100 új gyülekezet

„És monda Áronnak: Végy egy borjút, fiatal bikát bűnért való áldozatul” (3Móz 9, 2.)

A fenti igerészletek 4 olyan szellemi lényről beszélnek, melyeknek mindegyiknek 4 arca van.

Ezek a kerub (bikaborjú), oroszlán, ember és sas.

A kerub arc, az tulajdonképpen bika arc (bikafej).

Ez a 4 szimbólum végigköveti az egész történelmét az emberiségnek.

Érdemes elolvasni a teljes idevágó bibliai részleteket:

„Valójában volt az Úrnak beszéde Ezékiel paphoz, a Búzi fiához a Káldeusok földén, a Kébár folyó mellett, és lett ott rajta az Úrnak keze.

És látom, és íme, forgószél jött északról, nagy felhő egymást érő villámlással, a mely körül fényesség volt, közepéből pedig mintha izzó érc látszott volna ki, tudniillik a villámlás közepéből.

És belőle négy lelkes állat formája látszik ki, és ez volt ábrázatuk: emberi formájok volt,

És mindeniknek négy orcája volt, és négy szárnya mindegyikőjüknek;

És lábaik egyenes lábak, és lábaik talpa, mint a borjú lábának talpa, és szikráznak volt, mint a simított érc színe.

Továbbá emberi kezek voltak szárnyaik alatt négy oldalukon. Mind a négyüknek orcái és szárnyai.

Szárnyaik egymás mellé lévén szerkesztve, nem fordultak meg jártukban, mindenik az ő orcája irányában megy volt.

És arcuk formája volt emberi orca, továbbá oroszlán-orca mind a négynek jobb felől, és bika-orca mind a négynek bal felől, és sas-orca mind a négynek hátul;

És ezek az ő orcáik. És szárnyaik felül kiterjesztve voltak, mindeniknél két szárny összeér volt, kettő pedig fedezte testüket.

És mindenik az ő orcája irányában megy volt, a hová a lélek volt menendő, oda mennek volt, meg nem fordulva jártukban.

És a lelkes állatok közt látszik, mint egy égő üszög, a mely lángolt, mint a fáklyák, ide s tovafutkározva a lelkes állatok közt; és a tűznek fényessége volt, és a tűzből villámlás jött ki.

És a lelkes állatok ide-oda mozogtak, mint a villámlás cikázása.

És mikor ránéztem a lelkes állatokra, íme, egy-egy kerék volt a földön az állatok mellett mind az ő négy orcájuk felől.

A kerekek mintha tarsis kőből készültek volna, és mind a négyüknek ugyanazon egy formája volt, és úgy látszanak egybeszerkesztve, mintha egyik kerék a másik kerék közepében volna;

Jártukban négy oldaluk felé mentek; meg nem fordultak jártukban;

És talpaik magasak voltak és félelmesek, és e talpak rakva voltak szemekkel köröskörül mind a négynél.

És mikor jártak a lelkes állatok, jártak a kerekek is mellettük, és mikor fölemelkedtek az állatok a földről, fölemelkedtek a kerekek is.

A hová a lélek volt menendő, mentek, a hová tudniillik a lélek volt menendő, és a kerekek fölemelkedtek mellettük, mert a lelkes állatok lelke volt a kerekekben.

Ha azok mentek, ezek is mentek, és ha azok álltak, ezek is álltak, és ha fölemelkedtek a földről, fölemelkedtek a kerekek is mellettük, mert a lelkes állatok lelke volt a kerekekben.

És volt mintegy mennyezet az állatok feje fölött, olyan, mint a csodálatos kristály, kiterjesztve felül fejük felett.

És a mennyezet alatt szárnyaik egyenesek voltak, egyik a másikkal összeérvén; mindegyiknek kettő volt, a melyek befedik innen, és mindegyiknek kettő volt, a melyek befedik amonnan az ő testüket.

És hallom szárnyaik zúgását, mint sok vizeknek zúgását, úgy, mint a Mindenhatónak hangját, mikor járnak, zúgás hangját, mint valami tábornak zúgását; mikor állnak, leeresztik szárnyaikat.

És volt kiáltás a mennyezeten felül, a mely volt fejük felett, és ők megállván, leeresztik szárnyaikat.

És a mennyezeten felül, a mely fejük felett volt, olyan látszik, mint valami zafirkő, királyi széknek formája, és a királyi széknek formáján látszik, mint egy ember formája azon felül;

És látom izzó ércként ragyogni, a melyet, mintha tűz vett volna körül derekának alakjától fogva és fölfelé; és derekának alakjától fogva és lefelé látom, mintha tűz volna. És fényesség volt körülötte,

Mint a milyen a szivárvány, mely a felhőben szokott lenni esős időben, olyan volt a fényesség köröskörül. Ilyen volt az Úr dicsőségének formája, és látom, és orcámra esek, és hallom egy szólónak szavát.” (Ez 1, 3-28.)

És látom, és íme, egy kéz nyúlt felém, és íme, benne egy könyvtekercs volt.” (Ez 2, 9.)

„És fölemelt engem a lélek, és hallék mögöttem nagy dörgés szavát: Áldott az Úrnak dicsősége az ő helyéről.

És amaz állatok szárnyainak zúgását, a melyek egymást érik, és mellettük a kerekek csikorgását, és nagy dörgés szavát.

És a lélek fölemelt és elragadott engem, és elmegyek, elkeseredvén haragjában az én lelkem, az Úrnak keze pedig rajtam erős volt.” (Ez 3, 12-14.)

„És íme, hat férfi jő volt a felső kapu útjáról, a mely északra néz volt, mindeniknek kezében zúzó eszköze, egy férfi pedig köztük gyolcsba volt öltözve, és íróeszköz volt derekán. És bementek és állának az ércoltár mellé.

És Izráel Istenének dicsősége elvonult a Kérubról, a mely fölött volt, a ház küszöbéhez, és kiáltott a gyolcsba öltözött férfiúnak, a kinek derekán íróeszköz volt.” (Ez 9, 2-3.)

„És látom, és íme, a mennyezeten, a mely a Kérubok feje fölött volt, látszik felettük, mint valami zafirkő, olyan, mint egy királyi széknek formája.

És szólt a gyolcsba öltözött férfiúnak, és mondja: Menj be a forgókerekek közé a Kérubok alá, és töltsd meg tenyereidet égő üszöggel onnét a Kérubok közül, és szórd a városra. És bement szemem láttára.

A Kérubok pedig állnak a háztól jobbra, mikor a férfi bement, és a felhő betöltötte a belső pitvart.

És eltávozott az Úr dicsősége a Kérubról, a ház küszöbére, és megtelik a ház a felhővel, és a pitvar betelik az Úr dicsőségének fényességével.

És a Kérubok szárnyainak csattogása hallatszik a külső pitvarig, mint az erős Isten hangja, mikor beszél.

És lett, mikor parancsolt ama gyolcsba öltözött férfinak, mondván: Végy tüzet a forgókerekek közül, a Kérubok közül, az bement, és álla a kerék mellé.

És kinyújtotta egy Kérub a kezét a Kérubok közül a tűzhöz, mely volt a Kérubok között, és vőn és teszi a gyolcsba öltözöttnek markába, ki elvetté és kiment.

És látszik a Kérubokon emberi kéznek formája szárnyaik alatt.

És látom, és íme, négy kerék volt a Kérubok mellett, egyik kerék volt az egyik Kérub mellett és a másik kerék a másik Kérub mellett, és olyanok voltak a kerekek, mintha tarsiskőből volnának.

És mintha volna mind a négyüknek ugyanazon egy formája, mintha egyik kerék a másik kerék közepében volna.

Jártukban mind a négy oldaluk felé mennek volt, meg nem fordulnak volt jártukban, hanem arra, a merre a fő fordult, mennek volt utána, meg nem fordulnak volt mentükben.

És egész testük és hátuk és kezeik és szárnyaik és a kerekek rakva voltak szemekkel köröskörül mind a négy kerekükön.

Hallom, hogy a kerekeket forgókerekeknek nevezték fülem hallatára.

És négy orcája volt mindeniknek, az első orca volt Kérub-orca, és a második orca ember-orca, a harmadik oroszlán-orca és a negyedik sas-orca.

És fölemelkedtek a Kérubok. Ez ama lelkes állat, a melyet láttam a Kébár folyó mellett.

És mikor járnak volt a Kérubok, járnak volt a kerekek is mellettük, mikor pedig felemelik a Kérubok szárnyaikat, hogy fölemelkedjenek a földről, nem fordulnak el a kerekek sem az ő oldaluktól.

Ha azok állnak volt, ezek is állának, és ha azok felemelkednek volt, fölemelkednek ezek is velük, mert a lelkes állat lelke volt bennük.

És elvonult az Úrnak dicsősége a ház küszöbétől, és álla a Kérubok fölé.

És fölemelik a Kérubok szárnyaikat, és fölemelkednek a földről szemem láttára kimentükben és a kerekek is mellettük; és megállnak az Úr háza keleti kapujának bejáratánál, és Izráel Istenének dicsősége volt felül ő rajtok.

Ez ama lelkes állat, a melyet láttam az Izráel Istene alatt a Kébár folyó mellett, és megismerem, hogy Kérubok voltak.

Négy orcája volt mindeniknek és négy szárnya mindeniknek és emberi kezek formája volt szárnyaik alatt.

És orcáik formája: ugyanazok az orcák voltak, a melyeket a Kébár folyó mellett láttam, tudniillik formájukat és őket magokat. Mindenik a maga orcája felé megy volt.” (Ez 10, 1-22.)

A mely esztendőben meghalt Uzziás király, látom az Urat ülni magas és felemeltetett székben, és palástja betölti a templomot;

Szeráfok állnak volt felette: mindeniknek hat-hat szárnya volt: kettővel orcáját fedi be, kettővel lábait fedi be, és kettővel lebegett;

És kiált volt egy a másiknak, és mondja: Szent, szent, szent a seregeknek Ura, teljes mind a széles föld az ő dicsőségével!

És megrendülnek az ajtó küszöbei a kiáltónak szavától, és a ház betelt füsttel.

Akkor mondom: Jaj nékem, elvesztem, mivel tisztátalan ajkú vagyok és tisztátalan ajkú nép közt lakom: hisz a királyt, a seregeknek Urát látják szemeim!

És hozzám repült egy a szeráfok közül, és kezében eleven szén volt, a melyet fogóval vett volt az oltárról;

És illette számat azzal, és mondja: Íme, ez illeti ajkaidat, és hamisságod eltávozott, és bűnöd elfedeztetett.” (Ésa 6, 1-7.)

És azonnal elragadtattam lélekben: és íme, egy királyiszék volt letéve a mennyben, és ült valaki a királyiszékben;

És a ki ült, tekintetére nézve hasonló volt a jáspis és sárdius kőhöz; és a királyiszék körül szivárvány volt, látszatra smaragdhoz hasonló.

És a királyiszék körül huszonnégy királyiszék volt; és a királyiszékekben látom ülni a huszonnégy Vénet fehér ruhákba öltözve: és a fejükön arany koronák voltak.

A királyiszékből pedig villámlások és mennydörgések és szózatok jönnek volt ki. És hét tűzlámpás ég volt a királyiszék előtt, a mely az Istennek hét lelke;

És a királyiszék előtt üvegtenger volt, hasonló a kristályhoz; és a királyiszék közepette és a királyiszék körül négy lelkes állat, szemekkel teljesek elől és hátul.

És az első lelkes állat hasonló volt az oroszlánhoz, és a második lelkes állat hasonló a borjúhoz, és a harmadik lelkes állatnak olyan arca volt, mint egy embernek, és a negyedik lelkes állat hasonló volt a repülő sashoz.

És a négy lelkes állat, a melyek közül mindeniknek hat-hat szárnya volt, köröskörül és belül teljes volt szemekkel; és meg nem szűnik volt nappal és éjjel ezt mondani: Szent, szent, szent az Úr, a mindenható Isten, a ki volt és a ki van és a ki eljövendő,

És mikor a lelkes állatok dicsőséget, tisztességet és hálát adnak annak, a ki a királyiszékben ül, annak, a ki örökkön örökké él,

Leesik a huszonnégy Vén az előtt, a ki a királyiszékben ül, és imádja azt, a ki örökkön örökké él, és az ő koronáit a királyiszék elé teszi, mondván:

Méltó vagy Uram, hogy végy dicsőséget és tisztességet és erőt; mert te teremtettél mindent, és a te akaratodért vannak és teremttettek.” (Jel 4, 2-11.)

Édenkert

„Kiküldte őt az Úr Isten az Éden kertjéből, hogy művelje a földet, a melyből vétetett volt.

És kiűzte az embert, és oda helyeztette az Éden kertjének keleti oldala felől a Kerubokat és a villogó pallos lángját, hogy őrizzék az élet fájának útját.” (1Móz 3, 23-24.)

Emlékeztek rá az emberek, hogy a kerubok (bikafejű embertestű erős angyalok) nagy erőt képviselnek.

Zúgolódó nép

„Mikor látja a nép, hogy Mózes késik a hegyről leszállani, egybegyűlt a nép Áron ellen és mondja néki: Kelj fel, csinálj nékünk isteneket, kik előttünk járjanak; mert nem tudjuk, mint lett dolga ama férfiúnak, Mózesnek, a ki minket Egyiptom földéből kihozott.

És monda nékik Áron: Szedjétek le az aranyfüggőket, a melyek feleségeitek, fiaitok és leányaitok fülein vannak, és hozzátok én hozzám.

Leszedi azért mind az egész nép az aranyfüggőket füleiről, és elvitték Áronhoz.

És elvette kezükből, és alakította azt vésővel; így csinált abból öntött borjút. És szóltak: Ezek a te isteneid Izráel, a kik kihoztak téged Egyiptom földéről.” (2Móz 32, 1-4.)

Ezt az erőt akarták így megidézni.

Saul király

„És lebocsájtotta Mikál Dávidot az ablakon; ő pedig elment és elszaladt, és megmenté magát.

És vette Mikál a theráfot és az ágyba fektette azt, és feje alá kecskeszőrből készült párnát tett, és betakarta lepedővel.

Mikor pedig Saul elküldte a követeket, hogy Dávidot megfogják, azt mondja: Dávid beteg.

És Saul elküldte ismét a követeket, hogy megnézzék Dávidot, mondván: Ágyastól is hozzátok őt elém, hogy megöljem őt.

És mikor a követek oda mentek: íme, a theráf volt az ágyban, és feje alatt a kecskeszőrből készült párna volt.” (1Sám 19, 12-16.)

theráf = szeráf

Itt egy megközelítő emberi testű/alakú szoborról van szó, mely egy lepedővel lefedve (fejét kivéve) emberszerűnek tűnt.

Jeroboám

„Tanácsot tartván azért a király, csináltatott két aranyborjút, és monda nékik: Sok néktek Jeruzsálembe felmennetek: Ímhol vannak a te isteneid, óh Izráel, a kik téged kihoztak Egyiptomnak földéből.

És az egyiket helyeztette Béthelbe, a másikat pedig Dánba.

És e dolog nagy bűnnek lett az okozója, mert a nép felment az egyik elé egészen Dánig.

Azután felállította a magas helyek templomát, és papokat szerzett a nép aljából, a kik nem voltak a Lévi fiai közül.

És szerzett Jeroboám egy ünnepet is a nyolcadik hónapban, a hónap tizenötödik napján, a Júdabeli ünnep módja szerint, és áldozik az oltáron. Hasonlóképen cselekedik Béthelben is, áldozván a borjúknak, a melyeket csinált, és szerzett Béthelben papokat a magaslatokhoz, a melyeket csinált.” (1Kir 12, 28-32.)

Dávid és Salamon királyok után visszajött a bikakultusz a 10 törzs területén.