Könyvajánló

 





capitalismo.JPG

eleje.bmp

100 új gyülekezet

Társasházi lakás eladó, mely kibővíthető 62m2-ről 100m2-re

Információk a www.megveszem.tuti.hu weboldalon.

Weblink Linkgyűjtemény, Linkek

Facebook oldaldoboz

Naptár

április 2021
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30

Devizahitel 40/01. rész – oka

2013.04.02. 09:49 12nyil

 

 

 

A devizahitel illúziója

2010. 7. 7. 05:00|Utolsó módosítás: 2010. 7. 7. 08:52|Vélemény » Publicisztika

 

Hasznos-e a devizahitel? A kérdés most újra aktuális, miután a kormány megtiltotta a jelzáloggal fedezett devizaalapú hitelek folyósítását. Mikroszinten természetesen a hitel felvevője és a folyósító bank számára is előnyös ez a konstrukció, de makroszintű problémái a 2008–2009-es válság során váltak nyilvánvalóvá. 

A devizaalapú forinthitelek 2004-ben kerültek be a gazdaság vérkeringésébe, addig csak a vállalati hitelek és a lízingszerződések körében léteztek. Elterjedésük oka pedig az államilag támogatott forinthitelek 2003 végi szigorítása volt, amelyet követően is erőteljes kereslet mutatkozott a jelzáloghitelek iránt, s ezt az igényt a bankok a devizaalapú hitelek bevezetésével tudták kielégíteni.

A probléma gyökere tehát már a 2003-as szigorításban fellelhető, pedig akkor még kizárólag forinthitelekről beszélhettünk, tehát az egyik kérdés nem a hitelek denominációja, hanem a lakossági hitelkereslet erőssége. A 2003-as szigorítás azért vált szükségessé, mert a lakosság éves hitelfelvétele elérte a megtakarításainak a szintjét, azaz a lakosság egésze nem volt többé képes finanszírozni a vállalati és az amúgy rendkívüli hiteligénnyel jelentkező állami szektorokat. A gazdaság így kizárólag a külföldi forrásokra volt utalva, amelyeket azonban eleinte csak az egyre nagyobb kamattal lehetett a forint vásárlására ösztönözni, majd az év végi forintválság egyértelművé tette, hogy szerkezetileg is változtatni kell a gazdaságon, a magas kamat csak időnyerésre jó.

 

A külföldi forrásokra való ráutaltság azt jelentette, hogy az ország nettó külső adósságállománya évente 5-8 százalékkal emelkedett a nemzeti jövedelem arányában, ami egyrészt emelkedő kamatterhet jelent, másrészt viszont állandó tőkebeáramlást igényel. Akár forintban, akár devizában megvalósuló külföldi hitelfelvételről volt szó, végeredményben az ország külső adósságállománya növekedett. Ez viszont csak addig állt rendelkezésre, ameddig a nemzetközi pénzpiacok likviditásbőségben fürödtek, elapadása pedig fájdalmas és villámgyors alkalmazkodásra kényszerítette a hazai gazdaságot. A devizahitelek egyik problémája tehát a túlzott lakossági hitelfelvételre való ösztönzés, ami eladósodási pályára állítja a gazdaságot.

 

Egy másik következmény, hogy a devizahitelek jövőbeli devizaigényt támasztanak. A hitel törlesztőinek a devizapiacról kell megvásárolni a devizát, tehát szükségük van valakire, aki a szükséges devizamennyiséget a devizapiacra hozza, azaz exportőrre. Az ország exporttöbblete, még pontosabban a folyó fizetési mérleg többlete az, amely lehetővé teszi a devizahitelek törlesztését.

 

Az amúgy bőséges forintlikviditás itt cseppet sem segít, hiszen hiába váltanák át az adósok a bankokkal egyetértésben a devizahiteleket forinttá, azok törlesztéséhez nem rendelkeznek elegendő devizával, így egy ilyen lépéssel csak azt érnék el, hogy az árfolyam gyengülése állítaná be az egyensúlyt a megnövekedett devizakereslet és a változatlan devizakínálat között. Minekutána az államnak sincs devizabevétele, így ő sem tud érdemben segíteni a makrogazdasági helyzeten – itt most tekintsünk el a szociális szempontú hitelesek megsegítésétől –, legalábbis nem közvetlenül. Segíteni közvetett formában, az exportálók támogatásával megnövelt devizakínálaton keresztül tudna. Ilyen programot fogadott el például Dánia.

 

A devizahitelek végső soron azt az illúziót keltik a lakosságban, mintha az eladósodás racionális útja lenne a meggazdagodásnak. A megoldás pont, hogy a hitelfelvétel visszaszorítása és a megtakarítási kedv ösztönzése lenne, amely a pénzügyi vagyon növelésével, a hazai tőkeállomány és tulajdon erősítésével adna stabil alapot a gazdaság fejlődéséhez. Öröm az ürömben, hogy Kína kivételével eddig a többi fejlődő ország is csak egy valutaválság keserű tapasztalata után jutott el a kapitalizmus lényegéig, azaz, hogy a verseny a tőke felhalmozásáról szól. Oroszország, Brazília vagy Dél-Korea példáin azonban jól látható, hogy a valutaválság után kivétel nélkül minden ország az állami eladósodás csökkentésén és a magánszektor vagyonfelhalmozásának – ha szükséges, állami eszközökkel történő – elősegítésén munkálkodik.

 

A szerző a K&H Bank vezető közgazdásza

Szerző: Barcza György

 

Forrás: http://www.vg.hu/velemeny/publicisztika/a-devizahitel-illuzioja-321096

 

 

A devizahitel probléma megoldása - magyar észjárással

Doubravszky György - nezopont_online@hetivalasz.hu

Utolsó módosítás: 2012.12.15. - 07:11

Először is tisztázzuk, hogy hagyományos gondolkozással a „devizahitel" probléma nem megoldható. Meg lehet próbálni, sok pénzt el lehet költeni, de a kudarc megjósolható. Ennek oka egyszerű: a devizahiteleseket nem lehet „megmenteni", csak segíteni őket, hogy megoldják a problémájukat.

A magyar észjárás soha nem élettelen modellekkel, hanem élő folyamatokkal dolgozik. Ebben az értelemben nincs megoldhatatlan feladat, ha jó a kiindulási pont. Ahogy népmesénkben az égig érő paszuly is egyetlen babszemből indult, úgy az égig érő probléma megoldása is visszavezethető egyetlen lépésre.

Vegyük észre, hogy a „devizahitel" egy hibás termék, amiért a gyártót, vagyis a bankokat felelősség terhel. Ez azért nem lett még egyértelműen kimondva, mert túl nagy a tét. Mivel a bankszektor minden nagyobb szereplője érintett, ezért joggal mondhatják: ha felelősségre akartok vonni, akkor visszafogjuk a hitelezést.

Ahogy a botnak is két vége van, úgy a problémát is a két végen kell megragadni. Egyrészt segíteni kell a hiteleseket abban, hogy megszerveződjenek, és igazságukat hatékonyan képviseljék a bíróságokon. Ez egy havi tízmillió forint költségvetéssel működő irodával megoldható lenne. Következményként a sikeres perek száma exponenciálisan nőne, a végrehajtásokat pedig a bankok leállítanák.

Másrészt alapítani kell egy alternatív, magyar érdekek mentén mozgó civil-állami bankot, amely indulhat kicsiben, mert az ügyfelek majd naggyá teszik. Ez az államtól indulásként másfél milliárd forint befektetést jelentene. Következményként a bankok egyoldalú erőfölénye gyorsan olvadna és valódi versenyhelyzet jönne létre.

Tehát itt van egy magocska, amelyet ha most elvetnénk, akkor fél év múlva már termőre fordulna. Nyilván megoldani a problémát ennyi idő alatt nem lehet, de mederbe terelni, reményt adni és tanulsággal szolgálni igen.

Másfél milliárd: magyar észjárás szerint ennyi kell az induláshoz. Addig is keresd, lásd, vedd észre, mi mindenre van másfél milliárd forint. És mindig jusson eszedbe, hogy erre nem volt. Mindig jusson eszedbe...

Doubravszky György,

Hiteltarsulas.hu alapító

forrás: http://hetivalasz.hu/jegyzet/a-devizahitel-problema-megoldasa-56171

 

 

 

A devizahitelezés elterjedésének okai

 

A lakástámogatási rendszer szigorítását követõen a lakáshitelpiacon elindult a bankok közötti verseny. Új szabályok mellett növekedhet vagy csökkenhet a piaci részesedés, a lakáshitelpiac újrafelosztásáért új eszközöket lehet és kell bevezetni. Ha egyik vagy másik bank új eszközt alkalmaz és az a hiteligénylõknek kedvezõbb kamatozású (költségû), akkor a hiteladósok (hitelfelvevõk) azt a konstrukciót részesítik elõnyben, azt keresik, következésképpen a hitelezõ bankok mindegyike alkalmazkodni kényszerül, bevezeti a hiteladósoknak kedvezõbb kamatozású eszközt, vagy még azt is túlszárnyalva, újabb és még kedvezõbb kamatozásúval jelenik meg a piacon.

Egy ilyen új eszköz volt a forint helyett a deviza- (svájcifrank-, euró-, majd a jen-) alapú hitelezés. Az elõny a hitelfelvételkor csak a hiteladós számára belátható horizonton volt értelmezhetõ: a devizahitel törlesztésének és kamatfizetésének havi összege a forinthitelhezképest kisebb.

A lakáshitelpiacra bevezetett devizaalapú hitelezés eredete ismert. Magyarországon a gépkocsipiacon már korábban – szintén a piaci részesedés növelése érdekében – használták.

Nem messzirõl, Ausztriából „szivárgott” be, ahol a schilling, majd az euró mellett a svájci frankban folyósított lakossági hitelek terjedését mind a hitelezõ bankok, mind a hitelfelvevõk támogatták. A bankok más bankokkal szembeni versenyhátrányuk elhárítására, a hitelfelvevõk a kedvezõbb kamatkondíciókra hivatkoztak.

A svájcifrank-alapú hitelezés a Svájchoz közeli régióban kezdõdött. Azok az osztrák lakosok, akik Svájcban dolgoztak és bérüket svájci frankban kapták, az eurónál alacsonyabb kamatozású svájci frank hitelt anélkül vállalhatták, hogy – szakszerûen kifejezve – nyitott pozíciójuk keletkezett volna. Az adós tartozása svájci frank, a bérét svájci frankban kapja, így anélkül élvezi a kamatkülönbségbõl adódó elõnyt, hogy árfolyamkockázata lenne. Az árfolyamkockázattól védett régióból, a védett ügyfelektõl kiindulva késõbb a kamatkülönbözetbõl eredõ elõnyt azok a banki ügyfelek is igényelték volna, akiknek bére nem svájci frank, hanem „csak” euró. Ezek az ügyfelek, ha nem ismerték fel a nyitott pozícióból eredõ árfolyamkockázatot vagy csak „átnéztek” rajta, igényelték is. Ugyanígy az osztrák tulajdonú magyarországi leánybankokon keresztül az országhatáron átnyúló, a magyarországi bankokra és a magyar hiteligénylõkre átterjedõ „fertõzés” már nem meglepõ. A magyar és az osztrák devizaalapú hitelezési gyakorlat csupán annyiban más, hogy azoknak az osztrák hiteladósoknak, akik bérüket svájci frankban kapják, az euró–svájci frank árfolyamváltozásából nincs árfolyamkockázatuk. A többi osztrák adós viseli az árfolyamkockázatot, de az csak az euró–svájci frank árfolyamváltozásból adódik, míg a magyar adós a forint–euró és a svájci frank–euró kettõs árfolyammozgás kockázatát viseli.

A magyar devizahitelezési gyakorlat kialakulását és elterjedését elsõsorban a kamatkülönbözetek létével és mértékével magyarázhatjuk.

Ha a forint–euró és a forint–svájci frank kamatszintkülönbségnél a jóval kisebb mértékû euró–svájci frank kamatszinteltérés az osztrák devizahitelezés elterjedéséhez már elegendõ volt, akkor a jelentõsebb magyarországi kamatkülönbözet hasonló hatásán sem csodálkozhatunk. A devizahitelezés fõ okának a nemzetközi irodalom is a külföldi és a belföldi kamat különbözetét tartja (Basso – Calvo-Gonzales – Jjurgilas, 2007; Rosenberg –Tirpák, 2008).

 

Az árfolyamkockázat

 

A kölcsönszerzõdés az árfolyamkockázatot kizárólag az adósra hárítja. Ha a folyósításkori aktuális árfolyam megváltozik, mégpedig a törlesztés és kamatfizetés napján más, mint a folyósításkor, a változásból eredõ veszteséget és nyereséget az adós viseli. Ha a forint gyengül, akkor a gyengülés mértékével arányos az árfolyamveszteség, ha a forint erõsödik, akkor az erõsödés mértékével arányos az árfolyamnyereség. Devizaalapú hitelt célszerû felvenni, ha a forint gyenge és a várakozások a forint erõsödését jelzik, fordított esetben, ha a forint erõs és a várakozások a forint gyengülésére utalnak, célszerûbb forinthitelt választani. Természetesen sem a forintpozíció gyengesége vagy erõs-sége, sem a forint várható erõsödése vagy gyengülése egzakt módon nem határozható meg, illetve nem prognosztizálható, különösen nem a 15–30 éves futamidejű jelzáloggal fedezett építési és lakásvásárlási hiteleknél.

Ha az adós a kölcsönigény benyújtásakor figyelmen kívül hagyja az árfolyamkockázatot és a forint gyengülésekor a megemelkedett törlesztõrészt nem képes a banknak befizetni, a bank sorozatos nemfizetés után a hitelt rossznak minõsíti és a szerzõdésben elfogadott szankciókat érvényesíti. Az árfolyamkockázatból eredõ veszteség bekövetkezett, a hitelezõ bank és az adós ügyfél közötti megosztása (megoszlása) azonban csak utólag lesz ismert.

Amit tudunk és amit feltétlenül kiemelnék, az csupán két megállapítás.

1.)    A devizahiteles adósoknak a kölcsönszerzõdés megkötésekor nem a forinthitel helyett választott devizahitel (akár euró, akár svájci frank) volt a rossz döntésük, hanem az adósságvállalás az adósság nem vállalása helyett. Míg a devizahitel törlesztése, a kamat és a kezelési díj fizetése a kötéskori devizaárfolyam alapján számítva „belefért” az adós akkori és várható jövedelemszintjébe (figyelembe véve felhasználható megtakarításait is), a devizahitel összköltsége azonban ugyanúgy „nem férhetett bele” a forint túlzott gyengülésekor, mint ahogy a folyósításkori forinthitelkamat alapján adódó összköltség sem „fért bele”.

 

2.)    A devizahitelezés széles körû elterjedésének alapvetõ oka a forint és a deviza kamatkülönbözete volt. Igen ám, de a forintkamat és az euró–svájci frank kamatok eltérésébõl adódik (és adódhatott) egy feltételezés, miszerint a magas kamatozású forint az alacsonyabb kamatozású euróhoz és svájci frankhoz képest erõs (talán túl erõs), ezért a jelzáloggal fedezett építési és lakásvásárlási hiteleknél a szükségszerûen hosszú futamidõ alatt várhatóan gyengülhet, sõt jelentõsebb mértékben is gyengülhet. Vagyis a devizahitelezés indítéka a kamatkülönbözet, de a kamatkülönbözet egyben figyelmeztet a devizahitelezés valószínûsíthetõ közép- és hosszú távú hátrányára is.

 

forrás: www.asz.hu/penzugyi...devizahitelezes-oka-a.../380-391-banfit.pdf

 

Szólj hozzá!

Címkék: magyarország pénz magyarok devizahitel

A bejegyzés trackback címe:

https://100ujgyulekezet.blog.hu/api/trackback/id/tr1005188320

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása