Könyvajánló

 





capitalismo.JPG

eleje.bmp

100 új gyülekezet

Társasházi lakás eladó, mely kibővíthető 62m2-ről 100m2-re

Információk a www.megveszem.tuti.hu weboldalon.

Weblink Linkgyűjtemény, Linkek

Facebook oldaldoboz

Naptár

november 2021
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Devizahitel 40/13. rész – egészséges családközpontúság

2013.04.19. 10:50 12nyil

 

A család nem szorul védelemre

Sik Endre szociológus a magyar társadalmat jellemző erkölcstelen családközpontúságról.

Matalin Dóra| Népszabadság| 2011. július 17.

 

Sik Endre
Sik Endre

- A magyar társadalmat a gyanakvás, a bizalmatlanság és az erkölcstelen családközpontúság jellemzi – mondta nemrég egy interjúban. Pontosan mit jelent az erkölcstelen családközpontúság, honnan ered ez a fogalom és miért jellemző ránk?

- Az ötvenes évek közepén egy angol antropológus, Edward Banfield Dél-Olaszországban végzett terepmunkát, ő írta le először ezt a jelenséget. A lényege az, hogy családokban nagy az összetartás, a bizalom egymás iránt, és ugyanakkor ezeket a családokat kifelé a titkolózás, az elzárkózás, a bizalmatlanság jellemzi. Banfield szerint azért romboló – egyszersmind önsorsrontó – ez a helyzet a társadalom számára, mert ha a család határa az erkölcs határává is válik, vagyis akik a családon kívül vannak, azok az erkölcsi értelemben vett világba nem tartoznak bele, akkor a társadalom szövete szétesik. Banfield szerint ez is hozzájárult ahhoz, hogy Dél-Olaszország Észak- vagy Közép-Olaszországhoz képest a perifériára került.

- Mennyiben illik ez a magyar társadalomra?

- A magyar társadalom erősen családközpontú, mindig is az volt. Ez az összes nemzetközi összehasonlításból kiderül. Ez sok szempontból lehet jó, azonban vannak veszélyei is. A Tárki 2009-es Európai Társadalmi Jelentésében nem Magyarországra volt a legjellemzőbb ez a fajta családközpontúság, hanem Romániára, ahol az emberekbe vetett általános bizalom jóval kisebb volt, mint a személyes ismerősök iránti. Ha ez utóbbi nagyon erős, és hiányzik mellőle az általános bizalom, akkor beszélhetünk amorális családközpontúságról. A magyar adatok is közel álltak ehhez.

- Miben nyilvánul meg ez a mindennapokban?

- A magyar egy kapcsolatérzékeny társadalom. Ez negatív formájában azt jelenti, hogy erős a korrupciós kultúra, pozitív formájában meg azt, hogy a családi értékek fontosak és továbbadódnak. A kapcsolatérzékenység csökkenti a társadalom mobilitásának mértékét is, például ha valaki elveszti a munkáját, akkor nem megy el egy másik városba, ahol van munka, hanem marad és szenved, panaszkodik. Azért is marad, mert ott van a család, ott vannak az ismerősök, és csak rájuk lehet számítani, csak bennük lehet bízni, mindenki más gyanús, veszélyes.

- Nem azért fordulnak minden bizalmukkal a szűkebb környezetük felé, mert a társadalom többi szintje, például a közélet, a politika szereplői iránt már elvesztették a bizalmukat?

- Magyarország soha nem volt egy kiemelkedően gazdag ország, de a legszegényebbek közé sem tartozott. Félperiférián lévő, gyarmatbirodalmak ütközőzónájában elhelyezkedő ország, amit félremenő polgárosodás, az európai gazdaságba való felemás integráció jellemez. Ez szerintem részben magyarázza a hajlamot a félelemre, a pesszimizmusra, a bezárkózásra. És ez meglehetősen hosszú ideje tart.

- Milyen negatív következményei vannak ennek a beállítottságnak?

- Egy jól működő társadalomban az egyének felkészültek a döntéshozatalra, megvannak ehhez a megfelelő információik, felnőtt módon vállalják a döntéseik következményeit és eközben nincsenek egyedül, mert vannak körülöttük családtagok, barátok, szomszédok és egy jól működő piac, ahol tisztességes vállalkozók veszik körül őket és egy állam, amely figyel arra, hogy jól működjön a rendszer, de nem veszi át mások szerepeit. És az emberek utaznak, költöznek, nem kell, hogy otthon éljék le az egész életüket. Ha ezek teljesülnek, akkor alakul ki egy olyan nyitott világ, amelyben azonban megvannak az összetartás szálai is. Vagyis a társadalmat nem magányos emberek tömege, de nem is zárt, mindenkivel szemben gyanakvó közösségek halmaza. A magyar társadalom inkább az utóbbi pólushoz áll közel.

- Mennyire játszott rá korábban és mennyire játszik rá erre most a politika?

- Az ötvenes években bármilyen civil mozgalom bontogatta a szárnyait, ilyen volt például a kórusmozgalom, azt rögtön kinyírták. Gyanúsak voltak, mert sok ember jött össze, akik ráadásul jól is éreztékmagukat. A hatalom attól tartott, hogy ez táptalaja lehet a szocializmus ellenségeinek. Az ilyen politika nem szereti, ha az emberek tőle függetlenül, számára átláthatatlan módon, erősen öszszetartóan, potenciális politikai formát alkotva tudnak egyesülni. Később, a Kádár-korszakban az állam hagyta-tűrteösztönözte, hogy második gazdaságban mindenki megkeresse a magáét, csak ne politizáljanak. Ezzel tulajdonképpen tovább erősítették a meglévő családközpontúságot, hiszen a maszekolás, a gebin, a háztáji jobbára családi vállalkozás volt. Az, hogy nem lehetett utazni, szintén ebbe az irányba hatott. A rendszerváltás utáni politikai erők között pedig szerintem egy sem volt olyan, amelyik érdemben gondolkozott volna széles körű és hosszú távú társadalompolitikai kérdésekről, amelyik felismerte volna a túlzott családközpontúság lehetséges veszélyeit, és kezdeni akart volna vele valamit.

- A mostani kormány minden eddiginél gyakrabban beszél a családokról, a családok védelméről, miközben le is szűkíti a család fogalmát. Nem lehet, hogy ők most ráéreztek a magyar társadalom ezen sajátosságára?

- Először is szerintem nem igaz az, amiből kiindulnak, hogy a családok szétesőben és tönkremenőben vannak. Igaz, hogy sokkal kevesebben házasodnak és akik házasodnak, azoknak jelentős része elválik, hogy a gyerekek közel fele házasságon kívül születik, de ez nem jelenti azt, hogy megszűnnek a családok. Csak újfajta családformák születnek, de a család fontossága nem csökken. Ha megkérdezzük a fiatalokat, hogy mit tartanak a legfontosabbnak az életben, manapság is a családot említik. A családvédő szövegek és a családokat érintő részintézkedések inkább egy bizonyos, pártpolitikához kapcsolódó értékrendnek az aprópénzre váltása. Szerintem a család, mint olyan, nem szorul védelemre.

- És mit gondol arról, hogy a család fogalmát némileg leszűkíti a kormányzati kommunikáció?

- A meleg párok, a szinglik és a többiek is családban élnek. Egyrészt nekik is vannak szüleik, testvéreik. Másrészt például a szinglik egy bizonyos családciklusban vannak, később jó eséllyel más típusú családban élnek majd.

- És az erkölcstelen családközpontúságon, a bezárkózáson lehetne változtatni?

- Ha az egymás után következő kormányok képesek lennének kooperálni, akkor igen. Alapértékekként kellene elfogadni, hogy a család fontos, de ennek sok formája lehet, és család ne legyen se az egyén börtöne, se a társadalom egyetlen központja. Óvatosan, finoman kellene a nagyobb közösségeket is támogatni. Hagyni, ösztönözni, hogy az emberek szóba álljanak egymással, hogy legyenek helyek, ahol találkoznak. Szakkifejezéssel ezt társadalmi tőke érzékeny fejlesztésnek hívják. Ennek a tereit igenis lehet fejleszteni.

Forrás: http://nol.hu/belfold/20110716-_a_csalad_nem_szorul_vedelemre_

 

 

2011. évi Gyermekes családok közösségépítő üdülésének támogatására irányuló pályázat (Kód: CSP-CSNY-11) utólagos hatásvizsgálata

 

Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet Családpolitikai Igazgatóság, 2013. január

 

 

 

I. A probléma társadalmi jelentőségének bemutatása

 

Az 1990-es években nagymértékben növekedett a szegénység kockázata és mélysége a gyermekes családokat tekintve (Andorka-Spéder, 1996). Ráadásul az évtized során a gyermekes és a 18 éven aluli gyermeket nem nevelő családok közti életkörülménybeli különbségek is elmélyültek. Az UNICEF 1990-es években elterjedt jelentésének összefoglalása szerint leginkább a gyermekek tekinthetők a rendszerváltás veszteseinek. (UNICEF, 1994). A gyermekszegénység és a gyermekes családok szegénységének mértéke egyre nőtt, s ezzel egyidejűleg a szociálpolitikai rendszer is átalakult: az alanyi jogú juttatások helyett a jövedelemigazoláshoz kötött juttatások terjedtek el (Spéder-Monostori, 2001).

Spéder Zsolt és munkatársai 2001-es kutatásukban a gyermekszegénységet és a gyermekes családok szegénységét, depriváltságát vizsgálták. Az egyes demográfiai jellemzőket figyelembe véve a szegénységi kockázatokat tekintve kimutatták, hogy a sokgyermekesek és a gyermekeiket egyedül nevelő szülők a legveszélyeztetettebbek,  valamint a fiatalabb és kisgyermekes családok a jövedelmi helyzetük révén feltételezhető életkörülményeiknél alacsonyabb életkörülmények között élnek.  Az életkor növekedése és a depriváltság csökkenése egyenesen arányosak egymással.

 A vizsgálat arra a kérdésre is kiterjedt, hogy melyek azok az életkörülmény jellemzők, amelyekkel a magyar családok rendelkeznek, nem rendelkeznek, mert nincs pénzük rá, vagy nem tartják szükségesnek.

  

A kutatók kialakították az „arányosított deprivációs indexet”, mellyel az életkörülmény-hiányokat aszerint lehet rangsorolni, hogy a kérdezettek az adott jegyeket (pl. meleg étel, színes TV, telefon) mennyire tekintik szükségesnek, kívánatosnak vagy szükségtelennek. Amint az a fenti és az alábbi ábrából is látható a válaszadók szükségesnek tartanák az évente egy hetes üdülést, de nem engedhetik meg maguknak (Spéder-Monostori, 2001).

Kutatások igazolták, hogy a családok lelki egészségének megőrzése, a problémák elfogadása vagy leküzdése, valamint a pozitív emberi kapcsolatok kialakítása szempontjából a családtagok együtt töltött minőségi ideje nagyon fontos (Ranschburg, 2007). A családi szokások megtartása, új szokások kialakítása, a családi összetartozás érzése megnöveli az együtt töltött idő jótékony hatását a családtagok testi-lelki állapotára (Bagdy, 2004). A 20-21. századi családokban a szülők idejük nagy részét munkahelyükön töltik, a gyermekek pedig óvodában, iskolában, s az otthoni teendők ellátása, a házi feladat megírása is plusz időráfordítást igényel. A családtagoknak kevés szabadidejük marad pihenésre, felfrissülésre, s még kevesebb az egymással töltött időre. A családtagok szabadidejének közös, tartalmas eltöltése több dolog függvénye: családi szerkezet, település jellege, a szülők iskolázottsági szintje, a családtagok érdeklődési köre, és nem utolsó sorban a családok anyagi helyzete (Teleki, 2003). Amint az a fenti táblázatból kiderül, a gyermekes családok nagy része nem engedheti meg magának az egy hetes üdülést, ezért is olyan fontos a családok üdülésének támogatása.

A 2. ábrából az látható, hogy kevés az olyan jellemzők száma, amelyeket a népesség többsége elengedhetetlennek tart a megélhetéshez (meleg étel, fürdőszoba a lakásban). Ugyanakkor 8 az olyan körülmények száma, amelyeket a népességnek kevesebb, mint 1/5-e sem tart szükségesnek (videó, PC, étterem).

A gyermekszegénységet tekintve az is fontos kérdés, hogy mennyire egységes a megkérdezettek véleménye arra vonatkozóan, hogy melyek azok a minimális életkörülmények, amelyek szükségesek egy gyermek megfelelő fejlődéséhez. A 2. táblázatból látható, hogy az egyes életkörülmény-összetevők és életmódjegyek hogyan követik egymást az „elengedhetetlen” válaszok mentén sorba állítva. A 12 komponensből 6-ot a válaszadók legalább 80%-a elengedhetetlennek tart. Ezek a tényezők többnyire az alapszükségleteket tükrözik: élelem, lakás, stb. Az együtt töltött idő fontosságát támasztja alá az is, hogy a válaszadók 82%-a tartja fontosnak bizonyos események, a családtagokkal közös megünneplését. A gyermekek társas, gyermekközösséghez kötődő szükségleteihez tartozik az üdülés is, melyet a válaszadók 56%-a sorolt a középső kategóriába (jó lenne, ha volna). [...]

 Forrás: 2011. évi Gyermekes családok közösségépítő üdülésének ...

ncsszi.hu/download.php?file_id=1675
 
 

Molnár Ágnes

Asszonyok és családközpontúság

A mezôgazdasági kistermelés és a nemi szerepek a kiskanizsai „sáskáknál”  (részlet)

 

„Bevallom, né­ha rö­hö­gök sa­ját ma­ga­mon, hogy mit gyom­lál­ga­tok kint a kert­ben, ami­kor most ép­pen Kiskanizsa tör­té­ne­tét ké­ne itt bent ír­nom. Vagy a szom­széd asszo­nyom köz­li, hogy meg­jöt­tek a csir­kék, és én­ne­kem itt van két kö­tet dol­go­za­tom, és mond­juk azt ké­ne ki­ja­ví­ta­ni, mert hol­nap vin­nem kell, de most ép­pen a csir­kék­nek a he­lyét kell el­ren­dez­nem, mert volt olyan ked­ves a szom­széd asszo­nyom, hogy na­gyon ara­nyos volt, se­gí­te­ni akart, csak­hogy föl nem fog­ja, hogy ne­kem más dol­gom is van. Te­hát tel­je­sen ter­mé­sze­tes az, hogy itt a kert­ben mû­köd­nek a dol­gok, te­szed a dol­go­kat. De hát azért ne­héz össze­egyez­tet­ni más élet­for­má­val, és sze­rin­tem azért ilye­nek so­kan van­nak; nem­csak az én prob­lé­mám ez, hogy a mun­kád egy más­faj­ta élet­for­mát kö­ve­tel, hogy nem­csak ezt te­szed meg. S ak­kor a ket­tôt együtt össze­egyez­tet­ni na­gyon ne­héz, és na­gyon sok­szor ez idô, idô, idô.”

(M. I. 36 éves ál­ta­lá­nos is­ko­lai ta­nár­nô, fér­je­zett, egy gyer­mek édes­any­ja, 2002.)

 

Farkas totem

(1 db hozzászólás a cikk alatt, reagálj Te is!)
A totemállatok olyan spirituális vezetők, akik egy állatfajt képviselnek. Már az ősi kulturákban is hittek a totemállatok erejében, védelmezték, segítették, vezették és gyógyították az embereket a mindennapok során.

A természettotemek tanulmányozása nagyon fontos annak megértéséhez, hogy a spiritualitás hogyan jelenik meg mindennapi életünkben. Totemmé léphet elő bármely természeti tárgy, növény vagy állat, amelynek fizikai valójához és energiájához egész életünkön át erős kötődést érzünk.

A totemek segítségével az ember önmagáról, és az őt körülvevő világról alkothat képet. Nem szükséges hinni abban, hogy ezek az állatalakok és totemek intelligens lények, mindenesetre a hátterükben archetipikus erők állnak, és ezek irányítják a természet minden megnyilvánulását.

Amikor figyelmet szentelünk a természettotemnek, és elismeréssel adózunk neki, valójában a mögötte rejlő erők előtt hajtunk fejet. Kapcsolatba lépünk ezekkel az erőkkel, és alkalmazkodunk hozzájuk. Segítségükkel világosabban megérthetjük saját életviszonyainkat. Részesedhetünk hatalmukból, vagyis a „varázserejükből”. A természettotemekben az ember lényegében az életét átható felsőbb energiákat tárgyiasítja szimbolikus formában. Különösen igaz ez az állattotemekre.

Az állat a spirituális világból származó erő szimbólumává lesz, s ez a tárgyiasult szimbólum életközelbe hozza az ember számára a természetfeletti birodalmát. Totemállatunk viselkedése és tulajdonságai sokat elárulnak saját belső erőinkről és képességeinkről. Ha alaposan megismerjük totemünket és megtanulunk azonosulni vele, bármikor képesek leszünk annak archetipikus energiáját megidézni.

Forrás:http://www.jasmin.eoldal.hu/oldal/egi-segitoink_-a-totemallatok
Ha a farkas hív téged, a következõ jellemzõk tûnnek fel az életedben: Egy érzék a hûségre, rítusra, de sosem lesz hiányban a személyes szabadság. .. egy magasabb intelligencia és megnövekedett tudatosság, de sosem felejted el az élet örömét és hogy hogyan maradj játékos… és megnövekedett erõ és energia, de sosem felejted el, hogy a békés megoldás a legjobb. Mindebben és többen, a farkas vezetõd lesz.


A farkas inspirálja az igaz egyensúlyt, ahogy a szabadszellem és a családközpontúság megfér bennük. Végsõkig hûségesek és kitartóak a csapatuk mellett, szellemük gazdag harmóniában, békében és tiszteletben, tisztelik a rangrendszert amiben élnek, de független teremtmények és idõt töltenek a sajátjaikkal. Azok akik farkas totemmel rendelkeznek, megtanulják hogyan vezessenek egy erõs családot, úgy hogy nem veszítik el saját személyiségüket.


A farkas totem jelleme megmutatkozik az emberben, az alfa farkastól a csapat farkasig. Az alfa farkas személyisége a csoportvezetõé, és segít a félénk személynek, hogy aktívabb és társaságot kedvelõ szerepet kapjon a csapatban. Ez a gyógyszer segít az agresszív, egoista embernek is, mert a csapat farkas nyugodtabb és segítõkészebb. Figyelmes mások irányába és képes a kompromisszumra.


A farkasok rendkívül intelligensek és társaság kedvelõk, érzékeik élesek. A farkas megtanít a hallgatásra, hogyan tudatosítsd a körülötted lévõ dolgokat, és hogyan bízz az ösztöneidben. Valójában akik a farkas totemmel élnek, megérzéseiket élesnek és precíznek találják, gyorsan és készen tudják használni. A farkas az "õrzõ" szinonimája. A megemelkedett ösztönökkel és a tudással a farkas elõhozza az éles intellektust és az átható érzékeket, egy ember a farkas szellem gyámsága alatt védelmezi a családját és a barátait, noha a saját Õrzõszellemeik védelmezik õket.
A farkas kockázatot vállal, de sosem bolond. Úgy tartják az Úttörõi az állatvilágnak. A felfedezés a második természetük. Azok akik tanulnak és együttdolgoznak a farkassal, azon veszik észre magukat, hogy új kalandokat keresnek és új vallásokat tanulmányoznak, ahogyan a farkas totem spiritualitást hoz, és erõsen kapcsolódik a rituális ösvényekhez.


A farkas megtanít, hogyan beszélj hangosabban és mindig õszinte és nyílt legyél. Hasonló módon, ahogyan vonyítanak, hogy jelezzenek másoknak, vagy hívják, lokalizálják csapattagjaikat, azok akik a farkas gyógyszerével rendelkeznek úgy érzik, hogy meg akarják osztani másokkal a tudásukat… legyen az szóban vagy más kommunikációs formában, például írásban. A farkasok a vonyítást használják, hogy üdvözöljék a másikat és néha azért is vonyítanak, mert élvezik. Ebben az esetben, megtanítanak hogy bajtársiassággal és örömmel tekintsd az életet.


Az út, amin a farkasok járnak lehet játékos és kölcsönösen egymásra ható, reagálnak a hollókra, együtt élnek és segítenek a másiknak a túlélés érdekében. Ez megfelel két útnak is: egy aki figyelmezteti az egyiket a közelgõ veszélyekre, s a másik aki elvezeti a másikat az élelemhez. A hollók kárognak, mikor a veszély közeleg, a farkas megtanulta értelmezni a holló hangjait és figyeli melyik irányba repül; így ad jelzést a veszélyrõl. A hollók együttmûködnek a farkasokkal, mikor hallják a vonyítást, a madár tudja, hogy a területen veszély leselkedik rá. Egymásnak segítenek az élelemszerzésben, mutatják a dögöket, hullákat. A holló segít a farkasnak, hogy megállapítsa, melyik hús jó, melyik nem. Így kapta a "Farkas-madár" becenevet. Azok, akik a farkas totemmel rendelkeznek utánanézhetnek a holló szellemnek is.


A farkasok békeszeretõk és normál esetben senkire sem jelentenek veszélyt. De emellett erõsek és territoriálisak, ezért a legjobb, ha "kopogsz, mielõtt belépsz".


Ezzel és más dolgokkal együtt, a farkas egy nagy tanító.

Szöveg forrása: http://annwn.vndv.com
 
 

 

A mostani bejegyzésben igyekszem egy kicsit kizökkenteni a kedves olvasót a megszokott gondolkodásmódjából. Eddig hátha már sikerült is.

Természetesen a család jó dolog.

De a család lehet egy börtön is.

Fizikai manifesztációja lehet egy családi ház, ahová mindig vissza lehet térni a „gyereknek”, ha nem sikerült máshol érvényesülni.

Sokszor nemcsak a szoba van meg, hanem még a régi bútorok, s még a gyermekkori kis játékállatka is még megvan.

Mert hiába repült ki a fióka, oda, az ő fizikális helyére mást betenni nem nagyon lehet.

Albérlőt? Talán.

A nagy családi ház nehezen melegszik át, lehet, hogy sokat kell fűteni, nagy a rezsi.

Olyan családi ház kellene, amelyik rugalmasan tud alkalmazkodni a család nagyságához.

Ha kicsi család – például csak apu és anyu van, akkor picike.

Ha közepes a család – apuci, anyuci és a csöppségek, akkor kis otthon kell.

Ha nagy a család – amikor már serdülnek a gyermekek, akkor külön szoba kell a különneműeknek.

Ha kirepült egy fióka – akkor meg „össze tud húzódni”.

 

Jelenleg a beton nem alkalmas erre az alakváltozásra.

Viszont a télen-nyáron egyaránt lakható jurta megoldást adhat erre a problémára.

 

Néhány lehetőség:

 

1. Külön jurta a szülőknek, és külön jurta a serdülőknek.

A külön jurtát akár magukkal is vihetik, ha más városban szeretnének letelepedni.

Külön jurtával nyaralni is jól lehet, mert elég csak az egyiket elvinni nyaraláshoz pl. egy jurta-kempingben, míg a másik jurta otthon marad, és abban elhelyezhető az elvitt jurta még nehezebb bútorai is.

 

2. Kis házban lakik a család, és jurtával „nagyobbítják meg” a házat. Ez egy a módszer mindkét mentalitásból merít.

Elköltözhetnek a fiatalok a jurtájukkal, és marad egy kis házikó, amely belakható. Nyaralni lehet menni a jurtával.

 

3. A család időnként cseréli a jurtáját/jurtáit.

Ahogyan nő vagy csökken a család mérete, el lehet adni a régit, és lehet venni helyette egy újat.

A nagy jurtában térelválasztó elemekkel van kialakítva külön légtér a fiataloknak, melyek lebonthatóak illetve felépíthetőek, ha ott vannak vagy sem.

 

A jurta-központúság sok mindenben eltérést mutat a beton-centrikussággal.

Például nem lehet annyira összeveszni az örökségen sem.

A szülők a pénzüket inkább a család építésébe fektethetik – például közös nyaralásokkal, és nem pedig egy nagy épületbe fektetik bele pénzüket, idejüket és energiáikat, ami aztán sokszor problémát okoz, hogy abból ki-ki hogyan fogja megkapni az örökségét.

A jó örökségnek nem feltétlenül mattérának kell lennie.

Nem fontosabb az együtt eltöltött idő, mint sok-sok túlóra, ami ahhoz kell, hogy befedezzen egy lukat, amit talán sosem lehet betömni?

A legtöbb civakodást a kevés apai szeretet illetve elismerés tud okozni.

 

De ha a család úgy él, hogy inkább a gyerekek szüneteiben utazgat – bár lehet, hogy csak jurta-kempingeket vesznek igénybe – vajon nem érzik majd magukat a gyerekek felnőve magukat egészségesebbnek, mint azok, akik tudatalattijukban az örökség összegére számítanak, hogy mikor fognak és mennyit megkapni…

A legtöbb ember akkor örököl, amikor neki már pont nem akkora segítség, mint amikor kezdte a családalapítást.

Inkább lettek volna közös nyaralások, közös élmények, mint a pénz, mely önmagában nem boldogít.

 

Biztos bölcs dolog felépíteni egy családi házat vagy venni egy lakást, és miközben születnek és felnőnek a gyerekek – alig kaptak időt (=szeretetet), mert mindig dolgozni kellett.

Ez alól sokszor még a híres emberek sem kivételek.

Egyszer azt mondta Gálvölgyi János a Heti Hetes c. műsorban:

- Amikor a pályám kezdetén voltam, mindent elvállaltam [mert kellett a pénz], nem tudtam az állatkertbe menni a gyermekeimmel.

- Most már mennék, de nincs kivel [mert már befutottam, van elég pénzem, de közben a gyermekeim meg felnőttek. Ráadásul alig akarnak-tudnak gyermeket vállalni, hogy legalább jó nagyapa lehessek, ha már jó apa nem tudtam lenni.]

Nem pontosan idéztem, és megjegyzést is fűztem mindkét mondatához.

Nem szomorú ez, hogy még a népszerű emberek sem tudnak annyi szeretetet adni gyermekeiknek, mint amennyit szeretnének?

Mi van akkor a többi átlagemberrel?

Biztos, hogy a beton, a kő, a tégla kell, hogy legyen a mi fő építőanyagunk?

Biztos, hogy ezen az úton megyünk tovább, akkor jó helyre fogunk érkezni?

Biztos, hogy nem lehet vajon a házban illetve jurtában való lakozást bölcsen ötvözni?

 

És mi lesz azzal a pénzzel, amit végre megörökölnek a felnőtt gyerekek?

Pótolni lehet vele a kimaradt szeretetet? A nem létező közös élményeket?

 

Most akkor a család a fontos, vagy egy presztízs az, hogy valaki hol lakik?

Nagy családhoz nagy családi házat építeni lehetséges, de kb. 1 évtizedig lehet jól kihasználni. Utána meg csak viszi a pénzt. És ha eladhatatlan lesz? Akkor érdemes volt abba „fektetni” a pénzt? Nem inkább a ténylegesen létező családtagokba kellett volna?

 

Nem lehetséges, némi kapcsolat aközött, hogy valaki hol lakik és milyen a szíve állapota?

Szoktak lenni Kőszívű emberek nagy kőházakban?

A rugalmasabb anyagokkal való együtt élés lehetséges, hogy a szemléletmódot, és a szív állapotát is rugalmasabbá teheti.

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: család pénz szeretet jurta

A bejegyzés trackback címe:

https://100ujgyulekezet.blog.hu/api/trackback/id/tr285234587

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása