azonban nem szeretem a függőségeket, így ezt nagyon szigorúan csökkentettem. Most a heti egy-két napnál tartok, a levelek számától függően. Minden levélre válaszolok, ami néha éjszakákon át tartó gépelésbe torkollik. Az internetet szinte csak levelezésre használom. A honlapom készültekor megnéztem más zenészek oldalát kiindulási pontként. Ezen kívül néhány autós cég oldalát böngésztem át, mert ezek nagyon érdekelnek.

Még nincs gyermeked, mikorra tervezed az elsőt?

Eddig úgy hozta a sors, hogy nem született gyerekem, de nagyon szeretnék. A gyerek egy ajándék, amit ki kell érdemelni, remélem jövőre már nekem is megadatik ez az öröm.