Könyvajánló

 





capitalismo.JPG

eleje.bmp

100 új gyülekezet

Társasházi lakás eladó, mely kibővíthető 62m2-ről 100m2-re

Információk a www.megveszem.tuti.hu weboldalon.

Weblink Linkgyűjtemény, Linkek

Facebook oldaldoboz

Naptár

április 2021
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30

Kapitalizmus 40/26. rész – Spanyolország

2012.01.12. 11:13 12nyil

Kolumbusz Kristóf

Kolumbusz Kristóf, Cristobal Colon, Cristoforo Colombo, Amerika felfedezője, *Genua, 1447, +Volladolid, 1506. máj. 21. 1475 körül Lisboában telepedett meg. 1477-ben Angliában, 1482-84-ben két ízben Guineában járt. Ebben az időben értesült Toscanelli olasz orvos eszméjéről, aki Marco Polo nyomán a hosszú tengeri és szárazföldi utazás helyett Zipangut, (Japán, a mesés aranyország) és Indiát Nyugat felé tartó hajózással gondolta megközelíthetőnek.

Kelet-Indiába és Zipanguba (Japánba) akart Nyugat felé eljutni és amerikai útjai után abban a hiedelemben halt is meg, hogy ezen az új úton Kelet-Ázsiába jutott el. Terve megvalósítására először Portugáliában keresett anyagi segítséget, de eredménytelenül, a kasztíliai udvarnál is sokáig csak ígéreteket kapott. Végül is Izabella spanyol királynő meghívta Granadába, a terv megbeszélésére s az 1492-ben megkötött szerződés szerint Kolumbusz az általa felfedezett országok alkirályi méltóságát és az országok bevételének 1/10-ét kapja.

1492. aug. 3.-án indult el három hajóval (Santa Maria, Pinta, Nina) Palosból, és Toscanelli térképében bizakodva, Nyugat felé vitorlázott. 1492. okt. 12.én Rodriguez Bermejo, a Pinta egyik matróza egy sziget lapos partját pillantotta meg. Kolumbusz partra szállt és az új földet a kasztíliai korona birtokába vette, a szigetet pedig elnevezte San Salvadornak (a Bahama-szigetek Guanahani v. Watling szigete). Okt. 27.-én Kubát, dec. 6.-án Haitit (Hispaniola) fedezte fel.

Az Ázsiába vezető tengeri út felfedezésének hírét Kolumbusz személyesen vitte meg Spanyolországba. 1493. márc. 4 én ért haza. Ünnepélyesen vonult be Barcelonába, itt Katolikus Ferdinánd megerősítette alkirályi méltóságában. Még ez évben szept.-ben 17 hajóval és 1200 emberrel elindult második amerikai útjára. Ekkor fedezte fel Guadeloupe, Dominica, Antiqua, Portorico, Marie-Galante szigetét. Felderítette Kubát, Hispaniolát, Portoricot, Jamaicát.

Forrás: http://hu.metapedia.org/wiki/Kolumbusz_Krist%C3%B3f

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kolumbusz Kristóf

1492 Október 12. (517 éve történt) Kolumbusz Kristóf genovai tengerész felfedezte Amerikát.

Az utazáshoz kasztíliai Izabella királynő bocsátott három hajót a rendelkezésére.

Kolumbusz nyugat felé haladva (Toscanelli 1474. évi térképe alapján) Indiába akart eljutni, hogy a luxuscikkek keleti kereskedelmét megszerezze Velence elől.

Ember kellett hozzá meg hajó. A hajó lassanként megszületett: bordáit már a hullámverésnek erősen ellenálló palánkozat borította, és árbocain több száz négyzetméternyi vitorla elfért. Kormánylapátja és szarvkötelek segítségével irányban tartott vitorlái által oldalszélben is messzire és biztonságosan tudott hajózni. És egyre többen akadtak, akik elhitték, hogy a Föld nem tányér alakú….

A távoli és mesés Kelet az arany, a fűszerek és a selyem lelőhelye volt. Egy évezreden át csak csodás hírek érkeztek onnan, ahol a Nap kel, és nagy ritkán különleges áruk, amelyek hónapokon vagy éveken át, néha kereskedők tucatjainak kezén érkeztek Európába. A keresztes háborúk karavánutakat nyitottak, és a mesés keleti országokhoz legközelebb eső vidékek, különösen az Adria partjai, Genova és Velence – gazdagodni kezdtek. Az egyre erősebb mohamedán világbirodalom – különösen Bizánc eleste után – ugyancsak megnehezítette a messzi országok közötti forgalmat. A kiterjedt, katonailag is erős Velence egyébként is lefölözte a hasznot, pedig mások is szerettek volna részesedni a bors, elefántcsont, bíbor és arany áldásaiból.

A mindenre elszánt katonák és hajósok világától távol, csillagvizsgálókban és könyvtárakban pedig a csillagképek megfejtésével foglalatoskodó tudósok egyre pontosabban mérték az égboltozatra függesztett fénylő pontok mozgását. Az eltérésekből, a megmagyarázhatatlan mozgásokból eretnek gondolatokra következtettek: hátha nem is a Nap kering a Föld körül, hanem fordítva – és hátha a Föld nem is lapos, hanem gömb alakú. Volt, akit megégettek vagy kiátkoztak ezekért az ötletekért, másokat pedig a veszélyes tanok további ötletekre sarkalltak. Közben a hajók is egyre fejlődtek, az Északi-tengerről elhajóztak a Gibraltári-szoroson ás a Földközi-tengerre és vissza. Magukkal vitték azokat a tapasztalatokat, amelyeket a katalán, az olasz vagy a görög hajósoktól szereztek, és a mediterrán kéklő ege alatt hagyták északi technikai tudásukat. Aztán egyszer valakinek eszébe jutott: hogyha szárazföldön nehéz, vagy lehetetlen eljutni a mesés Indiáig, akkor vízen kell megpróbálni.


1992-ben volt ötszáz éve annak, hogy a világ talán leghíresebb hajóútjára elindult Kolumbusz Kristóf. Ezt az évfordulót a nagy vállalkozáshoz méltón ünnepelték meg: az érintett országok elkészítették a három híres hajó mását, és az utat megismételték. Nem volt ez kisebb vállalkozás, másféle akadályokat kellett legyőzni, másféle feladatokkal kellett megküzdeni, mint ötszáz évvel ezelőtt. A legfontosabb kérdés az volt, hogy miféle hajókon kelt át a spanyol szolgálatban lévő genovai hajós Amerika felé. Tudjuk a hajók nevét, száz meg száz változatban láthattuk a képüket, a hajómodellezés elterjedésével otthon összerakható kicsinyített másuk mindenütt megtalálható. Mégis régóta folyik a vita, hiszen sem tervrajzok nem maradtak fenn, sem olyan korabeli hajók, amelyekről pontosan tudni lehetne, hogy olyanok voltak, mint az Atlanti-óceánt először átszelő vitorlások. A hajókat akkoriban nem sorozatban készítették, minden egyes darab egyedi készítmény volt, amely alakja, fedélzeti fölszerelése és mindenek előtt vitorlázata alapján bizonyos típusba sorolható, de mégis más és más volt.

 

A vitorlásokat a szél vitte előre, mégis olyan hatékony, sok-sok nemzedék tapasztalataiból kialakított eszközök voltak, amelyekkel nagy távolságokat lehetett legyőzni, méghozzá bámulatos manőverező készséggel. Elterjedt vélemény, hogy Kolumbusz zászlóshajója karavella volt, pedig a hajózó szakemberek, a hajótörténészek teljes bizonyossággal állítják, hogy ez nem igaz.

Úgynevezett nao volt, amelynek orrára és tatjára a hajótesttel szervesen összeépült bástyát terveztek, és vitorlázata jórészt keresztvitorlákból állt. A másik két hajó, a Pinta és a Niňa azonban valójában karavell volt: ezeknek csak a tatján állott megemelt második fedélzet, s az orrukon legfeljebb kis részt fedtek be gerendázattal, de ez sem látszott kívülről, nem emelkedett az oldalpalánkon túlra. A karavellának ráadásul első árboca a legmagasabb, és a tat felé egyre kisebbedtek az árbocok, míg a nao középső árboca volt a legnagyobb.

A részleteken persze lehet vitatkozni, a lényeg az, hogy mindeddig csupán olyan hajót tudtak építeni a legnagyobb körültekintés árán is, amilyen a Santa Maria lehetett. A híres felfedező út négyszázadik évfordulójára, 1892-ben a spanyolok építettek egy Santa Mariát, s ez a chicagói világkiállítás alkalmából át is kelt az óceánon. Kétségtelenül jól sikerült rekonstrukció volt, mert a nem mindig kedvező időjárás ellenére az utat harmincöt nap alatt tette meg, ugyanannyi idő alatt, mint Kolumbusz eredetileg. A rekonstrukciókban több szempont érvényesülhet, és több féle támpont is adódik: vannak, akik szerint a tervezésnél figyelembe kell venni a középkori hajóépítés olyan alapelveit, mint például az 1:2:3 arány, azaz a legnagyobb szélesség, a tőkehossz és a legnagyobb hosszúság elosztási elvét. Ismerjük a korabeli sólyák, azaz a hajóépítő műhelyek fölszerelését és nagyságát is: hosszú, tágas helyiség. amelynek padlóján krétával megrajzolták a vázat, bejelölték a bordák helyét, a tat ívelését.


Mindezt a hajóépítő mester tudása, érzéke, személyes és tanult tapasztalatai alapján tervezte. Vannak ezenkívül meglehetősen részletes ábrázolások a hajók árbócozatáról, kötélzetéről és vitorláiról is. Mindez persze nem jelenti azt, hogy sorozatban készültek volna a hajók – egy kicsit mindenik eltért a másiktól, úgy készültek, ahogyan ezeknek a hajóépítő mestereknek kortársai, az építőmesterek a gótikus templomokat építették. A típust ismételték, ahányszor csak építkezésbe fogtak, de a megrendelő kívánsága, a táj vagy más szempontok szerint változtatták, variálták az alap modellt.

A karavella eredetileg portugál halászbárka volt. Hogy pontosan mit neveztek Kolumbusz idején karavellának, arra a legjobb támpontot egy Juan de la Cosa nevű navigátor 1500-ból való rajza nyújtja, aki világatlaszán naókat és karavellákat ábrázol. Juan de la Cosa Kolumbusz útitársa, navigáló kalauza volt (egyúttal a Santa Maria tulajdonosa), amit tehát a térképére rajzolt, az felér a leghitelesebb tanúsággal. A karavellák – így a Niňa és a Pinta is – sekély járatú, könnyű hajók voltak, latin vitorlázattal, hogy széllel szemben (szélirányban) is jól tudjanak manőverezni, hiszen a partvidéki kereskedelem és halászat ezt megkövetelte. Az első út hajónaplójából tudjuk, hogy például a Niňa könnyedén átjutott a sekély kubai vizek bizonyos pontjain, s ebből könnyű megállapítani, hogy százkilencven centiméternél mélyebb merülésű nem lehetett. Hatvan, illetőleg hetven tonna űrtartalmúak voltak, ami a korabeli hajózásban azt jelentette, hogy ennyi hordó fért el rajtuk. A Pinta latin vitorlázatát még indulás előtt a palosi kikötőben átalakították: első árbocán keresztvitorlát alkalmaztak.

Ez volt a nao-módra felszerelt karavella, vagyis a kerek karavella. A Kanári-szigetekhez érve aztán a Niňa vitorlázatát is ilyenné alakították. Az Atlanti-óceánon nem a gyors manőverezésre volt szükség, nem kellett – mint a halászhajóknak alkonyati hazatérésük idején – szélirányban vitorlázni. Ez tette szükségessé az átalakítást, amely a későbbiekben, a nagy hajózó századok idején az óceánjáró vitorlások alapvető felszerelésévé alakult, szinte egyeduralkodó lett, egészen a XIX. századi óriási acélvitorlásokig, a klipperekig, amelyek elképesztő mennyiségű keresztvitorlát tudtak nekifeszíteni a szélnek, hogy minél nagyobb sebességet érjenek el. A hajókon az életkörülmények elképesztőek lehettek az egész, háromtagú flottán, a két kis karavellán különösen. A Pintára és a Niňára egyaránt tizennyolcan hajóztak be: a kor szokásai szerint a hajóközben volt tíz fekhelyük, a bástyaszerűen beépített tat szolgált a kapitány szállásául, itt volt a konyha, az éléstár és vihar idején a menedékhely. Fűtés természetesen nem volt, tüzet nem lehetett gyújtani, és a szó szoros értelmében nem létezett semmiféle higiéniai berendezés. A matrózok a hajókorláton áthajolva végezték szükségletüket – csak évszázadok múlva kezdtek a hajóorr faborításába lyukat vágni, és fabódét állítani erre a célra. A legénység csontig ázott, reuma gyötört mindenkit, szemük kivörösödött, hasmenésük volt – mindebben persze nem csupán a Kolumbusz vezérletével nyugat felé hajózóknak volt részük.


Ha azonban ezt a föltételezést nem is vesszük figyelembe, akkor is tudomásul kell vennünk, hogy az ismeretlenbe hajóztak, és nem tudhatták, lesz-e visszaútjuk. Ha ehhez hozzátesszük a hajók mindennapi életét, bízvást kijelenthetjük: Kolumbuszék vállalkozása valóban valóban nem mindennapi volt.

A XV. század embere egyébként kegyetlen világban élt. A betegségek szinte akadálytalanul rohanták meg az embert, a hajón tengődő matrózt pedig különösen. A fájdalmakat nem tudták csillapítani, akár harcban szerzett sebük fájt, akár a gennyesedő foguk. Bizonyos dolgok számunkra mindennapiak és természetesek, akkoriban jórészt ezeknek a hiánya, vagy éppen fordítottja volt az: a híres és büszke velencei és francia hadi gályákon például a tisztek illatosított zsebkendőkkel jártak-keltek a hajón, vagy folyvást a dohányosszelencéjüket szagolgatták. Hiszen az alsó fedélzeten száz vagy kétszáz gályarab ült a padokhoz láncolva, ott eveztek, ettek, aludtak, végezték szükségletüket… s ha végre meghaltak, levágták őket a láncról…

Másfél ezer évvel korábban Horatius, a költő borzadva írt arról a szokásról, hogy a kikötői vendéglőkben Itália-szerte gyakran emberhúst szolgálnak fel. Sok helyütt ez az iszonyat még a Kolumbusz utáni időkben is dívott.

A XV. század végén járványként terjedő felfedezési láz kiváltója nem az érdek nélküli tudásszomj, hanem az anyagi értékek szerzési iránti vágy. Amikor Izabella királyné gyóntatója, Juan Perez atya ráveszi a királyi párt, hogy engedélyezzék és támogassák a genovai hajós tervét, éppen fűszereket és nemesfémeket akar szerezni jóformán mindenki. Az indulás pillanatában minden szépnek látszik: Kolumbuszt kinevezik az újonnan fölfedezendő – bár még föl nem fedezett! – területek admirálisává.

Október 11-én éjjel két órakor a pinta árbockosarában őrködő matróz szájából fölhangzik az azóta történelminek tartott kiáltás: Föld a láthatáron! A matróz nevét megőrizte Kolumbusz naplója; Rodrigo de Triana kiáltására mozgolódás támad, ágyúlövéssel jeleznek a másik két hajónak, s a Bahama-szigetek egyikén másnap földre lépnek. Innen Kolumbusz délnyugat felé haladt, fölfedezte Kubát és Haitit – ezt nevezte el Hispaniolának, ki Spanyolországnak -, és itt futott zátonyra a mélyjáratú Santa Maria. A megmaradt két kis hajóval tért vissza a felfedező Európába, míg emberei egy részét az újonnan fölfedezett szigeten hagyta.

Palosba úgy érkezik, mint győztes hadvezér, ő maga pedig állítja és hiszi, hogy Ázsiát érte el. Katolikus Izabella és Ferdinánd nemcsak lépést tartottak tehát Portugáliával, hanem óriási mértékben meg is előzték. Kolumbusz jóvoltából a spanyol történelemben új korszak kezdődött, az ország hatalma és jelentősége óriásira nőtt, s néhány évtizeddel később akkora birodalommá lett, amelyben II. Fülöp híres mondása szerint “nem ment le a Nap”…


De addig Kolombusz még útra kelt: másodszor 1493-ban, tizenhét hajóval és ezerkétszáz kalandvágyó katonával. Ezúttal a Kis-Antillák szigetcsoportja következett, majd Porto Rico és Jamaica. A harmadik útra 1498-ban került sor. Egymás után hódítják meg az egyre újabb területeket, hoznak mindenféle érdekes növényt, csak éppen aranyat nem találnak. Növekednek közben az intrikák is: a hajós, aki felfedezte az országnak a nyugat felé, erről a harmadik expedíciójáról testvérével együtt bilincsbe verve tér haza, Bovadilla, a teljhatalmú királyi megbízott parancsára. Később kiszabadul és rehabilitálják, majd 1502-ben Cadizból ismét nekivág az óceánnak négy kicsi hajóval, amelyek közül a legnagyobb is csak hetventonnás.

Ezúttal különleges élményben van része: Haiti – azaz Hispaniola – új kormányzója még azt sem engedi meg neki, hogy partra szálljon a saját maga fölfedezte ls alapította gyarmaton, ezek után hajótörést szenved, s csak egy év múlva tud visszahajózni Spanyolországba. Aranyra ráadásul még ezen a negyedik úton sem bukkantak – Cortez hírhedt “aranylelő” útja csak néhány év múlva esik meg, és múlt felül minden várakozást….

Kolombusz Kristóf fáradtan, betegen és kegyvesztetten hal meg Valladolidban, 1506 májusában; hosszú ideig nem is igen emlékeznek reá. Ő maga mindvégig abban a meggyőződésben élt, hogy megkerülte a Földet, és Ázsiába jutott el, Indiát fedezte fel. Ennek a tévhitnek köszönhetően az amerikai földrész őslakóit mindmáig indiánoknak nevezzük. De amikor Martin Walseemüller csillagász javaslatára az újonnan fölfedezett földrészt Amerigo Vespucciról Amerikának nevezzék el, az “indiánok” név megváltoztatására, amely pedig Kolumbuszt – és az ő tévedését – őrzi, senki sem gondol. A genovai hajós tévedett. Hogyne tévedett volna, hiszen térkép és iránytű még nem ismert vizeken aligha segíthetett. Kisebbnek gondolta a Földet, mint amekkora, ezért hihette, hogy megkerülte. De a lapos Földről és a hajókat felfaló mesés tengeri szörnyekről szóló mesék nem rémítették el: nekivágott….

Forrás forrása: Sir Dark Birodalma

Forrás: http://baloghpet.wordpress.com/2009/10/12/kolumbusz-kristof/

 

 

 

 

…indulása előtt Kolumbusz glóbuszokon és világtérképeken látta az Atlanti-óceán szigeteit, azok pedig az 1492. szeptember 19-ei helyzetet tekintve északra és délre feküdtek.

 

Puerto Rico (Antilia) megjelenik az 1424-es Pizzigano-térképen; New England partvonala a Cantinón; Brazília Andrea Bianco 1448-as térképén – és valamennyit még az előtt lerajzolták, hogy Kolumbusz elérhette volna őket.[…]

 

 

Kolumbusz levelet írt Toscanellinek, aki válaszolt: „Értesültem az ön rendkívüli és nagyszabású vágyáról, hogy elhajózzon a nyugattól keletre fekvő régiókba… Antilia ön által is jól ismert szigetétől a távoli Cipanguba [Japán] mesés szigetéig a távolság tízosztásnyi… úgy hát nem kell túl nagy utat megtenni ismeretlen vizeken.”[…]

 

Antiliát a portugálok csakugyan jól ismerték. Már 1341-ben megtelepedtek a szigeten, és még akkor is ott éltek, amikor Kolumbusz 1492-ben útnak indult, ám a felfedező Amerikáról szerzett ismeretei ennél jóval messzebbre terjedtek – tudott a déli „Magellán-szorosról” és Brazília északkeleti partjáról is.

 

Látta azokat a glóbuszokat és világtérképeket, amelyek az Atlanti-óceánt ábrázolták. Nem kételkedett abban, hogy Kína és a Fűszer-szigetek elérhetőek kelet felé, hiszen ő és fivére Bartolomé egyaránt jelen volt, amikor Dias jelentést tett a királynak, és leírta az ezen a szélességi körön megtett utazását. Kolumbusz mindent feltett arra, hogy hírnevet és dicsőséget szerezzen Kína és a Fűszer-szigetek elérésével.[…]

 

Mindent egybevetve, Kolumbusz tudta, hogy Kína hajóval nyugati és keleti irányban egyaránt elérhető. Az 1428-as világtérképen azt is látnia kellett, hogy a keleti út rövidebb.

Ilyen körülmények között Kolumbuszt minden bizonnyal megrémítette a tudat, hogy a portugálok már körülhajózták a Jóreménység-fokát és kivitorláztak az Indiai-óceánra, ahonnét a monszun szeleivel eljuthattak Kínába.[…]

 

1485-ben Kolumbusz Kristóf elhagyta Portugáliát… fivére, Bartolomé Colón a portugál hajózási térképeket korrigáló csapat tagjaként Portugáliában maradt. 1487-1488-ban Dias még mélyebbre hatolt az afrikai partok mentén, mígnem elérte a Jóreménység-fokot. 1473-ban a portugálok felfedezték, hogyan számítsák ki a földrajzi hosszúságot… Dias így meg tudta határozni a Jóreménység szélességi fokát, a déli 34˚ 22’-et. A két Kolumbusz testvér tehát ismerte a pontos értéket.

 

Kolumbuszra egyre nagyobb nyomás nehezedett, hiszen a Jóreménység-fok megkerülésével a portugálok bármelyik pillanatban kereskedelmi útvonalat nyithattak India felé. Tudta, hacsak nem cselekszik gyorsan, minden reménye elszáll. Kolumbusz… tudta, hogy egyetlen esélyét Spanyolország katolikus uralkodói jelentik, akik nem voltak birtokában az 1428-as világtérképnek, így nem tudhattak a rövidebb, keleti irányú útvonalról sem. Kolumbusznak elemi érdeke volt, hogy felkeltse Ferdinánd és Izabella érdeklődését a Kínába vezető nyugati útvonal iránt, ezért a cél érdekében sem ő, sem fivére nem riadt vissza semmitől, még a tolvajlástól ás csalástól sem.

 

Az időzítés tökéletesnek bizonyult. Granada ugyanis 1492-ben elesett, a katolikus uralkodópár pedig a tengerentúlra is ki akarta terjeszteni a mórok üldözését. Kolumbusz elgondolásai megértő fülekre találhattak, ha meg tudta győzni Ferdinándot és Izabellát arról, hogy a terv kivitelezhető, mi több, esélyt kínál arra, hogy a spanyolok így a portugálok előtt érjenek a Fűszer-szigetekre. (375-378. oldal)

 

Bartolomé Colón nemes egyszerűséggel ellopta a portugál kormány szellemi tulajdonát. Meghamisított egy térképet, amelyről ő és fivére, Kolumbusz Kristóf is tudta, hogy használhatatlan, csak hogy hamis indokokkal pénzt és támogatást csaljanak ki a genovai banktól, valamint Spanyolország katolikus uraitól. Kolumbusz emiatt nem Amerika felfedezését örökítette az utókorra, hanem az Atlanti-óceán körkörösen haladó szélrendszerének kiismerését és gyakorlati hasznát. A szél-és áramlási rendszerek ismerete értékes segítségnek bizonyult a későbbi felfedezőutak előkészítése és véghezvitele, ily módon pedig az amerikai kontinens gyarmatosítása céljából. (382-383. oldal)

 

Forrás: Gavin Menzies: 1421 Amikor Kína felfedezte a világot, Alexandra Kiadó

 

 

 

 

A Ferdinánd (Don Ferdinand / Fernando) aragóniai trónörökös és Izabella kasztíliai trónörökös (Doña Isabel / Ysabel) házassága (1469. október 19), majd trónra lépésük (I. Izabella, Kasztília, –15041474; V. Ferdinánd, Aragónia: 1479–1516) után létrejövő egységes spanyol királyságban4 (Kasztília, León, Aragónia, etc.) V. (Katholikus) Ferdinánd király és felesége, Izabella, a “katholikus uralkodók” (los reyes católicos) meg akarták teremteni a belső – mindenekelőtt vallási – egységet.

1476-ban megszüntették az autonóm vallási közösségek, a zsidó községek 5 joghatóságát.

 

A hitbeli tévelygések üldözésére és a “holt” hithez (értsd: a zsidó valláshoz) való csatlakozás vagy visszatérés megakadályozására 1478-ban felállították a Szent Inkvizíciót (spanyol El Santo Oficio de la Santa Inquisición) mint állami intézményt, amely sokkal buzgóbb és hatékonyabb volt, mint a pápai Inkvizíció.

 

1483-ban Tomás de Torquemada (1420–1498) Szent Domonkos-rendi szerzetes, Doña Isabel, majd a királyi pár gyóntatóatyja lett a vezetője (lat. inquisitor Generalis / inquisidor general / gran inquisidor) (1483–1498), hírhedt eretneküldöző.

Egymást követték a vizsgálatok (inquisitio) és bírósági eljárások, először Andalúziából űzték ki a zsidókat és a kitérteket (conversos), ostyagyalázás vádjával (1483).

 

Mindjárt a reconquista lezárulása, Granada elfoglalása (1491. december / 1492. január 2) után, 1492. március 31-én Granadában aláírt és május 1-én kihirdetett rendelettel határidőt tűztek ki arra, hogy három hónapon belül minden zsidó “tűnjön el” királyságaikból és birtokaikról; a határidő július 31-re esett: két nappal a legnagyobb gyásznap, tisa be-av (abban az évben: augusztus 2) előttire. Ingatlan és ingó vagyonukat eladhatták vagy magukkal vihették, kivéve az aranyat, ezüstöt, pénzérmét, és távozásuk napjáig királyi védelmet kaptak. Szolid becslések szerint 50–53 000 – vagy talán 120 000 (?) – zsidó család hagyta el az országot. Igen sokan a szomszédos Portugáliába mentek.8 Cartagena kikötőjéből augusztus 3-án 16 nagy hajó futott ki, fedélzetükön a száműzöttekkel. Ezek többsége szétszóródott Olasz- és Görögországban, Észak-Afrikában, Törökországban.

Egy évvel a kiűzetés után (1493. július 30) a királyi pár védlevelet ígért azoknak a zsidóknak, akik visszatérnek és megkeresztelkednek.

Az 1492. évi rendelet formálisan egészen 1968-ig érvényben maradt. A félszáz-ezernyi – vagy még több – zsidó előzése alakította ki a szefárdi (“spanyolországi”) diaszpórát Itáliában, Észak-Afrikában, Törökországban (ide értve a Balkánt is), majd a XVII. században, Hollandiában.

 

Hollandiában (Amsterdam stb.) főként a spanyolországi marrano bevándorlás volt jelentős. A marranók Spanyolországból az inkvizíció elől lassan áthúzódtak Portugáliába, ahol valamivel szabadabbak voltak, majd a holland–spanyol háborút (1621–1648) lezáró münsteri béke (1648) után sokan közülük a Spanyolországtól függetlenné vált Hollandiába költöztek. – Cecil Roth, A History of the Marranos (Philadelphia: The Jewish Publication Society of America, 1932; revised edition, 1941, New York: Hermon Press, 19744).

 

(A marranók formálisan felvették a keresztény vallást, de titokban ragaszkodtak a zsidó vallási és egyéb szokásokhoz.)

 

Forrás: www.hebraisztika.hu/attachments/00000174.pdf

A zsidók kiűzése Spanyolországból és Portugáliából

 

 

 

 

 

1. Időzítés

A Kolumbusz csapat tökéletesen időzített, ugyanúgy, mint az antiókiai csoport.

 

„Voltak pedig Antiókhiában az ott levő gyülekezetben némely próféták és tanítók:

Barnabás és Simeon, ki hivattatik Nigernek, és a Cirénei Lucius és Manaen, ki Heródessel, a negyedes fejedelemmel együtt neveltetett, és Saulus.

Mikor azért azok szolgáltak az Úrnak és böjtöltek, monda a Szent Lélek:

Válasszátok el nékem Barnabást és Saulust a munkára, a melyre én őket elhívtam.

Akkor, miután böjtöltek és imádkoztak, és kezeiket reájuk vetették, elbocsátották őket.” (ApCsel 13, 1-3.)

 

 

2. A név

 

Cristoforo Colombo Genovai születésű volt, a spanyol neve volt Cristobal Colon. A nevéből ered a kolónia szó.

S a könyv alapján már jogosnak tűnhet, hogy nem a földrész van róla elnevezve.

 

 

3. Megegyezés

 

Annak egyik oka, hogy a spanyolok jól tudtak terjeszkedni, egyik legfontosabb oka az volt, hogy egyetlen vetélytársukkal, a portugálokkal megegyezésre jutottak, így a portugálok csak egy gyarmatot hoztak létre – Brazíliát – míg minden más területet 90%-ban északon egészen Kaliforniáig és Floridáig a spanyolok hódíthattak meg.

„Vajon járnak-e ketten együtt, ha nem egyeztek meg egymással?” (Ámos 3, 3.)

 

 

4. Isten akarata

 

Isten terve volt a mórok (szaracénok) elleni küzdelem, de a zsidók és hitújító keresztények elleni inkvizíció már nem.

Ennek oka egyféle paranoia volt, félelem, hogy nem fogják tudni egybetartani Kasztíliát és Aragóniát, és irányítani az új területeket.

 

Nos, azóta is egyben van Spanyolország.

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: történelem pénz kapitalizmus szél befektető apostol cégtulajdonos jézabel

A bejegyzés trackback címe:

https://100ujgyulekezet.blog.hu/api/trackback/id/tr433539469

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása