Kedves Blogolvasók!
A most következő 40-es blokkban 40 pünkösdi-karizmatikus személy szolgálatáról lesz szó.
A skót származású Smith Wigglesworth 1859-ben született a yorkshire-i Menstonban, Angliában. Egy napon, amikor Kaliforniában összejövetelt tartott azt mondták neki: beszélje el élete történetét.
A következőket mondta el:
Apám nagyon szegény volt és hosszú órákig dolgozott csekély fizetésért, hogy eltartsa magát és családját: három fiút, és egy leányt. – Emlékszem egy különösen fagyos napra, amikor apámat megbízták egy árok ásásával, melynek két yard hosszúnak és egy yard mélynek kellett lennie, azután újra betemetni, három és fél márkáért.
Anyám azt mondta: hogyha vár egy kicsit, míg megolvad, könnyebb lesz a dolga. De kellett a pénz élelemre, mert semmi nem volt a házban. Így hát munkához látott egy csákánnyal. A fagyás mély volt. Mikor feldobott belőle valamennyit, hirtelen megjelent egy vörösbegy, felcsípett egy kukacot, megette, felrepült egy közeli fa ágára és onnan küldte vidám énekét.
Ekkor apám már nagyon elcsüggedt, de a vörösbegy hálaadó éneke annyira meghatotta, hogy új erőre kapott és újult buzgalommal kezdett tovább ásni. Azt mondta magában: „Ha a vörösbegy így tud énekelni egy kukacért, akkor én is tudok dolgozni úgy, mint egy apa jó feleségéért és négy szép gyermekéért.”
{1 yard = 11/12 m}
Mikor hat éves lettem, dolgozni mentem a mezőre, répát szedtem és tisztítottam és emlékszem, milyen sebes lett a kezem a hajnaltól estig tartó répaszedéstől.
Hét éves koromban bátyámmal együtt egy gyapjúőrlőbe mentünk dolgozni. Apám is alkalmazást nyert ugyanabban az őrlőben – mint szövő. Ettől az időtől kezdve jobb dolgunk volt otthon és elég élelmünk volt.
Anyám nagyon ügyes volt a varrásban és minden ruhánkat ő varrta, főképpen régi ruhákból, amiket ajándékba kapott. Én rendszerint olyan kabátot hordtam, aminek az ujja három-négy hüvelykkel hosszabb volt a kelleténél – ez hideg időben nagyon jó volt.
Nem tudom elfelejteni azokat a hosszú téli éjszakákat és reggeleket, amikor öt órakor felkeltem, gyorsan ettem valamit, azután két mérföldnyi utat tettem meg, hogy hat órára, a munkahelyemre érhessek.
Naponta tizenkét órát dolgoztunk, és én sokszor mondtam apámnak: „Nagyon hosszú az az idő, hattól hatig a fonodában.” Emlékszem, könnyekkel a szemében mondta: „De az a hat óra mindig eljön.” Néha úgy tűnt, mintha egy hónap volna.
{1 hüvelyk =
Nagyanyám régimódi metodista volt, Wesley-féle, és elvitt engem az összejövetelekre, ahová ő is elment. Mikor nyolc éves voltam, ébredési összejövetel volt a templomunkban.
Emlékszem, egy vasárnap reggel hét órakor az egész egyszerű népség egy nagy kályha körül táncolt a templomban, tapsoltak és énekeltek:
„Van erő, csodás erő van Jézusnak vérében”
Én is tapsoltam és velük táncoltam, és az újjászületésnek világos tudata ébredt bennem. Felnéztem a Golgota Bárányára. Hittem, hogy szeret engem és meghalt értem. Örökéletem lett – élet szállt belém – és én tudtam, hogy új életet nyertem, mely Istentől jön.
Újonnan születtem. Láttam, hogy Isten annyira kíván minket, hogy a feltételt olyan egyszerűvé tette, amilyen csak lehetett: „Csak higgy!” Ez az élményem igazán erős volt, és életemben soha nem kételkedtem megváltatásomban.
Mikor kilenc éves lettem, már nagy voltam, és teljes értékű munkát tudtam vállalni a fonodában.
Mikor tizenhárom éves voltam, Bradfordba költöztünk. Ott a Wesley-féle metodista egyházhoz mentem és mélyebb hitéletet kezdtem élni.
Mikor tizenhat éves voltam, az Üdvhadsereg kezdett munkálkodni Bradfordban. Nagyon szerettem együtt lenni ezekkel a komoly emberekkel. Azokban a napokban nagyon a szívemre helyezték a böjtölést és az imádkozást. Minden héten bűnösök tömegét láttuk, akik Krisztusnak szentelték életüket.
A fonodában, ahol dolgoztam, volt egy jóságos ember, aki a Plymuth testvérekhez tartozott. Hajószerelő volt. Segítőnek adtak mellé és ő megtanított a vízvezeték-szerelésre. Ő volt az, aki először beszélt nekem a vízkeresztségről és annak jelentőségéről. Emlékszem, hogy ezt mondta:
„Ha engedelmeskedsz az Úrnak ebben is, nem is tudod, mit tehet Ő veled és mit adhat még neked.”
Ebben az időben 17 éves voltam.
Továbbra is az Üdv-Hadseregével dolgoztam együtt, mert úgy láttam, az ő szolgálatukban több erő van, mint akárki máséban ebben az időben. Egész éjjeleket átimádkoztunk! A Lélek ereje sokakat megragadott!
{vízkeresztség = bemerítés teljesen vízben / víz alá}
Mikor 20 éves lettem, Liverpoolba mentem és Isten kegyelme hatalmasan működött rajtam. Nagyon szerettem volna segíteni a fiatalokon. Minden héten összegyűjtöttem egy sereg fiút és leányt, mezítlábas, rongyos, éhes fiatalokat. Jól kerestem, de mindent ezeknek a gyerekeknek a táplálására fordítottam. A dokkok között, fészerekben gyűltünk össze és csodálatos összejövetelek voltak ezek! Százak tértek meg közülük.
Minden vasárnap egész napos böjtöt tartottam, és sosem volt kevesebb megtérés a gyerekek között, a kórházakban, a hajókon és az Üdvhadseregben, mint legalább ötven lélek. […]
Isten nagy buzgósággal áldott meg a lelkek megnyerésében. Azt néztem, hogy minden nap vihessek valakit az Úrhoz. Képes voltam naponként egy órát is várni valakire, hogy beszélhessek vele lelki üdvéről.
Menet közben is folyton azt néztem, kivel beszélhetnék az Úrról. Minden tíz napból átlag három jó alkalom volt a megtérésre. Akárhová mentem, bizonyságtevőnek tekintettem magamat.
Saját üzletem volt, és így időm nagy részét a betegeknek és szükségben levőknek szentelhettem.
{üzlet = vállalkozás}
Minden héten Leeds-be mentem, ahol a hitből való gyógyulásról tartottak előadásokat.
A hitből való gyógyulások előadásainak vezetője … azt mondta: „Itt van Wigglesworth és egy csomó embert hozott magával. Ha tudná, hogy ezeket Bradfordban is meggyógyíthatná éppen olyan könnyen, mint ahogy Leeds-ben meg fognak gyógyulni.”
Ezek a vezetők tudták, hogy mennyire együtt érzek a szenvedőkkel... az emberek gyógyulásra előrejöttek.
Tizenöten voltak. Az egyik skót volt, két mankóval járt. Imádkoztam érte, és azonnal meggyógyult. Senkit sem lepett meg úgy, mint engem. Ugrálva ment a helyére mankó nélkül. Ez a többieket is felbátorította, hogy higgyenek Istenben és mindenki meggyógyult...
Ezután az Úr megnyitotta előttem a hitnek kapuját… tizenketten jöttek el, és mind a tizenkettő csodálatosan meggyógyult. […]
Mindenkinek kell, hogy legyenek próbái. Ha hiszünk az isteni gyógyításban, biztos, hogy a hit vonalán lesznek próbáink. Isten nem vihet be valakit az áldásba és a vele való együttműködésbe anélkül, hogy próbái ne lennének. […]
Feleségem és én mindig hittünk a Biblia szentségében, de én tudtam, hogy bennem sok a testiség. Egyszer aztán egy igazán szent ember jött hozzánk prédikálni, és ő beszélt arról, mit jelent teljesen megszentelődni.
Sohase hittük azt, hogy nekünk az a jó, ha minden prédikációt mi végzünk el. Két-három fiatalnak alkalmat adtunk minden héten erre. Ezek a fiatal munkások fejlődtek és az lett az eredmény, hogy sokan közülük kitűnő prédikátorokká lettek.
…egy nap azt hallottuk, hogy egyesek elnyerték s Szent Lélekkel való keresztséget és más nyelveken szóltak és a Lélek ajándékai nyilvánvalókká lettek.
Egy napon láttam, hogy egy férfi jön be a házba… azt mondta: „Hallotta Ön a legújabbat? Sunderlandban megnyerték a Szent Lelket és idegen nyelven beszélnek.”
Szombaton este volt, amikor az összejövetelre mentem, amit Sunderlandban tartottak.
Előttem úgy tűnt fel, mintha itt nem ugyanaz az erő működne, mint a saját gyülekezetemben, Bradfordban. […]
De azután éreztem, hogy haza kell utaznom. … azt mondtam: „Hazamegyek, de nem kaptam meg a nyelveken szólást.” A vikárius felesége azt felelte: „Nem a nyelveken szólás kell Önnek, hanem a keresztség!”
Rám helyezte a kezeit… A tűz leszállt.
Nem tudtam angolul beszélni, hanem dicsőíteni kezdtem Őt valami más nyelven, amit Isten Lelke adott nekem, hogy szóljak… most végre elnyertem az igazi Szent Lélekkel való keresztséget, amit annakidején a tanítványok pünkösdkor kaptak.
{Szent Lélek keresztség = bemerítés teljesen a Szent Lélekbe/Szellembe}
Keresztségem után az első meghívást egy embertől kaptam, akinek gyára volt Lancashire-ben, ahol kb. ezer embert foglalkoztatott. Levelében azt írta: „Ha eljön, bezárom a gyárat minden délután és öt összejövetelt tarthat déli egy óra és este 11 között”
És a gyáros bezáratta üzemét, úgy, hogy 1 órától este 11-ig rövid szünetekkel prédikáltam.
Abban a gyárban nagyon sokan megtértek.
{Bárcsak lennének ma ilyen gyárosok, akkor könnyű lenne sok ember felé evangélizálni!}
Sok sürgönyt kaptam, hogy egy bizonyos helyre menjek el, Grantham közelében egy fiatalemberhez, aki nagyon beteg volt. Mikor odaértem a farmhoz, már délután volt és egy asszony állt az ajtóban. „Ön Wigglesworth?”- kérdezte. „Nagyon sajnálom, hogy későn jött, a fiamnak már semmi nem kell többé.” – „Isten még sehova sem küldött túl későn” – válaszoltam.
Kértem, mutassa meg a fiát. Arccal a fal felé fordulva feküdt ágyában és úgy lihegett, mintha meg akarna halni, szíve már nagyon gyenge volt.
Azokban a kezdő napokban sokat imádkoztam és böjtöltem. Tudtam, hogy ez az eset emberi számítás szerint reménytelen, azért az éjszaka nagy részét ébren, imádságban töltöttem.
Másnap reggel korán keltem fel és egy közeli mezőre mentem imádkozni, mert nagyon a szívemen feküdt ez az eset. Ott a mezőn Isten kinyilatkoztatta nekem, hogy valami új kezdődik az életemben.
…bementem a szobába, és elmondtam a fiatalembernek a látomásomat.
Imádkoztam, hogy történjen a látomás szerint és hirtelen, amint megérintettem a fiatalembert, Isten ereje betöltötte a szobát és olyan hatalmas volt, hogy a földre estem. Az ágy egyszerűen megrendült, mint minden más Isten ereje által. Máté ereje, élete, szíve, - amelyet a leggyengébbnek tartottak mind megújultak… ő felkelt, öltözködni kezdett.
Kinyitotta az ajtót, és kikiabált: „Papa, Isten meggyógyított engem! Meggyógyultam” A dicsőség betöltötte a konyhát is; az apa és az anya földre estek. És leányuk, akit kihoztak a menhelyről, akinek elméje kissé gyenge volt, ezen a napon teljesen meggyógyult.
Az egész falu megrendült ezen a napon és ébredés kezdődött.
Forrás: Stanley Howard Frodsham: A hit apostola
Negyedik fejezet
A szeretet embere
Az ember sohasem gondolhat Smith Wigglesworth-re anélkül, hogy ne gondolna Bradfordra is. Bár én sosem jártam a Bowland Street misszióban, amelynek a vezetője volt, időnként meglátogattam bradfordi otthonát a Victor Road 70. szám alatt. Egy eléggé nagy, labirintusszerű házban élt, de számára ez volt az „otthon, édes otthon”.
Egyesekben olyan kép él róla, mintha egy tartózkodó, zárkózott és nehezen megközelíthető ember lett volna. Talán meglepetésként éri őket, hogy szerette a közösséget.
Azokban a napokban, amikor a Royston gyülekezetet pásztoroltam, Bradfordtól mintegy húsz mérföldnyire, Wigglesworth testvér gyakran elküldte nekem az útiköltséget, hogy elmenjek és meglátogassam. Ezek a látogatások mindig drága emléket jelentettek számomra.
Egyszerű, szerény ember volt, aki mindig megosztott valamit Isten életéből. Amikor az egyik ilyen látogatás a végéhez közeledett, a vállamra tette a kezét, és így szólt: „Nemsokára indulnod kell, Hacking testvér, úgyhogy imádkozni fogunk.”
Ez az ima sosem ment ki a fejemből nagyszerűsége és rövidsége miatt. Így imádkozott: „Uram, add, hogy mi, a Te szolgáid mélyen átvizsgálhassuk a szívünket, akaratunkkal nagy elhatározásokat hozhassunk, és nagy bizonyosságokat nyerhessünk a Jézus vére által! Ámen.
– Azután egészen hirtelen így szólt: – Nos, Hacking testvér, menned kell, hogy elérd a buszodat, különben lekésed a vonatot.”
Egyik percben a mennyben, másik percben már a földön. Szellemiség és gyakorlatiasság.
Ő mindig csodálatosan kombinálta e kettőt.
Közismert mondás, hogy az ember lehet annyira mennyei beállítottságú, hogy a földön semmi hasznát sem lehet venni. Én ugyanakkor azt is mindig vallottam, hogy az ember lehet annyira földhözragadt, hogy a mennyben semmi hasznát sem veszik.
Isten szolgája, Smith Wigglesworth mindig lenyűgözött azzal, ahogyan pontosan megtalálta a kettő közötti egyensúlyt, a mélyreható szellemiséget ésszerű gyakorlatiassággal ötvözve.
A bradfordi konferencia sok éven át egyre több éhes szentet és látogatót vonzott. Wigglesworth testvér nemcsak házigazda és vezető volt, hanem az embereknek vendégszeretetből is példát mutatott. Saját szavaival: „A házunk mindig zsúfolásig telt a konferencia látogatóival. Nemcsak minden rendelkezésre álló ágyban, hanem a fürdőszobában és a padlón is aludtak.
Forrás: W. Hacking: Smith Wigglesworth titkai
