Szöllösi Tibor: Kövesd Istent, és maradj kicsiny önmagad szemében!

A 88 éves Oral Roberts a pünkösdi-karizmatikus mozgalom legidősebb világméretű hatású személyisége ma, Derek Prince és Kenneth Hagin elköltözése után. Egyes egyháztörténészek szerint a 20. század legkiemelkedőbb vallási egyénisége

20. század első hatvan évében a pünkösdi hívők Amerikában és másutt a tisztes konzervatív kereszténység köreiből kitaszítva éltek.

Csupán zajos, istentiszteleteiken az alkalomhoz méltatlanul viselkedő embereket láttak bennük; a mozgalmat átható szellemiség ismerete híján képtelenek voltak eligazodni a hitgyakorlatukon.

A nyelveken szólást, a prófétálást vagy a démonűzést a féktelen rajongás, illetve a vallási tudatlanság bizarr megnyilvánulásainak tekintették.

Amellett a legtöbb pünkösdi szegény és társadalmilag hátrányos helyzetű volt, iskolai képzettség híján pedig teljesen érintetlen a protestáns berkekben divatos teológiai trendektől. Legtöbbjüknek fogalma sem volt, mi fán terem a modernizmus vagy a „társadalmi evangélium”, s ha valakinek mégis, csak annál vehemensebb elutasítással fordult el az ezekhez hasonlóktól. Ha a „szent hempergők” szóba kerültek, általában egy kézlegyintés volt a válasz, esetleg megjegyezve még: valami hasznuk azért mégis van a társadalomban, mert foglalkoznak a polgári felekezetekben nem szívesen látott „aljanép” lelki szükségeivel. Tény, hogy az irántuk mutatott elutasító magatartás miatt az ébredés kezdeti évtizedeiben a pünkösdiek nem tudták, de nem is nagyon akarták megközelíteni e kritikus köröket üzenetükkel. Mindennek tetejébe a más egyházakhoz fűződő és a társadalmi viszonyaikat faji előítéletek is terhelték.

Ám mindeközben szinte minden amerikai településen észrevétlenül gyülekezeteket alapítottak, és „viselt dolgaik” felől mind többeknek furdalta az oldalát a kíváncsiság. Az emberek a zsúfolt pünkösdi imaházakhoz settenkedtek, és az ablakon bekukucskálva figyelték az istentiszteleteiken uralkodó lelkesedést. Súlyos betegek az óvatosságot olykor félredobva felkeresték valamelyik gyógyító összejövetelt, és utána sokan harcosan elkötelezett pünkösdi hívők lettek. A csatlakozók döntését a családjuk nem mindig tudta feldolgozni, ilyenkor a vérségi és baráti kapcsolatokból való kirekesztés is osztályrészük lett.

A második világháború után megindult a változás; a gazdasági depresszió korában divatos sztereotípiák kezdtek megszűnni. Általános prosperitás vette kezdetét, és bár az akkoriban elterjedt elméletek szerint az új felvirágzásból a pünkösdieknek ki kellett volna szorulniuk, a tények mást mutattak. A fellendülés számukra is jólétet hozott az amerikai társadalomban, és most már gyakran nagyméretű és modern gyülekezeti épületeikkel is magukra vonták környezetük figyelmét. Bizonyossá vált, hogy ugyanúgy képesek bővelkedni is, ahogy korábban szűkölködni tudtak. Egyre több pünkösdi hívővel lehetett találkozni az ipar, az üzleti világ, valamint a pénz- és oktatásügy vezetői között is. Ugyancsak mind több jogi szakember, orvos és egyetemi professzor került ki közülük.

A változás hátterében állt olyan új szolgálatok megjelenése is, mint a Teljes Evangéliumi Üzletemberek Nemzetközi Közössége. Élén egy örmény pünkösdi üzletember, Demos Shakarian állt, aki a negyvenes években jól menő tejüzemi vállalkozást vezetett Kaliforniában. A szervezet egyfajta élcsapatként kívánt munkálkodni abban, hogy olyan emberek is megismerhessék a pünkösdi élményt, akik máskülönben sohasem tették volna be a lábukat egy pünkösdi istentiszteletre. Ez a közösség, amelynek rendes tagságához sem nők, sem prédikátorok nem tartoztak, a bőség, az egészség és a nyelveken szólás „új” evangéliumának szószólójává válván meghatározó szerepet játszott a pünkösdi ideák világméretű elterjedésében.

A pünkösdi tábor presztízsnövekedésében és a karizmatikus mozgalom előkészítésében, melynek során már az ötvenes években is ezrek nyertek pünkösdi megtapasztalást a tradicionális egyházak tagjai közül is, egyéb tényezők között oroszlánrésze volt egy a szellemi ajándékok széles skáláját felvonultató ébredésnek is, amely a Gyógyulás Hangja nevet viselte. Ezt az ébredést William Branham, Jack Coe és Oral Roberts robbantották ki, majd sok száz társukkal országszerte fölkeltették az érdeklődést Isten gyógyító ereje iránt.

Hármuk közül Oral Roberts a legismertebb, egyes egyháztörténészek szerint a 20. század legkiemelkedőbb vallási személyisége.

Bár – a vele idős korában közeli kapcsolatba került Kathryn Kuhlmanhoz hasonlóan – hivatalosan sohasem csatlakozott a Gyógyulás Hangja evangélisták köréhez, az ötvenes évekre mégis az ébredés kimagasló vezetője lett.

A tehetséges és bibliai tudományokban jártas Roberts tisztelettel viszonyult a többi evangélistához, főleg Branhamhez, de közben gondosan őrizte függetlenségét, és hamar a legnépszerűbb híresség lett az ébredésben. Mire 1968-ban abbahagyta az evangelizációt, 1 millió emberért imádkozott személyesen kézrátétellel. Több mint 300 evangelizációs hadjáratán a teljes ember, nem csak a fizikai test gyógyítását tűzte ki célul. Az egyháztörténelemre gyakorolt hatása azonban ennél messze sokrétűbb; valószínűleg nála hatékonyabban senki sem járult hozzá ahhoz, hogy a klasszikus pünkösdizmus kitörhessen abból a miliőből, melyben született, és a karizmatikus mozgalomban is nehéz lenne még egy olyan személyt találni, aki azt egészen a kezdetektől ennyire innovatív módon, ilyen sok szálon és ekkora súllyal alakította.

Mostanáig 120-nál több könyvet írt, népszerű Újszövetségi Hangzó Bibliája mindegyik vershez személyes kommentárokat és imát is fűz.

Granville Oral Roberts 1918-ban született Oklahomában, édesanyja már születése előtt Isten szolgálatára szentelte. Ereiben walesi és cseroki indián ősök vére is csörgedezik (1963-ban az amerikai őslakóktól elnyerte az „Év Indiánja” címet). Apja a Pünkösdi Szentség Egyházban prédikált, ami a pünkösdiek fentebb ecsetelt társadalmi státusa miatt állandó gúny céltáblájává tette az iskolában. Helyzetét csak súlyosbította, hogy erősen dadogott. A család istenfélő légkörben, ám nyomasztó szegénységben élt, és a felserdülő Oral – radikálisan szakítani akarván a családi hagyományokkal – elköltözött otthonról. Munka mellett jogot tanult, s egy fényes politikai karrier körvonalazódott a szemei előtt, ám álmait a tüdővész hamar szertefoszlatta. Közel fél évig sorvadozott betegágyán, miközben a szülei rendületlen imáikkal ostromolták a mennyet megtéréséért és gyógyulásáért.

A sok ima gyümölcse végül beért – egy Moncey nevű evangélista szolgálatán megtörtént a csoda. 1935-ben már prédikál, majd pásztorként szolgál, és közben teológiai tanulmányokat folytat. Mint 2002-ben kiadott, magyarul A hittel nincs lehetetlen címmel megjelent könyvében írja, ekkoriban mindenhova egy csomagtartónyi teológiakönyvet vitt magával, és mások prédikációs jegyzetei alapján készült a szolgálatokra. A radikális fordulat akkor történt, amikor felismerte: hiányzik Isten ereje az életéből. Az Urat kezdte keresni, mégpedig az Ő útmutatása alapján: térdre borulva többször végigolvasta az evangéliumokat és az Apostolok cselekedeteit. Amit ekkor felfedezett, egész pályafutását meghatározta. Észrevette ugyanis, hogy Jézus szolgálata hármas tevékenységre épült – Ő nemcsak prédikált, hanem tanított és gyógyított is. Megértette a kenet jelentőségét, és úgy határozott, hogy mennyei erő és kijelentés nélkül többet nem lép a szószékre. Egész életében elkísérte édesanyja tanácsa: „Kövesd Istent, és maradj kicsiny önmagad szemében!”

Hamarosan mindennaposak lettek szolgálatában a gyógyulás csodái, és megírta első könyvét Ha gyógyulásra van szükséged, ezt tedd! címmel. Fontos lépés volt szolgálati folyóirata, a Gyógyító Vizek megalapítása is, valamint az adminisztratív központ kiépítése Tulsában.

A 15 ezer dolláros kölcsönből vásárolt istentiszteleti sátor nagy rugalmasságot biztosított a számára; most már bárhol prédikálhatott, betegekért imádkozhatott. 1948 tavaszán és nyarán Roberts nem régóta működő hivatala már 25 ezer levélre válaszol, 30 ezer felkent zsebkendőt küld ki, és magazinjukat 90 ezres példányszámban osztja szét. (Később ő volt az első, aki a szolgálatát egyre nagyobb számban támogatókkal való kapcsolattartásra számítógépes rendszert vezetett be.) Már ebben az időben vannak istentiszteletek, amelyeken egy-egy alkalommal ezernél is többen fogadják el Jézus Krisztust Megváltójuknak.

A szárnyaló szolgálat 1950-ben válságba került, amikor a sátor tornádó áldozata lett. Ebben a helyzetben egyik fő életelvét követve – „ha látod a láthatatlant, a lehetetlenre is képes leszel” – 65 ezer dollárért új sátrat rendelt.

A szolgálat évről évre jelentős növekedést könyvelhetett el, 1951-ben megépül az első az impozáns székházak közül, és a szolgálati sátrakat is egyre nagyobbakra kell cserélnie.

Úttörő szerepe volt az elektronikus média felhasználásában is evangelizációs célokra. Az ötvenes évek elejére 400-nál is több állomást számláló rádióhálózatot épített ki, és elsőként ismerte fel a televíziózásban rejlő lehetőségeket. A premier 1954. január 10-én volt, minden várakozást fölülmúló reakcióval. A filmre vett evangelizációk voltak az első, Isten kenetét dokumentáló felvételek a történelemben. Az ötvenes évek közepén televíziós hálózatot épített fel: 1957-re az ország 500 tévéállomása közül 135-ről sugározták gyógyító szolgálatát.

A közvetítések olyan emberek millióinak otthonába vitték Isten országának jelekkel és csodákkal kísért evangéliumát, akik másként talán soha nem mentek volna el egy élő gyógyító összejövetelre. Ilyen személy volt John F. Kennedy is, aki a Fehér Házban fogadta Oralt és munkatársait, hogy elmondja, mennyire élvezi adásukat. Az első „televangélista” szélesebb körben tette ismertté a gyógyulás, a nyelveken szólás, a prófétálás, a csodatevés és a Szent Szellem más ajándékainak valóságát, mint korábban bárki. Producere, Dick Ross később Kathryn Kuhlmannal és Billy Grahammel is dolgozott. A nézettség általában valahol 10 és 40 millió között mozgott. Úttörő példáját csakhamar mások is követték. Elsőként Pat Robertson 1961-ben – az első, kizárólag vallási műsorokat sugárzó állomás az országban tulajdonképpen az övé volt. A CBN alig élte túl a korai hatvanas éveket, de az évtized végére pályája meredeken ívelt felfelé; Robertson sikertörténetét a szekuláris média világából Ted Turneréhez hasonlítják.

A hatvanas évek végén Jim Bakker és Paul Crouch megalapította a TBN-t, majd 1974-ben Bakker immár önállóan a PTL-t. Kathryn Kuhlman 1967-ben kezdte meg saját közvetítéseit, Robert Schuller 1970-ben, Jimmy Swaggart 1972-ben. Bár a televíziót a karizmatikus mozgalmon kívül is használták – elsősorban Billy Graham és Jerry Falwell nevét kell említeni –, a hetvenes évekre a médiát a pünkösdi-karizmatikus szolgálatok uralták. Ennek részben szervezeti okai voltak: az ötvenes és hatvanas évek gyógyító ébredéséből több tucatnyi nagy, független szolgálat került ki, melyek erejéből tévéprogramok finanszírozására is futotta, és már felhasználhatták az úttörők, Roberts és Robertson tapasztalatait.

Ha a 20. század során a pünkösdi-karizmatikus mozgalomban született jelentős oktatási intézményeket vesszük sorra, megint csak Roberts áll az első helyen, aki azzal a korai pünkösdi felfogással is szakított, miszerint a Szent Szellem ereje és a felsőoktatás összeegyeztethetetlen. 1963-ban alapította meg az oklahomai Tulsában a nevét viselő egyetemet, amely két évvel később meg is nyitotta kapuit. Követői közül – miként a keresztény tévéközvetítés terén – ismét Pat Robertson emelkedik ki: a Virginia Beachben épült Regent University 1978-tól várja a hallgatókat. Ma már pünkösdi egyetemek, teológiai és művészeti főiskolák százai működnek világszerte.

Az Oral Roberts Egyetem (ORU) futurista architektúrája és oktatásbeli újszerűsége azonnal elismerést váltott ki, és Amerika rangidős karizmatikus egyeteme rekordidőn belül, hat év alatt területi akkreditációt kapott. Egy ügyes és jellegzetesen amerikai módszerrel, egy országosan is versenyképes egyetemi kosárlabdacsapat szervezésével pedig az egész nemzet figyelmét felkeltették. Az alapító pénzalapteremtő képessége lehetővé tette az intézmény folyamatos bővítését – a hetvenes években az Oral Roberts Evangelizációs Szövetség körülbelül évi 3 millió dollárt fordított az egyetem céljaira, és a kilencvenes évekre 250 milliós értékű, ultramodern felszerelésű egyetemmé fejlődött. A kedvezményes tandíjrendszer tovább segítette a gyors növekedést, úgyhogy 1986-ra ötezresnél nagyobb hallgatótestületével messze a legnagyobb pünkösdi-karizmatikus felsőoktatási intézmény lett. 1975 és 1978 között további professzionális iskolákat csatoltak az egyetemhez: fogorvosi, gyógyszerészeti egyetemet, ápolónőképzőt, valamint jogi kart. Az egyetemmel kapcsolatos célkitűzései is hozzájárultak ahhoz, hogy Oral elhagyja pünkösdi felekezetét, amelybe beleszületett. Az erősödő karizmatikus kereszténység ugyanis igényelte gyermekei képzését, és sokan jöttek a gyönyörű, új egyetemre. 1975-re már csak a hallgatók fele származott klasszikus pünkösdi felekezetekből.

Oral Roberts hosszú távon anyagi sikerét főleg azon képességének köszönhette, hogy sikeres karizmatikus üzletembereket tudott egyre nagyobb számban megnyerni és mozgósítani; tulajdonképpen a már említett Teljes Evangéliumi Üzletemberek Nemzetközi Közössége, amely óriási formáló szerepet játszott a késői ötvenes és hatvanas évek karizmatikus mozgalmában, az ő ösztönzésére alakult meg. Demos Shakarian Roberts egyik legfontosabb támogatója maradt, és ő lett az Oral Roberts Evangelizációs Szövetség kurátora.

Roberts sokat tett a pünkösdi csoportok közötti egység építésében. Hosszú évtizedeken át alig volt valami kapcsolat az amerikai pünkösdi csoportok között, hacsak a közöttük zajló, sokszor „juhlopás”-nak tekintett migrációt nem nevezzük annak, ami persze nem együttműködésre sarkallta a vezetőket. A változás a háború idején kezdődött, és 1948-ban Roberts maga is ott bábáskodott a pünkösdieket egyesítő országos szövetség születésénél. Ily módon a pünkösdizmus már a karizmatikus mozgalom feltűnése előtt is úton volt afelé, hogy társadalmi és felekezeti körökben is köztiszteletet vívjon ki magának. Ám a „pünkösdi ökumenizmus” hozta változás csak lassan hatott, és Roberts, aki már nagyon korán hangsúlyozta, hogy szolgálata minden felekezet rendelkezésére áll, a szolgálata iránt nem pünkösdi körökből mutatkozó igény láttán 1967 és 1968 során egy sor radikális döntést hozott. (Különösen a katolikusok vonzódtak hozzá. A New York-i, philadelphiai és chicagói püspökök aggodalommal figyelték, milyen sok hívük látogatja a gyógyító istentiszteleteket, és mennyien támogatják adományokkal is az oklahomai evangélistát.) A növekedésben megrekedt tévéprogramot törölte, véget vetett evangelizációs hadjáratainak, és szülőfelekezetét, a Pünkösdi Szentség Egyházat a metodista egyházra cserélte fel.

1969-ben, amikor az ORU már megalapozottan működött, bejelentette, hogy visszatér a televízióhoz, főidejű adások formájában. Ezt a lépését egész szolgálata egyik legfontosabb döntésének nevezte. A tévéközvetítések csapásiránya tekintetében váltás történt: a világi műsorok versenytársaként szórakoztató programokat kezdett közvetíteni. Látványos műsoraiban a leghíresebb evangélistákat is vendégül látta, továbbá neves politikai és közéleti személyiségeket. Felléptek a keresztény szórakoztatóipar olyan előkelőségei, mint Pat Boone, de hollywoodi hírességek is.

Az új formátumú televíziós fellépések 64 milliós nézettségi rátával óriási sikert hoztak. „A történelem ezen pillanatában a tömegek személyes elérésének leghatásosabb módját a televízió kínálja” – nyilatkozta Roberts. E kijelentésével új korszak köszöntött be, az „elektronikus egyház” érája. 1974 végén döntését így kommentálja: „Koreográfiánk miatt sokan nem voltak ránk kíváncsiak az egyházakból, de televíziós megjelenésünk óta mégis 111 vallási tévéprogram lépett színre, és legtöbben a mi módszereinket követik.”

Roberts várakozása szerint szolgálatának csúcspontját a Hit Városa Orvosi és Kutató Központ felépítése hozta volna, amely 1981-ben nyílt meg 250 milliós költséggel. A komplexum egy harmincemeletes kórházból, egy hatvanemeletes orvosi központból és egy húszemeletes kutatóintézetből állt. A központot az a látás hozta létre, hogy a teljes személy gyógykezelésében ötvözzék a hit imáját és az orvostudományt, a természetfelettit és a természetest. Ebben is egy korábbi pünkösdi felfogással szakított. Miután azonban a Hit Városával kapcsolatos tervei 1990-ben kudarcot vallottak – bár az Ortopédiai Klinika ma is működik Oklahomában –, legtöbb energiáját ismét az egyetemre fordította. A Time magazinban 1987. július 13-án egy gyermek feltámadásáról megjelent cikk ugyanakkor azt mutatja, hogy Oral Roberts tevékenysége korántsem csupán adminisztratív jellegű ekkoriban sem.

A kilencvenes években még mindig ugyanolyan érzékenység és rugalmasság jellemezte, mint korábban, ha Isten új munkájáról volt szó. A Rodney Howard-Browne és mások vezetésével világszerte erőteljes felfrissülést hozó ébredésből az idősödő Roberts is kivette részét a szolgálók fiatal generációját támogató szellemi atyaként. 1993-ban a Howard-Browne-szolgálat presztízsét ugyancsak emelték az ORU-ról kapott meghívások.

Az ezredforduló után még mindig aktív, és a szolgálatukat keresők számára is bőséggel megosztja sikerei titkát a Hittel nincs lehetetlen lapjain. Mint írja: „Igaz, a testem már nem fiatal, és az idén is öregebb lesz – de a teljes történethez még hozzátartozik a Szellem vibrálása bennem, az, hogy a Szent Szellem imanyelve szüntelenül megújítja elmémet, mert értem is annak jelentését; s a hittel való vetés csodája, mely számomra az adás és az elfogadás módját jelenti. Mindezek visszatartják az öregedés folyamatát, és megújítják az erőmet, mint a sasét. Járom az országot a két óceán között, súlyos kenettel a szolgálatomon. Prédikálok, az Úr tüzével a szívemben. Érzem, Isten csodatévő ereje működik, miközben tanítok, hirdetem az Igét, és betegekért imádkozom, s ugyanez az erő hatja át írói és nevelői tevékenységemet is.”

2004-ben Benny Hinn-nek Ez a te napod című tévéműsorában Oral egy friss látomásáról számol be, és a kereszténységet éberségre inti Krisztus közeli visszatérésére figyelmeztetve.

Felesége, Evelyn, hatvanhat éves sikeres házasság után – amelyből négy gyermek született – 2005. május 4-én az Úrhoz költözött. Evelyn Lutman Fahnestock is prédikátorcsaládból származott. Oral Roberts ma Kaliforniában, Palm Springs közelében él.

forrás: http://www.ujexodus.hu/index.php?cikk=850

Lukács Ibolya Anna 2009. 12. 22. (XIII/52)

Sátorból a műholdra

Oral Roberts, aki kitalálta az elektronikus egyházat

A 91 éves korában elhunyt Oral Roberts evangélista a huszadik század második felében Billy Graham, Martin Luther King, Pat Robertson és Jerry Falwell mellett a legnagyobb hatású protestáns egyházi személyiség volt. (Öröksége a hit. Hetek, 2009. december 18.)

ő volt az első, aki a pünkösdi sátoros istentiszteleteket médiaeseménnyé tette, majd a televíziózás elterjedésével új stílusú, látványos, mozgalmas show-műsorokkal meg tudta szólítani a szélesebb publikumot is. A hetvenes években már olyan ismert volt, hogy világsztárok fordultak hozzá tanácsért, köztük John Lennon és Elvis Presley. Elsőként létesített pünkösdi-karizmatikus teológián alapuló akkreditált egyetemet, a tulsai Oral Roberts Universityt. Tanításából fakadóan sokan gyógyító evangélistának nevezték, ugyanakkor ő maga elutasította ezt a címkét: „Isten gyógyít, nem én” – mondta.

Granville Oral Roberts 1918. január 24-én született az Oklahoma állambeli Bebee-ben, Ellis és Claudius Roberts ötödik gyermeke­ként. A szegénységben élő család feje prédikátor volt ugyan, de legkisebb fiában sokáig fel sem merült, hogy apja nyomdokaiba lépjen. Annál is kevésbé, mivel súlyosan dadogott, amiért társai gyakran csúfolódtak vele.
Anyja egyszer a térdére ültette a síró kisfiút, és azzal vigasztalta: „Oral, egy nap Isten meg fogja gyógyítani a nyelvedet, és az evangéliumot fogod prédikálni.” Erre a napra azonban még várni kellett, és a gyermek Roberts számára külön kínt jelentett, hogy dadogó nyelve mellé olyan keresztnevet viselt, melynek jelentése éppen a beszéddel állt kapcsolatban.
A legifjabb Roberts eredetileg jogász szeretett volna lenni, és Oklahoma állam kormányzója. Tizenöt évesen, otthonát elhagyva, Atokába ment középiskolába, ahol kosárlabdázni kezdett. Három állása és a szorgalmas tanulás mellett nem sok gondot fordított az egészségére, mígnem tizenhét évesen egy kosárlabdameccs alatt összeesett, és kiderült, hogy tuberkulózisban szenved. Szótlanul nézett apja könnyes arcába, aki azt mondta: „Fiam, nem fogom hagyni, hogy belehalj a tuberkulózisba, és a pokolba kerülj.” Hirtelen éles fényt látott, és apjának arca helyén Jézust pillantotta meg. A látomás hatására ahhoz az Istenhez kezdett fohászkodni, aki elől mindeddig futott: „Ments meg, Jézus, kérlek, ments meg!”
Tüdőbetegsége azonban ekkor még súlyos állapotban tartotta. Bátyja hitt a gyógyulásban, így elvitte Oralt és a családot George Moncey evangélista összejövetelére, ahol a betegekért is imádkoztak. Ekkor, az istentiszteletre tartva hallotta Oral legelőször Isten hangját. A 700-as Klub 2009. júniusi adásában így beszélt erről Scott Rossnak: „Ott feküdtem az autó hátsó ülésén, a bátyám vezetett, a szüleim pedig ott ültek mellette, és ő a látott csodákról mesélt. Hallgattam őt, és egyszer csak minden elhomályosodott. Minden elhalkult körülöttem. Ebben a csendben Isten megszólított. Az első szava az volt: »Fiam! Meg foglak gyógyítani. Ma, ma este meg foglak gyógyítani, és te elviszed a gyógyító erőmet a generációdhoz, és egy napon egyetemet építesz nekem, amely az én tekintélyemre és a Szent Szellem tekintélyére épül.« Ezek voltak Isten első szavai hozzám.”

Oral Roberts nemcsak meggyógyult azon a napon, hanem meg is tért. Amint a tuberkulózis eltűnt a testéből, a nyelve is megszabadult a dadogástól, és a beszéde tiszta lett.
Roberts eleinte az apjával együtt prédikált, és összejöveteleik során találkozott későbbi feleségével, Evelyn Lutmannal, aki hatvanhat éven keresztül hűséges társa volt.

A negyvenes években Oral Roberts több gyülekezetet is pásztorolt, miközben szorgalmasan képezte magát az Oklahoma Baptista Egyetemen és a Phillips Egyetemen. 1947 májusában elmondása szerint Isten több alkalommal újra szólt hozzá, ennek nyomán betöltekezett Szent Szellemmel, és elkezdett gyógyító-összejöveteleket tartani. Az első ilyen rendezvényre az Oklahoma állambeli Tulsában került sor, majd elindult Roberts rádiós szolgálata és Healing Waters (Gyógyító Vizek) című keresztény magazinja.

Roberts Amerika-szerte ismertté vált hatalmas sátorokban tartott gyógyító-istentiszteleteiről. Első sátra 1948-ban 3000 ember befogadására volt alkalmas, de 1950-ben már három újabb sátrat rendeltek az evangelizáló összejövetelek céljára, melyek közül a legnagyobb 7500 személy befogadására volt alkalmas. Ezt azonban egy vihar lerombolta, így hamarosan még nagyobb sátrakat készíttettek, amelyek közül az egyikben már 10 ezer ember ülhetett le Isten igéjét hallgatni – 1952-re azonban az egyre növekvő érdeklődés révén ez is szűkké vált.

1953-ban Oral Roberts elindította forradalmi újdonságnak számító tévés programját Your Faith Is Power (A hited erő) címmel. Ekkor kezdte el filmre venni istentiszteleteit, hogy bárki a saját szemével láthassa a csodákat.

A sátras összejövetelek egészen 1967-ig tartottak. Roberts ismertsége számára áttörést jelentett új tévéműsora, amelyben az evangélium hirdetése mellett számos híresség is megjelent, többek között Mahalia Jackson, Pat Boone, Roy Rogers, Johnny Cash, Natalie Cole és sokan mások. Az adás Valentin-napi különkiadása 40 milliós nézettségi rekordot ért el, és több Emmy-díjra jelölték.
Szintén egy korábbi terve vált valóra 1965-ben, amikor az általa alapított egyetemen elindult az oktatás. A hivatalos megnyitót pedig Billy Graham vezette 1967-ben – ugyanebben az évben akkreditálták is az egyetemet.

A hetvenes években tovább bővült az intézmény: orvosi és fogorvosi kar indult, és elkezdődött a Hit Városának építése, hogy Roberts bibliai látása alapján a test, a lélek és a szellem keresztény szellemű gyógyítása együttesen valósulhasson meg az orvostudomány és az Ige együttműködésével. A későbbi években a rászorulók itt ingyenes orvosi ellátásban részesülhettek, egészen 1987-ig, amikor a média által sokat támadott Hit Városa bezárta kapuit, az iskola azonban továbbra is sikeresen működött: 1988-ban, fennállásának 21. évfordulóján már összesen 10 ezer végzett diákkal büszkélkedhetett. Az Oral Roberts University teljes körű akkreditációja 1996-ban zárult: az intézmény összesen 66 főiskolai, 16 egyetemi és 2 doktori programot kínál a tanulni vágyóknak.
A kilencvenes években Roberts többszöri gyengélkedése (1992-es szívrohama, majd 1998-as szívműtéte) ellenére új tévécsatornát indított, és rendszeresen vezette A gyógyulás órája című élő műsort felesége, Evelyn és fia, Richard, valamint menye, Lindsay társaságában.
Utolsó éveit főként Kaliforniában töltötte félig visszavonultan. Több könyvet is írt ezekben az években, és személyes tanácsaival segítette a sikeres, nagyhatású lelkészek újabb generációit.

Oral Roberts az adott kor legkorszerűbb eszközeivel rögzítette az összejövetelein történt csodákat. Azt ta­pasz­talta, hogy a felvételeken látott gyógyulások a nézőkben is növelték a hitet

A sikerek mellett több személyes megpróbáltatás is érte. Egyik lányát és vejét repülőgép-balesetben vesztette el, drogproblémákba keveredett idősebbik fia pedig öngyilkos lett. Másik fiát, Richardot, aki apját követte az egyetem elnöki székében, azzal vádolták, hogy az 50 millió dolláros adóssággal küzdő egyetem pénzét saját luxuskiadásaira költötte. Richard Roberts 2007 novemberében lemondott elnöki tisztéről, és első alkalommal történt meg, hogy az egyetem vezetésében senki nem képviselte a Roberts családot. Az egyetemet végül egy Oklahoma City-beli üzletember, Mart Green mentette meg az anyagi csődtől bőkezű, 70 millió dolláros adományával.

Oral Roberts 2005-ben vesztette el feleségét, Evelynt, aki hatvanhat éven keresztül volt hűséges társa a szolgálatban. Halála előtt Roberts a következőképpen összegezte földi szolgálatát: „Amikor elmegyek, mások fogják megítélni, mennyire engedelmeskedtem Isten parancsának, hogy ne csak a visszhangja legyek Jézusnak, hanem a hangja. Ami az én odaszántságomat illeti, minden porcikámmal megpróbáltam Jézus hangja lenni, nem törődve azzal, mibe kerül ez.”

„Oral Roberts Isten embere volt, és jó barát a szolgálatban. Testvéremként szerettem. Az évek során számos csendes beszélgetésünk volt” – mondta róla Billy Graham, a szintén kilencvenegy éves evangélista. Egy másik régi barát, Pat Robertson, a CBN televíziós csatorna alapítója így búcsúzott: „A gyógyító evangélizálás és a keresztény szellemű oktatás úttörője volt. Fiatalok egész generációját indította arra, hogy kövessék őt a karizmatikus szolgálatban. Több mint ötven éven keresztül voltunk barátok, hiányozni fog.”

Lennon levele

A hetvenes évek elején John Lennon a magánéletét körülvevő káosz elől egyre gyakrabban a televíziózásba menekült. Szívesen nézte a kor legismertebb televíziós evangélistáit, köztük Oral Roberts, Billy Graham, Pat Robertson és Jim Bakker műsorait. A zenész 1972-ben levelet írt Oral Robertsnek, amelyben őszintén vallott drogfüggőségéről és félelmeiről. Kifejezte sajnálatát a Jézussal kapcsolatos korábbi, botrányt kavaró kijelentései miatt is. A levélhez adományként egy kitöltött csekket mellékelt. „Miután idézett egy sort az egyik dalszövegéből, miszerint a »pénzen nem vehetsz szerelmet«, ezt írta: »Ez így van. A lényeg az, hogy boldogságot szeretnék. Nem akarok kábítószerrel tovább élni. Paul egyszer azt mondta nekem, hogy kigúnyolom, amiért drogokat szed, de végül meg fogom ezt bánni. Kérem, magyarázza el, hogy a kereszténység mit tehetne értem. Ez is csak egy átverés? Szerethet ő engem? Ki akarok kerülni a pokolból«” – idézi Lennon levelét Steve Turner életrajzíró, a Beatles evangéliuma című, 2008-ban megjelent könyvében.
Oral Roberts hosszú levélben válaszolt a zenésznek, és elküldte neki egyik könyvét. „John, láttuk önt a televízióban, amikor először Amerikába jöttek… A hatásuk olyan erőteljes és széles körű volt, hogy a kijelentése, miszerint a Beatles népszerűbb, mint Jézus, bizonyos mértékig igaz is lehetett abban a pillanatban. De tudja, a mi Urunk azt mondta: mindörökké élni fogok” – írta Roberts, aki levelében összefoglalta a megtérés, az újjászületés és a Szent Lélekkel való találkozás keresztény üzenetét. A későbbiekben még több személyes levelet váltottak egymással. (Morvay Péter)

Diákok az Oral Roberts Egyetemről

Az Oral Roberts Egyetem felé közeledvén már messziről csillog a napsütésben az egyetem világszerte ismert szimbóluma, a bronzból készült, 20 méteres imádkozó kéz. Az első és legnagyobb keresztény pünkösdi-karizmatikus egyetem 1965-ben nyitotta meg kapuját a diákok előtt az Oklahoma állambeli Tulsában. Azóta már több mint 40 ezren végeztek itt. Az egyetem hat karán – Művészetek és Kultúra, Közgazdaságtudomány, Oktatás, Egészségügy, Tudomány és Mérnöki tanulmányok, valamint Teológia és Misszió – több mint hatvan szakon lehet főiskolai vagy egyetemi diplomát szerezni.
Vidar Norvégiából jött és az MBA szakon tanult, ahol nagy benyomást tett rá az oktatás gyakorlatiassága. Szerinte az európai oktatással ellentétben itt nem az elméletekre, hanem az eredményességre és a problémamegoldásra teszik a hangsúlyt. Az ukrán Roman, aki jelenleg sikeres adótanácsadóként dolgozik, a tanárok emberiességét és megközelíthetőségét emeli ki. Még mindig emlékszik mentorának, Dr. Eugine Swearingennek a kedvenc mondatára: „Nem baj, ha félsz, csak cselekedj!”  
Debbie-nek, aki jelenleg is Tulsában dolgozik, egyetemi évei alatt az tetszett a legjobban, hogy itt sokkal konzervatívabb az életstílus, mint más keresztény egyetemeken. Noha a diákok szigorú szabályzatot írnak alá mind a viselkedésre, mind az öltözködésükre vonatkozóan, elfogadják, hogy ez annak
a feltétele, hogy ide járhassanak. A mérnökként dolgozó Gabriele életében az egyetem oktatási alapelve hozta a legnagyobb változást. „A teljes ember nevelése”: test, szellem, lélek – szól az egyetem szlogenje, ami a főbejáratnál is megtalálható. A diákoknak rendszeresen sportolniuk kell, és egy erőnléti szintet fenntartani, ha itt akarnak diplomázni. „Ez belém nevelte annak a fontosságát, hogy viseljek gondot a testemre csakúgy, mint a szellemiekre, valamint a szakmai dolgokra” – mondja Gabriele.
A 3500 férőhelyes Christ Chapel, az egyetemi istentiszteletek helye, építészeti stílusa nagyban emlékeztet a korai ébredési összejöveteleken használt sátrakhoz.
A megkérdezett végzett diákok szinte egyöntetűen az egyetemi istentiszteleteket emelik ki legkedvesebb emlékükként. Erre hetente kétszer került sor tanítási időben.
Az igehirdetők neves amerikai és nemzetközi keresztény vezetők voltak, mint például Marylin Hickey, Benny Hinn, John Hagee, mégis legnevezetesebbnek azok a ritka alkalmak bizonyultak, mikor maga Oral Roberts szólt a diákokhoz

Akik úgy érzik, hogy az alapító élete és maga az egyetem léte is inspiráció arra, hogy megállják helyüket az élet nehéz helyzeteiben, amint azt az egyetem egyik szállóigévé vált mondata is megfogalmazza: „Ha küzdesz, veszíthetsz, ha nem küzdesz, már veszítettél.” (Somorjai Krisztina)