Filmszínház
2012. május 22.
Egy ausztráliai mozi belső tere a széksorokkal és a vetítővászonnal
A filmszínház vagy közkeletűbb nevén mozi filmek nyilvános, nagyobb közönség előtti vetítésére alkalmas helyszín, többnyire egy épületen belül lévő termek csoportja vagy különálló épület, ritkábban szabadtéri mozi vagy egyszerűen szabadon álló vetítővászon, kivetítő.
A többnyire homorúan emelkedő padlóra rögzített vagy mobil széksorokon, esetleg erkélyen helyet foglaló közönséggel szemben található a hatalmas vetítővászon, erre vetíti a vetítőgép a befűzött kópia képsorait.
A 2000-es évektől egyre szélesebb körben terjed a digitális mozitechnika, amely szükségtelenné teszi a film fizikai forgalmazását-kezelését és így megoldást nyújt a kópiahiányra is. k A filmszínházakat jellemzően szolgáltatóipari vállalkozásként üzemeltetik, azaz a közönség mozijegy vásárlása ellenében tekintheti meg a kiválasztott filmet.
Egy részük jól körülhatárolható közönséget céloz meg üzletpolitikájával és ennek megfelelően alakítja a vetített filmek műsorrendjét (premier- és utánjátszó mozik, művészfilmeket vetítő artmozik, örökzöldeket játszó nosztalgiamozik, pornómozik stb.).
Speciális filmszínháztípusok a panorámavetítőivel a kupolája belső palástjára ismeretterjesztő, főleg csillagászati filmeket vetítő planetárium; az IMAX rendszerű térhatású filmek vetítésére alkalmas 3D-mozi; a szabadtéri autósmozi, ahol a nézők autóikban ülve kísérhetik figyelemmel a filmet; a szervezeti, céges vagy magánüzemeltetésű, ingyenes vetítőtermek, filmklubok; emellett a hagyományos televíziózásnál magasabb szintű technikai környezetre, audio - és videó rendszerre utal a házi mozirendszer megnevezés is.
Történelme
35 mm-es mozi vetítő
A film feltalálásának hajnalán a tekercseket alkalmi vetítőtermekben, cirkuszi sátrakban mutatták be a közönségnek. Noha az első, egy üzlethelyiségből kifejezetten filmvetítés céljaira kialakított filmszínház, a Vitascope Hall 1896. június 26-án nyílt meg az amerikai New Orleansban, majd az Edison’s Vitascope Theater Buffalóban ugyanazon év október 19-én, több évnek el kellett telnie, hogy az úttörő példát követve tömegesen nyíljanak meg a filmszínházak. Az Egyesült Államokban az 1910-es években szökött fel a moziépítési láz, s az 1914-ben New Yorkban megnyílt filmszínházpalota, a Mark Strand Theater mintáján sajátos filmszínház-építészeti stílusjegyek alakultak ki. A világ többi részén az alapvető funkcionális és szerkezeti jegyeket leginkább a színházépítészet határozta meg, azaz a filmszínházak utánozták a kőszínházakat, bár a 20. század második felére a moziépítészet mindinkább leegyszerűsödött.
Az elkövetkező évtizedekben, ahogy a filmek és a filmszínházak mind népszerűbbé váltak a közönség körében, s a tömegtermeléssé váló filmgyártás is egyre inkább képes volt a keresletet kielégíteni, sorra alakultak a mozihálózatok és nyíltak a filmszínházak. A házi VHS videotechnika és a kábeltelevíziózás 1980-as évekbeli, az 1990-es évektől pedig a digitális DVD-technika széles körű elterjedése, valamint az ezek kapcsán burjánzó filmkalózkodás visszavetette a filmszínházak népszerűségét. Világszerte bezártak a kisebb települések filmszínházai, az egy-két termes kis mozik. A moziipar a több és nagyobb vetítőtermet magukban foglaló filmszínházak, a technikailag korszerű video- és hangtechnika telepítésében vélte megtalálni a túlélés esélyét, de a kalózkodás, és az otthoni mozizás kényelme és az egyre jobb házimozirendszerek a gazdaságos filmszínház-üzemeltetés útjában álló tényezők. Ezzel kezdetét vette a multiplex és megaplex mozik elterjedése, amelyek igényesen kialakított előcsarnokában különösen nagy hangsúlyt kapnak a járulékos kereskedelmi tevékenységek (üdítő- és pattogatottkukorica-árulás, dévédéüzlet vagy –kölcsönző stb.).
A környezetbarát világlátás eredményeképp egy angol moziban átalakították a nézőteret és székek helyett szobakerékpárokon ülnek a nézők és ők állítják elő a mozi működéséhez szükséges energiát. [1][2]
Magyarországi filmszínházak
Budapesti Erzsébet körútimozik: Örökmozgó és a már bezárt Hunnia és Horizont
A magyar mozi szó Heltai Jenő találmánya volt, a nehézkes "mozgófénykép" szó átalakításával. Heltai egyébként tulajdonosa, és művészeti igazgatója is volt az egyik leghíresebb magyar filmgyártó cégnek, az ASTRÁ-nak
Külső hivatkozások
Őrjárat a kozmoszban – Az Orion űrhajó fantasztikus kalandjai
2012. július 9.
Az Őrjárat a kozmoszban – Az Orion űrhajó fantasztikus kalandjai (eredeti címén Raumpatrouille – Die phantastischen Abenteuer des Raumschiffs Orion) az első német sci-fi tévéfilmsorozat. Hét részből áll, németországi premierje 1966. szeptember 17-én volt. A Magyar Televízió 1968-ban mutatta be, elsöprő sikerrel.
Magyarországon 2002 őszén elkészítették a filmsorozat egy felújítását, újonnan megírt szinkron-szöveggel és (Mécs Károlytól eltekintve) teljesen új szinkron-szereplőgárdával. A felújított sorozat epizódjait az Űrjárőrök ‑ Az Orion űrhajó fantasztikus kalandjai főcímmel mutatták be a Filmmúzeum tv-csatornán, és DVD-n is ezzel a címmel adták ki.
Megjegyzés: A sorozat azon rajongói között, akik a hajdani bemutatókat látták, ismerték, máig meghatározó az 1967-ben készült fordítás és szinkron.[1] A régi és a felújított változat között szóhasználatbeli, fordítási különbségek vannak, és rajongói honlapokon, fórumokban gyakran látni, hogy ma is a régi fordításban szereplő szóváltozatokat, mondatokat idézik az új fordításban találhatók helyett.
Tartalma
A történet körülbelül 3000-ben játszódik, amikor a Föld lakossága már egyetlen közösséget alkot, amelyet a világkormány irányít. A bolygóközi űrflotta egyik legjobb hajója az Orion űrcirkáló, amelynek öt fős személyzete, Cliff Allister McLane parancsnok vezetésével számos bátor akciójuk ellensúlyozásaként hasonlóan számos magánakciót, szabályszegést, fegyelmezetlenséget tudhat már maga mögött. A flotta vezérkara megelégeli a dolgot, és büntetésül az Oriont három évre közönséges járőrszolgálatra osztják be. Azért, hogy a további kilengéseket megakadályozzák, a hajóra vezénylik a Biztonsági Szolgálat tisztjét, Tamara Jagello hadnagyot, és felhatalmazzák „alfa-parancs” kiadására, tehát a parancsnok utasítására is a szükséges esetekben.
Az Orion első járőrútja során idegen lényekkel találkozik, akik megszállták az egyik előretolt űrbázist, megölve annak személyzetét, és az Oriont is megtámadják. Kialakul egy gerillaháború a veszélyes eszközökkel támadó Varangyok – ahogy az idegen lényeket elnevezték –, és a Föld között. Ebben a háborúban játszódik a sorozat összesen hét epizódja.
A tervezéstől a bemutatóig
A müncheni székhelyű Bavaria filmstúdió produkciós irodája, a Bavaria Atelier GmbH 1962-ben megvett néhány űrhajós sci-fi történetet. Ezek szerzője, Rolf Honold indította el az Oriont a hírnév felé. A sorozat történeteinek, forgatókönyvének megtervezésében csatlakozott hozzá egy másik író is, W. G. Larsen. Ez azonban egy álnév, és öt embert takar egyszerre. A Bavaria három forgatókönyvírója és producere: Hans Gottshcalk, Helmut Krapp – ők az Orion producerei is lettek – és Oliver Storz, valamint a sorozat két rendezője: Michael Braun és Theo Mezger együtt vettek részt a történetek kialakításában, a közös álnév alatt.
A sorozat összesen öt résztvevő koprodukciójában készült. Meghatározott epizódok megrendelőiként a nyugatnémet →ARD műsorszórási társulás tévécsatornái jelentkeztek: az 1., 3. és 4. részt a Westdeutscher Rundfunk (WDR), a 2. és 7. részt a Südfunk Stuttgart (azóta Süddeutscher Rundfunk (SDR)), az 5. és 6. részt pedig a Norddeutscher Rundfunk (NDR) és a Südwestfunk (SWF) fizette.
Különleges megrendelő volt az éppen akkoriban átalakuló francia közszolgálati tévécsatorna új irányítója, az Office de Radiodiffusion Télévision Française (ORTF). Ők ugyanis szintén részt vállaltak a költségekből, de ezért cserébe a sorozatból bizonyos jeleneteket fel kellett venni francia színészekkel is. Ez azt jelenti, hogy bár a főszereplők nem változnak, kisebb szerepekben a német színészek helyett beálló francia színészekkel újraforgatták az adott jeleneteket, és a francia tévében a sorozatnak ezt a változatát mutatták be, Commando Spatial címmel.
A felvételek nagy része a Bavaria stúdiójában készült, a München déli szomszédságában levő Grünwald városka Geiselgasteig nevű részén. A viszonylag kevés külső jelenet többsége kopár égitestek felszínén játszódik, ezek felvételéhez eredetileg Izlandot tervezték helyszínül, de végül a Münchentől mintegy 60 kilométerre délnyugatra levő Peißenberg barnaszénbányáiban is ideális helyszínre leltek. Ezen az útvonalon elhaladunk a Starnbergi-tó mellett, amelynek a partján fekszik Tutzing, ennek a városkának a kastélya adott helyet az 5. epizód Chromán játszódó jeleneteinek.
A látványtervek, majd a díszletek és jelmezek elkészítése rengeteg munkát követelt, de végül 1965. március 1-jén megkezdődtek a közel öt hónapig tartó felvételek. A trükkök rögzítése még ez után is folytatódott, az utómunkákkal együtt. Mivel az elektronikus videotechnika akkor még gyakorlatilag nem létezett, a felvételek filmszalagra készültek, 4:3 képarányban, fekete-fehérben, monó, azaz egy csatornás hanggal. Vagyis ahogy a televíziók akkoriban igényelték. Színes mozgófilm-felvétel nem készült, ezért ha ilyennel találkozunk, az utólagos színezés eredménye.
A németországi premier végül 1966. szeptember 17-én jött el az ARD hálózatán, és a további epizódok kéthetente követték egymást. A sorozat nézettsége elérte a 80%-ot is.
A sorozat elkészítésének összköltsége 3,4 millió nyugatnémet márka volt. Ez az akkori árfolyamon számítva körülbelül 10 millió forint, illetve 875 ezer USA dollár. Viszonyítási alapot adhat, hogy az ugyanekkor nyugatnémet-olasz-jugoszláv koprodukcióban készült Winnetou und das Halbblut Apanatschi című másfél órás mozifilm költsége ezzel azonos, a Pár dollárral többért című olasz-spanyol-nyugatnémet western 600 ezer dollárba, az Egy férfi és egy nő című francia film pedig 6,3 millió dollárba került. (Forrás: IMDb.)
Az Orion már a maga idejében nagy siker lett. Az elkészült sorozat története az utolsó epizód végén lezárul, ennek ellenére állítólag újabb hét epizód terve is elkészült, de a magas költségek miatt a stúdió végül is elvetette a folytatás ötletét.
A magyar fogadtatás
Magyarországon az első epizód bemutatására 1968. február 3-án, szombaton került sor. Frenetikus sikert aratott. Ehhez, az igazság kedvéért, hozzá kell venni azt is, hogy akkoriban az országnak egyetlen tévéprogramja volt, vagyis aki abban az időben tévét nézett, az az Oriont nézte. De a sorozat sikere mégis kiugró volt, a gyerekek a film főcímzenéjére fabrikált kis versikét kántáltak, a hétköznapi szóhasználatba is bevonultak a film olyan fogalmai, mint a varangyok vagy az overkill.
Ebből az időből ered a következő kis anekdota. 1970 táján az autóbuszokon kalauz is dolgozott, elsősorban a menetjegyek eladását intézve. Egy késő esti járat éppen indulni készült az egyik megállóból, de valaki még szaladt, hogy elérje a buszt. A kalauz ezt észrevette, és így szólt át a vezetőhöz: "Várj, McLane, fut még egy varangy!" Az illető, mikor felszállt a buszra, nem értette, miért vigyorog rá a többi utas.[2]
Az Orion Bár
A sorozat magyar sikerét valószínűleg a legjobban érzékelteti, hogy egy egész épületet formáltak az űrhajó alakjára, Balatonszéplak üdülőövezetében. A Press Club 1971-ben épült, és a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) kezelésébe adott Hotel Interpress újságíró-üdülő két épületéhez tartozott. Délután nyitott ki, először klubhelyiségként, társalgóval, biliárdasztallal, majd a késő esti óráktól zenés szórakozóhellyé vált, Orion Bár néven. Egy külső lépcsőn lehetett bejutni, az épület lábazatában egy kis raktárhelyiség kapott helyet. Most ez a feltehetően az egész világon különlegességnek tekinthető épület kiürítve, elnyagoltan, de még áll[3], Siófok önkormányzata talán gondoskodni fog a turisztikai vagy közösségi hasznosításáról.
Orion társasjáték
Ma, a filmekhez kapcsolódó számítógépes kalandjátékok korában már nem értékeljük kellőképpen azt a különleges tettet, hogy a sorozat sikerét kihasználva egy táblás társasjáték jelent meg a játékboltokban. A játék kitalálója, tervezője ismeretlen, annyi tudható, hogy a Péceli Htsz. készítette, valószínűleg 1969-ben. Két játékos, vagy két kis csapat játszhatja, az egyik fél az Oriont és teknőceit (kis űrcsónakjait) vezette, a másik félé a szintén a földi űrhadsereg kötelékében levő Hydra cirkáló és teknőcei voltak. Szöveges kártyák írják le a lejátszandó történet néhány főbb elemét, némiképp átalakítva az epizódok történeteit, és a játékosoknak, bizonyos szabályok betartásával, kockadobással kell a figurákat eljuttatni a szövegben kijelölt célokig. Ennek során pontokat lehet gyűjteni, ez alakítja ki a végeredményt.
A készítők
Díszlet és berendezés
Ahhoz képest, hogy alacsony költségvetésből dolgoztak, a sorozat látványvilágát nagy kreativitással dolgozták ki. Maga az űrhajó három méretben készült el, a legkisebb 60 centiméteres, a legnagyobb 1,6 méter átmérőjű volt. A parancsnoki híd 28 méter átmérőjű volt. A díszlethez 3200 villanykörtét és 10 kilométer kábelt használtak fel.
Jelmez
A sorozat jelmezterveinek elkészítésére a magyar Bárdy Margit kapott megbízást. A hölgy éppen akkor a Bavaria filmstúdióval volt szerződésben, és többek között tőle is kértek egy tervet, vázlatot. Ő a saját elmondása szerint nem szerette a sci-fit, de ennek ellenére ráérzett egy egyedi stílusra: ezüst színű kartonra áttetsző pauszpapírt fektetett, és erre rajzolt hegyes, kemény ceruzával erős kontúrokat. A férfiaknak egyszerű vonalú, egybeszabott felsőrész–nadrág–cipő együttest talált ki, valamint egészen rövidre vágott hajat, ez utóbbi akkor futurisztikusnak számított. A nőknek jellegzetes egyenfrizurát talált ki, bár végül a fodrász nem pontosan követte az elképzelést, valamint egyszerű felsőrészt és térd fölé érő szoknyát. A rövid szoknya miatt a főszereplő Eva Pflug erősen berzenkedett, a miniszoknya divatjára még egy-két évet várni kellett.
A producerek első látásra beleszerettek a tervekbe, azonnal kiadták neki a megbízást. Bárdy Margit tudta, hogy fekete-fehér felvételhez kell terveznie, ezért csak az anyagok szürketónusával foglalkozott. Maga indult el a megfelelő anyagok megkeresésére, és végül néhány kellemetlen tapintású, vastag szövet mellett döntött, mert ezek adták vissza legjobban a tervezett egyszerű, ránctalan vonalakat. A színészek később sokat panaszkodtak a ruhákra, a hónaljban erősen bevágó szabás és a leginkább sínadrágoknál alkalmazott, durva anyagok miatt.
Zene
A sorozat zenéjét Peter Thomas szerezte. Az egyedi, jellegzetes stílusú zenei betéteket annak ellenére, hogy csak egy monó hangcsatornás tévésorozathoz készültek, a zeneszerző sztereóban, jó minőségben rögzíttette. Ennek a bölcs előrelátásnak köszönhetően a sorozat sikerét követően a zene megjelenhetett hanglemezen (Fontana special 6434 261) és kislemezen (Philips 346 018 PF) is, nemrég pedig CD-n (Bungalow Bung 112), valamint a 2003-as moziváltozatban is az eredeti felvétel hallható.
Mozifilm
2003-ban több epizód összevágásával és felújításával egy mozifilm készült az Orion űrhajóból „Orion űrhajó: A visszatérés” (Raumpatrouille Orion – Rücksturz ins Kino) címmel.
Érdekességek
Az Orion-sorozat premierje csupán 9 nappal maradt le a Star Trek sorozat első epizódjának bemutatójától.
A cirkálók kis űrcsónakjait a német eredeti szövegben az angol lancet (gerely) szóval nevezték. A magyar fordításban ehelyett a teknőc nevet kapták, talán kerek, domború alakjukról. Ez a leleményes név annyira megmaradt az emlékezetben, hogy a teljesen új fordításból készült új szinkron elkészítésekor is ezt a szót használták.
A varangyok neve a német szövegben szintén angol szó: frogs (békák). A szót a rajongók később úgy magyarázták, mint a „Feindliche Raumschiffe Ohne Galaktische Seriennummer” („ellenséges űrhajó galaktikus azonosítószám nélkül”) rövidítését.
Az 1970-es években a Magyar Rádió saját tánczenekara, a Stúdió 11 kislemezre játszotta a sorozat főcímzenéjének feldolgozását, Orion űrhajó címmel.
Jegyzetek
- ^ a b A Magyar Televízió megbízásából a Pannónia Filmstúdió készítette 1967-ben, a szöveg Somló Éva munkája, a szinkronrendező Vass János volt.
- ↑ A történet a Filmmúzeum tv 2003 nyarán rendezett Retró-hétvégéjnek egyik riportjában volt hallható.
- ↑ Google Maps: N 47°31' E 19°7'
Külső hivatkozások
Ajánlott weboldal: http://orion8.extra.hu/
Forsyte Saga
Mi vagyunk Anglia gerince - tartják a Forsyte-ok. A családban apák és nagyapák harca gyermekeikkel, fiatalság és a régi generáció ütközése, megcsalt és lázadó feleségek küzdelme férjeikkel, szerelmi házasság és szenvedély - nyújtja színes tablóját a viktoriánus Anglia századfordulós történetének. Azonban ha lecsupaszítjuk a nagy családregény ágas-bogas fordulatait, két motívumot találunk: a saga első részében Soames Forsyte és felesége Irene boldogtalan házassága áll a középpontban, a második felében pedig már külön házasságban született gyermekeik, Jon és Fleur egymásra találása körül bonyolódik a történet. A Forsyte saga 1970-ben készült fekete-fehér változata hazánkban is nagy sikert aratott. Az akkori 26 rész féléven át a székekhez szögezte a nézőket. Most a Granada TV és a WGBH Boston közös produkciójában elkészült a modern, színes változat, neves angol színészek közreműködésével.
Az Onedin család
James Onedin már 28 évesen veterán tengerésznek számít és leghőbb vágya, hogy saját hajóját irányíthassa. A cél érdekében még arra is képes, hogy feleségül vegyen egy nőt akit nem szeret. A megbízható Baines kapitánnyal az oldalán hamarosan bebizonyítja rátermettségét, megküzdenek viharral, lázadással és korábbi munkaadójának támadásaival is. Liverpool-i otthonában sem nyugodtabb a helyzet, húga, aki egyszerre két udvarlót is tart bejelenti, hogy terhes.
Mind a 8 évad letölthető innen: http://jancsiweb.com/sfree/sorozat.php?id=421
Bollywood
2011. november 1.
Bollywood köztudatban elterjedt beceneve a Mumbaiban található hindi nyelvű filmgyártás egyik legnagyobb központjának. A fogalmat gyakran helytelenül az egész indiai filmgyártással azonosítják, pedig Bollywood csak része az indiai filmiparnak. Ez az egyik legnagyobb filmgyártó központja a világnak. Az elnevezés maga Mumbai régi nevének, Bombaynek valamint az amerikai filmgyártás fellegvára, Hollywood nevének összevonásával keletkezett.
Bollywoodra leginkább mint hindi mozira hivatkoznak, bár gyakori a költői urdu nyelv használata is. Egyre nagyobb mértékben fordul elő továbbá az indiai-angol nyelv a párbeszédekben és dalokban. Az sem rendkívüli, ha angol szavakat, kifejezéseket vagy teljes szövegeket tartalmazó filmek készülnek.
A kifejezés
A Bollywood kifejezés a Bombay (Mumbai régi neve) és Hollywood összevonásából keletkezett – ez utóbbi az amerikai filmipar központja – maga Bollywood nem létező hely. Bár néhányan helytelenítik az elnevezést, mondván, hogy Hollywood „rongyos változatává” degradálja az indiai filmipart, az Oxford angol szótárban is megtalálható.
A kifejezés az 1970-es években keletkezett, amikor India átvette Amerikától a világ legnagyobb filmgyártójának címét. A kifejezés konkrét eredetét több ember is magáénak állítja, például a szövegíró, filmkészítő és tudós Amit Khanna vagy az újságíró Bevinda Collaco.
Az elnevezés alapja Tollywood volt, melyet egykor a Nyugat-Bengáliai mozira használtak. 1932-ben Tollywood volt a legkorábbi Hollywood által inspirált elnevezés, mivel a bengáli filmipar központja Tollygunge-ban van.
Hasonlóképpen létrehozott elnevezés a Lollywood kifejezés, mely a Lahor központú pakisztáni filmipar központja. Jelenleg a magas árak miatt a központ leáldozóban van, az 1970-es években élte virágkorát.
Történelem
Az első indiai hangosfilm, az Alam Ara filmplakátja
Dadasaheb Phalke indiai producer és rendező Raja Harishchandra (1913) című filmje volt az első némafilm, melyet Indiában gyártottak. Az 1930-as évektől az indiai filmipar több mint kétszáz filmet hozott létre évente. Az első indiai hangosfilmet Ardeshir Irani készítette 1931-ben Alam Ara címmel, mely jelentős sikert aratott. Hatalmas piaca volt a párbeszédes és zenés filmeknek, Bollywood és minden más helyi filmgyár is gyorsan átállt a hangosfilmek gyártására.
A '30-as és '40-es évek zaklatott időszakot jelentettek India életében, mind a második világháború utáni nyomasztó évek, az indiai függetlenségi mozgalom és India feldarabolásának erőszakossága miatt. A bollywoodi filmek tartalmilag mind menekültek a valóság elől, bár volt néhány filmkészítő, aki felvállalta a kemény társadalmi témákat is, vagy az indiai függetlenség harcait használta filmjének hátteréül.
1937-ben Ardeshir Irani volt az, aki az első színes indiai filmet is megalkotta Kisan Kanya címmel, következő évben újabb színes mozit készített, a Mother India-t, ám a színes filmek az 1950-es végéig nem voltak túl népszerűek. Abban az időben a csillogó romantikus musicalek és melodrámák voltak a mozik alapvető termékei.
Aranykor
Nargis Dutt és Raj Kapoor az Awaara című filmben (1951)
India függetlensége után a '40-es évek végétől a '60-as évekig tartó időszakot az indiai mozi „aranykorának” emlegetik. A kritikusok által leginkább elismert indiai filmek többsége ebben az időszakban készült, mint Guru Dutt Pyaasa (1957) vagy Kaagaz Ke Phool (1959) című filmjei, és a Raj Kapoor által készített Awaara (1951) vagy Shree 420 (1955) című filmek. Ezek a filmek társadalmi témákat feszegetnek, főként a munkásosztály városi életével kapcsolatban. Az Awaara, mely 1951-ben jelölést kapott a Cannes-i fesztivál Nagydíjára, egyszerre rémálomként és álomként mutatja be a várost, míg a Pyaasa a városi élet valószerűtlenségét kritizálja. Az indiai mozi legismertebb epikus filmjei is ezen évek során készültek. A legismertebbek egyike Mehboob Khan 1957-es Mother India című filmje, melyet 1958-ban Oscar-díjra jelöltek a Legjobb idegen nyelvű film kategóriában, illetve K. Asif 1960-ban készített Mughal-e-Azam című alkotása, ezt az UCLA International Institute a bollywoodi mozifilmek fekete-fehér klasszikusának titulálta. A V. Shantaram 1957-ben készített Do Aankhen Barah Haath című filmjéről úgy vélik, inspirálója volt a hollywoodi Piszkos tizenkettő című filmnek.
Az 1958-ban Bimal Roy rendező és Ritwik Ghatak író által készítette Madhumati című film volt az első, mely a reinkarnáció fogalmát népszerűsítette a nyugati kultúrában. Bollywood aranykorának további elismert filmkészítői voltak Kamal Amrohi, Vijay Bhatt, legsikeresebb színészei Dev Anand, Dilip Kumar, Raj Kapoor, Guru Dutt, legsikeresebb színésznői pedig Nargis Dutt, Meena Kumari, Nutan, Madhubala, Waheeda Rehman és Mala Sinha.
Külső hivatkozások
A filmszínház, azaz a mozi a mai napig egyik legnépszerűbb szórakozási eszköz.
Hogy mi jelenik meg a filmvásznon, az függ a rendező, forgatókönyvíró és az anyagi hátteret adó személyek világnézetétől.
1. Azért jelentek meg családregények, mert akkor fontos volt a család.
2. Azért jelentek meg sci-fik, mert akkor fontossá vált a képzelet, de úgy, hogy a néző egyértelműen tudatában legyen, hogy amit lát, az mese, kitaláció.
3. Azért jelentek meg a western-ek, mert ez eszköze volt annak, hogy felkészítse az emberek elméjét és szívét arra, hogy teljesen elhiggyék, hogy lövöldözős-bosszúállós életvezetéssel lehet érvényesülni. Még véletlenül se gondolják azt az emberek, hogy vállalkozók, munkaszerető emberek, várostervező személyek a jövő kulcsemberei.
4. Azért jelennek meg a modern sci-fik (pl. Star Wars), hogy felkészítsék az embereket arra, hogy tömegesen legyenek egy új vallás követői, amelynek George Lucas lesz majd a prófétája.
Zsidókra és keresztényekre is egyaránt jellemző, hogy amikor nem találják meg a helyes spirituális célt (a Biblia istenét), akkor az indiai spiritualizmus felé fordulnak.
Indiában már ma is vannak olyan templomok, ahol az Isten, akit imádnak, az a film főszereplője, és a film dala az imádást kísérő zsoltár.
5. Azért jelennek meg tömegesen a halált középpontba állító sorozatok, hogy az emberek számára ne legyen vonzó az Élet, a Megtérés, a Megváltás, a Menny.