Könyvajánló

 





capitalismo.JPG

eleje.bmp

100 új gyülekezet

Társasházi lakás eladó, mely kibővíthető 62m2-ről 100m2-re

Információk a www.megveszem.tuti.hu weboldalon.

Weblink Linkgyűjtemény, Linkek

Facebook oldaldoboz

Naptár

december 2021
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31

Dráma 40/28. rész – Árnyékszemélyiség

2012.10.30. 15:10 12nyil

 

A jungi személyiségmodell

Jung - hasonlóan Freudhoz - az emberi személyiséget tudatos és tudattalan régiókra bontja. A tudat Jung meglátása szerint a pszichikus tényezők kapcsolata az énnel, az én a tudat központja, bizonyos részei azonban a tudattalannal is érintkeznek (Süle, 2000). Az én érzése a testsémából, a létezés tudatából és emlékezetbeli adatokból tevődik össze (Jung, 1935). A tudat két fő tartományra osztható: az endopsziché és az ektopsziché régióira. Az endopsziché lényegében a tudat és a tudattalan folyamatok közti kapcsolatrendszer, míg az ektopsziché az az orientációs rendszer, melynek segítségével a tudat a külvilági tényekben igazodik el. Az endopsziché funkciói az emlékezet, mely azokhoz a tartalmakhoz köti a személyt, melyeket elfojtott; a szubjektív reakciók, melyekkel a személy nem szívesen néz szembe, s ezért elfojtás alá helyezi őket; az emóciók és indulatok; valamint az ún. invázió, azaz a megszállás, mely elsősorban olyan pszichés kórképekre jellemző, melynek során az árnyoldal teljes mértékben átveszi a tudat irányítását. Az ektopsziché funkciói Jung elméletében az érzékelés, a gondolkodás, az érzés és az intuíció, mely utóbbi a tudattalan észlelését jelenti (Jung, 1935, 1988). Jung a lélektani típusok jellemzésénél az egyes ektopszichés funkciók túlzottan hangsúlyos működésének fontos szerepet tulajdonít az egyes pszichés zavarok megjelenésében (Jung, 1988).

Jung a tudattalant két részre osztja: a személyes tudattalan és a kollektív tudattalan régióira, mely utóbbi legfontosabb jellemzője, hogy hatását nem személyesnek, hanem tőlünk független, énidegen, objektív valóságnak éljük meg (Süle, 1993). A személyes tudattalan egyéni szerzemények vagy a személy ösztönös folyamatainak következményeképpen alakul ki, tartalmai individuálisak. A kollektív tudattalan az emberiséget általában jellemző szemléletmód megjelenései - ezek a kollektív minták az ún. ősképek vagy archetípusok, melyek "archaikus karakterű mitológiai motívumokat tartalmazó körülírt csoportok" (Jung, 1935; 52.old.). Jung meglátása szerint ezekből az archetípusokból erednek az emberiség legfontosabb ideái és képzetei (Koronkai, 1999). Jung feltételezését, mely szerint a személyiség működését archetípusok befolyásolják, arra a nézetére alapozza, mely szerint az elme kialakulása ugyanolyan ősi alapokon nyugszik, mint a testé. Ebből következően tehát a kollektív tudattalan szintjén ugyanúgy egységes minden ember, mint az alapvető testi adottságok szintjén (Jung, 1935).

A jungi analitikus pszichológia felfogásában a személyiség külső burka az ún. perszóna vagy szerepszemélyiség, mely a felnőtt én által kialakított, a külvilághoz való alkalmazkodás szolgálatában álló entitás (Süle, 2000). A perszóna mögött helyezkedik el tehát a tudatos én, mely a tudattalannal érintkezik, melyben a perszóna kialakulásával párhuzamosan fejlődik, erősödik az ún. árnyékszemélyiség, mely voltaképpen a perszóna negatív lenyomata a tudattalanban, az azzal ellentétes tartalmakat foglalja magában: mindazt tehát, amit a személy el szeretne kerülni (Süle, 2000). Jung a lélek mélyén pozitív, kreatív mag működését feltételezte, melyet "Selbst"-nek nevezett - ezt tekintette minden jelenség legvégső, integratív forrásának.

A jungi elmélet értelmében az emberi fejlődésnek három szakasza különböztethető meg: a testi születés - a biológiai önállóvá válás időszaka -, a serdülőkor - az egyéni éntudat kialakulása -, valamint a szellemi születés - a "Selbst", az ősmag irányának érzékelése -. Ez utóbbi tekinthető a jungi pszichológia központi témájának, s végső soron a jungi pszichoterápia céljának (Süle, 2000). Az analitikus pszichológia - szemben a pszichoanalízissel - a személyiség fejlődésének elsősorban ezen, felnőttkori szakaszával foglalkozik, ebből következően a pszichoterápiás beavatkozás (a személyiségformálás) leghatékonyabb időszakának is a felnőttkort tekinti (Jung, 1932).

Forrás: http://landrea.digitalnet.hu/jung.htm

 

 

 

 

Az árnyékszemélyiség, mint önismereti tanító

december 20th, 2010 | Author: Szabó Szilvia

Személyiségünknek van egy önmagunk számára tudatos, és sokak számára látható oldala, és van egy láthatatlan oldala, amiről gyakran mi magunk sem tudunk.

Amikor azt mondjunk magunkról, hogy „én nő vagyok”, „én anya vagyok”, „én okos vagyok”, akkor személyiségünk látható oldaláról beszélünk, arról, amivel azonosítjuk magunkat.

A legtöbb identifikációnk, azaz önazonosságunk választás eredménye, amikor is két lehetőség közül az egyiket beillesztjük énünkbe, a másikat pedig kizárjuk. Így amikor azt mondom magamról, hogy Nő vagyok, akkor a női oldalt befogadom, a férfi oldalt kizárom.

Ránk, emberekre nagyon jellemző az igazunk, az értékrendünk és a meggyőződéseink védelme, emiatt azzal, amivel azonosítottuk magunkat, azt szép lassan kezdjük értékesebbnek látni, mint a kirekesztett vonást, illetve a kirekesztett tulajdonságokat látjuk egyre sötétebbnek, haszontalanabbnak.

Ha tehát minél szorgalmasabbnak, okosabbnak és szebbnek látom magam, és erre építem az önértékelésem és az önbizalmam, akkor mindent és mindenkit – beleértve önmagam is – rosszabbnak, kevesebbnek és értéktelenebbnek tekintek, aki lusta, buta vagy jóval szerényebb külsejű nálam.

A kizárt vonások és tulajdonságok, a valóság elutasított részei – minden, amik, és amilyenek nem akarunk lenni, amit magunkban nem látunk, vagy nem akarunk meglátni – képezik személyiségünk láthatatlan oldalát, vagy, ahogy Jung nevezete: az árnyékszemélyiségünket.

Az árnyékszemélyiségünk amiatt „veszélyes”, mert a sajátunk, anélkül, hogy ismernénk vagy tudnánk róla, és minél inkább megpróbáljuk lerázni magunkról, annál jobban rákényszerít bennünket arra, hogy foglalkozzunk vele.

Hogyan működik az Árnyékszemélyiség?

Az árnyékszemélyiség nagyon cselesen működik. Mintha azt mondaná: „Nem akartál találkozni velem beül? Akkor majd találkozunk kívül!”

Ezért van az, hogy az életben gyakran olyan emberekbe botlunk bele, akik kifejezetten irritálnak, félelmet vagy elutasítást keltenek bennünk, ezért van az, hogy a legjobb szándékunk és legnagyobb erőfeszítéseink ellenére sem úgy sülnek el a dolgok, ahogy szeretnénk, hogy újra és újra ugyanabba a gödörbe esünk bele.

A legnagyobb félelmeinket, hibáinkat másokra vetítjük ki (projektáljuk). Persze a legtöbbször mindezt úgy éljük meg, hogy a világ a gonosz, az emberek a kiállhatatlanok és az ellenségesek. Ám a valóságban mindenki önmagával küzd, csak a külvilágban vesszük fel a harcot a saját hibáinkkal.

Ki a te Árnyékszemélyiséged?

Árnyékszemélyiségünket sokkal könnyebben és gyakrabban felismerhetjük, mint gondolnánk, ha megfelelő nyitottsággal és kellő önkritikával (és nem önítélkezéssel és önminősítéssel) fordulunk felé.

Az egyik legjobb önismereti módszer az, ha megfigyeljük saját környezetünket, s azokat az eseményeket, amelyekkel rendszeresen konfrontálódunk.

Vedd sorra:

  • Másokban utált tulajdonságok, viselkedési módok. Ki az az ember, aki zavar, aki irritál, akitől a falra tudsz mászni, akikkel rendszerint konfliktusba keveredsz? Miért? Mi az a tulajdonság, személyiségvonás, vagy viselkedési forma, ami ennyire dühít, zavar, ellenérzést kelt?
  • Gátló élethelyzetek, események. Melyek azok az események, amelyek többször megismétlődtek az életedben? Ezek gyakran azok az események, amit én a „pont a legrosszabbkor” – dolgoknak hívok. Ilyen az, ha pl.: nagy erőbedobással dolgozol valamin, és végezni akarsz a határidőre, de beteg lesz a gyerek; nyaralni indulsz, de a határon veszed észre, hogy otthon maradt az útleveled… stb.
  • Félelmek. A félelmeink különösen jól tükrözik azokat a dolgokat, amivel nem akarunk szembesülni. Ahogy a szó is mondja: fél – elem, vagyis csak egyik fele a valóságnak, annak, amit elfogadunk, a másik fele az, amit kirekesztettünk, amitől félünk, szorongunk. Mitől félsz?
  • Betegségek. Talán a legsúlyosabb eszköz, amivel az Árnyékszemélyiség arra kényszerít, hogy foglalkozzunk vele.

Másokban utált tulajdonságok, viselkedési módok, a félelmek, a betegségek tükrök. Ám ezek a tükrök csak akkor segítenek, ha hajlandók vagyunk felismerni magunkat benne.

Az Árnyékszemélyiség nagy tanító

Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy csak azok vagyunk, amivel azonosultunk (Én), és olyanok vagyunk, amilyennek látjuk, látni akarjuk és láttatni akarjuk magunkat. Ez azonban nem mindig teljes, Egész.

Az árnyékszemélyiséggel való szembesülés őszinteségre tanít, és arra hogy önmagunkat lássuk meg, és ne csak azt, akit Én-nek gondolunk.

Be Sociable, Share!

Forrás: http://www.azirastukreben.hu/az-arnyekszemelyiseg-mint-onismereti-tanito

 

 

 

 

Az árnyékszemélyiség befogadása és rendbe hozása

Ahhoz, hogy megszüntesd a szakadékot, és spirituálisan tel­jessé válj, birtokolnod kell az árnyékodat, és be kell fogadnod, megértve azt, hogy a negatív erõ pozitív erõd részeként van benned. Amint valódi önmagad részeként birtoklod a negatívat is, olyasmit értesz meg, amit a legtöbben elkerülnek. Ahhoz, hogy birtokolni tudd, meg kell figyelned, és akarnod kell rendbe hozni. Van az árnyéknak egy pozitív oldala is, amely gyakran kreativitásként mutatkozik meg. Ezért van az, hogy olyan sok kreatív zseni élt nagyon zavaros életet. Árnyékuk két része osztozott az irányításon. Elõször a kreatív kényszer, majd a romboló kényszer, oda és vissza.

A hatodik érzék nonlokális világában el kell tüntetned az árnyékot ahhoz, hogy továbbhaladhass. Minél hamarabb, annál jobb. Hiszen ez egy óriás az ösvény kellõs közepén, aki elállja az utadat. Gyorsan átfutok néhány gyakori árnyékkényszeren és -hajlamon, amelyeket - amennyiben ez lehet­séges - akár összefüggésbe is hozhatsz az életeddel.

 

Gyakori árnyékkényszerek és -hajlamok

1. A jóság színlelése, avagy túlzott érzékenység a mában jelentkezõ, általad rossznak ítélt tulajdonságok iránt.
2. 2. Túlzott idegesség az emberekkel szemben, gyakran triviális dolgok miatt.
3. Indokolatlan fenyegetettség- vagy veszélyérzet.
. Érzelmi vagy fizikai erõszak. A harag fegyverként való felhasználása.
5. Mások kihasználása a hatalommal való visszaélés segít­ségével.
6. Passzív agresszió.
7. Túlzott idegesség olyan nagy horderejû kérdésekkel kapcsolatosan, amelyeket személyesen nem tudsz meg­oldani. Nem vagy hajlandó felkelni, és valóban tenni  valamit azokért az ügyekért, amelyek igazán zavarnak.
8. Tisztességtelenség, korrupció és gyanús üzleti ügyek.
9. Burkolt viselkedés és gonoszság.
10. Szelektív memória. Az igazság megváltoztatása, hogy a múlt másképp tûnjön fel, mint amilyen valóban volt.
11. Mások lekezelése csendes vagy burkolt elítélésükkel.
12. Hatalmi játékok és az irányítás kihasználása; igazság­talan és oktalanul merev viselkedés másokkal.
13. Másokkal szemben tanúsított bosszúállás és harag. Keserûség.
14. A "szegény én" színlelt gyengeségként való felhaszná­lása, hogy elõnyhöz juss, vagy együttérzést válts ki másokból.
15. 15. Mások energiájának oktalan felhasználása - azaz a túl­zott támaszkodás másokra, érzelmi vagy pénzügyi támogatás érdekében.
16. Utálat, sznobizmus és elitizmus.
17. Önromboló viselkedés.
18. Zsugoriság.
19. Túlzott nagyzolás vagy önzés.

Forrás: http://ezotop.hu/ezoteria/item/316-az-%C3%A1rny%C3%A9kszem%C3%A9lyis%C3%A9g-befogad%C3%A1sa-%C3%A9s-rendbe-hoz%C3%A1sa

 

 

 

 

Mostanában egyre nagyobb szerepe van a tudatalatti antennáinak, illetve magának a tudatalattinak. Ha tudjuk uralni a saját altudatunkat, alvilágunkat, akkor képesek vagyunk felelősséget vállalni, és csakis ekkor lehetünk szabadok. Ha viszont nem felelősségteljes ember választ, akkor a demokráciából diktatúra vagy káosz lesz. Ezért egyre meghatározóbb már most, hogy mennyire vagyunk érettek, felnőttek, felelősek. Az egyén felelőssége önmagáért tovább erősödik. Ehhez pedig elengedhetetlen az önvizsgálat, a saját árnyék-énünkkel való szembenézés. Azoknak, akik még nem néztek szembe magukkal, meg fog teremtődni a helyzet rá, hogy ezt megtegyék. Elkerülhetetlen lesz. Aki pedig már megtette ezt, annak elkezdődik, illetve folytatódik az intenzív belső munka.

Forrás: http://www.nlcafe.hu/eletmod/20120105/akarod_tudni_mi_lesz_veled_2012-ben/

 

 

 

Teremtő önismeret

SZERETET. Az érzés, amitől függ egész életünk és amiért létezünk. Minden, ami történik velünk, a szeretetenergiák minőségének függvénye. Életünk célja, hogy az önismeret eszközeivel eljussunk legbelsőbb valónkba, ahol a szeretet szó igazi tartalma él. Ha átgondoljuk a környezetünkben lévő problémák, élethelyzetek okait, mindannyian képessé válunk arra, hogy megbocsássuk kishitűségünket, ítéleteinket, haragunkat, bűntudatunkat, majd kioldjuk ezeket. Mód van arra, hogy megnyissuk a szeretet egyetemes érzését. Megérthetjük és elfogadhatjuk saját teremtett lényünket, hogy a mindennapokban környezetünkkel harmóniában, függőségek kialakítása nélkül élhessünk egymás mellé rendelten. A lehetőség adott, hogy az eredendően magunkkal hozott szándék: létünk boldogsága, létünk szabadsága megvalósulhasson. Hogyan tudunk a legegyszerűbben visszatérni önmagunkhoz?

 

Ha valaki éveken át csak ítélkezik, egy idő után már nincs kire mutogatnia, kénytelen önmagával szembenézni. Ahogy fokról-fokra szembesülünk tulajdonságainkkal, egyre inkább képesek vagyunk kioldani ítéleteinket és rájövünk, hogy a velünk való történéseknek mi magunk vagyunk az okozói. Ítélkezésünknek és egónk vergődésének általában az az ember vet véget, aki a legnagyobb „rosszat” okozza életünkben. Valójában a legnagyobb jót ő teszi velünk: mutatja annak a szeretetnek a minőségét, ami belőlünk árad. A legnagyobb erő ahhoz kell, hogy önmagunkkal szembesüljünk, a legkönnyebb út mindig a másik hibáinak feltárása. Ha tudnánk, hogy a másik ember számunkra azt mutatja, ahol önmagunkkal tartunk, másképp viszonyulnánk egymáshoz. Akkor tudunk változni, ha  önmagunkban felismertük „árnyék-én” tulajdonságainkat: a harag, a kishitűség, a hazugság, a káröröm, az önámítás, a bosszú, a csalás, a mohóság, stb. által okozott energiablokkokat. Szabad döntésünk jogán bármikor megválhatunk tőlük, a felismerés pillanatában lelkünk megszabadul e nehéz energiák súlyától.
A szeretet okán teremtődünk, s annak fokán mérettetünk! Hogyan érezhetünk feltétel nélküli szeretetet, ha tele vagyunk indulattal?

A feltétel nélküli szeretet, ami mindig ott volt, van, lesz bennünk, hisz ez a valóságos Énünk. Az indulat a félelemből ered, a feltétel nélküli szeretetet a félelem energiái fedik le. Ahhoz, hogy visszajuthassunk a feltétel nélküli szeretethez, félelmeinkkel, azaz „árnyék-én” tulajdonságainkkal szembesülnünk kell. Fogadjuk el önmagunkat, s bocsássuk meg korábbi tetteinket hálával, hogy ez vezetett jelmezünk felismeréséhez., ez gátolt minket lelkünk szabadságában, harmóniánk megteremtésében. A félelem elengedésével energiaszintünk emelkedik, rezgésszintünk emelésével magasabb dimenziókból láthatunk rá megoldandó feladatainkra és szerezhetjük meg tapasztalatainkat. Ahogy kezdjük feloldani félelmünket és hinni kezdünk szerethetőségünkben, indulataink megszűnnek.
Szeretetünk minősége a jelen pillanat készsége, környezetünk ezt vetíti vissza tükörként egy-egy élethelyzetre.
 
Hogyan fogjunk hozzá önmagunk tudatos megismeréséhez?

Ha félelmeink által előidézett küzdelmeinktől szeretnénk megválni, első lépésként fogalmazzuk meg, hogy elég volt életünk eddigi menetéből! Ha erre képesek vagyunk, akkor készen állunk a változásra. Önmagunkba vetett hitünk erejének növelése félelmeink elengedésének egyik feltétele. Szembesüléseink nélkül nincs felismerés. Lássunk rá a különböző élethelyzetekben „árnyék-én” tulajdonságainkra, amelyeket megbocsátunk és feltétel nélküli szeretettel elengedhetünk. Este lefekvésnél elemezzük magunkat  a napi történések tükrében. A felszínen megjelenő tulajdonságmintáink felismerése után egy idő után eljuthatunk a probléma valós okáig, önmagunk szeretetének hiányához, kishitűségünkhöz. Mivel napközben a rohanó élet nem mindig teszi lehetővé az önmagunkkal való szembesülést, legalább a nagy döntéshozatalok előtt célszerű energiaszintünk növelésével önmagunkat harmonizálni, minden külső befolyástól mentesíteni, a döntést e belső békéből, azaz középpontunkból meghozni. Életünk minősége nem a cselekvések mennyiségétől függ.
A legfontosabb az, hogy az okot megtaláljuk. Hogyan tudjuk begyógyítani régi sebeinket? Hiszen a hasonló megpróbáltatások addig ismétlődnek, amíg az okra rá nem lelünk, s azt meg nem oldjuk.

Az okig való eljutás egy folyamat eredménye. A lélekben megtapadt félelemenergiák blokkolják további haladásunkat, gátolják fejlődésünket. Az ezek feloldása révén felszabaduló energiákat használhatjuk fel új személyiségünk létrehozására, a harmónia megvalósítására, önmagunk mind tudatosabb megismerésére. Az öntudatra ébredt Énünk által megfogalmazott új célok megvalósításakor vesszük észre, hogy az egész Univerzum a segítségünkre van. A történéseket jelzésként tudjuk értelmezni, végül az ok-okozati összefüggések magyarázatai tálcán kínálják magukat.
Minden energia: a gondolataink, az érzelmeink, az érzéseink, a szavaink, a tetteink és a minket körülvevő anyagi világ. Minden élethelyzetet energia mozgat. Testünk minden sejtjébe lelkünk és szellemünk energiarezgése épül be. A velünk való történéseket saját energiaminőségünkkel teremtjük meg. Minden megnyilvánulás a lélek  teremtő energiája. Az einsteni tudományos tény szerint: a lélek az anyagnak a legfinomabb energiarezgése, míg az anyag a léleknek a legsűrűbb energia megnyilvánulása.

 
Ha életünket harmóniában éljük, magunkkal és másokkal elégedettek vagyunk, akkor tudhatjuk, hogy magas energiaminőségben élünk. Ha elégedetlenek vagyunk, diszharmóniát érzünk, csupa rossz dolog történik velünk, azaz a külvilágtól negatív visszajelzést kapunk, ez azt jelenti, hogy energiaszintünket emelni kell. Hogyan tudjuk rezgésszintünket emelni?

Változtatni és változni. Minden változás energiát alakít át: környezetünk minden megnyilvánulási formája szimbólum, amely üzenet értékű és amelynek energiatöltése van. A szimbólumok értelmezése mindig a megfejtő egyén tudatszintjének függvénye. A velünk való történések érzelmeket váltanak ki. Bármi, ami szeretetteljes érzést vált ki, emeli rezgésszintünket. Amennyiben egy problémán negatív gondolatainkkal sokat rágódunk, az energiaszintünk csökken. Fontos eszköz az önuralom, hogy 180 fokkal változtassuk meg nem szeretetteljes gondolatainkat, hogy a hozzájuk fűződő negatív érzéseink kioldódhassanak. Másrészről emelhetjük energiaszintünket az anyagi világ másféle eszközeivel is: a művészetek különböző ágaival, a természet szépségeivel. A harmadik lehetőség a lélek útján érkezik: a múlt letapadt energiáinak, a félelemből működő árnyék-én tulajdonságaink, problémáink felismerése, megbocsátása, elengedése, azok feltétel nélküli szeretetté való átalakítása révén.

Ha saját magunkon tudunk nevetni, már óriási lépést tettünk önmagunk elfogadó szeretete felé.
A hit erejének óriási hatása van! Ha tiszta szándékkal, szeretettel fordulunk a másik ember felé és készek vagyunk megkeresni a benne lévő jót és ebben őt erősítjük, visszaadjuk az önmagába vetett hitét. Az emberek többségében még csak most kezd tudatosulni, hogy milyen ereje van a hitüknek. Hitünk nagysága egyenes arányban áll teremtő erőnkkel. Rá kell jönnünk, hogy a hitünk által minden megvalósítható. Nem túlzás. MINDEN.

Szerző: Palcsó Brigitta - Sághy Enikő (2005): A Teremtő önismeret, Alexandra Kiadó.

 

 

 

 

Jegyzet egy pszichodráma csoportbeli antiszerepről

Kinézek, benézek

Esik az eső. Csak éppen szemerkél, de ennyi is elég, hogy birka bundává változtassa göndör hajamat. Simlis sapkát húzok rá védelemül, és lassan tekerve kerekezek a munkahelyemre. Ráérek, korábban indultam. Hogy nézhetek ki? - jut eszembe, és a magamnak adott válaszommal felidéződik egy 13 éves történet.  

*

Novák Magdolna szakmai blogAnti-szerepre készültem. „Bibircsókos öregasszony a templom kórusából” – ezt a szerepet kellett megvalósítanom. Egy agresszív, köpködő, káromkodó, durva, csúf vénasszony bőrébe bújva végigmenni az utcán.

Akkoriban talán egyetlen kincsem a kedvességem, finomságom, alázatos alkalmazkodásom volt. Ezt el kellett rejtenem. Kínlódva, undorodva fogtam az összegyűjtött kellékeket. Csak a „feladatot el kell végezni” én-részem sürgölődött bennem.

Most is látom, egyedül készülődök a lakótelepi lakásban. Állok a tükör előtt. Tudom, hogy mit, milyen sorrendben veszek fel. Először bekenem az arcomat sötét alapozóval. Még valami zöldet is maszatolok, karikákat a szemem köré, hogy eléggé aszott legyek. Iszonyat. Gyönyörű hosszú aranyhajamat összefogom minél kisebb galacsinba és elrejtem egy sötét hányadék színű kendő alá. Felveszek egy sötétbarna pamut harisnyát egy drapp szandállal, elvégre nyár van. Még valami sötét felső és rá a volt férjem régen kinőtt barna zakója.

Már csak a bot hiányzik. A sarokban türelmesen várja részvételét a felvonulásban. És a tükör.

 

Hihetetlen, amit látok. Hulla csöndes a vénasszony, csak a szívem dörömböl hangosan. Én és a vénasszony, ketten egyek.

Na jó, én értem, de ha meglát valaki, mivel magyarázom ki magam?  Azt hiszik, megbolondultam. Ilyenné nem teszi magát épeszű ember! De én biztosan nem! A szépségem kihangsúlyozása az előnyös darabjaim kiemelésével – ennek van értelme! És itt állok meggörnyedve eltorzított ajakkal trágya barnában. (Tizenévesen megfogadtam, hogy öregasszonyként sem öltözök öregszínekbe)

Indulnom kell! - hajt a megfelelni vágyásom. Hallgatózok. Nincs mozgás a lépcsőházban. Talán nem totyogok össze senkivel.

Megúszom. Az utca is csöndes. Hétvégi lustaság fekszik a lakótelepen.  Kivel fogok kiabálni? A szerepet meg kell élni!

Jaj! Egy ismerős fordult be velem szemben. Hamarosan összetalálkozik a tekintetünk. Nem, csak én igyekszem a szokott módon szemmel jelezni, hogy fogadom a köszönését. Ő azonban nem méltat figyelemre. Ahogy elmegy mellettem, látom tekintetében a közömbösség teljes elterpeszkedését. Számára egy ismeretlen öregasszony vagyok. Akkor jöttem rá: mások nem tudják, nem látják, hogy ez a vénasszony én vagyok! Ezt, csak én tudom!

Így egészen más!

Kezd izgalmassá válni. Várakozom a buszmegállóban. Köpködöm a zsebembe készített tökmag héját, magamban mormogok, káromkodok, mert késik a busz. Akármit megtehet ez a vénasszony, semmi közöm hozzá! De senki sem óhajt beszélgetésbe elegyedni velem, az öregasszonnyal. Na, nem mintha a szép nővel oly sokan akartak volna, de legalább kerülgettek.

 

A várakozó utasokat nem érdeklem, most nem néznek meg, mint amikor a jó nő jelmezemben vagyok. Csak egy óvodáskorú kislány akar mindenáron a közelemben lenni, megérint, faggat valamiről. Nem vagyok képes ráförmedni. Elvesztettem a fonalat árnyék magam és teljes magam között.

Arra gondolok, a gyermekek a szívükkel látnak, előttük hiábavaló a jelmez. Útra kelek gyalogosan. Senki sem akad az utamba, nem bánom. Elég volt eltöprenkedésre az, ami eddig történt.
Ma már nincs emlékem erről az útról addig, ameddig összetalálkoztam egy csoporttársammal, aki éppen kurtizánná változtatta magát. Együtt folytatjuk az utat. Végül mind együtt a tíz egynehány fős csoport. Húsz percet kapunk a szerepeink szerinti találkozásokra, beszélgetésre.

Én letérdelek és mintha senki sem lenne köröttem, morzsolgatom a kezemet és mormolok. A szövegnek nincs értelme. Nem is érdekel, hangfürdőzöm a belső zenévé vált imazsongásban.

A játék végén már visszaváltozva saját szerepbe, meg kell fogalmaznom, mit adott nekem az árnyék személyiségem.
A belső zenét, a békémet, a nyugalmat, a belső szépségemet, amikor nincs értelme tekintettel lenni másra, mert nincs más, minden egy. Egy az isten. Bennem az isten, a teljesség.

*

Hogy nézhetek ki? Inkább nézek be!
Tekerek tovább és a közelgő farsangra gondolok, arra, hogy mit fogok magamra ölteni. Elegem van a jó, a megértő, az alkalmazkodó, a kedves, a megfontolt arcomból. Befeketedek. Találkozunk a farsangon! Aki felismer, egész-ségére!

 

Békéscsaba, 2012. február 17. 

Bejegyezte: Novák Magdolna dátum: 12:27

Forrás: http://novakmagdolnablog.blogspot.hu/2012/02/jegyzet-egy-pszichodrama-csoportbeli.html

 

 

 

 

A drámán – amely ma fejeződött be (de még nem véglegesen) – a 2.-ik és 3.-ik nap antiszerep játék volt. Ez annyit tesz, mint eljátszani mindenkinek egy szerepet, amelyet a csoport talál ki számára, még az előző foglalkozáson, és ami nagyon ellentétes azzal, ahogyan őt látják. Ez az antiszerep. Nem egyedül kellett eljátszani, hanem 5-ös csoportokban, egy olyan helyzetben, amelyet a csoport megmaradó része talál ki, és amelyben aztán mindenki játszik. A játékot aznap találják ki, a szerepre viszont fel lehet készülni az előző foglalkozástól. Na, ennyit a technikáról.

Mivel mindkét nap szerepelt mindenki, többször is (kb. 4.-szer), ez sokat adott. Meg is fogalmazódott bennem, hogy ha ilyen dráma lenne, ahol csak csoportjátékok vannak, és nem protagonista-antagonista, az talán jobban érdekelne. Valószínű, hogy többet adna, és többet tudnék általa fejlődni. Merthogy így, a „rendes” drámán 1 – 1,5 év alatt 1. v. 2-szer van alkalmam játszani protagonistát, és az is vagy sikerül (ad megvilágosodást), vagy nem, ahhoz képest másfél év és több száz ezer Ft, azaz nem kis ráfordítás. (Úgy látom, a pszichológiában a hatékonyságot elég nehéz növelni:) Ez egy ötlet volt pszicho-hallgatók számára:)

Forrás: http://kristalyok.freeblog.hu/categories/pszichologia/

 

 

 

 

Semler Géza Alexander válaszolta

 

A pszichodrámában antiszerepnek, antiénnek hívjuk.
Az az oldalunk, amit nem élünk meg, emiatt félünk tőle vagy gyűlöljük, elfojtjuk magunkban.

Az antién sem nem jó, sem nem rossz. Az árny szó itt nem a negativitásra irányul, hanem arra, hogy nem látható.
A pszichodrámában használatos antiszerep oppozicióban van mostani szerep és attribútum készletünkkel.

Az antiszerepekkel történő egyéni és csoportos játékok rengeteg tanulságot hoznak és integratívabbá, teljesebbé teszik a személyiséget!

Forrás: http://www.kerdesem.hu/valaszok/34243_mi_az__hogy_arnyekszemelyiseg_

 

 

 

 

Egy antiszerep tanulságai

2012.06.03. 08:41 : sünibaba

Én bizisten még fényképet is feltöltenék, de mivel az eredeti arcomat sem tettem ide, nem lehetne igazán mérhető az átváltozás.
írtam már az antiszerepről, legutoljára két bejegyzéssel ezelőtt, mielőtt elfogott volna az érzelgősség. Az antiszerep a drámán az a személyiség, amilyennek a csoport lát - antiszerepben. Azaz vesszük mindenkinek a tulajdonságait, ahogyan a 9 hónap alatt megismertük, és vesszük mindezeknek az ellentétét. Ehhez kitalálunk egy karaktert, egy nevet (én Cyntiává lettem) és van rá 4 hét, h belehelyezkedjünk, ráhangolódjunk, és a szükséges kellékeket is beszerezzük addigra. Én - mint írtam már - egy Paris Hilton-szerű (apuci révén) hóttpicsagazdag, sznob, trendi, mindenkit lenéző, de egyébként valójában trampli és otromba nőszemély voltam. Antiszerepben. A csoport által előírt kellékeket beszereztem, és felöltöttem ezt az arcot. Szőke paróka, brutál erős smink (olyannyira, hogy egy társamnak kellett végül kisminkelnie, mert én egyszerűen nem tudtam, h kell erősen sminkelni), rengeteg ékszer, testhezálló ruha, de kitömködve párnákkal, mintha husi lennék, de nem érdekelne. (Nah, ez is telitalálat volt. Az életben pont fordítva működöm.) Aztán be kellett mutatkoznunk ebben a szerepünkben, majd azt játszottuk, hogy egy hajón vagyunk, és lehetőség szerint mindenkivel interakcióba léptünk. Kivéve Cyntiát, aki fennhéjázó sznobsága, mindenkit lenézése miatt senkihez nem tudott kapcsolódni. Miközben a telefonját nyomkodta, szerepe szerint egyfolytában azt hajtogatta, mennyire tré ez a hely, és bárki közeledett hozzá, rövid úton elhajtotta, mert nem elég trendi/gazdag/menő számára. A játék kb. fél óráig tartott, de én már 10 perc után teljesen elszigetelődtem. Nem tudtam senkihez kapcsolódni, és nagyon megviselt a magány érzése. Alig vártam, h vége legyen ennek a játéknak.
Tanulságos volt. Ha nincs slepp, talpnyalók, rajongók, akkor egy ilyen ember végtelenül magányos tud lenni. De persze mindent megtesz, h ezt ne tudják róla.

Forrás: http://dosszie.blog.hu/2012/06/03/egy_antiszerep_tanulsagai#more4562281

 

 

 

 

Ha az utolsó bejegyzés pszichodrámás volt, akkor legyen ez is az. Tegnap és tegnapelőtt volt a 9. hétvége, szóval a 200 órának már majdnem a végére értem. Reggel 8-kor, kávé közben nem jut eszembe jobb kifejezés, mint hogy fenekestül felforgatta az életem. (Ha majd eszembe jut, akkor majd ideírom.) Tegnap kiosztottuk az antiszerepeket. Ami olyan, a 9 átdrámázott hétvége után (most egyszer ideírom, h péntek-szombat, mert úgy vannak a drámák, de aztán mindig hétvégeként fogok hivatkozni rá) már elég jól ismeri egymást a csoport. A játékok során majd' minden csoporttársam pulcsiját összekönnyeztem már. (Lehet, javasolni kéne, h esőkabátban drámázzunk.) Az együttbőgés az egyik legintimebb testnedvcsere. Szóval, miután 18 napot már együtt töltöttem a csoporttal, megismerték a személyiségem mondhatni napfényes oldalát, meg úgy általában az egész sünibabát úgy, ahogy a Jóisten megadta. Azért jó a dráma, mert ott aztán tényleg nem kell szerepet játszani, lehetek full önmagam, például ha nem akarok beszél(get)ni, nem kell, de ha akarok, akkor meg lehet. És hála a sok-sok játéknak, meg a terapeuta profizmusának, az ember végül tényleg annyira oldott lesz, h a spontán és kreatív énje is előjön. Nna. És akkor tegnap a csoport összeírta mindenki tulajdonságait, ahogy a 9 hónap alatt megismerte, majd vették a tulajdonságok ellentétét, és kitaláltak hozzá egy karaktert. Következő alkalommal ebben az antiszerepben kell megjelenni, legalább néhány órára belebújni a bőrébe. (Az árnyékszemélyiség integrálására szolgál, de tudományos megközelítés nélkül is jó móka.) Az én antiszerepem egy volt olimpiai kézilabdás, mára már kiöregedett, elhízott, maszkulin, undok, önmagát túlértékelő, ostoba, nagyhangú, trampli, férfigyűlölő, aszexuális tornatanárnő. Nevem Molnár Matild, 46 éves vagyok, suhogós dzsoggingban járok, nyakamban síppal, körmöm tövig vágva, semmi smink és ékszer, lenyalt tüsi haj, trágár stílus. 3 hetem van felkészülni, akkor lesz az utolsó dráma. Addig be kell szereznem egy susogós mackót, párnákat, h kitömhessem magam, sípot, nádpálcát, baseballsapkát, és a youtube-on keresek majd oktató videókat hogyan turházzunk-témakörben. Fejben már megvan a karakter, jó móka lesz nagyon.
Ha jól sikerül, talán indíthatnék egy blogot molnármatild nickkel.

Forrás: http://dosszie.blog.hu/2011/05/08/antiszerep

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: árnyékszemélyiség pszichodráma anti-én antiszerep érnyék-én lélektani dráma

A bejegyzés trackback címe:

https://100ujgyulekezet.blog.hu/api/trackback/id/tr394879256

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása