2011. február 6., Berlin, Oberlandgarten. Néma tömeg gyülekezik a német főváros Tempelhof kerületében, egy autóbusz-megálló közelében emelt emlékkőnél, ahogyan immár hat esztendeje minden évben. 2005. február 7-én ezen a jellegtelen lakótömbökkel szegélyezett fasorban, a lombfosztott platánok alatt lőtték le Hatun Sürücü 23 éves családanyát.

Az emlékmű a felirat szerint Hatun Sürücünek és „az erőszak e városbeli többi áldozatának” készült. Hatun nem közönséges emberölés, hanem becsületgyilkosság áldozata lett.

Németországban súlyos probléma a becsületgyilkosság és a becsületerőszak, vagyis az, amikor lányokat (és esetenként fiúkat) azért „büntetnek”, mert szembefordultak a családi, kulturális és törzsi hagyományokkal, különösen a kényszerházassággal. Angela Merkel kancellár tavaly kijelentette, hogy az ország multikulturális társadalmat építő szándéka „teljes kudarcot” vallott.

Nem csupán Németország bajlódik ezzel a kérdéssel. Az elmúlt évtizedben kiderült, hogy egy korábban agyonhallgatott, veszedelmes gyakorlat ragályként terjedt el sok olyan európai országban, ahol nagyszámú bevándorlóközösség él, így Franciaországban, Olaszországban, Dániában, Belgiumban, Hollandiában és az Egyesült Királyságban.

„A legutóbbi húsz évben egyre gyakoribbak Európában a becsület-bűncselekmények” – szögezte le 2009-ben az Európa Tanács egy tekintélyes különbizottsága. Pontos adatokat nehéz megállapítani, mert kontinensünkön a legutóbbi időkig sok halálesetet tévesen öngyilkosságként vagy „szokványos” emberölésként értelmeztek. Egyes szakértők világszinten százezerre teszik a becsületgyilkosságok halálos áldozatainak számát.

A becsületgyilkosság attól különösen megdöbbentő, hogy éppolyan előre megfontolt, mint a politikai merénylet. – Nem magyarázgathatjuk azzal, hogy hirtelen felindulásból elkövetett, tragikus bűn – mondja Nazir Afzal brit jogász, a becsületbűnök specialistája. – Valójában az történik, hogy az egész család körbeüli az asztalt, anyák és nővérek is, majd hidegvérrel eldöntik, hogy egy leány vagy feleség halált, esetleg más bántalmazást érdemel-e. Meghányják-vetik a részleteket: kiválasztják a gyilkost, a gyilkosság helyszínét és eszközét, a holttest eltüntetésének módját.

2005-ben a huszonhárom éves Hatun Sürücü azt hitte, végre szabad. Még 1999-ben szökött meg Isztambulból, jóval idősebb unokatestvérétől, akihez 16 esztendősen erőszakkal adta feleségül a családja és akinek egy fiút szült. Berlinbe érkezése után először egy anyaotthonban szállt meg, később pedig saját lakásba költözött – gyalog néhány percre attól a helytől, ahol végül megölték –, ott nevelte a fiát, Çant.

A hollófekete hajú, csinos Hatun széles mosolya mindenkit lefegyverzett. Villanyszerelőnek tanult, már közel járt a záróvizsgához. Letette a fejkendőt, kedve szerint öltözött, táncolni és moziba járt – csupa olyasmit művelt, ami az európai nők számára magától értetődő, de az ő mélyen hagyománytisztelő, szunnita kurd családjában szóba sem jöhetett.

Hatunék kilencen voltak testvérek, kettő kivételével mindannyian Németországban jöttek a világra. Vendégmunkás szüleik az 1970-es években kerültek oda Törökországból, Kelet-Anatóliából. Az apja, Keram, kertészként helyezkedett el.

A férfi szigorú vallásos szellemben nevelte a gyermekeit, így miután Hatun a nyugati életformát választotta, minden kapcsolatot megszakítottak vele. Az asszony azonban úgy érezte, közelebb kezd jutni ahhoz, hogy kibéküljön a családjával. Nemrégiben konyhaszékkel ajándékozta meg az édesanyját, amelyet maga készített az iskola asztalosműhelyében.

Nagyon örült tehát, amikor legfiatalabbik öccse, a tizennyolc éves Ayhan meglátogatta. Ahogy a kis konyhában beszélgettek, a fiú elégedetten észrevételezte Hatun imaszőnyegét. Azután megkérte, hogy kísérje el az oberlandgarteni buszmegállóhoz.

Útközben Hatun kávét vett, majd Ayhan váratlanul azt követelte, hogy „bánja meg a vétkeit”, és hagyjon fel az életmódjával, ha békét akar kötni a családdal. Mint mondta, Hatun azzal, hogy fölrúgta a házasságát, elutasítja a konzervatív öltözködést és férfiakkal jár, „bemocskolta a családja becsületét”, amelyet „különösen a nők tisztessége testesít meg”.

– Azzal járok szórakozni, akivel akarok – hajtogatta az asszony. Miután megtagadta a követeléseket, Ayhan higgadtan elővette 7,65 mm-es pisztolyát, és közvetlen közelről három lövést adott le a nővére arcára. Hatun holtan rogyott a kövezetre.

Mire a mentők és a rendőrök a helyszínre érkeztek, a nő kezében tartott kávéspohár tartalma összefolyt a vérével. A korddzsekije felső zsebéből kikandikáló cigarettásdobozon a „Liberté toujours” (Szabadság mindörökké) jelmondat állt.

Két nappal Hatun meggyilkolása után, 2005. február 9-én Ayhan Sürücü a kreuzbergi számos cukorillatú török sütöde egyikében ült. A fiú családja a harmadrészt török származású lakossága miatt „Kis-Isztambul”-nak becézett negyedben, egy négyszobás lakásban élt, és naponta ötször imádkozott.

Ayhan jókedvűen mesélte 18 éves barátnőjének, Meleknek, hogy kötelessége volt meggyilkolnia Hatunt, mert „undorodott a becstelen életmódjától”. Azt állította, évek óta nem aludt ilyen jól, mint most, hogy végzett a nővérével.

Hatun meggyilkolása megdöbbentette Németországot, de nem hatott mindenkire így. Nem sokkal később a tetthely közelében egy iskola udvarán bevándorlók gimnazista gyermekei ünnepelték az asszony halálát. – Megérdemelte – jelentette ki egyikük –, mert úgy élt, mintha német lett volna.

Ayhan jelenleg kilencéves szabadságvesztése félidejében jár a fiatalkorúak börtönében, de két fivérét fölmentették a bűnszövetségben elkövetett emberölés vádja alól. A győzelem jelét mutogatva vonultak ki a bíróságról, és azt nyilatkozták, hogy egyenesen bulizni mennek. Mire a német legfelsőbb bíróság 2007-ben hatályon kívül helyezte a felmentésüket, már mindketten Törökországban tartózkodtak.

Hatun Sürücü halála továbbra is fáklyaként világít rá egy égbekiáltó bűnre. – A nőkkel szembeni mindennapos erőszak súlyos méreteket öltött, és nincs ellene kellő védelem – mondja Gülşen Celebi (38) kurd származású düsseldorfi ügyvédnő, a becsület-bűncselekmények áldozatainak jogi képviselője.

Egyik ügyfelét, aki erőszakkal rákényszerített házasságából szökött meg, és három gyermeke felügyeleti jogáért harcolt, egy mönchengladbachi bírósági meghallgatás után lőtte agyon volt férje, bár a török férfi távoltartási végzés hatálya alatt állt, sőt már letartóztatási parancsot is kiadtak ellene. Egyúttal végzett 18 éves lányával is, aki éppen a rendőrséget akarta hívni.

– Az ő szemében – magyarázza Celebi – mindkét nő szégyent hozott rá, a felesége a válással, a leánya pedig azzal, hogy föllázadt az ő önkényuralma ellen.

– A becsületre hivatkozó erőszakcselekmények az iszlám előttre nyúlhatnak vissza, miként a nemi szervek megcsonkítása is – fejtegeti Ayaan Hirsi Ali szomáliai születésű, volt holland parlamenti képviselőnő. Mivel azonban az efféle esetek sokszor török, kurd, pakisztáni vagy bangladesi emigráns közösségekben történnek, Hirsi Ali úgy véli, a becsületgyilkosság túlnyomórészt muzulmán probléma.

2006-ban a Reader’s Digest őt választotta az év emberének Európában, a választott hazájában az elnyomott nők érdekében folytatott küzdelméért. Hirsi Ali maga is kényszerházasságból menekült.

– Becsületgyilkosság kopt keresztények, romák, szikhek és hinduk körében is előfordul – ismeri el, de azt állítja, az erőszak az iszlámra alapozott társadalmi berendezkedés szerves része. – Egy muzulmán nőt már azért is agyonlőhetnek, ha a fivére vagy az apja nélkül lép ki az utcára – hangoztatja.

Az elszántan szókimondó Hirsi Ali testőrökkel közlekedik, miután életveszélyes fenyegetéseket kapott.

A becsületbűnözésnek semmi köze a valláshoz, erősíti meg Sibylle Schreiber is, aki a becsület-bűncselekmények szakértője a mintegy harminc esztendeje tekintélyt szerzett Terre des Femmes német nővédelmi csoportnál: – A segítségért hozzánk forduló lányok kilencven százaléka meg sem említi a vallást mint a probléma forrását, és egyetlen vallás előírásai között sem szerepel becsület-bűncselekmény.

Előfordulhat, hogy az iskolában összeismerkedő, majd sms-ben meg e-mailben gyöngéd kapcsolatba kerülő fiú és lány egyaránt muzulmán. Mégis baj lehet abból, ha nem egyazon törzsből, faluból vagy társadalmi rétegből származnak. Miután titkuk kitudódik, mindkét család becsületén folt esik, különösen a lány családjáén.

– A becsületbűnözés idejétmúlt hagyományokhoz és a nők jogainak sárba tiprásához kötődik – mondja Schreiber. – A Nyugaton született és iskolázott lányok összetűzésbe kerülnek eltérő kulturális hátterű szüleikkel.

A kettős mércével is összefügg a dolog. A török és kurd fiúk élvezhetik a házasság előtti nemi életet, a menyasszonytól mégis elvárják saját kultúrájuk alapján a szüzességet.

A bántalmazott, becsületgyilkossággal fenyegetett vagy annak áldozatul esett nőket pedig nemigen oltalmazzák az Európa-szerte gombamód szaporodó iszlám saría bíróságok. Csak Nagy-Britanniában nyolcvanöt működik. A brit törvények értelmében ezek eljárhatnak polgári ügyekben, ha mindkét fél hajlandó alávetni magát a döntésüknek.

Bár a Koránon alapuló saría polgári törvénykönyve tiltja a kényszerházasságot, egy nő saría bíróság előtti vallomása feleannyit ér, mint egy férfié, a házassági szerződést pedig a leány férfi gondviselője köti a férjjel. Ha az asszony újraházasodik, elveszíti gyermekei felügyeleti jogát, és nem muzulmánhoz tilos feleségül mennie. A férj négy feleséget vehet; és gyermekei hétesztendős korukig mind az ő hatalma alá tartoznak, még akkor is, ha erőszakos viselkedésű.

A becsület-bűncselekmények elleni harc három úton folyik: oltalom, bűnüldözés, valamint a környezetéül szolgáló közösségek felfogásának megváltoztatása révén.

A megszökött lányok számára mindennél fontosabb a biztonság, ezért Európában sorra létesülnek a nőotthonok. Berlinben 1986-ban úttörő jelleggel jött létre a Papatya krízisközpont, amely a védett lakóhely mellett sokak által igénybe vett e-mailes és telefonos tanácsadó szolgálatot is működtet. Évente körülbelül hatvanöt lánynak kínál menedéket.

– Becsléseink szerint 1996 és 2009 között 88 becsületgyilkosságot követtek el Németországban – mondta Eva, a központ vezetője, aki teljes nevét nem árulja el, mert attól fél, a lányok családtagjai kiderítik, hol lakik, és ezáltal a szállás nyomára jutnának.

A Papatya szolgáltatásainak egyik hálás kedvezményezettje Hazal Ates. A 13 évesen eljegyzett Hazalt 16 esztendősen házasságra kényszerítették idősebb törökországi unokatestvérével, s a frigy mindennapos szexuális és lelki bántalmazásba torkollott.

– Hiába sírtam, a férjem csak nevetett, és be kellett burkolóznom, ha elhagytam a házat – emlékszik vissza. A boldogtalan fiatalasszony kétségbeesésében szökést tervezett, de a szüleihez nem térhetett vissza. – Apám azt mondta, jó nekem az a férj, és megöl, ha hazamegyek.

Hazal ezután rájött, hogy terhes. – Ez lesújtott. Úgy éreztem, többé nincs remény.

Egy tanár segítségével jutott el a berlini Papatya szállására, de a szüléshez kórházba kellett mennie. Elveszítette a kisbabát.

– A férjem családja valahogy megtudta, melyik kórházban fekszem. Telefonálgatni kezdtek. Azzal vádoltak, hogy eltettem láb alól az ő gyereküket, és megtorlásul azzal fenyegettek, hogy végeznek velem.

Hazal rettegett, hogy Berlinben kézre kerítik. A Papatya sietve helyet keresett Hazalnak egy másik német nagyvárosban. Ennek már két esztendeje, és a most tizenkilenc éves Hazal bolti eladónak tanul.

Divatosan öltözködik, saját lakásban él, csillog a szeme. Semmi külső jele a gyötrelmeknek, amelyeken keresztülment. – A magam ura lettem – mosolyog. – A szabadságot szokni kell, de önbizalmat merítettem abból, hogy egyedül dönthetek.

A Papatyához forduló lányok körülbelül hetven százaléka – némelyikük mindössze 13 éves – heteken-hónapokon belül új életet kezd a szociális munkásokból, egy pszichológusból és egy oktatási szakemberből álló, soknemzetiségű kollektíva segítségével.

Hát a maradék harminc százalék? – Egyesek hazatérnek, mert nagyon összetartó a családjuk, és bármilyen súlyos a helyzet, nem bírnak a nővéreik nélkül élni – magyarázza Eva. – Mások attól félnek, hogy a szökésük miatt a lánytestvéreiket fogják bántani. Óriási bátorság kell ahhoz, hogy valaki új életet kezdjen ott, ahol senkit sem ismer, miközben addig tilos volt neki megtanulnia önállóan élni.

Még ha sikerül is megszökniük, a családtagjaik sokszor beférkőznek a társadalombiztosítási és foglalkoztatási nyilvántartásokba, majd kiagyalt meséket adnak elő halálos beteg édesanyákról vagy nővérekről, hogy hazacsalogassák a lányokat.

Az európai rendőri szervek hosszú évek meghiúsult vagy ímmel-ámmal végzett nyomozásai után most már bizonyítékok tömegét gyűjtik össze nemcsak a gyilkosról – rendszerint a család legfiatalabb tagjáról, mint Ayhan Sürücü esetében, aki életkora miatt enyhébb ítéletre számíthat –, hanem családi bűnsegédeiről is, akik az elkövető kezébe adják a kést vagy pisztolyt.

2006-ban egy koppenhágai esküdtszék történelmet írt, amikor egy pakisztáni család nem kevesebb, mint hat tagját találta bűnösnek a 18 éves Ghazala Khan lelövésében. A lányt két nappal az után ölték meg, hogy akaratuk ellenére egy afgán férfihoz ment feleségül.

A politikusok is kezdenek ráeszmélni a becsületbűnözés jelentőségére. Az Európai Parlament az idén szándékozik végleges formába önteni a nők elleni erőszak megelőzéséről szóló határozatot, amely külön kitér a becsülettel összefüggő bűncselekményekre.

– Erélyes jelzést kell adnunk, hogy demokratikus társadalomban nincs helyük ezeknek a bűncselekményeknek – mondja José Mendes Bota, a parlament női-férfi esélyegyenlőségi bizottságának portugál elnöke. – Gyökerestül ki kell irtani ezt a barbár gyakorlatot.

A becsületbűnözés szakértői úgy vélik, csakis férfiak vethetnek véget a nők férfiak általi elnyomásának, amelyet a patriarchális társadalmak évszázadokon át elfogadtak. Ez a központi motívuma a Hősök elnevezésű programnak, amely 2007 óta folyik a berlini Neukölln kerületben, a város arab és török bevándorlók által legnagyobb arányban lakott, de most a gettóbélyegtől megszabadulni igyekvő negyedében.

A Hősök égisze alatt fiatal férfiakat képeznek ki, hogy iskolákban, diákotthonokban és ifjúsági központokban tartsanak előadásokat, amelyeken elmondják kortársaiknak: más út is létezik az emberi jogok, a demokrácia, a szexualitás, a szüzesség és a nemek közötti egyenlőség tekintetében.

Jelenleg huszonkét ilyen hős tevékenykedik. Az egyikük a 21 éves, török-kurd származású, Neuköllnben született és felnőtt Deniz. – Szeretném bebizonyítani a török és arab kultúrájú vagy más úgynevezett „becsületkultúrából” kikerült fiatalembereknek, hogy mások is tudunk lenni, mint amilyennek a többségi társadalom tart bennünket – mondja. Nyolc német nagyvárosban, köztük Hamburgban és Düsseldorfban tervezik saját Hősök program beindítását.

Mielőtt azonban bárki egy vállrándítással intézné el a becsületbűnözést mint mások problémáját, érdemes meghallgatni Eduardo Grutzky intő szavait, aki a stockholmi székhelyű Shields (Védőpajzs) program vezetőjeként ifjúsági munkásokat és pedagógusokat segít abban, hogy a különféle kultúrájú fiatalok körében folytassák a becsületbűnözésről kezdett diskurzust:

– Mindenkivel meg kell értetnünk a társadalmunkban, hogy ez többé nem a bevándorlók problémája. A mi problémánk.

Forrás: http://www.rd.hu/A_becs%C3%BClet_%C3%A1ldozatai

további hasonló cikk: http://www.szabadfold.hu/aktualis/gyilkossagok_a_becsulet_oltaran

Becsület gyilkosságok, hallgatás, és a hallgatás megtörése

Szerző: Richard Landes, Second Draft, Augeiász Istállója

2007 Február 27

Mit tanulhatunk az arab becsületgyilkosságok legutóbbi szörnytettéből? Ez az eset a jelentős arab népességgel rendelkező izraeli Ramle városában történt. Ha megértjük ennek a borzalmas "szokásnak" a dinamikáját, akkor meg fogjuk érteni az arab-izraeli konfliktusnak a természetét, sőt, szélesebb körben, az Iszlám és a nyugat konfliktusának a háttere is érthetőbbé válik.

Az Abu-Ghanem család asszonyai felemelik a szavukat a sorozatos 'becsületgyilkosságok' ellen

Hamda Abu-Ghanem meggyilkolása, akinek a golyó szaggatta holttestét a Január közepén találták meg a szülei házában, senkit sem lepett meg.

Amikor a rendőrség elkezdte kivizsgálni az esetet, már mindenki tisztában volt vele hogy az áldozat saját bátyja halálosan megfenyegette Hamdát, és hogy Hamda már jóval korábban menedéket keresett egy bántalmazott nőknek fenntartott menhelyen.

Ez egy jellegzetes "becsületgyilkosság" volt, aminek az a célja, hogy eltüntessen egy vélt szégyenfoltot a család jó hírnevéről.

Az arab közösségben a legtöbb becsületgyilkosság elkövetőit nem tartóztatják le. De Hamda meggyilkolása már több volt a soknál az Abu-Ghanem családban. Ő volt a nyolcadik nő, akit a szélesebb családon belül az elmúlt hat és fél évben meggyilkoltak. A korábbi hét mindegyike szintén "becsületgyilkosságnak" lett az áldozata.

Ez alkalommal, az Abu-Ghanem család nőtagjai, ahelyett hogy csendben maradtak volna amikor a rendőrség kihallgatta őket, részletes tanúvallomást tettek. Az egyikük azt mondta, hogy látta, amint Rashad bement abba a házba, ahol Hamda tartózkodott. Nem sokkal utána lövések dördültek el, és pár pillanattal később Rashad, a főgyanúsított, elmenekült az épületből.

Az áldozat anyja azt mondta a rendőrségnek, hogy Rashad megtiltotta a nővérének, hogy elhagyja a házat, miután néhány férfi "prostituáltnak" titulálta.

"A család nőtagjai fellázadtak a férfiak ellen. Fődetektív (Chief Inspector) Haim Shreibhand szerint, aki a vizsgálatot vezette, miközben a család férfitagjai nem voltak hajlandóak együttműködni a rendőrséggel és megtiltották a nőknek hogy beszéljenek, a nők mindent elmondtak. Úgy döntöttek, hogy véget vetnek eme hallgatás véres körfolyamatának.

A detektívek 20 nőtől kaptak tanúvallomást, és ezek alapján sikeresen vádat tudtak emelni.

A 30 éves Kamal Rashad Abu-Ghanemet tegnap a tel avivi kerületi bíróságon gyilkosság miatt vád alá helyezték. Mahmud nevű unokatestvérét szintén letartóztatták, de elégséges bizonyítékok hiányában szabadon engedték.

Rashad Abu-Ghanemet azzal vádolták meg, hogy behatolt a Ramallah Juarish negyedében lévő családi házba. A nővére egyedül volt a házban, és az ágyon feküdt. Valószínűleg tisztában volt vele, hogy meg fog halni. Rashad a töltött 9 mm-es pisztolyával felment az emeletre, bement a nővére szobájába, és kilencszer rálőtt.

Hamda előtt még hét másik nő vesztette el az életét az Abu-Ghanem családban: Naifa, Suzan, Zinat, Sabrin, Amira, Reem, és Shirihan.

Több más áldozathoz hasonlóan, Hamda az élete utolsó éveit egy menhelyen töltötte, ahol a fivére elől bujdokolt. Az volt a bűne, hogy állítólag sokat telefonált, és hogy egyszer látták, amint az unokatestvérével beszélt.

Körülbelül egy évvel ezelőtt engedélyt kért, hogy visszaköltözhessen a szülei házába, Ramle-be. Néhány hónappal később a rendőrségen panaszt emelt a fivére ellen zaklatás miatt. A férfit letartóztatták, de később a bíróság szabadon engedte.

A Parti Síkság rendőrfőkapitánya, Yifrah Duchovny, szerint, "Ezekben a gyilkosságokban a legborzasztóbb (hardest thing) a rettenetes csend." "Senki sem sír, senki sem beszél."

Shreibhand szerint "Mindenkit kihallgattunk aki a gyilkosság idején a környéken volt, és elkezdtünk tanúvallomásokat gyűjteni. Az első egyén aki együttműködött velünk, valószínűleg nem szándékosan, egy férfi rokon volt, aki szerint a gyilkosság nem volt jogos, mivel Hamda nem sértett meg semmiféle becsületet. Később egy női rokon egyetértett vele."

A detektívek elmondták Hamda édesanyjának, növéreinek és unokatestvéreinek az első két rokon véleményét, és megkérdezték őket, hogy miképpen látják a helyzetet. "Idővel elkezdtek beszélni. Mindegyikük azt mondta, hogy betelt a pohár, és nem akarja, hogy a helyzet folytatódjon. Az anya, aki először kiállt a fia mellett, hirtelen ellene fordult, és elkezdte megosztani velünk az információit. Azt mondta, hogy dühös volt a fiára, mivel az megölte a lányát."

Hamda nővérei még ennél is messzebbre mentek. Amikor a rendőr állomáson szembe találkoztak Rashaddal, keresetlen szavakkal illették, mint pl. "Te kutya" [Az Iszlámban a kutyát tisztátalan állatnak tekintik.. -- A fordító], meg "Te gyilkos, az életed végéig legyél börtönben". Az egyikőjük azt kérdezte Rashadtól, hogy "És engem miért nem gyilkolsz meg? Már nem félek tőled."

A férfiak viszont szinte semmit sem mondtak a rendőröknek. Shreibhand szerint "miután a nők elkezdtek beszélni, elkezdték fenyegetni őket. [a szövegből nem derül ki, hogy a nőket, vagy a férfiakat fenyegették meg.. -- A fordító]

A tanúkat a rendőrség védelem alatt tartotta (safe houses), mivel attól féltek, hogy a férfiak bántalmazni fogják őket. De több nő idegenül (not comfortable) érezte magát a védelem alatt, és készülnek visszatérni a környezetükbe. A detektív szerint "A család férfi és nő tagjai között a kapcsolat igencsak feszültté vált. Már kidolgoztuk, hogy miképpen fogjuk védelmezni a nőket a tanúvallomásuk után."

De Aida Touma-Suleiman, a Nők az Erőszak Ellen csoport arab szektorbeli vezetője azon a véleményen van, hogy ezek a nők halálos veszélynek vannak kitéve. "Támogatom ezeket a bátor nőket. Végre megtörték a vér és csend körfolyamatát. De ugyanakkor félek, hogy bajuk fog esni. Egészen addig amíg nem létezik a tanúkat védelmező program, ezeket a nőket magukra fogják hagyni a tanúvallomásuk után. Lehet hogy bátrak, de a bátorságukkal a saját halálos itéletüket írták alá.

Rashad Abu-Ghanemet Giora Zilberstein ügyvéd képviseli. [...]

Rashad, a fivér, az a típusú toxikus alfa hím, aki...

Forrás és bővebb információ: http://cikkek.soti.ca/rl-women-break-the-silence-on-honor-killings.html

Vajon mit jelent ma a becsület? És egyáltalán kinek van joga megmondani erre a kérdésre a választ?

Azt gondolom, hogy tisztázni kellene, hogy a az ún. „férfibecsület” elvesztésért nem a magyar nők okolhatók.

Ahogyan „bejött” a kétkeresős modell, úgy lett kétműszakos tevékenység családanyának lenni.

Ehhez még hozzá jött az, hogy minden embernek (=férfiaknak) joguk volt napi 8 óra munka esetén 8 óra pihenésre és 8 óra szórakozásra.

Sajnos voltak férfiak, akik elhitték ezt.

Ma már a probléma változott. Mert már a két felnőtt kereső sem elég ahhoz, hogy a család megéljen.

Ha a férfiak becsületet (=tiszteletet) akarnak, akkor erre kell választ találniuk.

Mert a kétkeresős modell miatt a nők kevesebbet (gyermekek) szültek, ma már alig szülnek.

Mindent nem lehet a nőkön számon kérni.

A probléma megoldásához az kell, hogy ne legyen olyan megvalósíthatatlan célokkal terhelt a családalapítás.

Az ún. családi ház ma már inkább luxus, mint szükséglet.

Magyarországi lakhatás esetén hosszabb távon megélni - sokak számára a jövőben - jurtában lakva, állatokat tartva és növényeket termesztve lehet.

Ebbe az életmódba már újra beleférhet több gyermek (4-5) vállalása, de egy beton-tégla-kő épület hajkurászása, egy olyan cél, ami nem mást termel ki, csak adósságokat, időhiányt, kudarcokat és fájdalmakat.

Ez persze nem álom jövőkép. Pedig ennél még rosszabb is lehet.

Az ingatlanok értéke úgy lesüllyedhet, hogy – bár már rég nem laknak az ingatlanban, mégis – annak „törlesztőrészleteit” kell még fizetni sok-sok éven át.

Nehéz kijózanodni. Van aki inkább elmegy, és itthagy mindent.