Könyvajánló

 





capitalismo.JPG

eleje.bmp

100 új gyülekezet

Társasházi lakás eladó, mely kibővíthető 62m2-ről 100m2-re

Információk a www.megveszem.tuti.hu weboldalon.

Weblink Linkgyűjtemény, Linkek

Facebook oldaldoboz

Naptár

november 2021
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Dráma 40/18. rész – Bibliodráma

2012.09.20. 14:49 12nyil

 

 

2012-01-08 13:12:00

Szentírásismeret és személyes találkozás Istennel

Mi az a bibliodráma?

A bibliodráma létrejöttének egyik célja a Biblia teljesebb megértésére való törekvés volt. Egy új kezdeményezés kapcsán beszélgettünk a bibliodrámáról Majsai-Hideg Tündével, egy most induló csoport egyik vezetőjével.

A hívő keresztények számára az élet minden területére kimerítő választ ad a Biblia, csakhogy a szövegek megértése és értelmezése során elakadhatunk, s az útmutatást nem értjük meg teljes egészében, vagy egész másként magyarázzuk, mint amit az Ige valójában mondani akar számunkra. A bibliodrámát úgy kell elképzelnünk, mint egy pszichodráma csoportot , ahol bibliai történeteket játszanak el a résztvevők?

– A pszichodráma alapú bibliodrámára igaz ez a megállapítás. Fontos azonban tudnunk, hogy a két műfaj céljait tekintve eltér egymástól. A pszichodráma önmagunk jobb megismerését tűzi ki célul, a bibliodráma pedig a Biblia üzenetét keresi a személyes átélés, megtapasztalás útján. A pszichodráma Moréno nevéhez fűződik, ő dolgozta ki a 20. század első felében, és egy olyan pszichoterápiás módszert jelent, amelynek az egyik lényege az, hogy cselekvés közben a résztvevőkben tudatosulnak az érzelmeik. A műfaj ezért önismereti és személyiségfejlesztő módszer is egyben.

Más eredete is van ennek a típusú evangelizációnak?

– A bibliodráma másik eredete a kora középkorig nyúlik vissza. Gondoljunk csak a misztérium- és passiójátékokra vagy a betlehemezésre. E kettő ötvözetéből, a terápiás módszerből és a mimézisből, azaz az utánzásból született meg a bibliodráma Nyugaton. Magyarországon a nyolcvanas években kezdett elterjedni.

A tágabb értelemben vett bibliodráma egyébként nemcsak a bibliai szövegek feldolgozását jelentheti, hanem bármilyen szöveg, irodalmi alkotás, akár mese, dal vagy filmszöveg élmény szintű megjelenítését is. Mindez attól függ, hogy milyen csoportmunkát szeretnénk végezni.

Gyerekekkel gyakran játszunk például mesékkel, amelyek kiválóan alkalmasak az önismeretre és személyiségfejlesztésre. Nemcsak emberi alakokat, de más élőlényeket, állatokat, növényeket is meg lehet személyesíteni, bele lehet bújni a legkülönfélébb szerepekbe, tárgyakat, fogalmakat lehet megeleveníteni.

– Ez a Szentírás jobb megértését is szolgálja?

– Igen, a módszer kiváló lehetőséget nyújt a Biblia jobb megismeréséhez és megértéséhez is. A bibliodráma Eisenbarth Kriszta találó kifejezésével élve az ember kreativitására, testi-lelki-szellemi képességeire épít. A csoport tagjai részesei lesznek a Biblia eseményeinek, személyesen élhetik át az Istennel való találkozás élményeit, az Ő üzenetét, ami átformálhatja, átalakíthatja az életüket. És ez egyben azt is magával hozza, hogy találkoznak önmagukkal is, hiszen a szövegek kapcsolódhatnak a résztvevők életének eseményeihez, felmerült kérdéseikhez.

– Hogyan képzeljünk egy csoportfoglalkozást?

– Az első szakasz a testi-lelki ráhangolódás jegyében telik. Ez lehet mozgás, képmeditáció, vagy zenehallgatás is; mindig az aktuális Ige dönti el, hogy a ráhangolódásnak melyik formáját választjuk. Ezt követi az Ige felolvasása, illetve annak a megbeszélése, hogy kit hogyan szólított meg, majd pedig következik a szerepválasztás. Ahogy fentebb említettem, a szereplők nem feltétlenül csak személyek szerepét játszhatják el, hanem tárgyakét is. Megelevenedhet azonban a lelkiismeret-furdalás vagy valamilyen belső érzés, dilemma is. Ezután kerül sor magára a játékra, amikor az Ige történik, megvalósul egyszeri és megismételhetetlen módon. A játék befejeztével le kell vetni a szerepet. A csoport tagjai ekkor elmondják, hogyan érezték magukat a választott szerepben, és azt, hogy milyen új üzenete volt az eljátszott bibliai történetnek a személyes életükre vonatkoztatva.

– A most meghirdetett csoport fontos célnak tekinti a kultúrák és vallások közötti párbeszédet és megértést?

– Igen, mert úgy gondoljuk, hogy a bibliodráma módszerének segítségével valódi párbeszéd alakulhat ki más népek és kultúrák iránti türelemről és tiszteletről.

– Hány fővel indul a csoport?

– Mindössze 12-15 jelentkezőt várunk Varga Péter Piusszal, a csoport társvezetőjével. Olyan embereket, akik elkötelezik magukat az egész csoportfolyamatra, mert július végéig összesen 100 órát tartunk kéthetente, csütörtöki estéken. A tágabb értelemben vett felnőttképzés minden területéről várunk érdeklődőket, tanárokat, szociális munkásokat, orvosokat, lelkészeket és hitoktatókat, szupervizorokat, művészeti nevelőket.

– Akik itt részt vesznek, elsajátítják a módszert is, és a továbbiakban alkalmazhatják is azt munkájuk során?

– Természetesen magukkal viszik az élményt, a különleges tapasztalatot, és a módszer elemeit a munkájuk során alkalmazni is tudják. A 100 órás drámatapasztalat úgynevezett sajátélmény-blokként pedig beszámítható a Magyar Pszichodráma Egyesület vagy a Bibliodráma Egyesület által nyújtott bibliodráma-vezető képzésnél.

Kalla Éva

Forrás: http://mindennapi.hu/cikk/egyhaz/mi-az-a-bibliodrama-/2012-01-08/11644

 

 

 

 

 

Bibliodráma - Önismeret dramatikus módon keresztény gyökerekkel

A bibliodráma középkori hagyományokban gyökerező (iskoladráma, passiójáték, betlehemezés, reformációkori dialógus prédikációk, stb.), a 20. században megújuló műfaj, a Bibliával való egzisztenciális foglalkozás és önismereti munka korszerű lehetősége.

A Bibliával találkozni vágyó ember napjainkban sajnos csak az olvasó vagy a hallgató egyoldalú pozíciójából közeledik az Élet Igéje felé, szerencsésebb esetben egy bibliakör aktív tagjaként cserél eszmét társaival az olvasottakról, gazdag emberi képességeiből ilyenkor is csak intellektusát mozgósítva. 

A bibliodráma ezzel szemben - s ez a viszonylag új és korszerű, benne- az ember egész kreativitására, testi-lelki-szellemi képességeire (gesztus, mimika, hang, mozgás, képzelőerő, játékosság, érzelem-értelem...) épít, ezeket egyre jobban kibontakoztatva közelít a Biblia teljes emberi valónkat megszólító képeihez, szimbólumaihoz, jeleneteihez, eseményeihez. A bibliodráma csoport tagjai nemcsak az elvi meggyőződés, hanem a gyakorlati átélés szintjén is részesévé válnak a Biblia képeinek, szimbólumainak, eseményeinek.


A dráma a múlthoz nem csupán az élet értelmét, célját, a szenvedést, a halált, az önfeláldozó szeretetet és az ez ellen feszülő erők titkait feszegető, ezeket átélő és megmutató passió- és misztériumjátékok révén kapcsolódik, hanem méginkább az Isten és ember közös történetének az Isten emberkereső és az ember istenkereső drámájának bemutatásán keresztül.

A módszer maga a '60as-'70es években alakult ki Németországban, evangélikus közegben, vallástanárok, lelkészek kezdtek először bibliai szövegekkel különállóan, dramatikusan dolgozni. Magyarországra 1989-'90-ben Tomcsányi Teodóra révén került, Sarkady Kamilla és Nyáry Péter vezetésével. 1992-ben indultak bibliodráma csoportok és 2002-től képzések, valamint a páros megjelentetett egy könyvet is (Bibliodráma. Harmat Kiadó, 2008).


Nyáry Péter szerint jelenleg körülbelül tíz-tizenöt csoportvezető-páros tevékenykedik aktívan Magyarországon. A csoportok célja hogy a dráma játékon keresztül az önismeret mélyítése mellett közelítsenek a bibliai üzenethez.  


A Bibliodráma módszerének különböző irányzatai  alakultak  ki, ezek a következők: Pszichodráma alapú bibliodráma 1992; a Biblikus bibliodráma 1995; és a Meglepetés színház 2000- (Potzner Irén + Ny P).   Maga a bibliadráma csoport általában ötven órát foglal magába, mely havonta egy alkalomat jelent, többnyire szeptembertől júniusig. Egy csoport létszáma átlagosan 10-12 fő. A csoport indításakor többnyire egy ismert keresztény témát hirdetnek meg, vagy egy bibliai személyt (például Pál vagy Naámán).

 


A jelenlegi résztvevői létszámok mellett a csoportokra jelentkező résztvevőket - más önismereti csoportokkal ellentétben - nem szelektálják előzetes interjún során, melyet Nyáry  Péter szerint a módszer jelenlegi szűkebbnek mondható közönsége magyaráz. Jellemzően a csoportok többségét vallásos emberek képviselik, de körülbelül húsz százalékban előfordulnak puszta érdeklődésből jelentkező résztvevők is.   Egy csoportot a pszichodráma csoportokhoz hasonlóan két vezető tart, a csoportvezető párosok összeállásánál előnyös, ha egyikük dramatikusan-, másikuk inkább teológiailag képzettebb. A csoportokon uralkodó az ökumenikus szemlélet, azaz bármely keresztény valláshoz tartozzon is a résztvevő jelentkező, könnyedén megtalálhatja a csoportban a helyét. Itt ugyanis a dramatikus megélés szintjén teremtődik a közösség, így a felekezeti különbségek hamar elhanyagolhatóakká minősülnek.

Az alkalmak bejelentkező körrel kezdődnek, melyet a kijelölt témának megfelelő mozgásos rámelegítés követ. Ezt követően a kitűzött bibliai történet fölvezetése kortörténeti áttekintés keretében zajlik, majd a szerepek kiválasztásával megkezdődhet maga a játék. A dramatikus játék befejeztével több szempontú élmény-, és folyamat feldolgozás veheti kezdetét (miért az a szerep? mi volt a legfontosabb megélés a játék során? hol kapcsolódik ez a résztvevők személyes életéhez?)   Végül a lezárást megelőzően, a bibliai szöveg személyes üzenetének, a játék során bekövetkezett aktuális változásainak tudatosítására is külön hangsúlyt fektetnek.     A Bibliodráma módszerében való kiképződés a Magyar Pszichodráma Egyesülethez és annak képzési rendjéhez szervezetileg kapcsolódik, illetve Budapesten, a Semmelweiss Egyetem Mentálhigiéné képzésének keretében létezik egy négy féléves Pszichobibliodráma tanegység.  

A bibliodráma csoportok lelkes résztvevői a csoport hozadékaként önismeretük mélyülésén túl kiemelik a csoport megtartó erejét, biztonságot adó elfogadó légkörét és gyakran említik, hogy a bibliai történetek, a szereplők közti viszonyrendszer dramatikus átélése révén hitük és a Szentírással való kapcsolatuk átdolgozódik, a szöveg üzenete személyesebbé válik számukra, melyeket aztán később az istentiszteleten is más füllel tudnak hallgatni.

 

 

 

 

 

 

 

Pünkösd.ma publikációk‎ > ‎Gyakorlati teológia‎ > ‎2010/5‎ > ‎

Selmeci Tünde: Pszichodráma - Bibliodráma (részlet)

Részlet az Élő Víz Irodalmi Alapítvány Legjobb Szakdolgozatok-díj 2010. évi második helyezett munkájából.



BEVEZETÉS

A választott téma indoklásaként elöljáróban, 15 év töprengéseiről és egy, az elmúlt években bekövetkezett „nagy találkozásról” s egyben a megszülető válaszról szeretnék szót ejteni.

Minden a köhintéssel kezdődött. Pontosabban egy olyan köhintésről, krákogásról, torokköszörülésről van szó, amely színházi előadások alatt hallik a nézőtér soraiból. Amelyet mindenki elnéz, megért és megbocsát, amennyiben egyszeri alkalomról van szó, és nem fenyegeti a már létrejött illúziót túlzott mértékben. Az emberi játék-éhség, s bárminemű játékrendszer sajátosságaként felismerhető egyezmény, miszerint „mi most mind úgy teszünk mintha”, nem akar tudomást venni semmiféle zavaró momentumról, semmiről, ami kizökkenthetné, – s lélektani szempontból ez így természetes. A Rómeót és Júliát alakító színészeknek az erkélyjelenetben vagy éppen nászuk során, tilos meghallaniuk a közönség mocorgását, neszezését, hiszen ha meghallanák azon nyomban menekülőre kéne fogniuk, félvén a lelepleződéstől. Oda a cselekmény, oda dráma. Vagy mégse? Ez vált igen hamar a legfontosabb kérdésemmé színházi munkáim során, s egyre zavaróbbnak éreztem a „köhintés effektust”, tudniillik a tátongó szakadékot közönség és játszók között, melyet mindenki elhallgat, de egyetlen megköszörült torok visszavonhatatlanul leleplez. Érvényteleníti a színházat. Érvényteleníti a munkánkat. Érvényteleníti az életet.

 

 

Ez idő tájt akadt kezembe egy Pilinszky Jánossal készült beszélgetés anyaga, melyben ő rendkívüli pontossággal (hozzáteszem, engem 20 évvel megelőzve), a következőket írja: „a színház elvesztette a jelenlétét. Annak ellenére, hogy mindent tökéletesen igyekszik átvilágítani, nincs jelen. Mintha olyan mondat lenne, ahol minden jelző ragyogó, de hiányzik belőle az állítmány: az az ige, ami a történést odaszegezi a színpadhoz. Innen van, hogy amikor a közönség soraiban valaki köhint, sokkal reálisabb, mert az megtörtént, és ott a színházban történt meg, viszont ami a színpadon játszódik, arról kétségeink vannak: mikor?” (Apáti [1994] 148. o.)

 

Úgy emlékszem, szinte napokra elnémultam ettől a „diagnózistól”, amely alapjaiban kérdőjelezte meg minden addigi munkámat, de még az egész dicsőséges 80-as,90-es évek magyarországi színházkultúráját is a szememben. Egyetértettem Pilinszkyvel, de láttam azért néhány színházi szakember becsületes útkeresését és különösen elgondolkodtatóak voltak Grotowsky lengyel, és Peter Brook angol rendező kísérleti előadásai és elméleti írásai. Ők eltökélten hittek a színház erejében, én pedig azon kaptam magam, hogy – ellenükre – eltökélten hinni kezdtem a köhintés erejében. Az emberiben, a spontaneitásban, a váratlanban, a részvételben, a kölcsönösségben, az egyenrangú helyzetekben. A „Jézusi dramaturgiában”.

 

Színházi munkáim során, egy idő után felmerült a gyanú, hogy az alkotók lelkesültsége, a próbafolyamat izgalma, a már elkészült előadás repertoárba illeszkedő alkalmai milyen egyértelmű örömet jelentenek a benne résztvevők számára, és ebből az örömből valójában mennyire csekély mértékben részesedhetnek a nézők. Egyszerűen fogalmazva, egyértelműen kiviláglott: jobb játszani, mint nézni! Sok esetben, ha nézni nem is olyan jó, játszani akkor is az, ha pedig nézni is jó, sőt nagyszerű, felemelő vagy éppen katartikus, a színészek számára ez esetben mindez hatványozottabban igaz. Szerintem a befogadó-élmény soha nem fogja tudni utolérni az alkotó-cselekvő élményt, ez az igazság. Azok gondolhatják, hogy a kettő között igenis van egyenlőségjel, akiknek soha nem volt bátorságuk a „másik oldalt” is kipróbálni, és már rég elfelejtkeztek gyermekkoruk önfeledt, szinte hipnotikus szerepjátékairól.  

 

Hogyan lehetne ebben az örömben, a játék örömteli tapasztalásában, a játék önismeretre késztető, kapcsolatba léptető (önmagunkkal, másokkal, múlttal-jelennel-jövővel, a transzcendenssel kapcsolatba léptető), a játék felszabadító és gyógyító aspektusában másokat is részesíteni? Igazságtalannak kezdtem érezni, hogy a „játék csak a színházi embereké”, amikor pedig mindenkié kellene, hogy legyen! De hogyan…

 

Figyelmemet az elmúlt tíz évben igyekeztem a már említett „jézusi dramaturgiának” szentelni, s mivel teológiai tanulmányokról van szó, talán helyesebb, ha az egész Bibliában megmutatkozó Isteni dramaturgiáról beszélek. Eleinte persze idegesített, aztán kicsit szégyelltem, hogy számomra a Könyvek Könyve leginkább ilyen közelítéssel ragadható meg és értelmezhető; míg számos hallgató társam tudományos igényű kutatómunkába fogott, vagy éppen a gyakorlati keresztény szolgálatokban mutatott fel jelentős eredményeket. Én, őszintén, álmodozni szerettem a legjobban és színpadi részletességgel elképzelni a történéseket, találgatni azok belső mozgatórugóit, megtalálni az esemény belső törvényszerűségeit az ún. „belső ívet”, kitalálni azt, hogy ahol a Biblia elhallgat, vagy amiről hallgat: ott mi van? Egyáltalán, lehet ott valami? Szabad lennie?

 

Az említett „nagy találkozás” a bibliodrámával és a pszichodrámával való megismerkedésemet jelenti, és sok éven át feszítő kérdéseim válaszait is e két módszerben találtam meg. Mintha csak véletlenül történt volna minden, úgy találtak meg a témával kapcsolatos kutatási feladatok, aztán egyre több könyv, apró hírek, információk, a részvétel egyszerűsége, a képzési rend „rámszabottsága”, s nem utolsósorban a két vezetőm, akiket mestereimnek tekintek; nos, két olyan személyiségű és szakmai tudású ember, akikre csak mint ajándékokra tekinthetek.  

 

Persze a „véletlen is csak a sors dobókockája” – mondják, de ennyi véletlent én inkább sorsnak neveznék. Őszintén szólva, nagyon megtisztelve érzem magam, hogy egy számomra nagyon izgalmas és fontos kérdésre ilyen módon, a módszer folytán választ kaphattam, s talán azt is érdekes lesz majd kifejtenem, hogy miért gondolom igaz és lehetséges válasznak ezt: a játék mindenkié. Ehhez színháztörténeti és színészlélektani példákat fogok ismertetni, ezeket összevetvén a pszicho- és bibliodramatikus tapasztalatokkal.  

 

Dolgozatomban szeretném bemutatni e két, sajátos, dramatikus módszer eredetét, azonosságait és különbségeit neves hazai és külföldi szerzők kutatásainak segítségével, valamint saját élményeim és néhány jeles magyar szakemberrel készült interjú alapján.

 

„A játék mindenkié” – e gondolat, mostanra meggyőződéssé formálódott bennem: feladatomnak tekintem a játékkutatás összegzésén túl, a játék kultúrantropológiájának tárgykörét is érintve, a mindenkori kereszténység – így a mai is – játéktartalmaira felhívni a figyelmet; nagyító alá venném a liturgikus elemekben jelenlevő dramatikus részeket, ill. azok lehetőségeit vagy éppen hiányát s annak okát. Huizinga nyomán „a kultúra játékelemeiről”, mint a mindennapi életet láthatatlanul befolyásoló tényezőről fogok szólni, játékelemekről melyek minden területen körbevesznek bennünket, csak nem veszünk róluk tudomást.

Összegző munkámmal, nem titkoltan buzdítani szeretném a dolgozatomat olvasókat, valamelyik dramatikus játékban, bibliodrámában vagy/és pszichodrámában való részvételre, annak kipróbálására. Játékra szeretnék ösztönözni mindenkit, mert a játék gyógyít és békét teremt. Komoly játék – ezt alátámasztván, dramatikus saját élményeimből is igyekszem majd egy-egy alkalom jegyzőkönyvét közre adni.

 

Előre bocsátom, hogy ebben a dolgozatomban nem fogok kitérni a gyermekdráma bemutatására. Teszem ezt két okból: az egyik, hogy figyelmemet a játék, a „játszani tudás” legfőbb hiányt szenvedőire, a felnőtt emberek felé, s az ő játéklehetőségeiknek számbavételére fordítom, mivel véleményem szerint a gyermekek, éljenek bármilyen körülmények között, bármilyen korban, bármely országban, ösztönösen őrzik és élik, megélik a játék, gyógyító és világot értelmező aspektusait. A másik ok: a téma nagyságára vonatkozik; olvasmányaim szerint és némely saját tapasztalat alapján is úgy értékeltem, hogy a gyermek-dráma esetében – a módszer szinte minden egyes mozzanatára vonatkozóan – túlságosan sok a specifikus kitétel, s ez meghaladná dolgozatom terjedelmi kereteit. Ezzel a döntéssel, természetesen semmiképpen sem annak szükségességében és fontosságában kételkedem.   

 

A dolgozat megírásán túl a legfőbb ambícióm a kedvcsinálás, bátorítás, egy olyan játékra való hívás, amely bizonyosan igazabbá, letisztultabbá, értékesebbé teszi a bennünk lévő életet, és ez által másokét is. De még egy kicsit talán túlmutatva ezen is, éppen a segítő területeken munkálkodó, teljes személyiségüket latba vető, az egész életükkel szolgáló (a burn-out/kiégés szindróma legveszélyeztetettebbjei) társaim, s az egyházi vezetők számára szeretném bemutatni e két csodálatos módszert, melyeknek az önismereti hozadékokon túl, mindenképpen terápiás hasznuk is kimutatható.      

 

 

 

 

 

 

 

 

Sarkady Kamilla & Nyáry Péter - "Színről színre" - a bibliodrámáról

A bibliodráma eredetéről és gyökereiről

 

A biblio-val kezdődő összetett szavakban (pl. bibliofil, bibliográfia, bibliotéka stb.) a "biblio" előtag könyvvel kapcsolatos fogalomra utal. Ebbe a sorba illeszkedik a biblioterápia szó is; ez könyvből származó, vagyis irodalmi szövegek felhasználását jelenti, abból a célból, hogy a személyes megközelítés útján kerüljünk közelebb a szöveg tartalmához - és ez akár gyógyító hatású is lehet. Ugyanez mondható el a bibliodrámáról, ahol a személyes megközelítés útja az eljátszás - elvileg bármilyen szövegé. A bibliodrámának azt a fajtáját, amelynek kimondott célja a Biblia szövegeinek és történeteinek földolgozása, akár bibliadrámának is nevezhetnénk.

Ez az elnevezés a bibliakör, bibliafordítás stb. szavak analógiájára kifogástalan és pontos lenne, mégis - talán elsősorban német hatás miatt - a bibliodráma szót használjuk.
A bibliodráma tehát a Biblia történeteinek dramatikus megjelenítését jelenti csoportos keretben. A beavatottak számára hangzása sejteti kötődését is ?-egyrészt teológusok művelik, másrészt pszichodramatikusok, pszichológusok. Eredői is kétirányúak. Messzebbre visszanyúló ágának gyökere a középkorból származó vallásos színjátékból ered, a fiatalabb pedig az e században keletkezett pszichodrámából.

A vallásos színjáték nyomai egészen a kora középkorig vezethetők vissza. Ősi formája a keresztény liturgiában megjelenő dramatikus igehirdetés, amikor a szentbeszédben a történetet nemcsak elbeszélték, hanem párbeszédes formában megpróbálták az egyes szereplők szavai mögött rejlő érzéseket, gondolatokat is kifejezni. Ebből fejlődött ki a tizenkettedik században a liturgikus játék, elsősorban a két fő ünnephez, a karácsonyhoz és húsvéthoz kapcsolódóan, majd a templom falain kívülre kerülve kialakult a misztériumjáték. A képes bibliákhoz és a templomok falait díszítő képekhez hasonlóan a dramatikus előadás is kiváló eszköz volt egyrészt a történetek megismertetésére az írni-olvasni nem tudó rétegekkel, másrészt az érzelmi átélés lehetővé tételére. Lassan mind ó-, mind újszövetségi történetekkel gazdagodott ez az előadási forma, melynek virágkora a tizenhatodik század elejéig tartott, hogy aztán mint színjátéktípust a népi passiójáték illetve az iskoladráma, vagy iskolai színjáték őrizze meg és fejlessze tovább.

A bibliodráma nemcsak dramatikus előzményeiben őrzi ezeket a gyökereket, hanem előadási formájában a mai napig meg is tartja. Erre utal például, hogy a vallásos színjáték egyik színpadi formájáról, a mellérendelt vagy szimultán misztériumszínpadról ezt olvassuk: valamennyi játékos "... elfoglalta a számára kijelölt helyet; Pilátus házában tartózkodott például Pilátus a katonáival és feleségével. Azok a színészek, akik éppen nem vettek részt a cselekményben, a maguk házában tartózkodtak. Amikor változott a színtér, megelevenedtek az egyes házak, vagy a szereplők egy másik házhoz is átvonulhattak, ahogy a játék megkívánta." (Hont 1972.)

Még mindig a vallási gyökereknél maradva, a bibliodráma gyakorlatával egybecsengő, érdekes felfogásbeli hasonlóságot mutat Loyolai Szent Ignácnak a szentírási szövegekről való elmélkedésre vonatkozó, a lelkigyakorlatokban ma is használatos tanácsa: "Ha pl. arról az evangéliumi eseményről elmélkedem, amelyben Jézus meggyógyítja a vakon született embert (Jn 9,1-41), akkor elképzelem az utat, ahol a vak ült, megrajzolom alakját, ruháját, Jézust és tanítványait, amint elhaladnak mellette. Ne féljünk attól, hogy elképzelésünk lényegtelen részletekben nem felel meg a történeti valóságnak, hiszen az imában elsősorban nem a történelmi rész-igazságok, hanem az örök valóságok felé tájékozódunk." (Békési stb. 1985.)

A bibliodramatikus megközelítés másfajta utat kínál a Bibliához, mint a tudományos vizsgálódás, a szövegkritikai elemzés, előadás hallgatása vagy a szöveg mondanivalójának közös megkeresése bibliaóra, bibliakör formájában - mégpedig a személyes átélés, megtapasztalás útját. Csak közbevetőleg jegyezzük meg, hogy a dramatikus szemléletmód egyébként is jelen van a katolikusok liturgiájában, konkrétan a misében, azáltal, hogy a jelenlévők egyénenként újra átélik az utolsó vacsora történetét és együttes élményként részesülnek a misztériumból.

A bibliodráma másik gyökere a pszichológia irányából, Moreno pszichodrámájából nőtt ki. Közismert tény, hogy Moreno maga nem volt vallását gyakorló ember, de szülei szefárd zsidó hagyomány szerint nevelték, és ez meghatározta a világhoz, Istenhez, a valláshoz való kötődését és viszonyát. Istennel sokkal közelebbi volt a kapcsolata, mint keresztények számára elképzelhető lenne - szinte baráti. Szerepcserében Isten helyébe képzelte magát, az ő nevében érzett, gondolkodott. Így volt képes megírni "Az Atya testamentumát" is, és ezt a prófétikus-didaktikus ihletésű himnuszát mindvégig legfontosabb alkotásai egyikének tartotta (Geisler 1999). A világért, az emberekért érzett felelőssége, az univerzummal érzett egysége, a minden emberben élő kreativitás gondolata mélyen átitatja a pszichodráma szellemiségét is.

 

A bibliodráma kialakulása

A bibliodráma első kísérleteire a huszadik század hatvanas éveinek közepén került sor Németországban, és a hetvenes évek közepétől beszélhetünk a műfajjal való rendszeres foglalkozásról. Ezek az első kísérletek a protestáns egyházak köreiben történtek és céljuk az volt, hogy a hagyományosan élő, a Bibliáról különböző módokon való beszélgetés illetve biblia-feldolgozás vonalán haladva újszerűvé és befogadhatóvá tegyék a bibliai történetekkel való találkozást. Ennek eszközéül a játékot javasolták. Így az első bibliodráma-alkalmak gyermek-istentiszteletek, ifjúsági csoportok illetve vallástanárok képzése keretében zajlottak. A módszereket a pedagógiai szerepjáték és a színház-pedagógia eszköztárából merítették. Kezdettől fogva fölismerték, hogy az élményszerűséget növeli, ha a kiválasztott történetre mozgással készítik föl a résztvevőket, a testtel való munka ugyanis nem a racionalitás felől közelít meg egy történetet vagy helyzetet, hanem egy másik szinten éri el az embert. Ugyanígy fontos volt, hogy a szöveggel való találkozásnak sok időt hagyjanak, kibontva a benne rejlő szavak jelentését, az árnyalatok fölfedezését. Azt is hamar tudatosították, hogy a bibliai történet lejátszása során átéltek szoros kapcsolatban vannak az egyéni életeseményekkel, valamint a történetekre rárakódott beidegzett értelmezésekkel - ezek új szemmel való meglátása terápiás hatást is kiválthat. Egyértelmű volt az is, hogy nem korhű színházi körülmények között kell a történeteket lejátszani, hanem a minimális, szinte csak jelzésszerű díszlet, jelmezek és kellékek elégséges feltételei a játék megvalósulásának. Így kerültek be a bibliodráma eszköztárába a Feldenkrais-féle, mozgással foglalkozó iskola elemei, a strukturalista nyelvelmélet és szövegértelmezés módszerei, a huszadik századi színházművészet megújítását célzó törekvések - Brecht, Brook és Grotowski munkájának - eredményei.

Petzold és Zacharias a morenoi pszichodráma művelőiként járultak hozzá a bibliodráma kialakulásához. Ők a pszichodrámát, mint terápiás csoportmódszert alkalmazták több területen, így különböző vallási neurózisok, lelki zavarok és konfliktusok terápiájaként, teológusokból álló csoportokban, illetve azzal a módszerrel, amit vallásos pszichodrámának neveztek el. Ez utóbbi lényege, hogy a bibliai történet mintegy starterként szolgál az egyéni játékhoz, nem a bibliai szöveg transzcendens üzenetének kibontásán vagy megértésén van a hangsúly, hanem a történetben rejlő archetipikus helyzet fölhasználásán. Ha például azt a történetet vesszük kiindulási alapul, amikor Ábrahám Izsák föláldozására kap utasítást, lehetőséget adunk a csoportnak annak átélésére, hogy a szülők milyen sokféle és mennyire különböző módon képesek gyermekük föláldozására. Ennek kapcsán a résztvevők felidézhetik személyes élettörténetükből azokat a momentumokat, amikor szüleik a pályaválasztás, a párválasztás vagy az élet bármely más területén befolyásolták őket, esetleg saját karrierjük érdekében mulasztásokat követtek el velük szemben és ilyenformán mintegy "áldozatokká" váltak. Természetesen a módszer lehetőséget nyújt a csoporttagok vallási problémájával, istenkapcsolatával való foglalkozásra is a pszichodráma eszközeivel. Ez a felfogás áll a legközelebb a protagonista-centrikus bibliodráma-játékhoz.

Mind a németországi törekvések, mind az időközben az Egyesült Államokban megindult bibliodráma-módszer szem előtt tartotta a műfaj alkalmazásának lehetőségét a más vallású emberek, illetve a különböző keresztény felekezetű hívők közötti ökumenikus párbeszéd felhasználására.

A bibliodráma mai állapotát tekintve rendkívül sokféle irányzattal találkozunk. A bibliai szerepjátéktól kezdve a protagonistát a középpontba helyező bibliodráma játékig, a szöveget több oldalról - asszociációk, zene, mozgás, rajzolás, agyagozás - megközelítő, leginkább gestalt-elemekkel dolgozó, a befelé fordulást elősegítő módszertől a kifejezetten színházi előadás létrehozására irányuló "bibliai színház"-ig, a teológia és a hermeneutika legújabb eredményeit fölhasználó irányzattól a feminista felfogású bibliaértelmezésig. Rendszeres bibliodráma-találkozók, kongresszusok, szakmai fórumok adnak helyt a tapasztalatok cseréjéhez, az eredmények szakmai publikációkban, rendszeresen megjelenő periodikákban látnak napvilágot.

Mindezek alapján elmondható, hogy a harmadik évezred hajnalán virágzó bibliodráma- mozgalomról beszélhetünk a német nyelvterületen.

 

Saját bibliodráma-utunk


A bibliodráma műfajának Magyarországon való meggyökereztetése Tomcsányi Teodóra nevéhez fűződik, aki egyik németországi útja során részt vett bibliodráma-alkalmon, és érdemesnek tartotta, hogy a kilencvenes évek elején induló HÍD Családsegítő Központ programjának keretében elindítson ilyen jellegű csoportokat. Az első fecske egy ifjúsági csoport volt, ennek keretében Frenkl Sylvia és Kónya Olga vezették a játékokat. Ezt követte egy már bevallottan arra a célra verbuvált csoport, hogy módszeresen ismerkedjen és a saját keretein belül fölkészüljön a bibliodráma vezetésére. Itt a játékokat Dóra vezette, teológus vezetőtársa Debrecenyi Károly István volt. Több külföldi szakember mellett rövid időn belül kétszer is tartott szemináriumot Wolfram Mavers professzor, ahol a gyakorlat mellett már az elmélet is szóba került. Mi magunk ennek a csoportnak a keretei között kaptunk kedvet ahhoz, hogy saját csoportot indítsunk érdeklődők számára. Úgy gondoltuk, megfelelő párost alkothat egy - a hit dolgaiban is jártas - gyakorlott pszichodramatista és egy teológiát végzett, a pszichodrámában is jártas vezető. Mindkettőnket megragadott az a fajta más út a Bibliához, amit a bibliodráma jelentett az addig ismert hagyományos megközelítési módokkal szemben.

Az első években, 1993 és 1995 között, többféle módszerrel próbálkoztunk. Az első üléseken a történetet a csoport a helyszínen választotta ki és stegreif-típusú játékkal játszotta el. Egy idő után nekünk, vezetőknek hiányérzetünk támadt, mert azt észleltük, hogy a forró pontokon nem mélyült a játék, és így sok lehetőség kiaknázatlan maradt. A csoporttagok ugyancsak kielégületlenek maradtak, ugyanis kevéssé volt módjuk személyes problematikájuk mélyebb átélésére.

Így a következő évtől kezdve tematikus csoportüléseket tartottunk, hogy mindenki - vezetők és tagok egyaránt - fel tudjon készülni a találkozóra. Ezek közül az elsőnek a témája Péter apostol személye volt. Ekkor gyakran használtuk azt a technikát, hogy megkerestük a bibliai szöveg magvát és a kiscsoportok - saját impulzusaiknak és érzelmeiknek megfelelően - különböző saját történeteket és helyzeteket mutattak meg. Ugyanannak a motívumnak több nézőpontból történő megközelítése hozzásegített ahhoz, hogy egy gondolat gazdagságát, sokszínűségét, személyenként fölfedezett igazságát meglássuk.

Ezután új módszerrel kísérleteztünk, mert fontosnak tartottuk, hogy a csoportnak befelé fordulást kínáljunk kevés akcióval, lassú lépésekkel haladva. Ennek témájául a keresztények alapimádságát, a Miatyánkot választottuk, ahol minden egyes gondolat illetve kérés egy alkalom témája lett. Ebben az évben sokat dolgoztunk gestalt-elemekkel.

A közben megrendezett négynapos bibliodráma-találkozók is - amelyeken lehetőség nyílt folyamatában átélni egy történetet (Jónás), vagy sok időt hagyva a csoport tagjainak a befelé fordulásra, eljuttatni őket aktuális problémájukhoz (a 139. zsoltár kapcsán), - abban erősítettek meg minket, hogy a legtöbbet akkor kaphatja egy alkalomtól a résztvevő, ha módjában áll találkozni egy bibliai szereplő bőrében a saját témájával, és ennek megélésére készülni tud. Erre az időre a csoport magja is állandósult, ami lehetőséget adott arra, hogy jól megismerjük a tagokat. Arra jutottunk, igyekszünk úgy alakítani a szcénákat, hogy az adott estén legalább egy résztvevő a lehető legtöbbet élje át személyes problémájára vonatkozóan. Így jutottunk el a protagonista-centrikus bibliodrámához, amikor egy téma, egy történet, illetve egy szereplő köré szerveződnek az év találkozásai, és egy alkalommal mindenki főszereplő lehet. Azt, hogy erre mikor kerül sor, az első összejövetelen határoztuk meg, amikor a csoport tagjai imaginációban vagy szimbólum segítségével kiválasztották azt a bibliai szereplőt vagy történetet, illetve egy adott történetnek azt a pontját, amelyik leginkább kapcsolódott életük fontos kérdéséhez. A témákat mindig egy-egy tanévre hirdettük meg, így került sor a nemzedékek közti kapcsolat, családon belüli viszony sorozatra, Mózes életének eseményeire, Dávid alakjára, a Námán-történetre.

2000 őszén bibliodráma-műhelymunkára hívtunk ismerőseink közül olyanokat, akik csoportokat vezetnek, illetve a hozzánk járók közül azokat, akik idővel szívesen vezetnének csoportot. Itt lehetőség nyílt próbavezetésre és a szakmai tapasztalatok kicserélésére.

 

Miért épp a Biblia?

Biztonsággal állíthatjuk, hogy minden irodalmi mű eljátszható dramatikusan, és hordoz olyan értéket, mely kisebb-nagyobb rezgéssel rezonál az emberi lélekben. Vajon miért tartjuk akkor a Bibliát annyira kiemelt helyen, hogy az utóbbi években az Ó- és Újszövetség történeteinek megjelenítésére új műfaj - a bibliodráma - született, és fejlődése láthatólag nagy perspektívát rejt?

Műfaját tekintve a bibliodráma és a mesedráma nagyon közel áll egymáshoz. A feldolgozás alapjául szolgáló bibliai történetek vagy mesék egyaránt szimbólumokból épülnek fel, archetipikusak, nagy földrajzi területek közös kultúrkincsei, mély, megérlelt emberi problémákat hordoznak. Földolgozásuk technikája is hasonló, és mindkettő alkalmas arra, hogy megérintse a csoporttagok érzelmeit. A kettő közti különbség mégis abban áll, hogy a Biblia "szent" könyv, a hívő emberek számára Isten és ember közös történetét, szövetségüket, az üdvtörténetet tartalmazza. Ezáltal a benne leírtak egy más szintű értelmezést is jelentenek, utat a transzcendens felé.

A kérdés továbbra is így hangzik: miért épp a Bibliát alkalmazzuk dramatikus feldolgozásunkhoz? Nyilván erre nem adható egyetlen válasz; felsorolunk néhányat, aminek nagy szerepet tulajdonítunk:

Kollektív és családi tudattalan
Az Ószövetség i.e. 1200 és 100 között keletkezett, jó ezer év írásait foglalja magába, az Újszövetség az i.sz. első század második felében íródott. Az Ótestamentum maga három vallás, a zsidó, a keresztény és az iszlám forrása, így e könyvek meghatározóak Európa, Amerika és a Közel-Kelet kulturális fejlődésére. Az irodalmi, képzőművészeti, zenei alkotások jó részének megértése elképzelhetetlen a Biblia ismerete nélkül, és ezeken keresztül a nem vallásos emberek számára is jól ismertek az ó- és újszövetségi történetek, személyek. A Biblia beleivódott erkölcsünkbe, ünnepeinkbe - vagyis archetípusként kollektív tudattalanunk részévé vált. Az elmúlt évtizedek materialista és ateista világnézetét sok olyan ember is magáévá tette, akinek szülei még hívők voltak. Így egy, esetleg két generációval korábban a családok még otthonosan mozogtak az imák, ünnepi liturgiák (keresztelő, esküvő, temetés szertartásai), a népi vallásosság (betlehemezés, pünkösdölés) világában, vagyis a családi tudattalan őrzi azt a világot, amit a következő generáció már - tudatosan vagy kevésbé tudatosan - elutasít.

Gazdag projekciós felület
A mese mellett a mítoszok világa áll közel a Bibliához, mivel hasonló archetipikus jelenségeket hordoznak, szimbolikusan ösztönzik az ént magasabb szintre emelkedni, vagyis a belső megújulást. A mítosz azonban azt sugallja, hogy rendkívüli és egyedi esetekről van szó, melyek általában tragikusan végződnek, és a sors ellen a mítoszok hősei semmit sem tehetnek. (Bettelheim 1985) A mesék és mítoszok szereplői a hasítási modellt tükrözik ? jók vagy rosszak, fehérek vagy feketék. Ezzel szemben a Bibliában szereplő halandók érzelmei, cselekedetei, ambivalenciái ismerősek a ma embere számára is. A bibliai történetek figuráinak sorsa nem végzetszerű, az illető tehet önmagáért, még Istennel is harcolhat (Ábrahám Szodoma és Gomorra város lakóiért többszörösen és sikeresen szembeszáll Istennel, Jákob testi erejével küzd meg Urával). A Biblia nagy elbukásokat tartalmaz, hatalmas belső és külső harcokat, nyomon követhetjük a szereplők lelki fejlődésének útját, azaz nagy projekciós felületet biztosít az olvasó számára a sokféle emberi kapcsolatban és helyzetben. A Biblia projekciós felület abban az értelemben is, hogy bár a transzcendens üzenet egyértelmű, ugyanabból a történetből eltérő értelmezés születhet egy nemzedéken belül, és generációk között is a hangsúlyok, nézőpontok változásával. Így a megfejtő ?önmaga problémáit találja a szövegben?. (Virág 1996)

Morális erő
Ugyanakkor a Biblia a maga ereje, tekintélyt árasztó üzenetei miatt a "felettes én" szerepét is betöltheti, különösen vallásos embereknél. Erre ad szép példát egyéni terápiáiból Virág Teréz, amikor az igék alkalmazásával nem a neurotikus tüneteket értelmezte, hanem a Biblia tekintélyével tudott magatartásváltozást elérni. Például egy jó intellektusú fiatal férfi esetében, aki a szüleihez fűződő érzelmi kapcsolatait túlértékelve minden szabad idejét velük töltötte, és akkor sem tudott ezen változtatni, amikor ez lassan számára is terhessé vált. A Teremtés könyvének igéje kapcsán: „Ezért a férfi elhagyja atyját és anyját, és ragaszkodik feleségéhez, s egy testté lesznek” (Ter 2,24) megértette, hogy ez az emberi együttélésre adott első szabály, parancs ugyan a gyermekeknek szól, de a szülők kötelessége is, hogy ennek betartására neveljék utódaikat, mert a parancs a szülőt és a gyermeket egyaránt megvédi az incesztuózus kötődéstől. A bibliai vers megértése azzal konfrontálta a férfit, hogy anyja nehezíti meg a családról való leválását (Virág 1996).

 

A pszichodráma és a bibliodráma összehasonlítása

A következőkben nem az azonosságokat, hanem az eltéréseket vesszük szemügyre:

Rögtön a célt tekintve találunk különbséget. Az önismereti pszichodráma bevallottan önmagunk jobb megismerését és terápiát kínál, míg a bibliodráma az önismeret mellett a Biblia és a teológiai tanítás alaposabb megértését, az isteni üzenet közvetítését tűzi ki maga elé.

Eltér a feldolgozás folyamatának iránya is. A pszichodrámában egyéni játék esetén a protagonista saját élettörténetéből, csoportjátékban a csoport története az "itt és most"-ból indul ki, a feldolgozás folyamatában az egyéni általános szintre emelkedik. A bibliodrámában egy több ezer évvel ezelőtt született történetet aktualizálunk úgy, hogy a megírás során rögzített általánosságok válnak személyessé a játék során.

Egy protagonista játékban a szereplőnek saját élettörténete szálán "emlékeznie" kell arra, amit átélt, míg a bibliodrámában a történet által hordozott kollektív tapasztalatot élik újra a játékosok.

Különbözik a két műfajban a vezető koncepciója. A pszichodrámában a rendező kevésbé koncepciózus, a csoport aktuális hullámhosszára hangolódva teljes egészében alkalmazkodik a pillanatnyi helyzethez. A bibliodráma-vezető általában kész forgatókönyvvel érkezik, és a játék dramaturgiájába építi be a csoporttagok aktuális hangulatát, helyzetét, állapotát. Abban is van eltérés, hogy míg a pszichodrámában az önismeret érdekében mintegy "kötelező", hogy a protagonista, illetve minden csoporttag visszajelezzen a szerepéről - összevetve a játék során tapasztaltakat a saját élettörténettel -, addig a bibliodrámában önismereti jellegű visszajelzésre nem kerül sor, a tudatosítás mértéke és szintje a játékosra van bízva.

A pszichodrámában egy protagonista-játék során a főszereplő a szereposztás révén "használja" a csoportot, az ő lelki panorámája tárul föl. A bibliodramatikus játékban nagyobb a tagok szabadsága a választott szerepben - akár el is térhetnek a megírt történettől.

A pszichodráma-játékban a szerep a konfrontálás eszköze, az önfeltárás során a játékos kiszolgáltatottá válik. A védelmet a játékot követő feldolgozás, elsősorban a sharing adja meg. A bibliodrámában a játékosnak lehetősége van elbújni a szerep mögé, az egyébként szégyellt, nem megmutatható én-részeket mintegy a történetben előre megírt szerep álarca mögött, vele identifikálódva élheti meg.

A pszichodráma saját szimbólumokkal dolgozik, a bibliodráma a bibliai szimbólumok ősi, archetipikus jelentését fedezi föl. A bibliodráma gyakran alkalmaz rítusokat, támaszkodva a közösségi élményre.

A pszichodráma nélkülözhetetlen eleme a csoportdinamika sodrása, a vezető kiaknázza a benne rejlő lehetőségeket mind az önismeret, mind a terápiás hatás érdekében. A bibliodrámában a csoportdinamikai jelenségeket beépítjük a bibliai történetbe, és csak a legvégső esetben világítjuk meg az esetleges összeütközés hátterét.

A pszichodráma-folyamat következményeként csoportnorma alakul ki, a vezető saját etikáját nyíltan nem hangoztatja, bár természetesen erkölcsi rendszerét minden mondata hordozza. A bibliodrámában a Biblia etikájának normarendszeréhez viszonyítjuk mindazt, amit a játékban megéltünk és ez válik meghatározóvá az itt is meglévő csoportnormán túl.

A két műfaj közti technikai különbséget a folyamat jellege határozza meg, ezt a későbbiekben bemutatjuk.


A bibliodráma módszertana

A bibliodráma-ülés szerkezete alapjaiban megegyezik a pszichodrámáéval. Itt is három jól elkülöníthető fázist különböztetünk meg, a bemelegítés, a játék és az integráció szakaszát.

Bemelegítés
A mi gyakorlatunk szerint előre ismert témára gyűlik össze a csoport, és ez meghatározza a bemelegítés jellegét is. A jó egymásra-hangolódás érdekében a vezető kettős hívást ad. Egyrészt érdeklődik a tagok aktuális érzelmi állapota iránt, másrészt sajátos eszközökkel kezdi melegíteni a nap témájára a csoportot. Ugyanakkor figyeli, hogy milyen jelzések érkeznek a tagok részéről, amelyek a játékba beépíthetővé válnak.

Például egy karácsony előtti csoporttalálkozón a vezető bibliai verseket keresett az "ünnep"-pel kapcsolatban, és a tagok a saját hangulatuknak megfelelő igét választottak ki - ennek bemutatásával jelentkeztek be.

Gyakori, hogy a témának megfelelő szimbólumot választatunk, melynek "változását" az integráció szakaszában visszahozzuk. A szimbólumok lehetnek tárgyak vagy rajzolhatók.

Különlegesen fontos szerepe van a mozgásnak, a test észlelésének és érzékelésének. Testünk az a közös, kívülről-belülről egyaránt átélhető "anyag", mely ma, a harmadik évezred elején is ugyanaz, mint a Biblia emberéé volt.

A csoporttagok, akik a bevezető beszélgetésben egymásra hangolódtak, a testre figyeléssel befelé fordulnak, önmagukra koncentrálnak, hogy ebben a kicsit meditatív állapotban találkozzanak majd a konkrét történettel. A befelé figyelés lehet egészen finom, apró mozgás észlelése, pl. légzés vagy a testsúly áthelyezése, a lépések egymásutániságának megfigyelése, de lehet a témával összefüggő érzések középpontba helyezése, ezeknek erős, felfokozott átélése.

Abban a történetben (Mt 14,22-33), amikor Péter a vízen járva próbál közelíteni Jézushoz, aki aztán segít neki, bemelegítő mozgásnak azt ajánlottuk, hogy minden csoporttag találja meg az egyensúlyt jelentő állapotot egymaga, majd páros gyakorlatban egy társ segítségével. A damaszkuszi úton játszódó történetben (ApCsel 9,1-21), amikor Saulból Pál lesz, a csoportot arra kértük, hogy a teremben járva-kelve hirtelen változtassa meg járása módját és irányát, testtartását és arckifejezését. Az ószövetségi József-történet azon szakaszában (Ter 42,1-44,17), amikor József Egyiptomban fogadja és próbára teszi testvéreit, olyan páros gyakorlatra hívtuk a résztvevőket, hogy egyikük meghajolva, illetve leguggolva élje át, hogy szinte a földdel válik egyenlővé, míg a másik uralkodik fölötte.

Meggondolandó, hogy a bemelegítő gyakorlatok után szükséges-e a csoport tagjainak lehetőséget adni arra, hogy párosan vagy közösen megbeszéljék az átélteket, vagy pedig jobb, ha az így keletkezett energia beépül a játékba. A vezetőnek meg kell éreznie, mikor keletkezett akkora feszültség, hogy az már akadályozza a játékkészséget, hiszen ezek a gyakorlatok rég elfelejtett traumákat idézhetnek föl.

Másik jól alkalmazható bemelegítési technika az imagináció, mellyel intenzív befelé fordulás, lényünk legmélyével való találkozás történhet meg. A meditáció témája irányulhat az aznapi bibliai szövegrészre vagy saját élettörténeti eseményre, mely összefügg a történettel. Imagináció segítségével hívhatunk olyan bibliai alakokat is, akik aktuálisan fontosak a csoporttagok számára.

Alkalmazhatjuk a levélírás technikáját is, amikor a bibliai történet egy valós vagy képzelt szereplőjét megszólítva teheti föl kérdéseit vagy oszthatja meg gondolatait a csoporttag.

Elképzelhető az a forma is, hogy a bibliai történet szereplőinek tulajdonságait kis csoportok közösen gyűjtik össze.

Játék
A játékfázis kezdete a történet bemutatása és az ehhez kapcsolódó kortörténeti ismeretek megosztása. A történetet általában fölolvassuk, lehetőleg mind a katolikus, mind a protestáns változatban, de elmesélhetjük saját szavainkkal is, ezáltal egy hosszú és bonyolult, több szálon futó elbeszélést érthetővé tehetünk és aláhúzhatjuk az általunk fontosnak ítélt eseményeket és érzelmeket.

A kortörténeti tudnivalók információt nyújtanak az adott történet helyszínéről és hátteréről, jobban megvilágítják a szereplők közötti viszonyokat, ismereteket közölnek a kor szokásairól (pl. mit jelent Jeruzsálemben vámosnak vagy templomszolgának lenni, miben áll egy pap feladata, milyen volt a szamaritánusok és a zsidók viszonya, mit jelentett a zsidók számára a rómaiak jelenléte, milyen a templom terének kialakítása stb.)

Mindez azt a célt szolgálja, hogy a csoporttagok még jobban beleélhessék magukat választott szerepükbe. Ezzel tulajdonképpen megindul a szerepekre való melegedés is.
A szerepválasztás és szerepbehelyezés szinte a legfontosabb része a játék vezetésének, minden eddigi törekvésünk ennek érdekében történt. A testi, érzelmi és intellektuális impulzus alapján talál rá minden csoporttag a számára legfontosabb figurára, amely ma őt saját magát hordozza.

Először a főszereplők jelentkeznek, majd a kevésbé előtérben lévők, de mindenkinek van szerepe, akár személy vagy tárgy, a történetben megjelenő, illetve képzelt formában.

Történhet a szerepválasztás szociometrikus módon is, ennek előnye, hogy a csoport bizalmat ad embereinek. Esetleges hátrány, hogy a kapott szerep nem föltétlenül találkozik a belső indíttatással.

Mikor mindenki megkapta a szerepét, lehetőség van beöltözésre, a kellékek kiválasztására és sminkelésre.

A szereplők megkeresik a térben és kialakítják saját helyszínüket. Itt elhelyezkedve kerül sor az interjúra. A vezető kérdéseinek az a célja, hogy a szereplő minél világosabban megrajzolja magának szerepe külső és belső jellegzetességeit (életkor, családi körülmények, társadalmi helyzet stb.), érzelmi állapotát, problémáit, dilemmáit, s megfogalmazhassa ambivalenciáit.

Ebben a testileg-lelkileg beöltözött állapotban indulhat a játék. Látszólag ez a fajta szerepbehelyezés fölöslegesen veszi el az időt a játéktól, valójában ekkor összegződik a csoporttag aktuális élethelyzete, testében átélt élményei, a bibliai történettel kapcsolatos kérdései, a transzcendenssel való viszonya.

Forrás: http://www.pszichodrama.hu/bibliodrama-munkacsoport

 

Szólj hozzá!

Címkék: magyarország pszichodráma biblia PTF bibliadráma bibliodráma lélektani dráma

A bejegyzés trackback címe:

https://100ujgyulekezet.blog.hu/api/trackback/id/tr274790546

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása