A most következő 10 bejegyzésben olyan bibliai témák fognak következni, melyek mind kapcsolatosak a drámával.
Ezékiel rendezett egyszer egy főzési bemutatót, egy színjátékot
„És volt az Úr beszéde hozzám a kilencedik esztendőben, a tizedik hónapban, a hónapnak tizedikén, mondván:
Embernek fia! Írd fel magadnak e nap nevét, éppen e napét: Babilon királya épen ezen a napon jött Jeruzsálemre.
És mondj példabeszédet a pártos házra, és mondjad nékik: Ezt mondja az Úr Isten: Tedd föl a fazekat, tedd föl, és tölts vizet is bele.
Gyűjtsd össze a bele való darabokat, minden jó darabot, combot, lapockát; válogatott csontokkal töltsd meg.
Végy válogatott juhokat, és tégy máglyát a csontoknak is a fazék alá; forrald erősen, még csontjai is főjenek benne.
Ennek okáért így szól az Úr Isten: Jaj a vérontó városnak, a fazéknak, a melynek rozsdája benne van, és rozsdája nem ment le róla! Darabról darabra szedd ki, a mi benne van: nem esett sors reá.
Mert vére ott van közepében, kopasz sziklára ontotta, nem a földre öntötte, hogy por fedje be.
Hogy haragomat felindítsam és bosszút álljak, kopasz sziklára ontottam vérét, hogy be ne fedeztessék.
Azért így szól az Úr Isten: Jaj a vérontó városnak! Én is nagy máglyát rakok!
Bőven rakd a fát, gyújtsd meg a tüzet, főzd meg jól a húst, forrald a levet, és a csontok szétfőjenek.
És állítsd üresen az ő szenére, hogy meghevüljön, s megtüzesedjék érce, és megolvadjon benne tisztátalansága, megemésztessék rozsdája.
A fáradozásokat kifárasztotta, és nem ment le róla az ő sok rozsdája, tűzbe hát rozsdájával!
A te tisztátalanságodban fajtalanság van, mivelhogy tisztogattalak, de meg nem tisztultál, azért tisztátalanságodból többé meg nem tisztulsz, míg meg nem nyugtatom haragomat rajtad.
Én, az Úr szólottam; jönni fog és megcselekszem, el nem engedem, s nem kedvezek, és nem könyörülök: a te útjaid és cselekedeteid szerint ítélnek meg téged, ezt mondja az Úr Isten.” (Ez 24, 1-14.)
Ezen az előadáson keresztül értette meg a néppel, Isten mit akar cselekedni a jövőben.
Mit rakott fel főzni Ezékiel?
1. Comb:
„És volt egy ember a Benjámin nemzetségéből, kinek neve volt Kis, Abielnek fia, ki Sérornak fia, ki Bekoráthnak fia, ki Afiákhnak fia, ki Benjámin házából való volt; igen tehetős ember volt.
És volt néki egy Saul nevű fia, ifjú és szép; ő nála Izrael fiai közül senki sem volt szebb; vállától felfelé magasabb volt az egész népnél.
És elvesztek Kisnek, a Saul atyjának szamarai, és monda Kis Saulnak, az ő fiának: Végy magad mellé egyet a szolgák közül, és kelj fel, menj el, keresd meg a szamarakat.
És bejárta az Efraim hegységét, és bejárta Salisa földét, de nem találták meg; és bejárták Sáálim földét, de nem voltak ott; és bejárta Benjámin földét, de nem találták meg.
Mikor pedig a Suf földére jutottak, monda Saul az ő szolgájának, a ki vele volt: Jer, térjünk vissza, nehogy atyám elvetve a szamarak gondját, miattunk aggódjék.
Az pedig monda néki: Íme az Istennek embere most e városban van, és az az ember tiszteletben áll; mind az, a mit mond, beteljesedik. Most azért menjünk el oda, talán megmondja nékünk is a mi utunkat, hogy merre menjünk.
És monda Saul az ő szolgájának: Elmehetünk oda, de mit vigyünk ez embernek? Mert a kenyér elfogyott tarisznyánkból, és nincsen mit vigyünk ajándékba az Isten emberének; mi van nálunk?
A szolga pedig felelt ismét Saulnak, és monda: Íme van nálam egy ezüst siklusnak negyedrésze, oda adom ezt az Isten emberének, hogy megmondja nékünk a mi utunkat.
Régen Izraelben azt mondák, mikor valaki elment Istent megkérdezni: Jertek, menjünk el a nézőhöz; mert a kit most prófétának neveznek, régen nézőnek hívták.
És Saul monda az ő szolgájának: Helyesen beszélsz; jer, menjünk el. Elmentek azért a városba, hol az Istennek embere volt.
Amint pedig a város felhágóján mennek, leányokkal találkoznak, a kik vizet meríteni jöttek ki, és mondának nékik: Itt van-e a néző?
És azok feleltek nekik, és mondának: Igen, amott van előtted, siess azért, mert ma jött a városba, mivel ma lesz a népnek véres áldozata íme e hegyen.
Amint a városba mentek, azonnal megtaláljátok. Felmenne a hegyre. A nép nem eszik addig, míg ő el nem jön, mivel a véres áldozatot ő áldja meg, és azután esznek a meghívottak. Azért most menjetek fel, mert éppen most fogjátok őt megtalálni.
Felmentek azért a városba. És mikor a városban mennek, íme akkor jött ki Sámuel velük szemben, hogy a hegyre felmenjen.
És az Úr kijelentette Sámuelnek füleibe, egy nappal az előtt, hogy Saul eljött, mondván:
Holnap ilyenkor küldök hozzád egy embert a Benjámin földéről, és kend fel őt fejedelmül az én népem, Izrael felett, hogy megszabadítsa az én népemet a filiszteusok kezéből; mert megtekintettem az én népemet, mivel felhatott az ő kiáltása hozzám.
Mikor pedig Sámuel meglátta Sault, szólt néki az Úr: Íme, ez az ember, a kiről szólottam néked, ő uralkodjék az én népem felett.
Akkor Saul a kapu alatt Sámuelhez közeledett és monda: Ugyan mondd meg nékem, hol van itt a néző háza?
Sámuel pedig felelt Saulnak, és monda: Én vagyok az a néző; menj fel előttem a hegyre, és egyetek ma én velem, reggel pedig elbocsátlak téged, és megmondom néked mind azt, a mi szívedben van.
A szamarak miatt pedig, melyek tőled ezelőtt három nappal elvesztek, ne aggódjál, mert megtaláltattak. És kié lesz mind az, a mi Izraelben becses? Avagy nem a tiéd és a te atyádnak egész házáé?
És Saul felelte, és monda: Avagy nem benjáminita vagyok-e én, Izraelnek legkisebb törzséből való? És az én nemzetségem nem legkisebb-e Benjámin törzsének nemzetségei között? Miért szólasz tehát hozzám ilyen módon?
Akkor Sámuel megfogta Sault és az ő szolgáját, és bevezette őket az étkező helyre; és nekik adta a főhelyet a meghívottak között, kik mintegy harmincan voltak.
És monda Sámuel a szakácsnak: Hozd elő azt a darabot, melyet odaadtam neked, és amelyről azt mondám, hogy tartsd magadnál.
Akkor a szakács felhozta a combot és a mi rajta volt, és Saul elé tette. És ő mondta: Ímhol a megmaradt rész, vedd magad elé és egyél, mert erre az időre tétetett az el számodra, mikor mondom: Meghívtam a népet. Eszik azért Saul azon a napon Sámuellel.
És miután lejöttek a hegyről a városba, a felházban beszélgetett Saullal.
És korán felkeltek. Történt ugyanis, hogy hajnalhasadtakor kiáltott Sámuel Saulnak a felházba, mondván: Kelj fel, hogy elbocsássalak téged. És felkelt Saul, és kimentek ketten, ő és Sámuel az utcára.
Mikor pedig lementek a város végére, Sámuel monda Saulnak: Mondd meg a szolgának, hogy menjen előre előttünk - és előre ment -, te pedig most állj meg, hogy megmondjam néked az Istennek beszédét.
Akkor elővette Sámuel az olajos szelencét, és az ő fejére töltötte, és megcsókolta őt, és monda: Nem úgy van-e, hogy fejedelemmé kent fel az Úr téged az ő öröksége felett?” (1Sám 9, 1-10, 1.)
„Mert aztán, hogy megtérítettél engem, megbántam bűnömet, és miután megismertem magamat, combomat vertem; szégyenkezem és pirulok, mert viselem az én ifjúságomnak gyalázatát.” (Jer 31, 19.)
„Kiálts és jajgass, embernek fia! mert ez az én népemen lesz és Izrael minden fejedelmén: e kardra jutnak népemmel együtt, ezért üss combodra.” (Ez 21, 12.)
Tehát a comb a királyságot, a királyi (fejedelmi) kenetet jelképezte.
2. Lapocka
„Azután vedd a kosból a kövérét, a farkát s a belet borító kövéret, meg a máj hártyáját, meg a két veséjét a rajtok levő kövérével, és a jobb lapockát; mert felavatási kos ez.
Meg egy kenyeret és egy olajos kalácsot és egy lepényt a kovásztalan kenyérnek kosarából, mely az Úr előtt van;
És rakd mindezeket az Áron kezeire és az Áron fiainak kezeire, és lóbáltasd meg azokat az Úr előtt.
Azután vedd le azokat kezükről, és füstölögtesd el az oltáron az égőáldozat felett kedves illatul az Úr előtt; az Úrnak tűzáldozata az.
Vedd az Áron felavatási kosának szegyét is, és lóbáld meg azt az Úr előtt; azután legyen az a te részed.
Így szenteld meg a meglóbált szegyet és a felemelt lapockát, a melyet meglóbáltak és a melyet felemeltek, Áronnak és az ő fiainak felavatási kosából.
És legyen ez Áronnak és az ő fiainak része örökké az Izrael fiaitól: mert felmutatott adomány ez, és felmutatott adomány legyen Izrael fiai részéről az ő hálaáldozataikból; az Úrnak felmutatott adomány.” (29, 22-28.)
„És vette a kövérjét és a farkát és mindazt a kövérjét, a mely a bélen van, továbbá a máj hártyáját, és a két vesét azoknak kövérjével egybe, és a jobb lapockát;
És a kovásztalan kenyerek kosarából, a mely az Úr előtt volt, vett egy kovásztalan lepényt, egy olajos kalácsot, és egy pogácsát, és rakta azokat a kövérségekre és a jobb lapockára;
És tette mindezeket az Áron kezeire és az ő fiainak kezeire, és meglóbálta azokat az Úr előtt.” (3Móz 8, 25-27.)
„Mózes pedig szólt Áronnak és az ő megmaradt fiainak, Eleázárnak és Ithamárnak: Vegyétek az ételáldozatot, a mely megmaradt az Úrnak tűzáldozatiból, és egyétek meg azt kovásztalan kenyerekkel az oltár mellett; mert igen szentséges az.
Azért egyétek azt szent helyen, mert kiszabott részed, és fiaidnak is kiszabott része az, az Úrnak tűzáldozatiból; mert így parancsolta nékem.
A meglóbált szegyet pedig, és a felmutatott lapockát egyétek meg tiszta helyen, te, és a te fiaid és leányaid is veled, mert kiszabott részül adattak azok néked s kiszabott részül a te fiaidnak is, Izrael fiainak hálaadó áldozataiból.
A felmutatott lapockát és meglóbált szegyet a tűzáldozat kövérségeivel együtt vigyék be, hogy meglóbálják az Úr előtt, és ez lesz a te kiszabott részed, és veled a te fiaidé örökké, a mint megparancsolta az Úr.” (3Móz 10, 12-15.)
„Azoknak húsa pedig tiéd legyen, a miképpen a meglóbált szegy, és amint a jobb lapocka is tiéd lesz.” (4Móz 18, 18.)
„És ez legyen a papoknak törvényes része a néptől, azoktól, a kik áldoznak akár ökörrel, akár juhval, hogy a papnak adják a lapockát, a két állat és a gyomrot.” (5Móz 18, 3.)
Tehát a lapocka a papi kenetet, a népért való közbenjárást, bűnbocsánatot jelképezte.
„Szólt pedig az Úr nékem, mondván:
Mielőtt az anyaméhben megalkottalak, már ismertelek, és mielőtt az anyaméhből kijöttél, megszenteltelek; prófétának rendeltelek a népek közé.
És mondom: Ah, ah Uram Isten! Íme, én nem tudok beszélni; hiszen ifjú vagyok én!
Az Úr pedig monda nékem: Ne mondd ezt: Ifjú vagyok én; hanem menj mind azokhoz, a kikhez küldelek téged, és beszéld mindazt, a mit parancsolok néked.
Ne félj tőlük, mert én veled vagyok, hogy megszabadítsalak téged! Mondja az Úr.
És kinyújtotta az Úr az ő kezét, és megillette számat, és monda nékem az Úr: Íme, az én igéimet adom a te szádba!
Lásd, én e mai napon népek fölé és országok fölé rendellek téged, hogy gyomlálj, irts, pusztíts, rombolj, építs és plántálj!
Szólt továbbá nékem az Úr, mondván: Mit látsz te, Jeremiás? És mondom: Mandulavesszőt [virrasztófát] látok én.
És monda nékem az Úr: Jól láttál, mert gondom van az én igémre, hogy beteljesítsem azt.
És másodszor is szólt hozzám az Úr, mondván: Mit látsz te? És felelem: Forró fazekat látok én, és pedig a szája észak felől van.
És monda nékem az Úr: Észak felől támad a veszedelem e földnek minden lakosára.
Mert íme, előhívom én az északi országok minden nemzetségét, mondja az Úr, és eljönnek, és ki-ki felállítja az ő királyi székét Jeruzsálem kapui előtt, és köröskörül minden kerítése ellen, és Júdának minden városa ellen.
És kimondom ítéleteimet felettük az ő mindenféle gonoszságukért, minthogy elszakadtak tőlem, és idegen isteneknek áldoztak, és tulajdon kezeik munkáit imádták.” (Jer 1, 4-16.)
„Az a beszéd, a melyet az Úr beszélt Jeremiásnak, mondván:
Kelj fel és menj le a fazekasnak házába, és ott közlöm veled az én beszédeimet!
Lemegyek azért a fazekas házába, és íme ő edényt készített a korongon.
És elromlott az edény, a melyet ő készített, és amely mint agyag volt a fazekas kezében, és azonnal más edényt készített belőle, a mint a fazekas jobbnak látta megkészíteni.
És szólta az Úr nékem, mondván:
Vajon nem cselekedtem-e veletek úgy, mint ez a fazekas, oh Izrael háza? Ezt mondja az Úr. Íme, mint az agyag a fazekas kezében, olyanok vagytok ti az én kezemben, oh Izrael háza!” (Jer 18, 1-6.)
„Ezt mondja az Úr: Menj el és végy egy cserépkorsót a fazekastól, és némelyekkel a nép vénei közül és a papok vénei közül.
Menj el a Ben-Hinnom völgyébe, a mely a fazekasok kapujának bejáratánál van, és kiáltsd ott azokat a szavakat, a melyeket én szólok néked;
És ezt mondjad: Halljátok meg az Úr szavát Júda királyai és Jeruzsálem lakosai: Ezt mondja a Seregek Ura, Izrael Istene: Íme, én veszedelmet hozok e helyre, úgy hogy a ki csak hallja, megcsendül bele a füle.
Azért, mert elhagytak engem, és idegenné tették e helyet, és idegen isteneknek áldoztak benne, a kiket sem ők nem ismertek, sem atyáik, sem Júda királyai, és eltöltötték e helyet ártatlan vérrel;
És magaslatokat építettek a Baálnak, hogy megégessék fiaikat a tűzben, égőáldozatul a Baálnak, a mit én nem parancsoltam, sem nem rendeltem, és a mire nem is gondoltam.
Azért ímé eljönnek a napok, azt mondja az Úr, és e hely nem neveztetik többé Tófetnek, sem Ben-Hinnom völgyének, hanem öldöklés völgyének.
És eszét vesztem e helyen Júdának és Jeruzsálemnek, és fegyverrel ejtem el őket ellenségeik előtt, és az életökre törőknek kezével; holttesteiket pedig az ég madarainak és a mezei vadaknak adom eledelül.
És e várost csudává teszem és nevetséggé, a ki csak átmegy rajta, álmélkodik és szörnyűködik az ő nagy romlásán.
És megetetem velük az ő fiaik húsát és leányaik húsát és megeszi ki-ki az ő barátjának húsát, a megszállás alatt és a veszedelem alatt, a mellyel megszorongatják őket ellenségeik és a kik keresik az ő lelküket.
Azután törd el e korsót azok szeme láttára, a kik elmennek veled.
És ezt mondd nékik: Ezt mondja a Seregek Ura: Így töröm össze e népet és e várost, a mint összetörhető e cserépedény, a mely többé meg sem építhető; és Tófetben temettetnek el, mert nem lesz más hely a temetkezésre.
Így cselekszem e hellyel és ennek lakosaival, azt mondja az Úr, és olyanná teszem e várost, a milyen Tófet.
És Jeruzsálem házai és Júda királyainak házai undokokká lesznek, mint a Tófet helye; mindazok a házak, a melyeknek tetején az ég egész seregének áldoztak és italáldozatot vittek az idegen isteneknek.
Azután hazajött Jeremiás Tófetből, a hová az Úr küldte őt prófétálni; megáll az Úr házának pitvarában, és szólt az egész népnek:
Ezt mondja a Seregek Ura, Izrael Istene: Íme én ráhozom e városra és ennek minden városára mindama veszedelmet, a melyről szóltam őellene; mert megkeményítették nyakukat, hogy ne hallják az én beszédeimet.” (Jer 19, 1-15.)
„És fölemelt engem a lélek, és bevitt az Úr házának keleti kapujához, a mely néz keletnek, és íme, a kapu bejáratánál huszonöt férfi volt, kik között láttám Jaazanját, Azzur fiát, és Pelatjáhut, Benájáhu fiát, a nép fejedelmeit.
És mondta nekem: Embernek fia! ezek a férfiak, a kik gonoszt eszelnek ki és rossz tanácsot adnak ebben a városban,
Mondván: Nem egyhamar fogunk házakat építeni; ez a város a fazék, mi pedig a hús.
Azért prófétálj ellenük; prófétálj, embernek fia!
És esik reám az Úr lelke, és mondta nekem: Mondjad, így szól az Úr: Így szólottatok, Izrael háza! és a mi lelketekben készül, én tudom.
Sokakat öltetek meg ebben a városban, és utcáit megtöltöttétek megölettekkel.
Ezért, így szól az Úr Isten: Megöletteitek, kiket a város közepére vetettetek, ezek a hús, a város pedig a fazék, és titeket kivisznek belőle.
Fegyvertől féltetek, fegyvert hozok reátok, azt mondja az Úr Isten.
És kiviszlek titeket belőle, és adlak titeket idegenek kezébe, és tartok ítéletet fölöttetek.
Fegyver miatt hulljatok el, Izrael határán ítéllek meg titeket, és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr.
E város ne legyen fazekatok, hogy ti benne hús legyetek, Izrael határán ítéllek el titeket.
És megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, mert az én végzéseimben nem jártatok, és rendeléseimet nem cselekedtétek, hanem a pogányok módja szerint cselekedtetek, a kik körültetek vannak.” (Ez 11, 1-12.)
„És mondám én: Halljátok, kérlek, Jákób fejedelmei és Izrael házának vezérei: Nem a ti tisztetek-e tudni az ítéletet?!
Ti, kik gyűlölitek a jót és kedvelitek a gonoszt! A kik leveszitek róluk bőrüket és csontjaikról az ő húsokat!
A kik megeszik az én népemnek húsát, és lenyúzzák róluk bőrüket, és összetörik csontjaikat, és feldarabolják, akár csak a fazékba, és mint húst a tálba.
Kiáltanak majd az Úrhoz, de nem hallgatja meg őket; sőt elrejti akkor orcáját előlök, mivelhogy gonoszokká lettek cselekedeteik.
Így szól az Úr a próféták ellen, a kik elámítják az én népemet, a kik, ha van mit rágniok, békességet hirdetnek, az ellen pedig, a ki nem vet valamit szájukba, hadat indítanak.
Azért éjszaka száll rátok, hogy ne lássatok, és sötétség jő rátok, hogy ne jövendölhessetek, és a nap lemegy a próféták felett, és elsötétül rajtok a nappal.
És megszégyenülnek a látók, és elpirulnak a jövendőmondók, és elfedik szájukat mindnyájan, mert nem lesz felelet Istentől.
Én ellenben megteljesedem az Úr lelkének erejével, és ítélettel és hatalommal, hogy hirdessem Jákóbnak az ő vétkét, és Izraelnek az ő bűnét.
Halljátok ezt, kérlek, Jákób házának fejei és Izrael házának vezérei! Akik utáljátok az ítéletet, és minden igazságot elcsavartok;
A kik vérrel építitek a Siont, és Jeruzsálemet hamissággal!
Kiknek fejedelmei ajándékért ítélnek, és papjaik jutalomért tanítanak, és prófétáik pénzért jövendölnek, és mégis az Úrra támaszkodnak, mondván: Avagy nincsen-e közöttünk az Úr?! Nem következik mi reánk veszedelem!
Azért ti miattatok mezővé szántatik a Sion, és kőhalommá lesz Jeruzsálem, a templom hegye pedig erdős heggyé.” (Mik 3, 1-12.)
Lám-lám, mégiscsak van értelme mindegyik szimbólumnak!
De csak azok számára, akik kutatják az írásokat!
A biblia önmagát magyarázza, ha kíváncsiak vagyunk rá!
Isten olyan szimbólumokat használ, melyeket a hétköznapi személyek is jól ismernek.
Azért teszi, hogy senki ne mondhassa: túl bonyolult volt a példázat azért nem értettem meg!
És azért nem tettem meg dolgokat, mert nem értettem a szimbólumokat!
