A bankrendszer az országban működő bankok összessége.
A bankrendszer lehet egyszintű és kétszintű. Egyszintű bankrendszerben a központi bank közvetlenül kapcsolatban áll a gazdasági alanyokkal, vezeti azok számláit, hitelt folyósít számukra stb. A szocialista országokban szovjet mintára egyszintű volt a bankrendszer. Kétszintű bankrendszer esetén a központi bank közvetlenül nem áll kapcsolatban a gazdálkodó alanyokkal, csak a bankrendszer második szintjén található kereskedelmi bankokkal (hitelbankokkal, üzleti bankokkal), amelyek vezetik a gazdasági szereplők számláit, hiteleket nyújtanak, megtakarításokat gyűjtenek stb. Beszélhetünk még monobank-rendszerrel is, ahol egyetlen bank végzi az összes banktevékenységet, ilyet találhattunk Mongóliában, Albániában, Kubában.
Magyarországon 1948-tól (az MNB államosításától) 1987-ig egyszintű volt a bankrendszer. Az első szinten állt a Magyar Nemzeti Bank, a második szinten pedig a 80-as évektől néhány szakosított pénzintézet jött létre, pl. beruházási bank, export-import bank. 1987. január 1-jén bevezették a kétszintű bankrendszert a gazdasági reformokkal összhangban. Ekkortól a Magyar Nemzeti Bank már nem áll közvetlen kapcsolatban a gazdasági szereplőkkel, hanem a második szinten található kereskedelmi bankok irányításával, a pénzügypolitikával stb. foglalkozik. Ebben az évben 5 bank kapott általános kereskedelmi banki jogosítványt:
· Magyar Hitelbank Rt.
· Országos Kereskedelmi és Hitelbank Rt.
· Budapest Bank Rt.
· Magyar Külkereskedelmi Bank Rt.
· Általános Értékforgalmi Bank Rt.
A kereskedelmi bankokat csak részvénytársasági formában lehet(ett) megalapítani, ekkor még a többségi tulajdonos mindegyik banknál az állam volt. Azóta természetesen ez megváltozott, a bankok nagy része magántulajdonban van, és ennél jóval több kereskedelmi bank létezik ma Magyarországon.
A bankrendszer átalakításával természetesen a központi bank feladatköre is megváltozott. Korábban többféle monopóliuma is volt, melyek az átalakulással megszűntek. Az MNB már nem gyűjt betéteket magánszemélyektől, vállalatoktól, nem vezeti számlájukat, nem nyújt számukra hitelt. Az átalakulással három kiemelt funkciója maradt:
· "az állam bankja"
· "a bankok bankja"
· jegybank
Az állam bankja, mivel a költségvetési politikát támogatja, a kormány pénzügyi politikájának megvalósításában segít. A bankok bankja, mivel a bankok számláját vezeti, refinanszírozási hitelt nyújt számukra, ill. egyéb eszközökkel befolyásolja tevékenységüket, és ezáltal a gazdaság számára rendelkezésre álló pénzmennyiséget is. Jegybank, mivel bankjegy kibocsátási monopóliummal rendelkezik. Természetesen ez a három funkció csak nagyon leegyszerűsítve tartalmazza az MNB feladatait, ennél az sokrétűbb. A feladatokat a jegybanktörvény tartalmazza, mely az évek során többször változott. A legutóbbi nagy változás 2001-ben történt, ekkor alkották meg a 2001. évi LVIII. törvényt a Magyar Nemzeti Bankról. E szerint az MNB elsődleges feladata a forint értékállóságának megőrzése. Ezen kívül természetesen továbbra is bankjegy- és érme kibocsátási monopóliummal rendelkezik, arany- és devizatartalékokat gyűjt, devizaműveleteket végez, befolyásolja a belföldi elszámolási és fizetési rendszert, statisztikai adatokat gyűjt, támogatja a pénzügyi rendszer stabilitását. A Pénzügyminisztériummal együttműködve kialakítja az ország monetáris politikáját és ennek érdekében tevékenykedik.
A bankrendszer második szintjén ma már nem csak a kereskedelmi bankok állnak, a pénzintézetek között találhatunk nagybankokat, szakosított pénzintézeteket, takarékpénztárakat stb. Ezek feladatköre nagyon változatos, legfontosabbak a pénzforgalmi szolgáltatások, a hitel- és betétügyletek, garanciaügyletek, letéti ügyletek. A sok feladat közül természetesen nem minden bank végzi az összest, a típusuktól függ leginkább, milyen tevékenységekkel találkozhatunk.
A legközelebbi nagy változás a bankrendszerben akkor válható, amikor Magyarországon is bevezetik az eurót, Magyarország belép az Európai Monetáris Unióba. Ettől a pillanattól ugyanis a Magyar Nemzeti Bank szerepköre csökkenni fog, a központi banki feladatokat az Európai Központi Bank fogja átvenni Magyarországon is.
Forrás: http://kozgazdasz.freeblog.hu/archives/2005/10/20/Bankrendszer/
A bank definíciója, szerepe, funkciói, a jegybank
A pénzügyi közvetítés kialakulásának szükségességét egy nagyon leegyszerűsített gazdasági helyzetből kiindulva mutatjuk be. Tételezzük fel, hogy a pénz már kialakult, forgalomban van, viszont nincsenek még pénzügyi közvetítők, továbbá, hogy a gazdálkodó alanyok nem állnak pénzügyi kapcsolatban a külfölddel. Ekkor 3 fő pénztulajdonosi csoportot különböztethetünk meg egymástól:
- az államot, mely magában foglalja a központi költségvetést, a helyi önkormányzatok, non-profit szervezetek és alapítványok költségvetését, - a vállalatokat, ahova az egyes gazdasági ágakba tartozó intézmények és pénzalapjaik tartoznak,
- a lakosságot, amelybe az egyének pénzalapjait soroljuk.
A gazdasági folyamatok során állandóan áru- és pénzmozgások mennek végbe az egyes pénztulajdonosi csoportok között és ezeken belül is. Ha a pénzmozgásokat figyeljük, láthatjuk, hogy egyes szektorok a bevételeiknél többet szándékoznak költeni, azaz tervezett kiadásaik meghaladják tervezett bevételeiket, ők a deficites gazdálkodó alanyok. Eredeti terveik megvalósulásához hitelt kell szerezniük. Mások tervezett bevételei nagyobbak, mint kiadásai, megtakarításaik keletkeznek, őket szufficites gazdálkodó alanyoknak nevezzük.
Pénzfeleslegüket kölcsön kell adniuk, ha ezután is jövedelmet kívánnak szerezni. Mivel pénzügyi közvetítő rendszer még nem létezik, számos probléma merül fel mind a kétféle gazdálkodó alanynál. A megtakarítónak olyan hitelfelvevőt kell keresnie, akinek éppen olyan összegben, éppen olyan lejáratra és kamatra szóló hitelre van szüksége, mint amekkora összeg bizonyos mértékű tartalékolás után fölöslegként jelentkezik nála. A deficites gazdálkodó alany e problémákkal szintén szembesül, csak ellenkező oldalról.
A pénzügyi közvetítők segítségével e nehézségek áthidalhatók. Ők összegyűjtik a szufficites gazdálkodó alanyok megtakarításait és kölcsönadják azokat a deficites gazdálkodó alanyoknak. Ezzel mindkét felet megkímélik a keresgéléstől, mivel a pénzintézetek mind a betétek, mind a hitelek terén lejáratok, összeghatárok és egyéb feltételek tekintetében rendkívül széles skálájú szolgáltatást nyújtanak ügyfeleiknek. A pénzintézet a különböző időre elhelyezett megtakarításokból rövidebb vagy hosszabb lejáratú hiteleket tud folyósítani, ezt nevezzük a lejáratok transzformálásának. A lejáratok és összegek összehangolásával jelentősen csökkentik a végső hitelnyújtó (betételhelyezők) kockázatát. A hitelközvetítés így még mindig olcsóbb, mintha a deficites és szufficites egységek közvetlenül keresnék egymást és próbálnák a lejáratot és összeget egyeztetni.
Előfordul napjainkban, hogy a gazdálkodó alanyok a pénzügyi közvetítők megkerülésével rövid lejáratra hiteleznek egymásnak, ez a folyamat a dezintermediáció. Adós kereskedelmi kötvényeket bocsát ki, melyet a befektető közvetlenül vesz meg tőle. E tendencia még nem öltött számottevő méreteket.
Már az ókorban megtaláljuk a bankok őseit. A magánbetétek (gabona) őrzése már az i.e. III. évezredben virágzó üzlet volt. Legősibb bankoknak azonban a királyi raktárházakat ill. templomokat számítják. Az érmék megjelenése után letéti és kölcsönügylet mellett pénzváltással egészültek ki a bankok üzletágai, ez utóbbi élte csak túl a tevékenységek közül a népvándorlás viharait.
A bank elnevezés a középkori olasz városállamok virágzása idejéből származik, ahol találkozunk a piacon pénzváltókkal, akik padon (banco), pulton (banca) folytatták tevékenységüket.
A bankok történetében a legjelentősebb esemény az Angol Bank (Bank of England) alapítása volt. Megalapítása előtt a kereskedők felesleges pénzüket vagy a pénzverdében vagy az aranyműveseknél helyezhették el.
Utóbbiakból lettek a bankárok, akik az elhelyezett értékekért elismervényt adtak, amellyel fizetni is lehetett, ugyanis rájöttek arra, hogy az ügyfelek nem egyidőben kérik vissza betéteiket, így azok terhére saját magukra szóló követelést bocsátottak ki. A Bank of England-et felhatalmazták bankjegyek kibocsátására és bankügyletek folytatására. 1694-es megalakulásától számítjuk a modern jegybankok kifejlődését.
Az USA-ban a káoszos kezdeti időszak után az 1870-es években szigorították a bankjegykibocsátást és 1914-ben létrehozták a 12 körzeti tartalékbankból álló „jegybankot”, a Federal Reserve System-et.
A bank fogalmát nehéz definiálni, sok országban sokáig úgy jellemezték, hogy bank az, amelyet a hatóságok bankként jegyeznek be. Száz Antal neves szakember a századelőn mégis kísérletet tett a megközelítésére.
Szerinte „a bank olyan üzem, amely saját számlára hivatásszerűen vesz igénybe, illetve nyújt hitelt és amelyet sajátos gazdasági szervezete pénz alkotására is alkalmassá tesz”.
A bankok tevékenysége jelentős mértékben túlnőtt a klasszikus banki funkciókon.
Megkülönböztetünk nagykereskedelmi és kiskereskedelmi bankműveleteket. Előbbiek közé elsősorban a bankközi műveletek tartoznak, de ide sorolhatóak a nagyvállalatok, szervezetek, költségvetési intézmények számára végzett műveletek is. Kiskereskedelmi bankművelet a lakosság, a kis- és középvállalatok számára végzett banki tevékenység. A bankok legfontosabb funkciója azonban a pénzteremtés akár hitel kihelyezésével, akár befektetéssel. Tevékenységük során a bankok a következő alapvető funkciókat látják el:
- pénz teremtése hitelezéssel és befektetéssel
- fizetések bonyolítása
- megtakarítások összegyűjtése gazdasági és társadalmi célokra
- hitelek folyósítása
- külkereskedelmi ügyletek elősegítése
- vagyonkezelési szolgáltatások
- ügyfelek eszközeinek megőrzése = széfszolgálat
- alaptevékenységgel járó pénzügyi szolgáltatások nyújtása
A felmerülő újabb és újabb szükségletek kielégítése érdekében a bankok egyre több új funkciót látnak el. Üzemgazdasági megfontolásból a banktevékenység körének szabályozását 3 fő szempont alapján alakítják ki: érdekek ütközése, biztonság, egyes üzletágak különös sajátosságai. Egyes országokban pl. az USA-ban a Glass-Steagall törvény szigorúan elkülöníti a befektetési banki és a kereskedelmi banki tevékenységet, ezért ezt specializált bankrendszernek nevezzük. Egyben korlátozzák a kereskedelmi bankok értékpapír-kibocsátást garantáló tevékenységét, hogy ezzel is kiküszöböljék a részvénytulajdonosi és a hitelezői szerep közötti érdekütközést. Máshol korlátozzák a bankok részvételét olyan kockázatos vállalkozásokban, mint a határidős ügyletek, ingatlanalapok, egyes értékpapír-ügyletek stb.
A 70-es és 80-as években a kereskedelmi bankok pénzügyi szupermarketként hirdették magukat. A „mindent egy helyen” elvvel akarták ügyfeleiket meggyőzni, nincs értelme máshová menniük, mert a kereskedelmi banknál – elsősorban a nagybanknál – mindenfajta szolgáltatást megkaphatnak. A sokféle pénzügyi szolgáltatás nyújtása elvezet az univerzális bank – német példa - fogalmához. A sokfajta szolgáltatás megszervezése, összehangolása inkább a nagybankokra jellemző, mivel a kisbankok tőkeereje nem teszi lehetővé a feltételül szolgáló szervezet kiépítését, irányítását. Kiinduló feltételezése az, hogy több tevékenység együttes végzése gazdaságosabb, mint egyedi intézetek létrehozása. Emellett az egyes tevékenységeknél keresztbe-szubvencionálás jelentkezhet, azaz a jövedelmezőbb területek támogathatják a kevésbé jövedelmezőeket.
Az univerzális bankok mellett és velük szemben felhozott érvek és ellenérvek:
3. Túl nagy kockázatvállalás a részvénytulajdonlás ill. esetlegesen a biztosítás miatt. Ugyanakkor a tevékenység diverzifikációja csökkenti a kockázatot
4. Túlzott biztonságban tudhatja magát, hiszen nem hagynák csődbe menni, ugyanakkor a sokrétű tevékenység növeli a stabilitást, kisebb az esély az állami kisegítésre.
Az univerzális bankok előnyének szokták tekinteni, hogy az a bank, amely befektetési bankként, esetleg tulajdonosként is érdekelt a vállalat sorsának alakulásában, az hosszabb távon érdekelt, mint a rövid lejáratú hiteleket folyósító kereskedelmi bank.
A 80-as években terjedt el Európában a banki és biztosítási tevékenység összefonódása bankassurance, Allfinanz kifejezésekkel.
Az együttműködés formái különbözők lehetnek:
- a bank egy biztosító ügynöke
- a bank pénzügyi tanácsadóként több biztosító termékeit is kínálja
- kölcsönösen egymás rendelkezésére bocsátják hálózatukat
- bank alapít egy biztosítással foglalkozó leányvállalatot
- bank magába olvaszt egy biztosítót
- törvényi tiltások esetén a kiskaput a holding vagy pénzügyi konglomerátum alapítása adja.
Az összefonódás közös előnyei közé tartozik a költségek relatív csökkenése, mivel közös a hálózat és az ügyfélkör. Felmérések megállapították, hogy a bankok ügyfelei sokkal többször vesznek igénybe bankjuknál biztosítási szolgáltatást, mint a biztosítónál bankszolgáltatást. A banktevékenységhez a biztosítási fajták közül az életbiztosítás áll legközelebb, egy azonban elmondható, hogy a biztosítási szolgáltatások bankszférában történő értékesítésére leginkább az egyszerű, standardizált termékek a legmegfelelőbbek.
A banki szabályozás Magyarországon
A magyar bankrendszer 1987-es kétszintűvé válásával csak a rendszert alakították át, a bank és pénzintézeti tevékenység egyértelmű meghatározására később került sor. 1991-ben jelent meg a Pénzintézeti törvény, amely sok tekintetben szabályozta a pénzintézeti működést, azonban a pénzintézetek fejlődése, a bankrendszerrel szemben támasztott igények, ill. az EU jogharmonizáció új szabályozást követelt meg.
1997. január 1-én lépett életbe a Hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. tv., mely megfelel az EU normáinak, irányelveinek. Ez több fogalmat is tisztáz.
Pénzügyi szolgáltatás a következő tevékenységek üzletszerű végzése:
- betét gyűjtése, pénzkölcsön nyújtása, pénzforgalmi szolgáltatások nyújtása
- pénzügyi lízing, készpénz-helyettesítő fizetési eszköz kibocsátása és szolgáltatásai
- kezesség, bankgarancia, valutával, devizával történő kereskedelem
- pénzügyi szolgáltatás végzése, befektetési alapkezelés, letéti és széfszolgáltatás
- hitel referencia szolgáltatás, önkéntes kölcsönös biztosító pénztár számára vagyonkezelés.
Kiegészítő pénzügyi szolgáltatás:
- pénzváltási tevékenység, elszámolás-forgalmi ügylet, pénzfeldolgozási tevékenység
- pénzügyi ügynöki tevékenység a bankközi piacon.
Pénzügyi intézmény:
- pénzügyi szolgáltatáson kívül üzletszerűen csak kiegészítő pénzügyi szolgáltatást,
- biztosítási ügynöki, árutőzsde-ügynöki, befektetési szolgáltatási
- aranykereskedelmi ügyletet és részvénykönyv-vezetést folytathat.
Hitelintézet ill. pénzügyi vállalkozás formájában működhet.
Hitelintézet: az a pénzügyi intézmény, amely betétet gyűjt és egyéb pénzügyi szolgáltatási tevékenységet végez. Kizárólag ő jogosult betét gyűjtésére, valamint – saját tőkét meghaladó mértékben – más visszafizetendő pénzeszköz nyilvánosságtól való elfogadására, továbbá pénzforgalmi szolgáltatások nyújtására. Bank, szakosított
hitelintézet vagy szövetkezeti hitelintézet lehet.
Bank: az a hitelintézet, mely betétgyűjtést és a pénzforgalmi szolgáltatások nyújtását üzletszerűen végzi.
Kizárólag ő kaphat engedélyt a pénzügyi szolgáltatások teljes körének nyújtására és csak részvénytársasági formában működhet. Legalább 2 Mrd Ft jegyzett tőkével alapítható.
Szakosított hitelintézet: nem kaphat engedélyt a pénzügyi szolgáltatások teljes körének végzésére, külön törvényi szabályozásnak megfelelően jogosult tevékenysége végzésére (pl. jelzálogbank-törvény). Kizárólag részvénytársasági formában működhet.
Szövetkezeti hitelintézet: a pénzügyi szolgáltatások köréből nem folytathat letét- és vagyonkezelői tevékenységet, ill. bizományoskénti kereskedelmet. Legalább 250 MFt jegyzett tőkével alapítható. Működhet Rt.-ként vagy szövetkezetként.
Hitelszövetkezet: a pénzváltás kivételével – csak saját tagjai körében végezheti tevékenységét. Működhet Rt.- ként vagy szövetkezetként.
Pénzügyi vállalkozás: az a pénzügyi intézmény, mely a betétgyűjtés és pénzforgalmi szolgáltatás kivételével egy vagy több pénzügyi szolgáltatást végez. Legalább 50 MFt jegyzett tőkével alapítható. Működhet Rt.-ként vagy szövetkezetként.
Forrás: eduline.hu/segedanyagtalalatok/letolt/4044
Bank fogalma, bankrendszer története és kialakulása
A bankot „monetáris közvetítő”-nek is nevezik, nem véletlenül. Monetáris szó ’mone’ része a pénzre (moneta, money) utal, tehát a bank nem más, mint „pénzközvetítő”. Fő feladata ugyanis a megtakarított (azaz felhalmozott, nem használt) pénzek továbbítása azoknak, akik annak hasznát veszik, és később haszonnal együtt tudják visszaadni.
Miért kell bank?
Amennyiben a pénzt nem használjuk, alapvető szerepétől fosztjuk meg, gyakorlatilag kivonjuk a forgalomból. Minél több pénzt halmozunk fel ugyanis, annál több lehetőséget veszünk el másoktól, akik azt termékeik vagy szolgáltatásaik kicserélésére használnák. A pénz kivonásának hatására a cégek csődbe mennének, mert a vevőknek nem lenne pénze a termékekért/szolgáltatásokért fizetni. Az emberek pedig munka nélkül maradnának, mert a cégeknek nem lenne pénze az alkalmazottaikat fizetni.
A bankok tehát e végzetes folyamatot hivatottak megakadályozni azzal, hogy a nem használt pénzeket visszateszik (visszaközvetítik) a gazdaság körforgásába, így „éltetik a gazdaság tüzét”.
Ezzel együtt fontos kiemelni a bankok tőkekoncentráló szerepét. Ez annyit tesz, hogy a bankba tett kisebb nagyobb összegeket képes még nagyobb összegbe „gyúrni”, így nagy dolgok létrehozását lehetővé tenni. A pénz összegyűjtése és egyben felhasználása nélkül nem lehetne nagy beruházásokat (pl. hidak, gyárak építése) véghez vinni.
Hogyan működik a bank?
A bank egyszerűen visszacsatornázza a felhalmozott pénzeket a használatba (azaz a gazdaságba).
Logikus ötletnek tűnne, hogy a bankok egyszerűen szórják ki az ablakaikon a sok pénzt az utcára, ahol bizonyára akadnának emberek, akik azt összeszednénk és hasznát vennék..
Ezt viszont sajnos hamar el kell vetnünk mint jó megoldást. A kiszórandó pénz ugyanis nem a banké, azzal felelősséggel tartozik azoknak, akik betették oda. Betétesként mi sem örülnénk annak, ha a bankunk a nehezen összegyűjtött pénzünket egyszerűen kiszórná az utcára. Joggal vonnánk kérdőre a bankot, hogy hogyan is tervezi a pénzünket visszaszerezni azoktól, akik az utcáról felszedegették azt?
A banknak, hogy a rábízott pénzt vissza tudja adni, tehát nem szabad csak úgy szétszórnia azt, hanem olyanokra kell bíznia – kihiteleznie –, akik azt később vissza is tudják majd adni, méghozzá kamatostul. Továbbá, a bank nem hitelezhet korlátlanul, csakis a nála elhelyezett betétek erejéig adhat hitelt.
A ’hitel’ szavunk (csak úgy, mint az angol credit) a ’hit’ szóbol (latinul credo) ered, mely szépen illusztrálja a banki hitelezés folyamatának lényegét: a banknak el kell hinnie, hogy az általa adott kölcsönt a meghatározott ütemezésben és kamatostul vissza is tudja kapni. Ahhoz pedig, hogy a bank „hinni tudjon”, minden tőle telhetőt megtesz, hogy felmérje a hitelfelvevő megbízhatóságát, képességeit és lehetőségeit. Ezért alkalmaz a bank a pénzügyekhez és gazdasághoz jól értő és arról töménytelen tapasztalattal rendelkező szakembereket, illetve gyűjt és értékel ki rengeteg információt az ügyfeleiről és a piacokról. Továbbá a bankvilág több ezer (!) éves egyéb tapasztalatainak is nap mint nap hasznát veszi.
Forrás: http://hitel.besthungary.hu/bank/bank-fogalma-bankrendszer-tortenete-es-kialakulasa.html
Alexander Gerschenkron: A gazdasági elmaradottság – történelmi távlatból
- a gazdasági fejlődés nem írható le egyetlen sémával – az elmaradott országok fejlődésének útját nem a fejlett országok történelme jelöli ki
- a fejlődésnek (iparosításnak) nemcsak a fejlődés ütemét tekintve léteznek alternatív mintái – eltérő intézményes eszközök alkalmazása + más ideológia/intellektuális légkör
- elmaradott országok: jelen és kívánt állapot között óriási feszültség - bizonyos akadályokat csak tudatos beavatkozások útján lehet elhárítani
- gyors fejlődés biztosításának eszköze a technikai kölcsönzés → utánzás: robbanásszerű fejlődés, a legmodernebb technológiák átvétele – korlátozza a munkaerő-„piaci” helyzet
- intézményes eszközök igénybevétele, iparosítás ideológiái – azért szükségesek, mert a technikai fejlődés önmagában nem elég kihívás ahhoz, hogy beinduljon a modernizációs válasz (l. Toyubee kihívás–válasz terminusai)
- az intézményi beavatkozások mértékét az elmaradottság szintje határozza meg
- az iparosítás intézményei:
1. relatíve elmaradott országok – iparosítás mozgatórugói a bankok
=>Franciaország: Crédit Mobilier – Pereire fivérek új típusú bankja: kombinálta a kereskedelmi és beruházási bank modellt – pl. vasútépítések támogatása → a régi vagyon képviselői átvették az új bankrendszert
=>Németország: nincs szervezeti újítás – DE a hosszú távú folyószámlahiteleknek nagy szerepe van az iparvállalatok létrehozásában → szoros bank–ipar kapcsolat (kezdetben erős banki befolyás, a fejlődéssel az ipar önállósodik)
- bankok szerepvállalására szükség van – kevés/diffúz tőke, bizalmatlanság, kevés vállalkozói szellem, méretnövekedés kényszere
- a megkésett iparosítás nemcsak a bankrendszer dominanciáját hozz, hanem relatív technikai előnyt is
2. erősen elmaradott országok – iparosítás hajtómotorja az állam
=> Oroszország: kevés tőke, nincs hatékony bankrendszer, alacsony üzleti morál és korrupció, nincsen szabad munkaerő (jobbágyfelszabadítás 1861-
ben)
- az állam háborús érdekből vállalja fel a mozgató intézmény szerepét → szűkös erőforrások pótlása (megrendelés, beruházás) + jogi/adminisztratív keretek megteremtése (jobbágyfelszabadítás, adórendszer átszervezése)
- hatékonyság mérsékeltebb – csak néhány iparágra koncentrál (nehéz/gépipar)
- a kezdeti feltételek mellett lehetetlen a bankok szerepvállalása, csak a 20. század elején jelenik meg a német banktípus, amikorra az állal eléggé csökkentette az elmaradottságot
- az iparosítás ideológiai környezete
- korai kapitalizmus nem a liberalizmus légkörében fejlődik – elmaradott országokban többre van szükség a racionális érveknél (profitmaximalizálás) → aranykor ígérete ofranciák: saint-simoniánus szocializmus (pozitivista kvázi-vallásos buzgalom)
=> németek: nemzeti egység és iparosodás összekapcsolása
=> oroszok: radikális marxizmus
- ideológiai keret összefügg a fejlődési modellekkel: minél nagyobb az elmaradottság, annál radikálisabb ideológiát követel
- szovjet diktatúra létrejöttéért az elkésett ipari forradalom (is) felelős
→ minél elmaradottabb az iparosítás előtt álló ország intézményrendszere, annál erősebb beavatkozásra van szükség - eltérő modellek, amelyek nem csak fázisaikban térnek el egymástól (és a fejlett országoktól)
Forrás: m.blog.hu/ga/gazdszoc/file/Gerschenkron.doc
Erőltetett iparosítás: az ipar egyoldalú, gyorsított ütemű túlfejlesztése más gazdasági ágak (mezőgazdaság, infrastruktúra, azaz általában a lakosság életszínvonalához kapcsolódó termelési ágak) rovására. A II. világháború után a szovjet megszállási övezetben mindenütt – így Magyarországon is – a Szovjetunió 1930-as években alkalmazott, ~ t folytató gazdaságpolitikáját másolták.
Az ~ lényege, hogy a gazdaságban stratégiai iparágakat, súlypontokat jelölt ki, és az erőforrások zömét ezekre koncentrálta. Ezzel a növekedés üteme ugyan rövid ideig gyorsítható volt, de a gazdaságban ennek nyomán olyan erős torzulások, aránytalanságok és tartós feszültségek alakultak ki, amelyek hamar a növekedés gátjává váltak. A szovjet mintára kiválasztott koncentráltan támogatandó iparágak – a bányászat, a kohászat és az acélipar – túlfejlesztését Magyarországon semmi sem indokolta: sem nyersanyag, sem olcsó energia nem állt rendelkezésre.
A hadiiparnak viszont ezekre volt szüksége. A Szovjetunió és a kommunista országok ugyanis elkerülhetetlennek tartották a III. világháború kitörését (1953–1954 körül), és minden gazdasági megfontolást alárendeltek a háborúra való gyors felkészülésnek.
Forrás: http://www.rev.hu/sulinet45/szerviz/kislex/kislexis.htm
Befektetéstörténet
A mai értelemben vett bankműveletek (pl. váltók használata, bizományi ügyletek) azonban már az ókori államokban is léteztek, méghozzá magas színvonalon. Később, a XIV. században már a bankok közvetlen elődjei is működtek. Firenzében és más, gazdag kereskedővárosokban tehetős polgárok nagyobb összegű kölcsönöket biztosítottak királyok számára, hiszen a háborúskodás költséges volt. Érdekességként megemlítendő a Fugger-család. Tagjai a Német-Római Birodalom vagyonának megközelítőleg az egy tizedét birtokolták, és a XV-XVI. századi Európában sem pápa-, sem császárválasztás az ő megkerülésükkel nem történhetett. A család érdekeltségei nemcsak a koraújkori bankszektorra terjedtek ki, kezükben tartották Európa bányászatának és érckereskedelmének jelentős részét.
A szó szoros értelmében vett intézményesült, szervezett pénzügyi rendszer csak később alakul ki, amikor megjelenik az árutermelés magasabb fejlettségi foka: a kapitalizmus. Először csak bankok léteztek, később az értékpapírok piacai tehermentesítették a finanszírozást.
Kétféle bankfejlődésről beszélhetünk: az első a “klasszikus” vagy angolszász típusú, amelynek jellemzője, hogy a gazdasági egységek az ún. “alulról jövő” piaci hatásokra reagálnak, ezeket szabályozza a rendszer a hitelszférán keresztül. Ennél a típusnál megfigyelhető a nagyfokú specializálódás, a különböző tevékenységi területek szétválása. A másik típus a “porosz utas” fejlődés, ahol a bankhálózat teljes mértékben az állam céljainak van alárendelve. Itt a bankok mindegyike a szolgáltatások egész skáláját végzi, és mindegyik bank univerzális pénzintézet. A kétféle fejlődési út a XVIII-XIX. században kezdett élesen szétválni, azonban a XX. század felgyorsuló gazdasága ismét a két típus közeledését eredményezte.
Az állam szerepvállalása nagyban befolyásolta a gazdasági mutatókat, és régiónként eltért a beavatkozás mértéke. Az egyik legfőbb eszköz állami részről a kamatgarancia volt. Így a tőkeigényesebb ágazatokba, pl. a vasútépítésbe sikerült a kisebb befektetők pénzét is bevonni. Ez volt a helyzet Nyugat-Európában. Kelet felé haladva egyre inkább az állam szabályozta az egyes gazdasági ágazatok fejlesztését, sőt a Balkánon és Oroszországban magának az államnak kellett betöltenie a tőkés és a vállalkozó szerepét, így ezeken a területeken elsősorban a stratégiai ágazatok (közlekedés, kohászat, hadiipar) fejlesztésében volt érdekelt. Az európai iparforradalom sajátos vonása volt, hogy megkésettsége miatt egybeesett a második iparforradalmi hullámmal. Ezt az időszakot az új energiahordozók felhasználása jellemzi (a két legfontosabb az elektromosság és a kőolaj volt). Mindezek a századfordulón nagymértékben átalakították a gazdasági szegmenseket, a már meglévők rohamos gyorsasággal fejlődtek, és mellettük új iparágak keletkeztek.
