„Ne tégy a te felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot.” (2Móz 20, 16.)

„A mi kezdettől fogva vala, a mit hallottunk, a mit szemeinkkel láttunk, a mit szemléltünk, és kezeinkkel illettünk, az életnek Ígéjéről. …A mit hallottunk és láttunk, hirdetjük néktek” (1 Jn 1, 1. és 3.)

1991. június 10. Debrecen

Már több hete jártam az imacsoportba, amikor jelzés jött:

Konferencia lesz Debrecenben, és ott lesz a gyülekezet krémje.

Ez engem érdekelt, és nem voltam egyedül.

Úgyhogy összebeszéltünk, és néhány autóval egy pici karavánként elmentünk Debrecenbe.

Csak 1 Istentiszteleti alkalomra mentünk, de az is elég volt.

Először dicséret volt, ahol jólöltözött emberek ugyanazokat a dalokat énekelték, amiket mi otthon a dicséretes füzetből.

Utána tanítás következett.

Nekem nem volt még rutinom a jegyzetelésben, az is sokáig tartott, mire kikerestem egy-egy igehelyet, úgyhogy nem futotta erre is az energiámból.

De nem voltam egyedül, úgyhogy az egyik keresztény, az Úrban idősebb testvérünk felajánlotta, hogy majd később megkapjuk majd tőle a tanítás szövegét, amit aztán egy héttel később meg is tett.

Véget ért a tanítás.

Gondoltam: akkor talán mehetünk is haza.

Á, dehogy! A java csak most következett!

Németh Sándor megkérdezte:

Ki érzi, hogy szolgálatra lenne szüksége?

Nekem, és testvéremnek ez olyan volt, mintha nekünk szólt volna.

Bátorításul az Isten megnyitotta füleink számára a szellemvilágot.

Hallottuk, ahogy az előttünk álló fiatalember kezeiről leesett egy bilincs a padlóra.

Nem láttunk semmit, de egymásra néztünk, és tudtuk, hogy a másikunk is hallotta.

Ez tényleg bátorítás volt, és be is álltunk a sorba, amelynek a távolban a jobb oldaláról látni lehetett, ahogy Németh Sándor kézrátétellel szolgál az emberek felé.

Aztán kinyitottam a szemem, a padlón voltam, és tőlem balra szolgált távol Németh Sándor.

Olyan kenet volt, hogy azt sem tudtam, hogy mikor szolgált felém, de éreztem az Isten megérintett.

Akkor most már ugye vége, mehetünk haza?

Á, dehogy!

Ő folyamatosan imádkozott mindenkiért, aki kiment előre.

Utána a segítő személyekért is imádkozott.

Most már mindenki jól meg lett imádkozva, mehetünk haza?

Á, dehogy!

Kiállt az emelvényre, és imádkozott.

Csakhogy a java csak most következett!

Soha nem hallottam még annyi visítást, sikítást és mindenféle fülsiketítő hangot, ahogyan a démonok mentek ki az emberekből, akik még szabadulás előtt voltak.

Addig se voltam materialista, de olyan hangokat nem adhattak ki emberek magukból.

Most már tényleg vége. Mehetünk haza.

Ez volt az első és utolsó ilyen istentisztelet, ahol ilyen megnyilvánulást átélhettem a természetfölöttinek.

1991. június 12. Hétköznapi Istentisztelet a Vasas Folyondár utcai csarnokban

Nem voltam ott, de eljutott hozzám ennek a tanításnak a hanganyaga.

Valami olyasmiről volt benne szó, hogy Németh Sándor mintha Kádár János jelenlétét érezte volna a konferencia előtt.

Így ezzel kapcsolatosan imádkozott, és az ima hatékony volt.