Könyvajánló

 





capitalismo.JPG

eleje.bmp

100 új gyülekezet

Társasházi lakás eladó, mely kibővíthető 62m2-ről 100m2-re

Információk a www.megveszem.tuti.hu weboldalon.

Weblink Linkgyűjtemény, Linkek

Facebook oldaldoboz

Naptár

december 2021
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31

Dráma 40/04.rész – Dráma, mint írott műfaj

2012.08.02. 11:39 12nyil

Néhány ismertebb magyar és külföldi drámaíró:

 

  • Bánffy Miklós
  • Bertolt Brecht
  • Déry Tibor
  • Franz Kafka
  • Friedrich Dürrenmatt
  • Füst Milán
  • H. G. Wells
  • Hatvany Lajos
  • Heltai Jenő
  • Herczeg Ferenc
  • Kaffka Margit
  • Karel Capek
  • Karinthy Frigyes
  • Kóos Károly
  • Krúdy Gyula
  • Laczkó Géza
  • Márai Sándor
  • Maxim Gorkij
  • Molnár Ferenc
  • Móricz Zsigmond
  • Nagy Endre
  • Ottlik Géza
  • Örkény István
  • Rejtő Jenő
  • Szerb Antal
  • Szomory Dezső
  • Tamási Áron
  • Tersánszky Józsi Jenő
  • Thomas Mann

 

 

 

Rejtő Jenő

(1905 - 1943)

 

 … Ezt a P. Howard nevet nem szabad kényeskedő angolsággal kimondani, hanem jó magyaros hanglejtéssel Hovardnak, sőt Péhovardnak ejtendő: így mondta ő is, így emlegetik olvasói is. Még a nevét sem szabad komolyan venni, mint ahogy egyetlen mondatát sem szabad komolyan venni, miközben tudnunk kell, hogy ez a mulatságos életmű valójában szembenevetés azzal a szörnyeteggel, amely végül őt is elnyelte.

Rejtő Jenő egyébként olyan figura volt, és úgy élt, mintha maga P. Howard írta volna. Hosszú, valószínűtlenül sovány, fiatalon kopaszodó férfi volt, aki nyaranként hosszú órákon át ült az Andrássy úti Japán kávéház teraszán, előtte papírköteg és tintásüveg, kezében hosszú szárú, bemártós tollhoz való tollszár, és apró betűkkel szorgalmasan írta a regényeit. Körülbelül szemközt volt a főleg ponyvaregényekkel üzletelő Nova Könyvkiadó, ahol a szerzőknek csak elkészült kéziratokra fizettek igen alacsony honoráriumot; azaz éppen Rejtő Jenőnek nagy honoráriumot fizettek, amikor már országszerte várták az új Howard-könyvek megjelenését. Ő is csak kéziratra kapott pénzt, de úgy, hogy soronként fizették.

Nos, ha Rejtő a kávéházban ivott egy feketét, akkor az elkészült szövegből letépett három-négy sort, ebben már benne volt a borravaló is. A főpincér pedig átment a Novához, és beváltotta; a kiadó pedig a teleírt papírfecnit hozzáragasztotta az eddig küldött anyaghoz. Ha pedig az író ruhát csináltatott, akkor a szabónak három-négy elkészült oldallal fizetett, és akkor a szabó ment el a Novához, ahol megkapta munkadíját.

Esténként azután Rejtő villamosra ült, és kiutazott a Lipótmezőre, a híres tébolydába, mert súlyos idegbetegség címén és okából ott lakott, csak napközben kiengedték, mert nem volt ön- és közveszélyes. Egy este későn érkezett, már zárva volt a kapu; rugdosni kezdte. A portás megkérdezte, mit keres.

— A hálószobámat — válaszolta.

— Megőrült?! — kiáltott rá a kapus.

— Igen, azért van itt a hálószobám!

[…]

A felszabadulás után vagy egy évtizedig egyszerűen ponyvának vélte a hivatalos irodalom, és nem adták ki. Ennek az lett a következménye, hogy könyveit a zugpiacokon elképesztően magas áron adták-vették. Amikor végre 1956 nyarán újra megjelent olcsó áron A láthatatlan légió — a zugárusok névtelen levélben megfenyegették a kiadó vezetőjét, hogy lelövik, ha még egy Howardot ki mer adni, mert tönkreteszi az üzletüket. Ez is olyan, mintha Rejtő Jenő találta volna ki. De a kiadót mégsem lőtték le, a Howard-regények azóta sorozatosan és óriási példányszámban újra megjelennek, népszerűségük vetekszik Jókaiéval is. Az irodalomtörténetben pedig még mindig nincs benn a neve sem. Ez is olyan, mintha Rejtő Jenő találta volna ki.

Hegedűs Géza

 

 

 

 

 

Rejtő Jenő: Piszkos Fred, a kapitány

 

- Uram! A késemért jöttem!

- Hol hagyta?

- Valami matrózban.

- Milyen kés volt?

- Acél. Keskeny penge, kissé hajlott. Nem látta?

- Várjunk... Csak lassan, kérem... Milyen volt a nyele?

- Kagyló.

- Hány részből?

- Egy darabból készült.

- Akkor nincs baj. Megvan a kés!

- Hol?

- A hátamban.

- Köszönöm...

 

… Akar dolgozni?

- Nem.

- Miért?

- Elvesztettem a meggyőződésemet.

- És ez mitől jön?

- Tavaly Nápolyban loptam egy kockás felöltőt, és azóta úgy érzem, hogy úrnak születtem. Elhatároztam, hogy többé nem dolgozom.

- Azelőtt dolgozott?

- Nem.

 

 

 

 

 

 KAFFKA MARGIT

(1880-1918)

  

RODOSTÓ

Mikor beköltözött az örmény negyedbe,
Gyér udvarát kemény regulába szedte.
Jóreggel harangszó, mise nyáron, télben,
Rendre sorakozott kiki az ebéden;
- Ő maga ült fejtül... Nagymesszire nézve,
Nem látta, hogy keshedt az urak mentéje.
Ír-olvas napestig - vadászgat gyakorta -
Francia gróf izent - be sem bocsátotta,
Mert a titulusban esett vala vétség,
Fejdelmi személye várta, megkövessék.
- Gőgös magyar úr volt.

Aztán évek szálltak. Fakóbb a reménység,
Megritkul az udvar, gyérebb a cselédnép -
Ő a kályhatűznél, kis faragószéken
Fúr, csiszol, vesződik - átizzad egészen -
Gyönyörű szakála faforgácscsal teli,
Csendesen elfordul... maga is neveti.
De néha megborzong hűs, tengeri szélben,
Fáradt lesz, elszunnyad forró, nyári délben,
Fiát emlegeti; jön-e már, hol késik?
Hogy ott van, reszketve simogatja végig...
- Csendes öregúr lett.

Évszázadok multak. S egyszer - mért, miért nem -
Ócska sírt bolygatnak messze tengerszélen,
Avatag koporsót felkapja ölébe
Fújó gőzparipa - lihegve fut véle.
"Diadal!" S kigyulnak kérkedve a máglyák.
"Diadal - hazajön!" seregek kiáltják.
Sok drága puskaport égbe lövöldöznek,
Farsangos látásra asszonyok öltöznek,
Tort ülnek, lakoznak, harsog a szó szörnyen.

Benn a koporsóban halkan összezörren
Egynéhány reves csont.
 

 

 

 

 

 

Karinthy Frigyes: TANÁR ÚR KÉREM
(Kass János rajzaival)


A JÓ TANULÓ FELEL

 

A jó tanuló az első padban ül, ahol hárman ülnek: ő a középen, a jó tanuló, Steinmann. Az ő neve nem tisztán egy ember jelzésére szolgál; - szimbólum ez a név, ahány fiú az Osztályban, annyi apa ismeri otthon ezt a nevet. "A Steinmann miért tudja megtanulni?" kérdezi otthon harminckét apa harminckét fiútól. "Kérd meg Steinmannt, hogy magyarázza meg", mondja az apa, és a fiú valóban megkéri a Steinmannt. A Steinmann mindent tud előre, még mielőtt megmagyarázták volna. Matematikai lapokba dolgozik, és titokzatos szavakat tud, amiket csak az egyetemen tanítanak. Vannak dolgok, amiket mi is tudunk, de ahogy Steinmann tudja, az a biztos, az az egyedüli helyes, az az Abszolút.

Steinmann felel.

Ez különleges, ünnepélyes pillanat. A tanár sokáig nézte a noteszt; halálos feszültség remeg az Osztály felett. Mikor később a francia rémuralom történetét olvastam, mikor a Bicętre foglyai közül előszólítják a halálraítélteket: mindig így tudtam csak elképzelni. Az agyak utolsó, véres erőfeszítésben kapkodnak lélegzet után - még van két másodperc, azalatt mindenki villámgyorsan elmondja magában a mértani haladvány tételeit. Tanár úr, én készültem, mondja az ember magában. Tanár úr, fiam tegnap gyöngélkedett. Az egyik lehajol a füzete fölé, mint a strucc, hogy ne lássák. A másik merőben szembenéz a tanárral, szuggerálja. A harmadik, idegember, egészen elernyed, és behunyja a szemét: hulljon le fejére a bárd. Eglmayer, az utolsó padban egészen elbújik Deckmann háta mögé, ő nincs is itt, köszöni szépen, nem tud semmiről, őt írják be a hiányzók közé, töröljék ki az élők sorából, őt felejtsék el, béke poraira, ő nem akar részt venni a közélet küzdelmeiben.

A tanár kettőt lapoz, a K betűnél lehet - Altmann, aki az év elején Katonára magyarosította a nevét, e percben mélyen megbánta ezt az elhamarkodott lépést. De aztán nagyot lélegzik: egyszerre megállnak, és a tanár becsukja a noteszt.

- Steinmann! - mondja egészen halkan és kivételesen.

Nehéz, felszabadult sóhaj. Kivételes, ünnepélyes hangulat. Steinmann gyorsan feláll - a mellette ülő kiugrik a padból, szerényen és udvariasan áll, míg a jó tanuló kimászik a padból: mint egy testőr, néma és mellékes dekoratív szereplője egy nagy eseménynek.

Maga a tanár is ünnepélyes. Oldalt ül le a székre, és összetett ujjakkal gondolkodik. A jó tanuló a táblához megy, és kezébe veszi a krétát. A tanár gondolkodik. A jó tanuló erre felkapja a spongyát, és sebesen törülni kezdi a táblát: ebben végtelen előkelőség és önérzet van, ezzel azt akarja jelezni, hogy ő ráér, hogy neki nem kell most törni a fejét, ő nem fél, ő mindig készen van, ő addig is, míg a felelés kezdődik, valami hasznosat akar csinálni a társadalomnak, ő ráér gondolni a köztisztaságra és az emberiség békés fejlődésére, és letörüli a táblát.

- Hát - mondja a tanár, és gondolkodva húzza a szót -, majd valami érdekes példát veszünk...

A jó tanuló udvariasan és végtelen megértéssel köhög. Természetesen, valami érdekes példát, az érdekes helyzetnek megfelelőt. Most úgy néz a tanárra, komolyan és melegen, mint egy szép grófnő, akinek egy gróf megkérte a kezét, és mielőtt válaszolna, megértéssel és rokonszenvvel mélyen a gróf szemébe néz, jól tudva, hogy e tekintet elbűvöli a grófot, s a gróf remegő boldogsággal sejti, hogy a válasz kedvező lesz.

- Vegyünk egy kúpot... - mondja a gróf.

- Egy kúpot - mondja Steinmann, a grófnő. De már ezt is úgy tudja mondani, ez a Steinmann, annyi megértéssel, olyan okosan: csak ő tudja, mennyire kúp az, amit veszünk. Én, Steinmann, a legjobb tanuló az egész osztályban, veszek egy kúpot, mivel engem, mint az erre legalkalmasabbat, megbízott a társadalom. Még nem tudom, miért vettem a kúpot, de nyugodtak lehettek mindannyian, bármi történjék ezzel a kúppal, én is ott leszek a helyemen, és megbirkózom vele.

- Különben - mondja a tanár hirtelen - vegyünk inkább egy csonka gúlát.

- Csonka gúla - ismétli a jó tanuló, ha lehet még értelmesebben. Ő a csonka gúlával éppen olyan határozott, barátságos, bár fölényes viszonyban van, mint a kúppal. Mi neki egy csonka gúla? Ő nagyon jól tudja, őt nem lehet félrevezetni, a csonka gúla is csak olyan gúla, mint más, normális gúla, egyszerű gúla, amilyent egy Eglmayer is el tud képzelni - csak le van vágva belőle egy másik gúla.

A felelés rövid ideig tart. Félszavakban beszélnek egymással, értik egymást, lassanként intim dialógus alakul ki a tanár és a jó tanuló közt: mi már nem is értjük, ez az ő kettejük dolga, két rokon lélek, mely itt előttünk egyesül, a differenciálegyenletnek éteri légkörében. Egy mondat közepén eszmél rá a tanár, hogy miért is beszélgetnek ők, hogy ez felelés, az előmenetel megítélése. A jó tanulónak be se kell fejezni ezt a mondatot. Minek befejezni? Maradt-e szemernyi kétség afelől, hogy be tudja fejezni?

A jó tanuló szerényen és illedelmesen ül le. A következő percben már roppant érdeklődéssel figyeli a következő felelő szánalmas dadogását: egy szónál gúnyosan és diszkréten elmosolyodik, és a tanár tekintetét keresi lopva, hogy még egyszer összenézzen vele, és a tanár lássa, hogy ő, bár nem szól, arcizma se rándul: e gúnyos mosolyban jelezni óhajtja, mennyire tisztában van vele, milyen marhaságot mondott a felelő, és hogy mit kellett volna felelnie.

 


Bódis Katalin

 

{Az egész középiskola számomra azzal telt el, hogy mindig arra vártam, mikor fogok végre tanulni arról a rejtélyes csonka gúláról. Végre az utolsó tanévben eljött ennek is az ideje.}

 

 

 

 

 

 TAMÁSI ÁRON

(1897-1966)

Amihez Tamási Áron hozzáért, az menten megszépült. Az ő szemén keresztül a valóság mesevilág, nála a sötétség is tündérfényekkel világít. De Tamási Áronnál a mese is a valóság súlyosságára és bánataira vall; az ő szemén keresztül az állatok és a fák is a világ nagy összefüggéseit példázzák; nála ugyan minden agyafúrt székelységgé válik, de az ő székelysége maga az ezerarcú emberiség. A lélek nagy gyönyörűségei közé tartozik Tamási Áron novelláit olvasni, és ez a nagyon nagy, nagyon művészi novellaíró úgy mellékesen kitűnő regényeket és igen egyéni hangú, szívhez szóló, jó drámákat is írt.

Székely volt, és ez meghatározta látásmódját is, stílusát is. A székely hagyományok, a székelyföldi hegyek és erdők, a gyermekkorban lélekbe szívódott mesék, balladák és nem utolsósorban tréfák, játékok, szelíd ugratások ugyanúgy mindvégig befolyásolták képzet- és képzeletvilágát, mint nyitott szemű érdeklődése minden iránt és csukott szemű hajlandósága a misztikumokra. Tamási mindent látott, ami látható volt a körülvevő való világban, és mindenről a nehéz munkával dolgozó emberek vélekedése szerint válaszolt. De Tamási azt is látta, ami nem látható, amiről az ember azt sem tudhatja, van-e vagy nincs, ami kívül esik a való világon. Nem ítélheti meg helyesen Tamási Áron egyéniségét és életművét, aki nem veszi tudomásul, hogy egyszerre volt tényekhez ragaszkodó realista és lelke mélyéig vallásos ember, aki a végső döntést az emberen túlról várta. Nem egy bizonyos tételes vallásnak volt dogma szerinti hívője, semmi sem állt távolabb tőle, mint bárminő dogmatizmus; ennél sokkal játékosabb lélekként élte életét. De misztikus sejtelmekkel remélt tapasztalaton kívüli, nemcsak nem ismert, de meg nem is ismerhető eredetű segítséget az ember jogos igényeihez. Azt azonban jól tudta, hogy magamagától még a mennyei segítség sem jön el, ha mi magunk nem teszünk okosan a saját érdekünkben. Kedvesen ravasz, mókás kedvű szegény emberei körülbelül úgy gondolják a nagy igazságszolgáltatást, hogy „segíts magadon, isten is megsegít".

 

{Amikor Tamási Áron szülőfalujában,

Farkaslakán jártam,

Érdekes dolgot találtam.

Egy vipra feküdt a lépcsőn halva, letaposva.

 

De senki sem akarta kidobni, eltávolítani.

Valahogy mindenki érezte, de senki sem mondta ki,

hogy szimbólikus a jelentése annak az elpusztult állatnak,

amely többé már soha, senkit sem fog megmarni. }

 

 

 

 

 

Móricz Zsigmond: Árvácska

 

Részlet az első zsoltárból

 

 

ÁrvácskaHajnal a pusztán.

A kemény és örök nap úgy ébred az ég és a föld színén, mint az idétlen tyúk éretlen tojása. Vörös és sárga fények ömlenek át rajta, ropogva, a hajnali kék ködbe. Még nincs mész a tojáshéjban, a nap, bizonytalanul elnyúlik, szinte szétfolyik; odaütött tojás a barna serpenyőben.

 

Kis tanya a végtelen pusztán.

Mesebeli házikó; megfeketült nádfedelét sötét moha lepi, gerincét szétrúgta a gólya meg a szélvész, vályogfala bármilyen vastag, mégis úgy hajlik, mint a pöfeteg gomba, egyszer csak ráborul a benne lakókra, de az még messze van, majd valamelyik téli viharos éjszakán.

Ma még boldog a tanya. Itt minden csak szép lehet, csak jó lehet és megelégedett. Emberállatok ősi lakhelye. Kerítés semerre, nyoma sincs; minek? A legközelebbi tanya is úttalan távolságban van. Még a baromfi ellen sem kell keríteni. Kikaparni valója nincs, ahogy a tyúk két görbe eperfáról leszáll, már megy a szomszéd tarlóra kapirgálni.

Milyen jó volna itt élni, itt megnyugodni. Milyen jó volna itt gyermek lenni.

Kislány áll a mezőben, parányi csöppség, a roppant ég alatt, két kicsi keze fejével az álmot dörzsöli a szemeiből, ott áll, ahogy Isten megteremtette, ott áll mezítelen a felfelé bámészkodó nap alatt.

Még a madarak is csak most ébrednek, s mindjárt vígan ficserékelnek, a kis embercsirke duzmaszkodva csak áll, csak áll. Vékony kis barna teste, mint valami kis állat, a harmat hull rá.

Semmire se gondol, azt se tudja, hogy került ki. Álmos. Mint a kis macska, de az jobban tud duruzsolni és mosakodni, a csöppség csak áll, csak áll reménytelenül, vagy van remény a pusztai harangvirágban, amint áll a hajnalban és rezegve nyílik a nap alatt?

 

 

Részlet a hetedik zsoltárból

 

Ahogy megy az úton, csak megy, ott állanak a patika előtt, ketten, két idegen. Fiatal pár volt, fiatal úriember meg fiatal úrinő, nem ismerte őket, nem is nézett volna rájuk, ha meg nem szólítja a fiatalember:

- Jöjjön csak ide kislány.

Megállott félve, de nem mert közelebb jönni.

Akkor azok néztek rá, maguk indultak el, jöttek hozzá.

- Mondja kislány, van magának édesanyja?

A kislány csak nézett, nem szólt.

Akkor a fiatal néni is szólt.

- Mondja csak meg, semmi rosszat nem akarunk.

Arra megmondta, hogy nincs.

A két felnőtt nagyon elcsodálkozott, mert nem ezt várták.

- Mért nincs?

- Nincs. Nem is vót.

 

Azok még jobban hallgattak.

- Árva?

- Nem árva. Állami.

- Mi?

- Én nem tudom, csak úgy mondják.

Csudálkozva nézték.

Nem tudták, mi lehet az, hogy állami.

- És hol lakik?

- Otthon.

- Ha nincs anyja, kije van? Mostohája ugye?

- Nem.

- Hát mi?

- Nem tudom. Akik vernek.

 

Erre még meg is ijedtek. Ezen az ártatlanságon nagyon elcsodálkoztak, nem mertek nevetni, mert a kislány a roppant nagy üveggel az estében hidegben, szélben igen félelmes és fájdalmas látvány volt.

- Mért verik? Mondjon csak valamit magáról. Nézze, itt van húsz fillér cukorra, csak beszéljen.

A kislány elvette a pénzt, örült neki. Nevetni kezdett.

- Várjon csak kedves, van is nálam cukor - mondta a szép fiatal néni, kinyitotta a szatyorkáját, kivett belőle két szem cukrot, odaadta.

Árvácska elvette, egyszerre bekapta a szájába mind a kettőt. Sietve, ahogy a macska ráguggol, ha enni kap, hogy el ne vegyék tőle. Csak be.

- No most mondja meg, mert még ilyet nem is hallottam. Ki gondoskodik magáról?

- Nem tudom. A naccsága a ligából.

- Ahha. Liga. Ez a Gyermekliga lesz aminek az urnái az utcán vannak. Gyűjteni szoktak. Szóval maga odatartozik.

 

De a kislány csak a vállát vonogatta, ezt meg ő nem értette.

- Mónár. Gépész úr.

- Ki?

- A fatér. Most nála vagyok. Borért megyek a kocsmába. Disznótor lesz.

Ilyeneket mondogatott, amiből a fiatalember kikombinált egyet-mást, már meg is magyarázta a kalapos nőnek. Úgy gondolta, talán kikérte a gépész a kislányt, s örökbe fogadta.

- A szüleiről semmi hír sincs?

Árvácska csak megrázta a fejét.

- Az édesanyja nem szokta meglátogatni?

Erre is a fejét rázogatta.

- Sose látta?

Szintén fejmozgással felelt.

 

A fiatal nő most nagyon elpirult. Ki tudja, mi jutott eszébe.

Mi jutott eszébe, az jutott eszébe, hogy a kislány mamája nem így látogatott-e el a faluba, s aztán szenved a gyerek...

A fiatalember elvette tőle a nagy üveget, és maga vitte.

- Hogy fogod ezt hazavinni, ha tele lesz? - mondta aggódva a szép néni.

Árvácska felpislantott rá. Olyan aggodalom és jóság volt a hangjában, hogy csudálkozott.

- Magának is van kis árvácskája? - kérdezte.

 

Erre a nő is, a férfi is kis ideig nagyon hallgattak, aztán a férfi mosolygott, a nő pedig hangosan felkiáltott:

- Jaj istenem - kiáltotta. - Jaj istenem! - kiáltotta.

Már ott voltak a kocsma előtt, akkor a fiatalember letette az üveget a kocsma lépcsőjére, s elment a nő után, aki szaladt, mintha szaladnia kellene. De még egyszer visszanézett, s mikor látta, hogy a kis árva ott áll és néz utánuk, visszajött, adott neki egy ötpengőst.

- Nesze.

Már szaladt volna, de még megsimogatta a kislány arcát, s azt mondta:

- El ne veszítsd.

Avval elment a lány után, s eltűntek a sötétben, már nem is lehetett látni, hova lettek.

 

{Számomra sokat jelent Árvácska története, hiszen itt játszódik a Viharsarokban, a Szeged környéki tanyavilágban}

 

 

 

 

 

 

 

Általános információk:

Szerző: Molnár Ferenc
A mű címe: A Pál utcai fiúk
Műfaj: ifjúsági regény
A mű keletkezése: Az ifjúsági irodalom egyik alapművének tartott regény 1907-ben jelent meg, s nem csak hazánkban, de a világon mindenütt nagy sikert aratott. Ezt bizonyítja az is, hogy Bulgáriától kezdve Dél-Koreáig nagyon sok nyelvre fordították le. A józsefvárosi Füvészkertben játszódó történet ugyanis olyan mondanivalóval rendelkezik, hogy azok számára is érthetővé válik, akik a Föld más területén élnek.

 

Rövid tartalom:

Szereplői józsefvárosi gyerekek, akiknek két bérház közötti grund jelenti a játékszabadságot.

A Pál utcai grundon délutánonként kisdiákok játszanak. Hírét veszik, hogy a füvészkertben tanyázó rivális társaság, amelynek Áts Feri a vezére, rohamra készül, hogy elfoglalja a Pál utcaiak grundját. A fiúk felkészülnek az ellenséges támadásra. Bokát választják vezérül, a többiek is kapnak rangot, egyedül a vézna, szőke Nemecsek Ernő marad közlegény. Geréb, aki szintén a vezéri rangra pályázott, bosszúból a füvészkertiekkel szövetkezik. Az árulás gyanúja Nemecsekre terelődik. A vézna kisfiú, hogy bebizonyítsa hűségét, visszaszerzi az ellenség által elrabolt grundzászlót. Akciója során kényszerű fürdőt vesz a füvészkerti tó hideg vizében. Elérkezik a csata napja. A lázasan fekvő Nemecsek kiszökik betegágyából és bátran veszi ki részét a harcból. Ő is hozzájárul a Pál utcaiak győzelméhez. De nem sokáig örülhet új főhadnagyi rangjának, mert a fürdés miatt tüdőgyulladást kap.

A grund világának igazi törvényei, szokásai, egyesületei, erődítményei, vezérei és közkatonái vannak. A fennmaradásért háborúzni kell és a közkatonának áldozatul kell esnie, hogy ily módon igazi hőssé váljon. Az író a gyermeklélek kitűnő ismerője. Főszereplője Nemecsek és a többiek: Boka és Ács Feri, a két tábor vezére, Geréb, a bűnbánó áruló, a finomkodó Csele, mind bonyolult, alakuló egyéniség. Gondolatviláguk, magatartásuk különböző. A grund már több, mint játszótér, jelkép ahol a harc az igazságért folyik. Nemecsek tulajdonképpen a kisember, aki nem bátor és nem hős, de azzá válik a grundért folyó háborúban.

 

Olvasónapló:

I. rész

A regény elején rögtön megismerkedünk az osztályban a kémia órán a főbb szereplőikkel.
A kísérlet közben megszólalt az utcáról egy verkli, és minden figyelem odalett. Tavasz volt és a nap már csalogatta ki a fiúkat a szabadba. Délután gyűlést szerveztek és elnökválasztást. Az iskola előtt Csónakos megpróbált alkudni az olasz édességárussal, majd Nemecsek mesélte el, hogy a két Pásztor elvette a játékgolyóit, amiből kettő üveg volt, és erre még Boka is felháborodott. Ha egy erősebb fiú elveszi egy gyengébbnek a dolgait, azt einstand-nak nevezik "különleges pesti gyerekszóval." Mindenki érezte, hogy ezt már nem lehet annyiban hagyni.

 

II. rész

Megismerjük a grundot, ami a legnagyobb boldogság a pesti fiúknak a nagy házak rengetegében, ahol nem lehet sehol sem játszani.
A grund egy üres telek volt, aminek egyik végében egy tót fát őrzött, és ami a Pál utcai fiúk főhadiszállása és játszótere volt. A grundon voltak erődök, amiket Boka parancsára, mert ő volt a kapitány, erősítgettek, de az erődöket Nemecsek és Csónakos építette. A grundon mindenkinek megvolt a tisztsége, mint egy igazi hadseregben, azzal a különbséggel, hogy itt minndenki tiszt volt, egyedül Nemecsek volt közlegény. Azon a napon, amikor az elnökválasztás volt, először ért Nemecsek a grundra és meglátta Áts Ferit, aki elvitte a zászlót. A fiúk, amikor egyenként megérkeztek, újra elnököt választottak, ezúttal is Bokát, bár volt 3 ellenszavazat, és elhatározták, hogy meglátogatják az ellenfél, a vörösingesek főhadiszállását, a Füvészkertet.

 

III. rész

Boka Nemecsekkel és Csónakossal indult el a Füvészkertbe, hogy egy papírlapot hagyjanak ott, amin ez áll: Itt jártak a Pál utcai fiúk.
Nem volt könnyű terep a Füvészkert. Hatalmas kőfal vette körül, felnőtt, éjszakai őr is vigyázott a kertre. Volt egy rom és egy sziget a közepén, amit csónakkal vagy a hídon lehetett megközelíteni, de ott két őr állt a vörösingesek közül. A fiúk nehezen jutottak előre, csalános volt a térség, az őrökkel is vigyázni kellett és a Füvészkert őre is nagyon szemfüles volt. A szigetre csónakkal jutottak be végül és Nemecsek beleesett a jéghideg vízbe és bőrig ázott. A csónaknál otthagyták Csónakost és Nemecsek és Boka kúszott tovább a helyre, ahol a vörösingesek tanácskoztak. Ekkor meglátták a vörösingesek közt Gerébet és ki is hallgatták, ahogy mindent elmond a grundról, amit a vörösingesek meg akarnak szerezni. Mikor elmentek, Boka kitűzte a papírt és rohantak vissza Nemecsekkel. A vörösingesek hamar észrevették, hogy ott jártak, és utánuk iramodtak. A három fiú egy üvegházba menekült, ahol Nemecsek ismét a hideg medencében kötött ki. Végül sikerült elmenekülniük a Füvészkertből. Nemecseknek összeadtak a lóvasútra, hogy minél hamarabb hazaérjen, mert már jégé fagyott a márciusi széltől a vizes ruhákban.

 

IV. rész

Az iskolában mindenki az előző napi kalandot tárgyalta. Tudták, hogy a három fiú sikerrel járt, de nem tudták a részleteket, mert Bokából és Nemecsekből egy szót sem lehetett kihúzni, Csónakos pedig össze-vissza fecsegett és nagyokat lódított. Óra után Rácz tanár úr behívatta Weiszet, Barabást, Kolnayt, Cselét, Nemecseket, Richtert, Lesziket magához és felelősségre vonta őket a gittegylet miatt. Kiderült minden. A tisztségek, a feladatok, előkerült a pecsét, a zászló, a gitt, és Rácz tanár úr elkobzott mindent, és feloszlatta az egyesületet, valamint megtiltotta, hogy bármilyen egyesületet alapítsanak. Mialatt a kioktatást folyt, Nemecsek kikapart egy jó adag gittet, ami az új egylet alapja lehet. El is határozták, hogy a grundon közgyűlést tartanak délután. El is kezdték a gyűlést délután, de Nemecsek észrevette az áruló Gerébet, aki a tóthoz sompolygott a farakások közt. Nemecsek kihallgatta őket és megtudta, hogy Geréb szivarral lefizette a tótot, hogy kergesse ki a fiúkat a grundról, mert más fiúk akarnak ide jönni, akik mindig tudnak majd szivart, sőt forintot is adni. A tót belement.
Nemecsek nagyon feldúltan visszament a többiek közé, hogy elmondja Bokának, de ő még nem érkezett meg, ezért elé akart menni, mert azt gondolta, hogy ő talán még tud hatni Gerébre. Közben a gittegylet nem tudta, milyen fontos ügyben szaladgált Nemecsek, ők csak azt látták, hogy nem törődött a gyűléssel és elment, ezért gyávának és árulónak mondták ki, és beírták a nevét a fekete könyvbe, csupa kis betűkkel.
Közben Nemecsek az utcán elmondott mindent Bokának és még látták Gerébet, de amikor utána kiáltottak, az csak nevetve elszaladt.

 

V. rész

Két nappal később a Füvészkertben a vörösingesek gyűlést tartottak. Áts Feri, a vörösingesek vezére kihirdette, hogy holnapra tűzte ki a háborút. A raktáros jelentette, hogy a raktárból ellopták a pál utcaiaktól zsákmányolt zászlót, és hogy egy picinyke lábnyom volt a raktár körül. Meghallgatták Gerébet, aki elmondta, hogy megvesztegette a tótot, hogy harc nélkül megkapják a grundot. Áts Feri nagyon mérges lett emiatt, és gyávának nevezte Gerébet, de ő azt mondta, hogy ő bizony nem gyáva, ő velük tart és Pál utcaiak ellen. Gyávának nevezte a Pál utcaiakat, de ekkor leugrott Nemecsek a fáról, ahol addig rejtőzött és a szemükbe vágta, hogy közülük a legkisebb sem gyáva, hiszen Ő is ellopta a zászlót, és akár megverhetik, de ő nem fut el. Áts Ferinek nagyon megtetszett a bátor kislegény, és hívta, hogy álljon be közéjük. Nemecsek persze nem lett áruló. Kicsavarták a kezéből a zászlót, és mivel Áts Feri azt mondta, hogy túl kicsi a veréshez, hát megfürösztötték. A kicsi Nemecsek büszkén kiáltotta Geréb szemébe, hogy áruló, és mikor elment, tisztelegtek neki a vörösingesek, Gerébet pedig rögtön kizárták a csapatukból.

 

VI. rész

Boka kiáltványt függesztett ki a grundra a közelgő háborúról, és a fiúk lelkesedve várták a parancsnokot. Boka mindent elmondott, mindenki felesküdött a csapatra. Boka elmondta a haditervet és elmondta, hogy Nemecsek lett a hadsegédje. Ez ellen a gittegylet tiltakozott, de Bokát nem érdekelte az egylet. A kis Nemecsek azonban - aki már nagyon beteg volt és minduntalan köhögésrohamok törtek rá - nem akarta, hogy Boka is megvesse, hát elmondta, hogy miért is tartják őt gyávának. Boka megígérte, hogy a háború után tisztázza Nemecseket. Bár Nemecsek szomorú volt, hogy az ő becsületének ügyét elnapolták, engedelmesen teljesítette Boka utasításait. Megérkezett Geréb és könyörgött Bokának, hogy fogadják vissza, de Boka nem engedte vissza a fiút, aki sírva elment.
Miután egész délután gyakorlatoztak, kimondták, hogy aki a másnapi háborúból hiányzik, az szószegő. A gyakorlat után a gittegylet sürgős közgyűlést hívott össze, mert az elnök elfelejtette rágni a gitttet, ami kiszáradt. Ezt akarták kitárgyalni, de megérkezett Geréb apja, aki tudni akarta, hogy a fia valóban áruló-e vagy sem. A kis Nemecsek, aki a láztól már nem is volt magánál, azt mondta, hogy Geréb nem áruló. Geréb apja boldogan tért haza, Boka pedig hazakísérte Nemecseket, aki már alig állt a lábán, és hallucinált a láztól.

 

VII. rész

Másnap latin órán Rácz tanár úr is észrevette, hogy a fiúk majd kibújnak a bőrükből. Az egész iskola lázban égett, sokan részt akartak venni a csatában, jelentkeztek, harcolni, kémkedni vagy csak nézőnek, de Boka nem engedett maguk közé idegent. Mentek a grundra gyakorlatozni. Geréb levelet küldött a cselédjükkel, hogy kihallgatta a Füvészkertben a vörösingeseket és megtudta, hogy azok csak másnap támadnak, és elküldte Nemcseknek az új könyvét, amit apjától kapott, mert kiderült róla, hogy mégsem áruló. Kérte, hogy fogadják vissza és bocsássanak meg neki. Boka visszafogadta Gerébet, és beállt mindenki a helyére. Követek érkeztek a vörösingesektől, akik elhozták a hadüzenetet, megállapodtak a harc szabályiban és megkérdezték a bátor Nemecsek címét. Meg is látogatták a kis Nemecseket, aki lázasan feküdt otthon és nagyon elszomorodott, amikor megtudta, hogy már másnap lesz a háború, és akkor ő kimarad abból.

 

VIII. rész

Gyönyörű nap volt a háború napja. Hatalmas volt a sietség az iskola után, és háromnegyed kettőkor már mindenki a helyén volt. Boka elmondta, hogy kissé megváltoztatta a haditervet és egy sáncot ásatott, ahol a legerősebbek megbújnak majd, és onnan támadnak az ellenségre. Fél háromkor megérkezett az ellenség, és csak a csapat egyik része támadott az idősebb Pásztor vezetésével. Áts Ferivel a vörösingesek másik felével a jelre várt, hogy majd akkor támadnak, ha Pásztorék már győztek. Pásztorékat azonban legyőzték a Pál utcaiak és egyenként bezárták őket a tót kunyhójába. Hiába várta Áts Feri a trombitajelet, az nem jött. Aztán azt hallották, hogy a Pál utcaiak éljeneztek. Erre berontottak és bizony hiába voltak kevesebben, teljesen pihentek voltak a Pál utcaiak seregével szemben. Nagyon erősen nyomultak előre és egyszer csak Áts Feri elkiáltotta magát, hogy szabadítsák ki a kunyhóban levőket. Egyszerre azonban ott termett Nemecsek, aki a láztól "megtáltosodva" a földre fektette az idegen vezért. A vörösingesek között hatalmas lett a zavar és végérvényesen elvesztették a háborút. Az ellenség elment és csak Áts Feri álldogált ott és nézte, amint mindenki körülvette Nemecseket, akit kineveztek kapitánynak. Amikor Áts elment, mindenki tisztelgett neki. Aztán megjelent Nemecsek rémült édesanyja, aki már mindenütt kereste a beteg fiút, aki csak úgy megszökött az ágyából. Az egész csapat hazáig kísérte őket. Végül csak Boka maradt a ház előtt és keservesen sírt. Aztán megérkezett Nemecsek apja is és ő is csak sírt vele. Aztán Boka egyedül maradt az utcán, de látta Áts Ferit, aki eljött, hogy Nemecsek állapota felől érdeklődjön.

 

IX. rész

Itt néhány bejegyzés következik a gittegylet jegyzőkönyvéből, ami tartalmazza, hogy Nemecsek Ernő nem gyáva és nevét tévedésből írták kis betűvel, és hogy Boka János nevét a történelemkönyvbe be kell írni Hunyadi neve mellé, mert legalább olyan jó vezér ő is. És a legyőzöttek nevei közé pedig az Áts Feri nevét. Továbbá bejegyzések állnak a kiszáradt gitt miatt, amit Kolnay, az elnök nem rágott, és ami miatt az elnöknek fegyelmit szavazott meg az egyesület, és ami nagyon nem tetszett az elnöknek és azt mondta rá: "szemétség".

 

X. rész

A Rákos utcában, ahol Nemecsekék laktak, nagy volt a csend. Minden szomszéd lábujjhegyen járt, hogy nehogy megzavarja a kis beteget. Mindenki kérdezősködött, hozott valamit, de csak azt a választ kapták, hogy a kisfiú nagyon rosszul van. Amikor megérkezett Boka és elmondta Nemecseknek, hogy a gittegylet mindent megbánt vele kapcsoltaban és még díszoklevelet is készítettek neki, amiben bocsánatot kérnek és csupa nagybetűvel írják a nevét, de a kis Nemecsek nem hitt Bokának. Megörült a hírre, hogy Áts Feri ott járt előző este és utána érdeklődött, és azt is megtudta, hogy a vörösingesek új vezért választottak, az idősebb Pásztort, de kitiltották őket még aznap este a Füvészkertből, mert a Füvészkert igazgatója megelégelte a nagy lármázásokat. A kis Nemecsek a láztól már mindenfélét elképzelt. Sem a szülei, sem Boka nem tudta lecsitítani. A kisfiú biztosan tudta, hogy meghal, pedig nem is hallotta, amikor az orvos azt mondta az édesapjának, hogy már nem éri meg a reggelt, de talán az estét sem. Mire megérkezett az egylet, hogy átnyújtsák a díszoklevelet, Nemecsek már meghalt.
A fiúk hazamentek, Boka pedig a városban bolyongott, majd a grudra ment be, hogy kisírja magát. Tanúja volt, hogy Barabás és Kolnay ünnepélyesen kibékültek. Nemecseken és a grundon tűnődött és a kunyhóban furcsa szerszámokat látott meg. Ekkor tudta meg a tóttól, hogy a grund tulajdonosa házat építtett arra a helyre, amiért ők harcoltak, amiért Nemecsek az életét adta.

 

 

Szoboravató

Szanyi Péter: Einstand c. szobrának avatása a Práter utcai

Általános Iskolánál

2007. szept. 28. 11 óra

A főváros év elején hirdetett pályázatot Molnár Ferenc világhírű regényhőseinek emlékművére. Az ötalakos zsánerszobor a híres "einstandjelenetet" ábrázolja, pontosabban az einstand előtti pillanatokat, amikor a Pásztorok falnak dőlve nézik a golyózó Pál utcaiakat. A látszólag nyugodt helyzetben tapintható a drámai feszültség.

Mint tudjuk, a jelenet a regény szerint a Múzeumkertben játszódik, a szobor azonban máshová, a Práter utcai iskola elé kerül. A főváros év végéig szeretné felállítani. A szobrász szerint addigra el is készülhet a végleges mű, melynek most még csak a makettjét láthattuk.

 

 Szanyi Péter "Einstand" című ötalakos bronz kompozícióját
a Molnár-regény megjelenésének századik évfordulója alkalmából
2007. szeptember 28-án avatták fel.

Mi  az az einstand?
Ez különleges pesti gyerekszó.
 Mikor valamelyik erősebb fiú golyózni,
tollazni vagy szentjánoskenyér-magba - pesti nyelven: boxenlibe - játszani lát magánál gyöngébbet,
s a játékot el akarja venni tőle, akkor azt mondja: einstand.
Ez a csúf német szó azt jelenti, hogy az erős fiú hadizsákmánynak nyilvánítja a golyót,
 s aki ellenállni merészel, azzal szemben erőszakot fog használni.
 Az einstand tehát hadüzenet is.
 Egyszersmind az ostromállapotnak, az erőszaknak,
 az ököljognak és a kalózuralomnak rövid, de velős kijelentése.

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: magyarország pénz magyarok szeretet komédia tragédia érzelmek puszta Címkék lélektani dráma

A bejegyzés trackback címe:

https://100ujgyulekezet.blog.hu/api/trackback/id/tr734691985

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása