Kedves Olvasó!
EZ AZ ÜZENET NEM ÁTVERÉS!!!
Kérem, segítsenek!
Halálfélelmem van, a testvérbátyám meg akar öletni engem.
Egyszer már próbálkozott vele tinédzserkoromban.
Éppen akkoriban néztem meg egy Jézus-filmet a könyvtárban, melynek végén én is befogadtam a szívembe Jézus Krisztust, a megváltót. Isten akkori friss kegyelme életben tartott.
Egy baleset történt velem, melynek során miközben kerékpárral hajtottam a főúton, kihajtott egy autó egy mellékutcából, nem adott elsőbbséget, én pedig nekimentem. Átrepültem az autó felett, és annak túloldalán, a betonon tértem magamhoz. Persze senki nem hívott rendőrt, és a családban sem érdekelt senkit sem, hogy mi is történt velem, pedig egy karcolás nélkül megúsztam!
De hogyan is kezdődött kettőnk viszonya?
Egy fiatal hölgy gyermeket várt, akit édesanyám nagyon szeretett és édesapám is kedvelt. Sajnos nem tarthatta meg gyermekét, abortálták.
Én ekkor, még az anyaméhben voltam, még nem születtem meg. Mégis, 3 hónapig ismertem ezt a személyt. Úgy fejlődtem az anyaméhben, hogy katarzist éltem át, az ő elvesztését.
Szüleimet az abortálás (= gyilkosság) rendkívüli módon megrendítette, és mivel éppen engem vártak, ezért igyekeztek nagyon félteni, óvni.
E túlzottan féltő gondoskodás közben lehet, hogy kevésbé figyeltek oda már korábban megszületett gyermekükre. Ennek eredményeképpen akár elvetettség is kialakulhatott.
Ezt a szeretethiányt be lehet tölteni ideig-óráig érzelmileg pótszerekkel, de az igazi szeretet éhséget más nem lakatja jól.
Sőt, ilyen esetben akár skizofrénia is kialakulhat, ha tartós a szeretethiány.
Mivel akkor születtem, nem lehettem én a hibás, ha velem többet foglalkoztak, mást meg elhanyagoltak.
Azóta felnőttek lettünk. Azt gondoltam, hogy ő is, én is megtértünk.
Magam életéről már írtam többször is, így most inkább róla írnék.
Nem hagyta abba a szórakozásait, diszkóba járásait. Egy ilyen este, a diszkóban állítása szerint „szólt hozzá az Úr” és megmutatta neki, hogy kit vegyen el feleségül.
Nos, sikerült egy hivatásos boszorkánycsalád egyenes ági leszármazottját beválasztania.
Tudott a hátteréről, mégis házasságot kötött vele. Ez több mint 20 évvel ezelőtt történt, azóta ő ehhez a személyhez ragaszkodik a leginkább. Nem vagyok váláspárti, de ilyen esetben alaposan meggondolandó a válás lehetősége, főleg ha a hitetlen fél akarja is!
És akarta is 3-szor is, de a bátyám egyszer sem. Mert akkor be kellett volna ismernie a tévedését. Azt pedig semmiképpen sem akarta megtenni.
Viszont közben gyerekkora óta meglévő pszichés betegsége felnőtt, sőt ráadásul ő még a felesége hatása alá is került.
Édesanyám többször is kritizálta menyét, így útban volt.
Édesapám se akart engedni némely anyagi természetű dologban, melynek ez bátyám és ez a hölgy lett volna a kezdeményezettje.
Mindketten mártírokká váltak, ma már az Úrnál vannak.
Ez egy olyan állítás, melyet könnyen le lehet ellenőrizni, hogy valaki él vagy sem, nemde?
És egy személynek sem furcsa az egész keresztény ismeretségi körből, a szülők halála. Senki sem imádkozik, hogy legyen megállítva ez a sorozatgyilkosság.
Mert a bátyám egyrészt paranoid skizofrén, akinek kb. 800 madara van, másrészt pszichopata, aki nagyon jól eladja magát az összes közös keresztény ismeretség minden tagjának.
Módszere eddig az volt, hogy okkult embereken keresztül – nem kell messzire mennie, hogy ilyen személlyel találkozzon –, tette el láb alól áldozatait.
„A testnek cselekedetei pedig nyilvánvalók, melyek ezek: …varázslás, ellenségeskedések, versengések, gyűlölködések, harag, …irigységek, gyilkosságok… és ezekhez hasonlók: melyekről előre mondom néktek, …hogy a kik ilyeneket cselekednek, Isten országának örökösei nem lesznek.” (Gal 5, 19-21.)
„Ne menjetek igézőkhöz, és a jövendőmondókat ne tudakozzátok, hogy magatokat azokkal megfertőztessétek. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek.” (3Móz 19, 31.)
Áldozatok
Édesanyám
„Ha valaki látja, hogy az ő atyjafia vétkezik, de nem halálos bűnt, könyörögjön, és az Isten életet ad annak, a ki nem halálos bűnnel vétkezik. Van halálos bűn; nem az ilyenért mondom, hogy könyörögjön.” (1Jn 5, 16.)
Folyamatos küzdelem volt az élete. Egyszer gyógyult, egyszer betegedett. Mert hát volt, aki a gyógyulásáért imádkozott, volt, aki a másik oldalon állt.
Édesanyám egyszer azt mondta: „nagyon útban vagyok valakinek…” máskor meg azt: „láttam, amint egy fekete kutya ment át keresztül az úton” – később elhunyt daganatos betegségben, 1997-ben.
Halálos ágyán imádkoztam érte, megkentem olajjal. Bűneit megbánva fejezte be életét.
„Az Úr szemei előtt drága az ő kegyeseinek halála.” (Zsolt 116, 15.)
Édesapám
„Senki se mondja, mikor kísértetik: Az Istentől kísértetem: mert az Isten gonoszsággal nem kísérthető, ő maga pedig senkit sem kísért.
Hanem mindenki kísértetik, a mikor vonja és édesgeti a tulajdon kívánsága.
Azután a kívánság megfoganván, bűnt szül; a bűn pedig teljességre jutván halált nemz.” (Jak 1, 13-15.)
Édesapám nem egyezett bele, hogy a lakrészét eladja, és teljesen a bátyámat tegye csak meg örökösévé – ez után veséje leromlott, és dialízist kellett kapnia élete évéig.
Nem volt hajlandó engem magamra hagyni, hanem anyagilag támogatott – erről még lesz szó később, hogy erre miért volt szükség –, ez után leromlott a vére, és 2-3 havonta vérátömlesztéseket kellett kapnia.
Hasüregi fertőzés következtében hunyt el 2012-ben, melynek egy közlekedési baleset volt a kiváltó oka. Én voltam ekkor vele, és a kórházból is engem értesítettek a haláláról.
Bár Istent nem ismerte meg mélyen, de a Mindenható Isten az Ő Jósága miatt üdvösségre juttatta őt. Álomban mutatta meg nekem az Úr, hogy üdvösséget adott neki.
„Ha valakinek a munkája megég, kárt vall. Ő maga azonban megmenekül, de úgy, mintha tűzön keresztül.” (1Kor 3, 15.)
Magam
1991 őszén vonultam be sorkatonának. Nekem már csak 12 hónapra kellett bevonulnom, szerencsém volt. A bátyámnak még 18 hónapos volt a sorkatonai szolgálata.
1992 tavaszától az Úr felemelt engem, zászlóaljírnok lettem.
Főleg rajzolni kellett csőtollal, kávét főzni és tiszthelyettesi szolgálatokat ellátni. Máshogy beszéltek velem a tiszthelyettesek, tisztek és a főtisztek; és az illetményem havi 1200Ft helyett 6000Ft lett.
Ez sok kiváltsággal is együtt járt: tiszti étkezdében ehettem, tiszti szállást lehetett igénybe venni, állandó ki- illetve belépési engedélyem volt a laktanyába, és külsőleg is máshogy néztem ki, mint a többiek, mert ún. Antant-szíjat hordtam.
Emlékszem egy esetre, amikor ez év nyarán, júliusban a gyülekezeti könyves pultnál megvettem az utolsó Hit Infó újságot, ami még éppen kapható volt.
Akkor bátyám nagyon szeretett volna vásárolni, és én képes voltam ezt az újságot pont előtte megvenni. Egyáltalán nem vásárolta a példányait se előtte, se utána, de ott és akkor azt ő már kinézte magának, én pedig képes voltam az általa hitt igazság rendjét megzavarni, amiért nem engedtem őt előre még egy ilyen apró dologban sem.
Egy hónapra rá furcsa dolog történt velem. A leszerelés napja előtti estén egy nyílt látomásom volt, és egy nagyon sötét alakot láttam jönni magam felé egy nagy sötétség kellős közepén. Azóta se volt ezt alkalmam elfelejteni, mert azóta rendszeresen vannak anyagi gondjaim évről-évre és évtizedről évtizedre.
Azóta semmilyen módon nem sikerült kitörnöm ebből az átokból, hiába imádkoztam, böjtöltem, virrasztottam rengeteget és hiába kértem bárki segítségét is.
Enne oka egyszerű, ugyanis ez nem egy egyszer rám helyezett átok volt – ezért nem lehetett véglegesen megtörni –, hanem azóta, – 1992 július óta – folyamatosan újra és újra átok alá helyezi az anyagi életemet.
Azóta mindenki vívja a maga harcát, bár nem vagyok egyedül áldozat.
Rajta kívül senki másnak nem születtek a közeli hozzátartozók közül (testvérek, unokatestvérek) gyermekei. Mert a nők félnek, és nem fogannak.
Ami nem csoda, hiszen saját gyermekeit is félelem légkörében nevelte fel,
És hiába telt el oly sok év, engem azért sem enged el.
A teljes ismertségi kört valahogy „kézben tartja”. Nekem soha nem engedte meg, hogy árnyékából kilépjek. Mint egy vérbeli pszichopata, állandó, és nem változó akarata felém szívem minden vágyának és elmém minden gondolatának leuralása.
Legalábbis eddig ez volt. De én elkezdtem írni ezt a blogot, mely számomra olyan, mint egy börtön cellájának egy ablaka, ahonnan némi kis fény, reménység sugárzik, hogy van más is e börtöncellán kívül.
Hihetetlenül sokat imádkoztam érte hívőként, ő mégsem tért meg igazi bűneiből, bár látványosan játszotta el mindig újra ás újra a megtérését, és mindig akadtak hívők és vezetők is, akik hittek neki.
De mi van, ha taktikát vált, és tényleg nem elég neki, ha rabszolgává tesz?
Ha valakinek az életére törnek, joga van segítséget, védelmet kérni.
Van egy ún. „örökségi vita” közöttünk.
Fontos információ, hogy bátyám 1989 óta saját ingatlannal rendelkezik, melyet szüleinktől kapott. Édesanyám halálakor bátyám ezért lemondott a közös szülői lakás 1/6-odáról az én javamra.
Ez után 15 év szünet következett.
Édesapám elhunytakor – a búcsúztatás napján – nem mondhattam el az álmomat arról, hogy Isten üdvösségre juttatta őt, mert szóhoz sem jutottam a meglepetéstől.
A bátyám ugyanis valami hihetetlen nagy önbizalommal kijelentette, hogy akkor én most lemondok „cserébe” a saját örökösödési részemről, a lakás 1/6-odáról.
Tehát:
3/6-od volt anyukám és 3/6-od volt apukám része is.
Anyukám utáni 1/3-ad lett húgomé, 1/3-adot örököltem, és 1/3-adról, a saját részéről lemondott bátyám közjegyző előtt. Ami a teljes lakásra vonatkozóan ennek felét jelenti, azaz húgomé 1/6-od rész lett, nekem pedig 2/6-od részem.
Apukám elhunyta után mindhárman a családjogi törvény szerint egyenlő arányban voltunk jogosultak az öröklésre, 1/3-ad lett húgomé, 1/3-ad bátyámé, és 1/3-ad az enyém, melyet úgy követelt tőlem a bátyám, mint középkori feudális uralkodó a jobbágyától az első éjszaka jogát.
A lényeg, hogy összesen a húgomnak lett 2/6-od része, bátyámnak meg 1/6-od része, nekem pedig a lakás 3/6-od része.
Ami bátyám számára rendkívül sértő, mert úgy érzi, megalázva a sor végére került. De hogy 20 éve saját tehermentes kertes házban lakik, az nem számít. Nemhogy devizahitelt nem kellett felvennie, semmilyen hitelt nem kellett felvennie hozzá!
Mivel kétségeim támadtak, a felől, hogy igaza van-e a bátyámnak vagy sem, így tudakozódni kezdtem.
Először is egy barátomat kérdeztem, aki a Hit Gyülekezete tagja, hogy mi a véleménye a dologról. Szerinte nekem van igazam, hogy nem akarok lemondani az atyai örökségemről.
Utána egy olyan pünkösdi gyülekezetbe mentem el, ahol szolgálatot kérhettem nyelveken szólás és magyarázata által. Szerintük egy hálót akartak rám dobni, de kikerültem azt.
Harmadszor egy karizmatikus lelkészt is megkérdeztem, mi a véleménye az öröklés jogosságáról. Ő csak annyit kérdezett, hogy a húgom kapott-e valamit külön. Jeleztem, hogy igen.
De megkérdeztem egy közjegyzőt és egy ügyvédet is, és ők is egybehangzóan azt mondták, hogy nincs semmilyen jogos követelése a bátyámnak felém.
Viszont ő újra hangoztatja a maga igazát, és már arról beszél újra és újra, hogy milyen jó az olyan családokban (pl. Szicíliában), ahol a családon belül intézik el a vitákat.
Ezért nem érzem magam biztonságban.
Nem tudom bebizonyítani, hogy minden állításom igaz, de van Szent Lélek, aki ezt ki tudja jelenteni a hívőknek.
Csak azt kérném, hogy a kedves olvasó imádkozzon értem, valahogy így:
„Mindenható Isten, kérlek, ne engedd, hogy ennek a blognak az írója-szerkesztője bármilyen fizikális sérülést éljen át. Szabadítsd ki őt minden átok alól, és mindenféle szellemi-lelki börtönből. Kérlek, végy le róla minden igát, és oldd meg ezt a helyzetet úgy, ahogyan szerinted helyes.”
További kérdések, hozzászólások itt tehetőek: 12nyil@citromail.hu
