1996-ban édesanyám elköltözött az Úrhoz.
Amikor húgom és én megtértünk, akkor tudtuk meg, hogy édesanyánk halálos beteg.
Akkor még nem tudtuk volna elhordozni az ő elvesztését, ezért a szívünkben kiáltottunk az Úrhoz, hogy ez ne történjen meg. Ezt Isten meghallgatta.
Egy ideig javult az állapota, majd erősen rosszabbodni. Éveken keresztül imádkoztam érte minden nap, és az állapota mindig változékony volt. Egy ideig javult, majd még erősebben visszaesett.
Egy idő után be kellett látnom, hogy nem tudom őt tovább imában elhordozni, el kell engednem.
Ezért így imádkoztam: „Mivel hiába imádkozom érte éveken át, és nem javul az állapota, hanem csak romlik, ezért vagy gyógyítsd meg valamilyen rendkívüli módon, vagy vedd őt magadhoz, hogy ne szenvedjen.”
A belsőmben tudtam, hogy bele kell törődnünk abba, hogy őt elveszítjük. Erről beszéltem a húgommal is, így lelkünkben fel tudtunk arra, ami elkerülhetetlen.
Összesen 7 évig volt beteg, és én az utolsó 3 évben már nem laktam együtt vele.
Egyszer éreztem a szívemben, hogy látogassam meg őt. Akkor épp egy kicsit jobban érezte magát, és én idéztem neki a Jakab 5, 14-16-ot.
Kerestem olajat, és megkentem a homlokát, miközben imádkoztam érte. Ekkor erősen átérezte Isten szeretetét, megvallotta bűneit.
Nekem mennem kellett, és tudtam, hogy legközelebb már csak majd a mennyben fogunk újra találkozni. Rendszeresen kellett mennie Debrecenbe a klinikára, és másnap is egy ilyen útra indult el. Utána már nem tért haza.
Egyik éjjel különös álmom volt.
Németh Sándort láttam, amint démonoknak parancsol a következő szavakkal:
„Jézus Nevében távozz halál, gyász szelleme!”
Arra gondoltam, hogy ez pont ránk illhet, hogy szabadulásra van szükségünk, mert nagyon rosszul esett, hogy bekövetkezett gyógyulás nem történt meg.
De másnap reggeltől teljesen máshogy éreztük magunkat, egyáltalán nem voltunk rosszkedvűek, nem volt gyászhangulatunk.
A helyi gyülekezetben is kaptunk még szolgálatot. Tulajdonképpen ugyanezeket a démonokat akarták kiűzni, és én ezt egy kicsit furcsállottam is.
1.) Nem lett volna sikeres az a szolgálat, amit az álmomban láttam? De hát én nem érzem, hogy gyászolhatnékom lenne. (Hogy lehet kétszer kiűzni ugyanazt a démont?)
2.) Már visszatért volna a démon ilyen hamar? (Ige háttér Mt 12, 43-45.) De hát én ennek semmi jelét nem tapasztalom!
Ha érdeklődtek volna, hogy részesültem-e már szolgálatban, akkor beszéltem volna róla.
De a helyi gyülekezet vezetői annyira biztosak voltak magukban, hogy nem is kérdeztek ki:
- Hogyan érzem magam?
- Szükségét érzem/gondolom egy szabadító szolgálatnak?
Tulajdonképpen ez egy rutinszolgálat volt, és nem volt jelen sem a Szent Lélek karizmája (szellemek megítélése 1Kor 12, 10.), sem reális diagnózis megállapítása nem történt meg a szolgálat előtt és után.
Viszont amit az álmomban láttam, az egy valóságosan karizmatikus szolgálat volt:
1.) Egy engem nem ismerő személy nem tudhatta, hogy éppen akkor halt meg közeli hozzátartozóm – tehát a Szent Lélek kijelentése volt számára, hogy miért kell imádkoznia.
2.) Kifejezetten felszabadult légkört éreztünk meg, így a Szent Lélek ereje is jelen volt, így azt tudom mondani, hogy a szolgálat hatékony volt.
