„És lőn az Úr beszéde hozzám, mondván:
Embernek fia! ímé, én elveszem tőled szemeidnek gyönyörűségét hirtelen halállal, és ne sírj és ne jajgass, se könyed ne hulljon.
Fohászkodjál csöndesen, halottakért való sírást ne tégy, fejékességedet kösd fel, és saruidat vedd lábaidra, s ne fedezd be bajuszodat, és az emberek kenyerét ne egyed.
És szólék reggel a néphez, és estére meghala feleségem, és úgy cselekedém reggel, a mint meg vala hagyva nékem.” (Ez 24, 15-18.)
Ha hiszed, ha nem kedves barátom, nemcsak Ezékiel élte ezt át, hanem én is.
Szerelmes voltam egy keresztény testvérnőbe, és ő volt a minden számomra.
Nem voltam álmos éjszaka, nem voltam fáradt.
Mindig verseket akartam írni, és csak őrá akartam gondolni.
De az Isten féltőn szerető Isten, és nem engedi meg nekünk hívőknek, hogy bárkit-bármit jobban szeressünk őnála.
„Ne legyenek néked idegen isteneid én előttem.
…mert én, az Úr a te Istened, féltőn-szerető Isten vagyok” (2Móz 20, 3. és 5/b.)
„Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből.” (5Móz 6, 5.)
„…mit kíván az Úr, a te Istened tőled? Csak azt, hogy féljed az Urat, a te Istenedet; hogy minden ő utain járj, és szeresd őt, és tiszteljed az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, és teljes lelkedből” (5 Móz 10, 12.)
„Az pedig felelvén, monda: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből és minden erődből és teljes elmédből” (Luk 10, 27/a.)
Mivel az én szívemben a szerelem előrébb került, mint Isten, így elvesztettem a szerelmemet.
Nagyon nagy fájdalmat éreztem.
Évek teltek el így.
2004 szeptemberében a könyvtárban jártam, és láttam egy szórólapot egy önismereti képzésről.
Nem tudtam, hogy ez mi, de felkeltette a kíváncsiságomat rajta egy idézet:
„Ha előhozzuk, ami bennünk rejlik, az megmenthet minket, ha nem hozzuk elő, ami bennünk rejlik, elpusztíthat minket.” /Aquinói Szent Tamás/
Egy új világ tárult fel számomra.
Rájöttem, hogy másoknak sokkal-sokkal nagyobb bajaik vannak, mint nekem.
Azóta több ilyen képzésen is részt vettem, és az Istennel való kapcsolatom csak még jobban elmélyült.
Új szemmel kezdtem olvasni a Bibliát.
Rájöttem, hogy a drámajátékok eredete az Igére vezethetők vissza.
Még Ezékiel is rendezett színielőadást, egy egyszemélyes drámajátékot:
„Ezt mondja az Úr Isten: Tedd föl a fazekat, tedd föl, és tölts vizet is bele.
Gyűjtsd össze a bele való darabokat, minden jó darabot, czombot, lapoczkát; válogatott csontokkal töltsd meg.
Végy válogatott juhokat, és tégy máglyát a csontoknak is a fazék alá; forrald erősen, még csontjai is főjjenek benne.”
„Bőven rakd a fát, gyújtsd meg a tüzet, főzd meg jól a húst, forrald a levet, és a csontok szétfőjjenek.
És állítsd üresen az ő szenére, hogy meghevüljön s megtüzesedjék ércze, és megolvadjon benne tisztátalansága, megemésztessék rozsdája.
A fáradozásokat kifárasztotta, és nem ment le róla az ő sok rozsdája, tűzbe hát rozsdájával!
A te tisztátalanságodban fajtalanság van, mivelhogy tisztogattalak, de meg nem tisztultál, azért tisztátalanságodból többé meg nem tisztulsz, míg meg nem nyugotom haragomat rajtad.
Én, az Úr szólottam; jőni fog és megcselekszem, el nem engedem s nem kedvezek és nem könyörülök: a te útaid és cselekedeteid szerint ítélnek meg téged, ezt mondja az Úr Isten.” (Ez 24,3-5. és 10-14.)
