Eléje repültünk a felkelő napnak, átbukdácsoltunk a hegyláncokon, aztán odalenn furcsa, buckákkal szaggatott síkság terült el. Szokatlan látvány, más a színe, más a hangulata, tán a levegője is, mint minden eddig látott tájnak. Az első üzenet volt ez abból a Mongóliából, amely hosszú időre otthonunk lett. Már akkor érződött, hogy ebben a tájban van valami elragadó őserő, a látszólagos egyhangúsága ellenére maga a szakadatlan változatosság.
Lentről még különösebbnek tűnt. A hegyek lapos kúp formájúak. Ez az, amiért oly szokatlanok: a szabályos forma. Az eróziótól ilyenek… koptatja őket a szél meg a víz. (9.oldal)
…a puszta teljesen más, mint amilyennek valaha is képzeltem. Nem sík. Inkább hullámos… hangyarajzás egy-egy legelő nyáj, játékkorong egy-egy fehér jurta… Fantasztikus az egész. Megérzem a puszta gigantikus méreteit, rendíthetetlenségét. A jurták, a legelő állatok békésen, harmonikusan férnek el rajta, ez ősi, kiegyensúlyozott győzelem. (14-15. oldal)
Néha feltűnik egy jurta fehér foltja. (17. oldal)
Tessék, ott a tábor, mondja egy meghatott hang, s egy hatalmas lapos teknőben páratlan látvány tárul elém. Az alkonyatban fehéren világítanak a jurták katonás sorai. (18. oldal)
Reggel kör alakú kis helyiségben találom magam, falai harmonikás lécek, a nap a tetőn át egy kerek nyíláson át süt be. Kinyitom az alacsony faajtót, ami egy belülről beakasztható kampóval csukódik. Az ajtót kívülről mintásra festették… A káprázatos reggeli fényben olyan a tábor, mint egy bolondos kemping, ahol a sátrak mind fehérek és kör alakúak… A magyar és a mongol tábor egy dombokkal védett, lankás völgyben települt. A jurták ajtaja hagyományosan délre néz. A magyar tábor északról dél felé haladva így fest: fent három sorban négy-négy, majd a két szélén egy-egy jurta áll, ezek a lakások. Utánuk következik a raktárjurta… a konyhának berendezett jurta következik…
Bár több oldalról dombok övezik a tábort, a szél így is szakadatlanul fúj. A jurták megereszkedett vászonborítása öblösen dagadozik a szélben. Remélik – később kiderül, hogy így is van – a jurták már kibírják a viharokat is. Amikor ugyanis felépítették a tábort, estére kitört az orkán. Kártyavárként omlott össze a nagy, szögletes, katonai sátor, összedőlt egy jurta is, a többi is megroskadt. Az éjszaka az elszabadult kötelekkel, lécekkel, ponyvákkal folytatott küzdelemmel telt el. Másnap aztán mélyebbre tették a tartócövekeket, a jurták körük körben fölásták a földet, s mindenütt rálapátolták az oldalakra. Most mintha egy-egy vakondtúrás közepéből emelkednének ki a fehér „gombák”. Később, majd ha kibírhatatlan lesz a nyári hőség, lehányják róla a földet – akkor majd az is látszik, hogy a jurta kerek deszkadobogón áll –, aztán az ember egyszerűen fölhajtja a lécekre boruló vásznat meg nemezt, s az alsó nyílásokon jövő-menő légáramlatok valósággal légkondicionálják a jurtát.
Szemügyre veszem a „lakást”. Az oldalfalak vékony léchálója olyasféle, mint az összecsukható lábosalátét. . . A fapadlóról két festett tartóoszlop nyúlik fel, ezeken nyugszik a kerék, ami egyben a tetőnyílás is. A léchálót és a kereket küllőszerűen fogják össze a lécek. A kerek nyílást fent nylonnal borították be, ez csak amolyan magyar „továbbfejlesztés”, a rajzó rovarok ellen jó védelmet ad, de hűvös időben a meleget is bent tartja. Az eredeti mongol jurtánál, ha szükséges, a nemez egy darabját húzzák rá a tetőnyílásra.
Középen vastag lószőr kötélen jókora kődarab lóg, a kötél másik végét a jurtakerékhez erősítették. Ez is a sátor stabilitását biztosítja. Mi van még? Olajkályha, csöve a tetőnyíláson bújik ki a szabadba. Két vaságy, ládák, a csomagjaink.
A jurtát négy fő állandó szálláshelyéül kell berendezni. (20-22. oldal)
Nézzünk bele a munkanaplóba…az elmúlt éjjel a nagy szél miatt lehűlt a levegő. Két jurta elcsavarodott… Kovács jurtáján a kémyény ledőlt. Az étkezősátor összedőlt. További jurtaremontra van szükség.
A geodéziai munkákat a nagy szél miatt nem lehetett elkezdeni. A mongolok tűzvédelmi intézkedéseket tettek. Körülásták a benzines autót, majd a három összedőlt jurtájuk mentéséhez fogtak. A táborból senki sem ment ki munkára. A jurtákat folyamatosan erősíteni kellett. A konyhasátrat le kellett szerelni a nagy szél miatt. A tábor még nincs körülszántva, ezért a Prágával vizet hoztunk. Az északi sorban egy jurta összedőlt. (27-28. oldal)
Pokolian süt a nap, valósággal izzik a táj. Tompák, kevertek a színek. A sárgászöld helyenként barnásba oldva, ez az uralkodó. Nagyon messzire ellátni. De sehol senki, csak nyugat felé egyetlen, szinte már káprázatnak tűnő jurta. (34. oldal)
A mongol nagyon nehéz nyelv. Csupa hrss meg cshhrr. . . A magánhangzók is mások. Ezért van, hogy az egyik idegen Hövszgölnek mondja-írja a nagy tavat, a másik Huvszgulnak. (41. oldal)
Az olajkályhában lobog a tűz, valósággal hőség van a jurtában, mint a pokolban. Ott nyüzsög, nyel mégis mind a négy gyerek… erősödött a szél, valósággal kifújja a meleget a kéményen. (48. oldal)
A fúrómester jurtája az árkok szélén áll, vele tölti a nyarat a család is: ahol a munka, ott a lakás. (55. oldal)
Kemény, sziksós talajon, elképzelhetetlenül kopár tájékon evickélünk, amikor egy távoli dombtetőről jurta fehér pontja villan. Toronyiránt fut felé a kocsi. . . (76. oldal)
Míg aztán elértük Szajhandulánt, ezt a távoli falucskát, ami mintegy utolsó postája a magyar tábornak. Az egyre nyomasztóbbá váló napsütésben fehéren világítanak a falu jurtái. (82. oldal)
Kora délután van, amikor néhány alacsony domb mögül elénk tárul a magyar tábor. Néhány hófehér – a mieinknél szebb, mert vadonatúj – jurta… (84. oldal)
A tábor fél tucat kis jurtája a távolban – már igazi oázis… Igaz, hogy most is azzal fogadnak, hogy bent a jurtában ötvenhat fokot mutatott a hőmérő. (90. oldal)
Aztán útba ejtünk egy különös városkát… felépült néhány emeletes ház is. Most legtöbbjében már nem laknak… A holt emeletes házak tövében a jurtákban és a faviskókban viszont normális élet zajlik. (92. oldal)
A gyerekek alaposan kihasználják a maratoni vakáció minden percét. Van egy üres jurta, vendégjurtának készült, de ritkán van rá szükség, hát kinevezték gyerekjurtának… Kertészkedtek is… kértek ásót, nekiestek a gyerekjurta mellett a földnek… Fél napig ásták a földet… Minden áldott nap szorgalmasan öntöztek is… A gyerekjurtában néha zajos munkák is folytak. Fűrészelés, kalapálás… (96-97. oldal)
Mönhhánba megyünk, a kocsi ugrálva vágtat a gidres-gödrös réten, ahol még víztócsák csillognak. Mönhhán néhány tucat jurtát jelent, meg pár kőházat. (101. oldal)
Épül a jurta. A férfiak fölállítják a léckeretet, a tartóoszlopokat, és már fönn is van a jurtakerék. . . A nemezt vattaborítás helyettesíti, arra jön a fehér vászon, a cagan. Aztán az egészet leszorítják kötelekkel. Bámulatos a technikája.
A szél, az eső megtépte a cagánt, a javítás az asszonyok dolga. Tűvel, cérnával fölszerelkezve végigjárják az egész tábort, megigazítják a köteleket, ahol kell, varrnak. Fölmásznak a jurta tetejére, és öltögetés közben énekelnek… Süt a nap, csend és békesség szundikál a jurták között. (108. oldal)
Szombatonként zenés-táncos összejövetelek vannak, alkalom folyamatosan adódik. Van egy magnó, egy üres jurta, ahová becipelik az összes széket… (110. oldal)
A főmérnöki jurtában… (111. oldal)
Amíg a jurtákban égett a villany – nemegyszer megcsodáltuk –, olyan volt a tábor, mint egy mesefilm díszlete. A jurták fehére alig derengett a sötét völgyben, csak a tetőnyílások látszottak… Sokáig ültem a nyitott jurtaajtóban… A puszta fölött csillagkupola feszült. Megszokni lehet, de újra meg újra meg kell csodálni: az égbolt leér a föld pereméig, s még a látóhatár szélén is ülnek csillagok. (113. oldal)
A néhány szétszórtan fölállított jurtából gyerekek csődültek ki, és sokáig integettek utánunk… A kerítés egyik csücskében szétszedett jurta hevert, csak a padlója volt a helyén… A jurtaoszlopot frissen festették. Ott voltak a hagyományos jurtabútorok is… (115. oldal)
A ger az a jurta, mongolul… Amikor az első mongol vendég bejött a jurtánkba… (116. oldal)
A jurta fapadlóját végigöntöztem egy vödör vízzel. (121. oldal)
Elsötétült a jurta ajtaja… Ismeretlen mongol férfi lépett be. Nyomában egy fiatal mongol jött… A harmadik is fiatal volt – mire ő is bebújt, a jurta egészen zsúfoltnak hatott… (126. oldal)
…e pillanatban nincs a láthatáron egyetlen kocsi se, csak az, aminek Karcsi szereli a szétesett sebváltóját.
– Sietek csillagom – motyogja… újult erővel elkezd dalolni, hogy Édesanyám is volt nékem. Ha Karcsi énekel, jobban tud dolgozni. Dolgor visszasétál a gyerekkel a jurtába, altatgatja… Az egyik jurtából kibújik egy Füles, meg egy golyóstoll:
– Aszongya: az olasz reneszánsz kiemelkedő szobrásza, kilenc betű, az első d, a harmadik meg n. . .
– Donatello – ahogy kimondtam, összerezzenek. Milyen furcsán cseng. Ez a név valószínűleg most először hangzott itt el a világtörténelemben. . .
Azt mondom Donatello, és a lapos hasú felhők alatt jurták kuksolnak, nem messze, egy völgyhajlatban állatok legelnek, emitt, épp oda látok, koromfekete borjú ácsorog, harminc magyar jövő heti elesége… (129. oldal)
Csak a fák, azok hiányoznak. Sokszor az ember nem is tudja pontosan, mi baja. Néha „sétálni” indul valaki, maga mögött hagyja a jurtákat és megy. (130. oldal)
A mi kis igazgatónk azonban nem hagyja magát. Indulás, vezényel hamarosan, elmegyünk a telepvezetőért.
A telepvezető jurtában lakik a város szélén. A jurtákat itt nyers deszkakerítések fogják körül, a kerítések kiismerhetetlen zegzugokat alkotnak. A kis igazgató beveti magát a jurták, bódék, kerítések sűrűjébe, s kisvártatva magas mongollal tér vissza. (139. oldal)
Körös-körül a puszta perzselődik a napsütésben, messze néhány jurta látszik, csorda legel, lovas üget felénk... Egy domboldalban nagy, elnyúló lejtőn fantasztikus méretű dzércsapat tűnik fel. Ezek a kecses antilopok mindig többedmagukkal járnak – láttunk már ötvenes-százas csoportokat is –, de ezek itt több ezren vannak…
Aztán, alighogy kihevertük a monumentális antilopcsorda élményét, jön a naplemente. . . A pusztán minden naplemente szép, mindegyik más, mindegyik lenyűgöző. De ilyet még nem láttam. Alul egy kis domb, mint egy máglya sötét magva, fölötte vérvörös ragyogás, legfelül borzongatóan sűrű, ibolyaszínű felhő. A nap a mögé került, s most olyan, mintha ez a bársonyos, lila gomoly bocsátaná ki magából a széles, fénylő sugarakat. Ahogy a sugarak beleütköznek a kóborgó bárányfelhőkbe, opálrózsaszínt pingálnak rájuk. Közben-közben meg tenyérnyi foltokban átlátszik az ég valószínűtlen, kristályos kékje. A barnászöld, egynemű táj felett olyan ez a színorgia, mint valami jelenés. (144-145. oldal)
Ulánbátor közelében a hegyeket gyér fenyvesek tarkítják, ipartelepek tűnnek fel, már köves úton gurulunk, a városszélen sorompó, aztán jurtatelepek és végül a belváros – széles utcák, parkok, három-négyemeletes házak, amelyek téglalapok oldalai mentén épültek és négyszögletes térségeket zárnak közre.
…ahogy a jurtában tanuktam, mindent szépen beborítok… (150-151. oldal)
A széles utcák mentén mindenütt fák állnak, a kereszteződésekben villanyrendőrök irányítják a forgalmat… a régi házikók közt egy-egy jurta is ékelődik…
Körben a város körül ritkás facsoportokkal tarkított hegyek húzódnak. Ulánbátor hatalmas, lapos medencében fekszik, tágasan, szellősen épült, a hellyel itt is pazarlóan bánnak, van elég. A környező dombokra fehér foltok kúsznak fel: jurtatelepülések, amelyek gyűrűként övezik a betonvárost. (156-157. oldal)
Az ulánbátori tévétorony felé igyekszünk, most csakugyan „toronyiránt”. Át a dombokon, át az egykedvűen legelésző tehenek, borjak között. Jurtavárosba érünk, a deszkakerítések sikátorain kelünk át egy külvárosi buszvégállomáshoz. Néhol átlátni a kerítések résén, az udvarokon állatbőrök száradnak a szélben, bontják a nyári jurtát…(165. oldal)
…a mongoloknak… hivatalból még jurta sem járt, akinek volt, a magáéban lakott (egy jurta árát öt-hat hónap alatt lehetett megkeresni.) (172. oldal)
Csak az étkezősátort kellett leszerelni, helyette berendeztek ebédlőnek egy jurtát… A közönség az ebédlőjurtában ült, a vetítővászon a jurta elé állított kocsin volt, a csillagos ég keretében.
Rendbe tettek két jurtát az esti ünnepségre. A magyar és mongol tábor közös búcsúestje hajnali négyig tartott… A táborban télre … két raktárjurta maradt, és az a két jurta, amelyben a mongol családok laktak. (174-178. oldal)
Készül Ulánbátor város távlati terve. Ezzel kapcsolatban felelevenítik… amikor még a főváros közepén is jurtákban laktak az emberek. (195. oldal)
Kevés a mongol háziipari termék. A bőrből, rongyból varrt bébicsizmákon, a nyergeken, jurtatartozékokon, nemezen és bőrökön kívül alig van más… Felkaptatunk… a dombra. Jobbra a kínaiak viskói, emiatt a deszkakerítések közt szűkebb-szélesebb sikátorok vezetnek, a kerítések résén néhol belátni: fabódékat, jurtákat, egy-két állatot. Magasra nyúlnak a jurták füstölgő kályhacsövei. (210. oldal)
Megsárgult, régi képeken jurta előtt áll a család… (214. oldal)
Sz. kedves fiú, egyetemista, időnként szakmai tanácsot kap a mieinktől, ha van üres asztal, leültetik, hadd csinálja a rajzait. Jurtában lakik az anyjával és két kisebb testvérével. Elég szép ösztöndíjakat kapnak az egyetemisták, kisebb fizetésnek is beillik. Mindenki szereti a fiút, nincs könnyű élete, de szorgalmas, törekvő, készséggel segít, ha valamit meg kell tudni, tolmácsolni kell, vagy ilyesmi. Annyira tiszta, rendes, hogy néha el kell tűnődni rajta, hogyan képes a jurtában így rendben tartani magát. A régi mongolok között a legelemibb higiénia is ismeretlen fogalom volt, a nagy vízhiány miatt a fürdés, mosdás is ritka. (227. oldal)
Cs. komoly, felelős poszton dolgozó ember. Felnőtt éveit városban töltötte, élete már végképp elszakadt az ősi formáktól. Azt hinné az ember, hogy minden gondolatát a mai élet problémái töltik ki, a teljes lélekkel itt van, az emeletes házak, hivatalok, széles utcák között. Mígnem egyszer elmereng:
– Egy jurta, valahol messze. . . Az asszonyok elkészítik a húst, a túrót, a kumiszt. . . Az ember ellovagol, megnézi az állatokat, hazatér, kiül a jurta elé. . . Pipára gyújt, issza a kumiszt, nézi a felhőket. . . Egy jurta, valahol messze, az lenne jó. . .
– Csak nem menne vissza a pusztára?
– Nem, nem – mondja zavartan. – Nem lehet, tudom. De ha én személy szerint, csak úgy magam, most mégis választhatnék. . . (228-229. oldal)
Kinn a kemény éjszakában a jurták magas kéményein száll a füst, lent a városban pedig fehéren világítanak a neonlámpák. (234. oldal)
A mongol családok békésen éldegélnek ott szörnyű hidegben, jurtákat varrnak, javítgatnak, van vagy száz szarvasmarhájuk, az az eleség. Annyival nagyobb a kényelmük, hogy olajkályhával fűtenek. (237. oldal)
Szép itt fent. Belátni csaknem az egész várost. Látni, hogy a modern nagyvárosi képet hogy keresztezik a jurtavárosok világos foltjai, hogy kúsznak fel a lejtőkön… Lent a völgyben a sötétszürke összképből valósággal virít a jurtavároska. Szabályos utcasorok, most látni, milyen mértani rend van, kerítések fogják közre a jurtákat és a hozzájuk tartozó csöpp barakkokat, fabódékat. Itt a kerítéseket is befestették fehérre, okkersárgára és világoskékre. Gyerekek futkároznak a négyszögekben. Az útról most fordul be a busz, végigdöcög a két domb közti mélyedésben és földúton, s a jurtaváros túlsó szélén áll meg. Alighanem sokan készülnek be a városba, mert megélénkülnek a kerítések hézagai, innen is, onnan is megindulnak a földút felé.
Most látom, hogy ott egy bolt, jönnek kifelé az ajtaján, amott egy tüzelőárusító udvar. S az utcák rendje a kopár hegy lábánál véget ér, afölött mint egy légi „röntgenképen”, jól látszanak a hegyről lefutó vizek vékony, szeszélyes árkai.
A kövek között megbújó pár szál gazt három kecske tépdesi. Mintha valaki megrendezte volna: az egyik kecske barna, a másik fekete, a harmadik sötétszürke.
Aki ezt látja, másodpercig sem csodálkozhat a piros jurtaajtón, a rózsaszínű bolti pulton, a világoskék kerítésen. . .
A visszainduló buszon akár egy nagy család, helyezkednek el a városszéli kis telep lakói. Mi sem természetesebb, mint hogy azonnal befogadnak, összeszorulnak a padon, hogy mindenki le tudjon ülni. (244-245. oldal)
A lakosságnak már több mint harminc százaléka lakásban (s nem jurtában) lakik. (246. oldal)
Zakó van rajta, szabályos ing szabályos nyakkendővel. Teljesen megváltozott. . .
– Jurta. . . én nem szeret. . . nem jó. . .
Kifejti, immár nyugodtan, miért nem szereti a jurtát. Nincs meleg, nincs fény, bőgnek a gyerekek, nem lehet kinyújtózkodni, nincs nyugalom, nem lehet gondolkodni. Ő a szép lakást szereti, a tágas teret, a világosságot, a szép holmikat. (255. oldal)
Még harmincéves sincs, de már négy gyermek apja, a négy gyerek miatt hagyta ott a tágas bérházi lakást, s költözött ki jurtába… Kitaxizunk a város belsejéből, végigsöprünk a széles úton, amely a kopár dombok közt meghúzódó jurtavárosok felé vezet… A jól ismert deszkakerítések között szűk a hely, a a hajdani esők útját jelző árkok élesen, kacskaringósan szabdalják a talajt.
Mérges kiskutya ugrál, három koromfekete tehén, meg egy barna kecske legel az udvarban. Egy udvaron belül két jurta is áll, az egyik köré magas oszlopokat emeltek, arra pedig fatetőt. Városban újabban ez a szokás, magyarázza a házigazda, ez is véd az időjárás ellen.
Sajnos a világosság ellen is. . . A szép, festett ajtók mögött zsúfolt, de a sok szőnyegtől meleg, puhán bélelt kis fészek bukkan elő. Csak ez a félhomály furcsa. Nagy villanykörte ég odabent, holott kint süt a nap. . . A hagyományos, festett ládák, „sifonérok” és ülőkék uralkodó színe a piros és a sárga. Szépek ezek a régi, mintásra pingált bútorok. Szép a háziasszony tengerkék délje (ruhája) is a napraforgósárga övvel. Hirtelenjében hat kisgyereket számolok, de kettő a sógorasszonyé, aki most várja a harmadikat. Itt a sógor is, ő meg a házigazda az ajtóval szemközti főhelyre telepszenek le velünk – ahol már rogyásig terítve az alacsony asztal. Egy szőnyeggel borított hencserfélén ülök, mögöttem a falat is szőnyeg takarja, a fapadlón is több réteg szőnyeg, nemcsak csomózottak, hanem szövöttek is – ezek ugyancsak nagyon szépek, nyers, rusztikus a mintájuk, azt mondják, lószőrből készült.
– A mi gyermekeink bölcsődébe járnak meg óvodába – meséli a házigazda –, és ott sok káposztát, krumplit, főzeléket kapnak. De nem tesz jót nekik ez a koszt. Amíg bérházban laktunk, folyton betegek voltak. Itt viszont van levegő, nincs az az egészségtelen meleg, de ha hideg van, be lehet fűteni, villany is van, más meg mi kell. A gyerekeke itt majdnem mindig levegőn vannak. Mióta megvettük a jurtát, és ideköltöztünk, sose betegek…
A villanyt még csak be lehet vezeti a szétszórt jurtatelepülésekre, de a vízvezeték meg a csatornázás nem ilyen egyszerű.
– Az a nagy probléma, hogy mi nehezen szokjuk meg a bezártságot – veszi át a szót a sógor, komoly, töprengő arcú ember, szerelő egy üzemben. – Én is csak kisgyerek koromban éltem vidéken, mégis sokszor hiányzik a tágas hely, a levegő. . . A két műszakot, pláne a hármat, azt meg végképpen nehéz megszokni. (257-261. oldal)
Viszünk magunkkal egy kis homokot a sivatagból, egy kis fűillatú, poros szelet a pusztából, egy kis kék eget, egy kis darab kopottszürke hegyet. Visszük a kumisz ízét, a messzeségben legelésző állatok békességét, a jurták füstölgő kéményének látványát, a tovarobogó lovasok káprázatnak tűnő emlékét. (271. oldal)
Hallama Erzsébet
Mongóliai napló
Budapest, 1977.
V. 1. Az NFE tevékenysége 1976-80 között Hentej ajmakban Öndörhán környékén
V. 1. 1. A szervezet
A mongol fél a KGST Földtani Állandó Bizottságban már 1972 folyamán felvetette a földtani térképező és ásványi nyersanyag kutató-munka új szervezeti formában történő folytatását, közös nemzetközi expedíció formájában. A Mongóliai Nemzetközi Földtani Expedíció (NFE) létrehozását célzó tárgyalások a Bolgár Köztársaság részéről az Ásványi Nyersanyagok Minisztériuma, a Magyar Népköztársaság részéről a Központi Földtani Hivatal, a Német Demokratikus Köztársaság (NDK) részéről a Földtani Minisztérium, a Kubai Köztársaság, a Mongol Népköztársaság részéről a Fűtőanyag- Energiaipari és Földtani Minisztérium, a Lengyel Népköztársaság részéről a Központi Földtani Hivatal, a Román Szocialista Köztársaság, a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége részéről a Földtani Minisztérium és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormánya részéről a Cseh Földtani Hivatal megbízottjai között folytak. 1975 június 5-én Moszkvában végül aláírták az Egyezményt az Expedíció létrehozására.
Az NFE feladata a MoNK földtani ismeretességének növelése volt a mongol állami normáknak megfelelő földtani térképezéssel, a hasznos ásványi nyersanyagok, az érdeklődésre számot tartó lelőhelyek felderítő, felderítő-részletező, geológiai-geofizikai, földtani értékelésével.
Az Egyezmény aláírását követően és annak mellékletei alapján az NFE működésének megszervezésére a résztvevő országok szakembereinek 1-1 delegáltjából Szervező Bizottság jött létre. Ennek feladata volt az Expedíció anyagi, műszaki, személyi feltételeinek a biztosítása, úgy, hogy a terepi kutató munkák 1976 tavaszán megindulhassanak. Munkájukhoz tartozott a kétoldalú szerződésekben országonként meghatározni és biztosítani a kiszállítandó eszközöket, anyagokat, s mellesleg biztosítani mintegy 60-80 kiérkező szakértőnek és családjának a lakhatási feltételeket. E szervező munkában hazánkat Hobot József geofizikus képviselte.
A KFH elnök helyettese az NFE hazai fővállalkozásával úgy a szakértők küldése, mint az áruszállítás vonatkozásában az ELGI-t bízta meg. Az ELGI-ben e téma vezetője Zsille Antal geofizikus mérnök volt a teljes NFE-ben való részvétel (1975-1990 közötti) időszakban.
Az Egyezmény alapján létrehozott Meghatalmazottak Tanácsa az NFE legmagasabb döntéshozó szervezete volt, itt az egyes országokat 1-1 delegált képviselte. A Tanács eleinte évenként 2 alkalommal, később 1 alkalommal ülésezett. 1976-tól 1982-ig a meghatalmazott feladatkörét Gelei Gábor, 1982-től B. Nagy József, a KFH szakági főgeológusa, majd 1988-tól Dr. Csongrádi Jenő, a KFH NKO akkori vezetője látta el.
kép forrása: http://www.mbfh.hu/home/html/index.asp?msid=1&sid=0&hkl=350&lng=1
Az Expedíció 1976. január 1.-vel kezdte el tevékenységét. Az NFE első egyszemélyi felelős vezetője J. Bjamba mongol geológus lett.
Az NFE két fő része a szakmai és adminisztratív irányító tevékenységet végző u. n. Apparátus (Ulan Bator székhellyel) és a kutató csoportokból álló terepi részleg (kamerális időszakban Ulan Batorban, terepi szezonban saját terepi táborban) tevékenykedett. Az NFE vezetőjének általános helyettese Thomas Bell cseh közgazdász volt. Az Apparátus főbb osztályai: Földtani Osztály (szakmai irányítás; vezetője a szovjet főgeológus), Műszaki O. (fúrás, gépkocsik, mechanikai munkák; vezetője a német főmérnök), Könyvelés (vezetője a mongol főkönyvelő). Az NFE első főgeológusa V. A. Ivanov orosz geológus, főmérnöke U. Matzdorf (német fúrómérnök), főkönyvelője Csunt mongol közgazda volt. Íratlan szabállyá vált, hogy e fő beosztásokra a későbbiekben is ugyanazok az országok küldtek ki szakembereket.
A Földtani osztályon - tehát a főgeológus beosztottjaként - tevékenykedett több orosz, illetve bulgár szakági főgeológus és a magyar főgeofizikus is. A főgeofizikus koordinálta és felügyelte az Expedíció geofizikai munkáit, rész vett a tervfeladatok összeállításában, az anyagok értelmezésében, a jelentések összeállításában, stb.
A főgeofizikus volt egyben a KFH mongóliai megbízottja, aki képviselte az MT tanácsa ülései közötti időben a KFH-t, az Expedíció vezetősége, a mongol állami szervek, a Mongóliai Magyar Nagykövetség, továbbá a mongóliai magyar kolónia más egységei (ruhagyár, húskombinát, stb.) előtt. Ugyanakkor az előbbi szervek felé az NFE-be kiküldött magyarok legfelső felelős vezetőjeként is tevékenykedett.
A magyar fél részvételével az NFE első évében két terepi csoport indult, egy M=1:200000 méretarányú munkát végző, s 1.sz. csoportnak nevezett magyar-mongol Földtani Térképező (geológus) Csoport, és egy 3.sz. magyar-mongol Regionális Geofizikai Csoport (RGCs) . Az 1976-80 közötti időszakban az NFE-ben dolgozó magyar szakemberek összességét az. 1.számú táblázat tartalmazza.
1976-tól 1983-ig külön működtek a magyar-mongol geofizikus és a magyar-mongol geológus terepi csoportok. 1983-tól kezdődően a két csoportot összevonták, és 1990 végéig, az NFE megszűnéséig egy magyar-mongol Komplex Földtani-Geofizikai Csoportként dolgoztak.
A RGCs vezetői, mint egyszemélyi felelős vezetők irányították a geofizikus csoport munkáját a terv-készítéstől a munkák terepi végzésén, azok kiértékelésén és értelmezésén át a jelentések összeállításáig, megvédéséig, a mérési anyagoknak a Mongol Állami Adattárba való leadásáig.
.
A csoportvezető helyettese a csoport főgeofizikusa volt. Az Ő feladata volt a terepei munkák műszaki-technikai feltételeinek operatív biztosítása, a munkák szervezése, a szakmai színvonal biztosítása (a csoportvezető mellett).
A csoportokban 1-3 magyar és néhány más nemzethez tartozó geofizikus mérnök dolgozott, feladatuk az adott módszerrel kapott mérési anyag feldolgozása, komplex értelmezése a főmérnök és a csoportvezető segítségével.
Az expedíció meghívására, illetve a csoportnál megtakarított személyi keretre korlátozott ideig néhány magyar geofizikus szakértő is dolgozott a csoportban: így Verő László (1977 augusztus; GP mérések feldolgozása), Szalai István (1976 november; szeizmikus feldolgozás, értelmezés), Simon Pál (1977 június, július; geoelektromos műszertechnika), Majkut Tamás (1978 február; szeizmikus feldolgozás, értelmezés), Szabó Gáborné Pintér Anna, Stomfai Róbert (1979, regionális gravitációs mérések kiértékelése, értelmezése, jelentés összeállítása) Schőnviszki László (1979, gravitációs és földmágneses mérések feldolgozása).
A csoport első éveiben egy főgeológus státussal is rendelkezett.
A RGCs az egyszerű, a mérődrótos táv és tájolós iránykitűzéstől a teodolitos pontbemérésekig (a működési területen található viszonylag kevés számú topográfiailag bemért pont miatt) széles skálán és nagy volumenben végzett topogeodéziai munkákat, elsősorban pont és szelvény kitűzéseket, gravitációs mérésekhez szintezéseket. Ennek irányítása és részben kivitelezése a csoport geodéta mérnökének feladata volt.
A RGCs karotázs részlege 1978-ban kezdte meg működését. A magyar fél komplett kismélységű (K-500) karotázs berendezést szállított ki, ellátva azt standard karotázs mérésekhez, illetve érckutató karotázs mérésekhez szükséges szondákkal.
Kezdetben a teljes kisegítő személyzetet (gépkocsivezetők, segéd-munkások). a mongol fél biztosította. 1977-1980 között a terepi időszak idejére lehetőség nyílt évenként 3 magyar gépkocsivezető kiküldetésére is. A helyi ismeretek hiányát a magyar munkatársak szakmai, vezetési kézségük révén hamar pótolni tudták, s komoly részük volt az eredményes munkavégzésben.
A segédmunkások létszáma messze elmaradt a teljesítés szempontjából egyébként szigorúan megkövetelt normákban meghatározottaktól. E létszám nagy részét nyári szünidejükben dolgozó kisiskolások, szerencsés esetben a Darhán városban működő geológiai technikum tanulói tették ki.
A RGCs az előbbiekben említett, a Herlen folyótól É-ra levő, Öndörhán város környéki területen az Expedíció teljes működési területén végzett regionális geofizikai térképező, indokolt részterületeken részletező geofizikai munkát. A munkák indításánál - az Expedíció többi, geológus csoportjaira vonatkozóan is - kiemelkedő fontosságú volt a magyar fél rugalmas és gyors hozzáállása a műszerek, labor berendezések, terepi felszerelések, (főként az olajkályhák, szerszámok, stb.) megfelelő időben (még a vonatkozó szerződés megkötése előtt elindítva) történő kiszállítása terén, hiszen ezek nélkül a felszerelések nélkül a terepi munkák beindítása lehetetlen lett volna.
A tábori körülmények az NFE esetében már összehasonlíthatatlanul jobbak voltak a korábbi egy-egy kiküldött szakértő, vagy a megelőző expedíciók körülményeihez képest. A csoport rendelkezett konyha-étkező vagonnal (és egy kitűnő szakáccsal), iroda-vagonnal és fürdő vagonnal is. Lehetőség volt a családtagok tábori elhelyezése is. Egy-egy család, vagy két család nélkül lévő munkatárs kapott egy-egy jurtát. A vizet 20-
A munkatársak élvezhették az adott időben egy-egy országban jó minőségűnek számító termékek használatát: mongol jurta, magyar olajkályha, kemping felszerelés, vízhatlan német tengerész viselet (hidegebb időjárásnál terepi munkaruhaként), német finom ágynemű, csehszlovák szobabútor, tapéta, orosz terepjáró gépkocsik (többnyire a magyar fél által szállítva)
A munkatársak Ulan Batorban 1-2-3 szobás összkomfortos lakásokban lakhattak. Az NFE költségvetésében biztosított volt egy iroda-épület és egy lakóház felépítése is Tolgojtban, Ulan Bátor Ny-i szegélyén a külföldi munkatársak, valamint korlátozottan a mongol munkatársak részére is. Ezek építése még 1976-ban megkezdődött, 1978-ban a beköltözés is megtörtént.
V.1.3. Geofizikai munkák
A csoportok munkaterveit a téli kamerális időszakokban készítették el, amelyeket azután a Meghatalmazottak Tanácsa tavaszi ülésein hagytak jóvá. Ezután kezdődhetett el a csoportok felszereléseinek, anyagainak összegyűjtése, ami általában április végére fejeződött be. A csoport általában már május elején megkezdte a terepi munkákat.
V.1.3.1. Regionális geofizikai térképezés
A feladat 1:200.000 méretarányú térképezés gravitációs, VESz és szeizmikus refrakciós módszerrel a terület nagyszerkezeti viszonyainak, a paleozoós aljzatú medencék, depressziók mélységviszonyainak meghatározására, a medencekitöltés tagolására, egyben az ugyanilyen méretarányú földtani térképezés kiegészítésére.
Forrás: http://www.mongolia.gportal.hu/gindex.php?pg=26059429
