Az emberi psziché átalakulásának 4 lépcsője

A legtöbb ember azt hiszi, hogy tudja, hogyan lesz a hernyóból pillangó. Azonban nem az történik, amire legtöbben gondolnak, hogy a hernyócska bebábozódik, majd a kis bábjában szárnyakat és 6 lábat növeszt magának, és végül előbújik, mint gyönyörű pillangó.

Valójában az első dolog, amit a hernyó a bábjában tesz, az, hogy lenyúzza a saját bőrét, hátrahagyva egy puha formát. Ha megvizsgálnánk, a báb belsejében egy az emberi nyálhoz hasonlatos gélszerű anyagot, egy „nyáltócsát” találnánk. De ebben a zselében sejtek vannak, méghozzá speciális sejtek, melyek minden DNS információt tartalmaznak ahhoz, hogy ebből a gélből végül egy olyan csodálatos szárnyú teremtménnyé alakuljon át, ami elbűvöl minket.

Talán nehezen hihető el, de az emberek is átmennek egy hasonló átalakuláson, csak nem fizikailag, hanem pszichológiailag. Amikor életünk nagyobb fordulóponthoz ér, például válás, egy szeretett személy elvesztése miatt, esetleg kirúgnak állásunkból, vagy csődbe megyünk (és még folytathatnánk a listát) ilyenkor is mindig egy ilyen átalakulást tapasztalhatunk meg az életünkben. Miután rengeteget olvastam már e témában, végül arra jutottam, hogy ez a négy lépcsős transzformációról szóló teória az, amit valóságnak hiszek.

Az első lépcső 

a leginkább riasztó. Általában teljesen váratlanul történik. Egy pillanatra el is veszítjük a személyiségünket. A világ, ahogyan ismertük, összeomlik, mi pedig emberi iszap leszünk, pont olyan, mint a bábban lévő zselé. Ebben a fázisban pokolian küzdünk azért, hogy az eddigi életünkhöz ragaszkodhassunk. Megpróbáljuk a lehető leghamarabb visszaállítani olyanná, amilyen volt. Amikor kirúgtak egy állásból, az első érkező lehetőséget azonnal elfogadtam. Óriási hiba volt, és végül az egész életemet elölről kellett elkezdenem felépíteni. Egyes emberek rögtön egy másik kapcsolatba ugranak bele egy szakítás után, túl korán. De ez sosem működik. Ebben az első fázisban le kellene lassítani, és minden egyes pillanatot külön megélni. Lélegezni, nagyokat sétálni, és feltölteni a "belső szentélyünk"-et. Arra fókuszálni, hogy mi történik épp most, és nem arra hogy mi volt előtte.

A második fázisban

elkezdheted elképzelni az életedet olyannak, amilyen lehetne. A kulcsszó, amin a hangsúly van ebben, az elképzelés.

Ahogy régen éltél, az nincs összhangban azzal, ahogy most érzel. Új jellemvonásokat fejleszthetsz ki, és azok a dolgok, amelyek eddig egyáltalán nem voltak érdekesek, egyszer csak új ötletek virágzását indítják el benned. Ez az az idő, amikor álmodhatsz az új életed minden lehetőségéről, és megtervezheted a stratégiát arra, hogyan valósítsd meg ezeket az álmokat. Ez a megfelelő idő arra, hogy leírd az álmaidat, és ötleteidet, mindegy hogy mennyire elképesztőnek tűnnek. Soha nem tudhatod, hogy mi az, ami egyszer majd meg fog valósulni.

A harmadik fázis 

az, amikor eldöntöd, hogy azokat az álmokat meg is akarod valósítani. Végre megjön a motivációd arra, hogy felépítsd ezt az új életet. Számítasz a hibákra és visszaesésekre, mivel lesz belőlük bőven. Az életed átprogramozása nem egyszerű, és fárasztó munka. De emlékeztetned kell magad arra, hogy ezek a hibák és visszaesések mind a folyamat részei! Ezek nélkül soha nem juthatsz el sehová. Feltételezem, hogy nem akarod az egész életedet gél állagúan tölteni, de épp ezért, ez a legnehezebb szakasz. Szükség van hozzá egy matador[1] kitartására, hogy átjuss ezen a fázison. Kell, hogy legyen benned állandóság, kitartás és az akaraterő hogy újrakezdd, időről-időre, amikor az álmokat és terveket kiigazítani szükséges. Már nagyon jól ismerem ezt a fázist én is, mivel többször is voltam már ebben a helyzetben.

A negyedik fázis

, amikor végül úgy érzed, hogy kitárhatod a gyönyörű szárnyaidat és tudsz repülni. Miután ez az emberi zselé feloldódik abban, ami lenni akartál, az új végül csak kiemelkedik. Megcsináltad! Ideje megünnepelni. Senki sem tudja persze hogy meddig tart majd ez a szakasz, lehet, hogy napokig, de az is lehet, hogy évtizedekig. Van azért néhány dolog, amire emlékezni kell. A következő változás is ott van már a sarkon túl. A változás elkerülhetetlen. Az egyetlen esélyed hogy biztonságban érezhesd magad, az, hogy tudod hogyan kell elviselni ezt az átalakulást, amikor csak szembe találod magad vele.

Forrás: https://www.scribd.com/doc/93082478/Az-Igazsag-a-Pillangorol

[1] Ha nincs bikaviadal a közelben J, akkor egy paso doble előadás során mint néző vagy esetleg tánctanulás során (mint mellék- vagy főszereplő) megélhetjük azt, milyen is matadornak lenni.

A „jószándékú” segítő

A pillangónak eszébe jutott egy régi mese, melyet még anyjától hallott egészen kicsi pete korában. A történet így szólt:

Egyik késő tavaszi napon, egy jólelkű gazda a gyümölcsösében észrevett egy bábjából épp kiszabadulni készülő pillangót. Látva a szegény lény küszködését, a gazda bicskájával óvatosan kitágította a gubó tetején keletkezett lyukat, így a pillangó viszonylag könnyen kiszabadulhatott. Ám amint kibújt le is esett, s csak tétován, bizonytalanul bukdácsolt. Színes szárnyait is hiába lebegtette, képtelen volt felemelkedni a levegőbe.

A segítőszándékú ember ugyanis nem tudta, ahhoz, hogy a pillangó kellőképp megerősödjön, át kell élje a gubóból való kibújással járó összes kínt, fájdalmat és küszködést. A szabadulás szenvedésétől „megkímélt” pillangó soha nem lesz képes repülni, élvezni a szabadság mámorító érzését.

http://www.szaszandras.info/keptar/pillangok.html

Miért éppen pillangó?

A természetnek egyik csodája a pillangó, talán a legizgalmasabb, legképletesebb üzenetet nyújtja számunkra.

A pillangó hernyóként éli élete első szakaszát. Látszólag elégedett lassú, a földön csúszómászó állapotában. De aztán elfogja egy érdekes, megmagyarázhatatlan vágy, ami belé van “programozva” és elkezdi magát előkészíteni – mint egy múmiát – hernyó életének “halálára”. “Feladja” addigi életének minden meggyőződését, szokását, tulajdonságát, paradigmáját, és kockáztat. Vakon elfogadja a számára ismeretlen, elképzelhetetlen jövőt, a “halált”, az átmenet tehetetlenségét, bizonytalanságát. És a hernyó “meghal”. Mint hernyó megszűnik létezni.

Tetszhalálának folyamata során valami furcsa ragacsos, bebugyolált masszává válik a saját maga által készített koporsójában, illetve méhében.

Aztán egy csodálatos metamorfózis és feltámadás következik, az átalakult, színeváltozott hernyó úgymond harmadnap átlényegülve feltámad és gyönyörűséges, könnyed pillangóvá válik. Szárnyal! Messze magasan a földhözragadt, nehézkes, lassú mivolta felett.

Elhagyta a földet, földhözkötöttségét, a hernyó paradigmáit, korlátait, kötöttségeit, tehetetlenségét, rövidtávú, szűk körű perspektíváját, és felszabadult.

Néha elgondolkozom a pillangó metamorfózisán…

Ha meg tudnánk a pillangót kérdezni, hogy megérte-e neki a kockázat, a bizonytalanság, az ismeretlentől való félelem, a napokig tartó tehetetlenség a “koporsóban”, azért, hogy most pillangó lehessen régi hernyó mivolta helyett: nekem az az érzésem, hogy válasza egyértelműen lelkes igen lenne, mert a természet mindig igent mond az életre, a fejlődésre, a megújulásra, a feltámadásra.

De nézzük tovább a pillangó történetét: miután az eksztatikus pillangó ráébredt csodálatos új, felszabadult állapotára, gyorsan ide-oda repkedett, hogy a többi hernyót megkeresse, elmondja nekik a jó hírt, és megtanítsa nekik, hogyan tudnának ők is pillangókká válni.

Addig ugyanis a hernyók gyakran panaszkodtak egymásnak, hogy oly nehéz az életük, hogy mind többet kell küszködniük, mégsem viszik semmire. Így biztos volt benne a kis pillangó, hogy örülni fognak a jó hírnek.

De nagy szomorúságára nem így történt! Egyesek beképzeltséggel vádolták. Mások kritizálták, mert magasabb státuszt ért el és elhagyta őket, egyesek őrültnek nevezték, és figyelmeztették, hogy meg fogja bánni és le fog bukni. Néhányan pedig azt mondták, hogy ők eddig is jól megvoltak, és ezután is hernyók maradnak.

A kis pillangó szomorúan elszállt. De egy kis hernyó hallgatott és gondolkozott…

Aztán egy szép napon elfogta őt is egy furcsa vágy. Talált magának egy jó ágat, és dobogó szívvel elkezdte bebugyolálni magát. Olyan érzése volt, mintha megszűnne létezni… De egy rövid idő múlva valami csodálatos dolog történt…

Enüd McGiffert az Elixír magazinban megjelent cikkéből

http://kinezildi.eu/miert-eppen-pillango

Forrás:

Kővári Zalán: LÉLEKTANI DRÁMA

III. KÖTET:

• MOZGÁSOK

• LÉLEKTANI DRÁMA

• PILLANGÓ

PILLANGÓ c. könyv,  3-4., 10-11., 13. oldalak