Könyvajánló

 





capitalismo.JPG

eleje.bmp

100 új gyülekezet

Társasházi lakás eladó, mely kibővíthető 62m2-ről 100m2-re

Információk a www.megveszem.tuti.hu weboldalon.

Weblink Linkgyűjtemény, Linkek

Facebook oldaldoboz

Naptár

november 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30

Dráma 40/08.rész – Filmszínház, mozi

2012.08.16. 10:01 12nyil

 

Filmszínház

2012. május 22.

 

 

Fájl:Cinemaaustralia.jpgEgy ausztráliai mozi belső tere a széksorokkal és a vetítővászonnal

A filmszínház vagy közkeletűbb nevén mozi filmek nyilvános, nagyobb közönség előtti vetítésére alkalmas helyszín, többnyire egy épületen belül lévő termek csoportja vagy különálló épület, ritkábban szabadtéri mozi vagy egyszerűen szabadon álló vetítővászon, kivetítő.

A többnyire homorúan emelkedő padlóra rögzített vagy mobil széksorokon, esetleg erkélyen helyet foglaló közönséggel szemben található a hatalmas vetítővászon, erre vetíti a vetítőgép a befűzött kópia képsorait.

A 2000-es évektől egyre szélesebb körben terjed a digitális mozitechnika, amely szükségtelenné teszi a film fizikai forgalmazását-kezelését és így megoldást nyújt a kópiahiányra is. k A filmszínházakat jellemzően szolgáltatóipari vállalkozásként üzemeltetik, azaz a közönség mozijegy vásárlása ellenében tekintheti meg a kiválasztott filmet.

Egy részük jól körülhatárolható közönséget céloz meg üzletpolitikájával és ennek megfelelően alakítja a vetített filmek műsorrendjét (premier- és utánjátszó mozik, művészfilmeket vetítő artmozik, örökzöldeket játszó nosztalgiamozik, pornómozik stb.).

 Speciális filmszínháztípusok a panorámavetítőivel a kupolája belső palástjára ismeretterjesztő, főleg csillagászati filmeket vetítő planetárium; az IMAX rendszerű térhatású filmek vetítésére alkalmas 3D-mozi; a szabadtéri autósmozi, ahol a nézők autóikban ülve kísérhetik figyelemmel a filmet; a szervezeti, céges vagy magánüzemeltetésű, ingyenes vetítőtermek, filmklubok; emellett a hagyományos televíziózásnál magasabb szintű technikai környezetre, audio - és videó rendszerre utal a házi mozirendszer megnevezés is.

Történelme

 

 

Fájl:Projecteur cinématographique 35mm.jpg

35 mm-es mozi vetítő

 

A film feltalálásának hajnalán a tekercseket alkalmi vetítőtermekben, cirkuszi sátrakban mutatták be a közönségnek. Noha az első, egy üzlethelyiségből kifejezetten filmvetítés céljaira kialakított filmszínház, a Vitascope Hall 1896. június 26-án nyílt meg az amerikai New Orleansban, majd az Edison’s Vitascope Theater Buffalóban ugyanazon év október 19-én, több évnek el kellett telnie, hogy az úttörő példát követve tömegesen nyíljanak meg a filmszínházak. Az Egyesült Államokban az 1910-es években szökött fel a moziépítési láz, s az 1914-ben New Yorkban megnyílt filmszínházpalota, a Mark Strand Theater mintáján sajátos filmszínház-építészeti stílusjegyek alakultak ki. A világ többi részén az alapvető funkcionális és szerkezeti jegyeket leginkább a színházépítészet határozta meg, azaz a filmszínházak utánozták a kőszínházakat, bár a 20. század második felére a moziépítészet mindinkább leegyszerűsödött.

Az elkövetkező évtizedekben, ahogy a filmek és a filmszínházak mind népszerűbbé váltak a közönség körében, s a tömegtermeléssé váló filmgyártás is egyre inkább képes volt a keresletet kielégíteni, sorra alakultak a mozihálózatok és nyíltak a filmszínházak. A házi VHS videotechnika és a kábeltelevíziózás 1980-as évekbeli, az 1990-es évektől pedig a digitális DVD-technika széles körű elterjedése, valamint az ezek kapcsán burjánzó filmkalózkodás visszavetette a filmszínházak népszerűségét. Világszerte bezártak a kisebb települések filmszínházai, az egy-két termes kis mozik. A moziipar a több és nagyobb vetítőtermet magukban foglaló filmszínházak, a technikailag korszerű video- és hangtechnika telepítésében vélte megtalálni a túlélés esélyét, de a kalózkodás, és az otthoni mozizás kényelme és az egyre jobb házimozirendszerek a gazdaságos filmszínház-üzemeltetés útjában álló tényezők. Ezzel kezdetét vette a multiplex és megaplex mozik elterjedése, amelyek igényesen kialakított előcsarnokában különösen nagy hangsúlyt kapnak a járulékos kereskedelmi tevékenységek (üdítő- és pattogatottkukorica-árulás, dévédéüzlet vagy –kölcsönző stb.).

A környezetbarát világlátás eredményeképp egy angol moziban átalakították a nézőteret és székek helyett szobakerékpárokon ülnek a nézők és ők állítják elő a mozi működéséhez szükséges energiát. [1][2]

Magyarországi filmszínházak

 

 

Fájl:Erzsebet korut mozik.jpg

Budapesti Erzsébet körútimozik: Örökmozgó és a már bezárt Hunnia és Horizont

 

A magyar mozi szó Heltai Jenő találmánya volt, a nehézkes "mozgófénykép" szó átalakításával. Heltai egyébként tulajdonosa, és művészeti igazgatója is volt az egyik leghíresebb magyar filmgyártó cégnek, az ASTRÁ-nak

Külső hivatkozások

 

 

 

 

 

Őrjárat a kozmoszban – Az Orion űrhajó fantasztikus kalandjai

2012. július 9.

 

Az Őrjárat a kozmoszban – Az Orion űrhajó fantasztikus kalandjai (eredeti címén Raumpatrouille – Die phantastischen Abenteuer des Raumschiffs Orion) az első német sci-fi tévéfilmsorozat. Hét részből áll, németországi premierje 1966. szeptember 17-én volt. A Magyar Televízió 1968-ban mutatta be, elsöprő sikerrel.

Magyarországon 2002 őszén elkészítették a filmsorozat egy felújítását, újonnan megírt szinkron-szöveggel és (Mécs Károlytól eltekintve) teljesen új szinkron-szereplőgárdával. A felújított sorozat epizódjait az Űrjárőrök ‑ Az Orion űrhajó fantasztikus kalandjai főcímmel mutatták be a Filmmúzeum tv-csatornán, és DVD-n is ezzel a címmel adták ki.

Megjegyzés: A sorozat azon rajongói között, akik a hajdani bemutatókat látták, ismerték, máig meghatározó az 1967-ben készült fordítás és szinkron.[1] A régi és a felújított változat között szóhasználatbeli, fordítási különbségek vannak, és rajongói honlapokon, fórumokban gyakran látni, hogy ma is a régi fordításban szereplő szóváltozatokat, mondatokat idézik az új fordításban találhatók helyett.

Tartalma

A történet körülbelül 3000-ben játszódik, amikor a Föld lakossága már egyetlen közösséget alkot, amelyet a világkormány irányít. A bolygóközi űrflotta egyik legjobb hajója az Orion űrcirkáló, amelynek öt fős személyzete, Cliff Allister McLane parancsnok vezetésével számos bátor akciójuk ellensúlyozásaként hasonlóan számos magánakciót, szabályszegést, fegyelmezetlenséget tudhat már maga mögött. A flotta vezérkara megelégeli a dolgot, és büntetésül az Oriont három évre közönséges járőrszolgálatra osztják be. Azért, hogy a további kilengéseket megakadályozzák, a hajóra vezénylik a Biztonsági Szolgálat tisztjét, Tamara Jagello hadnagyot, és felhatalmazzák „alfa-parancs” kiadására, tehát a parancsnok utasítására is a szükséges esetekben.

Az Orion első járőrútja során idegen lényekkel találkozik, akik megszállták az egyik előretolt űrbázist, megölve annak személyzetét, és az Oriont is megtámadják. Kialakul egy gerillaháború a veszélyes eszközökkel támadó Varangyok – ahogy az idegen lényeket elnevezték –, és a Föld között. Ebben a háborúban játszódik a sorozat összesen hét epizódja.

A tervezéstől a bemutatóig

A müncheni székhelyű Bavaria filmstúdió produkciós irodája, a Bavaria Atelier GmbH 1962-ben megvett néhány űrhajós sci-fi történetet. Ezek szerzője, Rolf Honold indította el az Oriont a hírnév felé. A sorozat történeteinek, forgatókönyvének megtervezésében csatlakozott hozzá egy másik író is, W. G. Larsen. Ez azonban egy álnév, és öt embert takar egyszerre. A Bavaria három forgatókönyvírója és producere: Hans Gottshcalk, Helmut Krapp – ők az Orion producerei is lettek – és Oliver Storz, valamint a sorozat két rendezője: Michael Braun és Theo Mezger együtt vettek részt a történetek kialakításában, a közös álnév alatt.

A sorozat összesen öt résztvevő koprodukciójában készült. Meghatározott epizódok megrendelőiként a nyugatnémet →ARD műsorszórási társulás tévécsatornái jelentkeztek: az 1., 3. és 4. részt a Westdeutscher Rundfunk (WDR), a 2. és 7. részt a Südfunk Stuttgart (azóta Süddeutscher Rundfunk (SDR)), az 5. és 6. részt pedig a Norddeutscher Rundfunk (NDR) és a Südwestfunk (SWF) fizette.

Különleges megrendelő volt az éppen akkoriban átalakuló francia közszolgálati tévécsatorna új irányítója, az Office de Radiodiffusion Télévision Française (ORTF). Ők ugyanis szintén részt vállaltak a költségekből, de ezért cserébe a sorozatból bizonyos jeleneteket fel kellett venni francia színészekkel is. Ez azt jelenti, hogy bár a főszereplők nem változnak, kisebb szerepekben a német színészek helyett beálló francia színészekkel újraforgatták az adott jeleneteket, és a francia tévében a sorozatnak ezt a változatát mutatták be, Commando Spatial címmel.

A felvételek nagy része a Bavaria stúdiójában készült, a München déli szomszédságában levő Grünwald városka Geiselgasteig nevű részén. A viszonylag kevés külső jelenet többsége kopár égitestek felszínén játszódik, ezek felvételéhez eredetileg Izlandot tervezték helyszínül, de végül a Münchentől mintegy 60 kilométerre délnyugatra levő Peißenberg barnaszénbányáiban is ideális helyszínre leltek. Ezen az útvonalon elhaladunk a Starnbergi-tó mellett, amelynek a partján fekszik Tutzing, ennek a városkának a kastélya adott helyet az 5. epizód Chromán játszódó jeleneteinek.

A látványtervek, majd a díszletek és jelmezek elkészítése rengeteg munkát követelt, de végül 1965. március 1-jén megkezdődtek a közel öt hónapig tartó felvételek. A trükkök rögzítése még ez után is folytatódott, az utómunkákkal együtt. Mivel az elektronikus videotechnika akkor még gyakorlatilag nem létezett, a felvételek filmszalagra készültek, 4:3 képarányban, fekete-fehérben, monó, azaz egy csatornás hanggal. Vagyis ahogy a televíziók akkoriban igényelték. Színes mozgófilm-felvétel nem készült, ezért ha ilyennel találkozunk, az utólagos színezés eredménye.

A németországi premier végül 1966. szeptember 17-én jött el az ARD hálózatán, és a további epizódok kéthetente követték egymást. A sorozat nézettsége elérte a 80%-ot is.

A sorozat elkészítésének összköltsége 3,4 millió nyugatnémet márka volt. Ez az akkori árfolyamon számítva körülbelül 10 millió forint, illetve 875 ezer USA dollár. Viszonyítási alapot adhat, hogy az ugyanekkor nyugatnémet-olasz-jugoszláv koprodukcióban készült Winnetou und das Halbblut Apanatschi című másfél órás mozifilm költsége ezzel azonos, a Pár dollárral többért című olasz-spanyol-nyugatnémet western 600 ezer dollárba, az Egy férfi és egy nő című francia film pedig 6,3 millió dollárba került. (Forrás: IMDb.)

Az Orion már a maga idejében nagy siker lett. Az elkészült sorozat története az utolsó epizód végén lezárul, ennek ellenére állítólag újabb hét epizód terve is elkészült, de a magas költségek miatt a stúdió végül is elvetette a folytatás ötletét.

A magyar fogadtatás

Magyarországon az első epizód bemutatására 1968. február 3-án, szombaton került sor. Frenetikus sikert aratott. Ehhez, az igazság kedvéért, hozzá kell venni azt is, hogy akkoriban az országnak egyetlen tévéprogramja volt, vagyis aki abban az időben tévét nézett, az az Oriont nézte. De a sorozat sikere mégis kiugró volt, a gyerekek a film főcímzenéjére fabrikált kis versikét kántáltak, a hétköznapi szóhasználatba is bevonultak a film olyan fogalmai, mint a varangyok vagy az overkill.

Ebből az időből ered a következő kis anekdota. 1970 táján az autóbuszokon kalauz is dolgozott, elsősorban a menetjegyek eladását intézve. Egy késő esti járat éppen indulni készült az egyik megállóból, de valaki még szaladt, hogy elérje a buszt. A kalauz ezt észrevette, és így szólt át a vezetőhöz: "Várj, McLane, fut még egy varangy!" Az illető, mikor felszállt a buszra, nem értette, miért vigyorog rá a többi utas.[2]

Az Orion Bár

A sorozat magyar sikerét valószínűleg a legjobban érzékelteti, hogy egy egész épületet formáltak az űrhajó alakjára, Balatonszéplak üdülőövezetében. A Press Club 1971-ben épült, és a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) kezelésébe adott Hotel Interpress újságíró-üdülő két épületéhez tartozott. Délután nyitott ki, először klubhelyiségként, társalgóval, biliárdasztallal, majd a késő esti óráktól zenés szórakozóhellyé vált, Orion Bár néven. Egy külső lépcsőn lehetett bejutni, az épület lábazatában egy kis raktárhelyiség kapott helyet. Most ez a feltehetően az egész világon különlegességnek tekinthető épület kiürítve, elnyagoltan, de még áll[3], Siófok önkormányzata talán gondoskodni fog a turisztikai vagy közösségi hasznosításáról.

Orion bár 2.jpg

Orion bár 3.jpg

Az Orion bár 1971-ben

Orion társasjáték

Ma, a filmekhez kapcsolódó számítógépes kalandjátékok korában már nem értékeljük kellőképpen azt a különleges tettet, hogy a sorozat sikerét kihasználva egy táblás társasjáték jelent meg a játékboltokban. A játék kitalálója, tervezője ismeretlen, annyi tudható, hogy a Péceli Htsz. készítette, valószínűleg 1969-ben. Két játékos, vagy két kis csapat játszhatja, az egyik fél az Oriont és teknőceit (kis űrcsónakjait) vezette, a másik félé a szintén a földi űrhadsereg kötelékében levő Hydra cirkáló és teknőcei voltak. Szöveges kártyák írják le a lejátszandó történet néhány főbb elemét, némiképp átalakítva az epizódok történeteit, és a játékosoknak, bizonyos szabályok betartásával, kockadobással kell a figurákat eljuttatni a szövegben kijelölt célokig. Ennek során pontokat lehet gyűjteni, ez alakítja ki a végeredményt.

A készítők

Díszlet és berendezés

Ahhoz képest, hogy alacsony költségvetésből dolgoztak, a sorozat látványvilágát nagy kreativitással dolgozták ki. Maga az űrhajó három méretben készült el, a legkisebb 60 centiméteres, a legnagyobb 1,6 méter átmérőjű volt. A parancsnoki híd 28 méter átmérőjű volt. A díszlethez 3200 villanykörtét és 10 kilométer kábelt használtak fel.

Jelmez

A sorozat jelmezterveinek elkészítésére a magyar Bárdy Margit kapott megbízást. A hölgy éppen akkor a Bavaria filmstúdióval volt szerződésben, és többek között tőle is kértek egy tervet, vázlatot. Ő a saját elmondása szerint nem szerette a sci-fit, de ennek ellenére ráérzett egy egyedi stílusra: ezüst színű kartonra áttetsző pauszpapírt fektetett, és erre rajzolt hegyes, kemény ceruzával erős kontúrokat. A férfiaknak egyszerű vonalú, egybeszabott felsőrész–nadrág–cipő együttest talált ki, valamint egészen rövidre vágott hajat, ez utóbbi akkor futurisztikusnak számított. A nőknek jellegzetes egyenfrizurát talált ki, bár végül a fodrász nem pontosan követte az elképzelést, valamint egyszerű felsőrészt és térd fölé érő szoknyát. A rövid szoknya miatt a főszereplő Eva Pflug erősen berzenkedett, a miniszoknya divatjára még egy-két évet várni kellett.

A producerek első látásra beleszerettek a tervekbe, azonnal kiadták neki a megbízást. Bárdy Margit tudta, hogy fekete-fehér felvételhez kell terveznie, ezért csak az anyagok szürketónusával foglalkozott. Maga indult el a megfelelő anyagok megkeresésére, és végül néhány kellemetlen tapintású, vastag szövet mellett döntött, mert ezek adták vissza legjobban a tervezett egyszerű, ránctalan vonalakat. A színészek később sokat panaszkodtak a ruhákra, a hónaljban erősen bevágó szabás és a leginkább sínadrágoknál alkalmazott, durva anyagok miatt.

Zene

A sorozat zenéjét Peter Thomas szerezte. Az egyedi, jellegzetes stílusú zenei betéteket annak ellenére, hogy csak egy monó hangcsatornás tévésorozathoz készültek, a zeneszerző sztereóban, jó minőségben rögzíttette. Ennek a bölcs előrelátásnak köszönhetően a sorozat sikerét követően a zene megjelenhetett hanglemezen (Fontana special 6434 261) és kislemezen (Philips 346 018 PF) is, nemrég pedig CD-n (Bungalow Bung 112), valamint a 2003-as moziváltozatban is az eredeti felvétel hallható.

Mozifilm

2003-ban több epizód összevágásával és felújításával egy mozifilm készült az Orion űrhajóból „Orion űrhajó: A visszatérés” (Raumpatrouille Orion – Rücksturz ins Kino) címmel.

Érdekességek

Az Orion-sorozat premierje csupán 9 nappal maradt le a Star Trek sorozat első epizódjának bemutatójától.

A cirkálók kis űrcsónakjait a német eredeti szövegben az angol lancet (gerely) szóval nevezték. A magyar fordításban ehelyett a teknőc nevet kapták, talán kerek, domború alakjukról. Ez a leleményes név annyira megmaradt az emlékezetben, hogy a teljesen új fordításból készült új szinkron elkészítésekor is ezt a szót használták.

A varangyok neve a német szövegben szintén angol szó: frogs (békák). A szót a rajongók később úgy magyarázták, mint a „Feindliche Raumschiffe Ohne Galaktische Seriennummer” („ellenséges űrhajó galaktikus azonosítószám nélkül”) rövidítését.

Az 1970-es években a Magyar Rádió saját tánczenekara, a Stúdió 11 kislemezre játszotta a sorozat főcímzenéjének feldolgozását, Orion űrhajó címmel.

Jegyzetek

  1. ^ a b A Magyar Televízió megbízásából a Pannónia Filmstúdió készítette 1967-ben, a szöveg Somló Éva munkája, a szinkronrendező Vass János volt.
  2. A történet a Filmmúzeum tv 2003 nyarán rendezett Retró-hétvégéjnek egyik riportjában volt hallható.
  3. Google Maps: N 47°31' E 19°7'

Külső hivatkozások

 

Ajánlott weboldal: http://orion8.extra.hu/

 

 

 

 

 

Forsyte Saga

 

Mi vagyunk Anglia gerince - tartják a Forsyte-ok. A családban apák és nagyapák harca gyermekeikkel, fiatalság és a régi generáció ütközése, megcsalt és lázadó feleségek küzdelme férjeikkel, szerelmi házasság és szenvedély - nyújtja színes tablóját a viktoriánus Anglia századfordulós történetének. Azonban ha lecsupaszítjuk a nagy családregény ágas-bogas fordulatait, két motívumot találunk: a saga első részében Soames Forsyte és felesége Irene boldogtalan házassága áll a középpontban, a második felében pedig már külön házasságban született gyermekeik, Jon és Fleur egymásra találása körül bonyolódik a történet. A Forsyte saga 1970-ben készült fekete-fehér változata hazánkban is nagy sikert aratott. Az akkori 26 rész féléven át a székekhez szögezte a nézőket. Most a Granada TV és a WGBH Boston közös produkciójában elkészült a modern, színes változat, neves angol színészek közreműködésével.

 

 

 

 

 

Az Onedin család

 

James Onedin már 28 évesen veterán tengerésznek számít és leghőbb vágya, hogy saját hajóját irányíthassa. A cél érdekében még arra is képes, hogy feleségül vegyen egy nőt akit nem szeret. A megbízható Baines kapitánnyal az oldalán hamarosan bebizonyítja rátermettségét, megküzdenek viharral, lázadással és korábbi munkaadójának támadásaival is. Liverpool-i otthonában sem nyugodtabb a helyzet, húga, aki egyszerre két udvarlót is tart bejelenti, hogy terhes.

 

Mind a 8 évad letölthető innen: http://jancsiweb.com/sfree/sorozat.php?id=421

 

 

 

 

 

Bollywood

2011. november 1.

Bollywood köztudatban elterjedt beceneve a Mumbaiban található hindi nyelvű filmgyártás egyik legnagyobb központjának. A fogalmat gyakran helytelenül az egész indiai filmgyártással azonosítják, pedig Bollywood csak része az indiai filmiparnak. Ez az egyik legnagyobb filmgyártó központja a világnak. Az elnevezés maga Mumbai régi nevének, Bombaynek valamint az amerikai filmgyártás fellegvára, Hollywood nevének összevonásával keletkezett.

Bollywoodra leginkább mint hindi mozira hivatkoznak, bár gyakori a költői urdu nyelv használata is. Egyre nagyobb mértékben fordul elő továbbá az indiai-angol nyelv a párbeszédekben és dalokban. Az sem rendkívüli, ha angol szavakat, kifejezéseket vagy teljes szövegeket tartalmazó filmek készülnek.

A kifejezés

A Bollywood kifejezés a Bombay (Mumbai régi neve) és Hollywood összevonásából keletkezett – ez utóbbi az amerikai filmipar központja – maga Bollywood nem létező hely. Bár néhányan helytelenítik az elnevezést, mondván, hogy Hollywood „rongyos változatává” degradálja az indiai filmipart, az Oxford angol szótárban is megtalálható.

A kifejezés az 1970-es években keletkezett, amikor India átvette Amerikától a világ legnagyobb filmgyártójának címét. A kifejezés konkrét eredetét több ember is magáénak állítja, például a szövegíró, filmkészítő és tudós Amit Khanna vagy az újságíró Bevinda Collaco.

Az elnevezés alapja Tollywood volt, melyet egykor a Nyugat-Bengáliai mozira használtak. 1932-ben Tollywood volt a legkorábbi Hollywood által inspirált elnevezés, mivel a bengáli filmipar központja Tollygunge-ban van.

Hasonlóképpen létrehozott elnevezés a Lollywood kifejezés, mely a Lahor központú pakisztáni filmipar központja. Jelenleg a magas árak miatt a központ leáldozóban van, az 1970-es években élte virágkorát.

Történelem

 

Az első indiai hangosfilm, az Alam Ara filmplakátja

Dadasaheb Phalke indiai producer és rendező Raja Harishchandra (1913) című filmje volt az első némafilm, melyet Indiában gyártottak. Az 1930-as évektől az indiai filmipar több mint kétszáz filmet hozott létre évente. Az első indiai hangosfilmet Ardeshir Irani készítette 1931-ben Alam Ara címmel, mely jelentős sikert aratott. Hatalmas piaca volt a párbeszédes és zenés filmeknek, Bollywood és minden más helyi filmgyár is gyorsan átállt a hangosfilmek gyártására.

A '30-as és '40-es évek zaklatott időszakot jelentettek India életében, mind a második világháború utáni nyomasztó évek, az indiai függetlenségi mozgalom és India feldarabolásának erőszakossága miatt. A bollywoodi filmek tartalmilag mind menekültek a valóság elől, bár volt néhány filmkészítő, aki felvállalta a kemény társadalmi témákat is, vagy az indiai függetlenség harcait használta filmjének hátteréül.

1937-ben Ardeshir Irani volt az, aki az első színes indiai filmet is megalkotta Kisan Kanya címmel, következő évben újabb színes mozit készített, a Mother India-t, ám a színes filmek az 1950-es végéig nem voltak túl népszerűek. Abban az időben a csillogó romantikus musicalek és melodrámák voltak a mozik alapvető termékei.

Aranykor

 

Fájl:Awaara.jpg

Nargis Dutt és Raj Kapoor az Awaara című filmben (1951)

India függetlensége után a '40-es évek végétől a '60-as évekig tartó időszakot az indiai mozi „aranykorának” emlegetik. A kritikusok által leginkább elismert indiai filmek többsége ebben az időszakban készült, mint Guru Dutt Pyaasa (1957) vagy Kaagaz Ke Phool (1959) című filmjei, és a Raj Kapoor által készített Awaara (1951) vagy Shree 420 (1955) című filmek. Ezek a filmek társadalmi témákat feszegetnek, főként a munkásosztály városi életével kapcsolatban. Az Awaara, mely 1951-ben jelölést kapott a Cannes-i fesztivál Nagydíjára, egyszerre rémálomként és álomként mutatja be a várost, míg a Pyaasa a városi élet valószerűtlenségét kritizálja. Az indiai mozi legismertebb epikus filmjei is ezen évek során készültek. A legismertebbek egyike Mehboob Khan 1957-es Mother India című filmje, melyet 1958-ban Oscar-díjra jelöltek a Legjobb idegen nyelvű film kategóriában, illetve K. Asif 1960-ban készített Mughal-e-Azam című alkotása, ezt az UCLA International Institute a bollywoodi mozifilmek fekete-fehér klasszikusának titulálta. A V. Shantaram 1957-ben készített Do Aankhen Barah Haath című filmjéről úgy vélik, inspirálója volt a hollywoodi Piszkos tizenkettő című filmnek.

Az 1958-ban Bimal Roy rendező és Ritwik Ghatak író által készítette Madhumati című film volt az első, mely a reinkarnáció fogalmát népszerűsítette a nyugati kultúrában. Bollywood aranykorának további elismert filmkészítői voltak Kamal Amrohi, Vijay Bhatt, legsikeresebb színészei Dev Anand, Dilip Kumar, Raj Kapoor, Guru Dutt, legsikeresebb színésznői pedig Nargis Dutt, Meena Kumari, Nutan, Madhubala, Waheeda Rehman és Mala Sinha.

Külső hivatkozások

 

 

 

 

 

 

A filmszínház, azaz a mozi a mai napig egyik legnépszerűbb szórakozási eszköz.

Hogy mi jelenik meg a filmvásznon, az függ a rendező, forgatókönyvíró és az anyagi hátteret adó személyek világnézetétől.

 

1. Azért jelentek meg családregények, mert akkor fontos volt a család.

 

 

2. Azért jelentek meg sci-fik, mert akkor fontossá vált a képzelet, de úgy, hogy a néző egyértelműen tudatában legyen, hogy amit lát, az mese, kitaláció.

 

 

3. Azért jelentek meg a western-ek, mert ez eszköze volt annak, hogy felkészítse az emberek elméjét és szívét arra, hogy teljesen elhiggyék, hogy lövöldözős-bosszúállós életvezetéssel lehet érvényesülni. Még véletlenül se gondolják azt az emberek, hogy vállalkozók, munkaszerető emberek, várostervező személyek a jövő kulcsemberei.

 

 

4. Azért jelennek meg a modern sci-fik (pl. Star Wars), hogy felkészítsék az embereket arra, hogy tömegesen legyenek egy új vallás követői, amelynek George Lucas lesz majd a prófétája.

Zsidókra és keresztényekre is egyaránt jellemző, hogy amikor nem találják meg a helyes spirituális célt (a Biblia istenét), akkor az indiai spiritualizmus felé fordulnak.

Indiában már ma is vannak olyan templomok, ahol az Isten, akit imádnak, az a film főszereplője, és a film dala az imádást kísérő zsoltár.

 

 

5. Azért jelennek meg tömegesen a halált középpontba állító sorozatok, hogy az emberek számára ne legyen vonzó az Élet, a Megtérés, a Megváltás, a Menny.

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: család történelem wikipédia india kapitalizmus befektető cégtulajdonos USA lélektani dráma

Dráma 40/07.rész – Kőszínházak

2012.08.15. 11:44 12nyil

220 éves az első magyar kőszínház

2007. október 17.  08:35

 

Kétszázhúsz éve, 1787. október 17-én nyitotta meg kapuit az ország első kőszínháza, a budai Várszínház. Helyén a XIII. században ferences templom és kolostor állt, amelyből Buda bevétele után mecset lett, majd 1686-ban, Buda visszafoglalásakor lerombolták.

 

 

A telek a romokkal együtt a jezsuiták, majd a karmeliták birtokába került, akik 1763-ra itt új templomot emeltek. A rendet II. József 1784-ben feloszlatta, a templom berendezését elárverezték (a főoltár a sárospataki vártemplomba került, ahol ma is látható), a harangokból ágyút öntöttek.

Az épületet Kempelen Farkas udvari tanácsos, a sakkautomata feltalálójának tervei alapján színházzá építették át. Külsejét copf stílusban alakították ki, a főbejárat fölé erkély, az oromzatra a város címere került. A 47 méter hosszú és 17 méter széles belső térben a 19 méter mély színpad a főoltár helyére került, a cellákból öltözők lettek, a szentély alatti kripta egy részét meghagyták süllyesztőnek. A színházterem három emeletéből az alsó kettőn 33 kétszemélyes páholyt rendeztek be, a nézőtér 1200 fő befogadására lett alkalmas. A pazarul berendezett Várszínház kitűnő akusztikával rendelkezett, s a hideg beállta után fűteni is tudtak benne.

Az átalakítással alig egy év alatt elkészültek és 1787. október 17-én már meg is tartották az első előadást, A Karmelhegyi barát címmel. Az egyébként német társulatokat befogadó épületben tartották 1790. október 25-én az első egész estés magyar színielőadást: Simai Kristóf kegyesrendi szerzetes Igazházi című darabját Kelemen László Magyar Játszó Társasága adta elő.

1800. május 7-én Beethoven adott koncertet a Várszínház falai között. Az épületben 1833-37 között a kassai magyar vándortársulat tagjai (a Nemzeti Színház későbbi alapító tagjai) játszottak, fellépett színpadán többek között Kántorné, Déryné, Egressy Gábor, Laborfalvy Róza, Lendvay Márton, Megyeri Károly, 1835-ben - Budán először - itt adták elő a Bánk bánt.

Az aktuális építészeti divatnak megfelelően az épületet többször felújították, átalakították, először 1815-ben, majd 1854-ben. 1870-ben Buda városa határozattal tiltotta be az itteni német nyelvű előadásokat, ettől kezdve már csak magyar társulatok léptek fel színpadán.

1884-ben a főváros által finanszírozott munkálatok során a színház belső terét fehérre festették, a mennyezeti freskók helyére aranyozott díszítések kerültek, a szomszédos Sándor-palotából fedett folyosó vezetett a főúri páholyba. A karzat 1924-ben leszakadt s az épületet bezárták. Hosszú ideig katonai raktárnak használták, a II. világháború alatt súlyosan megsérült. Bár többször is újjáépítették, színházként csak 1978-ban nyílt meg ismét. A Várszínház az egyetlen olyan XVIII. századi magyarországi színházépület, amely még ma is játszóhely, 2001-es felújítása óta a Nemzeti Táncszínháznak ad otthont.

Forrás: kultura.hu

 

 

 

 

 

 

Kolozsvárott megnyílik az első kőszínház

2012. március 21.

 

Az 1794-95-ös országgyűlés határozatot hozott egy állandó kolozsvári színházépület megteremtésére. Az építkezés vezetésével Káli Nagy Lázárt, a magyar nyelv fejlesztésén és a nemzeti színjátszás megteremtésén munkálkodó Kolozs vármegyei táblabírót bízták meg. Szentjóbi Szabó László Mátyás Király című darabjának bemutatásával 1821. március 21-én nyílt meg az első, építésének kezdetétől színháznak szánt kőszínház Kolozsvárott.

Forrás: http://kultura.hu/main.php?folderID=959&articleID=281117&ctag=articlelist&iid=1

 

 

 

 

 

Szabadkai Népszínház

2011. december 6.

A Szabadkai Népszínház Szabadka egyik legrégibb épülete, még 1854-ben építették, Skultéti János építész tervei alapján.

Története

A Kárpát-medence 8. legrégebbi színháza, az egyik első színházépület, amelyet eleve magyar nyelvű színtársulat számára építettek. Magyarországon voltak ugyan szép számmal színtársulatok korábban is, de gyakran csak ideiglenesen szállásolták el őket, a színészek többsége pedig vándorszínész volt. Még Pesten is, színházat először a német nyelvű társulat számára építettek. […]

Szabadka főterének hangulatát alapvetően meghatározza a színház korinthoszi oszlopsora.

Színházi élet Szabadkán

 

 

 

Szabadka – Főtér a színház oszlopsoraival

A színház hivatalosan 1945 októberében alakult, mint a régió első hivatásos állandó magyar nyelvű társulata. (A magyar közigazgatás alatt nem működött itt állandó színház). Első igazgatója Laták István, első bemutatója Balázs Béla „Boszorkánytánc” c. műve.

A magyar kultúra jelentős alakjai fordultak meg a színházban. Szabadkán kezdte pályafutását Blaha Lujza, rendszeresen járt ide Kosztolányi Dezső, Csáth Géza, többször megfordult itt Bartók Béla.

Sziveri János Sinkó-díjas író dramaturgként dolgozott itt 1985-től.

A Szabadkai Színház épületében indult el a szerb színjátszás is a magyart követően, és utóbb ezen patinás épület lett a bácskai horvát színjátszás legfontosabb színhelye.

Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/N%C3%A9psz%C3%ADnh%C3%A1z_(Szabadka)

 

 

 

 

 

Pozsony színészete

a város német polgársága bizonyíthatóan 1439-től, de lehet, hogy már előbb is rendezett húsvéti passiójátékokat, egészen 1545-ig. Korán, már 1628-ban indult a jezsuiták iskolai színjátéka, amelyekhez a gimnáziumban 1663-ban hét színváltozásra alkalmas színpadot építettek, 1673-ban pedig a Salvator-templomot alakították át erre a célra.

Ebben a keretben rendezett előadásokat Faludy Ferenc (1726: Thomas Pondo; 1761: Metastasio: Cyrus). Metastasio-műveket franciául, 1756–1764 között a Notre-Dame-apácák is bemutattak. – 1733-tól német vándorszínészek egyre rendszeresebben látogatták a várost. Először a Weitenhofban ütötték fel színpadukat, 1743-ban pedig Peter Mingotti olasz operákat játszó együttese emelt időszakos épületet. A kor híres igazgatói, Gertrude Bodenburg és Karl Wahr, utóbbi 1773–1779 között, játszottak korszerű műsort: Lessing-, Shakespeare-, Goethe-műveket. Utódaik, Emmanuel Schikaneder (1782–84), majd Christoph L. Seipp (1784–86) folytatták ezt a hagyományt. – A színjáték állandósításának céljával 1776-ban gr. Csáky György az ország első kőszínházát Városi Színházként építtette meg.

Pozsonyban 1779-ben írta és adta ki Frendel István német nyelvű tervezetét egy magyar nemzeti színház létesítésére. Változást jelentett a város életében, hogy II. József rendeletileg 1783-ban Budára helyezte át a kormányhivatalokat. A színházművészet bázisait ezután elsősorban az ún. kastélyszínházak képezték: a Batthyányak nyári palotájában már 1767 óta működő színpad, majd 1785-től 1789-ig Nepomuk Erdődy gr. operaszínháza, amelyben a négy évad alatt 53 bemutatót tartottak. Az ott játszó egy.-ek alkalmanként a Városi Színházban is felléptek, melyet 1788–1814 között Pejachevich Károly gróf mint bérlő irányított. –

Az első magyar nyelvű előadásokat Fejér György (1766–1851) kezdeményezésére és vezetésével 1789–90-ben világi kispapok tartották a szeminárium épületében (1789: A tisztségre vágyók; 1790: A nevelők). Ezután azonban 1820-ig kellett várni, míg a hivatásos magyar színészet elkezdhette alapozó munkáját. 1820-ban a Komáromi Játszó Társaság, Kilényi Dávid vezetésével adott műsort. Öt év múlva Balog Istvánnal az élén a Nemzeti Színjátszó Társaság következett (1825. szept.–dec.). 1833-ban a Dunántúli Színészi Társaság, melynek Komlóssy Ferenc volt az igazgatója, játszott itt jan.-tól máj.-ig.

A Duna déli partján, Ligetfalu területén 1843-ban épített, fedetlen Nemzeti Színkör, amely 1900-ig állott fenn, fogadta Fekete Gábor együttesét. Ebben az évadban két német és egy m. társulat kínált szórakozást az országgyűlésre érkezett államférfiaknak. 1844-ben a Pesti Nemzeti Színház egy csoportja vendégeskedett a városban, 1847-ben pedig Kilényi tért vissza. A bukott szabadságharcot követően 1856-ig nem jöttek színészek a városba, s így a német színészet ismét megerősödött. 1856-ban azonban az Aradi Magyar Nemzeti Színésztársaság, Szabó Józseffel az élén kezdte újraalapozni a m. színjátszást. 1864-ig több vállalkozó próbálkozott, köztük Latabár Endre is, majd kis megszakításokkal 1873-ig ismét gyéren látogatták m. társulatok a várost.

1874. jan. 24-én „színi bizottság” alakult, amely a magyar nyelvű színjátszás folyamatosságát szorgalmazta. Az egymást váltó színigazgatók (Bokody Antal, Follinusz János, Szilágyi Béla), még mindig csak a nyári idényben, de már évente megjelentek társulataikkal. Az újonnan épített színházépületet Krecsányi Ignác 1886. szept. 22-én Erkel Ferenc Bánk bánjával nyitotta meg, 1899-ig a Temesvár–Buda színikerület részeként. 1902-től, amikor Szendrey Mihály lett az ig., már teljes téli évadban játszhattak a magyarok. 1910–1920 között Polgár Károly volt az ig. – A csehszlovák hatalomátvétel után az épület mint Szlovák Nemzeti Színház működött tovább, bár a városban tovább folytak magyar és német nyelvű előadások is. Faragó Ödön társulata azonban telente hetenként már csak két napot, és egyhónapos nyári évadot kapott. Ő 1926-ban búcsúzott a m. közönségtől. Ekkor két évre Iván Sándor vezette az egy.-t, majd 1929-től 1938. nov. 2-ig a cseh állampolgárságot szerzett Földes Dezső.

A II. világháborútól kezdve megszűnt a pozsonyi magyar színjátszás. 1956-tól viszont az anyaországi együttesek (Operaház, Nemzeti Színház, Vígszínház, Állami Bábszínház, Fővárosi Operettszínház, Katona József Színház, a győri Kisfaludy Színház, a Pécsi és Győri Balett) 1989-ig egyre nagyobb rendszerességgel látogatták a szlovák fővárost, többnyire a Nova Scena 1946-ban kialakított új színházépületében. – Ir. Heppner A.: A pozsonyi német színészet története a XVIII. században (Pozsony, 1910); Benyovszky K.: A pozsonyi magyar színészet története 1867-ig (Bratislava – Pozsony, 1928); Benyovszky K.: A szlovenszkói magyar színészet vázlatos története (Bratislava – Pozsony, 1933); Staud G.: Magyar kastélyszínházak (1963); Kováts M.: Magyar színjátszás és drámairodalom Csehszlovákiában 1918–1938 (Bratislava, 1974).

Forrás: http://mek.oszk.hu/02100/02139/html/sz20/326.html

 

 

 

 

 

Arad

12 éves csodagyerekként és Karl Czerny tanítványaként, Bécsből Liszt először a Partiumba látogatott el. Aradon az 1820-ban épült kőszínházban tartotta koncertjét, amelynek műsora jelenleg sajnos ismeretlen számunkra.


„A város ugyan még gyéren lakott volt, de bécsi művészi körökben tudtak állandó színházáról, ismerték a város lakosainak zeneszeretetét.”

Forrás: http://www.partium.ro/liszt/index.php?page=1823-disabled

 

Honnan ez a gyors fejlődés? Hiszen a 19. század első három évtizedének Aradja a korabeli mezővárosok általános képét mutatta. A Maros mellékágai miatt mocsaras, sáros, hepehupás, éjszaka kivilágítatlan utcák, kevés és jelentéktelen középület, nemzetiségileg városrészenként elkülönülő lakosság. Legjelentősebb ipari létesítménye a Zselénszky gróf alapította sörgyár (1772) Újaradon, de ez a városrész önálló közigazgatással rendelkezett. A Maros mentén számos vízimalom őrölte a híres lánglisztet.


Létezett azonban néhány olyan közintézmény a városban, amellyel mások nem rendelkeztek.


A Hirschl Jakab kereskedő által még 1817-ben megépített kőszínház

Forrás: http://erdely.ma/dokumentum.php?id=113291&cim=a_nemzetebredes_marciusa

 

 

 

 

 

Milyen is egy igazi kőszínház? Nyilván nagy, robosztus, tekintélyt parancsoló, igazi palota, vagy szentély. Evvel szemben az alsóőrsi, bár méretei tekintélyt parancsolóak, csupán puritán, és a színjátszás kezdeteit idéző, éppen azért megigéző. Első látásra azt hinné az ide vetődő turista, hogy még a rómaiak hagyták itt amfiteátrumukat az utókornak, de nem. Ez a 36 soros helyi vörös kőből faragott enyhén félköríves nézőtér a helyi kőbányászat hagyományainak emlékműve, nyári szabadtéri előadások helyszíne csupán. S ezt nem lekicsinylően értem, csupán arra gondolok mi sem természetesebb, minthogy e kőből faragott, összeillesztet csoda, ilyen szelíden simul a tájba. (Sok tájsebet láttam már, volt bányakrátereket, melyek kulturális, szabadidős hasznosítás után kiáltottak, és íme, itt egy szép példája annak, hogyan is kell a tájba rondításainkat helyre tenni.)

Forrás: http://abalaton.hu/balaton/hirek/2011/09/voros-koszinhaz-alsoors-es-voros-ko-kilato-csere-hegy/

 

 

 

 

 

 

Hiába keres kőszínházi állást a fiatal színészek többsége

 2011.03.01. 17:39

Fotó: flickr/Nick Sherman

 

Kőszínház kontra magántársulat. A színészi életpálya ma társulati és nem társulati keretek között. A Közelről című műsorban többek között Zrínyi Gál Vince, a KOMA Társulat vezetője és Máté Gábor színházigazgató, egyetemi tanár beszélt a színészek munkanélküliségéről és a lehetséges kiutakról.

Szinte minden évben harminc-harmincöt fiatal színész szerez diplomát a fővárosi és a kaposvári egyetemen, de alig harmaduk kap szerződést egy éven belül. A többiek szinte fillérekért dolgoznak, vidéken, Budapesten vagy akár saját produkciókban. Kérdés, hogy valóban van-e túlképzés, és mi a lélektani határ egy pályakezdő színész számára?

Máté Gábor, a Katona József Színház igazgatója, a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektor-helyettese elmondta, amiatt, hogy ennyire szűkösek a színészek elhelyezkedési lehetőségei, a társulatok léte, illetve a tagság megszerzése valóban bizonyos szempontból egzisztenciális kérdéssé válik. A társulatoknak azonban nem erről kellene szólniuk, hanem egy művészi szövetkezésről, amikor egy színház egy ügy érdekében csoportosítani tud hasonló ízlésű művészeket – mondta Máté Gábor.

A színművészeti egyetem rektor-helyettese szerint jó ideje nincs annyi szabad társulati hely évente, ahány fiatal színész végez. A Katona társulata jelenleg 33 fős, legutóbb a 2008-ban végzett Tenki Rékát és Dankó Istvánt szerződtette a színház, azóta egyéb jelentős mozgás nem volt – mondta az igazgató.

 A mostani helyzetre tekintettel bizonyos értelemben könnyelműség az állások számához képest nagy létszámú színészosztályokat, de a körülmények, illetve a figyelmeztetések ellenére nem csökken a színészi pályára jelentkezők száma. Mi történne akkor, ha egy-egy évben nem indulna új színész osztály? – tette fel a kérdést Máté Gábor. Az egyetemi tanár szerint a kimaradt évjáratokhoz tartozók joggal kérdezhetnék: ők nem olyan értékesek, mint mások?

A színházigazgató az elhelyezkedési problémák kapcsán elmondta, a Katonában szinte naponta jelentkeznek munkát kereső színjátszók, miközben a fizetések alacsonyak, egy társulati tag az alapfizetéséből nagyon nehezen tud csak megélni. Máté Gábor azonban hozzátette, vannak azonban jobban dotált teátrumok, illetve más műfajú előadásokat kínáló színházak, amelyek a jellegűknél fogva is jobban megengedhetik maguknak, hogy bátrabban költsenek a színészeikre.

Vannak azonban, akik tudatosan maradnak ki a kőszínházak társulataiból. Zrínyi Gál Vince, a KOMA Társulat vezetője elmondta, anyagilag ugyan nem éri meg a magántársulat működtetése. A fiatal színész szerint ő alkalmatlan arra, hogy egy kőszínház alkalmazottja legyen, ahol művészi munkája során el kell fogadnia, amit mások mondanak neki. Ezzel együtt Zrínyi Gál Vince elismeri a kőszínházakat, csak szeretett volna valami más formát kipróbálni. A színész hozzátette, úgy látja, az egyetemi képzésben, hogy nem arra oktatják a leendő színészeket, hogy próbálják magukat önálló művészként elképzelni, ami alapvető probléma. A többség egy régi rendszerben gondolkodik, arra vár, hogy szóljon neki egy színházigazgató, és elhelyezkedhessen havi fixért. Egy művésznek ehelyett azon kellene gondolkodnia, akar-e valamit mondani a világnak, vagy nem – mondta a KOMA vezetője.

Zrínyi Gál Vince szerint ez nem túlzott idealizmus, amit társulatának a léte is bizonyít, tekintettel arra, hogy a KOMA alapítása sem volt könnyű feladat. Egy festőt sem úgy működik, hogy valaki elhívja festeni, hanem alkot, és ha mázlija van, megveszik a munkáját – véli a társulatvezető. Zrínyi Gál Vince elmondta, a környező, tehát nem nyugati országokban azt látta, a színművészeket oktató egyetemeken az utolsó évre minden diáknak létre kell hoznia egy előadást: meg kell találnia a darabot, ha szükséges, megszerezni a díszletekre való pénzt, és rendeznie és játszania is kell a műben. A KOMA vezetője szerint a magyar növendékek későbbi pályája szempontjából is hasznos lenne, ha színművészeti egyetemen töltött utolsó két évüket arra szánnák, hogy megtanulják, hogyan tudnak maguk összehozni egy előadást.

Egy másik fiatal színész, Kis-Végh Emőke - aki két végzőstársával lakásokban, családi házakban játszó szobaszínházat alakított -, azonban elmondta, továbbra is az a vágyuk, hogy bekerülhessenek egy kőszínházi társulatba, mert még sosem élték meg a színháznak azt a formáját.

 

{A lényeg:

az, hogy a színészek fizetése alacsony, illetve kevés számukra az álláslehetőség, az lehetőségként is felfogható az ébredés számára.

Mert ha világiak támogatják a darabot, akkor az ő értékrendjük fog érződni-megvalósulni a színelőadásokon.

Ha keresztények dotálják (támogatják anyagilag) egy-egy színház működését, akkor jogosan beleszólhatnak, hogy milyen darabok kerüljenek megrendezésre, és milyen koreográfiával legyenek azok megvalósítva.

Így a zsidó-keresztény értékrendet követők számára egy lehetőség nyílik, hogy maguk is művelődjenek, sőt zsidó-keresztény jellegű darabok is rendezésre kerülhetnek.

Hosszabb távon ez még a színházkultúrát is fellendítheti, akár színházturizmus is kialakulhat.}

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: színház pénz befektető értelmes ébredés bibliadráma lélektani dráma

Dráma 40/06.rész – Vándorszínészet

2012.08.13. 10:51 12nyil

 

 

Vándorszínészet

a polgári városok fejlődésének alacsony fokán kialakult szervezési forma. Magyarországon 1790–1837 között a m. nyelvű hivatásos színészet egyetlen létező formája. A színház iránt érdeklődő, de csekély létszámú közönséget lakóhelyén v. alkalmi sokadalmain keresték fel a vándortársulat-ok.

Forrás: http://mek.oszk.hu/02100/02139/html/sz28/58.html

 

 

 

 

 

Vándorszínész, vándorszínészet

vándorszínész főnév (színházi, történelmi)

Színtársulatával együtt városról városra járó színész. Vándorszínész korában Megyeri /…Körmölgeté, mint más, a színlapot. PETŐFI. Mint…vándorszínész végigkóborolta az országot. MIKSZÁTH.

Összetétel: – csapat, vándorszínészes; vándorszínészi; vándorszínészkedik; vándorszínészség.

(A magyar nyelv értelmező szótára U–Zs, Bp., 1962. VII. 236.)

 

Vándorszínészet a színtársulatok működésének az újkori hivatásos színjátszás kezdeti fokán kialakult formája Európában.(…) Csak fokozatosan szűnt meg a 18. és 19. században, abban a mértékben, ahogy a városokban emelt színházépületekben állandó otthont és megélhetést találtak a színtársulatok. Magyarországon a színészet történetének a 18. század végétől a 19. század első harmadáig terjedő szakasza, amikor a magyar nyelv terjesztésével, az ízlés pallérozásának szándékával a lelkes társulatok egyik faluból vagy városból a másikba vándoroltak, és színekben, pajtákban, összetákolt kocsmai színpadokon játszottak. Működésük nagyban hozzájárult a felvilágosodás gondolatainak terjesztéséhez és a nemzeti érzés felkeltéséhez. A vándorszínészet 1790-től, Kelemen László* első magyar színtársulatának megalapításától bontakozott ki, s 1815 és 1837 között a magyar színjátszás egyetlen formája volt…

(Színházi Kislexikon, Bp., 1969. 473.)

Forrás: http://mek.oszk.hu/04900/04944/html/borzaszto0002.html

 

 

 

 

 

 

Magyar színészet

A Metapedia wikiből

Magyar színészet. A középkorban Toldy Ferenc véleménye szerint nálunk is virágzott a misztériumdráma és színjátszás. Gyulai Pál, s vele az újabb kutatók arra az álláspontra helyezkedtek, hogy erre semmiféle határozott adatunk nincs, s a szórványos utalások idegen histriókra, mimusokra és jokulátorokra vonatkoznak. Így valószínű, hogy pl. Mátyás udvarában olasz színészek és énekesek játszottak. Németnyelvű városainkban azonban a XV. sz.-ban már megindult a németnyelvű misztériumjáték művelése, (Pozsony. Bártfa. Brassó).

Iskolai színjátszás

A protestantizmus pedagógiai céllal megindította az iskolai színjátszást. A magyarországi németnyelvű iskolai színjátszás mintájára protestáns prédikátoraink magyarnyelvű iskoladrámákat is kezdtek írni. A XVII. sz.-ban a Jezsuitáké a vezető szerep. Latin nyelvű iskolai drámáikat ünnepélyes keretek között, gazdag díszletekkel és színpadi látványosságokkal adták elő. Az iskolai színjáték náluk nemcsak pedagógiai, hanem propaganda-célt is szolgált. A protestánsok a század második felében különösen magyar nyelvű előadásaikkal tesznek ismét szert jelentőségre. Felvinczi György nevéhez fűződik a világi magyar színjátszás első kísérlete. 1796-ban l. Lipót királytól játszási engedélyt kért és kapott, de működéséről további adataink nincsenek.

XVIII. sz.

A XVIII. sz.-ban a szerzetesrendek magyar nyelvű iskoladrámái uralkodnak az iskolai színpadokon. A piaristák 1718-ban létesült új pesti épületükben színházat is rendeztek be, amely 1745-ig működött. Ebben a sz.-ban találunk már hivatásos színészeket is Magyarországon. Kassán, Pozsonyban, Sopronban, Pécsett már javában virágzott a német színjátszás. Budán, a Várban, a "Vörös sünhöz" c. fogadóban már 1760-ban játszottak német színészek. Főuraink is a német színészetet pártolták: udvaraikban többen tartottak német társulatokat, így az Erdődyek Pozsonyban, a Károlyiak Megyeren, a Batthyányak Rohoncon, a Rádayak Pécelen, az Esterházyak Tatán. A legnevezetesebb Esterházy Miklós hg. eszterházai és kismartoni színháza: itt főleg olasz operákat játszottak. A kiváló színészek és Haydn működése még az ország határain túl is híressé tette a két színházat.

Pest

Pesten az állandó német színészet 1774-től kezdve a Rondellának nevezett régi kerek bástyatoronyban kapott otthont. Budán 1784-től kezdve a II. József rendeletére Várszínházzá alakított karmelita templomban játszottak német színészek. 1812-ben megnyílt Pesten az európai viszonylatban is rendkívüli méretű és nagyszerűen felszerelt német színház, amely 1847-ig, leégéséig, vezető szerepet töltött ha a főváros színi életében. A Bessenyei Györggyel meginduló magyar drámairodalom a XVIII. sz. végén még mindig nem talált magyar színpadot. Csak 1790-ben szervezte meg Kelemen László az első magyar színtársulatot. A Várszínházban mutatkozott be Simai Kristóf Igazházi c. játékával. Ráday Pál és Kármán József támogatásával egy ideig a Reischl-féle fabódéban játszottak. A rövidéletű és változó szerencsével működő társulat azonban 1796-ban feloszlott. Erdélyben Wesselényi Miklós br. pártfogása és Kótsi Patkó János Igazgatása mellett 1792-ben indult meg a magyar színjátszás. Ennek a társulatnak egy része Ernyi Mihály vezetése alatt 1806-ban Magyarországba jött vendégszerepelni. Később a többiek is elhagyták Erdélyt és Pesten telepedtek meg. Ez a társulat 1807-től 1815-ig játszott a Rondellában és a Hacker-féle teremben. A részvétlenség és a német színészet intrikái miatt azonban végül vándorútra kényszerült s Miskolcon és Kassán telepedett le. E második társulat feloszlásától kezdve 18 évig csak vándortársulatok keresték fel vendégjátékaikkal a fővárost.

Vándortársulatok

Ekkor már szép számmal működtek vándortársulatok a vidéki városokban. Nevezetesebb volt közöttük a székesfehérvári, amely 1819-ben pesti vendégjátéka alkalmával nagy sikert aratott Kisfaludy Károly Tatárok Magyarországon c. darabjával. A vándorkorszaknak híres színészei voltak: Balog István, Kótsi Patkó János, Jancsó Pál, Pergő Celesztin, Kántorné. Időközben az állandó színházak ügye is előbbre Jutott. 1821-ben megnyílt a kolozsvári színház, 1823-ban a miskolci, 1881-ben Kisfaludy Sándor buzgóságából a balatonfüredi színház. Az 1789-óta álló kassai német színházba is magyar színészek költöztek a húszas években. Végre 1833-ban a kassai társulat megkapta állandó játszóhelyül a budai Várszínházát. A Tudós Társaság 1833-ban pályázatot hirdetett: "Miképp lehetne a magyar játékszínt Pest-Budán állandóan megalapítani". A válaszok közül Fáy Andrásé érdemel figyelmet, amely az első díjat is elnyerte. A tudományos viták mellett nagy társadalmi mozgalom is indult a Nemzeti Játékszín érdekében.

Nemzeti színház

Ennek eredményeképpen nyílt meg, Vörösmarty Mihály ünnepi játékával (Árpád ébredése) 1837-ben a Pesti Magyar Színház, később Nemzeti Színház. Színészeit a Fáy és Döbrenici igazgatása alatt álló Várszínház társulatától szerződtették. Ez a színjátszás kezdete óta már a harmadik színészgeneráció volt. Az elsőt a teljes dilettantizmus, a másodikat, a vándorkorszak színészetét a stílustalanság, a Nemzeti Színház kapuhkbevonalós' harmadik generációt elsősorban nagy egyéniségek és határozott játékstílus jellemezték. Egressy Gábor, Megyeri Károly, Szentpétery Zsigmond, Lendvay Márton, Bartha János, Szerdahelyi József, Szilágyi Pál, Udvarhelyi József, a nők között Laborfalvy Róza, Lendvayné Hivatal Anikó voltak az új színház fő erősségei. Két évig tagja volt a színháznak a vidéki magyar vándorszínészet legnagyobb énekesnője, Déryné Széppataki Róza is. Igazgatója, Bajza József nagy szakértelemmel vezette a színházat, de anyagi nehézségei voltak. Végre az állam állandó anyagi támogatásával Földváry Gábor megyei színházából 1840-ben Nemzeti Színház, országos intézmény lett.

Drámák

A magyar színészet megerősödésével a drámairodalom is szervesebb kapcsolatba került a színházzal. Kezdetben német eredetiből átdolgozott darabok, később német klasszikusok és főleg Shakespeare szerepelt műsoron. A magyar drámairodalom kezdetleges kísérletei után Kisfaludy Károly tudott először állandó közönséget teremteni magának. A romantikus drámaíróknak, Vörösmartyval az élükön nem sikerült állandó és eredményes helyet biztosítani a magyar műsoron. Szigligeti Ede azonban sokoldalú működésével, különösen pedig a népszínmű megteremtésével újra egységes és állandó közönséget tudott biztosítani a Nemzeti Színházban és a vidéki színpadokon. A Nemzeti Színház műsora Bajza igazgatósága után Bartay Endre, majd később Szigligeti Ede vezetése alatt mindinkább bővült. A magyar műsor tért hódított, a Shakespeare-kultusz megerősödött. A prózai darabok mellett az opera és az énekes népszínmű nagy helyet foglalt el a műsoron

Népszínház

Ennek a túlterhelésnek következtében vált ki a Nemzeti Színházból először a népszínmű és költözött át az 1875-ben megnyílt Népszínházba, melynek első Igazgatója Rákosi Jenő volt.

Operaház

1884- ben nyílt meg a Magyar Királyi Operaház és tehermentesítene a Nemzeti Színházat műsorának legköltségesebb és legterhesebb részétől, az operától. A szabadságharc utáni idők egy időre visszavetették a színházat. Ekkor járnak híres külföldi művészek a fővárosban, Rachel, Ira, Aldridge, Ristori. Ennek a korszaknak legkiválóbb színészei és színésznői: Tóth József, Fáncsy Lajos, Szigeti József, ifj. Lendvay Márton, Feleki Miklós, Egressy Gábor, Nagy Imre, Jókainé Laborfalvi Róza, Prielle Kornélia, Bulyovszkyné Szilágyi Lilla, ifj. Lendvayné Fáncsy Ilka, Felekyné Munkácsi Flóra.

Színészképzés

Jelentős eseménye színészettörténetünknek az Országos Színészeti Tanoda megalapítása 1864-ben. Az iskola igazgatója Festetics Leó, tanára és aligazgatója Gyulai Pál, tanárai Egressy Gábor és Tóth József voltak. Az elnyomatás korára esnek a színházi magánvállalkozások első próbálkozásai is. Molnár György 1861-ben a Horváth-kerti arénában, majd a Dunaparton megnyílt rövidéletű Budai Népszínházban rendezett magyarnyelvű előadásokat a budai német színészet egyeduralmának megtörésére.

A kiegyezés után

A kiegyezés után nagy fejlődésnek Indult a főváros színházi élete. Szigligeti halála után (1878) Paulay Ede igazgatósága alatt a Nemzeti Színház aranykora kezdődött. A nagy színészegyéniségek uralma mellett kialakul az együttes játék stílusa. Paulay a francia társadalmi darabokra alapította műsorát, de a klasszikusokat sem hanyagolta el. Művészi gárdája páratlan volt színészetünk történetében. Szacsvay Imre, Gabányi Árpád, Náday Ferenc, Újházi Ede, Vízvári Gyula, Nagy Imre, Jászai Mari, Prielle Kornélia, Helvey Laura, Rákosi Szidi, Csillag Teréz, Márkus Emília, Lánczy Ilka voltak főerősségei. A Népszínház célja a népszínmű művelése volt. Elsőrendű erőkkel rendelkezett Blaha Lujza, Pálmay Ilka, Hegyi Aranka, Tamássy József, Kassai Vidor biztosították az új színház sikerét. 1381-ben Evva Lajos vette át az igazgatást és 16 éves működése alatt a Népszínház fénykorát élte. Ekkor került a színházhoz Küry Klára, Gazsi Mariska, Kopácsi Juliska, Szirmai Imre, Vidor Pál. Porzsolt Kálmán vezetése idejében a színház már hanyatlásnak indult, s bár az operett és az új primadonna, Fedők Sári, még néhány nagy sikert biztosított számára, az utána következő igazgatók már nem tudták megóvni a bukástól a színházat. 1908-ban bezárt a Népszínház s épületébe az Időközben lebontott Nemzeti Színház társulata költözött; ma is a Nemzeti Színház működik benne. A Magyar Királyi Operaház megnyitása után a Nemzeti Színház tisztán drámai színházzá válhatott. A társulat új tagokkal bővült: Alszeghy Irma, Hegyesi Mari, Császár Imre, Zilahy Gyula, Török Irma, Somló Sándor, Ivánfi Jenő kerültek a színházhoz. 1884-ben vált önállóvá Feleki Miklós vezetése alatt a Várszínház, amelyben addig a Nemzeti Színház tartott előadásokat. Ez a próbálkozás rövidesen megbukott. A Nemzeti Színház Paulay halála után (1894) hanyatlásnak indult, bár utódai, Festetics Andor gr.. Beöthy László és Somló Sándor nagy művészekkel bővítették társulatukat. Ligeti Juliska, Vizvári Mariska, Váradi Aranka, Náday Béla, Beregi Oszkár, Rózsahegyi Kálmán, Petites Imre és Ódry Árpád szerződtek a színházhoz. A Paulay-féle francia társadalmi drámákra épített műsor azonban idejét múlta.

A német színház leég

A -német színház utolsó kísérlete, az 1869-ben megnyílt Gyapjú-utcai színház 1889-ben leégett. Ezzel megszűnt a nemet színészet Budapesten. Feld Zsigmond nyári színháza, a Városligeti Színkör, ugyanez évben végkép áttört a magyarnyelvű előadásokra. A legfontosabb esemény azonban a Vígszínház megnyitása volt 1896-ban A művészi vezetést Ditrói Mór, a kolozsvári Nemzeti Színház igazgatója vállalta. Társulatának legkiválóbb tagjai Varsányi Irén, Nikó Lina, Haraszthy Hermin, Góth Sándor, Hegedűs Gyula, Szerémy Zoltán, Fenyvesi Emil voltak. Később szerződtek a színházhoz Gazsi Mariska, Góthné Kertész Ella, Gombaszögi Frida, Harmath Hedvig, Makay Margit, Tanay Frigyes, Rajnai Gábor. Ez a színház teremtette meg nálunk a színpadi naturalizmust és színészgárdája Hegedűs Gyulával az élén vitte diadalra a realisztikus színjátszást. Műsorán francia bohózatok és a modern realista dráma termékei szerepeltek. Mint operettszínház nyílt meg 1897-ben a Magyar Színház Leszkay András vezetése alatt. 1907-ben Beöthy László igazgatósa mellett drámai színházzá alakult át. Itt jutott nagy szerepekhez Törzs Jenő és Darvas Lili. A Király-Színház 1903-ban nyílt meg, ugyancsak Beöthy László igazgatásával és főleg operettet játszott. A főváros növekvő színházi igényei következtében egymásután nyílnak meg a kisebb magánszínházak, is. 1897-ben a Kisfaludy Színház, 1912-ben Bárdos Artúr új Színpadja (később Modern Színpad, majd Belvárosi Színház), 1918-ban a Madách Színház, 1920-ban a Renaissance Színház és a Fővárosi Operettszínház. Az operaelőadások népszerűsítésére 1911-ben megnyílt a székesfőváros támogatásával Budapest legnagyobb színháza, a Népopera, később Városi Színház.

Vidéki színházak

Időközben a vidéki magyar színészet is nagy fejlődésnek indult. Részben vándortársulatok járták az országot, a nagyobb városok. Szeged, Debrecen és Kolozsvár állandó társulatokat tartottak fenn. Ezek közül különösen a kolozsvári színészet emelkedett jelentőségre, s társulata állandó utánpótlást biztosított a Nemzeti Színháznak. A kolozsvári színház két legkiválóbb színésze: E. Kovács Gyula és Szentgyörgyi István voltak. Miskolc, Székesfehérvár, Arad, Nagyvárad, Pécs, Pozsony, Temesvár is állandó épületeket emeltek a néhány hónapig vendégszereplő társulatok részére. A vidéki igazgatók közül Krecsányi Ignác és Ditrói Mór váltak ki céltudatos műsorpolitikájukkal, színésznevelő tevékenységükkel és művészi együttesükkel. Megindult a vidéki színészek szervezkedése is és 1878-ban megalakult az Országos Színészegyesület, 1880-ban pedig az egyesület nyugdíjintézete, amely a kiöregedett színészek öregkori biztosítását szolgálta.

Irányzatok

A Paulay-korszak után hanyatlásnak indult Nemzeti Színházat 1908-tól kezdve Tóth Imre vezette vissza a helyes útra. Drámatörténeti sorozatok mellett ő rendezte az első Shakespeare-ciklust és igyekezett egységes játékstílust teremteni a modern realizmus jegyében. Kiváló művészekkel bővítette társulatát. Aczél Ilona, Hettyey Aranka, Bajor Gizi, Tasnády Ilona, Nagy Adorján, Sugár Károly, Kürti József az ő igazgatása alatt kerültek a színházhoz. Jászai Mari és Márkus Emília továbbra U jelentős tagjai maradtak a színháznak. 1917-ben Ambrus Zoltán nehéz viszonyok között vette át a színház vezetését. Öt éves igazgatása alatt Abonyi Gézával és Kiss Ferenccel bővült a Nemzeti Színház társulata. 1922-ben Hevesi Sándor került a színház élére. A Nemzeti Színház Kamaraszínházát is megnyitotta intimebb hatású darabok részére. Hevesi már előzőleg nagy színházi gyakorlattal rendelkezett, rendező volt a Nemzeti Színházban, Népszínház-Vígoperában és az Operaházban.

Új színházak

Ő volt a lelke az 1904-ben megnyílt első magyar kísérleti színháznak, a Thália-Társaságnak is Megteremtette a magyar pszichologikus színjátszást, s ebben a stílusban egy teljesen homogén együttest. Műsorába Iktatta a modern drámairodalmat, kibővítette magyar műsorát, többször átrendezte Az Ember Tragédiáját, a Bánk bánt és a Csongor és Tündét, - nagy Shakespeare-kultuszt teremtett Igazgatása alatt kerültek a színházhoz Petheő Attila, Pethes Sándor, Palágyi Lajos, Csortos Gyula, Uray Tivadar. Somogyi Erzsi, Nagy Izabella, Tőkés Anno, Vaszary Piroska. Tíz éves igazgatása után Márkus László, majd Voinovich Géza vezették rövid ideig a színházat, 1935-ben pedig Németh Antal került az igazgatói székbe. Németh működését a színházi adminisztráció tökéletesítése, a már évek óta kialakuló bérletrendszer szerves kiépítése, a színház technikai berendezésének tökéletesítése, a rendezések díszes gazdagsága, a különösen a magyar műsor kibővítése jellemzik. A színház társulatát sok fiatal tehetséggel gazdagította. Nagy változást hozott a magyar színi életbe a Színművészeti Kamara létesítése 1939-ben. Több magánszínház bezárt, viszont újabb vállalkozások keletkeztek. A vidéki színjátszást teljesen átszervezték, - az állandó városi színházak és színi kerületek helyett a stagione-rendszer lépett életbe.

Forrás: http://hu.metapedia.org/wiki/Magyar_sz%C3%ADn%C3%A9szet

 

 

 

 

 

Kisfaludy Károly

A Metapedia wikiből

Kisfaludy Károly, író, *Tét, (Győr vm.) 1788. febr. 5, (Pest 1830. nov. 21. Nemcsak az irodalmi mozgalom, amelynek az élén állt, hanem személyes élete is sajátosan romantikus jellegű. Születése anyja életébe került s ezért apja egész életére nem tudta megszeretni legkisebb fiát Az iskolából fegyelmezetlen viselkedése miatt kivették és katonának adták. Harcolt a franciák ellen, kitüntette magát, hazajött, majd Bécsbe került. Eleinte festő akart lenni, írók és színészek között forgott. Bécsből Olaszországba vándorolt és súlyos nélkülözések között élt. Visszatérve Pestre, festményeit próbálta értékesíteni, de közben már színműveket is írt. 1819-ben a székesfehérvári színtársulat előadta A tatárok Magyarországban c. drámáját. A siker hatása alatt teljesen az irodalomra vetette magát. Rövid idő alatt a kor fiatal írói, (Vörösmarty, Bajza, Toldy) vezérüknek tekintették; a már koros Kazinczy Ferenc kezéből na ő irányítása alá került a magyar irodalom.

Auróra

38521.gif1822-ben megindította az Aurora c zsebkönyvet. Az Aurora révén egyfelől a magyar irodalmi élet, amelynek nagy képviselői eddig elszórva éltek vidéken, a fővárosban központosult, másfelől Kazinczy klasszicizmusával szemben győzelemre jutott a magyar romantika. Mint író, elsősorban színpadi műveinek köszöni népszerűségét. Vígjátékai (Csalódások, Kérők, Pártütők stb.) és tragédiái (lréne, Stibor vajda stb.) megkedveltették a pesti közönséggel a színházba-járást, írt novellákat (Pallagi Jónás, Súlyosai Simon, Mit csinál a gálya stb.) és verseket is. Ez utóbbiak közt a magyar ballada (Karácsonéj, Az álmatlan király, Eprészleány) és mű-népdal (Szülőföldem szép határa ..., Rákosi szántó a török alatt) néhány jelentős előzménye s olyan teljesértékű remekmű is helyet foglal, mint a Mohács c. elégia. Az irodalom mellett érdekelte a politika is. Széchenyi eszméinek népszerűsítésére politikai lapot akart alapítani, de lázas szervező és alkotó munkája közepette a halál fiatalon kiragadta az élők sorából. Szervező működése fejlődő irodalmunk életében majdnem olyan jelentős, mint ő előtte Kazinczyé volt.

Festő

Nagy festői tehetségét nem volt alkalma kiművelni, festményei (többnyire viharos tájak) erős romantikus érzést egyesítenek darabos előadással. Ilyenek vannak pl. a Tud. Akadémia tulajdonában; említendők még metszetei az Aurorában (illusztrációk bátyja, K. Sándor regéihez stb.).

Irodalom.

Műveinek kritikai kiadását Bánóczi József rendezte sajtó alá (k. minden munkái, 6 köt., 1893). Legjobb életrajza szintén Bánóczitól: K. élete és munkái (2 köt., 1882-88). Az Aurora évfolyamainak szemelvényes kiadását, K. metszeteinek hasonmásával Kenyeres Imre adta ki: Aurora, hazai almanach (1938). L. a 355. képtáblát.

A lap eredeti címe: „http://hu.metapedia.org/wiki/Kisfaludy_K%C3%A1roly

 

 

 

 

 

 

Amikor Kisfaludy Károly 1830-ban meghalt, az országban már virágozni kezd a színházi kultúra. Vándortársulatok rendszeresen játszanak eredeti magyar színjátékokat, a romantika megteremtette a magyar drámairodalmat.

Forrás: http://mek.niif.hu/01100/01149/html/czako.htm

 

 

 

 

 

 

Déryné Széppataki Róza, született Schenbach Rozália (1793–1872), az első magyar opera-énekesnő, a vándorszínészet korának egyik legnépszerűbb színésznője, drámafordítója.


Schenbach József jászberényi patikus leánya volt; 1813-ban szerződött a második magyar színtársulathoz Pestre. Katona József feleségül kérte, de 1813-ban feleségül ment pályatársához, Déry István színészhez, akitől azonban hamarosan elvált. 1815-ben Egerbe, majd Miskolcra ment, végül Kilényi Dávid dunántúli színtársulatának lett a tagja; Pozsonyba és Bécsbe is eljutott.


1823-ban Kolozsvárra szerződött; nevéhez fűződik az operaelőadások megindítása és felvirágoztatása, de egyébként is őt tartják az első magyar operaénekesnőnek. Játszott még Pesten, Kassán, Debrecenben, kisebb erdélyi városokban. 1852-ben visszavonult a színpadtól, kibékült férjével és annak haláláig vele élt Diósgyőrben, azután beköltözött Miskolcra. A város Szent Anna temetőjében nyugszik.


A vándorszínészet sokoldalú primadonnája volt, aki drámai előadásokon főként a naiva szerepkört játszotta, az operaszínpadokon pedig elsősorban a szoprán szólamokat énekelte. Több száz szerep volt a repertoárjában. Sikerei révén jelentős része volt a magyar színészet elismertetésében és társadalmi pártolásának megszervezésében. Emlékiratai 1879-ben, 1900-ban és 1955-ben láttak napvilágot.


Déryné alakja a magyar vándorszínészet szimbóluma lett.

 

2011.10.26.

Forrás: http://baratno.com/view.php?arclid=2011102601

 

 

 

 

 

 

Petőfi Sándor

2012. augusztus 4.

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A költő szülei. Orlai Petrich Soma festménye.

 

 

 

A költő szülei. Orlai Petrich Soma rajza

 

 

 

Petofi Sandor.jpgPetőfi Sándor (Kiskőrös, 1822. december 31. vagy 1823. január 1.Segesvár, 1849. július 31.?) magyar költő, forradalmár, nemzeti hős, a magyar költészet egyik legismertebb és legkiemelkedőbb alakja. Több mint ezer verset írt, rövid élete alatt.

„Külföldön Petőfi a legismertebb magyar költő mindmáig. Ő az istenek magyar kedvence. Mindent megkapott, hogy nagy költő lehessen: tehetséget, történelmet, sorsot. Huszonhat évet élt, s világirodalmi rangú s méretű életmű maradt utána, mely korfordulót jelentett nemzete irodalmában.”

Életrajz

Származása, gyermekkora

Édesapja, Petrovics István (Kartal, 1791. aug. 15. – Pest, 1849. márc. 21.) mészárosmester, a közhiedelem szerint szerb, újabb kutatások alapján szlovák családból származott, de magyarnak vallotta magát. Apjának szlovák származását valószínűsíti annak evangélikus vallása (a szerbek általában ortodoxok), illetve Kiss József és Jakus Lajos kutatásai, akik apai ágon 1685-ig, a Nyitra vármegyei Vagyócig vezették vissza Petőfi származását. Vagyis a Petrovicsok csakúgy Felvidékről származnak, mint az anyai ág, amely a Turóc vármegyei Necpál községből ered.[2]

Édesanyja, Hrúz Mária (Necpál, 1791. aug. 26. – Pest, 1849. máj. 17.) férjhezmenetele előtt mosónőként és cselédként dolgozott a maglódi evangélikus lelkésznél, Martiny Mihálynál. Szlovák anyanyelvű volt, a magyar nyelv használatára csak asszonykorában tért át.[3] Petrovics István és Hrúz Mária valószínűleg Maglódon ismerkedtek meg, ám 1818. szeptember 15-én Aszódon kötöttek házasságot, Mikulás Dániel evangélikus lelkész eskette őket, nejével mindketten az evangélikus vallást gyakorolták. Petrovics ekkor szabadszállási székbérlő volt, majd 1821-ben Kiskőrösre költöztek. 1822-24-re a családfő kibérelte a kiskőrösi mészárszéket és ott lakott nejével együtt, így született ott meg ötödfél évi házasságuk után első gyermekük, Sándor.

 

 

 

Petőfi Sándor az 1822. december 31-éről 1823. január 1-jére virradó éjszakán született Kiskőrösön, ahol január 1-jén keresztelték meg az evangélikus vallás szerint.[4] A gyermek születésekor oly gyengécske volt, hogy egy emlékező szerint „spirituszban fürdették, hogy megmaradjon”. Egyetlen öccse, Petőfi István 1825-ben született.

Atyjának a kiskőrösi bérlet elég jól jövedelmezett. A 3 évi ciklus leteltével, 1824. október 14-én a nagyobb kiskunfélegyházi székbérletre vállalkozott és ez év októberében családjával együtt oda is költözött. A család jóléte itt még inkább föllendült és Petőfi vidám és boldog gyermekséget élt, melynek emlékei később is mindig édes érzéssel töltötték el szívét. Petőfi e várost Szülőföldemen (1848) című költeményében születése helyének nevezte, e szavai később sok vitára adtak okot a két település, Kiskőrös és Kiskunfélegyháza, illetve a költő életrajzának kutatói között is.

A család először meglehetősen jó anyagi körülmények között élt. Petrovics István ügyes vállalkozó volt, a mészárszék mellett kocsmát bérelt és működtetett. A család anyagi felemelkedésének helyszíne egy ideig Kiskunfélegyháza volt. A családfő fenntartott két mészárszéket Kiskunfélegyházán, illetve Szabadszálláson, több ingatlan tulajdonosa volt, saját földjeiken és bérelt földeken is gazdálkodott.

 

{Kiegészítés: a felvidéki szlovákok alapjában véve elszlávosodott avarok.}

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: történelem wikipédia színész magyarország színház petőfi magyarok avarok Címkék lélektani dráma

Dráma 40/05.rész – Dráma, mint élettörténet

2012.08.08. 14:09 12nyil

Dráma, mint élettörténet.

 

Ide tartoznak az önéletrajzok (bibliográfiák), memoárok (emlékiratok) és bármilyen egyéb visszaemlékezések.

 

 

Megkésett memoár

 2012. április 06. 10:23

Az Antall József életéről szóló dokumentumfilm-sorozatot péntektől tekinthetik meg az m2-n

Antall József (1932-1993)

"Ki ez a szikár, magas, mindig kifogástalan sötét öltönyt, mellényt, korrektül megkötött nyakkendőt viselő, ötvenes éveit taposó férfi, akit nyilvánosság előtt nemhogy nevetni, még elmosolyodni sem látott szinte senki? Ki ez a kimért szavú, pontosan fogalmazó politikus, akit a sodrából kihozni jószerint lehetetlen, akinek az indulata legfeljebb iróniában nyilvánul meg? Aki mintha kamaszkora óta erre a szerepre - a miniszterelnök, az új magyar demokrácia első miniszterelnökének szerepére készült volna? Tanúsíthatom: erre készült, s erre készítette elő a sorsa, gyermekkora óta." (Göncz Árpád)

1993. december 12-én halt meg Antall József, az új Magyar Köztársaság első szabadon választott miniszterelnöke. Életében alig tudhattunk valamit személyes sorsáról, emlékeiről és élményeiről, a hajdani gyermekkori környezetről és mindarról, ami meghatározta életét, pályáját, megszabta emberi tartását, politikusi hitét és hitelét. Ezúttal olyan megkésett memoárt hallhatnak, amelyik talán segít kiegészíteni azt a sokszor hamis és igaztalan képet, amely politikusi pályáját végigkísérte.

1. rész A gyökerek (április 6. 22:20) 

2. rész A készülődés (április 7. 22:25)

3. rész A politikus (április 8. 22:25)

Magyar dokumentumfilm,  2003

rendező: Dudás István
operatőr: Horváth Adrienne
riporter: Osskó Judit

Forrás: http://premier.mtv.hu/Hirek/2012/04/06/10/Megkesett_memoar.aspx

 

 

 

 

 

 

Noname memoárEgy alapvetően hülye családból származom. Az apám színbolond volt. Egy bankban dolgozott, de elkapták, ahogy A4-es papírokat lopott.

Öregapám az Észak-Dél elleni háborúban a Nyugatért harcolt. Amikor születtem az orvos kijött a váróterembe, és így szólt apámhoz:

- Amit tudtunk, mindent megtettünk, de mégis kinyomta magát.

Az anyám nem akart még szoptatni sem engem. Azt mondta, hogy csak mint barátot szeret.

Amikor keresztelni vittek a templomba, a pap így szólt:

- Most keresztelni hozták, vagy feláldozni?

Amikor még kisebb gyerek voltam, le akartak fényképezni, és egy reklámot csinálni fogamzásgátló tabletta propagálására.

Úgyhogy volt egypár élményem.

Mondhatnám, hogy a szüleim nem szerettek. A kádban általában hajszárítóval és rádióval játszottam. Egyszer emberrablók raboltak el, és elküldték apámnak az egyik ujjamat. Azt üzente vissza nekik, hogy neki több bizonyíték kell!

Gyerekként egy esetben elvesztem. Megláttam egy rendőrt, és megkértem őt, hogy segítsen megkeresni a családomat. Ezt mondtam:

- Gondolja, biztos úr, hogy valaha is megtalálom őket?

Erre ő ezt válaszolta:

- Nem tudom, fiam. Van egy pár hely, ahová elbújhattak.

Amikor farsang van, a szülők úgy próbálják beöltöztetni a gyerekeiket, hogy úgy nézzenek ki, mint én. Tavaly az egyik gyerek megpróbálta letépni a pofámat.

Dolgoztam már állatkertben is. A vendégek azt kérdezték, hogy mennyit fogok még nőni.

Amikor apám szeretkezni akart, anyám mindig megmutatta neki a fényképemet. Az öregapám utolsó kívánsága az volt, hogy az ölébe ültethessen. Persze, hogy villamosszékben halt meg...

Forrás: http://www.vicclap.hu/vicc/1844/Noname_memoar.html

 

 

 

 

 

 

1988 májusa és 1990 májusa között szinte hihetetlen változások mentek végbe hazánkban, de tágabb környezetünkben, Közép-Kelet Európában is. Két esztendő, amely "megrengette a világot". E korszak egyik koronatanúja (nemegyszer közvetlen alakítója) az a magyar politikus, aki államtitkárként, majd külügyminiszterként része a magyar-koreai kapcsolatok rendezésének, aláírója a szovjet csapatok Magyarországról való kivonulását megvalósító szerződésnek, főszereplője annak a drámának, amelynek szerencsés végkifejleteként elhagyhatják hazánkat a keletnémet menekültek, majd ledőlhet a berlini fal, sőt megtörténhet az, amire pár hónappal korábban senki sem számított: egyesül a két Németország. E szédítő történelmi vágta hiteles tanúja vall ebben a könyvben politikáról, emberekről, saját küzdelmeiről. Könyve mottója lehetne: Így láttam én. Horn Gyula ugyanis ügyel arra, hogy csak azokról az eseményekről, tanácskozásokról írjon, melyeken személyesen részt vett, a két sorsfordító esztendő olyan szereplőiről nyilatkozzék, akikkel közvetlen kapcsolatba került. Az újságolvasó állampolgár így is számtalan, eddig ismeretlen információhoz jut, bár nem ún. "szenzációhajhász" könyvet kap a kezébe. Mértéktartó a stílusa, akár önmaga és családja sorsáról szól a szerző. Akár az évtized legjelentősebb magyar és európai politikusait jellemzi.

Forrás: http://www.libri.hu/konyv/colopok.html

Olvasásra javasolt cikk: http://nol.hu/lap/hetvege/20100619-hianyzo_memoarok

 

 

 

 

Morita Akio: Made in Japan

Morita Akio a világ talán legismertebb elektrotechnikai cégének, a Sonynak az alapítója. Könyve azonban nem egyszerű cég- vagy klarrier történet: túlnő a Sonyn, és az aktuális gazdasági-társadalmi viszonyok szakértő elemzése által világmagyarázattá, egyfajta gazdasági filozófiai útmutatóvá válik.

 

Olvashatunk arról, hogy a második világháborút követő iszonyatos nyomorban néhány fiatal japán mérnök nagyot álmodott: csúcsminőséget előállító, saját profilján belül újító céget alapítottak, melyet kezdetben idegenül szemlélt a bürokratikus reflexekkel teleszőtt japán társadalom, ám a kitartás és a kreativitás meghozta gyümölcsét: azok a találmányok, melyek a Sony invenciója alapján jöttek létre, a nyolcvanas években már az egész világon ismertté váltak. Szalagos magnó, kazettás magnó, video, walkman- mindez része lett mindennapi életünknek, szórakozásainknak.

 

Érdekes Morita Akio vezetői filozófiája. Meggyőzően bizonyítja be, hogy nem éri meg a rosszul dolgozó alkalmazottat elbocsátani. Ezzel igazolja azokat, akik szerint az élethosszan tartó alkalmazás igenis jó dolog. Japánban a vállalat egy nagy család, s minden alkalmazott a család gyermeke. Az úgynevezett mobilitás, melynek elsődlegességét hirdeti az amerikai befolyás alatt álló nemzetközi piac, több kárt okoz, mint hasznot.

 

Némileg előrelátva, Morita kárhoztatja azokat a befektetőket, akik egy vállalat megvásárlását pusztán pénzügyi spekulációnak tekintik. A Sony megalapítója az értékalapú, teremtő szándékú, innováción alapuló kapitalizmus mellett teszi le a voksát.

 

Ajánljuk a Made in Japan című könyvet minden managernek, akinek azt tanították, hogy spekulálni, az olyan "menő" dolog. Nem, nem az. Inkább szánalmas. Az igazság a Sony oldalán van. Ők mindig mentek, mindig előre, elkötelezetten, kreatívan, s minden alkalmazott megőrizte szolidaritását a másik iránt.

Forrás: http://könyvet.ajánlok.hu/konyv/874-morita-akio-made-in-japan.html

 

 

Made in Japan – Morita Akio könyve

2010/06/03 — Vash

A II. világháború után Japán megsemmisült mind fizikai, mind lelki valójában. Mindent nulláról kellett kezdeniük. Japán népe tudta, hogy az elkövetkezendő évek lesznek a legnehezebbek eddigi történelmük alatt és az elkövetkezendő idő munkáiból már csak az unokáik fognak profitálni. Ezekkel a gondolatokkal fejükben kezdtek hozzá országuk újjáépítéséhez.

 

Ebben a légkörben cseperedett felnőtté Morita Akio, Japán egyik legjobb és legrégibb szaké pároló családjának 15. nemzedékében. (szójaszószt és misokrémet is gyártottak). Aiko, így már korán kitanulhatta apjától az üzlet és a kereskedelem minden praktikáját. Férfivá érvén az elektronika és kiváltképp a távközlés, rádiózás kezdte el érdekelni. Kutatómunkáit igaz beárnyékolta a világégés, de túlélte és pár barátjával úgy határoztak, hogy ők is tenni fognak a gazdaság újjáépítéséért. Ekkor még nem is sejtették, hogy amire készülnek, az nem hogy Japánnak, de az egész világnak hasznára válik.

Egy kis koszos lyukban a rádiók gyártását, majd mire észbe kaptak, már az amerikai piacnak szállították a legújabb fülhallgatós walkmanek és más egyéb elektronikai cikk Japánban elkészített 50%-át.
„… felmerült bennem a gondolat, hogy cégünknek világpolgárrá kell válnia, nekünk pedig jó polgárokká minden olyan országban, ahol üzleteket kötünk.”

Akita a sok szerencsének, a fogékonyságának és nem utolsó sorban az eszének hatalmas üzletté tette a céget, melynek a SONY nevet adták (A „Sony” neve két szó kombinációjából jött létre. Az egyik a latin „sonus” szó, amelyből az olyan szavak erednek, mint a „sound” és a „sonic”. A másik a „sonny boy”, amely akkortájt igen kedvelt szófordulat volt Japánban a szabad és úttörő szellemű fiatalok jelölésére. Ezeket a szavakat azért használták, hogy ezzel is kihangsúlyozzák: a „Sony” olyan fiatalok csoportja, akikben megvan a korlátok nélküli kreativitáshoz szükséges energia és szenvedély.). A könyv ennek az útnak a bejárásáról szól. Megismerhetjük Morita családját, az első lépéseit külhonban. Segít megértetni velünk a japán mentalitás működését és temérdek vicces sztorit ír le, ami a kulturális szakadékok miatt keverte őt fura helyzetekbe. Miből lett a Sony, merre tart, hogyan, kik és miért dolgoznak benne. Ezekre mind választ kapnak azok, akik elolvassák a könyvet!

“Legelőször is meg kell érteniük, mi a különbség az iskola és a vállalat között. Amikor iskolába mennek, tandíjat fizetnek az iskolának. Most ez a vállalat fizeti a tanulásukat, és amíg megtanulják a dolgokat, csak terhet jelentenek a vállalatnak.”

 

 

 

 

 

E könyv főszereplője azok közé a legendás alakok közé tartozik, akik voltak annyira bátrak és istenfélők, hogy engedelmeskedjenek a mennyei hívásnak és az Istentől kapott látásnak. Lester Sumrall az ezerkilencszáztízes években született az amerikai Délen, és tipikus vagányként élt, míg az Úr - korántsem megszokott módon - be nem avatkozott az életébe, és el nem hívta a szolgálatra a nagy gazdasági válság idején. Életregénye magával ragadó, lebilincselő történet.

Forrás: http://sorsfordito.addel.hu/detailproduct.php?productid=43197

 

 

Lester Sumrall neve elválaszthatatlanul összefonódott a huszadik századi pünkösdi-karizmatikus megújulási mozgalommal.

A semmiből indultak el, mégis Isten Szellemének segítségével megváltoztatták nemcsak a kereszténység arculatát, hanem a világot is.

Lester Sumrall életregénye annyira magával ragadó és lebilincselő történet, hogy az olvasó alig tudja letenni. Hősünk az ezerkilencszáztízes években született az amerikai Délen, és tipikus vagányként élt, míg az Úr – korántsem megszokott módon – be nem avatkozott az életébe, és el nem hívta a szolgálatra a nagy gazdasági válság idején.

Az ifjú prédikátor első keresztelése alkalmával kis híján a folyóba fullad, majd az egyik összejövetelét halálos kimenetelű leszámolás szakítja félbe. Ezek a kalandok is elhomályosulnak azonban a folytatás mellett, amelynek során Lestert hol a Távol-Keletre, hol az Andok hegyei közé, hol Új-Zélandra sodorja a Szent Szellem vezetése. Útját végig természetfölötti események kísérik, az általa hirdetett evangéliumot befogadókból pedig sorra születnek a máig is viruló gyülekezetetek.

Bízunk benne, hogy a hit eme nagy pionírjának élettörténete – a nagy sikerű első magyar kiadás után most ebben a megújult formában – a huszonegyedik század új nemzedékeit is tovább fogja inspirálni Isten hűséges szolgálatára.

Forrás: http://moly.hu/konyvek/lester-sumrall-eletem

 

 

 

 

 

ÉLETTÖRTÉNET – ÖNÉLETRAJZ

[…] A visszaemlékezések tudatosan átgondolt, kronológiai rendben megszerkesztett és előadott változata az élettörténet, vagy az írásba foglalt önéletrajz. Mindkét műfaj élményforrása azonos a mindennapi történetekével: a hétköznapi valóság epizódokba öntött, ciklusokba rendezett megjelenítése, mesélőjének (vagy írójának) személyes szempontjai szerint válogatva és személyes sorsával összekapcsolva. A ciklusok keretét általában a sorsfordulók – a hagyományos paraszti közösségek tagjai számára az életkorok változásai – adják meg. Egy-egy cikluson belül azonban nemcsak a személyes élmények, hanem az ehhez kapcsolódó, másoktól hallott vagy másokkal megesett igaz történetek is helyet kapnak. Minél tehetségesebb az élettörténetet előadó elbeszélő, annál dúsabb szövetű, általánosabb érvényű az életrajza. […]

Mielőtt e műfaj elemzésébe belefognánk, szólnunk kell az önéletrajzról mint az alkotó jellegű paraszti írásbeliség legfiatalabb műfajáról. Az írásbeliség a paraszti kultúrának – ha nem is népköltészeti szinten és igénnyel – már a 18. századtól szerves része volt, szerepe és jelentősége az 1868-as népiskolai törvény hatására egyre nőtt. Az írni és olvasni tudás terjedésével a szóbeli kultúra termékei falun is elvesztették kizárólagosságukat: gondoljunk csak a ponyvanyomtatványok nagy népszerűségére, a kéziratos énekes-, nótás-, halottas-, vőfénykönyvek nemzedékről nemzedékre szálló, át- meg átmásolt példányaira. Az alkotó paraszti írásbeliség egyik legkorábbi s máig leggyakrabban fellelhető műfaja a bibliai és kalendáriumi feljegyzésekből kinövő, személyes vonatkozásokkal átszőtt krónika, emlékirat, valamint a gazdasági napló. Sajátos, hogy e paraszti irodalom első alkotásai gyakran verses formában jelentkeztek. „A szóbeli formában felszínre törő »ének« még akkor is előnyt élvez az eleve íráshoz rögzített prózával szemben” (Gyenis 1965: 154). Jeles példája ennek az az 1830 körül írott családi krónika és önéletrajz, amit jobbágy-paraszt szerzője prózában és versben is megírt (közli Mándoki 1978c).

A verses krónika kedveltségére mai adatot is idézhetünk. A 75 éves László János, farcádi (Udvarhelyszék) parasztember verseskönyvet állított össze szülőföldje népéletéről. Munkájáról ezt vallja:

     Verset írok szeretettel,

Az itt élő nép hagyományát,

Régi idők szokásmódját

Beszélem el verseimben,

Ezt diktálja szívem, lelkem.

     (Gazda J. 1980: 266)

„…a XIX. századi, de különösen annak első felében létrejövő paraszti emlékírások voltaképpen irodalmunk XVIII. századi memoár-műfajának kései folytatói; s irodalmi színvonalban és alkotásmódban a több évtizeddel korábbi gyakorlatot követik, sajátosan paraszti témákhoz és ízléshez idomulva” (Gyenis 1965: 154). De ezek az alkotások az irodalmi mintát ötvözik a népköltészet látásmódjával és formai megoldásával. […]

A korabeli olvasóközönség vagy hallgatóság érdeklődését nemcsak a barokkos víziók, vallásos csodák keltették fel, hanem a népi alak (legyen az paraszt, pásztor vagy iparosember) kalandos élettörténetének meséje is.

A 20. század elején robbanásszerűen megnőtt hazánkban az írásba foglalt paraszti élettörténetek száma. Ezt a jelenséget Veres Péter történelmi okokkal magyarázza: a paraszti önvallomás-irodalom megszületése „…a szocialista forradalom előtörténetéhez tartozik éppúgy, mint az óriási arányú kivándorlás és a forradalmi lelkülettől fűtött paraszt-szocialista mozgalom másmilyen … eseményei. Mert ezek az írogató parasztok ... már nem rigmusokat irkáltak az esküvőkre, keresztelőkre, vagy nem a régi nótákat igazították át a szájuk íze és személyes élményeik szerint –, hanem az életüket írták le és a sorsuk panaszait mondták el. Nem mint »írók«, hanem mint emberek, akik szóra-írásra kényszerülnek, mert az élet bírhatatlan és a jövő semmit se ígér. Nemhogy boldogulást, de még csak biztos kenyeret se” (Veres 1968: 115–116). […]

A legtöbb élettörténetet, önéletrajzot idős emberek, asszonyok mondták el, írták meg azzal a céllal, hogy a lehető legőszintébben számadást készítsenek életükről, tudatosan megválogatva azt, amit ők fontosnak tartanak elmondani. Az elmondottak hitelét bizonyítandó, szinte kivétel nélkül minden önéletírásban, önvallomásban találunk ilyen mondatokat: „csak azt írtam, ami velem megtörtént az életben. Igaz, még sok kimaradt, de már utána írni nem lehet, mert akkor az egész könyvet újból kéne írni” (Máté Mihály; lásd Salamon 1979: 384); „…még csak annyit írok, hogy ez így volt és így igaz, szóról szóra. Hogy ezután hogy lesz és hogy meddig élek, azt nem tudom” (Kanfi Horváth István; lásd Hoppál–Küllős–Manga 1974: 257).

Az önéletírásoknak, belülről fakadó önvallomásoknak többféle az indítéka:

1. Van, akit az idegenek érdeklődése ösztönöz arra, hogy elmondja életét. Ilyen volt pl. a mesemondó Pandur Péter, aki „Mint mondotta, egész éjjel gondolkozott azon, hogy mit is mondjon el, ami engemet biztosan érdekel. Így született meg ez a különös curriculum vitae, amelyből főleg a háború alatti életét ismerjük meg, aprólékos, pontos, magyarázkodó stílusán kívül, amely szükségesnek véli pontosan közölni az emberek nevét, életkorát, vidékek leírását, időpontokat is” (Dégh 1942: I. 53).

2. A legtöbb életrajzban a példaadás, tanítás eszméje dominál, hogy az újabb generációk az elődök szenvedésein okulva tartalmasabb, szebb életet éljenek. Példának hozhatjuk az Emlékül hagyom c. kötet (Hoppál–Küllős–Manga 1974) írásait vagy ezeket a megjegyzéseket: „Hát, édes unokáim, nektek írtam, vegyetek példát!” (Dávidné Csobot Borbála; lásd Salamon 1979: 34); „Még nincsen négy éve, hogy irkálni kezdtem … de a napi munka után alig várom, hogy a masinám mellé ülhessek, mivelhogy rengeteg témám van. Gazdag élettapasztalattal rendelkezem … és minek vinném sírba bár azt, amit leírhatok? Hátha valahol valakik okulnának valamicskét az én iskolámból” (Czirják Gergely; lásd Salamon 1979: 393).

3. Vannak életrajzok, melyeknek vezérfonala a panasz. Ezek az elszenvedett igazságtalanságok hatására születtek: „A leélt eddigi életemet írom le, azokat az emlékeimet, amelyeken a gyermekkori és további életem során átmentem eddig, gazdaságilag, családilag, politikailag és katonailag is. A leírásomnak adok egy címet. Ha az életemet a gyermekkortól újra kezdhetném, a sok megpróbáltatás, és a sok igaz munkáért ért csalódás végett csak egyet tudnék mondani mindenkinek, hogy: Ne higgyen senki, semminek és senkinek! – ez a címe: A csalódások sorozata” (Kristóf György; lásd Hoppál–Küllős–Manga 1974: 195). Nem ennyire indulatos, de hasonlóan keserű és baljóslatú Magyari István Pikó életének summája is: „Leadtam nagyjából az életem ez napjáig lejárt rajzát, ami nem nagyon kellemes. 1976. július 5-én. Ha valaki átérzi az én lejárt életemet, az én küzdelmemet, hogy ezért a rongy életért mit kellett küzdeni. Pláne nekem. Lehet, a másé még különb … Már én nem halok meg, ejsze, szép halállal, mert a sok nyomorúságnak csak nyomorult a vége” (Salamon 1979: 77).

4. Kevesen vannak azok – s rendszerint a legtehetségesebbek –, akiket lelki kényszer: – a magány, az önigazolás szükségessége vagy az egyszer megpróbált írás gyönyörűsége (különösen az asszony íróknál), a megszokottól és kötelezően rámérttől való menekülés késztet az írásra. „Hogy a sok kusza örömet, bánatot, gondolataimat kiadjam magamból, rátértem az írásra” (Gémes 1979: 316). Botos Amália naplószerűen vezetett önéletrajzáról írja Salamon Anikó, hogy „Az életrajzírás számára nemcsak panasz, tanítás, hanem mindenekelőtt: magányból származó önaffirmáció-szükséglet” (Salamon 1979: 391). Maga a szerző pedig ezt vallja: „…nem tudta ezt senki, sem nem mondta nekem senki… S titkomat csak a papírnak szántam. Eszembe sem jutott az, hogy életembe odaadjam, még a gyermekeimnek sem. Eldugva tartottam, annál inkább, mert bizony én abba beleírtam talán még azt is, amit nem kellett volna leírni. Azután sokszor arra gondoltam, hogy el kéne dobjam, mert igenis őszintén írtam le mindent, amit átéltem. De hiába indultam el elégetni az egészet, nem tudtam. És meghagytam avval a gondolattal, hogy az unokáim talán elolvassák, talán hasznát veszik, ha megismerik az én gyermekkoromat, s tanulnak belőle, a múlt életből” (Salamon 1979: 391). Amint ebből a vallomásból is kitűnik, az írásra hajtó lelki kényszer mellett, munka közben (és után) újabb értelemmel telítődik az alkotás. Fenti kategorizálásunk tehát leegyszerűsíthető, általánosítható, hiszen a paraszti önvallomások és önéletrajzok majd mindegyikében szerepelnek a felsorolt indítékok.

Amint már utaltam rá, a népi önéletírások egy része spontán alkotás, más része felkérésre készült. Sok olyan alkotót ismerünk, akit néprajzi jelenségek (szokások, hiedelmek, munkafolyamatok, játékok stb.) pontos leírására kértek meg a kutatók, s az illető ezt saját élete részeként írta meg. Számos olyan nyilatkozatot idézhetnénk, amely arról tanúskodik, hogy az írásban való kitárulkozás, az élet eseményeinek végiggondolása és megörökítése mámorító érzés volt ezeknek az egészen másfajta munkához szokott embereknek. „Kézdivásárhelyről egy tanár biztatott, hogy írjak egy monográfiafélét, mert egyszer kijött, megkerültük a legelőt, s ő mint régész a talajt vizsgálta. Osztán írtam nyolc-kilenc lapot egy füzetbe. Aszongya: »Ez nagyon kevés.« Osztán még írtam utána … írtam a negyvenhatos szárazságról, a szénacsinálásról, az erdei esztenákról. Osztán most ez a két füzet van. A szent gyónásom, úgy tessék venni, az a két füzet…” (Orbán {5-263.} Lázár, Bélafalva; lásd Gazda J. 1980: 266). „E regényem megírása úgy magától jött, egy havas-esős délután, hetvenhárom éves koromban. Akkor én nem gondoltam, hogy ilyen nagyszerű munkát fogok ki magamnak. Mióta írok, azóta se éjjelem, se nappalom, mindig csak írnék. Emlékeim gyorsan jönnek, én nem hittem volna, hogy az írás ilyen fenséges munka legyen. Egészen megfiatalítanak a régi szép emlékek” – vallja a nagykendi születésű Máté Mihály (Salamon 1979: 280).

Az élettörténetekben és önéletrajzokban megörökített események ugyanolyan nemek szerinti megosztottságot tükröznek, mint az önmagukban álló élményelbeszélések, igaz történetek. Mind az asszonyok, mind a férfiak hosszasan időznek gyermekkoruknál, akár szenvedésekkel, éhséggel, árvasággal, kiszolgáltatottsággal teli évek voltak azok, akár derűsebb esztendők. Természetesen ismerünk olyan élettörténeteket is, amelyekben nem a születéstől, gyermekkortól sorjáznak az emlékek, hanem – időrendbe rakva ugyan – csak az „érdekesebb” eseményekről (legyen az érzelmi, szociográfiai vagy néprajzi jellegű) esik szó. Ezekben az önvallomásokban többnyire ott munkálnak a kívülről jövő, érdeklődő vagy céltudatosan gyűjtő kutató szempontjai. Ritka az a népi elbeszélő, aki saját személyén túltekintve arra is képes, hogy családja vagy szűkebb közössége történetét is belefoglalja önéletrajzába. De azért vannak ilyenek, pl. a balástyai Gémes Eszter vagy a moldvai csángó telepes Laczkó István, aki faluja történetével, nagyapja és apja alakja köré fonódó igaz történetekkel kezdte önéletrajzát (lásd Hoppál–Küllős–Manga 1974).

Míg a férfiak írásaiban a katonaság vagy a háború eseményei állnak a középpontban (erről az időről bámulatos pontossággal és aprólékossággal szólnak), a nőknél az érzelmi élet: a férjhezmenés, a szerelmi csalódás, s a házassággal és gyermekszülésekkel járó gondokon, gyötrelmeken van a fő hangsúly. Többet és színesebben írnak a régi népszokásokról, hiedelmekről, viselkedésről, mint a férfiak. Mindkét nembeliek aprólékosan számolnak be arról, mikor, mit dolgoztak s hogyan.

Az önvallomások szerzőit csak a régmúlt és a múlt foglalkoztatja. A jelent szűkszavúan, rövid mondatokban intézik el. Békefi Antal szerint (1966: 283–301) ez azért van így, mert a régebben történt dolgokat az idők folyamán többször is elmondhatta a népi elbeszélő, volt idő kikristályosodásukra, megformálásukra. Azt az eseményt, amelynek nincs meg a kellő időbeli távolsága, csak futólag – a kompozíció lezárása miatt (?) – említik.

Sokat vitatott kérdés: Folklór-e az élettörténet? Hiszen egyéni sorsot, általában egyszeri közlés során, egyéni eszközökkel, stílusban jelenít meg. S még kérdésesebb, hogy folklór-e az írásba foglalt, tehát már a szóbeliségtől is elszakadt önéletrajz.

Talán könnyebb a válaszadás, ha a problémát nem a népköltészet, hanem a hivatásos irodalom vagy a hivatásos előadóművészet felől közelítjük meg. A népi élettörténet számos egyéni variációt mutat (felfogásban, előadási módjában és stílusában), mégis lehetetlen nem észrevennünk, hogy formai, tartalmi és stiláris elemei a hagyományos népköltészetből, elsősorban a prózai epikumból származnak. Az igaz történetek, az élettörténetek (önéletrajzok) egyazon élményforrásból táplálkoznak; a hétköznapi valóságot tárják elénk. A széki mesefa, Győri Klára igaz történetei pl. szerves részét alkotják önéletrajzának, amelyet mint műfajt Nagy Olga a népi epika lehető legmagasabb szintű alkotásának tart, de nem irodalomnak, nem „életregény”-nek. „A népi epikában kialakult alkotási technika szerint a tehetséges népi elbeszélés bármilyen relációt, információt szüzsészerűen ad elő. Kali néni is külön-külön elbeszélésben, történetben mondja el gyermekkorának vagy leány- és asszonykorának emlékeit. … A zárt, lekerekített, tökéletessé fejlesztett strukturáltság a népi epika kitűnő erényét jelenti, ám egyszersmind korlátjává válhatik egy nagyobb kompozíciós rendszernek. De nyilván nemcsak ez akadályozza meg a népi alkotót abban, hogy olyan nagyobb és bonyolultabb felépítésű epikát is létrehozzon, mint amilyet a magas irodalomban ismerünk (akár egy nagyobb elbeszélés, novella keretében is), hanem a népi próza terjesztésének, művelésének, alakulásának természete is, vagyis a szóbeliség: a népi elbeszélő mindent úgy ad elő, hogy az továbbmesélhető legyen” (Győri 1975: 19–20). A legtehetségesebb népi elbeszélők, mesemondók úgy próbálják „kijátszani” ezt az íratlan törvényt, hogy tudatosan bonyolítják meséik, történeteik szerkezetét: több, egymáshoz tematikai vagy logikai szálon kapcsolódó történetet adnak elő egy nagyobb elbeszélés keretében, az egyes történeteket ciklusokba rendezik stb., alkotásmódjuk azonban nem hasonlítható az irodalmi művek bonyolultabb szerkesztéstechnikájához. Ha tehát a népi elbeszélő alkotásait a szóbeliség törvényei szabályozzák (mint ahogy egész életét a hagyományok íratlan rendje), gyakorlatilag mindegy, hogy öröklött szüzséket (mesét, mondát, legendát) vagy egyéni mindennapi történeteket, életrajzot mesél-e, közlései – még ha írásba foglalja is azokat – letagadhatatlanul magukon viselik az őt felnevelő közeg világképének lokális színeit.

A szerkesztésmód és a tematika tehát hagyományhoz kötött. És a nyelv használata? Van-e egyéni „írói”, „mesélői” stílust mutató alkotás a népi próza e műfajaiban? Természetesen van, de nem olyan értelemben, mint az irodalomban. Ezeknél a nagyobb lélegzetű epikumoknál azonnal szembeötlik a mesemondói, az elbeszélői „gyakorlat” megléte vagy hiánya, a készség a kerek egységekben való szemléletes megjelenítésre. S ezen a hiányosságon az olvasottságból, világlátottságból származó nagyobb élményanyag vagy a nem kellően elsajátított, bővebb szókincs nem segít. Ezek nemhogy segítőivé, hanem gátjaivá válnak az elbeszélésnek.

Gyakorlatlan elbeszélő is belefoghat élettörténete elmesélésébe, leírásába, de az alig lesz több időrendbe szedett adatfelsorolásnál, puszta „mindennapi közlés”-nél, amely még igen távol áll a „népköltészeti” vagy a „hivatásos szájhagyományozó közlés”-től (erről bővebben lásd Voigt 1972a: 316–323).

A nem hagyományos műfajokban megnyilatkozó elbeszélések nyelvét, stílusát találóan jellemzi Gazda József: „Bármiről is szóljanak, bármit is ismertessenek a szövegek, mindenik a megélt életet, az emberi sorsokat, emberi lelkeket idézi a népi nyelv színes, képgazdag költőiségével. Az egyszerű emberek képi, és nem fogalmi nyelven fejezik ki magukat. Azon a képi nyelven, amely a szépirodalmi közlésnek is a nyelve, és különbözik az iskolában tanított, a tudományos gondolkozáshoz kötődő fogalmi nyelvtől” (Gazda J. 1980: 7).

A népi elbeszélők „egyéni” stílusa a szerint alakul, mit, mennyit és hogyan sajátítottak el a közösségi nyelvkincsből, s hogyan ötvözik a hagyományosat a maguk szerezte, alakította új elemekkel.

Természetesen ahány paraszti, népi elbeszélő, annyiféle változata van ennek az alapkritériumnak. Vannak, akik a dramatikus, párbeszédekben oldott elbeszélést kedvelik, s az eseményeknek, figuráiknak nyelvi jellemzését adják. Mások belülre figyelnek, s gondolataikról, érzéseikről számolnak be, esetleg moralizálnak, a jelen és a múlt különbségeit hangsúlyozzák. Vannak, akik regényszerűen fogalmaznak, s megpróbálják életüket kívülről láttatni, néha lényegtelennek tűnő aprólékossággal felidézve a helyszínt, az időt, a szereplőket, azok ruháit, modorát stb. Néhány kiragadott s könnyen ellenőrizhető példával hadd illusztráljuk az elmondottakat. A bukovinai születésű Dávid Albertné Csobot Borbála (1880–1971) önéletrajzának „…stílusa a szóbeli elbeszéléshez áll közel, csendes egyenletességével … tárgyilagos hangon veszi sorra élete »érdekes« mozzanatait. Ő csak mesél becsületes pontossággal, s … futólag szörnyűségeket mond el, s mindezt megadó beletörődéssel, melytől írása minduntalan feszültségekkel telítődik. Ritkán, finoman és öntudatlanul szellemes. Nyelve önmagában szép, néhol balladásan régies” (Salamon 1979: 388).

A moldvai csángó Laczkó István (1908–) életrajza szintén erősen kötődik a szóbeliséghez: „írásainak hangja népmesei, mondatszerkezeteiben az érzelmi hangsúly dominál, az élő beszéd emocionális, ritmikus felépítése… Mivel kedveli a cselekményesített, párbeszédekben feloldott eseményelbeszélést, önéletrajzának nem ő az egyetlen hőse, hanem mindazok, akiket megszólaltat” (Hoppál–Küllős–Manga 1974: 392). Tömören fogalmaz, életének szinte csak vázlatát adja meg Kanfi Horváth István (1900–), a Szentes környéki tanyavilág muzsikusa, vagy Horváth János (1920–) nyíri parasztember. A gyergyócsomófalvi, iparossá lett Czirják Gergely (1913–) „Hosszú önéletírásának stílusa egységes, inkább megjelenítő, újrateremtő, mint leíró-elmesélő, tele eleven, pontosan reprodukált jelenetekkel, melyek mellől ritkán marad el a befelé figyelés, a gondolati és »belső lelkivilágában« történtek leírása… Pontos és néha enyhén önironikus lélektani leírásaiban gyakran magunkra ismerhetünk” (Salamon 1979: 392–393). Máté Mihály, aki 1902-ben született a Maros menti Nagykenden, iparosként élt és dolgozott. „Önéletrajzát regénynek nevezi, és tudatosan annak is szánja: történetei valóságosak, de a neveket megváltoztatta. Fejezetei megszerkesztettek és változatosak. Jelenetei hol filmszerűek, csupa képek, hol drámaiak, tökéletesen reprodukált párbeszédekkel, máskor epikusabbak, a külső-belső történések érzékeny rögzítései…. Szereplőinek jellemzése árnyalt, szellemes és naiv. … Látszik, hogy örömmel ír…” Falusi születése ellenére világszemlélete már meghaladja a parasztit (Salamon 1979: 394). Hasonló erényekkel dicsekedhet a széki Győri Klára (1899–) önéletírása is, akit viszont még igen erősen köt a hagyományos paraszti gondolkodásmód. „Stílusának, nyelvének plaszticitása a közösségi kincs egyedi jelentkezése” (Győri 1975: 16). Hovatovább az ő élettörténete képviseli a népi önéletírások művészi „mércéjét”, mivel „az ő írása a legárnyaltabb, abból árad a legtöbb humor, irónia, önirónia, játék, szellem, bölcsesség, fölény, áhítat, gúny” (Salamon 1979: 386). Győri Klára – s a hozzá hasonló alkotók – nem „népi írók”, hanem kivételes tehetségű mesemondók, akik élettörténetüket, önéletrajzukat a szóbeliségben elsajátított népi szerkesztés és folklórstílus tökéletesített technikájával valósítják meg (Győri 1975).

A paraszti önéletrajzok nyelve általánosságban tükörképe az élőbeszédnek. Interpunkciózás nélkül áradnak, torlódnak a hangos meséléshez, elbeszéléshez szokott emberek ceruzája alá a gondolatok. A leírt mondatok nem a grammatika, hanem az élőbeszéd törvényeinek engedelmeskednek, a szavak gondolati, érzelmi hangsúlyok szerint rendeződnek. Ezeknek az egyéni ízeit, nyelvi szépségét tulajdonképpen csak a hangos felolvasás mutatja meg.

Az önéletrajzok dokumentumértékét nemcsak tartalmuk, hanem nyelvi hitelességük is növeli. Veres Péter megállapítása, amit a „csongrádi szegényasszonyok” könyvéről írt (Túriné Cseh Viktória–Keskenyné Kovács Veron, 1967), minden népi írásműre érvényes: „…azok a gyengébb részei, ahol akár »irodalmi«, akár politikai beszüremkedést érzünk. Akár tanácsadóktól kapták ezeket az intenciókat, akár az olvasmányaikból szívták fel, mindenképpen ártanak az életdokumentumok hitelességének…” (Veres 1968: 116).

Az utóbbi két évtizedben számos paraszt-önéletrajz került az olvasó nagyközönség kezébe. Vannak közöttük irodalmi alkotás számba menő életregények, mint Hoó Bernáté, Tamási Gáspáré, a „csongrádi szegényasszonyoké” vagy Gémes Eszteré. Többségük azonban nem ilyen színvonalú, s értéküket sem az irodalmi alkotások mércéjével kell mérnünk. A paraszt-önéletrajzok olyan néprajzi, történeti, szociológiai források, amelyek egy-egy kor, egész társadalmi osztály élet- és gondolkozásmódjának mélyebb megismerését biztosítják.

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: történelem magyarország magyarok kapitalizmus apostol szolgálati ajándék Címkék lélektani dráma

Dráma 40/04.rész – Dráma, mint írott műfaj

2012.08.02. 11:39 12nyil

Néhány ismertebb magyar és külföldi drámaíró:

 

  • Bánffy Miklós
  • Bertolt Brecht
  • Déry Tibor
  • Franz Kafka
  • Friedrich Dürrenmatt
  • Füst Milán
  • H. G. Wells
  • Hatvany Lajos
  • Heltai Jenő
  • Herczeg Ferenc
  • Kaffka Margit
  • Karel Capek
  • Karinthy Frigyes
  • Kóos Károly
  • Krúdy Gyula
  • Laczkó Géza
  • Márai Sándor
  • Maxim Gorkij
  • Molnár Ferenc
  • Móricz Zsigmond
  • Nagy Endre
  • Ottlik Géza
  • Örkény István
  • Rejtő Jenő
  • Szerb Antal
  • Szomory Dezső
  • Tamási Áron
  • Tersánszky Józsi Jenő
  • Thomas Mann

 

 

 

Rejtő Jenő

(1905 - 1943)

 

 … Ezt a P. Howard nevet nem szabad kényeskedő angolsággal kimondani, hanem jó magyaros hanglejtéssel Hovardnak, sőt Péhovardnak ejtendő: így mondta ő is, így emlegetik olvasói is. Még a nevét sem szabad komolyan venni, mint ahogy egyetlen mondatát sem szabad komolyan venni, miközben tudnunk kell, hogy ez a mulatságos életmű valójában szembenevetés azzal a szörnyeteggel, amely végül őt is elnyelte.

Rejtő Jenő egyébként olyan figura volt, és úgy élt, mintha maga P. Howard írta volna. Hosszú, valószínűtlenül sovány, fiatalon kopaszodó férfi volt, aki nyaranként hosszú órákon át ült az Andrássy úti Japán kávéház teraszán, előtte papírköteg és tintásüveg, kezében hosszú szárú, bemártós tollhoz való tollszár, és apró betűkkel szorgalmasan írta a regényeit. Körülbelül szemközt volt a főleg ponyvaregényekkel üzletelő Nova Könyvkiadó, ahol a szerzőknek csak elkészült kéziratokra fizettek igen alacsony honoráriumot; azaz éppen Rejtő Jenőnek nagy honoráriumot fizettek, amikor már országszerte várták az új Howard-könyvek megjelenését. Ő is csak kéziratra kapott pénzt, de úgy, hogy soronként fizették.

Nos, ha Rejtő a kávéházban ivott egy feketét, akkor az elkészült szövegből letépett három-négy sort, ebben már benne volt a borravaló is. A főpincér pedig átment a Novához, és beváltotta; a kiadó pedig a teleírt papírfecnit hozzáragasztotta az eddig küldött anyaghoz. Ha pedig az író ruhát csináltatott, akkor a szabónak három-négy elkészült oldallal fizetett, és akkor a szabó ment el a Novához, ahol megkapta munkadíját.

Esténként azután Rejtő villamosra ült, és kiutazott a Lipótmezőre, a híres tébolydába, mert súlyos idegbetegség címén és okából ott lakott, csak napközben kiengedték, mert nem volt ön- és közveszélyes. Egy este későn érkezett, már zárva volt a kapu; rugdosni kezdte. A portás megkérdezte, mit keres.

— A hálószobámat — válaszolta.

— Megőrült?! — kiáltott rá a kapus.

— Igen, azért van itt a hálószobám!

[…]

A felszabadulás után vagy egy évtizedig egyszerűen ponyvának vélte a hivatalos irodalom, és nem adták ki. Ennek az lett a következménye, hogy könyveit a zugpiacokon elképesztően magas áron adták-vették. Amikor végre 1956 nyarán újra megjelent olcsó áron A láthatatlan légió — a zugárusok névtelen levélben megfenyegették a kiadó vezetőjét, hogy lelövik, ha még egy Howardot ki mer adni, mert tönkreteszi az üzletüket. Ez is olyan, mintha Rejtő Jenő találta volna ki. De a kiadót mégsem lőtték le, a Howard-regények azóta sorozatosan és óriási példányszámban újra megjelennek, népszerűségük vetekszik Jókaiéval is. Az irodalomtörténetben pedig még mindig nincs benn a neve sem. Ez is olyan, mintha Rejtő Jenő találta volna ki.

Hegedűs Géza

 

 

 

 

 

Rejtő Jenő: Piszkos Fred, a kapitány

 

- Uram! A késemért jöttem!

- Hol hagyta?

- Valami matrózban.

- Milyen kés volt?

- Acél. Keskeny penge, kissé hajlott. Nem látta?

- Várjunk... Csak lassan, kérem... Milyen volt a nyele?

- Kagyló.

- Hány részből?

- Egy darabból készült.

- Akkor nincs baj. Megvan a kés!

- Hol?

- A hátamban.

- Köszönöm...

 

… Akar dolgozni?

- Nem.

- Miért?

- Elvesztettem a meggyőződésemet.

- És ez mitől jön?

- Tavaly Nápolyban loptam egy kockás felöltőt, és azóta úgy érzem, hogy úrnak születtem. Elhatároztam, hogy többé nem dolgozom.

- Azelőtt dolgozott?

- Nem.

 

 

 

 

 

 KAFFKA MARGIT

(1880-1918)

  

RODOSTÓ

Mikor beköltözött az örmény negyedbe,
Gyér udvarát kemény regulába szedte.
Jóreggel harangszó, mise nyáron, télben,
Rendre sorakozott kiki az ebéden;
- Ő maga ült fejtül... Nagymesszire nézve,
Nem látta, hogy keshedt az urak mentéje.
Ír-olvas napestig - vadászgat gyakorta -
Francia gróf izent - be sem bocsátotta,
Mert a titulusban esett vala vétség,
Fejdelmi személye várta, megkövessék.
- Gőgös magyar úr volt.

Aztán évek szálltak. Fakóbb a reménység,
Megritkul az udvar, gyérebb a cselédnép -
Ő a kályhatűznél, kis faragószéken
Fúr, csiszol, vesződik - átizzad egészen -
Gyönyörű szakála faforgácscsal teli,
Csendesen elfordul... maga is neveti.
De néha megborzong hűs, tengeri szélben,
Fáradt lesz, elszunnyad forró, nyári délben,
Fiát emlegeti; jön-e már, hol késik?
Hogy ott van, reszketve simogatja végig...
- Csendes öregúr lett.

Évszázadok multak. S egyszer - mért, miért nem -
Ócska sírt bolygatnak messze tengerszélen,
Avatag koporsót felkapja ölébe
Fújó gőzparipa - lihegve fut véle.
"Diadal!" S kigyulnak kérkedve a máglyák.
"Diadal - hazajön!" seregek kiáltják.
Sok drága puskaport égbe lövöldöznek,
Farsangos látásra asszonyok öltöznek,
Tort ülnek, lakoznak, harsog a szó szörnyen.

Benn a koporsóban halkan összezörren
Egynéhány reves csont.
 

 

 

 

 

 

Karinthy Frigyes: TANÁR ÚR KÉREM
(Kass János rajzaival)


A JÓ TANULÓ FELEL

 

A jó tanuló az első padban ül, ahol hárman ülnek: ő a középen, a jó tanuló, Steinmann. Az ő neve nem tisztán egy ember jelzésére szolgál; - szimbólum ez a név, ahány fiú az Osztályban, annyi apa ismeri otthon ezt a nevet. "A Steinmann miért tudja megtanulni?" kérdezi otthon harminckét apa harminckét fiútól. "Kérd meg Steinmannt, hogy magyarázza meg", mondja az apa, és a fiú valóban megkéri a Steinmannt. A Steinmann mindent tud előre, még mielőtt megmagyarázták volna. Matematikai lapokba dolgozik, és titokzatos szavakat tud, amiket csak az egyetemen tanítanak. Vannak dolgok, amiket mi is tudunk, de ahogy Steinmann tudja, az a biztos, az az egyedüli helyes, az az Abszolút.

Steinmann felel.

Ez különleges, ünnepélyes pillanat. A tanár sokáig nézte a noteszt; halálos feszültség remeg az Osztály felett. Mikor később a francia rémuralom történetét olvastam, mikor a Bicętre foglyai közül előszólítják a halálraítélteket: mindig így tudtam csak elképzelni. Az agyak utolsó, véres erőfeszítésben kapkodnak lélegzet után - még van két másodperc, azalatt mindenki villámgyorsan elmondja magában a mértani haladvány tételeit. Tanár úr, én készültem, mondja az ember magában. Tanár úr, fiam tegnap gyöngélkedett. Az egyik lehajol a füzete fölé, mint a strucc, hogy ne lássák. A másik merőben szembenéz a tanárral, szuggerálja. A harmadik, idegember, egészen elernyed, és behunyja a szemét: hulljon le fejére a bárd. Eglmayer, az utolsó padban egészen elbújik Deckmann háta mögé, ő nincs is itt, köszöni szépen, nem tud semmiről, őt írják be a hiányzók közé, töröljék ki az élők sorából, őt felejtsék el, béke poraira, ő nem akar részt venni a közélet küzdelmeiben.

A tanár kettőt lapoz, a K betűnél lehet - Altmann, aki az év elején Katonára magyarosította a nevét, e percben mélyen megbánta ezt az elhamarkodott lépést. De aztán nagyot lélegzik: egyszerre megállnak, és a tanár becsukja a noteszt.

- Steinmann! - mondja egészen halkan és kivételesen.

Nehéz, felszabadult sóhaj. Kivételes, ünnepélyes hangulat. Steinmann gyorsan feláll - a mellette ülő kiugrik a padból, szerényen és udvariasan áll, míg a jó tanuló kimászik a padból: mint egy testőr, néma és mellékes dekoratív szereplője egy nagy eseménynek.

Maga a tanár is ünnepélyes. Oldalt ül le a székre, és összetett ujjakkal gondolkodik. A jó tanuló a táblához megy, és kezébe veszi a krétát. A tanár gondolkodik. A jó tanuló erre felkapja a spongyát, és sebesen törülni kezdi a táblát: ebben végtelen előkelőség és önérzet van, ezzel azt akarja jelezni, hogy ő ráér, hogy neki nem kell most törni a fejét, ő nem fél, ő mindig készen van, ő addig is, míg a felelés kezdődik, valami hasznosat akar csinálni a társadalomnak, ő ráér gondolni a köztisztaságra és az emberiség békés fejlődésére, és letörüli a táblát.

- Hát - mondja a tanár, és gondolkodva húzza a szót -, majd valami érdekes példát veszünk...

A jó tanuló udvariasan és végtelen megértéssel köhög. Természetesen, valami érdekes példát, az érdekes helyzetnek megfelelőt. Most úgy néz a tanárra, komolyan és melegen, mint egy szép grófnő, akinek egy gróf megkérte a kezét, és mielőtt válaszolna, megértéssel és rokonszenvvel mélyen a gróf szemébe néz, jól tudva, hogy e tekintet elbűvöli a grófot, s a gróf remegő boldogsággal sejti, hogy a válasz kedvező lesz.

- Vegyünk egy kúpot... - mondja a gróf.

- Egy kúpot - mondja Steinmann, a grófnő. De már ezt is úgy tudja mondani, ez a Steinmann, annyi megértéssel, olyan okosan: csak ő tudja, mennyire kúp az, amit veszünk. Én, Steinmann, a legjobb tanuló az egész osztályban, veszek egy kúpot, mivel engem, mint az erre legalkalmasabbat, megbízott a társadalom. Még nem tudom, miért vettem a kúpot, de nyugodtak lehettek mindannyian, bármi történjék ezzel a kúppal, én is ott leszek a helyemen, és megbirkózom vele.

- Különben - mondja a tanár hirtelen - vegyünk inkább egy csonka gúlát.

- Csonka gúla - ismétli a jó tanuló, ha lehet még értelmesebben. Ő a csonka gúlával éppen olyan határozott, barátságos, bár fölényes viszonyban van, mint a kúppal. Mi neki egy csonka gúla? Ő nagyon jól tudja, őt nem lehet félrevezetni, a csonka gúla is csak olyan gúla, mint más, normális gúla, egyszerű gúla, amilyent egy Eglmayer is el tud képzelni - csak le van vágva belőle egy másik gúla.

A felelés rövid ideig tart. Félszavakban beszélnek egymással, értik egymást, lassanként intim dialógus alakul ki a tanár és a jó tanuló közt: mi már nem is értjük, ez az ő kettejük dolga, két rokon lélek, mely itt előttünk egyesül, a differenciálegyenletnek éteri légkörében. Egy mondat közepén eszmél rá a tanár, hogy miért is beszélgetnek ők, hogy ez felelés, az előmenetel megítélése. A jó tanulónak be se kell fejezni ezt a mondatot. Minek befejezni? Maradt-e szemernyi kétség afelől, hogy be tudja fejezni?

A jó tanuló szerényen és illedelmesen ül le. A következő percben már roppant érdeklődéssel figyeli a következő felelő szánalmas dadogását: egy szónál gúnyosan és diszkréten elmosolyodik, és a tanár tekintetét keresi lopva, hogy még egyszer összenézzen vele, és a tanár lássa, hogy ő, bár nem szól, arcizma se rándul: e gúnyos mosolyban jelezni óhajtja, mennyire tisztában van vele, milyen marhaságot mondott a felelő, és hogy mit kellett volna felelnie.

 


Bódis Katalin

 

{Az egész középiskola számomra azzal telt el, hogy mindig arra vártam, mikor fogok végre tanulni arról a rejtélyes csonka gúláról. Végre az utolsó tanévben eljött ennek is az ideje.}

 

 

 

 

 

 TAMÁSI ÁRON

(1897-1966)

Amihez Tamási Áron hozzáért, az menten megszépült. Az ő szemén keresztül a valóság mesevilág, nála a sötétség is tündérfényekkel világít. De Tamási Áronnál a mese is a valóság súlyosságára és bánataira vall; az ő szemén keresztül az állatok és a fák is a világ nagy összefüggéseit példázzák; nála ugyan minden agyafúrt székelységgé válik, de az ő székelysége maga az ezerarcú emberiség. A lélek nagy gyönyörűségei közé tartozik Tamási Áron novelláit olvasni, és ez a nagyon nagy, nagyon művészi novellaíró úgy mellékesen kitűnő regényeket és igen egyéni hangú, szívhez szóló, jó drámákat is írt.

Székely volt, és ez meghatározta látásmódját is, stílusát is. A székely hagyományok, a székelyföldi hegyek és erdők, a gyermekkorban lélekbe szívódott mesék, balladák és nem utolsósorban tréfák, játékok, szelíd ugratások ugyanúgy mindvégig befolyásolták képzet- és képzeletvilágát, mint nyitott szemű érdeklődése minden iránt és csukott szemű hajlandósága a misztikumokra. Tamási mindent látott, ami látható volt a körülvevő való világban, és mindenről a nehéz munkával dolgozó emberek vélekedése szerint válaszolt. De Tamási azt is látta, ami nem látható, amiről az ember azt sem tudhatja, van-e vagy nincs, ami kívül esik a való világon. Nem ítélheti meg helyesen Tamási Áron egyéniségét és életművét, aki nem veszi tudomásul, hogy egyszerre volt tényekhez ragaszkodó realista és lelke mélyéig vallásos ember, aki a végső döntést az emberen túlról várta. Nem egy bizonyos tételes vallásnak volt dogma szerinti hívője, semmi sem állt távolabb tőle, mint bárminő dogmatizmus; ennél sokkal játékosabb lélekként élte életét. De misztikus sejtelmekkel remélt tapasztalaton kívüli, nemcsak nem ismert, de meg nem is ismerhető eredetű segítséget az ember jogos igényeihez. Azt azonban jól tudta, hogy magamagától még a mennyei segítség sem jön el, ha mi magunk nem teszünk okosan a saját érdekünkben. Kedvesen ravasz, mókás kedvű szegény emberei körülbelül úgy gondolják a nagy igazságszolgáltatást, hogy „segíts magadon, isten is megsegít".

 

{Amikor Tamási Áron szülőfalujában,

Farkaslakán jártam,

Érdekes dolgot találtam.

Egy vipra feküdt a lépcsőn halva, letaposva.

 

De senki sem akarta kidobni, eltávolítani.

Valahogy mindenki érezte, de senki sem mondta ki,

hogy szimbólikus a jelentése annak az elpusztult állatnak,

amely többé már soha, senkit sem fog megmarni. }

 

 

 

 

 

Móricz Zsigmond: Árvácska

 

Részlet az első zsoltárból

 

 

ÁrvácskaHajnal a pusztán.

A kemény és örök nap úgy ébred az ég és a föld színén, mint az idétlen tyúk éretlen tojása. Vörös és sárga fények ömlenek át rajta, ropogva, a hajnali kék ködbe. Még nincs mész a tojáshéjban, a nap, bizonytalanul elnyúlik, szinte szétfolyik; odaütött tojás a barna serpenyőben.

 

Kis tanya a végtelen pusztán.

Mesebeli házikó; megfeketült nádfedelét sötét moha lepi, gerincét szétrúgta a gólya meg a szélvész, vályogfala bármilyen vastag, mégis úgy hajlik, mint a pöfeteg gomba, egyszer csak ráborul a benne lakókra, de az még messze van, majd valamelyik téli viharos éjszakán.

Ma még boldog a tanya. Itt minden csak szép lehet, csak jó lehet és megelégedett. Emberállatok ősi lakhelye. Kerítés semerre, nyoma sincs; minek? A legközelebbi tanya is úttalan távolságban van. Még a baromfi ellen sem kell keríteni. Kikaparni valója nincs, ahogy a tyúk két görbe eperfáról leszáll, már megy a szomszéd tarlóra kapirgálni.

Milyen jó volna itt élni, itt megnyugodni. Milyen jó volna itt gyermek lenni.

Kislány áll a mezőben, parányi csöppség, a roppant ég alatt, két kicsi keze fejével az álmot dörzsöli a szemeiből, ott áll, ahogy Isten megteremtette, ott áll mezítelen a felfelé bámészkodó nap alatt.

Még a madarak is csak most ébrednek, s mindjárt vígan ficserékelnek, a kis embercsirke duzmaszkodva csak áll, csak áll. Vékony kis barna teste, mint valami kis állat, a harmat hull rá.

Semmire se gondol, azt se tudja, hogy került ki. Álmos. Mint a kis macska, de az jobban tud duruzsolni és mosakodni, a csöppség csak áll, csak áll reménytelenül, vagy van remény a pusztai harangvirágban, amint áll a hajnalban és rezegve nyílik a nap alatt?

 

 

Részlet a hetedik zsoltárból

 

Ahogy megy az úton, csak megy, ott állanak a patika előtt, ketten, két idegen. Fiatal pár volt, fiatal úriember meg fiatal úrinő, nem ismerte őket, nem is nézett volna rájuk, ha meg nem szólítja a fiatalember:

- Jöjjön csak ide kislány.

Megállott félve, de nem mert közelebb jönni.

Akkor azok néztek rá, maguk indultak el, jöttek hozzá.

- Mondja kislány, van magának édesanyja?

A kislány csak nézett, nem szólt.

Akkor a fiatal néni is szólt.

- Mondja csak meg, semmi rosszat nem akarunk.

Arra megmondta, hogy nincs.

A két felnőtt nagyon elcsodálkozott, mert nem ezt várták.

- Mért nincs?

- Nincs. Nem is vót.

 

Azok még jobban hallgattak.

- Árva?

- Nem árva. Állami.

- Mi?

- Én nem tudom, csak úgy mondják.

Csudálkozva nézték.

Nem tudták, mi lehet az, hogy állami.

- És hol lakik?

- Otthon.

- Ha nincs anyja, kije van? Mostohája ugye?

- Nem.

- Hát mi?

- Nem tudom. Akik vernek.

 

Erre még meg is ijedtek. Ezen az ártatlanságon nagyon elcsodálkoztak, nem mertek nevetni, mert a kislány a roppant nagy üveggel az estében hidegben, szélben igen félelmes és fájdalmas látvány volt.

- Mért verik? Mondjon csak valamit magáról. Nézze, itt van húsz fillér cukorra, csak beszéljen.

A kislány elvette a pénzt, örült neki. Nevetni kezdett.

- Várjon csak kedves, van is nálam cukor - mondta a szép fiatal néni, kinyitotta a szatyorkáját, kivett belőle két szem cukrot, odaadta.

Árvácska elvette, egyszerre bekapta a szájába mind a kettőt. Sietve, ahogy a macska ráguggol, ha enni kap, hogy el ne vegyék tőle. Csak be.

- No most mondja meg, mert még ilyet nem is hallottam. Ki gondoskodik magáról?

- Nem tudom. A naccsága a ligából.

- Ahha. Liga. Ez a Gyermekliga lesz aminek az urnái az utcán vannak. Gyűjteni szoktak. Szóval maga odatartozik.

 

De a kislány csak a vállát vonogatta, ezt meg ő nem értette.

- Mónár. Gépész úr.

- Ki?

- A fatér. Most nála vagyok. Borért megyek a kocsmába. Disznótor lesz.

Ilyeneket mondogatott, amiből a fiatalember kikombinált egyet-mást, már meg is magyarázta a kalapos nőnek. Úgy gondolta, talán kikérte a gépész a kislányt, s örökbe fogadta.

- A szüleiről semmi hír sincs?

Árvácska csak megrázta a fejét.

- Az édesanyja nem szokta meglátogatni?

Erre is a fejét rázogatta.

- Sose látta?

Szintén fejmozgással felelt.

 

A fiatal nő most nagyon elpirult. Ki tudja, mi jutott eszébe.

Mi jutott eszébe, az jutott eszébe, hogy a kislány mamája nem így látogatott-e el a faluba, s aztán szenved a gyerek...

A fiatalember elvette tőle a nagy üveget, és maga vitte.

- Hogy fogod ezt hazavinni, ha tele lesz? - mondta aggódva a szép néni.

Árvácska felpislantott rá. Olyan aggodalom és jóság volt a hangjában, hogy csudálkozott.

- Magának is van kis árvácskája? - kérdezte.

 

Erre a nő is, a férfi is kis ideig nagyon hallgattak, aztán a férfi mosolygott, a nő pedig hangosan felkiáltott:

- Jaj istenem - kiáltotta. - Jaj istenem! - kiáltotta.

Már ott voltak a kocsma előtt, akkor a fiatalember letette az üveget a kocsma lépcsőjére, s elment a nő után, aki szaladt, mintha szaladnia kellene. De még egyszer visszanézett, s mikor látta, hogy a kis árva ott áll és néz utánuk, visszajött, adott neki egy ötpengőst.

- Nesze.

Már szaladt volna, de még megsimogatta a kislány arcát, s azt mondta:

- El ne veszítsd.

Avval elment a lány után, s eltűntek a sötétben, már nem is lehetett látni, hova lettek.

 

{Számomra sokat jelent Árvácska története, hiszen itt játszódik a Viharsarokban, a Szeged környéki tanyavilágban}

 

 

 

 

 

 

 

Általános információk:

Szerző: Molnár Ferenc
A mű címe: A Pál utcai fiúk
Műfaj: ifjúsági regény
A mű keletkezése: Az ifjúsági irodalom egyik alapművének tartott regény 1907-ben jelent meg, s nem csak hazánkban, de a világon mindenütt nagy sikert aratott. Ezt bizonyítja az is, hogy Bulgáriától kezdve Dél-Koreáig nagyon sok nyelvre fordították le. A józsefvárosi Füvészkertben játszódó történet ugyanis olyan mondanivalóval rendelkezik, hogy azok számára is érthetővé válik, akik a Föld más területén élnek.

 

Rövid tartalom:

Szereplői józsefvárosi gyerekek, akiknek két bérház közötti grund jelenti a játékszabadságot.

A Pál utcai grundon délutánonként kisdiákok játszanak. Hírét veszik, hogy a füvészkertben tanyázó rivális társaság, amelynek Áts Feri a vezére, rohamra készül, hogy elfoglalja a Pál utcaiak grundját. A fiúk felkészülnek az ellenséges támadásra. Bokát választják vezérül, a többiek is kapnak rangot, egyedül a vézna, szőke Nemecsek Ernő marad közlegény. Geréb, aki szintén a vezéri rangra pályázott, bosszúból a füvészkertiekkel szövetkezik. Az árulás gyanúja Nemecsekre terelődik. A vézna kisfiú, hogy bebizonyítsa hűségét, visszaszerzi az ellenség által elrabolt grundzászlót. Akciója során kényszerű fürdőt vesz a füvészkerti tó hideg vizében. Elérkezik a csata napja. A lázasan fekvő Nemecsek kiszökik betegágyából és bátran veszi ki részét a harcból. Ő is hozzájárul a Pál utcaiak győzelméhez. De nem sokáig örülhet új főhadnagyi rangjának, mert a fürdés miatt tüdőgyulladást kap.

A grund világának igazi törvényei, szokásai, egyesületei, erődítményei, vezérei és közkatonái vannak. A fennmaradásért háborúzni kell és a közkatonának áldozatul kell esnie, hogy ily módon igazi hőssé váljon. Az író a gyermeklélek kitűnő ismerője. Főszereplője Nemecsek és a többiek: Boka és Ács Feri, a két tábor vezére, Geréb, a bűnbánó áruló, a finomkodó Csele, mind bonyolult, alakuló egyéniség. Gondolatviláguk, magatartásuk különböző. A grund már több, mint játszótér, jelkép ahol a harc az igazságért folyik. Nemecsek tulajdonképpen a kisember, aki nem bátor és nem hős, de azzá válik a grundért folyó háborúban.

 

Olvasónapló:

I. rész

A regény elején rögtön megismerkedünk az osztályban a kémia órán a főbb szereplőikkel.
A kísérlet közben megszólalt az utcáról egy verkli, és minden figyelem odalett. Tavasz volt és a nap már csalogatta ki a fiúkat a szabadba. Délután gyűlést szerveztek és elnökválasztást. Az iskola előtt Csónakos megpróbált alkudni az olasz édességárussal, majd Nemecsek mesélte el, hogy a két Pásztor elvette a játékgolyóit, amiből kettő üveg volt, és erre még Boka is felháborodott. Ha egy erősebb fiú elveszi egy gyengébbnek a dolgait, azt einstand-nak nevezik "különleges pesti gyerekszóval." Mindenki érezte, hogy ezt már nem lehet annyiban hagyni.

 

II. rész

Megismerjük a grundot, ami a legnagyobb boldogság a pesti fiúknak a nagy házak rengetegében, ahol nem lehet sehol sem játszani.
A grund egy üres telek volt, aminek egyik végében egy tót fát őrzött, és ami a Pál utcai fiúk főhadiszállása és játszótere volt. A grundon voltak erődök, amiket Boka parancsára, mert ő volt a kapitány, erősítgettek, de az erődöket Nemecsek és Csónakos építette. A grundon mindenkinek megvolt a tisztsége, mint egy igazi hadseregben, azzal a különbséggel, hogy itt minndenki tiszt volt, egyedül Nemecsek volt közlegény. Azon a napon, amikor az elnökválasztás volt, először ért Nemecsek a grundra és meglátta Áts Ferit, aki elvitte a zászlót. A fiúk, amikor egyenként megérkeztek, újra elnököt választottak, ezúttal is Bokát, bár volt 3 ellenszavazat, és elhatározták, hogy meglátogatják az ellenfél, a vörösingesek főhadiszállását, a Füvészkertet.

 

III. rész

Boka Nemecsekkel és Csónakossal indult el a Füvészkertbe, hogy egy papírlapot hagyjanak ott, amin ez áll: Itt jártak a Pál utcai fiúk.
Nem volt könnyű terep a Füvészkert. Hatalmas kőfal vette körül, felnőtt, éjszakai őr is vigyázott a kertre. Volt egy rom és egy sziget a közepén, amit csónakkal vagy a hídon lehetett megközelíteni, de ott két őr állt a vörösingesek közül. A fiúk nehezen jutottak előre, csalános volt a térség, az őrökkel is vigyázni kellett és a Füvészkert őre is nagyon szemfüles volt. A szigetre csónakkal jutottak be végül és Nemecsek beleesett a jéghideg vízbe és bőrig ázott. A csónaknál otthagyták Csónakost és Nemecsek és Boka kúszott tovább a helyre, ahol a vörösingesek tanácskoztak. Ekkor meglátták a vörösingesek közt Gerébet és ki is hallgatták, ahogy mindent elmond a grundról, amit a vörösingesek meg akarnak szerezni. Mikor elmentek, Boka kitűzte a papírt és rohantak vissza Nemecsekkel. A vörösingesek hamar észrevették, hogy ott jártak, és utánuk iramodtak. A három fiú egy üvegházba menekült, ahol Nemecsek ismét a hideg medencében kötött ki. Végül sikerült elmenekülniük a Füvészkertből. Nemecseknek összeadtak a lóvasútra, hogy minél hamarabb hazaérjen, mert már jégé fagyott a márciusi széltől a vizes ruhákban.

 

IV. rész

Az iskolában mindenki az előző napi kalandot tárgyalta. Tudták, hogy a három fiú sikerrel járt, de nem tudták a részleteket, mert Bokából és Nemecsekből egy szót sem lehetett kihúzni, Csónakos pedig össze-vissza fecsegett és nagyokat lódított. Óra után Rácz tanár úr behívatta Weiszet, Barabást, Kolnayt, Cselét, Nemecseket, Richtert, Lesziket magához és felelősségre vonta őket a gittegylet miatt. Kiderült minden. A tisztségek, a feladatok, előkerült a pecsét, a zászló, a gitt, és Rácz tanár úr elkobzott mindent, és feloszlatta az egyesületet, valamint megtiltotta, hogy bármilyen egyesületet alapítsanak. Mialatt a kioktatást folyt, Nemecsek kikapart egy jó adag gittet, ami az új egylet alapja lehet. El is határozták, hogy a grundon közgyűlést tartanak délután. El is kezdték a gyűlést délután, de Nemecsek észrevette az áruló Gerébet, aki a tóthoz sompolygott a farakások közt. Nemecsek kihallgatta őket és megtudta, hogy Geréb szivarral lefizette a tótot, hogy kergesse ki a fiúkat a grundról, mert más fiúk akarnak ide jönni, akik mindig tudnak majd szivart, sőt forintot is adni. A tót belement.
Nemecsek nagyon feldúltan visszament a többiek közé, hogy elmondja Bokának, de ő még nem érkezett meg, ezért elé akart menni, mert azt gondolta, hogy ő talán még tud hatni Gerébre. Közben a gittegylet nem tudta, milyen fontos ügyben szaladgált Nemecsek, ők csak azt látták, hogy nem törődött a gyűléssel és elment, ezért gyávának és árulónak mondták ki, és beírták a nevét a fekete könyvbe, csupa kis betűkkel.
Közben Nemecsek az utcán elmondott mindent Bokának és még látták Gerébet, de amikor utána kiáltottak, az csak nevetve elszaladt.

 

V. rész

Két nappal később a Füvészkertben a vörösingesek gyűlést tartottak. Áts Feri, a vörösingesek vezére kihirdette, hogy holnapra tűzte ki a háborút. A raktáros jelentette, hogy a raktárból ellopták a pál utcaiaktól zsákmányolt zászlót, és hogy egy picinyke lábnyom volt a raktár körül. Meghallgatták Gerébet, aki elmondta, hogy megvesztegette a tótot, hogy harc nélkül megkapják a grundot. Áts Feri nagyon mérges lett emiatt, és gyávának nevezte Gerébet, de ő azt mondta, hogy ő bizony nem gyáva, ő velük tart és Pál utcaiak ellen. Gyávának nevezte a Pál utcaiakat, de ekkor leugrott Nemecsek a fáról, ahol addig rejtőzött és a szemükbe vágta, hogy közülük a legkisebb sem gyáva, hiszen Ő is ellopta a zászlót, és akár megverhetik, de ő nem fut el. Áts Ferinek nagyon megtetszett a bátor kislegény, és hívta, hogy álljon be közéjük. Nemecsek persze nem lett áruló. Kicsavarták a kezéből a zászlót, és mivel Áts Feri azt mondta, hogy túl kicsi a veréshez, hát megfürösztötték. A kicsi Nemecsek büszkén kiáltotta Geréb szemébe, hogy áruló, és mikor elment, tisztelegtek neki a vörösingesek, Gerébet pedig rögtön kizárták a csapatukból.

 

VI. rész

Boka kiáltványt függesztett ki a grundra a közelgő háborúról, és a fiúk lelkesedve várták a parancsnokot. Boka mindent elmondott, mindenki felesküdött a csapatra. Boka elmondta a haditervet és elmondta, hogy Nemecsek lett a hadsegédje. Ez ellen a gittegylet tiltakozott, de Bokát nem érdekelte az egylet. A kis Nemecsek azonban - aki már nagyon beteg volt és minduntalan köhögésrohamok törtek rá - nem akarta, hogy Boka is megvesse, hát elmondta, hogy miért is tartják őt gyávának. Boka megígérte, hogy a háború után tisztázza Nemecseket. Bár Nemecsek szomorú volt, hogy az ő becsületének ügyét elnapolták, engedelmesen teljesítette Boka utasításait. Megérkezett Geréb és könyörgött Bokának, hogy fogadják vissza, de Boka nem engedte vissza a fiút, aki sírva elment.
Miután egész délután gyakorlatoztak, kimondták, hogy aki a másnapi háborúból hiányzik, az szószegő. A gyakorlat után a gittegylet sürgős közgyűlést hívott össze, mert az elnök elfelejtette rágni a gitttet, ami kiszáradt. Ezt akarták kitárgyalni, de megérkezett Geréb apja, aki tudni akarta, hogy a fia valóban áruló-e vagy sem. A kis Nemecsek, aki a láztól már nem is volt magánál, azt mondta, hogy Geréb nem áruló. Geréb apja boldogan tért haza, Boka pedig hazakísérte Nemecseket, aki már alig állt a lábán, és hallucinált a láztól.

 

VII. rész

Másnap latin órán Rácz tanár úr is észrevette, hogy a fiúk majd kibújnak a bőrükből. Az egész iskola lázban égett, sokan részt akartak venni a csatában, jelentkeztek, harcolni, kémkedni vagy csak nézőnek, de Boka nem engedett maguk közé idegent. Mentek a grundra gyakorlatozni. Geréb levelet küldött a cselédjükkel, hogy kihallgatta a Füvészkertben a vörösingeseket és megtudta, hogy azok csak másnap támadnak, és elküldte Nemcseknek az új könyvét, amit apjától kapott, mert kiderült róla, hogy mégsem áruló. Kérte, hogy fogadják vissza és bocsássanak meg neki. Boka visszafogadta Gerébet, és beállt mindenki a helyére. Követek érkeztek a vörösingesektől, akik elhozták a hadüzenetet, megállapodtak a harc szabályiban és megkérdezték a bátor Nemecsek címét. Meg is látogatták a kis Nemecseket, aki lázasan feküdt otthon és nagyon elszomorodott, amikor megtudta, hogy már másnap lesz a háború, és akkor ő kimarad abból.

 

VIII. rész

Gyönyörű nap volt a háború napja. Hatalmas volt a sietség az iskola után, és háromnegyed kettőkor már mindenki a helyén volt. Boka elmondta, hogy kissé megváltoztatta a haditervet és egy sáncot ásatott, ahol a legerősebbek megbújnak majd, és onnan támadnak az ellenségre. Fél háromkor megérkezett az ellenség, és csak a csapat egyik része támadott az idősebb Pásztor vezetésével. Áts Ferivel a vörösingesek másik felével a jelre várt, hogy majd akkor támadnak, ha Pásztorék már győztek. Pásztorékat azonban legyőzték a Pál utcaiak és egyenként bezárták őket a tót kunyhójába. Hiába várta Áts Feri a trombitajelet, az nem jött. Aztán azt hallották, hogy a Pál utcaiak éljeneztek. Erre berontottak és bizony hiába voltak kevesebben, teljesen pihentek voltak a Pál utcaiak seregével szemben. Nagyon erősen nyomultak előre és egyszer csak Áts Feri elkiáltotta magát, hogy szabadítsák ki a kunyhóban levőket. Egyszerre azonban ott termett Nemecsek, aki a láztól "megtáltosodva" a földre fektette az idegen vezért. A vörösingesek között hatalmas lett a zavar és végérvényesen elvesztették a háborút. Az ellenség elment és csak Áts Feri álldogált ott és nézte, amint mindenki körülvette Nemecseket, akit kineveztek kapitánynak. Amikor Áts elment, mindenki tisztelgett neki. Aztán megjelent Nemecsek rémült édesanyja, aki már mindenütt kereste a beteg fiút, aki csak úgy megszökött az ágyából. Az egész csapat hazáig kísérte őket. Végül csak Boka maradt a ház előtt és keservesen sírt. Aztán megérkezett Nemecsek apja is és ő is csak sírt vele. Aztán Boka egyedül maradt az utcán, de látta Áts Ferit, aki eljött, hogy Nemecsek állapota felől érdeklődjön.

 

IX. rész

Itt néhány bejegyzés következik a gittegylet jegyzőkönyvéből, ami tartalmazza, hogy Nemecsek Ernő nem gyáva és nevét tévedésből írták kis betűvel, és hogy Boka János nevét a történelemkönyvbe be kell írni Hunyadi neve mellé, mert legalább olyan jó vezér ő is. És a legyőzöttek nevei közé pedig az Áts Feri nevét. Továbbá bejegyzések állnak a kiszáradt gitt miatt, amit Kolnay, az elnök nem rágott, és ami miatt az elnöknek fegyelmit szavazott meg az egyesület, és ami nagyon nem tetszett az elnöknek és azt mondta rá: "szemétség".

 

X. rész

A Rákos utcában, ahol Nemecsekék laktak, nagy volt a csend. Minden szomszéd lábujjhegyen járt, hogy nehogy megzavarja a kis beteget. Mindenki kérdezősködött, hozott valamit, de csak azt a választ kapták, hogy a kisfiú nagyon rosszul van. Amikor megérkezett Boka és elmondta Nemecseknek, hogy a gittegylet mindent megbánt vele kapcsoltaban és még díszoklevelet is készítettek neki, amiben bocsánatot kérnek és csupa nagybetűvel írják a nevét, de a kis Nemecsek nem hitt Bokának. Megörült a hírre, hogy Áts Feri ott járt előző este és utána érdeklődött, és azt is megtudta, hogy a vörösingesek új vezért választottak, az idősebb Pásztort, de kitiltották őket még aznap este a Füvészkertből, mert a Füvészkert igazgatója megelégelte a nagy lármázásokat. A kis Nemecsek a láztól már mindenfélét elképzelt. Sem a szülei, sem Boka nem tudta lecsitítani. A kisfiú biztosan tudta, hogy meghal, pedig nem is hallotta, amikor az orvos azt mondta az édesapjának, hogy már nem éri meg a reggelt, de talán az estét sem. Mire megérkezett az egylet, hogy átnyújtsák a díszoklevelet, Nemecsek már meghalt.
A fiúk hazamentek, Boka pedig a városban bolyongott, majd a grudra ment be, hogy kisírja magát. Tanúja volt, hogy Barabás és Kolnay ünnepélyesen kibékültek. Nemecseken és a grundon tűnődött és a kunyhóban furcsa szerszámokat látott meg. Ekkor tudta meg a tóttól, hogy a grund tulajdonosa házat építtett arra a helyre, amiért ők harcoltak, amiért Nemecsek az életét adta.

 

 

Szoboravató

Szanyi Péter: Einstand c. szobrának avatása a Práter utcai

Általános Iskolánál

2007. szept. 28. 11 óra

A főváros év elején hirdetett pályázatot Molnár Ferenc világhírű regényhőseinek emlékművére. Az ötalakos zsánerszobor a híres "einstandjelenetet" ábrázolja, pontosabban az einstand előtti pillanatokat, amikor a Pásztorok falnak dőlve nézik a golyózó Pál utcaiakat. A látszólag nyugodt helyzetben tapintható a drámai feszültség.

Mint tudjuk, a jelenet a regény szerint a Múzeumkertben játszódik, a szobor azonban máshová, a Práter utcai iskola elé kerül. A főváros év végéig szeretné felállítani. A szobrász szerint addigra el is készülhet a végleges mű, melynek most még csak a makettjét láthattuk.

 

 Szanyi Péter "Einstand" című ötalakos bronz kompozícióját
a Molnár-regény megjelenésének századik évfordulója alkalmából
2007. szeptember 28-án avatták fel.

Mi  az az einstand?
Ez különleges pesti gyerekszó.
 Mikor valamelyik erősebb fiú golyózni,
tollazni vagy szentjánoskenyér-magba - pesti nyelven: boxenlibe - játszani lát magánál gyöngébbet,
s a játékot el akarja venni tőle, akkor azt mondja: einstand.
Ez a csúf német szó azt jelenti, hogy az erős fiú hadizsákmánynak nyilvánítja a golyót,
 s aki ellenállni merészel, azzal szemben erőszakot fog használni.
 Az einstand tehát hadüzenet is.
 Egyszersmind az ostromállapotnak, az erőszaknak,
 az ököljognak és a kalózuralomnak rövid, de velős kijelentése.

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: magyarország pénz magyarok szeretet komédia tragédia érzelmek puszta Címkék lélektani dráma

süti beállítások módosítása